„Mi a pornokrácia?” – kérdezik monomániásan a darab szereplői. „Mitől pornokraták?” – kérdezi még a szökött bolond is. És válaszolnak rá, minduntalan: forradalmárok, katonák, bukott és átvedlett „pornokraták”, egészen és
nem-egészen ártatlanok, talpnyalók, papok, kivégzésükre készülő filozófusok – de a mégoly dühösen határozott válaszaikkal is mintha csak keresgélnék a megfejtést. Mint
az éppen csak eszmélő áldozat, aki saját sebeit fürkészve
próbálja rekonstruálni az agressziót, amelyen átesett…
amelyben semmi sem világos (csupán azt tudja mindenki, mit nem akar).
De miért csak most kérdezik? Miért csak utólag ízlelgetjük
mindig, mi is az voltaképpen, ami megtörtént velük?
A cselekmény az összeomlás pillanatával kezdődik el: egy
rendszerváltó forradalom még kétesélyes káoszában,
E káoszban, mint fekete hollók, siratóasszonyok
bolyonganak céltalanul, az immár örökre megtörténtek
romjain – de fogalmuk sincs, kit kellene elsiratniuk. „Mi
vagyunk a nép sírása.” – mondja egyikük, aztán könnyek
nélkül botorkál tovább, mint aki önmagát sem képes már
elsiratni.
Páskándi áttetsző művet írt. Az allegorikus szerkezet nem
elfedni, sokkal inkább feltakarni igyekszik saját kontextusát: az 1989-es romániai rendszerváltó forradalmat, amelynek szereplőit és főbb erővonalait szinte egyenként
beazonosíthatnánk – ha egyáltalán ez volna a cél.
Csakhogy – miközben mi magunk is óhatatlanul a hatalom
pornográfiájának kéjes kukkolóivá válunk egy-egy pillanatra
– Páskándi gondoskodik róla, hogy időről időre zavarba
hozzon saját ártatlanságunk felől, kényelmetlen kérdéseket
szegezve mindannyiunknak, az „utókornak” is, ha tetszik,
immár odaátról:
Születhet-e demokrácia a pornokráciából?
Vagy csak pornokratikus demokrácia?
Lehet-e rögtönítélő bírósággal kezdeni a megtisztulást?
Születhet-e valódi megváltás egy karácsonyi sortűz utáni új
világ véres jászolába?
Ha nem akarjuk a harmincöt éve bolyongó siratók karában
találni magunkat, ma sem spórolhatjuk meg a válaszokat.
Vagy legalább a kérdéseket.
BESSENYEI GEDŐ ISTVÁN
Az előadás dramaturgja
TŐTSZEGI ZSUZSA, VINDIS ANDREA, DARADICS HANNAH, ROMÁN ESZTER, KÁNTOR MELINDA
„Ce este pornocrația?” – întreabă obsesiv personajele din
piesă. „Ce îi face să fie pornocrați?” – întreabă chiar și
nebunul evadat. Și răspund, iar și iar: revoluționari, soldați, „pornocrați” căzuți și convertiți, cei care sunt complet și
cei mai puțin nevinovați, lingușitori, preoți, filosofi pe cale
de a fi executați – dar răspunsurile lor, oricât de furibund
definite, par să caute un anume răspuns. Asemenea unei
victime care abia își revine, care își cercetează propriile
răni, încercând astfel să reconstituie agresiunea la care a fost supusă…
Intriga începe în momentul prăbușirii: în haosul încă
ambiguu al unei revoluții care schimbă regimul, în care
nimic nu este clar (toată lumea știe doar ceea ce nu vrea).
Dar de ce întreabă abia acum? De ce descoperim întotdeauna doar în mod retroactiv ce s-a întâmplat cu adevărat?
În acest haos, ca niște corbi negri, bocitoarele rătăcesc fără
țintă printre ruinele a ceea ce a devenit istorie – dar habar
nu au pe cine ar trebui să jelească. „Noi suntem plânsetul
poporului”. – spune una dintre ele, iar apoi se poticnește
fără lacrimi, ca și cum nici ea nu ar mai putea plânge.
Páskándi a scris o operă transparentă. Structura alegorică
nu caută să ascundă, ci mai degrabă să-și dezvăluie
propriul context: revoluția de schimbare de regim din
1989 din România, ai cărei protagoniști și principale
linii de forță ar putea fi identificați aproape unul câte
unul – dacă acesta ar fi scopul. Numai că, în timp ce noi
înșine devenim inevitabil, pentru o clipă sau două, voyeuri
prăpăstioși ai pornografiei puterii, Páskándi are grijă să ne
stânjenească din când în când cu privire la propria noastră
inocență, punându-ne întrebări incomode tuturor, inclusiv
„posterității”, dacă vreți, acum deja din lumea de dincolo:
Dacă nu vrem să ne regăsim în brațele celor care se
tânguiesc de treizeci și cinci de ani, nu ne putem lipsi astăzi de răspunsuri. Sau măcar de întrebări.
ISTVÁN BESSENYEI GEDŐ
Dramaturgul spectacolului
Se poate naște democrația din pornocrație?
Sau doar democrația pornocratică?
Este posibil să începem procesul de purificare prin intermediul unei instanțe de judecată sumară?
Se poate naște o mântuire autentică în ieslea însângerată a
unei lumi noi apărută după masacrul din ajunul Crăciunului?
Ezt a regényes vagy inkább párbeszédes kézikönyvet /történtetet?/, „katekizmust” alulírott az M-C-i elmegyógyintézetben, a politikai pszichiátrián találta
1990 új esztendejének januárjában, talán éppen idusán, vagyis közepe táján.
Szerzőjére nézvést – orvos vagy ápolt? – semmiféle
támpontot nem kapott a Lelkiismeretes Megtaláló.
Tudnunk kell: akkor elterjedt ott a hír, hogy nagy
csinnadrattával felszámolnak minden hasonló
intézményt. A boldog bolondok /erről másutt/ maguk kezdték el a „likviditást”...
Akad olyan nézet is, miszerint ez a mű egy alkotás-
terápiai verseny pályadíjnyertes munkája volna. Az
orvosok ugyanis irodalmi pályázatot indítottak az
ápoltak között, nyilván gyógyászati céllal: vers, dráma,
epika és esszé műfajában. Sőt: gyermekirodalmi
munka is akadt.
Nos a szétszórt szakkönyvek, látleletek, röntgenfelvételek s a személyi papírok között lapult
vagy tán épp ágaskodott ez a sárgafedelű, eléggé vaskos dosszié, benne az itt olvasható kézirattal...
Két dolog támasztja alá ezt a feltevést. Az első: az
elmúlt években már voltak itt hasonló pályázatok,
amikoris a következő művek nyertek: Egy idegen bolygó
nemi élete /Falusi pornó/; Isten és Bizánc /dráma/;
Likas a pápa /Johanna papissa/ és más regényes,
párbeszédes történetek. Sőt – regények hexameterben
írva. A másik érv: a sárga dosszié fedelén egy arab
1-es szám látható. Első díjat nyert. Persze ez lehet a művek beérkezési sorszáma is.
Az Ismeretlen Szerző művét remélhetőleg így is élvezni
fogja a Művelt Olvasó.
A megtaláló –
P. G.
Budapest, 1990. február
Autorul a găsit acest manual /istoric?/, de „catehism”
romanesc sau mai degrabă conversațional la secția de psihiatrie politică a spitalului de boli mintale M-C în
ianuarie 1990, poate la mijlocul noului an, în preajma
idelor sale, adică la mijlocul anului 1990.
Trebuie remarcat că în acea perioadă se răspândeau
zvonuri că toate instituțiile similare urmau să fie
desființate în mare grabă. Nebunii veseli /despre asta
mai târziu/ au început ei înșiși „lichidarea”...
Ei bine, printre manualele împrăștiate, rapoartele
medicale, radiografiile și documentele personale,
se afla acest dosar cu copertă galbenă, destul de voluminos, cu manuscrisul pe care îl puteți citi aici…
Referitor la autorul său – medic sau asistentă
medicală? – Recuperatorul Conștiincios nu a oferit
niciun indiciu.
