SZEZON
A rovatot írta: Kabai Krisztina
Jégvirágból hóvirág, télből tavasz, emberből Ember „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” A tél a múlt része, a nyár a jövő titka, most pedig a tavasznak van itt az ideje. A tavasztól mindenki a nagybetűs csodát várja, pedig ő az egyszerű, őszinte mivoltjával csak megszokottan változást hoz magával. A változás jó. Eleinte rosszul esik, küszködünk ellene, kézzel-lábbal harcolunk azért, hogy minden maradjon a régi kerékvágásban, de egy idő után be kell látnunk, hogy szükségünk van rá, mint éhínségben egy falat kenyérre és szomjúságban egy korty vízre.
„Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek.” „Tavaszi szél vizet áraszt, virágom-virágom, minden madár társat választ, virágom-virágom...” – szinte már magától értetődően dúdoljuk ezt a népdalt, főleg márciusban. Az újév okozta jókedv, pozitivitás februárban jócskán lelankadt, a tavasz első hónapja pedig olyan az emberek számára, mint egy fordulópont: óvatosan, mégis rekordgyorsasággal érkezik, belopja magát a szívünkbe, kicsit megtöri a kemény, jeges burkot és nevetést csal az arcra. Ebben a csalóka, változó időjárású természetben mindenki egy kicsit a tavasz hírnökének számító hóvirággá válik. Első ránézésre gyenge, törékeny, alig bírja el a saját szirmait, mégis az ő vállára nehezül a tavasz köszöntésének súlya. Lehajtott fővel ugyan, de bírja a világ ostromát, éppen
10 |
úgy, mint mi, emberek, hiszen épphogy kilábaltunk egy mély gödörből, máris beleléptünk egy sokkal mélyebb, sokkal sötétebb árokba. Úgy tűnik, ez a tavasz gyűlölettel indul, de rajtunk, embereken múlik, mivé formáljuk azt át.
„Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek.” Annak ellenére, hogy járványhelyzet és megszorítások vannak, az idő ugyanúgy telik. Néha hihetetlenül lassan, mint a visszajátszások, néha pedig iszonyatosan gyorsan, mint a gólhelyzetek. Az életünk úgy pattog a történések között, mint a focilabda, egyszer egyik oldalon, egyszer a másikon, a cél viszont ugyanaz: berúgni a labdát a kapuba, bármi áron. Ez ellen nem tehetünk, nincs fölötte döntésünk, mégsem kell azt éreznünk, hogy elengedtük a kezünkből az irányítást. Csak
meg kell tanulnunk jól kezelni a helyzeteket, az időt, s talán magát az életet is. Rombolás nélkül nem lehet építeni sem, erre már az elődeink is megtanítottak. A jó építményhez viszont idő kell, az időhöz türelem, a türelemhez pedig egy átgondolt terv. Bármennyire is közhelyes gondolatnak tűnik, egy letisztult terv nélkül nincs jó munka, és egy tökéletes gólt is lépésről lépésre építenek fel a játékosok. Megvan a maga szerepe a passzoknak, a cseleknek, a kommunikációnak, és minden olyannak, ami elengedhetetlen, hogy a megfelelő időben berúgják a labdát a kapuba.
„Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek.” Először csak hallgatunk. Aztán elkezdünk beszélni, és egyszerre akarunk mindent mondani. Aztán megfontoltan
