mese
Egy néni és a Járgánya
K
épzeljétek, messze-messze a miénktől van egy világ, ahol végtelen óceán terül el, megannyi apró kis szigettel: mindegyik szigeten egy-egy országgal, azok tele városokkal; ezek között akad, ami hideg és szürke, míg más ragyogó, meleg és csupaszín kavalkád. A város, amiről ma mesélni fogok, pedig mindegyiknél különlegesebb: blokkok vannak benne, azok mellett házak; a házaknak szemük, szájuk, kezük és lábuk van – a bennük élők leginkább elektromos autókkal járnak. Nem messze tőlük hegy magasodik, fára épített faházikókkal – akik ott élnek, biciklivel mennek mindenhová. A felhőkön is lebeg egy városrész, középen hatalmas, könyvekkel teli lebegő könyvtárral, távolabb lebegő kastélykákkal. A város lakói, bár nagyon különbözőek, egy dologban mindannyian hasonlítanak: bolygójuk védelme fontos számukra. Közülük kerülnek ki a legkreatívabb tudósok, akik napról napra megannyi, a környezet problémáit megoldó ötlettel állnak elő. Közéjük tartozik az a 77 éves néni is, aki napjainkban családjával egy kétéltű járgányon járja a bolygó legmélyebb rétegeit. De ne szaladjunk ennyire előre! Képzeljetek el egy kislányt, aki kiscicák helyett a vakondokért rajongott; de olyannyira, hogy 15 évesen nekiállt bütykölni egy járművet! Két éven át megállás nélkül, olajfoltos salapétában fúrt, hegesztett, kalapácsolt a családja felhajtható tetejű garázsában – mígnem, egyszer csak, elkészült! A járgány színe kék volt, a kerekei behúzhatóak, gurult a földön, és görgött a föld alatt! Mindenállóként nem fogtak rajta a kövek, a forró víz, de még a magma sem! Legkülönlegesebb tulajdonsága mégis az volt, hogy haladása során nem veszélyeztette sem az állatokat, sem a növények gyökereit – hiszen azért jött létre, hogy megvédje őket. A kislány elégedetten fejezte be a Járgányt, majd hamar búcsút vett csa-
ládjától és barátaitól, hogy aztán a föld alá költözzön. Hosszú évekig nem is hiányzott neki senki és semmi, hisz azt csinálhatta, amit szeretett: vakondokat és egyéb föld alatti állatokat figyelt meg. Emellett a felszíni kutatóállomás munkáját is segítette azzal, hogy ott időről időre további érdekességeket adott le: ha sosem látott állatot vagy növényt talált, a biológusokat, ha érdekes kőzetet vagy kristályt, akkor a geológusokat, ha pedig aranykulcsot, régi ládát vagy levelet, akkor a régészeket kereste fel. Történt egyszer, mikor a lány már nővé cseperedett, hogy egy föld feletti leadáskor találkozott egy örökké derűs férfival. Egymás tökéletes ellentétei voltak, mégis barátokká lettek, majd később egymásba szerettek. Végül a férfi a nővel tartott a Kék Járgányra, és, habár a föld felett fontos pozícióban dolgozott, a kormányt sosem vette át, egyszerű okból: nagyon jól tudta, mennyire szereti a nő a vakondokat, és sosem bocsátotta volna meg magának, ha egyet véletlenül elüt. Mindez igen régen történt már. A nőből és férfiból néni és bácsi lett, akiknek azóta gyerekeik, majd a gyerekeiknek is gyerekei születtek. Így élnek együtt a Kék Járgányon, generációk óta tartó kutatóexpedíciójukat folytat-
va – hetente egyszer a felszínre látogatva, a hét többi napján a föld sosem látott rétegeiben kutakodva. Szerkesztette: Nádasdi Csilla Emese Alkotók: Szucher Ágnes Benő Mátyás, Bocskai Mátyás Darvay Nóra, Kocsis Lurka Eszter, Kovács Noémi Kun Noémi, Sógor Lilla Sütő Vera, Tunyogi Hanna Dóra, Urák Boróka
A mese a Planetarium Kids Képzeletünk tájai – meseszövő táborban íródott, és az ott megalkotott világnak csupán töredéke. A foglalkozás a kiskamaszok improvizációs, beszéd- és alkotókészségét fejleszti, reflektálva az őket érintő, mindennapos élethelyzetekre, problémákra. További információ a Planetarium Kids Facebook-oldalán található.
Igen, tessék! magazin | 28
