XVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2013. JÚNIUS

u iust

m

ut are

XVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2013. JÚNIUS

aequum sal

A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KARÁNAK LAPJA

itelet.pazmany@gmail.com

itelet-pazmany.blog.hu

„... KELL, HOGY LEGYEN EGY OLYAN HALLGATÓI KÖZÖSSÉG, AKIK SZERETNÉNEK VALAMIT ÉS EZÉRT TESZNEK IS” INTERJÚ SCHANDA BALÁZS DÉKÁNNAL 3. OLDAL

PRO FACULTATE NAP 2013 4. OLDAL

STRASBOURGBÓL JÖTTEM, MESTERSÉGEM CÍMERE: § 4. OLDAL

ERASMUS SUMMER UNIVERSITY 2013 12. OLDAL

Ítélet

Beköszöntő

Elmélkedés Alessandro Atyával Korábbi számaink a http://issuu.com/itelet-pazmany oldalon elérhetőek!

„Addig volt az Istennek áldása rajtunk, addig volt országunk, míg az hitünk virágjában volt.”

Pázmány Péter

Beköszönő

A szorgalmi időszak hosszú estéin, a vizsgaidőszak fárasztó napjain az íróasztalomnál ülve a milliónyi betű felett, sokszor csüggedten, megtörve eszembe jutnak Pál apostol Rómaiakhoz írt levélének sorai: Legyetek kitartók! Különösen nagy szükség van a kitartásra most, a szemeszter végén, mikor már érezzük a nyár közeledtét, hogy hamarosan nekünk is itt a gimnáziumban még betűnként táblára vésett V-a-k-á-c-i-ó!

Ebben a számban szerkesztőink az Egyetem ezen szemeszterének fontosabb eseményeiről tudósítanak: Milánótól egészen Strasbourgig meg sem állunk, majd visszakanyarodunk kis hazánkba, a Polgári Jogi Jogesetmegoldó Versenyre. A fáradalmakat egy pohár „ProFac”-os bor mellett pihenhetjük ki. Elolvashatjátok, hogy boldogul egy pázmányos öregdiákunk a nagybetűs életben, Kultúra&Kritika rovatunk pedig kiállításra, moziba és színházba is invitálja a nagyérdeműt.

A tavaszi szemeszter utolsó Ítélete kitartó munka eredménye. Ugyanezt a kitartást kívánjuk kedves Olvasóinknak a vizsgákhoz - mindkét oldalon, s emellett kitartó olvasást jelen számunkhoz!

Balázs Beáta, Hajdu Rita A PPKE JÁK HÖK TÁMOGATÁSÁVAL

TARTALOM Elmélkedés Alessandro atyával 2

XXXI. Magyar Sajtófotó Kiállítás 13

„... kell, hogy legyen egy olyan hallgatói közösség, akik szeretnének valamit és ezért tesznek is” – Interjú Schanda Balázs dékánnal 3

Tisztelgés Hemző Károly előtt 14

Pro Facultate Nap 2013 4 Strasbourgból jöttem, mesterségem címere: § 4 Saluti da Milano! 6 Pázmányos dominancia a 2013-as Jogesetmegoldón és újabb nívós eredmények 7 Mint-a-Parlament – II. felvonás 7 London – egy magyar joghallgató szemével 8 Hit a pályán 10 Modernkori gladiátorok 11 Erasmus Summer University 2013 12 Nényei Pál: Mozgófénykép 12

Pázmány Szalon 15 Tamási Áron: Énekesmadár a Budaörsi Játékszínben 16 Teddy mackó 16 Pőre XX. század – Helmut Newton 1920-2004 17 IMAGINE THE LAW 17 Geocaching – a XXI. század szabadidősportja 19 Masszív ELTE-s fölény az I. Budapesti Jogász Kupán 20 A „Haza Háza” 20 Hurrá, nyaralunk! Hurrá, nyaralunk?

22

„Államvizsga után egy kedves barátom révén, aki most az egyetem oktatója, kerültem a Generali Biztosítóhoz jogi előadóként...” – Interjú Dr. Rumi Tamással 23

Főszerkesztők: Balázs Beáta, Hajdu Rita Online felelős: Hoffmann Zsolt Korrektor: Gottlieb Péter Szakmai tanácsadó: Dr. Koltay András Szerzőink: Ádám Flóra, Bencze Franciska, Fedor Zsuzsanna, Juhász András, Kalász Veronika, Karczub Eszter, Kiss Lúcia, Kovács Krisztián, Kovács Réka, Pálffy Tamás, Szabó Tamás, Szatmári Anna, Szigeti Imola, Teleki Levente, Tompai Nikolett, Tóth Krisztina, Tóth Máté, Varga János Készült: Vareg Hungary Kft. (www.vareg.hu)

2

2013/június

„Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet egy ember megfogott, és elvetett a szántóföldjébe.

Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb lesz más veteményeknél. Fa lesz belőle, úgyhogy jönnek az ég madarai, és az ágai közt fészkelnek.”

(Mk 14,36) „Ez mennyei! A mennyországban érzem magam!” – teszünk olykor ilyen és ehhez hasonló megállapításokat. Máskor meg elképzeljük, hogy elhunyt szeretteink miként néznek le ránk az égből, és reménykedünk, hogy egyszer mi is a mennyben lelünk örök hazára. Ez a hely megfoghatatlan, leírhatatlan, és nem tudjuk, valójában hogy nézhet ki. Hely egyáltalán? Vagy állapot? Csak a halálunk után tapasztalható meg? Vagy már földi életünk során is? Jézus fent olvasható példabeszéde és Alessandro atya sorai segíthetnek választ találni kérdéseinkre.

Aki a mennyek országa alatt olyan helyet ért, ahol Isten van, a szentekkel és az angyalokkal együtt, az helyesen gondolja, de az evangélium szerint a mennyek országa mindenekelőtt nem egy hely, hanem Jézus Krisztus jelenléte. A tanítványok gyakran kérdezgették Őt, hogy hol van a mennyek országa, hogy lehet eljutni oda. „Isten országa köztetek van.” (Lk 17,21) – felelte erre. Ahol Krisztus van, ott van a mennyek országa. Amikor eljött a világba, akkor a mennyek országa a vele való közösség volt, Isten országa tehát már elérkezett, és itt, a földön van elrejtve. Alázatosan megbújik a szentségekben, az imádságban, a közösségben, most még nem látjuk Őt az Ő dicsőségében, a túlvilágon viszont dicsőséges és látható lesz színről-színre. Mielőtt eltávoznánk ebből a világból, hogy oltalmat keressünk a túlvilágon, itt kell megtalálnunk a Krisztussal való közösséget, hogy már a földön részesüljünk a mennyek országában.

Az idézet jól tükrözi Jézus stílusát. Nagy alázatossággal alakítja ki Egyházát, a hívők közösségét. A mustármag a legapróbb mag, de hatalmas fa lesz belőle. Ennek történelmi vonatkozása Jézus és az Egyház története. A kereszténység egy ács és egy fiatal lány alázatos, szerény családjában kezdődött, ez már Isten országa volt, mert Mária a méhében hordozta az Úr Jézust. Az első tanítványok még kevesen voltak, és mára láthatjuk, hogy Isten országa az egész világra kiterjedt, olyan nagy lett, akár a mustárfa. De van ennek az idézetnek egy másik vonatkozása is, amely az egyes ember számára szól: észre kell vennünk, és nem szabad lenéznünk a kis dolgokat, mert Krisztus sokszor ezekben van elrejtve.

Minden eszköz megadatik nekünk ahhoz, hogy egyre jobban megtapasztaljuk Isten jelenlétét. Minden szent, azok is, akik különleges megvilágosodást kaptak, azt állítja, hogy a megtéréshez, az Istenhez való közelebb kerüléshez a rendes, hétköznapi út, amely mindenkinek megadatik, a legjobb, vagyis a hit útja. A Szentírás, az Egyház titka, a szentségek, az imádság által egy igaz, egyre erősebb hittapasztalatot élhetünk meg. Ne keressünk különleges dolgokat, mert Isten már mindent elrendezett ahhoz, hogy közel kerülhessünk hozzá. Sokszor nem vesszük észre az apró mustármagokat, és a nagy megvilágosodásra való várakozás elterel minket a szemünk előtt lévő jelektől, amelyeket Isten küld. A mi feladatunk keresni az Istent, imádkozni és nyitva tartani fülünket. Az pedig Istentől függ, hogy mindenkinek megadja a saját útját, azt az utat, amely a legjobb nekünk, mert Isten mindig a legjobbat akarja nekünk.

A ma embere mindig rohan valahová, az élet felgyorsult, és sokszor nincs idő arra, hogy keressük ezeket az apró jeleket, pedig fontos lenne…

Ez igaz. De észrevenni ezt, a megtérés első lépése. Innen lehet továbbhaladni, végig kell gondolni, hogy az életem így jó-e, ahogy van, vagy meg kell-e változtatnom valamit, de azért mindenkinek lehet ideje naponta tíz-tizenöt percet imádkozni. Isten terve mindig nagyobb léptékű, mint a saját elképzelésünk, minden nap új dolgokat rejteget számunkra. Az élet tele van meglepetéssel, csak figyelni kell a jelekre. Isten nem kényszerít minket a hitre, Jézus a kis dolgokban van elrejtve, alázatosan megbújik az apróságokban, akár a kicsi mustármag, de a mi dolgunk, hogy keressük, felfedezzük és kövessük Őt.

Kiss Lúcia

Portré

Ítélet

„ ... kell, hogy legyen egy olyan hallgatói közösség, akik szeretnének valamit és ezért tesznek is” Interjú Schanda Balázs dékánnal Az utóbbi években meglehetősen sok nehézséggel szembesült a jogászképzés, kezdve az egyetemeket sújtó általános forráselvonástól, egészen az államilag támogatott jogászhelyek drasztikus csökkentéséig. A sok nehézség ellenére a Pázmány sikereket ér el, a kiemelt felsőoktatási intézmény címet is megkapta; dékánként hogyan értékeli az utóbbi néhány évet?

Több szempontból lehet megközelíteni a kérdést. A jogászképzés struktúrája tulajdonképpen nem változott, szerencsére a bolognai átalakítás nem érintette. Ahol nagy változások voltak, az a finanszírozás. Itt az elmúlt években forráskivonás is történt, illetve az idén egy komplett modellváltás is bekövetkezett. Ha a képzés piaci áruvá válik, akkor úgy tűnik, hogy a Kar által nyújtott képzés egy ilyen versenyre épülő piacon is megállja a helyét.

Az igazgatási szakokat is sok változás érintette, eddig úgy tűnik, hogy ezek is versenyképesek lennének. Önmagában azonban, ha egy egyetemi kar képzései stabilan működnek, az még nem olyasmi, amire büszkék lehetnénk: ez a kötelező minimum. A Kart azonban elsősorban az minősíti, amit itt szakmailag és emberileg leteszünk az asztalra, hogy aztán a tőlünk kikerülő hallgatók megtalálják a boldogulásukat – és itt nem csak a szakmai sikerre gondolok, hanem mindenféle egyébre is.

Azért a szakmai sikerek sem maradnak el, a nemrégiben megrendezett XXXI. OTDK-n a Kar az Állam- és Jogtudományi Szekcióban kilenc első helyezést ért el, az összesített éremtáblázaton pedig második lett.

Presztízskérdés az OTDK a jogi karok között?

Az OTDK presztízskérdés is, a kari rangsorok fontos indikátora. Abból a szempontból is izgalmas, hogy kik lesznek azok, akik itt maradnak akár egy doktori

képzésre. Látni fiatal oktatóinkon is, hogy nagyon sokuknak van TDK-s, OTDK-s múltja. A tudományos munka iránti érdeklődés sokaknál egy TDK munkával kezdődött el. Ennek nem csak az eredmények és a siker szempontjából van jelentősége, hanem maga a befektetett munka szempontjából is. Aki ilyesmibe fog, dolgozik vele, vállal egy megmérettetést, az a munka nem vész el. Nem minden esetben kap rá az ember azonnali visszaigazolást, nem lehet benne biztos, hogy a befektetett munkát siker kíséri – még a kávéautomatánál is megesik, hogy nem jön ki a kávé, és egy verseny nem automata. Könnyű sikerek nincsenek, azonban a befektetett munka értékét látjuk a hallgatók elhelyezkedésekor is: ha valaki talál egy témát, ami őt érdekli, akkor az akár évtizedekig elkísérheti, az ebbe fektetett energia nem elvesztegetett, hanem egy hosszú távú építkezés része.

Megfelelő alapot ad a Kar egy ilyen építkezéshez? Egy gyakorlatorientáltabb képzés nem tenné piacképesebbé az innen kikerülő hallgatókat?

Akkor szabad egy működő rendszerhez hozzányúlni, ha biztosak vagyunk abban,

„Könnyű sikerek nincsenek, azonban a befektetett munka értékét látjuk a hallgatók elhelyezkedésekor is: ha valaki talál egy témát, ami őt érdekli, akkor az akár évtizedekig elkísérheti, az ebbe fektetett energia nem elvesztegetett, hanem egy hosszú távú építkezés része.”

hogy jobbat tudunk helyette csinálni.

Annak van egy különleges értéke, hogy a jogászképzés tíz éve is hasonlóan működött, de más képzésekhez képest keveset változott a száz vagy kétszáz évvel ezelőtti képzéshez képest is. Az egy örök dilemma, hogy a gyakorlat számára kell képezni a szakembert, vagy inkább szemléletet kell formálni, egy olyan polcrendszert felépíteni, amire aztán később lehet pakolni.

Azt hiszem, akkor járunk el helyesen, ha nem egy szakmunkásképzésnek tekintjük a jogászképzést, hanem megpróbáljuk megőrizni azt a kulturális alapokat is adó szemléletet, gondolkodásmódot, amire hagyományosan törekedtünk. Ez nem zárja ki azt, hogy használható diplomát adjunk, de az igényes alapozásból aligha szabad engedni.

Végezetül, Ön szerint mit jelent „pázmányosnak” lenni?

Az egyetemi rangsoroknál az egyik értékelési szempont a hallgatói közérzet, szerencsére ebben jól állunk. Ez mind a hallgatókra, mind az oktatókra igaz, hogy nincsen nagy széthúzás a Karon, van egy egység. Ehhez az is kell, hogy legyen egy olyan hallgatói közösség, akik szeretnének valamit és ezért tesznek is. Úgy látszik, hogy azok lesznek valamiben sikeresek, akikben van élet, a kötődésük a világhoz erős, nem csak a minimumra törekednek – épp’ úgy, ahogy egy Karnál sem teljesítmény, hogy nem megy csődbe.

Sok apró dologból áll össze a pázmányos szellemiség, s ebben a hallgatók munkája is benne van, akik tesznek valami pluszt a közösségért: a HÖK, a tutorok, a Gradus vagy az Ítélet. Az itt tevékenykedő hallgatók olyan munkát végeznek, amiért nem kapnak valamit azonnal vissza. Ez a munka adja a pázmányos szellemiséget, s ezt a munkát meg kell becsülnünk.

Kovács Krisztián 2013/június

3

Ítélet

Aktuális

Pro Facultate Nap 2013 Idén április 30-án került megrendezésre Karunk tavaszi félévének egyik legfontosabb napja, a Pro Facultate Nap. Ez volt az a nap, amikor a diákok egy kicsit még lazíthattak, élvezhették a tavaszt, úgy tehettek, mintha a vizsgaidőszak még nem kopogtatna az ajtón, s ami a leglényegesebb, megtudhatták, hogy ki az a három személy, aki Karunkért az elmúlt időkben a legtöbbet tette.

