Human Travel különszám 2017

Page 1



ÚTMUTATÓ SPANYOLORSZÁG 02 Madrid 06 Barcelona 09 Sitges 10 Ibiza 14 Benidorm A VILÁG CSAK TÉGED VÁR! MIRE VÁRSZ?

16 Valencia

Tavaly a karácsony előtti napokban még egy utolsó bevásárlókörútra indultam Madrid melegnegyedében, a Chuecában. Fejben már javában 2017-ben jártam és ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezt az évet szeretném, ha egy teljesen új korszaknak, a turizmusnak szentelnénk. Nem sokat hezitáltam és rögtön felhívtam a legjobb barátomat, hogy elújságoljam neki az új ötletet: márciusban jön a Humen Travel kiadvány. Persze, mint minden új szerzeménynél, most is nyomós indokokat kellett felsorakoztatnom, hogy elnyerjem a támogatását és még nagyobb lendületet kapjak a megvalósításhoz. Nem tétlenkedtünk sokáig, hiszen már január legelején elkezdtük a tervezést és megvalósítást, hogy március 1-jére megszülethessen Magyarország első, speciális LMBTQ turisztikai kiadványa. De miért is volt fontos ez? A rengeteg rohanás és munka mellett úgy gondolom, hogy nincs is annál fontosabb, mint megünnepelni munkánk gyümölcsét és kipihenni a hétköznapok fáradalmait. Nincs annál felemelőbb érzés, mint tervezgetni a nyaralásunkat, egy hétvégi kiruccanást, amely során új élményekkel lehetünk gazdagabbak. Nincs is jobb annál, mint új dolgokat és új helyeket felfedezni, minél több helyre ellátogatni, új embereket, kultúrát és ízeket megismerni. Egy dolgot soha ne felejtsünk el: az élet sok mindent elvehet tőlünk, de az élményeket nem. Mindig azt vallottam, éljük meg élményeinket és legyünk részesei saját életünknek, a világ minket vár. Mire vársz?

18 Fuerteventura

Erdei Zsolt

20 Gran Canaria

PORTUGÁLIA 24 Lisszabon 26 Porto

MÁLTA 28 Málta

IZRAEL 32 Tel Aviv

NÉMETORSZÁG 34 Berlin 37 Köln 38 Hamburg 40 München 42 Düsseldorf

HOLLANDIA 44 Amszterdam IMPRESSZUM Humen Media Hungary Kft., H-1132 Budapest, Kresz Géza u. 16. fszt. 1/A, +36 70 234 5507, hungary@humenmedia.com, www.humenonline.hu LAPIGAZGATÓ: Erdei Zsolt zsolt.erdei@humenmedia.com SZERZŐK: Kocsis G. János, Szij Barbara • GRAFIKUS: Gere Zsuzsanna NYOMDAI KIVITELEZÉS: Belvárosi Nyomda Zrt. H-1101 Budapest, Albertirsai út 10. Hungexpo 13-as épület KIADJA A

SZLOVÉNIA 46 Szlovénia


SPANYOLORSZÁG

2

ORSZÁG: Spanyolország LMBT JOGOK: 2005 óta egyenlő házasság és örökbefogadási lehetőségek ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 32-35 °C átlaghőmérséklet IDŐELTOLÓDÁS: nincs UTAZÁS: napi két közvetlen repülőjárat Budapestről BEJUTÁS A VÁROSBA: metró (8-as vonal), busz (200-as és 101-es), expresszbusz (Exprés Aeropuerto) 20 percenként, vonatjáratok (C-1-es elővárosi vonat)


Madrid

LMBTQ ESEMÉNYEK, EGYÉB FESZTIVÁLOK: 2017. április 28–30. Union Cup (melegbarát rögbi-bajnokság) 2017. június 23 – július 2. World Pride Madrid 2017. június, július és december WE Party 2017. június 23–25. IX Juegos del Orgullo (évente megrendezett LMBT sportversenyek) 2017. szeptember GayDay Madrid 2017. november LesGaiCinemad filmfesztivál 2017. december 4–11. Mad.Bear 2017

Madrid egy igazi királyi város, Spanyolország ékköve, a Real Madrid, Velázquez és Cervantes otthona. Akit vonz a történelem, a grandiózus építészet, a pezsgő nagyvárosi forgatag és a kulturális sokszínűség, annak a spanyol fővárosban van a helye. Madrid felemelkedése a 16. század közepén kezdődött, amikor II. Fülöp király Valladolidból az akkor mindössze 30.000 lelket számláló városba költöztette udvarát. III. és IV. Fülöp uralkodása alatt olyan alkotók fémjelezték a város kulturális felvirágzását, mint Miguel de Cervantes író, Diego Velázquez festő vagy Lope de Vega költő, akiknek alkotásai a mai napig csodálja a világ. A monarchia legfontosabb szimbóluma természetesen a 18. században épült barokk stílusú királyi palota és a hozzá tartozó kertek (Campo del Moro). A palota közvetlen szomszédságában áll a 19. század végén épült Almudena katedrális: a különböző régi stílusokat vegyítő épületben az eredeti díszítés mellett a pop-art helyi képviselőitől is találhatunk alkotásokat. A palotához tartozik a királyi színház is, amely főként operaelőadásairól és klasszikus koncertjeiről híres. Innen a Calle de Arenal egyenesen Madrid egyik legfontosabb terére, a Puerta del Solra visz minket, ami Madrid sugaras úthálózatának kiindulópontja. A tér kedvelt látványossága az El Oso y el Madroño (A medve és az eperfa) szobra, amely Madrid címerének térbeli verziója. A Calle de Alcalán tovább sétálva először a Cibeles térre érünk ki, ahol a városháza épületét, illetve Kübelé istennő szökőkútját csodálhatjuk meg, végül pedig a Puerta de Alcalá nevű diadalívszerű kapuhoz lyukadunk ki. A kaputól néhány méterre van Madrid egyik legnagyobb és legszebb parkjának, a Parque del Buen Retirónak a bejárata, amelynek neve szó szerint azt jelenti, hogy a „nyugodt

pihenés parkja”. A park kialakítása a 17. században kezdődött meg; ma a mesterséges tavon és a királyi emlékműveken kívül többek között bájos palotákat, mesterséges dombokat, hangulatos kerti építményeket és egy üvegházat találunk, amit az egykori londoni Kristálypalota inspirált. Innen pedig már csak egy ugrásra van a Prado, Madrid legnagyobb képzőművészeti múzeuma, ahol a legnagyobb spanyol mesterek művein kívül a klasszikus holland, flamand, németalföldi és itáliai művészek alkotásaiban gyönyörködhetünk. A Prado mellett a „művészet arany háromszögeként” emlegetett három nagy múzeum közül a másik a kettő a Zsófia Királyné Kulturális Központ, illetve a Thyssen-Bornemisza Gyűjtemény. Előbbi épületét egy régi kórházból alakították át, és a 20. századi művészet szerelmeseinek ajánljuk; utóbbi pedig a 14. századtól kezdődően öt évszázad remekműveit tartalmazza.A spanyol főváros természetesen számtalan melegbarát hellyel büszkélkedik, hiszen az elmúlt években (főképp a 2007-es EuroPride-nak köszönhetően) az itteni pride az egyik legnagyobb LMBT eseménnyé nőtte ki magát a világon. A meleg élet központja azonban a Chueca nevű negyed, ahol mindent megtalálunk, amire csak szükségünk lehet: éttermek, bárok, hotelek, ruhaüzletek és specifikus könyvesboltok sokasága várja az ide látogatókat. Az életteli, színes negyedben a művészeti élet is virágzik, egymást érik a kortárs galériák, és a pride ideje alatt egy külön esemény, a Festival Visible is lehetőséget ad az LMBTQ művészek bemutatkozására. Chueca mellett Lavapiés és La Latina azok a városrészek, ahol egyre több melegbarát hely nyílik: ezekben a fiatalos, nyitott negyedekben mindenki bátran felvállalhatja önmagát.

3


SPANYOLORSZÁG

2017-ben talán minden eddiginél érdemesebb Madridba látogatni a nyár folyamán, hiszen a spanyol főváros ad otthont az idei World Pride fesztiválnak. A június 23. és július 2. között zajló rendezvény csúcspontja a Pride Parade felvonulás lesz július 1-jén, ahol várhatóan három millióan vonulnak majd a sokszínűséget ünnepelve. A jelenleg még kétévente tartott fesztivál persze nem csak a felvonulásból áll majd. Kétnapos, nemzetközi emberi jogi konferenciát tartanak június 26–28. között; de az egy hét alatt lesz kulturális fesztivál, valamint kiállítások, koncertek, utcabálok és sportrendezvények is Madrid központjában. A pride egyik különleges helyszíne lesz a WorldPride Park, amely egyfajta „pride faluként” fog üzemelni a rendezvény idején. A hagyományos vásár mellett, ahol ételés könyvárusok, valamint kézműves standok várnak minket, különféle emberi jogi szervezetek is kivonulnak majd; a parkban felállított színpadon egymást váltják majd a koncertek, a táncelőadások és a szervezetek prezentációi. Mindezek mellett pedig egy külön részleg várja a családos látogatókat arcfestéssel, LEGO-műhellyel, egyéb kulturális és sportprogramokkal.

Juan Carlos Alonso, a World Pride Madrid 2017 elnöke elmesélte, hogy azért is különleges Madrid számára, hogy ők kapták meg a World Pride rendezési jogát, mert éppen negyven évvel ezelőtt, 1977-ben volt az első LMBTQ felvonulás a spanyol fővárosban – akkor még csupán maroknyian követeltek azonos jogokat. Azóta sok idő telt el, és Madrid mára az egyik leginkább toleráns várossá vált a világon. A bolygó egyik kvázi LMBTQfővárosává fejlődött Madrid 2007-ben már az EuroPride rendezvényt is megtarthatta, most pedig a spanyol nyelvű városok közül elsőként lehet a világrendezvény helyszíne. A World Pride hivatalos légitársasága és fő támogatója az Iberia. A Spanyolországba készülőknek fontos információ, hogy 10%-os kedvezményt biztosítanak erre az időszakra a plakátjaikon szereplő kóddal, amit online jegyvásárlás esetén lehet érvényesíteni. A 2017-es World Pride az idei EuroPride fesztivál is egyben, a következő világesemény pedig 2019-ben, a Stonewall lázadás 50. évfordulója kapcsán az USA-ban, New Yorkban kerül megrendezésre.

WORLD PRIDE MADRID 2017 2017. június 23. megnyitó 2017. június 24 – július 2. WorldPride Park 2017. június 26–28. Human Rights Conference 2017. július 1. World Pride Parade 2017. július 2. záróünnepség

4


5


SPANYOLORSZÁG

Barcelona kétségkívül a világ egyik leghíresebb és legizgalmasabb metropolisza – egy olyan város, ahová életünk során legalább egyszer mindenképpen érdemes ellátogatni. A Földközi-tenger partján elhelyezkedő Barcelona Katalónia fővárosa, és 1,6 millió lakosával Spanyolország második legnagyobb települése. Budapestről három fapados légitársaság – a WizzAir, a Ryanair és a katalán Vueling – is indít menetrendszerinti járatokat, így nagyon könnyen, 2-2,5 óra alatt eljuthatunk a katalán fővárosba. A repülőtérről a legolcsóbban és legegyszerűbben a 2-es terminálnál lévő reptéri vasúttal juthatunk be a belvárosba. Barcelona rengeteg látnivalóban és nevezetességben bővelkedik. Legyen szó hétvégi városnéző túráról vagy hosszabb tengerparti pihenésről, minden évszakban ideális választás. Kiterjedt és

jól kiépített tömegközlekedési hálózatának köszönhetően a város bármelyik pontja könnyen és gyorsan elérhető. Számos metró és buszhálózat közül választhatunk; a legegyszerűbb, ha T-10es, úgynevezett gyűjtőjegyet veszünk az automatákból, amelyet egyszerre akár többen is tudunk használni. A jegyet már a reptéri vasútállomáson érdemes megvásárolni, mert így a városba való bejutás kevesebb, mint 1 euróba kerül. A város legjelentősebb teréről – Plaza de Catalunya – indul a híres sétálóutca, a La Rambla, melyen végighaladva jutunk el a kikötőig. Az utca végén található Kolumbusz-szobor tetejéről csodálatos kilátás nyílik a városra. A tengerparti sétányon jutunk el a város strandjához – La Barcelonita –, ahol több kilométer hosszan elterülő apró kavicsos part vár minket. A város melegstrandjaként aposztrofált Platja de la Mar Bella szintén

ezen a partszakaszon található. Amen�nyiben shoppingolni támad kedvünk, akkor irány a szintén a Plaza de Catalunya tértől induló Passeig de Grácia. A város arculatát a legtöbb ember képzeletében Antoni Gaudí épületei határozzák meg: a Sagrada Família, a Casa Batlló és a Casa Milá vagy a Güell park olyan egyedülálló alkotások, amiket egyszer az életben látni kell. Rajtuk kívül azonban nem szabad elfeledkezni például a Katalán Nemzeti Múzeumról, amelynek a spanyol reneszánsz ihlette, az 1929-es világkiállítás alkalmából épített Palau Nacional ad otthont. A múzeum egyedülálló gyűjteményének kiemelkedő darabjai a román stílusú egyházi témájú festmények, illetve a 19-20. század fordulójáról származó katalán művészeti alkotások és design tárgyak. A város tengerparti sziluettjének meghatározó eleme a W Hotel, amit a népnyelv csak


