A KÚRIA és elnökei III. by ORAC Kiadó

BIBLIOTHECA CURIAE

A KÚRIA és elnökei III.

A kötetet szerkesztette: BÓDINÉ DR. BELIZNAI KINGA

BIBLIOTHECA CURIAE

A KÚRIA és elnökei III. A kötetet szerkesztette: BÓDINÉ DR. BELIZNAI KINGA

Lap- és Könyvkiadó Kft.

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy módon – a kiadó engedélye nélkül közölni. ISSN 2064-9525 ISBN 978-963-258-277-1 Budapest, 2015 A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása Internet: www.hvgorac.hu E-mail: info@hvgorac.hu Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője Felelős szerkesztő: dr. Gábor Zsolt Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

TARTALOM

Előszó (DARÁK Péter, a Kúria elnöke) [7] BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: „Modern fej és hihetetlenül nagy, korszerű tudás” – Oberschall Adolf életútja (1839–1908) [11] BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Günther Antal, a „szürke ember”? (1847–1920) [46] GARADNAI Zoltán: A konszolidáció embere, avagy az opportunizmus dicsérete? – Szakács (Sziebig) Ödön életútja (1912–1983) [144] ZINNER Tibor: Utak és tévutak a XX. századi magyar felsőbíráskodás káderpolitikájában ’56 után [161]

Tisztelt Olvasó!

2014-ben indítottuk útjára a Bibliotheca Curiae című kiadványsorozatot, amely a HVG-ORAC Kiadó gondozásában jelenik meg. A sorozat kötetei időről időre egykori kúriai, illetve legfelsőbb bírósági elnökök életútját ismertetik. Az életutak a Magyar Nemzeti Levéltár és a Kúria együttműködésének eredményeként, a Levéltárban fellelhető felsőbírósági iratanyag tudományos feldolgozása révén váltak megismerhetővé. A két intézmény munkatársai a szakmai pályafutás és az adott elnök személyiségének, jellemvonásainak bemutatása mellett mindenkor törekedtek az adott történelmi korszak tárgyilagos ismertetésére is. Az elnöki életutak nem lehetnek teljesek a kortársak visszaemlékezései, jellemzései nélkül. A nyomtatásban megjelenő életrajzok előzményének tekinthető a 2013 júniusában indult, „Életutak – pályaképek” konferenciasorozat, amelynek előadói – a Levéltár és a Kúria munkatársai – az elnöki életutak mellett az adott kor kihívásaira adott válaszokat, a bírói szereppel kapcsolatos korabeli gondolatokat is ismertették azért, hogy az elmúlt másfél évszázad felsőbírósági hagyományai, magyar jogászi tradíciói is közkinccsé váljanak. Az elnöki pályaíveket bemutató sorozat harmadik kötetét tartja kezében a tisztelt Olvasó, amely a XX. század első és második felének bírósági vezetői életútjai közül válogat. A magyar királyi Kúriát a XX. század elején kiemelkedő jogászegyéniségek vezették. Oberschall Adolfot, aki 1906-tól 1908-ig állt a Kúria élén, kortársai rendkívül nagyra tartották mind jogi tudása, mind jelleme és vezetői képességei miatt. Pályáját 1862-ben ügyvédként kezdte, és az ügyvédi gyakorlatban eltöltött esztendőknek saját elmondása szerint nagy hasznát látta a bírói székben, mert itt szerezte ember- és életismeretét, mint ügyvéd tanulta meg ismerni a bíró ítélkezésének közvetlen hatását. Beszédeiben többször szót emelt az igazságszolgáltatás „tényezőinek” együttműködése érdekében, és bírótársait is a komoly ügyvédi munka megbecsülésére figyelmeztette. Ítélkező munkájában sohasem a törvény betűjének „imádata”, hanem a méltányosság eszméje vezette, melyhez a törvénymagyarázat valamennyi eszközének igénybevételével lehet eljutni. Hivatástudata kellő vezetői eréllyel párosult: bírótársaitól alapos tudást és kötelességtudatot várt el, a Kúria bírói és ügyvédi fegyelmi tanácsa pedig a felesleges zaklatások elkerülésével minden hanyagságot vagy visszaélést szigorúan megtorolt. Jogászi hitvallását leginkább az elnöki beiktatása során elmondott szavai fejezik ki: „bármily szerény legyen is az erő, a melyet magunkban érzünk, azt a közügy szolgálatára fordítani első kötelességünk”.