Există și varianta că această lucrare este textul premiat
în cadrul unui concurs de terapie creativă. Medicii
lansaseră un concurs literar în rândul infirmierelor,
evident cu scop terapeutic: în genurile liric, dramatic
epic și eseu. De fapt, au existat chiar și lucrări în
domeniul literaturii pentru copii.
Două lucruri susțin această ipoteză. Primul este
că au existat concursuri similare în ultimii ani, cu
următoarele lucrări câștigătoare: Viața sexuală de pe
o planetă extraterestră /Porno Rural/; Dumnezeu și
Bizanțul /Dramă/, Papa are o gaură /Johanna Papissa/ și
alte povestiri ficționale, bazate pe dialog. Chiar și – romane
scrise în hexametru. Un alt argument: coperta dosarului
galben are un număr arab 1. A câștigat premiul întâi.
Celălalt argument este că dosarul galben are cifra arabă 1
pe copertă. Cum că a câștigat premiul întâi. Desigur, acesta
ar putea fi și numărul de serie al lucrărilor primite.
Să sperăm că lucrarea Autorului Necunoscut va fi totuși
apreciată de către Cititorul Educat chiar și în aceste condiții.
Descoperitorul –
G. P.
Budapesta, februarie 1990.
Páskándi az abszurdoid parabola teljes szabadságával,
nyílt üzenetek sorozatában játszik az idővel, a helyszínnel és a szereplőkkel. Neobizáncba helyezi a darabot, s ahogy a császári páros, a Ceauşescuhoz
és Elenához nagyon hasonló Jusztinosz és Jusztinia, az alattvalók is görögös hangzású, beszédes neveket kapnak (Idiotta és Idiottosz, Klitoria stb.), de a ’89-es
események számos ismert, még a Ceauşescu pár
bírósági tárgyalásán elhangzott részlete is beépül a darabba.
Az analógiákat nem kell keresni, erőltetni – mindig is kézenfekvők.” Illetve: „épp ilyen ország, épp ilyen
császár nincsen. Sehol.”
Mintegy ezúttal is illusztrálva az író elhíresült tézisét az abszurdoidról, vagyis: „E színi játék valóban egy neobizantinus császár bukásáról szól.
Pécsi Györgyi: A diktatúra természetrajza Páskándi
Géza Pornokrácia és Csiki László Ajakír című
regényeiben, 2015. július
DARADICS HANNAH, ALBERT CSILLA
LACZKÓ VASS RÓBERT
Páskándi se joacă cu timpul, locul și personajele în
cadrul unei serii de mesaje transparente, beneficiind de întreaga libertate a parabolei absurdoide.
Analogiile nu trebuie căutate sau forțate – ele sunt
întotdeauna evidente”. Sau: „Nu există nicio țară identică cu aceasta, niciun împărat identic cu acesta. Nicăieri”.
El plasează piesa în epoca neo-bizantină și, asemenea
cuplului imperial, Iustinian și Iustinia – personaje foarte
nume colocviale cu iz grecesc (Idiotta și Idiottus, Clitoria
etc.), în piesă fiind însă încorporate și multe detalii
cunoscute desprinse din evenimentele din ‘89, chiar din procesul cuplului Ceaușescu. Precum pentru a ilustra
celebra teză a autorului asupra absurdoidului: „Această
piesă este într-adevăr despre căderea unui împărat neobizantin.
Györgyi Pécsi: Istoria naturală a dictaturii în romanele
Pornocrația de Géza Páskándi și Ajakír de László Csiki,
iulie 2015
Páskándi és Sorescu nem tartja magát abszurd
szerzőnek, ám ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az abszurd közép-európai változatának két
fontos szerzőjével álljunk szemben, mert egyet kell
értenem Nicolae Balotă megállapításával, hogy „az
«abszurd» gondolkodói, írói általában elutasítják ezt az elnevezést”.
(...)
Az idő tágasabb vagy akár relatív, olykor reverzibilis
volta is jelzi, hogy az abszurd színház számára az idő alapvető kérdés. (...) Az idő, legyen szó történelmi
drámáról, mitológiai témát feldolgozó darabról
vagy éppen a kortárs világ abszurditásait bemutató szövegről, már-már önálló szereplőnek tekinthető.
(...) A drámai idő kezelése (természetesen) szoros
összefüggésben áll a drámai térrel. A kettő közötti kölcsönhatás hozza létre azokat a hol mitologikus/lírai, hol finoman politizáló, parabolisztikusan történelmi, hol
pedig a napi aktualitásokat egy általánosabb szinten
megfogalmazó drámaformákat, amelyek mindkét szerző életművében megtalálhatóak.
Karácsonyi Zsolt: A tér játékai. A virtuális tér és a történelmi idő viszonyának módosulásai Páskándi
Géza és Marin Sorescu drámáiban
VINDIS ANDREA, VÁTA LÓRÁNT, ROMÁN ESZTER, DIMÉNY ÁRON, KISS TAMÁS, MAROSÁN CSABA
TŐTSZEGI ZSUZSA
Páskándi și Sorescu nu se consideră autori ai absurdului,
dar asta nu exclude posibilitatea că avem de-a face cu
doi autori importanți ai versiunii central-europene a
absurdului, pentru că trebuie să fiu de acord cu afirmația
lui Nicolae Balotă potrivit căreia „gânditorii și scriitorii
«absurdului» resping în general această etichetă”. (...)
Caracterul mai larg sau chiar relativ și uneori reversibil
al timpului indică, de asemenea, că pentru teatrul
absurdului, timpul este o problemă fundamentală. (...)
Timpul, fie că este vorba de o dramă istorică, de o piesă
pe o temă mitologică sau de un text despre absurditățile
lumii contemporane, poate fi considerat aproape ca un
personaj în sine. (...) Tratarea timpului dramatic este (desigur) strâns legată de spațiul dramatic. Interacțiunea
dintre cele două este cea care dă naștere formelor
istorice sau care articulează actualități cotidiene la un
nivel mai general – care se regăsesc în opera ambilor
autori.
Zsolt Karácsonyi: Jocurile spațiului. Modificări ale
relației dintre spațiul virtual și timpul istoric în dramele
lui Géza Páskándi și Marin Sorescu
SZABÓ K. ISTVÁN
…egy agymosott társadalom képtelen a gyors újjászületésre…
SZABÓ K. ISTVÁN RENDEZŐVEL
VIZI ABIGÉL BESZÉLGETETT
Vizi Abigél: Ez már a második alkalom, hogy a Kolozsvári
Állami Magyar Színházban rendezel: először Kosztolányi
Dezső Édes Anna című regényét, most pedig Páskándi
Géza Pornokrácia című művét állítod színpadra. Mindkét
alkotás középpontjában a hatalmi rendszerek korrupciója
és az adott kor embereinek bizonytalansága áll. Milyen
párhuzamokat fedezel fel a két mű között?
Szabó K. István: A politikai labilitás problematikája
mindkettőben hangsúlyos, de a hatalmi arrogancia is közös nevező lehet. Amíg az Édes Anna mégiscsak egy epikus mű, konkrét történet, ez kevésbé mondható el a Pornokráciáról. Páskándi műve egyszerre pamflet és vérfagyasztó látlelet a rendszerváltásról. Sajátos narrativája a „pornokrácia” fogalmát dramatizálja és
nem történetet épít, hanem egy tágabb történelmi kontextusból kiemelt mozzanatot ragad meg, a bukás, a rendszer összeomlásának számos ellentmondás által tarkított momentumát.
V. A.: Páskándi Géza 1989-ben írt Pornokrácia című regényes kézikönyve miként válik relevánssá a mai
közönség számára? Hogyan szólhat a rendszerváltás után született fiatalokhoz, akik már nem élhették át az akkori történéseket?
