Az ügyvédi felelősség és biztosítása

Dr. Sándor István Dr. Szűcs Brigitta

Az ügyvédi felelősség és biztosítása Második, átdolgozott és aktualizált kiadás

Dr. Sándor István Dr. Szűcs Brigitta

Az ügyvédi felelősség és biztosítása Második, átdolgozott és aktualizált kiadás

Lap- és Könyvkiadó Kft.

© Dr. Sándor István, 2014 © Dr. Szűcs Brigitta, 2014 © HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2014 A kézirat lezárva: 2014. október 30.

Második, átdolgozott és aktualizált kiadás

Lektorálta: DR. KOVÁCS KÁZMÉR

Szerzők: Dr. Sándor István: I., II., III. és VI. fejezet Dr. Szűcs Brigitta: IV. és V. fejezet A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy módon – a kiadó engedélye nélkül közölni.

ISBN 978-963-258-257-3 Budapest, 2014 A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője Internet: www.hvgorac.hu • E-mail: info@hvgorac.hu Felelős szerkesztő: dr. Gábor Zsolt Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

Tartalom

Rövidítések. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Előszó. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 I. Történeti előzmények. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 1. A római jogi szabályozás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 2. Az európai ügyvédség kialakulása. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17 3. Az ügyvédség és az ügyvédi felelősség kialakulása Magyarországon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21 3.1. Az ügyvédség kialakulása, felelősségének középkori szabályozása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21 3.2. A modern ügyvédi szabályozás kialakulása . . . . . . . . . . . . . 26 3.3. A második világháború utáni szabályozás . . . . . . . . . . . . . . 32 II. Az ügyvédi kötelezettségek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37 1. Az ügyvédi megbízási jogviszony létrejötte és megszűnése. . . 37 2. Az ügyvédi kirendeléssel kapcsolatos kérdések. . . . . . . . . . . . . . 45 3. Az ügyvédi tevékenységre vonatkozó előírások . . . . . . . . . . . . . 47 3.1. Törvényesség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50 3.2. Konszenzus-orientáltság. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51 3.3. Függetlenség. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53 3.4. Szakértelem. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 56 3.5. Bizalmi jelleg. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61 3.6. Számonkérhetőség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68 3.7. Etikus eljárás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 69 3.8. Egyéb elvárások. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 70 4. Speciális szabályok a védőre vonatkozóan. . . . . . . . . . . . . . . . . . . 72 5. A külföldi jogi tanácsadókra vonatkozó rendelkezések. . . . . . . 73 III. Az ügyvédi felelősség általános kérdései . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 76

1. A felelősségről általában. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 76 2. A polgári jogi felelősség. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 77

6

Tartalom

2.1. A polgári jogi felelősség fogalma. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 77 2.2. A polgári jogi felelősség sajátosságai. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 79 2.3. A polgári jogi felelősség elemei. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 80 2.4. A kártérítés mértéke. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88 3. Az ügyvédi felelősség. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 89 3.1. Szerződéssszegéséért való felelősség. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 90 3.2. Károkozás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 91 3.3. Harmadik személynek okozott károk. . . . . . . . . . . . . . . . . . . 93 3.4. Mentesülés a kártérítési felelősség alól. . . . . . . . . . . . . . . . . . 105 4. Az ügyvéd fegyelmi és büntetőjogi felelőssége. . . . . . . . . . . . . . . 108 IV. Az ügyvédi műhibák esetkörei. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 115 1. Határidő elmulasztásában megnyilvánuló ügyvédi műhibák . 116 2. Cégeljárás során felmerülő ügyvédi műhibák. . . . . . . . . . . . . . . 131 3. Adásvételi szerződés készítése során felmerülő műhibák . . . . 140 4. Bírság kiszabását eredményező ügyvédi eljárás. . . . . . . . . . . . . . 152 5. Illeték- és adóügyekkel kapcsolatos ügyvédi műhibák . . . . . . . 160 6. Végintézkedések (végrendelet, öröklési szerződés) készítése során felmerülő ügyvédi műhibák. . . . . . . . . . . . . . . . . 176 7. Ügyvédi letét kezelése körében elkövetett műhibák . . . . . . . . . 189 8. Jogi képviselet ellátása körében elkövetett ügyvédi műhibák . 202 9. Kölcsönügyletek körében elkövetett ügyvédi műhibák . . . . . . 220 V. A felelősségbiztosítás jogi keretei. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 235 1. A felelősségbiztosítás szabályozása az új Ptk. rendszerében . . 236 2. Az ügyvédi felelősség biztosításának jogi keretei Magyarországon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 241 2.1. Az ügyvédi felelősségbiztosítási rendszer kialakulása Magyarországon. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 241 2.2. Az ügyvédi felelősségbiztosítás intézményi keretei Magyarországon. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 242 2.3. A MÜBSE, mint az ügyvédi felelősségbiztosítás

nonprofit szakmai intézménye .. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 244

Tartalom

7

VI. Nemzetközi kitekintés az ügyvédi felelősség és biztosítása tekintetében. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 253 1. Ausztria. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 258 2. Belgium. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 260 3. Dánia. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 261 4. Finnország. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 262 5. Franciaország. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 263 6. Németország. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 264 7. Norvégia. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 265 8. Görögország. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 266 9. Írország. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 266 9.1. Solicitors. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 267 9.2. Barristers. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 267 10. Olaszország. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 268 11. Luxemburg. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 269 12. Hollandia. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 269 13. Portugália. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 271 14. Spanyolország. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 271 15. Nagy Britannia. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 272 15.1. Anglia és Wales . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 272 15.2. Skócia. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 275 15.3. Észak-Írország. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 277 16. Az Amerikai Egyesült Államok. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 278 Felhasznált szakirodalom. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 280 Függelék. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 283 Az ügyvédi felelősséggel és biztosításával kapcsolatos főbb jogszabályok. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 283 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (Kivonatos közlés). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 283 1998. évi XI. törvény az ügyvédekről (Kivonatos közlés). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 307 Tárgymutató. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 312

Rövidítések

BH

Bírósági Határozatok

Bit.

a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény

Btk.

a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény

Cstv.

a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló IL. törvény

D.