A déli szentmise után a II. János Pál pápa Díszteremben került sor a díjak átadására. Ebben az évben a Hallgatói Önkormányzat dr. Pogácsás Anettnek, a Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszék adjunktusának ítélte oda az oktatói Pro Facultate díjat, aki annak idején maga is a PPKE JÁK hallgatójaként végzett, ma pedig ő segíti a hallgatókat rengeteg energiával és önfeláldozó munkával. Mindezt a 2013-as OTDK eredményei is igazolják.

Ezután a hallgatókért végzett kiemelkedő munkájáért Mérő Imre, a Kontrolling Csoport műszaki ügyekért felelős kontrollere vehette át Pro Facultate díját, akinek köszönthetően a HÖK mindennapi munkája gördülékenyen zajlik.

Az utolsó díjazott Tóth Máté végzős hallgató volt, aki a hallgatói mozgalomért végzett munkájáért kapta meg a kitüntetést. Többek között HÖK-tagként, Ítélet szerkesztőként, a Szofi egyetemi színtársulat alapítójaként, de még az egyetemi futballbajnokság egyik kapusaként is aktív szerepet vállalt és vállal az egyetemi életben, a különböző versenyekről nem is beszélve.

A díjátadó után, délután kettőkor kezdő-

dött meg a különböző egyetemi szervezetek sütés-főzése a Gesztenyés kertben, illetve a Spartacus étterem teraszán. Hamar ínycsiklandó illatok szálltak az udvaron, így a még órán ülő társaink is érezhették: itt a ProFac Nap. A HÖK, a kézi- és a vízilabda csapat, a Gradus ad Facultatem, a Tutorok és az Erasmus Tutorok is mind azért fáradoztak, hogy senki se maradhasson finom falat nélkül – s tették mindezt sikerrel, bár jól csak az lakhatott, aki elég szemfüles és gyors volt,

ugyanis olyan jól sikerültek a főztök, hogy pár perc után már csak a mosogatnivaló bogrács lógott a tűz felett.

Mindeközben a Hétcsapás Néptáncegyüttes bemutatóval és táncházzal szórakoztatta a hallgatókat, akiket még a meleg ellenére is sikerült táncra bírni, majd pedig a pázmányos érdekeltségű Fried Bananas, Shadowhistory és In Case of Emergency koncertjeit élvezhették a hallgatók. Még az sem tántorított el senkit, hogy időközben a locsolók elárasztották a kertet vízzel – s vele együtt mindenki mást is, bár a lányok

többsége csak pár fiú lélekjelenlétének köszönhette, hogy csak frissítő vízpermetet kaptak zuhany helyett. Végül az este eljöttével a Kowalsky meg a Vega együttese teremtett forradalmi hangulatot egyetemünk hétközben jóval csendesebb falai között. Ám mindezzel nem ért véget az idei ünneplés. Rendhagyó módon idén a legnépszerűbb összkari rendezvény, a Pázmány Fusion szolgált kari napunk afterpartyjaként, melynek helyszíne a Margitszigeten található Holdudvar volt. A pázmányosok összetartó erejét kitűnően tükrözi, hogy a szórakozóhelyet teljesen megtöltötték, így méltó lezárása volt mindez ennek a különleges napnak, és senki sem panaszkodott, hogy másnap nem kell egyetemre mennie.

Elsőévesként nekem ez volt az első Pro Facultate Napom, de a tapasztaltak alapján teljesen biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó. A Pázmány Naphoz hasonlóan itt is azt éreztem, hogy mindenki, az egész egyetem arra törekszik, hogy nekünk, hallgatóknak a lehető legjobbat nyújtsa és mindehhez egy olyan közösség társul, aki tárt karokkal fogadja ezt a kezdeményezést. Ezen a napon lényegtelen volt, hogy ki hányadéves, milyen szakra jár vagy éppen melyik hallgatói szervezet tagja, itt csak az számított, hogy pázmányosok vagyunk mindannyian, ezért bátran szóba elegyedhettem bárkivel. Aki idén kihagyta az eseményt, jövőre ne kövesse el ugyanezt a hibát! Ádám Flóra

Strasbourgból jöttem, mesterségem címere: § Ami egy borásznak Olaszország vagy Franciaország, a germanisztikásoknak Németország, nekünk, jogászoknak ugyanilyen gyönyörűséget okoz már csak maga a szó: Strasbourg. Strasbourg amellett, hogy az utak városa, akár a jogászok egyik fellegvárának is tekinthetjük, lévén, hogy ott 4

2013/június

található az Európai Parlament, az Európa Tanács és az Emberi Jogok Európai Bírósága. Egy hely, ahova nem is oly rég európai parlamenti képviselőket választottunk.

Napóleon, Goethe, Gutenberg lábnyomait taposva az egyetem tehetségei tavasszal Strasbourgba látogattak.

A Karon idén indult tehetséggondozó program, a Jogászkovász eddig is számos érdekes előadást szervezett, vendégül látva hol külföldi előadókat, hol magyar jogászokat, célul tűzve a hallgatók képességeinek kibontakozását. E célt szem előtt tartva álltak fel a hallgatók az iskolapadokból,

Aktuális

és egy sikeresen megnyert Európai Uniós pályázatnak köszönhetően, Ádány Tamás szervezésével április közepén Strasbourgba, az Európai Parlament plenáris ülésére látogattunk.

A középiskolai osztálykirándulásokat idéző hosszú buszutazás, valamint egy baden-baden-i éjszaka után az Egyetem 33 hallgatója, április 17-én megérkezett Strasbourgba. A vén kontinens törvényhozó testülete aznap a magyar alkotmányos helyzetről vitázott, melyet egyetemünk hallgatói is nyomon követhettek – bár csak a „küzdőtéren” kívülről, hiszen az eredetileg kiemelt fontosságú és időkeretű eseménynek tervezett vita helyett Ciprus került a középpontba. Az eredetileg negyven percesre tervezett vita egy órára kerekedett, így a plenáris ülésre érkező csapatunk még forrónyomon követhette Viviane Reding asszony indulatoktól nem mentes felszólalását, melyre később Morvai Krisztina, magyarországi EP képviselő is reagált.

Majd egy európajogos előadásnak is beillő parlament-ismertető után elérkezett a várva várt pillanat, a Ciprus-ügy vitáját pole pozícióból szemlélhettük, immáron az Európai Parlament legnagyobb üléstermében, a ’Louise Weiss’ épületben. Európajog tankönyveink betűi elevenedtek meg ak-

kor előttünk, vált az elmélet gyakorlattá, hiszen élőben láthattuk a frakciók szerint ülő képviselők felszólalását.

A tartalmas parlamenti programok után a városnézésé lett a főszerep. Elhagyva az Európai Unió modern üvegkomplexumait, Strasbourg másik arca tárult elénk. Akár az örök kettősségek városának is nevezhetjük: Strasbourg a modern, Strasbourg a történelmi. Strasbourg kicsit német, kicsit francia, a gall-germán műveltség közös alkotása, hiszen franciák és németek egymást követve építették, s gazdagították a várost nemzeti kultúrájuk kincseivel. Az óváros Grande Ile, az Ileés az Aar-folyók ágai által közrefogva egy kis szigeten épült, amely ma az UNESCO világörökségének része. Az ódon, gótikus hangulatú óváros, a La Petit France apró utcáit járva, a vízparton sétálgatva akarva-akaratlanul kisebb terekbe, parkokba botlottunk, ahol a helyiek élvezték a gyönyörű francia tavaszt.

Elhagyva Európa egyik fővárosát, az éjszakát egy luxemburgi faluban, Larochette-ben töltöttük, készülve a másnapi európai bírósági látogatásra.

Csütörtökön az Európai Unió Bíróságáé volt tehát a főszerep, mely látogatás keretében egy Európai Bizottság vs. Belgium tárgyaláson vehettünk részt, melynek főelőadója Juhász Endre, magyar bíró volt.

Ez esetben a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Belgium ellen, mivel véleménye szerint a tagállam elmulasztott (késlekedett) eleget tenni az uniós jog szerinti kötelezettségének, az ország szennyvíztisztító-hálózatának megfelelő kiépítésesnek. A tárgyalás után lehetőségünk nyílt Juhász bíró úrral beszélgetni, aki ebédre is vendégül látta az Egyetem

Ítélet

hallgatóit, ahol a Bíróság több magyar jogásza is megjelent. Az ebéd során, valamint a délután folyamán előadások keretében a hallgatók megismerkedhettek a Bíróság felépítésével, működésével, mindennapjaival – magyar nyelven, az ott dolgozó magyar jogászok segítségével.

Pázmányosként Luxemburgban talán a legnagyobb örömet az okozta szívünknek, mikor egy-egy beszélgetés vagy előadás során elhangzott Péteri professzor úr, illetve Kovács Péter tanszékvezető úr neve.

Az este ismét a városé és a kikapcsolódásé – másnap pedig újra az utazásé volt a főszerep. Utolsó úti célunk Heidelberg volt, a napfelkeltét szombat reggel pedig már a Hősök terén csodálhattuk. „Az egyetem annyit ér, amennyit kihozunk belőle”- vallja a tehetséggondozó megálmodója, Ádány Tamás. Mi pedig igyekszünk megragadni a lehetőségeket, melynek tárháza örömünkre az Egyetemen számos. Ilyen kiváló lehetőség volt a tehetséggondozósoknak ez a tanulmányút, mely során gazdagodhattunk szellemileg, és feltöltődhettünk lelkileg egy közelgő ’minősített időszak’ előtt. Köszönjük a lehetőséget, reméljük, még sok ilyen lesz!

Balázs Beáta

2013/június

5

Ítélet

Aktuális

Saluti da Milano!

Immár harmadik alkalommal volt lehetősége a hétfői hittancsoportnak Alessandro atya jóvoltából Itália földjére látogatni. Az április közepén tett háromnapos kirándulás célpontja Lombardia székhelye, Milánó volt. Miközben sorra pörgetem magam előtt a képeket, feldereng számtalan emlék: illat, szín, érzés, ugyanakkor rá kell jönnöm, hogy nem is olyan könnyű e három nap eseményeit szemléletesen papírra vetni háromezer karakterben.

A tízfős csapat csütörtök délután két óra körül érkezett meg a bergamoi repülőtérre, ahonnan még egy órás buszozás várt ránk, hogy bejussunk a város észak-nyugati részébe. A megérkezés fáradalmait egy nagy sétával vezettük le a Monte Stella nevezetű parkban, ami valójában a II. világháború utáni újjáépítési munkák eredményeként létrejött mesterséges domb. A tetejéről először tekinthettünk a város észak-nyugati részének házaira. Alessandro atya bemutatott minket a helyi plébánosnak, majd a szentmise után találkoztunk azokkal a családokkal, akik magukhoz fogadtak minket olaszországi ottlétünk során. A szülők és a gyerekek többsége beszélt több nyelven is, ezért szerencsére sikeresen megértettük egymást, más esetekben pedig érdekes volt megtapasztalni, milyen az, amikor a kommunikációban az egyedüli közös támpont a gesztikulálás és a hangerő.

Pénteken sorra bebarangoltuk Milánó nevezetes helyeit, megnéztük híres épületeit: a közel ezerhatszáz éves Santa Stefano Maggiore-bazilikát, a Teatro alla 6

2013/június

Scalát, a Sforza család kastélyát, számtalan templomot, emlékművet. A Piazza del Duomo közepén magaslik a klasszikus gótikus stílusban épült dóm, Olaszország második legnagyobb temploma. Megtanulhattuk, hogy amellet, hogy ma is fejlődik, minden szobrával, díszítő csipkéjével, rózsaablakával a városról és a városban élő emberekről mesél, ha elég figyelmesen tekintünk rá. Ellátogattunk a milánói katolikus egyetemre (Università Cattolica del Sacro Cuore) is. Nagy meglepetésünkre egy tucat babérkoszorús hallgató futott köröket az élénkzöld füvön a belső kertekben; mezítláb, sövényeket átugrálva.

Van egy belső hagyomány, miszerint diplomaosztó után csak akkor végzett valaki az egyetemista éveivel, ha ezt a műveletet végrehajtotta.

„Mindenki hazahozta annak a szeretetnek és törődésnek az emlékét, amit az ottani családoktól, a como-i középiskola dolgozóitól és a milánói egyetemistáktól kaptunk, akik beengedtek életükbe és megosztották velünk azt.”

Az eső – Rómában és Riminiben tett látogatásunktól eltérően – szerencsére elkerült minket, sőt szombatra már vidáman csillogott a visszaverődő napfény a Comói-tó sötétkék vize tetején. A Milánótól közel egy órányi vonatútra lévő Lago di Como egy 146 négyzetkilométer területű, Y alakú, jégkorszakban kialakult tó, kedvelt nyaralóhely hollywoodi hírességek számára is. Olaszország egyik legmélyebb tava a több mint négyszáz méteres mélységével. A zöldbe borult hegyoldalak csodálatos látványt nyújtottak, főleg mivel az Alpok havas csúcsai emelkednek föléjük. A gleccsertó három ágának találkozásánál fekszenek egymással szemben Bellagio, Menaggio és Varenna települések, melyek között kompok közlekednek. Libegővel mentünk fel a hegyoldalra, hogy fentről is letekinthessünk. A tó melletti városban sétálva felfedeztük a macskaköves, szűk utcákat, színes házakat, virágos erkélyeket. Sok a zöld ilyenkor tavasszal, nem csak a parkokban vagy az utak mellett, de háztetőkön, erkélyeken, teraszokon is.

A harmadik estét egy közös vacsorával zártunk, a vendéglátó családok rokonságukkal meghívták a magyar csapatot. Az estére való készülés közben labdázással készültünk fel az elkövetkező órák tésztamaratonára… Nem volt mese, enni kellett. Sokat. Előétel, első tésztafogás, második tésztafogás, desszert, jobbnál jobb borok. Idő közben egy gitár is előkerült, a magyar és az olasz közösség egymást váltva mutatta meg kultúrája sajátos dalait. Mi a Székely himnusz, és a Tavaszi szél vizet áraszt eléneklése után zárásként az Erdő mellett estvé lettem című népdallal köszöntük meg a házigazdáknak a vendéglátást. És hogy mire emlékszünk legszívesebben az átélt napok után? A milánói vendéglátóink kedvessége nyomot hagyott mindenki szívében. Mindenki hazahozta annak a szeretetnek és törődésnek az emlékét, amit az ottani családoktól, a como-i középiskola dolgozóitól és a milánói egyetemistáktól kaptunk, akik beengedtek életükbe és megosztották velünk azt.

A krisztusi tanítás példamutató formája volt ez, melyre ezután is mintaként tekinthetünk.

Kovács Réka

Aktuális

Ítélet

Pázmányos dominancia a Mint - a 2013-as Jogesetmegoldón Parlament – II. felvonás és újabb nívós eredmények Április 19-én került megrendezésre az V. Országos Polgári Jogesetmegoldó és Activity verseny, amelynek ebben az évben a Szegedi Tudományegyetem adott otthont.

A megmérettetésen az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Debreceni Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem jogi karainak hallgatói versenyeztek egymással polgári jogi jogesetmegoldás és activity kategóriában.

