A versenyképesség jogi kérdései 2017-ben by ORAC Kiadó

A versenyképesség jogi kérdései

2017-ben Tanulmányok a gazdasági jog köréből

Kutatások a Budapesti Corvinus Egyetemen

A versenyképesség jogi kérdései

2017-ben

Tanulmányok a gazdasági jog köréből

Kutatások a Budapesti Corvinus Egyetemen Szerkesztette: Bodzási Balázs

Lap- és Könyvkiadó Kft.

© Bodzási Balázs, 2017 © Lajer Zsolt, 2017 © Dancsik Bálint, 2017 © Metzinger Péter, 2017 © Dzsula Marianna, 2017 © Nagy Gábor, 2017 © Fábián Gergely, 2017 © Németh Csaba, 2017 © Fabók Zoltán, 2017 © Sárközy Szabolcs, 2017 © Farkas Yvette, 2017 © Szalóki Gergely, 2017 © Forrai Mihály, 2017 © Tátrai Tünde, 2017 © Kolozs Borbála, 2017 © Winkler Sándor, 2017 © HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2017

Az alábbi szerzők tanulmányai a Magyar Nemzeti Bank támogatásával, a Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Corvinus Egyetem együttműködése keretében készültek el: Dzsula Marianna, Kolozs Borbála, Metzinger Péter, Németh Csaba, Szalóki Gergely. A kötetben szereplő tanulmányok a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának Pénzügyi és Gazdasági Központja keretében készültek.

A kötet megjelenését a Tőkepiacért Alapítvány és a

Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda támogatta.

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül közölni. ISBN 978 963 258 332 7 Budapest, 2017 A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője Internet: www.hvgorac.hu E-mail: info@hvgorac.hu Felelős szerkesztő: dr. Gábor Zsolt Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

Tartalom Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Dancsik Bálint – Fábián Gergely – Nagy Gábor – Winkler Sándor A késedelmes hitelek problémaköre az eddigi állami intézkedések tükrében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Bodzási Balázs A gazdasági jogot érintő főbb jogszabályváltozások 2016–17-ben . . . . 45 Dzsula Marianna Az új Polgári Perrendtartás alkalmazhatóságáról a Csődtörvény szerinti fizetésképtelenséggel kapcsolatos nemperes eljárásokban . . . 68 Fabók Zoltán Az átdolgozott Fizetésképtelenségi Rendelettel kapcsolatos egyes magyar jogalkotói feladatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 92 Farkas Yvette Szélesebb körű befektetővédelem és növekvő szolgáltatói teher a tőkepiaci szabályozásban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 109 Forrai Mihály A nyilvánosan működő részvénytársaság létrehozásának jogi aspektusai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 127 Kolozs Borbála A szingapúri, a hongkongi és a ciprusi trustokra vonatkozó szabályozás összehasonlítása a magyar szabályozással . . . . . . . . . . . . . 150 Lajer Zsolt Gyors széljegyzetek az új választottbírósági törvény margójára . . . . . . 176 Metzinger Péter A társaságok szabad letelepedése. Cél: Magyarország . . . . . . . . . . . . . . 189 Németh Csaba Az alapítványok mint vagyonkezelő szervezetek az osztrák, a svájci és a liechtensteini jogban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 212 Sárközy Szabolcs A jogi személy megszűnésének elvi kérdéseiről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 247

Szalóki Gergely A nem-teljesítő hitel- és kölcsönszerződésekből származó követelésállományok átruházásának gyakorlati tapasztalatai . . . . . . . 277 Tátrai Tünde Versenyképes központosított közbeszerzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 299

Előszó A kedves Olvasó, immár második alkalommal veheti kézbe a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán működő Pénzügyi és Gazdasági Központ kutatási eredményeit összefoglaló tanulmánykötetet. Ennek a második kötetnek a címe: „A versenyképesség jogi kérdései 2017-ben”. A címválasztás nem véletlen. A kötetben egybegyűjtött tanulmányok ugyanis szinte kivétel nélkül olyan témákat érintenek, amelyek folyamatban lévő, illetve a közeljövőben várható jogalkotási lépésekhez kapcsolódnak, és amelyek közvetve vagy közvetlenül érintik Magyarország versenyképességét. A versenyképesség jogi aspektusainak a vizsgálata az elmúlt egy-két évben – nyugodtan mondhatjuk – divatos témává vált. Ennek jegyében fogalmazott meg javaslatokat a jogalkotó felé az előző évben megjelent tanulmánykötet több szerzője is. A jogalkotó és a gazdasági szereplők közötti párbeszéd előmozdítása érdekében került sor 2017. április 3-án a Budapesti Corvinus Egyetemen „Versenyképesség 2017” címmel egy fontos szakmai rendezvényre. Ezen Trócsányi László igazságügyi miniszter, Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, valamint Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa a versenyképesség különböző aspektusairól tartottak előadást. Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői (Dunai Zoltán vezérigazgató, Stadler Trains Magyarország Kft., Orbán Gábor vezérigazgató-helyettes, Richter Gedeon Nyrt., Menyhárd Attila dékán, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, valamint Pomázi Gyula helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium) ugyancsak ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban fejtették ki álláspontjukat. Az ehhez hasonló szakmai rendezvényekre nagy szükség van, hiszen a jogalkotó számára is elengedhetetlen a visszacsatolás, a gazdasági szereplők részéről történő egyértelmű jelzésadás. Ez jó értelemben vett lobbizás: a jogalkotó figyelmének a felhívása arra, hogyan lehetne könnyebbé tenné a hazai vállalkozások helyzetét, elsődlegesen annak érdekében, hogy bővíteni tudják tevékenységüket és így az általuk foglalkoztatottak számát. Ebben a jogi környezetnek, a jogi szabályozásnak is megvan a megfelelő helye és szerepe. A jogszabályok tehát nem légüres térben léteznek, azok egy részének (mindenekelőtt a polgári jogi-magánjogi normáknak) követniük kell a gazdasági igényeket. Ez a kötet a jogi szabályozó környezet továbbfejlesztésére és ezáltal a jogi versenyképesség növelésére vonatkozóan több hasznos javaslatot is tartalmaz. Nemcsak a jogalkotásban részt vevőknek érdemes azonban ezt kézbe venniük, hanem azoknak is, akik saját vállalkozásuk helyzetét kívánják jobbá tenni, de úgy érzik, hogy a jogszabályok akadályozzák ebben. Tanulsággal szolgálhat emellett azoknak a fiatal hallgatóknak is, akik most végzik jogi vagy közgazdasági tanulmányaikat. A kötetben összegyűjtött tanulmányokon keresztül