Digesta Iustiniani

Etv.

az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény

Itv.

az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

Mt.

a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény

MÜBSE

Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesülete

MÜK

Magyar Ügyvédi Kamara

Ptké.

a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről

régi Btk.

a Büntető Törvénykönyvről szóló 1977. évi IV. törvény

régi Ptk.

a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959.

IV. törvény

új Ptk. vagy Ptk.

a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. V. törvény

Ütvr.

Az ügyvédségről szóló 1989. évi 13. számú törvényerejű rendelet

Ütv.

az ügyvédségről szóló 1998. évi XI. törvény

Előszó

Errare humanum est, sed in errore perseverare stultum est Tévedni emberi dolog, de a hibában kitartani ostobaság1 2001-ben jelent meg „Az ügyvédi felelősség és biztosítása” címmel a HVGORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadásában azon mű, amely bemutatta az ügyvédség és az ügyvédi felelősség kialakulását mind történelmi, mind nemzetközi kitekintés keretében. Emellett, a műben részletezésre kerültek az ügyvédi kötelezettségek, az ügyvédi felelősség általános kérdései.

Az ügyvédi felelősség biztosítása körében a szerzők bemutatták az ügyvédség saját szervezetének: a Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének (MÜBSE) a működését, és a MÜBSE gyakorlatában fellelhető ügyvédi műhibák esetköreit, továbbá az ügyvédi felelősség és biztosítása nemzetközi szabályozását.

A mű megjelenése óta eltelt 13 év alatt Magyarországon a rendszerváltoztatást követően kialakult gazdasági és társadalmi rend megszilárdult.

Ez a folyamat egyrészről az ügyvédi munka komplexitásának erősödésével, és ezzel párhuzamosan a felelősség megnövekedésével, másrészről az ügyvédek hibázási lehetőségeinek megnövekedésével, újfajta műhibák megjelenésével járt. A megváltozott társadalmi és jogi környezet, és sok esetben az ügyek megsokszorozódása alapvetően magukkal vonták a hibák gyakoribb előfordulását, újfajta hibák megjelenését. Ezt a helyzetet tovább nehezítette a jogszabályok gyors változása, esetenként a jogszabályok közötti összhang hiánya, ami szintén számos hibaforrást rejt magában. Mindehhez járul, hogy míg bizonyos esetekben a joggyakorlat egyértelmű, más esetekben nincs egységes joggyakorlat, vagy pedig – a jogszabályok gyors változása miatt – még nincs is kialakult jogalkalmazás.

Az idei évben hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv (új Ptk.) jelentős változásokat hozott a jog szinte minden területén.

1

Hieronymus, Epistulae LVII, 12. Ford.: Boros Z.

12

Előszó

A mű megjelenése óta a jogi környezetben bekövetkezett változások, és az ennek nyomán megjelenő új műhibák, továbbá az új Ptk. és a kapcsolódó – az ügyvédek felelősségét is érintő – jogszabályok (pl. az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. tv.) módosulása indokolttá tették a mű aktualizálását.

Ennek alapján kerülnek bemutatásra az alábbiak: – az ügyvédi felelősség kialakulása, – az ügyvédi kötelezettségek és az ügyvédi felelősség általános kérdései, – az új Ptk. és a kapcsolódó jogszabályok hatálybalépése milyen hatással van az ügyvédi felelősségre, – hogyan változott az eltelt időben nemzetközi szinten az ügyvédi felelősség, – a MÜBSE gyakorlatában előforduló ügyvédi műhibák, – a MÜBSE jelenlegi szervezeti keretei, működése, különös tekintettel a kárrendezési eljárásra.

A munka a 2014 második felében fennálló jogi szabályozást és bírósági gyakorlatot ismerteti. Az ügyvédi felelősség témakörében jelenleg is számos jogvita, per van folyamatban, amelyek jogerős befejezése, vagyis a bírósági gyakorlat alakulása a jelen műben írtakat tovább bővítheti, illetve módosíthatja.

A műben ismertetésre kerülő ügyvédi felelősségi rendszer, illetve a tipikus ügyvédi műhibának tekinthető magatartások bemutatása reményeink szerint tanulságul szolgál az ügyvédi praxist folytató jogászok elméleti és gyakorlati tevékenysége során.

Budapest, 2014. október A szerzők

I. Történeti előzmények

Historia est magistra vitae A történelem az élet tanítómestere2 A jelen fejezetben rövid áttekintést kívánunk adni az ügyvédség kialakulásának főbb történelmi előzményeiről, az ügyvédségre vonatkozó szabályozás kialakulásáról, különös hangsúlyt fektetve az ügyvédi felelősséggel kapcsolatos kérdésekre, azon belül is a magyar gyakorlatra.

1. A római jogi szabályozás A római jogban a modern értelemben vett ügyvédség gyakorlatilag nem alakult ki, bár elkülönült a perbeli jogi képviselő személye (cognitor, procurator) és a peres fél részéről szószólóként megjelenő, a dominátus korában már kifejezetten jogi képzettségű személy (advocatus).3 A köztársaság utolsó két évszázadában a Római Birodalomban a formuláris eljárás miatt vált különösen jelentőssé a perbeli képviselő megjelenése. Az eljárásban, annak is az esküdtbíró előtti apud iudicem szakaszában, a peres felek olyan személyek kíséretében jelentek meg a bíróság előtt, akik érdekeiket megfelelő szónoki tehetséggel ismertették és próbálták meggyőzni a bíróságot ügyfeleik érveinek igazáról, elfogadtatásáról. Ezeknek a szónokoknak (oratores, causidici) többé-kevésbé a jogban is járatosnak kellett lenniük, bár

Eredeti változatban: Historia vero testis temporum, lux veritatis, vita memoriae, magistra vitae, nuntia vetustatis, vagyis a történelem az idők tanúja, az igazság világossága, az emlékezet élete, az élet tanítómestere, a múlt idők hírnöke. Cicero: De oratore II, 9, 36. Ford.: Boros Z. 3 Az ügyvédséggel kapcsolatban a római jogban lásd Földi András–Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Budapest, 201419. 164. skk., Visky Károly: Geistige Arbeit und die „artes liberales” in den Quellen des römischen Rechts. Budapest, 1977. Hartstang, Gernhard: Der deutsche Rechtsanwalt. Rechtsstellung und Funktion in Vergangenheit und Gegenwart. Heidelberg, 1986., Julius, Magnus: Die Rechtsanwaltschaft. Leipzig, 1929.

