Akiknek nevét emléktábla őrzi by ORAC Kiadó

BIBLIOTHECA CURIAE Bódiné Beliznai Kinga, Zinner Tibor

AKIKNEK NEVÉT EMLÉKTÁBLA ŐRZI

BIBLIOTHECA CURIAE Bódiné Beliznai Kinga, Zinner Tibor

AKIKNEK NEVÉT EMLÉKTÁBLA ŐRZI

Lap- és Könyvkiadó Kft.

A kiadvány a Kúria

és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága

támogatásával jött létre.

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy módon – a kiadó engedélye nélkül közölni. ISSN 2064-9525 ISBN 978-963-258-304-4 Budapest, 2016 A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása Internet: www.hvgorac.hu E-mail: info@hvgorac.hu Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője Felelős szerkesztő: dr. Gábor Zsolt Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

TARTALOM

Előszó (DARÁK Péter, a Kúria elnöke és FÖLDVÁRYNÉ KISS Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke) [7] BÓDINÉ BELIZNAI Kinga – ZINNER Tibor: Akiknek nevét emléktábla őrzi [11] Dr. Benkő Gyula [18] Dr. Buday György [36] Dr. Czétényi Jenő [39] Dr. Csillag István [46] Dr. Feri Sándor [57] Dr. Fróna Dániel [88] Dr. Horváth Béla [93] Dr. Horváth János [96] Dr. Jeszenszky Ferenc [98] Dr. Komlóssy István [115] Dr. Kővágó János [120] Dr. Kulcsár József [122] Dr. Kulcsár Kálmán [125] Dr. Laluska Pál [135] Dr. Laszly Pál [139] Dr. Mészáros Ágoston [142] Dr. Mészáros István [145] Dr. Nagy Miklós [147] Dr. Siklósi Gyula [151] Dr. Sohár Béla [157]

Dr. Szepes (Schwarcz) Gyula [161] Dr. Victor János [165] Dr. Vörös József [168] BÓDINÉ BELIZNAI Kinga – ZINNER Tibor: Életutak [174]

Rövidítések [259]

Névmutató [261] Források és irodalom [269] A kötet szerzői [275]

Tisztelt Olvasó!

Ebben az esztendőben emlékezünk az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára. Miközben felidézzük az október 23-ával kezdődő tizenkét nap felemelő pillanatait, azt sem feledhetjük, hogy a forradalmat november 4-e után megtorlás követte. Ma már tudjuk, hogy a dráma a második szovjet intervencióval nem zárult le. A fegyveres harcot egy, több mint két hónapig tartó, széles körű társadalmi-politikai ellenállás váltotta fel, miközben kezdetét vette a hatalom brutális reakciója: a megtorlás. A bírósági ítéletek nyomán 228 ’56-os életét oltották ki, a leszámolás során több mint 26 ezer embert marasztaltak el, különböző időtartamú szabadságvesztés-büntetéssel sújtva őket. Több mint 35 ezer személlyel szemben indítottak eljárást, és közel 13 ezer főre tehető az internáltak száma. Az 1959-es és 1960-as részleges kegyelmi intézkedéseket az 1963-as közkegyelem követte, ami még mindig nem vonatkozott minden elítéltre. Több mint negyedszázad pergett le a huszadik század magyar történelméből, amikor az ártatlanul kivégzett miniszterelnököt, Nagy Imrét és társait újratemették 1989. június 16-án, majd három hét múlva, július 6-án jogilag is elégtételt kaptak, miután felmentették őket a vádak alól. Ugyanezen a napon halt meg a kivégzésükért felelős kommunista pártvezető, Kádár János. Ám még további hónapok teltek el, amíg a rendszerváltoztatás idején az Országgyűlés elfogadta az 1989. évi XXXVI. törvényt, az első semmisségi törvényt. Újabb, közel tucat esztendőnek kellett eltelnie, amíg a 2000. évi CXXX., a „Lex Tóth Ilona” néven ismertté vált negyedik semmisségi törvény kihirdetésével lezárulhatott az ’56 miatt meghurcoltak jogi rehabilitációja, amit legutóbb a 2016. évi LVI. – június 16-tól hatályos – törvény módosított. Az ítéletek ugyan jórészt semmissé váltak, a nemzeti emlékezés azonban mindannyiunk kötelessége. E cél által vezérelve a Kúria, a Legfőbb Ügyészség és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága 2014. december 3-án közös szándéknyilatkozat aláírásával kutatási programot indított az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlások rendszerezett feltárására. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága törvényben rögzített feladata a kommunista diktatúrával kapcsolatos emlékezet állami megőrzése, a diktatúra hatalmi működésének feltárása, a korszak átfogó elemzése. Ennek érdekében a 2013. évi CCXLI. törvény 23. §-a a Bizottság tagjait feljogosítja, hogy a kommunista diktatúra kiépülése és működése idején, 1944. december 21. és 1990. május 2. között keletkezett és állami intézményeknél, valamint egyéb szervezeteknél őrzött irat- képi- és hanganyagokba korlátlanul betekintsenek,

azokról másolatot készítsenek, valamint a kommunista diktatúra hatalmi működéséről szóló kutatási eredményeiket közzétegyék. A Kúria, a Legfőbb Ügyészség és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága jogi és történeti szempontokat egyaránt érvényesítő kutatási programja kiterjed a forradalmat követő büntetőperek rendszerezett áttekintésére; a megtorlás emblematikus mártírjainak portrészerű bemutatására; valamint az igazságszolgáltatást felhasználó megtorlás irányító és végrehajtó testületeinek és az abban közreműködő személyek körének feltárására. Ez a kötet ennek a kutatásnak sajátos metszetét adja. Annak idején a pártvezetés csak nagy nehézségek, komoly tisztogatások után találta meg azokat a bírákat, akik hajlandóak voltak részt venni a megtorlásokban. Ugyanis többen inkább vállalták a tisztségükről való lemondást, karrierjük félbeszakítását, mintsem azt, hogy hivatásuk íratlan szabályait megszegjék. Ez a kötet ilyen emberekről szól. Azokról a bírákról, akik nemet mertek mondani a hatalomnak. 2007 óta emléktábla őrzi a nevüket a Kúria aulájában, Justitia szobrával szemben, mégis kevesen tudják hazánkban, hogy annak idején, nem kis mértékben az igazságszolgáltatás ’56-os forradalmi testületeinek, bizottságainak örökségét vállalva, a magyar bírói kar számos tagja szembeszegült a szovjet fegyverek segítségével restaurált politikai hatalommal, nem volt hajlandó kiszolgálni a politikai megrendeléseket. Elismeréssel emlékezünk azokra a vidéki és fővárosi bírákra, akik mind a forradalom idején, mind azt követően a pártutasításoktól mentes, független igazságszolgáltatás megteremtésén fáradoztak. November 4-e után tudták, hogy erőfeszítéseik – miként a forradalom utóvédharcosainak életveszélyes küzdelme – eleve kilátástalan. Mégis, a megtorlás első jogszabálya, amelyet a büntetőeljárás egyszerűsítéséről alkottak, csúfosan megbukott, hiszen egyetlen büntetőeljárás sem indult, egyetlen ítéletet sem hirdettek ki erre alapozva. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa által alkotott törvényerejű rendeletek sorában a következő stációt már a rögtönítélő, azaz statáriális bíráskodás jelentette. 1956 decemberének második hete így vált vízválasztóvá. Megkezdődött a szabotáló bírói kar eltávolítása, ami a gyorsított eljárás 1957. január közepén történő bevezetése után még nagyobb lendületet vett. A bírói kar létszáma a forradalmi szerepvállalás, valamint a hatalmi önkénnyel szembeni ellenállás miatt 92 fővel csökkent. Közülük 54 személyt azért távolítottak el, mert egyfelől tevékeny részt vállaltak a forradalom céljainak megvalósításában, másfelől megtagadták a megtorlásban való részvételt. A bírói kart szétzilálók további 38 személy esetében az eltávolítás okaként az elbocsátottak életkorára hivatkoztak. És mindez csupán a kezdet volt. 1957 végére 140 bíró és 50 fogalmazó találta magát a magyar igazságszolgáltatás falain kívül.