ugyanis bepillantást nyerhetnek abba, hogy a gazdaság igényei miként artikulálódnak és milyen elvárásokat támasztanak a jogalkotóval szemben. Ezt a képet természetesen az uniós jog is színesíti, a maga sokszor kazuisztikus megoldásaival, amelyektől azonban a magyar jogalkotó sem tekinthet el. Ehhez kívánok jó olvasást és kellemes időtöltést minden érdeklődő számára! Remélhetőleg olyan gondolatokkal fognak gazdagodni, amelyeket munkájuk, illetve tanulmányaik során is hasznosítani tudnak. Budapest, 2017. június 16. Bodzási Balázs szerkesztő

Dancsik Bálint – Fábián Gergely – Nagy Gábor – Winkler Sándor1 A késedelmes hitelek problémaköre az eddigi állami intézkedések tükrében Absztrakt A lakossági nemteljesítő hitelek aránya számos intézkedés ellenére közel egy évtized elteltével is változatlanul magas, amelyben a túlzott eladósodottság mellett az alacsony fizetési hajlandóság problémája is szerepet játszik. A problémát annak szociális aspektusa miatt már eddig is több állami intézkedés célozta, melyek közül elsősorban a kockázatok elmélyülését gátló árfolyamgát és a Nemzeti Eszközkezelő volt sikeres. Tanulmányunkban felhívjuk a figyelmet arra, hogy a nemteljesítő sokaság rendkívül heterogén, és annak egyes csoportjai eltérő kezelést igényelnek. Az adós és a bank elkötelezettségére épülő decentralizált megoldások csak abban az esetben lehetnek sikeresek, ha a résztvevőknek kellő motivációjuk van a kooperációra, továbbá, ha a felek közötti viszonyt a jogok és kötelezettségek egyensúlya jellemzi. A nemteljesítő sokaság egy érdemi részének a lakhatása és adósságrendezése egyértelműen csak állami segítségnyújtással, szociális szempontokat is figyelembe véve oldható meg.

I. Bevezetés A hiteladósok késedelembe esése a banki üzem velejáró sajátossága, hiszen egy hitel futamideje alatt számos olyan esemény bekövetkezhet, ami miatt az ügyfél nem tudja fizetni a tartozását. A lakosság esetén ilyen esemény lehet a munkahely elvesztése, míg vállalkozások esetén például a piacvesztés. Egy-egy portfólió szintjén a késedelembe eső adósok száma jól közelíthető valószínűségi alapon: a legtöbb adós esetében a folyamatos teljesítésre lehet számítani, míg néhány adós késedelembe fog esni, azonban ennek veszteséghatása relatíve jól becsülhető és így a kamatlábba foglalt kockázati felár fedezni tudja azt a hitelező részére. A probléma azonban két okból is akuttá válhat: egyrészről léteznek olyan szisztematikus gazdasági változók, melyek egyszerre sok gazdasági szereplő teljesítményére hatnak (például, ha egy recesszió esetén csökken a GDP és nő a 1 Dancsik Bálint, Winkler Sándor, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági elemzői, Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója, Nagy Gábor, a Magyar Nemzeti Bank projekt koordinátora. A tanulmányban leírtak a szerzők nézeteit tartalmazzák, és nem feltétlenül tükrözik a Magyar Nemzeti Bank hivatalos álláspontját.