ORSZÁG: Spanyolország LMBT JOGOK: 2005 óta egyenlő házasság és örökbefogadási lehetőségek ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 30-35 ℃ körüli átlaghőmérséklet IDŐELTOLÓDÁS: nincs UTAZÁS: naponta több közvetlen repülőjárat Budapestről BEJUTÁS A VÁROSBA: reptéri vasúttal, 46-os szánú helyi buszjárattal, A1 vagy A2 jelű reptéri busszal

Barcelona XXX

7


SPANYOLORSZÁG

Hotel Velaként (Vitorla Hotel) emleget jellegzetes formája miatt. Akik a modern Barcelona helyett inkább a történelemben merülnének el, azoknak Montjuïc 18. századi erődítményét ajánljuk. Spanyolország köztudottan nagyon nyitott és toleráns ország. Nincs ez másként Barcelonában sem, ahol senkit nem érdekel, ha barátunkkal az utcán megcsókoljuk egymást, vagy kézen fogva sétálunk. A város életének mondhatni szerves része a meleg kultúra, és ez a hétköznapokban is látszik. A város melegnegyedeként emlegetett Eixample-ben, az Universitat metrómegállótól indulva rengeteg bárt találunk: a legnépszerűbbek talán a Moeem Barcelona és a Boys Bar BCN. Utóbbi bárban péntekenként sztriptíz show-ba is belefuthatunk. Több bárban a fogyasztásunk mellé kapott kuponnal kedvezményesen vagy ingyen tudunk bemenni szórakozóhelyekre. Nem érdemes korán útnak indulnunk, ha partizni szeretnénk, mert hajnali fél 2-ig általában minden szórakozóhely üres, itt ugyanis később kezdődik az éjszakai élet. A bárok közelében találhatóak az Arena különböző zenei stílusokat kínáló szórakozóhelyei (Sala Madre, Sala

Classic, Sala Dandy, Sala VIP), továbbá a két teremmel rendelkező Metro Disco is. Az elektronikus zene kedvelőinek szombatonként a Pervert Clubot tudjuk ajánlani. Ne lepődjünk meg, ha a tömegben szinte csak félmeztelen pasikkal találkozunk, ez itt természetes. De az is, hogy szinte mindenkinek kivétel nélkül gyönyörűen kidolgozott teste van, amit nem szégyellnek megmutatni. Természetesen, ha buli után szaunázni vagy cruisin-hoz támadt kedvünk, akkor sem kell messzire menni, ugyanis minden szinte egy karnyújtásnyira található a szomszédos utcákban. Habár Barcelona pride fesztiválja korántsem vonz akkora tömegeket, mint a madridi, de legalább annyira színvonalas és izgalmas esemény. A rengeteg színes programmal tűzdelt fesztivált idén tizedik alkalommal rendezik meg a katalán fővárosban. A klasszikus pride mellett viszont nem feledkezhetünk meg a fergeteges bulikat kínáló Circuit Festivalról sem, amelynek szinte már legendássá vált része a Water Park Day: képzeljünk el több ezer tökéletes testű férfit, amint egy hatalmas aquaparkban lubickolnak a verőfényes napsütésben – és már meg is vettük a jegyünket Barcelonába.

LMBTQ ESEMÉNYEK, EGYÉB FESZTIVÁLOK: 2017. április 12–17. United Bear Pride Barcelona 2017. április 13–16. Matinée Easter Gay Weekend 2017

8

2017. június 28 – július 9. Barcelona Pride 2017. augusztus 5–20. Circuit Festival


Sitges

A tengerparti Sitges városa Barcelonától 35 kilométerre délre található, így a két település meglátogatását akár egybe is fűzhetjük egy spanyolországi nyaralás alkalmával. Sitges egyszerre nyugodt kisváros és igazi partiközpont, így a katalán fővároshoz többféleképpen is viszonyíthatjuk: egyszerre jelenthet nyugodt oázist a nyüzsgéssel szemben, de ha a bulik és a tengerpart mellett némi kulturális kalandra is vágyunk, Barcelona csak egy ugrásra van tőlünk. Sitges egészen a 19. század végéig egy tradicionális halászfalu volt, azonban ekkor – a korabeli divatnak megfelelően – ideköltözött egy nyárra a katalán modernista művészeti mozgalom egyik vezéralakja, Santiago Rusiñol festő, és felkavarta az állóvizet. A művész különleges hangulatú otthona azóta múzeum lett, ahol többek között katalán művészek üvegtárgyai és kerámiái vannak kiállítva a különleges enteriőrökben. A kisváros azóta is sok művészt megihletett; a századfordulón született szobrok és festmények gyűjteménye (Museu Maricel)

mellett kortárs művészek munkáit is megcsodálhatjuk. A halászat mellett a bortermelés volt Sitges fő bevételi forrása egészen az 1960-as évekig, és amikor ennek kissé leáldozott, a város vezetése – bölcsen – a turizmus fejlesztése mellett döntött. A tipikus mediterrán épületekkel tűzdelt, hangulatos óváros mellett összesen 17 strand várja a turistákat, a már említett klasszikus múzeumok mellett pedig egy különleges intézménybe, a Casa Bacardíba is ellátogathatunk. A híres rummárka alapítója, Facundo Bacardí ugyanis Sitges-ben látta meg a napvilágot, és bár Kubában alapította meg gyárát, de később is sokat tett szülővárosáért. Sitges melegbarát és meleg helyei a belvárosban koncentrálódnak; itt gyakorlatilag egymást érik a bárok, kávézók és éttermek. Az évente megrendezett pride felvonulás különlegessége, hogy a tengerparton vonul végig a menet a Kansas nevű étteremtől a Sant Bartomeu i Santa Tecla templomig, majd vissza.

ORSZÁG: Spanyolország LMBT JOGOK: 2005 óta egyenlő házasság és örökbefogadási lehetőségek ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 26-28 ℃ közötti hőmérséklet IDŐELTOLÓDÁS: nincs UTAZÁS: napi több repülőjárat Barcelonába BEJUTÁS A VÁROSBA: vonattal vagy busszal Barcelonából

LMBTQ ESEMÉNYEK, EGYÉB FESZTIVÁLOK: 2017. június 8–12. Sitges Pride 2017. szeptember 1–11. Sitges Bears Week

9


SPANYOLORSZÁG

Ibizáról valószínűleg mindenkinek rögtön a fergeteges partik, valamint a világhírű klubok jutnak az eszébe, pedig a sziget a szórakozáson felül számos látnivalót és kikapcsolódási lehetőséget nyújt. Mallorca és Menorca után Ibiza a harmadik legnagyobb a Baleár-szigetek közül, fővárosa Eivissa vagy ismertebb nevén Ibiza város. A sziget teljes lakossága csupán 130.000 fő, de ez a nyári hónapokban a turistáknak köszönhetően a többszörösére nő. A főváros rengeteg látnivalóban bővelkedik, a romantikus reneszánsz óváros (Dart Villa, melynek jelentése „nagy város”) kanyargós macskaköves utcái festői szépségűek. Sétánk során lefelé haladva a város főterére (Plaza

de Vila) érkezünk, ahol számos étterem és kávézó várja a túra során megfáradt látogatókat. A kis utcákon felfelé haladva pedig a katedrálishoz lyukadunk ki, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a kikötőre és az egész városra. Nem véletlen, hogy sokak szerint a sziget Európa legszebb helye; kulturális és természeti kincsei miatt az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította Ibiza városát. A szűk utcácskák közül a legérdemesebb a Calle de la Virgent felfedeznünk, mivel ez a sziget „meleg utcája”, amely kaméleonként változtatja képét: míg nappal csupán néhány szivárványos zászló utal rá a fehérre meszelt homlokzatokon, hogy milyen helyen járunk, éjjel minden megtelik színes fényekkel és zenével, ahogy kinyitnak a helyi bárok.

A varázslattal teli szigeten nemcsak szemet gyönyörködtető szépségekkel találkozhatunk, hanem az ízlelőbimbóinkat is kényeztethetjük. A legtipikusabb ételek természetesen a tenger ajándékaiból készülnek: jellegzetes előétel a burrida de ratjada, azaz a mandulával tálalt rája, amelyet követhet a bullit (rizses hal) vagy mondjuk egy horgászhalból készülő rakottas édesköménnyel és kapribogyóval. A változatos fogásokat a több évszázados termelői tapasztalattal készült helyi vörösborokkal öblíthetjük le, desszertként pedig számos piskótaféléből választhatunk: a helyiek nagy kedvence a sárgabarackos verzió, azaz a coca de albaricoques.


Ibiza

Nyaralásunk során érdemes még San Antonio (San Antoni) városába is ellátogatnunk, melynek tengerparti öble az egyik legszebb az öreg kontinensen. Ha itt járunk, mindenképpen érdemes megvárnunk a naplementét, amely a híres Café del Mar teraszáról felemelő élményt nyújt. Azoknak, akik szeretnék felfedezni az egész szigetet, mindenképpen ajánljuk, hogy üljenek autóba és látogassák meg a sziget turistamentes kis falvait, amelyekben Ibiza egy másik arcát is megismerhetjük. Természetesen szót kell azért ejtenünk a partikról és a sokszínű éjszakai életről is. A világ legnagyobb és leghíresebb klubjainak a szigeten két város ad otthont. A sort San Antonióval nyitjuk, ahol a 10.000 ember befogadására is alkalmas Privilege található, mely jelenleg a világ legnagyobb klubjának számít. Továbbá itt található az Eden, valamint annak közvetlen szomszédságában az Es Paradís klub is. Utóbbinál fontos kiemelni, hogy az 1975-ös nyitása óta eltelt időszakban

LMBTQ ESEMÉNYEK, EGYÉB FESZTIVÁLOK: 2017 június 14-7. Ibiza Pride 2017 augusztus közepe Mágico Festival (további infó: www.magicofestival.com)


SPANYOLORSZÁG ORSZÁG: Spanyolország LMBT JOGOK: 2005 óta egyenlő házasság és örökbefogadási lehetőségek ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 25-30 ⁰C átlaghőmérséklet, enyhe hőingadozás IDŐELTOLÓDÁS: nincs UTAZÁS: közvetlen repülőjáratok június 17-szeptember 16. között hetente egy alkalommal. Átszállással Barcelonán, Madridon, Berlinen, Kölnön vagy Frankfurton keresztül BEJUTÁS A VÁROSBA: turistaszezonban 15-20 percenként induló buszjáratok Ibiza városba és San Antonióba

vízibulijai miatt vált a sziget emblematikus helyévé. A 2007-ben a világ legjobb szórakozóhelyévé választott Amnesiának San Rafael ad otthont, amely a San Antonio felé vezető út 5-ös kilométerénél található. Az Amnesia rendezi a híres ibizai Matinée bulikat, ahol egy szezonban több, mint 150.000 ember bulizik. Természetesen ne feledkezzünk meg Ibiza belvárosában található Pacha klubról sem, melynek kistestvérei a világ számos pontján megtalálhatók, köztük korábban Budapesten is, a régi Vigadóban. Ibizát a tolerancia és a sokszínűség szimbólumának is tekintik, ami azt jelenti, hogy természetesen a meleg szubkultúra is kiemelkedő szerepet játszik életében. Az óvárosban számos melegbár található. Ilyen az Ánfora és a Lola’s, illetve a Sa Majesté nevű szexklub is. De ha más helyszínt választasz a bulizásra, az sem baj, hiszen itt senkit nem érdekel, hogy melyik nemhez vonzódsz.

