XIII. évfolyam 4. szám

XIII. évfolyam, 4. szám e-mail: itelet@jak.ppke.hu honlap: www.jak.ppke.hu/itelet

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának hivatalos lapja

Ítélet

HÖK Egy új kezdet hajnalán Schanda Balázs

Diákhitel

Hitkérdések

Sportjog

Crossover

Békés Imre

2010. október 22.

Köszöntõ

„Addig volt az Istennek áldása rajtunk, addig volt országunk, míg az mi hitünk virágjában volt” (Pázmány Péter) IMPRESSZUM

Felelõs kiadó: Dr. Schanda Balázs dékán A szerkesztõbizottság tagjai: Aradszki Dea (mûvészet), Bende Tamás (irodalom), Bárth Bertalan, Both Hunor, Horváth László (kulinária), Hrecska Renáta, Kis-Molnár Flóra, Koltay András (felelõs szerkesztõ), Konta Balázs, Mikola Orsolya (interjú), Palócz László (kari közélet), Sergõ András (karrier), Stevanyik Ádám (sport), Szabó Imre (közélet), Teleki László, Teleki Levente (egyház), Tóth Bálint András (kari közélet) Szerkesztõség: PPKE-JÁK, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 26., 319-es szoba E-mail cím: itelet@jak.ppke.hu Honlap: www.jak.ppke.hu/itelet Nyomdai kivitelezés: Villkesz Nyomda, 1011 Budapest, Iskola u. 13.

TA R TA L O M

HÖK választás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .3. oldal Másik történet – avagy beköszön a Karrier Iroda . . . . . . . . . . . . .3. oldal Karrier Iroda Õszi Programok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .3. oldal Kari TDK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .3. oldal Folyt. köv.: Pázmány Szalon! – interjú Horváth Attilával . . . . . . .3. oldal In memoriam… . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .3. oldal Búcsú a Pázmánytól – Diplomaosztó beszéd . . . . . . . . . . . . . . . . . .4. oldal Vitázzunk egy tea mellett! – Teaest Christián Lászlóval . . . . . . . . .4. oldal Kulturális Örökség Napja a Jogi Karon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .5. oldal Egyetemünk múltja, jelene és jövõje – interjú Schanda Balázzsal . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .5. oldal Egy régi intézmény gyermekbetegségei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .7. oldal Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár: Nomen est omen . . . . . . . . . . . .8. oldal Színpompás város – Vasarely Budapest utcáin . . . . . . . . . . . . . . . .8. oldal Egy város más szemmel: Santiago de Chile . . . . . . . . . . . . . . . . . .9. oldal Diákhitel vs. Diákmunka . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .9. oldal Az ember útjai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .10. oldal Új utakat kell keresni – Interjú Nemes Andrással . . . . . . . . . . . . .10. oldal Megvádolt Egyház – Botrányok és ami mögöttük van . . . . . . . . .11. oldal Kiss Molnár Flóra: Avalon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .12. oldal Bende Tamás: üzenet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .12. oldal Finy Petra: histeria grandiflora . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .13. oldal Cukormázas tiniálom – Katy Perry: Teenage dream . . . . . . . . . . .14. oldal Amikor a rocker is operát dúdol . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .14. oldal Nevem: Senki . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .14. oldal Rock, Jonas, Satöbbi – Rock Tábor 2 – a Záróbuli . . . . . . . . . . . .15. oldal 2ne1 – Keleti siker nyugati zenében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .15. oldal Kylie (és) az istennõ – Kylie Minogue: Aphrodite . . . . . . . . . . . . .15. oldal Miért fontos a sport? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .16. oldal Megkezdõdött a Pázmány Labdarúgó Liga õszi idénye! . . . . . . .16. oldal

Toborzás!

Az Ítélet szerkesztõbizottsága szeretettel várja minden olyan hallgató jelentkezését, aki szívesen részt venne az újság munkájában. Jelentkezni lehet e-mailben vagy személyesen a szerkesztõség bármely tagjánál.

Látogassatok el az Ítélet honlapjára, ahol többek között megtalálhatjátok a lap korábbi számainak archívumát! www.jak.ppke.hu/itelet Csatlakozzatok hozzánk Facebook-on is!

Új év, új kezdet. Különösen igaz ez Gólyatársainkra, akik csupán egy-másfél hónapja kezdték el átélni, megtapasztalni, milyen is egyetemi polgárként élni. Nektek csak egy nagy „elõdünket” idézve üzenhetek: „Nem ígérhetek mást, csak vért és verítéket.”

Mindazonáltal a vért és a verítéket könnyen feleditek majd, mert harmadéves hallgatóként bátran mondhatom: egyetemünk végtelen sok örömteli pillanattal lát majd el Benneteket. Kiváló tanárok és hallgatótársak kísérnek majd Mindnyájatokat az itt töltött három, öt, esetleg tíz, húsz év során.

Ez az év azonban nem csak elsõ éveseink életében hozott nagy változást, Egyetemünk is kívül-belül megújult. A felújítási munkálatokat mindannyian láthattuk-láthatjuk, ám a színfalak mögött bizony sok-sok személycsere is történt. Legfontosabb itt kiemelni, hogy Szilágyi Demeter, aki a Hallgatói Önkormányzat elnökeként 2008. óta sikeresen egyengette a hallgatók és tanárok közötti kapcsolatot, párbeszédet alakított ki az olykor ellenérdekû felek között, ebben az évben átadta a stafétabotot Palócz Lászlónak, harmadéves hallgatótársunknak. A kihívásokkal most egy sok tekintetben megújult, friss HÖK veheti fel a harcot.

Talán nem itt lenne a helye, de nem mehetünk el szó nélkül a téma mellett. Elmúlt a nyár. Sajnos ez a rövidke két hónap, karunk két hallgatóját és egy kiváló professzorát vitte magával: Marosi László Bálint, Kónyi-Kiss Domonkos és Békés Imre professzor úr hagyott itt bennünket. Békés Tanár úrról mindössze annyit mondhatok: megtiszteltetés, hogy tanulhattam Tõle. Emlékükre álljon itt ez a néhány sor: „Nagyon akartam élni még, Érezni szívetek melegét.

Nem adta a sors nekem, Elvámolta az életem.

Búcsú nélkül kellett elmennem, Õrizzetek szívetekben.”

Ebben a hónapban ünnepeljük az 1956-os forradalom évfordulóját is. 23-án mindannyian gondolkozzunk el egy kicsit hazánk elmúlt ötvennégy évén. Most úgy tûnik, hogy változások indulnak el nemzetünk életében – rajtunk a sor, hogy kézbe vegyük lehetõségeinket!

Nem szeretném szomorkás hangulatban zárni a köszöntõmet, így felhívnám a figyelmeteket arra, amit bizonyára Ti is elsõ pillantásra észrevettetek: az Ítélet megújult külsõvel kezdi el ezt a szemesztert. Arra buzdítanék mindenkit, hogy mondja el véleményét, szívesen fogadjuk az építõ kritikákat – hiszen ez a lap a Tiétek, Nektek szól!

Nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket az Ítélet új arculata.

Ahhoz viszont, hogy belsõleg is megújulhassunk, vérfrissítésre van szükségünk! Várjuk mindazon vállalkozó kedvû hallgató jelentkezését a szerkesztõségünkbe, aki érez magában vágyat az írásra!

Ne az asztalfióknak írjatok, hanem mindenkinek! Vers, novella, kritika és vélemények – bármit hozhattok, ami csak a tollhegyen kifér!

Végezetül ezúton kívánok sikeres új tanévet minden Pázmányos hallgatónak és oktatónak egyaránt!

– második oldal –

Hrecska Renáta

Kari Közélet Búcsú Békés Imre professzortól, a diáktárstól, munkatárstól és baráttól…

Zlinszky János professzor beszéde a temetésen, 2010. július 16.

Aki elmegy, kissé mintha meghalna. Aki meghal, mintha csak épp elmenne. El, oda, a szomszédba, ahol kész a hely mindannyiunk számára, ahol a kis halálok, nagy elválások után a végleges, teljes, szeretetben beteljesülõ nagy együttlét nyugalma, békéje, öröme következik.

Ez a mi hitünk. Nem is úgy állunk hát itt, az idõleges elválás végsõnek tûnõ pillanatában, mint akiknek nincs reményük. Nem a kétségbeesés, nem a kényszerû belenyugvás, nem is a vég, a befejezés érzése tölt el bennünket. Talán azok is, kissé, emberek vagyunk, és gyarló hitünk távol van a tudás biztosságától. Mégis, a beteljesülés, a siker, a jól végzett munka tudata az, ami elsõsorban eltölt bennünket, mikor e ravatal elõtt állunk, búcsúzón fejet hajtunk.

Búcsúzunk. Nem örökre, de bizonytalan idõre. Búcsúzunk, és e búcsú több szálon is indokolt. Búcsúzom a diáktárstól. A diáktársak nevében is, akikkel együtt koptattuk a budapesti piarista gimnázium padjait, együtt töltekeztünk pietate et litteris, majd érett férfiúságunk elsõ lendületével együtt jártuk az alma mater studiorum, a Pázmány alapította királyi egyetem széles képcsõit, készen arra, hogy a jog és igazság fegyvereivel harcoljunk a haza, a nemzet, polgártársaink igazáért.

Aztán a nagybetûs élet küzdõterén, immár a hivatásunk megkövetelte tudás fegyverzetében, egy ellenséges, igazságot torzító és jogot politikai eszközzé alacsonyító társadalmi rendszer keretei között, együtt munkálkodtunk a jó megtartásán, a jobb alapozásán, a jövõ építésén. Családban, baráti körben, a hivatás adta lehetõségekkel élve, és nem visszaélve, elvhûn, de nem haszonelvûn. Tanítva, amit tudtunk, hittünk, és remélve, hogy minden ellenkezõ jellel szemben értelme van annak, amit meggyõzõdéssel teszünk, ha vetünk, alapozunk.

Hosszú volt az út és rögös. Nehéz a pálya és nem akadálymentes. Csapdákkal, hamis útjelzésekkel, meredek kaptatókkal bõvelkedõ. Közben „az útfélen itt-ott egy kis virág nekünk nyitott: azt leszedve, megvolt szívünk minden kedve.” Közben, körültekintve, láthattuk, hogy ha kevesen vagyunk is, de nem vagyunk egyedül.

Hogy baráti, egyetértõ, együtt érzõ társak csapata mozog velünk, köröttünk. Ez erõt adott, biztatást, vigasztalást. Most búcsúzom a pályatárstól, akinek hivatástudatán nem csak kollégák, de új nemzedékek sora erõsödhetett, nõhetett fel a jogállamért vívott harcban. És végül, mintegy a pálya megkoszorúzásaként, búcsúzom a csapat nevében, amely ennek a jogállamnak új mûhelyt, új szentélyt épített: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának

tanárai, munkatársai, hallgatói nevében. Feltekintve arra a kollégára, aki az épület egyik saroktornyának emelését, alakítását vállalta, élete immár nyugalmat érdemlõ szakaszában, fiatalos hévvel és lendülettel.

Jó tizenöt éve az osztrák követség szalonjában, barátunk és iskolatársunk követi megbízását ünnepelve, elõször került szóba közöttünk az új Kar, elõször ott vetettem fel, bízva, kérve, hogy a jogtudomány egyik klasszikus ágának gondját-baját vegye át és alakítsa legjobb belátása szerint. Ki láthatta még akkor, mi fog kinõni „ebbõl a kisded makkból”. Ámde nyilvánvaló volt, hogy éppen a fõtárgyak megalapozása, méltó kezekbe adása meghatározó lesz az intézmény híre-neve, felvirágzása szempontjából. Nekem, aki az összefutó szálakat iparkodtam kézbe fogni és tartani, nagy megnyugvást és bíztatást jelentett, mikor Imre barátom elsõ szóra határozottan és fenntartás nélkül felvállalta az új Karon a büntetõjogi intézet szervezését és irányítását, a tárgy gondozását és oktatását. Tudtam, méltóbb kézbe nem adhatom, és hittem, hogy a vállalt feladatot lehetõ legjobban fogja megoldani. Így is lett. Békés Imre professzor úr meghatározó egyénisége az alapítók körének. Mikor 2000 tavaszán az elsõ diplomákat adta ki a sok nehézséget diadallal legyõzött és beteljesült intézmény, az útnak bocsájtott fiatal doktorok elsõ két csoportját mi ketten búcsúztattuk. Akkor kötötte õ az ifjúság lelkére, a bírói hivatástudat gyönyörû példáját felidézve, hogy az igazságért mindent érdemes feláldozni, az igazságot semmiért nem adhatjuk el.

Ha most megszólalna, elmondhatná az apostollal: a jó harcot megharcoltam, a futást elvégeztem, végezetül eltétetett nekem az igazság koronája. De nem csak nekem, hanem mindazoknak, akik ezt az utat járják, ezt az igazságot vallják, nyomomat követik. Mindazoknak, akik ma nagy számmal állnak e ravatal körül, és tesznek, – remélem és bízom benne, – szívükben fogadást, hogy hívek lesznek mesterük tanításához, megõrzik és érvényesítik az igazságot, és ez által megszerzik a nemzetnek, a rájuk bízott közösségnek, a szabadság alkotó örömét!

Példaképe és mestere voltál az ifjúságnak, Imre, légy pártfogója és közbenjáró közös mûvünkért a másik parton is. Ott, ahol immár végsõ békédet megtalálod, ahol reményünk szerint nemsokára találkozunk: öreg diákok, öreg tanárok, kongeniális kollégák. E találkozó reményében búcsúzunk Tõled szeretettel és el nem múló hálával mindazért, amit tettél, mindazért, amit adtál. Köszönünk mindent, és õrizzük hagyatékodat!