munkanélküliség), másrészről a bankok laza hitelezési feltételei önmagukban hozzájárulhatnak a tömeges nemteljesítővé váláshoz. Általánosságban elmondható, hogy a 2008-as pénzügyi válságot követő időszakban azokban az országokban ugrott meg nagyobb mértékben a nemteljesítő hitelek aránya, ahol a válság előtt a bankrendszer túlfűtötte a gazdaságot. Különösen igaz ez, ha a gazdaság túlfűtöttsége külföldi forrásokból valósult meg, ami a folyó fizetési mérleg hiányában is testet öltött.2 A fenti ismérvek alapján könnyen Magyarországra lehet ismerni: hazánkban kimondottan könnyen lehetett hozzájutni a kockázatos devizaalapú jelzálog hitelekhez, valamint a vállalati szegmensben a projektalapú kereskedelmi ingatlan finanszírozáshoz. E folyamatok a késedelembe esések számában is tükröződtek: a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya a csúcsponton mind a vállalati, mind a háztartási szegmensben megközelítette a 20 százalékot. A bankok számára az adós késedelembe esése hitelezési veszteségekhez vezet, ami rontja a jövedelmezőséget és a tőkehelyzetet, és így végül visszahat a bank aktivitására. Ugyanakkor a bankrendszer alacsonyabb aktivitása összességében alacsonyabb gazdasági teljesítményhez vezet, ami negatívan hat vissza a portfólióminőségre is. E negatív spirál összességében rosszabb állapotú bankrendszerhez és rosszabb állapotú gazdasághoz vezet.3 Több országot tekintve is kijelenthető, hogy jelenleg sem látszik még a probléma vége: annak ellenére, hogy már évek óta javuló gazdasági ciklusról beszélhetünk, a nemteljesítő hitelek problémája tartósan velünk maradt. A problémás hitelek több okból is károsak. Amíg a késedelmes követelés a bank mérlegében van, addig:4 • kockázatot jelent, hogy megfelelő-e az értékvesztés, hisz amennyiben nem az, úgy a nemteljesítő hitel további veszteségekhez vezethet, • prudens értékvesztés esetén is további veszteségek elszámolására kerülhet sor, amennyiben a gazdasági környezet változik (például a fedezetek értéke csökken vagy a forint árfolyama gyengül), • óvatosságra sarkallhatja a bankokat, elvonja a vezetés figyelmét az új aktivitástól, • az állomány finanszírozása forrásokat emészt fel, ami kamatkiadással jár, miközben ezen hitelek csak alig vagy egyáltalán nem fizetnek kamatot, • ráadásul a nemteljesítő hitelek a magasabb kockázatok miatt a forrásköltségekre is növelően hathatnak, • az állomány nemcsak forrásokat, de szavatoló tőkét is leköt, ami szintén mérsékli a kihelyezhető új hitelek mértékét, • mindeközben operatív szempontból is jelentős költségek merülnek fel az állomány kezelése közben. Kauko (2012), Klein (2013), 4 MNB (2014), 6. keretes írás. 2 3

A bankok előtt alapvetően két fő lehetőség van: vagy mérlegen belül próbálják megoldani a problémát, vagy külső szereplők számára értékesítik követeléseiket. A kialakult helyzetből látszik, hogy a bankok hazánkban az előbbi utat követték, mely választásban fontos szerepet játszott, hogy el akarták kerülni az értékesítéssel járó azonnali veszteségeket, valamint magasabb megtérülésre számítottak a gazdasági helyzet és a nemteljesítő követelések piaci likviditásának javulása következtében. A nemteljesítő portfólió kezelésekor kulcsfontosságú szempont, hogy mennyire hatékony a jogi környezet és – ettől nem függetlenül – mennyire együttműködő az ügyfél. E tényezők determinálják, hogy a nemteljesítő portfólió kezelését célzó banki stratégiák mennyire lehetnek sikeresek. Amennyiben a jogszabályi környezet nem biztosítja, hogy a bank és az ügyfél jogai, illetve kötelezettségei egyensúlyban legyenek, akkor kettejük viszonyát bármely irányba az információs aszimmetria jellemezheti, ami a helyzettel való visszaélésre adhat okot. A tanulmányban körbejárjuk a probléma állami kezelésének eddigi történetét és jövőbeni lehetőségeit is, elsősorban a lakossági jelzáloghitelekre fókuszálva. Ez az a szegmens ugyanis, ahol a probléma szociális aspektusai a legmélyebbek, és ahol a legsürgetőbb a mindenki számára megnyugtató megoldás kidolgozása. A késedelmes jelzáloghitelek problémaköre jelenti azt a kockázatot, ami mind eredetét, mind súlyosságát tekintve a devizahitelezés örökségének tekinthető. Végül pedig, míg más szegmensekben a nemteljesítő állomány csökkenése figyelhető meg, a jelzáloghitelek esetében a javuló gazdasági környezet ellenére változatlanul jelentős a nemteljesítő hitelek aránya. A tanulmány a következőképpen tagolódik: a II. fejezetben bemutatjuk, hogy a magyar pénzügyi rendszerben hogyan épült fel a nemteljesítő hitelállomány, illetve hogy a magyar bankok milyen úton igyekeztek kezelni a problémát. A III. fejezetben a késedelembe esés lehetséges okait vesszük sorra, és bemutatjuk, hogy a magyar jelzáloghitel-adósok esetén a fizetési képességgel és a fizetési hajlandósággal kapcsolatos problémák milyen arányban játszhatnak szerepet a nemteljesítésben. A IV. fejezetben körbejárjuk azon kormányzati programokat (előnyeikkel és hátrányaikkal együtt), melyek az elmúlt években befolyásolták a nemteljesítő adósok helyzetét. Végül az utolsó fejezetben levonjuk a tanulmányunkból fakadó konklúziókat.