A versenyen hat egyetem tanulói mérték össze polgári jogi tudásukat, amelyet egy három hivatásos bíróból álló szakmai zsűri bírált el. A helyes jogi következetések mellett a bizottság a versenyzők előadókészségét figyelembe véve két pázmányos hallgatót is a „képzeletbeli” dobogóra állított. Gelencsér Dániel a kiváló előadásáért bezsebelt különdíjon felül, a felperesi oldalt képviselve II. helyezést ért el, míg Bencze Franciska szintén felperesi oldalon a III. helyet szerezte meg karunknak.

Az Activity versenyen is a bronzérmesek lettünk, a JogÁSZok névvel induló csapat tagjai: Molnár Szabina, Kaszás Lilla és Halász Lilla Katinka.

Akpinar Szelim pedig egy másik OTDK szekcióban, a Had- és Rendészettudományiban hozott el – azon belül a Bűnügy és kriminalisztika szekcióból – egy első helyet, aki egyúttal különdí-

jat is kapott a tagozatban. A különdíjat Budapest rendőrfőkapitánya, dr. Tóth Tamás adta át egy emléklappal, oklevéllel és tárgynyereményekkel együtt.

Szelim beszámolója az eseményről: „Kicsit más volt az itteni OTDK, mint amit a Karon tapasztaltam, ugyanis nem volt opponens, hanem a szakmai zsűri tagjai kérdezgettek, egy-két a hallgatóságban lévő tanár mellett. A zsűriben volt dr. Tóth Tamás is. (Elsőre kicsit meglepődtem, mert tudtam, hogy arcról ismerem őt, de nem tudtam hova tenni, egészen addig, amíg be nem mutatkozott – ekkor a meglepődésem átcsapott megszeppenésbe. Aztán eszembe jutott, hogy minden alkalommal láttam az arcképét kihelyezve a portán, amikor mentem szakmai gyakorlatra.)

A hallgatóságban ült az RTK Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszékéről Dr. Sivadó Máté oktató, akivel elbeszélgettem. Ő mondta, hogy buzdítsam a jogászokat arra, hogy jöjjenek a rendészeti szekcióba versenyezni, mert egyrészt szívesen fogadják őket – különösen, ha érdeklődnek a szakterület iránt –, másrészt pedig azért is, mert a külsősök hiánya miatt kicsit olyan, mintha háziverseny lenne az országos versenyük. Gondoltam átadom ezt az üzenetet, ugyanis én már kevés vagyok ahhoz, hogy jelentkezésre ösztönözzem a diákokat.”

Szívből gratulálunk tehetséges hallgatóinknak, a jövőben is sok sikert kívánva nekik!

Bencze Franciska, Szigeti Imola

„Csak egyetértéssel lehet nagy dolgokat véghezvinni.” – Démokritosz ókori görög filozófus gondolataival nyitotta meg a Mint-a-Parlament ülésnapját Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Az országgyűlési szimulációs tesztprogram április 18-án érkezett meg második állomására.

Reflektálva a korábbi számban megjelent beszámolóra, ezen a napon már nem a hat frakció csapott össze egymással, hanem koalíciót alkotva három csapat vágott neki a kormányoldalról (ELTE, BCE, NKE), illetve három az ellenzékiről (PPKE, KRE, SZE). Az Ülésnap fő célja a kormányoldali törvényjavaslatok és azok módosító-javaslatainak megtárgyalása volt.

A megnyitó után a résztvevők kipróbálhatták, hogy hogyan működnek az egyes bizottságok, ahol minden frakciónak a saját módosítói mellett kellett érveket felsorakoztatniuk, hogy azok a bizottsági ajánlásokkal bekerülhessenek a plenáris ülésre. A bizottsági munka után frakcióülések következtek, ahol még a plenáris ülés előtti utolsó instrukciókat, taktikákat beszélték meg a csapatok.

A plenáris ülésen három törvényjavaslat került megtárgyalásra: az e-petícióról, a nemek közötti esélyegyenlőség előmozdításáról és az innovációs járulékról szólók.

Az ülésen heves szócsaták alakultak ki, már-már úgy érezhettük magunkat minta-nagyok. Előbbi két törvényjavaslatot az Országgyűlés egyszerű többséggel megszavazta, míg utóbbit elutasította. Az Ülésnap sajtótájékoztatóval zárult.

Egyetemünk csapata sikerként könyvelheti el ezt a napot, hiszen sikerült csaknem az összes módosító javaslatot megszavaztatni, így az adott törvényjavaslatokat a frakció saját arculatára tudta formálni.

Hajdu Rita 2013/június

7

Ítélet

Szabályok

London – egy magyar joghallgató szemével Pocsék időjárás, magas árak, alantas munka, sznob britek, Olimpia, terroristafrász, drogosok, gáncsoskodó, magyar lakótársak, samponos flakonba töltött hipó, szemetes utcák, megszokhatatlan, baloldali közlekedés, patkányinvázió... Ez London. Előző cikkemben az amerikai álommunkámról és utazgatásaimról számoltam be Nektek. Most az angol fővárosban töltött, kevésbé jól sikerült nyári szünetemről szeretnék mesélni.

Közeleg az év vége, a szeptemberig tartó üresjáratot igyekszünk hasznosan tölteni.

A londoni munkavállalás slágertéma, hisz közel van (két óra repülés), és Uniós polgárokként bármeddig maradhatunk. Csak személyi igazolvány kell hozzá. Vonzó pénzkereseti lehetőségnek tűnik, de én óva intek mindenkit: csak akkor vállalkozzatok rá, ha biztos állásajánlatot kaptok és van elég időtök, tartalékotok. Rengeteg magyar él már kint és beszűkültek a lehetőségek. Vagyis sok lett az eszkimó és egyre kevesebb a fóka. A tapasztalat azt mutatja, hogy három-négy hónapra nem éri meg nekivágni, mert bár jól hangzik, hogy 6 font (2.100 Ft) az órabér, a megélhetés nagyon drága. Kell legalább egy év, hogy behozza az árát.

8

2013/június

Kezdjük az elején. Letettem a tavaszi vizsgákat a Pázmányon és megvettem a repülőjegyet 30 fontért. Tele voltam lelkesedéssel, tervekkel, ahogy a meredeken emelkedő gép ablakán lenéztem a XVII. kerületre és a házunkra. Egy 18 éves fóti lány mellett ültem, aki velem ellentétben először repült, és rettentően szorongott.

Azt mondta nem beszél angolul, nincs semmilyen munkatapasztalata, ráadásul árvaként nevelkedett egy intézetben.

Most egy ismerőse állást ajánlott neki Nottingham-ben, egy pizzériában. Pont erről beszéltem: ma már mindenki szerencsét akar próbálni az Egyesült Királyságban, még az is, akinek semmi keresnivalója ott. Mindenesetre megígértem a lánynak, hogy segítek neki, és jobb híján az ülésen talált egészségügyi zacskóra írtam az elérhetőségeimet, ha netán tanácsra lenne szüksége.

A lutoni reptérre érkeztem. Egy ideig a bátyámmal, Petivel laktam Haringeyben, Észak-Londonban. Lehangoló kép fogadott: randa utcák, lepusztult sorházak, szeméttenger. Épp a fekete és a muszlim negyed határán volt a lakásunk, a Lausanne road-on. A szobáért előre kellett fizetni heti 100 fontot. Vagyis havonta 140.000 Ft-nak megfelelő összeget perkáltam le egy ágyért és egy dohos lyu-

kért. Plusz két heti kauciót is le kell tenni az elején. A tartalékom már az első napon erősen megcsappant.

Egyből elkezdtem állást keresni. Ha épp volt internet a házban, ezernyi hirdetésre elküldtem a CV-met, de sajnos nem sikerült állandó helyet találnom. Így maradt a lehúzós közvetítő. A tottanhami First Call Agency-től kaptam a legtöbb munkát (rengeteget veszekedtem velük, lekezelőek voltak, nem akartak fizetni, stb). Az első műszakomat az Institute of Directors gyönyörű épületében dolgoztam le pincérként és mosogatóként, a Piccadilly Circus mellett. Ezután Walthamstaw-ban egy csokoládégyárban helyezkedtem el, ahol a dolgozók 70%a magyar volt! A futószalagnál robotoló pécsi nyugdíjasokat, az ex-BKV ellenőröket és a reményvesztett hiteladósokat látva döbbentem rá, milyen rosszul is áll Magyarország szénája. Ők nem a nyári szünet idejére látogattak el ide. Velem ellentétben nekik nem volt választásuk: ki kellett jönniük. Évek óta itt éltek.

Ez a csokigyár borzalmas volt. A pakisztáni, indiai műszakvezetők úgy bántak velünk, mint a kutyákkal. Hűtőkamrákban, metsző hidegben csomagoltuk az árut 12 órán át; nappal, éjjel, hétvégén, 6 fontért óránként. A fincsi produktumokat csak ritkán engedték megkóstolni.

Rengeteg különleges embert, sorsot ismertem meg itt: az ébenfekete, barátságos nigériaiaktól kezdve a világosabb bőrű etiópokon át egészen az érthetetlenül makogó, rabszolgahajcsár hindukig (velük szörnyű volt dolgozni). A legros�szabbak a szlovákok és a nagydarab lengyel nők voltak. Ám barátokra is szert tettem a munkahelyen; a legjobb cimborám Mohamed Dil volt, aki Mauritiusról jött.

Közben jelentkeztem interjúra, hogy megkapjam a nélkülözhetetlen National Insurance Numbert (TB számot), majd nagy nehezen sikerült a Barclays Banknál számlát nyitnom, amire a fizetésemet utalták. Olyan drága volt a szoba, az élelmiszer és az utazás, hogy az első hónap végére már alig maradt fontom, tehát a legjobbkor jött a pénz. Időközben kaptam egy e-mailt a repülőgépen megismert fóti lánytól, hogy feladta és hazamegy, mert

Szabályok

elfogyott a pénze. Nagyon sokan jártak így. Ilyen szempontból büszke voltam magamra, amiért nem kellett ilyen hamar hazakullognom. Az nagy kudarc lett volna.

A bátyám és én honfitársakkal laktunk a Lausanne road-on (ezt a körülményt inkább a negatívum oldalhoz lehetett sorolni): a mellettünk lévő szobát egy tizenéves fiú és a barátnője bérelte (mindketten Csongrád megyéből jöttek); a legnagyobb helyiségben két srác élt: Robi és Zsolti.

E négy szomszéddal sokszor meggyűlt a bajunk: nem takarítottak, hangoskodtak, sok tolakodó vendéget hoztak a házba és sosem lehetett használni tőlük az apró fürdőszobát vagy a konyhát. Állandóan ment az alaptalan vádaskodás az ő részükről: „Ne lopd a kajámat!”, stb. Elviselhetetlen volt a légkör. A sokadik veszekedés után az egyik srác megelégelte a lány és a fiú trehányságát meg a harsány bulikat, és kirúgatta őket a házból, mire azok bosszúból hipót öntöttek a samponjába és távoztukban elvágták az internet kábelt!

Július volt a mélypont: úgy lezuhant a hőmérséklet Londonban, hogy bizony fűteni kellett! A kazán elromlott, és a landlord csak késve javította meg. Hetekig fagyoskodtunk – nyár közepén! Éjszaka a gyár hűtőkamráiban húztam az igát, aztán hazajöttem a fűtetlen szobába, amiért pedig egy vagyont fizettem! Sokat betegeskedtem. Nem egészen így képzeltem ezt az egészet.

A fivéremmel – hangulatjavító gyanánt – elmentünk II. Erzsébet Gyémánt Jubileumának ünnepségére. Épp Robbie Williams koncertjét hallgattuk a tömeg mélyén, mikor feltűnt, hogy egy középkorú, szőke, angol férfi gyanakodva méreget minket. Nem foglalkoztunk vele, de aztán közelebb furakodott. Hallotta, hogy idegen nyelven beszélünk, és egyre ellenségesebben méregetett minket azzal a sznob arckifejezéssel, amit a semmire sem becsült strangereknek tartogatnak itt Angliában. Lefotózott minket, majd váratlanul belerúgott a fűre tett táskámba és követelni kezdte, hogy nyissuk ki; látni akarja, mit rejtegetünk benne. Erre méregbe gurultunk a bátyámmal: mi köze hozzá?! Azt felelte, hogy Őfelségének és a körülöttünk állóknak van köze hozzá, a koncert biztonsága érdekében. Ekkor értettük meg az abszurd helyzetet, hogy mi volt a baja velünk: terroristának nézett minket. Még csak nem is volt civil ruhás rendőr, csak egy agymosott, paranoid buzgómócsing, akit a média arra „tanított”, hogy minden külföldiben a terroristát kell

Azt tapasztaltam, hogy a londoni magyarok egyáltalán nem segítik egymást (megint csak tisztelet a kivételnek).

Az utcán a tapasztalt nem hajlandó magyarul megszólalni az újonnan érkezett honfitársak közelében, nehogy leleplezze a származását, mert akkor esetleg segítenie kéne nekik! látni. Veszekedni kezdtünk vele, és lassan már a körülöttünk állók is minket néztek. Fontoskodó támadónk kihívta ránk a rendőrséget a mobilján. Végül – bár nem lettünk volna kötelesek rá – megmutattuk neki a táskáink tartalmát: egy helyileg palackozott ásványvizet (ami nyomába sem ért a mi Visegrádinknak) és egy esernyőt (a legendásan pocsék időjárásuk miatt). A kötözködő figura megszégyenült, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem az al-Kaida ügynökeivel van dolga, hanem két egyszerű, kelet-európai vendégmunkással (akik mellesleg az ő és a hozzá hasonlók segélyét termelik meg). Ám nem kért bocsánatot! Szó nélkül otthagyott minket.

Ekkorra már nagyon dühösek voltunk; most mi mentünk oda hozzá és parancsoltunk rá, hogy mutassa meg a táskáját.

Alig bírtuk visszafogni magunkat. Mellettünk két kedves ír nő állt, akik nyomon követték az eseményt, és szelíden kérték, hogy nyugodjunk meg, ne törődjünk az angollal. Tom Jones produkciója alatt láttuk, hogy a színpad felől jön néhány egyenruhás Bobby, akiket odacsődítettek a „két terrorista” miatt. Ezek a rendőrök minket kerestek a telefonhívásban megadott személyleírás alapján. Annyira fölidegesített minket ez az egész szituáció, hogy már nem is akartunk tovább maradni. Így hát hazamentünk a fűtetlen házba. Úgy vettem észre, hogy az iskolázatlan britek nem nagyon dolgoznak (tisztelet a kivételnek). Szinte már csak a bevándorlók végeznek fizikai munkát (New Yorkban is ezt tapasztaltam). Szóval lehet kötözködni az afrikai, kelet-európai, ázsiai vendégmunkásokkal, lenézhetik őket, de ha hazazavarnák őket Angliából, a szi-

Ítélet

getország egyszerűen megbénulna. Nem maradna senki, aki vezetné a piros emeletes buszokat, elvinné a szemetet, felszolgálna az éttermekben, gürizne a gyárban, stb. Strangerek nélkül alig-alig lehetne működtetni a nemzeti vagyont.

Később elköltöztem Hackneybe, egy másik magyarlakta házba. Itt tizenketten laktunk, és sokkal jobb volt a társaság.

Remekül éreztem magam velük. Csak sajnos egy komplett patkánycsalád ütött tanyát a kertünkben. Hiába vettünk csapdát és mérget, nem tudtunk megszabadulni tőlük. Egyébként a rágcsálók óriási problémát okoznak ebben a nyolcmilliós metropoliszban. Ott cincognak a járdán, a parkokban, de még a metrósínek között is láttam néhányat rohangászni.

Augusztusban egy másik cégnél, a Day Plus One-nál helyezkedtem el, ami egész jó lett volna, ha nincs az elviselhetetlen magyar főnök.