Günther Antal (a Kúria elnöke 1909 és 1920 között) pályafutásának kezdetét is az ügyvédi működés határozta meg: 1875-ben szerezte meg ügyvédi oklevelét, emellett 1867-től huszonhét esztendőn keresztül parlamenti gyorsíróként dolgozott: munkatársai elismerését páratlan memóriájával vívta ki. 1875-től közel húsz évig a Pesti Napló hírlapírója, emellett az Ügyvédek Lapjának és a Jogtudományi Közlönynek is munkatársa volt. Már budapesti ügyvédként szót emelt a bírói és ügyvédi kar közötti jó viszony érdekében, és külföldi példákra hivatkozva érvelt a bírói önigazgatás mellett: „[…] a bírói kinevezésekre és előléptetésekre maguknak a bíróságoknak hatályos befolyás biztosíttassék”. 1906-tól az Igazságügyminisztérium államtitkára, 1907-től pedig igazságügy-miniszter: nevéhez fűződik az új polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat, az 1908. évi büntetőnovella és a végrehajtási novella előterjesztése. Miniszteri kinevezésekor egy kortárs ügyvéd így emlékezett meg róla: „[…] ember a szó legnemesebb értelmében, kinek a hatalom csak eszköz arra, hogy jót tegyen, és jót alkosson.” 1909-ben lemond megbízatásáról, néhány nappal később az uralkodó a Kúria elnökévé nevezi ki. Eskütételekor elmondott beszédében a közvetlenség és a bírói szabad mérlegelés nagyobb térnyerésétől várta a formalizmustól mentes, a nemzet jogérzetét erősítő ítélkező munkát, utalva az angol igazságszolgáltatás sikereinek titkára: „Men, not measures. Emberek és nem szabályok kellenek.” Günther Antal 1914-től három éven át elnöke volt a Hatásköri Bíróságnak is. Az első világháború éveiben elmondott beszédeiben a haza fegyveres külső védelme mellett hangsúlyozta a nemzet belső békéjének biztosítását is, amelyet az egyöntetű, igazságos ítélkezéssel vélt megvalósíthatónak. 1918 novemberében az államforma megváltozásával a bíráknak a népköztársaságra és annak alkotmányára kellett esküt tenniük. Günther Antalt a proletárdiktatúra kikiáltásakor eltávolították a Kúria éléről, hivatalát a Tanácsköztársaság bukása után foglalhatta el újra. Az ekkor elhangzott elnöki beszéd az egyik első nyilvános tanúságtétel volt a magyar állameszmét megtagadó vörös diktatúra tetteiről. 1920 januárjában, a párizsi béketárgyalások idején elmondott beszédében a jogrend biztosítását, a nemzet jogérzetének ápolását és erősítését jelölte meg a Kúria legfőbb feladataként: „Az ország mai válságos helyzetében a magyar bíróság s mindenekelőtt a Curia, mélységesen átérzi azt a kötelességet, hogy működése erejével a nemzet egész lelki életét áthassa […] és erkölcsi hatalommá fejlessze a társadalom jogérzetét.” Az 1949-ben felállított Legfelsőbb Bíróság történetéhez két tanulmány kapcsolódik. Zinner Tibor jogtörténész professzor tanulmányában a magyar felsőbíráskodás 1956 utáni káderpolitikáját tárja fel tudományos alapossággal. Az elemzés a „múltat végképp eltörölni” szándékozó törekvések bemutatásával kezdődik. Ezt követi a jogász, valamint a munkáját segítő civil szféra veszteségeinek leírása – közel sem teljes adatok alapján – az ’56-

os forradalomig: a joggal elmarasztaltakon kívül 4655 személy, ezt követően pedig 1667 személyről biztonsággal rögzíthető, hogy kárvallottja, meghurcoltja lett a diktatúrának. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően pedig számos, az alsóbb fokú bíróságokon halálos ítéletet kihirdető bíró, valamint a kádári megtorlást elősegítő jogász közül nem kevés folytathatta és fejezhette be pályafutását a Legfelsőbb Bíróságon. Az ők és a már a korábbiakban is ott tevékenykedő bírótársak szakmai múltjának tényszerű feltárása Zinner Tibor meglátása szerint hozzásegíthet a politika szolgálólányának szerepébe kényszerült igazságszolgáltatás történetének, benne az ítélkezők tevékenységének objektívebb megítéléséhez. Zinner Tibor nagyívű munkájához jól illeszkedik Garadnai Zoltán tanulmánya, amely az 1968–1980 között a Legfelsőbb Bíróság élén állt Szakács Ödön életútját mutatja be. A szerző kutatásának célja az volt, hogy egy személyes életút ismertetésén keresztül rávilágítson az 1956-os forradalmat és szabadságharcot és az az utáni jogtalan megtorlásokat követő „konszolidáció”, majd a Kádár-rendszer fénykorának tekinthető hetvenes–nyolcvanas évek időszakára. Arra a korszakra, amikor a diktatúra stabilitásának fenntartásához szükséges volt a rendszerhez hű, de a rendszer „emberi oldalát” megjeleníteni képes szakemberekre, amikor a szaktudás egyre nagyobb szerepet játszott az államhatalom működtetésében. Garadnai Zoltán szerint e korszak vizsgálata nélkül a kommunista rendszerről kialakított kép csak féloldalas lehet. A harmadik kötet a magyar igazságszolgáltatás történetének fényes és kevésbé fényes lapjait egyaránt elénk tárja. Az ítéletalkotást a tisztelt Olvasóra bízom. Budapest, 2015. július 13.

Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke

„Az igazság embere többet ér, mint a jog embere. De a joghoz ragaszkodó bíró csak ezzel a ragaszkodással és csakis ezzel válik igazságos bíróvá.”

„MODERN FEJ ÉS HIHETETLENÜL NAGY, KORSZERŰ TUDÁS” OBERSCHALL ADOLF ÉLETÚTJA (1839–1908)

Bódiné Beliznai Kinga

„Modern fej és hihetetlenül nagy, korszerű tudás a korábbi idők jellemnagyságának minden biztositékával felruházva. [Oberschall Adolf] olyan providenciális birói vezér, aki az átalakuló jogtudomány hullámverései közt a jövő birói karakterének mintaképét testesitette meg.”1

A család Oberschall Adolf 1839. április 17-én született a Liptó vármegyei Rózsahegyen. Édesapja Oberschall Ferenc, Rózsahegyen az ügyészi hivatal írnoka volt, édesanyja Joachim Klementina (?–1888). A család neve eredetileg Opršal, majd Opreschall lett, első ismert ősük, az órakészítő Opršal Simon volt, akinek neve 1649-ben bukkant fel először a rózsahegyi polgárok között. Fivére id. Oberschall Viktor (?–Budapest, 1917) a Magyar Királyi Állami Számvevőszék címzetes, majd elnöki titkára, számvevőszéki osztálytanácsos volt. Felesége Andaházy Mária (Szentmária, Oberschall Adolf 1847. május 20.–Budapest, 1930. július 24.), Madocsányi Mária (1811–Bölcsháza, 1891. január 11.) és Andaházy Ágoston (Szentmária, 1802. április 23.–Szentmária, 1851. február 22.) leánya. Házasságukból három gyermek született: Pál, Katinka és Rózsa. 1 Oberschall Adolf, A jog, 1908. szeptember 20., 27. évf., 38. szám, 265. o.

Pál (Rózsahegy, 1871. május 11.–Budapest, 1934. október 13.) jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte. A jog- és államtudományi doktorátus megszerzése után 1893-ban lépett bírósági szolgálatba, a rózsahegyi kir. törvényszéken. 1896-ban tanácsjegyző lett a pozsonyi kir. ítélőtáblánál, 1897ben albíró a pozsonyi kir. járásbíróságnál. 1899-ben a pozsonyi jogakadémiá ra a jogbölcselet, a büntetőjog és a büntető eljárás nyilvános rendkívüli, 1901-ben rendes tanárává nevezték ki. 1914-től a kassai jogakadémia, 1916tól a budapesti egyetem magántanára volt. Az első világháború után a fegyverszüneti bizottság, valamint az Országos Közművelődési Tanács tagja volt. 1923-ban nyugalomba vonult, és ügyvédként tevékenykedett. „Érdemes munkásságot fejtett ki” a jogi irodalom és a büntetőjogi kodifikáció terén. Főbb művei: A tisztességtelen versenyről (Budapest, 1893); A visszaesésről (Pozsony, 1900); Jog- és állam-bölcseleti jegyzetek (Pozsony, 1902); Deák Ferenc emlékezete (Pozsony, 1904); A büntetőjog történelmi fejlődése és újabb irányzata (Pozsony, 1907); A rehabilitációról (Budapest, 1913). Felesége Bucsár Déla zongoraművész, az első magyar női karmester volt.2 2 1899 júniusában Oberschall Pál párbajban lelőtte Putnoky Domokos kolozsvári földbirtokost. A Pesti Hírlap részletesen foglalkozott az esettel, annak előzményeiről is beszámolt. A New York Szálloda éttermében vacsorázott Putnoky és a jogakadémia diákkongresszusára, Kolozsvárra érkezett Oberschall is. Az egyik asztalnál fiatal orvosok mulattak, egyre hangosabban, és az egyik fiatal megcsókolta a másikat. Putnoky látva a jelenetet, mosolyogva mondta asztaltársasága tagjainak, hogy „ez már a berugás stádiumát jelenti, amikor férfiak csókolóznak”. Majd hozzáfűzte: „Velem is megtörtént jogász koromban, hogy ily mulatozás alkalmával egyik kollégám megcsókolt. Biz ez a csók nagyon kellemetlen volt nekem!” Oberschall erre tréfásan megjegyezte: „A másiknak még kellemetlenebb lehetett!” A csípős megjegyzés a társaság tagjainak jó részében visszatetszést váltott ki, hiszen Putnoky észrevétele nem igazán adott okot a sértő viccre. Mielőtt hazaindultak volna, Putnoky szerette volna megtudni Oberschalltól – akit csak aznap este ismert meg –, hogy mivel szolgált rá a sértésre. A válasz még inkább felingerelte Putnokyt, és Oberschallt úgy pofon ütötte, hogy az a földre zuhant, majd a fekvő férfit még egy kávéscsészével is megdobta. A vérző fejű Oberschall kiment az étteremből, akinek egy fiatal orvos sietett a segítségére, és sebét bekötözte. Másnap Oberschall Pál párbajra hívta a köztiszteletben álló földbirtokost. A párbaj az ún. Postaréten folyt le, feltételei a következők voltak: sima légynélküli pisztoly, 25 lépés távolság avance nélkül, kétszeri golyóváltás tíz másodpercnyi célzással. Putnoky segédei Bethlen Károly és Futnoky József hadnagy, Putnoky unokaöccse volt, Oberschallé pedig Fekete Nagy Béla városi tanácsos és Tutsek Sándor ügyvéd. Putnoky Domokos a párbaj megkezdése előtt szabályszerű szóbeli végrendeletet tett. A „három” vezényszóra eldördült a két lövés, Putnoky golyója nem talált, Oberschallé viszont homlokon találta a 43 éves Putnokyt, aki azonnal életét vesztette. Oberschall később azt mondta, hogy nem célzott, ideje sem volt rá. Amint meghallotta ellenfele pisztolyának durranását, megnyomta a ravaszt és lőtt. A kolozsvári törvényszék Oberschall Pált kéthavi államfogházra ítélte. Az indoklás szerint enyhítő körülménynek tekintette a bíróság azt, hogy Oberschall célzás nélkül, tehát nem szándékosan lőtte le ellenfelét, illetve, hogy 22 napig gyógyuló sérüléseket szenvedett, valamint azt, hogy a New York Szállodában elszenvedett bántalmazást követő 24 órán belül, azaz erős felindulásban követte el a párbaj vétségét. A kolozsvári halálos párbaj, Budapesti Hírlap, 1899. június 3., 21. évf., 152. szám, 8. o.; 1899. június 29., 21. évf., 178. szám, 16. o. Oberschall Pál leánya (Stühmerné) Oberschall Ilma az 1920-as évek második felétől bekapcsolódott a Vöröskereszt és az Országos Gyermekvédő Liga munkájába. 1938-ban részt vett a Magyar a