Folyt. köv.: Pázmány Szalon!

Nem telhet el szemeszter Pázmány Szalonunk nélkül: három felejthetetlen és felülmúlhatatlan szerda este a kulturális szórakoztatás jegyében Horváth Attila Tanár Úrnak és Szilasi Alex zongoramûvésznek köszönhetõen. S hogy mi lesz az idei program? Horváth Attila Tanár Urat kérdeztem.

– Mikor és minek a jegyében zajlik majd az idei elsõ Szalon?

– Október 13-ára, a Pázmány-napra szervezzük Humor a zenében – zene a humorban címmel. Egy már korábban fellépõ vendégünk, Kovács András Péter közremûködésével tervezzük az idei elsõ estet. Kicsit populárisabb, könnyedebb a téma. Felvezetés...

– Hogyan került kapcsolatba a már országszerte ismert stand up comedy-ssel?

– Kovács András Péter annak idején az ELTE-n jogot végzett, majd tanársegédünk volt, csak aztán elcsábította a showbusiness. Nagyon jó zenei érzékkel rendelkezik, tavaly is remekül bele tudott illeszkedni a mûsorba és hatalmas sikere volt.

– A további estek is kicsit könnyedebb témákat dolgoznak fel?

– Nem, hiszen egy alkalommal Széchenyi halálának százötvenedik, egy másik alkalommal pedig Erkel születésének kétszázadik évfordulójára emlékezünk.

– Széchenyi? És a zongora?

– Hát igen, nagyon sokan nem is tudják, hogy milyen sok mindennel foglalkozott a legnagyobb magyar: többek között hazánk zenei életével is. Õ volt az, aki például rábeszélte Liszt Ferencet, hogy alapítsa meg a Zeneakadémiát, de támogatta Erkelt is, figyelemmel kísérte az egész magyar zenei életet. Tudjuk, hogy az elsõ magyar kaszinót is õ hozta létre, de azt nem igazán, hogy

az ún. kaszinóbálokon nyitótáncként bevezette a palotást, mely el is terjedt. (A gólyabálokat is ezzel nyitják meg.)

– A Zeneakadémia 1875-ös megalakításánál Erkel is közremûködött és elsõ igazgatója volt, míg Liszt az elsõ elnöke.

– Az Erkel-évforduló november 7-én lesz: kétszáz éve látta meg a napvilágot a Himnusz megzenésítõje, a Bánk bán címû opera komponálója, de már nagy erõvel készülünk a következõ esztendõre, amikor meg Liszt Ferenc születésének ünnepelhetjük kétszázadik évfordulóját.

– Ebben az évben a híres lengyel zeneszerzõ, Chopin volt középpontban, szintén születésének kétszázadik. évfordulója alkalmából.

– A 2011-es esztendõben pedig Lisztre kell felhívni a figyelmet: s errõl nekünk kell gondoskodnunk.

Egyelõre sajnos, nagyon kevés programot látok: a régi kormánynak már nem, az újnak pedig még nem volt ideje erre koncentrálni. Pedig nagyon érdekes, hogy a Chopin-évforduló miatt a lengyelek voltak az EU soros elnökei, s ezért küzdöttek, hogy az évfordulóra ily módon is rá tudjanak erõsíteni. Nekünk meg teljesen véletlenül az ölünkbe hullott ez a lehetõség, amivel élnünk is kell(ene). Nagyon sokan például nem tudják, hogy Liszt magyar volt és mindig is magyarnak vallotta magát. Van egy törekvésünk is ezzel kapcsolatban: szeretnénk, hogy ennek apropójából kicsit nagyobb volumenû legyen a Szalon és az országos ünnepségekbe is bekapcsolódnánk.

De addig is, jó szórakozást a következõ Szalonokhoz!

Ne felejtsétek: szerda, 18.30, II. János Pál pápa terem.

Mikola Orsolya

– harmadik oldal –

HÖK választás Az augusztus 27-i HÖK Küldöttgyûlés a leköszönõ Szilágyi Demeter utódjául, szeptember 1-i hatállyal Palócz Lászlót, lapunk szerkesztõségének munkatársát választotta elnöknek.

A szeptember 20-i HÖK Küldöttgyûlésen a tagok az alábbi tisztségviselõket választották meg: Általános alelnök: Nagy Adrienn Rendezvényszervezõ Bizottság Elnök: Huszár Péter PR- és Marketing Bizottság Elnök: Besenyei Ádám Diákjóléti- és Tanulmányi Ügyek Bizottsága Elnök: Tóth Bálint Gazdasági Bizottság Elnök: Hetzl Norbert Felügyelõ Bizottság Elnök: Sokolowski Márk Érdekképviseleti referens: Szabó Imre Kulturális referens: Bujdos Iván Sport referens: Stevanyik Ádám Irodavezetõ: Csáki Réka

Másik történet – avagy beköszön a Karrier Iroda Karrier Iroda negyedszer. Kezdhetném így, azaz nem túl eredeti módon idén már negyedik beköszönésünket, aminek lényege persze idén is ugyanaz (figyelem, ez a cikk semmi újat nem fog tartalmazni), mint mindig, vagyis hogy van új látni-, hallani-, tanulnivaló a hármas elõadón és a közig-tanszéken túl.

Szeretnénk idén is – az eddigi évekhez hasonlóan – képzésekkel, egy-, kétnapos vagy akár egész féléven át tartó okosításokkal kedveskedni. Minden olyannal, amit a jogi oktatás szükségszerûen nem bír el, nem is lévén feladata; mégis fontos, mondjuk úgy, nélkülözhetetlen a sikeres elhelyezkedéshez, hovatovább érvényesüléshez.

Ha ezzel megvagyunk, „kereshetünk is egy jó kis helyet még ma” – ahogy az Illés örökzöld dalában megírta. Gyakorlati és állásajánlatainkkal keressük a legmegfelelõbb diákot a legmegfelelõbb munkára.

Nem feledkezünk el a nemzetközi igazgatás szakon tanuló diákjainkról sem. Az õ esetükben különösen törekszünk az igények és a lehetõségek összehangolására. Mire és hogyan gondoljon a világ arra, amit e falak között csak úgy hívunk: nemzetközi igazgatás.

A munka után pedig a szórakozás: az idén alakuló Pázmány Alumni Mozgalom hamarosan alumni konferenciával, és Pázmányos iwiw-vel érkezik. Ez azonban egy másik történet, egy másik Ítélet számba.

Sergõ András

Karrier Iroda – Õszi programok Október 6. – December 7. Õszi 6-osfogat – karrierdélutánok kéthetente Október 15-16. / Állásinterjú tréning November 6-7. / Olvasásfejlesztõ tréning November 18. / Pázmány Alumni Konferencia www.jak.ppke.hu/karrier

Kari TDK eredményei 2010. október 4.

