A polgári jog fejlődése a kontinentális Európa nagy jogrendszereiben (második kiadás) by ORAC Kiadó

Kecskés László

A POLGÁRI JOG FEJLŐDÉSE A KONTINENTÁLIS EURÓPA NAGY JOGRENDSZEREIBEN Bővített, második kiadás

Kecskés László

A POLGÁRI JOG FEJLŐDÉSE A KONTINENTÁLIS EURÓPA NAGY JOGRENDSZEREIBEN Bővített, második kiadás

Lap- és Könyvkiadó Kft.

© Kecskés László, 2013 © HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2013 Kézirat lezárva: 2013. augusztus 31. A borító illusztrációjáról: A trónoló uralkodó előtt egy férfi térdel, aki egy kódexet nyújt át neki. Az alázatos térdeplő mögött három férfi áll. A „de novo codice faciendo” címhez tartozó ábrázolás Jusztiniánuszt középkori uralkodóként jeleníti meg, aki – a jog legfőbb őreként – az általa elrendelt törvényhozói művet jobb kezébe veszi át. A bal kezében egyébként jogart tart, ami a miniatúra sérülése miatt nem látható jól. A könyvet átadó személy és a másik három férfi valószínűleg az a négy jogtanár, akik egy nagyobb bizottság tagjaiként a munka fő részét végezték. (Kódexfestmény, Azo, Summa in codicis, illusztráció az 1. könyvhöz, Bologna, 14. század eleje, ÖNB cod, 2256, fol. 2r.)

A HVG-ORAC a LexisNexis csoport partnere

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részeit tilos reprodukálni adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elekronikus, fényképészeti úton vagy módon – a kiadó engedélye nélkül közölni.

ISBN 978 963 258 208 5 Budapest, 2013 A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása Internet: www.hvgorac.hu E-mail: info@hvgorac.hu Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője Felelős szerkesztő: dr. Gábor Zsolt Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

Tartalom

ELŐSZÓ A 2013. ÉVI BŐVÍTETT, MÁSODIK KIADÁSHOZ . . . . . . . . . . . .

Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I. fejezet: Az európai magánjog történetéről és tagozódásáról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Partikularizmus, univerzalizmus, jogösszehasonlítás . . . . . . . . . . . . . . . . . A jogösszehasonlítás fejlődése és szemléletváltásai . . . . . . . . . . . . . . . . . A jogászi szakma és a jogösszehasonlítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A jogrendszerek osztályozása a jogösszehasonlítás ingadozó kategóriáival (jogtípusok, jogcsaládok, jogcsoportok, jogkörök) . . . . . . . Európa jogi térképvázlata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A római-germán (kontinentális) jogcsalád . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Posztszocialista jogcsalád? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A common law jogcsalád . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Konvergencia – a római jogi gyökerek ismét hangsúlyossá válnak . . . . . . II. fejezet: AZ EURÓPAI MAGÁNJOG FEJLŐDÉSÉNEK RÓMAI JOGI ALAPJAI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Római jog, jogtudomány és kodifikáció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A római jog rendszerezése, jogirodalmának kialakulása: a klasszikus római jogtudomány . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Gaius és Institúciói . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A római remekjogtudomány virágkora . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A római jog kodifikációjának Jusztiniánusz előtti kísérletei . . . . . . . . . . . A jusztiniánuszi törvénymű . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Jogi felsőoktatás – az institúciók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A magánjog római talapzata: a „régi-új” (jusztiniánuszi) magánjog . . . . A római jog továbbélésének előtörténete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A római jog sorsa a glosszátorokig „Keleten” és „Nyugaton” . . . . . . . . . A jogtudomány „reneszánsza” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A glosszátor-iskola . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Accursius . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A glosszátorok hatása a jogfejlődésre . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kommentátorok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A statutárius jog jogforrássá emelkedése és ennek következményei . . . Az új módszer és hatásai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

17 17 21 27

29 36 36 38 39 40

44 44

44 52 56 57 61 69 72 80 81 85 87 93 97 100 101 103

TARTALOM

A consiliatores és eredményeik . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A római jog mint studium a közép- és újkori jogi felsőoktatásban . . . . Humanista jogtudomány: a kommentátor irányzat kritikája . . . . . . . . . A ius patrium megjelenése és fontossá válása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

105 107 108 111

III. fejezet: A KÁNONJOG ÉS HATÁSA A MAGÁNJOG FEJLŐDÉSÉRE . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kereszténység és a kánonjog viszonya a római államhoz és joghoz . . . . A kereszténység helyzete a Római Birodalomban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kereszténység és a római jog kölcsönhatásai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kánonjog és a „római” jog viszonya a középkor derekán . . . . . . . . . . . A kánonjog kialakulása és szerveződése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kánonjog kialakulása: forrástörténet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kanonisztika kialakulása: tudománytörténet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Gratianus, a kanonisztika megalapítója . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A dekretisztika . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A dekretalisztika . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Corpus és a Codex kialakulása: kodifikációtörténet . . . . . . . . . . . . . . . A Corpus Iuris Canonici . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A két Codex Iuris Canonici (1917 és 1983) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kánonjog és a világi jog „kölcsönösen szubszidiárius” együttélése . . . .

114 114 114 117 120 122 122 126 127 128 131 133 133 134 136

IV. fejezet: A francia polgári jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A francia hűbéri szerkezet és államszervezet kialakulása . . . . . . . . . . . . Az igazságszolgáltatás megjelenése és szakszerűvé válása. A parlamentek szerepe . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kora középkor francia jogának szerkezete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A francia feudális magánjog főbb elvei és szabályai . . . . . . . . . . . . . . . . . . Törvényhozás egyes részterületeken . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A francia jogtudomány kialakulása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kereskedelmi jogi gondolkodás és jogalkotás megjelenése Franciaországban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A gyakorlat szerepe – a kereskedők igényei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szubjektív, objektív és alaki kereskedelmi jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A vásári jog (le droit des foires) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A francia kereskedelmi jog alapintézménye: a kereskedelmi tevékenységre szánt javak elkülönítése („fonds de commerce”) . . . . . . . . A kereskedelmi jogalkotás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A francia Code civil . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kodifikáció nagy alakjai: D’Aguesseau, majd Cambacérès, Tronchet, Bigot, Portalis, Maleville . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Montesquieu és hatása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kodifikáció folyamata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Code civil jellege, főbb elvei és szabályai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Code civil stabilitása és az exegetikai módszer kialakulása . . . . . . . . . A francia magánjogtudomány a Code civil után . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az exegetikai iskola (1804–1880) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

140 140

145 149 153 157 159

165 166 167 169

171 173 175

175 177 186 189 200 203 203

TARTALOM

A kibontakozás időszaka (1805–1830) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A francia „történeti jogi iskola” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az első jelentős kommentárok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az exegetikai módszer csúcspontja: Aubry, Rau és Demolombe . . . . . Az exegetikai módszer további képviselői . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az exegetikai magyarázatok kritikája . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A „tudományos iskola” (1880–1945) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A modern irányzatok (1945-től napjainkig) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kereskedelmi jog továbbélése Franciaországban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Code civil hatása a világ jogrendszereire . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

203 206 207 208 210 211 212 216 217 218

V. fejezet: Az olasz polgári jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Területi megosztottság és jogi partikularizmus Itáliában . . . . . . . . . . . . . Itália történetének vázlata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Jogi partikularizmus Itáliában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Kényszer és restauráció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az olasz jogi egység kialakulása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az új Codice civile (1942) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

225 225 225 229 233 235 237

VI. fejezet: A Benelux államok polgári joga . . . . . . . . . . . . . . A holland polgári jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Németalföld története és Hollandia államszervezetének kialakulása . . . A holland jog történelmi gyökerei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A természetjog és Hugo Grotius hatása a holland jogfejlődésre . . . . . . A szokásjog, a ius commune és a francia jog hatása a holland jogfejlődésre . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A joggyakorlat és jogi oktatás szerveződése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A bíróságok szervezetrendszerének kialakulása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A jogi elmélet alakulása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A holland polgári jog és kereskedelmi jog XIX. századi kodifikációja . . . A XVII–XVIII. századi holland szokásjog (Roman-Dutch law) továbbélése külföldön . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A holland polgári jog és kereskedelmi jog közeledése és szerkezeti egységesülése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az új holland polgári törvénykönyv kodifikációja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az új holland polgári törvénykönyv szerkezete és tartalma . . . . . . . . . . . . Belgium és Luxemburg polgári joga . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A németalföldi és a belga területek története . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A brüsszeli forradalom és Belgium létrejötte . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A polgári jogi kodifikáció Belgiumban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Luxemburg és polgári joga . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Jogegységesítés a Benelux országokban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A jogegységesítési eljárás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A jogegységesítés eredményei: az elvégzett munka . . . . . . . . . . . . . . . . . . A viszonylagos eredménytelenség okai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

242 242 242 248 248

252 254 256 259 260

262

263 264 269 273 273 275 279 281 284 286 287 288

TARTALOM

VII. fejezet: A német polgári jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A német területek tartományrendszerének kialakulása . . . . . . . . . . . . . . A középkori német jogfejlődés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A városi jog forrásai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A törvényhozás vontatottan alakult . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A római jog recepciója a német területeken . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az egyetemek szerepe a német jogéletben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A német pandektisztika . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Természetjogi irányzat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Történeti jogi iskola . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A pandektisztika hatása a dogmatikára és a kodifikációra . . . . . . . . . . . . A történeti jogi iskola germanista, ókortudományi és közjogi hatásai . . . Érdekkutató jogtudomány . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . K ereskedelmi jogi irányzat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A BGB-t megelőző német kodifikációs törekvések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Bajor kodifikáció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Porosz kodifikáció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szász kodifikáció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A német Bürgerliches Gesetzbuch . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Általában a BGB-ről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A BGB megalkotásának társadalmi-tudományos hátteréről . . . . . . . . . . . A BGB előmunkálatai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A BGB rendszere és főbb jellemzői . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A BGB szociális érzéketlenségének oldása a joggyakorlatban . . . . . . . . . A német gazdasági jogi elmélet térhódítása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A német jogélet fasizálódása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az egykori Német Demokratikus Köztársaság polgári joga . . . . . . . . . . . A régi problémák ismét jelentkeznek: jogalkotás közjogi bonyodalmakkal . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A BGB 2001. évi reformja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

290 290 293 296 298 300 302 304 310 312 320 321 324 331 332 333 334 341 342 342 344 345 353 360 361 366 370

VIII. fejezet: Az osztrák polgári jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Ausztria korai jogtörténete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A polgári jog osztrák kodifikációjának története . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az osztrák polgári törvénykönyv fogadtatása és értékelése . . . . . . . . . . Az osztrák polgári törvénykönyv deliktuális jogi szabályozása . . . . . . . .