2

14

I. Történeti előzmények

eredetileg ők nem iuris consultinak csak iuris peritinek számítottak.4 A perbeli képviselők mellett tehát a jogtudósok is közreműködtek, akik jogászok voltak, és ügyfeleik részére jogi tanácsokat adtak anélkül, hogy a perbeli cselekményeikben tevőlegesen részt vettek volna. 5 A jogtudósok elsősorban az egyes jogi kérdésekre adandó legmegfelelőbb választ keresték, míg az ügyvédek tevékenysége ügyfeleik érdekeinek érvényre juttatása volt.6 Ennek megfelelően a jogtudósok a peres eljárásokban nem vettek részt, ez a szerep az ügyvédekre hárult. Ebből egyenesen következett az is, hogy a jogtudósok elhatárolták magukat az ügyvédektől. Természetesen az ügyvédek között is megtalálhatók voltak kiváló jogi képzettségűek és képességűek, ugyanakkor szerényebb tudással bírók is, bár ők elsősorban nem a jogászi képzettségük, hanem a szónoki tehetségük bemutatását és gyümölcsöztetését tartották szem előtt. Ezt az ügyvédi hivatás folytatása során megkívánt néminemű szónoki képesség és tehetség előzményének is tekinthetjük, ami alapján elsősorban oratornak, rétornak, vagyis szónoknak tekintették őket.7 Az ügyvédek tekintetében kiválóan jellemző Ulpianus megállapítása.8 A fragmentum szó szerinti jelentése alapján minden olyan jogász, aki a peres eljárásokban közreműködik, az ügyvéd is egyben. Ebből eredően azok, akik az ügyek előkészítésében vesznek részt, nem tekinthetők ügyvédnek.

Visky Károly megállapítása szerint az ügyvédeknek, bár nem jogtudósok voltak, azonban a jogban járatosnak kellett lenniük, ami megfelelő jogi tanulmányokat is feltételezett.9 Ebből következik, hogy a császárkorban az ügyvédi hivatás gyakorlásához azzal biztosították a jogászi képzettséget, hogy megfelelő előtanulmányokhoz kötötték, mint pl. Leó császár a 460-as 4

5

6 7 8

9

Lásd Visky Károly: i. m. 54. o., valamint „Sokan egyenesen úgy vélekedtek, hogy a jog alapos tudása megbéklyózná a szárnyaló szavakat, s elegendőnek tartották, ha egy-egy pör előtt egy jogásztól némi tájékoztatást kérnek.” Diósdi György: A római jog világa. Budapest, 1973. 13. o.

Ez a különbség azonban hamarosan megszűnt és elmosódott, azonban egy éles különbség továbbra is fennmaradt a jogtudósok és az ügyvédek között, hiszen pl. Marcus Tullius Cicero, akinek jelentős jogászi képzettsége is volt, csak eloqentium iuris pertissimus volt, míg S. Sulpicius Rufus elsőrendű iuris consultusnak számított.

Lásd Visky Károly: i. m. 55. o.

Vö. Digesta 50,13,1. „Advocatos accipere debemus omnes omnino, qui causis agendis quoque studio operentur: non tamen, qui pro tractatu, non ad futuri causis, accipere quid solent, advocatorum numero erunt”.

D. 50,13,1,11. (libro VIII de omnibus tribunalibus).

Visky Károly: i. m. 56. o.

I. Történeti előzmények

15

constitutiójában.10 Ennek a folyamatnak az eredménye lett az, hogy a Kr. u.

6. században az ügyvédi hivatás gyakorlásához intézményesen megkövetelték a megfelelő jogászi képzettséget. Az ügyvédkedés, mivel jogászi és szónoki előképzettséget és ezeken a területeken nagyfokú tudást igényelt, „ugródeszka” volt a politikai, a közhivatali pályafutáshoz.

Meg kell említenünk, hogy a korai időkben az ügyvédi tevékenység díjazás nélküli volt Rómában. A római polgárok barátságból, szívességből (ex amititia) vállalták ezt, illetve természetes kötelezettségüknek (ex officio) tekintették, hogy egymás jogvitáiban lehetőség szerint segédkezzenek, és az ügyvéd-ügyfél kapcsolat a patronus-libertinus kapcsolathoz volt hasonlítható, amit a mos szabályai irányítottak. Természetesen az ingyenesség nem jelentette azt, hogy az ügyvéd részére fáradozásaiért ügyfele bizonyos honoráriumot ne nyújtott volna, azonban ezt kifejezetten ajándékként, köszönetnyilvánításként (remuneratio) kezelték a baráti segítségnyújtásért, és jogi úton nem is volt kikövetelhető.11 Ezt a Kr. e. 205-ben a lex Cincia de donis et muneribus elvi éllel mondta ki12, bár Cicero korában a gyakorlat már eltért ettől, és Augustus ezt ugyan megpróbálta ismét érvényesíteni, azonban nem járt sikerrel. Claudius 10 ezer sestertiusban, illetve Diocletianus 301-ben 1000 dénárban próbálta azt maximálni, azonban a gazdasági válság a gyakorlatban ezeket a korlátozásokat elsöpörte. A császárkorban az ügyvéd előre kikötött díjazása (salarium) ugyan a megbízásból eredő keresettel (actio mandati) nem volt kikényszeríthető, azonban különleges eljárásban (extraordinaria cognitio) igen.13 Az ügyvéd és ügyfele jogviszonyát tekintve a megbízás (mandatum) szabályai voltak irányadók, amelyek szintén kifejezésre juttatták az ingyenességet.14 Külön hangsúlyoznunk kell, hogy a későbbiekben jogszerűen kiköthető díjazás sem változtatott ezen, és az ügyvéd-ügyfél kapcsolatot nem alakította vállalkozási szerződéssé (locatio conductio operis), vagy munkaszerződéssé (locatio conductio operarum), mivel a jogviszony szerint az ügyvéd részéről teljesítendő szolgáltatás nem eredménykötelemben vagy előre 10