Sz. K. I.: A rendszerváltás után született fiatalok ugyan nem élhették meg a kommunista rendszer napi abszurdumát, de bőven érzékelik annak örökségét. A kilencvenes évek végén Ada Milea színésznő-énekes írt
egy kedves kis dalszöveget, mely így szól: „Ceaușescu
nem halt meg / A történelem átvert / Élők és a holtak egyaránt – mi / Ceaușescunak lettünk fiai.” Ezt mai
napig hallom kamaszok által dúdolva, és azt hiszem,
hogy a harmincöt éve regnáló „átmeneti” politikai
rendszer maximálisan igazolja ezeket a sorokat.
A promiszkuitás kora nem szűnt meg, Jusztina, a darabbeli császárnő látnoki kijelentése, miszerint nem
lesz itt más csak „pornokratikus demokrácia” vagy
„demokratikus pornokrácia” pontosan leírja a mai politikai rendszer formátumait. A dráma, látszólag, két
idősíkban mozog: bár a Bizánci Birodalom bukásának idejébe helyezte a történéseket, Páskándi, egyidőben az eseményekkel, tulajdonképpen a romániai forradalom,
és a kommunista rendszer végnapjait idézi meg, és
a latin hangzású beszélő nevek mögött a Ceaușescu házaspár és famulusai bújnak meg.
V. A.: A Pornokrácia , Páskándi Géza stílusára jellemzően
terjedelmes, helyenként túlírtnak hat, ami színpadra
alkalmazáskor kihívást jelenthet. Hogyan sikerült neked
és Bessenyei Gedő István dramaturgnak megtalálnotok a
mű esszenciáját? Mi az az üzenet, amelyet mindenképpen
szeretnétek közvetíteni a közönség számára?
Sz. K. I.: A regényes kézikönyv színpadi
megjelenítésében arra koncentráltunk, hogy a lényegi
dolgokat ragadjuk ki, a Nagynemzeti Labirintusban
lapuló diktátor utolsó óráit, csavaros játszmáját az
elkerülhetetlen véggel.
BESSENYEI GEDŐ ISTVÁN, SZABÓ K. ISTVÁN
Sajátos retorikája, mely mindennek a relativizálásában
teljesedik ki, egyre inkább áthatja jelenünket is, az ideológiai kényszerből fogalmazott „szillogizmusok”
nem hogy közelebb vinnének a szabadsághoz
bennünket, hanem egyre inkább eltávolítanak annak lényegétől.
velünk, a diktátorok karácsonyi kivégzése valóságos rituális gyilkossággá alakult át, mely nem hagyja
nyugodni ennek társadalomnak a lelkiismeretét, újra
és újra megtörténik, évtizedek óta, kompromittálva
a betlehemi csillag üzenetét. E történelmi parabola
nem egészen egyszerű értelmezésében kétségkívül
nagy segítséget jelent, hogy fel tudunk olyan
V. A.: Szerinted az általatok adaptált dráma előnyére
válik, hogy erdélyi színpadon mutatják be? Milyen
hatással van az előadásra, hogy olyan színészek játsszák a szerepeket, akik közül többen személyesen is átélték a rendszerváltás időszakát?
személyes történeteket idézni, melyek közelebb
hozzák ezt az időszakot azokhoz is, akik később születtek. Számos olyan gesztus, szófordulat beépül az előadásba, melyek éppen ezekből az emlékekből,
Sz. K. I.: Azt gondolom, a legjobb helyen mutatjuk be
ezt a művet. Az inspiráció forrása itt „él” még mindig
vagy az 1989-es forradalmi eseményeket dokumentáló anyagokból származnak. Ugyanakkor, ennek a színházi formanyelvnek a közvetítésére, a kolozsvári színház kiváló társulatánál aligha találnék jobbat.
V. A.: Mit gondolsz, miért nem került eddig színpadra
Páskándi Géza Pornokrácia című műve? Mennyiben változtathat a szöveg megítélésén az a tény, hogy most ősbemutatóként kerül színpadra?
hogy rövid idő alatt kiírja magából ezt a terjedelmes
reflexiót az elhallgatások korszakáról. Ami engem különösen megragadott, az annak a tisztánlátása,
hogy egy agymosott társadalom képtelen a gyors
újjászületésre, és az elkerülhetetlen kollektív
Sz. K. I.: Bár drámai formája van, mégsem egy szokványos drámai mű. Tartalmi és formai szempontból is kényelmetlen. Én inkább drámai esszéként definiálnám, melyet a sokáig elfojtott indulat, és az elégtétel-érzés fogalmazott, hogy mégis létezik valamiféle igazságtétel. Páskándi Géza hat évet töltött a kommunista börtönben, munkatáborban, a ’89-es fordulat idején már Magyarországon élt, a tévében közvetített képsorok a Ceaușescu házaspár bukásáról, hevenyészett peréről és kivégzéséről késztették arra,
kudarcélmények bűnbakjai mindig a történelmi kisebbségek, az örökös kisebbségek lesznek.
Harmincöt évig senki sem foglalkozott ezzel a szöveggel, mondhatjuk azt is, hogy drámaként nehezen adja magát, mégis fontosnak érzem, hogy ezt a hagyatékot itt és most bemutassuk, az már csak a
sors fintora, hogy szükség volt erre a hosszú érlelési
időszakra ahhoz, hogy rájöjjünk: aktuálisabb, mint keletkezésének idején.
BESSENYEI GEDŐ ISTVÁN, BIANCA IMELDA JEREMIAS, SZABÓ K. ISTVÁN, VÁRADI TÍMEA, ROMÁN ESZTER
…o societate spălată pe creier este incapabilă de o renaștere rapidă…
SZABÓ K. ISTVÁN
ABIGÉL VIZI ÎN DIALOG
CU REGIZORUL ISTVÁN SZABÓ K.
Abigél Vizi: Este a doua oară când regizezi la Teatrul
Maghiar de Stat Cluj: mai întâi ai montat romanul Édes
Anna de Kosztolányi Dezső, iar acum regizezi Pornocrație de Géza Páskándi. Ambele spectacole au ca temă principală corupția sistemelor de putere și nesiguranța oamenilor din acea vreme. Ce paralele observi între cele două opere?
noțiunea de „pornocrație” și nu construiește o poveste, ci surprinde un moment reliefat dintr-un context istoric mai larg, un moment de cădere, de prăbușire a sistemului, înțesat de contradicții.
István K. Szabó: Problema instabilității politice este accentuată în ambele, însă aroganța puterii poate fi și ea un numitor comun. În timp ce Édes Anna este o operă epică, o poveste concretă, acest lucru este mai puțin adevărat în cazul Pornocrației. Textul lui Páskándi este atât un pamflet, cât și o examinare înfricoșătoare a schimbării de regim. Narațiunea sa unică dramatizează
A. V.: Cum devine manualul romanesc Pornocrație a lui Géza Páskándi din 1989 relevant pentru publicul de astăzi? Cum se poate adresa tinerilor născuți după căderea comunismului, care nu au avut experiența evenimentelor din acea perioadă?
I. Sz. K.: Cu toate că tinerii născuți după schimbarea regimului nu au trăit absurditățile cotidiene ale sistemului comunist, ei simt din plin moștenirea acestuia. La sfârșitul anilor ‘90, actrița și cântăreața
Ada Milea a scris niște versuri minunate care sună
așa: „Ceaușescu n-a murit! / Istoria ne-a păcălit / Noi suntem vii și morții / Ceaușești suntem cu toții. ”
Încă îi mai aud pe adolescenți fredonând-o și astăzi și
cred că regimul politic „de tranziție” care domnește de treizeci și cinci de ani este justificarea supremă a acestor versuri. Epoca promiscuității nu s-a încheiat,
iar declarația Iustiniei, împărăteasa din piesă, conform
căreia nu va exista nimic altceva decât „democrație
pornocratică” sau „pornocrație democratică”, descrie exact formatul actualului sistem politic. Firul dramatic pare să se miște în două planuri temporale: deși a plasat acțiunea în momentul căderii Imperiului Bizantin, Páskándi, în același timp cu aceste evenimente, evocă de fapt sfârșitul Revoluției Române și al regimului
comunist, iar în spatele numelor vorbitoare cu sonoritate latină se află cuplul Ceaușescu și familiile lor.