382 382 387 391 395

IX. fejezet: A svájci polgári jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Jogegységesítés a kantonok szintjén . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A svájci jogtudomány . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A svájci kodifikáció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A svájci ZGB hatása a külföldi jogokra . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

400 401 405 407 416

377 379

X. fejezet: Bizánc és Görögország polgári joga . . . . . . . . . . . 418 A görög jogtörténet korszakai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 418 A pre-byzantin korszakról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 419

TARTALOM

Megjegyzések a hellén és a hellenisztikus népjoghoz . . . . . . . . . . . . . . . . A romanizálódás egyes összefüggéseiről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A bizánci jogforrások és jelentőségük . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az állam által kibocsátott jogforrások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az institúciószerű művek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Corpus Iuris Civilis rekodifikációja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A császári novelláris jogalkotás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A bizánci magángyűjtemények és a jogirodalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A VI–VII. században . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A VIII–XIV. században . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Hatoskönyv . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A poszt-bizantin korszak alapvonalai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az „újgörög” magánjog kodifikációja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A forradalmi alkotmányok mint a magánjogi kodifikáció iránytűi . . . . . . Újgörög pandektisztika? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kodifikáció folyamatának vázlata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Görög Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

419 420 422 423 423 425 426 427 427 428 430 432 436 437 439 443 447

XI. fejezet: A dán polgári jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Észak-Európa jogrendszereiről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Jyske Lov és más középkori helyi jogok (XIII. század) . . . . . . . . . . . . . . . A római jog hatása Dániában a kora újkorban (XIV–XVII. század) . . . . . Az 1683. évi Danske Lov . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A jogi nacionalizmus eredete (XVIII. század) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Anders Sandøe Ørsted, illetve a külföldi jog hatása a XIX. században . . . . A XIX. század és az északi jogi együttműködés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Jogforrások és bíróságok a mai Dániában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az áru-adásvételi és a szerződési törvények, az elvárás elve . . . . . . . . . . A kötelmi jog egyéb lényeges forrásai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Dologi jogi jogalkotás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

455 455 457 458 460 462 462 464 466 468 470 472

XII. fejezet: Az európai magánjog egységesítése . . . . . . . . . . A Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az UNIDROIT . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az UNCITRAL . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Integrációs és magánszervezetek törekvése az európai szerződési jog kialakítására . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Jogegységesítés nemzetközi egyezmények révén . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . EU-jogforrásokban (rendeleti és irányelvi formában) történő európai magánjogi jogegységesítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az európai szerződési jog alapelvei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Study Group on a European Civil Code . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . European Group on Tort Law . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az Európai Magánjogtudósok Akadémiája: a paviai csoport . . . . . . . . . . . . A trentói Common Core Project . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Ius Commune Casebook project . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az Európai Bizottság törekvése az európai szerződési jog kialakítására . . .

473 476 480 487

489 489

493 496 499 501 502 505 507 508

TARTALOM

A 2001. évi közlemény alternatívái . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szerződési jogra vonatkozó eltérő nemzeti szabályozások hatása a belső piacra . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szerződési jog tárgyú szektorális irányelvek inkoherenciája . . . . . . . . . Több irányelv együttes alkalmazása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az irányelvek terminológiája . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Bizottság által javasolt vegyes rendszer . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A közös elvi keretrendszer . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szerződési jogi közösségi vívmányok fejlesztése . . . . . . . . . . . . . . . . Általános szerződési feltételek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

510

512 515 516 517 520 521 523 525

A könyvben gyakrabban hivatkozott művek jegyzéke . . . 527

Patri et Filio meo

Előszó a 2013. évi bővített, második kiadáshoz

A könyv 2009. évi kiadása példányainak elfogytával vált szükségessé ezen újabb bővített, második kiadás előkészítése. Folyamatban van ugyan e könyv tematikájának kiterjesztése más, eddig fel nem dolgozott jogrendszerek anyagaira is, ez a mostani kiadás azonban a jogi felsőoktatás aktuális igényeihez igazodva csak kisebb mértékű anyagfejlesztést tartalmaz, elsősorban a már eddig is érintett osztrák jogfejlődéssel kapcsolatban. Pécs, 2013. szeptember a Szerző

Előszó

A jogharmonizáció és a jogegységesítés jelszavaitól és programjaitól hangos Európa már jó ideje. A témával foglalkozó szakmai írásokat helyenként szürke monotónia jellemzi. Üde színfoltokat jelentenek azok a publikációk, melyek történeti és nemzeti jogi metszeteket is mutatnak. A jogharmonizáció és a jogegységesítés divatja a jogösszehasonlításnak is új funkciót adott. Az EU jogharmonizáció alapjául és „első munkafázisaként” szolgál a jogösszehasonlítás. A közösségi jog jogharmonizációs módszerű fejlesztésének eszközei évtizedekig az irányelvek voltak. Mára azonban a közösségi magánjog már kinőtte az irányelveket, amelyek újfajta jogi széttöredezettséghez vezettek, holott feladatuk éppen ennek kiküszöbölése lett volna. Fokozott igény mutatkozik arra, hogy a közösségi magánjog eddigi fentről lefelé történő megközelítését (top down approach) a lentről felfelé való megközelítés (bottom up approach) váltsa fel. Ez az új szemlélet a korábbinál nagyobb érdeklődést mutat a nemzeti jogrendszerek iránt és a jogösszehasonlítás számára is új helyzetet kínál. Az összehasonlító jog fejlődésében manapság két vonal különíthető el: a „jogalkotási összehasonlító jog” (legislative comparative law) és a „tudományos vagy elméleti összehasonlító jog” (scientific or theoretical comparative law). A jogalkotási ös�szehasonlító jognak a fejlődése folyamatosabb, története pedig eleve régebbre nyúlik vissza. Indulása a XIX. század közepére, a német polgári jogi kodifikáció előkészítésének időszakára esik. A régebbi polgári jogi kódexek azért nem hasznosították jelentős mértékben a jogösszehasonlítás eredményeit, mert azok inkább a természetjogi gondolkodáson alapultak. A tudományos vagy elméleti összehasonlító jog fejlődése azért szaggatottabb és lassúbb, mert kialakulását annak idején a partikularizmus gátolta, később pedig ennek az irányzatnak a művelése rengeteg módszertani problémát vetett fel és görgetett maga előtt. Jelen monográfiának nem célja e problémahalmazban elveszni, ezért a célok szerényebbek. A magyar jogrendszer fejlesztéséhez és a nemzetköziesedő polgári jog egyetemi oktatásához kíván adalékokat és sémákat adni, néhány nagyobb európai nemzeti jogrendszer fejlődésének és a magánjog eddigi és korabeli európai egységesítési folyamatainak bemutatásával. A joghallgatók külföldi jogrendszerekben és jogi kultúrákban való eligazodásának megkönnyítése azért is fontos, mert újabban, sokan közülük „részképzés” keretében hosszabb-rövidebb ideig más országok egyetemein is folytathatnak tanulmányokat. Az egyes jogrendszerek magánjogi, polgári jogi fejlődését vizsgálva a könyv anyaga eltérő részletességgel, de foglalkozik az egyes nemzetek és államok politikatörténetének, jogtörténetének és kultúrtörténetének fontosabbnak tűnő részfolyamataival

