A vezető tisztségviselő jogállása és felelőssége - Tanulmánykötet by ORAC Kiadó

A vezető tisztségviselő jogállása és felelőssége Tanulmánykötet

A vezető tisztségviselő jogállása és felelőssége Tanulmánykötet szerkesztette: Pál Lajos

Lap- és Könyvkiadó Kft.

József, 2017 © Keserű Barna Arnold, 2017 © Csöndes Mónika, 2017 © Lőrincz György, 2017 © Ferencz Jácint, 2017 © Nádas György, 2017 © Göndör Éva, 2017 © Prugberger Tamás, 2017 © Hornyák Zsófia, 2017 © Rácz Orsolya, 2017 © Horváth István, 2017 © Rácz Zoltán, 2017 © Jójárt Eszter, 2017 © Tercsák Tamás, 2017 © Kenderes György, 2017 © Trenyisán Máté, 2017 © HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2017

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül közölni. ISBN 978-963-258-343-3 Budapest, 2017 A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., kiadása Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője Internet: www.hvgorac.hu E-mail: info@hvgorac.hu Felelős szerkesztő: dr. Gábor Zsolt Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

Tartalom Előszó.......................................................................................................................7 Lőrincz György Újabb kérdések és viták a vezető tisztségviselő jogállásáról...........................9 Cséffán József A jogi személy ügyvezetését munkajogviszonyban ellátó vezető tisztségviselő kártérítési felelősségének egyes kérdései.................... 29 Csöndes Mónika A Ptk. vagy az Mt. alapján kell megítélni a vezető tisztségviselő kártérítési felelősségét, ha a tisztségét munkaviszonyban látja el?..............43 Keserű Barna Arnold Gondolatok egy lezáratlan vitához – a vezető tisztségviselők jogállása és felelőssége.........................................................................................................63 Nádas György A vezető jogviszony tartalmi kérdései............................................................. 81 Tercsák Tamás Vezető tisztségviselő jogállása, felelőssége......................................................93 Ferencz Jácint – Trenyisán Máté Jogértelmezései kérdések a vezető tisztségviselő társasággal szembeni kártérítési felelősségének köréből.................................................. 113 Göndör Éva A vezető tisztségviselői jogviszony a munkajog és a polgári jog metszéspontjában................................................................... 129 Horváth István Bíznak és megbízzák!........................................................................................ 147 Jójárt Eszter Gondolatok a vezető tisztségviselő belső felelősségéről.............................. 155 Kenderes György – Rácz Zoltán – Hornyák Zsófia – Rácz Orsolya A vezető állású munkavállaló jogviszonyai felelősségük aspektusaiból..... 185 Prugberger Tamás A vezető alkalmazottak jogállása a fejlett tőkés államokban és Magyarországon a jog-összehasonlítás tükrében..................................... 195

Előszó Az új Ptk. hatálybalépését követően némiképp meglepetésként hatott, hogy újra „fellángoltak” a munkaviszonyban álló vezető tisztségviselő jogállásával kapcsolatos viták. E tekintetben a „casus belli”-t a Ptk. 3:24. § (1) bekezdésének értelmezése jelentette. A vita lényege, hogy a kártérítési felelősség tekintetében miként kell értelmeznünk az általános és különös szabály viszonyát, azaz a vezető tisztségviselő kártérítési felelősségére a Ptk. vagy az Mt. szabályait kell-e irányadónak tekinteni. Jóllehet, az eltérő értelmezések jellemzően az adott jogág művelőihez való tartozás alapján különböznek, de érdekes módon a „frontvonalak” nem kizárólag a polgári jogászok és a munkajogászok között húzódnak, hiszen mindkét táborban vannak „renegátok”, akik másképp gondolják. Ám ahogyan ez lenni szokott, a vita nem állt meg a kártérítési felelősség szabályainak értelmezésénél, az új polgári jogi szabályozás apropóján ugyanis mind többen vetettek fel olyan kérdéseket, amelyeket a kilencvenes évek végén már lezártnak hittünk. Így például újra vitatjuk, hogy a vezető tisztségviselő egységes vagy kettős jogviszonyban áll-e. Annak érdekében, hogy legyen lehetőség az eltérő nézetek kifejtésére, egymás álláspontjának megismerésére, a Magyar Munkajogi Társaság 2017. február 2-án vitaülést szervezett, ahol átfogó, vitaindító előadást követően a különböző felfogásokat képviselők, polgári jogászok és munkajogászok egyaránt kifejthették véleményüket. Ennek a vitaülésnek a – rendkívül színes – eredményét tarthatja kezében az Olvasó. A kötetben az előadók és hozzászólók írásban, szerkesztett formában teszik közzé álláspontjaikat, bizonyítva, hogy az eltérő nézetek színvonalas kifejtése segíthet egymás álláspontjának megismerésében és elfogadásában. Szerkesztő

Lőrincz György* 1

Újabb kérdések és viták a vezető tisztségviselő jogállásáról** 1. A régi viták 2. A mai vitákat kiváltó jogszabályi változások 3. A vezető tisztségviselő fogalmának változása 4. Az ügyvezetésre vonatkozó általános szabályozás jellege 5. A vezető tisztségviselői jogviszony 6. A vezető tisztségviselő felelőssége a jogi személynek okozott kárért 7. A vezető tisztségviselői jogviszony megszűnése és megszüntetése