A. V.: Pornocrația , tipică stilului lui Géza Páskándi, este voluminoasă și poate părea prea stufoasă pe alocuri, ceea ce ar putea constitui o provocare atunci când este transpusă pe scenă. Cum ați reușit împreună cu dramaturgul István Bessenyei Gedő să ajungeți la esența operei? Care este mesajul pe care doriți să-l transmiteți publicului?
I. Sz. K.: În punerea în scenă a manualului romanesc, ne-am concentrat pe surprinderea esenței, a ultimelor ore ale dictatorului pândit în Labirintul Marii Națiuni, a jocului său întortocheat cu finalul inevitabil. Retorica sa
idiosincratică, care culminează cu relativizarea tuturor
lucrurilor, impregnează tot mai mult prezentul nostru, „silogismele” formulate din constrângere ideologică nu
numai că ne apropie de libertate, dar ne îndepărtează
tot mai mult de esența ei.
A. V.: Crezi că adaptarea voastră va fi avantajată de faptul
că este jucată pe o scenă transilvăneană? Cum afectează
spectacolul faptul că rolurile sunt interpretate de actori
printre care mulți au trăit personal perioada schimbării regimului?
transformată într-o adevărată crimă rituală care nu
lasă conștiința acestei societăți liniștită, repetându-se
în mod continuu, de zeci de ani, compromițând mesajul
Stelei din Betleem. În interpretarea nu tocmai simplă
a acestei parabole istorice, este fără îndoială de mare
ajutor să ne putem aminti povești personale care aduc
această perioadă mai aproape de cei care s-au născut
mai târziu. Multe dintre gesturile și frazele încoporate
în spectacol provin din aceste amintiri sau din materiale
care documentează evenimentele revoluției din 1989. În
același timp, pentru a transmite acest limbaj teatral, ar
I. Sz. K.: Cred că prezentăm această piesă în cel
mai potrivit loc. Sursa de inspirație „trăiește” încă
aici, cu noi, execuția de Crăciun a dictatorilor a fost
fi greu de găsit o trupă mai bună decât excelenta trupă a teatrului maghiar clujean.
BUKSA PÉTER, SZABÓ K. ISTVÁN, BODOLAI BALÁZS, ALBERT ENIKŐ
ROMÁN ESZTER
A. V.: De ce crezi că Pornocrația lui Géza Páskándi nu a
fost pusă în scenă până acum? Cât de mult influențează receptarea textului faptul că el este acum prezentat în premieră absolută?
televizor trebuie să-l fi motivat să scrie într-un interval
scurt de timp această amplă reflecție asupra erei
tăcerii. Ceea ce m-a frapat în special a fost intuiția sa
că o societate spălată pe creier este incapabilă de o
renaștere rapidă și că țapii ispășitori pentru eșecurile
I. Sz. K.: Deși are o formă dramatică, nu este o operă
dramatică convențională. Este incomodă atât din punct
de vedere al conținutului, cât și al formei. Aș defini-o
mai degrabă ca un eseu dramatic, formulat de o furie
îndelung reprimată și un sentiment de satisfacție că
există o oarecare dreptate. Géza Páskándi a petrecut
șase ani într-o închisoare comunistă și într-un lagăr de muncă forțată și trăia deja în Ungaria în momentul
schimbării din 1989, iar imaginile căderii, ale procesului
violent și ale execuției cuplului Ceaușescu difuzate la
colective inevitabile vor fi întotdeauna minoritățile
istorice, minoritățile perpetue. Timp de treizeci și cinci
de ani, nimeni nu s-a ocupat de acest text și s-ar putea
spune că este dificil să se prezinte ca o piesă de teatru,
dar simt că este important să prezint această moștenire
aici și acum, pentru că este doar o fatalitate că a fost
nevoie de această lungă perioadă de maturizare pentru
a realiza că textul este poate mai relevant astăzi decât
atunci când a fost scris.
„A politika tere Páskándi drámáiban a mítosz világa is egyben. A politikai, közéleti dimenziókon túl felbukkan a szavakba, tettek mezejére vetett ember, aki nem akar szavakat mondani, nem akar cselekedni, mégis szavakat mond, mégis cselekszik, egy előre megírt forgatókönyv szerint. Ez a forgatókönyv egyszerre politikai, közéleti és történelmi, de metafizikai is. (...)
Páskándi ilyen értelemben is remekel, mert rávilágít
arra: a politikai és az egyéni helyzet együtt hozza létre a drámai szituációt. Ennek okán, amikor a hétköznapi
publicisztika mindegyre a politikai jelleget várja el a színháztól: Páskándi aktuálisabb, mint valaha. Mert
Páskándinál a drámai szituáció attól válik igazán erős
intenzitásúvá, hogy a mindenkori helyzet, az adott
drámán, jeleneten belüli szituáció ellen is irányul. Ha
Páskándi dramaturgiája a görög tragédia rétegein alapszik, de akkor közelít igazán a görög tragédia intenzitásához, amikor a középkor morális attitűdjét is játékba hozza. Amikor a tragikus hős hétköznapivá válik, vagy a hétköznapi ember válik kiemelt szereplővé, hőssé (...)
valahol, akkor dramaturgiájának politikus volta éppen itt nyilvánul meg leginkább.
(...)
Történelmi drámákról, abszurdoidokról, abszurd
drámákról beszélünk Páskándi dramaturgiája kapcsán, azonban érdemes felfedezni bennük egy
olyan politikai, „elkötelezett” színház lehetőségét,
amely nem a szerző vagy a rendező elköteleződéséről szól, csupán a nagybetűs, „Akárkiként” esendő és tragédiákba illő helyzetekben megfordult EMBERRŐL, a nagybetűs SZÍNHÁZRÓL.
Karácsonyi Zsolt: A politika dramaturgiája Páskándi
Géza színműveiben. 2022. május 13.
Spațiul politicului din dramele lui Páskándi este
totodată universul miturilor. Dincolo de dimensiunea politică și publică, există omul cuvintelor și al faptelor, care nu vrea să spună cuvinte, nu vrea să acționeze, dar care spune cuvinte și acționează conform unui
scenariu prestabilit. Acest scenariu este politic, public și istoric, dar și metafizic (...)
Dramaturgia lui Páskándi se bazează pe straturile
tragediei grecești, dar el se apropie cu adevărat de intensitatea tragediei grecești atunci când pune în joc
atitudinile morale ale Evului Mediu. Atunci când eroul
tragic devine banal, sau când omul de rând devine
protagonist, erou (...)
Páskándi este măreț și în acest sens, deoarece
evidențiază faptul că situația politică și cea individuală
creează situația dramatică împreună. Din acest motiv,
când publicistica cotidiană se așteaptă întotdeauna ca
teatrul să aibă un caracter politic, Páskándi este mai
actual ca niciodată.
Căci în opera lui Páskándi, situația dramatică devine
cu adevărat intensă întrucât conjunctura perenă este
îndreptată împotriva situației prezentate în scena sau
piesa respectivă. Dacă putem vorbi despre un spațiu
unde natura politică a dramaturgiei sale se manifestă
cel mai clar, atunci vorbim de acest context.
(...)
Vorbim despre drame istorice, absurdoide, drame
absurde în raport cu dramaturgia lui Páskándi, dar
merită să descoperim în ele posibilitatea unui teatru
politic, „angajat”, care nu se referă la angajamentul
autorului sau al regizorului, ci doar la OMUL cu
majusculă, acel „Oarecare” failibil, care se regăsește în
situații demne a fi transpuse în tragedii, la „TEATRUL”
cu T mare.
Zsolt Karácsonyi: A politika dramaturgiája Páskándi
Géza színműveiben [Dramaturgia politicii în piesele
lui Géza Páskándi.] 13 mai 2022
PÁSKÁNDI GÉZA
123.
(MÓDSZER)
Kakas voltam
Kukorékoltam
A Kés előtt
A Kés színe előtt
Kakas voltam
Kukorékoltam
A Kés előtt
A Kés színe előtt
A golyót idegessé tette a sikoly
Tedd idegessé az ölőt!