I. helyezett: Schneider András (opponens: Varga Ádám), Cím: Szabad felhasználás a büntetõjogban – különös tekintettel a fájlcserére, Konzulens: Dr. Belovics Ervin, 69 pont I. helyezett: Enesey Eszter (opponens: Baku György), Cím: A védelemhez való jog biztosítása a Nürnbergi perben, Konzulens: Dr. Belovics Ervin, 68 pont II. helyezett: Tõzsér Tamás (opponens: Kovács Zoltán), Cím: „Parlamentalizálódás” az Európai Unióban – változások és lehetõségek a Lisszaboni szerzõdés tükrében, Konzulens: Dr. Szilágyi Pál Béla, 67 pont II. helyezett: Lévai Gábor (opponens: Kurunczi Gábor), Cím: A tõle elvárhatóság problematikája a büntetõjogban, avagy a szubjektum elõre látásának és gondosságának határai, Konzulens: Dr. Belovics Ervin, 65 pont III. helyezett: Dömötörfy Borbála (opponens: Decsi Tamás), Cím: Versenyjog és választottbíráskodás, Konzulensek: Dr. Raffai Katalin és Dr. Szilágyi Pál Béla, 63 pont III. helyezett: Kurunczi Gábor – Ráth Olivér (opponens: Varga Ádám), Cím: Az ingatlanadóról, Konzulens: Dr. Halász Zsolt, 62 pont Kiváló opponensek: Varga Ádám (Komáromi Dóra dolgozata, A közszereplõk hírnév- és becsületvédelme, Konzulensek: Dr. Belovics Ervin és Dr. Koltay András, 61 pont) Baku György (Kevevári István dolgozata, Vita és megismerés – Retorika és dialektika a klasszikus és posztmodern korban, Konzulens: Dr. Frivaldszky János, 50 pont) Csányi Nikolett (Mészáros Ádám dolgozata, A jogos védelem és a végszükség összehasonlítása, Konzulens: Dr. Ujvári Ákos, 48 pont)

Kari Közélet

Vitázzunk egy tea mellett! – teaest Christián Lászlóval Szolgálunk vagy Védünk?

Az idei félév elsõ teaestjén Dr. Christián Lászlót, a Közigazgatási Jogi Tanszék oktatóját láttuk vendégül.

Mondhatnánk, hogy már-már hagyománnyá vált rendezvényünk, azonban ez az est kicsit más volt, mint az eddigiek. Más volt, mivel most nem a Pázmányosokat feltétlenül érintõ, a jogászi és igazgatási szakma szempontjából fontos kérdést boncolgattunk, hanem visszatérve a tavaly õszi szemeszterhez, egy különösen meghatározó és érdekes területet vettünk górcsõ alá, jelesül a rendészetet, illetve annak jövõjét.

Meghatározó ez a terület, mivel életünk mindennapjait befolyásolja, hogy milyen változások mennek végbe a rendvédelmi szerveknél. Érdekes is egyben, hiszen ha rendvédelemrõl, illetve rendészetrõl beszélünk, akkor olyan „közkedvelt” témákat is érintenünk kell, mint például a nemzetbiztonság, a terrorelhárítás vagy a politikai közbeszédben mára napi szinten emlegetett közbiztonság.

“Szolgálunk vagy védünk, avagy merre tart a rendészet?” – a feltett kérdésre szinte lehetetlen

röviden válaszolni. Christián László felvezetõjében több szempontból közelítette meg a témát.

Történt-e valódi rendszerváltás a rendvédelmi szerveknél, vagy a mai napig az átpolitizáltság a jellemzõ? Centralizált, vagy decentralizált szervezeti modell a jobb? Változtatni kell-e a szolgálati nyugdíj rendszerén? Az új kormány tett-e érdemi lépéseket a közbiztonság javításáért? Természetesen Tanár Úr sem vállalkozott megkérdõjelezhetetlen válaszokat adni, inkább egy gondolatébresztõ, vitaindító jelleggel kezdte az elõadását – mint késõbb bebizonyosodott, ezt bölcsen tette.

Az est szervezése elõtt, a téma ismeretében kicsit féltünk attól, hogy bekövetkezik az a bizonyos kínos csend a hallgatóság részérõl, erre azonban rácáfoltak a teaest részvevõi.

Számos kérdésben vita bontakozott ki, illetve rengeteg kérdés merült felt, amit egy rövid beszámolóban talán lehetetlen is összegezni. Pro és kontra érvek hangzottak el az átszervezések irányának helyességérõl, a rendvédelmi szervek széttagoltságának szükségességérõl, a Belügyminisztérium “hatalomcentralizációjáról”, vagy például az önkormányzati rendõrség létrehozásáról. „Mindenképpen elõremutató lenne, ha a mostani szervezeti széttagoltság a rendészeti szerveknél csökkenne, mivel vannak olyan feladatok és hatáskörök melyek elvégzésének hatékonyságát egy szervezeti integráció növelni tudná.” – vitathatatlan az állítás. Megkockáztatom, nincs olyan szakmában dolgozó, vagy a területre rálátással bíró szakértõ, aki ezzel ne értene egyet. Talán „csak” az éppen aktuális kormányzat(ok), hiszen ennek éppen az ellenkezõjét tapasztalhatjuk évrõl évre.

Felsorolni sem lehet hány rendészeti szerv van Magyarországon, hányfelé ágazik a terület. Sokszor felmerül a „civilesítés” szó is, erre azonban átfogó javaslatcsomagot még nem láthattunk.

Mára – különösen a gazdasági válság és a létszámhiány tükrében – vitathatatlannak tûnik az is, hogy felül kell vizsgálni a szolgálati nyugdíjazás ma mûködõ gyakorlatát, ugyanakkor ezt a kérdést rendkívül óvatosan kell kezelni. Valóban aggályos, hogy a kiskapuknak köszönhetõen egyesek idejekorán hagyják el a pályát és mennek (sokszor a fizetésüknél magasabb értékû) nyugdíjba, azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az átlag leterheltsége például egy börtönõrnek nem hasonlítható össze (senkit meg nem bántva) egy kevésbé veszélyes és „idegõrlõ” szakmában dolgozóéval. Azon viszont feltétlenül változtatni kéne (és ez talán a szolgálati nyugdíjba vonulás mértékét is csökkentené), hogy – idézve az érintettek képviselõit: „a 20-25-30 év szolgálati idõ nincs megbecsülve a testületnél”. És ha már említve lett a létszámhiány: elkerülhetetlenül növelni kell a rendvédelmi dolgozók számát (különösen a rendõrségnél), hogy a feladatokat maradéktalanul elláthassák. Kérdés azonban, hogy honnan “kerül elõ” a sokat emlegetett 3000 új rendõr, illetve mitõl lesz „vonzó” a rendvédelmi pálya. Versenyképes fizetés? A szakma megbecsülésének visszaszerzése? Mindkettõ? Talán valami más?