A történtek legnagyobb vesztese a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága volt. Az 1957 közepéig eltávolított vagy különböző okokból eltávozott huszonhétből huszonhárom olyan bíró volt, aki a Legfelsőbb Bíróság Forradalmi Bizottmányában tevékenykedve, illetve szembeszállva a kádári hatalom elnyomó törekvéseivel megtagadta a statáriális, majd a gyorsított eljárásokban az ítélkezést. Lemondtak állásukról, vagy megfosztották őket attól, illetve mondvacsinált okok miatt kellett távozniuk. A hatalom 1956. december 22. és 1957. február közepe között megváltoztatta a Legfelsőbb Bíróság büntetőítélkezésében tevékenykedő bírák összetételét. Akik maradhattak, és akik újonnan jöttek, tudták, hogy mit várnak tőlük. Hivatásuk írott és íratlan szabályait megszegve vettek részt a megtorlásban. Sem a mai bírák, sem az utókor nem menti fel őket dicstelen szerepvállalásukért. A Magyar Királyi Kúria (napjainkban a Néprajzi Múzeum) épületének homlokzatán az olvasható, hogy „Iustitia regnorum fundamentum”. A legfőbb ítélőszékről eltávolított bírák és az önként távozók emlékének szenteljük ezt a kötetet. A huszonhárom egykori legfelsőbb bírósági bíró életútját bemutató összeállítást jó szívvel ajánljuk a Tisztelt Olvasónak. Bármily kacskaringós is volt pályájuk ’56 őszéig, mindaz, amit akkor és a megtorlás idején tettek, vállalva a súlyos személyes következményeket is, példamutató. Tisztelettel adózunk helytállásuknak. Budapest, 2016. október 23. Dr. Darák Péter a Kúria elnöke

Földváryné Kiss Réka a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke

AKIKNEK NEVÉT EMLÉKTÁBLA ŐRZI Bódiné Beliznai Kinga – Zinner Tibor

A legfelsőbb bírósági nem katonai, hanem polgári büntetőbírósági tanácsok által tárgyalt büntetőügyek úgynevezett házi iratainak és mellettük nem csupán e jórészt tragikus végű büntetőeljárásoknak, hanem még sok más egyéb iratnak adott, és ad mindmáig otthont a Legfelsőbb Bíróság Titkos Ügykezelésének (LB TÜK), majd jogutódának vasráccsal és riasztócsengővel ellátott szobája. Az 1945 után kinevezett vagy választott elnökök, továbbá a legfőbb ítészi testülethez érkezett eredeti vagy onnan máshová postázott, de másolatban fennmaradt különböző, titkosított iratok mellett azonban a mindenkori személyzeti politikával is összefüggő, különböző terjedelmű megsárgult papírlapokat is megőriztek itt. Ez utóbbi töredékeket annak ellenére, hogy az épületben másutt, óriási páncélszekrényekben tárolják az egyes munkavállalók személyzeti dossziéit. Miért? Az itt található egy-egy önéletrajz, a bírák életét jórészt hátrányosan befolyásoló határozat, elnöki kezektől származó, néha csupán pársoros papírfoszlány főként azoknak a bírói hivatást gyakorló jogászoknak sorsába ad bepillantást, akik 1956 forró őszét követően már decemberben a falakon kívül találták magukat, de főképp az újesztendő januárjában mindenképp válaszút előtt álltak. Ők voltak azok, akiket a forradalom alatti és utáni magatartásuk miatt eltávolítottak, illetve nem vállalva a várható öldöklésben a részvételt, önként felálltak bírói székükből. A távozás módját, annak jogi megoldását azonban nem ők, hanem a felettes szerv, az idő tájt az igazságügyi tárca határozta meg. Attól függően, hogy kit milyen joghátránnyal kívánt vagy sem útjára bocsátani. Tény, hogy ezeknek a jogászoknak az egykori személyzeti anyagait annak idején gondos kezek forgatták át, és módszeresen kiválogatták azokat az iratokat belőlük – és őrizte meg (immár) a Kúria épületének Stollár Béla utcai frontján lévő földszinti szoba egyik polca –, amelyekről úgy vélekedtek a korabeli humánpolitikusok, hogy a továbbiakban ne maradjanak benne az egyes személyekre vonatkozó irat együttesekben. Két porosodó papírlap az alábbiakat tartalmazza. Az már az első pillantásra is látható, hogy szerzője nem ismert, mert neve nincs rajta feltüntetve. Ám a készítés időpontjának fel nem tüntetése ellenére is rögzíthető, hogy az ismeretlen személy 1957 januárjában gépelte/gépeltethette, illetve írt rá utóbb ceruzával. Az egyik lap tetején, középen – mondhatni – főcímként az

olvasható, hogy „Lemondások”. Majd a papírlap baloldalán, egymás alatti sorokban, a korabeli papírra vetést hűen követve az alábbiak: „14.-én Komlóssy, Sohár E. T. I. M.

(géppel írva) (kézzel írva)

15.-én Szepes E. T.

(kézzel írva)

16.-án Pethes, Laszly I. M. I. M.

(géppel írva) (kézzel írva)

17.-én Kővágó János, Budai1 György, Oroszi Ferenc írásban. E. T. E. T. E. T. 18.-án Szepes visszavonja lemondását, Victor beadja nyugdíjazás iránti kérelmét. I. M. 19.-én Kulcsár József I. M.

(géppel írva) (kézzel írva)

21.-én Szepes ismét bejelenti, hogy nem tud tárgyalni. (géppel írva) Czétényi írásban. (géppel írva) E. T.” (kézzel írva) Ha csupán ez a pársoros papírlap őrződött volna meg, akkor ők, tizenegyen voltak azok – állíthatnánk –, akik úgymond, lemondtak bírói állásukról. Bizonyos értelemben sorsukról is tájékozottak lehetnénk, hiszen a Népköztársaság Elnöki Tanácsa (fenti rövidítéssel: E. T.) hat esetben, az igazságügyi tárca (fenti rövidítéssel: I. M.) pedig öt alkalommal eresztette szélnek egykori munkavállalóit, közülük egyet nyugdíjazással.

Helyesen (itt és másutt): Buday.

