2 minute read
PÉLDAÉRTÉKŰ: Egymás után teljesültek az álmaim – Józsa Ádám
Józsa Ádám klasszikus zenei képzéssel feltarisznyázva vágott bele még középiskolai évei alatt a hangmérnöki, produceri pálya felfedezésébe Kolozsváron. Csitíthatatlan kíváncsiságának, tanulási vágyának és kitartásának köszönhetően mára a környékbeli nagy fesztiválok állandó meghívottja.
Nekem a mennyországom szerintem az lenne, hogy egy olyan korszakban élek, amikor kis űrhajócskákkal járkálhatunk a végtelen kozmoszban és hallgathatjuk a zenét, mint most az autókban. Vicces, most jut eszembe, hogy a Domokos Előddel folytatott elektronikus zenei projektem épp Cosmos Tone név alatt fut, szóval tényleg lehet ebben a fantáziában valami. Ezzel a formációval léptem fel idén az Electric Castle-on, egyébként hangmérnök vagyok, három fő tevékenységgel: élő hangosítással, stúdió hangosítással és filmhanggal, zörejezéssel foglalkozom. Amúgy zongora szakon voltam tizenkét évet, innen indult nekem ez az egész hangos dolog. Sokat gondolkoztam licis koromban, hogy merre tovább. Tudtam, hogy nem akarnám folytatni a konzit, nem szeretnék napi 6-8 órákat gyakorolni, viszont még annál több időt is töltenék az FL Studióban. Lassanként nyilvánvalóvá vált az irány.
Advertisement
Van egy szuper fénykép rólam, amint néhány evés koromban egy nagy szintetizátorral ülök az ölemben, fülhallgatóval vagyok, és tekergetem a gombokat. Tizedik osztály körül ismerkedtem meg a zenekészítő programokkal, egészen addig gamer voltam, utána a hangtechnika számomra felváltotta a gaminget.
Egyetemi első éves korom óta folyamatosan dolgozom stúdiókban és szabadtéren, már az elején körvonalazódott az, hogy hihetetlenül sokat lehet tanulni a hangról, a signal chainről, vagyis a hang útjáról a hangforrástól a hallgatóig, a frekvenciákról, az akusztikáról, a hangszórókról, a műfajokról és minden másról, amivel találkozni lehet ebben a végtelenül mély iparágban. Minél inkább belekeveredtem, annál jobban megszerettem. Lassanként megismertek a kolozsvári zenei szcénában dolgozók, szervezők, ma már állandóan hívnak. Nagy álmom volt, hogy az emberek tudják mihez értek, legyen alkalmam felhasználni a képességeimet. Nagyszerű emberekkel ismerkedtem meg, nekik köszönhetően egymás után teljesültek a legnagyobb álmaim.
Ebben a szakmában sokat segít, ha magyar és román szervezőkkel ugyanúgy kapcsolatba kerülsz, ami nekem nem jelentett gondot, hisz gyerekkorom óta jól tudtam románul. Volt egy szomszéd gyermek, aki ugyanannyi éves volt, mint én, mindennap együtt lógtunk, tehát majdnem párhuzamosan azzal, ahogy magyarul tanultam beszélni, románul is megtanultam. Mesélte anyukám, milyen nagy szemekkel néztem rá, amikor legelőször beszélt velem románul és hát nagyon szerettem, emlékszem mennyire izgalmasnak, egzotikusnak tűnt. Érdekes volt hallani, megtudni a szavak értelmét, valószínűleg a barátomnak köszönhetően is, akivel éveken át, minden nap játszottunk.
Stanik Bence