Az ma tisztán látszik – mint a cím is sugallja –, hogy a kérdések idejét éljük. Az este folyamán nem is vállalkoztunk feltétlen arra, hogy itt és most kimondjuk, vagy a Tanár Úrral kimondassuk, mit és hogyan kéne, kellene tenni. Összegzésként azonban azt elmondhatjuk, hogy az est elérte a célját. A megtelt Spari mellett bebizonyítottuk, hogy érdemes szakmai vitákat és beszélgetéseket szervezni a hallgatóknak, hiszen a jogászok nem csak a bulizásban jeleskednek!

Szabó Imre

Búcsú a Pázmánytól dr. Rónyai Nóra Diplomaosztó Beszéde – 2010. június 11.

Tisztelt Kari Tanács, Kedves Végzõs Hallgatók, Szüleink, és velünk ünneplõ meghívottak!

Az elmúlt napokban folyamatosan azon gondolkodtam, mit is mondhatnék ma Önöknek, és Nektek, kedves Hallgatótársaim. Egyik nap már a metrón is ezen merengtem, és kértem a Jóistent, hogy küldjön valami gondolatot, jelet, amin elindulhatok. Ekkor észrevettem, hogy már egy ideje folyamatosan egy plakátot bámulok, amin a következõ szlogen áll: „A megtett út tesz különlegessé.” Elmosolyodtam. A máskor akár klisének is elkönyvelhetõ mondat most teljesen más értelmet nyert.

A megtett út tesz bennünket egyedivé, mássá, nem maga a cél. Itt ma mindannyian azt ünnepeljük, hogy megtettük ezt az utat; ki-ki a maga szemüvegén keresztül: akár elsõ diplomásként, akár levelezõs diákként munka és család mellett végighaladva, akár szülõként, támasz gyanánt végigélve, barátként vigasztalva, velünk örülve, akár oktatóként a mindennapi feladatot ellátva, de ezzel egy újabb generációt kinevelve. Életünk jelentõs, minimum öt évét töltöttük el e falak között. Sokat fejlõdtünk tudásban, értelemben, de a legtöbbet mégis lélekben, emberileg változtunk, tágítva napról napra személyes határainkat.

Tanultunk: szorgalmat, jó adag leleményességet, (amit a magyar bürokrácia útvesztõiben a jövõben is prímán fogunk tudni alkalmazni) bátorságot, toleranciát (gondolok itt a NEPTUN rendszeres

jelentkezésre), elfogadást (másokét és önmagunkét).

De legfõképp HITET tanultunk, önmagunkba vetett hitet! Hogy képesek vagyunk bármire!

Amikor egy ilyen vagy olyan okból kilátástalannak tûnõ vizsgán az utolsó pillanatban is képesek voltunk megrázni magunkat, hogy igenis, megcsináljuk, csak rajtunk múlik. És amint ezt elhittük, a segítség jött. (Ilyen vagy olyan formában: vagy valaki lesúgta, vagy a semmibõl eszünkbe jutott.)

A mai nap tudatosodik bennünk, hogy mekkora utat tettünk meg: ha visszanézünk, már nem látjuk az elejét, elõrenézve még nem tudjuk, merre visz. Nem is kell még tudnunk, maga az út a cél.

A jogászeskü az úton egy kicsi, de annál jelentõségteljesebb állomás. Nem minden nap tesz esküt az ember. Hogy mi változik meg ennek hatására? Függetlenül attól, hogy jogászként fogunk-e a jövõben elhelyezkedni, vagy sem, a továbbiakban már nemcsak önmagunkért és a családunkért kell felelõsséget vállalni: ezzel az esküvel nemcsak egy titulust szereztünk, hanem egy szolgálatot is vállaltunk. Igyekeznünk kell a jövõben a legjobb tudásunk szerint segíteni azoknak, akik jogi ügyben, jogi kérdésekkel fordulnak hozzánk.

A mai nap nemcsak nekünk egy nagy állomás, hanem szüleinknek, családunknak is, akik végigélték velünk ezt a minimum öt évet. A mai nap nemcsak azért öröm, hogy mi doktorok lettünk, hanem végre õk is visszakapják a karácsonyt, és megszabadulnak a vizsgaidõszakoktól is. Gondo-

– negyedik oldal –

lom, mindenkiben élénken él az állapot, amikor már a „hogy vagy?” is kötözködésnek számított.

Emellett az olyan biztató mondatok: hogy „Annyit tanultál, biztos menni fog!”, „Ne izgulj!”, „Ne maradj fenn sokáig, mert fáradt leszel másnap!” a világból kergették ki az emberi mivoltára már alig emlékeztetõ joghallgatót, arról nem is beszélve, hogy sokszor hónapokig nem lehetett velünk normálisan kommunikálni. Köszönet Nekik, hogy nem szûnõ szeretettel bízattak és támogattak bennünket!

Köszönettel tartozunk professzorainknak, akik a szakmai színvonal mellett egy értékrendet, szellemiséget adtak át nekünk! És hadd mondjak külön köszönetet azoknak a fiatal oktatóknak, akik közül legtöbben már e falak közül kerültek ki. Nyitottságukkal, lendületükkel, tenni akarásukkal igazi lüktetõ erei ennek az egyetemnek, és tudom, hogy sokan közülünk az õ bátorító szavuknak és támogatásuknak köszönhetik, hogy sikert értek el egy TDK-n, perbeszédversenyen, vagy döntöttek úgy, hogy meglépnek egy hatalmas lépést: jelentkeznek Erasmusra vagy más diákcsere programra, és kipróbálják önmagukat külföldön, öregbítve ezzel a Pázmány hírnevét is! Útravalóul Pázmány Péter szavaival búcsúznék: „Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok-sok szeretet.”

Rónyai Nóra dr.

Kari Közélet

Kulturális Örökség Napja a Jogi Karon 2010. szeptember 18–19-én újra megrendezték a Nemzeti Kulturális Örökség Napjait (KÖN), melynek keretében egyetemünk Szentkirályi utcai épülete is kitárta kapuit az érdeklõdõk elõtt.

1984-ben Franciaországban Történelmi Mûemlékek Nyílt Napja címmel indult útjára az a rendezvénysorozat, melynek keretében a zárva tartó középületek egy hétvégén megnyitották kapuikat, és ingyen, szakszerû vezetéssel fogadták a látogatókat. A kezdeményezés sikerén felbuzdulva egyre több ország rendezett ilyen nyílt napokat, 1999 óta pedig az EU is saját programjának tekinti, és ajánlásokkal, központi koordinációval segíti az ingyenes épületlátogatások megszervezését. Hazánkban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szervezi a KÖN programját, melynek évente más-más központi témája van, idén „Felemelõ század” címmel a reformkor állt az események középpontjában.