Van azonban egy másik, hasonlóképp nem bőbeszédű, úgyszintén időpont megjelölés nélküli papírlap. Ennek a tetején, középen az olvasható, hogy „Eredetileg lemondtak”. Alatta, a baloldalon egymás alatt sorjáztak a nevek: „Komlóssy István Sohár Béla Szepes Gyula Pethes László Kővágó János Budai György Kulcsár József Czétényi Jenő Laszly Pál Oroszi Ferenc Viktor2 János” Viktortól balra ceruzával odaírva, hogy „11”. Majd ismét a papírlap közepén az olvasható, hogy: „Ma déli határidőre írásban bejelentették lemondásukat”, és alatta a lap szélén, egymás alatt olvashatók a nevek. „Komlóssy István Sohár Béla Szepes Gyula Kővágó János Budai György Kulcsár József Czétényi Jenő Laszly Pál Viktor János /eredeti kérelmében nyugdíjazását kérte, újat nem adott be./ Horváth Béla” Nevétől balra ceruzával feltüntetve a szám: „10”. Ezt követően ismét a papírlap közepén az olvasható, hogy „Kérésüket tehát visszavonták”, majd alább, baloldalt olvashatók a nevek. „Pethes László3 Oroszi Ferenc4” 2 Helyesen (itt és másutt): Victor. 3 LB TÜK Összesített kimutatás a gyorsított büntetőeljárásban tárgyalt büntetőügyekről, 1957 Dr. Pethes egyetlen gyorsított büntetőeljárásban tárgyalt büntetőügynek lett előadóbírája. Dr. Buday Ferenc tanácsa tárgyalta és hozott másodfokú határozatot 1957. március 20-án a Fővárosi Bíróságnak egy személlyel szemben 1957. március 4-én kihirdetett ítéletéről. Az iratok 1957. március 14-én érkeztek a Legfelsőbb Bíróságra. 4 Uo. Dr. Oroszi egyetlen gyorsított büntetőeljárásban tárgyalt büntetőügynek lett előadóbírája. Dr. Vida Ferenc tanácsa tárgyalta és hozott másodfokú határozatot 1957. május 24-én a Fővárosi Bíróságnak 1957. április 5-én kihirdetett ítéletével elmarasztalt négy személy (közöttük kettő fiatalkorú volt) büntetőperében. Az iratok 1957. május 14-én érkeztek a Legfelsőbb Bíróságra.

Végül ismét a papírlap közepén az olvasható, hogy „Új lemondó”, és a lap baloldalán olvasható „Horváth Béla” neve. A bíráknak tehát határidőt szabtak. Mikor történhetett mindez? Vannak árulkodó nyomok, és ezek dr. Oroszinak a személyzeti dossziéjából kiszedett papírlapok között találhatók: egy dr. Domokos Józsefnek, a Legfelsőbb Bíróság elnökének címzett, saját kezűleg aláírt egyoldalas, géppel írott, dátumozás nélküli levelében, illetve annak hátoldalán dr. Ripp Miklós titkárságvezetőtől származó, 1957. január 18-i feljegyzésből, valamint ugyancsak dr. Oroszinak 1957. január 23-án keltezett, saját kézzel aláírt leveléből. A két levélből feltárulnak adalékok a korabeli történésekhez. Mi állapítható meg ezekből? Egyfelől az, hogy dr. Domokos, az 1957. január 16-án tartott összejövetelen közölte, hogy „a polgári kollégium tagjai is beosztást nyernek a gyorsított bűnvádi eljárás szerint elintézésre kerülő büntetőügyekben ítélkező tanácsokba”. Ez váltotta ki – lehet, hogy még aznap vagy másnap – azt dr. Orosziból, hogy az egészségi állapota miatt írásban kérje az elnöktől mentesítését ezen ügyek tárgyalása alól. Mint levele utolsó bekezdésében írta: „csak azt szeretném még hangsúlyozni, hogy kérelmezésemnek semmiféle politikai indoka nincs”. Dr. Ripp január 18-án azt vetette papírra, amivel – mint üzenetének átadásával – az elnök bízta meg. Dr. Domokos „rendkívül sajnálja és kissé furcsának is találja, hogy Oroszi kartárs más bíró kartársaktól eltérően nem szóban, hanem írásban közölte a túloldali levél tartalmát. Conrespondálni5 nincs ideje. Kivételt a tanácsokba beosztást illetően senkivel szemben sem tehet. Egyébként is a külön tanácsban való részvétel oly kevés lesz, hogy az Oroszi kartársnak egészségi állapotát sem befolyásolhatja. Ami pedig büntetőjogi tudását illeti, ebben nem sokban marad el a három ülnök büntetőjogi tudása mögött.”6 A folytatás is ismert, dr. Oroszinak január 23-án az elnökhöz írott újabb leveléből. E szerint előző nap dr. Domokos tájékoztató összejövetelt tartott, és azon felhívta a figyelmet – ez volt mondhatni az ultimátuma – arra, hogy írásban nyilatkozzanak azok, akik nem kívánnak ítélkezni a gyorsított eljárásban, és ezért akkor írják meg lemondó nyilatkozatukat. Ezzel összefüggésben írta le azt dr. Oroszi, hogy nem tesz lemondó nyilatkozatot.7 Ebből következik, hogy a második, keltezés nélküli papírlap január 23-án keletke5 6

Helyesen: correspondálni LB TÜK Dr. Oroszi Ferenc. Azt követően, hogy a bírákat eltávolították a Legfelsőbb Bíróságról, az időpont nem ismert, de az történt, hogy az érintettek személyzeti anyagát valaki megrostálta. A dossziékból kiszedett oldalakat az LB TÜK iratai közé helyezték el egy csomóban, de nem iktatták. Felhasználtuk ezeket és másokét is írásunkhoz (LB TÜK, név), másképp külön nem jelezzük. Nem érdektelen, hogy noha dr. Oroszi még majd negyedszázadon keresztül ítélkezett a továbbiakban a Legfelsőbb Bíróságon, az ő személyzeti dossziéját is valaki áttekintette, és abból az ’56-os történésekhez kötődő iratokat vett ki. LB TÜK Dr. Oroszi Ferenc

zett, mert azon olvasható, hogy „ma déli határidőre írásban bejelentették lemondásukat”. Miképp emlékezett a történtekre dr. Domokos, hogyan tájékoztatta minderről Marosán György államminisztert? Az 1957. január 28-án készült feljegyzése összefüggött a hatályba lépett gyorsított büntetőeljárással.8 „Feljegyzés Marosán György államminiszter elvtárs részére A Legfelsőbb Bíróságnak – az elnökkel együtt – 47 bírája közül 10 bíró lemondott, mert a gyorsított bűnvádi eljárásban részt venni nem óhajt. Még jóval az októberi események előtt – több ízben, emlékezetem szerint első alkalommal 1956 tavaszán – ismertettem a Legfelsőbb Bíróság bírái előtt azt az elgondolásomat, hogy a jövőben az eddigi szakosítás fenntartása mellett a büntető kollégium tagjai mint szavazó bírák rendszeresen részt fognak venni polgári ügyek tárgyalásain, és ugyanígy a polgári bírák büntető ügyek tárgyalásain. Ezzel az intézkedésemmel – magyaráztam – azt akarom elérni, hogy a bírák a jognak másik területével is megismerkedjenek, így szélesebb látókört, nagyobb áttekintést nyerjenek és ekként saját jogterületükön is hasznosabb munkát végezhessenek. Ez a tervem akkoriban általános helyeslésre talált. Az októberi események során az itteni ellenforradalmi elemek lincsmartalékául9 voltak készek dobni azokat a kommunista bírótársaikat, akik az elmúlt évek folyamán politikai ügyekben ítélkeztek. A gyorsított bűnvádi eljárás szabályairól szóló törvényerejű rendelet hatályba lépése után összehívtam a Legfelsőbb Bíróság bíráit, és közöltem velük azt az intézkedésemet, hogy az itt alakítandó különtanácsokban az állandó tanácsvezető mellett előadó bíróként sorban minden bírónak részt kell vennie tekintet nélkül arra, hogy büntető kollégium vagy polgári kollégium tagja-e. Közöltem, hogy mi az óhajtott eredményt legelső sorban és legnagyobb mértékben magának a törvényerejű rendeletnek puszta lététől reméljük, és azt kívánjuk, hogy annak alkalmazására a lehető legkevesebb esetben kerüljön sor. Hangsúlyoztam, hogy mi nem kívánjuk, hogy még a gyorsított eljárás során is bűnösnek mondjon ki a bíró valakit, akit ártatlannak tart, hogy halállal büntessen olyan vádlottat, akire ilyen büntetés kiszabását indokoltnak nem látja. Elmondtam, hogy ez az intézkedésem tulajdonképpen gyakorlati megvalósulása annak a tervemnek, amelyet már hónapokkal előbb ismertettem. Végül kb. a következőket mondottam: itt október 23-a még egyszer nem lesz, de még gondolatban se fordulhasson elő 8 9