1. A régi viták A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: Gt.1.) hatálybalépését követően kérdésként merült fel és élénk vitát is generált annak a megítélése, hogy a gazdasági társaság munkaviszonyban álló vezető tisztségviselőjének jogállására a Gt.1., vagy az akkor hatályos Mt. szabályait kell-e alkalmazni. Ez a vita mára meghaladottá vált, de néhány jellemzőjét (immár a jelenlegi szabályozás ismeretében) érdemes legalábbis vázlatosan kiemelni. a) A (vélt vagy valós) jogszabályi kollízió a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjére volt csak értelmezhető, más foglalkoztatási jogviszonyoknál (pl. közalkalmazottnak minősülő vezető esetében) fel sem merült/merülhetett. b) A vezető tisztségviselőnek a gazdasági társaság felé fennálló kártérítési felelősségének jogalapja nem volt vitatott. Ez következett elsősorban abból, hogy a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: korábbi Mt.) 193. §-a e tekintetben (tehát a vezető állású munkavállaló munkáltatóval szembeni anyagi felelősségét érintően) a Gt.1. megoldásával egyezően a polgári jogi szabályok alkalmazását rendelte. Ezen túlmenően a Gt.1. 32. § (1) bekezdése kifejezetten utalt arra, hogy a polgári jogi Ügyvéd, Lőrincz Ügyvédi Iroda. A Magyar Munkajogi Társaság 2017. február 2-án tartott ülésén elhangzott vitaindító előadás szerkesztett változata. *

kárfelelősségi szabályok érvényesülnek abban az esetben is, ha a vezető tisztségviselő munkaviszonyban látja el e tevékenységét. Noha a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.2.), majd 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.3.) a munkaviszonyra vonatkozó utalást elhagyta, a korábbi Mt. említett rendelkezése miatt a polgári jogi kárfelelősségi szabályok alkalmazása változatlanul kétségtelen maradt. A Gt.2. és a Gt.3. egyébként a vezető tisztségviselői jogviszonyt önálló társasági jogi jogintézményként szabályozta, így a kárfelelősségre vonatkozó kifejezett rendelkezésével szemben még mögöttes szabályként sem merülhetett (volna) fel a munkajogi szabály alkalmazása. c) A fentiekből is következően a vita középpontjában a vezető tisztségviselő munkaviszonyának megszüntetése állt, konkrétabban a kérdés az volt, hogy a Gt.1–3., vagy a korábbi Mt., illetve az Mt. szabályai szerint kell-e eljárni a vezető tisztségviselői jogviszony felszámolása során. A bírói gyakorlat alapvetően abból indult ki, hogy munkakör nélküli (üres) munkaviszony érvényesen nem állhat fenn, következésképpen a vezető tisztségviselői pozíciónak a Gt.1–3. alapján történt megszűnése vagy megszüntetése szükségképpen a (kifejezetten az ügyvezetésre létrejött) munkaviszony megszűnésével (megszüntetésével) is jár. Amennyiben viszont a társasági jogi jogcím nem felel meg a vonatkozó munkajogi szabályoknak, a munkaviszony megszűnése (megszüntetése) jogellenesnek minősül, ennek adott esetben nem jelentéktelen anyagi konzekvenciáival (pl. Legfelsőbb Bíróság, Mfv. II. 10.193/1995. számú ügyben hozott határozata). Elhamarkodott lenne ebből a joggyakorlatból azt a következtetést levonni, hogy a jogviszony felszámolásának jogcímeit illetően a társasági jogi, míg az „elszámolás” tekintetében a munkajogi szabályok az irányadók. Elsősorban azért téves szerintem ez a fajta vagylagos megközelítés, mert a jogcím és a jogkövetkezmény olyan módon való szétválasztása, miszerint jogszerű magatartásnak a jogellenesség (érvénytelenség) lehet a következménye, dogmatikai képtelenség. Mivel ez a kérdés mai vitáinkat is érinti, később részletesebben indokolt vizsgálni.

2. A mai vitákat kiváltó jogszabályi változások A munkajog és a polgári jog újrakodifikálása az alábbi változások miatt érinti a vezető tisztségviselő jogállását, illetve a jogállás egyes elemeit. a) A 2012. július 1-jétől hatályos Mt. mellőzi a vezető állású munkavállaló kártérítési felelősségének rendezésénél a korábban már hivatkozott (a polgári jogra) utaló szabályát, ehelyett megismétli a korábbi Ptk.-nak a deliktuális és a kontraktuális felelősségre egyaránt vonatkozó, az adott helyzet-

