Kézikönyv az Európai Unióról

HORVÁTH ZOLTÁN

KÉZIKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓRÓL

HORVÁTH ZOLTÁN

KÉZIKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓRÓL Nyolcadik, átdolgozott, bõvített kiadás

Lap- és Könyvkiadó Kft. 2011

© Dr. Horváth Zoltán Lektorálta: Dr. Somssich Réka A megelőző kiadást lektorálta: Dr. Számadó Tamás A kézirat lezárva: 2011. április

Budapest, 2011 A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása Felelõs kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetõ igazgatója ISBN 978 963 258 129 3 A kiadó számára minden jog fenntartva.

Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy módon – a kiadó engedélye nélkül közölni.

Felelõs szerkesztõ: dr. Gábor Zsolt Tipográfia és mûszaki szerkesztés: Harkai Éva Olvasószerkesztõ: Györkös Marianna Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Nyomtatás: Multiszolg Bt. – Vác

5

TARTALOM

Bevezetõ 15

I. RÉSZ

AZ EURÓPAI UNIÓ FEJLÕDÉSE, FELÉPÍTÉSE ÉS MÛKÖDÉSÉNEK ALAPJAI 1. fejezet: Az európai integráció története és fejlõdése 21 1.1. Az integráció kérdése Európában a második világháború után 1.2. Az Európai Szén- és Acélközösség megalakulása 1.3. Az Európai Védelmi Közösség kudarcától a Római Szerzõdésig 1.4. Az EGK elsõ tizenöt éve 1.5. Az Egyesülési Szerzõdés 1.6. Hatokból Tizenkettek – Az Európai Közösségek bõvülései 1.7. Az Egységes Európai Okmány elfogadása –

Az egységes piac megvalósítása 1.8. Közösségekbõl Unió – A Maastrichti Szerzõdés 1.9. Az EU Maastricht után – Kezdeti nehézségek után eredmények:

újabb bõvülés és a közös pénz bevezetése 1.10. Maastricht folytatása: az Amszterdami Szerzõdés 1.11. A keleti bõvülés elõfeltétele: a Nizzai Szerzõdés 1.12. Az Európai Unió a XXI. század elején:

A bõvítés és mélyítés párhuzamos folyamata

1.12.1. A bõvítés folyamata

1.12.2. Az alapító szerzõdések átfogó reformja: A Lisszaboni Szerzõdés 1.12.3. A gazdasági és politikai unió építése

1.12.3.1. A gazdasági integráció erõsítése az Unió

versenyképességének növelése érdekében

1.12.3.2. A kül- és belbiztonság erõsítése

21 26 27 31 32 33 35 37 40 43 45 49 49 52 65 65 73

6

Tartalom

2. fejezet: Az Európai Unió intézményrendszere 78 2.1. Az intézményrendszer jellege 2.2. A Bizottság 2.2.1. A Bizottság tagjai – A biztosok 2.2.2. A Bizottság hivatali struktúrája 2.2.3. A Bizottság hatásköre 2.3. A Tanács 2.3.1. Az Európai Unió Tanácsa 2.3.2. A COREPER és a tanácsi munkacsoportok 2.3.3. A Tanács elnöksége 2.3.4. A Tanács szavazási formái

2.3.4.1. A minősített többségi szavazási rendszer fejlődése

2.3.4.2. A minősített többségi szavazás a Nizzai Szerződés

szerint: A 2014. november 1-jéig hatályos szabályok

2.3.4.3. A minősített többségi szavazás szabályai

a Lisszaboni Szerződés szerint: A kettős többség

bevezetése 2014. november 1-jén 2.4. Az Európai Tanács 2.4.1. Az Európai Tanács szerepe és fejlődése 2.4.2. Az Európai Tanács működése 2.4.3. Az Európai Tanács elnöke 2.5. Az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és

az Európai Külügyi Szolgálat 2.5.1. Az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője 2.5.2. Az Európai Külügyi Szolgálat 2.6. Az Európai Parlament 2.6.1. Az Európai Parlament intézményi szerepének fejlődése 2.6.2. Az Európai Parlament választása és politikai összetétele 2.6.3. Az Európai Parlament tisztségviselői és testületei 2.6.4. Az Európai Parlament munkarendje 2.7. Az Európai Unió Bírósága 2.7.1. Az Európai Bíróság feladata 2.7.2. Az Európai Bíróság összetétele 2.7.3. Az Európai Bíróság eljárásai 2.8. A Számvevőszék 2.8.1. A Számvevőszék összetétele 2.8.2. A Számvevőszék munkája 2.9. A Központi Bankok Európai Rendszere és

az Európai Központi Bank 2.9.1. A Központi Bankok Európai Rendszere

78 80 80 86 88 90 90 91 94 96 97 99 99 103 103 105 106 107 107 108 110 110 113 119 123 124 124 126 128 132 132 132 133 134