MNL–OL–XIX–A–2–s, Marosán György iratai, 1957. MGY 372/1957. Dr. Domokos József feljegyzése Marosán György államminiszter elvtárs részére, 1957. január 28. A november 2-án készült listán dr. Domokoson kívül dr. Vida, dr. Lázár (Herskovits) Miklós, dr. Molnár László, dr. Simor (Grünhut) Pál, dr. Gáspár Gyula, dr. Ripp (titkárságvezető), dr. Ledényi Ferenc és dr. Szimler János neve szerepelt.

egyetlen egy bíró agyában sem, hogy – holmi Benkő [Gyula] módjára – míg ő lakás- vagy házassági ügyeket intéz, a súlyosabb politikai felelősséggel járó munkát becsülettel teljesítő bírótársait felelősségre vonni vagy akár kipellengérezni merje. Annak a bírónak pedig – fejeztem be – aki a bírói feladata körébe tartozó bármilyen munka elvégzését megtagadja, a bírói testületben helye nem lehet. Budapest, 1957. január 28.”10 Így is történt. Az 1957. évi 4. törvényerejű rendelet 2. § (1), (2) és (6) bekezdésben foglaltak alapján a gyorsított büntetőeljárás alá vont ügyeknek az elbírálására három tanácsot állítottak fel a Legfelsőbb Bíróságon, bennük polgári és büntető ügyszakos ítészek egyaránt voltak.11 Az elsőfokú, gyorsított eljárásban indított büntetőügyekben a (dr. Vida vezette) I. tanács és (előbb dr. Hraskó Gyula, majd 1957. március 18-tól dr. Molnár vezette12) II. tanács által kihirdetett és végrehajtott halálos ítéleteket is hozott, a (dr. Buday vezette) III. tanács nem hirdetett ki ilyen mértékű elmarasztalást. A gyorsított eljárásban az első halálos ítélet kihirdetése dr. Vida nevéhez fűződik a Legfelsőbb Bíróságon. Tanácsának tagja volt dr. Simor előadóbíróként, továbbá Bányai Gyula, Nemes Béla és Tóth Károlyné ülnökként. Ők 1957. március 19-én hagyták helyben Oláh Miklós13 esetében a Miskolci Megyei Bíróság halálos ítéletét.14 A Kúria jogelődjének épületében 2007-ben Justitia monumentális szobrával szemben emléktáblát lepleztek le azok emlékére, akik az 1956-os forradalmat és szabadságharcot támogatták, a megtorlásban való részvételt megtagadták, vagy egyéb okok miatt. A márványtáblán aranybetűkkel sorjáznak a nevek: dr. Benkő Gyula, dr. Buday György, dr. Czétényi Jenő, dr. Csillag István, dr. Feri Sándor, dr. Fróna Dániel, dr. Horváth Béla, dr. Horváth János, dr. Jeszenszky Ferenc, dr. Komlóssy István, dr. Kővágó János, dr. Kulcsár József, dr. Kulcsár Kálmán, dr. Laluska Pál, dr. Laszly Pál, dr. Mészáros Ágoston, dr. Mészáros István, dr. Nagy Miklós, dr. Siklósi Gyula, dr. Sohár Béla, dr. Szepes Gyula, dr. Victor János és dr. Vörös József.

10 Politikatörténeti Intézet Levéltára (PIL) 698. f. 56. őrzési egység (ő. e.). Dr. Domokos József a másolatot nem írta alá. Lásd még: ZINNER Tibor: A kádári megtorlás rendszere, Budapest, 2001. Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet, 114–115. o. 11 LB TÜK 1957. El. II. A. 4. Dr. Sztodolnik László elnökhelyettes intézkedése, 1957. február 21. 12 LB TÜK 1957. El. II. A. 4/2. Dr. Domokos József elnök intézkedése, 1957. március 18. 13 A gyorsított eljárásban az ítélkezés 1957. március 1-jén kihirdetett határozattal vette kezdetét a Legfelsőbb Bíróságon. A Bfgy. 10/1957. szám alatt iktatott büntetőügy két, 1957. február 12-én kihirdetett halálos ítélettel Miskolcról érkezett 1957. március 9-én. Ebben Lukovics László és Oláh Miklós vádlottakat marasztalta el a Miskolci Megyei Bíróság. A Legfelsőbb Bíróság Lukovics büntetését életfogytig tartó szabadságvesztésre enyhítette, Oláh elmarasztalását helybenhagyta. Oláht kivégezték Miskolcon 1957. április 12-én. Ítélete az első semmiségi törvény hatálya alá tartozik. 14 MNL–OL–XX–5–g–580/1957.

Kötetünk róluk szól, egyes bírákról bővebben, másokról bizony csupán szűkszavúan, avagy másképpen fogalmazva: mindössze annyit ismerhet meg a Tisztelt Olvasó az életutakból, ami az itt-ott töredékesen fennmaradt forrásokból feltárulhatott. Összeállításunk nem csupán a büntetőítélkezésben történő részvételt megtagadó polgári bírákról és önként távozókról, állásukról írásban lemondókról, hanem közöttük azokról az az idő tájt különbözőképp eltávolított, volt legfelsőbb bírósági bírákról is, akik nem akármilyen korábbi, jogpolitikusi és ítélőbírói életúttal rendelkeztek. Ők nem akármilyen elkötelezettséggel szegődtek 1945-ben az új idők új dalait meghirdető kommunisták mellé. Szolgálták igazságügyi területen tevékenykedő igazgatási vezetőként a végsőkig e párt politikáját, tekintet nélkül mások, általuk támadott, nem kommunista elkötelezettségű jogászok és azok családjának jövőbeli életútjára, avagy bíróként a különböző törvényeknek érvényt szerző bírósági tanácsok elé állítottak (és áttételesen ekképp is a hozzátartozók) sorsának alakulására. A hatalomszerzésben, az egypárti diktatúra létrejöttében, majd utána annak tobzódásában is a lehető legelkötelezettebben vettek részt, számos tettükkel áthágva a jogászra, bíróra kötelező kereteket, egyesek még ’56 nyarán is. Ám a kezdetekhez képest egy évtizeddel később, szembesülniük kellett a katasztrófapolitikához vezető út rémséges következményeiben való közvetlen részvételükkel, számos bírókolléga nem kevés korábbi törvénytelen eljárás végén kihirdetett, különböző mértékű ítéletének végkifejletével. Elég itt utalni az utóbb, a vádak alóli felmentéseket kihirdető határozatokkal zárult büntetőeljárások tanácsaiban való részvételükre. Ezért felmérték, hogy csak a múlttal való gyökeres szakítás vezetheti ki a hont, benne a jogszolgáltatást drámai helyzetéből, a politika szolgálólánya szerepkörből. Azt, hogy helyzetértékelésük végül tévesnek bizonyult nem maguknak, hanem a nemzetközi erőhatalmi tényezők között kialakult egyensúlynak köszönhették. Függetlenül eltávolításuk jogi kivitelezésének mikéntjétől, nyilvánvaló az is, hogy nekik, az igazságszolgáltatás falain kívülre taszítottaknak a további életútját, emberi sorsuk alakítását még a későbbiekben is immár kizárólag mások határozhatták meg. Azok, akik régebbi hatalmuk visszaállítását Moszkva hathatós, fegyveres közreműködésével hatalomra segítetteknek köszönhették – mint például a Legfelsőbb Bíróság elnöke, dr. Domokos –, vagy a kádári politikai berendezkedés korabeli személyzeti politikájának alakítása során helyzetérvényesítő képességgel rendelkeztek. Ennek a humánpolitikának a lényege, summája az, hogy az érintett személyek jövőjét alapvetően az határozta meg évtizedeken keresztül, hogy az illető mit tett ’56-ban.