Oberschall Katinka (?–1950) Füzesséry Tibor (1864–Budapest, 1935. október 24.)4 főügyészhelyettes, majd kúriai bíró, Rózsa pedig Balia Zsombor – Balia Ignác Hunyad vármegyei árvaszéki ülnök fiának – felesége volt. 3

A bíróvá válás útján Oberschall Adolf középiskoláit Selmecbányán, jogi tanulmányait Pozsonyban végezte, 1862-ben a fővárosban tett ügyvédi vizsgát, 1870-ig szülővárosában tevékenykedett közés váltóügyvédként. „Ő maga mondotta, hogy az ügyvédi gyakorlatban eltöltött esztendőknek nagy hasznát látta a birói székben, mert itt szerezte ember- és életismeretét, mint Oberschall Pál 1917-ben ügyvéd tanulta meg ismerni a biró ítélkezé(Országos Széchényi Könyvtár, sének közvetlen hatását.”5 Az ügyvédi hivaKézirattár 3) tás fontosságát, az ügyvédi kar nagyrabecsülését egész pályája során hirdette, és támogatásának köszönhető a Kúria ügyvédi tanácsának megalakulása (1907:24. tc.). Egy alkalommal, amikor szóba került az ügyvédi díjak kérdése, különös tekintettel arra, hogy a Kúria a jogorvoslatokért rendkívül alacsony díjakat állapított meg, Oberschall az ügyvédi kar álláspontjával értett egyet. Kijelentette, hogy helyteleníti az érdemleges és megfelelően kidolgozott perorvoslati beadványoknak olyan csekély munkadíjjal való honorálását, amint ez a példákképpen előtte felsorolt számos esetből is látható volt. Megemlítette, hogy volt ügyvédként és ítélőbíróként nagyon jól tudja, hogy a jó ügyvédi munka jelentősen megkönnyíti a bíró munkáját. „Mivel pedig az ügyvéd az ilyen bírói megállapításban nem találja még önköltségének fedezetét sem, rá van utalva arra, hogy előzetesen állapodjék meg ügyfelével a díjazásra nézve, ami pedig nem kívánatos, mert a másik véglet állhat Magyarért Mozgalom megszervezésében Horthy Miklósné és Imrédy Béláné társaként. 1949-ben került az Egyesült Államokba. A kisgazdapárt 1945 áprilisától önálló nőmozgalmat hozott létre Oberschall Ilma vezetésével. Hivatalos lapjuk, a „Magyar Nő” – „Választási értesítő” alcímmel – 1945 és 1947 között öt számot ért meg. 3 http://www.kepkonyvtar.hu/?docId=89085 [2015. március 18.] 4 Füzesséry Tibor járásbírósági aljegyző (1888), kassai törvényszéki jegyző (1891), járásbírósági albíró (1891), rózsahegyi ügyészségi alügyész, majd ügyész (1894), pozsonyi kir. ítélőtáblai elnöki titkár, majd pozsonyi kir. főügyészségi főügyészhelyettes (1902), kúriai bíró (1912), az Országos Földbirtokrendező Bíróság tanácselnöke. 5 Oberschall Adolf, Jogtudományi Közlöny, 1908. szeptember 11., 43. évf., 37. szám, 289–290. o.