12

Ibiza szinte minden nagyobb és híresebb strandján találunk meleg partot. A Figueretas sétányon húzódó kis strandok a legkedveltebbek. Az innen 30 percenként induló kompok Ibiza legnépszerűbb meleg strandjához, az Es Cavallet Beach-hez visznek minket, amelynek homokdűnéi késő délutántól kiváló cruising helyszínül szolgálnak. Ezen a strandon van az egyik leghangulatosabb bár is, amely a Chiringay névre hallgat (a „chiringito” szó magyarul a part menti kis bárokat, bódékat jelenti, ebből képezték a Chiringay kifejezést). A legnagyobb LMBTQ esemény természetesen a pride, amit június közepén rendeznek meg minden évben. Néhány évnyi kihagyás után 2015-ben új erőre kapott a fesztivál, és azóta csak nőtt a népszerűsége: a mediterrán jókedv, a fantasztikusan színes kosztümök és persze a hamisíthatatlan ibizai hangulat rengeteg embert vonz.



SPANYOLORSZÁG

ORSZÁG: Spanyolország LMBT JOGOK: 2005 óta egyenlő házasság és örökbefogadási lehetőségek ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 28-32 ⁰C átlaghőmérséklet, enyhe hőingadozás IDŐELTOLÓDÁS: nincs UTAZÁS: közvetlen repülőjáratok Alacantba, átszállással Valenciába BEJUTÁS A VÁROSBA: az Alicante reptérről 50 perc alatt érnek a buszjáratok Benidormba, míg Valenciából 2-3 óra alatt vannak ott a vonatok

14


Benidorm

Végtelen fehérhomokos tengerpart és felhőkarcolók sokasága – a valenciai Benidormban egy kicsit úgy érezhetjük magunkat, mintha egyenesen a Miami Vice-ba csöppentünk volna, csak épp nem kell átrepülnünk egy óceánon. A Costa Blancán elhelyezkedő város azoknak való, akik kedvelik a pezsgést és szeretik a csillogó turistanegyedeket, de közben romantikus óvárosi sétákra is vágynak, és persze emellett nagyokat szeretnek bulizni is. Benidorm felemelkedése a 18. században kezdődött meg, amikor az ottomán és a berber kalózok sok száz évnyi fosztogatása után végre béke köszöntött rájuk: a település lakói innentől kezdve tökélyre fejlesztették a mórok által behozott halászati technikákat, és ezáltal a benidormi halászok egész Spanyolországban nagy hírnévre tettek szert. AZ 1960-as években azonban kezdett leáldozni a csillaguk, és a város vezetése ekkor arra az elhatározásra jutott, hogy a turizmusba kellene nagyobb összegeket fektetniük – ez a döntésük pedig finoman szólva is megtérült az elmúlt évtizedekben. Habár volt egy időszak, amikor elsősorban az ideutazó brit turisták sörgőzös duhajkodásaitól volt hangos a

város, ez mostanra megváltozott, és a kikapcsolódni vágyó családoktól a nyugdíjasokon át a jelentős számú LMBTQ utazóig nagyon sokféle emberrel találkozhatunk. Ezek a történelmi változások természetesen rajta hagyták nyomukat Benidormon. Az óvárosban mediterrán házacskákat és szűk kis macskaköves utcákat találunk, a tengerparti sétányt pedig hófehér kőkorlát övezi. A templomokban organikusan él együtt a középkor ódon világa és a barokk díszítettsége. A színes, kicsit már modernebb házak Kubát idézik, a már említett turisztikai fejlesztéseknek köszönhetően pedig a világon itt a legmagasabb az egy főre jutó felhőkarcolók száma – természetesen az állandó lakosokkal számolva. A városban évente több millió turista fordul meg, ami részben annak köszönhető, hogy gyakorlatilag az egész település rájuk specializálódott: hotelek és egyéb szállások, változatos szórakozási lehetőségek sora és nem is egy, hanem kapásból három gyönyörű strand – a Poniente, a Levante és a Mal Pas – várja az ide látogatókat. A tengerparton heverészés mellett több fantasztikus élményparkba

is ellátogathat, akinek ahhoz van kedve: a Terra Miticában különböző hullámvasutakat próbálhatunk ki, az Aqualandia egy klasszikus aquapark, míg a Mundomar és a Terra Natura a delfinek, madarak és egyéb állatok szerelmeseinek nyújt örök élményeket. A programlehetőségek mellett természetesen a szállások is igen sokszínűek. A lenyűgöző látványt nyújtó partmenti szállodasoron kívül bérelhetünk kisebb-nagyobb apartmanokat is, és rengeteg a kifejezetten melegbarát szálláshely, valamint a gyerekmentes hotel is. A szállásokon kívül Benidorm más szempontból is valódi melegparadicsom: a legtöbb „szivárványos” bárt és kávézót az óvárosban találjuk, de mindenhol máshol is rengeteg melegbarát hely van. Emellett a város központjától 6 kilométerre található a Raco del Conill nevű nudista strand, ahol sokféle izgalmas élményben lehet részünk. Természetesen az évente megrendezett Benidorm Pride-ra is tömegével özönlenek a bulizni vágyó turisták, ami részben valószínűleg annak is köszönhető, hogy a nagyszabású partik egy része ingyenesen látogatható.

LMBTQ ESEMÉNYEK, EGYÉB FESZTIVÁLOK: 2017. május 25–27. Benidorm Pink Weekend 2017. július 27–30. Low Festival 2017. augusztus 19–20. Iberia Festival 2017. szeptember 4–10. Benidorm Pride

15


SPANYOLORSZÁG

16

Valencia 800 000 lakosával Spanyolország harmadik legnagyobb városa; az ország keleti felén, a Földközi-tenger partján fekszik. A város mind kulturálisan, mind pedig az aktív pihenés kedvelőinek gazdag lehetőségek tárházát kínálja a látogatók számára; a városban sok százéves remekművek találkoznak ultramodern épületekkel. A 19-20. század fordulóján divatos szecesszió spanyol verziójának számos szép példáját láthatjuk a városban, köztük lakóházakkal, a vasúti pályaudvarral és a központi vásárcsarnokkal. A város kettő, a mai napig megmaradt kapujának egyike a Torres de Serranos, amely Európa egyik legnagyobb gótikus kapujának számít. A tetejére feljutva csodálatos kilátás nyílik az egész városra. A gótikus stílusú épületek közül Valencia egyik legismertebb látványossága az 1492 óta álló Selyembörze (Lonja de La Seda), amelyet 1996-ban az UNESCO a világörökség részévé is nyilvánított. Az épület korábban kereskedelmi központként és selyempiacként működött. A kereskedelem másik legjelentősebb helyszíne Valencia kikötője, ami Európa második legnagyobb tengeri kereskedelmet lebonyolító helye a mai napig, és Spanyolország exportjának 20 százaléka is ezen a kikötőn keresztül történik. Ahogy az egész városban, úgy itt is megfigyelhető a régi és az új korszak találkozása: a

régről megmaradt létesítmény a tradicionális halászatra emlékeztet, míg az új a modern építészet remekműve. A Művészetek és Tudományok Városa (La Ciudad de las Artes y las Ciencias) nevet viselő, öt modern épületből álló komplexum Santiago Calatrava építész munkájának eredménye. A futurisztikus építmények egyike ad otthont Európa legnagyobb akváriumának (L’Oceanografic), továbbá megtalálható itt egy hatalmas 3D IMAX mozi (L’Hemisferic), egy operaház, egy hatalmas három emeletes interaktív tudományos múzeum (Museo de Ciences Principe Felipe) és a L’Umbracle, ami egy hétezer négyzetméteren elterülő növénykert. A gasztronómia szerelmeseinek mindenképpen érdemes ellátogatniuk Valencia piacára (Mercado Central), ami Európa egyik legrégebbi piacának számít. Ezen a helyen megízlelhetjük Valencia és Spanyolország finomságait és betekintést nyerhetünk egy igazi spanyol piac életébe is. Amennyiben strandidőben érkezünk, úgy mindenképpen látogassuk meg Valencia strandjait, amelyek közül érdemes megemlíteni a város főstrandját, Playa de Malvarossát vagy a kicsit nyugodtabb Playa de Pataconát. A melegbarát Pinedo nevű strand részben egy nemzeti park része, de az érintetlen természeti szépségek mellett itt igencsak élénk a társasági élet. A ruhátlanságot kedvelők

csoportja leggyakrabban a homokdűnék között, egy régi gyárépület környékén gyűlik össze. Márciusban kerül sor Valencia legnagyobb és legnépszerűbb eseményére, a télűző és tavaszköszöntő Las Fallas nevű ünnepre. A csendes és nyugodt város március közepén őrült hellyé alakul és szilveszteri hangulatot idézve több ezer petárda és tűzijáték durranása zavarja meg a csendet. Ezt a zajos eseményt La Mascletának nevezik. A San José (Szent József), az ácsok védőszentjének tiszteletére megrendezett ünnep eredete az ácsoktól ered, akik a tél végével elégettek minden megmaradt hulladékot, hogy megtisztítsák a műhelyüket és a tavaszt tiszta lappal indítsák. Így tesznek Valencia lakói is: összesen 385 fallát, azaz különféle bábut égetnek el az ünnep folyamán. Ami a város LMBT életét illeti, nincs egy „kijelölt” melegnegyed, de a legtöbb népszerű bár és kávézó az óvárosban található, nem mes�sze a valenciai székesegyháztól és a központi vásárcsarnoktól. A Nunca Digo No, a BUBU és a Cross „Bermuda-háromszögén” kívül az OHLALA szexbárt ajánljuk a kalandra vágyók figyelmébe. A bulizás mellett kellemes kikapcsolódást nyújthatnak a város szaunái is, amelyekben a görög mitológia a divat: az Olimpic és a Magnus Thermas izzasztó termeiben is ez a stílus dominál.


Valencia

ORSZÁG: Spanyolország LMBT JOGOK: 2005 óta egyenlő házasság és örökbefogadási lehetőségek ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 25-35 ⁰C átlaghőmérséklet IDŐELTOLÓDÁS: nincs UTAZÁS: heti két közvetlen járat Budapestről vagy Bécsből; naponta több repülőjárat Frankfurton vagy Zürichen keresztül BEJUTÁS A VÁROSBA: a 150-es számú busszal

LMBTQ ESEMÉNYEK, EGYÉB FESZTIVÁLOK: 2017. március 12–19. Las Fallas de Valencia 2017. július 8. No Closet Festival

17


SPANYOLORSZÁG

ORSZÁG: Spanyolország LMBT JOGOK: 2005 óta egyenlő házasság és örökbefogadási lehetőségek ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 30 ⁰C körüli átlaghőmérséklet, de télen sincs 15-20 ⁰C-nál hidegebb IDŐELTOLÓDÁS: -1 óra Budapesthez képest UTAZÁS: heti egy közvetlen repülőjárat Budapestről BEJUTÁS A VÁROSBA: Corralejo bérelt autóval 35 perc alatt elérhető a repülőtérről

18


Fuerteventura

Az Atlanti-óceánban elhelyezkedő Kanári-szigetek közül Tenerifét követően Fuerteventura a második legnagyobb, ahol az év több mint 300 napján csodálatos az idő, ezért a hűvös téli hónapokban is bátran választhatjuk úticélként. Talán az érintetlen paradicsom lenne a legjobb jelző, amivel Fuerteventurát illethetnénk, ugyanis jelentős turizmusa ellenére nincsenek óriási kiépített üdülővárosai és a néhány nagyobb település sem az éjszakákon át bulizó fiatalok zajától hangos. Fuerteventurát inkább pihenés, kirándulás céljából válasszuk,

valamint ha a víz szerelmesei vagyunk, ugyanis 70 kilométer hosszú, főként fehérhomokos partja nemcsak a fürdőzésre, de a vízisportok kedvelőinek is a legjobb választás. Kalandozásainkhoz viszont mindenképpen szükség lesz autóra, amelyet interneten tudunk előre lefoglalni vagy a repülőtéren található kihelyezett irodákban érkezésünk után megrendelni. A szigeten több üdülőközpont is található, melyek mindegyike a keleti part mentén helyezkedik el, közülük a legnagyobbnak és legnépszerűbbnek Corralejo számít. Ez a kisváros a sziget északi csücskében helyezkedik el, a repülőtértől mintegy 38 km-re. A korábbi kis halászfalu mára a sziget egyik legszínesebb és legnagyobb, élettel teli városává nőtte ki magát. Rengeteg üzlet, étterem, kávézó és szórakozóhely is megtalálható itt. Fontos megemlíteni, hogy a Kanári-szigeteken nagyon kedvezőek az adózási szabályok, ezért dohányárut, szeszesitalt, parfümöket, de még ruhát is érdemesebb itt vásárolni. Üzletet fogunk találni bőven, a sziget fővárosában, Puerto del Rosarióban pedig több nagyobb bevásárlóközpont közül is válogathatunk. Jandia település Corralejóhoz hasonlóan szintén a sziget legnépszerűbb üdülővárosai közé tartozik. Népszerűségét emeli, hogy a Kanári-szigetek legnagyobb és leghosszabb strandja közül több is Jandia városában található. Az óceánpart mellett húzódó autóutak úgy lettek kialakítva, hogy bármikor le tudjunk húzódni, ha fürdeni szeretnénk, ezért ha látunk egy számunkra ideális és szép partszakaszt, nincs más dolgunk, csak megállni az út szélén és irány az óceán. A partokon zászlókkal jelölik, hogy az adott helyen a fürdés engedélyezett vagy éppen tiltott. Semmiképp ne egy strandon telepedjünk le és ott töltsük az egész nyaralásunkat, hanem mindenképpen fedezzünk fel új helyeket! Úgyis mindegyik új strandnál azt fogjuk majd mondani, hogy „ez még szebb, mint az előző volt.” Fuerteventurán való tartózkodásunk során mindenképpen látogassunk el az Ajuy strandra, ahol ugyan a fürdőzés nem ajánlott, de a különleges