II. A nemteljesítő hitelek felépülése és a bankok által adott reakciók Magyarországon A válság kitörésekor a hazai bankrendszer vállalati és háztartási hitelei közt is jelentősen megemelkedett a nemteljesítő, azaz fizetési késedelembe esett szerződések aránya. 2009-et követően az egyre nagyobb arányú nemteljesítés mögött számos hasonló motívumot fedezhetünk fel a vállalati és háztartási hitelek

esetén, de a szerződések jellegéből adódóan érdemi különbségek is megmutatkoznak. A következőkben áttekintjük, hogy mekkora mértéket öltött a hazai bankrendszer mérlegében a válságot követően felépülő nemteljesítő hitelállomány, milyen okok vezettek utóbbi felépüléséhez, és mekkora veszteséget szenvedtek el a hazai pénzintézetek a hitelek nemteljesítővé válása nyomán. Ezt követően a bankok számára rendelkezésre álló, a nemteljesítő portfólió leépítését célzó stratégiákat tekintjük át.

II.1. A magyar bankok

nemteljesítő hitelportfóliójának felépülése

A 90 napon túl késedelmes hitelek (a továbbiakban: nemteljesítő hitelek) aránya 2009-ben kezdett el nagymértékben növekedni a bankrendszer mérlegében mind a háztartási, mind pedig a vállalati hitelportfólió esetén. A nemteljesítési arány 2008 végén előbbi esetén 3,5 százalékot, míg utóbbi esetén 4,7 százalékot tett ki, ami mindkét szegmensben igen hamar – 2010–11-re – két számjegyűvé vált. A nemteljesítő hitelek aránya a bankrendszer vállalati hitelportfólióján belül egészen 2012-ig emelkedett, és a teljes vállalati hitelállomány 18 százalékán tetőzött, míg a bankrendszer háztartási hitelein belül ugyanez az arány egészen 2014-ig nőtt, és elérte a 19 százalékot is.5 A nemteljesítő hitelek a bankrendszer súlyos problémájává váltak, a vállalati és háztartási hiteleket együttvéve a teljes volumenük 2012-re megközelítette a 2200 milliárd forintot (1. ábra). Ez az összeg a reálgazdasági aktivitáshoz mérten is igen jelentős volt, az akkori GDP arányában kifejezve 7,7 százalékot jelentett. A nemteljesítő hitelek után a bankok jelentős volumenben számoltak el hitelezési veszteségeket (értékvesztés vagy nettó érték alatti áron történő értékesítés révén), amelyek teljes összege 2009 és 2014 között meghaladta a 2000 milliárd forintot. E szám nagyságát érzékeltetendő: a hitelintézeti szektor aggregált szavatoló tőkéje (amely a váratlan veszteségek fedezésére szolgál) 2016 végén 3368 milliárd forint volt. A nemteljesítő hitelek ilyen magas arányának és volumenének a kialakulásában több tényező együttes hatása játszott közre.6 Ezek közül néhány egyaránt felelős volt a vállalati és háztartási hitelek bedőléséért. Mindenekelőtt a válság kitörésekor a makrogazdasági környezet általános romlásával megemelkedett a munkanélküliség, amely a háztartási hitelek késedelembe esésének valószí5 Ugyanakkor az Európai Bankhatóság (EBA) bővebb nemteljesítő definíciója (amely az olyan hiteleket is tartalmazza, melyek ugyan nem késedelmesek, de a bankok nem számítanak teljes megtérülésre) alapján számolt nemteljesítési arány mindkét szegmensben elérte a 24 százalékot is. 6 A nemteljesítő hitelek terjedésében szerepet játszó tényezőket általában két nagy csoportra osztják: bankspecifikus és országspecifikus tényezőkre. Előbbi csoportba az adott bankot meghatározó jellemzők (költséghatékonyság, kockázati étvágy, tőkeellátottság, jövedelmezőség), míg a második csoportba a reálgazdaság állapotát jellemző mutatók (munkanélküliség, GDP változása, infláció, folyó fizetési mérleg egyenlege, reálkamatok) tartoznak. E tényezőket részletesebben lásd Klein (2013) tanulmányában a KKE-régióra, Ghosh (2015)-ben az USA-ra, Louzis et al. (2015)-ben Görögországra, Beck et al. (2013)-ban pedig egy szélesebb nemzetközi adatbázisra nézve.

1. ábra: A bankrendszer 90 napon túl késedelmes háztartási vállalati hitelállománya

Megjegyzés: 2010 előtt ügyfelenként, utána szerződésenként. Forrás: MNB.

nűségét növelte, míg a GDP visszaesésével számos vállalat volt kénytelen csődöt jelenteni, amely e vállalatok hiteleinek bedőléséhez is vezetett. Az árfolyam gyengülése is jelentős károkat okozott mindkét szektorban: a háztartásokra a válság előtt jellemző devizaalapú hitelfelvétel közismert tény, de hozzájuk hasonlóan számos olyan – jellemzően kisebb – vállalkozás is devizaalapon adósodott el, amelyeknek nem volt természetes fedezete, vagyis devizabevétele. A devizaalapú hitelek térnyerését követően a forint árfolyamának gyengülése mind a deviza alapú hitellel rendelkezők fennálló tartozását mind pedig a rendszeres törlesztési terhet megemelte. Egyes hitelfelvevők a szerződéskötéskori árfolyamhoz képest akár a terhek 80 százalékos megemelkedését is tapasztalhatták, a megnövekedett törlesztési kötelezettségek következtében így az adósok egyre nagyobb hányada esett késedelembe. A vállalati és háztartási devizaalapú hitelszerződések között azonban egy igen lényeges különbség volt, amely a hitelek kamatozásával kapcsolatos. A vállalati hitelek főként változó kamatozásúak voltak, és a hitel kamatlába jellemzően valamilyen referencia-kamatlábhoz volt kötve, így azzal párhuzamosan és arányosan változott. A háztartási devizaalapú hitelek kamatlába azonban nem