Dr. Benkő Gyula

Dr. Benkő Gyula15 Budapesten született 1912. április 20-án, reformátusként töltötte ki a személyzeti táblázatát. Szülei tanítók voltak, édesapja Benkő Ede a Szent László úti elemi iskolában tanított. A Tanácsköztársaságot követően fegyelmi eljárás indult vele szemben izgatás miatt.16 Tagja volt a Magyar Pedagógiai Társaságnak. Édesanyja Luftschitz Janka17 a Szent László úti, majd a Pannónia utcai elemi iskolában tanított. A Tanácsköztársaságot követően bűnvádi eljárás alá vonták, mivel a kommün idején a tanítótestület nyolc–tíz tagja előtt a proletárdiktatúra fennállása mellett agitált.18 Kétheti fogházbüntetésre ítélték, állásából elbocsátották. Édesapja, a 69 éves nyugdíjas tanító 1953-ban tisztviselőként Sztálinvárosban dolgozott. Vagyonuk sohasem volt. Dr. Benkő 1937. július 13-án vette feleségül az 1911-ben Eszéken született Klein Erzsébet iparművészt, a Művészszövetség tagját. Feleségének édesapja a MÁV-nál volt főmérnök, 1929-ben hunyt el, az 1953 nyarán már nyugdíjas édesanyját a jómódú testvérek támogatták, mi több szüleitől örökölt némi vagyont és egy fél házrészt is.19 1940. november 22-én született Mihály keresztnevű fiúgyermekük, majd négy évvel később, 1944-ben újabb fiúval, Istvánnal gyarapodtak. Dr. Benkő katonai szolgálatot először 1935. október 5-től december 20-ig teljesített Esztergomban, ahol póttartalékos kiképzést kapott. Ezt követően áthelyezték a budapesti 1/I. honvéd gyalogezred állományába. Itt 1940-ben kétszer, tavasszal és ősszel teljesített szolgálatot, összesen hat-hat hétig, azaz három hónapon keresztül. Utóbb részt vett az erdélyi bevonulásban. 1942. november elején behívták a honvédelmi tárcához, ahol a hadifogolyosztályon (21. osztály) szolgált 1943. október végéig – mint gépíró és tolmács –, rendfokozat nélkül. 1944. május végétől október 12-ig munkaszolgálatos volt Jászberényben és Mizsepusztán. Alakulata a főváros felé tartott, amikor

15 A személyzeti iratokat a Kúria Koordinációs, Személyzeti és Oktatási Osztálya (Kúria KSZO) őrzi. 1956. El. III. A. 17/06. Dr. Benkő Gyula 16 Budapest Főváros Levéltára (BFL) VII. 18. d. 13/0098/1921. Budapesti Királyi Ügyészség iratai, Büntetőperek iratai, 1921 17 Kaposvár, 1879. június 29. – 1947 18 BFL VII. 5. c. 7861/1921. Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék iratai, Büntetőperek iratai, 1921 19 LB TÜK Dr. Benkő Gyula. Esetében az 1951. április 19-én és 1953. július 17-én készített aláírt önéletrajzait, valamint az 1954. december 27-én készült és az Igazságügyminisztérium, valamint a Legfelsőbb Bíróság közös, alá nem írt javaslatát (azaz az előterjesztés másolatát) legfelsőbb bírósági bíróvá megválasztásához, továbbá az 1956. december 23-án aláírt felmentési előterjesztés másolatát vették ki a személyzeti dossziéból, és helyezték el a LB TÜK iratai között.

megszökött Jászfelsőszentgyörgyön, visszatért családjához a fővárosba, s ott tartózkodott a harcok végéig.20 Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1932. december 23-án vette át jogtudori oklevelét. Az egységes bírói és ügyvédi vizsgát 1938. október 5-én tette le. Az újabb, immár középiskolai, orosz nyelv- és irodalomtanári kitűnő minősítésű oklevelét a budapesti tudományegyetem Lenin Intézete állította ki 1953. július 10-én azt követően, hogy befejezte az esti tagozatot. A levelező aspirantúra21 végeztével a Tudományos Minősítő Bizottság előtt védte meg disszertációját 1956. április 28-án, 1956. június 11-én nyilvánították a jogi tudományok kandidátusává. Angol, francia, német, olasz, orosz és gyenge spanyol nyelvismerettel bírt. Jogászi pályáján az igazságügyi tárca vezetőjének, dr. Lázár Andornak22 a rendeletével indulhatott, midőn joggyakorlatra bocsátották 1934. március 22-én. A Budapesti Királyi Ítélőtábla elnöke két nappal később beosztotta a Budapesti Királyi Büntető Járásbírósághoz, ahol letette a fogadalmat és szolgálatát március 30-án kezdte meg. Innen helyezte át az ítélőtáblai elnök – előkészítő szolgálatának kiegészítése végett – a Budapesti I–III. kerületi Királyi Járásbírósághoz 1936. június 18-án, kilenc nappal később mentették fel régebbi munkahelyén, június 30-án állt munkába. Az igazságügyi tárca vezetője 1936. június 30-án nevezte ki bírósági joggyakornokká, a hivatali esküt a Budapesti I–III. kerületi Királyi Járásbíróság elnöke előtt tette le július 10-én. 1937. április 24-én áthelyezték a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszékhez, ahol május 3-án kezdte meg működését. A járásbírósági szolgálat alól 1937. május 1-jével mentették fel. 1938. április 30-tól királyi bírósági aljegyző elnevezés illette. Egyévi fizetés nélküli szabadságra távozott 1939. május 3-tól (amelyre március 4-én kapott engedélyt). Rendkívüli szabadságát azonban megszakította, s november 21-én szolgálattételre jelentkezett. Az igazságügyi tárca új vezetője, dr. Radocsay László 1941. március 28-án önálló működési körrel ruházta fel, állásából április 16-ával felmentették, és áthelyezték a Budapesti Központi Királyi Járásbírósághoz, ahol április 19-én jelentkezett szolgálattételre és elfoglalta állását. Bírósági jegyzővé 1942. június 30-ával, bírósági titkárrá 1943. június 30-ával nevezték ki. Az 1210/1944. M. E. számú rendelet 1. §-a alapján édesanyjának vallási hovatartozása23 miatt ideiglenesen nyugállományba helyezték 1944. május 31-ével.

