Újratervezés A járványügyi intézkedések miatt nemcsak az emberek szervezték át a mindennapjaikat, hanem a közintézmények és az állami szervezetek is más eseményekre, kezdeményezésekre fektették a hangsúlyt. A kültéri rendezvények, fesztiválok javarészt elmaradtak, azt viszont korántsem lehet kijelenteni, hogy az ezekre szánt pénzösszeg megmaradt volna a koronavírus utáni időkre.
K
olozsvár önkormányzata a március végi rendkívüli ülésen 18,8 millió lejt szabadított fel a 2020-as költségvetésből. Az Egészségügyi Minisztérium 9,3 millió lejt biztosított ebből az összegből a karanténban lévő emberek ellátására, 7 millió lej a közterületek, tömbházak fertőtlenítését fedezte, a Clujana Városi Kórház 500 ezer lejt kapott az egészségügyi személyzet szállodai elszállásolására, és további egymillió lejt a megfelelő védőfelszerelések beszerzésére. Ezenkívül a Szociális és Egészségügyi Igazgatóság (DASM) egymillió lejjel egészítette ki a hátrányos helyzetű személyek és családok élelemmel és tisztálkodószerekkel való ellátását. Egy teljes tavasz maszkban A nagy port és támadásokat eredményező, a magyar kormány által felajánlott hatalmas felszereléskészlet egy része a Kolozs megyei egészségügyi intézményekbe is eljutott. 68 háziorvosi rendelő, 12 öregotthon és két kórház részesült összesen 21 ezer sebészeti maszkban, 6500
FFP maszkban, 275 plexi maszkban, 8500 kesztyűben, 1420 adag fertőtlenítőszerben, 1280 védőruhában és 626 védőszemüvegben. „A frontvonalban dolgozók egészségét a védőfelszerelések mellett mi úgy védhetjük meg, ha otthon maradunk, ezért arra kérek mindenkit, hogy ha csak teheti, maradjon otthon, így nem csak a saját és szerettei egészségét, de az orvosok, ápolók, rendfenntartók és olyan személyek életét is védi, akik kénytelenek ebben a nehéz időkben is dolgozni, azért, hogy mi biztonságba lehessünk.” – mondta Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke. Szomszedok.ro A védőfelszerelések és a fertőtlenítőszerek beszerzése mellett az RMDSZ kolozsvári szervezete az önkormányzattal karöltve egy olyan kezdeményezést hozott létre, amely az idős, egyedül élő kolozsvári és környékbeli magyarok kisegítését vette célba. Oláh Emese alpolgármester szerint a Szomszedok.ro kivitelezését siker kö-
vette, az önkéntesek számos idős, beteg kolozsvári embernek kön�nyítették meg a mindennapjait. „Az elmúlt két hónapban, a sürgősségi állapot ideje alatt bebizonyosodott, hogy Kolozsváron számíthatnak egymásra a magyar közösség tagjai. Közel 200 segítségre szorulónak se-
Igen, tessék! magazin | 18