Adj a korbácsnak kávét
És a kötélnek adj rumot
Tedd idegessé az ölőt
Tedd idegessé az ölőt
A golyót idegessé tette a sikoly
TŐTSZEGI ZSUZSA, VINDIS ANDREA, DARADICS HANNAH, ROMÁN ESZTER, KÁNTOR MELINDA
GÉZA PÁSKÁNDI
(METODĂ)
Am fost un cocoș
Am cântat cucurigu
În fața Cuțitului
Dinaintea Cuțitului
Am fost un cocoș
Am cântat cucurigu
În fața Cuțitului
Dinaintea Cuțitului
Ţipătul a enervat glonțul
Enervează-l pe ucigaş!
Dă-i biciului cafea
Dă-i funiei rom
Enervează-l pe ucigaș
Enervează-l pe ucigaș
Ţipătul a enervat glonțul
Bár Johanna nőpápa története valószínűleg nem
több egyszerű legendánál, nem volt példátlan a történelemben, hogy Róma és a pápaság feletti
hatalom valóban asszonyok kezébe került. Közülük is
kiemelkedik Marozia, aki a 10. század első felében saját
fiát ültette Szent Péter trónjára.
(...) Ezekben a zavaros évtizedekben Róma városát
valójában a város előkelőségeinek különféle frakciói
irányították és a pápai trónutódlást is általában a köztük folyó harcok döntötték el. A gyakran véres
küzdelmekből a 10. század legelején Tusculum grófja,
Teophylaktus és felesége Theodóra emelkedett ki,
akit a szokatlan szenátornő címmel is felruháztak.
Theodórát a korszak neves történetírója, Cremonai
Liudprand csak úgy jellemezte, mint egy „szégyentelen
szajha, aki férfi módjára uralkodik Róma felett”.
A házaspár valóban nem ijedt vissza semmilyen
eszköztől a Róma feletti hatalom megszerzése és
megőrzése érdekében. Rendszeresen cserélgették a
pápákat, majd tizenéves lányukat, Maroziát nagyon is
határozott céllal mutatták be az általuk trónra segített
III. Szergiusznak. Marozia rövidesen a pápa szeretője
is lett, sőt még egy fiút is szült neki. Ahogy a korszak
egyik kutatója, Paul Collins fogalmazott Marozia
„értette hogyan tudja a szexualitást saját politikai céljai érdekében kihasználni egy férfiközpontú világban.”
Így amikor X. János pápa – aki Liudprand szerint egy
időben maga is a lány szeretője volt – szembefordult
vele és magának igyekezett megszerezni az Örök Város
feletti uralmat 928-ban, Marozia egy új házasságot
kötött, ezúttal Guido toszkán őrgróffal, akinek katonai
támogatásával elfoglalta az Angyalvárat és börtönbe
vetette a pápát, akit aztán pár hónappal később
– Liudprand beszámolója szerint – egy párnával megfojtatott.
Marozia ekkor úgy döntött, hogy egy olyan személyt kell
a pápai trónra helyeznie, akinek hűségéhez nem férhet
kétség. Választása természetesen a néhai Szergiusz
pápától született fiára esett, aki azonban fiatal kora
miatt ekkor még nem jöhetett számításba. Marozia azonban türelmesen kivárt és előbb VI. Leót, majd VII.
Istvánt segítette pápaságra – és ölette is meg őket egyes elméletek szerint –, míg végül 931-ben a húszas
éveit elérő fia léphetett Szent Péter örökébe XI. János
néven. Marozia ezzel hatalmának csúcsára ért, nem
véletlen, hogy a korszakot előszeretettel illették később
Marozia és családjának ellenségei a „pornokrácia”, vagyis a szajhák uralma névvel.
A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi
nőpápa”?, Múlt-kor történelmi magazin
VINDIS ANDREA
Deși povestea Papesei Ioana nu este probabil mai mult
decât o simplă legendă, nu a fost fără precedent în istorie faptul că puterea asupra Romei și a papalității a fost într-adevăr în mâinile femeilor. Printre acestea se
remarcă Marozia, care și-a așezat propriul fiu pe tronul
Sfântului Petru în prima jumătate a secolului al X-lea.
(...) În aceste decenii tulburi, orașul Roma a fost de fapt condus de diferite facțiuni ale nobilimii orașului,
iar succesiunea la tronul papal era de obicei decisă de luptele dintre acestea. Din aceste lupte adesea sângeroase au ieșit, la începutul secolului al X-lea, contele de Tusculum, Theophylactus, și soția sa Theodora, care a fost învestită și cu titlul neobișnuit de senatoare. Theodora a fost descrisă de Liudprand de Cremona, un renumit istoric al perioadei, drept „o curvă
nerușinată care a condus Roma ca un bărbat”.
Într-adevăr, cuplul nu s-a dat în lături de la niciun mijloc
pentru a obține și a menține puterea asupra Romei.
Au înlocuit în mod regulat papii și au prezentat-o pe
fiica lor adolescentă, Marozia, lui Sergius al III-lea,
pe care l-au ajutat să urce pe tron, cu un scop foarte
precis. Marozia a devenit curând amanta papei și
chiar i-a dăruit un fiu. După cum a spus un cercetător
al perioadei, Paul Collins, Marozia „a înțeles cum
să exploateze sexualitatea pentru propriile scopuri
politice într-o lume dominată de bărbați”. Astfel, când
Papa Ioan al X-lea – care, potrivit lui Liudprand, a fost
la un moment dat amantul ei – s-a întors împotriva ei
și a încercat să preia controlul asupra Orașului Etern
în 928, Marozia a contractat o nouă căsătorie, de data
aceasta cu margraful toscan Guido, cu al cărui sprijin
militar a cucerit Castelul Sant’Angelo și l-a închis pe
Papă, care a fost apoi sufocat cu o pernă câteva luni
mai târziu, potrivit relatării lui Liudprand.
Marozia a decis apoi că trebuie să pună pe tronul
papal o persoană a cărei loialitate să nu poată fi pusă
la îndoială. Alegerea ei a căzut în mod firesc asupra
fiului răposatului papă Sergius, care, cu toate acestea,
era prea tânăr pentru a fi luat în considerare în acel moment.
Însă Marozia a așteptat cu răbdare și i-a ajutat mai întâi
pe Leon al VI-lea și apoi pe Ștefan al VII-lea să obțină
scaunul papal – conform unor teorii, i-a și ucis mai
târziu – până când, în cele din urmă, în 931, fiul ei, în
vârstă de 20 de ani, a obținut titlul cu numele de Ioan al
XI-lea. Marozia a ajuns astfel la apogeul puterii sale și
nu este o coincidență faptul că perioada a fost denumită
ulterior de dușmanii Maroziei și ai familiei sale drept
„pornocrația” sau domnia curvelor.
A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi
nőpápa”? [Deceniile pornocrației la Roma – cine a fost
„adevărata Papesă”?] , revista istorică Múlt-kor
KÁNTOR MELINDA, ROMÁN ESZTER, TŐTSZEGI ZSUZSA
VINDIS ANDREA, KÁNTOR MELINDA, ROMÁN ESZTER, DARADICS HANNAH, TŐTSZEGI ZSUZSA
A címadó pornokrácia kifejezés olyan expresszív,
mintha Páskándi találta volna ki, de a fogalmat a szakzsargon is használja: a clunyi reformok előtti
teljes magán- és közerkölcsi züllés korszakát nevezi
pornokráciának, amikor a vatikáni államot a pápák
ringyói irányították. (...)
Páskándi invenciózus, elborzasztó retorikában
vázolja föl a pornokrácia históriáját, tetőfokának, az emberiség legártalmasabb hatalomformációjának, a tirannizmusnak a lényegét és veszedelmét, hogy
rámutasson: a „képmutató, csalárd s hódító újbizánci, új-levantei szellemet” akár a forradalmi mozgás is felszínre dobhatja, és sokpárti demokráciában
megbújva is képes revitalizálódni. Ezért „a tirannus
uralmát nem egy kollektív vezetés diktatúrájával
kell felváltani, mert az ugyanolyan elégedetlenséget fog kiváltani. Még ha valamivel levegősebb ez, mint
az előbbi fülledt személyi diktatúra”, különösen, „ha ugyanazok csinálják a forradalmat, akik azelőtt
uralkodtak”. Csak a „hites ész és az eszes hit”
erős demokráciájával iktatható ki a pornokrácia
megismétlődése az író szerint, ha az belátja és
elfogadja az új vallást, a pánminoritizmust, miszerint a világmindenségben valamilyen szempontból mindenki kisebbségi.