Tartalom

2.9.2. Az Európai Központi Bank intézményei 2.10. A Gazdasági és Szociális Bizottság 2.10.1. A Gazdasági és Szociális Bizottság összetétele 2.10.2. A Gazdasági és Szociális Bizottság tevékenysége 2.11. A Régiók Bizottsága 2.11.1. A Régiók Bizottsága összetétele 2.11.2. A Régiók Bizottsága tevékenysége 2.12. Az Európai Beruházási Bank 2.12.1. Az Európai Beruházási Bank intézményi felépítése 2.12.2. Az Európai Beruházási Bank feladata 2.13. Az európai ombudsman

7 135 136 136 137 138 138 139 140 140 141 142

13. fejezet: Az Unió hatáskörei 143 3.1.

3.2.

3.3.

3.4.

A hatáskörök meghatározásának fejlődése: a hárompilléres rendszertől a lisszaboni hatásköri katalógusig Az Európai Unió értékei és céljai Az Unió hatásgyakorlásának alapelvei Az Unió hatásköreinek típusai – Az uniós politikák katalógusa

143 146 148 150

14. fejezet: Döntéshozatal és jogalkotás az Európai Unióban 154 4.1. Az uniós döntéshozatal működésének jellemzői 4.1.1. A Bizottság döntés-előkészítő szerepe 4.1.2. A tagállamok közötti érdekegyeztetés

4.1.2.1. A tanácsi döntések előkészítése

4.1.2.2. A Tanács elnökségének szerepe

4.1.2.3. Az Európai Tanács növekvő súlya

4.1.2.4. A konszenzuskereső döntéshozatal

4.1.2.5. A tagállami fellépés nemzeti koordinációja

4.1.2.6. A nemzeti parlamentek bevonása 4.1.3. A Parlament hatásköreinek bővülése, a Parlament

társjogalkotóvá válása 4.2. A döntéshozatali eljárások 4.2.1. A jogalkotási eljárások

4.2.1.1. A rendes jogalkotási eljárás

4.2.1.2. A különleges jogalkotási eljárások

4.2.1.2.1. A konzultációs eljárás

4.2.1.2.2. Az egyetértési eljárások

4.2.1.2.3. A költségvetési eljárás

155 156 159 159 161 161 163 164 166 168 170 175 175 180 180 182 184

8

Tartalom

4.2.2. A közös kül- és biztonságpolitika döntéshozatala 4.2.3. Egyéb döntéshozatali formák 4.3. A Bizottság mint delegált döntéshozó – A komitológia működése 4.3.1. A komitológia a Lisszaboni Szerződés előtt 4.3.2. A delegált döntéshozatal a Lisszaboni Szerződés alapján

186 188 189 189 192

15. fejezet: Az Európai Unió joga 196 5.1. Az uniós jogrend létrehozásának okai, az uniós jog fogalma 5.2. Az Európai Unió jogforrásai 5.2.1. Az elsõdleges jogforrások: a Szerzõdések

5.2.1.1. A „Szerzõdés” és a „Szerzõdések” fogalma

5.2.1.2. A Szerzõdések jellege: a keretszerzõdéses struktúra

5.2.1.3. A Szerződések módosítása

– A rendes és egyszerűsített felülvizsgálat 5.2.2. A másodlagos jogforrások – az Unió jogi aktusai 5.2.3. Az egyéb jogforrások 5.2.4. Az uniós acquis fogalma 5.3. Az Unió jogrendszerének jellemzõi 5.4. Jogharmonizáció az EU-ban 5.5. Az Unióba való be- és kilépés, valamint a tagsági jogok

felfüggesztésének feltételei 5.6. A rugalmas integráció eszközei 5.7. Az uniós polgárság és az alapvető jogok 5.7.1. Az uniós polgárságból fakadó jogok és a polgári kezdeményezés 5.7.2. Alapvető jogok az Unióban – az Alapjogi Charta

196 198 198 199 203 204 208 212 213 214 217 219 221 223 223 225

16. fejezet: A belső piac és a négy alapszabadság 229 6.1. Az áruk szabad mozgása 6.1.1. A vámunió létrehozása