11 12

13 14

„Iuris peritos etiam doctores eorum iubemus sub testificatione depromere, esse eum, qui posthac subrogari voluerit, peritia iuris instructum …” (Codex Justinianus 2,7,11,2).

Visky Károly: i. m. 58. o. „Ne quis ob causam orandam pecuniam donumve acciperet”, bővebben lásd Földi András– Hamza Gábor: i. m. 530. o.

Lásd bővebben: Visky Károly: i. m. 59. o. „Mandatum nisi gratuitum nullum est”; Paul. D. 17,1,1,4.

16

I. Történeti előzmények

meghatározott időtartamra irányuló munkavégzésben domborodott ki. Az ügyvédi tevékenység kifejezetten „más ügyének felkérésre történő, ingyenes ellátást” jelentette.15 Ennek megfelelően az ügyvéd-ügyfél jogviszonyt is a mandatum szabályai szerint kellett elbírálni, bár e tekintetben a források nem adnak egyértelmű útmutatást.

Az ügyvédi felelősség a megbízás (mandatum) mint konszenzuálszerződés szabályai szerint bírálandó el. Ennek megfelelően a megbízott mint ingyenadós felelőssége (nem az ő érdekében jön létre a szerződés) csak dolusra, vagyis a szándékos szerződésellenes magatartásra terjedt ki, így az ügyvéd csak akkor volt felelős, ha akarattal hiúsította meg a szerződés célját, akár részben, akár egészben.16 A posztklasszikus korban a megbízott felelőssége culpa in concretóra változott, vagyis a saját ügyeiben tanúsított gondosságot kellett a megbízó érdekében ellátott ügy esetében is megvalósítania. Abban az esetben, ha a megbízás alapján az ügyvéd már díjazásra is igényt tartott, jogi helyzete gyökeresen megváltozott, hiszen a szerződésből eredően érdekelt adós lett, haszna származott a szerződés teljesítéséből, és ennek megfelelően felelősségének zsinórmértéke már culpa levisre terjedt ki, vagyis az enyhe, kisebb fokú gondatlanság esetén is helytállni tartozott. A culpa levis objektív kategória volt a római jogban, mértéke a bonus et diligens pater familias (derék és gondos családapa gondossága) volt.17 Az ügyvéd felelőssége megállt tehát abban az esetben, ha nem ügyelt arra, amit előre láthatott vagy látnia kellett volna. Abban az esetben pedig, ha az ügyvéd visszterhesen látta el az adott ügyet, és ennek kapcsán hozzá az ügyfelét illető dolog került, úgy felelőssége custodiára emelkedett, vagyis a casus minorokért is helytállni volt köteles. Az ügyvéd nem szerződésszerű eljárása, teljesítése esetén felelősségének következményeit a megbízó actio mandati directával érvényesíthette, amely marasztalás esetén infámiával, becstelenséggel is járt. Az ügyvéd megbízási díját, illetve a megbízás teljesítése során felmerült költségeit actio mandati contrariával követelhette a megbízótól.

15 16 17

A megbízás meghatározását és tartalmi jellemzőit lásd Földi András–Hamza Gábor: i. m. 531. o.

Földi András–Hamza Gábor: i. m. 532. o.

Földi András–Hamza Gábor: i. m. 532. o.

I. Történeti előzmények

17

2. Az európai ügyvédség kialakulása A kora középkori germán jogban a földesúr kezében összpontosult a jogszolgáltatás funkciója, és mint hűbérúr, bíróként járhatott el vitás ügyekben.

Később azonban laikus bírókon (Schöffe) keresztül került sor a jogvitákban való döntésre.18 A bírósági eljárás a római jogban is ismert formakötöttséget hordozta magán, kérdés-felelet (rede und wederrede) formájában ment végbe. Ebből eredően szükségessé vált a perbeli felek számára a jogban járatos személy igénybevétele, akit Vorsprechernek neveztek.19 Az ily módon változó jogszolgáltatásban a Schöffe szerepét átvette egy szónok, procurator (gemeiner Redner), aki az ügyvédhez hasonló, azonban annál szakmailag kisebb képzettséget igénylő szerepet töltött be. A 12. századtól kezdődően a jogot elsajátítani szándékozó német diákok is az itáliai jogi egyetemeket látogatták (Bologna, Modena) – lévén ezek az egyetemek ebben a korszakban a jog fellegvárai –, majd visszatérve a német földre, egyfajta jogi forradalmat hajtottak végre a római, kánonjogi tudásuk gyakorlatbani alkalmazásával. Ennek eredményeként a Vorsprecher szerepét jogi doktorok vették át, ami meghatározó lépésnek számított a modern ügyvédséghez vezető úton. Az 1495-ből származó birodalmi kamarai bírósági rendtartás (Reichs­ kammergerichtsordnung) által bevezetett eljárás jelentősen hatott az ügyvédi tevékenységet folytató személyek közötti különbségtételre. Az advocatus az irodai jogi munkát végezte (Anwalt minderer Qualität), míg a procurator a bíróság előtt képviselte az ügyfelet (Vollanwalt), amit magasabb szintű szakmai tevékenységnek tekintettek.20 A német birodalom területén tehát szintén jelentkezik a kettősség az ügyvédi hivatást folytató személyek között, így a procuratorok tekintendők az ügyvédek elődjeinek, míg az advocatusok csak mint a procuratorok segítői jártak el, és adhattak jogi kérdésekben tanácsot. Később azonban a két elnevezés inkább szinonim fogalmakká változott, semmint az ügyvédi hivatásbeli funkciók közötti éles megkülönböztetésre vonatkozott. A német ügyvédségre vonat18

19

20

Ezeket a bírókat először a népgyűlések választották, később azonban a földesúr bizalmi embereinek sorából kerültek ki. Hartstang, Gerhard: i. m. 9. o.