Pécsi Györgyi: A diktatúra természetrajza Páskándi
Géza Pornokrácia és Csiki László Ajakír című
regényeiben, 2015. július
Termenul titular de pornocrație este atât de expresiv de
parcă ar fi fost inventat de Páskándi, deși termenul este folosit și în jargon: acesta definește drept pornocrație
perioada de totală dezordine privată și publică dinaintea
reformelor monastice de la Cluny, când statul Vatican
era condus de curvele pontificilor.
Páskándi schițează istoria pornocrației, esența și
pericolele apogeului acesteia, cea mai nocivă formă de
putere a omenirii, tiranismul, cu o retorică inventivă și
înfiorătoare, pentru a arăta că „spiritul ipocrit, înșelător
și cuceritor al neobizantinismului, al Noului Levant”
poate fi revelat inclusiv de o mișcare revoluționară
și poate fi revitalizat fie și ascunzându-se într-o
democrație pluripartidistă. Prin urmare, „regimul tiranic
nu ar trebui înlocuit cu o dictatură a conducerii colective,
pentru că aceasta va provoca aceeași nemulțumire.
Chiar dacă este ceva mai aerisită decât fosta dictatură
sufocantă a personalității”, mai ales “dacă revoluția
este făcută de aceiași oameni care au condus înainte”.
Numai o democrație puternică a „rațiunii și credinței
inteligente” poate, în opinia scriitorului, să împiedice
reapariția pornocrației, dacă admite și acceptă noua
religie, pan-minoritarismul, conform căreia fiecare
aparține de o anume minoritate în univers.
Györgyi Pécsi: A diktatúra természetrajza Páskándi
Géza Pornokrácia és Csiki László Ajakír című
regényeiben [Istoria naturală a dictaturii în romanele
Pornocrație de Géza Páskándi și Ajakír de László Csiki],
iulie 2015
DARADICS HANNAH, ROMÁN ESZTER
PÁSKÁNDI GÉZA
189.
(GRAMMATIKAI TANVERS)
No, mi és mit vág el?
Ki tudja vajon?
No, mi és mit tapos?
Ki tudja vajon?
No, ki és mit feszít?
Ki tudja vajon?
No, mi és mit szorít?
Ki tudja vajon?
No, ki és mit csavar?
Ki tudja vajon?
No, ki és mit teker?
Ki tudja vajon?
No, ki és mit szurkál?
Ki tudja vajon?
No, ki és mit üldöz?
Ki tudja vajon?
No, ki és mit fog el?
Ki tudja vajon?
No, ki és mit akaszt?
Ki tudja vajon?
GÉZA PÁSKÁNDI
(POEZIE DIDACTICO-GRAMATICALĂ)
Ei, ce şi ce anume taie?
Cine ştie oare?
Ei, ce şi pe cine calcă?
Cine știe oare?
Ei, ce şi ce anume strânge?
Cine știe oare?
Ei, cine şi pe cine răstigneşte?
Cine ştie oare?
Ei, cine şi ce anume răsuceşte?
Cine ştie oare?
Ei, cine și ce anume frământă?
Cine știe oare?
Ei, cine şi ce prigoneşte?
Cine ştie oare?
Ei, cine și ce anume gonește?
Cine știe oare?
Ei, cine şi ce anume prinde?
Cine ştie oare?
Ei, cine şi ce anume spânzură?
Cine ştie oare?
Páskándi Géza (Szatmárhegy, 1933. május 18. –Budapest, 1995. május 19.) Kossuth- és József Attiladíjas költő, író, esszéíró, drámaíró, publicista.
miatt kellett megszakítania tanulmányait. Bodor Ádámot 1952-ben tartoztatták le államellenes
szerveszkedés vádjával, míg Páskándi Gézát az
1956-os magyar forradalom melletti kiállásért
1949-ben a szatmárnémeti Dolgozó Nép -ben jelentek
meg első versei, ezeknek köszönhetően hívta meg
Majtényi Erik az Ifjúmunkás főszerkesztője, hogy legyen
a lap munkatársa. 1953-ig tevékenykedett a lapnál,
ezalatt rendszeresen publikált a bukaresti Előre című
folyóiratban. Ebben az évben beiratkozott a kolozsvári
Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom
szakára, ugyanitt rövid ideig jogot is hallgatott.
tartóztatták le 1957-ben. A Páskándi elleni vád: állam
és közrend elleni izgatás. Hat év börtönbüntetés után
– három év zárka Szamosújváron, további három év
kényszermunka a Duna-deltában – 1963 februárjában
amnesztiával szabadult Salciáról. A következő
két évben rakodómunkásként, majd egy bukaresti
könyvlerakatban raktári beíróként dolgozott.
Felsőfokú tanulmányait nem fejezhette be, akárcsak
kortársa Bodor Ádám, akinek szintén bebörtönzés
1965-ben visszanyerte közlési jogát. Ez időtől lett
szabadfoglalkozású író és az Irodalmi Alap tagja. 1969től törölték priuszát.
1971 tavaszán a Ceauşescu-rezsim kínai mintára
elindított kultúrforradalma következtében éles
támadások érték mind a román, mind a magyar
nyelvű pártlapokban, amelyek eredményeként
több műve indexre került. A Kérjük a lábat letörölni
című abszurdoidjának bemutatója a nagyváradi
Stúdiószínházban végsőkig ingerelte a romániai
kultúrpolitikusokat. Kemény retorzió következett:
„Műveivel az imperializmus szekértolója lett” címkével
bélyegezték meg, egyedüliként a romániai magyar
írók közül. Állandó megfigyeléseknek kitéve, már-már
fizikai léte is veszélybe került. Miután a levegő elfogyott körülötte, megszületett benne a döntés, családjával
Magyarországra települ.
Budapesten már 1974-ben a Kortárs rovatvezetője
lett, majd 1990-ig, nyugdíjazásáig, főmunkatársként
segítette a szerkesztőség munkáját. 1991-től a Nemzeti
Színház irodalmi tanácsosaként működött. Alapító és
vezetőségi tagja volt az 1992-ben megalakult Magyar
Művészeti Akadémiának.
Forrás: Csaba Klári: Páskándi Géza életrajz, Digitális
Irodalmi Akadémia
Géza Páskándi (Viile Satu Mare, 18 mai 1933 –
Budapesta, 19 mai 1995) poet, scriitor, eseist, dramaturg, publicist, laureat al premiilor Kossuth și József Attila.
studiile, Páskándi nu a putut să își finalizeze studiile superioare. Ádám Bodor a fost arestat în 1952 sub acuzația de apartenență antistatală, în timp ce Géza
Páskándi a fost arestat în 1957 pentru susținerea
Primele sale poezii au fost publicate în 1949 în publicația
sătmăreană Dolgozó Nép și datorită lor Erik Majtényi, redactor-șef al Ifjúmunkás, l-a invitat să devină membru
al redacției. A lucrat la ziar până în 1953, timp în care a publicat cu regularitate în revista Előre din București.
În același an, s-a înscris la Facultatea de Limba și
Literatura Maghiară a Universității Bolyai din Cluj, unde a studiat și dreptul pentru o scurtă perioadă.
Revoluției maghiare din 1956. Páskándi a fost acuzat de incitare împotriva statului și a ordinii publice. După șase
ani de închisoare – trei ani într-o celulă din Gherla și trei ani de muncă forțată în Delta Dunării – a fost eliberat din
Salcia cu amnistie în februarie 1963. În următorii doi ani a lucrat ca stivuitor și apoi ca magaziner la o librărie din București.
Asemenea contemporanului său Ádám Bodor, care a fost de asemenea întemnițat și a trebuit să își întrerupă
În 1965, și-a recăpătat dreptul de a publica. Din acel
moment a devenit scriitor liber-profesionist și membru al
Fondului Literar. Cazierul său judiciar a fost șters în 1969.