6.1.1.1. A vámok és az azokkal azonos hatású díjak felszámolása

6.1.1.2. A közös külsõ vámtarifa rendszere 6.1.2. A mennyiségi korlátozások és az azokkal azonos hatású

intézkedések felszámolása 6.2. A személyek szabad mozgása 6.2.1. A gazdaságilag aktív, keresõ tevékenységet folytató

személyek szabad mozgása

6.2.1.1. A munkavállalók szabad mozgása

230 230 231 231 232 235 235 236

Tartalom

6.2.1.2. A letelepedés szabadsága 6.2.2. A nem keresõ tevékenységet folytató személyek szabad mozgása 6.3. A szolgáltatásnyújtás szabadsága 6.3.1. A szolgáltatások értelmezése az Unió jogában 6.3.2. A diszkrimináció tilalma, a képesítések kérdése

és a szabad mozgás alóli kivételek a szolgáltatásoknál 6.3.3. A szolgáltatásnyújtás liberalizálása a gyakorlatban 6.4. A tõke szabad mozgása 6.4.1. A tõke szabad mozgásának megvalósulása 6.4.2. A tõke szabad mozgása alóli kivételek 6.5. Az egységes piac és az adózás

9 238 240 242 242 243 244 247 247 248 249

17. fejezet: Az Európai Unió költségvetése 252 7.1. Az EU költségvetésének jellege 7.2. Az EU költségvetésének szerkezete 7.2.1. A költségvetés bevételei 7.2.2. A költségvetés kiadásai 7.3. A költségvetési viták és a többéves pénzügyi keretek 7.3.1. A költségvetési viták központi kérdései 7.3.2. A költségvetési viták kezelése:

a többéves pénzügyi keretek rendszere 7.3.3. A Delors I. és a Delors II. költségvetési csomagok 7.3.4. Az Agenda 2000 programcsomag költségvetési rendelkezései 7.3.5. A 2007–2013-as idõszak többéves pénzügyi kerete

7.3.5.1. A Bizottság tervezete

7.3.5.2. Az elfogadott pénzügyi keret

252 253 254 257 260 260 263 264 267 274 274 277

II. RÉSZ AZ EURÓPAI UNIÓ BELSŐ POLITIKÁI

18. fejezet: A gazdasági és monetáris unió 289

8.1. A monetáris integráció kialakulása 8.2. Az Európai Monetáris Rendszer 8.3. A Delors-terv 8.4. A közös valuta elõnyei 8.5. A Maastrichti Szerzõdés és a GMU 8.6. A GMU Maastricht után – Az euró bevezetése 8.6.1. Nehézségek a Maastrichti Szerzõdést követõen

289 290 292 292 294 296 296

10

Tartalom

8.6.2. Döntés az euróról és a bevezetés menetrendjérõl 296 8.6.3. A harmadik szakasz és a közös valuta bevezetése 298 8.7. A gazdasági és monetáris unió működési kerete 302 8.8. A pénzügyi válság hatása a gazdasági és monetáris unió

működtetésére – Egy uniós szintű gazdasági kormányzás kibontakozása 310

19. fejezet: Versenypolitika 318 9.1. Az uniós versenyszabályok létrehozásának céljai 318 9.2. A vállalkozásokra vonatkozó uniós versenyjogi szabályok 320 9.2.1. A versenykorlátozó megállapodások és magatartások tilalma 320 9.2.2. A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma 321 9.2.3. A vállalkozások összefonódásának ellenőrzése 321 9.3. Az államra vonatkozó uniós versenyjogi szabályok 322 9.3.1. Az állami támogatásoka vonatkozó versenyjogi szabályok 323 9.3.2. A közvállalkozásokra vonatkozó uniós versenyjogi szabályok 325

10. fejezet: A közös agrárpolitika és a közös halászati politika 326 10.1. A közös agrárpolitika létrehozása 10.2. Az agrárpiac szabályozása a közös agrárpolitika elsõ három évtizedében 10.3. A közös agrárpolitika elsõ három évtizedének eredményei

és problémái 10.4. A közös agrárpolitika 1992-es reformja 10.5. A közös agrárpolitika újabb reformja

– Az Agenda 2000 agrárpolitikai rendelkezései 10.6. A keleti bõvítés és a közös agrárpolitika 10.7. A 2003-as agrárreform 10.8. A közös agrárpolitika 2007–2013 között 10.9. A közös halászati politika

326 328 329 330 334 337 341 346 351

11. fejezet: A közös közlekedéspolitika és a transzeurópai hálózatok 355 11.1. A közös közlekedési politika kiépülése 11.2. A közös közlekedéspolitika célkitûzései 11.3. A transzeurópai hálózatok programja

355 357 359

Tartalom

11

12. fejezet: A regionális támogatások – A gazdasági, társadalmi és területi kohézió politikája 363 12.1. A gazdasági, társadalmi és területi kohézió politikájának

kialakulása, fejlõdése 12.2. A strukturális és kohéziós alapok mûködése 1999-ig 12.3. A strukturális és kohéziós alapok 2000–2006 között 12.4. A strukturális és kohéziós alapok 2007–2013 között