elő, hogy t.i. az ügyfél jóval többet fizet, mint amennyit az ügyvéd megérdemelne.”6 1870. július 17-én a pesti kir. tábla III. polgári tanácsába első osztályú pótbíróvá, majd 1872. július 20-án rendes bíróvá nevezték ki. 1879-ben a Kúria semmítőszéki osztályához osztották be szolgálattételre. 1885 májusában kúriai bíró lett. Azonban „széleskörű tudásánál és tetterős egyéniségénél fogva többre volt hivatva, mint egyes ügyeknek az iratcsomóból való előadására. Képességei őt csakhamar vezető szerephez juttatták.”7 1886. április 11-én a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla elnökévé, 1891-ben a kassai kir. ítélőtábla elnökévé, 1894. február 17-én pedig kúriai tanácselnökké nevezték ki. „A marosvásárhelyi és a kassai kir. tábla Oberschall Adolf vezetése alatt elsőrangú tekintélyre emelkedtek. Nem csupán administratiojuk volt kiváló, hanem és főleg az itélkezéseikben megnyilatkozott jogászi szellem vonta magára a legfelsőbb biróság és a jogkereső közönség figyelmét.”8 Bíróként aktív szerepet vállalt egyes törvénytervezetek előkészítő munkálatai során. Ezzel kapcsolatos cikkei és írásai jórészt a jogi szaklapokban jelentek meg. Az „Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat előadói tervezetére” című tanulmányát az Ügyvédek Lapja 1897-ben külön kiadásban közölte. Az elméleti jog- és államtudományi államvizsga és a jogi oktatás szabályozása előkészítésének tárgyában készült előadói tervezetre és az egységes igazságügyi gyakorlati vizsga szabályozásának főelveire nézve felvetett kérdőpontokra írt észrevételei az Ügyvédek Lapja 1902. április 19-i számában jelentek meg. A tervezet egyik fő célja az volt, hogy a jogvégzettséget igénylő pályákon a gyakorlati szakvizsgákat megelőző elméleti vizsga azonos vagy legalább „belértékére nézve” egyenlő legyen. Oberschall többek között kitért arra, hogy a bírói és az ügyvédi elméleti képesítés közötti különbséget, amely a bírói képesítés „alacsonyabb mértékében” mutatkozott meg, meg kell szüntetni.9 1903-ban a Jogállam című folyóiratban jelent meg A halastói határkérdésben hozott választott bírósági ítéletről írt cikke.10 1906-ban a Kúria tehermentesítésének szükségességére hívta fel a figyelmet a Jogtudományi Közlöny hasábjain, és részt vett az erre vonatkozó törvényjavaslat kidolgozásában és szerkesztésében.

6 Emlékezés Oberschall Adolfra, Jogtudományi Közlöny, 1908. szeptember 18., 43. évf., 38. szám, 303. o. 7 Oberschall Adolf, Jogállam, 1908., 7. évf., 654. o. 8 Uo. 9 OBERSCHALL Adolf: A jogi oktatás, Ügyvédek Lapja, 1902. április 19., 19. évf., 16. szám, 1–3. o. 10 Jogállam, 1903., 2. évf., 413–422. o. A halastói országos határkérdés jelentőségére tekintettel a cikket a szerző hozzájárulásával még a Turisták Lapja is közölte (1903., 15. évf., 134–140. o.).

A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla élén (1886–1891) Oberschall Adolf 1886-ban lett a marosvásárhelyi kir. tábla vezetője. A kinevezését megelőző időszakban számos panasz merült fel a bíróság munkáját illetően, az igazságügyi államtitkár többször rendelt el vizsgálatot a kir. táblánál. „A marosvásárhelyi kir. tábla elnökségének betöltése sok ingadozás és vajúdás után megtörtént. A választás nem erdélyi férfiura és nem mágnásdignitáriusra esett, hanem egyik ifjabb curiai bíróra. Oberschall Adolf eddigi szereplése az igazságügy terén nem oly kiváló, hogy mi határozott ítéletet mondhatnánk a kinevezés helyes vagy helytelen volta iránt. Munkabíró lelkiismeretes férfiúnak, szakképzett civilistának ismerik birótársai és a magánjogi enquéte tagjai, mely enquéte munkálataiban élénk részt vett.”11

A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla

Az 1890:25. tc. az addigi két ítélőtáblát (Budapest és Marosvásárhely) decentralizálva, összesen tizenegy ítélőtáblát szervezett Budapest, Debrecen, Győr, Kassa, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Pécs, Pozsony, Szeged és Temesvár székhellyel, pontosan meghatározva, hogy az egyes ítélőtáblák kerületébe mely törvényszékek tartoznak. Ez rendszerint összefüggő földrajzi területet jelentett, de például a budapesti kir. ítélőtábla kerületébe tartozott a fiumei törvényszék is. Az ítélőtáblák decentralizációja egyszerűsí11 A marosvásárhelyi kir. tábla, Jogtudományi Közlöny, 1886. április 23., 21. évf., 17. szám, 143. o.