ben általában elvárható magatartást zsinórmértékként meghatározó klas�szikus normáját. Önmagában ez, a kodifikációtechnikai szempontból egyébként kívánatos megoldás (az eltérő bizonyítási szabály ellenére) semmiféle zavart nem okozott, hiszen lényeges tartalmi változást nem eredményezett. b) A 2014. március 15-étől hatályos Ptk. eltéríti egymástól a deliktuális és a kontraktuális felelősség jogalapjára vonatkozó rendelkezéseket, ez utóbbinál lényegesen megújítva a már említett klasszikus elvárhatósági szabályt (Ptk. 6:142. §). Ez a változás többirányú: egyfelől az „ellenőrzési körbe” tartozó körülményből eredő kár esetére alapozza (mondhatni objektivizálja) a felelősséget, másfelől az „előreláthatóság”, pontosabban ennek hiányára (mint szubjektív feltételre) építi a kimentés lehetőségét. (Mivel a két felelősségi formula közötti tartalmi különbségre nem térek ki, elegendőnek látszik a változás ilyen rendkívül leegyszerűsített bemutatása.) Ugyanakkor a vezető tisztségviselőnek a jogi személlyel szembeni kárfelelősségére is ezen szabály alkalmazását rendeli a Ptk. 3:24. § (1) bekezdése (az eredeti szövegben 3:24. §-a), így jól láthatóan az Mt. és a Ptk. vonatkozó szabályai már messze nem azonos tartalmúak. Törvényszerűen merül fel tehát a kérdés, hogy a munkaviszonyban (mint ez a későbbiekből kitűnik: a más foglalkoztatási jogviszonyban) álló vezető tisztségviselő felelősségét melyik szabály alapján kell elbírálni. c) A Ptk. – különösen a Gt.3.-ban hangsúlyosan kiemelt – sui generis jogviszony helyett a gazdasági társaságoknál a vezető tisztségviselői jogviszonyt kifejezetten megbízási vagy munkaviszony keretében engedi ellátni [Ptk. 3:112. § (1) bekezdés]. d) Egyik lényeges újítása a Ptk.-nak, hogy a Harmadik Könyv Első Része valamennyi jogi személyre vonatkozó általános szabályokat tartalmaz, s ezen belül (VI. Fejezet) találhatók a jogi személy ügyvezetésére vonatkozó rendelkezések is. Ez a megoldás ugyan széles körben ismert, de szerintem nem kapott kellő figyelmet és értékelést a vezető tisztségviselő jogállását illetően. Holott alapvetően megváltozott a vezető tisztségviselő fogalma: kilépett a társasági jogi keretéből, így valamennyi jogi személyt érintő jogintézményként lehet, sőt kell a tartalmát meghatározni. Ennek részleteire a következő pontban visszatérek. Az a) és b) alatti változások együttesen egy konkrét kérdést vetnek fel, aminek bőséges irodalma alakult ki az elmúlt években. Ezzel szemben a c) és d) alattiak a vezető tisztségviselő jogállását érintő alapvető kérdések újraértelmezését indokolják. Szükséges ezért ez utóbbival részletesebben foglalkozni.

3. A vezető tisztségviselő fogalmának változása 3.1. Mint arra már utaltam, a Ptk.-nak a jogi személy ügyvezetésére vonatkozó rendelkezései valamennyi jogi személyre alkalmazandók, függetlenül azok típusától. A nyomaték kedvéért hangsúlyozom, hogy vezető tisztségviselőnek minősül a Ptk. 3:21. § (1) bekezdése alapján – mások mellett – a kórház igazgatója, a megyei (fővárosi) törvényszéki elnök, a miniszter, de bizony még a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója is. Ebből következik, hogy korántsem csak a Gt.3. helyébe lépett Ptk. és az Mt., hanem a Ptk. és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Kjt.), a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.), az állami tisztviselőkről szóló 2016. évi LII. törvény (Áttv.), és még további számos, így különösen a bírák, az ügyészek, a rendfenntartó szervek és a honvédség állományába tartozók foglalkoztatási jogviszonyát rendező törvény (értelemszerűen a vezetőkre vonatkozó) szabályait kell e körben összevetni. (Az újabb jogalkotás e jogszabályokat jogállási törvényeknek nevezi, az egyszerűség kedvéért a következőkben én is ezt a kifejezést használom, amely alatt értendő valamennyi költségvetési szerv, illetve ennek vezetője.) A Ptk. előzőekben említett általános rendelkezéseiből nem vezethető le, hogy a vezető tisztségviselők között a jogi személy típusától függő, általános jellegű megkülönböztetés érvényesülne, különösen nem a jogviszonyuk alapjait érintő elveket illetően. (Természetesen részletszabályok eltérő rendelkezéseket tartalmaznak, de ezek a jogállás alapjait nem befolyásolják.) 3.2. Az újabb vitákban ez a szempont fel sem merül, lényegében csak a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének helyzetét elemzik a szerzők, kiemelten a társasággal szembeni kártérítési felelősség oldaláról. Ezért mellőzhetetlen annak vizsgálata, hogy van-e elvi vagy tételes jogi alapja ennek a szűkítő megközelítésnek. Azaz: kimutathatók-e a gazdasági társaság ügyvezetésében, illetve az erre vonatkozó szabályokban olyan sajátos vonások, amelyek markánsan, a jogállásuk lényegét meghatározó módon különböznek a más típusú jogi személyek ügyvezetésétől. A Ptk.-nak a gazdasági társaságról szóló, Harmadik Könyv Harmadik Része két olyan, a vezető tisztségviselő státuszát alapjaiban érintő rendelkezést tartalmaz, amely egyéb jogi személy típusoknál általában nem érvényesül. Elsőként említendő a Ptk. 3:112. § (2) bekezdése, amely kimondja: a vezető tisztségviselőt a társaság tagja nem utasíthatja, és hatáskörét a legfőbb szerv nem vonhatja el. Kétségtelen, hogy más jogi személy típusoknál – eltekintve a szövetkezettől – ilyen, az alapító(k)/tag(ok) jogkörét korlátozó kifejezett