363 369 373 380

13. fejezet: Foglalkoztatás- és szociálpolitika 387 13.1. A szociálpolitika kialakulása 13.2. A foglalkoztatás kérdésének elõtérbe kerülése

– Az Amszterdami Szerzõdés hatása 13.3. A szociálpolitika, valamint a foglalkoztatáspolitikák

összehangolásának működési keretei 13.4. Az uniós foglalkoztatás- és szociálpolitika új irányai

387 389 392 394

14. fejezet: Ipar- és vállalkozási politika 403 14.1. Az iparpolitika kialakulása, fejlődése 14.2. Iparpolitika az új évezredben – Iparpolitikából vállalkozási politika

403 406

15. fejezet: A kutatási és technológiafejlesztési politika 414 15.1. A kutatási és technológiafejlesztési politika kialakulása 15.2. A kutatási és technológiafejlesztési politika a XXI. században

414 416

16. fejezet: Energiapolitika 423 16.1. Az uniós szintű energiapolitika kialakulása 16.2. Az energiapolitika új szintre emelése és intézményesítése

423 429

17. fejezet: Környezetvédelmi politika 438 17.1. Az Unió környezetvédelmi politikájának kialakulása, fejlõdése 17.2. Az Unió környezetvédelmi politikájának összetevõi 17.2.1. A környezetvédelmi jogalkotás 17.2.2. A környezetvédelmi cselekvési programok

17.2.2.1. Az ötödik környezetvédelmi cselekvési program

17.2.2.2. A hatodik környezetvédelmi cselekvési program

438 440 440 442 443 443

12

Tartalom

17.2.3. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség 17.2.4. A pénzügyi eszközök 17.2.5. Integrált fellépés az éghajlatváltozás ellen

444 445 446

18. fejezet: Fogyasztóvédelmi politika 450 18.1. A fogyasztóvédelmi politika kialakulása, működési kerete 18.2. A fogyasztóvédelmi politika a XXI. században

450 453

19. fejezet: Népegészségügyi politika 456 19.1. A népegészségügyi politika keretei 19.2. A népegészségügyi fellépés irányai

456 458

20. fejezet: Oktatási, szakképzési, ifjúsági és sportpolitika 461 20.1. Az oktatási, szakképzési, ifjúsági és sportpolitika keretei 20.2. Az oktatási, szakképzési és ifjúsági politika mûködése 20.3. Az uniós szintű sportpolitika kialakítása

461 463 471

21. fejezet: Kulturális és audiovizuális politika 473 21.1. Az EU kulturális politikája 21.2. Az EU audiovizuális politikája

473 477

22. fejezet: Bel- és igazságügyek az Európai Unióban – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség 482 22.1. A bel- és igazságügyi együttmûködés létrejötte: a maastrichti

„harmadik pillér” 22.2. A Schengeni Megállapodás és a schengeni acquis 22.3. Az Amszterdami Szerzõdés: a harmadik pillér átalakítása,

a bel- és igazságügyi együttműködés egy részének közösségiesítése 22.3.1. Az első pillérbe áthelyezett bel- és igazságügyi kérdések 22.3.2. A schengeni acquis beemelése az Európai Unió keretébe 22.3.3. A rendőrségi és igazságügyi együttműködés büntetőügyekben

– A harmadik pillér működése az Amszterdami Szerződás után

482 484 487 488 489 490

Tartalom

22.4. A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló

térség elindítása Amszterdam után 22.5. A Nizzai Szerződés bel- és igazságügyeket érintő rendelkezései 22.6. A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló

térség kiépítése 22.7. A Lisszaboni Szerződéssel bevezetett reformok

13 492 494 495 502

III. RÉSZ AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLSŐ POLITIKÁI

23. fejezet: A közös kereskedelempolitika és az EU külkapcsolatai 509

23.1. Az Európai Unió világgazdasági súlya 510 23.2. A közös kereskedelempolitika működése 511 23.3. A nemzetközi megállapodások megkötése 514 23.4. Az Európai Unió külkapcsolati rendszere 517 23.4.1. Az EU multilaterális külkapcsolatainak jellemzői 518 23.4.2. Az EU kétoldalú külkapcsolatai és az azt meghatározó szerződésrendszer 519

23.4.2.1. A társulási, preferenciális kapcsolatok 519

23.4.2.2. Az egyéb kiemelt kapcsolatok 524

23.4.2.3. A szomszédságpolitika 528

24. fejezet: A fejlesztési együttműködési politika és a humanitárius segítségnyújtás 532 24.1. A fejlesztési együttműködés kialakulása és működési kerete 24.2. A fejlesztési együttműködés és a humanitárius segítségnyújtás

továbbfejlesztése a Lisszaboni Szerződés szerint

535

25. fejezet: A közös kül- és biztonságpolitika és a közös biztonság- és védelempolitika