feketehomokos partszakaszt mindenképpen érdemes megnéznünk. Felfedező túránk során érdemes egy kis kitérőt tennünk Las Salinas del Carmen településre, a sómúzeumba (Museo de la sal), ami a repülőtértől délre, az FV-2 jelű autópálya mellett található. Ezen a helyen a mai napig hagyományos technikával készítik a sót és itt tényleg a természetre van bízva, hogy mennyi só mennyi idő alatt fog elkészülni. Ha a szemünk már eltelt a csodás látványokkal, akkor érdemes az ízlelőbimbóinkra is gondolni. Mivel a szigeten túlnyomórészt kecskét tenyésztenek, ezért az éttermek étlapján biztosan találunk valamilyen kecskehúsból készült ételt. Ebből következően nem nehéz kitalálni, hogy a kecskesajt is igen közkedvelt csemegének számít és előételként ott lesz az étlapon. Amit viszont semmiképp se hagyjunk ki, az a kanári burgonya (papas canarias) mojo szósszal (salsa mojo picón). Ez a burgonyafajta kizárólag a Kanári-szigeteken terem és az általunk ismertnél jóval kisebb; a hozzá kínált szószt pimiento és cayenne paprikából készítik római köménnyel, fokhagymával, olívaolajjal és édes fűszerpaprikával. Fuerteventura – hasonlóan Spanyolország többi tartományához és szigetéhez – teljes mértékben melegbarát. Ennek ellenére meleg turizmusa jelen pillanatban még gyerekcipőben jár, ugyanis eddig az LMBT társadalom tagjai is leginkább pihenni, kikapcsolódni, sportolni vagy éppen nászútra érkeztek a szigetre. Habár jelenleg nincs specifikus melegbár a szigeten, a Corralejóban lévő Spectrum Disco a legkedveltebb szórakozóhely a meleg turisták körében. A sziget nyitottságát az is mutatja, hogy 2011 óta állandó, minden évben megrendezésre kerülő melegfesztiváljuk is van, amely Rainbow Fuerteventura néven fut, és általában decemberben rendezik meg. A fesztivál nagy előnye, hogy rengeteg az ingyenes program, amik között az autós gyorsulási versenyektől a drag queen-tanfolyamig sok mindent megtalálunk.

19


SPANYOLORSZÁG

20


GRAN CANARIA ORSZÁG: Spanyolország LMBT JOGOK: 2005 óta egyenlő házasság és örökbefogadási lehetőségek ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 25-30 ⁰C átlaghőmérséklet, változatos mikroklíma IDŐELTOLÓDÁS: -1 óra Budapesthez képest UTAZÁS: hetente közvetlen repülőjárat Budapestről BEJUTÁS A VÁROSBA: körülbelül 1 órát buszút Las Palmas-ba

Habár neve azt sugallná, hogy ő a legméretesebb, Gran Canaria valójában a Kanári-szigetek harmadik legnagyobb szigete Tenerife és Fuerteventura után. Fővárosa, Las Palmas de Gran Canaria viszont a szigetek legnagyobb városának számít, Spanyolországot tekintve pedig a hetedik legnagyobb település. Elnevezését tekintve biztosan sokan gondolják, hogy a sárga madárfajnak van köze hozzá, ám valójában eredetileg a „Kutyák szigetét” jelentette, vagy pedig a canarii őslakosok törzsének nevéből származtatható a név. A Kanári-szigeteki kutya egyébként ma is Gran Canaria szimbóluma. A szigetet „kis kontinensnek” is nevezik, ugyanis hihetetlenül változatos természeti adottságokkal rendelkezik. A Gran Canaria közepén elhelyezkedő Tejeda-hegység az 1950 méteres magasságban elhelyezkedő Pico de las Nieves vulkánnal választja ketté a szigetet. Míg a déli csücsökben a finom homokos tengerpartok a

jellemzőek, úgy beljebb haladva válik egyre kopárabbá és sivatagossá a táj. Északon pedig már egy sokkal bujább növényzettel rendelkező, zöldebb területet találunk. Ebből is látszik, hogy mind földrajzilag, mind pedig éghajlatilag mennyire különleges helyről beszélünk – talán ebből is adódik a varázsa. A változatos tájban festői kis falvak és városkák várnak minket: Arucas, Teror, Tejeda, Artenara vagy Gáldar egyaránt jó választás azoknak, akik szeretnék egy kicsit jobban megismerni a helyiek csendesebb életét. Az északon található, 1478-ban alapított fővárost, Las Palmas de Gran Canariát mindenképpen érdemes megnézni nyaralásunk során. A történelmi óváros (Vegueta) számos látnivalóban bővelkedik; csodálatos régi épületei, köztük a Santa Ana székesegyházzal tökéletes kikapcsolódás egy délutáni sétára. De mindenképpen keressük fel a város legfontosabb bevásárlónegyedét, a Calle Trianát is,

amely nemcsak nappal, de éjszaka is tele van emberekkel. Az óvárosi túrák szerelmesei részére ajánljuk még Puerto de Mogan városát, amely tényleg egy igazán jellegzetes spanyol város. A virágba borult kis romantikus utcákon miatt nevezik Puerto de Mogant „Kis Velencének” vagy a „Kanári-szigetek Velencéjének”. Csak a teljesség igénye nélkül tudjuk összeszedni azokat a helyeket, amelyeket érdemes felkeresni. Így ha részletesen nem is, de legalább felsorolásszerűen megemlítenénk a sziget gazdag növényvilágát bemutató Jardin Canariót, valamint az 1813 méter magasan fekvő Roque Nublo sziklát, amely a hegymászás szerelmeseinek nyújthat felejthetetlen élményeket. A vízisportok kedvelőinek fővárosa, Puerto Rico a sziget déli részén található. Puerto Rico igazi üdülőparadicsomnak számít, hiszen hosszan ívelő homokos tengerpartja kiváló lehetőséget biztosít a napozásra és

21


SPANYOLORSZÁG

LMBTQ ESEMÉNYEK, EGYÉB FESZTIVÁLOK: 2017. május 4–14. Maspalomas Gay Pride 2017. május 10-14. Circuit Festival Maspalomas 2017. május 5–10. Mr. Gay World 2017. október 4–8. Freedom Maspalomas Gay Festival 2017. november 6–12. Winter Pride Maspalomas

22

a fürdőzésre. A strandok ingyenesen vehetők igénybe, mindössze a napágyakért és a napernyőkért kell fizetni. Amennyiben nagyobb társasággal érkezünk, úgy érdemes kicsit alkudoznunk is, mert az árak igen borsosak tudnak lenni. De ha több napos napozást és pihenést terveztünk a tengerparton, akkor érdemesebb beruháznunk egy saját napernyőbe. Gran Canaria két legfontosabb üdülőés partivárosának Maspalomas és Playa del Inglés számít. A két település annyira egybenőtt már, hogy észre sem vesszük, amikor átmentünk az egyikből a másikba. Maspalomas a sziget legrégebbi üdülővárosaként a tengerpart mentén több kilométer hosszan ívelő homokdűnéiről híres. A strand megközelítése is csak a homokdűnéken át lehetséges. A kis túra közben úgy érezhetjük magunkat, mintha egy sivatagban sétálnánk, majd kb. 10 perc után elérjük az oázist, ami egyik oldalon a városi sétány bárokkal, kávézókkal és éttermekkel tűzdelt része, a másik pedig maga a gyönyörű Atlanti-óceán partja. A

város másik nevezetessége a 68 méter magas világítótorony, amely jó támpontként szolgálhat számunkra, ha a melegstrandot keressük, ugyanis ez pont a közelében található. Az éjszakai élet központjaként aposztrofált Playa del Inglés városában a bevásárló- és szórakoztatóközpontok szinte egymást érik. Az utóbbi kifejezés itt mást jelent, mint nálunk, ugyanis többnyire nyitott központokról beszélünk, ahol nappal számos üzletben tudunk vásárolni, valamint étteremben és kávézóban ebédelni, vacsorázni, míg éjszaka ugyanezeken a helyeket van lehetőségünk a felhőtlen szórakozásra is. Az egyik legnagyobb ilyen központnak számít a meleg szórakoztató központ, a Yumbo Centre, ahol egy helyen találjuk meg az összes melegbárt, kávézót, éttermet, szórakozóhelyet és cruising bárt. Így nem kell sokat sétálnunk, ha szeretnénk kipróbálni egy este több helyet is. A Yumbo Centre szomszédságában találjuk a másik nagy szórakoztatóközpontot, a Kasbah Centre-t is.


ADOK EGY TIPPET:

XXX

PORTUGÁLIA

BUDAPESTRŐL NAPI KÖZVETLEN JÁRATOK LISSZABONBA, JÓ CSATLAKOZÁSSAL BRAZÍLIÁBA!

• LISSZABON PRIDE JÚNIUS 17. • PORTO PRIDE JÚLIUS 1. • RIO DE JANEIRO PRIDE OKTÓBER 12-14. • SAO PAOLO PRIDE JÚNIUS 18.

1088 Budapest, Rákóczi út 1-3. • +36 (1) 235 7891 • www.flytap.com

23


PORTUGÁLIA ORSZÁG: Portugália LMBT JOGOK: 2010 óta házassági egyenlőség és 2016 óta örökbefogadási lehetőségek ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 26-28 ℃ közötti hőmérséklet, de szubtrópusi-mediterrán éghajlatának köszönhetően télen is 10-15 ℃ közötti az átlaghőmérséklet IDŐELTOLÓDÁS: -1 ÓRA BUDAPESTHEZ KÉPEST UTAZÁS: heti hét közvetlen repülőjárat BEJUTÁS A VÁROSBA: A repülőtérről metróval negyedóra alatt elérhető a belváros, de buszjáratok is indulnak a városba

LMBTQ ESEMÉNYEK, EGYÉB FESZTIVÁLOK: 2017. május 31. Lisbon Bear Pride 2017. június végén Arraial Pride – Éves LMBT fesztivál és pride felvonulás

24

2017. szeptember 15-23. Queer Lisboa – Nemzetközi Queer Filmfesztivál

Lisszabon tökéletes úti cél. Nem vitás, hogy nehéz felvenni vele a versenyt, hiszen miközben az Atlanti-óceán partján a gyönyörű, történelmi város csábít a felfedezésre, addig a klímája is kegyes a látogatóhoz. Itt a nap évente 290 napon át süt, a hőmérő higanyszála télen is ritkán süllyed 15 fok alá, és nyáron a legmelegebb órákat is megenyhíti a tenger felől érkező, hűs fuvallat. A régi szokások és az ódon hangulat keveredik magától értetődően a high-tech megoldásokkal, ez teszi kortalanná a mediterrán hangulatú Lisszabont. A világ legnagyszerűbb fővárosait összegző listákon rendre az élmezőnyben végez, ezért is meglepő, hogy még napjainkban sem fedezte fel magának igazán a tömegturizmus. Egy lisszaboni utazáshoz nem a hosszú, forró nyár, hanem a márciustól májusig tartó tavaszi hónapok a legideálisabbak. Ilyenkor a nap már hét ágra süt, de még nem köszöntött be a hőség. A novembertől februárig tartó téli időszak szeszélyes, a ködös és a napfényes időszakok váltják egymást, bár az is tény, hogy a város ilyenkor a legolcsóbb. Bármikor is érkezzünk, magára a szűken vett városra legalább egy három napos hosszú hétvégét érdemes szánnunk, ha be akarjuk járni minden szegletét. Jobb talán egy egész hétre tervezni, így a környékbeli látnivalókról sem maradunk le. Lisszabon látképéhez elválaszthatatlanul hozzátartoznak a villamosok sárga kocsijai. A szűk utcákon végigcsörgő és gyakran hatalmas szintkülönbségeket áthidaló villamosok közül a 28-as vonal a turisták kedvence. A