rendelkezést nem találunk, következésképpen az ezen szervezeteknél működő vezető tisztségviselő „hatásköre” nem tekinthető épnek, mivel korlátozható. Ugyanakkor a gazdasági társaság legfőbb szerve a saját jogkörét elvileg korlátlanul növelheti, amire – különösen a köztulajdonban álló társaságoknál – számos konkrét példa felhozható. Egy részletes üzleti terv meghatározása, konkrét ügyletek, személyzeti kérdések stb. alapítói jogkörbe vonása értelemszerűen szűkíti az ügyvezetés irányítási, így döntési kompetenciáját, legfeljebb nem konkrét utasítás, hanem általános (belső) norma formájában. Lényeges utalni arra, hogy az ügyvezetés fogalmát a Ptk. 3:21. § (1) bekezdése az alapítók (tagok) hatásköréhez viszonyítva határozza meg, azaz olyan jogosítványt biztosít (csak) a vezető tisztségviselőnek, amely nem tartozik az előbbiek jogkörébe. Nem arról van tehát szó, hogy létezne egy pozitív módon meghatározott vezető tisztségviselői jogkör, amely a gazdasági társaság ügyvezetésétől nem vonható el, míg más jogi személy esetében ez megengedett, hanem arról, hogy milyen formában (egyedi utasítással vagy általános normával) történik a jogkör meghatározása. Nem állítom, hogy e két forma egyenértékű lenne, hiszen a gazdasági társaságnál az „utasítás” vagy a „hatáskör elvonása” egyedi, belső normába ütköző módon valóban tiltott, viszont ez a különbség szerintem korántsem minősül olyan meghatározó erejűnek, amely a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének jogállását a többi jogi személy azonos pozícióban lévő vezetőjéhez képest eltérő elvi alapra terelné. E véleményt erősíti, hogy a szövetkezet esetében a Ptk. 3:347. § (1) bekezdése szintén tiltja a vezető tisztségviselő utasítását, illetve hatáskörének elvonását, mégsem merül fel, hogy ezért a szövetkezet ügyvezetése a többi jogi személyhez képest bármiben is eltérő megítélés alá esne. A másik, a Ptk.-ban kifejezetten kiemelt és a gazdasági társaságra vonatkozó eltérés az ügyvezetésre irányuló jogviszony tekintetében érvényesülő, egyfajta típusszabadság. A Ptk. 3:112. § (1) bekezdése értelmében ugyanis a társaság ügyvezetését a vezető tisztségviselő – a társasággal kötött megállapodása szerint – megbízási jogviszony vagy munkaviszony keretében láthatja el. Ugyanakkor ilyen tartalmú rendelkezés hiányában is egyértelmű: más, a Ptk.-ban szabályozott jogi személy típus esetében is megilleti a feleket az előzőekben említett jogviszonyok közötti választás joga, leginkább a szabályozás diszpozitivitásából levezethetően. Sőt: szűk kivételektől eltekintve feltehetőleg valamennyi, nem költségvetési szervnek minősülő jogi személy ügyvezetése ellátható megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban. Úgy vélem ezért, hogy a tárgyalt típusszabadság korántsem társasági jogi specialitás, különösen nem olyan sajátosság, amely indokolná a gazdasági társaság vezető tisztségviselője jogállásának eltérő megítélését.

3.3 E helyen érdemes egy kitérőt tenni, ugyanis többen (Sárközy Tamás, Kiss György) felvetik, hogy indokolatlan a vezető tisztségviselői tevékenység ellátását munkaviszony keretében is megengedni. (Értelemszerűen a költségvetési szervek vezető tisztségviselőjére nem vonatkozik ez az álláspont.) E nézetet elsősorban arra alapítják, hogy az önálló ügyvezetői tevékenység nem illeszthető az alá-fölé rendeltségi struktúrájú munkaviszonyba. Ismert, hogy a Gt.3. hatálybalépését követő több mint egy évig a jogi szabályozás is ezen a felfogáson alapult. Szerintem két okból sem védhető ez az álláspont. Egyrészt azért, mert mint az előző pontban erre utaltam, az ügyvezetés még a gazdasági társaság esetében sem tekinthető korlátozásmentes joggyakorlásnak, legfeljebb ezek a korlátok nem közvetlenül, hanem közvetve befolyásolják a vezető tisztségviselő tevékenységét. [Bár ezt az önállóságot nem igazán tükrözi a Ptk. 3:112. § (2) bekezdésében használt „alávetve” kifejezés.] Másrészt (a munkajogi szabályozás oldaláról közelítve) azt kell hangsúlyozni, hogy az Mt. már nem tartja a munkaviszony fogalmi elemének a munkáltatói utasítás alapján történő munkavégzést, a 43. § (2) bekezdése munkáltatói irányítást említ, amelybe aggálytalanul illeszkedik a tulajdonosi irányítás alatt történő, egyébként valóban nagyfokú önállósággal végzett ügyvezetés. Ezen túlmenően egyre inkább érzékelhető a hagyományos munkavégzési formák olyan jellegű átalakulása, amely a nem vezető pozícióban foglalkoztatott munkavállaló számára is jelentős önállóságot biztosít. 3.4. Összegezve a fentieket, álláspontom az, hogy a „vezető tisztségviselő” fogalma egységes, azon belül nincs szűk, vagy tág értelemben vett kategória. Elismerem, hogy ez az állítás nem eget rengető felfedezés. Azért indokolt viszont hangsúlyozni, mert a vezető tisztségviselő jogállását érintő bármely elemzés vagy értelmezés csak akkor autentikus, ha az valamennyi jogi személy típusra kiterjed, valamennyi jogi személy típust érintően igazolható.