transzparens módon került meghatározásra, a bankoknak a szerződések alapján lehetőségük volt a hitelek kamatlábát egyoldalúan megemelni annak ellenére, hogy a referenciakamatok (pl. három hónapos svájci frank pénzpiaci kamatláb) csökkenést mutattak a válság kitörése után. Az árfolyam gyengülése és a munkanélküliség emelkedése mellett tehát az egyoldalú kamatemelések is érdemben megemelték az adósok törlesztőrészleteit, amely további késedelembe eséseket vont maga után.7 Amellett, hogy a devizaalapú hitelek törlesztési terhe – a háztartási hitelszerződések esetén több okból is – megemelkedett, még egy fontos tényező szerepet játszott a késedelmes hitelek válságot követő gyors felfutásában. A válságot megelőzően a bankok között ún. kockázatalapú verseny volt megfigyelhető8, amely abban öltött testet, hogy a bankok a hitelpiac felívelő szakaszán a piaci részesedésük megtartása vagy éppen növelése érdekében egyre kevésbé hitelképes, vagyis egyre kockázatosabb ügyfeleknek folyósítottak hitelt. Ezen kockázatosabb ügyfélkör jellemzően már a hitelfelvételkor kifeszített jövedelmi helyzetben volt, így a megemelkedett törlesztési terhek gyors bedőléseket eredményeztek. A Gáspár–Varga szerzőpáros ezzel kapcsolatban azt emeli ki, hogy a késedelembe esés az esetek jelentős részében abból fakadt, hogy az adós már a hitelfelvételkor túlzottan el volt adósodva.9 Hasonló mértékben játszott szerepet a törlesztőrészletek emelkedése, míg a munkanélküliség növekedése csak kismértékben hatott. Hosszú10 és Balás11 szintén azt hangsúlyozzák, hogy a hitellel rendelkezők érdemi része az alsóbb jövedelmi decilisekbe tartozik, ami szintén a túlzott eladósodottság veszélyét jelzi. Ex post jól mutatja a kockázatalapú verseny élénkülését, hogy a 2016. június végén fennálló nemteljesítő jelzáloghitel-állomány mintegy 70 százalékát két év alatt, 2007–2008-ban folyósították.12 Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy a válságot megelőzően nem voltak érvényben a hitelfedezeti mutatóra és jövedelemarányos törlesztőrészletre vonatkozó szabályok, amelyek korlátot tudtak volna szabni az adósok túlzott mértékű eladósodásának. 2009-től kezdődően a bankok a nemteljesítő hitelállomány folyamatos emelkedését követően fokozatosan emelték a nemteljesítő hitelportfólió értékvesztéssel való fedezettségét, vagyis a veszteségeket időben elnyújtva realizálták (2. ábra). 2015 végétől kezdődően a nemteljesítő hitelállomány folyamatos leépülését figyelhetjük meg a bankrendszer mérlegén belül, ami elsősorban a bankok portfóliótisztítási tevékenységének, vagyis követeléskezelőknek történő eladásának vagy leírásának tudható be. Annak ellenére azonban, hogy a bankok 2015-ig igen magas szintre emelték a nemteljesítő hitelek értékvesztéssel való fedezettséMNB (2012), 6. keretes írás. Nagy–Szabó (2008). 9 Gáspár–Varga (2011). 10 Hosszú (2011). 11 Balás (2013). 12 Dancsik et al. (2017). 7 8

gét, továbbra is számos követelés- vagy portfólióértékesítéskor tapasztalható alacsony megtérülés. A vásárló ekkor a nettó értéknél kevesebbet fizet, vagyis a magas értékvesztésszint ellenére vesztesége keletkezik a követelést értékesítő pénzügyi intézménynek. Fontos kiemelni azonban, hogy a nemteljesítő hitelek értékvesztésével, majd a későbbi esetleges értékesítésével az adósok problémája nem szűnik meg, csupán a banki mérlegekben felgyülemlő kockázatok enyhülnek. 2. ábra: A bankrendszer 90 napon túl késedelmes vállalati és háztartási hitelportfóliójának értékvesztéssel való fedezettsége

Megjegyzés: 2014. IV. negyedévig ügyfelenként, 2015. I. negyedévtől szerződésenként számolva. Forrás: MNB.

II.2. A nemteljesítő portfólió kezelési lehetőségei A pénzügyi intézmények előtt – amennyiben nemteljesítő hitelállomány emelkedését tapasztalják – alapvetően négy különböző út áll a probléma kezelésére.13 Mérlegben tartás és átstrukturálás. A bank egy adós késedelembe esésekor dönthet úgy, hogy saját szervezetén belül igyekszik kezelni a problémát, jellemzően külön erre a feladatra létrehozott részleg (az ún. workout terület) segítségével. Az intézmény ekkor felméri a követelés várható veszteségét és arra ér13

ECB (2017), 13.