Lisszabon

nosztalgikus hangulatot árasztó járat a tömegközlekedés szerves részét képezi, miközben összeköti az olyan történelmi városrészeket, mint Graca, Alfama, Baixa, Chiado és Sao Bento, mielőtt megérkezne végállomására, az Estrela-bazilika elé. Mivel a város Rómához hasonlóan szintén hét dombra épült, így sokszor kell felfelé kapaszkodni az emelkedőkön, de mindenképpen megéri. A számos kilátópontból mindig újabb oldaláról csodálhatjuk meg Lisszabont, legyen szó Alfama kusza háztetőiről, a Tajofolyóról, vagy Baixa rendezett utcáiról. Személyes kedvencünk a Miradouro da Senhora do Monte, ami páratlan kilátást nyújt az erődre, és amely a szerelmesek kedvenc helye is, hiszen innen lehet a legjobban gyönyörködni a naplementében. Ha már szerelem, ne hagyjunk ki egy régi lisszaboni szokást! Az Igreja de Santo António templom a hagyomány szerint azon a helyen épült, ahol Szent Antal született. A templom előtt álló szoborhoz kötődik a babona, hogy amennyiben sikerül egy pénzérmét a kezében tartott, nyitott könyvbe dobni, akkor – többek között – a szerelmesek és Lisszabon védőszentje segít majd nekünk párt találni. Mindenképp szánjunk időt Alfamára, ami a mára lebontott, régi Tabán távoli rokona. A Tajo torkolatától az erődig felkapaszkodó negyed szűk, zegzugos utcáival egykor a legszegényebb városrésznek számított a város falain kívül. Ma pedig az egyik leginkább divatos és trendi negyed, ahol egymást érik a kis kávézók és bárok. Utcái túl szűkek buszok vagy autók számra, így

csakis gyalog indulhatunk felfedezőútra. A kötelező látnivalók közé tartozik a Lisszabon egyik jelképének számító Belém-torony. Az ötemeletes torony dúsan faragott erkélyeivel és tornyaival a portugál késő gótika egyik remekműve, és a közeli Szent Jeromos-kolostorral együtt 1983 óta a Világörökség része. Érdemes a város északi peremére is elzarándokolni, a portugál királyok nyári rezidenciájához, a Mafra-palotához. Ha időnk engedi, ne induljunk haza anélkül, hogy ne kerestük volna fel a Lisszabontól alig egy órára fekvő Sintrát, az elvarázsolt kastélyok városát. Kellemes klímájának és a királyok egyik palotájának köszönhetően a 19. századra a nemesek kedvenc tartózkodási helyévé vált, ahol egymással versengve hatalmas kastélyokat emeltek a romantika korában. A napközbeni programok során érdemes kihasználni a sziesztát, és felkészülni az éjszakára. Sötétedés után a Bairro Alto és a Principe Real városrészek igazi melegnegyedekké válnak. Sok kis bár, kávézó és étterem várja a látogatókat, pénteken és szombaton meglehetősen zsúfoltak ezek a negyedek éjfél után. Az éjszakai élet kifejezetten későn kezdődik errefelé: vacsora után szokás beülni a bárokba, és majd csak hajnali kettőkor veszik az irányt a klubok felé a szórakozni vágyók, majd fél négy körül jön el az idő, hogy átvonuljanak egy igazán táncos helyre. De a legtrendibb klubokban csak hajnali öt után indul be igazán az élet. De ez nem lehet gond, hiszen reggel bármelyik strandon ki lehet pihenni az éjszaka fáradalmait.

25


PORTUGÁLIA

ORSZÁG: Portugália LMBT JOGOK: 2010 óta egyenlő házasság, 2016 óta örökbefogadási lehetőségek ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 16-27 ⁰C közötti átlaghőmérséklet, de egy-egy hőhullám 38 ⁰C-ot is hozhat IDŐELTOLÓDÁS: -1 óra Magyarországhoz képest UTAZÁS: heti két közvetlen repülőjárat Budapestről BEJUTÁS A VÁROSBA: az E jelű metróval egyenesen a városközpontba juthatunk, de buszok is a rendelkezésünkre állnak 0-24 óráig

LMBTQ ESEMÉNYEK, EGYÉB FESZTIVÁLOK: 2017. július 1. Porto Pride

26


Porto

Az elmúlt években számos utazási portál válogatta be Portót a legjobb úticélok közé: a Lonely Planet és a TripAdvisor mellett 2017-ben a Best European Destinations Agency emelte első helyre a portugál várost. Ha eddig csak a finom borról volt ismerős a település neve, akkor eláruljuk, hogy bizony azonkívül még rengeteg izgalom várja az ide látogatókat. A Douro-folyó partján elhelyezkedő város Európa egyik legrégebbi kereskedelmi és igazgatási központja. Belvárosa 1996 óta az UNESCO világörökségi programjának védelme alatt áll, de a folyón átívelő grandiózus hidak és a lenyűgöző épületek mellett Portót gyönyörű természeti környezet is övezi. Emellett pedig virágzik a kultúra, izgalmas a helyi konyha, és mindezt ráadásul viszonylag barátságos áron élvezhetjük. A városban számos melegbarát szálláshely áll rendelkezése, kezdve az olcsó hostelektől a barátságos apartmanokon át a luxusszállodákig. Elsőként természetesen muszáj sort kerítenünk egy szinte kötelező programra, ami a helyi borok megkóstolása. Portóiból sem csak egyfajta létezik ugyanis: a szüretelés ideje vagy a feldolgozás módja teljesen más karakterű italt eredményezhet. A nevezetes alkoholt egyébként a Douro túlpartján, egy Villa Nova de Gaia nevű település pincéiben készítik több száz éve. Érdemes időpontot foglalni egy borkóstolásra, hogy a széles választékból szakemberek segítségével választhassuk ki a kedvencünket. Az italok mellett az ételekre is érdemes azonban figyelmet fordítanunk. Bátrabbak kipróbálhatják a portói stílusú pacapörköltet, amibe csirkehús, marhalábszár, füstölt sonka vagy egyéb füstölt disznóhús, sárgarépa, hagyma és fehérbab kerül. Egy másik helyi specialitás a bacalhau à gomes de sá, ami egy sózott, szárított tőkehalból készülő rakott étel burgonyával, tojással, olívával és hagymával.

Az Ibériai-félsziget újkori virágzása Portugáliában sem múlt el nyom nélkül: a spanyol barokk építészet remekei közé tartozik a távolból is feltűnő Clérigos templom tornya vagy a(z eredetileg 13. századi) portói székesegyház, amely szintén ekkor nyerte el mai képét. Ugyancsak kihagyhatatlan a listánkról a Sao Bento vasútállomás, amelynek csarnokában Portugália 800 éves történelme elevenedik meg lenyűgöző falfestmények formájában. A 20. század elején emelt városháza ugyancsak kedvelt célpont. A történelmi emlékek mellett viszont a kortárs kultúra sem elhanyagolható: a Casa da Música épülete az akusztika és a fény temploma egyszerre, és a komolyzenei koncertek mellett havonta egyszer egy bulinak is otthont ad. A város egyik legkülönlegesebb üzlete a Lello könyvesbolt, ahova évente tömegek zarándokolnak el, hogy végiglépdelhessenek kacskaringós lépcsőin, és megcsodálhassák ólomüvegekkel és fafaragásokkal díszített tereit. Lisszabontól eltérően Portónak nincs egy konkrét melegnegyede, és bár az elfogadás itt is általános, az LMBT turizmus még gyerekcipőben jár. Mindössze tíz éve rendeznek a városban pride-felvonulást, a menet azonban az Avenida dos Aliades nevű főutcán vonul végig, ami fontos gesztus a közösséggel szemben. A legtöbb melegbár és egyéb vendéglátóipari egység a Galaria de Paris környékén összpontosul: míg a Lusitano Caféban és a Conceição 35-ben inkább beszélgetős ismerkedésre lesz lehetőségünk, addig a Syndikato vagy a Pride nevű bárok drag show-val megspékelt, hajnalig tartó táncos buliknak adnak helyet. A legnépszerűbb klub egyértelműen a régi raktárból kialakított Zoom, ahol szombatonként mindig nagy tömegre kell számítani. Más spanyol városokhoz hasonlóan hajnali egy óra előtt itt sem nagyon találunk tömött klubokat, utána viszont beindul az élet.

27


MÁLTA

A máltai szigetcsoport a föld egyik legkellemesebb éghajlatával büszkélkedhet: a telek enyhék, a napsütéses napok száma több, mint háromszáz. Míg a forró nyári napok a strandoláshoz ideálisak, a mérsékeltebb őszi és téli hónapok roppant kedvezőek a hosszabb utakhoz, kirándulásokhoz a garrigue-bozóttal borított pompás máltai tájakon. A partmenti szakaszok gyakran látványos, meredek sziklafalakban végződnek – elég, ha csak a lélegzetelállító Dingli-sziklákat említjük –, de itt találhatók a törésvonalak mentén a hosszú vándorlásokra lehetőséget nyújtó Victoria-vonalak is. Ha inkább csak sétálgatnánk, a falvakon keresztülhaladó túrák kiváló lehetőséget biztosítanak a helyiekkel való találkozásokra, a helyi kultúrában való elmélyülésre. A máltai szigetek bővelkednek a különböző kincsekben, régészeti, építészeti, történelmi és kulturális értékekben. Az UNESCO Világörökség

LMBTQ ESEMÉNYEK, EGYÉB FESZTIVÁLOK: 2017. júniusában Malta Pride 2017. június 27. Isle of MTV 2017. október 7. Notte Bianca (Valletta) 2017. október 8-9. Birgufest (Vittoriosa)

28

három tagja, a világ legrégebbi, önálló megalitikus temploma, a Hal Saflieni-i hipogeum és a barokk főváros, Valletta ékkövek e büszke és ősi tengeri nemzet dicsőségének koronáján. Valletta városa elnyerte az „Európa Kulturális Fővárosa 2018” címet, amelynek kapcsán jelenleg zajlik nagyszabású rehabilitációja és részleges újjáépítése; a városkapuprojektet a világhírű építész, Renzo Piano vezette. Az impozáns házak, paloták, katedrálisok, tornyok, erődök és várak rengetegéből alig lehet kiválasztani, hogy melyiket látogassuk meg: a régi főváros, Mdina és Cottonera Három Városa a szemlélőt azonnal a tündérmesék világába repíti – nem meglepő, hogy ezek a helyszínek annyi nagyszerű filmben szerepeltek. Aki inkább a tengerparton szeretne időzni, arra számtalan strand vár: van sziklás, kavicsos és homokos part is. Utóbbiakra a homokot Jordániából


Málta

ORSZÁG: Málta LMBT JOGOK: 2014 óta bejegyzett élettársi kapcsolat és örökbefogadási lehetőségek ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 28-34 ℃ közötti átlaghőmérséklet IDŐELTOLÓDÁS: nincs UTAZÁS: Heti négy (nyári szezonban öt) repülőjárat Budapestről Vallettába BEJUTÁS A VÁROSBA: négy expressz buszjárattal

29


MÁLTA

szállítják, mert homok igazából nincs Máltán. A strandok közül külön ajánlott a Golden Bay öbölben, ahol rengeteg vízi sportolási lehetőség közül is lehet választani. Ha a sok napozás és lubickolás után megéheznénk, minden sarkon találunk minimum egy hangulatos helyet. A máltai konyhára erős hatással volt az olasz, de jobbnál jobbakat lehet enni szinte bárhol. San Giljan gyönyörű öblében különösen izgalmas éttermeket lehet találni. Vásárolni pedig mindenhol lehet, akár a többszáz éves sikátorokban, akár a csillogó, vadonatúj bevásárlóközpontokban. San Giljan Paceville nevű negyede a helyi meleg élet központja: sokáig itt volt a sziget egyetlen melegbárja, az AXM, tavaly decemberben azonban nyitott még egy hely Michelangelo néven. A szigetországban általános az elfogadás az LMBTQ közösség tagjaival szemben, így az említett két helyen kívül gyakorlatilag bárhol találunk melegbarát helyeket, és

30

akkor az egész éven át zajló nyitott szellemiségű bulisorozatokról még nem is beszéltünk. Az In Guardia történelmi játékok, a Medieval Mdina fesztivál, a heti piacok és a hihetetlenül élénk és sűrű kulturális események gondoskodnak arról, hogy soha ne unatkozzunk. A Notte Bianca Vallettában és a Birgufest a történelmi Vittoriosában hatalmas tömegeket mozgósítanak: előbbi rendezvény egy éjszakai vásár és mulatság, utóbbi pedig a város építészeti nevezetességeire hívja fel a figyelmet azzal, hogy gyertyafénnyel világítják ki őket. A kulturális fesztiválok mellett egy legendás buli mellett sem mehetünk el szó nélkül: az Isle of MTV nevű egynapos, nagyszabású fesztivált immár tizedik éve Florianában rendezik meg. A tavalyi évben Wiz Khalifa, Jess Glynne, Steve Aoki és a Clean Bandit szórakoztatta a nagyérdeműt, idén pedig már biztosan együtt rophatjuk a The Chainsmokers slágereire.