În primăvara anului 1971, revoluția culturală în stil
chinezesc a regimului Ceaușescu a dus la atacuri feroce
împotriva sa în ziarele de partid de limbă română și
maghiară, ceea ce a dus la punerea la index a mai multor
lucrări ale sale. Premiera piesei sale absurdiste Vă
rog să vă ștergeți la picior la Teatrul Studio din Oradea,
România, a stârnit reacții extrem de iritate din partea
politicii culturale românești. Au urmat represalii dure:
a fost etichetat drept „un predicator al imperialismului”,
singurul scriitor maghiar din România care a fost
etichetat astfel. Supus unei supravegheri constante,
însăși existența sa a fost pusă în pericol. Când aerul din
jurul său s-a epuizat, el a decis să se mute în Ungaria
împreună cu familia sa.
La Budapesta, a devenit editorialist la revista Kortárs
în 1974, iar apoi a contribuit la activitatea redacției în
calitate de redactor-șef până la pensionarea sa în 1990.
Din 1991, a lucrat ca consilier literar la Teatrul Național
[din Budapesta]. A fost membru fondator și membru al
consiliului de administrație al Academiei Maghiare de
Arte, înființată în 1992.
Sursa: Klári Csaba: Páskándi Géza életrajz [Biografia lui
Géza Páskándi], Academia Literară Digitală
A mondanivaló mélységesen megrendítő, abszurd módon mégis
kacagni.
tudunk
KISS BORBÁLA DÍSZLETTERVEZŐVEL
VAJNA NOÉMI BESZÉLGETETT
Vajna Noémi: Ez ez első munkád a kolozsvári színháznál.
Mi a legnagyobb kihívás számodra egy új színháznál való próbafolyamat során?
és ezekhez miként alkalmazkodom. A kolozsvári színház szakemberei nagyon tapasztalt, emberileg nyitott, befogadó és rendkívül együttműködő társaim a munkában.
Kiss Borbála: Nem teljesen ismeretlen számomra
Kolozsvár és a színház épülete, 2012-ben a kolozsvári operának terveztem jelmezeket a Báthory Erzsébet
musical-opera előadásához, akkor volt szerencsém
részben a társulatot, a színpadot és a várost is megismerni. Az akkori benyomásaim alapján most örömmel tértem vissza, ezúttal a színház társulatához.
Ugyanakkor ez valóban új helyzet számomra. A legnagyobb kihívás magammal szemben merül fel, minden azon múlik ilyenkor, hogy hogyan sikerül
feltérképeznem az adott színház metódusát, ritmusát,
V. N.: Képzőművész családban születtél, színésznek
tanultál, majd eldöntötted, hogy színházi látványtervező
leszel. Az előadás terében monumentális szobrok is szerepelnek, mennyire befolyásolja a tér elképzelését a benned munkálkodó képzőművész?
K. B.: Nagyban. Nyilván nehéz lenne megmondani, hogy az a közeg, amelyben nevelkedtem mennyire választható le az egyéni sorsról, kialakult szemléletről; valószínűleg semennyire. Leginkább úgy tudnám
meghatározni a látványvilágot, amit általában hozok,
hogy azok erőteljesen festői képekből indulnak ki, melyben a fény a legfontosabb tényező, mivel az
kelti életre, festi költészetté a térelemeket. A díszlet
technikai elemei pedig ezeket a víziókat szolgálják,
támogatják, akár egy váz, amelyre az élő szervezet épül.
kutathatjuk a kor emberének gondolkodásmódját,
mégis mindig marad bennünk egyfajta távolságtartás.
Ráadásul jellemzően a mai szemléletünkkel közelítünk
régmúlt idők embereihez, ítéljük meg rendszerüket,
miközben sokszor a vizsgált korszaknak egészen más
értékrendje, hitrendszere, látásmódja volt. Erre példa, hogy ma sokan megbotránkoznak a kereszténység
V. N.: A Pornokráciában egy bizánci világ jelenik meg,
de a dráma a 89-es forradalom aprópóján íródott
politikai parabola. Mi volt az alapgondolat a látványvilág megtervezésénél? Hogyan tükröződik a díszletben a két kor közötti feszültség vagy kettősség?
„eredendő bűn” alaptézisén, mert kapásból erkölcsi szempontból értelmezzük, holott az archaikus ember
világképéből fakad az, hogy úgy tekintett a születésre,
mint a teljességből, az isteniből való kiszakadásra,
tehát a születés kozmikus értelemben „bűn”, nem pedig morálisan.
K. B.: Ez nagyon érdekes kérdés. A bizánci világ
időben elég messze van tőlünk, olvashatunk róla,
SZABÓ K. ISTVÁN
A bizánci vonal a darabban nem önmagában érdekes,
hanem eszköz arra, hogy ezt az érzékeny politikai, társadalmi jelenséget egy másik síkra emelje éppen
azért, mert 1989 viszont nagyon is ismerős. Sokunknak
van személyes élménye a korszakkal. Emlékszem,
hogy azon a télen az akkor alkotóházként működő
hédervári kastélyban töltöttük a karácsonyt, és 11
éves gyermekként mennyire belém égett az a sokkos
izgatottság, ahogy a felnőttekkel a tévé képernyője
előtt figyeltük az eseményeket. Most felnőttként a
darab előkészületeivel párhuzamosan tudatosult
bennem, hogy mi is történt, és mélyen megrázott.
A fiatalabbak pedig, gondoljunk bele, ugyancsak a bőrükön tapasztalják a forradalom következményeit, hiszen a mostani folyamatok onnan erednek, arra
épülnek, abból változnak, variálódnak, rétegződnek,
akár tudatában vagyunk ennek, akár nem. Lényegében
meg kellett találnom azokat az időn túlmutató általános,
vagy öröklött mintázatokat, amik minden korszakban
jellemzőek, vagyis archetipikusak.
V. N.: A Nicolae Ceaușescu által rendelt bukaresti
Parlament Palota, vagy régi nevén a Nép Palotája, a díszlet
egyik legfontosabb inspirációja. Mit és hogyan lehet ebből
a rekordokat döntögető, megalomán épületből átemelni a színpadi térbe?
K. B.: A drámáját. A bukaresti Parlament megépítése
frappáns és egyben félelmetes szimbóluma azoknak
a belső folyamatoknak, amik az ember pszichéjében
elharapózva a végletekig fajulhatnak. Gondoljuk el, hogy
a gótikában teljesedett ki az építészetben a katedrálisok
emelése Isten dicsőségére, ma pedig lassan egy-egy
bevásárlóközpont vetekszik ezek méreteivel… Az
önburjánzást, amit esetenként mások szolgálatának
látszatával palástolunk, kizárólag a nemes egyszerűség
tarthatja kordában, ha nem, akkor végünk. Minden
torzulás, bármely irányba, kibillenthet bennünket a
finom egyensúlyra hangolt rendből, és ez a dráma az, ami katasztrófába sodorja az embert.
K. B.: A szöveg alapvetően inspirálja a díszletet, az
egész előadás világát. Páskándi nagyon karakteres
drámája egyszerre filozofikus, keserű, ugyanakkor szellemes, tele van humorral, amelynek így együtt
erőteljes húzása van. A két említett korszak egymásra tükrözve eleve számos asszociációt eredményez, ezek
boncolgatása, elemzése a darab különböző rejtett
rétegeit hozza elő, melyek személyesen hatnak ránk.
Ez az érintettség elengedhetetlen feltétele az alkotói folyamatnak. A mondanivaló mélységesen megrendítő, abszurd módon mégis tudunk kacagni. Az egymásnak
V. N.: Hogyan befolyásolja a díszletterv részleteit a szöveg?
Hogyan lesz a drámából díszlet?
ütköztetett érzetek nálam álomszerű víziókat eredményeznek, ezekből szűrődik ki végül a díszlet, mint ezek esszenciája.
V. N.: Monumentális hátsó fal alkotja a díszlet egyik
alapelemét, ami több helyszínt is magában rejt. Mennyire fontos számodra, hogy egy díszlet több funkciót is betöltsön, játékos legyen?