tékvesztést számol el, figyelembe véve a még várható pénzáramlásokat és az ügylet mögötti fedezet értékét is. E veszteség értékét a követelés átstrukturálásával igyekezhet minimalizálni, mely során az adós teherviselő képességét és az ügylet egyéb jellemzőit is figyelembe veszi. A jelzáloghitelek esetén ennek menetét a 2014/17/EU irányelv14 és EBA iránymutatás is orientálja (EBA 2015).15 A portfólió aktív csökkentése. A bank törekedhet arra is, hogy a nemteljesítő kitettségeket eltüntesse a mérlegéből. Ezt egyrészt a késedelmes hitelek értékesítésével érheti el, amennyiben megfelelő kereslet van a piacon, másrészt a hitelek leírásával, ha azokon már nem számíthat megtérülésre. A követelések értékesítésekor kulcsfontosságú szempont a követelés nettó értékének (ami a bruttó érték és az értékvesztés különbsége) és a piacon érvényes ár egymáshoz viszonyított nagysága. Ha a bank korábban optimistán számolt várható megtérülést az értékesítendő portfólión, akkor könnyen előfordulhat, hogy az eladáskor további veszteségeket kell elszámolnia. A kitettség típusának megváltoztatása. A hitelezőnek lehetősége van arra is, hogy a nemteljesítő hitelét valamilyen más típusú eszközre „konvertálja”. Ennek legjellemzőbb útja a fedezet érvényesítése vagy mérlegre emelése, amely révén a bank a hitelt pénzeszközre vagy valamilyen más eszközre (jellemzően ingatlan vagy likvid értékpapír) cseréli. Magyarországon kevésbé elterjedt, de vállalati hitelek esetén a bank az adósság jellegű kitettségét tőkére is cserélheti, így kvázi részesedést szerezve az adós vállalatban. Jogi lehetőségek. Végül a hitelezőnek lehetősége van arra is, hogy jogi útra terelje az ügyletet és a követelésén felszámolási eljárás, illetve bírósági végrehajtás elindításával igyekezzen megtérülést realizálni. Fontos látnunk, hogy a fenti négy stratégia mindegyike mélyen beágyazódik a pénzügyi intézmény székhelyéül szolgáló ország jogrendszerébe.16 A mérlegen tartás „költségét” az értékvesztés-elszámolást szabályozó számviteli sztenderdek, valamint a tőkemegfelelést szabályozó EU-szintű rendeletek és hazai törvények determinálják. A követelés átstrukturálását az információbiztonságot és a bank-adós viszonyt szabályozó törvények befolyásolják érdemben: ezeken a szabályokon múlik, hogy a pénzügyi intézménynek milyen jogai és lehetőségei vannak arra, hogy az adóstól annak pénzügyi és vagyoni helyzetére vonatkozó információkat követeljen. Ezen információk hiányában a helyzetet információs aszimmetria jellemzi, a banknak ugyanis nincs objektív bizonyítéka arra vonatkozóan, hogy az adós késedelme milyen okokból fakad, és így azt se tudja eldönteni, hogy mi lenne arra az optimális reakció. 14 Az Európai Parlament és a Tanács 2014/17/ЕU irányelve ( 2014. február 4. ) a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról. 15 EBA (2015). 16 A szélesebb értelemben vett intézményrendszer (politikai, társadalmi, morális intézmények) nem csupán a nemteljesítő hitelek kezelését, de azok kialakulását is befolyásolja. Breuer (2006) szerint olyan intézményi adottságok, mint a korrupció szintje, az etnikai heterogenitás mértéke, az ár- és bérkontroll jelenléte, továbbá a banki tevékenység korlátozásának mértéke és módja mind hatást gyakorolnak utóbbira.

A követelés leírásának mikéntjét szintén a számviteli törvény szabályozza, míg a késedelmes követelések piacának mélységét a követelésértékesítésre és -kezelésre vonatkozó törvényi előírások szigora, valamint a követelések behajthatóságának nehézsége befolyásolja. Utóbbi nem függetleníthető attól sem, hogy az adott országban mennyire működik jól a követelések jogi érvényesíthetősége: a felszámolási eljárások, a végrehajtás intézménye, valamint a fedezetek érvényesítése. Több, a jegybank közreműködésével készült tanulmány is rámutat arra – elsősorban a vállalati hitelpiachoz kapcsolódóan –, hogy e téren hazánknak még bőven van lehetősége a fejlődésre.17 Így amennyiben egy országban a hitelezők jogi érdekérvényesítő képessége gyenge, illetve a bírói végrehajtás rendszere nem hatékony, úgy • az a bankok számára magasabb értékvesztés-szükséglettel jár, hiszen a fedezetérvényesítés elhúzódása miatt a bank megtérülése csökken, vagyis a várható vesztesége növekszik, • a bankok várható megtérülése azért is csökken, mert az adósok számára az alacsony hatékonyságú fedezetérvényesítés kisebb kényszerítő erőt jelent, és így kisebb arányban törlesztenek, • a követelésértékesítési piacon alacsonyabb árakhoz vezet, szintén az alacsonyabb várható megtérülés miatt, tehát a bankok a követelés eladása esetén is nagyobb veszteséget szenvednek el. A nemteljesítő ügyletek kezelését nemcsak a pénzügyi-jogi intézményrendszer alapját jelentő fenti törvények, de a kormányzat ad hoc intézkedései is erőteljesen befolyásolják. A különböző „mentőcsomagok”, melyek szociális okokból szigorítják vagy felfüggesztik a fedezetérvényesítésre vonatkozó szabályokat, vagy közvetlen pénzügyi támogatásban részesítik az adósokat, alapjaiban változtatják meg azt a környezetet, amiben a workout tevékenységnek működnie kell.18 A válság kitörését követő években több időszakban is elmondható volt (nem csak Magyarországon),19 hogy az adós-hitelező jogviszonyban a felek érdekérvényesítő képessége aszimmetrikus volt; és ez az aszimmetria több alkalommal is az adós javára állt fenn. Mindez bár érthető szociális szempontok miatt, a tömeges kilakoltatás elkerülése érdekében, azonban nem jelenthet tartós megoldást, miközben nemteljesítésre ösztönözheti a még teljesítő adósokat. Ahogy az előző alfejezetben is láthattuk, a magyar bankok nagyon sokáig a mérlegen tartás stratégiáját választották, így a nemteljesítő portfólió leépítése lassan kezdődött el. Ez a stratégia – bár a működési költségek növekedésével jár – lehetőséget adott arra, hogy az értékvesztés-elszámolás fokozatosan történjen meg, és annak veszteséghatása is az évek között megosztva jelentkezzen. A köEBRD (2015), EBRD (2016). Az ilyen jogszabály-módosításoknak ezen túlmenően a jövőben kihelyezett hitelekre is hatása van: például a fedezetérvényesítés korlátozottabb lehetősége az új hitelek esetében is jellemzően magasabb kamatlábakkal jár együtt Erről ld. Laeven–Majnoni (2005). 19 A nemteljesítő jelzáloghitelekre adott különböző nemzetközi válaszokról ld. Andritzky (2014) tanulmányát. 17 18