20 Uo. 21 Uo. 22 A legfelsőbb bírósági bírák életútja kapcsán előforduló személyek rövid életrajza az „Életutak” című fejezetben olvasható. 23 LB TÜK Dr. Benkő Gyula

Már áprilistól a kommunisták pártjának sorait erősítette.24 Az Igazságügyi Igazolóbizottság25 igazolta őt 1945. május 10-én. A Budapesti Népbíróság vezetőjének, dr. nemes tasnádi Major-Maróthy Ákosnak értesítése szerint már ott teljesített szolgálatot 1945. április 11-én, korábbi szolgálati helyén április 17-ével mentették fel. Rövid ideig tanácsvezető-helyettes bíró, dr. Major titkára volt 1945-ben. Az igazságügyi tárca újabb vezetője, dr. Valentiny Ágoston azonban hatálytalanítva az ideiglenes nyugalomba helyezéséről hozott határozatot a 200/1945. M. E. számú rendelet alapján, dr. Benkő Gyulát április 26-án visszahelyezte a Budapesti Központi Járásbíróság titkári állásába, s az Igazságügyminisztériumba rendelte be szolgálattételre. Július 5-én visszamenő hatállyal, 1942. június 30-ával kinevezték a Budapesti Királyi Törvényszék bírájává, azt követően 1943. december 31-i kezdődő hatállyal és 26. ranghellyel az Igazságügyminisztériumba titkárrá. 1945. június 7-én miniszteri osztálytanácsossá nevezték ki. A fizetési osztályokban 1945-ben, 1946-ban, 1947-ben, majd 1949-ben lépett előbbre. Előadó volt a népbírósági osztályon26, majd dr. Bajor (Braun) László osztályvezető helyettese lett. A Magyarországra visszatért Rákosi (Rosenfeld) Mátyás folyamatosan tájékoztatta Moszkvában Georgi Mihajlovics Dimitrovot, a Komintern egykori első emberét, ameddig ő Bulgáriába vissza nem tért. Második alkalommal, midőn még nem ért végett a nemzetvezető és társai tobzódása a Kisalföldön és a nyugati határszélen, 1945. március 17-én Rákosi arról írt neki, hogy „általában a reakció ébredezése konstatálható. Az állami alkalmazottak felülvizsgálata számunkra világos vereséggel végződött. Ha a NyugatMagyarországra szökött állami és magántisztviselőket nem számítjuk, az itt maradt tisztviselőknek legalább 95%-a visszakerült a régi állásába.27 Ez

24 Nyilvántartás a Magyar Dolgozók Pártja legfelsőbb bírósági szervezete tag- és tagjelöltjeiről. A könyvecskét néhai dr. Vágó (Ornstein) Tibor, a Legfelsőbb Bíróság tanácsvezetője, párttitkára adta ajándékba 1985-ben dr. Zinner Tibornak, egy ún. szabad pártnapi előadásáért. Annak oka nem ismert, hogy dr. Benkő miért nem lett tagja a Kommunisták Magyarországi Pártjának (KMP), de az önéletrajzaiban – és más, életútjával összefüggő írásaiban – hangsúlyozottan utalt arra, hogy a szocialista tanokkal a második világháborút megelőző időktől szimpatizált. Egyesek a bírói karban azt is tudni vélték – tévesen –, hogy 1942-től a KMP tagja volt. (PIL Az MSZMP [és jogelődei] Központi Ellenőrző Bizottságának iratai, Dr. Feri Sándor ügye. Feljegyzés, 1961. április 28., 10. o.) A Nyilvántartás a Magyar Dolgozók Pártja legfelsőbb bírósági szervezete tag- és tagjelöltjeiről kötet sem tartalmaz erre nézve utalást. 25 Elnöke: dr. Ries István, tagjai: dr. Feri (Fuchs) Sándor, dr. Kádár Miklós, dr. Nemes Nagy Lajos, dr. Némethy Jenő, dr. Sántha György és dr. Zolnay Kálmán. 26 Dr. Benkő irányította a Bajai Népbíróság megalakítását 1945 tavaszán. 27 HABUDA Miklós: A magyar szakszervezetek a népi demokratikus forradalomban 1945–1948, Budapest, 1971. Táncsics Könyvkiadó, 145. o. A szerző szerint 72 318 személy volt közigazgatási alkalmazott, közülük 2283-at, a fővárosban pedig 50 795 személyből 1686-ot távolítottak el.

természetesen új revíziót tesz szükségessé.”28 Erre azonban több mint egy esztendőt kellett várnia. Az igazságügyi tárcánál mind az igazolási eljárás, mind az annak országos sikertelensége ürügyével indított „B” listázás29 nem csupán a politikai paletta ellentétes oldalán álló pártokat állította szembe, hanem – miután a tárcát nem a Magyar Kommunista Párt (MKP), hanem a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (SZDP) irányította, ezért – a munkáspártok helyi korifeusai, sőt maguk a kommunisták között is folyamatos vitát gerjesztett, személyi intrikák garmadájához vezetett. Ezért terjedtek el hírek arról 1946. március végén, április elején,30 hogy dr. Pfeiffer Zoltán államtitkár el kívánja távolítani dr. Benkőt, a kommunisták tárcabéli párttitkárát, aki a harcok elülte után lett párttag.31 A jól informált dr. Zolnaynak részben igaza lett, mert – dr. Benkőt akarata ellenére – áthelyezték a tárca másik osztályára.32 Hiába védték egymást, hiába támogatta dr. Benkő, a mellette folyamatosan jelentgető dr. Zolnayt, a kommunisták igazságügyi pozíciói nem úgy erősödtek, ahogy ők és pártbeli patrónusaik, főképp az MKP Központi Vezetőségének (KV) Politikai Bizottságától (PB) Farkas Mihály szerették volna, mi több, időleges veszteségek is érték őket.33 Dr. Benkő végül a nemzetközi jogi osztályon osztályvezető-helyettes lett 1946 augusztusától. Korabeli működéséről iratok maradtak fenn. Az egyiket

ZINNER Tibor – KAHLER Frigyes, KOCZKA Éva, PÁLVÖLGYI Ferenc és TÓTH Béla közreműködésével: Megfogyva és megtörve. Évtizedek és tizedelések a jogászvilágban 1918–1962, Budapest, 2005. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, 345. o. 933. jegyzet. Rákosi jövőt előrevetítő jelzése valósult meg utóbb a „B” listázás során. Ennek tényleges országos következményét jelentette, hogy szemben az 1946 októberében közzétett 62 ezres adattal, az 5000/1946. M. E. számú rendelet alapján elbocsátottak száma 86 530 személy volt. A 9050/1946. M. E. számú rendelet augusztus 6-án lépett hatályba. Erre hivatkozással előterjesztették 25 909 személy visszavételét. Az állásukba visszavettek száma 6489 volt, tehát nem érte el az engedélyezett 10%-ot (7,47%). Meghaladta viszont végül a 80 ezer személyt (80 041) a „B” listázás során eltávolítottak száma. 28 ZINNER Tibor: „éjjel-nappal jó hangulatban dolgozunk és igyekszünk igazolni a belénk vetett reményeket”. Szembenézés – a népbíróságokról feketén-fehéren, MTA Law Working Papers, 2016/6. 22. o. http://jog. tk.mta.hu/uploads/files/mtalwp/2016_6_Zinner.pdf [2016. február 29.] A Moszkvában tartózkodó bolgár politikushoz a Szovjetunióból Magyarországra érkezett Rákosi leveleket intézett mindaddig, amíg Dimitrov vissza nem utazott szülőhazájába. Ezek egyikének végén, 1945. április 7-én ekképp fogalmazott: „éjjel-nappal jó hangulatban dolgozunk és igyekszünk igazolni a belénk vetett reményeket”. 29 KAHLER – KOCZKA – PÁLVÖLGYI – TÓTH – ZINNER 2005. 345. o., 939. jegyzet GYARMATI György: Harc a közigazgatás birtoklásáért, 1946, Századok, 1996. 130. évf., 3. szám, 533. o. Gyarmati György szerint végül a minisztériumokban 45 348, az önkormányzatoknál 21 209, az állami üzemeknél 26 576, összesen 93 133 személyt bocsátottak el. 30 PIL 274. f. 15/199. ő. e. 92. Külön jelentés az Igazságügyminisztériumból, 1946. április 1. 31 KAHLER – KOCZKA – PÁLVÖLGYI – TÓTH – ZINNER 2005. 290. o. 32 Uo. 351. o. 33 PIL 274. f. 15/199. ő. e. 203–204. Dr. Benkő Gyula jelentése az igazságügyi kommunista pozíciók fokozatos megszüntetéséről Farkas Mihályhoz, 1947. szeptember 25.

