„Addig volt az Istennek áldása rajtunk,
Templom a tóban
addig volt országunk,
míg az mi hitünk virágjában volt”
„Mint Atlantisz, a rég elsüllyedt ország, Halljátok? Erdély harangoz a mélyben. Elmerült székely faluk hangja szól Halkan, halkan a tengerfenéken. Magyar hajósok, hallgatózzatok, Ha jártok ott fenn förgeteges éjben: Erdély harangoz, harangoz a mélyben.” (Reményik Sándor: Atlantisz harangoz)
(Pázmány Péter)
IMPRESSZUM
Felelõs kiadó: Schanda Balázs dékán A szerkesztõbizottság tagjai: Ablonczy Zsuzsanna, Aradszki Dea, Barát Zsófia, Bartolák Csaba, Borbás Dorottya, Horváth László, Horvátth Sarolta, Koltay András (felelõs szerkesztõ), Kun Gellért, Magyar Attila, Mihalics Vivien, Mikola Orsolya, Radich Orsolya, Szendrõdi Szabolcs (terjesztési igazgató), Takács Gergely, Tarr Ádám, Techet Péter, Teleki László, Teleki Levente, Zágon Orsolya, Ziegler László Szerkesztõség: PPKE-JÁK, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 26., 319-es szoba E-mail cím: itelet@jak.ppke.hu Honlap: www.itelet.jak.ppke.hu Nyomdai kivitelezés: Villkesz Nyomda, 1011 Budapest, Iskola u. 13. TA R TA L O M
Templom a tóban Schanda Balázs dékán ünnepi köszöntője a 2008/09-es tanév megnyitóján Pro Facultate 2008 Gólyatábor2008 Köszönések Csak egy mese... Pádár Dávid (1983-2008) emlékére Búcsú Bondár Sándortól (1988-2008) Kiállítás a Biblia éve alkalmából Willkommen in EU? Ítélet az Ítéletről? (Egy publicisztika utórezgései) Van élet az egyetem után Nyári munka vagy szakmai gyakorlat? Tanulj meg olvasni! Van élet az egyetem után Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Törékeny egység Afrodita álma Lyoni randevú a kortársakkal Klíma... változás? Hívő szó – 25 éves az Egyházi Törvénykönyv Járó-Kelő: Szováta, Medve tó Szauna Problémák a magyar vendéglátással Viva la Coldplay Tavasz, TDK, ébredés
2 3 3 4 5 5 6 6 7 7 8 9 9 9 9 10 10 11 11 12 13 13 14 14 15 16
Toborzás! Az Ítélet szerkesztõbizottsága szeretettel várja minden olyan hallgató jelentkezését, aki szívesen részt venne az újság munkájában. Jelentkezni lehet e-mailben vagy személyesen a szerkesztõség bármely tagjánál.
Látogassatok el az Ítélet honlapjára! www.itelet.jak.ppke.hu A honlapon megtalálhatóak a lap korábbi számainak archívuma. második oldal
Erdélybe utazni mindig jó. Barátsággal látnak vendégül minket, gyönyörűséges városokban és tájakon feledhetjük az otthoni zűrzavart. Elzarándokolni oda olyan, mintha otthonról térnénk meg végre haza. Mégis, ennek ellenére is, mindig fáj kicsit a szívünk, amikor Erdélyben járunk. Nincs most itt az alkalom, hogy felidézzem e fájdalom eredőjét, kinek füle van rá, amúgy is, maga is hallja az Erdély földjéből föl- föltörő sóhajt. Erdélynek sok arca van. Akad, amelyik vidámabb – mint ücsörögni Marosfőn a Mókus vendéglőben, Szárhegyen jót húzni Ervin atya miseborából, Gyimesbükkön elkvaterkázni a nyugalmazott állomásfőnökkel – és van, amelyik kifacsarja az ember szívét. A Marosvásárhely és Szováta közelében fekvő Bözödújfalut meglátni az utóbbiak sorába tartozik. A falu a már dögszagú diktatúra egyik utolsó gonosztettének áldozata. Bözödújfalu közelében ugyanis gát épült, és víztározót alakítottak ki, állítólagosan árvízvédelmi okokból. A 625 méter hosszú, 28 méter magas gát és az erdőszentgyörgyi víztározó építése a múlt század nyolcvanas éveiben indult meg, és már a Kárpátok Géniuszának dicstelen vége után fejeződött be. Az építkezés a diktátor által meghirdetett erdélyi falurombolási program legsikerültebb akciójaként, szimbolikus jelentőségűvé vált. Mert árvízvédelem ide vagy oda, a cél egyértelmű volt: a Székelyföld szívós, szétverhetetlen magyar közösségeinek erőszakos elpusztítása, a szülőföldtől, otthonuktól, az ősök sírjától való brutális elszakítása, és nagyvárosok paneltömbjeibe történő száműzése. 1985-ben kezdődött el a falu kitelepítése, de 1992-ben még százhuszonhat lakosa volt. 1994-re a falu – két, katolikus és unitárius – templomával együtt teljesen víz alá került, lakosai elköltöztek. Mindössze tizenkét ház menekült meg a víz romboló árjától. A falubéliek nem felejtenek, máig nem hajlandók csendben tudomásul venni otthonuk pusztulását. Évről évre összegyűlnek, a világ legtávolabbi sarkaiból, kit hová vetett a sors, onnan kel útra, és emlékezik. A falu első világháborús emlékművét 1996-ban kiemelték a vízből, a tó mellett kialakított emlékhelyen az egykorvolt közösség emlékét márványtábla őrzi, rajta a következő szöveg áll: „A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták, és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görögkatolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma.” De hogyan lehetne béke, ha nincs, még nincs megnyugvás? Ha ma is, mindennap – nem mindig látványos, csendes, az anyaország számára talán alig látható – elkeseredett harcot kell folytatni az önazonosság megőrzéséért, a közösségi identitás megvallásáért és erősítéséért, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és erdélyi magyarnak egyaránt? És hogyan lehetne béke a lelkünkben, ha itthon is, nekünk is napi harcokat kell vívnunk hitünk, eszméink, gondolataink megmaradásáért? Hogyan leljünk békét egy olyan világban, ahol a hangoskodók, a tömegeket pórázon vezető véleményformálók tagadják még magának az objektív igazságnak a létezését is? Azt mondják, nincs igazság, pontosabban, hogy annyi van, ahányan keresik, és megtalálni vélik. Ez még nem is volna baj, ha mindegyik vélemény azonos esélyekkel indulhatna, és ha békében tudnánk egymás mellett létezni. De ez nincs így. Ha minden úgy marad, ahogy most van, akkor, a költővel szólva: talán eltűnünk hirtelen, mint erdőben a vadnyom. Ahogy a bözödújfalusi templom hanyatló tornya is ledől egyszer. De addig még: napról napra meg kell vívnunk kicsinyke csatáinkat. Hátha sikerül. Hátha felépülhet még újra az a templom. Ha nem a tóban, akkor a partján, másutt, bárhol. Koltay András
Schanda Balázs dékán ünnepi köszöntője a 2008/09-es tanév megnyitóján Tisztelt Tanártársaim, Tisztelt Munkatársak, Tisztelt Hallgatók! Tisztelt Kollégák! Szeretettel köszöntök mindenkit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog és Államtudományi Karának tanévnyitóján. Külön köszöntöm elsőéves hallgatóinkat, akiket a mai tanévnyitóval fogadunk egyetemi polgárrá, közösségünk tagjává. Mert az egyetem közösség: oktatók, hallgatók és a munkánkat segítők közössége, közösség, melyet egy közös cél hoz össze és tart együtt. Mi ez a közös cél? Mi az egyetem rendeltetése? Az egyetem mindenekelőtt az igazság keresésének helye. Nem a társadalmi mobilitás, hasznos ismeretek oktatásának helye vagy a munkaerőpiac eszköze, hanem az igazság keresésének helye. Amikor munkához látunk, mindig a valóságból kell kiindulnunk. Ki vagyok, milyen a helyzet, melyben élek? A helyzet az, hogy a világ, melyben élünk, alapvetően azért beteg, mert nem a valóságból indul ki, hanem fantáziákból. Képzelhetem magam táncosnőnek, azonban ettől még nem leszek az. Törvénybe iktathatom erre azt, hogy korra, nemre való tekintet nélkül mindenkit alkalmazni kell táncosnőként, aki erre vágyik – az eredmény megjósolható. Környezetünk az élet alapkérdéseiben így jár el. Azt hiszi, hogy parlamenti döntéstől függ, hogy az emberi élet mikor kezdődik, és hogyan végződhet. Az eredmény: eldobott emberi életek és dédelgetett háziállatok korát éljük. (Miért kell kamionnyi macskaalmot szállítani Görögországból Moszkvába?) Azt hiszi, hogy ha megszavazza, hogy két férfi és egy kutya életközössége családot alkot, akkor megváltoztathatja a család fogalmát. Tagadja
a szeretetnek azt a minőségét, mely az embert képessé teszi arra, hogy végleges elköteleződéseket vállaljon, kiszolgálja a változó érzéseket, miközben rombolja a felelősségvállalás lehetőségét. Az érvényesülést magasztalja, a naponta hűséggel végzett szolgálatot lenézi. Az eredmény boldogtalan, frusztrált és depressziós emberek tömege, és egy szétzilált társadalom. (Önök között ülnek a jövő alkotmánybírái, professzorai, államtitkárai, sztárügyvédei. De ők vannak kisebbségben – akik kimagasló tehetséget kaptak, bontakoztassák ki felelősséggel és alázattal. Számunkra azonban minden ember, minden hallgató méltósága érték. Míg ma klasszikus jogászi hivatásrendek telítettségéről hallani, a szolgálat számos, kevéssé látványos helyén hiány van. Ha hallgatóink közül valaki látványos, fényes karrier helyett gyámügyi előadóként húz majd le negyven évet, boldog emberként hasznos szolgálatot végezve, az számunkra sem kudarc, hanem siker.) Az egyetem az igazság keresésének helye. Ugyanis van igazság. Ezt a legalapvetőbb tényt is tagadja az uralkodó kultúra: eszerint igazság nincs, csak igazságok – az én igazságom, a te igazságod, magyar igazság és szlovák igazság, az egyik szülő igazsága és a másik szülő igazsága, s egy harmadik igazság, a gyermeké. Ha nincs igazság, nincs egyetem sem. Akkor csak a szakismereteket kell oktatni, hogy a munkaerőpiacon minél versenyképesebb diplomásokat gyártsunk. Ez nem egyetem, ez az a verseny, melyben egyetemünknek nincs keresnivalója. (Megjegyzem: hiszek abban, hogy ha hűségesek vagyunk küldetésünkhöz, az ezen a téren is eredményesebb hallgatókat jelent.) Az igazság az, hogy van különbség jó és rossz között, és a különbség nem érzelmi vagy szubjektív kérdés. Lehet, hogy rettentően tetszik egy cipő, ha nem a méretem, nem nekem
való – az emberek többsége (egyelőre) ezt még belátja. Lehetek szerelmes más ember feleségébe, de ez nem változtatja meg azt a tényt, hogy ő nem az enyém. És itt nem pusztán etikai elvekről van szó, hanem a valóságról, az igazságról. Megélni a valóságot, kimondani az igazságot – egyáltalán, hogy van igazság, az emberi élet alapvető kérdéseiben is – néha bátorságot igényel, mert az uralkodó kultúra rögtön kirekesztéssel vádolja meg azt, ki hisz az igazságban. Ezzel pedig a szabadságot számolja fel, azt a szabadságot, mely az emberi személy kibontakozásának, és a társadalom fejlődésének alapvető feltétele, helyébe egy látszat-szabadságot helyezve, a fogyasztás és a választás szabadságát, egy szabadságot, mely a valóságtól is elszakadhat. A valóságtól elszakadó szabadság nem szabadság, hanem illúzió. A mi egyetemünk legyen az igazi szabadság helye, ha kell, szigete. Akkor lehetünk igazán szabadok, ha szívünk végtelen vágya választ kap. Legyen e válasz helye az egyetem! Az igazság, az, hogy van igazság, meghatározó, szemléletet adó alap a jogász számára, a jogi oktatás, jogi tárgyak oktatása számára. Enélkül a jog pusztán technika, szabályok praktikus – vagy kevésbé praktikus halmaza. A valóságtól elszakadó, az igazságot megtagadó jog önmaga karikatúrájává válik. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara arra hív, hogy a jogot az igazságban találjuk meg, jogot és igazságot ne két külön világként lássuk. Az uralkodó szemlélet szétválasztotta ezt a kettőt, és ez a jog számára halál. Addig tudunk értelmesen jogról beszélni, amíg elfogadjuk, hogy a jog mögött van egy objektív rend, a jó és a rossz közötti különbség nem érzések, hangulatok, szubjektív vélekedések vagy többségi szavazás kérdése. Ezekkel a gondolatokkal nyitom meg a 20082009-es tanévet. Isten áldása legyen munkánkon és közösségünkön!
Pro Facultate 2008
Sajnos az idei Pro Facultate nap is elmúlt. Mégpedig jó régen, hiszen még májusban esett meg. Mint (oly sokan) tudjátok, ez Karunk egyik legdicsőbb napja, egy igazi családias légkörű ünnepély. Ez az a nap, amikor kötetlenül bográcsozik együtt oktató és hallgató, amikor együtt kóstolja a bort professzor és gólya. Hogy miért ünnepély? Mert ez igazi ünnep, olyan ünnep, ami közel hoz bennünket egymáshoz.
Az idei év mérlege: Pro Facultate-díjas: Dr. Radnay József; a munkajog professzora; A díjat mindenki csak egyszer kaphatja meg (eddigi díjazottaink: Dr. Zlinszky János (2003), Dr. Bánrévy Gábor (2004), Dr. Kilényi Géza (2004), Dr. Pálinkás György (2004), Dr. Péteri Zoltán (2004), Dr. Békés Imre (2005), Dr. Gáspárdy László (2005), Dr. Horváth Attila (2005), Dr. Lábady Tamás (2006), Dr. Szuromi Szabolcs Anzelm (2006), Dr. Tóth Mihály (2006), Dr. Schanda Balázs (2007)). Idén először azonban a „Hallgatókért” díj is odaítélésre kerül a Karon dolgozó legnépszerűbb tanszéki adminisztrátornak, ezt pedig Nemes Józsefné és Varga Mónika (Közigazgatási Jogi Tanszék) adminisztrátorok nyerték el. A másik idei újdonság a „Hallgatói Közéletért”-díj, amelyet a diákok önszerveződéséért legtöbbet tett hallgató nyerhet el: elsőként Teleki László; a HÖOK elnökségi tagja vehette át kitüntetését. Gratulálunk! A nap a hagyományos keretek között zajlott, déltől a díszteremben szentmisével indult, majd
a díjátadók következtek; ezt az ELTE Perjátszókörének előadása követte. Délután fél háromtól az udvaron – mint az szokásos – tanárainkkal, tutorainkkal közösen bográcsoztunk, kora estétől pedig koncerteken (Retro School Band, Monsoon Robbie Williams Tribute Band) szórakozhatott a nagyérdemű közönség. A napról készült fotók a HÖK honlapján elérhetőek: www.hok.jak.ppke.hu Köszönjük mindenkinek, aki ott volt!