4. Az ügyvezetésre vonatkozó általános szabályozás jellege 4.1. Összehasonlítva a Gt.3. és a Ptk. ügyvezetésre vonatkozó általános rendelkezéseit (Harmadik Könyv Első Rész VI. Fejezet), jól látható, hogy azok túlnyomó többsége azonos, s az eltérés is javarészt pontosítás, vagy legalábbis nem lényeges tartalmi különbözés. (Találó Bodzási Balázs megállapítása, miszerint a Ptk. szóban lévő szabályai „társasági jogias” alapon állnak.) Ezt azért indokolt kiemelni, mert – mint ezt többször hangsúlyoztam – a Ptk. említett rendelkezései nemcsak a gazdasági társaságra, hanem va-

lamennyi jogi személy típusra irányadók. A jogalkotó tehát elég egyértelműen a gazdasági társaságot modellezi e körben, holott a jogi személyek tevékenységük, céljuk stb. tekintetében alapjaiban eltérő jelleget mutatnak, főleg a költségvetési szervnek minősülő jogi személyekkel összevetve. Szokás megkülönböztetni közjogi és magánjogi, személyegyesítő és vagyonegyesítő, for profit és nonprofit szervezeteket. Az ügyvezetés szempontjából, főleg a legáltalánosabb jogok és kötelezettségek meghatározásánál, ezek a különbségek nem láthatók. Egyszerűen szólva, bármely rendeltetésű szervezet vezetésében kimutathatók olyan általánosítható vonások, amelyek függetlenek az adott szervezet jellegétől és tevékenységétől. Visszatérve a Ptk. tipizálási megoldásához, nem vitatható, hogy a „vagyoni viszonyok” (Ptk. 1:1. §) elsődleges alanyai a gazdasági társaságok, s noha a civil szervezetek és a költségvetési szervek is rendelkeznek valamifajta vagyonnal, piaci szereplők is, funkciójuk és rendeltetésük alapvetően eltér a gazdasági társaságokétól. A Ptk. szabályozási tárgyára is tekintettel tehát érthető az ügyvezetés (de a jogi személyekre vonatkozó további általános szabályok) társasági jogi megalapozása. Ez a szabályozási modell viszont óhatatlanul felveti a kérdést: az ügyvezetésre vonatkozó általános szabályok mennyiben alkalmazhatók valamennyi jogi személyre. Erre a választ elsőként a Ptk. 3:3. §-ának értelmezésével indokolt keresni. [Természetesen nem mérvadó, de nem is elhanyagolható az, hogy a szabályozással érintett jogi személy típusok száma miként alakul. A KSH 2015. december 31-ével 1 837 704 ún. regisztrált gazdasági szervezetet számolt. Ebből levonva a jogi személynek nem minősülő „szervezeteket” (egyéni vállalkozó, mezőgazdasági őstermelő, önálló adószámmal rendelkező magánszemély), a jelzett időpontban cca. 710 000 jogi személyt tartottak nyilván. Ezek között hozzávetőleg 550 000, tehát az összes jogi személy durván háromnegyede volt gazdasági társaság. Meglepően magas a nonprofit szervezetek száma (85 626), de a 12 757 költségvetési szerv sem elhanyagolható. Csak ezeket a számokat értékelve, talán ezzel is igazolható a gazdasági társaságok jogalkotói preferálása.] 4.2. A Ptk. a Harmadik Könyv elején, a 3:3. §-ban rendelkezik a jogi személyek általános szabályainak alkalmazásáról. Ez a szabály azért érdemel különleges figyelmet, mert az idézett adatokból is jól érzékelhetően több, egymástól funkciójában és működésében lényegesen eltérő jogi személy típusra vonatkozóan rendelkezik a Ptk. a 3:1.–3:62. §-okban. Megjegyzem, az ügyvezetésre vonatkozó általános szabályokhoz hasonlóan a további általános szabályok társasági jogi gyökere is jól érzékelhető.