IZRAEL

LMBTQ ESEMÉNYEK, EGYÉB FESZTIVÁLOK: 2017. június 1–10. TLVFest (nemzetközi filmfesztivál) 2017. június 9. Tel Aviv Pride

32

Ha Izraelre gondolunk, akkor legtöbbünknek valószínűleg a bibliai kötődésű helyszínek és a sivatagos tájban feltűnő ősi kőépületek jutnak először eszébe. Tel Aviv azonban a nagy múltú ország fiatalabb települései közé tartozik: alapítását 1909-re tehetjük (amikor 66 zsidó család felosztotta egymás között a Jaffa közelében található földeket), városi rangot pedig 1920-ban kapott. Tel Avivot tehát az Európából az „őshazába” visszatérő zsidók alapították kicsit több, mint száz éve, és talán éppen ez a különleges tulajdonsága táplálja mind a mai napig nyitottságát és modernitását. A város kilenc kerületből áll, amelyek mind önálló arculattal rendelkeznek. Ezek közül a legfontosabb talán Jaffa, ahol a korábbi arab lakosság helyét folyamatosan veszik át a vállalkozó kedvű vagy művészeti érdeklődésű fiatalok. Az északi részen található Ramat Aviv negyedben főleg luxusapartmanok, valamint a Tel Aviv-i Egyetem találhatóak meg. A régi zsidónegyed, a Neve Tzedek szélén található Rothschild Boulevard a turisták népszerű célpontja: a zöldellő fákkal szegélyezett sugárúton számos kis butik, kávézó és kulturális intézmény található, de az üzleti negyed felhőkarcolói is itt magasodnak. Az építészet szerelmesei itt egy egészen különleges együttes darabjait csodálhatják meg: Tel Avivban van ugyanis a világon a legtöbb – ös�szesen körülbelül 4000 – bauhaus stílusban épült ház a világon egy városon belül. A jellegzetes kialakítású épületeket azok a német építészek tervezték, akik a harmincas években a nácik hatalomra jutása után menekülni kényszerültek hazájukból. Az egyedülálló építészeti hagyaték ápolását a Bauhaus Center végzi, amely a város 100. születésnapján (2009-ben) nagyszabású kiállítással ünnepelte meg modern kincseit, emellett pedig rendszeresen szerveznek városi sétákat is, amelyek során felfedezhetjük ezeket az épületeket. Ha további kulturális felfedezéseket szeretnénk tenni, akkor érdemes


Tel Aviv

ellátogatnunk Tel Aviv számos múzeuma közül legalább egybe. Habár Tel Aviv történelme nem nyúlik vissza túlságosan régre, az Eretz Israel vagy a Beit Hatfustsot nevű intézményekben mégis sok-sok információt szívhatunk magunkba a helyi zsidóság, valamint Izrael történetéről. A Tel Avivtól nem messze, Holon városában található design múzeum színvonalas kiállításait sem érdemes kihagynunk; a Herzliya művészeti múzeumban pedig a modern és kortárs művészet remekműveivel találkozhatunk. Az sem mellékes szempont, hogy a felsorolt kiállítóhelyeket már csak az őket befogadó egyedülálló épületek miatt is érdemes megnéznünk. Tel Aviv LMBT életének meghatározó része, hogy nem annyira egyes helyekhez kötődnek az emberek, mint egy-egy bulisorozathoz. Persze, az olyan emblematikus helyek, mint az Evita nevű bár, továbbra is a meleg közösség kedvencének számítanak. Az Evita egyaránt kiváló szórakozást nyújt, ha az egész esténket ott szeretnénk tölteni, de kiindulási pontnak is kiváló, mert itt biztosan kívülről fújják a pultosok a heti partimenetrendet. A bulik mellett persze a tengerparti sütkérezés sem maradhat ki egy közel-keleti nyaralásból. Habár a tolerancia itt is általános, a legnépszerűbb melegbarát strand a Hilton hotel tövében fekvő Hilton Beach, ahol az üvegtornyok tövében könnyen szimpatikus társakra lelhetünk az aranyló homokon. Az immár 14 éve június elején megrendezett Tel Aviv Pride az egyetlen nyilvános LMBT esemény a KözelKeleten – talán éppen különleges mivoltából fakadóan ilyenkor olyan vad partit csapnak a helyi erők, ami csak az erejükből kitelik. A tavalyi évben már több, mint százezren vettek részt a felvonuláson, amely a város szívén kígyózott végig. A fesztivál alatt a szórakozóhelyek minden este fergeteges bulikkal készülnek, és természetesen ilyenkor özönlik a legtöbb látogató is a városba.

ORSZÁG: Izrael LMBT JOGOK: 2010 óta egyenlő házasság, 2005 óta örökbefogadási lehetőségek ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 35℃ körüli átlaghőmérséklet; párás, de többnyire csapadékmentes nyár IDŐELTOLÓDÁS: +1 óra Magyarországhoz képest UTAZÁS: közvetlen repülőjárat naponta Budapestről BEJUTÁS A VÁROSBA: busszal vagy vonattal közvetlenül

33


NÉMETORSZÁG

ORSZÁG: Németország LMBT JOGOK: bejegyzett élettársi kapcsolat és örökbefogadási lehetőségek 2011 óta ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 17-30 ⁰C közötti hőmérséklet, június-júliusban sok a csapadék, de ilyenkor süt a nap is a legtöbbet Időeltolódás: nincs UTAZÁS: körülbelül napi 10 közvetlen repülőjárat, napi két vonat- és buszjárat BEJUTÁS A VÁROSBA: a Tegel reptérről a TXL és az X9 jelű JetExpress busszal, illetve a 109-es, 128-as jelzésű buszokkal; a Schönefeld reptérről az S9 és S45-ös S-Bahnnal, az RE7 és RB14-es vonattal, az X7-es, 163-as, 164-es, 171-es buszokkal

34


Berlin

A művészek és a bohém lelkek Mekkája, ahol régi és új alkot sajátos elegyet egy leomlott falnak és egy újraegyesült országnak köszönhetően. A sokadik aranykorát élő Berlin nemcsak Európa, hanem a világ egyik leginkább queer városa, ami rendre vezeti a melegbarát városok listáját is. Berlin a világ minden tájáról vonzza a kreatív és trendszetter fiatalokat, hiszen mára Európa egyik leginspirálóbb városává vált. Legyen szó a világszínvonalú éjszakai életről vagy épp a különleges divatról, kifinomult művészetről, technológiai startupokról vagy nemzetközi konyháról – a látogató pillanatok alatt beleszeret a német fővárosba. Aztán tovább marad a tervezettnél, később pedig rendszeresen visszajár. Ez ma Európa legmenőbb városa, ahol mindig történik valami érdekes. Berlin ma egyértelműen trendi. De a tévétorony, a Reichstag és a Brandenburgi kapu szentháromságából kiszakadva, a kötelező látnivalókon túl is bőven tud érdekes és izgalmas programokat kínálni, akár egyetlen napra érkezik az ember, akár egy hétre. Most pedig tegyük fel a szivárványszínű szemüvegünket, és nézzük meg az LMBTQ Berlint is! Itt senkinek sem kell egyedül éreznie magát. Berlin minden tekintetben sokszínű: a meleg, a leszbikus, a transzszexuális és az interszexuális közönséget kiszolgáló szórakozóhelyek is egészen elképesztő men�nyiségben találhatóak a városban. Felvilágosító, jogvédő és tanácsadó

központok, egyesületek impozáns sorával őrzi a város a meleg és leszbikus mozgalmak hosszú történelmének lenyomatát, ezért egy berlini látogatást érdemes összekötni valamelyik intézmény felkeresésével is. Ha ezek közül csak egyetlenre lenne időnk, akkor érdemes próbát tenni a Schwules Museummal, a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb olyan múzeumával, ami az LMBTQ közösségek történelmét és kulturális kapcsolatait kutatja. A közel negyvenfős, többnyire önkéntes gárdával dolgozó múzeum története egészen 1984-ig nyúlik vissza: a város- és kultúrtörténeti Berlin Múzeumban akkor rendezték meg az első nyilvános LMBTQ-témájú kiállítást Eldorado címmel. A közösség mindennapjait és történelmét bemutató kiállítás az 1850-1950 közötti időszakot ölelte fel, és 40.000 látogatójával egyszerre volt sikeres és váltott ki vitákat a közéletben. Az érdeklődést látva ezután jött létre először fiók-, majd később önálló intézményként a Schwules Museum. (A német schwul szó jelentésében és használatában a magyar meleg szónak felel meg, találkozhatunk vele a bárok, szórakozóhelyek, szaunák nevében.) Tanácsos azonban szem előtt tartani, hogy a Schwules Museum a kutatómunka és az óriási archívum mellett sokkal inkább egy tartalmában folyamatosan változó kiállítótér, semmint klasszikus értelemben vett múzeum. Ha arra járunk, érdemes előtte utánanézni az épp aktuális kínálatnak. 2017. január 30-ig például a világhírű író, Thomas

35


NÉMETORSZÁG

LMBTQ ESEMÉNYEK: 2017. április 14. Easter BearDance 2017 2017. május 6. #UNIT 2017 – The Global LGBTI Tech & Science Conference 2017. május 11–14. Xposed – 12. Nemzetközi Queer Filmfesztivál 2017. július 14–23. Berlin Queer Days (pride felvonulás 2017. július 22-én)

36

Mann gyerekei előtt tisztelegnek. Az egymáshoz közel álló, harcosan náci-ellenes testvéreket csak Mann-ikrekként emlegették. Thomas Mann fia, a saját neméhez vonzódó, nyíltan meleg Klaus Mann az 1933 utáni emigráns német irodalom egyik legfontosabb képviselője, és ő jegyzi a német irodalom egyik első homoszexuális témájú regényét. Rajongva szeretett nővére a modern, emancipált nő prototípusa volt: az autóversenyeken is induló Erikának számos leszbikus kapcsolata volt korának prominens személyeivel. Melegbarát kávézókat és bárokat szerte a városban találni, de hagyományosan a schönebergi Nollendorfplatz környéki utcák számítanak Berlin eredeti meleg negyedének. Ha arra járunk, mindenképp tapasztaljuk meg egy melegnegyed hangulatát, legalább egy séta erejéig. Ma azonban már szerte a városban melegbárokra bukkanhatunk, olykor a legkevésbé várt helyeken is, miközben Berlin új meleg központjának már inkább Neukölln és

Kreuzberg számít. Kevésbé ismert, hogy az évente megtartott félmilliós felvonulással egy napon Kreuzberg Pride néven egy alternatív pride-ot is rendeznek a városban. Az 1920-as évek aranykorától kezdve napjainkig a főváros Németország teljes meleg történelmét felvonultatja, miközben a városban a legkülönbözőbb queer klubok, bárok és éttermek sorakoznak – Berlinben nincs záróra, a partinak soha nincs vége. Egy igazi világváros ismérve az is, hogy gyakorlatilag bármikor nagyon könnyedén eljuthatunk ide: Budapestről naponta több alkalommal indulnak repülő- és buszjáratok, valamint vonatok. A legkényelmesebb megoldás természetesen a repülés, és ki-ki kedve szerint választhatja meg, hogy inkább a fapados vagy az exkluzívabb szolgáltatókat választja utazásához. Amit fontos tudnunk, hogy előbbiek járatai inkább a Schönefeld, míg utóbbiak inkább a Tegel reptéren szállnak le – a helyi tömegközlekedés segítségével viszont bármelyiket egyszerűen elérjük.


Köln

ORSZÁG: Németország LMBT JOGOK: bejegyzett élettársi kapcsolat és örökbefogadási lehetőségek 2011 óta ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 22-24 ℃ közötti hőmérséklet IDŐELTOLÓDÁS: nincs UTAZÁS: hetente 3 közvetlen repülőjárat BEJUTÁS A VÁROSBA: a Köln-Bonn repülőtérről legegyszerűbben a nagysebességű vasútvonalon.