Előszó

is. Tézisként kezeli, hogy a jogi szabályozás és a kultúra nem egymást kizáró ellentétes fogalmak. A jogszabályok nem szakíthatók el a mögöttük álló jogi kultúrától. Jogintézmény közeli elemzéseket csak foszlányokban tartalmaz az anyag, a polgári jog egyes olyan alapintézményei tekintetében viszont, amilyenek például a jogágiság szerkezeti sajátosságai (egységes polgári jog versus az önálló kereskedelmi jog elismerése) és az alanyi jog, a jogi személyiség, a tulajdon, a jogügylet, a szerződés, a deliktuális felelősség fogalma és jellegadó szabályai, Szerző sokszor engedett a kísértésnek és részletesebb elemzéseket is hozzákapcsolt a könyv törzsanyagához. Fejtörést okozott, hogy „magánjog” vagy „polgári jog” szavak kerüljenek-e a címlapra. A két kifejezés által jelzett fogalmak közötti különbséget ma már nem célszerű túlhangsúlyozni. Egyes korszakokhoz a magánjog, más korszakokhoz a polgári jog elnevezés illeszkedett jobban. Az európai jogfejlődés kezdeteitől jó ideig a magánjog fogalma tűnt uralkodónak. A XIX. század elejétől, a polgárjog és a polgári jog közötti áthallások megjelentével, vagyis attól kezdve, hogy a magánjog kodifikációja az egyes államokban nemzeti politikai tartalmat is kapott és nemzeti polgári törvénykönyvekben testesült meg, sok helyen felváltotta a polgári jog kifejezés a magánjogot. Ezzel is utaltak arra, hogy polgárjogi követelménynek és értéknek is tekintették a polgári jog nemzeti szinten való kodifikáltságát. A XX. század második felének kelet-európai és közép-kelet-európai történelme viszont a fontos jogváltozásokat illetően sem tömöríthető egy magánjog–polgári jog–magánjog jogfejlődési képletbe. Újabban, amikor európai metszetben lényeges mozzanat már, hogy a polgári jog anyagának fejlesztésében a nemzetállamokétól sok szempontból megkülönböztethető integrációs jogalkotási színtér is szerepet kap – ismét a magánjog kifejezés használatához való visszatérés figyelhető meg. Ez a könyv egy készülőben lévő, a magánjog fejlődésével és egységesítésével foglalkozó hosszabb mű része. Anyaga a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara polgári jogi tanszékén immáron lassan két évtizede folyó összehasonlító polgári jogi kutatások eredményeit összegzi. A római jog, a bizánci jog és a kánonjog európai jogfejlődésre gyakorolt hatásának bemutatása mellett különösen a francia, az olasz, a holland, a belga, a luxemburgi, a német, az osztrák, a svájci, a görög, a dán jogfejlődésről, valamint az európai magánjog egységesítésének folyamatáról ad részletes leírásokat, elemzéseket. Az előzetesen megírt és 2004-ben egy másik kiadónál megjelent, jelen monográfiával csaknem azonos című, rövidebb terjedelmű történeti vázlat anyaggyűjtésében, a részanyagok készítésében a Szerző nagy segítséget kapott volt tanítványaitól, a pécsi civilisztikai iskola tehetséges fiatal tagjaitól, dr. Garamvölgyi Róbert és dr. Nemessányi Zoltán tanársegédektől, valamint dr. Benke József és dr. Metzinger Péter PhDhallgatóktól. A 2009-ben a HVG-ORAC Kiadó gondozásában megjelenő mostani kötet bővítésében és a kézirat nyomdába küldhető változatának szerkesztésében a Szerző segítői dr. Bán Dániel ügyvédjelölt, PhD-hallgató, dr. Benke József bírósági titkár, egyetemi adjunktus, dr. Frank Ádám Európa-jogi szakjogász, dr. Garamvölgyi Róbert ügyvéd, egyetemi tanársegéd voltak. A szövegszerkesztési munkákat dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd irányításával Csapláros Diána, Fábián Viktória, Kozma Réka és Manzini Tibor tanszéki demonstrátorok végezték. Segítőinek önzetlen munkáját a Szerző ezúton is köszöni. Pécs, 2009. június

a Szerző

17 I. fejezet

Az európai magánjog történetéről és tagozódásáról Partikularizmus, univerzalizmus, jogösszehasonlítás Európa jogtörténete a jogi partikularizmus és a jogi univerzalizmus érdekes keveréke. A jogi szabályozások különbözőségeinek szükségessége mellett is, és a jog egységességének kívánalma mellett is sokszor és sokan érveltek. A jogi gondolat nagy irányzatai közül a természetjog támogatta leginkább a jogegységet, a jog sokszínűsége, a nemzeti jogi szabályozások közötti különbözőségek indokoltsága mellett pedig a történeti iskola állt ki a legkövetkezetesebben. Mindkét irányzat az igazságeszményre vetítette állításait.1 A történeti jogi iskola az egyformaság és egyöntetűség gondolatával szemben mindenkor azt állította, hogy a jogok sokfélesége felel meg az igazság parancsának. A különleges viszonyokat a jogban figyelembe kell venni – írta Savigny is a „suum cuique” („kinek-kinek a magáét”) elvét hangsúlyozva. Ő az egységes jog megalkotásával szemben azt emelte ki, hogy: „Minden szerves lény esetében, így az állam esetében is az az egészség alapja, hogy az egész és minden egyes rész, egyensúlyban álljon, tehát hogy minden egyes valaki és valami részesüljön a saját jogában”.2 „Azt, hogy eme sokféleség által maga a jogszolgáltatás szenved és a forgalom megnehezedik, gyakran állították, de azt semmiféle tapasztalat sem támasztotta alá, és a valóságos ok minden bizonnyal más valami. Az ok abban a leírhatatlan erőszakban van, amely az egyformaságnak puszta gondolatát minden irányban már olyan régen Európában érvényesíti.”3 Bentham, igaz Savignyhoz képest illúziók nélkül, de szintén a jogok sokfélesége mellett érvelt: „Ama nemzetek végtelen változataiból, amelyek Földünkön élnek, nem találkozunk kettő olyannal, amelyeknek jogszabályai megegyeznének. Ez feltétlenül igaz a nemzeti jogrendszerekre, mint jogszabályok összességére vonatkozóan, de talán az egyes jogszabályokat és azok szakaszait illetően is igaz. Még ha egységesítjük is azokat a mai napon, könnyen lehet, hogy holnap már megszűnik ez az egyezés.”4 Európában hosszú idő óta hagyományai vannak azonban annak a felfogásnak is, ami szerint a jog egységesítése jó és kívánatos, a jog tagoltsága viszont a világ tökéletlenségeinek sorába tartozik és ellentétes az értelemmel.5 Már Pascal gúnyosan írt az olyan igazságról, amelynek nevében a folyó egyik partján az egyik, a túloldalán pedig az ellentétes megoldást tekintették egyedül helyesnek Lásd: Kecskés, László: EU-jog és jogharmonizáció. Budapest, 2003. 245. old. Lásd: Savigny von, F. C.: Vom Beruf unserer Zeit zur Gesetzgebung und Rechtswissenschaft. Heidelberg, 1814. 42. old. 3 Lásd: Savigny von, F. C.: Vom Beruf unserer Zeit zur Gesetzgebung und Rechtswissenschaft. Heidelberg, 1814. 41. old. 4 Lásd: Bentham, J.: An Introduction to the Principles of Morals and Legislation. (Burns, J. H.–Hart, H. L. A. kiadása.) 1970. 295. old., Kecskés, László: EU-jog és jogharmonizáció. Budapest, 2003. 245. old. 5 Lásd: Kötz, Hein: Rechtsvereinheitlichung – Nutzen, Kosten, Methoden, Ziele. Rabels Zeitschrift 1986. 1. old. 1 2

i. fejezet

(„Plaissante justice, qu’une riviére borne! Vérité audeca des Pyrénées: erreur audela.”).6 Voltaire pedig egy sokat idézett írásában „furcsa barbarizmusnak” nevezte azt, hogy az utazó, utazása során minden postakocsi-állomáson a lovakkal együtt jogot is cseréljen.7 A még a XIX. században is nagyrészt jellemző jogi partikularizmusra utalt Carl Georg von Wächter szász királyi titkos tanácsos, a híres jogtudós is, aki az Észak-német Szövetség alkotmányozó gyűlésén 1867. március 20-án a következőképpen indokolta a „közös jog” szükségességét: „Talán mindegyikünk, aki közvetlen érintkezésbe került a sok német állammal, érezte azt a végtelen terhet és kényelmetlenséget, hogy ha egy pár órát vonaton ül és különböző jogterületeken utazik át, és ha tartani akarja magát az illő körültekintéshez, egy fél tucat törvénykönyvet kell magával vinnie…”8 Az európai területeken történetileg változóan a területi elv is és a személyi elv uralma is erősen felszabdalta az alkalmazásra kerülő joganyagot. Jellemző volt a középkorra, sőt némileg a későbbi időkre is, amit Agobard lyoni érsek írt a IX. század elején: „Gyakran előfordul, hogy öt együttmenő vagy élő ember közül mindegyik külön saját joga alatt él.”9 Így aztán érthető volt, hogy a bírósági tárgyalásokon a bíró mindegyik félhez feltette a kérdést: „qua lege vivis?” (Milyen törvény szerint élsz?).10 A jog tagoltsága a kereskedelmet és a gazdálkodást elsősorban azért zavarta, mert alanyai számára megnehezítette, hogy tevékenységeik hatásait, következményeit előrelássák. Bármennyire is erős tagoltság jellemezte sokáig az európai jogfejlődést, azért bizonyos nyomai az egyetemes szemléletnek, az univerzalizmusnak is voltak. Két fontos tartópillére a kánonjog és a római jog kultúrrespektje és recepciója volt.11 A XIX. század jogfejlődésének az volt a jellemzője, hogy ekkor az európai területek joganyaga országonként tagolódott, nemzetivé vált. A XIX. század volt a nagy nemzeti magánjogi kodifikációk dicsőséges időszaka. Többnyire ekkor jöttek létre azok a tekintélyes nemzeti polgári törvénykönyvek, amelyek végképp megszüntették az európai jogi életben a partikularizmus ellenére bizonyos fokig azért mégiscsak érvényesülő univerzalizmust. Az alkalmazásra kerülő joganyag ekkor már nemzetileg tagozódott és a jogi kultúra is nemzeti keretek között épült ki. Ez volt az az időszak, amikor valóban úgy látszott, hogy „az európai jogtudomány a végéhez ért”.12 Legalább két évszázad óta megszokott tehát, hogy az európai kontinensen a magánjogi szabályokat nemzetállami keretek között alkotják. Ily módon jöttek létre a XIX. századi klasszikus kódexek, s az azokat követő későbbi törvénykönyvek. A partikuláris jogok mögötti – a kisebb-nagyobb mértékben recipiált római jogon alapuló – „közönséges jog” (ius commune) ettől kezdve dezintegrálódott, a nemzetállami jogalkotás keretei közé szorult13. Lásd: Pascal, B.: Pensés (Gillimard) Paris, 1977. 156. old. Lásd: Voltaire, F. A.: Dialogues et anecdotes philosophiques (Édition Garnier Freres) Párizs, 1966. 8–12. old., Kecskés, László: EU-jog és jogharmonizáció. Budapest, 2003. 245–246. old. 8 Lásd: Buchholz, S.: Zur Rechtsvereinheitlichung in Deutschland in der zweiten Hälfte des 19. Jahrhunderts. Rabels Zeitschrift 1986. 77. old. 9 Lásd: Lunc, L. A.: Nemzetközi magánjog. Budapest, 1951. 33. old. 10 Lásd: Lunc, L. A.: Nemzetközi magánjog. Budapest, 1951. 33. old. 11 Lásd: Kecskés, László: EU-jog és jogharmonizáció. Budapest, 2003. 246. old. 12 Lásd: Coing, H.: Europäisches Privatrecht. München 1985. I. kötet Alteres Gemeines Recht. 82. old. 13 Lásd: Vékás, Lajos: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog. In: Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban. Szerkesztette: Vékás Lajos. Budapest, 2001. 27. old. 6 7