Horváth László
harmadik oldal
Gólyatábor 2008 Gólyatábor lélektana Szeptemberenként sajátos hobbi az Egyetemen a gólyatábor elemzése. Mindenki értékel, jó esetben tapasztalat, rosszabb esetben mások véleménye alapján. A gólyatábor látogatóit két csoportba lehet osztani (módszertan: az értékelés szempontjából azok a releváns egyetemisták, akik már láttak az aktuális gólyatáboron kívül legalább egyet, csak az összehasonlítások hitelessége végett). Vannak a lelkes optimisták, akik szerint mindig az aktuális a legjobb. Ezt általában mindig meg is magyarázzák a hökösök (tutorok) felsőbbévesek olyasmivel pl., hogy: a hangulat tavaly se volt rossz, de idén még jobb. Vagy: a gólyák tavaly kevésbé buliztak, most sokkal többen őrjöngtek a színpadon. Persze – mint mindenhol, itt is – léteznek olyanok, akik a tapasztaltság látszatát erősítendő többnyire kritikai éllel fordulnak a Pázmányos hosszú hétvégéhez. A kaja mindig kevés/rossz, a felsőbbéveseket mindenki bántja, pedig ők csak szeretnék jól érezni magukat, és ezért járják végig hajnalban a folyosókat óbégatva, nagy a fejetlenség a szervezők között, „nem kommunikálunk”. Természetesen nem ennyire fekete vagy fehér az igazság. A tutorok nevében önkényesen nyilatkozva, ez a gólyatábor is jó volt. Nehézségek mindig vannak, de jó esetben a legfontosabb és legnagyobb csoport, a gólyák ebből semmit nem érzékelnek. Egész nap hajtanak, előadásokon ülnek, csoportfoglalkoznak, akadályversenyen az elmúlt ötven év legidegesítőbb slágereit éneklik – fahangon –, eláznak a rájuk törő vizesfiúk miatt, versenyt üvöltenek a tutorukért; szóval gólyatáboroznak. Nagyjából napi 24 órában foglalkoztatva vannak, hogy ne érezzék egyedül magukat, hogy minél több embert ismerhessenek meg. A tutorok ebben segítettek, ezért rohangáltak egész nap. Amikor napokkal a tábor után megkérdeztem a többieket, hogy érezték magukat, többnyire még mindenki fáradt volt és beteg, de ahogy kimondtam a gólyatábor szót, mindenkinek felcsillant a szeme, és erőn felüli lelkesedéssel mesélte, milyenek a gólyák, és hogy megint bulizni kell velük, mert igénylik. Hát ezért jó tutornak lenni. Engedtessék meg a szubjektív vélemény a negyedik szervezői gólyatáborom után, de
negyedik oldal
szerintem az idei igen jó volt, de legalábbis különleges. Ha másért nem is, akkor azért, mert valószínűleg ez volt az utolsó. Köszi mindent, tutorok! Boxer
Gólyatábor, egy HÖK-ös szervező szemével Kihívásokkal teli négy nap volt az idei gólyatábor, 25 szervező egy emberként dolgozott négy napon át. Büszkén mondhatjuk el, hogy az elmúlt évek legnépesebb gólyatáborát tartottuk idén hiszen közel négyszázan voltak velünk Keszthelyen. A tábor szervezése számunkra jóval korábban kezdődött, sokan közülünk a nyár nagy részét megbeszéléseken, akár keszthelyi tárgyalásokon töltötték, hogy az idén karunkra frissen felvett diákok jól érezhessék magukat. Idén új indulókkal, új lendülettel egy fiatal csapat indult neki ennek a négy napnak, amely bár mint említettem kihívásokkal telinek bizonyult, egyszerre rengeteg sikerélményt és örömet is tartogatott számunkra. Többhónapnyi kemény munka és négynapi még keményebb hajtás minden pillanata, minden könnycsepp és minden verejték megérte, az utolsó estén tartott gólyaavatáson látott arcokért. Ezúton is szeretném megköszönni minden szervezőtársamnak az eddig tanúsított kitartást és együttműködést, kívánom, hogy az év többi rendezvényén is ilyen sikerrel működjünk csapatként! Legfőképp pedig megköszönném Szilágyi Demeter, Döme HÖK elnökünknek, hiszen nélküle nem tartanánk itt. Soós Erzsébet
Gólyatábor, gólyaszemmel Hosszú gimnáziumi éveim után, az érettségi befejeztével izgatottan vártam, vajon milyen lesz az egyetemi élet. Új társaság, rengeteg tanulnivaló, új lehetőségek. Régi szokás szerint ahhoz, hogy valaki igazán egyetemistának mondhassa magát, túl kell élnie a gólyatábort, ahol majd igazi gólyává avatják. Ennek fényében sok más hallgatótársamhoz hasonlóan úgy döntöttem, hogy részt veszek a gólyatáborban és belevetem magam az „ismeretlenbe”. Augusztus 27-én, végre eljött a nagy nap. A találkozó reggel nyolckor volt a Keleti pályaudvarnál. Jómagam csak később, a tábor helyszínén csatlakoztam a csoportomhoz. A többiek ekkor már némi „helyzeti előnnyel” rendelkeztek, hiszen ők már a pályaudvaron is csapatépítő játékokat játszottak, amelyek során könnyebben megjegyezték egymás neveit, ezáltal a hangulat is gyorsabban oldódott. Mint már említettem, én a keszthelyi kollégium előtt vártam a többieket. Ez kicsit növelte bennem a feszültséget, hiszen annyi ember közül megtalálni a saját csoportomat és tutoromat, nem ígérkezett egyszerű feladatnak. A segítőkész HÖK-ösök közreműködésével ezt a problémát megoldottuk, és örömmel láttam, hogy egy régi barátnőm is abba a csoportba került, amelyikbe én, és azt hiszem, ez mindkettőnknek nagy segítség volt a tábor hátralévő részében is. Azoknak, akiknek nem volt ilyen nagy szerencséjük, azaz a saját csoportjukból senkit sem ismertek, a
legnagyobb segítséget a tutorok jelentették. Ők foglalkoztak azzal, hogy a csoportjukon belül mindenki jól érezze magát, valamint felvilágosítást adtak arról, hogy mire számíthatunk majd, egyetemi éveink során. Az én tutorom Leó volt, akiről bátran állíthatom, hogy a legjobb tutorok egyike. Mindig odafigyelt ránk, és gondoskodott arról, hogy tényleg jól érezzük magunkat. A tutorfoglalkozások alatt sok mindent megtudhattunk tőle az egyetemről, és megosztotta velünk személyes tapasztalatait is. Az első napon megismerhettük az egyetem vezetőségének tagjait, akik elmondták mi mindent kezdhetünk a jogi diplomával. A dekanátus iránymutatása után, az egyetem vallásos szelleméhez méltó módon, szentmisén vettünk részt, Alessandro Caprioli atya celebrálásával. Ez után a vacsora következett, majd kezdetét vette az esti buli. A gólyatábor elsősorban persze arról szól, hogy a gólyáknak kisebb-nagyobb feladatokat kell megoldania, csapatépítő jelleggel. Ezek közül a legfontosabb talán az akadályverseny volt, amely a második napon került megrendezésre. Itt az első feladatok egyike az volt, hogy rajzoljuk le a zászlaját annak az országnak, amelyet ránk osztottak, valamint ehhez írjunk egy olyan indulót, ami az adott országhoz valamiféleképpen kapcsolódik. Hogy vicces legyen a történet, mi voltunk Kazahsztán. Az indulónkat természetesen abból a filmből vettük, amelynek főszereplője Borat, a „kazah hős”. Mondanom sem kell milyen jól szórakoztunk mind a zászló megrajzolása, mind pedig az induló megkomponálása közben. Ezt az indulót minden állomáson elő kellett adnunk, csak ezután láthattunk neki a feladatok megoldásának. Ezek közt szerepelt például kötélhúzás, lépcsön felfelé futás, tojásdobálás,
csoportos állóképalkotás egy adott téma szerint, továbbá kellett énekelnünk és sárban kúsznunk a Balaton parton. Ami külön nagyon tesztett, hogy nem csak magára a feladatmegoldásra kaptunk pontot, hanem a lelkesítésre, a szurkolásra is. Ez mindenkire ösztönzően hatott. Az állomások némelyikén még meglepetés is várt minket: az egyiknél a szervezők azt mondták, hogy egy csoportképet szeretnének rólunk készíteni. Mi persze gyanútlanul be is álltunk hozzá, de a meglepetés az volt, hogy pont amikor „repült a kismadár”, jól lelocsoltak minket vízzel. Nos, a fotók nagyon viccesre sikerültek. Mikor megnéztem őket az interneten, a HÖK honlapján – www.hok.jak.ppke.hu – nagyon jót nevettem rajta. A nap végén ismét lehetett Helló! Csá! Cső! Szia! Jó napot! Nap, mint nap alkalmazzuk a színesebbnél színesebb, különbözőbbnél különbözőbb üdvözlési formákat. Ugye elvileg ezek az udvariasságot szolgálják. Tehát, illendőségből köszönünk. Mégis, sokszor úgy érzem, hogy jobb lett volna, ha elmarad… Helló! Huhhh, elsősorban ez az a köszönési forma, amitől egyszerűen irtózom! A telefonfelvételnél alkalmazott halló eltorzul formája. Rideg, s a legtöbben ezt gondolhatják, miközben ezt mondják: „Na, helló. Mondd már **** meg, mit akarsz. De gyorsan lökjed, mert nem érek rá…”. Na, kb. ilyen háttértartalmat sugall. A „Csá”-ról. Feltétlen egy lapon kell említenem a „Cső”-vel. De ha már itt tartunk, a „Csumi” és a „Csőtészta” sem hiányozhat. Hogy ezek hogy jöttek?! Hát, ha jól tévedek, akkor még a Való Világos korszak (szenny)maradványai. De nem esküdnék meg rá. Be kell, hogy valljam, én is gyakran élek velük. Főképp’ mikor szeretteim idegeit akarom (tovább)nyirbálni. S ha nektek is ez a célotok, akkor hallgassatok rám, tuti beválik.
bulizni, és tekintve, hogy ilyen jól sikerült a második nap, én is bátrabban mentem le szórakozni a többiekkel. A buli előtt az egyetem néptánccsoportja a „Hét Csapás” tanított nekünk pár lépést, majd jó hangulatú táncház vette kezdetét. A lelkesedésünk lankadatlan maradt a későbbi karaoke partyn is. A harmadik napon három fordulóban, busszal utaztunk a borkóstoló helyszínére. Itt egy előadás keretében elmondták, mit kell tudni a kóstolt borokról, majd a kóstolás után nagyon finom gulyáslevest és almás pitét ebédelhettünk a borospincéhez tartozó étteremben. Ezután hazaindultunk. A borkóstolás utáni jókedv szerencsére a buszon is megmaradt. A délután további részében sport programok várták a vállalkozó kedvűeket. Lehetett focizni, röpizni, ki mit akart. Volt tanár-hallgató meccs is, ahol a bátor HÖK-ösök mérték össze erejüket egyetemünk fiatal oktatóival. Én személy szerint inkább csak pihentem a parton és beszélgettem a csoporttársaimmal. Ekkor megosztottuk egymással kinek, hogyan tetszett a gólyatábor, ki hogyan érezte magát az egyes programokon. Este pedig kezdetét vette a várva várt gólyaavatás. Egyértelműen ez volt a tábor csúcspontja, hiszen ezen minden gólya és
Köszönések
Szia. Nos, szia. Ez már kicsit elcsépelt, de azért még ez a legjobb. Kedves. Bár a Szerbusz valahogy jobban tetszik. Bár ez a rövidebbik jobban elterjedt. De mennyivel szebb a Tschüß!? Nem? Vagy csak én gondolom ezt? Végül is magyarra fordítva ez is
Csak egy mese… Már jócskán benne járunk az új tanévnek nevezett valamiben, ami egyeseknek szörnyűséges rémálom, másoknak csodálatos leehetőségek újabb színes, kiaknázatlan tárháza, de egyvalami biztosan közös: mindenkinek hoz valami újat. Az alapszint – úgymond „basic level” – a szimpla „túlélőknek” egy újabb évet, amin át kell evickélniük valahogy. Az „advanced” szinten lézengők már többet gondolnak bele az egyetemi lét fogalmába, mint puszta vegetációt szobanövény módjára (tudjuk jól: csak épp locsolni kell kicsit néha, úgyis megél). Ők már a tettek mezejére lépve, felelősségteljes számítással gondolnak az egyetem falai között letöltendőre, „ha már úgyis itt kell lenni, akkor ugyan csináljuk is valamit” alapon. Ők azok, akik tanulmányi oldalról közelítenek a jövő felé, különböző kutatócsoportokba merészkednek, tdk-t irogatnak, esetleg újságszerkesztésre adják fejüket az új évben. E kategória legszűkebb rétege olyan elvetemült, hogy a még elvetemültebbek által szervezett, jogi szakbarbárrá válástól megóvni próbáló kulturális
eseményekre (például Pázmány Szalon, avagy a Vetítő) is elmerészkedik. Nagy csodálkozásukra nem is fáj annyira, nem is olyan nagy butaság, sőt esetenként még – horribile dictu – kellemes időtöltésnek is bizonyul. És végül ott a legmenthetetlenebb fajta. Az a bizonyos, amelyik a jogi egyetemen „létezést” mesterfokig fejlesztette (és nem feltétlenül a tanulmányi átlagra fókuszálva). Az, amelyik nem átall 12 órákat az egyetem falai között tölteni, anélkül hogy akár egyetlen tanórára is bedugná az orrát, mondván: ő most „fontosabb” annál, mintsem hogy ilyen bagatell ügyekre pazarolja értékes, amúgy is zsúfolásig betáblázott idejét. Az, amelyik kitalálja azokat a délutáni időtöltési lehetőségeket, amelyek színesíthetik a hallgatók úgynevezett egyetemi életét és az, amelyik kialakítja köreit a hasonló menthetetlenekből. Az, amelyik attól érzi igazán jó magát, ha tevékenyen léphet fel valamiben, legyen ez akármilyen veszett ügy és az, amelyik a végsőkig ragaszkodik a
minden szervező együtt vett részt. Itt már csak egy feladatunk volt: gólyaállásban esküt tenni, amelyet a hagyomány szerint a gólyák a tábor utolsó napján, de hallgatói életük kezdetén tesznek, hiszen az egyetem még csak most kezdődik el. A gólyaesküvel tehát a tábor programjai lassan befejeződtek, hiszen a negyedik napon már csak a hazaút volt hátra. Összességében úgy érzem, hogy a jó szervezésnek és programoknak köszönhetően rengeteg új élménnyel gazdagodtam és nagyon jól döntöttem akkor, amikor elhatároztam, hogy részt veszek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Gólyatáborában. Köszönjük! Vass Petra ugyanazt jelenti, de valahogy… Olyan édes! Mint a süß! J Ez a ß nagyon jó! De komolyan! Mondjátok ki: csűűűsz! Jó, nem? Még a nyelvet is bizsergeti, s mosolyra kényszeríti a szád. Ha már a német üdvözléseknél tartok, akkor a Grüß Gott-ról sem szabad megfeledkezni. Ez főképp Ausztriában elterjedt. S mennyire szép: Adjon Isten! Jó napot! No komment. Ez számomra olyan semmilyen. Mondjuk annak is kell lennie. Hivatalos. Hozzá lehet kötni a Jó estét is. A jó reggel-t már nem feltétlen, mivel azt oly’ ritkán alkalmazzuk, hogy nem vált elcsépelté! Szintúgy a Jó éjszakát! is… Legfeljebb’ a családtagok egymás közt. De legtöbbször ez is elmarad… No, mi van még. Hát, bárhogy’ is erőlködöm, most más nem jut az eszembe, csak az, hogy figyeljünk még oda arra is, hogy mit és hogyan mondunk! Ne csak odahányjuk a másiknak a szavakat, mert az érződik. Tudatosan ügyelni kell a hangsúlyra és a hanglejtésre! That’s all! Mikola Orsolya kitűzött célhoz, legyen az akármennyire is szélmalomharc. Az, amelyik a kialakított, szintúgy elvetemült köreiben végsőkig megbízik, és az (nagyon ritka az ilyen, kihalófélben lévő fajta, érdemes megfigyelni, ha netalán véletlenül találkozunk egy ilyennel), amelyik nem tudja még, hogy a tanmese a teknősbékáról és a skorpióról pontosan e kategória tagjainak (és tagjairól) szól, „bárkivel megtörténhet” alcímmel. A mesékben kevésbé otthonosan mozgóknak álljon itt bejezésül a tanmese vágatlan változata: A skorpió megkéri a folyóhoz érve a teknősbékát: – Vigyél át engem a hátadon a túlsó partra. Mire a teknősbéka ezt feleli: – Nem viszlek át, mert a fullánkoddal megmarsz, meghalok és odaveszünk mind a ketten. A skorpió erre így felelt: – Nem, dehogy! Ígérem, vigyázok, amúgy sem tennék ilyet Veled! A teknősbéka végül beleegyezik, felveszi a hátára a skorpiót, ám alig mennek pár métert, a skorpió belemélyeszti fullánkját a teknősbékába, mire az fájdalmasan így szól: Miért csináltad ezt? Így mind a ketten meghalunk. A skorpió így válaszolt: – Nem tehetek róla, ilyen a természetem… Ablonczy Zsuzsanna
ötödik oldal
Pádár Dávid (1983-2008) emlékére Dávidot 2008. május 22-én több százan kísértük el utolsó útjára…
„A mély gyász, amit egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.” (Arthur Schopenhauer) Dávid nem jön vissza többé… Még annyi mindent terveztünk… ha kijön a kórházból, beülünk egy kis kávézóba és „megváltjuk a Világot”, mint gyakran azelőtt. Azt ígérte, hogy az állatkertbe is elvisz. Tudtam persze, hogy súlyos betegségben szenved, de ezzel együtt lehet élni, ebből nem lehet baj. Az nem lehet, hogy elveszítsem azt az embert, akiben annyira megbíztam, aki mellettem állt a bajban, és erőt adott a továbblépéshez! Még Ő, a halálos beteg aggódott értem az egyszerű kis mandulaműtétem miatt. IGAZ BARÁT volt. Nem is sejtettem, milyen fájdalmai lehettek, hiszen bármikor meglátogattam derűsen fogadott. Csak utólag gondoltam át, hogy mekkora erő kellett mindahhoz, amin keresztül ment. Mikor rosszabbodott az állapota, nyugtatgatott: ne aggódjak, nem lesz baj… Tőle tanultam meg, mit jelent küzdeni, és soha nem feladni! Akkor éjjel, egy pillanatig furcsa szívszorítást és légszomjat éreztem. Talán épp akkor, amikor Dávid lelke eltávozott… nem akart búcsú nélkül itt hagyni. Kevesebb a mosoly mióta elmentél. Biztos vagyok benne, hogy az örökké élő városban, ott fenn is annyian fognak szeretni, mint itt a földön. Bartók Réka
Elija
Köszönetnyilvánítás Tisztelt Tanárok és Kedves Diáktársak!