537

25.1. A kül- és biztonságpolitikai együttműködés kialakulása 25.2. A Maastrichti Szerződés második pillére: a közös kül- és

biztonságpolitika létrejötte 25.3. Az Amszterdami Szerződés újításai 25.4. A közös kül- és biztonságpolitika kulcskérdései Amszterdam után 25.5. Az európai biztonság- és védelempolitika megszületése 25.6. A Lisszaboni Szerződéssel bevezetett reformok

532

537 538 542 544 547 556

14

Tartalom

25.7. A közös kül- és biztonságpolitika és a közös biztonság- és

védelempolitika aktuális működési kerete 25.8. A közös biztonság- és védelempolitika a gyakorlatban

– Az Unió katonai és polgári missziói

561 565

IV. RÉSZ AZ EURÓPAI UNIÓ BŐVÍTÉSE

26. fejezet: A bővítési politika 571 26.1. Horizonton egy nagyszabású bővítés –

A kapcsolatok intézményesülése Közép és Kelet-Európa országaival 26.2. A csatlakozási folyamat feltételrendszere 26.2.1. A koppenhágai kritériumok 26.2.2. Új tagállamok felvételének eljárási menete 26.2.3. A csatlakozási tárgyalások menete 26.3. A keleti bővítés folyamata 26.3.1. A koppenhágai kritériumoktól a csatlakozási tárgyalásokig 26.3.2. A keleti bővítés csatlakozási tárgyalásai 26.3.3. A 2004. május 1-jei bővítés megvalósítása 26.3.4. A 2007. január 1-jei bővítés megvalósítása 26.4. A bővítés folytatása

571 577 577 579 580 583 583 590 601 603 605

RÖVIDÍTÉSEK ÉS FOGALOMGYÛJTEMÉNY Idegen nyelvû rövidítések

619

Magyar nyelvû rövidítések

623

Fogalomgyûjtemény (A könyvben szereplõ, az Európai Unióval kapcsolatos fontosabb fogalmak magyarázata)

624

Irodalomjegyzék 682

15

BEVEZETŐ

A Kézikönyv az Európai Unióról korábbi kiadásai az integrációs ismeretek után érdeklődők széles köréhez jutottak el. Nagy örömömre politikusok, köztisztviselők, újságírók, egyetemi és főiskolai hallgatók, érdeklődő állampolgárok forgatták a könyvet, amelynek terjesztését támogatta az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Országgyűlés is, és számos egyetemen és főiskolán is az európai integrációs tananyag részévé vált, miközben a magyar mellett megjelent angol, francia és szlovák nyelven is.

Külön örömet jelent számomra, hogy a kötet az uniós intézmények versenyvizsgáira készülők körében is kedvelt felkészülési segédanyag lett.

A kötet többszöri felújítása, átdolgozása során e széles felhasználói körből kiindulva már egyértelműen arra törekedtem, hogy olyan könyvet készítsek, amely egyaránt jól alkalmazható az Európai Unióval a gyakorlatban foglalkozók számára, valamint tankönyvként is megállja a helyét. Olyan komplex tudásanyag összeállítására törekedtem, amely egyaránt hasznos az európai integrációt jogi, gazdasági vagy politikai aspektusból vizsgálók számára. E hármas szempontrendszeren keresztül célkitűzésem az volt, hogy az olvasók átfogó képet kapjanak az Európai Unióról, megértsék, hogy az EU mit miért tesz, mi motiválja döntéseit, az integráció eredményei, esetleges kudarcai minek köszönhetők, és milyen úton halad ma az Unió.

Az újabb kiadások megírását megkönnyítette, hogy a korábbi kiadásokkal kapcsolatban sok építő visszajelzést kaptam szakértő kollégáktól és laikus olvasóktól. Emellett segítségemre volt, hogy rendszeresen tartok előadásokat Magyarországon, valamint más uniós tagállamokban és tagjelölt országokban is egyetemeken, főiskolákon, különféle integrációs képzési programokon köztisztviselők, újságírók, pedagógusok, vállalkozók, diákok számára, ahol a kapott kérdések, észrevételek során közvetlenül szembesülhettem az európai integrációs ismeretekkel kapcsolatban felmerülő igényekkel, azokkal a kérdésekkel, amelyek világosabb magyarázatra, alaposabb tisztázásra szorulnak.

