Kocsi Olga média design másod év
Idő lenyomat A térben végbemenő folyamatok, a fények változásától a környezet hatásáig, mind nyomot hagynak. A fotót mint eszközt pillanatképek készítésére szánt médiumként tartjuk számon. A fényképezőgépekkel idő szeleteket tudunk kihasítani a valóságból, és mintegy fóliaként lehúzva a síkról, hártyaként megőrizzük a fényérzékeny felületen. Amikor kilépünk a „rendeltetésszerű” megörökítés témaköréből, és mint befogadó felületként tekintünk az fotózásra, ott kezdődnek az igazán izgalmas dolgok számomra. Ha a felületre, mely fényérzékeny, mintegy idő érzékeny felületre is tekintünk, máris szembesültünk a ténnyel hogy a fotózás nem csak teret, de időt is megőriz. Egy hosszú expozíciós felvételnél, nem csak a környezet, de az idő is nyomot hagy a képen. Egy mozgásfolyamatban ahogyan egy ember végigsétál a kamera előtt nemcsak helyet változtat, de utazik térben és időben. Ha közben exponálunk megörökítjük ezt a jelenséget. Ha az expozíció közben belevillantunk a képbe vakuval, megmarad egy-egy éles mozdulat. Vagy stroboszkópot használva az egész mozgássor ttudjuk szekvenciaként megjeleníteni. Mint egy videóból kivágott folyamatot, egyetlen egy képbe sűrítve.
Ez a technika lehetőséget ad a fényképezés egy egészen más oldalról való vizsgálatához. Mikor elválik a tér és az idő, akkor beszélhetünk multiexpozícióról. Egy fényérzékeny felületre való többszörös exponálás által megszűnik a térhez és időhöz való kötöttség. Amikor egy állványra lehelyezett gép előtt többször nem szekventálisan egymást követő mozgássort hajtok végre hanem több álló helyzetben való villantással örökítem meg magam, beszélhetünk a fotó szemszögéből több dimenzióról és tér-idő ugrásokról. Az ilyen fényképen egyszerre jelenünk meg több helyen és egyetlen időben. Mivel a fotó állókép, időtlen médiumként örökíti meg az eseményt. Felfoghatjuk viszont úgy is ezt a fényképet mint egy időt bezáró egységet. Azt az időintervallumot exponáltuk le, ami alatt több helyen is voltam.
Ezt a gondolatmenetet folytatva eljuthatunk addig a kérdésig, hogy egy egyszerű mozgássort milyen különböző módokon lehet megörökíteni. Egy sima éjszakai sétából, amit kivételesen úgy teszünk meg, hogy egy izzósor van körénk tekerve, hamar kiderül hogy ez a lenyomat, valójában mennyire más is mint a megélt mozgás. Az optika előtti mozgást- amit mi egy emberi mozgássorként látunk- a kamera ezt egy hosszú expóval érdekes absztrakt csíkokként jeleníti meg. A folyamatos mozgás miatt ugye a fény nem pontszerűként jelenik meg, hanem végig mutatva a sétát egy mozgalmas kompozícióként.
A felvételek során a kamera állításával a defókuszáltsággal az izzósor fényei szabályos körökké alakultak. Ezzel a technikával az alak mozgása mintegy átvándorolt az analogitásból a digitális világba. Az animációnál jól ismert motion-capture felhasználása azon alapul, hogy az ember mozgásából gombócok lesznek, és ezeket figyeli a számítógép mikor a bábukra ráhúzzák az animátorok a mozgásokat.
Ebben a beállításban készült felvételen, ugyanaz a séta mint az előbb már egészen más testet ölt. A vékony határozott vonalak elmosódva, puha hullámokként jelennek meg. A fotó dokumentálja egyetlenegy kockába zárva időkapszulaként a cselekvést és a teret amiben a cselekvés zajlott. A fénykép mint álló videó kezd létezni. Az ilyen felvételeknél feltételezzük az időbeliséget. A festményeknél ugyanez már nem igazán mondható el. A téma feldolgozásában egy Leonardo képet választottam segítségül. A Cascinai csata című festményen 19 alak látható. A meztelen férfi testek sokasága burjánzik a képen.
Az alakok egymás mozgásfolyamatába fonódva követik egymást. Egy modell mozdulatainak rögzítésével, digitális eszközökkel tértől és időtől elszakítva rekonstruáltam az eredeti festmény mozgássorát.
A hasonló figurák és a kép monokrómitása megkönnyítette számomra az asszociációt, hogy egyetlen egy figurával képzeljem el létezni ezt a művet idővel és térrel párosítva. A férfiak mozdulatai mintegy táncként lebegtek előttem. Egy festményt eltáncolni, végig mozogni újra, életre kelteni, izgalmas feladatnak ígérkezett. A kép feldolgozásához szorosan hozzátartozik az említett folyamatok felhasználása.
Egy műteremben 177 másodperc alatt elmozogtam ezt a koreográfiát, amit a festmény alapján rekonstruáltam és rögzítettem. A képen szellem alakként jelenik meg a figurám a festmény kompozíciójában. A gép rögzítette az egész folyamatot, ahogyan végig jártam Leonardo figuráinak útját. Az időbeliség lecsapódása van megörökítve.
Szintén a műteremben, már vakut használva próbáltam meg felidézni a festményt, a koreográfia közben villantottam a megfelelő pontoknál, hogy alakom megmaradjon szeletként leválasztva egy síkon a térben más idő szeletekkel együtt.
A kísérletek során a kép átdolgozásaként eljutottam a legabsztraktabb eredményhez, mikor az izzósorba csavart alak járja végig ezt a mozdulatsort. Ebben az esetben a kép formáitól és alakjaitól elszakadva egy teljesen más kompozíció jött létre. Itt a mozgássorok folyamatát örökíti meg a fényérzékeny felület. A kar és láb összehangolt mozgásából, csak hosszanti csíkok és remegő vonalak maradnak.
A festmény, a mozgássor, a pózok még mindig ugyanazok, de egészen eltérő végeredményt láthatunk.