SZEZON: Te is hálás vagy az ősznek, ugye?

Meglátod az első sárga falevelet, és összeszorul a szíved. Hangosan, fájdalmasan felsóhajtasz. Ismét elkezdődött az elmúlás – gondolod, és ez végigkísér három teljes hónapon át. Mindig, amikor kilépsz az ajtón, bezárod magad mögött a kaput, csak az kattog az agyadban, hogy épp most múlik el körülötted a világ, és te nem tudod megállítani. Ezen a hűvös idő sem segít. Folyamatosan esik az eső, kezd ködös lenni a hajnali séta, néha-néha pedig csak felhúzod azt a fűtést, pedig tudod, hogy télen ennél sokkal, de sokkal hűvösebb lesz, és akkorra kéne tartogatni a meleget. Hogy nemcsak testben, hanem lélekben is átmelegedj kicsit.

Közben pedig elfelejted, hogy tulajdonképpen minden úgy történik, ahogy történnie kell, és az elmúlás az élet része. Ez viszont nem azt jelenti, hogy ami eddig volt, annak vége, nem lesz több ilyen. Nem kell a végletekig elkeseredni és siratni, ami volt. Mert az élet a maga módján, a maga tempójában megy tovább, és mindenben, amit ad, van valami szépség, még ha észrevétlenül kevés, akkor is.

Ha egy idővonalra kéne helyezni, az ősz lenne a cél és az a pillanat, amikor a pódium tetején állsz. Amikor célba érsz, végtelenül szabadnak és sikeresnek érzed magad. Az összes csontodban, minden ízületedben, a szíved legapróbb rezdülésében is érzed, hogy valami igazán fontos dolgot értél el. Nemcsak átszakítottad a szalagot, hanem valamit elvégeztél A-tól Z-ig. Ez pedig a tiéd, nem veheti el tőled senki. Aztán a pódiumra állva, virágkoszorúval a fejeden, medállal a nyakadban, kezedben a diplomával veszel egy mély lélegzetet, és körbenézel. Nemcsak azokat az embereket látod, akik eddig körbevettek és szurkoltak, vagy éppen hátráltattak a célod elérésében, hanem a pályát is, amin végigmentél. Látod az akadályokat, a kisebb-nagyobb bukkanókat, a felmerült problémák megoldását, és az, hogy te most a pódium tetején állsz, a befeketetett munka gyümölcse.

Ősszel mosolyogni kell. Még akkor is, ha rosszul esik a hirtelen jövő hűvös reggel. Még akkor is, ha a ködtől nem látod az aznapi célod.

Ősszel tehát nem azért kell bánkódni, hogy valaminek vége szakad, hanem értékelni és hálásnak kell lenni az elmúlt háromnegyed év munkájáért. Hálásnak kell lenni a tavaszi felmelegedésért, a jó időért, a csendért, a nyári hőségért, a gyors záporokért, a nehéz munkás napokért, a meleg miatti lusta pillanatokért, a nyaralásokért, az együtt eltöltött pillanatokért, mindenért. De hálásnak kell lenni azért is, hogy a világ most egy kicsit meg akar pihenni. Mert nem bírhatja ő sem örökké, egyszer ő is célba kell érjen. Aztán ő is feláll a pódiumra, körbenéz, látja az elvégzett munka gyümölcsét, hazabattyog, kialuszsza magát, hogy majd tavasszal legyen ereje ismét virágba borulni, kizöldülni, gyümölcsöket teremni.

Ősszel mosolyogni kell. Még akkor is, ha rosszul esik a hirtelen jövő hűvös reggel. Még akkor is, ha a ködtől nem látod az aznapi célod. Még akkor is, ha az előző napi eső miatt akkora a sár, hogy már előre irtózol a cipőpucolástól. Még akkor is, ha elő kell venni a vastagabb kabátokat. Még akkor is, ha este meg kell innod egy csésze forró teát, mert másképp begyulladna a torkod. Még akkor is, ha a gyerek, unoka ismét azt hajtogatja, hogy tököt kell faragni, és te megrémülsz attól, hogy milyen gyorsan telik az idő, és már megint vájóval a kezedben állsz a narancssárga tök előtt, hogy valamilyen vicces arcot faragj neki.

Ősszel is nevetni kell, nemcsak tavasszal, nyáron és télen. Az ősz is mosolycsalogató. A maga szürkeségével, búsnak tűnő változásaival. Az ősz igazából nem is szomorú. Talán még a tavasznál is színesebb és változatosabb, egyáltalán nincs oka arra, hogy lógassa az orrát.

Így hát te se tedd. Inkább élvezd a ködöt, a hideg esőket, a sarat, a forró teákat. Élvezd azt, hogy a világ most áll a pódium csúcsán, és értékeli az eddigi befektetetett munkát. Nincs is annál jobb, mint amikor valaminek igazán jó vége van.

Kabai Krisztina