Pádár Dávid halála sokkolta Karunk hallgatóit és oktatóit, sőt, öregdiákjait és munkatársait is, mindazokat, akik ismertük. A hír futótűzként terjedt… Ismertük Őt, és ismertük a családját. Ujfalussy Márkban és bennem az első hír hallatán megszületett az öntevékeny gyűjtés ötlete. Sokszor kételkedem abban, hogy a modern universitas universitas-e klasszikus értelemben. Most, mégis, egy szeretett, őszintén tisztelt társunk halála kapcsán bebizonyítottuk, mi, hallgatók és oktatók, hogy igenis van összefogás, Pázmányos egység és öntudat. Igen rövid időn belül – hallgatók és fiatal oktatók, öregdiákok és munkatársak – közel félszáz felajánló Dávid temetése költségeinek részbeni fedezésére összegyűjtött 143.700.- Ft-ot. Köszönöm! Az összeget Márk adta át Dávid édesanyjának. A Kar is – tudtommal saját költségvetése terhére – további 130.000,- Ft-ot utalt át Dávid családjának. Az utalás ügyes-bajos ügyeit Márkkal, Katával és Rékával intéztük. Ezt is köszönöm!
Mivel nem tudok Önökkel személyesen találkozni, ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenért, amit Dávidért tettek. Dávid mindig nagyon szeretett ide az Egyetemre bejönni, és büszke volt, hogy a Pázmány Jogi Karára járhat. Nagyon szép időt töltött itt, még a vizsgákra is jókedvűen indult. Nagyon fontos volt itt számára minden és mindenki. Sok-sok ismeretséget, barátságot kötött itt, és ez sokat jelentett számára. Az, hogy ez az Egyetem az igazi Alma Mater, a betegsége idején még inkább megmutatkozott. Rengetegen látogatták, telefonáltak Neki, és drukkoltak a felgyógyulásáért. Sajnos, Isten ezt másképpen gondolta. Ezért szeretnék most utólag hálás köszönetet mondani minden Őérte mondott imáért, miséért, telefonért, látogatásért, ajándékért, és azért, hogy olyan sokan eljöttek Dávid végső búcsúztatására. Köszönöm az együttérzésüket és nagylelkű adományukat egyaránt a magam és Dávid nevében. Kérem, őrizzék meg Dávidot jó emlékezetükben. Kívánok eredményes vizsgázást és nagyon jó egészséget! Pádár Erzsébet, Dávid édesanyja
Búcsú Bondár Sándortól (1988-2008) „Tiéd a csend és a nyugalom, miénk a könny és az örök fájdalom…” Búcsúzunk Tőled, Bondár Sándor (1988-2008). Amikor utoljára beszéltünk, elköszöntünk egymástól… nem gondoltam, hogy örökre… Tudtam, hogy csak eljött a hétvége, néhány nap és újra együtt leszel velünk… nem így történt… búcsú nélkül hagytál itt bennünket... Hirtelen szertefoszlott oly sok álom, félbe maradt oly sok munka, és itt maradt oly sok megtört szív… Már az egyetemre lépve 16 évesen is nagy terveket szövögettél. Igen, 16 évesen… Te már ilyen fiatalon, messze a családodtól beléptél a nagybetűs életbe. Első utad a HÖK-be vezetett. Soha nem felejtem, milyen elszántan kampányoltál, hogy segíthesd a diáktársaid boldogulását. Már akkor tudtad, hogy mit akarsz. Hamar megismerhetett a nagyközönség is, hisz nincs olyan ember, aki ne tudná ki is „ukrán Sanyi” vagy Szása.
hatodik oldal
Egyéniségeddel, humoroddal, erőddel gazdagítottad a kollégisták közösségét is. Vicces mondataid szinte szállóigévé váltak… „Hogy az?” „Meddig működik?” Aztán váratlanul, szó nélkül üresen hagytad a 10-es szobát… Nem láthatunk többet a női konyhában szorgalmasan paragrafusokat magolni, nem takarítasz, nem halljuk többé hangodat, a cipőd kopogását, nem érezzük az illatod… Húúú, érzitek csajok?...megjött Sanyi…valahogy mindig azt hittem randizni mész…. Olyan elegánsan, olyan „Sanyisan”. A konditeremben sem futsz többet, nem mesélheted el, milyen napod volt az
irodában… Bulizni sem fogunk már együtt, nem mész oda többet a lányokhoz, hogy elmondhasd: „Angyalom milyen szép vagy!” Mi láttuk, ahogy „felnőttél”. Dolgoztál, aktív voltál az órákon, beloptad Magad a tanárok szívébe, két egyetemen tanultál és vizsgáztál. Kiálltál az igazadért és a barátaid mellett, volt akaraterőd… nem is kicsi... Számíthattunk Rád, ha valaki bajba került… Három év alatt a técsői kisfiúból komoly férfi lett… Egészséges és erős voltál… az élet mégis kegyetlen volt Veled, pont Veled… Mi még most sem hisszük el!!! Sokáig vártuk a telefont, hogy tévedés történt… Vártunk, de nem költöztél vissza hozzánk… Hiányzol Sanyi!!! Nincs nap, hogy ne jutnál eszünkbe, ne figyelnénk, hogy mikor jössz ki a szobádból. Sanyi, ha hallod ott fent, tudnod kell, hogy soha nem felejtünk el! „Nagyon akartam élni még, érezni szívetek melegét. Nem adta a sors nekem, elvámolta az életem. Búcsú nélkül kellett elmennem, őrizzetek szívetekben.” Mihalics Vivien
Kiállítás a Biblia éve alkalmából 2008 a Biblia éve. Ennek alkalmából a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum szervezésében Bibliai találkozások címmel kiállítás került megrendezésre. A Biblia a keresztény, illetve a zsidó vallás szent könyve. Az elnevezés görög eredetű, könyvek, Prohászka Ottokár iratok jelentéssel bír… De még mielőtt belemelegednék – szerencsétekre – eszembe jut, hogy katolikus egyetemre járunk… Úgyhogy nyugalom, ezt a szálat már el is varrtam. Körülbelül 15 termen keresztül tekinthetők meg különböző korok kiadásai, e témájú festmények, filmek illetve Prohászka Ottokárról is szól néhány szoba. A legérdekesebbnek a látáskárosultaknak, vakoknak készült Szentírásokat találtam. Ugye, nem is gondol az ember bele abba, hogy az emberiség legfontosabb könyvéhez mi, látók milyen könnyen és hányféle formában hozzájuthatunk. Mégsem bújjuk – tisztelet a kivételnek – minden nap. Sajnos, még nem teljesen, de részben már az ő számukra is olvasható a Biblia. S ez alapvetően Louis Braille-nek köszönhető, aki gyermekkorában elvesztette szeme világát. Elkeserítette és dühítette, hogy míg az egészséges emberek számára természetes dolog az írás és az olvasás, a vakoknak ez megoldhatatlan probléma. A pontírás ötletéhez az alapot Charles Barbier „éjszakai írása” adta, aki a látó katonák számára egy sötétben is olvasható titkosírást fejlesztett ki. Mert végül is ha belegondolunk, éjszaka még a látók is vakok. A lényeg az, hogy a betűket egy hatszor hatos kockában helyezi el. A sorokat vízszintesen és függőlegesen is megszámozta, így minden betűt egy kétjegyű szám jelöl. S ezeket a számokat szurkálta át. Nos, ezt fejlesztette Braille tovább, mégpedig úgy, hogy a papírt domborítják, s nem kód, hanem karakterírást alkalmaz. Egy karakterhely hat pontnyi. Ezek egy kis, álló
téglalapban helyezkednek el, úgy, hogy a téglalap három pont magas és két pont széles. A pontok számozása fentről lefelé, történik a baloldali soron. Attól függően, hogy a 6 lehetséges pontból melyeket használjuk fel - domborítjuk ki, kapunk egy betűt, vagy más karaktert. A pontok nagysága mindig egyforma, erőssége az értelmezés szempontjából lényegtelen. A rendszer végül 1825-ben születik meg és 1829től terjesztik. Magyarországon 1893-ban vezették be, a mai formáját pedig Mihályik Lajos alakította ki, hisz’ nálunk vannak ékezetek is… Sajnos azonban ezeknek a könyveknek az előállítása, olvasása, kezelése nagyon nehézkes, hisz’ terjedelmesek, mivel a pontok méretét nem lehet változtatni. Például Fekete István Tüskevára 10, Jókai Mór Aranyembere 21 kötet. A múzeum második felében pedig Prohászka Ottokár életébe nyerhettünk betekintést. 1858-tól 1927-ig élt. Székesfehérvár püspöke volt – a vasútállomás közelében van is egy neki emléket állító templom, mely’ mily’
A Braille-ABC
furcsa, de az ő nevét viseli -, de nem mellesleg kiemelkedő egyházi író. Ékes, egyéni stílusa révén a modern katolicizmus egyik legnagyobb hatású képviselője, a XX. század eleji katolikus megújhodás egyik programadója. Nehezen illeszthető politikai-ideológiai kategóriákba, ezért bírálói, védelmezői vannak a legkülönbözőbb gondolkodású körökben. Népszerűsége emelkedőben van, elfelejtett műveit újraolvassák. A második világháború utáni korszak történetírása és irodalomtörténete a Nyugat polgári gondolkodói elleni vitáit, a katolikus egyház és a magyar keresztény hagyomány csökönyös védelmezőjét látta benne. Újraértékelése máig tartó folyamat. Aligha hihető, hogy Prohászka nem marad a 20. század magyar történelmének és személyiségeinek értékelése körüli „kultúrharc” középpontjában. Műveinek, személyiségének, gondolatrend-szerének tudományos igényű értékelése az elmúlt évtizedek egyoldalúságai miatt jelentős elmaradásban van, éppen ezért felszínes ítéletek, tévhitek övezik. Miközben kíméletlen harcot folytatott a forradalmi munkás-mozgalom és a Nyugat, főként Ady Endre ellen, modernista nézetei miatt Rómában 1911-ben három könyvét, köztük Az intellektualizmus túlhajtásai (1910) címűt indexre tették. Az első világháború legkorábbi és legkitartóbb ellenzői közé tartozott. „A pokol kiszabadult s az emberek ördögök lesznek” – írta 1915. április 15-én. Talán még mindig azok… Rossz alvó volt, és ezért a szobája mellett volt egy kis kápolnája, éjjelenként ott imádkozott. Igazán különleges, hogy ezt is kialakították, hogy a látogatók ezzel is megismerkedhessenek. Remélem, kedvet csináltam egy kis kiránduláshoz Székesfehérvárra. A kiállítás még november 9-éig tekinthető meg keddtől szombatig 10 és 18 óra között, vasárnap pedig 14 és 18 óra között a Városháza téren, a Püspöki Palotával szemben. Mikola Orsolya
Willkommen in EU? Mennyi jó dologgal jár EU-s polgárnak lenni… Például pusztán a személyi igazolványod segítségével utazhatsz keresztül Európán. De mi a helyzet a diákokkal? A diákok minden európai országban kedvezményeket élveznek, de vajon ezt más országokban is fel tudják használni? Na, az már más kérdés. Mert bár a rendes diákigazolványt (ha jól tudom) nem lehet mindenhol felhasználni, ennek ellensúlyozására alakultak különböző szervezetek, melyek olyan (diák)igazolványokat állítanak ki, amelyek felmutatásával különböző országokban különböző kedvezményeket szerezhet a szegény (magyar) diák. Ezek közül is a legismertebb az ISIC (International Student Identify Card), melyet – az UNESCO segítségével – mind több, így a nem EU-s országokban is elfogadják. Egy erős kivétellel persze: ugyanis míg szerény hazánkban a BKV – korábbi tapasztalataim alapján igen meglepő módon – a fentebbi
kártyát gond nélkül elfogadja nemzetközi diákként, másik kedvenc állami „zártkörű részvénytársaság”-unk, a MÁV honlapján az alábbi velős sorokat olvashatja a (természetesen kizárólag magyar nyelven elérhető szövegként csak magyarul tudó) szegény tanuló: „A nemzetközi diákigazolvány igénybe vehető-e belföldi utazás céljára? Nem vehető igénybe belföldi utazás céljára.” Így utazzon a külföldi diák Magyarországra. Csakhogy itt a dolog nem ért véget, ugyanis ezt megspékeli szeretett hárombetűsünk a következő sorokkal: „Az Uniós államok 26 év alatti polgárai megkaphatják-e a belföldön érvényes 33%-os kedvezményt? Igen, bármely viszonylaton péntek 10.00 órától vasárnap 24.00 óráig, és a vasárnapi közlekedési rend szerint meghirdetett ünnepnapokon korlátlan számban, 2. osztályon” Vagyis az uniós polgároknak a (minden!) 26 év alatti magyar polgárnak járó
kedvezmény jár 2 és fél napig… Az európajogi tanulmányok terhe alatt nevelt, kissé paranoiás élnebulóban talán olyan szavak ötlenének fel, mint „munkavállalók szabad mozgása” és „közvetett diszkrimináció”. Még szerencse, hogy bennem nem. (Forrás: http://www.isic.org, http: //www. mavstart.hu/ugyfelszolgalat/gyik.php) Konta Balázs
hetedik oldal
Ítélet az Ítéletről? (Egy publicisztika utórezgései) Összeállította: Techet Péter