A 3:3. § (1) bekezdése értelmében a jogi személy általános szabályait kell alkalmazni, ha e törvény (tehát a Ptk.) az egyes jogi személy típusokkal kapcsolatban eltérően nem rendelkezik. (A Ptk. az egyesülésről, az egyesületről, a szövetkezetről, a gazdasági társaságról és az alapítványról rendelkezik. A gazdasági társaság esetében pedig ez a különös szabályozás is osztódik a valamennyi társaságra, továbbá az egyes társasági formákra vonatkozó rendelkezésekre.) Ez a szabály nem több mint egy kodifikációs szempontból kívánatos megoldás alkalmazása, amely „megspórolja” az egyes eltérő rendelkezésekben az általános szabályra való utalást. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy bármely törvény megállapíthat kivételes, a maga által meghatározotthoz képest is eltérő rendelkezéseket, így ennek hangsúlyozása felesleges lenne. Érdekesebb a 3:3. § (2) bekezdése, amely szerint a jogi személy általános szabályait megfelelően alkalmazni kell az e törvényben (tehát a Ptk.-ban) nem szabályozott típusú jogi személyre. Felületesen szemlélve e rendelkezés kógensnek tűnik, legalábbis az „alkalmazni kell” szóhasználatot alapul véve. Ezzel szemben az is nyilvánvaló, hogy törvény nemcsak az általa megszabott, hanem más (nem sarkalatos) törvényben írt rendelkezéstől, tehát a Ptk.-tól is eltérhet. Nem beszélve arról, hogy a 3:4. § értelmében a felek általában eltérhetnek a Harmadik Könyv rendelkezéseitől, ezért végképp megmagyarázhatatlan lenne, ha éppen a jogalkotó számára lenne ez tiltott. Mindezt egyértelműen rögzíti a Ptk. Javaslat miniszteri indokolása (392. oldal), mely szerint akkor kerülnek alkalmazásra a jogi személyek általános szabályai, ha speciális normák nem tartalmaznak eltérő rendelkezéseket. [Lehet, hogy a „norma” kifejezés használata túlzó, mert azt jelzi, hogy nemcsak törvényben, hanem alacsonyabb szintű jogszabályban is megengedett a szóban lévő eltérés. Mindenesetre tény, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) több végrehajtási rendelete is eltér a Ptk. vonatkozó szabályától. Így pl. a költségvetési szerv alapító okiratának nem kell kijelölnie az első vezető tisztségviselő személyét, hanem csak a vezető megbízási rendjét kell meghatároznia, a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. §-a szerint, ami markánsan eltér a Ptk. 3:5. § f) pontjában írtaktól. Ez az eltérés bizonyára nem magyarázható a 3:3. § (2) bekezdés előzőekben idézett „megfelelő alkalmazás”-ra való utalásával, pontosabban ennek kiterjesztő értelmezésével.] A Ptk. Javaslat indokolásának idézett szövegéből az a következtetés vonható le, miszerint a Ptk. rendelkezésétől eltérő „norma” minősül különös szabálynak. Ebből az is levezethető, hogy a lex specialis derogat legi generali értelmezési elvéből eredően ilyen esetben nem a Ptk.-t, hanem az eltérő különös szabályt kell alkalmazni. Nem vitás, hogy ez az elv maradéktalanul

érvényesül abban az esetben, amelyben az eltérést tartalmazó jogszabály, vagy annak érintett rendelkezése (elsősorban tárgyánál fogva) kapcsolódik a Ptk. vonatkozó szabályához, világosabban: ugyanarról a tényállásról rendelkezik. Ezért pl. egy ügyvédi iroda alapító okiratának tartalmát illetően nem a Ptk. 3:5. §-át, hanem az Ütv. vonatkozó rendelkezését kell alkalmazni. Eltérő tárgyú jogszabályok esetében viszont szerintem a különös szabály értelmezése már jelentős gondot okoz. Két, egymástól különálló olyan nagy kört képzeljünk, amelyek csak részben fedik egymást. Az egyik körbe a vezető tisztségviselőket, a másikba pedig a munkaviszonyban álló, illetve a jogállási törvények hatálya alá tartozó vezetőket soroljuk. A munkaviszonyban (egyéb jogviszonyban) álló vezető tisztségviselő mindkét körbe tartozik, tehát az ő esetében keresztezi a két kör egymást. Ezt az átfedést tekintsük a különös szabálynak, viszont ehhez képest tetszőleges, hogy melyik nagy kört minősítjük általánosnak. Úgy is felfoghatjuk, hogy adott egy közös kis halmaz, amely mindkét nagy halmaz része, azaz mindkét általános halmazhoz képest különös. Mindezt azért kell kiemelni, mert a jogi személy vezető tisztségviselőjének a társaság felé fennálló kárfelelőssége szempontjából a legtöbb szerző a lex specialis derogat legi generali elvét alkalmazva vizsgálja, hogy ez esetben az Mt. vagy a Ptk. minősül-e különös, azaz irányadó szabálynak. Konkrétabban: a vita tárgya az, hogy a munkaviszonyban álló vezető tisztségviselő felelősségének jogalapja a Ptk. 3:24. § (1) bekezdésén, vagy az Mt. 179. §-án alapul-e. [A két felelősségi alakzat közötti különbségre utaltam a bevezető cím a) és b) pontjában.] Mások mellett Fuglinszky Ádám és Bodzási Balázs az Mt., Sárközy Tamás a Ptk. említett rendelkezését tekinti különös, tehát alkalmazandó szabálynak. Az előzőek szerint mindkét álláspont védhető, éppen ezért nem ad eligazítást a vitatott kérdésben. 4.3. A Ptk. Harmadik Könyv Első Rész VI. Fejezete tartalmazza a (valamennyi) jogi személy ügyvezetésére vonatkozó általános rendelkezéseket. Ebben a Fejezetben mindössze öt paragrafus található, ami erős kifejezése annak, hogy a különféle típusú jogi személyekre egyaránt alkalmazható szabályok száma meglehetősen alacsony. E rendelkezések a következők: a) Az ügyvezetés fogalma és a vezető tisztségviselői megbízatás keletkezése (Ptk. 3:21. §). b) A vezető tisztségviselővel szembeni követelmények és kizáró okok (Ptk. 3:22. §). c) Titoktartási és felvilágosítási kötelezettség (Ptk. 3:23. §). d) A vezető tisztségviselő felelőssége (Ptk. 3:24. §). e) A vezető tisztségviselői megbízatás megszűnése (Ptk. 3:25. §).