A VIII. kerületben a Civilek a Palotanegyedért Egyesületet szervezte a programok nagy részét, ötletes térképet is készítettek, ezzel is segítve a helyszínek közötti tájékozódást. Fontos, népszerû állomás volt egyetemünk Szentkirályi utcai épülete is, mely 18-án, szombaton tárta ki kapuit az érdeklõdõk elõtt. A korábbi évekhez

hasonlóan idén is nagy érdeklõdés mutatkozott a JÁK épülete iránt, a kezdeti rossz idõ ellenére összesen közel 200-an látogattak el hozzánk.

A látogatás három csoportban, 9, 11 és 13 órakor

a 28-as szám elõl indult Kalocsai Ilona, könyvtárvezetõ lelkes irányításával. A Szent István Társulat neogótikus stílusú, 1898-ban Hofhauser Antal tervei szerint felépült egykori központi épületérõl és a környékrõl szóló rövid helytörténeti bevezetõ után a fõlépcsõ fordulójában lévõ Pázmány Péter bíborost, esztergomi érseket ábrázoló dombormûnél az idén 375 éves egyetem rövid történetével ismerked-

hettek meg a látogatók. Innen fölfelé haladva megtekintették a II. János Pál pápáról elnevezett dísztermet, majd a 30-as épületben, a Könyvtár elõterébõl nyíló, várostörténeti kuriózumnak számító Királyok termét, mely a nagyközönség számára minden évben csak egyszer, a KÖN alkalmával látogatható. (Ezen kívül évente egyszer a gólyáknak, illetve alkalomszerûen az egyetem vendégeinek nyitják csak ki.) A terem az egykori épület lépcsõházának felsõ szintje volt, amit egy 1963-as átépítéskor megszüntettek és önálló teremként létrehozták a Királyok termét. A helyiség teljes falfelületét Gaál Lajos 1873-ban festett, a falfestészetben ritka olajtechnikával készült 64 festménye díszíti. Ezek a magyar történelem jeles alakjait ábrázolják, királyokat, erdélyi fejedelmeket, a 13 aradi vértanút, illetve egyetlen külföldiként Abdul Med Zsid török szultánt, aki Kossuth Lajosnak és társainak adott menedékjogot a szabadságharc leverése után.

Fontos esemény volt ez a nyílt nap egyetemünk életében, hisz ilyenkor mutathatjuk meg a külvilágnak, hogy az oktatási és tudományos tevékenység mellett jelentõs építészeti, mûvészettörténeti értékekkel is büszkélkedhetünk.

Vajai Balázs

Egyetemünk múltja, jelene és jövõje Beszélgetés Schanda Balázs Dékán Úrral Ünnepelünk: az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem „õse”, a Pázmány Péter által 1635-ben, Nagyszombatban alapított egyetem 375 éves.

Ennek apropójából beszélgettem Schanda Balázs Dékán Úrral Egyetemünk múltjáról, jelenérõl és jövõjérõl.

– Az egyetem, amit Pázmány Péter esztergomi érsek Nagyszombatban alapított két fakultással rendelkezett: egy teológiaival és egy filozófiaival. Ez a két kar a mai napig létezik: 1950ben a hittudományi kart leválasztották, de ez a jogfolytonosságát nem érinti. Tehát lényegében a két intézményen belül két kar mondhatja magáról, hogy tényleg 375 éves: ez az ELTE bölcsészettudományi és a PPKE hittudományi kara. A késõbbi karok annak rendje és módja szerint sokasodtak, majd Mária Terézia alatt átköltözött az egyetem Pestre illetve Budára, azután a XIX. század folyamán szekularizálódott, és az mondható inkább rá, hogy egy állami egyetem, amelynek volt egy hittudományi kara. Így sem az ELTE, sem a mi jogi karunkat nem Pázmány Péter alapította. Magát az egyetemet alapította õ, és ennek az egyetemnek egyformán vagyunk örökösei mi és az ELTE is. Ebbe a családba tartozik tulajdonképpen a SOTE is, aminek a jogelõdje az egyik kara volt a Pázmány Péter, korábban a Királyi Magyar Tudományegyetemnek. Nem kell a történelmünket átírnunk: a jogi kar tizenhatodik évébe lépett, ezt nem kell több száz évnek

mondanunk, de az örökségére büszkének, szelleméhez pedig hûségesnek kell lennünk.

– Maga az egyetem, az universitas, egységét jelenti egyrészt a tanároknak és tanulóknak, másrészt a különféle tudományterületeknek.

Külföldi ismerõseimnek sokszor nehéz elmagyarázni, hogy Magyarországon hogyan is van ez a rendszer, s hogy lehet például csak Budapesten három jogi kar.

– Egységes egyetemi modellrõl nem lehet beszélni. A német nyelvû közép-európai egyetemekre igaz az, hogy egy város, egy egyetem, de már Bécsben azt látjuk, hogy jogászképzés nemcsak a bécsi tudományegyetemen, hanem a közgazdasági egyetemen is elérhetõ. És persze az is elmondható, hogy csak a bécsi tudományegyetem jogi karának 11000 hallgatója van, azaz több mint a három pesti jogi karnak összesen. Az egyetemünk egyik a sajátossága, hogy nálunk valamennyi tudományterület – a csúcstechnológiák és a hittudomány is – megjelenik.

Abból az irányból is fel lehet tenni a kérdést, hogy a klasszikus egyetem, amely a keresztény világ a szülötte, teológia nélkül az-e még aminek indult? Sok európai országban – például Németországban, Ausztriában – megmaradtak a hittudományi karok az állami egyetemeken, Magyarországon ez azonban másként alakult: ezt persze nem akarjuk megváltoztatni. De az eredeti egyetemi eszményhez közelebb lehetünk azzal, hogy nálunk ez a dimenzió is megjelenik a palettán.

– ötödik oldal –

Persze még valamit hozzá lehet tenni: a különbözõ egyetemek versengése és egészséges együttmûködése mindenkinek jól jöhet. Hogy itt, egymás közelében sokféle egyetem van, nem jelenti azt, hogy egy egyetemista, egy kutató, vagy egy oktató szempontjából nagyon merev falak lennének. Könyvtárainkat, rendezvényeinket meg kell nyitnunk egymás elõtt. Biztos az, hogy például az Andrássy Egyetem német nyelvû könyvtára, tõlünk egy utcasaroknyira budapesti viszonylatban utolérhetetlen. Az átjárhatóságra kell törekednünk, nem szabad egy intézményi falai közé bezárkózni.

– Ezt a fajta együttmûködést az is tükrözte, hogy az ELTE, a Pázmány és a SOTE közösen ünnepelte a 375. évfordulót. De azért a rivalizálás vitathatatlan, természetes is. Diákként talán hangsúlyosabb helyet foglal el a Ki is a jobb? – kérdése, de oktatóként, Egyetemünk Dékánjaként milyennek ítéli a kapcsolatot?