A Kézikönyv az Európai Unióról az Unió belső összefüggéseinek megértését kívánja segíteni olyan ismeretanyaggal, amely szilárd alapot nyújt azoknak, akik szakértőivé kívánnak válni az „európai ügyek”-nek. A kötet kiemelt figyelmet fordít a legaktuálisabb, a leginkább a viták középpontjában álló kérdésekre, ezért minden egyes új kiadáskor minden fejezet alapos átdolgozásra kerül, hogy az éppen hatályos ismeretanyagot tudja átadni.

16

Bevezető

Tekintve, hogy Magyarország csatlakozása óta létezik az EU dokumentumainak, jogszabályainak hivatalos magyar fordítása, azaz van magyar nyelvű EU-terminológia is, a Kézikönyv azokat a fogalmakat, azt a nyelvezetet igyekszik használni, amelyet hivatalosnak tekinthetünk. Ebben nagy segítségemre voltak a könyv jelenlegi és megelőző kiadásának szakmai lektorai, dr. Somssich Réka és dr. Számadó Tamás, akik korábban az Igazságügyi Minisztérium Európai Uniós Jogi Főosztályának vezető munkatársaiként kulcsszerepet játszottak a magyar nyelvű uniós terminológia kialakításában.

Annak ellenére, hogy a magyar az Unió egyik hivatalos nyelve, azt gondolom, hogy bárkinek, aki nemzetközi összefüggésben kíván foglalkozni az Európai Unióval, annak terminusait, fogalmi rendszerét angol nyelven is ismernie kell, ezért a kötetben minden fontosabb fogalom első említése során, valamint a kötet végén található fogalomgyűjteményben is szögletes zárójelben megtalálható az adott fogalom hivatalos angol megfelelője. Aki pedig még mélyebben kívánja elsajátítani az uniós fogalomhasználatot, annak ajánlom a kötet angol és francia nyelvű kiadásait.

A Kézikönyv nyolcadik kiadásának legfontosabb újdonsága, hogy immár a Lisszaboni Szerződés által átalakított Unió működését mutatja be. Mintegy másfél évvel a szerződéses reform hatályba lépése után, immár letisztult képet tud adni az új alapokra helyezett Unió működéséről, miközben ismerteti az utóbbi időszak szakpolitikai reformjait is többek között a gazdasági és pénzügyi válságra adott válaszoktól az agrárpolitika megújításáig, vagy éppen az Unió megnövekedett nemzetközi szerepvállalásának összetevőitől a lendületesen fejlődő energiapolitikáig. A kötet azoknak készült, akik meg akarják érteni az Európai Unió jelenlegi működését és az azt meghatározó aktuális szakpolitikai összefüggéseket, áttekinthető képet akarnak szerezni az átalakított európai intézményekről, döntéshozatali, jogi rendszerről, világos magyarázatokat akarnak kapni arra, hogy miért működik még ma is sokszor bonyolultan, nehezen követhetően az európai integráció. A Kézikönyv minden uniós szakpolitika naprakész bemutatására törekszik a gazdasági és monetáris politikától a környezetvédelemig, a kultúrától az egészségügyig, a szociálpolitikától a bel- és igazságügyekig, a kereskedelemtől a külpolitikáig.

A kötet négy részre tagolódik. Az első rész az Európai Unió történeti fejlődését, valamint az Unió működését biztosító jogi, intézményi, döntéshozatali, költségvetési alapokat mutatja be. A második rész képet ad az Unió belső politikáinak célkitűzéseiről, működési kereteiről és eszközeiről, míg a harmadik rész a külső politikákat veszi számba ugyanezen szempontokból. Az Unió bővítésének kérdéseit tárgyalja a negyedik rész. A könyv főszövegét idegen nyelvű és magyar nyelvű rövidítések jegyzéke, valamint egy több mint 400 fogalom magyarázatából álló fogalomgyűjtemény követi.

Utóbbi lényegretörő, rövid definícióival mind a kötet forgatásakor, mind önálló olvas-

Bevezető

17

mányként segíthet eligazodni az EU sajátos terminológiájában, az integráció speciális nyelvezetében. A gyorsabb keresés érdekében a fogalomgyűjtemény magyarázatain belül dőlt betűvel szerepelnek az önállóan is ismertetésre kerülő fogalmak, rövidítések. Őszintén remélem, hogy a Kézikönyv új kiadása tovább segíti az európai integrációs ismeretek terjesztését, elmélyítését, és ezzel hozzájárulhat Magyarország tagságának sikeréhez, hiszen a tagság előnyei kihasználásának alapja az Európai Unió­ban rejlő lehetőségek alapos ismerete.