Jól láthatóan e rendelkezések a vezető tisztségviselői jogviszony néhány alapvető elemét, úgy mint annak keletkezését és megszűnését (megszüntetését) meghatározzák, de e jogviszony tartalmát illetően már eléggé szűkszavúak. (A Ptk. kerüli a vezető tisztségviselői jogviszony kifejezés használatát, e helyett „megbízatást” említ. Szerintem ez kifejezetten tudatos megkülönböztetés, amire a következő pontban részletesebben kitérek.) A fenti szabályokat kiegészítik a Ptk. egyes jogi személy típusokra vonatkozó rendelkezései, illetve más jogszabályok. Ez utóbbiak közül kiemelendő az Áht., amely lényegében a költségvetési szervekre, így azok „ügyvezetésére” vonatkozó alapvető szabályokat tartalmazza. Néhány további jogszabály egyéb típusú jogi személy létesítésére ad lehetőséget, így a vonatkozó törvények szerint ügyvédi, közjegyzői, szabadalmi ügyvivői, végrehajtó iroda, vízitársulat, erdőbirtokossági társulat és a 2011. évi CLXXV. törvény hatálya alá tartozó civil szervezet is alapítható. (Nem merem állítani, hogy ez a felsorolás teljes, lásd pl. az egyházi jogi személyeket.) Az előbb említett jogszabályokból elsősorban az következik, hogy milyen típusú jogi személy alapítható, ugyanis e téren típuskényszer érvényesül. A jogi személy szervezetét, ezen belül ügyvezetését egyre erőteljesebben szabályozzák további törvények, amelyek meghatározott tevékenység folytatása esetén irányadók és javarészt függetlenek az adott tevékenységet folytató jogi személy típusától. Itt még a teljességet megközelítő felsorolásra sem vállalkozom, csak utalok a pénzintézeti, biztosítási, közoktatási, felsőoktatási, egészségügyi tárgyú törvényekre. Ezek kiegészítik, de sok tekintetben korrigálják is a Ptk. idézett rendelkezéseit, lásd például a vezetővel szemben támasztott követelmények és kizáró okok erőteljes kiterjesztését. Míg pl. a Ptk. „csak” a jogerős szabadságvesztére ítélt személyt zárja ki a vezető tisztségviselői pozíció ellátása alól [3:22. § (4) bekezdés], a legtöbb említett törvény ennél többet, büntetlenséget kíván. Az eltérés értelmezése ezekben a helyzetekben nem okoz problémát, hiszen egyértelműen olyan különös szabályokról van szó, amelyek lerontják az általános szabályt. Végül a vezető tisztségviselő jogállását érinti/érintik az Mt., illetve a jogállási törvények. Az előbbi vezető állású munkavállalóról rendelkezik, s idetartozik a munkáltató (ún. első számú) vezetője. Ez a munkajogi értelemben vett vezető lehet egyben a Ptk. szerinti vezető tisztségviselő is, feltéve, ha munkaviszonyban áll a jogi személlyel. A költségvetési szerveknél pedig az Áht. 10. §-a szerinti vezető tekintendő egyben vezető tisztségviselőnek is. E téren már – mint erre a lex specialis derogat legi generali elv érvényesülése kapcsán már utaltam – több értelmezési kérdés is felmerül. További, az előzővel részben összefüggő kérdés, hogy amennyiben a vezető tisztségviselő sem munkaviszonyt, sem a jogállási törvények hatálya alá tartozó jog-

viszonyt sem létesít a társasággal, ez mennyiben érinti jogállását. E kérdések megválaszolásához némileg mélyebben kell értelmezni a vezető tisztségviselői jogviszony tartalmát.