A Vorsprecher „Sal her rechtes helten und phlegen”, objektív személy volt, és inkább bírónak, mintsem a felek képviselőjének tekintették. Hartstang, Gerhard: i. m. 10. o. A svájci szerepére nézve lásd Mortanges, René Pahud de–Prêtre, Alain: Anwaltsgeschichte der Schweiz. Zürich, 1998. 15. skk.

Hartstang, Gerhard: i. m. 13. o.

18

I. Történeti előzmények

kozó szabályozás – több részleges próbálkozás után, amelyeket terjedelmi okokból itt nem ismertetünk – az 1878. május 23-án elfogadott ügyvédi rendtartásban (Rechtsanwaltsordnung, RAO) teljesedett ki, ami 1936-ig maradt hatályban.

Itáliában a rendes bíráskodás válaszott podesta kezében összpontosult, aki általában jogtudós volt. 1393-ban újjászervezték a jogásztesületek (collegia) statútumait, és jogászi előképzettséget, doktorátust írtak elő feltételként a jogászi tevékenység gyakorlásához. Ennek megfelelően Itáliában alakult ki először az ügyvédi foglalkozás, amely két formában történő működésre adott lehetőséget. A procurator a perbeli képviselő volt, míg az advocatus jogtudós tanácsadónak számított.21 Franciaországban az avocats testülete 1345 óta létezik. A 15. századra tehető a felsőbíróság nagytanácsának megszervezése, amely mellett működött a két királyi főügyész, az avocat général és a procureur général.22 A francia jogfejlődésben az ügyvédséggel kapcsolatos első említésre érdemes esemény 1274-re datálódik, amikor az ügyvédi esküt (le serment des avocats) bevezették, és annak évente történő megújítását írták elő. Ezt követte annak engedélyezése, hogy az ügyvédek testületbe szerveződjenek, és ez alapján az ügyvédi tevékenység két fő részre tagolódott, az avocat volt jogosult a bíróság előtt az ügyvéd képviseletére, míg az avoué a különböző iratok megszerkesztésével foglalkozott. 1345-ben VI. Fülöp a napjainkban le Tableau névvel ellátott rendelettel szabályozta az ügyvédséget, amely élesen elhatárolta ezt a hivatást a közjegyzőkétől (notaire), és az ügyvédi hivatás gyakorlásához több feltételt is előírt, így a legalább 16. életév betöltését, illetve megtiltva ezt a tevékenységet vakok és süketek, becstelen személyek, nők, bírák és közjegyzők számára. Az ügyvédi hivatást ennek megfelelően szervezték 1790-ig, majd 1791. június 29-én született meg az a rendelet, amely az avocat és avoué közötti különséget időlegesen megszüntette, lehetővé téve a peres képviselők részére a kauteláris jogászi tevékenységet, illetve az avoué számára a peres képviselet vállalását. A formális egységesítés a gyakorlatban azonban csak 1971-ben valósult meg, amikortól a francia ügyvédség körében már nem létezik ilyen különbségtétel. 1990. decem21

22

Zlinszky János: Az ügyvédség kialakulása Magyarországon és története Fejér megyében. Székesfehérvár, 1976. 16. skk.

Zlinszky János: i. m. 17. o.

I. Történeti előzmények

19

ber 31-e óta pedig az avocat mellett a jogtanácsosok (conseils juridiques) részére is lehetővé tették bírósági tárgyaláson való képviselet ellátását.

A szakirodalom kifogyhatatlan az angol jogrendszer kialakulásának szerves részét képező jogászi hivatás különlegességének, a kontinentálistól való eltérésének bemutatása tekintetében, azonban emellett nem lehet anélkül elmenni, hogy legalább vázlatosan ne érintenénk. Az angol és walesi ügyvédi kamara kialakulása történetileg a jogi iskolákhoz kötődik, amelyeket királyi rendeletekkel a 14. században alapítottak. Azóta, egészen 1991-ig felső bírósági (High Court) bírák csak ebből a körből voltak jelölhetők és ennek fejlődése az évszázadokon keresztül szoros kapcsolatban állt az uralkodó bíráival.

1214-ben, illetve 1318-ban ismerték el hivatalosan az első angol egyetemeket Oxfordban és Cambridgeben, ahol – mivel a common law oktatását nem találták eredményesnek – elsősorban kánonjogot oktattak. Ezek a joghallgatók az egyetem elvégzését követően a bírósági tárgyalásokat hallgatva szerezték meg gyakorlati jogi tudásukat, és két csoportjukat különböztették meg. A normann időkből átvett attourné vagy attorney eredetileg a király, majd később a pereskedő felek által választott, a perben őket képviselő személy volt. Ezzel szemben a pleader – későbbi elnevezésével Serjeants-at-Law (amely a servientes ad legem latin kifejezésből alakult ki), illetve a 13. század végétől Apprentici – nem mint a peres fél képviselője, hanem csak jogi szakmai és retorikai képzettségével segítette a peres felet.

Az Apprentici Innekben saját képzési rendszert alakítottak ki, amelyben a bíró szerepét betöltő bencherek oktatását a padokból összeállított peronon (barrier) ülő fiatal joghallgatók figyelték. A barristerekkel szemben az eredetileg perbeli képviselőként eljáró attorney-k képzését és tevékenységét meglehetősen korán törvényben szabályozták, és 1374-ben már olyan esetről is értesülhetünk, amikor az elégedetlen ügyfél kártérítési pert indított ügyvédje ellen.