Azt tapasztaltam, hogy a londoni magyarok egyáltalán nem segítik egymást (megint csak tisztelet a kivételnek). Az utcán a tapasztalt nem hajlandó magyarul megszólalni az újonnan érkezett honfitársak közelében, nehogy leleplezze a származását, mert akkor esetleg segítenie kéne nekik! Megdöbbentett az összetartás hiánya.

Az Olimpia némi színt hozott a dolgos hétköznapokba. Az utcánkban a Harry Potterből ismert vöröshajú színész, Rupert Grint vitte a lángot. Pár napot a gyönyörű Hyde Parkban dolgoztam, szemetet szedtünk fel a szabadtéri sportközvetítések után.

Az utolsó napokat leginkább városnézéssel töltöttem. London fantasztikus hely, ha nem munkavállalóként, hanem turistaként látogat ide az ember. Ingyenesek a múzeumok, szép a belváros, a Temze part, a Big Ben, a Parlament és a Buckingham-palota. Sok érdekes program akad, hogy csak az interaktív, népszerű London Dungeont említsem. Ez a színház-múzeum Nagy-Britannia történelmének sötét oldalát mutatja be kosztümös színészekkel, és tucatnyi élethű helyszínnel.

Végül szeptemberben jöttem haza a regisztrációs hétre. Összességében azt mondhatom, hogy tapasztalatnak nem volt rossz a londoni nyaram, hiszen gyakorolhattam az angolt, kipróbálhattam a nehéz önálló életet külföldön és sok érdekes emberrel ismerkedhettem meg. De persze nyomába sem ért mindez az amerikai kiruccanásomnak.

Szabó Tamás 2013/június

9

Ítélet

Hitélet

Hit a pályán Amikor a vallás és a labdarúgás egymásra talál A labdarúgó Bajnokok Ligájának tavalyi kiírása egy időre újra ráirányította a figyelmet a sport egy ritkábban tárgyalt aspektusára. A végső győztes angol Chelsea csapatának meghatározó játékosa, a döntő kulcsszereplője, Didier Drogba azzal a gondolattal egészítette ki a mérkőzést követő értékelését, hogy „Isten csodálatos”. Mindez azért is különleges, mert az elefántcsontparti csatárról nem tudja mindenki, hogy mélyen vallásos, mivel nem hangoztatja hitét lépten-nyomon. Bár a mérkőzések előtt és góljai után is minden alkalommal keresztet vet, ez napjainkban már keveseknek tűnik fel. Abban a korban, amikor divat a pályára lépés előtt keresztet vetni, a győzelem után pedig elfeledkezni Istenről, egy ilyen mondat különleges jelentőséggel bír.

Nem véletlen, hogy az azóta hivatalától visszavonuló – és a döntőben legyőzött Bayern München csapatáért szorító – XVI. Benedek pápa személyesen gratulált Drogbának, egyben kifejezte elismerését teljesítményéért és viselkedéséért is. De men�nyire jellemző a mai profitorientált sportvilágban a hasonló őszinte megnyilatkozás? Közelebbről, milyen mértékben fonódik össze labdarúgás és vallás?

Egészen friss példával tudjuk érzékeltetni a két terület elválaszthatatlanságát.

Az idén megválasztott Ferenc pápa sport iránti rajongása már egyházfőségét megelőzően köztudott volt. Olasz-argentinként talán nem is lenne meglepő, Buenos Aires egykori bíborosától mégis figyelemre méltó, hogy a „nép sportja”, a labdarúgás áll sportszeretete középpontjában. Első hallásra az is különlegesnek számít, hogy az argentin főváros szülötteként nem a világhírű és gazdag helyi csapatok – mint a River Plate vagy a Boca Juniors – fogták meg, hanem egy külföldön alig ismert kiscsapat, a San Lorenzo. Közelebbről azonban már érthető a kötődés: apja is ebben a klubban kosár10

2013/június

labdázott, amelyet ráadásul egykor egy katolikus pap alapított. Az új egyházfő emberközeliségének és közvetlenségének hírét tovább erősíti, hogy amíg ideje engedte, személyesen is rendszeresen látogatta kedvenc csapata mérkőzéseit. Sőt, igazolványa bizonyítja, hogy a klub tagja is volt. Nem meglepetés, hogy korábban a klub századik születésnapján is ő celebrálta az ünnepi szentmisét. Már maga a mise is jól jelzi, hogy Argentínában sport és vallás nem választható el. Képzeljük el valamelyik magyar csapat centenáriumi szentmiséjét… A Bergoglio bíboros pápává választásával felülmúlhatatlan és ingyenes reklámhoz jutott csapat tagjai a konklávé utáni bajnoki mérkőzésen Ferenc pápa arcképével díszített mezben futottak ki a pályára. Majd nyilvános audienciáján a klub képviselő meg is látogatták a Szentatyát. Azóta már az új pápa európai kedvenceit is ismerjük: a honfitárs Lionel Messi által repített spanyol Barcelona, valamint az olasz Juventus is maga mögött érezheti a pápa szurkolói támogatását.

Jóval korábbi, ám ideillő esemény a 2002-ben tartott Labdarúgó Világbajnokság döntője. Emlékezetes, hogy a végső győztes brazilok első dolga szintén az volt, hogy Istennek megköszönjék diadalukat. De az elmúlt évtized egyik legnevesebb brazil labdarúgója, az aranylabdát is elnyert Kaká vallásos irányultsága is közismert. A hit a viselkedésére is hatással van, hiszen régóta jelentős ös�szegekkel támogatja a szegényeket. A jótékonykodásról még pályája és népszerűsége csúcsán sem feledkezett meg. A földrészről említést érdemel még a világ egyetlen nevében is katolikus, élvonalbeli futballcsapata, a chilei Club Deportivo Universidad Católica, amely az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb is az országban. De a hívő dél-amerikai focisták, klubok, illetve a sportban itt természetes vallásos gesztusok felsorolása könyveket töltene meg.

Az már nem is meglepő, ha Dél-Amerikában hasonlókkal találkozunk, de ne higgyük, hogy Európa nem szolgál jó példákkal arra, hogy hit és sport jól megfér egymás mellett a pályán és azon kívül is. Nem ritkán még a profi sport is. Spanyolországban például szintén jellemző az előzőekben megvilágított déli mentalitás. Így nem meglepő, hogy a földkerekség egyik legismertebb csapata, az FC Barcelona közel hatvan éve átadott stadionjában a játékosok számára kialakított kápolnát is találunk. Közel sem egyetlenként, hiszen Európa számos csapatánál találkozhatunk hasonlóval. Deklaráltan katolikus a skóciai Glasgow két világhírű klubja közül a Celtic. Olyan�nyira, hogy alapítása után évtizedekig csak katolikusok játszhattak a csapatban, a katolikus papok pedig ingyen tekinthették meg a mérkőzéseiket. Bár a hagyományok többsége mára a profit áldozatává vált, az irányultság ma is élő.

Hazánkban ritkábbak a hasonló megnyilvánulások. Ki ne ismerné ugyanakkor a hitéről szinte minden nyilatkozatában tanúságot tevő Gera Zoltánt, aki saját bevallása szerint nem csupán sikereit, de életét is megtérésének köszönheti. Jóval

Hitélet | Esélyegyenlőség

korábban egy, a vallásosságnak kevésbé kedvező korban volt aktív az legendás Aranycsapat kapusa, Grosics Gyula. Vallásos családba született, tizenöt éves koráig maga is papnak készült. Ma már a gyulai Grosics Katolikus Labdarúgó Akadémia is őrzi a nevét, és adja át az általa képviselt elveket. Az ide jelentkező fiataloknak nem elég a pályán jó teljesítményt nyújtani, emberként is meg kell állniuk a helyüket. Tanulmányaikat is figyelemmel követik az akadémián, de lelki, erkölcsi

képzésüket sem hanyagolják el. A Grosics Akadémia honlapja szerint az itt lakók plébánosa „lelki gyakorlattal, a hit, az emberi szeretet, szolidalítás, közösségfejlesztés és egymás elfogadásának Jézusi tanításai szerint foglalkozik a játékosokkal, csapatokkal.” Ha minden a terveik szerint alakul, egyszer még e téren is utolérhetjük a fent említett országokat.

Láthatjuk, hogy a vallás és a profi sport viszonya közel sem olyan távoli, ahogyan azt elsőre gondolnánk. Érdemes ezt hang-

Ítélet

súlyozni, különösen olyan időszakban, amikor pályafutásukat dicstelenül lezáró sportolók azzal kívánnak maguknak azelőtt elérhetetlen hírnevet szerezni, hogy besározzák korábbi környezetüket. Vagy amikor a legnagyobbakról, valódi példaképekről derül ki, hogy minden eredményük jól megtervezett hazugságon alapul. Van annak az éremnek egy másik, tisztább oldala is.

Teleki Levente

Modernkori gladiátorok

Az esélyegyenlőség szép szó. Vonatkozik nemre, fajra, vallási hovatartozásra, fogyatékkal élőkre, de úgy gondolom, egy jogi egyetemen ezt a fogalmat nem szükségszerűen kell cirkalmasan körülírnom.

Az előző számban egy kismamával készült interjút olvashattak a kedves olvasók, de én most egy kicsit más irányból közelítem meg a témát. Kerekesszékes lányként (bár lassan kinövöm a „lány” kategóriát) másként látom az egyenlőséget, pláne az esélyeket tekintve. Az talán lényegtelen, hogy hogyan juthat bárki esélyekhez, a fontosabb az, hogy hozzájuthasson, és hogy hozzá is jusson! Én csak a mozgásbeli korlátozottságról tudok nyilatkozni, de arról annál többet! Egyik ékes példája annak, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen, az, hogy a legtöbb ember szeret sportolni, és ez ugyanúgy igaz a fogyatékkal élőkre, mint az egészségesekre.

A különbség talán csak annyi, hogy az előbbi verzió egy kicsit macerásabb… Ha valakinek egyik pillanatról a másikra derékba törik az élete, a legbölcsebb, ha új kihívásokat és célokat keres magának. És mi lehet annál nagyobb kihívás, mint ha új testtel új sportot talál magának? Ilyennek tekintem többek között a kerekesszékes rögbit, így most erről a méltatlanul elhanyagolt sportágról írok, ami igazán több figyelmet és tiszteletet érdemelne.

A kerekesszékes rögbinek nem nagy az ismertsége kis hazánkban, a hátteréről nem is beszélve. Külföldön nagyobb kultúrája van, mint nálunk, de mindenki bizakodik, hogy ez idővel változhat. Némi történelmi ismertető: 1977-ben „találták fel” Kanadában. Fontos eleme ennek a kemény sportnak, hogy nem akárkik űzhetik versenyszerűen, ugyanis csak olyan férfiak és nők jöhetnek szóba, akik vagy gerincsérülésük, vagy egyéb okok miatt legalább három végtagjukban, nem neurológiai rokkantságnál pedig négy végtagban, rendelkeznek korlátozott funkciókkal. A kerekesszékes rögbiben több sportág elemei is felfedezhetőek: ilyen a jégkorong, a kosárlabda, illetve az amerikai futball, de hangulatában, és abban, hogy csak a labdás játékost lehet támadni, a rögbire hasonlít. 1996 óta része a paralimpiai játékoknak.

A játék maga elképesztően látványos és dinamikus, laikusok számára esetleg ijesztő is egyben. Csattanások, borulások, sérülések, a nézőtérről néha sikolyok tarkítják a meccseket, ám ezek az „elemek” a játékosokat teljes mértékben hidegen hagyják. A fájdalom, a fáradtság már megszokott az életükben, és azokhoz a megpróbáltatásokhoz képest, amit ki kell

állniuk minden egyes nap, ezek már csak apróságok.

A magyar csapat, a Wildboars igyekszik minden hétvégén edzeni az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben. Az edzés majdnem pont olyan, mintha csak két lábon futkorásznának. Itt is van bemelegítés, a végén nyújtás, mint bárhol máshol. Minden csapattagnak más és más az élettörténete, vannak közöttük még majdnem gyerekek, és némileg idősebbek is, de egy dolog közös bennük: nem hagyják magukat játék közben.

Erősnek, szabadnak, legyőzhetetlennek és majdnem egészségesnek érzik magukat.

Olyanok, mintha egy arénában küzdenének gladiátorok módjára. És ez igaz a lányokra is! Itt nincs nemi megkülönböztetés, egy lánynak is igyekeznie kell, hogy ugyanazt a teljesítményt nyújtsa, mint a fiúk. És ha valaki kiborul a székéből? Akkor fogcsikorgatva, nyavalygás nélkül visszamászik, és megy tovább rendületlenül. Mert ő is vasból van, mint a többi sorstársa a pályán. Láttam őket játszani, és be kell valljam, párszor én is megijedtem egy-két ütközésnél… Ők ellenben? Mintha semmi sem történt volna!

A csapat legnagyobb vágya, hogy nemzetközi versenyeken is megmutassa, mit tud, azonban ez egyelőre még csak álom.

A speciális székek egy vagyonba kerülnek, az edzőtáborok és a versenyre való kijutás sincs ingyen, úgyhogy sajnos még csak tervezgetési fázisban van a dolog. Jelenleg szponzorokat keresnek, hiszen ők is megérdemelnék a lehetőséget a bizonyításra, így talán idővel és szerencsével sportcsatornákon is izgulhatunk majd értük.

Kalász Veronika 2013/június

11

Ítélet

Erasmus | Kultúra & Kritika

Erasmus Summer University 2013 A tavalyi év során Litvániában került megrendezésre az Erasmus Intensive Program – Consumer Rights Protection Within EU témájú nyári egyetem, melynek idén Budapest és a mi egyetemünk adott helyet.

A nyári egyetem egyik legfontosabb vonása nemcsak az, hogy egy adott témában viszonylag rövid idő alatt elmélyülhessenek a résztvevők és a megszerzett tudást a továbbiakban is hasznosíthatják, hanem remek lehetőség volt nemzetközi barátságok, ismeretek megkötésére is.

Persze nem szabad elsiklani a tanulmányi értéke fölött sem.

Egyrészt nyelvgyakorlás szempontjából is ideális, másrészt a két hét teljesítésével három ECTS kredit (European Credit Transfer System) szerezhető, ami az Erasmus programon belüli külföldi tanulmányokba beszámítható.

A kulturális sokszínűség garantált, hiszen idén is öt nemzet, Törökország, Bulgária, Litvánia, Románia és Magyarország vesz részt a nyári egyetem kurzusain, ahol a nemzetek hat fős csapatokat alkotnak, egy-egy tanár kíséretében. A délelőtti kötelező

jellegű kurzusokon a tanárok felváltva tartottak előadást, amit délután gyakorlati központú műhelymunka követett.

Fontos volt, hogy az első héten a diákok minél mélyebben elmélyüljenek az adott témában, mivel a második héten vegyes csapatokba rendeződve egy fogyasztóvédelmi kézikönyvet kellet elkészíteniük, amely az Európai Unió jóvoltából kiadásra is kerül.

A nyári egyetem programjainak szervezése a Karon működő Külügyi Iroda érdeme, melynek munkáját az Erasmus Tutori Szervezet erősíti. A Tutori Szervezet lelkes diákjai koordinálják a szabadidős programokat. Mint azt már fentebb említettem, nem csak a tanuláson, legalábbis nem csak az iskolapad koptatásán volt a hangsúly, jutott idő bőven a szórakozásra, hazánk, és ezen belül Budapest megismerésére is. Az itt eltöltött két hétben a résztvevők a legkülönfélébb programok vehettek részt, mint a szentendrei skanzen látogatása, borkóstoló, közkedvelt romkocsmák látogatása, karaoke night és a Pro Facultate napon is találkozhattatok velük.