5. A vezető tisztségviselői jogviszony 5.1. A Ptk. a vezető tisztségviselő jogállását – szemben a Gt.3. megoldásával – nem sajátos társasági jogi, azaz sui generis jogviszonyként szabályozza. Ebből következik, hogy a vezető tisztségviselő valamifajta szerződéses kapcsolatot kell létesítsen a jogi személlyel. E szerződés típusa elvben vagy a jogállási törvények hatálya alá tartozó jogviszony, vagy munkaviszony, vagy a Ptk. szerinti megbízás, vagy (esetleg) a Ptk. 3:21. § szerinti megbízatás, mint nem nevesített, atipikus szerződés. a) A legegyszerűbb a jogállási törvények hatálya alá tartozó jogviszony megítélése. Ezeknél ugyanis egyértelmű, hogy a jogviszony csak kinevezéssel, illetve kinevezésen alapuló vezetői megbízással, egészen kivételes esetekben (pl. az OBH elnöke) választással jöhet csak létre. A költségvetési szerv vezető tisztségviselője esetében tehát típuskényszer érvényesül, az adott jogi személyre vonatkozó szabályozás szerint közalkalmazotti, közszolgálati tisztviselői stb. jogviszony keretében látható el csak az ügyvezetés. b) A nem költségvetési jogi személyek esetében a felek általában választhatnak: vagy munkaviszony, vagy megbízási jogviszony keretében foglalkoztatják az ügyvezetőt. (Lehet, hogy egyes jogi személy típusoknál nincs ilyen választási lehetőség, mint pl. feltehetőleg az ügyvédi iroda vezetője esetében.) A kérdés az, hogy ha a felek kifejezetten nem rendelkeznek a közöttük létrejött szerződés típusát illetően, milyen tartalommal jön létre közöttük a vezető tisztségviselői jogviszony. E kérdés megválaszolásához a Ptk. 3:21. § (3) bekezdésében írt szabály értelmezése indokolt. 5.2. A Ptk. 3:21. § (3) bekezdése az alábbiakat rendeli. „A jogi személy első vezető tisztségviselőit a jogi személy létesítő okiratában kell kijelölni. A jogi személy létrejöttét követően a vezető tisztségviselőket a jogi személy tagjai, tagság nélküli jogi személyek esetén a jogi személy alapítói választják meg, nevezik ki vagy hívják vissza. A vezető tisztségviselői megbízás a tisztségnek a kijelölt, megválasztott vagy kinevezett személy által történő elfogadásával jön létre.” Dús tartalma okán több kérdést is felvet e szabály, ezek közül kiemelendő a megbízatás kifejezés tartalmának feltárása. (Azt azért megjegyzem, hogy a harmadik mondatban szereplő „megbízás” nyilván nyomdahiba, ehelyett „megbízatást” kell érteni. Az is lényeges még, hogy a „kinevezés” szó hasz-

nálata egyértelműen a jogállási törvények hatálya alatt álló vezető alkalmazására céloz.) A köznyelvben a megbízatás és a megbízás szinonimaként használatos, jogszabály szövegében azonban ilyen összemosás kizárható. Közjogi értelemben egyfajta mandátumot értenek a megbízatás alatt, aminek a polgári jogi megfelelője a meghatalmazás. A meghatalmazás pedig valamely szerződés (tipikusan megbízás) alapján a meghatalmazottat megillető képviseleti jogot kifejező (pontosabban: deklaráló, igazoló) egyoldalú jognyilatkozat. A meghatalmazás feltételezi a felek mögöttes megállapodását, ilyen értelemben nem maga a képviselet kauzája, hanem a megállapodás (megbízás) teljesítését biztosító jognyilatkozat. További lényeges eleme, hogy a meghatalmazás legitimáló funkciója miatt egyben harmadik személy felé irányuló jognyilatkozat. Ez a harmadik személy a vezető tisztségviselő esetében pedig közvetlenül a cégbíróság, illetve az adott jogi személyt nyilvántartásba vevő más hatóság, közvetve természetesen bármely érdeklődő. (Mivel a vezető tisztségviselő egyben a jogi személy képviselője is, korántsem erőltetett erre a helyzetre a megbízáson alapuló képviselet analógiája, még akkor sem, ha az adott esetben törvényes képviseletről van is szó.) A nyilvánosság szempontjából pedig lényegtelen (sőt tiltott) a jogi személy és a vezető tisztségviselő közötti jogviszony teljes és részletes tartalma (pl. egy kft. ügyvezetőjének terjedelmes menedzserszerződése, vagy egy kórház igazgatójának besorolása), mindössze az ügyvezetésre való jogosultság, ha úgy tetszik, a pozícióba helyezés igazolása szükséges. Ehhez pedig elegendő annak bemutatása, hogy az arra jogosult szerv (létesítéskor a létesítő okirat) választotta (jelölte ki) a vezető tisztségviselőt, aki pedig ezt elfogadta. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy miként a megbízó és a megbízott közötti szerződést sem a meghatalmazás, úgy a vezető tisztségviselői jogviszonyt sem a megbízatás, hanem az annak alapjául szolgáló megállapodás hozza létre. Ez a megállapodás lehet egy többoldalas menedzser szerződés, vagy ellenkező esetben mindössze az abban való konszenzus, hogy az érintett elfogadja az ügyvezetés ellátását. 5.3. Az előzőekből következően nem tartom elfogadhatónak a vezető tisztségviselő jogállásának ún. kettős jogviszonyként való felfogását sem (Keserű Barna fejti ki ezt a nézetet a legrészletesebben, aminek a lényege: a Ptk. előző pontban idézett rendelkezése alapján a megbízatás elfogadásával létrejön a vezető tisztségviselői jogviszony, aminek a kereteit határozza meg a munkaviszony vagy a megbízási szerződés). Általánosságban akkor helyes ilyen duplikált jogviszonyt említeni, ha ugyanazon felek között, egyidejűleg, eltérő tárgyú szerződés hatályos. (Ilyen lehet a Kjt. szerinti vezető [pl. orvos + kórházigazgató], vagy a részvénytársaság nem független belső