a benne felsorolt nevek (és vonatkozó életutak) mellőzésével ismételten közreadjuk dr. Benkő korabeli kommentárjával.34 Az igazságügyi tárcánál „a helyzetet bonyolította, hogy dr. Valentiny bukása után erőre kapott az Igazságügyminisztériumban tevékenykedő pártszervezetek közül a dr. Benkő Gyula vezette MKP alapszervezet. Ő, a tárca és alárendelt intézményei hozzávetőleges létszámáról – huszonegy szervezeti egységről – összeállított egy jelentést. Az Igazságügyminisztériumban 433 fő dolgozott, a tárca velük együtt kb. 3500 főt csoportosított. Többekről elkészített egy gyors, személyzeti áttekintést is, július utolsó napján. A pártarányokról azt rögzítette, hogy – noha az adatok hozzávetőlegesek – »a kommunista pártszervezet kivételével a pártok pártéletet nem élnek, hivatalos statisztika az egyes pártok tagjairól nem készült«. De: szavazás szempontjából a dolgozók túlnyomó része a polgári demokrata, független kisgazda pártok szavazóihoz számítható, jelentékenyebb mennyiségű szavazatra számíthat a parasztpárt, »és néhány habozó szimpatizáns szavazatára csak a kommunista párt«”. Dr. Benkő tájékoztatott arról is, hogy a Kúria, a Budapesti Ítélőtábla, a Koronaügyészség és a Budapesti Államügyészség, a Fővárosi Polgári és a Büntetőtörvényszék, a Pestvidéki Törvényszék, a Központi Járásbíróság, a Budapesti Államügyészség, a Kincstári Jogügyi Igazgatóság, a fogházak, valamint a fővárosban eljáró népbíróság és a népügyészség állománya pártszimpátia oldaláról miként értékelhető. Jelentése sok örömet nem szerzett azoknak, akik elolvasták. Kivéve a fogházakban ezúttal fegyőrként dolgozókról, és nem büntetésüket töltőkről írottak, mert közöttük csak kommunistákról tett említést. Dr. Benkő nem fukarkodott az igazságügyi tárca ügybeosztása és fogalmazói személyzetének jellemzése során a keményebbnél keményebb, egyszavas, vagy tézisszerű minősítésekkel. Példaként álljon itt jó néhány ezek közül: Az Elnöki osztálynál a vezető […] miniszteri osztályfőnök, aki »régi vágású, liberális beállítottságú úr, aki azonban a demokratikus követelményekkel szemben nem elég ruganyos, ma a reakciót erősíti, pártonkívüli«. Itt dolgozott beosztottként […] »kúriai bíró, idősebb ember, a Horthy-rendszer felelt meg mentalitásának, reakciós«. […] »miniszteri osztálytanácsos, szociáldemokrata párttag, rendkívül szorgalmas képzett ember, hajlamos az együttműködésre«. […] törvényszéki tanácselnök szociáldemokrata párttag, »idősebb ember, értetlen a szociálizmussal35 és a Szovjetunióban történtekkel szemben, reakciós«. […] »főállamügyész-helyettes, szociáldemokrata párttag, karrierista, akinek a párt csak a felkapaszkodási eszközt jelenti, kifejezetten kommunistaellenes, reakciós«. Stb. 34 KAHLER – KOCZKA – PÁLVÖLGYI – TÓTH – ZINNER 2005. 289–291. o. 35 A korszak alakuló szervilizmusát jelzi, hogy dr. Benkő e fogalom Rákosira jellemző kiejtését írásba is foglalta.

A Törvényelőkészítő osztály vezetője […] miniszteri tanácsos, »pártonkívüli, fascistaellenes, de konzervatív beállítottságú ember, kitűnő szakember, aki azonban a demokrácia követelményeit nem érzi át és így nem mozgató ereje ennek az igen fontos osztálynak«. […] miniszteri tanácsos, »pártonkívüli, az igazolóbizottság vezető állásra alkalmatlannak mondta ki, földbirtokos, aki a régi úri világ osztály előítéleteit osztotta és ennek megfelelő életet élt. Reakciós.« […] miniszteri osztálytanácsos, pártonkívüli, »antiszemita, angolgúnyoló, oroszgyűlölő, reakciós, egyébként kitűnő szakember«. […] miniszteri osztálytanácsos, »szociáldemokrata, úri nevelésű, apja ellenforradalmi tevékenysége miatt letartóztatásban van, ő maga közömbös, alkalmazkodó«. […] kúriai tanácselnök, pártonkívüli, »vallási kötöttségei vannak, egyébként haladó«. […] kúriai tanácselnök, pártonkívüli, igazolva, »egyébként, mint fent […] testvérénél. Reakciós«. […] kúriai tanácselnök, »pártonkívüli, szociális gondolkodású konzervatív demokrata«. […] kúriai bíró, pártonkívüli, »világnézetének kb. a legitimizmus felel meg, reakciós«. […] kúriai bíró, pártonkívüli, »szociális beállítottságú bürokrata«. […] táblabíró, pártonkívüli, »Töreky [Géza] volt bizalmas embere, kitűnő jogász, de erősen szervilis, különösen a régi idők tekintélyeivel szemben. Reakciós«. A Családjogi osztályon a vezető […] miniszteri tanácsos, pártonkívüli, »kommunista szimpatizáns, a pártba való belépéstől vallási jellegű aggályok tartják vissza, továbbá az, hogy nem áll a dialektikus történelmi materializmus világnézeti alapján«. A beosztottak közül […] miniszteri osztálytanácsos, pártonkívüli, »antiszemita, fascista velleitásokkal, reakciós«. […] kúriai bíró, pártonkívüli, »vezető állásra alkalmatlan, reakciós fascista«. […] táblabíró, szociáldemokrata, »magát modernnek hívő, használhatatlan fantaszta, aki a politikai rendőrség tagjait orvosilag akarta megvizsgáltatni, hogy nem szadisták-e. Reakciós«. A Birtokrendezési és telekkönyvi osztály vezetője […] kúriai bíró, pártonkívüli, »színtelen«. A Büntetőjogi osztály – az államügyészségi felügyeleti osztály – vezetője a kommunista dr. Zolnay volt. Helyettese […] miniszteri osztálytanácsos, szociáldemokrata, »a rendőrségi túlkapások miatt inkább kommunistaellenes, a demokrácia követelményeivel szemben nem elég rugalmas. Egyébként művelt, demokratikus«. A beosztottak közül […] miniszteri tanácsos, pártonkívüli, »nagybirtokos volt, antiszemita, oroszfélő, reakciós«. A koronaügyész-helyettes (egyúttal legfőbb államügyészi helyettes) […] pártonkívüli, szervilis, közömbös hivatalnok«. Azt követően, hogy dr. Benkő elrendezte a nem kommunisták jövőjét, kitért a tagsági könyvvel rendelkező elvtársakra is. Ekképp: Dr. Zolnay Kálmán miniszteri tanácsos a IV. ügyosztály vezetője. »Szakszervezeti tárcamegbízott. Az Igazságügyi Igazolóbizottság tagja. Mindhá-