Az európai magánjog történetéről és tagozódásáról

A jogösszehasonlítás olyan idős, mint maga a jogi gondolkodás. Az ógörög jogi megfigyelők csodálkozására nyúlik vissza. Ők, amikor megállapították, hogy saját városállamukon kívül is vannak az emberek magatartását szabályozó normák, és amikor észlelték, hogy ami otthon tilos, az a szomszéd völgyben erénynek számít – már tulajdonképpen jogösszehasonlítással foglalkoztak. Még inkább jogösszehasonlítás volt az, amikor behívott bölcsek vagy kiküldött megfigyelők révén megpróbáltak konkrétabban is tájékozódni a külföldi jogi megoldásokról.14 Arisztotelész a „Politika” című értekezésének megírásához 158 olyan alkotmányt tanulmányozott át, amelyek a görög és a barbár városok jogrendjét szabályozták, és Szolón is ugyanígy járt el Athén törvényeinek megalkotásánál. A római legenda szerint a decemvirek is csak azután készítették el a XII Táblás Törvényt, miután adatgyűjtést végeztek Nagy-Görögország városaiban.15 A középkorban a római jogot hasonlították össze a kánonjoggal, a XVI. században Angliában pedig a kánonjog és a common law különbözőségeiről vitatkoztak. Később a szokások összehasonlítása lett az alapja azoknak a munkálatoknak, amelyek Franciaországban egy általános, közös szokásjog, Németországban pedig a Deutsches Privatrecht kialakulásának az útját egyengették. Montesquieu látványosan törekedett arra, hogy az összehasonlítás segítségével ismerje meg a törvények szellemét és tárja fel a jó kormányzati rendszer elveit.16 A nyugat-európai nemzeti polgári jogi kodifikációk előkészítése során, az egyes országokon belül hatályban lévő partikuláris jogrendszereket hasonlították össze, és ezen összehasonlítások felhasználásával egységesítették azok anyagait, nemzeti keretek között.17 A jogösszehasonlítás tudományos értelemben két eszmetörténeti áramlat, a romantika és a racionalizmus találkozásából ered. Főként a romantika gyermeke. Annak a felfogásnak a megnyilvánulása, hogy a jog, ugyanúgy, mint a nyelv és az erkölcs, a népek közössége által is egybekötött. Ezzel a gondolattal kapcsolódott össze a felvilágosodás racionalizmusa, amelyben már egyfajta „objektív kíváncsiság” is működött a mellett a kiindulási tétel mellett, hogy a különböző népek jogi szabályozásainak megvannak a maguk önértékei.18 Ha arra gondolunk, hogy az összehasonlító jog a romantika és a racionalizmus gondolatainak érintkezéséből ered, akkor manapság is aligha csodálkozhatunk azon, hogy ez a tudomány még mindig nem mutat egységes homlokzatot. Szemléletesen idézi Stig Strömholm a jogösszehasonlítás ezen „belső” problémájának ábrázolására a Rainer Maria Rilke által írt Orpheusz szonetteket: „Két szívút találkozásánál nem áll templom Apolló számára” („An der Kreuzung zweiner Herzwege steht kein Tempel für Apoll”).19 Mert valóban, „az összehasonlító jog tudománya, ahogyan azt manapság űzik, kétségkívül azon jelenségek egyike, amelyek egyáltalán nem engedik magukat logikailag tartható képletbe préselni: az empirikus 14 Lásd: Strömholm, S.: Rechtsvergleichung und Rechtsangleichung. Theoretische Möglichkeiten und praktische Grenzen in der Gegenwart. Rabels Zeitschrift. 1992. 611–612. old., Kecskés, László: EU-jog és jogharmonizáció. Budapest, 2003. 246. old. 15 15 Lásd: David, René: A jelenkor nagy jogrendszerei. Összehasonlító jog. Budapest 1977. 11. old., Zweigert, K.–Kötz, H.: Introduction to Comparative Law. Oxford, 1987. 8. old. 16 Lásd: David, René: A jelenkor nagy jogrendszerei. Összehasonlító jog. Budapest, 1977. 11. old. 17 Lásd: Kecskés, László: EU-jog és jogharmonizáció. Budapest, 2003. 247. old. 18 Lásd: Strömholm, S.: Rechtsvergleichung und Rechtsangleichung. Theoretische Möglichkeiten und praktische Grenzen in der Gegenwart. Rabels Zeitschrift. 612. old., Eörsi, Gyula: Összehasonlító polgári jog. Budapest, 1975. 15. old. 19 Lásd: Strömholm, S.: Rechtsvergleichung und Rechtsangleichung. Theoretische Möglichkeiten und praktische Grenzen in der Gegenwart. Rabels Zeitschrift. 612. old.

i. fejezet

társadalomtudomány alkotórészei keverednek eszmetörténeti elemekkel, jogideológiai megfontolásokkal és a jogászság által egészen soha ki nem küszöbölhető praktikus mérlegelésekkel”.20 A nemzeti törvényhozások is régóta felhasználták munkájuk során a jogösszeha sonlítást. Nem véletlen, hogy a XIX. században „összehasonlító törvényhozásról” is beszéltek. Azok, akik Franciaországban 1869-ben megalapították a Société de Législation comparée-t (Összehasonlító Jogalkotási Társaságot), arra törekedtek, hogy a különböző országokban kiadott új törvények tanulmányozásával megállapítsák, hogy milyen eltéréseket tartalmaznak azok a francia törvényekhez képest és utóbbiak kiigazítására javaslatokat is tegyenek a francia törvényhozásnak.21 Ugyancsak a XIX. században, a jus commune szétrobbanásával és annak a nemzeti kodifikációkkal való felváltásával, a jognak és a jog koncepciójának nemzeti jellegűvé válásával és a nemzetközi élet kapcsolatainak kiszélesedésével jelent meg a társadalmi megrendelés a jogösszehasonlítással szemben.22 A XIX. század végén az összehasonlító jog tudományos szempontból is öntudatra ébredt. Művelői ekkor kezdtek el dolgozni a jogösszehasonlítás elméletén, ebben az időben már nem volt elegendő, hogy különböző jogi megoldásokat hasonlítsanak össze, hanem elmélettel, ideológiával és rendszerrel is el kellett látni ezt a tevékenységet.23 A jogösszehasonlítás tudományos megalapozására irányuló törekvéseket a XIX. század végén az a tudománytörténeti helyzet is támogatta, hogy abban az időszakban a pozitivizmus irányzata volt meghatározó jelentőségű a tudományos gondolkodásban.24 A jogösszehasonlítással foglalkozók célként a jogegységesítést és végső soron az egységes „világjog” kialakítását tűzték maguk elé. 1900-ban, a Világkiállítás évében, a polgári világ akkori századfordulós eufóriája légkörében hívták össze Párizsba az Első Összehasonlító Jogi Világkongresszust. Két híres professzor, Édouard Lambert és Raymond Saleilles tudományos vezérletével a résztvevők lelkesen támogatták egy, a világot átfogó egységes jog, „az emberiség közös jogának” („droit commun de l’humanité”) gondolatát.25 A világjog előkészítésének rózsás optimizmusa jegyében26 abban bíztak, hogy a nemzetek feletti jogegység kisugárzik majd a világ jogilag megragadható viszonyaira.27 A jogösszehasonlítás mint az európai kontinens „belügye” indult meg, mégpedig túlnyomórészt a magánjog területén. A figyelem a recipiált római jognak a nemzeti államok létrejötte folytán bekövetkezett hasadására – némi leegyszerűsítéssel a francia és a német jog befolyásának vizsgálatára – összpontosult. A common law a jogösszehasonlítás szempontjából viszont egy időre a periférián 20 Lásd: Strömholm, S.: Rechtsvergleichung und Rechtsangleichung. Theoretische Möglichkeiten und praktische Grenzen in der Gegenwart. Rabels Zeitschrift. 611. old., Kecskés, László: EU-jog és jogharmonizáció. Budapest, 2003. 246. old. 21 Lásd: David, René: A jelenkor nagy jogrendszerei. 16. old. 22 Lásd: David, René: A jelenkor nagy jogrendszerei. 12. old., Eörsi, Gyula: Összehasonlító polgári jog. Budapest, 1975. 15. old. 23 Lásd: Eörsi, Gyula: Összehasonlító polgári jog. Budapest, 1975. 15. old. 24 Lásd: Kecskés, László: EU-jog és jogharmonizáció. Budapest, 2003. 248. old. 25 Lásd: Zweigert, Konrad–Kötz, Hein: An Introduction to comparative law. 2. Edition. Translated by Tony Weir. Oxford, 1987. 2–3. old. 26 Lásd: Eörsi, Gyula: Összehasonlító polgári jog. Budapest, 1975. 15. old. 27 Lásd: Zweigert, Konrad: Grundsatzfragen der europäischen Rechtsangleichung, ihrer Schöpfung und Sicherung. In: Vom deutschen zum europäischen Recht. Festschrift für Haris Dölle Tübingen 1963. II. 404. old., Kecskés, László: EU-jog és jogharmonizáció. Budapest, 2003. 248. old.