vetelésvásárlói piacon érvényes árakkal összehasonlítva látható azonban, hogy az értékvesztéssel való fedezettségnek még a jelenlegi, igen magas szintje is sokszor elégtelen, vagyis a bankok magasabb értéket tulajdonítanak követeléseiknek, mint a piac. A portfólióértékesítés stratégiája hitelszegmensenként eltérő időponttól vált jellemzővé a magyar bankrendszerben. A fedezetlen lakossági hitelek esetén a piac gyakorlatilag folytonos volt és a realizált árban sem voltak jelentős kilengések. Ezzel szemben a jelzáloghitel-piacon az első jelentősebb tranzakciókra egészen 2016-ig kellett várni. A vállalati hitelpiacon szintén csak az utóbbi években – 2014-től – beszélhetünk a piac érdemi élénküléséről. A követelések jogi érvényesítése több okból sem vált széleskörűen alkalmazott módszerré. Egyrészt a tömeges kilakoltatások elé az állam szociális okokból akadályokat gördített (ld. IV. fejezet). Másrészt sok esetben a folyamat el se jutott a jogi érvényesítésig, mivel a pénzügyi intézmények reputációs okokból szintén nem szeretnék sok embert lakhatását ellehetetleníteni. Főleg igaz ez a 2007–2008as válságot követő években, amikor a pénzügyi rendszerrel szembeni bizalom már egyébként is megcsappant. Mindez Magyarországra is igaz: az utóbbi évek kilakoltatásainak csak egy kis hányadát kezdeményezték a bankok, míg azok nagy részéért az egyéb hitelezők (közművek, társasházak stb.) voltak felelősek.

III. A nemteljesítés okai mikro szinten Az előző fejezetben makroszinten mutattuk be a késedelmes hitelállomány fő jellemzőit, azonban a probléma pontos szerkezetének megismeréséhez elengedhetetlen, hogy ennél mélyebbre – az egyes hitelügyletek szintjére – tekintsünk. Tekintettel arra, hogy a bankok MNB felé történő adatszolgáltatási kötelezettsége jellemzően aggregált számokra vonatkozik, erre sokáig nem volt lehetőség. Az MNB 2015 nyarán azonban széles körű – több adatforrásból származó – adatbázist épített, amely alapján a nemteljesítő jelzáloghitel-portfólió a korábbiaknál sokkal részletesebben vizsgálható. A fejezetben jelentős részben erre az adatbázisra és az adatbázis alapján készült részletes tanulmány20 megállapításaira építünk.

III.1. A nemteljesítés gazdasági és szociális aspektusai A késedelembe esés és a késedelemben maradás tartósságának elemzésekor mindenekelőtt fontos megértenünk, hogy milyen szempontok determinálják az adós magatartását. A jelzáloghitellel rendelkezők jellemzően az alábbi célokat kívánják egyidejűleg elérni: – a lakhatás biztosítása saját tulajdonú ingatlanban, 20

Dancsik et al. (2015).