rom munkakört roppant agilitással végzi, kitűnő jogász, meggyőződéses kommunista kb. 1938 óta. Elméleti képzettsége nincs, rapszodikus. Puritán, teljesen megbízható, a kommunista pártnak az igazságügyminisztériumbeli jó pozíciója nagyrészt az ő munkájának eredménye. Elsőrendű munkaerő, magát nem kímélve éjjel-nappal dolgozik a köz érdekében.« […] minisztériumi titkár »előadó a Törvényelőkészítő osztályon. Beszél szláv nyelveket, jogi szakmunkái jelentek meg. Ideológiailag képzett, meggyőződéses kommunista, kitűnő jogász, szorgalmas megbízható munkaerő, puritán. Több igazolóbizottság tagja.« […] ítélőtáblai bíró, a »VI. börtönügyi ügyosztály osztályvezető-helyettese. Volt ügyvéd. Agilis, energikus, ambiciózus. Jó jogász, ideológiailag képzetlen.« Dr. Benkő Gyula – önmagát is jellemezte – az előbbiek ismeretében, a szokásának megfelelőképp, így: »miniszteri osztálytanácsos, előadó a X. népbírósági ügyosztályon, diákkora óta meggyőződéses szocialista, ideológiailag művelt, beszél angolul, franciául, németül, olaszul, oroszul. Puritán.« Olyan szépre sikerült ez az öntömjénezés, hogy akár el is sírhatta magát a végén… […] miniszteri osztálytanácsos előadó az Elnöki osztályon. »Két igazolóbizottság tagja. Az igazságügyi szakszervezet titkára. Ideológiailag képzetlen, a párthoz inkább baráti kapcsolatok fűzik, mint meggyőződés. Értelmes, irányítás mellett használható.« […] miniszteri tanácsos, az Elnöki osztály osztályvezető-helyettese. »Nagypolgári életet élő, európai műveltségű ember, aki szorgalmasan képzi magát a marxista ideológiában. A párthoz a jövő fejlődés irányának felismerése fűzi. Beszél angolul, németül, franciául, olaszul, oroszul és tudomásom szerint spanyolul is. Irányítás mellett jól használható.« […] kúriai bíró, a Népbíróságok Országos Tanácsának (NOT) elnöke, »régi kommunista meggyőződésű ember, kissé zavaros ideológiával, bizonyos fokig faji alapon (magyar), összejöveteleket lelkiismeretesen látogatja«. […] »bírósági titkár beosztva a Polgári Törvényszékre, értelmes, ambiciózus, meggyőződéses ember, kitűnő munkaerő«. […] „főügyész-helyettes (a Budapesti Népügyészség vezetője) csendes, szerény, jó képességű, meggyőződéses ember”. […] »törvényszéki tanácselnök, beosztva a Pestvidéki Törvényszékre, kiválóan képzett marxista, régi meggyőződéses kommunista. Kissé doctrinaire. Képzettségénél fogva komoly ereje a mozgalomnak.« Dr. Benkő írt még rajtuk kívül további tizenhét kommunistáról. Jelzései, múltat értékelő, jelent bemutató és jövőt sejtető, lakonikus minősítései értő fülekre találtak.36 Igaz, mások is segítették ebben a döntéshozókat. Ő azonban nem volt rest, újabb és újabb listákat állított össze, egyet például szeptember 3-án. Ebben a tárca Gazdasági, börtönügyi és fiatalkorúak ügyeit 36 PIL 274. f. 25/104. ő. e. 3–6. Az igazságügyi pártszervezet jelentése, 1945. július 31.

intéző, a Nemzetközi jogi, a Bírósági, közjegyzői és ügyvédi felügyeleti, a Magánjogi és közigazgatási jogi, valamint a Népbírósági osztály munkatársairól jelentett. Címszavakban. Így: „A Nemzetközi jogi osztály vezetője […] »miniszteri tanácsos, szociáldemokrata, korrupt, reakciós«. Itt beosztott […] kúriai bíró, aki »pártonkívüli, színtelen«. A Bírósági, közjegyzői és ügyvédi felügyeleti osztály vezetője […] miniszteri tanácsos, »szociáldemokrata, [a bukott] Valentiny embere, egyébként alkalmazkodó«. A Magánjogi és közigazgatási jogi osztály vezetője […] miniszteri tanácsos, szociáldemokrata, »polgári beállítottságú, de a szocialista ideológiával ismerős, együttműködésre hajlamos, de csak bizonyos határokig. Igen jó jogász.« Írását ekképp zárta: »fenti jellemzésből a reakciósok névsora kiemelhető. Akiknél pártmegjelölés nincs, azok szintén pártonkívüliek. A kommunista párttagokat már előző jelentéseim egyikében jellemeztem«. Dr. Benkő csatolta a párttagok névsorát. Ezt tette az MKP embere…”37 Utóbb, szolgálattételre átengedték a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszté riumba 1948. március 18-án, a Törvényelőkészítő osztály vezetője volt. A ’40es évek végének két utolsó bírói kinevezése közül az egyiket nem akárki kapta – érdemül – a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságára: az 55 éves dr. Feri Sándort, az MDP jogügyi osztályának vezetőjét nevezték ki ide 1949. december 28-án, 1950. január 5-ével. Vele együtt lett ugyanott ítész a 37. évének vége felé járó dr. Benkő.38 Őt a Népköztársaság Elnöki Tanácsa (NET) nevezte ki bíróvá 1949. december 28-án, és 1950. január 5-én együtt tettek esküt a Legfelsőbb Bíróság évnyitó teljes ülésén.39 Dr. Benkő 1951. április 1-jétől, 1953. augusztus 1-jétől, 1955. június 1-jétől és 1956-ban lépett előbbre a fizetési ranglétrán. Alig lett a Legfelsőbb Bíróság bírája, amikor 1950. szeptember 15-én – mások mellett – jelentés készült róla is. „Dr. Benkő Gyula párttag, vélemények szerint szakmailag még nem eléggé felkészült, kicsit felületes, indoklásai az alsóbíróságok felé elvi irányítást nem tartalmaznak, politikailag megbízható, ideológiailag fejlett.”40 1953 áprilisában dr. Benkő beszédet mondott a Magyar Jogász Szövetség ünnepi ülésén hazánk felszabadulásának nyolcadik évfordulója alkalmából. Előadásában kitért az elmúlt időszak igazságszolgáltatási változásaira, és beszélt a bírói munkáról is, ekképp: „Az igazságszolgáltatás szervei korábban teljesen el voltak szakadva az élettől. Ez teljesen megfelelt a régi rendszer politikai célkitűzéseinek, azoknak a céloknak, amelyeket a régi uralkodó körök a bíróságokon keresztül el kívántak érni. Teljesen ellentét37 38 39 40

KAHLER – KOCZKA – PÁLVÖLGYI – TÓTH – ZINNER 2005. 195–198. o. Kúria KSZO 1957. El. III. A. 24. Dr. Feri Sándor Kúria KSZO 1950. II. B. 1. KAHLER – KOCZKA – PÁLVÖLGYI – TÓTH – ZINNER 2005. 416. o.