Az európai magánjog történetéről és tagozódásáról

maradt. Anglia a „fényes elszigeteltség”, azaz a „splendid isolation” elvének feladásával, főként Gutteridge hatására az 1920-as évektől kapcsolódott csak be a jogösszehasonlításba.28 Ekkor azonban a jogösszehasonlítás fejlődése időlegesen lelassult, a több országban is nagyobb teret kapott nacionalista szemlélet és a két világháború hatására.29

A jogösszehasonlítás fejlődése és szemléletváltásai A XIX. században váltak divatossá a jogirodalomban a jog fejlődését ábrázoló nagy történetifilozófiai freskók azoknak a haladó eszméknek a szolgálatában, amelyeknek az akkori szellemi irányítók hívei voltak. Szerzőik a legkülönfélébb népek jogait használták fel nagy történeti képek felvázolásához, és ezek révén rajzolódott ki az emberiség haladása. Angliában Maine, Németországban Kohler volt a képviselője ennek az irányzatnak, de ebben a szellemben hozták létre 1831-ben Franciaországban a Collége de France-ban az első összehasonlító jogi tanszéket is.30 Ha a jogösszehasonlítás történetét az eszmetörténet oldaláról vizsgáljuk, az eszmék átfogó elméletté válásának első szakaszát a jog történeti szemléletének térhódításával párhuzamos folyamatként értelmezhetjük. Úgy tűnik, hogy ezen a téren az első lépést Maine úttörő jelentőségű műve, az 1871-ben megjelent „Ancient Law”31 jelentette, mely a jog történetét a darwini evolúcióelmélet mintájára az egyetemes érvényű fejlődési törvények hatásával igyekezett magyarázni.32 Maine törekvését alapvetően a korabeli természettudományok nagy jelentőségű új eredményei ihlették. Ezek hatására váltak a természettudományok által alkalmazott egzakt kutatási módszerek a tudományosság fokmérőivé a társadalmi jelenségek tanulmányozásánál is. A Maine által összehasonlító módszerrel végzett egzakt ténykutatások és azok eredményeként a társadalmi jelenségek, és így a jog körében is érvényesülő objektív fejlődési törvények feltárása tökéletes összhangban állt a korabeli tudományra jellemző egyetemes érvényű paradigmával.33 Az ősi jog hindu, görög, római, kelta és más forrásainak vizsgálatára alapozott kutatás Maine műveiben a más tudományokban (például az anatómiában és a nyelvtudományban) már korábban sikerrel alkalmazott összehasonlító módszernek a történeti szemlélettel való összekapcsolását jelentette, és a jog új összehasonlító és történeti tudományának (historical and comparative jurisprudence) megalapozásához vezetett. Ebben a megközelítésben elmosódott a különbség a jogLásd: Eörsi, Gyula: Összehasonlító polgári jog. Budapest, 1975. 15–16. old. Lásd: Strömholm, S.: Rechtsvergleichung und Rechtsangleichung. Theoretische Möglichkeiten und praktische Grenzen in der Gegenwart. Rabels Zeitschrift, 1992. 612.; 616. old. 30 Lásd: David, René: A jelenkor nagy jogrendszerei. 13–14. old. 31 Lásd: Maine, H. S.: Ancient Law: Its Connection with the Early History of Society and Its Relation to Modern Ideas. London, 1871. 32 Lásd: Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 232. old. 33 Lásd: Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 232. old. 28 29

i. fejezet

történet és az összehasonlító jogtudomány között: magának a jog tudományának kell mind történetinek, mind összehasonlítónak lennie.34 Németországban ezt a folyamatot egyrészt a történeti jogi iskola eszméinek hatása, másrészt a hegeli filozófiából táplálkozó fejlődés-gondolat széles körű térhódítása indította el. Az úgynevezett primitív, barbár, vagyis nem civilizált népek jogi kultúrájának vizsgálata itt is az egyetemes fejlődési törvények feltárására irányult és az ös�szehasonlító módszer alkalmazása egy ősi, közös eredetű indogermán jog rekonstruá lásának szolgálatában vált nélkülözhetetlen eszközzé a jogi etnológia, vagyis az etnológiai jogtudomány keretében.35 Az ősi kultúrák és ezen belül az ősi jog intézményeinek összehasonlító vizsgálata itt is tulajdonképpen két tudomány, egyfelől a ténykutatásra és a tények tárgyilagos leírására alapozott felfogás, másfelől egy spekulatívnak nevezhető irányzat szempontjainak összefonódását eredményezte.36 A jogi etnológia, mint a jog összehasonlító tudományának első önálló megjelenési formája, alapvetően elméleti célokat szolgált. Legfőbb eredménye az volt, hogy a fejlett (progresszív) társadalmak kezdeti szakaszára a XIX. században primitívnek vagy elmaradottnak minősülő társadalmak megfigyelhető körülményeiből lehetett következtetni, és az összehasonlító módszer a történeti ismeretekben mutatkozó hézagok sikeres kitöltésére alkalmazni.37 A jogösszehasonlításnak ez a paradigmája, amely elsősorban a Németországban és Angliában folytatott kutatásokat jellemezte, a XIX. század végéig maradt uralkodó a jogösszehasonlítás tudományában. Módosulása, sőt gyökeres átalakulása az 1900 augusztusában, Párizsban rendezett első nemzetközi összehasonlító jogi kongresszuson ment végbe, ahol a francia jogtudomány képviselőinek kezdeményezésére nemcsak a jogösszehasonlítás terén addig elért eredmények összegzésére került sor, hanem a jog összehasonlító tudományának elméleti, rendszertani és módszertani kérdéseinek ismételt felvetésére és megvitatására is. Ekkor fogalmazódott meg a jogösszehasonlításnak az a „droit comparé” néven jelentkező új koncepciója, amely mindmáig meghatározó maradt a jogösszehasonlítás elmélete és gyakorlata számára. Azok a problémák, amelyeket akkor felvetettek, a célok, amelyeket megfogalmaztak és a módszerek, amelyeket ezek elérésére alkalmaztak a jelenkor jogösszehasonlítására is érvényesek.38 A cél, amely már a kongresszus előkészítő anyagainak alapján egyértelművé vált, a jog olyan új összehasonlító tudományának megteremtése volt, amely segítséget nyújthat egy közös törvényhozói jog (droit commun législatif) megteremtéséhez,

34 Lásd: Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 232– 233. old. 35 Lásd: Post, A. H.: Grundriss des enthnologischen Jurisprudence. Oldenburg–Leipzig, 1894–95., Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 233. old. 36 Lásd: Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 233. old. 37 Lásd: Maine, H. S.: Lectures on the Early History of Institutions. London, 1874. 226. old., Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 233. old. 38 Lásd: Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 233. old.

Az európai magánjog történetéről és tagozódásáról

vagyis a századfordulós Európa szükségleteihez alkalmazkodó új, egységes jogi szabályozás létrehozatalához.39 Az új koncepció szerint, amelyet Lambert 1900. évi párizsi kongresszusi referátumában fogalmazott meg, indokolt az elválasztóvonal meghúzása a jogösszehasonlítás korábban egyeduralkodó, elméleti igényű tudománya és a tulajdonképpeni droit comparé között. Az előbbi a jogfejlődés egyetemes érvényű törvényszerűségeinek feltárásával foglalkozik, így voltaképpen a jogtörténettel és a szociológiával mutat hasonlóságot, míg az utóbbi a pozitív jog tudományának egyik ágaként elsődlegesen annak fejlesztését és tökéletesítését szolgálja. E törekvések távlati célja a „civilizált országok közös jogának létrehozása a jogegységesítés (unification de droit) útján, amely a jogfejlődés kontinentális hagyományain, vagyis az írott, törvényhozói jog elsődlegességén vagy kizárólagosságán alapul, és a továbbiakban egyetemes érvényű modellként szolgálhat a fejlődésben visszamaradt népek felzárkóztatására is.40 Az új koncepció paradigmaváltást jelentett a jogösszehasonlításban. A droit comparé néven megjelenő összehasonlító jogtudomány számára az elméleti viták helyett a gyakorlati célok szolgálatában álló konkrét feladatok megvalósítása került előtérbe. Ennek jegyében bontakozott ki Európa-szerte a jogösszehasonlítás nemzetközi szintű intézményesedése.41 Az I. világháborút követő időszakban, amely Ancel szerint a párizsi világkongres�szussal megkezdődött modern jogösszehasonlítás második szakaszának tekinthető,42 a kutatómuka jellege és súlypontjai némileg megváltoztak. A változásban az angolszász és a kontinentális európai országokat tömörítő szövetségi rendszerből adódó szempontok meghatározó szerepet játszottak. A világháborúban tanúsított angolszász szerepvállalás a jog világára is hatott, a kontinentális európai jogászok figyelmét és érdeklődését fokozottan a common law megoldásai felé fordította. A jogösszehasonlítás mibenlétét, helyét, hasznosságát, célját és módszereit feszegető elméleti alapkérdések helyett most egyfelől a római-germán, másfelől a common-law hagyományokból táplálkozó konkrét jogi megoldások között fellelhető hasonlóságok és különbségek kutatása került előtérbe43. Ez a hangsúlyváltozás egyrészt a bírói gyakorlat által kifej39 Lásd: Ancel, Marc: Les grandes étapes de la recherche comparative au XXe siecle. In: Studi in Memoria di Andrea Torrente. Milano, 1968. 21. old., Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszeha sonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 233–234. old. 40 Lásd: Lambert, Édouard: Conception générale et définition de la science du droit comparé, sa méthode, son histoire, le droit comparé et l’enseignement du droit. In: Congres International de Droit Comparé. 26–60. old., Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 234. old. 41 Lásd: Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 234. old. 42 Lásd: Ancel, Marc: Les grandes étapes de la recherche comparative au XXe siecle. In: Studi in Memoria di Andrea Torrente. Milano, 1968. 27. old., Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehason lításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 234. old. 43 Lásd: Rabel, Ernst: Aufgabe und Notwendigkeit der Rechtsvergleichung. In: Rechtsvergleichung. Herausgegeben von Konrad Zweigert und Hans-Jürgen Puttfarken. Darmstadt, 1978. 104. old. Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 234–235. old.