A szerző

I. RÉSZ

AZ EURÓPAI UNIÓ FEJLŐDÉSE, FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSÉNEK ALAPJAI

21

I. FEJEZET

AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ TÖRTÉNETE ÉS FEJLŐDÉSE 1.1. A z integráció kérdése Európában a második világháború után Az egységesülő Európa koncepcióját sokan hajlamosak azonnal azonosítani a jelenlegi európai integrációval, az Európai Unióval. Az európai államok egységének ideája azonban sokkal korábban gyökeret vert az európai közgondolkodásban, mintsem, hogy feltűnését kizárólag a második világháború után kialakult politikai, gazdasági körülményeknek tulajdonítsuk. Különböző idealisztikus elképzelések már jóval hamarabb jelentkeztek művészek, filozófusok, tudósok – például Dante, Comenius, Rotterdami Erasmus vagy Immanuel Kant – munkáiban. Victor Hugo 1849-ben már az Európai Egyesült Államok fogalmát használta, mint Európa országai számára követendő célt.

Saint-Simon ugyanakkor az iparosodás előretörését szemlélve az európai egyesülésnek már a gazdasági és technikai feltételeit is vizsgálta, rámutatva egy átfogó európai szervezet, illetve egy európai parlament létrehozásának szükségességére.

Az európai egység intézményesített megvalósítására aztán a XX. század első felében több terv is született. Kiemelkedik ezek közül az Osztrák–Magyar Monarchia állampolgáraként született Richard Coudenhove Calergi 1923-ban kiadott „Páneurópa” című könyve, mely konkrét javaslatokat tett Európa egységesítésére. Munkássága alapján az 1920-as években szerveződő „Páneurópai Mozgalom” már felvázolta a gazdasági integráció tervét is.

Reális alapot egy intézményesített Európa létrehozására mégis a második világháború pusztításaiból levont tanulságok teremtettek. Ekkor értették meg sokan, hogy egy laza kormányközi alapon szerveződő együttműködés, mint amilyen a két háború között működő Népszövetség (más néven Nemzetek Szövetsége [angolul: League of Nations]) is volt, nem nyújt biztosítékot az európai államok békés egymás mellett élésére és fejlődésére. A Népszövetség nem tudta az európai államokat politikailag, gazdaságilag vagy éppen kulturálisan egymáshoz közelebb hozni, ráadásul – többek között intézményi gyengesége folytán – arra is képtelen volt, hogy megakadályozza Európa történetének legszörnyűbb háborúját. Kudarca rámutatott, hogy nemzetek feletti (szupranacionális) ellenőrzés nélkül működő, laza kormányközi kapcsolatokra épülő szervezetben a tagállamok nem látnak garanciát az együttműködés fenntartására, és ha egy állam úgy gondolja, hogy nemzeti érdekeit az együttműködés felrúgása, vagy akár háború indítása szolgálja jobban, akkor e lépést meg is teszi.

A második világháború után szétszakadó Európa nyugati felében hamar felismerték azt is, hogy a kialakuló kétpólusú világrendszerben az öreg kontinens csak egysége-

22

1. fejezet: Az európai integráció története és fejlődése

sülése révén lehet képes alaposan lecsökkent politikai és gazdasági súlyának, befolyásának növelésére. A kis nemzeti piacokra töredezett európai országok számára a regionális gazdasági együttműködés nélkülözhetetlennek tűnt a fejlődéshez, a világgazdaságban elfoglalt pozíciójuk visszaszerzéséhez, erősítéséhez. A gazdasági együttműködés ráadásul – a világgazdaság átalakulását, mindenekelőtt az Egyesült Államok versenyelőnyét (piaci méret, technikai színvonal stb.) elemezve – a gazdaság szerkezetének átalakításához, technikai és strukturális korszerűsítéséhez is szükségesnek tűnt.

A nagy világégést követően így nem az integráció szükségén, hanem annak megvalósítási lehetőségein vitatkoztak Nyugat-Európa politikusai. A fő kérdés az volt, hogy az európai béke megőrzéséhez, illetve az európai országok újbóli felemelkedéséhez, politikai, katonai vagy gazdasági irányultságú integrációra, netán ezek egyfajta ötvözetére van-e szükség, s a létrejövő integrációban mely államok vegyenek részt.

Az egység ideája oly népszerű lett, hogy 1945 után sorra alakultak meg az európai integrációt célul tűző különböző mozgalmak szinte minden – nem a Szovjetunió ellenőrzése alatt álló – európai országban. Az európai egységgondolat terjedését bizonyítja, hogy a különböző politikai családokhoz tartozó pártok is sorra hozták létre európai szervezeteiket, amelyek zászlajukra tűzték a föderális Európa megvalósításának célját.