tette és gyorsította a fellebbezési eljárást. Az ily módon felállított táblák 1891. május 5-én kezdték meg működésüket. A törvény életbelépését a kortársak nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel, a jogi szakirodalom részletesen foglalkozott a decentralizáció várható nehézségeivel és „küzdelmeivel”. „A mi aggodalmaink – írta az Ügyvédek Lapja – két csoportba oszlanak […] Az egyik az, a mi általában a vidéki élet természetében fekszik s ezen a rendes eszközökkel lehet segíteni. A másik az, a mi a judikatura egységét és jóságát illeti s ezen jobbára csak a törvényhozás segithet. A vidéki élet Magyarországon fejletlen s a mellett patriarchális jellegét nem vetette még le. A felsőbb birói testületek e részben kettős veszedelemnek vannak kitéve. Az egyik […] az ellaposodás; a magasabb tudományos niveau s a kiemelkedő birói auktoritás meghanyatlása. A hol tudományos intézetek nincsenek; a hol a drámai és képzőművészetek hiányzanak vagy komolyan számba nem vehetők s ahol a társaséletet inkább a bizalmas pajtáskodások […]: ott a fejlettebb kedély önmagától sorvadni kezd s vele az értelmi szinvonal is viszszahuzódik korábbi magas állásáról. A kaszinózás, ennek füstös unalmasságai, a lusta bonhommia, a lazább szellemi fegyelem s a kártya és quaterka ősi szertartásai egyáltalán nem jó melegágyai a magasabb életnek. S a kir. táblai bíró, a ki ezekben részt vesz […] óhatatlanul ki van téve annak, hogy a tudomány nagyobb érdekeit, a mindennapi élet lomha kedélyességei mellett szem elől téveszti. […] A másik pedig az, a minek befolyás a neve s a melynek veszedelmességeit nagyon jól ismerjük. A vidéki városok élete pedig szaturálva van ezzel a »befolyással«. […] Itt-ott brutálisan uralkodó klikkek, a melyek a közéletet kezükben tartják s mivel a vármegyei és városi ügyekben omnipotencziájuk van, erejüket a kir. táblákon is meg fogják kisérteni s merjük állítani, hogy nem minden terrorizmus nélkül. Azon fordul meg minden, hogy a kir. táblák elnökei és birái a vidéki élet ezen kettős veszedelmét idején fölismerik-e s a magas birói testület esprit de corps-ja ki bir-e fejlődni hamarjában annyira, hogy ugy az intellektuális meghanyatlás, mint a befolyásolás veszedelmei ellen, az egyes gyöngébb bírákat is megbírja védelmezni ? Az elnökök személye után ítélve […] azt hisszük, hogy e részben a szellemi és jellembeli garancziák megvannak. A siker azonban nem mindenben ezen fordul meg, hanem azon is, hogy az egyes táblás városok első folyamodásu birói, ügyészi és egész ügyvédi kara gondosan támogassa a maga kir. ítélőtábláját s az egész jogászközönség azon legyen, hogy ne a kir. tábla degenerálódjék az uj helyen, hanem igenis, a helybeli jogászélet emelkedjék föl az újonnan szervezett kir. tábla birói testületének értelmi és jellembeli színvonalára.

A kolozsvári kir. ítélőtábla

Ami a judikatura egységét illeti, annak viszszafejlődése szerintünk kétségtelen. Hogy azonban ez ne legyen romboló hatású, az ellen is lehet valamit tenni. A közös döntvényjog kétségtelenül kevés a 11 fejű gyakorlat összhangba hozatalára vagy legalább nagyon elkésve fog segiteni az ellentétes irányokon. A baj kisebbítésére szolgálhatna a táblás városokban egy-egy jogászegylet keletkezése s a judikatura érdekeit ápoló szakirodalom gondosabb figyelemmel kisérése. […]”12 1890 júniusában a kolozsvári kir. ítélőtábla felállítása céljából szükséges előmunkálatok, elsősorban a bíróság elhelyezésével kapcsolatos intézkedések megtételére Szilágyi Dezső igazságügy-miniszter Oberschall Adolfot nevezte ki miniszteri biztossá.13 Július elején Oberschall Kolozsvárra látogatott, ahol Péterffy Domokos14 törvényszéki elnök és Albach Géza15 polgár12 A tizenegy tábla, Ügyvédek Lapja, 1891. május 9., 8. évf., 19. szám, 1–2. o. 13 Pesti Hírlap, 1890. június 15., 12. évf., 163. szám, 8. o. 14 (csikmadarasi) Péterffy Domokos (Kolozsvár, 1846 körül–Budapest, 1895. szeptember 25.) iskoláit Kolozsváron végezte. 1872-ben alügyésszé nevezték ki, majd 1873-ban törvényszéki bíró lett, 1887– 1891 között a kolozsvári kir. törvényszék elnöke volt. 1892-től budapesti kir. tábla bírája, a Kúriához beosztva. 15 Albach Géza (Bártfa, 1829. március 31.–Kolozsvár, 1900. január 24.) járásbíró Szilágysomlyón, majd a dévai kir. járásbíróságon, ezt követően a kolozsvári kir. törvényszék bírája. 1887–1899 között Kolozsvár polgármestere. 1888-tól királyi tanácsos. A kolozsvári kereskedelmi akadémia felügyelőbizottságának és a kolozsvári Nemzeti Színház ellenőrző választmányának tagja. 1899–1900 között Kolozsváron a borvizsgáló állandó szakértői bizottság (1895:33. tc. 11. §) tagja.