LMBTQ ESEMÉNYEK: 2017. március 7–18. lit.COLOGNE (irodalmi fesztivál) 2017. április 27–29. ART COLOGNE (kortárs művészeti vásár és kiállítás) 2017. április 28. – május 1. European Bear Weekend 2017 2017. július 7–9. Cologne Gay Pride 2017

Köln ugyan Németország nyugati részén fekszik, mégis csak úgy emlegetik, mint a legdélibb német várost. Ennek oka, hogy a kölniek lazábbak és közvetlenebbek, mint a többi német település lakói. Kedvelik a dél-európai életstílust: amint tavasszal kisütnek az első napsugarak, azonnal benépesülnek a kávézók és bárok teraszai. A második világháborúban súlyosan megsérült Köln a Világörökség részét képező katedrálison túl is kínál látnivalót; elsőrangú művészeti galériáit és múzeumait mindenképpen érdemes felkeresni. Talán éppen barátságos és közvetlen atmoszférájának köszönhetően az egymilliós Köln Németország nyugati részén az LMBTQ közösség fővárosának számít, itt a lakosság tizede a saját neméhez vonzódik. A vezető szerepet illetően Köln a keleti részen található Berlin riválisa, ami ugyan jóval nagyobb, lüktető metropolisz, és ami mellett a kölni LMBTQ élet provinciálisnak tűnhet, de cserébe sokkal kedvesebb és családiasabb. A kölni pink térképünkön két fő melegnegyedet találhatunk. Sok kávézó, bár és klub nyílt az elmúlt húsz évben a Rudolfplatz környékén, ez a rész ezért inkább modernebb. A hagyományos, vegyes életkorú vendégkörrel bíró pubok és bárok főleg az óvárosban találhatóak. Aki úti célként kedveli a hatalmas partikat, ahol millió ember szórakozik önfeledten, akkor a téli karnevál, és a nyári kölni pride miatt mindenképpen érdemes felkerekednie. A nyolcvanas években még egy apró fesztivállal indult a helyi pride rendezvény, hogy mára egy rendre hétszázezer felvonulót vonzó, óriási népünnepéllyé váljon. A hatalmas tömegeket megmozgató események mellett minden év május-júniusában fétis-hetet is rendeznek Kölnben, valamint novemberben a macik pride-hétvégéjét. Amivel azonban igazi különlegességet kínál, hogy a városban már ötödik éve LMBTQ karácsonyi vásárt rendeznek, ahol minden szokásos karácsonyi dekoráció lilában és rózsaszínben pompázik. Ezt az élmény kár lenne kihagyni!

37


NÉMETORSZÁG

38

Habár a második legnagyobb német város, Hamburg LMBT közössége természetesen meg sem közelítheti Berlin háromszázezer főt számláló meleg társadalmát, az északi kikötőváros legalább olyan jó úticél, viszont teljesen más izgalmakat kínál, mint a főváros. A tenger közelsége, a gyönyörű óváros és a modern városrészek, no és persze a számtalan lehetőséggel teli melegnegyed csak ránk vár. Hamburgról talán mindenki tudja, hogy mind a mai napig nagyon jelentős tengeri kereskedelmet bonyolít, így aztán az itt töltött időszak nem lehet teljes egy kikötői túra nélkül. A dokkokban hatalmas konténerhajók, fejedelmi óceánjárók és elegáns jachtok között fedezhetjük fel a több száz éves tradíciókat, és ha még mélyebbre szeretnénk merülni a város történelmében, akkor a Speicherstadt (Raktárváros) nevű, cölöpökre épített városrészbe is érdemes ellátogatni. Ha inkább a jelen és a jövő érdekel minket, akkor a Hafen-City nevű negyed a mi helyünk, ahol a hely kultúrából merítkezve Európa egyik legnagyobb kortárs építészeti projektje valósult meg az elmúlt évtizedekben. A városrész talán legfeltűnőbb épülete az Elbphilharmonie (vagy ahogy a helyiek nevezik: Elphi), amely nevéből adódóan egy koncertteremnek ad

otthont, de emellett irodák is találhatóak benne. A régi és az új ilyen különleges találkozása talán már sejteti, hogy igazi világvárossal van dolgunk, ahol maradiságnak nem sok helye van. A helyi pride, amelyet sok másik német városhoz hasonlóan Christopher Street Day-nek (CSD) neveznek, igazi felszabadult ünnep, amely az egész várost megmozgatja. Az esemény idén augusztus 5-én kerül megrendezésre, és amint véget ér, egy rövid szusszanás után máris kezdődik a következő LMBT esemény: augusztus 10-től 13-ig a bőrcuccok kedvelőié a terep. A híres hamburgi Leatherparty jó alkalmat kínál arra, hogy a helyi közösség egyik speciális arcát is megismerhessük. A rendezvények ősszel folytatódnak: a 28. Leszbikus-Meleg Filmfesztivál október 17-től 22-ig tart majd, és a filmhét évente tizenötezer nézőt vonz a mozikba. Hamburg melegnegyede a Sankt Georg nevű városrészben koncentrálódik, ott is a Lange Reihe nevű bevásárlóutca környékén, ahol kínai étterem, indiai szupermarket, olasz kávézó és francia pékség váltja egymást. A Lange Reihén ezenkívül meglepően sok a fodrászat is, úgyhogy ha esetleg szivárványszínűre festetnénk a hajkoronánkat a CSD-re, vagy egyszerűen csak

LMBTQ ESEMÉNYEK: 2017. augusztus 5. Hamburg Pride 2017. augusztus 10-13. Leatherparty 2017. október 17-22. Nemzetközi queer filmfesztivál


Hamburg

ORSZÁG: Németország LMBT JOGOK: bejegyzett élettársi kapcsolat és örökbefogadási lehetőségek 2011 óta ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 20-22 ⁰C közötti hőmérséklet IDŐELTOLÓDÁS: nincs UTAZÁS: közvetlen repülőjárat heti négy alkalommal BEJUTÁS A VÁROSBA: az elővárosi vasútnak (S-Bahn) megállója van a repülőtéren, a járatokkal 10 perc alatt elérhető a belváros

trendi új frizurára vágynánk, itt van miből válogatni. Ebből a negyedből mindenképp ajánljuk a Bellini és a Generation bárt, valamint a Dragon és a Men’s Heaven szaunát, aminek már a neve is csodákat ígér. Egy másik városrész, ahol szintén jó pár meleg szórakozóhelyre lelhetünk, az Elba túlpartján elnyúló Sankt Pauli. Habár a kerületnek nem túl jó a híre, mivel évtizedek óta a helyi punk szubkultúra központja, éppen ezért fantasztikus hangulata van. A tengerészek már évszázadokkal ezelőtt itt keresték az örömlányokat, és ez kitermelte a hely szellemét: itt minden a lazaságról, a szórakozásról szól. A kerület világszerte híres futballrajongókkal is rendelkezik, akik a világ leglelkesebb szurkolói közé tartoznak; azonban azt is meg kell jegyezni, hogy nem a megszokott huligánokról beszélünk, és nekik bizony közük sincs az átlagos homofób drukkerekhez. A kerület szabad szelleme az ő hozzáállásukat is jelentősen formálta. St.. Pauliból nehéz lenne egy-egy helyet kiemelni, mert itt bizony mindig történik valami. Bármelyik szórakozóhelyet is választjuk egy balzsamos nyári estén, amelyet beleng a sós tengeri szél illata, nem fogunk csalódni.

39


NÉMETORSZÁG

ORSZÁG: Németország LMBT JOGOK: bejegyzett élettársi kapcsolat és örökbefogadási lehetőségek 2011 óta ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 22-24 ⁰C közötti hőmérséklet Időeltolódás: nincs UTAZÁS: közvetlen repülőjárat naponta több alkalommal, vagy Railjet expresszvonatokkal BEJUTÁS A VÁROSBA: az elővárosi vasútnak (S-Bahn) két megállója is van a repülőtéren, a szerelvényekkel 45 perc alatt elérhető a belváros

40


München

München Bajorország fővárosa, valamint Berlin és Hamburg után Németország harmadik legnagyobb városa. Az Alpok lábainál fekvő település igazán festői környezetben kínál számtalan lehetőséget a kikapcsolódáshoz vagy épp az aktív pihenéshez. A kifejezetten jómódú város a média- és informatikai vállalatok kedvence, többnek is itt van a székhelye. A múltban olyan géniuszok kötődtek hozzá, mint Gustav Mahler, Richard Strauss, Richard Wagner, Thomas Mann, Rainer Maria Rilke vagy Bertold Brecht. A kötelező látnivalók között mindenképp szerepeljen München szíve, a Marienplatz az új városházával. Az 1874-re befejezett, neogótikus Neue Rathaus 85 méter magas tornyának tetején kilátószint üzemel, ahonnan lélegzetelállító panoráma nyílik a városra. Innen csak egy ugrás az 1468-ben építeni kezdett Frauenkirche. A két hagymakupolás harangtornyával a város felé magasodó katedrális a város egyik jelképe. A déli toronyba fel is lehet menni, ha jó kondícióban vagyunk, de a látvány mindenért kárpótol. Ugyanígy ne hagyjuk ki a Wittelsbachok nyári rezidenciáját, a nymphenburgi kastélyt a hatalmas franciakerttel, ahogy szánjunk időt München külvárosában, Oberchleißheimban is a Schlossanlage Schleißheim

felkeresésére, ami egy több kastélyból álló, barokk épületegyüttes. A közlekedés és a járművek szerelmesei a mennyországban fogják érezni magukat a BMW múzeumában, ahol a legendás sportkocsiktól kezdve a prototípusokig és a tanulmányautókig számos kuriózum megcsodálható. Aki egyéb remekművekre is rácsodálkozna, feltétlenül keresse fel az Alte Pinakothek (Régi Képtár) gyűjteményét. A világ egyik legrégebbi és legfontosabb képtára több, mint 800 remekművet őriz a középkortól a rokokó végéig. A múzeummal szemben találjuk a Neue Pinakothek (Új Képtár) épületét, ahol a 19. század és a 20. század elejének jeles festményei várnak minket. A városnézésben megfáradtak a hatalmas közparkban, az Angol kertben pihenhetnek, ami még a New York-i Central Parknál is sokkal nagyobb. Ha lehetőségünk van rá, müncheni tartózkodásunk idejére tervezzünk be egy egynapos kirándulást is, ugyanis alig 90 kilométerre található II. Lajos, a tündérkirály mesebeli palotája, a Neuschwanstein kastély. A mai Bajorország egy inkább konzervatív, katolikus tartománya Németországnak, de nem volt ez mindig így. A 19. század elején, 1813-ban I. Miksa bajor király megreformálta a bajor büntető törvénykönyvet, és dekriminalizálták a beleegyezésen

alapuló homoszexuális cselekedeteket. Ezzel Bajorország a legliberálisabb állammá vált - ám ennek a német egység 1871-ben véget vetett, a Német Birodalom megalakulásával. A város szülöttei között sok olyan híres személy megtalálható, aki a saját neméhez (is) vonzódott: a költő August Graf von Platen és Stefan George, az írók közül Thomas és Klaus Mann, valamint Rainer Werner Fassbinder filmrendező. Végezetül ne feledkezzünk meg II. Lajos bajor királyról sem, aki az állam legnépszerűbb uralkodója volt, és akinek homoszexualitása nyílt titok volt a maga korában. A város egykor virágzó melegnegyedét a Glockenbachviertel városrészben, a Müllerstraße körül találjuk. Még a kilencvenes években is több, mint 50 LMBTQ szórakozóhely működött itt, ezek száma azonban mára a tízet sem éri el. A hetvenes években még vöröslámpás negyedéről hírhedt városrész a nyolcvanas években vált népszerűvé, amikor nagy számban költöztek ide diákok, melegek, művészek. A város LMBTQ rendezvényei között a bőrös és fétis találkozó az egyik legnagyobb, amire rendszerint február végén kerül sor. Az év másik két fénypontja a júliusi pride felvonulás, valamint az őszi Oktoberfest melegvasárnap eseménye.

LMBTQ ESEMÉNYEK: 2017. július 8-16. München Pride 2017. augusztus 19. Hans-Sachs Straßenfest

41


NÉMETORSZÁG ORSZÁG: Németország LMBT JOGOK: bejegyzett élettársi kapcsolat és örökbefogadási lehetőségek 2011 óta ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 22-24 ⁰C közötti hőmérséklet IDŐELTOLÓDÁS: nincs UTAZÁS: hétfő kivételével járatok naponta több alkalommal BEJUTÁS A VÁROSBA: az elővárosi vasútnak és a helyközi vasútvonalnak is van megállója a repülőtéren, de számos autóbuszjárat is indul a belvárosba.