– adott színvonalú fogyasztás fenntartása, és – a jelzáloghitel folyamatos törlesztése. A célok közötti egyensúlyt változatlan külső körülmények (tehát ha rögzítjük a jövedelem és az adósságszolgálat nagyságát) mellett a jogszabályi környezet és az adós erkölcsi normái biztosítják. Jól működő jogszabályi környezetben a status quo megsértése negatív következményekkel jár: például ha egy megtakarítások nélküli adós adott jövedelemszint mellett a fogyasztása növelésére törekszik, akkor ezt a jelzáloghitel-törlesztés csökkentése – tehát késedelembe esés – árán tudja csak megtenni. Ebben az esetben azonban a hitelező érvényesíti a fedezetet és az adós elveszti lakhelyét. Ez a visszacsatolási mechanizmus megakadályozza az adós nemteljesítését. Ha a fedezetérvényesítési rendszer nem működik olajozottan, akkor csak az adós erkölcsi normái gátolhatják meg a fogyasztás nemteljesítés árán történő növelését. Ez esetben az adós „rosszul érzi magát” (akár saját értékrendje következtében, akár a társadalmi stigma miatt, amit a késedelembe esés okozhat) ha nem fizet, és ez ellensúlyozni tudja azt az „örömöt”, amit a fogyasztás növekedésével elérne. A külső körülmények változása esetén az adós szintén a fenti három tényezőben tud alkalmazkodni. Például a jövedelme mérséklődése vagy a törlesztő részlet emelkedése esetén csökkentenie kell a fogyasztását, amennyiben nem akar késedelembe esni és veszélyeztetni a lakhatását. De dönthet úgy is, hogy lemond a saját tulajdonú lakásáról, értékesíti ingatlanját és törleszti a hitelét. E stratégiáknak értelemszerűen korlátai is vannak: az adós egyrészt nem tud a végtelenségig alkalmazkodni a fogyasztásában, másrészt előfordulhat az is, hogy az ingatlan értékesítésével nem tud teljes mértékben szabadulni fennálló tartozásaitól, azok túlzott nagysága miatt. Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy (1) amennyiben az adós jövedelmi helyzete a minimális fogyasztás kielégítését követően nem elegendő az adósságszolgálat teljesítéséhez, vagy (2) az ingatlan (a fedezet) értékesítése nem elegendő ahhoz, hogy törlessze tartozását21, akkor fizetésiképesség-beli problémáról beszélhetünk. Ellenkező esetben, ha az adósnak lenne módja az adósságszolgálat teljesítésére, de ennek ellenére nem teljesít, azt a fizetési hajlandóságban fennálló problémaként azonosíthatjuk. Ezt a jelenséget a szakirodalom az erkölcsi kockázat (moral hazard) névvel is illeti. Az előbbiek alapján a késedelembe esés hierarchiáját az alábbi ábra szemlélteti (3. ábra).

21 Az ingatlan értékesítése kapcsán nagyon fontos szempont, hogy az adott ország jogszabályi környezete hogyan szabályozza a fedezetértéken felüli tartozás kérdését: a megmaradó tartozás egyes országokban – mint amilyen Magyarország – az adóst terheli, míg más országokban (pl. az USA legtöbb állama) az adós az ingatlan átadásával a teljes adósságtól megszabadul. Ez a „walk away” opció lehetővé teszi az úgynevezett stratégiai nemteljesítést, ami az adós döntési helyzetét tovább bonyolítja, ld. például Gerlach-Kristen és Lyons (2015) tanulmányában.

3. ábra: A nemteljesítés lehetséges okainak hierarchiája

Tartós késedelem

IGEN

Erkölcsi kockázat feltételei adottak? (opportunista magatartás, laza jogkövetkezmények)

NEM A háztartás jövedelme fedezi az adósságszolgálatot?

IGEN

Teljesítés

IGEN

Fedezet értékesítése

(jövedelmi túladósodottság)

NEM

Tartós késedelem

NEM

A fedezet értéke meghaladja a tartozás összegét? (vagyoni túladósodottság)

Forrás: Dancsik et al. (2015), 12.

A fentiek alapján tehát kijelenthetjük, hogy a nemteljesítés eredhet a háztartás jövedelmének csökkenéséből (pl. munkanélküliség, válás miatt), és az adósságszolgálat emelkedéséből (az árfolyamok, kamatlábak emelkedése miatt). De fakadhat a nemteljesítés a jogkövetkezményeinek enyhüléséből is, vagy abból, ha a nemteljesítés erkölcsi következményei valamilyen okból kevésbé súlyossá válnak. Utóbbi előfordulhat, ha az adósok egyre inkább igazságtalannak érzik a rájuk háruló terhek nagyságát22, vagy ha a nemteljesítés társadalmilag is egyre inkább elfogadottá válik. A teljes képhez mindenképpen hozzátartozik, hogy a nemteljesítés jogkövetkezményeinek enyhítése minden esetben szociális szempontok érvényesülését tükrözi. Az adósok lakhatása nagyobb eséllyel biztosított, ha az állam megnehezíti a kilakoltatást és a fedezetérvényesítést. Ennek ára azonban más érintettek – bankok, új hitelfelvevők – kedvezőtlenebb helyzete. Magyarországon 2016 végén is mintegy 164 ezer nemteljesítő adós élt. Ez a szám olyan nagyságrendet jelent, ami pusztán a fedezetérvényesítés eszközeivel szociális feszültségek nélkül nem kezelhető, különös tekintettel arra, hogy e szerződések közül 30-40 ezer esetben legalább két gyermek is a háztartás részét képezi (MNB 2016a).23 22 Nagyon gyakran hallani azt az érvelést Magyarországon is, hogy egyes adósok annak ellenére tartoznak közel ugyanakkora összeggel, mint a hitel felvételekor, hogy az azóta eltelt évtized során már nagyságrendileg kifizettek a hitel teljes összegének megfelelő törlesztőrészletet. Bár ez a jelenség jogi szempontból az árfolyamok mozgása miatt sok esetben nehezen támadható, illetve a kamatláb miatt az adósnak nominálisan minden esetben jóval több pénzt kell visszafizetnie, mint amit a banktól kapott, pszichológiailag mindenképpen megterhelő az adósoknak ezzel a ténnyel szembesülni. 23 MNB (2016a).