– Az ELTE és a Pázmány viszonya jó, de természetesen ez egy versenyhelyzet, az ELTE pedig korrekt vetélytárs, nincs a két intézmény között semmiféle feszültség. Nyilvánvalóan vannak csipkelõdések, de ez természetes velejárója az egymás mellett élésnek.

– Milyen a Pázmány karai közötti együttmûködés? Tavaly a gólyabál már közösen zajlott, de mi például nem láthatunk bele a többi kar kurzuskínálatába, áthallgatásra még nem igen van lehetõség.

– Vannak azért közös kurzusok – persze a földrajzi értelemben vett széttagoltság nehéz-

Kari Közélet ségeket jelent – s van olyan is, mint például a bioetika, amely videokonferencia-rendszeren keresztül valósul meg. A közös gólyabál a közös tudat erõsítésének az elsõ lépése, hiszen egy egyetem a Pázmány. Nyilván a karok autonómiája esetünkben nagyon széles: különbözõ idõpontokban jöttek létre, távol is esnek egymástól, különösen Piliscsaba (Bölcsészettudományi Kar) és Esztergom (Vitéz János Kar) nincs a szomszédban. Ez is egy kihívás: a jövõben hogyan tudjuk erõsíteni az egységet.

Bízom benne, hogy sikerülni fog.

– Egyetemünk katolikus, amely II. János Pál pápa 1990-ben megjelent apostoli rendelkezése szerint egy olyan, az egyházi hatóság által alapított, elismert, de az adott országban is egyetemként elfogadott, nagyobbrészt világi tudományokkal foglalkozó intézmény, amely intézményes elkötelezettséget vállal arra, hogy teljes oktatói, kutatói és nevelõi tevékenységét a katolikus hit szellemében végzi. Mégis, nemcsak katolikusok tanulnak nálunk, ha lehet azt mondani, toleránsak vagyunk.

– Én azt hiszem, hogy elkötelezõdni csak szabadságban lehet. Az egyetemnek szabad légkört kell biztosítani, amit csak akkor lehet, ha tudjuk azt, kik vagyunk. Ez nem relativizmus. Pont annak az ellentettjét próbáljuk meg megvalósítani. A dolgokról általában világosan eldönthetõ, hogy mire valók: a valóság nem az én döntésemtõl függ, hanem adott.

Mondjuk a szék az egy valóság, az a valósága, hogy le lehet rá ülni. Ha valaki azt gondolja, hogy papírrepülõ és kidobja az ablakon, akkor a dolog valóságával szemben, valahol az igazsággal szemben cselekszik. Lehet, hogy rossz a példa, de az is lehet, hogy a hallgatók értik… itt könnyû belátni a tévedést, de hasonló tévedések uralják az emberi élettel kapcsolatos alapvetõ helyzeteket. Mivel relativista környezetben élünk, nagyon fontos, hogy lecövekeljünk néhány fix pontot, és ezt itt nagyobb szabadságban tehetjük, mint egy olyan intézmény, ahol bizonyos dolgokat nem lehet kimondani, mert azt mondják rá, hogy tabu vagy politikailag inkorrekt.

– Nem lehet ezzel visszaélni?

– Franciaországban, amikor az állami iskolákban elkezdték betiltani a fejkendõk viselését, akkor az elkötelezett muszlim családok menekülési iránya a katolikus iskolák felé vitt, ahol tiszteletben tartották az öltözködési szokásaikat. Ha tudjuk azt, hogy kik vagyunk, és nem vagyunk bizonytalanok az identitásunkban, akkor nem kell megijednünk attól, ha valami mással találkozunk. Nyilván azt kérjük, sõt, elvárjuk mindenkitõl, aki az intézményünkbe jön, hogy annak identitását tartsa tiszteletben. Nem kell vele azonosulnia, de tiszteletben kell tartania.

– A pályaválasztás elõtt mindenki igyekszik informálódni, hogy a „hova tovább?” kérdése még könnyebben megválaszolható legyen. A Pázmány milyen csatornákon keresztül lép a piacra?

– Jelen vagyunk minden lehetséges fórumon, az Educatio kiállítástól a bannerekig. Külön törekszünk arra, hogy megszólítsuk az egyházi középiskolásokat, és jelen legyünk az egyház életében, így a katolikus sajtóban. Azt hiszem, hogy aki a jogászképzés iránt érdeklõdik, az ma már mindenképpen számol a Pázmánnyal.

– S persze ott vannak az „ismerõsök ”…

– Ez a legfontosabb: a suttogó propaganda, hogy hallgatóink, volt hallgatóink mit mondanak rólunk, hogy veszi fel õket a munkaerõpiac. Így hiába fényezi az ember magát: ha a portéka nem vonzó, akkor gyárthat magáról szép, színes prospektusokat és lehet csillogóvillogó a honlapja, de az emberek elmondják róla, hogy milyen. A hallgatókat nem lehet becsapni. Akkor fognak jót mondani, ha a tapasztalataik jók.

– Referenciául szolgálnak azok is, akiknek a nevét a közéletben olvashatjuk, s kiderül róluk, hogy pázmányosok, vagy azok voltak…

– Természetesen. Büszkék is vagyunk, de nemcsak azokat kell szem elõtt tartani, akik valamilyen fényes karriert futnak be, vagy az elõtt állnak, hanem minden hallgatónkat, akik valamilyen egyéb területen töltenek be tisztségeket. Minden hallgató egyformán fontos.

– A 2010-es tanévben Egyetemünk nappali tagozatos jogász képzését 1480 jelentkezõbõl 393-an jelölték meg elsõ helyem. A korábbi évek statisztikáit visszanézve egyértelmûen megállapítható, hogy ez a szám évrõl-évre nõ. Ma már ilyen sokan vannak, akik tudatosan a keresztény értékrend miatt választják az egyetemet?

– Elkötelezettséget, szellemiséget nagyon nehéz statisztikai eszközökkel mérni. Azt lehet mondani, hogy az elmúlt években a PPKE JÁK a jogászképzés vonatkozásában gyakorlatilag az egyetlen volt, amely növelni tudta szeletét az egyre kisebb tortából, ami az államilag támogatott képzési helyek elosztását illeti.

– Minek köszönhetõ ez?

– Egyrészt mert egyre többen jelölik meg a mi Egyetemünket az elsõ helyen és azért is, mert a nagy átlagnál talán egy picit jobbak a jelentkezõink – remélem nem csak a pontszámok tekintetében. Az elmúlt évek alapján azt látjuk, hogy nagyon kemény versenyhelyzetben voltak egymással a jogászképzésben a karok és ebben a versenyben megálltuk a helyünket. Hogy elkötelezettségünkkel azonosulnak-e, vagy más, egyéb okból jelölnek meg minket elsõ helyen – ahány hallgató, annyi féle válasz. De bízunk benne, hogy a képzés színvonala, az intézmény szellemisége, emberközpontúsága, a hallgatói közösség együtt jelenteknek vonzerõt.