Az Ítélet tavaszvégi száma vezércikkben emlékezett meg a Holocaust Emléknapról. Nem azért, mert ez így politikailag korrekt – noha valóban ez politikailag így korrekt –, hanem mert meggyőződésünk, hogy a magyar történelem sorsfordító pontjait, amelyek mindig tragédiaként jelennek meg (1919, 1920, 1944, 1956), empátiával, megértéssel, bátorsággal kell kibeszélni, feldolgozni. A Holocaust Emléknap kapcsán is erről szóltunk: hogy ne feledjünk; hogy mindig emlékezzünk – de végre meg is békéljünk. Ahogy a neokonzervatívok egyik zászlóshajójánál, a Kommentár című folyóiratban közzé tett kiáltványában (Tizenkét állítás a Soáról, Kommentár, 2008/3, 3. o.) írta Ablonczy Balázs és Novák Tamás: ne legyen politikai célokból instrumentalizálható sem az áldozatok fájdalma, sem a magyar nép egyes köreinek akkori bűnös kollaborálása. „1. A holokauszt egyetemes, magyar és zsidó tragédia. (…) 12. Nem méltó a holokausztot politikai játszmák terepévé tenni, mert ezzel éppen áldozatainak emlékét gyalázzuk meg.” Noha mi nem vagyunk neokonzervatívok, és nem is szeretnénk annak látszani, üzenetünk mégis hasonlóan egyértelmű volt; mások azonban nem a mondatokat, hanem vélt árnyékait látták csak meg. Fontos orgánum lettünk hát. Bächer Iván, a Népszabadság munkatársa a 168 Órának nyilatkozva sanda szándékokat látott a vezércikkben. (Lám, „Magyarország legkedveltebb napilapjának” publicistája „a PPKE JÁK legnépszerűbb lapjának” egyik publicistájával foglalkozik…) Erre született egy személyes email a vezércikk szerzőjétől a 168 Órának és Bächer Ivánnak címezve, illetve Vargha Bálint Tamás részéről egy olvasói levél, amelyet a 168 Óra meg is jelentetett. Viszontválasz nem érkezett. Szerencsére – mert így tudhatjuk, hogy nincs harag. Csak néha még mindig félreértjük egymást. Pusztán dokumentációs célzattal közöljük alábbiakban az Ítélet megidéztetésének körülményeit. Bächer Iván a május 29-én megjelent 168 Órának nyilatkozik… „Bächer: Kocsmajáróként sok jobboldali fiatallal és idősebbel is sörözök. Írásomban próbáltam distinkciót tenni: amikor egy nyugdíjas a saját élettörténete miatt mindent elfogadhatatlannak tart, ami »a komcsikhoz« kapcsolható, és pöfög a pultnál, az egészen más, mint amikor egy politikában szerepet vállaló diplomás tesz hasonlót. A mögöttesekről persze keveset tudni. Tudományos eszközökkel nem lehet felmérni, hogy valójában mi történik – például – az egyházi iskolákban, egyetemeken. 168 Óra: Mégis, mi történhet? Bächer: Most kaptam meg a Pázmány Péter Egyetem Jogi Karának hallgatói újságját. Tisztességesen emlékeznek benne a holokausztemléknapról. Csak éppen írnak arról is: szerintük a probléma gyökere abban rejlik, hogy a keresztény jogászértelmiség nem ment olyan szakmai pályákra, amelyekre a zsidók igen. Szerintük az ebből adódó aránytalanság okozta a problémákat. Hozzáteszik: most már kezet kell nyújtania keresztény és zsidó értelmiségnek. 168 Óra: Sajátos. Bächer: Az ember töprengeni kezd: kire tetszenek gondolni, kedves keresztény joghallgatók? Van tízezer zsidó vallású ember Magyarországon, az ügyvédek között lehet pár tucat. Ám származás szerint többen is lehetnek a jogi pályán. A származást kellene firtatni? És milyen széles skálán? (…) 168 Óra: A Pázmány Péter-egyetem lapjának cikke mintha egybevágna azzal, amit Elek István állít: vannak »humanizálható«, az antiszemitizmustól
nyolcadik oldal
elkülönülő okai a zsidóság iránti ellenszenvnek. Bächer: Éppen azért haragszom Elek Istvánra, mert kreál egy olyan zsidózást, amely szerinte elfogadható. Ez lenne az »úri zsidózás«. Eszmetársaival Móricz, Mikszáth, Krúdy műveiből keresik ehhez a példákat. (…)” Erre született egy személyes email… „Tisztelt Bächer Iván! A 168 Óra 2008. május 29-i száma ismét témánál van. Balog Zoltánt az Árpád-sávos lobogóról faggatja, Önt meg a »hétköznapi antiszemitizmusról«. Ön szerint létezik ilyen – és ebben bizonyosan igaza is van. Hétköznapi, de tán ünnep- és szünnapi antiszemitizmus is van, elvégre az antiszemiták nem pihennek nyáron sem. Sajnos. De nem pihennek azok sem, akik az előbbiekből élnek meg. Mert vannak antiszemiták és vannak, kiknek érdekük, hogy legyenek antiszemiták. Jelzem, nem a jobboldal elemi igénye, hogy naponta kelljen elhatárolódnia olyan jelenségektől, amelyekhez sem formálisan, sem informálisan nem kötődik (…) – de ez most más téma, hagyjuk. Levelem oka az indirekt megszólítottság. Ön az interjúban ugyanis arról szól, hogy »tudományos eszközökkel nem lehet felmérni, hogy valójában mi történik – például – az egyházi iskolákban, egyetemeken«. Majd példát említ – nem egészen értem egyébként, hogy mire –: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának hallgatói újságját, az Ítéletet. Mivel egyházi egyetemre járok, s a fentebb nevezett diáklap munkatársa vagyok, kétszeresen is érintve érezhetem magam. Az, hogy tudományos módszerekkel nem lehet vájkálni az egyházi egyetemek falai között, az egyházi egyetemek hallgatóinak fejeiben, nem probléma. Az egyetemek autonómiája, a privátszféra szabadsága, a gondolkodás és szólásszabadság joga miatt nem kell sem Önt, sem a 168 Óra valamely munkatársát beengedni az összes szemináriumi órára, a sörözésekre vagy a családi ebédekhez. Az egyházi egyetemek mindegyike jogi keretek között működik, tanterve államilag jóváhagyott, diplomája államilag elfogadott – úgyhogy nincs különösebb indok arra, hogy speciális vizsgálat, megfigyelés, »felmérés« alá vonjuk őket. Persze, a történelmi sérelmek okán tán nem meglepő, ha egy katolikus oktatási intézmény nem a posztkommunista utódpárt zászlóshajója, miközben mégis (…) egyik – egyébként népszerű – tanára épen eme párt országgyűlési képviselője (…). Ön eztán részletesebben szól az Ítélet 2008. májusi számáról, amelyben az antifasizmus és a zsidóság kérdése (problémája?) valóban hangsúlyosan jelenik meg: ennek oka a Holocaust Emléknap, amelyhez én írtam vezércikket, illetve a Hollán Ernő utcai tüntetés, amelyről – és az ott abszolvált performance-áról és annak fogadtatásáról – a lap másik munkatársa, Vargha Bálint Tamás számolt be. Ön is elismeri, hogy »tisztességesen emlékeznek benne [az újságban] a holokausztemléknapról«. Valóban – hiszen a szándék is ez volt. (…) Majd Ön mégis tesz két valótlan állítást: 1. »[S]zerintük [azaz szerintünk – TP] a probléma gyökere abban rejlik, hogy a keresztény jogászértelmiség nem ment olyan szakmai pályákra, amelyekre a zsidók igen. Szerintük az ebből adódó aránytalanság okozta a problémát«. Ilyen kitétel az írásban nem szerepel – nem a jogásztársadalom származási vagy vallási összetétele érdekelt bennünket. Arról írtam, hogy (…) a hazai problémák objektív gyökerét a megkésett polgárosodásban, míg a szubjektív eredőjét az úri középosztály teszetoszaságában, merevségében véltem felfedezni – és semmiképp sem abban, hogy hány »zsidó« van vagy volt a
jogászok között. Hiszen ezt nem is tudhatom. És itt kapcsolódunk a második – khmm – csúsztatásához. 2. »Az ember töprengeni kezd: kire tetszenek gondolni, kedves keresztény joghallgatók? (…) A származást kellene firtatni?« Ön szerint tehát származási alapon – hovatovább tehát majdnem rasszista módon – gondolkodunk a zsidó-magyar párbeszédről az Ítéletben. Pedig nem. Hiszen nem is írtunk ilyet. Magyarországon mindenki magyar – a nemzetiségek jelentős része is bír magyar identitással. Azaz nálunk a közösségképző erőt nem az etnikai vagy vallási hovatartozás határozza meg – hanem a szociokulturális közeg. Ekként pedig beszélhetünk »keresztény középosztályról« vagy »budai katolikusokról« vagy »békési szegényparasztságról« – vagy »zsidó polgárságról«. Itt a származás nem biológiailag, hanem szociológiailag érdekes – ha egyáltalán érdekes. De az újságban mi erről sem írtunk. Arról írtunk, hogy a magyar polgárság nem lehet teljes, s nem töltheti be feladatát, ha oktalan és megoldhatatlan viták mentén szakítja szét önmagát. Arról írtunk, hogy keresztény polgárként nekünk a mi oldalunkkal kell foglalkoznunk. (…) Sajnos, Ön a cikk fő üzenetét – hogy megegyezés, de legalábbis dialógus kell »köztünk« (és itt persze rögtön felmerülhet a kérdés, hogy kik a »köztünk« két oldala) – csak egy mondatra méltatta. »Hozzáteszik [ti az Ítélet]: most már kezet kell nyújtania keresztény és zsidó értelmiségnek«, mondja Ön. Kár, hogy a rákövetkezőkben nem ennek mikéntjéről beszélt. Pedig erről kéne inkább. Tisztelettel, Techet Péter” És egy olvasói levél is megjelent aztán a 168 Órában… „Aki olvasta az egyetemi folyóiratot, az nyomát sem leli az Ön inkoherensen kanyargó gondolatmenete által odaképzelt állításnak, miszerint Techet Péter azt javasolná, hogy valakinek a »származását« kellene firtatni. A cikk tisztességes. Minden sora vállalható. A zsidó identitás Magyarországon egy izgalmasan perturbáló kulturális elsajátítás, amiben egyaránt vannak öröklött és választott elemek, mint mindenben, ami kulturális. A zsidóság Magyarországon nem a vallási előírások szerint képzett közösség, ritka esetben tekint népként, politikai közösségként magára. A 20. században olykor akár intellektuális mozgalmakként hallatlanul plurális és ezerféle frontvonal mentén tagozódva jelent meg (vö.: Judapest.org). A bántóan egydimenziós bächeri zsidóságkép, valljuk be, szellemileg sem különösebben vállalkozó kedvű. Miközben a zsidó lét leglényege a saját identitásának állandó megfogalmazása, újrafogalmazása, problematizálása, amely történelmi élményektől inspiráltan egyaránt lehet krízisszerű – vagy kiegyensúlyozott és egészséges. Az államszocialista kollektivizáció a magyar középosztály „úri-keresztény-dzsentri” és „zsidó” örökséggel érkező tagjait egyaránt tulajdon- és jogfosztottá tette, a rendszerváltás tulajdonrendezése és a rendszerváltás utáni állami elosztási modellek egyaránt hátrányosan érintették ennek a középosztálynak az újraépülését. Kérem Bächer Ivánt, hogy legközelebb, ha alkalma nyílik, akkor az együttműködés és a jóindulat hangján szóljon, ahogyan Techet Péter is tette. Vargha Bálint, joghallgató” Nos, az Ítélet a jövőben is foglalkozni mer kényes témákkal, de a jövőben sem lesznek soha olyan szándékaink, amelyeket Bächer Iván tulajdonított nékünk. Uff.
Nyári munka vagy szakmai gyakorlat? Személy szerint a szakmai gyakorlat híve vagyok, azzal az ember tapasztalatot, ismerősöket és barátokat szerezhet, összességében pedig közelebb kerül a kitűzött célhoz (feltételezem, hogy e cikk olvasóinak túlnyomó többsége a gyakorló jogászi pályát tekinti annak), még ha kevesebb sört is ihat így a nyár alatt – azt ugyanis el kell fogadni, hogy a szakmai gyakorlatért az esetek többségében nem jár fizetés. Év közben a PKKB-n gyakornokoskodtam, úgyhogy gondoltam, az ítélkezési szünetben eljött a fizetős munka ideje. Kitaláltam, hogy ezúttal kipróbálok valamit, ami távol áll a jogtól, már csak a változatosság kedvéért is. Ezúttal a kertészkedést dobta a gép. A harmadik napon sikerült a bokaszalagjaimat úgy hazavágnom, hogy ezzel a kertépítői pályám a belátható időre befejeződött. Ez a három nap viszont megtanított erre-arra. Elsősorban: ha az ember el akar szakadni a jogtól, ne vallja be, hogy jogi egyetemre jár. Egy nagy lakópark kertjén dolgoztunk, a második nap végére jött hozzám villanyszerelő, szobafestő, burkoló és targoncás is jogi állásfoglalásért. A főnökről
VAN
nem is beszélve. A főnök hobbiszinten űzi a hatósági szervek szívatását, így aztán nem is nagyon meglepő, ha egyszerre legalább három eljárás folyik ellene. Úgyhogy első nap végére már az egész építkezés tudta tőle, hogy kihez kell menni, és mindenki meg is talált, én már csak azt hallottam, hogy „hol van a doktor úr?...” Nem sikerült elszakadnom a jogtól. Másodszor: megerősödött az a véleményem, hogy attól, hogy az ember végzős joghallgató, még nem biztos, hogy ő az okosabb. A főnököm példának okáért elmondta az összes vonatkozó rendelkezést arra nézve, hogy mihez van joga a rendőrnek, ha igazoltat, mit kérdezhet, és mit nem, mi után lehet panaszt tenni ellene és hol… De mások is azon az állásponton vannak, hogy ők bizony jobban értenek a joghoz. Úgyhogy állásfoglalást elfogadnak, tanácsot nem. Kár is próbálkozni. Harmadszor: újfent hallottam jó pár történetet a rendőri szervek korruptságáról, és egy nagyon is bizonyos bíró elfogultságáról. Mindezekért persze engem vettek elő. Az már nem ért meglepetésként, hogy azokban az emberekben, akik nem gyakorló jogászok, sokszor elég erős ellenszenv él a jog képviselőivel szemben. De hogy mindenért én tartsam a hátamat, ez új volt. Nehéz volt például meggyőznöm egyeseket, hogy belőlem nem lesz lefizethető bíró. Sőt arról is, hogy a jogászok nem feltétlenül tömörülnek maffiába. Mindenesetre kipróbáltam egy újabb szakmát, szereztem új ismerősöket és barátokat, és megtanultam egy életre, hogy ha nem vágyok éppen (negatív) hírverésre, nem vallom be, hogy jogász vagyok, és hogy kutya kötelességünk együtt dolgozni azon, hogy a jogalkalmazás minden területe megtisztuljon a korrupciótól, sőt annak még az árnyékától is. Kovács Bence
Tanulj meg olvasni! A PPKE-JÁK Karrier Iroda és az Improved Reading Budapest közös olvasásfejlesztési tréninget tart egyetemünkön. Olvasási készségfejlesztő tréningünket elsősorban olyan munkatársaknak ajánljuk, akik munkaidejük jelentős részében szöveges információk feldolgozásával, elemzésével foglalkoznak. A tréning elsődleges célja a rossz olvasási szokások kiküszöbölése és a különböző olvasási képességek (sebesség, megértés, emlékezés) javítása. A kurzust legfeljebb 12 fős csoportokban, a résztvevők egyéni képességeire alapozva tartjuk. Időpont: november 8-9. napján 9-16 óráig Helyszín: Budapest VIII., Szentkirályi u. 28. 6-os gyakorló (I. em. 118.) Részvételi díj: 32.000,- Ft + 20 % ÁFA; aktív Pázmányos hallgatóknak (BTK, JÁK stb.): 5000 Ft + 20 % ÁFA Jelentkezés módja és részletes információ név, e-mail cím és telefonszám megadásával személyesen a Karrier Irodában (I. em. 137. – a TO fölött), a 429-7200/338-as telefonszámon vagy a karrier@jak.ppke.hu címen. (Egyéb információk a www.proread.hu honlapon.)