mester kíséretében megtekintette az e célra kijelölt épületeket, tapasztalatai ról pedig jelentést és véleményt terjesztett az igazságügy-miniszter elé.16 A tényleges elhelyezést előkészítendő 1891. január elején érkezett ismételten Kolozsvárra, és megszemlélte a tábla épületének szánt Jósika-házat. Az addigi magánlakásokból Debreczeni Balázs főmérnök irányításával hivatali helyiségeket alakítottak ki, és az egész épületet renoválták.

A kassai kir. ítélőtábla élén (1891–1894) Oberschall Adolf kassai ítélőtáblai elnöki kinevezését követően először 1891. február 8-án tett látogatást Kassán az új királyi ítélőtábla felállításával kapcsolatos teendőkkel megbízott miniszteri biztosként. A bíróság a város egyik legjobb fekvésű utcájában, a Malom utcában, Kassa legszebbnek tartott, „a legújabb styl szerint” épített és berendezett házában, az ún. Maléterházban kapott elhelyezést.17 Március elejére intézkedtek az ítélőtábla székházának berendezési költségeiről is, amelyre 19 000 forintot hagyott jóvá az igazságügy-miniszter. A bútorokat a fővárosból rendelték, és azokat kényelmesnek, valósággal „lukszuriózusnak” találták, a szükséges „anyagszereket” és könyveket pedig helybéli kereskedők szállították: az irodaszereket Varga Bertalan, a könyveket Mildner Ferenc cége szerezte be.18 Oberschall 1891. április 17-én búcsúzott el Marosvásárhelytől, majd néhány nappal később végleg Kassára érkezett. Az újonnan felállított királyi ítélőtáblák megnyitására országszerte, így Kassán is, 1891. május 5-én került sor. A Kassai Szemle tudósítójának beszámolójából hű képet kapunk a hivatali helyiségek és a tárgyalótermek berendezéséről. Mindenütt sötét faragott bútorok állnak, az asztalokon bronz írókészlet és gyertyatartók „ékeskednek”, a falakon pedig Ferenc József olajlenyomatú mellképe és egy ingaóra látható. A tanácstermekben a hosszú zöld asztalokat pirossal vonták be, az elnök fogadószobájában pedig bíborbársony pamlagok és székek szolgálták a kényelmet.19 A jeles esemény istentisztelettel kezdődött a Mihály-kápolnában. Ezután „a díszes közönség” a vármegyeház dísztermébe vonult át, ahol a karzatokon „igen szép, előkelő nőközönség töltötte be a helyet”. Miután az egybegyűltek leültek, és a kir. tábla tagjai is elfoglalták helyüket a zöld asztalnál,

16 Ügyvédek Lapja, 1890. július 5., 7. évf., 28. szám, 7. o. 17 ANTAL Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon (1890–1900), Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék, Dél-Alföldi Évszázadok 23., Szeged, 2006. 51. o. 18 Uo. 86. o. 19 A kassai királyi ítélő tábla, Kassai Szemle, 1891. május 6., 7. évf., 54. szám; http://archiv.cassoviadigitalis.eu/zeitungen/Kassai_Szemle/1891/Kassai_Szemle_1891_00210.jpg [2015. március 20.]