K. B.: Nem ez az alapvető cél, hanem az, hogy
felismerjem a készülő előadás szándékát. Istvánnal
(Szabó K. István, az előadás rendezője), akivel több
ízben dolgoztunk már együtt, az alkotófolyamat
kezdetén kijelöljük az irányokat, és ha sikerül képileg megfogalmaznom az összetett mondanivalót, akkor az működni fog a színpadon. Tehát úgymond „játékos” lesz a díszlet, azaz különböző aspektusokból is képes szolgálni az előadást.
Mesajul piesei este profund tulburător, și totuși, într-un mod absurd, ne invită să râdem.
NOÉMI VAJNA ÎN DIALOG CU SCENOGRAFA
BORBÁLA
KISS
Noémi Vajna: Acesta este primul tău proiect la Teatrul
Maghiar de Stat Cluj. Care este cea mai mare provocare
pentru tine atunci când începi o nouă colaborare cu un teatru?
mă adaptez la acestea. Profesioniștii companiei de teatru au o experiență vastă, sunt oameni deschiși, receptivi și deosebit de cooperanți.
Borbála Kiss: Clujul și clădirea teatrului nu îmi sunt
complet necunoscute: în 2012, am realizat costumele
pentru musicalul Báthory Erzsébet la Opera Maghiară
din Cluj. Atunci am cunoscut parțial trupa, scena și
orașul. Pe baza impresiilor de atunci, m-am întors
cu plăcere acum la trupa teatrului maghiar. Cu toate acestea, este într-adevăr o situație nouă pentru mine.
Cea mai mare provocare constă în relația mea cu mine
însămi, deoarece totul depinde de cât de bine reușesc
să-mi dau seama de metoda și ritmul teatrului și cum
N. V.: Te-ai născut într-o familie de artiști plastici, ai studiat
actoria și apoi ai decis să devii scenografă. În decorul
spectacolului își găsesc locul și statui monumentale – cât
de mult influențează ochiul artistului plastic concepția
spațială a unui spectacol?
B. K.: Într-o mare măsură. Ar fi greu de spus în ce
măsură mediul în care am crescut poate fi separat de soarta individuală și de viziunea formată – probabil mai
puțin spre deloc. Estetica mea teatrală este puternic
picturală, lumina în sine fiind factorul cel mai important,
deoarece ea dă viață și transformă elementele spațiale
în poezie. Elementele tehnice ale decorului deservesc și
susțin aceste viziuni, asemenea unui schelet pe care e
clădit un organism viu.
N. V.: În Pornocrație , ne este prezentată epoca bizantină,
însă textul este o parabola politică scrisă pe tema
revoluției din 1989. Care a fost conceptul de bază în
crearea spațiului? Cum se reflectă în decor tensiunea sau
dualitatea dintre cele două epoci?
B. K.: Aceasta este o întrebare foarte interesantă. Epoca
bizantină este destul de departe de zilele noastre din
punct de vedere temporal. Putem citi despre ea, putem
cerceta gândirea oamenilor din acea perioadă, dar totuși
rămâne o anumită distanțiere între noi și acea eră.
Avem tendința de a cerceta oamenii din vremurile de
odinioară și de a le judeca sistemele lor din perspectiva
prezentului nostru, în timp ce de multe ori perioada
examinată avea un sistem de valori, credințe și viziuni
total diferite. De exemplu, astăzi mulți sunt scandalizați
de teza „păcatului originar” a creștinismului, deoarece
o interpretăm direct dintr-o perspectivă morală, deși în
viziunea omului arhaic, nașterea era văzută ca o rupere
din divinitate, astfel că nașterea era considerată „păcat”
în sens cosmic, nu moral.
Linia bizantină a piesei nu este interesantă în sine,
este mai degrabă un instrument pentru a ridica acest
fenomen politic și social delicat la un alt nivel, tocmai
pentru că 1989 ne este încă foarte familiar. Mulți dintre
noi avem experiențe personale legate de perioada respectivă. Îmi amintesc că în acel an am petrecut
Crăciunul în castelul Hédervár, care funcționa ca centru de creație, și modul intens în care am simțit – ca un copil
de 11 ani – acea stare de șoc tulburătoare, în timp ce
adulții urmăreau evenimentele la televizor. Doar acum
am realizat, ca adult, în timpul pregătirilor spectacolului
ce s-a întâmplat cu adevărat și m-a mișcat profund. Iar
tinerii de azi resimt pe pielea lor consecințele revoluției, deoarece procesele actuale provin, se dezvoltă, se modifică, se suprapun acelei perioade, indiferent dacă
ne dăm seama de acest lucru sau nu. Deci a trebuit
să găsesc acele tipare universale, atemporale sau
moștenite care sunt caracteristice fiecărei epoci, adică
sunt arhetipale.
N. V.: Palatul Parlamentului din București, comandat de
Nicolae Ceaușescu, numit și Palatul Poporului, este una
dintre cele mai importante surse de inspirație pentru
crearea decorului. Cum poate fi recreată pe scenă această
clădire megalomană, care doboară recorduri?
B. K.: Prin drama sa. Construcția Parlamentului
din București este un simbol uimitor și terifiant al
unor procese interioare, care, amplificate, pot duce
la extreme în psihicul uman. Să ne imaginăm că în perioada gotică arhitectura a culminat în ridicarea
catedralelor pentru slava lui Dumnezeu, iar acum, încetul cu încetul, dimensiunile centrelor comerciale se
compară cu ele… Auto-expansiunea, care uneori este
ascunsă sub masca slujirii altora, poate fi ținută sub
control doar prin simplitate nobilă; altfel, suntem sortiți
pieirii. Orice distorsiune, orice abatere ne poate scoate
din echilibrul fin al ordinii, drama acestui eveniment
rezultând în situații catastrofale pentru om.
N. V.: Cum influențează textul detaliile scenografiei? Cum
se transforma textul în scenografie?
B. K.: Textul inspiră în mod fundamental decorul, întregul univers al spectacolului. Textul dramatic, deosebit de caracteristic pentru Páskándi, este filosofic, amar, dar și plin de umor, împreună creând o tensiune puternică. Cele două epoci menționate, în oglindă, generează numeroase asociații, iar analiza și
dezbaterea acestora relevă diverse straturi ascunse
ale piesei, care ne afectează personal. Acest sentiment de implicare este o condiție esențială a procesului de creație. Mesajul piesei este profund tulburător, și
totuși, într-un mod absurd, ne invită să râdem. Efectele
contrastante rezultă în viziuni de tip vis, iar din acestea
se naște, într-un final, decorul, ca esență a acestora.
N. V.: Un perete monumental constituie unul dintre
elementele de bază ale decorului, care evocă mai multe locații. Cât de important este pentru tine ca o piesă de decor să aibă mai multe funcții și să aibă un caracter
„ludic”?
B. K.: Nu acesta este obiectivul principal, ci să înțeleg intenția spectacolului în curs de pregătire. Cu István
(István Szabó K., regizorul spectacolului), cu care
am lucrat deja de mai multe ori, de obicei stabilim direcțiile artistice la începutul procesului creativ, iar dacă reușesc să exprim în imagini mesajul complex al spectacolului, atunci și decorul va funcționa. Ca urmare, decorul va fi „ludic”, adică capabil să servească spectacolul prin prisma mai multor perspective.
TŐTSZEGI ZSUZSA, VINDIS ANDREA, DARADICS HANNAH, ROMÁN ESZTER, KÁNTOR MELINDA
PÁSKÁNDI GÉZA
PORNOKRÁCIA | PORNOCRAȚIE
RENDEZŐ | REGIA: SZABÓ K. ISTVÁN
Első hangszóró / Szeverosz / Bölcsész | Prima portavoce / Severus / Filolog: BODOLAI BALÁZS
Jusztinosz, neobizánci császár | Iustinian, împărat neobizantin: BOGDÁN ZSOLT
Jusztina, a neje / Siratóasszony | Iustinia, soţia lui / Bocitoare: ALBERT CSILLA