ÉLET AZ EGYETEM UTÁN Bemutatkozik a Karrier Iroda
Jelen cím vehető akár fenyegetésképpen is, de ugye senki sem veszi annak. Vehető persze egyértelmű ténynek is. Aki ismeri a karon működő Karrier Irodát, nem tehet másként, csak megnyugvással tudomásul veheti: Van élet az egyetem után! Világért sem szeretnénk ezt amolyan jó tanuló felel – rossz tanuló felel rendszerű Karinthy-parafrázisnak tekinteni, s a Szentkirályi utcát jókra és gonoszokra osztani. Pusztán jelezzük, hogy mára a hétköznapokhoz tartozik a tudatos előre gondolkodás öt éven túlra is, szinte már ugyanúgy nélkülözhetetlen, mint a Karrier Iroda a jogi kar vérkeringésének felpezsdítésére. Aki még ismeretlen az előadók és tanszékek bukdácsolóinak, annak azért, aki pedig a kelleténél többet felejtett a nyáron, annak ezért ajánljuk négyesfogatunkat. 1. Az I. emelet 139. és a földszinti aula Karrier faliújságja között húzódik a Karrier Front. Aki ebbe beleakad, az sok információval lesz hasznosabb. 2. A Karrier Iroda nem állásközvetítő, így nemcsak az ötödévesek tavaszi időeltöltési lehetősége, még a záróvizsgák előtt. Némely képzés igenis hasznos az első- és másodéveseknek is. 3. Önéletrajzot leadni sosem kötelező, csak ajánlott. Aki ezt megteszi, könnyebben belebotolhat egy sok tapasztalattal bíró gyakornoki helybe vagy egy testhezállóbb pályakezdő állásba. 4. Aki az egyetem után még tovább is szeretne tanulni, az megteheti a Deák Ferenc Továbbképző Intézetben, a Karrier Iroda anyaszervezetében. Szakjogászi továbbképzések és szakvizsga-felkészítők minden félévben. Részletekért ajánljuk az Ítélet mindig friss számát, faliújságunkat és a www.jak.ppke.hu/karrier weboldalt. Addig is várunk mindenkit személyesen is első emeleti irodánkban, a finom kávét készítő automatától csak pár lépésre. Sergő András
• Gyakornoki és állásajánlatok: a köz- és a magánszféra jogi munkaköreit ismerheted meg. Tanulási időben „kipróbálhatod” magad. • Képzések, tréningek, előadások: minél könnyebben és sikeresebben alkalmazkodni egy teljesen más fajta hozzáálláshoz. Képesség- és készségfejlesztés, tárgyalástechnika, pályaorientáció és pályakezdő tanácsadás. • Állásbörze: évente egyszer találkozz álmaid munkaadójával! Kiállítók, beszélgetések, szakmai konferenciák, egyéb programok. • Posztgrad: ha nem elég az alapdiploma, lehet továbbképződni: itthon és külföldön. • Alumni: ha tudod vagy szeretnéd tudni, milyen a Pázmányos lét. Öregdiákok és öregdiákság egy életre. ______________________________________________ I. em. 139. - a TO fölött. www.jak.ppke.hu/karrier karrier@jak.ppke.hu
kilencedik oldal
Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Nemrég Pannonhalmán voltam lelkigyakorlaton. Úgy érzem, sikerült végre egy-két kérdésben megnyugtató gondolatig jutnom. Nem mondom, hogy végeredményre vagy megoldásra, mert ezek a kérdések szerintem életfogytig tartó gondolkodást és véleményformálást igényelnek. Az egyik ilyen nagy kérdés számomra az volt, hogy egy keresztény ember hogy vállalhatja a bírói feladatot, amikor Krisztus külön megmondta: ne ítélj, hogy ne ítéltess! Elsősorban elgondolkodtunk azon, hogy amikor a bíró ítéletet hoz, akkor az embert, az ember tettét, mindkettőt vagy valami egészen mást ítél-e meg. Sőt, mi alapján ítél egy bíró, ki ad, és ki adhat egyáltalán erre jogosultságot? Melyek azok az értékek, amelyek alapján ítélhet? Hiszen láthatjuk, hogy a történelem során nemhogy a jog, hanem a stabilnak mondott erkölcs is folyamatosan változott. Arra jutottunk, hogy ember nem ítélhet meg (nemhogy el-) másik embert, legfeljebb a tettét minősítheti. De mégsem szabad pusztán csak a tettet nézni, figyelemmel kell lenni ugyanúgy az emberre, az előéletére, a környezetére, a társadalom szempontjaira… Annak a társadalomnak a szempontjaira, amelyik – végeredményben – Istentől kapott szabad akarat által a bíró kezébe teszi le a döntés lehetőségét. Az tehát elég egyértelmű, hogy ezáltal nem az embert ítéljük meg, hanem a tettet, mégis figyelembe kell vennünk a szubjektumot, mégpedig az elkövetőét és a bíró szubjektumát egyaránt, a tágabb szubjektumot, vagyis az elkövető közvetlen környezetének érdekeit, és nem csak az objektumot, amit az éppen hatalmon lévő vezetés nyilvánít ki jogszabályok formájában. Az is világos, hogy az Istentől kapott szabad akarattal élve az emberek bírát nevezhetnek ki, aki megítéli a tettet az objektum és a szubjektumok együttesével. De vigyázni kell, mert az sem állandó, ami alapján a bíró ítél. Hiszen az objektum, a jogszabályok is napról napra változnak, akár szöges ellentéte is lehet a korábbi törvénynek az új, attól még betartandó lesz. Hacsak persze nem ütközik az erkölccsel – ami viszont szintén változik. Vannak állandó értékek, mint a felebaráti szeretet, örök parancs a ne lopj és a ne ölj is, de pl. a Tízparancsolat tiltja a paráznaságot, miközben koronként és társadalmanként igen változó volt, hogy mi számít paráznaságnak, azon belül is mi számít az állam által is üldözendő bűnnek. Úgyhogy talán ebben a nehéz kérdésben támpont lehet az ember, a bíró szubjektuma, erkölcsi értékrendje, lelkiismerete is. Ha a bíró önnön lelkiismerete ellen cselekszik, az az ítélet már nem lehet jó. Ezek után térjünk vissza az eredeti kérdéshez: mit lehet kezdeni a „ne ítélj, hogy ne ítéltess” paranccsal? Keresztelő Szent János a Jordán partjánál hozzá özönlő sokaságnak azt tanítja, hogy a katona ne erőszakoskodjon, elégedjen meg a zsoldjával, a vámos pedig ne szedjen többet, mint amennyi elő van írva… Vagyis nem azt mondja, hogy ne legyenek katonák, ne legyenek vámosok és ne legyenek bírák, hanem azt, hogy ne éljenek vissza a helyzetükkel, tegyenek a lelkiismeretük, az erkölcs szerint. Érdekes megvilágítása volt a kérdésnek az is, hogy tulajdonképpen nem csak a bíró ítél, hanem gyakorlatilag mindenki minden nap hoz döntéseket más ember életéről, sorsáról, értékeli más ember teljesítményét. Egy tanár nap, mint nap osztályozza a diákjait, a szülői nevelés része, hogy ha a gyerek rossz volt, akkor azt elbírálja és kiszabja a méltó büntetést, de még egy autószerelő is mérlegel, hogy pl. egy ügyfél mennyire ért az autójához, mennyire kell neki befolyásolnia, hogy vegyen új alkatrészt, vagy elég, ha figyelmezteti, hogy elkopott az ékszíj, és aztán az illető dönthet az ékszíj sorsáról. Mindegyik egy-egy módja az emberi ítélkezésnek. Mi ennek az egésznek a lényege? Szerintem az, hogy mindig legyünk tudatában annak, hogy nincs jogunk megítélni, elítélni egy embert sem. Legfeljebb egy-egy tettét, teljesítményét, hozzáértését… (És így lehet lapunk címe is: Ítélet, anélkül, hogy ezzel megsértenénk a krisztusi tanítást!) Kovács Bence
tizedik oldal
Törékeny egység Beszélgetés Szilágyi Demeterrel, a Hallgatói Önkormányzat új elnökével Szilágyi Demeterrel, Dömével akkor ismerkedtünk meg jobban, amikor a tavalyi gólyatábor utolsó reggelén csikket szedtünk a belső udvarban, hogy az indokolatlanul szigorú helyi igazgató ne kapjon agyérgörcsöt. Azóta a Hallgatói Önkormányzat elnöke lett.
– Kezdjük az elején. Mióta vagy HÖK-elnök? – Idén június ötödikén választott meg a közgyűlés. – Könnyen ment? Emlékeim szerint mindig nagy harc volt ezért a posztért. – Szokatlan módon én voltam az egyetlen jelölt. Kemenes Patrikkal, az előző elnökkel egy hónappal a választás előtt beszéltünk arról, hogy ő lemond, és rám gondolt utódként. – HÖK-ös mióta vagy? – 2007 márciusában kerültem be. Emlékszem, én voltam a tizenhetedik, az utolsó küldött, aki bejutott. – Az akkori tizenhétből hányan hököznek még most is? – Mire gondolsz? Hányan HÖK-ösök, vagy hányan dolgoznak még most is? Ezek szerint a kettő elválik egymástól. Van, aki nincs megválasztva, mégis sokkal többet dolgozik, mint egy másfél éve megválasztott küldött. – A csapat nagy része tehát lecserélődött? – Igen, többnyire az én évfolyamom ( a III. - a szerk.), és a másodévesek a jellemzőek a HÖK-ben, de már van egy elsőéves lány, aki segít. – Akkor mi van ezzel a küldöttgyűléssel? Ők egy taláros társaság, aki titkos, éjszakai összejöveteleken dönt a hallgatók életéről, a többiek pedig dolgoznak? – A küldöttek aktív tagjai a munkában is aktívak. Az a baj, hogy a küldöttek közül sokan már nem foglalkoznak a HÖK-kel. Mégis fontos szerv, mivel ez felelős a legitimációért, ez adja a napi döntéseink súlyát. – Mi az, amiben változtatnál az eddigi HÖK-ökhöz képest, és mi az, amit megtartanál a korábbi évekből? – A programok felépítését, a félév menetét mindenféleképp megtartjuk. Kevésnek tartom viszont a kulturális programokat. Színház, múzeum, Terror Háza, Láthatatlan kiállítás. Több olyan programra lenne szükség, ami nem a vesét és a májat mozgatja meg, hanem a szellemet. A másik fontos különbség, hogy erősítenünk kell az érdek-képviseleti funkciót. Tavasszal, a vizsgaidőszak után már volt két panasznap, de úgy érzem, ezt tovább kell fejleszteni. – Szerinted milyen hely a Pázmány jogi kara? – Sajátos a légkör. Ahogy beszélgetek már jogi karon tanuló ismerőseimmel, érzem, jó helyen vagyok. Valószínűleg a katolikus szellemiség miatt sokkal családiasabb a Pázmány, mint a többi egyetem. Nem klikkek, hanem baráti társaságok vannak. Persze a tutoroknak ebben is jelentős szerepe van, sokat számít a csapatkovácsoló szerepük, főleg a gólyatáborban. Amit fontosnak tartok, hogy legyen presztízse annak, ha valaki a Pázmányon tanul, vagy végzett. A kikerült hallgatók segítsék egymást, mert tudják, jó helyről jöttek. – Mit gondolsz, hogy vélekednek az emberek a mindenkori HÖK-ről? Igaz, hogy saját zsebbe dolgoznak, és csak azért hököznek, hogy a tanároknál pluszpontokat szerezzenek, és hogy könnyebben ismerkedjenek? – Majdnem személyes sértésnek veszem. Aki így gondolja, jöjjön be a HÖK-höz, dolgozzon velünk, és hamarosan látni fogja, nincs így. Nyilván volt, aki erre a szemléletre akár rá is szolgálhatott, de ez ránk egyáltalán nem igaz. A költségvetésünk nyilvános, többszörösen ellenőrzött. Nagyon szívesen megmutatom mindenkinek, aki bejön hozzánk. – Mit gondolsz a felvételi arányokról? Tavaly a nappali helyeink kétharmada volt már csak állami, a többi költségtérítéses. Idén tovább csökkent az államisok aránya. – Sajnos ez tendenciának tűnik, mivel jelentősen csökkentették az állami helyek számát, mondván, túlképzés van jogászokból. Gondolom sokan hallották Jobbágyi professzor úr szavait az évnyitón. Túlképzés csak rossz jogászokból van. Reagálva a változásokra, tervezzük, hogy egy tavalyi kezdeményezést, az úgynevezett „Road show”-t továbbvisszük. Végigjárjuk az egyházi iskolákat, hogy közvetlenül beszélhessünk a gimnazistáknak a Kar nyújtotta lehetőségekről. – Hogy értékeled a gólyatábort? – Messziről kezdem, mert ez egy érdekes történet. Amikor megválasztottak, nagyjából két hónapunk volt a tábor megszervezésére. Ennyi nem elég. Szerencsénkre pár idősebb segítőnk is akadt, plusz öt-tízen egész nyáron itt voltunk az egyetemen, és küzdöttünk, hogy sikeres legyen a tábor. Kezdésnek szerintem jó, természetesen sok kisebb és nagyobb hibával. Itt kell, hogy megköszönjem mindenkinek, aki segített, és a tutoroknak, akik nélkül nem ment volna ennyire gördülékenyen. – Mennyire változott az emberek hozzáállása, mióta megválasztottak? Sok lány adta meg a telefonszámát? – Lényeges változást nem érzek. Akik Dömeként, és nem HÖK-elnökként ismertek meg, tudják milyen vagyok. A frissen bekerült gólyák nyilván a gólyatábor alapján ítélnek meg, és ott sajnos nem sok időm volt kapcsolatokat építeni és ápolni. A telefonszámokra pedig nem mondhatok semmit, a barátnőm is olvassa az interjút (nevet). Valójában sejthető, hány telefonszámot kaptam. – Iwiwes jelölések száma? Mindig epekedve hallgattam a többi tutort, ahogy mesélik, két nap alatt huszan jelölték be. Engem ketten jelöltek be, abból egy másodéves. – Én is dömpingre számítottam a tábor után, de szintén kettő. Valószínűleg azért van, mert nem értem rá beszélgetni, és ezen változtatni kell. Meg ugye aki dolgozik, annak nincs ideje ismerkedni (nevet). – Hogy lehet hozzátok bekerülni? Ahogy én emlékszem, mindig nagy harc volt. – Ez ma már nincs így. Nem vagyunk elitisták, mindenki jöhet, aki dolgozna. Folyamatosan változik a csapat, szükség van az utánpótlásra. Bartolák Csaba
Afrodita álma A Három nővér újragondolva