Juhász András

Nényei Pál: Mozgófénykép Új bemutató a Radnóti Színházban Idén már a második új darabot mutatták be a budapesti Radnóti Színházban. Ez alkalommal 2013. április 21-én játszották először a Mozgófénykép című, a színlapon régi, magyar, zenés filmvígjátékként feltüntetett darabot, Göttinger Pál rendezésében.

12

2013/június

A történet a Horthy-korszakba kalauzolja a nézőt, ahol lenyűgöző látványt és élményt jelentett a mozi. A nyitókép „előadás az előadásban”; a szereplők éppen egy filmet tekintenek meg, amely a korabeli alakokat lenyűgözi, lelkesednek a moziért és ez remek alkalmat

kínál arra is, hogy találkozzanak egymással olyanok, akik régen élvezték a másik társaságát. A mozielőadást követően bájosan csevegnek, olykor bujkálnak olyan személy elől, akivel kellemetlen lenne az adott szituációban, társaságban találkozni. Így már hamar

Kultúra & Kritika

körvonalazódik a szereplők egymással való viszonya, amely persze csak a darab utolsó jelenetében válik ténylegesen tisztázottá. A megformált személyek korabeli színészek neveit viselik, így többek között találkozhatunk Karády Katalin, Jávor Pál, Kabos Gyula és Turay Ida nevével.

A szerelmi szál mellett nem maradhat el a magát másnak kiadó ifjú karaktere, aki üzleti titkokat szeretne megtudni és felhasználni apja számára, hogy csődbe vigye főnöke konkurens cégét. Felbukkan még a szorgos komornyik, aki mindenről tud a házban; az úri kisas�szony cinkosa lesz és ennek érdekében a nagyságos urat is kénytelen félrevezetni. A finom úri hölgyek és a komornák szívét is megdobogtató gazdag, csinos úr is megjelenik, és el is meséli, hogy milyen nehéz is egy napja: felkel, átfutja a napilapokat, felsőbb körökben

a politikáról kénytelen beszélni, kisas�szonyok társaságától sosem tud szabadulni, de mit lehet tenni, neki ez jutott.

Szomorú, ugyanakkor szenvedélyes kalandjairól is beszél, amelyek során természetesen ő a megmentő, a lovag és a hős. A darab végén maga Horthy Miklós is megjelenik fehér lován. Az addig pehely könnyű, nevettető előadás az utolsó jelenetben komorrá válik és a kormányzó megérkezésével a csattanó, a kor tényleges mondanivalója, ami valóban elgondolkodtat, kiteljesedik.

A Mozgófénykép a Radnótiban eddig műsoron lévő előadásoktól lényegesen különbözik. Az eddig prózai színészként megismert előadók új olda-

Ítélet

lukat is megmutatják, hiszen a darabban különböző dalokat is előadnak. Így felcsendül többek között Szervét Tibor, Petrik Andrea, Adorjáni Bálint, Kováts Adél, Szávai Viktória és Gazsó György hangja. A szintén a színpadon lévő, négytagú zenekar élő kíséretet nyújt az énekhez. A zenei világ is a két világháború közötti időszak hangulatát, stílusát tükrözi. A prózai és a zenei rész kiváló arányban szólal meg, egyik sem nyomja el a másikat.

Ajánlom mindenkinek a Mozgófényképet, de elsősorban azoknak, akik kedvelik az 1920-as, ’30-as éveket, és érdekli őket a mozielőadások korai periódusa, és szeretnének egy jót szórakozni és nevetni még a vizsgaidőszak előtt vagy akár majd két megmérettetés között.

Szatmári Anna

XXXI. Magyar Sajtófotó Kiállítás Szemezgetés a tárlatból 2013. március 29. és május 12. között ismételten a – Karunkhoz közeli – Magyar Nemzeti Múzeum adott otthont a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által megrendezésre kerülő XXXI. Magyar Sajtófotó Kiállításnak. Aki ellátogat az esemény honlapjára (www. sajto-foto.hu), pontos ismertetőt kap a tárlatot megelőző pályázat adatairól, továbbá címszavakban tájékozódhat magáról a kiállításról is, így én ebből csupán annyit ragadnék ki, hogy a tárlat előtti nyílt pályázatra idén több mint hétezerötszáz alkotás érkezett a 2012-es év különféle eseményeiről.

A nemzetközi zsűri által díjazott kategóriák a következők voltak: Hír-eseményfotó, Képriport, Emberábrázolásporté, Művészet, Sport, Természet és tudomány, illetve Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia. Ezeken belül külön bírálták az egyedi- és sorozatfotókat. A jutalmazottak között voltak szabadúszó fotósok éppúgy, mint különböző lapoknak dolgozó fotóriporterek és

többször is előfordult, hogy egy művész több díjat is „bezsebelt”.

A MÚOSZ Nagydíjat idén Reviczky Zsolt – a Népszabadság fotósának – Isten veled, Malév! című sorozata nyerte el. A mindössze néhány képből álló szérián pilóták, szerelők, stewardessek búcsúztatják az utolsó Boeing gépet, egymást, munkájukat, addigi életüket. Habár a hatvanhat év repülés után maradt ürességet nehéz egypár képkocába belesűríteni, a sorozat mégis igazán megrendítő még annak is, aki sosem járt a volt Ferihegyen. A képek előtt állva csaknem ott érezzük magunkat a komor arcú, gyertyát tartó emberek között, miközben igazán fel sem foghatjuk, mit jelent nekik a légitársaság elvesztése.

A tárlat egy másik, elgondolkodtató képe az André Kertész Nagydíjat nyert fotó, Marton Szilvia szabadúszó fotós Abortus arteficialis c. alkotása. A felvételen egy kórházi szobában álló férfi tart karjaiban egy – valószínűleg a műtéten már átesett – nőt. A kép címe ma-

gyarul terhesség megszakítást jelent, a fotó alatti felirat tömören ismerteti a magyarországi abortuszok elvégzésének törvényes okait, s azt a tényt, miszerint hazánkban évente csaknem 40.000 magzatelhajtás történik. A Múzeumban csak a fentebb vázolt mű van kiállítva, de a honlapon megtalálható a megrázó sorozat többi képe is.

Escher Károly Különdíjban – a legjobb hírképért – Móricz Simon, szintén a Népszabadság fotósa részesült Kilakoltatás c. munkájáért. A képen egy mindenre elszánt asszony látható, aki éppen kést szegez hasának, így akadályozva meg újpesti lakásából való kilakoltatását, melyet végül egy hónappal halasztott el a végrehajtó.

Az idei három különdíjas alkotás mind elgondolkodtató témát tár a szemünk elé.

Olyanokat, melyekről sokan nem szívesen beszélnek, melyek nem feltétlenül vannak jelen egy hétköznapi ember életében.

Három egészen különböző nehézséget ábrázolnak, mégis van egy közös pontjuk: hazánkról szólnak.

2013/június

13

Ítélet

Kultúra & Kritika

Mielőtt azonban bárkinek kedvét szegném a kiállítástól, leszögezném, hogy nem csak búskomor képeket láthatunk, hiszen a 2012-es évet nem csak kellemetlen történések jellemezték. Kitűnő példa erre a Londonban megrendezett XXX. Nyári Olimpiai Játékok, ahonnan magyar sportolóink több mint egy tucat éremmel és még számos gyönyörű helyezéssel érkeztek haza. A tárlat díjazott fotói között többet is találunk e jeles eseményről. A Sport kategória győztes sorozata a lólengésben aranyérmet nyert Berki Krisztiánt ábrázolja az edzőteremben és a nagy megmérettetésen. Habár a több éves kemény munka bemutatására valószínűleg több ezer kép is kevés lenne, a tíz részes széria mégis kitűnően láttatja a sportoló erőfeszítéseit, összpontosítását, boldogságát. Az olimpián készült többi fotót elnézve felidézhetjük a játékok számos szép és sajnos kevésbé szép pillanatát, Risztov Éva küzdelmétől Csernoviczki Éva felhőtlen örömén át a magyar női vízilabda válogatott vesztes csata miatti elkeseredéséig.

Az elmúlt év jelentős eseményeként tartják számon a diáktüntetéseket is. Van, aki egyet értett velük, van, aki kevésbé, a pályázaton azonban a Képriport sorozat kategóriában első helyet ért Tuba Zoltán A diáktüntetések éve c. szériája, az Emberábrázolások-porté sorozat kategóriában pedig a harmadik helyet Németh András Péter A diáktüntetések vezetői c. sorozata kapta. A felvételekről megismerhetjük a történések fő- és mellékszereplőit, s bepillantást nyerhetünk egy budapesti felvonulásba.

A tárlaton rengeteg különböző fotót láthatunk még kis hazánk élővilágáról éppúgy, mint az Erdélybe utazó magyar önkéntesekről, de akadnak még elgondolkodtató képek egy gyermek szépségversenyről, egy tolószékes fiú Sziget fesztiválozásáról, illetve számos portrét is megcsodálhatunk. Nem is tudok, nem is lehet mindről részletesen írni, egy személyes kedvencemet azonban még kiemelném. Az Emberábrázolás-portré egyedi kategória győztesének, Mészáros Csabának Sajtot tessék c. fotóján a ter-

mészetes szépségű Kovács Zsófi látható, amint a Tekeresvölgyi Kézművesműhely sajtjait kínálja egy, a Veszprémfesthez kapcsolódó rendezvényen. A lány arca csupa szeplő, az ember mégsem ezért veszi le nehezen a szemét a képről, hanem azért mert valamilyen megmagyarázhatatlan nyugalom árad magából a portéból.

A kiállítás alcíme így hangzik: Életek és képek. Életképek. Úgy vélem, ez a néhány szó tökéletesen kifejezi és összefoglalja a tárlatot. Habár e cikk megjelenésének idején a kiállítás sajnos már nem elérhető, a fent említett honlapon megtekinthető a múzeumban kiállított összes fotó, így én őszintén ajánlom a kattintgatást mindazoknak, akik szeretik a művészetet, az igényes képeket, de a XXXI. Magyar Sajtófotó Kiállításon megjelent alkotások nézegetése nagy élmény lehet mindenkinek, hiszen olyan képeket láthatunk a 2012-es esztendőből, melyek általunk, rólunk, értünk készültek.

Karczub Eszter

Tisztelgés Hemző Károly előtt A látogatók a XXXI. Magyar Sajtófotó Kiállításon nemcsak 2012 leglényegesebb pillanatait megörökítő legjobb fotókat tekinthették meg, hanem a Tisztelgés Hemző Károly előtt című kísérőtárlatán a 2012. november 5-én elhunyt nagyszerű fotóművész életművével és pályafutásával is megismerkedhettek.

Hemző Károly (Budapest, 1928. június 11. – Budapest, 2012. november 5.) fotográfus, Érdemes és Kiváló művész, Táncsics Mihály- és Balázs Béla-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje volt. Pályafutása kezdetén, 1942-től fotólaboránsként dolgozott a Hunnia Filmstúdióban, később 1949 és 1952 között az Athenaeum Nyomdában nyomdai fényképész és retusőr volt. Hivatásos fotóriporteri pályája a Honvéd Sport Egyesületnél kezdődött 1952-ben, majd a Képes Sportnál folytatódott. A magyar sportfényképezés egyik megújítójaként több mint két évtizeden át követte kamerájával a magyar bajnokok ünnep- és hétköznapjait.

14

2013/június

1958-tól a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja lett, 1967 és 1989 között pedig a Magyar Szemle képszerkesztőjeként dolgozott. Munkásságát számtalan díjjal ismerték el: 1978-ban Balázs Béla-díjjal, 1982-ben érdemes művész ki-

tüntetéssel, 1986-ban pedig Pécsi Józsefdíjjal. 1990-ben kiváló művész kitüntetést kapott, 1998-ban a Magyar Fotóművészek Szövetsége életműdíjat adományozott a részére. 1999-ben Táncsics Mihály-díjat, 2004-ben Aranytollat, 2009-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át.

A kiállítás kurátora, Szarka Klára fotótörténész, a Magyar Fotótörténeti Társaság elnöke, az életmű gondozója így emlékezik róla: „A Magyar Szemle című lapnál riporterként és képszerkesztőként fotográfus generációk számára jelentett zsinórmértéket igényes munkája a 70-es és 80-as években.

Két könyvet publikált lovakról, s ezekkel új alapokra helyezte az állatok művészi fotografálását Magyarországon. Az elsők között kapott lehetőséget rá, hogy a Műcsarnokban fotóművészként megmutatkozzon 1976-ban. Újszerű és formabontó tárlata mára már legendává lett szakmai berkekben. Önmagukon túlmutató fotó-triptichonjait évekig elemezték az esztéták és művészettörténészek.”

Szülővárosa, Budapest krónikása volt

Kultúra & Kritika | Aktuális

fél évszázadon át. Talán nincs még egy fotográfus, aki ennyit és ilyen változatos módon örökítette meg a fővárost. Az elmúlt harminc évben pedig feleségével, Lajos Marival készült szakácskönyvei nemcsak a széles nagy közönség számára tették a nevét ismertté, hanem a magyar gasztronómiai fotózásban is új fejezetet nyitottak. 1983-tól közösen több mint húsz szakácskönyvük jelent meg a Corvina Kiadónál.

A tárlaton pályafutásának minden állomásából egy kis ízelítőt kaphatnak a lá-

togatók. Elsőként a sportfotóit tekinthetik meg, ezek közül is a legtöbben Puskás Ferenc alakja köszön vissza. Majd Budapestet ábrázoló fotói következnek.

Gyakori szereplői ezen képeinek a galambok, akikről mint Budapest nélkülözhetetlen lakosairól beszélt. Végül a lovakról készített képei következnek, akikre szinte emberként tekintett. A képek megértését, befogadását a fotóstól idézett mondatok segítik.

A Kiállítás méltó módon emlékezik meg emblematikus képeivel a fotográfus előtt,

Ítélet

aki húszéves kora óta élt együtt a halálos betegséggel. Csodaszámba ment, hogy a komoly fizikai állóképességet megkövetelő szakmáját ennek dacára milyen magas színvonalon és megérdemelt sikerrel művelte hat évtizeden keresztül. Ezt a hatvan évet természetesen nem lehet egyetlen kiállítás révén bemutatni, összefoglalni, a róla való megemlékezésnek mégis talán legmegfelelőbb alkalma és helyszíne a Sajtófotó Kiállítás. Ádám Flóra

Pázmány Szalon Leleplezzük az operaház fantomját!

Április 10-én volt a szemeszter második előadása. A Szalon ezúttal a kétszáz éve született Guiseppe Verdi életéről és munkásságáról szólt.

Verdin már nagyon fiatalon megmutatkoztak a zenei gének, mivel azonban mindig amatőr zenészektől tanulta a zongorázás művészetét, egy olyan sajátos kéztartással játszott, amiért a zeneművészeti iskolába sosem kerülhetett be, mondván, hogy amit ő csinál, az nem professzionális. Nem sokkal később meghalt a kisfia, a kislánya és a felesége is. Végső elkeseredettségében egy padlásszobába költözött, és megkomponálta a Nabuccot, mely máig az olaszok egyik nemzeti dala. Sikere már felfelé ívelőben volt, mikor csatlakozott az itáliai egység mozgalmához. Verdi ezután történelmi eseményeket dolgozott fel operáiban, melyek óriási hatással voltak az emberekre. Ahogy Horváth tanár úr is mondta,

a művei hasonlóak voltak a mi Bánk Bánunkhoz. Rejtett, monarchiaellenes tartalommal bírtak, a függetlenségről szóltak, mindeközben azonban el lehetett őket könyvelni csupán történelmi drámáknak.