Az attorney-k a 16. század végéig az Inns of Court, illetve az Inns of Chancery tagjai lehettek, és ekkor már elsősorban a peres eljárások előkészítésével foglalkoztak. Ugyanakkor a 15. századra tehető a solicitorok megjelenése a barristerek és attorney-k mellett. Az ő feladatuk volt a bírósági peres eljárás előkészítése (to solicit). A Court of Chancery 16. századi megjelenését követően az equity alkalmazása során az attorney-k számára nem tették lehetővé a Kancelláriai Bíróságon való megjelenést, majd 1728-

20

I. Történeti előzmények

tól azonos képzést írtak elő a solicitorok és az attorney-k részére, végül 1873-ban a Judicature Act 1873 teljes mértékben megszüntette a közöttük fennálló különbséget, és egységesen „solicitors of the Supreme Court” elnevezést alkalmazta rájuk.

A 16. századtól kezdődően a barristereknek az Inn of Court tagjainak kell lenniük. Ez a Lincoln’s Inn, az Inner Temple, a Middle Temple és a Gray’s Inn egyesüléséből áll. A „barrister” szóval először 1455-ben talákozhatunk 23, majd az a Statute of Sewers (1531) 10. szakaszában is megjelent a statute szintjén. 1547-ben uralkodói proklamáció határozta meg, hogy királyi bíróságokon azok praktizáhatnak, akik az Inn diákjai, tagjai voltak legalább nyolc évig. A Privy Council 1574. évi rendelete a readerek, bencherek és barristerek számára öt évre korlátozta ezt az időszakot. Az Innek mindegyike ingatlannal és épületekkel rendelkezik és saját belső szervezeti rendjük van. Vezetésüket a bencherek (bírók és senior barristerek) végzik. Az Inneknek kizárólagos joguk volt a második világháborúig a szakmai és az oktatás feletti ellenőrzésre és fegyelmezésre. A 20. század második felében át kellett ruházniuk jogkörük nagy részét a Kamara (General Council of the Bar) számára, így most a Kamara gyakorolja a fegyelmi jogkört, míg oktatási feladataikat és jogaikat a jogi oktatási tanács (Council of Legal Education) vette át. Mivel az Inns of Courtok átruházták jogkörük jórészét a Kamarára, ezért jelenleg feladatuk leginkább a Kamara szempontjából kollegiális kapcsolattartásra, valamint az oktatásra korlátozódik. A General Council of the Bar, amit a gyakorló barristerek választanak, jelenleg a Kamara irányító szerve a Courts and Legal Services Act 1990 alapján.

A modern solicitorok a kancelláriai bíróságon dolgozó 18. századi hivatalnokok fejlődésének eredményei. A „solicitor” kifejezést ezekre a hivatalnokokra alkalmazták, amely kifejezte tevékenységüket, mégpedig az ügyfeleikért való „közbenjárást” a bíróság előtt. Bár a solicitorok tevékenysége ennél lényegesen komplexebbé vált az idők folyamán, azonban annak lényege máig megmaradt, vagyis az ügyfeleik eligazodását segítik elő a bírósági rendszerben. Ha összehasonlítjuk a tevékenységüket a barristerekével, akkor megállapíthatjuk, hogy a barristerek a bírósági eljárásban képviselőként megjelenő, az ügyet narrátorként kezelő eljáró jogászok, míg a solicitorok az ügyet adminisztratív oldalról kezelő, a háttér jogi munkát 23

Black Books of Lincoln’s Inn, Trinity Term.

I. Történeti előzmények

21

elvégző ügyvédek. A barrister tehát a bíróság előtt képviseli a peres felet, kizárólagosan a solicitor instrukciói alapján. A solicitorok szakmai és érdekképviseleti szervezete a Jogász Szövetség (Law Society).

A 20. század végén tendenciaként jelentkezett Nagy-Britanniában az advocate intézményének bevezetése és elterjedése. Azok a barristerek, akik solicitorként működnek, lehetőséget kapnak arra, hogy ügyfeleiket a bíróság előtt is képviseljék (bár parókát nem viselhetnek), ami az angol ügyvédi hivatás egységesítése irányába mutat.

3. A z ügyvédség és az ügyvédi felelősség kialakulása Magyarországon 3.1. A z ügyvédség kialakulása, felelősségének középkori szabályozása Magyarországon a 11–13. században találkozunk először a perbeli képviselet intézményével, amely a pristaldus révén valósul meg. A pristaldus szláv eredetű elnevezés, perbeli képviselőt jelent. A pristaldus gyakorlatilag bírói hatáskörrel is rendelkező feudális méltóság volt, a hatóság állandó alkalmazottja, de egyben a peres eljárásban a felek képviseletében eljáró képviselőként is működött. Általános volt az, hogy a felek pristaldusszal jelentek meg a perben, és az ő útján gyakorolták perbeli jogaikat. Ez az intézmény a német, pontosabban germán Vorsprecherhez hasonló funkciót töltött be.24 A pristaldusok már Kálmán király törvényében is megjelennek, működésük során bíróhoz hasonló védelmet élveztek, ugyanakkor már ebben az időszakban is jelentkezett az az előírás a magyar jogban, hogy a pristaldusnak a működése során okozott kárért felelősséget kell vállalnia, hasonlóan a csalárdul eljáró bíróhoz. A pristaldus intézménye mellett jelenik meg, elsősorban a kánonjog hatására, a magyar jogban is az advocatus és a procurator fogalma. Az advocatusszal először 1309-ben találkozhatunk 25, illetve a procurator elnevezést 1228-ban már fellelhetjük egyes iratokban. Az ügyvédi foglalkozás tényleges kezdetét hazánkban leginkább a 14. századra tehetjük, amikor már minden jog- és cselekvőképes személy vállalhatott 24 25

Zlinszky János: i. m. 10. o.