Németország nyugati szélén, a Rajna mellett fekszik Düsseldorf. Ez az izgalmas, elegáns és könnyen elérhető metropolisz egyszerre büszke régi időkre visszanyúló, helyi hagyományaira, valamint élenjáró modernitására. Köszönhetően a tőle nagyobb Köln közelségének – alig harminc kilométer választja el őket –, Düsseldorf régóta barátságos rivalizálást folytat déli szomszédjával. A csaknem kétszer akkora Köln kétségtelenül hangsúlyosabb helyszín LMBTQ szempontból. De Düsseldorf így is képes elhomályosítani Kölnt, hiszen Észak-Rajna-Vesztfália fővárosaként mind politikailag, mind pénzügyi-, divat- és kereskedelmi központként jelentősebb. Híres bevásárlóutcája a Königsallee, vagy ahogy a helyiek hívják, a Kö, ami valószínűleg a legdrágább és leghíresebb vásárlóutca Németországban. Alig hatszázezres lakosságához képest Düsseldorf kulturális élete egészen elképesztő. Világszínvonalú opera- és balett-társulattal, Robert Schumanntól a Kraftwerkig terjedő zenei örökséggel, és tizennyolc, köztük számos

LMBTQ ESEMÉNYEK: 2017. május 26-28. - Düsseldorf Pride

42

nemzetközileg elismert múzeummal büszkélkedhet. Düsseldorf élen jár az építészetben is: itt található az első német felhőkarcoló 1924-ből, és az egyik legnagyobb barokk kastély is az országban. Ezenkívül különösen a Mediahafen együttese izgalmas. A használaton kívüli, egykori kikötőből csillogó vízparti lakónegyedet varázsoltak, köztük Frank Gehry egyik épületével. Az óvárosban egy négyzetkilométerre több, mint 250 bár és diszkó jut, ami világviszonylatban is ritkaságnak számít. Kölnhöz mérve a város LMBTQ szubkultúrája jóval kisebb helyre összpontosul, kevésbé van szem előtt, de így is meglepően sokszínű, csupán tudnunk kell, merre keressük. Farsang idején pedig még keresnünk sem kell: ilyenkor a város egyik kedvenc eseménye a Tuntenlauf nevű divatbemutató, amikor drag queenek vonulnak a kifutón. A Köln-Düsseldorf rivalizálás és a két város közelsége az utazónak csupán előnyére válik, és azt se feledjük, hogy kétszáz kilométeren belül innen már Brüsszelt és Amszterdamot is megtaláljuk.


www.germany.travel

XXX

Úticél Németország. Élmények – kedvező áron

© panthermedia

© Koeln Tourismus

© DZT

© Getty

Ahol tárt karokkal fogadják a sokszínűséget

Ahol a közös élmény a fontos: Németország a legjobb választás mindenkinek, aki arra vágyik, hogy a szabadidejét élményekkel töltse meg. Fedezze fel Németország trendi oldalát, és látogasson el nagyvárosainkba: Köln, Frankfurt, München, Hamburg és nem utolsó sorban Berlin fesztiváljai, bárjai és klubbjai izgalmas pillanatokkal szolgálnak. Vagy élvezze a mindig a közelben lévő meseszép tájak nyugalmát és romantikáját – kettesben, csendesen. Az úticél Németország mindig tárt karokkal várja.

43


HOLLANDIA

44


Amszterdam

A tengeri kereskedelemnek köszönhetően Amszterdam évszázadokon át befolyásos városnak számított, és részben forgalmas kikötője révén vált az LMBTQ jogok szülővárosává. A homoszexualitást ugyanis már 1811-ben dekriminalizálták, és 1927ben az első melegbár is kinyitott. Itt alapították a világ első LMBTQ jogokkal foglalkozó szervezetét 1946ban, és Amszterdam a 20. század második felére egyre inkább Európa meleg fővárosává vált. Ez utóbbinak csak részben oka a város szépsége, sokkal inkább az kellett hozzá, hogy liberális és elfogadó légkörével Amszterdam mindig is a többi európai ország és város előtt járt. Ezt az elsőségét a mai napig őrzi: 2001-ben a világon először itt valósult meg a házassági egyenlőség - azóta hivatalosan is egybekelhetnek az azonos nemű párok. A város LMBTQ térképén számos melegnegyedet találunk, és ezek szerencsére nincsenek is igazán távol egymástól. Mindenekelőtt a nyelvtörő nevű Reguliersdwarsstraat környékét érdemes felkeresni, ami különösen hétvégén zsúfolt. A városrész fő attrakciója a Lunchroom Downtown nevű kávézó. Eredetileg 1970-ben nyílt meg, és bár nem ez volt a környék első meleg szórakozóhelye, de ez volt az első, amely utcára néző, hatalmas ablakaival

nem akart elrejtőzni. A mai napig üzemel, érdemes betérni egy kávéra vagy egy palacsintára. A hetvenes évek végétől egyre többen követték a hely példáját, és lassan benépesült az utca nyíltan meleg üzletekkel. A különböző vendéglátóhelyek között mára szoros együttműködés alakult ki, közös honlapot üzemeltetnek, és folyamatosan dolgoznak azon, hogy a környék megőrizze sokszínűségét. A tucatnyi népszerű bár és klub közül a Reality talán a legizgalmasabb, amely a dél-amerikai Suriname és a Karib-térség fiainak törzshelye. A másik fontos városrész az Amstel utca környéke. Az itt sorakozó kávézók és pubok különlegessége, hogy az éves pride felvonulás idején innen lehet a legjobban figyelemmel követni a csatornákon haladó feldíszített hajókat, és minden más látványosságot, ami a vízen zajlik. De a közelben található az egyetlen, Hollandiában üzemelő drag queen café is, a De Lellebel. A városközpontban ne hagyjuk ki a Vrolijk üzletét: a hatalmas LMBTQ könyvesbolt két szintet foglal el; és ha esetleg mégis lenne bármi, amit itt nem találunk, arra az IHLIA meleg és leszbikus könyvtár archívumában biztosan rábukkanunk. A meleg éjszakai élet igazán a Zeedijk és a Warmoesstraat utcák környékén zajlik. A vöröslámpás negyed szomszédságában futó Zeedijk

LMBTQ ESEMÉNYEK, EGYÉB FESZTIVÁLOK: 2017. március 9-19. Roze Filmdagen (Rózsaszín filmnapok) - 20. nemzetközi meleg és leszbikus filmfesztivál 2017. július 29. – augusztus 6. Amszterdam Pride Fesztivál 2017. augusztus 5. A helyi pride keretében a Canal Parade nevű felvonulás a város csatornáin több, mint 50 hajóva

utca mindig is híres volt tivornyázó tengerészeiről, de itt nyílt meg 1927ben az első meleg és leszbikus bár is Café ‚t Mandje néven. Egészen a nyolcvanas évekig üzemeltette a leszbikus alapító, Bet van Beeren és családja. A berendezését azonban megőrizték a bezárás után is, így nem volt akadálya, hogy 2007-ben ismét megnyissa kapuit, és a mai napig az utca központi helyének számít. Érdekes módon meleg főváros jellege ellenére mára nem sok hagyományos táncos klub és rendszeres parti maradt Amszterdamban. A legnépszerűbb és legnagyobb tömeget vonzó események a havonta egyszer, vagy akár még ritkábban jelentkező partisorozatok. Aki tehát itt kíván táncolni több száz félmeztelen sráccal egyszerre a parketten, annak érdemes előre utánanéznie a dátumoknak. Az LMBTQ közösség számára minden évben a legfontosabb rendezvények közé tartozik az amszterdami szilveszteri mulatság, a macik hétvégéje és a fétis pride tavasszal, áprilisban az uralkodó születésnapja, valamint az éves pride fesztivál idején a várost átszövő csatornákon a Canal Parade augusztusban. Ez utóbbi mindig legalább félmillió látogatót vonz, és a világ egyik legjobban szervezett pride ünnepségének számít. ORSZÁG: Hollandia LMBT JOGOK: egyenlő házasság és örökbefogadási lehetőségek 2001 óta ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 20-22 ⁰C közötti hőmérséklet IDŐELTOLÓDÁS: nincs UTAZÁS: közvetlen repülőjárat naponta több alkalommal BEJUTÁS A VÁROSBA: vonattal közvetlenül az utasterminál

45


SZLOVÉNIA

Habár senkit nem akarunk eltántorítani attól, hogy egy vérbeli melegbarát paradicsomban töltse a nyaralását valahol a mediterrán térségben, a közvetlen közelünkben fekvő úti célokról sem szabad megfeledkeznünk. Ilyen a tőlünk (talán gondolkodásban is kicsit) nyugatra fekvő Szlovénia, ahol ugyan nem biztos, hogy mindenhol szívesen nézik, ha a nyílt utcán csókolóznak az azonos nemű párok, de az emberek többsége toleránsan viselkedik az LMBTQ közösség tagjaival. Szlovéniát elsősorban azoknak ajánljuk, akik aktív pihenésre vágynak: a hegyes-völgyes tájak és a hangulatos kisvárosok izgalmas túrákra hívnak. Az első hely, ahová feltétlenül érdemes ellátogatnunk, Maribor. A Dráva partján fekvő település óvárosában egymást érik a műemlékek: a 13. századi gótikus székesegyháztól a régi városfalból megmaradt kőtornyokon át a reneszánsz és barokk házacskákkal tűzdelt belvárosig igazi időutazáson vehetünk részt. A város legnagyobb kulturális eseménye a Lent Festival, amelyen minden évben az opera, a jazz és a balett neves képviselői szórakoztatják a nagyérdeműt, de találkozhatunk pantomimesekkel,

46

akrobatákkal és illuzionistákkal is a fesztiváli forgatagban. Maribor és Ljubljana után a harmadik legnagyobb város Celje. A település legnagyobb nevezetessége a régi vár, amelynek története a 12. századig nyúlik vissza. A kezdetben elsősorban katonai funkciót betöltő erődöt a 14-15. században kezdték fokozatosan átalakítani, hogy kényelmesebb otthont nyújtson a celjei grófoknak. A 18. századra az épület egyre elhagyatottabbá vált, majd a 19. század végén – felismerve értékét – a stíriai múzeumi szervek elkezdték a renoválását, ami mind a mai napig tart. Celjétől mindössze negyed órára van autóval Laško, ahova a finom sörök kedvelőinek kötelező ellátogatniuk. A következő állomásunk Ljubljana lehet, amely természetesen – méretéből adódóan – az LMBT élet központja is. A szlovén főváros képének meghatározó elemei barokk belvárosa és a Ljubljanica-folyón átívelő hidak, amik az elmúlt 150 év különböző építészeti stílusainak ékes példái. A városban évente három LMBT témájú rendezvényt is tartanak: a kulturális programokkal teli Pink Weeket, a szokásos felvonulással végződő Pride-ot,

valamint egy tematikus filmfesztivált is. A város különböző pontjain változatos hangulatú melegbarát helyeket találhatunk: az egyetlen kifejezett melegbár az LMBT közösségi tértként is funkcionáló Klub Tiffany, a Pritličje nevű kávézóban pedig koncerteken, valamint tematikus elolvasó- és vitaesteken vehetünk részt, miközben a finom helyi sört kortyolgatjuk. A Savna Gymnasivm nevéből adódóan egy (csak férfiak által látogatható) szauna, amiben a szokásos finn szauna és a gőzfürdő mellett a benne lévő bárban is ismerkedhetünk. Ha magunk mögött hagytuk a fővárost, akkor belevethetjük magunkat Szlovénia természeti szépségeibe, ugyanis a nyugati országrész területének jelentős részét a Trigláv nevű hegy körüli nemzeti park foglalja el. A hófödte hegyormok ölében pedig több festői szépségű tengerszemre is bukkanhatunk – ezek közül mi kettőt ajánlanánk. A legtöbb ember nem felejti el, ha egyszer látta Bled városát: a csillogó kék tó, közepén a kis szigeten fehérlő templommal képeslapra kívánkozik. A kevésbé ismert Bohinj azonban legalább ennyire gyönyörű, és ott még egy grátisz kőhíd is vezet a helyi tavon álló templomhoz.


Szlovénia ORSZÁG: Szlovénia LMBT JOGOK: 2006 óta bejegyzett élettársi kapcsolat, 2011 óta örökbefogadási lehetőségek ÁTLAGOS NYÁRI IDŐJÁRÁS: 25-30 ⁰C közötti átlaghőmérséklet IDŐELTOLÓDÁS: nincs UTAZÁS: autóval, vonattal, busszal

LMBTQ ESEMÉNYEK, EGYÉB FESZTIVÁLOK: 2017. május 24–28. Pink Week Festival 2017. június 23. – július 1. Lent Festival (Maribor) 2017. június 6–17. Ljubljana Pride 2017. november 25. – december 2. Ljubljana Gay and Lesbian Film Festival

47





Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.