Verdi nem véletlenül vívott óriási harcokat a cenzúrával.

A rövid életrajzi áttekintés után rátértünk a leghíresebb operákra. Elsőként a Rigolettóról hallhattunk. Dr. Horváth Attila elmondta, hogy mennyi bajjal jár már maga a szereposztás is. Történt egyszer ugyanis, hogy Rigoletto lányának, Gildának a szerepét egy százhúsz kilós hölgyre osztották, amivel alapból még nem lett volna baj, azonban az operában van egy olyan rész, ahol Rigolettónak egy zsákban kell húznia a lányát, de egyszerre énekelni és ekkora tömeget húzni nem lehet. Végül azt a megoldást választotta a rendező, hogy a zsák aljára odaszerelt egy gördeszkát, s így már minden simán ment. Egyszer azonban – a nagy éneklés hevében – Rigoletto véletlenül elengedte a zsákot, és Gildánk, annak rendje és módja szerint, legurult a színpadról, zsákostul, mindenestől. Mondanom sem kell, mekkora botrány lett belőle, de legalább a közönség jót nevetett.

A másik ilyen vicces történet a Troubadournál esett meg. Van benne egy olyan rész, ahol a cigány munkások a kalapácsot ritmusra ütik hozzá az üllőhöz, miközben énekelnek. Az egyik eszes rendező úgy gondolta, hogy belevezet az üllőkbe egy kis áramot, hogy jobban szóljon a csengése a kalapácsoknak, ami sokáig jónak is bizonyult. Egyszer

azonban a rendezőnk kitalálta, hogy miért ne lehetne kicsit több árammal működtetni a berendezést, aminek az lett a vége, hogy az énekesek minden ütés után megrázkódtak. Becsületükre legyen mondva, hogy rázkódás ide, a közönség röhögése oda, de végigénekelték a dalt.

A harmadik vicces eset nálunk, Magyarországon történt, bár nem a színpadon.

Mikor újra be akarták nálunk mutatni a Troubadourt, még nagyban tombolt a szocializmus, és mint tudjuk, minden szigorúan engedélyhez volt kötve. Az egyik cenzornál azonban megállt a folyamat, ugyanis közölte, hogy ilyen címmel nem lehet bemutatni valamit, mert olyan nincs a szocializmusban, hogy valaki „Trubad Úr”, hanem csak olyan van, hogy „Trubad Elvtárs”.

Az est során Szilasi Alex bemutatta nekünk, hogy bármit elő lehet adni drámaian, még a Boci-boci-tarkát is. Ez utóbbi műnél jót nevettem, ugyanis valaki a közönségből direkt ritmusra fújta az orrát. A Szalon zárásaként a hagyományos kívánságműsor következett.

A művűnk címe „A cigánygyerek elrabolja a polgármester lányát” volt, melyet Verdi-féle stílusban kértünk. A történetünk végül elég operásra sikeredett, mivel a drámát végül csak a függönyhúzogató élte túl. A Művész Úr ismét elkápráztatott minket az improvizációs játékával, minden egyes résznél szavak nélkül is tudtuk, hogy a történetünk mely eseménye játszódik éppen.

Fedor Zsuzsanna Réka 2013/június

15

Ítélet

Kultúra & Kritika

Tamási Áron: Énekes madár a Budaörsi Játékszínben Már régen elterveztem, hogy nem csupán a nagyobb színházakat fogom látogatni, hanem kipróbálok valami újat is. Ezúttal saját városom színházát látogattam meg, ahol Tamási Áron művét állították színpadra Magyar Attila rendezésében. Bevallom, nagy öröm volt, így sok év után, a felújított színházat látni, hiszen legutóbb, amikor itt jártam, közel sem volt ilyen színvonalas a hely. Az Énekes madár egy székely népi játék, ami a szerelemről, emberi tisztaságról szól, ami természetesen mindig legyőzi az irigyeket és rosszat akarókat. Tündérmese ez, amelyben örök érvényű emberi sorsok jelennek meg, humorral és szerelemmel ötvözve. A történetben két fiatal szerelmes (Gondos Magdó és Kömény Móka) azért van válságban, mert Magdó két idősödő nővére titokban húguk választottja, Móka után epekedik. A dolgokat bonyolítja, hogy annak ellenére vágynak rá, hogy két falubeli öreg-

legény őket is eljegyezte már évekkel ezelőtt. Az idősebb nővérek mindent bevetnek, hogy a fiút megszerezzék. Ezt a szórakoztató történetet meséli el a csodás elemeket sem nélkülöző székely népi játék.

Az Énekes madárban Tamási Áron a cselekmény téren és időn kívülre helyezi, s így ez a világ általánosan hordozza magán a székelység jegyeit. A színdarab túlmutat önön valóságán, az írónak külső rálátása van a helyzetre, ez az eltúlzott iróniából is érezhető. A színészek nagyon ügyesen átadták ezt a népi hangulatot, s Pikali Gerda egyébként is nagy kedvencem. Véleményem szerint ez egy jó előadás volt, én nem is számítottam rá, hogy ennyire élvezni fogom. Aki kedvező áron szeretne egy kis kultúrát, annak mindenképpen ajánlom a Budaörsi Játékszín előadásait.

Zárásképpen egy kis idézetet még megosztanék mindenkivel, hogy érzékeltessem az előadás hangulatát:

„Nohát, hogy ne is menjek messze, mi ketten legények úgy egyeztünk, hogy ha már Ilyen régóta járunk hozzátok jányok, akkor azt mondanók, hogy üssük nyélbe a sorsunkat.

Vagyis, rajta lennénk, hogy az esküvők immár meglegyen veletek, mihelyt bétakarodhatunk a tavaszi gabonával.”

Tamási Áron: Énekes madár (Lukács vénlegény) Szereplők Gondos Eszter: Pikali Gerda, Gondos Regina : Timkó Eszter, Gondos Magdolna: Mezei Léda, Bakk Lukács: Szakács Tibor,

Stubnya Béla, Kömény Móka: Aradi Balázs, Kömény Ignácné: Esztergályos Cecília, Préda Máté : Tóth Roland, Dobos: Urmai Gábor

Tompai Nikolett

Teddy mackó Biztos mindnyájunknak van – vagy az érettebbeknek csak volt – egy nagy plüss mackója, ami az ágyunkon pihen, esetleg este őrzi az álmunk. A Teddy Bear című film egy ilyen nagy mackóról szól, csak történetesen a filmbéli mackó egy ember, konkrétan a főhős. Mackónk dán származású testépítő-bajnok, és egy Koppenhága melletti kisvárosban él. Hamar találkozunk a kigyúrt főhős anyukájával, aki egy nem túl szimpatikus, idős nő. Az anya szigorú és hideg, nem képes igazi szeretetre és mások boldogságának nem tud örülni. Tulajdonképpen ez az idős nő Teddy mackó gazdája, és kedves olvasó, ezzel dióhéjban az egész film mondanivalóját megismertük.

Dennis, a szerethető medve egy pozitív karakter, akin egy zsarnok anya uralkodik. Felnőtt férfi létére még édesanyjával él, és bár látszik, hogy kényelmetlen neki a helyzet, nem tudja, hogyan változtasson életén. Az anyának viszont kényelmes ez az abszurd szituáció. Ő annyira nem tiszteli 16

2013/június

fia magánéletét, hogy még akkor is bemegy a fürdőszobába WC-zni, mikor az zuhanyozik. Szép dolog az anyai ragaszkodás, de ez a szint már egészségtelennek nevezhető. Nem mesélem végig a történetet, csak néhány észrevételt tennék.

A konditeremben való pózolást, mint Dennis életének tartalmat adó elfoglaltságot ábrázolják. Ezen először fintorogtam, de a sport valóban fontos, az embernek tartást adó tevékenység lehet. Csak elszomorító, hogy ez a kitörési pont. A mű végigkíséri egy gyerekként kezelt felnőtt férfi önállósulásának első lépéseit. Jól ábrázolt az alapkonfliktus és megdöbbenti a nézőt a thaiföldi szex-turizmus világának kongó üressége, ami csak a pokolhoz hasonlítható. Az a jelenet, amikor egy transzvesztita playback-re vonaglik egy prostibárban és ehhez a nyugati nyugdíjasok öngyújtóikkal szolgáltatják a hangulatot, valóban Dante Poklának egy bugyrát juttatták eszembe, vagy a Budapest TV mu-

latós esti műsorát. A film jól bontja ki a családi kapcsolatok egy klasszikus problémáját, azonban hiányérzetem maradt. Most kezdődik a de… De film a konfliktushelyzetet elnagyoltan oldja fel. Ez a része a történetnek már jóval gyengébb és kevésbé realisztikus. Tulajdonképpen a film első felével nincs összhangban, ezért mondható, hogy ahhoz képest nem realisztikus. Elhiszem, hogy európai a film, így hosszabbak a beállítások és nem kell beletenni fél percenként robbantásokat, lövöldözéseket a storyba, de tartalommal ki kéne tölteni a jeleneteket. A színészek jól játszanak, a vágások kevésbé sikeredettek, de könyörgöm, egy ígéretes kezdet után az embernek hiányérzete marad, és arra gondol, talán jobb lett volna, ha nem csigázzák fel az érdeklődését. Szeretem az európai filmeket, különösen a skandinávoktól láttam mostanában jókat. Ezért is érdekelt ez a mozi, de ez most közepes volt.

Varga János

Kultúra & Kritika

Ítélet

Pőre XX. század – Helmut Newton 1920 – 2004 Április elején nyitotta meg kapuit a Helmut Newton 1920 – 2004 kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. Szakmai körökben Helmut Newtont a XX. század második felének legnagyobb fotográfusaként tartják számon. A tárlat közel kétszázötven képet ölel fel, mely az egészen korai korszakától a legutolsó fotókig egy igen részletes keresztmetszetet nyújt az érdeklődők számára. A főként megrendelésre készült fotókkal a félig német, félig ausztrál művész igyekezett meghökkenteni a közönséget, öntörvényű módon és mégis korszakalkotóan elégítette ki az igényeket. Nevét főleg a reklám- és divatvilágból ismerheti a nagyérdemű, hiszen a Vogue-nak és az Elle-nek is készített képeket, ám a tárlat csak egy apró szegmense szól erről a korszakáról. Gyakran vádolták azzal a művészt, hogy szexista, hiszen múzsáit a lehető legtöbbször a lehető legkevesebb ruhában kapta lencsevégre. A vádaskodást hanyagul zárta le azzal, hogy ő feminista, s az ő világában a nők dominálnak. Lássuk, hogyan nyilvánult ez meg a különböző ciklusokban.

1987 és 1995 között kiadott négy képes könyvet Helmut Newton’s Illustrated címmel, melyeknek talán legfőbb mottója, hogy a művész csak akkor fotóz, ha van valami mondanivalója a fényképezőgépével. Olyan hírességekről készített portrét, mint Andy Warhol, Kim Basinger, Karolina monacói hercegnő vagy Elizabeth

Taylor. A képek egyáltalán nem hatnak elcsépeltnek, sokkal inkább nevezném ezt a koncepció diadalának. A művész fényképezőgépe minden egyes portrénál azt sugallta, hogy „állj meg és csodálj!”. Különlegesek a fények, hiszen már-már bele lehet látni a színeket az egyébként fekete-fehér képekbe. Különlegesek a témák, mert mindig egy nem várt oldaláról láthatjuk a hírességeket, így például a német Glória hercegnőt is, aki ibizai jachtján gyöngysorral a nyakában matrózai társasá-

gában mosolyog ránk. A XX. század már a modern hercegnők kora – mondja a fényképezőgép, miközben én csodálom a képet.

Az 1972 és 1982 között megalkotott Magántulajdon (Private Property) ciklusba is betekintést nyerhetünk. Ez a sorozat a nézőt közelebb hozza a művészhez, hiszen itt „névtelen hírességeket”, Newtonhoz közel álló embereket láthatunk. Különböző sorsok, életstílusok néznek vissza ránk a falról, és elég erőteljesen bekúszik a képekbe az a bizonyos erotikus szál, ami miatt a művészt többen is elítélték.

Végül a tárlat a Gun for Hire ciklussal zárul, ahol főleg a hölgyek örömére divatfotókkal találkozhatunk. Newton úgy tartotta, hogy művészetének ezt a szakaszát a fogyasztói társadalom tette különösen sikeressé: a tudatos gondolatmenetek és a szabad értelmezés között lebegett. Érdekesség, hogy a kiállításon egymás mellett kaptak helyet a hagyományosan sikkes és elegáns Chanel és a bohém, titokzatos Yves Saint-Laurent fotók. Valóban fizetett mesterlövész volt.

A kiállítás záró képpárján 2003-ból az olasz Vogue gyászolókként is értelmezhető modelljeiről készült fotók láthatóak, melyek a művész halálának napján jelentek meg a magazinban.

A tárlat július 14-ig tekinthető meg. Érdemes!

Hajdu Rita

IMAGINE THE LAW Egy délután Avi Feldmannal, avagy kiállítás a művészet és a jog kapcsolatáról Mégis hogyan került a csizma az asztalra? Azt hiszem a legjobb, ha Avi Feldman személyénél kezdem a magyarázatot. Kanadában született 1976-ban, majd Izraelben tanult történelmet, filozófiát, művészetet, illetve jogot. Dolgozott gyakorló jogászként, illetve megjelent a művészeti élet különféle

szerepeiben is. Egy holland rezidenciaprogram során művészekkel, illetve társadalom- és jogtudósokkal való találkozásait követően 2012-ben kezdett új, jog és művészet viszonyáról való kutatása formát öletni. A kutatás jelenlegi állásának látlelete az IMAGINE THE LAW – Képzelt jog című kiállítás (FKSE

Stúdió Galéria, 2013. április 7. – május 2.), és amelynek apropóján egy délutánon át élvezhettem a kurátor társaságát.

Minden lehet jog – így fogalmazhatnánk meg a lehető legtömörebben a jogi aktivizmus gondolatát, vagy még inkább idézve a kiállítás szinopszisát 2013/június

17

Ítélet

Kultúra & Kritika

„a jog olyan erős és komplex rendszer, melynek kihatása van életünk összes fontosabb aspektusára (…) jelen van mind a privát, mind a publikus létünk minden területén és befolyással bír tudatunkra és cselekedeteinkre”. Joseph Beuys Gesamtkunstwerk fogalma egy közel azonos gondolati műveletet valósít meg, amikor a művészet határait éppen így kiterjeszti, azt hirdetve, minden lehet művészet… „Talán több a hasonlóság a két rendszer között, mint az elsőre hinnénk.” A kiállítás lényege ezen feltételezett hasonlóságok, kapcsolódási pontok feltárása, kérdése pedig hogy képes lehet-e a két rendszer termékenyen egymásra hatni.

A kiállított művek rámutatnak, hogy a művészeti szerepvállalás réges-régen kilépett a műtermekből és múzeumokból, és – jogosan vagy sem – szót követel magának a társadalmi szintű diskurzusokban, tehát társadalmi aktivitást mutat. Egyúttal pedig megkérdőjelezik azt is, napjaink „élő joga” betölti-e azokat a társadalmi funkciókat, amelyek szolgálatára hivatott.

