Síklaky István előadása - A természetes társadalom

Page 1

Síklaky István előadása - A természetes társadalom 2003 január 30, 19 óra, Benczúr Klub

Rövid összefoglaló Az emberek jövőjének megjavítására alapvetően két utat látok. Az egyik a pasztoráció, ami arra irányul, hogy emberileg, szellemileg jobbuljunk. A másik feladat: a társadalmi intézményrendszert kell úgy átalakítani, hogy jó keretet adjon az emberi, szellemi jobbulás számára, és semmiképpen ne hasson ellene. Kozmikus fejlődés megy végbe. Rudolf Steiner erre vonatkozó tanítását fontosnak tartom. A kozmikus fejlődés a szeretet és a szabadság egyre nagyobb fokú érvényesülése felé halad. Amikor elolvastam a Római Klub jelentését: “A növekedés korlátai”-t, világossá vált, hogy a növekedés nem tartható fenn. A kapitalizmus egyszerűen nem tud működni, ha nem növekszik. A kapitalizmus a kamattal járó pénzügyi rendszeren alapszik. Arra épül, hogy kevés embernek sok fölös pénze van kölcsönadásra. A pénztulajdonosok erőfölényben vannak az árutulajdonosokkal szemben, mert az áru romlandó. A pénztulajdonosok képesek kivárni, és így zsarolják az árutulajdonososokat. A társadalom munkamegosztáson alapszik. Az áruk közvetítője a pénz. Ha a pénzt kivonják, magukra maradnak a gyárak, a tulajdonosok, az áruk, a fogyasztók, nem tudnak összekapcsolódni. Túltermelési válságnak mondják az így előidézett állapotot, de valójában ez csak látszat, ami abból ered, hogy a megtermelt áruk nem jutnak el a fogyasztókhoz a pénz kivonása miatt. Az erőfölény segítségével kényszerítik ki a nagytőkések a kamatot. Alapos elemzések kimutatták, hogy az elmúlt több száz évben, sőt egészen 2000 évre visszamenően, átlagosan kb. 5% volt a nettó kamat. Ismert a példa: ha Szent József 1 pfenniget tett volna be 2000 éve a bankba, 5%-os kamat mellett mára 10 000 Földgolyónak megfelelő súlyú aranya lenne. A termelékenység nem nőtt olyan meredeken, mint a kamattömeg. Ezért kell egyre növelni a termelés volumenét, ha a termelők nem akarnak egyre alacsonyabb életszínvonalon élni. Ez a folytonos kényszernövekedés pedig ökokatasztrófa felé viszi a világot. Egy másik a szociális katasztrófa: szűk csoport kezében van a pénztömeg, ez a szűk csoport adja oda a termelőknek. A tőkés nagyon különbözik a vállalkozótól. A vállalkozó felismer egy társadalmi igényt, szükségletet, és megszervezi az embereket, az eszközöket ennek a szükségletnek a kielégítésére. Alapesetben nincs semmi tőkéje, idegen, kölcsöntőkéből fedezi költségeit. Ez ma az általános, például a részvénytársaságoknál. A részvénytársaságban elválik a pénztulajdonlás és a vállalkozás funkciója. A részvényesek kölcsönadják a tőkét, a vállalkozók megszervezik a termelést. A mai világgazdaság zömében ez a jellemző. A tőkés a vállalkozótól eltérően – élősködő. A kölcsönadható pénzvagyon gyakorlatilag teljesen az ő kezükben van. Ennek a világhelyzetnek fontos a társadalmi oldala. Maroknyi ember kezébe egyre nagyobb pénz és hatalom kerül, egyre nő a szociális szakadék. Ezt igazolják pl. az utóbbi 50 évre vonatkozó ENSZ-statisztikák. Ez a tendencia szükségképpen szociális robbanáshoz vezet. 1


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.