A kassai kir. ítélőtábla

Kriszt János20 tanácselnök néhány szóban elmondta „az összesereglés” célját. Ezután Párvy Iván21 kir. főügyész felszólította Fekete Ödön22 és Simon Géza táblai bírákat, hogy vele együtt távozzanak, és kérjék fel Oberschall Adolfot a teremben való megjelenésre. „A diszmagyarban impozáns alakú, minden irányban megnyerő magatartású, rokonszenvet kelteni tudó elnököt a nagy közönség éljenzéssel fogadta.” Az elnök és a tanácselnökök hivatali esküje után a kir. táblai bírák együttes megesketésére, végül a kir. fő20 Kriszt János (1829–Kassa, 1893. március 6.) a győri kir. törvényszék elnöke, majd 1879-től a budapesti kir. törvényszék alelnöke, ahol a büntetőosztály vezetője lett. Jelentősebb bűnesetekben mindig maga vezette a tárgyalást. Ő volt az ítélő tanács elnöke 1883-ban a Majláth György országbíró, kúriai elnök elleni gyilkosság elkövetőinek (Berecz János, Spanga Pál és Pitéli Mihály) perében. Meggyőződése szerint az elkövetők nem előre megfontolt szándékkal öltek, így bírótársaival ellentétben azt vallotta, hogy nem sújthatók halálbüntetéssel. Bírótársai leszavazták, Kriszt pedig különvéleményt adott be az ítélet ellen. 1886. január 27-től pestvidéki kir. törvényszéki elnök, 1888-tól kúriai tanácselnök. 1891. január 28-tól a kassai kir. tábla tanácselnöke volt. Kriszt János, Budapesti Hírlap, 1893. március 7., 13. évf., 66. szám, 6. o. 21 Párvy Iván (Érmindszent, 1844. szeptember 14.–Kassa, 1892. március 6.) középiskolai tanulmányait Egerben, Gyöngyösön és Pesten végezte, jogi tanulmányait Egerben kezdte, majd a pesti egyetemen fejezte be. 1868-ban köz- és váltóügyvédi oklevelet szerzett. 1867. január 28-án Pest-Pilis-Solt vármegyék tiszteletbeli aljegyzőjévé nevezték ki. 1867 májusától a kir. ítélőtáblán díjtalan, majd 1868 májusától díjas gyakornok. 1869-ben segédfogalmazó lett. 1871. december 20-án a pestvidéki kir. törvényszékhez nevezték ki bírónak, 1872–1884 között a büntető törvényszéknél szolgált. 1885 januárjában rendes bíró lett a budapesti kir. ítélőtáblán. 1889 szeptemberében a Kúriához osztották be kisegítő bírónak. 1891. január 28-tól az újonnan szervezett kassai kir. főügyészség kir. főügyésze. 22 (iványi) Fekete Ödön (1842–Kassa, 1905. október 7.) a miskolci kir. törvényszéken ügyész, kir. főügyészhelyettes volt Budapesten. 1886. október 6-án a budapesti kir. ítélőtáblára nevezték ki bírónak. 1890 májusától a kassai kir. ítélőtábla bírája, majd tanácselnöke.

ügyész és helyettese esküje következett.23 Az Oberschall Adolf és Bernáth Elemér24 mondotta ünnepi beszédek elhangzása után megalakították a kir. tábla szaktanácsait. Oberschall Adolf az I. (kereskedelmi, váltó-, csőd-, bánya-, úrbéri és polgári ügyek) tanács elnöke lett.25 A megnyitót díszebéd követte, amely délután két órakor vette kezdetét a Schalk-házban. Darvas Imre26 főispán pohárköszöntője után Münster Tivadar27 polgármester a királyi tábla tagjait köszöntötte, Hammersberg László28 vármegyei főjegyző pedig Abaúj-Torna vármegye üdvözletét tolmácsolta.

A kassai Schalk-ház 23 A kassai királyi ítélő tábla, Kassai Szemle, 1891. május 6., 7. évf., 54. szám 24 (bernátfalvi) Bernáth Elemér (Magyarsas, 1845. január 13.–Debrecen, 1905. november 11.) a sátoraljaújhelyi törvényszék, majd a budapesti kir. ítélőtábla bírája. 1891. január 28-tól a kassai kir. ítélőtábla elnöke, a II. polgári tanács (közpolgári ügyek) elnöke. Az 1878-ban alakult kassai kaszinó egyik igazgatója. 1898 novemberében a debreceni kir. ítélőtábla elnökévé nevezték ki. 25 A tizenegy tábla, Ügyvédek Lapja, 1891. május 9., 8. évf., 19. szám, 4. o. 26 (nagyréthi) Darvas Imre (Onga, 1822–Kassa, 1901. február) 1870-től Abaúj-Torna vármegye alispánja, majd 1877-től 1892-ig a vármegye és Kassa főispánja. 1875-ben Deák-párti programmal országgyűlési képviselővé választották. Az 1885-ben alakult kassai állatvédő egyesület tiszteletbeli elnöke. 27 Münster Tivadar (1833–Kassa, 1909. június 5.) 1856-ban a kassai helyhatósági osztályhoz nevezték ki fogalmazó gyakornoknak. 1861-ben tiszteletbeli aljegyző, 1867-ben a városi törvényszéknél tanácsos, 1872-ben járásbíró lett. 1872 májusától nyugalomba vonulásáig, 1906-ig Kassa polgármestere volt. Az elnöki tisztet viselte az 1867-ben alakult polgári társaskörben, valamint az 1878-ban alakult kassai kaszinóban. Az 1885-től működő állatvédő egyesület tiszteletbeli elnöke volt. 28 Hammersberg László (Kassa, 1854. október 24.–Kassa, 1936. április) középiskolai tanulmányait Kassán folytatta, jogot Budapesten hallgatott. A közigazgatási pályára lépett és Abaúj-Torna vármegyében árvaszéki számvevő, árvaszéki ülnök, majd első aljegyző, 1889–1901 között pedig a vármegye főjegyzője. Vármegyéjében tagja volt a törvényhatósági bizottságnak és a közigazgatási bizottságnak, valamint elnöke a lótenyésztési bizottságnak. 1901-ben szabadelvű párti, 1905-ben és 1906-ban pedig függetlenségi és 48-as párti programmal választották országgyűlési képviselővé. 1918-tól Abaúj-Torna vármegye főispánja.