A beharangozóban, vagy népies nevén „trailer”ben ezt halljuk: „balkáni kliséktől mentes balkáni történet”. Namármost ez alapvetően egy érdekes ellentmondás. A film elején például kiderül, hogy bizony a városka neve, ahol a történet játszódik, csak x ideig viselte a Titov Veles nevet, és most már „szerencsére” csak Veles, de a régi beidegződéseknek hála, a szereplők a film 99%ában csak nem tudnak elszakadni annak a tények a hangoztatásától, hogy márpedig ők bizony Titov Veles-ből származnak. Amúgy szerényen megjegyzem a történet szempontjából ennek vajmi kevés, mondhatni nulla jelentősége van, akkor hát mi ez, ha nem enyhén erőltetett balkáni sorstörténet? És ezen a ponton mégis ellent kell mondanom. A balkáni filmekben már annyira megszoktuk a balkáni klisét, hogy nehéz lenne a hirtelen váltás. Nekünk nézőknek is, és a készítőknek egyaránt. Ezt a kérdést egy szó, mint száz zárjuk azzal a bölcsességgel, miszerint az idült alkoholistát sem lehet az alkohol maximális megvonásával leszoktatni, különben belehalna a hiányába. Vagy ha a történethez közelebb álló hasonlatot akarunk keríteni, azt mondhatnánk: mint ahogy Afrodita sem tudta egyik percről a másikra leszoktatni heroinfüggő nővérét az élvezetek eme káros válfajáról. A történetről pedig annyit, hogy az már annál inkább tipikus, csak épp a balkáni jelző nélkül:
adott három nővér, kicsi, középső és (mily meglepő) a legnagyobb, három teljesen különböző karakterrel megáldva. A kicsi (ő lenne a címszereplő, Afrodita) anyjuk távozása óta néma, a középső a „nagyvilági” dáma (már amennyire nagyvilági lehet a nő egy jobb napokat is látott macedón iparvárosban), a legidősebb pedig szimplán csak: a felelősségteljes drogos. Persze, hogy megjelenik a hősszerelmes (és itt és most elnézést a plágiumért, de ezt egy ajánlóban olvastam, és nincs ennél jobb jelző rá) „szűzoltó” Aco, aki minden eszközt bevetve csapja a szelet, hol az egyik, hol a másik nővérnek. Aztán persze alapelem a csehovi elődképből átkacsintó elvágyódás is: mindenki ki akar törni, el akar menekülni: Slavica a tisztes megélhetésbe, Sapho a nagyvárosba, Afrodita az anyaságba. A filmet Afrodita belső monológjával kommentálva kísérhetjük végig, és nagy nehézségek árán sikerül csak kibogozni, hogy mikor fantáziál, és mikor zökken vissza újra a valóságba. A nagy álmodozások az anyai örömökről persze ismét kiváló terepet nyújtanak egy röpke tényfeltáró riportra az egészségügyi
intézmények helyzetéről, de ez már igazán fel se tűnik, ha épp belemélyedünk Afrodita bánatának mély átélésébe. Ami igazán nem esik nehezünkre Virginie Saint-Martin operatőr képeit nézve, lévén azok a történet által sugallt kilátástalansággal totális ellentmondásban állnak. Nagy tereket látunk, és a sok vontatott kameramozgástól még jobban erősödik bennünk a város bágyadt, álomszerű jellege, ami (legalábbis bennem) a teljes depresszió helyett inkább remény-érzetet keltett. Mindenesetre tessék elmenni, egy esős hétköznap délután megnézni, beleérezni, (depresszióra hajlamosoknak kevésbé) átélni, kissé eltűnődni, elbágyadni, végül kötelezően visszazökkeni a tipikus magyar sorstörténetbe. Ablonczy Zsuzsanna
Lyoni randevú a kortársakkal
Azon a napon gyönyörűen sütött a nap Lyonban, pont „városnézős” időjárás volt, így elhatároztam, hogy felfedezem egy kicsit Franciaország második legnagyobb városát. Megtaláltam a lyoni Szépművészeti Múzeumot, persze kedvet is kaptam hozzá, de hiába, mert a francia szokásoknak megfelelően aznap éppen sztrájkoltak a teremőrök. De akkor már nem lehetett lebeszélni engem egy kiállításról, az egyik sztrájkoló ajánlotta a Kortárs Művészetek Múzeumát. Aztán egy úr rögtön le is akart beszélni róla, mert ő tudott egy sokkal jobb kiállítást Lyontól hatvan kilométerre. A tanácsát nem fogadtam meg, mentem tovább a múzeumhoz. A Kortárs Művészetek Múzeumában szeptemberben nyílt egy három részből álló kiállítás. Az első részben fiatal művészek útkereséseit tárták a nagyközönség elé „Rendez-vous” címmel. Videó installációk tömege jelezte, hogy a lelkükben, fejükben kavarog a világ ellentmondásossága, groteszksége, de nem lehetett látni a jó és kevésbé jó ötleteken kívül egy átgondolt, megérlelt képi világot, látásmódot sem. A művészek neve alatti „Cím nélkül” feliratok is ezt a bizonytalanságot mutatták. Lori Hersberger kiállított művei már egészen más benyomást keltettek, ami nem csoda, mert érett művészről van szó. Hatalmas neoncsövekkel játszva meséli el nekünk, hogy a művészet csak illúzió. Fénnyel, üveggel és tükörrel fejezi ki, hogy a mai ember mennyire eltávolodott a természetes környezettől. A neon lett nekünk a nap, az összetört fekete üveg a föld, a pszichedelikus színekben úszó neonfal óriási fémhordókat, behorpadt tartályokat világít meg. A következő teremben üvegfalak sokasága található, egy lakás szimbólumai. Mindegyik üveg be van törve, pókhálószerűen repedezett az egész „lakás”: „Optimize your Feng Shui”. Mulatságos, hogy a mai ember mi mindent kitalál, hogy álmegoldásokkal helyrehozza az álproblémáit, miközben továbbra is tanácstalanul, tétován topog az igazán fontos döntések előtt. Nem véletlen, hogy az utolsó (a művész által egyébként „Irrospektív”-nek keresztelt) kiállítás Kendell Geers műveiből áll össze, talán ő testesíti meg azt az eszményt, azt a vad, robbanékony formavilágot, azt a figyelemfelkeltést, ami felé az itt megtekintett fiatal művészek igyekeznek. Kendell Geers képei, installációi nem egyszerű ötletek, puszta viccek, helyzetek. A fekete-fehér színvilág erőteljesebbé teszi gondolatait, azokat a problémákat, amelyekkel a világ küzd, és amelyeket sosem fog megoldani. Talán az új és még nagyobb gondok elfelejtetik velünk a mostaniakat, de aligha fogjuk tudni megoldani őket. Kendell Geers sem próbálkozik meg ezzel, nem is várhatjuk el tőle. Képei erősek, nyersek, merészek, provokatívak. A Johannesburgból jött művész világába beépült egész társadalma, a faji és vallási problémák, betegségek, járványok, a nagyhatalmak versengése, az Egyesült Államok külpolitikája. Az egyik falon egy hatalmas szív keresztekből összeállítva. Azonban minden egyes kereszt két összefordított gumibotból áll. A jó, a szeretet szimbólumai, és az erőszak tárgyiasult eszköze. A képek plakátokra emlékeztetnek, egy-egy szó vagy kérdés jelenik meg; a háttérben pedig megjelenik a szexualitás, amit szintén nem leplez, nem eufémizál, hanem a maga egyoldalú testiségében, ösztönösségében jeleníti meg. Az Amerikát is megjárt művész képein sok az Egyesült Államokat negatív vagy kétértelmű színben feltüntető felirat, szójáték. A betűkkel, karakterekkel való játék amúgy is az egyik fő jellemzője alkotásainak, betűket megfordít, összerak, olyan mértékben összetol, hogy már csak egy érdekes mintázatot látunk, és a mű címéből tudhatjuk meg az elrejtett szót. Így van ez a „Hét főbűn” című installációjánál is. Az ember akaratlanul is menekül a teljesen fekete teremből, amit csak a foszforeszkáló neoncsövek vibrálása világít meg. Miután pedig gyorsan elhagyta a termet, elgondolkodik azon, nem a lelkiismerete szólalt-e meg ilyen szokatlan módon. Kendell Geers nem az örök problémákra keresi az örök választ, hanem a jelenlegi, specializált gondokat mutatja, erősíti fel, vagy figurázza ki. Szimbolikusan születési évet is választott: az 1968-as évet, a diáklázadásoknak, Martin Luther King meggyilkolásának, Marcel Duchamp halálának éve. A történelem és a politika nagy szerepet játszik a művészetében. Valójában minden művében ezekre reagál, nemtetszésének ad hangot. A legtöbb ember megszokta ezt a világot, megtanult benne élni, így lassan az abnormális normálissá vált, a polgárháborúk, az ellenséges hatalmak megszállása, a pazarló energiafogyasztás ma már némely országban mindennapi jelenség. Ezekről diplomatikus, visszafogott véleményt formálni nehéz, egy művész számára pedig maga a megsemmisülés. Ezért lett Kendell Geers életműve kíméletlen, extrém társadalompolitika: „Punksnotdead”. Aradszki Dea
tizenegyedik oldal
Klíma… Változás?
„Néha már itt is beleakad néhány a halászok hálójába” – szólt Santina, kedves olasz idegenvezetőnk egy barrakudára mutatva, amikor egy héttel ezelőtt Genova hatalmas, fedett akváriumában sétálgattunk. Ügyetlen kérdésemre, hogy „Visszadobják-e a vízbe?” egy ötvenes olasz nő tört angolságával így válaszolt : „Nem, hiszen tönkreteszi a természetes környezetet. Valójában nem ez az élőhelye, csupán a tenger hőmérsékletének emelkedése miatt jelent meg errefelé.” Ezen beszélgetés alkalmával döbbentem csak rá igazán, hogy a klímaváltozás, a globális felmelegedés egyáltalán nem csupán a jövő generációit érinti, és hogy rövid időn belül érzékelhető, negatív változásokat idéz elő, amelyek életünk majdnem minden területére kihatnak és jelentősen megváltoztatják az alapvető viszonyokat. Az a tény pedig, hogy a tudósok többsége szerint az utóbbi ötven év éghajlati változásai nagyrészt egyértelműen emberi tevékenységre vezethetők vissza, még inkább elgondolkodtató. A probléma gyökerét a mindenki által jól ismert „üvegházhatásnál” fedezhetjük fel, amely önmagában véve természetes jelenség , hiszen nélküle Földünk átlaghőmérséklete 14 °C helyett csupán -19 °C lenne. Az üvegházhatású gázok koncentrációjának változása azonban már módosíthatja a föld légkörének energiamérlegét. A folyamat lényege, hogy minél több ilyen gáz halmozódik fel, annál kevesebb hő távozik a világűrbe, a troposzféra – a légkör alsó tartománya – pedig felmelegszik. A tudósok jelenlegi becslései szerint a föld felszíni hőmérséklete 1990 és 2100 között átlagosan 1,1-6,4 °C-kal növekszik majd. A hőmérsékletváltozás, valamint az óceánok szintjének emelkedése pedig jóval azután is folytatódhat, hogy ezen gázok kibocsátása már befejeződött. Ez annak köszönhető, hogy a széndioxid sokáig a légkörben marad, csakúgy, mint a többi üvegházhatású gáz, tehát többek között a metán, a dinitrogénoxid, a halogénezett szénhidrogének és a kénhexafluorid. Charles Keeling klimatológus volt az első,aki az ötvenes években megmérte a légkör széndioxid koncentrációját és görbén ábrázolta azt, ez az úgynevezett Keeling-görbe. Az említett grafikonon megfigyelhető az ún. fűrészfog-effektus, az erdők ugyanis minden tavasszal nagy mennyiségű széndioxidot vonnak ki az atmoszférából, ami a koncentráció visszaesésében jelentkezik. Az ősz beköszöntével növekszik a széndioxid koncentráció, ami a lebomlással jár együtt.
tizenkettedik oldal
Azonban minden ősz végén kicsivel több széndioxid marad a légkörben, mint amennyi előtte volt. Kijelenthető tehát, hogy az emberi beavatkozás egyértelműen befolyásolja a folyamatot, méghozzá egyre növekvő mértékben, hiszen a mesterséges eredetű üvegházhatású gázok légköri koncentrációja az 1990-es évekre elérte a valaha mért leg-magasabb értéket. Az IPCC (Intergovernmental Panel On Climate Change) jelentése a következőképpen határozta meg a világ széndioxid kibocsátását szektorokra lebontva: ipar: 43%, lakóépületek: 21%, egyéb épületek: 10%, közlekedés: 22%, mezőgazdaság: 4%. Bár a levegőbe kerülő természetes és mesterséges aeroszolok (egyszerű részecskék vagy folyadékcseppek) a lehűlés irányába hatnak, az üvegházgázok melegítő hatását nem tudják kellőképpen ellensúlyozni. Nem hagyhatunk szó nélkül egy másik álláspontot sem, amely szerint a globális felmelegedés természetes hatásokra vezethető vissza, a legfontosabb tényezőknek pedig a napciklust, a napállandót, a vulkáni tevékenységet és a föld pályaelemeinek változását tartja. A közvetlen okok mellett meg kell említenünk olyan folyamatokat is, melyek közvetett módon játszanak szerepet éghajlatunk változásában. Ilyen például az őserdők irtása. Az erdőégetés során átlagosan évente egy milliárd tonnával kerül több széndioxid a levegőbe, valamint az általuk képzett csapadék- és felhőmennyiség is elvész, ezáltal erősödik az üvegházhatás. Az ózonlyuk növekedése is fokozza a Föld hőmérsékletének emelkedését. Az ózon koncentrációjának csökkenésével a káros UVsugarak nagyobb mértékben hatolnak be a légkörbe. A „védőréteg” pusztulását egyébként főként a levegőbe kerülő atomos klór, fluor és bróm okozza. A globális felmelegedés hatásai között – amelyeket valószínűleg nem kerülhetünk el – említhetjük többek között a természeti környezet átformálódását, a tengerszint emelkedését, a csapadék eloszlásának megváltozását, valamint egyes állat- és növényfajok kipusztulását, amely egyidejűleg az agresszívebbek elszaporodását eredményezi. Újra megjelenhetnek rég legyőzöttnek hitt betegségek, mint például a malária, amely nagy kihívást jelent majd az orvostudomány számára. Az ökológiai egyensúly megbomolhat, az árvizek sosem látott mértékben megszaporodhatnak. Ez várhatóan befolyásolja a mezőgazdasági termelést és a fejlett országok GDPnövekedését, bár a közgazdászok között még mindig vitás, milyen mértékben. És mindez ez csak töredéke az aggasztó prognózisnak… Néhány gleccser rohamos olvadásnak indult. Jó példa erre a perui Quelccaya, melynek területe tízszer olyan gyorsan csökken, mint tíz évvel ezelőtt. A jégolvadás következményeként ugyanakkor nagy mennyiségű édesvíz kerülhet az Atlanti-óceánba, amely lelassítja és hosszú távon várhatóan megszünteti a Golf-áramlatot.