i. fejezet

lesztett jogi megoldásokat is bevonta a jogösszehasonlítás körébe, másrészt a jog történeti gyökereinek és fejlődésének tanulmányozását előtérbe állító korábbi felfogással szemben a korabeli jogrendszerek vizsgálatát, vagyis a múlttal szemben a jelent részesítette előnyben.44 Ezek a változások, amelyek a jogösszehasonlításban végbement paradigmaváltásként is értelmezhetők, a II. világháború után bekövetkező alapvető jelentőségű fordulatot is előkészítették. Az általánosan elfogadott alapelv (miszerint csak az összehasonlíthatókat lehet összehasonlítani) érvényességéből most már nem csak az úgynevezett civilizált országok jogrendszereinek összehasonlíthatóságára vonatkozóan lehetett következtetni. Az „összehasonlíthatóság” szó jelentéstartalma már nem korlátozódott csupán a jog megjelenési formájára (írott jog, szokásjog), hanem az adott jogi szabályozás társadalmi funkciójának és jogpolitikai szükségességének figyelembevételét is jelentette, vagyis ezek azonosságát tekintette az összehasonlítás szükséges előfeltételének. Az ilyen elméleti alapállásból kiindulva nem lehetett akadálya annak sem, hogy az összehasonlítást a legkülönbözőbb fejlettségű és jellegű jogrendszerekre, így a távol-keleti vagy a szocialista jogokra is ki lehessen terjeszteni.45 A jogösszehasonlítás fejlődése a II. világháború után újabb ugróponthoz érkezett. Ekkor ugyanis a jogközelítés és jogegységesítés iránti igény megsokszorozódott, az ezekhez eszközként is használt jogösszehasonlítás szerepe felértékelődött, tematikai lag pedig túlterjedt a magánjogon, és abban a többi jogág is érintett lett. Az USA is egyre nagyobb érdeklődést mutatott a jogösszehasonlításban és fokozatosan annak egyik fontos műhelyévé vált. Ezt azok az európai tudósok is előmozdították, akik a fasizmus elől menekülve az USA-ban leltek tudományos menedékre és egyetemi katedrára. A II. világháború után tehát a jogösszehasonlítás már megszűnt „európai belügy” és „magánjogi belügy” lenni.46 A két világháború elsöpörte Európában azt a szellemi tájképet, amely a jogössze hasonlítást a XX. század elején meghatározta.47 A II. világháború utáni jogössze hasonlítást és az ehhez kapcsolódó jogközelítési – jogegységesítési gondolatokat már nem az egységes „világjognak” a XIX. és XX. századok fordulóján oly divatos eszménye határozta meg. A tudománytörténetben ebben az időszakban egyre hatásosabbá váló relativizmus sem kedvezett a „világjog” eszményének. A relativizmus ugyanis a törvényszerűségek ilyen fokú általánosítását nem kedvelte. Így az egységes „világjog” kialakításának gondolata helyett a gazdasági racionalitás eszménye vált meghatározóvá a jogösszehasonlításban. A gazdasági ügyletek következményei előreláthatóságának fokozása és az ügyleti költségek lehető csökkentése volt az a két érték, amelyeket a jogösszehasonlítás elsősorban szolgálni igyekezett. A XX. század köze-

44 Lásd: Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 235. old. 45 Lásd: Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 235. old. 46 Lásd: Eörsi, Gyula: Összehasonlító polgári jog. Budapest 1975. 16. old., Kecskés, László: EU-jog és jogharmonizáció. Budapest, 2003. 248–249. old. 47 Lásd: Strömholm, S.: Rechtsvergleichung und Rechtsangleichung. Theoretische Möglichkeiten und praktische Grenzen in der Gegenwart. Rabels Zeitschrift, 1992. 616. old.

Az európai magánjog történetéről és tagozódásáról

pétől és korunkban is azt a jogalkotást tartják általában jó jogalkotásnak, amely a gazdaságot és annak fejlődését segíti.48 A II. világháborút követő események még inkább a jogösszehasonlítással kapcsolatos elméleti spekulációk háttérbe szorítása és a gyakorlat szükségleteinek figyelembevétele irányába hatottak. 1948 és 1982 között a világ 37 államában lépett hatályba új polgári törvénykönyv.49 Az úgynevezett szocialista világrendszer létrejötte és az azzal való „békés egymás mellett élés” követelménye a droit comparé jelszavával immár világméretűvé váló nemzetközi mozgalomra sem maradhatott hatás nélkül.50 Míg az I. világháborút követő időszakban, az új, magát szocialistának nevező politikai berendezkedés és jog érvényesülése egyetlen országra, a Szovjetunióra korlátozódott – a szovjet jognak pedig „nem jog”-ként való értékelését és ezzel a jogösszehasonlításból való kirekesztését is lehetővé tette –, addig az új politikai viszonyok valóságából logikusan következett az eleinte általánosan elutasított álláspont módosulásának szükségessége.51 A nemzetközi kereskedelem, forgalom, munka- és családi viszonyok, utóbb a nemzetközi mértekben kibontakozó turizmus szükségletei az állami keretek között folytatott jogi szabályozások harmonizálása irányába hatottak és ebből nem maradhattak ki az európai és az európán kívüli szocialista országok sem. A mindkét oldalról megnyilvánuló kezdeti elutasítást mindinkább egy olyan álláspont váltotta fel, amely már nem tagadta az összehasonlíthatóságot, hanem annak várható eredményeit illetően fogalmazott meg eltérő – esetenként a konvergencia irányába is mutató – következtetéseket.52 Ezen utóbbi, főként a civilisták körében elterjedt törekvések keretében még olyan álláspontok is voltak, amelyek szerint a szocialista jog tulajdonképpen a római-germán eredetű hagyományok folytatásának tekinthető, hiszen az alapvető jogi fogalmak és felosztások (kodifikáció, szerződés, felelősség stb.) – legalábbis formailag – ott is megmaradtak. Utóbb kísérletek történtek a szocialista jogoknak – a közös eredet hangsúlyozása alapján – a nyugati jogi tradíció körébe való bevonására is.53 48 Lásd: Strömholm, S.: Rechtsvergleichung und Rechtsangleichung. Theoretische Möglichkeiten und praktische Grenzen in der Gegenwart. Rabels Zeitschrift, 1992. 618. old. 49 Lásd: Sacco, R.: La codification, forme dépassé de législation? In: Rapports nationaux italiens au XIe Congrés International de Droit Comparé. Milano, 1982. 70–72. old., Harmathy, Attila: A polgári jogi kodifikációról. In: Emlékkönyv Nizsalovszky Endre születésének 100. évfordulójára. Szerkesztették: Mádl Ferenc és Vékás Lajos. Budapest, 1994. 115. old. 50 Lásd: Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 235. old. 51 Lásd: Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 235. old. 52 Lásd: Eörsi, Gyula: Convergence in Civil Law? In: Socialist Approach to Comparative Law. Leyden–Budapest, 1977. 45–94. old., Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 235. old. 53 Lásd: Glendon, Mary Ann–Gordon, Michael Wallace–Osakwe, Christopher: Comparative Legal Traditions. St. Paul, Minn., 1985. Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 235–236. old., Merryman, John Henry: The Civil Law Tradition. An Introduction to the Legal Systems of Western Europe and Latin America. 2. kiadás. Stamford, 1985. 1–2. old.