A különböző nemzeti, nemzetközi mozgalmak általános jellemzője volt egy közös intézményrendszeren alapuló egységes Európa létrehozása. E gondolatok középpontjában a föderalizmus állt, amely nyíltan vagy burkoltan magában foglalta az európai intézményrendszer szupranacionális alapon történő megszervezését.

Az európai országok kormányainak egy jelentős része azonban nem kívánt ebbe az irányba határozottan elmozdulni, és a nemzetállami politizálás tradícióinak megfelelő lazább, elsősorban kormányközi alapú együttműködés mellett foglalt állást. Ebben a szellemben hozta létre tíz nyugat-európai ország 1949. május 5-én az Európa Tanácsot [angolul: Council of Europe], amelyet azonban sem hatáskörei, sem működése és tevékenysége alapján nem lehetett integrációs tömbnek tekinteni, inkább volt hagyományos értelemben vett regionális nemzetközi szervezet.

Az Európa Tanács Az Európa Tanácsot (ET) 10 nyugat-európai ország (Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Norvégia, Olaszország és Svédország) hozta létre 1949. május 5-én Londonban. A szervezethez később lényegében minden demokratikus berendezkedésű nyugat- és dél-európai állam, majd a kommunista rendszerek bukása után a közép- és kelet-európai országok (köztük elsőnek Magyarország), később Ukrajna és Oroszország is csatlakoztak.

További egykori szovjet és jugoszláv tagköztársaságok csatlakozásának köszönhe-

1. fejezet: Az európai integráció története és fejlődése

23

tően az ET-nek jelenleg már 47 tagja van. Az európai országok közül egyedül a Belarusz Köztársaságot nem vették fel eddig a szervezetbe (illetve a Vatikán megfigyelői státusszal bír.)

Az Európa Tanács regionális kormányközi szervezet, amelynek fő célkitűzései: a pluralista demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok védelme, az európai kulturális identitás kialakulásának támogatása és fejlesztése, a társadalmi problémák kezelése. Az Európa Tanács tevékenységét az általa kidolgozott, leginkább az emberi jogi kérdésekkel, illetve különböző társadalmi és kulturális kérdésekkel foglalkozó közel 200 egyezmény – például az Emberi Jogok Európai Egyezménye, az Európai Szociális Charta, a Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről, a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája – jellemzi legjobban, amelyek a tagállami ratifikációk után a nemzeti jog részévé váltak. Az ET székhelye Strasbourg, fő szervei a Miniszteri Bizottság, a Parlamenti Közgyűlés, valamint a főtitkár által vezetett Titkárság. Fontos szerepet lát el továbbá az Emberi Jogok Európai Egyezménye keretében felállított – a köznyelvben sokszor csak „strasbourgi bíróság”-ként emlegetett – Emberi Jogok Európai Bírósága is, amely az emberi jogok legfelsőbb európai bírói fóruma.

A nyugat-európai államok közül mindenekelőtt a gyarmati és nemzetközösségi érdekeit továbbra is előtérbe helyező Egyesült Királyság nem kívánt olyan integrációs szervezetben részt venni, amely szupranacionális intézmények működésén keresztül korlátozza a nemzeti szuverenitást. Más országok ellenben – például a Benelux-államok – a közös érdekeket megvalósító gazdasági együttműködésen alapuló szervezet létrehozását támogatták. Belgium, Hollandia és Luxemburg e célból már 1944 végén elhatározta a Benelux Unió felállítását, amely 1948-ban meg is alakult. A Benelux-államok együttműködése már a vámunión is túlmutató, valódi integrációs tömörülésként jött létre.

1949-re mind problematikusabban jelentkezett a világháború vége óta bizonytalan német kérdés kezelése. Az amerikaiak – a szovjet terjeszkedés ellensúlyozására – egyre jobban sürgették Nyugat-Németország katonai megerősítését, ugyanakkor Franciaország, de a többi korábbi szövetséges nyugat-európai ország is vonakodott ettől a lépéstől megfelelő biztonsági garanciák nélkül. Világos volt, hogy a francianémet viszony rendezése alapvető fontosságú Európa jövője szempontjából. Az európai egységgondolat hívei számára nyilvánvalóan látszott, hogy az évszázados német-francia ellentét feloldása a közös Európa megteremtésének alapfeltétele.

A franciák számára a Németország újbóli felemelkedésétől való félelem felvetette a kérdést, hogyan lehet Németországot, illetve Németország megerősödését ellenőrizni, kordában tartani, miután az első világháborút követő, revanson alapuló alternatíva nyilvánvalóan megbukott. Az egységes Európa hívei a Franciaországot és Németországot egyaránt magába foglaló, szupranacionális jellegű intézmények által látták biztosíthatónak a békés és fejlődésre hivatott Európa felépítését.