Nem feledkezhetünk meg továbbá az El Niño effektusról sem, amely azon időjárási rendellenességek gyűjtőneve, amelyek akkor lépnek fel, amikor valamilyen okból a Csendes Óceánban egy nyugat-keleti irányú meleg tengeráramlás jelenik meg. Ez elnyomja a Déli Sark felől érkező hideg áramlatokat és – többek között – hurrikánokat, szélviharokat idéz elő, mint például az 1998-ban Hondurasban és Nicaraguában pusztító Mitch hurrikán. A tavak eltűnésének jelenségét pedig mi sem példázza jobban, minthogy az Aral-tó is a kiszáradás szélére került. Az ENSZ először 1972-ben szervezett konferenciát a klímaváltozásról, ahol a résztvevők határoztak egy környezetvédelemmel foglalkozó ENSZ program, az UNEP elindításáról is. A WMO (Metorológiai Világszövetség) 1979-ben rendezte meg az első Világéghajlati Konferenciát, amelynek keretében felhívást intézett az országokhoz, hogy tartsák kordában az üvegházgázok kibocsátását, próbálják megelőzni a kedvezőtlenváltozásokat. Az IPCC ((Intergovernmental Panel On Climate Change), az éghajlatváltozás kérdéseivel foglalkozó kormányközi testület 1988–ban jött létre. Főbb feladatai a kiváltó okok rendszerezése, a hatások elemzése, illetve lehetséges válaszstratégiák készítése. A témában már több nemzetközi egyezmény született, ilyen például ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (United Nations Framework Convention on Climate Change, UNFCCC), és az ezt kiegészítő Kiotói Jegyzőkönyv, amelyben az aláíró országok vállalták, hogy az üvegházgázok kibocsátását 2012-ig átlagosan 5,8 %-kal csökkentik. Az egyezményt hazánk 2002-ben ratifikálta. Egy, a nagypapám által használt, 1927-ben kiadott lexikonban nem találtam utalást a klímaváltozásra, vagy bármely kísérőjelenségére. Persze, hiszen akkoriban ez még nem volt olyan általános téma, mint napjainkban, amikor (elviekben) minden a környezetvédelemről szól. Akkor, az akvárium kárpitján tovább sétálgatva pedig csak remélni tudtam, hogy nem jön el az a kor, amikor a mellettem úszkáló halak már kizárólag ilyen létesítményekben lesznek láthatóak. Borbás Dorottya
Járó-Kelő: Szováta, Medve tó Ahol a felszín is csak suttog…
Az már a harmadik nap volt, hogy a fejemet az ölébe mertem hajtani. Addig nem bíztam benne. Tudtam, hogy értem van ott. Épp annyira, mint a mellettem úszkáló bácsiért, és a lumbágójáért. Vagy a távolabb lubickoló lány hastáji fájdalmaiért. Tulajdonképpen több mint száz éve értünk van itt. Én pedig miatta jöttem ide, ezért a néma orvosért. A Medve tóért. Szovátafürdő picurka erdélyi település, és benne szinte mindenki magyar: a palacsintaárus éppúgy, mint a strand belépőit kezelő úr. Barátságosan mosolyognak az emberre. Ki van írva: gyerek és felnőtt jegy van. Azonban amikor felnőtt jegyet próbálunk venni, értetlenül néz ránk a pénztáros: „Diákok vagytok, nem?”. Szerényen bólogatunk. A hölgy pedig kiszámlázza a gyerekjegyet. Itt elég csak az idelátogatók kisujját elkérni. Nem kellenek siófoki árak. Nem kell siófoki bícsháusz fíling. A siófoki bájgúnárok és cicalányok is hiányoznak. Ide a gyógyulást remélő emberek jönnek. Bennük pedig meg lehet bízni, hogy maradnak, amíg csak tehetik, és úgyis eljönnek megint. Akkor meg minek bunkónak lenni? Egyébként: nehéz is lenne. A tó, a környező hegyek mélán bambulnak egymásra. A tűlevelűek és lombosok mozdulatlanok: a szél kerülőutat választ, nem igen viszi erre útja. Még a madarak is suttogva énekelnek, a kabócák vidám ciripelése hozzájuk képest hangzavar. Nem vagyok beteg. Mit keresek itt? Az igazság az, hogy a megfázásom is elmúlt már. De van, hogy az embernek nem a teste gyengélkedik, és ilyenkor tán nehezebb is orvosságot találni. Telhetnek el „eseménydús” hónapok, amik lefáraszthatják a lelket. És amit csak mertem remélni, amikor felkaptam a telefont, és a túlsó végnek szegeztem a kérdést: „Mikor megyünk Szovátára?”, az bizony igaz. Ez a hely a lelket is gyógyítja. Maga a tó heliotermikus. Felmérések szerint a századfordulón 80 fokot is elért a víz hőmérséklete, ami mára 30 fok körülire mérséklődött. A felszínen lévő vékony édesvíz az, ami átengedi a napsugarakat, hogy aztán az alatta lévő sós vizet fel tudják melengetni. Ennek a sós víznek köszönhetően lehet lebegni a vízen. Meg lehet ezt próbálni ülve, „állva” néha egy-két karmozdítással. Vagy: rá lehet feküdni a vízre. Szép egyenesen lebegni. Nincsenek hullámok, nem kell félni, hogy bántani fogja a tó a szemünket, arcunkat. Csak hagyni kell, hogy lebegjünk, miközben ő a fülünkbe suttog. Csendes szavait nem csak fürdés közben lehet hallani. Most, hogy itt az ősz, szépen partra tette betegeit a víz, de aki figyelmes ahhoz továbbra is beszél. Ki lehet ülni az út mentén kialakított teraszra, és onnan figyelni; a nyár múltával is zöld erdőben pedig nagyokat lehet barangolni. Ellátogatni a közeli településekbe, sóbányákba. Tanácsai ugyanis végig visszhangozni fognak. Még akkor is, amikor már rég magunk mögött hagytuk, és utunk hazafelé visz. Az egyetemi erdélyi út jelenleg szervezés alatt áll és még idén őszre várható! Figyeljétek a plakátokat, hogy Erdély sok más rejtett kincsével is megismerkedhessetek! Barát Zsófia
HÍVŐ SZÓ
25 éves az Egyházi Törvénykönyv Az 1983-ban megszületett második Egyházi Törvénykönyv, amely közvetlenül az 1917-es megjelenésű elődjének megreformált változata, több szempontból is jelentős újdonságokat hozott mind az egyházjog, mind pedig az egész Katolikus Egyház életében. Az új Codex Iuris Canonici (közismert rövidítése: CIC) megújításának, aktualizálásának terve már a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) előtt felvetődött. A reform szándékát még XXIII. János pápa jelentette be 1959-ben, és 1963-ban bizottságot is alakítottak az átdolgozás végrehajtására. A tényleges munka érthető módon mégis csak a Zsinat után vette kezdetét. A Zsinat elveire épülő új törvénykönyv ezt követően még majdnem két évtizeden keresztül készült, hangsúlyozottan kollegiális keretek között. Végül II. János Pál pápa hirdette ki, miután többekkel együtt ő maga is javította. Az ünnepélyes kihirdetés 1983. január 25-én a Sacrae disciplinae leges kezdetű apostoli rendelkezéssel történt. Ennek értelmében 1983 adventjének első vasárnapjától (nov. 27) lépett hatályba az új CIC, amely azóta is a Katolikus Egyház jogszabályainak legmagasabb szintjét jelenti. A Codex-nek, elődjéhez hasonlóan egyetlen hivatalos szövege az eredeti latin, fordításai csak az Apostoli Szentszék előzetes jóváhagyása után, a püspöki konferenciák engedélyével adhatók ki. Magyar nyelven az Erdő Péter bíboros, napjaink legnevesebb hazai kánonjogásza által fordított, szerkesztett, illetve magyarázatokkal ellátott, többszöri kiadást megélt változatból ismerhetjük meg a Törvénykönyvet. A fordító személye ez esetben garancia a hitelességre. Miben hozott tehát újat az 1983-ban megjelent új Codex az Egyház és a világ életében? Valójában nem is maga a CIC jelentett valódi újdonságot: a II. Vatikáni Zsinat volt az, amely megújította, de legalábbis elkezdte megreformálni az egész egyházi közgondolkodást. A törvényhozás, illetve az egyházjog egészének megújítása pedig a zsinati elvekre, mint alappillérekre épült. Fontos volt, hogy a Zsinaton olyan értékeket fedeztek fel, amelyekről addig az Egyház egyáltalán nem akart tudomást venni. A Római Katolikus Egyház többek között abszolút újdonságként felfedezi a vallásszabadsághoz való jogot, mint alapvető és jogos emberi igényt. Természetesen a társadalmi keretek, a mindenki által elfogadandó erkölcsi elvek és a közjó határain belül. Ennek egyik fontos jeleként az 1. kánon azonnal leszögezi: „Ennek a törvénykönyvnek a kánonjai csak a latin egyházra vonatkoznak”. Meg sem próbálja tehát minden ember életét erőltetetten leszabályozni, de még a görög katolikusok számára is csak a fő irányvonalakat mutatja meg. A vallásszabadság közvetlen zsinati alapja a Dignitatis Humanae kezdetű dokumentum. Másik nagy újdonsága a Zsinatnak, illetve a Codex-nek, hogy lényegesen nagyobb jelentőséget tulajdonít a világi (laikus) hivőknek. Az Egyház belátta, hogy ők azok, akik a világban élve, egyházi szempontból civil munkahelyeiken és az élet más szegmenseiben közvetlenül érintkezve a hívő és nem hívő emberekkel, a leghatásosabb
módon járulhatnak hozzá a világ megszenteléséhez. A CIC 225. kánonjának 1. §.-a így szól erről: „A világiaknak, akiket Isten – mint minden krisztushívőt – a keresztség és a bérmálás által az apostoli munkára küld, általános kötelességük és joguk, hogy mind egyénileg, mind társulásokban azon dolgozzanak, hogy az üdvösség isteni hírét az egész világon minden ember megismerje és elfogadja; ez a kötelesség különösen olyan körülmények közt sürgető, amikor az emberek az evangéliumot csakis általuk hallhatják, és Krisztust csakis általuk ismerhetik meg.” Így az, hogy a Zsinat óta az Egyház elismeri az állam szuverenitását a világ dolgait illetően, nem jelenti azt, hogy ezzel kivonulna a világból. Éppen ellenkezőleg. Az Egyház ezentúl még közvetlenebbül szólít meg minden laikus hívőt, legyen az tanár, marketing-menedzser vagy éppen politikus. Ennek a gondolatnak a fő zsinati alapja a Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúció. Mindenen túl különösen kiemelkedő jelentőséggel bír az új Codex Iuris Canonici legutolsó kánonjának befejező néhány szava. Az 1752. kánon az egész törvénykönyv egyfajta konklúziójaként leszögezi, hogy „a lelkek üdvösségének az egyházban mindig a legfőbb törvénynek kell lennie”. Ezzel a félmondattal kijelöli az Egyház számára egyetlen lehetséges utat, és egyszersmind jóformán felülírja az egész törvénykezési folyamatot. Hiszen az, ami a lelkek üdvösségére válik, kétségkívül nem minden esetben esik egybe azzal, ami törvényes vagy jog szerinti. E néhány gondolatot azért hangsúlyoztam, mert egyrészt a világ nagyobb része számára fontosságuk kiemeli őket még a többi újdonság közül is. Másrészt ezek jó illusztrálják a II. Vatikáni Zsinat és egyben az új Egyházi Törvénykönyv jelentőségét is. E kettő ugyanis valósággal új, minden eddiginél sikeresebbnek ígérkező úton indította el a Római Katolikus Egyházat. Teleki Levente
tizenharmadik oldal
Szauna Azt mondják, egészséges, így fogtam magam, és elmentem nyár közepén – amikor nem mellesleg általában kint is 40 fok van – szaunázni. Örök élmény maradt. Gondoltam, nincs még egy olyan eszement, aki ilyen hőségben extra módon izzasztja magát… Így reménykedtem, hogy azt a néhány négyzetméternyi területet egyedül fogom birtokolni. De sajnos nem így történt. Csalódnom kellett. Nem vagyok egy vézna, nádszál alkat, mégis törékenynek éreztem magam azok között az alakok között, akik odabent tanyáztak. No, sebaj, nyeltem egy nagyot, szippantottam még a kinti levegőből, s bementem. A sarokba akadt is egy hely. Lekucorodtam. Sususususususus… – Hallottam az alattam letyepetyélő némbertől. Egyfolytában csak szövegelt. Az elején még hallgattam, de mivel semmi értelme nem volt annak, amit összehordott, ezért feladtam, s kikapcsoltam az agyam. Próbáltam pozitívan felfogni a dolgot, hogy legalább még jobban megtanulom kizárni a külvilágot, s összpontosítani. Mégpedig a könyvemre. Nem tudom, miért, biztos intelligens(ebb)nek akartam tűnni, azért vittem magammal a fülkébe is… Tocs… tocs… - Ismételten erre neszeltem fel. Az egyik félszekrény simogatta sellő combjairól az izzadtság apró gyöngyszemeit, melyek nála már… Oh, inkább nem is folytatom. Úgy éreztem magam, mint Beethoven gazdája, mikor az a hatalmas eb ázottan megrázta magát, és csurom vizes lett minden. Hát, igen, kb. én is így jártam. Majd egy varázsütésre kiürült szauna, s elterülhettem a törülközőmön. S élvezhettem a magányt. Miközben elgondolkodtam azon, hogy mennyire lehet egészséges ez az egész, és tulajdonképp’ honnan is ered a szauna… Maga a szó finn eredetű, a savu, füst szóból származik. Mintának a finn szokások tekinthetők,
melyekkel a skandináv országokban előfordulók szinte teljesen megegyeznek. Régen a szauna multifunkcionális helyiségnek szá-mított, hiszen ez egy nagyon tiszta, hideg és meleg „közeget” is tartalmazó hely volt. Ezért használták alapvetően fürdőszobának, betegek gyógyítását és szülést is folytattak benne. S mivel eredetileg füstszaunáról lehet beszélni, húsfüstölésre is ezt használták. A mindennapoknak olyannyira része, hogy szinte minden munkahelyen, családban van szauna, mely nemcsak a kikapcsolódás, regenerálódás, relaxáció célját szolgálja, hanem egy-egy sikeres üzletet is jelent, ha a meghívott fél elfogadja a szívélyes invitálást. Az ottani szokások szerint teljesen mezítelenül kell használni. Természetesen a férfiak és nők külön fülkében izzadnak, illetve amennyiben erre nincs lehetőség, akkor a nők veszik először igénybe, aztán őket követik a férfiak. Majd a 70-90, de akár 130 fokos forróság után belecsobbanak a jeges vízbe. Vagy csak egyszerűen kiállnak a hidegbe, hogy lehűljenek. Az északiakkal ellentétben nálunk – több okból kifolyólag is – a ruhás változata terjedt el. Talán ez azzal is magyarázható, hogy itt nincs még minden háztartásban, s nyilván az ember vadidegenek és a másik nem előtt – mivel nálunk a két nem egyszerre, koedukáltan használja – levetkőzni. Rendszeres szaunázónak az tekinthető, aki legalább kéthetente részt vesz a „rituálén”. Igen, annak is nevezhetjük, hisz’ négy szakaszból – előkészítő, hevítő, hűtő és befejező – áll, s ezeknek a különféle alkalmazásai alapján lehet elkülöníteni a típusokat. Például: ingerllő vagy irritáló; élénkítő vagy tonizáló; lazító vagy relaxáló; kimerítő vagy exhaustív szaunázás. Az első mindössze egyszeri tartózkodást takar, mely 8-12 percig tart. Aztán utána következik a lehűtés. Ennek igen frissítő, élénkítő hatása van. A második az első három szakasz kétszeri ismétlését jelenti, s alapvetően ez is élénkítő hatású, bár jobban megterheli a szervezetet. A harmadik fajta
szintén az első három szakasz ismétléséből áll, de nem kétszer, hanem háromszor. Ez a leginkább stresszoldó hatású, legernyesztőbb típus. Vizsgaidőszakban kifejezetten ajánlott! (Kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg… Csak szólok, hogy utána elalszik az ember, mint a tejbepapi.). De még ezt is lehet fokozni a negyedik típussal, amikor is akár négyszer-ötször is ismételgetik a szakaszokat. Ennél többször azonban nem ajánlott, mert az más egészségkárosító hatásokat vonhat maga után. Egy ilyen után pedig fix, hogy aludni kell. Mindezek fényében eldönthetjük napszaktól, fáradtsági szinttől, későbbi teendőinktől és a szaunázás céljától függően, hogy melyik típust alkalmazzuk, és bármelyik mellett döntünk is, ne felejtsük el a szaunázás során elvesztett vízmennyiséget pótolni. S hogy mire is jó pontosan? Nos, edzi a szívet, javítja a vérkeringést, erősíti az immunrendszert, méregtelenít, stresszoldó hatású. Azt is mondhatnánk, hogy kismértékben orvosság, nagymértékben gyógyszer. Szülőhazájában, Finnországban van, hogy receptre írják fel. Ezek tudatában javaslom mindenkinek a szaunázást, de azért kérlek, nézzetek be a kabinba, mielőtt beléptek, hogy nehogy úgy érezzétek magatokat, mint a konzervben a heringek!