A kérdésfelvetés maga válasz is egyben: „egyes diskurzusok oly módon alakultak ki, hogy bizonyos károk és sérelmek megfogalmazhatatlanná váltak” – áll Nicola Lacey feminista jogelméletről írt könyvében. A társadalmi művészetet hirdetők jog közelébe settenkedése már maga is okozat, egy probléma létére utaló, kiutat kereső jelenség, ami mutatja, hogy bizonyos feszültségeket a jog nem artikulál, vagy nem megfelelően teszi azt. Eszünkbe juthat például a közelmúltból Bukta Imre Másik Magyarország című kiállítása, ami a magyar vidék problémáira reflektált – olyan kérdésekre, amelyek szerepe a jogi diskurzusban ma elhanyagolható. A jogi rendszerek tehát számtalan esetben kirekesztők, bizonyos problémafelvetések pedig csak az úgynevezett kritikai irányzatok hasábjain mutatkozhatnak.

A kiállításon szereplő művek közül példaként állhat Jonas Staal Új Világkongresszusa, mely által a Berlini Bien18

2013/június

nálén olyan szervezetek képviselői hallathatták hangjukat, amelyekre sokszor homályos és nyilvánosságtól elzárt indokok miatt hivatalos szervek ráütötték a „terrorista” billogot. Brückner János A jövő mártírjai című installációja a Terror Háza mintájára, a Stúdió Galéria falán elhelyezett művészportrékkal kívánja felhívni a figyelmet a kultúrpolitika turbulenciáira. Mindezekből a művekből fontos következtetéseket vonhatunk le, amelyeket jól átgondolt gyakorlati (jogi?) megoldásokká alakíthatunk.

A művészet szerepe ugyanakkor nem korlátozódik kritikai hivatásra, a kiállítás maga is meghirdeti a „másik” utat: „talán most jött el az idő, hogy a művészetekben oly erős imaginatív komponens segítségével átalakítsuk, átstrukturáljuk a jogrendszereket.” Avi Feldman feltételez egy olyan erős „művész” karaktert, amelynek fő attribútumai a tág látókör és széles befogadóképesség, a szabad gondolkodás és a képzelőerő gyakorlati alkalmazása. Ez a művész nem szükségszerűen ecsettel vagy performansszal küzd, lehet bárki művész, aki képes a környezetére építően hatni. Ami azt jelenti, hogy a jogász is – aki képes felismerni társadalmának kánonon kívüli igazságtalanságait (amikre tehát a jogi szabályzás még nem, vagy nem megfelelően reflektált) és képes kreatív módon befolyásolni, alkotni és megoldásokat keresni – művész.

Ha pedig a teljes átlényegüléssel járó felelősséget és kényelmetlenséget nem akarjuk vállalni, még mindig rengeteget tanulhatunk a művészet bevett módszereiből, megfigyelhetjük hatékonyan működő mechanizmusait, elemezhetjük eredményeit és mindezen tanulságokat beemelhetjük jogunk világába. Csak néhányat említve: mobilitás, hálózatos információáramlás, kísérleti hajlam, rugalmasság mind inkább jellemzik a művészvilágot, mint a jogászságot, habár ezek éppen úgy lehetnek – nem kizárólagos – erényei az utóbbinak is.

Itt jövünk mi, joghallgatók a képbe.

A minket megelőző jogászgenerációk szükségtelen ostorozása nélkül tegyük fel magunknak a kérdést, vajon mikor a jogról gondolkodunk (gondolkodunk?), milyen mértékben vagyunk képesek azt a „dobozon kívül” tenni, mennyire engedünk beáramlani idegen gondolatokat ebbe a komollyá merevedett és méltóságteljes tudományba, vagy mennyire elégszünk meg a papírra vetett igazságokkal? Nézzünk szembe magunkkal

és hajtsunk fejet a valóság előtt: a jogászság zárt kasztot törekszik alkotni, és ezzel gyakran saját maga elöl zárja el a fejlődés, a szellemi előrehaladás lehetőségét.

A magam perspektívájából szerényen az alábbi konklúziókat vonom le: a jogászságnak soha nem látott dinamizmussal kell fellépnie a rohamosan változó világban. Ehhez nagyfokú nyitottságra, mobilitásra és folyamatos önreflexióra volna szüksége, ami kevés jogterületen, jogászi hivatásban jellemző. Az olyan gondolatkísérletek, mint Avi Feldman kutatása, képesek lehetnek arra, hogy segítsenek a jogászságnak újraalkotni önképét és átlendülni a múltból a jelenbe. A művészet olyan gyümölcsöző forrás lehet ebben a folyamatban, amit nem lehet mellőzni; „a jog bármiféle kiterjesztése csak interdiszciplináris módon valósulhat meg, mely tekintetbe veszi az emberi értékeket és kultúrát.” Úgy gondolom, hogy az egyetemnél megfelelőbb helyet keresve sem találhatnánk egy ilyen jótékony folyamat beindítására, kibontakoztatására. Bízom abban, hogy okkal hagytam magam mögött Debrecent három év után, és okkal történt „véletlen” jelentkezésem Varga Csaba professzor kurzusára, ami megfelelő elméleti munícióval látott el, hogy fél évvel később vitatkozni indulhassak Avi Feldmannal. Ahogy bízok abban is, hogy ezt a cikket sem csak egy szűk társaságnak írom, és a sorok közt sokan felfedezik korábban meg nem fogalmazott, de annál inkább megfogant gondolataikat.

Pálffy Tamás

Making Law Is Art And Working in Law Is Art And Good Law Is the Best Art

Sport

Ítélet

Geocaching – a XXI. század szabadidősportja

Sokan néha értetlenkedve néznek, amikor mesélek az egyik hobbymról, a geocachingről, mert igazából elég nehéz körülírni, miről is van szó. Talán a legcélravezetőbb definíció úgy hangozna, hogy egy modern kincskereső játék a szabadban, ami egyesíti a túrázást, a felfedezést, a jó hangulatot és kalandot a technikával.

A lényege, hogy valaki elrejt valahova egy tárolót, amiben minimum van egy úgynevezett logfüzet, ahova a megtalálók beleírják a nevüket, és ennek pontos helyét GPS készülék segítségével meghatározzák. Ezt a koordinátát, illetve a geoláda leírását az interneten megtalálhatjuk, és utána mi is felkereshetjük. Mielőtt mindenki azt hinné, hogy milyen egyszerű is a dolog, tudni kell, hogy a GPS körülbelül öt méteres pontossággal

tud pozíciót mutatni, így bőven van kihívás, ha mondjuk egy fenyőfához kerülünk, és tobozként van álcázva a ládika.

A láda méretétől függően tartalmazhat akár csereajándékot is. Sajnos nálunk valahogyan nem nagyon működik az az elv, hogy amit kiveszel, azzal minimum egyenértékű csereajándékot rakjál vissza a ládába, így pedig egyre kevesebb a kincs. De az igazi jutalom voltaképpen a geoláda megtalálása, amik természetesen nem vaktában vannak kipakolva.

Mindnek megvan a maga küldetése, hogy elcsaljon valami érdekes helyre, bemutasson egy különleges képződményt, ami valószínűleg nem olyan közismert, vagy magunktól nem kerestük vagy találtuk volna meg.

Magyarországon három úgynevezett játszótéren szoktak játszani a geokesserek. A közös tulajdonságaikat már próbáltam boncolni a fenti sorokban, de lássuk mi a különbség. A világon első geocaching weboldal (geocaching.com) egy nemzetközi játszótér, ahol 2013-ra több mint kétmillió láda jelent meg, a tradicionálistól (odamegyek és megtalálom) a többpontos multin keresztül, a gondolkodtató feladványok megoldását igénylőn túl egészen a közösségi eseményekig (például szemétszedés). Kezdetben csak angol nyelven lehetett elérni a mára már teljes mértékig lefordított oldalt, így létrejött a magyar kistestvér, a geocaching.hu. Bizonyos szabályokban

szigorúbb a nemzetközinél, például a láda internetes megtalálásának bejelentése esetén, szükségünk van a ládában található jelszó megadására, ami nem egy nagy probléma, de mégis utal arra, hogy valakik nem az élmény miatt keresik fel a ládát, hanem csak a profiljukon a megtalálások száma számít. A játszóterek sorát a gpsgames.hu zárja. Ezen az oldalon sok kreatív GPS játékot találunk, amik nem férnek be a geocaching fogalmába, de legalább olyan izgalmasak.

Akik nagy kihívásokat keresnek, azok is megtalálhatják a különböző terepnehézségű ládákat, amikhez akár mászó felszerelés vagy esetleg UV lámpa szükséges. Évente van több verseny Magyarországon is, ahol több száz geoláda megjelenik egyszerre, amit 24 órán keresztül a legtöbb FTF-fel (First to Find = első megtalálás) lehet megnyerni. Havonta vannak közösségi összejövetelek Budapesten, ahol az élményeken kívül tippeket és trükköket is megosztanak a különböző korú és foglalkozású geokesserek egymással.

Minden embernek tudom ajánlani hobby szinten is a játékot, mivel ma már az okos telefonok világát éljük, így elég egy applikáció, illetve két szabad perc és máris biztosan találtunk egy geoládát.

Hoffmann Zsolt

„Mielőtt mindenki azt hinné, hogy milyen egyszerű is a dolog, tudni kell, hogy a GPS körülbelül öt méteres pontossággal tud pozíciót mutatni, így bőven van kihívás, ha mondjuk egy fenyőfához kerülünk, és tobozként van álcázva a ládika.”

2013/június

19

Ítélet

Sport | Környezetrajz & kulinária

Masszív ELTE-s fölény az I. Budapesti Jogász Kupán Április 28-án a Pázmány, az ELTE és a Károli jogi karának hallgatói önkormányzatai szervezésében rendezték meg az I. Budapesti Jogász Kupa kispályás labdarúgó-bajnokságot, a Vasas Fáy utcai sporttelepén tizennégy csapat részvételével, szép számú közönség előtt. Karunkon már régen is szokás volt félévente, saját csapatoknak kupát rendezni. Több éves szünet után, 2010 őszén indította újra a hagyományt a JÁK HÖK, és azóta minden félévben összemérhették az erejüket eleinte csak a JÁK, később az Egyetem összes karának csapatai a Pázmány Kupán.

Idén tavasszal újabb „szintet ugrott” a rendezvény: immáron mindhárom budapesti jogi kar csapatai versenghettek az újonnan alapított vándorserlegért. Karunkat a házi bajnokságban (PLL) szereplő csapatok közül az FC Vaskapu, a Los Blancos, az AS Iustum, a Bp. Rangers és egy, erre az alkalomra összeálló vegyes csapat képviselte. Az ELTE ugyancsak hat csapatot delegált, a KRE egy csapattal képviseltette magát, és tiszteletüket tették a PPKE oktatói is.

Már a kupa előtt tudni lehetett, hogy az ELTE-s csapatok valószínűleg fölényben lesznek a régebbi és jobban szervezett, több csapatot felvonultató bajnokságukra tekintettel. Szinte borítékolni lehetett, hogy az ELTE sok-

szoros bajnoka, az NSZK első helyen jut tovább az „A” csoportból, és ez nem is történt másként. Meglepetést inkább az szolgáltatott, hogy a pázmányos Los Blancos messze a várakozás alatt teljesített, és három vereséggel utolsó lett a csoportban. Szépen helyt állt ellenben az őket megverő, a Pázmányon egyelőre csak III. osztályú Pasos United, ők a helyosztók során a 9. helyet szerezték meg.

A „B” csoportból is két ELTE-s csapat jutott tovább, itt vitézkedett a Jogtatók csapata is, akik harmadikok lettek a csoportban. A „C” és a „D” jelű csoportban három-három csapat küzdött egymással. Az előbbit nagy fölénnyel nyerte az FC Vaskapu, második lett az AS Iustum, az ELTE-t képviselő Atlantisz a helyosztókon folytathatta. A negyedik csoportban rossz kezdés után első lett a KRE Főnixek, őket az SS Ratio követte az ELTE-ről, a pázmányos Bp. Rangers harmadik lett.

Mint az eddigiekből kitűnik, a legjobb nyolc közé csak két csapatunk jutott, mindketten a „C” csoportból. A negyeddöntők során az FC Vaskapu egy góllal maradt alul az SS Ratio-val szemben, míg az AS Iustum a KRE Főnixektől szenvedett vereséget. A legjobb nyolc felső ágán az NSZK csapata meggyőzően menetelt a döntőig, ahol a szintén ELTE-s Ergya Omnes-t

is gond nélkül felülmúlta. A bronzmeccset a KRE Főnixek nyerte az SS Ratio ellen. Legjobb pázmányosként az FC Vaskapu végzett, akik ötödikek lettek, 8. helyezést ért el az AS Iustum.

9. lett a Pasos United, 10. a Bp. Rangers.

A 12. helyen végeztek a Jogtatók, mindössze 13. lett a Los Blancos, akik a PLL alkalmi csapata ellen mentették meg a becsületüket az utolsó hely elkerüléséért vívott helyosztón.

A torna gólkirálya és legjobb játékosa is az NSZK-ból került ki, a legjobb kapust a KRE Főnixek adta. Az ebből a célból alapított vándorkupát tehát egy évig az NSZK birtokolja, és a HÖK-ök megegyezése szerint köteles a kiállításáról gondoskodni, majd a következő kupa előtt visszaadni. Az első három helyezett érmekkel lett gazdagabb, az egyéni díjazottak a torna egyik támogatójának ajándékcsomagjával lettek gazdagabbak, továbbá minden csapat emléklapot kapott. A kilátogató szurkolók nemcsak a gyönyörű idő miatt érezhették jól magukat, hanem a kényelmüket szolgáló babzsákok, sátor és bemutató játékkonzolok miatt is. A tervek szerint a II. Budapesti Jogász Kupát a következő év tavaszán rendezik meg, a kupák sorozata ősszel a szokásos Pázmány Kupával folytatódik.

Tóth Máté

A „Haza Háza” Az Országgyűlés munkaszervezete Középiskolai éveim során azt tapasztaltam, hogy a tanárok mind inkább arra törekedtek, hogy beleverjék a diákok fejébe a hatalmi ágak elválasztásának elvét, fölelevenítve Rousseau és Montesquieu elméleteit, és az ő gondolataik révén összehasonlítani ennek az elvnek 20

2013/június

a tényleges megvalósulását. Persze az iskolákban jelentősen tömörebb és egyszerűbb felvázolást tanítottak, de az általános alapismereteket lefedte. Az Országgyűlés, mint törvényhozói, a Kormány, mint végrehajtói és az igazságszolgáltatói hatalom, vagy bírói hatalom;

hangzottak el mindig ezek a szavak és a diáknak, ha álmából riasztják fel, akkor is tudnia kellett őket. Akkoriban nem értettem, hogy nekem mégis mi szükségem lesz erre az életben, egészen addig, amíg magam is a részesévé nem válhattam.

Az én szívemhez a Parlament áll leg-

Környezetrajz & kulinária

Ítélet

A rendszerváltozást követő időkben egyre inkább növekedett a képviselők aktivitása a törvényhozást illetően, és ezzel a tevékenységgel párhuzamosan növekedett az igény egy professzionális apparátus kialakítására is.

közelebb. Nemcsak hogy betekintést nyerhettem a működésébe, hanem új dolgokat is tanulhattam, és csekély mértékben ugyan, de elősegíthettem az ott zajló munkát. Pozitív megítélésemhez nagyban közrejátszott az ott dolgozók segítőkészsége és sokat köszönhetek remek mentorom kiváló felkészítésének is. Lényegében elmondható, hogy az Országgyűlés hatékony és eredményes működéséhez szükségeltetik megannyi szorgalmas szakember, akiknek munkája nélkülözhetetlen a végeredményként szolgáló törvényhozás kialakításában.