Zlinszky János: i. m. 10. o.

22

I. Történeti előzmények

perbeli képviseletet, ami az ügyvédi tevékenység kialakulásához vezetett.

Ezek az ügyvédek elsősorban familiáris ügyvédek voltak, akik mint serviensek jártak el uruk perbeli és peren kívüli ügyeiben. Állandó jogászaik a 14. századtól kezdődően elsősorban az országos méltóságoknak, feudális báróknak, testületeknek és városoknak voltak.

I. Mátyás 1486. évi dekrétuma, (VI.) 69. törvénycikk, már kifejezetten rendelkezik az ügyvédek működésének alapvető szabályairól és a felelősségük megállapításáról. A dekrétum a következőket írja elő: „Továbbá szokása a procuratoroknak, nyereségvágyból sok személy ügyeit elvállalni, akik védelmében meglehetősen hanyagul járnak el, ha pedig megbízóikat bírságban marasztalják, ezzel nem gondolnak.

1. § És ez leginkább onnan van: mivel az ilyen bírságokat, régi szokásnál fogva, csakis köztörvényszékek tartása alkalmával szokták behajtani; azonban ezek a törvényszékek, amint előbb érintettük, megszűntek, és jövőben sem fognak működni.

2. § Ennél fogva rendeljük, hogy ennek utána egy képviselő se merje 14 személynél többnek az ügyét elvállalni és ellátni.

3. § Ha azonban bírságban marasztalják, ennek mind a bíró, mind az ellenfél vonatkozásában a per befejezése és az ügy eldöntése után haladéktalanul tegyen eleget a megbízó jószágai és vagyona terhére”.

Ezt követően II. Ulászló 1492. évi dekrétumát érdemes megemlíteni, [(I.) 97. törvénycikk], amelyben II. Ulászló kifejezetten arról rendelkezik, hogy vigyázni kell a feltételekkel, amelyek alapján a procurator konkrét megbízását megadják, hiszen a csalárd procuratorok az egyszerű személyeket, akik meghatalmazzák őket, be tudják csapni.

A 15. századi európai jogfejlődés a magyar jogot is jelentősen befolyásolta. Mátyás király többször is foglalkozott kodifikációs elképzelésekkel, azonban ezek elvetésre kerültek.26 A 15. század folyamán jelentkező általános európai trend egyre inkább megkívánta azt, hogy a joggal foglalkozó személyek megfelelő jogi oktatásban részesüljenek, és kellő szakismerettel 26

Zlinszky János: i. m. 16. o.

I. Történeti előzmények

23

láthassák el ezt a tevékenységüket. Ezek hiánya esetén az ügyfelek szenvednek jelentős kárt, amely tekintetében Werbőczy István Tripartituma is említ példát.27 A 16. század politikai-gazdasági viszonyai számos jogvitát generáltak.

Elsősorban birtokadományozási, önhatalmú jogérvényesítési, háborús pusztításokkal kapcsolatos károkozások jelentették azoknak az ügyeknek a sorát, amelyek tekintetében a magánszemélyek kénytelenek voltak peres jogvitát kezdeményezni. A perek ily módon történő elszaporodása és az ehhez párosuló szakértelem iránti igény egyértelműen azt vonta maga után, hogy a perbeli képviseletet jogászokra bízták a felek, aminek eredményeként kialakult egy olyan jogászi réteg, amely rendszeresen és hivatásszerűen foglalkozott azonos típusú jogi kérdésekben ügyfelek képviseletével.

Ennek a folyamatnak a természetes velejárója volt az, hogy az ügyvédi tevékenységet jogi szabályozásban kellett részesíteni. Ennek eklatáns példája Miksa király 1567. évi dekrétuma, (II.) 27. törvénycikk, amely elsősorban arra irányult, hogy az ügyvédek tevékenységével kapcsolatos visszaéléseket megszorítani próbálja 28.

A dekrétum kiemeli a céljai között azt a visszásságot, hogy az ügyvédek a peres feleket különböző fogásokkal szokták így-úgy összeveszíteni és néha az ellenféllel is titkon összejátszanak. Ezért nagyon fontosnak találja, hogy az ügyvéd nem vállalhat igazságtalan peres ügyet, csak az ország törvényei­ nek ismeretében és azok betartásával járhat el, eskü (ún. patvarkodási eskü) letétele mellett, és a dekrétum 4. §-a kifejezetten akként rendelkezik, hogy „ha pedig valakiről megtudják, hogy ajándékokkal megvesztegetve ezzel ellentétesen cselekedett, és az ellenféllel összejátszott: ezt a hitszegést büntetésében való törvényes elmarasztalás mellett, őfelsége szigorúan büntes27

28

„Bizonyos pedig, hogy a felek ügyvédei szóváltásaikban sokszor hanyagságból vagy tudatlanságból, néha rossz indulatból is csalatkoznak és hibáznak”. Tripartitum II. rész 76. Cím 9. §. Hasonló szellemben ír erről Werbőczy máshol is: „Mindazonáltal ebben a mi időnkben az ügyvédek különböző és sokféle (de üres) kifogásai és szóváltásai meg ellenvetései által nem csak az imént előadottak, hanem más egyéb módokon szokták a pereket leszállítani és megrontani. […] ez az a kétélű kard, mely az árvák és özvegyek és más nyomorú személyek szívét átdöfte; ez a fájdalom, mely az elnyomottak lelkét legmélyebben áthatotta: ez továbbá az a tőr, mely igen sok embert az örök kárhozat örvényébe taszított: tudniillik a pereknek sokféle igazságtalan leszállítása, melyet mint a bűn kovászát mindenkor kerülnönk kell. Mert emlékszem rá, hogy az ügyvéd keresett ellenvetésével és szóváltásával egy betű hiánya vagy gyakran egy mondat kihagyása miatt (bíró beleegyezésével) az egész pert felforgatta és leszállította”. Tripartitum II. rész 84. cím 6–9. §-ai.