i. fejezet

A jogösszehasonlítás szakirodalmában fellelhető ezen nézetekkel szemben többen is joggal mutattak rá arra, hogy a szocialista jog a formai hasonlóságok ellenére lényeges vonásait illetően alapvetően különbözik minden korábbi jogrendszertől. Ha a jog fogalma csak a jogszabályok összességét jelentené, úgy valóban nem lenne akadálya a római-germán rokonság megállapításának, ám a „jog” szónak a jogössze hasonlítás szempontjából alapvetőnek tekinthető jelentése ennél jóval tágabb: a pusztán „technikai” összetevők mellett az ezeknél hangsúlyosabb „ideológiai” tényezőket, vagyis a széleskörűen értelmezett társadalmi hátteret is magában foglalja. E megfontolások alapján a szocialista jog alapvetően új típusú jognak tekinthető, és így indokolt róla, mint új jogtípusról vagy új jogcsaládról beszélni. A jogrendszer szorosan vett „jogi” (technikai) és „nem jogi” (ideológiai) összetevőinek vizsgálata vezetett el a jogösszehasonlítás új paradigmájában kulcsszerepet játszó „stíluselemek” (Stilelemente) megfogalmazásához, valamint a jogrendszerek „meghatározó” (déterminants) és „helyettesíthető” (fongibles) összetevőinek megkülönböztetéséhez.54 A jogösszehasonlítás új paradigmája tehát nem az alapkérdések tekintetében jelentett változást. Az új paradigma is magában foglalta a jogösszehasonlítás lényegére, céljaira és a funkcióira, módszereire és történetére vonatkozó kérdéseket, de ezek megválaszolását a jog átfogó „társadalmi”-nak nevezhető szemlélete alapján végezte el. Ennek a paradigmának szerves részét képezi a világ jogrendszereinek stíluselemek alapján történő jellemzése és ennek alapján nagyobb gondolati egységekbe, jogcsaládokba vagy jogkörökbe történő besorolása.55 Az új összehasonlító jogi paradigma talán legfontosabb eredményének az tekinthető, hogy véglegesnek tűnő módon szakított a jogot a jogszabályok összességére korlátozó szemlélettel. Ennek helyére egyrészt az úgynevezett funkcionális megközelítést állította, ami lehetővé tette a jog társadalmi szerepének és dinamikájának figyelembevételét is a korábbi statikus értelmezéssel szemben. A jogösszehasonlító vizsgálódások most már olyan kérdésekre is kiterjedhettek, amelyek a joggyakorlattal és általában a jog érvényesülésével kapcsolatosak, a jogszociológiából átvett „law in books – law in action” megközelítés szellemében. A paradigmaváltás másfelől azonban magában foglalta az ideológiai tényezők és a jog gazdasági, politikai, kulturális hátterének figyelembevételét is. Az új megközelítésben másodlagossá váltak és fokozatosan elhalványultak a kontinentális és a common law rendszerek közötti korábban feloldhatatlannak tűnő különbségek, és a világ két ellentétes táborra szakadásának (bipoláris világrend) tényét tükrözve indokolttá vált a szocialista jogtípussal, jogcsaláddal szembe állítható „nyugati jog” (burzsoá jog) terminológia használata is.56 54 Lásd: David, René: Les grands systemes de droit contemporains. (Droit comparé). Paris, 1964. 147. és következő old., Zweigert, Konrad–Kötz, Hein: Einführung in die Rechtsvergleichung auf dem Gebiete des Privatrects. Tübingen, 1969. 67. és köv. old. Constantinescu, Léontin-Jean: Traité de droit comparé. Tome I. Introduction au droit comparé. Paris, 1972. 212. és következő old., Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 236. old. 55 Lásd: Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 236. old. 56 Lásd: David, René: Traité élémentaire de droit civil comparé. Paris, 1950. 227. és köv. old., Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 236–237. old., Vö.: De Cruz, Peter: Comparative Law in a Changing World. 2. kiadás. London–Sydney. 1999. 243–264. oldal.

Az európai magánjog történetéről és tagozódásáról

A paradigmaváltás alapján a XX. század jogösszehasonlító tudománya gyors fejlődésnek indult. Különösen az egyes jogintézmények összehasonlító vizsgálata terén ért el jelentős eredményeket. A külföldi jogokra és a különböző jogcsaládokra kiterjedő anyaggyűjtés kutatók sokaságát mozgósította a jogösszehasonlítás szolgálatára. A megismert tényekre alapozva kisebb könyvtárnyi szakirodalom halmozódott fel. A jogösszehasonlítás benyomult a jogi felsőoktatásba és ennek intézményes keretei az egyes országokban is és nemzetközi szinten is kialakulóban vannak. A komparatistákat tömörítő szervezetek száma megsokszorozódott. Nemzetközi rendezvények sokaságára kerül sor minden évben a jogösszehasonlítás égisze alatt. Az elért eredmények alapján valóban indokoltnak tűnik a jogösszehasonlítás XX. századi diadalútjáról beszélni.57 A XX–XXI. század fordulója körül azonban olyan vélemények is megjelentek, amelyek az elért eredményeket relativizálva új utakat keresnek a XXI. századi összehasonlító jogtudomány számára. Ezek a kritikus megállapítások nemcsak egyes részletkérdésekre vonatkoznak (például a valódi interdiszciplinaritás hiányára és az empirikus adatok szegényességére), hanem magát az uralkodó paradigmát is érintik. Annak legfőbb kudarcaként azt tekintik, hogy a jogösszehasonlításnak nem sikerült önálló tudománnyá válnia.58 Az okok között az úgynevezett strukturális problémák – a jogösszehasonlítás jelszavával folytatott kutatások szerteágazó volta, a megfelelő koordinálás és az úgynevezett csapatmunka elmaradása – mellett az elméleti megalapozás hiánya, sőt a jogösszehasonlító módszer mibenlétével kapcsolatos elméleti hiányosságok is szerepelnek.59 Péteri Zoltán szerint a változások várhatóan az „összehasonlító jogi kultúrák” elnevezéssel jelentkező irányzat célkitűzéseinek megvalósításával mennek majd végbe60.

A jogászi szakma és a jogösszehasonlítás A különböző jogrendszerek fejlődésének hasonlóságaival és különbségeivel foglalkozó tudomány, a jogösszehasonlítás a XX. század kezdete, de még inkább 1945 óta igen nagy mértékben fellendült, és azóta elterjedten az egész jogtudomány és jogi kultúra szükséges elemének tekintik. Korábban az összehasonlító jogot csupán néhány dilettáns számára fenntartott területnek tartották.61 57 Lásd: Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 237. old. 58 Lásd: Reimann, Mathias: The Progress and Failure of Comparative Law int he Second Half of the Twentieth Century. The American Journal of Comparative Law. Vol. 50. 2002. 673. old., Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 237. old. 59 Lásd: Reimann, Mathias: The Progress and Failure of Comparative Law int he Second Half of the Twentieth Century. The American Journal of Comparative Law. Vol. 50. 2002. 673. old. Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 237. old. 60 Lásd: Péteri, Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Placet Experiri. Ünnepi Tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerkesztette: Raffai Katalin. Budapest, 2004. 237. old. 61 Lásd: David, René: A jelenkor nagy jogrendszerei: Összehasonlító jog. Budapest, 1977. 12. old.

i. fejezet

Az összehasonlító jognak a jogtudomány megújulásában és egy új, a modern világ viszonyainak megfelelő joganyag kimunkálásában jelentős szerepe van. Az összehasonlító joggal foglalkozóknak, a komparatistáknak nemcsak az a feladatuk, hogy kimutassák, milyen szerepet kell játszani az összehasonlító jognak, hanem az is, hogy segítsék a jogászokat a szakágukban előttük álló feladataik ellátásában. Az összehasonlító jog tehát, nemcsak annak a néhány jogásznak a számára fenntartott terület, akik érdeklődnek eziránt az ágazat iránt. Minden jogásztól elvárható, hogy érdeklődjék az összehasonlító jog iránt saját jogának jobb megismerése és annak tökéletesítése céljából, sőt ezen túlmenően azért is, hogy az idegen országok jogászaival egyetértésben egységes kollíziós vagy anyagi szabályokat hozzanak létre, összehangolják a különböző jogrendszereket. A legtöbb jogász számára az összehasonlító jog kétségtelenül nem lesz más, mint egy módszer, a komparatív módszer, amely az általuk kitűzött különböző célok szolgálatában áll. Mások számára viszont az összehasonlító jog igazi tudomány, a jog megismerésének egyik ága. Azokat a jogászokat, akik az összehasonlító jogot egyszerűen csak alkalmazzák, segíthetik munkájukban azok a komparatisták, kiknek érdeklődése tudományos igénnyel is irányul a külföldi jogokra és azoknak a hazai jogokkal való összehasonlítására.62 A jogrendszerek különbözősége nemcsak szabályaik különbözőségében rejlik. Felszínes és hamis az a felfogás, miszerint a jog nem más, mint egyszerűen normák ös�szessége. A jog egy adott időszakban és egy adott országban valóban konkretizálódhat bizonyos számú jogszabályban. De a jog, mint jelenség ennél sokkal összetettebb, bonyolultabb. Valójában minden jog valamilyen rendszert alkot. A különböző nemzeti jogoknak van meghatározott fogalmaknak megfelelő szóhasználata, tartalmuk a társadalmi rendről kialakult meghatározott felfogáshoz kötődik, szabályaikat különböző kategóriákba sorolják, azokat eltérő technikai szempontok szerint fogalmazzák meg, szabályaik értelmezéséhez különböző módszereket alkalmaznak.63 A jogszabályok változásai miatt a gyakorlati jogászoknak óvakodniuk kell a jogirodalom olyan darabjaitól, amelyek nem teljesen naprakész anyagot tartalmaznak. A jog oktatása azonban mégsem lehetetlen vállalkozás, lévén, hogy a jog azért más és több, minthogy pusztán csak a változó szabályok összességének lenne tekinthető. Amit a joghallgatóktól megkívánunk, vagy meg kellene kívánnunk, az nem az adott időpontban jogszabályok részletekig menő megtanulása és memóriát próbáló fejből elmondása. Kevés haszna lenne ebből a joghallgatónak mondjuk tíz évvel később olyan foglalkozás gyakorlásánál, amely talán nincs is összefüggésben a megtanult szabályok nagy többségével. Amit egy joghallgatónak, sőt manapság szinte minden jog iránt érdeklődőnek meg kell tanulnia, az az a keret, amelyben a szabályokat ös�szefoglalták. Meg kell tanulni a szabályokban használt kifejezések jelentését, a módszereket, amelyek segítségével értelmük pontosan megfogalmazható, megérthető és összhangba hozható. Igaza van a német Kirchmann-nak, aki már 1848-ban úgy látta, hogy „a törvényhozó három szavától egész könyvtárak mehetnek a zúzdába”64, vagyis hogy a jogszabályok a törvényhozó akár egyetlen tollvonásától is megváltozhatnak. Fennmaradnak viszont más elemek a jogban, olyanok „amelyeket nem lehet önkényesen megváltoztatni, mert szorosan kapcsolódnak civilizációnkhoz és gondolkodásLásd: David, René: A jelenkor nagy jogrendszerei: Összehasonlító jog. Budapest, 1977. 19. old. Lásd: David, René: A jelenkor nagy jogrendszerei: Összehasonlító jog. Budapest, 1977. 25. old. 64 Lásd: Kirchmann, J.: Die wertlosigkeit der Jurisprudenz als Wissenschaft. Új kiadás. 1936. 25. old., David, René: A jelenkor nagy jogrendszerei: Összehasonlító jog. Budapest, 1977. 25. old. 62