A rendszerváltozást követő időkben egyre inkább növekedett a képviselők aktivitása a törvényhozást illetően, és ezzel a tevékenységgel párhuzamosan növekedett az igény egy professzionális apparátus kialakítására is. Ennek eredményeként jött létre az Országgyűlés Hivatala, amely elősegíti az Országgyűlés, a tisztségviselők, a bizottságok és meghatározott feladatkörökben a képviselők munkáját. A Hivatal feladatkörét két jogszabály állapítja meg: a 2012. évi XXXVI. törvény az Országgyűlésről, va-

lamint a 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat az egyes házszabályi rendelkezésekről.

Az Országgyűlés Hivatalának szervezeti felépítésének legtetején az Országgyűlés elnöke áll, aki irányítja a Hivatalt, megállapítja a Szervezeti és Működési Szabályzatát, továbbá kinevezi és felmenti vezetőit. Őt követi január elsejétől a főigazgató, aki a Hivatal vezetési feladatát látja el. Helyettesei a törvényhozási, valamint a gazdasági és működtetési főigazgató-helyettes. A hivatali feladatok ellátása során több különböző munkavégzésű egységre tagolódik a Hivatal szervezete. Így beszélhetünk Elnöki Titkárságról, Sajtóirodáról, Külügyi Igazgatóságról, Törvényhozási Igazgatóságról, Gazdasági és Működtetési Igazgatóságról, Közgyűjteményi- és Közművelődési Igazgatóságról, valamint a Belső Ellenőrzési Irodáról. Ezen túlmenően egyes igazgatóságokhoz további alegységek tartoznak, ilyen módon a Külügyi Igazgatóság alá az Európai Uniós Iroda, Nemzeti Integrációs Iroda, illetve a Protokoll Iroda; a Törvényhozási Igazga-

tóság alá a Bizottsági Főosztály, Kodifikációs Főosztály, Szervezési Főosztály, Tájékoztatási és Iromány-nyilvántartó Iroda, Jegyzői Iroda, valamint a Gyorsíró Iroda; a Gazdasági és Működtetési Igazgatóság alá pedig a Gazdasági Főosztály, Műszaki Főosztály, Informatikai Főosztály, Közszolgálati és Igazgatási Iroda, és a Közbeszerzési Iroda. Végezetül, de nem utolsó sorban a Közgyűjteményiés Közművelődési Igazgatóság alegységei tanulmányozása során találkozhatunk az Országgyűlési Könyvtárral, az Országgyűlési Múzeum Előkésztő Irodával, azon kívül a Közönségszolgálati Irodával. Ez az áttekintés arra enged következtetni, hogy a foglalkozási körök széles választékát nyújtja a Hivatal, ide értve jogászokat, közgazdászokat, de ide sorolhatók például az idegenvezetők, vagy informatikusok is. Összegezve elmondható, hogy habár a médiában nem kapnak olyan nagy hírverést, mint a képviselők, a hivatali dolgozók mégis elengedhetetlen részét képezik a Parlamentnek, a mai napig lehetővé téve annak zavartalan működését összehangolt munkavégzésükkel, együttműködésükkel és kiemelkedő szakmai tudásukkal.

Tóth Krisztina

2013/június

21

Ítélet

Humor

Hurrá, nyaralunk!

Hurrá, nyaralunk?

Közeledik a nyár. Ha nyár, akkor nyaralás.

Ha nyaralás, akkor tervek. Ha tervek, akkor fel kell kötnünk a felkötnivalót.

Miért is, hördül fel a tömeg. Nos, azért, mert én még nem találkoztam élő emberrel, akinek ne csúszott volna valami gikszer a szépen felépített, gondosan megtervezett (esetleg agyontervezett) nyaralásába. Persze, ha olyan lazák és spontánok vagyunk, hogy csak egyszerűen nekiindulunk a nagyvilágnak, akkor minden eseményre mondhatjuk, hogy „ezt én pont így terveztem”, de vannak, akiknek legvadabb rémálmaik tízes toplistáján igen előkelő helyen tanyázik az a címszó, hogy „váratlan esemény a nyaralás előtt/alatt/után, amit még az ellenségemnek sem kívánok”.

Felvetődik a legfontosabb részlet. A többi érthető módon már a helyszínből következik.

Tehát: hol áztassuk vagy ne áztassuk habtestünket? Hol kergessük az őrületbe a környezetünket? Külföldön? Belföldön?

Földön kívül? (Már persze, akinek belefér az éves büdzsébe egy Holdséta, Armstrong után szabadon.) Nem vagyunk egyformák, bár ezzel az információval nyilván senkit nem sokkoltam, úgyhogy mindenkinek mások az elképzelései a pihenésről. Pontokba szedtem az egyes nyaralók ismertetőjeleit, ezzel is megkön�nyítve kedves olvasóink dolgát.

Ott van a precíz típus, aki már novemberben tudja, hova megy júliusban. Szigorúan csak és kizárólag utazási irodával utazik, és valószínűleg csak kifogástalan helyekre, mert az ég óvja bármilyen meglepetéstől. Minden egyes momentumnak utánanéz, 62 könyvet vesz, mert ő entellektüel módon nyaral, mindegyiket kiolvassa ÉS kijegyzeteli (ha van családja, és általában ez a jellemző, akkor nekik is meg kell tanulni a vakáció anyagát, természetesen kikérdezés terhe mellett), így mire megérkezik, már jobban ismeri a helyet, mint az őslakosok. Egy héttel indulás előtt már összecsomagol, fürdőruha és tundrabugyi is megtalálható bőröndjei mélyén, hiszen mit lehet tudni, és persze három órával előbb kint van a 22

2013/június

reptéren/bármilyen pályaudvaron/kikötőben/esetleg a saját autójában/mellett, mint bárki más. Az utazási iroda alkalmazottjaitól kezdve a szálloda medencés fiújáig mindenki sírógörcsöt kap tőle záros határidőn belül. Percre pontos ütemtervet készít, amitől eltérni nem lehet senkinek. Mindent megnéz, megkritizál, megkérdez és lefényképez, mert hazatérés után Power Point-os beszámoló lesz belőle, és egy „hasznos” tanácsoktól hemzsegő, enyhén kritikus levél az irodának, hogy okuljanak. Nagy a valószínűsége, hogy az egyetlen meglepetés, ami őt éri az, hogy a családja „véletlenül” eltűnt (értsd: megléptek egy nyugodtabb élet re-

ményében). Ő az a típus, akit az idegenvezető igyekszik elkerülni, és/vagy elveszteni egy piramisban, sikertelenül, mert annak alaprajzát is fejből tudja.

Aztán van a bohém, aki sosem tudja, milyen nap van, ő hol van, mi következik most, és úgy egyáltalán, ez melyik bolygó. Rácsodálkozhat bármire és bárkire, például arra, hogy nyár van, és nyaralni megy. Ő az, akitől mindig legalább háromszor meg kell kérdezni, hogy „ugye elraktad az útlevelet/pénzt/gyógyszert/a foglalást igazoló papírt/stb”. Ő az, aki bárhol el tud tévedni, még a szállodai szobájában is, és általában őt kell a reptéri hangosbemondóval kerestetni. Szigorúan tilos városnézésre vinni őt, mert pillanatokon belül beépül a tömegbe, és legközelebb egy helyi tévé híradójában látjuk őt viszont az alábbi felirattal: „furcsa idegen kóvályog öt napja városunk utcáin.” Ha

épségben hazaér, az bevonul a csodák történetébe.

A bevállalós kalandvágyó is létezik, és ez nemcsak városi legenda. Ő az, akinek minden mindegy. Ha kell, sátorban alszik, ha kell, ülve egy hegyormon. Bárhol kirakhatod egy gyufával, és ezzel egy nap múlva medencés villát épít állatsimogatóval, mert neki ez a kikapcsolódás. Érdemesebb egyedül nyaraltatni, mert ő „aktívpihen”. Nem nyávog a pókok, a bogarak, a hideg/meleg miatt, olyan kemény és szívós, hogy Bear Grylls elbújhat szégyenében, ám ha mégis vele tartunk, előfordulhat, hogy pár napon belül sikítozva elmenekülünk sztoikus nyugalma miatt egy olyan helyre, ahol áram és folyóvíz is van.

A finnyás csak és kizárólag olyan helyre megy, ahol a természet kimerül pár páfrányban/ egyéb szobanövényben, és az állatokat is maximum a tányérján főzve, sütve, felszolgálva tolerálja. Ergo: a kemping, a sátorozás, a túrázás kizárt. Még ha tengerparton is nyaral, kizárólag a medence mellett tartózkodik, nehogy homok kerüljön a hajába.

De nem kerül, a fent részletezett ok miatt.

A következő kategória az „engem hagyjon mindenki békén, MERT MOST NYARALOK, ÉS NEM ÉRDEKELNEK HOLMI ROMOK, AMIK MÁR ÚGYIS ÖTEZER ÉVE OTT VANNAK, ANÉLKÜL, HOGY LÁTTAM VOLNA ŐKET”. Na, őt nem éri meg zaklatni, mert ha mégis ilyen botor dolgot tennénk, hirtelen fej nélkül maradhatunk, amit nyilván senki nem szeretne. Ő kifekszik a napra reggel 10-kor, majd este 6-kor összekanalazza szénné égett testét, és bevonul szenvedni a fájdalom miatt. Utálja a kultúrát és a városnézést, mert totál időpazarlásnak érzi.

Annak ellenére, hogy viszonylag sok nyaraló emberfajtát felsoroltam, biztos vannak még felfedezetlen területei a témának, de merem remélni, hogy nem okoztam nagy csalódást kedves olvasóimnak. Zárógondolatom: éljen a nyaralás, bárhová is menjünk!

Kalász Veronika

Karrier

Ítélet

„Államvizsga után egy kedves barátom révén, aki most az egyetem oktatója, kerültem a Generali Biztosítóhoz jogi előadóként...”

Interjú Dr. Rumi Tamással Dr. Rumi Tamással, a Magyar Biztosítók Szövetsége nemzetközi területért felelős főosztályvezetőjével, Egyetemünk öregdiákjával volt szerencsém beszélgetni egyetemi éveiről és karrierjéről.

Miért pont a Pázmány jogi kara?

Igazából részemről más fel sem merült, a szentendrei Ferences Gimnáziumban már úgy harmadikos koromban kikristályosodott, hogy humán pályán szeretnék majd elindulni, így természetes volt, hogy a Pázmány jogon kötök ki. Több osztálytársammal együtt felvételiztünk, együtt tanultunk, majd végül együtt is államvizsgáztunk. Azt kell hogy mondjam, nem bántam meg ezt a döntést.

Kezdettől fogva jogi pályával szerettél volna foglalkozni, vagy volt-e valami más irány?

Gimnázium elején én még fizika-magyar fakultációra jártam. Engem mindig is nagyon érdekelt a fizika, de mint kiderült, ehhez versenyeken kellett volna indulni és elengedhetetlen a matematika mélyebb ismerete, így végül jogászi pálya lett belőle. Sajnos azt hozzá kell tennem, hogy a közhiedelemmel ellentétben a számokkal való munkától ez a pálya sem ment meg senkit.

Milyen emlékeid maradtak az egyetemről? Én 2004-ben végeztem, nagyon sok jó emlékem van. Igyekeztem nagyon sok dologgal foglalkozni, mind közélettel, mind jogi, tudományos munkával, sőt az Ítéletbe is írtam több cikket annakidején. Amikor még volt szóbeli felvételi, felvételiztettem is a HÖK képviseletében, ezt nagyon fontosnak tartanám ma is egy jogi karon, hasznos tapasztalatokra lehetne szert tenni. ERASMUS ösztön-

díjjal két szemesztert tanultam Németországban, Göttingenben, ami szintén nagyon kedves emlék a számomra.

vannak, sok új tapasztalatot tudok gyűjteni, így nem gondolkodok azon, hogy esetleg váltani kéne.

Egyetemen már tudtad, hogy mivel szeretnél foglalkozni?

Nem, nem tudtam, teljesen véletlenül jött. Államvizsga után egy kedves barátom révén, aki most az egyetem oktatója, kerültem a Generali Biztosítóhoz jogi előadóként és ott is ragadtam. Nemzetközi kárügyekkel kezdtem foglalkozni, leszakvizsgáztam, és jogtanácsosként folytattam öt éven keresztül, majd a Magyar Biztosítók Szövetségéhez kerültem főosztályvezetőnek.

Szoktál még visszajárni az Egyetemre?

Szoktam, szívesen jövök vissza a Pázmány Napokra, Pro Facultate napokra.

Sajnos ezek a mi időnkben még nem léteztek, végzésem után volt az első. Nagyon jónak találom ezeket az alkalmakat, mert sok volt évfolyamtársammal és tanárommal tudok találkozni. Emellett visszajárok még alumni találkozókra, előadásokra is.

A munkád tulajdonképpen miből is áll?

Elég nehéz ezt néhány mondatban összefoglalni, mivel igen sokrétű tevékenységről van szó. A MABISZ-on belül működő Gépjármű Kárrendezési Iroda nemzetközi főosztályát vezetem, ez azt jelenti, hogy többek között felelős vagyok a Nemzeti Iroda irányításáért is, ami a nemzetközi Zöldkártya Rendszer magyarországi szervezetrendszerét működteti. Ilyen szervezet majdnem minden európai országban működik, van egy központi szervezetünk is Brüsszelben, ahol Magyarország képviseletében részt veszünk munkacsoportok és bizottságok munkájában.

Ezen kívül van több más feladatom is a szövetségen belül, én vagyok felelős az adatvédelmi és munkajogi kérdésekért, és dolgoztam a belső szabályzati rendszer kialakításával is.

Jövőbeni terveid közt mik szerepelnek?

Engem jelenleg ez a feladatkör szakmailag teljes mértékben kielégít, érdekes kihívások, folyamatban lévő projektek

Aki a szakmáddal szeretne foglalkozni, vagy aki még nem tudta eldönteni, hogy mivel foglalkozzon, annak mit tudnál róla mondani? Én semmilyen formában nem érdeklődtem korábban a biztosítási szakma iránt, véletlenül kerültem bele, de azt kell hogy mondjam, nem bántam meg.

Mindenkit bíztatok, hogy vágjon bele, mert nagyon szép és izgalmas terület, nagyon sok potenciál van mind a jogi szabályzásban, mind a joggyakorlatban.

Aki szereti a felelősségi jogot, aki szeret bíróságra járni, ügyfelekkel foglalkozni, akit érdekelnek a nemzetközi magánjog ilyen irányú vonatkozásai, annak csak ajánlani tudom. Nagyon sok fiatal pázmányossal találkozok a biztosítási szakmában és a pénzügyi szektorban, például nálunk, a Szövetségnél is több fiatal pázmányos jogász kolléga dolgozik, és nyugodtan mondhatom, hogy kiválóan helytállnak az itt megszerzett diplomájukkal.

Hoffman Zsolt

2013/június

23

KÉPEK A 2013. ÉVI PRO FACULTATE NAPRÓL ÉS AZ I. BUDAPESTI JOGÁSZ KUPÁRÓL

itelet-pazmany.blog.hu

A KÉPEKET KÉSZÍTETTE: JOÓ KRISTÓF.