TÁLENTUM ÉS IDŐDOLLÁR (Avagy, miként állhatjuk útját a világgazdaság úthengerének) “Ha meg akarjuk előzni a világméretű gazdaság összeomlásával járó nyomort és fölfordulást, elengedhetetlen a helyi gazdaságok helyreállítása. Azért van szükségünk erre, hogy csökkentsük a globalizáció környezeti hatását, és lehetővé tegyük a helyi együttműködést és összetartást. Csak ez biztosítja fenntartható módon a megélhetésünket és jólétünket. A helyi pénznemeken alapuló cserekereskedelmi rendszer és idődollárrendszerek értékes eszközöket adnak ehhez.” (Perry Walker és Edward Goldsmith) Miért fenyeget az összeomlás? Ahogy David Korten írja, a gazdasági termelés az 1950. évi szint ötszörösére növekedett, mégis nőtt a szegénység, a munkanélküliség, a társadalmi egyenlőtlenség, az erőszak, és szétesnek a családok. Az állandó gazdasági növekedés kényszerképzetét követve túlléptük a környezet helyreállító képességének határát, fölbomlott az emberi közösségeket fenntartó társadalmi szőttes, fokozódott az erőforrásokért folytatott verseny. A nemzetek feletti vállalatok a saját képükre alakítják a világot, s közben válság válságot ér. Korunk világgazdasága egyre inkább központosított, egyszersmind bolygói szintű (idegen szóval: globalizált). Megszűnőben van a (kis) nemzetek, tájegységek, települések gazdasági (és kulturális) önállósága. A helyi termékeket és termelési módokat fölszámolják, az árukat sok ezer kilométerről hozzák bevásárlóközpontjainkba, saját terményeink sorsa bizonytalan: a közvetítők leszorítják a felvásárlási árakat, egyes ágazatokat fölszámolnak, kiszorítanak idegen árukkal. A gazdaság urai a nemzetek feletti vállalatok, amelyek uralmukat újabb és újabb szerződésekkel igyekeznek megpecsételni. Ilyen lenne például a Többoldalú Beruházási Egyezmény (idegen rövidítése: MAI), amelynek célja, hogy megteremtse a külföldi beruházók biztonságát még a kormányokkal szemben is, lehetővé tegye a tőke szabad mozgását és kivitelét, valamint meggátolja a befektetők jogainak bármiféle korlátozását. Helena Norberg-Hodge egy tanulmányában részletesen ismerteti a bevezetőben vázolt folyamatot. Foglalkozik a tájegységi gazdasággal, amely ugyan nem lehet teljesen önellátó, de miért kellene több ezer kilométert megtenni például egy terület búzájának, tojásának vagy tejének, ha mindez előállítható és beszerezhető 50-100 kilométeres körzetben is? Ír a falu és a város eltérő életéről, a falusi termelés fontosságáról és korunk ökológiailag fenntarthatatlan városairól. Az összeomlás kockázata csak a helyi közösségek fejlesztése révén csökkenthető, ezek segíthetnek a kultúra fennmaradásában. Ezért kell támogatnunk a falusi közösségeket és a kistermelőket, amelyek lehetőséget adnak a mezőgazdaság egészséges alapjainak újrateremtésére, a mainál erősebb, a különbözőségeket ismerő és elismerő gazdaság létrehozására. Ehhez föltétlenül szükségesek a politikai eszközök, a részvételi demokrácia, az említett szabadkereskedelmi egyezmények visszaszorítása, elutasítása.
1