Az európai magánjog történetéről és tagozódásáról

módunkhoz: a törvényhozó éppoly kevéssé hat rájuk, mint nyelvezetünkre vagy gondolkodásmódunkra.”65 A ma világa nem a múlt világa többé. Egyre gyakrabban kerülünk kapcsolatba, találkozunk olyan emberekkel, jogászokkal, akik másfajta képzésben részesültek, mint mi. A miénktől eltérő módszerekkel gondolkodnak, más fogalmakat használnak, más a világról alkotott képük és a jogról vallott felfogásuk.66 A találkozásoknál az is hamar nyilvánvaló válik, „a jogösszehasonlítás nemcsak fényképészet, hanem építészet is”.67 Az összehasonlító jog fejlődésében manapság két vonal különíthető el: a „jogalkotási összehasonlító jog” (legislative comparative law) és a „tudományos vagy elméleti összehasonlító jog” (scientific or theoretical comparative law). A jogalkotási összehasonlító jognak a fejlődése folyamatosabb, története pedig eleve régebbre nyúlik vissza. Indulása a XIX. század közepére, a német polgári jogi kodifikáció előkészítésének időszakára esik. A német BGB-nél régebbi polgári jogi kódexek azért nem hasznosították jelentős mértékben a jogösszehasonlítás eredményeit, mert azok inkább a természetjogi gondolkodáson alapultak.68 A tudományos vagy elméleti összehasonlító jog fejlődése azért szaggatottabb és lassúbb, mert kialakulását annak idején a partikularizmus gátolta, később pedig ennek az irányzatnak a művelése rengeteg módszertani problémát vetett fel és görgetett maga előtt.69 Jelen monográfiának nem célja e problémahalmazban elveszni, ezért a célok szerényebbek. A magyar jogrendszer fejlesztéséhez és a nemzetköziesedő polgári jog egyetemi oktatásához kíván adalékot és sémákat adni, néhány nagyobb európai nemzeti jogrendszer fejlődésének és a magánjog eddigi és korabeli európai egységesítési folyamatainak bemutatásával.

A jogrendszerek osztályozása a jogösszehasonlítás ingadozó kategóriáival (jogtípusok, jogcsaládok, jogcsoportok, jogkörök) A XX. század közepét és második felének évtizedeit meghatározó világpolitikai szerkezet, a kétpólusú világ és világkép a jogösszehasonlítás elméletén és módszerein is lényeges nyomokat hagyott. Azokban az évtizedekben Közép-Kelet-Európából, a korabeli Magyarországról nézve úgy tűnt, hogy a termelőerők, a termelési és a társadalmi viszonyok különböző megítélése határozta meg nagyrészt ideológiailag is színezetten a jogösszehasonlítás szemléletét. Eörsi Gyula 1975-ben megjelent összehasonlító jogi nagymonográfiája különösen ezt láttatta.70 A jogtípusok és a jogcsoportok Lásd: David, René: A jelenkor nagy jogrendszerei: Összehasonlító jog. Budapest, 1977. 25. old. Lásd: David, René: A jelenkor nagy jogrendszerei: Összehasonlító jog. Budapest, 1977. 20. old. 67 Lásd: Mádl, Ferenc: Összehasonlító nemzetközi magánjog – A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Budapest 1978. 93. old., hivatkozza Kecskés, László: Perelhető-e az állam, immunitás és kárfelelősség, Budapest, 1988. 21. old. 68 Lásd: Zweigert, Konrad–Kötz, Hein: An introduction to comparative law. Harmadik kiadás. (fordította: Weir, Tony) Oxford, 1998. 51. old. 69 Lásd: Zweigert, Konrad–Kötz, Hein: An introduction to comparative law. Harmadik kiadás. (fordította: Weir, Tony) Oxford, 1998. 51–53. old. 70 Lásd: Eörsi, Gyula: Összehasonlító polgári jog. Budapest, 1975. 65

i. fejezet

voltak ennek a szemléletnek és korszaknak a hangsúlyos jogösszehasonlítási kategóriái. Az akkori két egymással szemben álló világrendszer különbségeit a jogfejlődés vonatkozásában ezeken a fogalmakon keresztül tükröztették a jogösszehasonlítók.71 Később viszont, a bipoláris világrendszer és világkép összeomlásával, a XX. század utolsó évtizedétől számíthatóan kiegyenlítő tendencia figyelhető meg a jogössze hasonlításban. A jogtípusok közötti ideológiai jellegű megkülönböztetések helyett a jogrendszerek mélyebb szakmai rétegeinek, fejlődési sajátosságainak, összefüggései nek vizsgálatára terelődik inkább a figyelem. A jogtípusok alapján tett különböztetések fontossága elhalványodott, ami pedig a többi jogösszehasonlító kategóriát illeti: a jogcsoportok mellett a jogcsaládok és a jogkörök fogalmai is megjelentek. Az utóbbiak gyakran egymást zavaró módon, átfedő értelmezésekben kerülnek alkalma zásra. A jogtípusok figyelembevételével történő jogösszehasonlítás történeti alapon és az eltérő társadalmi berendezkedések alapján különböztetett az eltérő jogrendszerek között. Az egyes jogtípusokon belül is fellelhetők azonban a közös jegyek mellett lényeges különbségek is.72 Eörsi szerint a jogtípusok fejezik ki és egyben szabályozzák azt, hogy a termelőeszközök kiknek, mely osztálynak a tulajdonában vannak; az egyéni, csoportos vagy társadalmi elsajátítás-e az uralkodó; ha egy osztály a tulajdonos, ez milyenfajta termelési szervezetben és viszonyok közepette végzi ezt az elsajátítást; szabályozzák a tulajdoni viszonyok adott rendszere védelmének, biztosításának rendjét, mechanizmusát, a demokrácia és diktatúra megosztását, a társadalom osztályainak egymáshoz való viszonyában. Minthogy a jogtípus kategóriája a jogot keletkezése és hatása alapjainál ragadja meg, Eörsi szerint a jogtípusokon alapuló osztályozás adja a legalapvetőbb osztályozást.73 René David azon kesergett, hogy a római-germán jogcsaládot és a common law jogcsaládot a „burzsoá” jogok jelzővel foglalták össze „annak a szocialista tábornak a jogászai, amely a Szovjetunióból és azokból az országokból áll, amelyek a Szovjetuniót választották modellül, vagy amelyek a Szovjetunióhoz hasonlóan a marxizmus– leninizmus tanaihoz csatlakoztak.”74 René David voltaképpen azt kritizálta, hogy a jogtípus minőség (burzsoá) torzította a jogcsaládok megítélését. A jogösszehasonlítás atyjának tekintett René David a szocialista jogokat jogcsaládként állította a római-germán jogcsalád és a common law jogcsalád mellé.75 A szocialista jogcsaládot sok munka részletesen elemezte már. Hosszabb időszakot követően, amikor is a szocialista jog értelmezésére több egymással versengő felfogás tartott igényt, a tudományos közvélemény a René David nevéhez kacsolódó felfogást fogadta el uralkodó paradigmának. Ez a szemlélet a szocialista jogot ideológiai meg71 Lásd: Zweigert, K.: Zur Lehre von den Rechtskreisen. In: XX. Century Comparative and Conflicts Law, Legal Essays in Honour of Hessel E. Yntema, Leiden 1961. 42–55. old., különösen 53–54. old., Weber, M.: Rechtssoziologie. Neuwied 1960. 275. old., Schnitzer: Vergleichende Rechtslehre. I–II. köt. 1961, 134–136. old., Eörsi, Gyula: Összehasonlító polgári jog. Budapest, 1975. 57. old. 72 Lásd: Eörsi, Gyula: Összehasonlító polgári jog. Budapest, 1975. 59. old. 73 Lásd: Eörsi, Gyula: Összehasonlító polgári jog. Budapest, 1975. 51. old. 74 Lásd: David, René: A jelenkor nagy jogrendszerei: Összehasonlító jog. Budapest, 1977. Összehasonlító jog, Budapest, 1977. 30. old. 75 Lásd: David, René: A jelenkor nagy jogrendszerei: Összehasonlító jog. Budapest, 1977. Összehasonlító jog, Budapest, 1977. 30–31. old.