Mikola Orsolya
Problémák a magyar vendéglátással Az Ítélet elmúlt három számában három környékbeli éttermet teszteltünk (Spartacus, Apacuka, Zappa Café). Sorozatunk idén is folytatódni fog-e számunkban azonban tekintsük át, milyen bajokkal is szembesülhetünk, ha arra adjuk a fejünket, hogy felkeressük egy „vendéglátóipari üzemegységet”. Mi is a baj a mai magyar éttermi kultúrával? Mert baj az van bőven. Baj van a felszolgált ételek minőségével, a vendéglátóhelyek üzletpolitikájával, árszínvonalával, a személyzettel. Röviden: csaknem mindennel. Rendkívül büszkék vagyunk a magyar konyhára; azonban mit lát ebből egy hazánkba érkező külföldi? Egyen éttermekben egyen étlapokat, amelyeken ugyanazok a mirelit-alapanyagokból készült, egyforma ízű, agyonmikrózott ételek várják őt. Felhozatal? Bécsiszelet, hortobágyi húsos palacsinta, brassói (utóbbi azért is vicces, mert sikerült tönkretenni egyik legízletesebb ételünket; találtam már panírozott húsdarabkát brassóiban... vajon hogy került oda?), ehetetlen pizzák. Gulyások, amelyek köszönőviszonyban sincsenek az eredetivel, túlfűszerezve, hogy elnyomjuk a hús mellékízét, amit a takarmánytól kap (lásd: natúr, grill fűszersótól mentes sült csirkecomb – amely állatot nagyüzemi körülmények között nevelték – bőrének íze). Egyen étlapok? Sok esetben hiányzó ételleírások, ostoba fantázianevek („Pityu
tizennegyedik oldal
Kedvence”), vagy helytelen ételnevek („Gordon Blue” a „Cordon Bleu” helyett). Budapesti, közepes árkategóriájú étteremben „cápasteak” (muhahaha!). Kelletlen pincérek, bunkó kiszolgálás. Feltűnő trükközések, harmadnapos maradékból „átalakított” fogások; „hibás” bankkártyaolvasó, emiatt feltűnően magas számla. Idén még csak nyolc vendéglátóhely szerepel az Egyesült Államok Nagykövetségének feketelistáján, ahová azon vállalkozások kerülnek, akik durván megkárosították az állampolgáraikat (igaz, zömük night club); igaz a lista lassan frissül. Magyar borok? Fantasztikus boraink vannak, és nem csak a Takler-Gere-Bock-Dúzsi szegmens-
ben; hanem az egyel olcsóbb kategóriában is; de nem tudunk élni velük. Vendéglátóhelyen vagy az előbb említett kategória van, vagy az a típus, amelynek palackján a „H-1575” felirat szerepel, mint termelő... („Milyen borotok van?” „Piros és fehér.” Ááá!) A középborainknak nincs piaca. A Bortársaság és hasonlók még tartják őket, de nem igazán keresi őket a tipikus vásárló, mert nem tud róluk; a Tesco-Auchan-Cora triónak pedig már drágák. Eltűnnek. Magyarországon nincs Michelin-csillagos étterem, sőt, jó ideig még nem is lesz. Egyesek erre azt mondják, hogy nem is baj, hiszen nincs rá fizetőképes kereslet. Nos, itt a tévedés, méghozzá több helyen is. Egyrészt, a csillag odaítélése nem árszínvonal függvénye, másrészt a hazánkban található, magasabb kategóriás szállodák és éttermek java része áraiban nem marad el a bécsi, vagy müncheni műintézményektől, és – vélhetően – vendég is akad. Hiányzik azonban valami. Ez a valami a spiritusz, hogy törekedjünk valami jobbra, valami minőségire. Persze, egy-két csúcsétteremtől nem fog megváltozni semmi, azonban lassan leszivároghat a példa a hétköznapi vendéglátóhelyek szintjére is. Nincs igényünk rá. Mire alapozzuk turizmusunk, ha nem az ételeinkre? Mink van ezen kívül? Az éhes vendég hiába nézi meg Parlamentet, nem fog tetszeni neki. Horváth László
Viva la Coldplay CD-kritika, koncert-beszámoló
Egész télen csak elragadtattuk magunkat Repültünk a tetők fölött, gondolatban esküvőztünk Egész nyáron csak rohantunk De most gyere vissza a túlpartról, legyél türelemmel és ne félj már Mert nem, nem akarok már állandóan hadakozni És nem, nem akarom fegyverként használni, és újrahasznosítani a bosszút És nem, nem akarom követni a Halált és az Ő összes barátját! (Coldplay: Death and All Of His Friends) basszusra és dob ütemre épül, míg a „Strawberry Swing” már vidám gitár felütésekre. Az album mégis konzisztens marad, és ezt színvonalának köszönheti. Chris Martin elmondása szerint ez annyira így van, hogy míg ezelőtt volt benne némi kétség minden egyes CD kiadásánál, hogy megfelelő-e, ez esetben magabiztos az eredményben: ez eddigi legjobb munkájuk. És valóban: azokra az elemekre, amik védjegyüket adják, nagyon vigyáznak, és most sem feledkeztek meg róluk. Így változatlan az egyszerű dallam, amit minden számban végigvisznek, hogy a kifinomultságot inkább a szöveg, a többi hangszer komplementer szerepe és Chris hangja adja meg. Ennek ellenére nem biztos, hogy mindenkinek rögtön ennyire pozitívak a benyomásai az új albumot hallgatva. Ahhoz, hogy átcsepegjen belénk a rajongás érte, bizony nem árt egy légtérben lenni a bandával. Erre volt lehetőség Budapesten szeptember 23-án, amikor a Coldplay először lépett fel Magyarországon. Szóval képzeld el, hogy a szomszéd fiút/lányt egyszer csak fenn látod színpadon szerepelni! És akkor rájössz, hogy mindaz, amit ott látsz megvolt benne a lépcsőházban is. Na, de hogy Ő tényleg így tudjon sugározni… hogy ennyire, ennyire fantasztikusan tehetséges legyen… Hirtelen érzel valamit, hogy ez most más, ez most tényleg más… Nos, ez a koncert is ilyen egészen különleges élménynek bizonyult. Olyannak, amilyet kevés előadó tud nyújtani. Minden számnak külön karaktere volt: világítás, kivetítő motívumok – ez persze az alap. De a fiúk minden számot úgy tomboltak végig, mintha először
adnák elő. Chris éneke olyan volt, mintha bele akarna halni a dal boldogságába, fájdalmába. És amikor egy daluk fő jellemzője az volt, hogy szép: akkor azt az előadás nagyon-nagyon széppé varázsolta! Akkor a fiúk nevettek az ég felé, a kijelzőn tűzijáték ment, és a csarnok teteje billió számra ontotta a selyempapír-pillangókat. A banda és a közönség végig imádták egymást. Chris megtanult nem egy magyar kifejezést, hogy rajongóit így köszöntse, és a „Politic” c. számukba beleköltötte, mennyire örül első budapesti koncertjüknek. Rengetegszer váltottak helyet, a csarnok különféle pontján tűntek fel, hogy szinte mindenki egészen közelről láthassa, hallhassa, érezhesse őket. A közönség cserébe hangosan üvöltötte a „Viva La Vida” dallamát, minden alkalommal, amikor a csapat elcsendesül. A „Fix You”-n egy emberként énekelte, hogy „Lights will guide you home, And ignite your soul, And I will try to fix you”. Amikor ez megtörtént, Chris leguggolt a színpad szélére, hogy megköszönje, majd ahogy a nézők elcsendesedtek, ő is énekelve ígérte, hogy „A fények hazavezetnek majd, és meggyújtják a fényt csontjaidban – Én pedig megpróbállak rendbe hozni Téged”. És az utolsó szót megnyomta, mintha tudná: itt mindenkinek ez a szó a fontos. Lehet, hogy ő már ezerszer énekelte. De mi most halljuk először tőle, személyesen. És ez volt az a bizonyos pont. Ahogy egyszer csak az ember megérzi a szomszéd fiú/lány esetében. Egyszeriben tudja, hogy az a másik olyan különleges, hogy az semmihez nem fogható. Hogy olyan nincs még egy. Barát Zsófia
Barát Zsófia rajzai
Szóval képzeld el, hogy a szomszédban lakik egy fiú… vagy ha fiú vagy, legyen, mondjuk lány. Tudsz a létezéséről, és persze gyakran bele is botlasz. De hát az egyetemen, a barátok barátai között, az utcán még annyi fiúval/lánnyal találkozhatsz, aki felkeltheti a figyelmedet. Miért éppen ez az ember érdekelne itt a szomszédban? No: ez a helyzet a Coldplay-jel. Valamennyire szinte mindenki tud itt Magyarországon is a létezésükről. Vagy, mert hallotta a TV-n a „Clocks” első pár taktusát A Nagy Könyv „címdalaként”, vagy tudja, hogy a frontember, Chris Martin Gwineth Paltrow hollywoodi színésznő férje… vagy azért már hallott pár számot, amit a zenecsatornák úgyis lejátszanak olykor. A globális valóság azonban kicsit más: az együttes nevét a U2-val egy szinten szokás említeni, zenei díjaktól roskadoznak polcaik (16 közül 5 Grammy), jelenlegi albumuk, a „Viva La Vida or Death and All Of His Friends” pedig elnyerte az ugyan kérdőjelesen pozitív, ám mindenesetre elismerésre méltó, „a mindenkori legtöbbször letöltött” album címét. Nem rossz eredmény egy bő tízéves rock-csapattól. Az említett új CD azonban némileg eltér az eddigiek stílusától, ami egyébként az együttes jellemzése szerint „nagyon kemény lágy rock”. Kicsivel több a kísérletezés: a „Life in Technicolor” például szöveg nélküli és szinte elektronikus, míg a sláger „Vida La Vidá”-n már úgy érezni: egy egész vonószenekar követi Chris hangját. Maga a CD rettenetesen változatos: ötvözi a hangulatokat és stílusokat. Mindig más hangszer viszi az alap dallamot, adja meg a fő irányvonalát a számnak. Így ha mondjuk a „Violet Hill”-t nézzük, az egy nagyon kemény
tizenötödik oldal
Kari TDK
Felhívás!
2008. november 13. 14.00 óra II. János Pál terem (Díszterem)
A Szent István Társulat az új tanév kezdetén – 2008. szeptember-október hónapokban – a jogi karok hallgatói és oktatói részére kedvezményes áron kínálja megvételre Zlinszky János felsőoktatással kapcsolatos írásai gyűjteményét, mely „A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogés Államtudományi Karának kezdetei” cimmel jelent meg a 2008 évi könyvnapon. A kötet bolti ára 6800 Ft, most kedvezménnyel 5500 Ft-ért vehető vagy rendelhető meg a Szent István Jusztinianusz Könyvesboltjában, 1083 Budapest, Szentkirályi u. 30. sz. alatt. Levélbeni megrendelés esetén a kiadó utánvéttel küldi meg a kötetet.
Tisztelt Hallgatók! 2008 őszén is megrendezésre kerül a Kari Tudományos Diákköri Konferencia, melyen a résztvevők jogot szerezhetnek a 2009 tavaszára meghirdetett Országos Tudományos Diákköri Konferencián való szereplésre, illetve a legjobbnak ítélt dolgozatok bemutatói és opponensei között győzteseket hirdet és pénzjutalmakat oszt ki a Kar tanáraiból álló zsűri. Nevezni 2008. október 30-ig lehet bármilyen jogi témájú, maximum 100.000 karakter terjedelmű dolgozattal, melyet az adott tanszék vezetőjének ajánlásával együtt kérünk eljuttatni a Polgári Jogi Tanszékre (329-es szoba). Bővebb információkat a http://www.jak.ppke.hu oldal Hallgatóinknak / TDK pontja alatt találhatnak, további kérdéseiket pedig a pogacsas@jak.ppke.hu e-mail címre várom.
Dr. Jobbágyi Gábor
dr. Pogácsás Anett
tudományos dékánhelyettes tanszékvezető
TDK titkár
Tavasz, TDK, ébredés
Rendkívül jó érzés végigtekinteni a legutóbbi, 2008. április 25-én a II. János Pál Díszteremben megrendezésre került Kari Tudományos Diákköri Konferencia összesítő listáján – a lelkes résztvevők, a változatos témájú dolgozatok a komoly munka terén is egyfajta ‘tavaszi ébredésről’ tanúskodnak. Ez nem csak azért örvendetes, mert az idei kari verseny színesnek, érdekesnek bizonyult, hanem mert a 2009 tavaszán az Eötvös Loránd Tudományegyetem által vendégül látott országos versenyre is felkészült hallgatókat, ígéretes dolgozatokat nevezhetünk. Ahogyan Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke fogalmazott a Magyar Tudományos Akadémián tartott legutóbbi OTDT ülésen: „Az intézményi konferencia nagy jelentőséggel bír, hogy a tömegképzésben legyen alkalma a tanárnak megtalálni a tehetséges és szorgalmas diákot, a diáknak meg a tanárt.”. Az ilyen együttműködés és elmélyült kutatómunka eredményeként idén tavasszal Karunkon igen értékes pályaművek kerültek bemutatásra, a legkiválóbb dolgozatok szerzői és a legjobb opponensek pedig természetesen ezúttal is díjazásban részesültek: A dolgozat szerzője
A dolgozat címe
Tanszék
Konzulens
Opponens
Fröhlich Johanna
A demokrácia és a morális alkotmányértelmezés
Alkotmányjogi Tanszék
Dr. Balogh Zsolt
Techet Péter
Serák István
A privátautonómia kérdésköre a szerződési jogban, avagy valóban diszpozitív-e a Ptk.?
Polgári Jogi Tanszék
Dr. Koltay András
Techet Péter
Nagy Gusztáv
A pénzügyi-gazdasági alkotmányjog alapjai
Alkotmányjogi Tanszék
Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
Berkes Lilla
Sipiczky János
Az önkormányzati rendeletek megalkotásának és hatályosulásának vizsgálata a gyakorlatban
Alkotmányjogi Tanszék
Dr. Hajas Barnabás
Tőzsér Tamás
Techet Péter
Az alkotmányozás mint egzisztenciális-faktuális jelenség
Alkotmányjogi Tanszék
Dr. Varga Csaba
Serák István
Techet Péter
Ideiglenes ideiglenesség?
Alkotmányjogi Tanszék
Dr. Varga Csaba
Fröhlich Johanna
Baruch Kriszta
A büntetés-végrehajtást övező európai és magyar garanciarendszer
Büntetőjogi és Büntetésvégrehajtási Jogi Tanszék
Dr. Vókó György
Szakács Nóra
Józsa Katalin
Küzdelem az állatkínzás ellen a jog eszközeivel – a magyar szabályozás története és nemzetközi kitekintés
Büntetőjogi és Büntetésvégrehajtási Jogi Tanszék
Dr. Békés Ádám
Havasi Szilvia
Korbuly Tamás
A csalás tényállásának és a tényállás körének változása – különös tekintettel a számítógépes csalásra
Büntetőjogi és Büntetésvégrehajtási Jogi Tanszék
Dr. Belovics Ervin
Lovász Éva
Anya és csecsemő a börtönben
Büntetőjogi és Büntetésvégrehajtási Jogi Tanszék
Mocsári Alíz
Tóth-Zsámboki Judit Az életveszélyt okozó testi sértéssel kapcsolatos problémákról
Helyezés
legjobb opponens
II. helyezés
Dr. Vókó György
Varga Orsolya
Büntetőjogi és Büntetésvégrehajtási Jogi Tanszék Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Környezetjogi és Gazdasági Szakjogok Tanszék Környezetjogi és Gazdasági Szakjogok Tanszék
Dr. Békés Ádám, Dr. Újvári Ákos
Zalka Gábor
Dr. Tóth Mihály
Kelédi Annamária
Dr. Radnay József
Papp Tímea
III. helyezés
Dr. Tóth Tihamér
Pintér Győző
I. helyezés
Czégény Sándor
Autonómia vagy elkészítés (nyomozás a büntetőeljárásban)
Rádi Péter
Képesek lesznek-e megmaradni az üzemi tanácsok, áldozataivá válnak? avagy a szakszervezetek kényszer
Urbán Péter
Versenyszabályok alkalmazása a postai ágazatban
Wachtler Angéla
Az európai integráció hatása magyar közigazgatásra, különös tekintettel a kistérségekre
Közigazgatási Jogi Tanszék
Dr. Gerencsér Balázs
Krizsán Adrienn
Horváth Marcell
A Panama-csatorna szerződések. Egy kis nemzet küzdelmei az önállóságért.
Európajogi és Nemzetközi Közjogi Tanszék
Dr. Kovács Péter
Várnai László
Csíky András
A hadifoglyokra vonatkozó nemzetközi normák változása
Európajogi és Nemzetközi Közjogi Tanszék
Dr. Jaskó Luca
Padányi József
Fábián Beatrix Hajnalka
Az orvos polgári jogi felelőssége – Az orvos kárfelelősségének vizsgálata a megbízási és a vállalkozási szerző és figyelembe vételével
Polgári Jogi Tanszék
Dr Landi Balázs
Konta Balázs
Farkas Balázs
Kontraktuális és deliktuális felelősség összefüggései és elhatárolása
Polgári Jogi Tanszék
Dr. Lábady Tamás
Gazsó Balázs László
Jelzáloghitelek az EGT-ben, különös tekintettel a német, osztrák, Gazsó Balázs László svájci és magyar megoldásokra
Polgári Jogi Tanszék
Ifj. Dr. Lomnici Zoltán
Póta Margaréta
Jánosi Attila
Az egészségügyi tevékenységgel kapcsolatos kártérítési perek
Polgári Jogi Tanszék
Dr. Jobbágyi Gábor
Veres Zoltán
Kretter Diána
Politika és média a jogi szabályozás tükrében
Polgári Jogi Tanszék
Dr. Koltay András
Tamás Kinga
Kurucz Réka
A mezőgazdasági földterület megszerzésének szabályozása, különös tekintettel az Európai Bíróság Dániával szemben hozott ítélete kapcsán
Polgári Jogi Tanszék
Dr. Bagi István
Dorn Adrienn
Póta Margaréta
Az orvosi felelősség
Polgári Jogi Tanszék
Dr. Koltay András
Kocsis Péter
Tóth Viktória
Az abortusz jogi szabályozása Európán kívül
Polgári Jogi Tanszék
Dr. Jobbágyi Gábor
Jánosi Attila
Bartus Katalin
A Lámfalussy-modell és annak jogi megvalósítása, hatásai és a kapcsolódó magyar szabályozás
Kereskedelmi Jogi Tanszék
Dr. Csehi Zoltán
Molnár László
Goldea Dániel
A magyarországi kis- és középvállalkozások tőkfinanszírozásának jogi kérdései és problémái
Kereskedelmi Jogi Tanszék
Dr. Csehi Zoltán
Baranyi Erika
Pintér Attila
Faktoring oda és vissza; szerződéstípusok határain túl
Kereskedelmi Jogi Tanszék
Dr. Brehószki Márta
Szabó Andrea
Somogyi Zsolt
A társasági jog alanyainak polgári jogi felelőssége
Kereskedelmi Jogi Tanszék
Dr. Brehószki Márta
Juhász Júlia
Somlai Dorottya
Jog a realista prózában és a francia polgári törvénykönyv mint irodalom
Jogbölcseleti Tanszék
Dr. Paksy Máté
Bálint László
II. helyezés
legjobb opponens
A ‘tavaszi ébredésről’ lekésett hallgatók a várhatóan 2008 őszén megrendezésre kerülő következő kari versenyen még jogot szerezhetnek a közelgő országos megmérettetésen való részvételre. További részletekért bátran vegyék fel velem, illetve a tanszéki TDK titkárokkal a kapcsolatot, és mindenképp érdemes időnként ellátogatni a http://www.jak.ppke.hu/hallg/index.html, TDK oldalra is.
Pogácsás Anett
Kari TDK titkár pogacsas@jak.ppke.hu