Varga Endre.: A hivatásos ügyvédi osztály kialakulása. A kötelező ügyvédi vizsga bevezetése 1769ben. Domanovszky Sándor emlékkönyv. Budapest, 1937. 627. o.

24

I. Történeti előzmények

se meg”. Az 5. § ezen túlmenően a büntetőjogi szankciók mellett kártérítési kötelezettséget is megállapít, amikor kimondja azt, hogy a vagyonosokat rendes bíráik a javaiknak elvesztésével büntessék ilyen esetben, de akár van vagyonuk, akár nincs, mindkét esetben őket mint csalókat és hamis összeesküvőket örökös fogsággal büntessék.

A török uralom alóli felszabadulást követően találkozunk az első mai értelemben vett magyar ügyvédi rendtartás kezdetével. I. Lipót király 1694. október 26-án adta ki a „magyar ügyvédség történetének egyik legértékesebb forrását”29, a Statutum, per Advocatos Causarum seu Procuratores Regni observandum című rendeletét. A király által kiadott, az ország ügyvédei és perbeli képviselői részére betartandó szabályzat részletesen kitér az ügyvédek kötelességeire, eljárási szabályaira és felelősségére is. A szabályzat kiemeli azt, hogy ha nem védenék az ügyvédek az özvegyeket, árvákat, együgyű ártatlanokat a gonosz emberek cselvetésétől, jogtalanságától, zsarolásától, áldozatul esnének azok. Így kellően hasonlítják az ügyvédeket a hazát védő katonákhoz. Azonban ha mégis nyereségvágytól elragadtatva igaz és igaztalan ügyeket vegyesen vállalnának el, megbízóikat és ügyfelei­ ket per szítására és bonyolítására ösztönzik, ebben az esetben kiutasítandók az országból. A rendelet előírja, hogy az ügyvédeknek olvasottaknak, jól felkészülteknek és törvénytudóknak kell lenniük, de legfőképpen tisztességeseknek és feddhetetleneknek, nehogy az igazság kijátszását és a perek növelését szolgálják, és ezáltal „dagadjon az ő erszényük, s tönkre menjenek szerencsétlen ügyfeleik”. A statútum kifejezetten tiltja a quota litis jellegű megállapodást, és előírja, hogy „bármely ügyvéd, aki a per tárgya részét magának lekötné, járandóságát a kincstár részére veszítse el, s az általa kötött ilyen egyezség érvénytelen és semmis legyen, a felek pedig annak kötelékétől feloldandók.”

Témánk szempontjából említést érdemel a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot követően az ügyvédi rendtartás vonatkozásában meghozott országgyűlési intézkedés, és III. Károly 1729. évi 30. törvénycikke. Ez a törvénycikk honosította meg Magyarországon a szegények ügyvédje (advocatus pauperum) intézményét.

Az igazságszolgáltatás következő reformjára vonatkozó kísérlet Mária Terézia nevéhez fűződik. A királynő 1751-ben bizottságot jelölt ki, amely29

Varga Endre: i. m. 628. o.

I. Történeti előzmények

25

nek tevékenysége arra irányult, hogy a magyar igazságszolgáltatás rendszerét áttekintse, annak visszásságait kiküszöbölje és új rendtartásra vonatkozó szabályokat dolgozzon ki. 1769-ből származik Mária Terézia által készíttetett azon dokumentum, amelyet a királyi kúriához címzett. Ennek 8. pontja rendelkezik az ügyvédek felelősségéről is. Ez kifejezetten azt írja elő, hogy azok, akik az ügyvédi tisztségre alkalmasnak találtattak, amennyiben idővel olyan tevékenységet fejtenek ki, amely a törvények rendelete szerint a hallgatás (szilencium), sőt a becstelenség büntetésével is megbélyegzendők, ebben az esetben a bíróság által megbélyegezetteknek kell elismerni őket, és a továbbiakban el kell őket az ügyvédség gyakorlásától utasítani. 30 A rendelet az ügyek számának, az egy ügyvéd által elvállalható ügyek számának korlátozására is kísérletet tett, azonban ez az ügyvédség jelentős ellenállásával találta magát szemben. 1769-től Mária Terézia rendeletben általánossá tette az ügyvédi vizsga követelményét is. 31 II. József Magyarországon egységes perrendet alkotott, amelynek 38. fejezete tartalmazta az ügyvédekkel kapcsolatos szabályokat. Ebből kiemelnénk azt a szabályt, amely szerint – a perrend 446. §-a – ügyvéd nem kérhet pernyerés esetére külön jutalmat (almáriumot), továbbá azt, hogy amennyiben az ügyvéd tudva jogtalan ügy védelmét és képviseletét vállalja, vagy egyébként vét az ügyvédi tisztesség ellen, úgy a perrend 451–452. §-ai értelmében a bíróság akár megbírságolhatja, akár határozott vagy örök időre eltilthatja hivatása gyakorlásától is. II. József ezen rendelkezései alapvetően megfeleltek a gyakorlatnak32, és ezt követte az 1804-ben kiadott ún. Instructio pro advocatis elnevezésű intézkedés is, amely a szakmai és erkölcsi követelményeket határozta meg a peres eljárások gyorsítása érdekében.

30

31

32

Az e korszakban már meghaladott, patriarchális ügyvédkedés tekintetében, amelynek során a tárgytól elkalandozó, zavaros (fusae et saepius confusae) ügyvédi pervitellel találkozunk, nem helyeselhető, hogy az ügyvédi hivatás gyökeres megreformálása helyett büntetésekkel kívánt a központi hatalom fellépni. Varga Endre: i. m. 633. o.

Varga a 18. század végére teszi a hivatásos ügyvédkedés magyarországi kialakulását. Varga Endre: i. m. 642. o.

Zlinszky János: i. m. 38. o.