– Mezey Barna, az ELTE augusztusban hivatalba lépett rektora, az Állam- és Jogtudományi Kar korábbi dékánja nemrég arról beszélt, hogy a régi felvételi rendszerrel, módszerrel mennyivel jobban lehetett szelektálni és talán érdemes lenne azt a szisztémát visszaállítani.

– A felvételinek vannak és voltak nagy elõnyei és komoly hátrányai is. Sok szempontból „kényelmes” dolog, hogy a hallgatókat „kapjuk”, és nem nekünk kell felvételiztetnünk õket.

Háromezer jelentkezõt szóbeliztetni úgy, hogy – nyilván akkor szét kell osztani õket legalább húsz bizottsághoz – egységes szempontok alapján történjen… Nagyon sok problémának forrása, habár nekem csak jó emlékeim vannak a régi felvételikrõl. Lehet, hogy orvosolná a „minõségi” problémát, hiszen sok oktató panaszkodik, hogy a hallgatóknak évrõl-évre gyengébb a felkészültsége. Ehhez persze azt is hozzá kell tenni, hogy jelenleg sokkal többen érettségiznek, mint tíz vagy húsz évvel ezelõtt, és sokkal többen is kerülnek be a felsõoktatásba. Ez magával hozza azt is, hogy bizonyos

– hatodik oldal –

szempontból a középfokú oktatásnak a színvonala csökkent: nem mindegy, hogy egy évjárat több mint fele érettségizik, vagy alig tíz százaléka. Ha felvételiztetnénk, akkor is csak a kétszáz, háromszáz legjobbat vennénk föl, adott jelentkezõk közül. Hogy más módszerrel jobban ki lehetne-e választani a legjobbakat, legalkalmasabbakat – ez a kérdés, valamint az, hogy a felvételivel járó teher és kockázat arányban áll-e a minõségjavulás lehetõségével, vagy ez inkább ábránd.

– Már az elõadók egyre csökkenõ méretén is látszik, hogy mûködik a természetes szelekció…

– Idén éppen egy nagyon nagy létszámú nappali tagozatos jogászszak indult: remélem, hogy jövõre nem fognak beférni a kettes elõadóba…

– Akkor újabb átalakításokra lenne szükség.

Még most is folynak a munkálatok, tavaly is újítások fogadtak a szemeszter elején. Mik a további célok?

– Mindenek elõtt arra törekszünk, hogy az oktatási feltételek javuljanak: újuljanak meg azok a termek, ahol a hallgatók a legtöbbet megfordulnak. Tavaly elõször a kettes, hármas és négyes elõadók kerülhettek sorra: nagy munka volt, aki emlékszik rá, az tudja, hogy milyenek voltak régen ezek a termek, középen vastag oszlopokkal. Idén a német katolikus egyház szolidaritási alapjából kaptunk egy jelentõsebb támogatást, amelyhez persze saját forrásokat is hozzá kellett tenni, így került sor az egyes elõadó felújítása. Nagyon remélem, hogy az idei télen már kevésbé lesz hideg és huzatos – tavaly télen egy hallgatói panaszra csak a tavasz ígéretét és a másodévesekre váró komfortot válaszolhattam...

Abban is bízom, jövõ nyáron nem ismétlõdik meg az, hogy még dolgoznak az épületben, amikor már tanulni kéne. Idén sajnos belecsúsztunk a szorgalmi idõszakba – ezen a helyen is köszönöm mindenki türelmét és megértését.

Nyilván vannak terveink, a lehetõségeink függvényében haladunk elõre. Ezeknek egy része kevésbé látványos. Például az, hogy a díszterem födémét idén meg kellett erõsíteni – igen jelentõs kiadás volt, de a hiányát csak akkor vettük volna észre, ha beszakadt volna.

– Az újdonságokhoz hozzátartozik az Egyetemi Könyvkiadó életre hívása, melynek már két kötete is megjelent. Mit is takar ez tulajdonképpen?

– Igen, két monográfia: Kovács Péternek egy nemzetközi jogi és Szabó Istvánnak egy osztrák alkotmánytörténeti könyve. Ugyanakkor kiadtunk már tanulmányköteteket és tankönyveket is: a vizsgaidõszak közeledtével már bizonyára több lesz kapható. Lényegében arra keresünk megoldást, hogy a hallgatók számára a jegyzetek olcsóbban legyenek hozzáférhetõek, nem titkoltan részben azért is, hogy ne „lopott” (fénymásolt) jegyzetekbõl tanuljanak, hanem azok reális áron megvásárolhatóak legyenek.

Ezért döntöttünk úgy, hogy a jegyzetek és néhány szakkönyv kiadását, a Kar oktatóinak tudományos mûveit saját kiadásba vesszük. Ez nem változtat azon, hogy a Szent István Társulattal minden tekintetben együttmûködünk.

A jegyzetboltot õk üzemeltetik és a saját kiadású könyveink, tankönyveink is ott lesznek kaphatóak.

Mikola Orsolya

Közélet

Egy régi intézmény gyermekbetegségei – avagy kalandozás a fizetési meghagyásos eljárás útvesztõiben Bizonyára mindenki hallott már róla, hogy a korábban a Polgári Perrendtartásban szereplõ fizetési meghagyásos eljárás – részben uniós nyomásra – tavaly „radikális” változáson esett át: külön törvényben, a 2009. évi L. törvényben került szabályozásra és az azzal járó feladatok nagy részét a bíróságok helyett a közjegyzõk vállalták át. Emellett az eljárás csaknem teljesen elektronikussá, így egyszerûbben és gyorsabban intézhetõvé vált. És sok szempontból költségesebbé. Jelen cikkemben a korábbi szabályok áttekintése után leírom az általam eddig tapasztalt „kezdeti nehézségeket”, melyek – annak ellenére, hogy egy régi eljárásról van szó, melynek új szabályait már tavaly törvénybe iktatták – a törvény június 1-jei hatálybalépése óta változatlanul fennállnak.

A fizetési meghagyásos eljárás a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) megalkotásakor már része volt jogrendszerünknek, e törvényben pedig bírói nemperes eljárás formájában került rögzítésre (313-323. §). Alkalmazására akkor van mód, ha a hitelezõ kisebb értékben követel ingó- vagy pénztartozást adósától. E követelés behajtása érdekében a hitelezõnek elég volt egy formanyomtatványt kitöltenie és illetékbélyeggel – valamint ügyvédi ellenjegyzéssel, vagy két tanú aláírásával – ellátva beküldenie a bíróságnak, ahol azt egy leginkább formai vizsgálat után aláírva (ekkor vált fizetési meghagyássá a kérelem) továbbították az adós felé. Az adós elõtt három lehetõség állt, hogyan reagáljon a meghagyásra: ellentmondhatott a fizetési meghagyásnak, ekkor perré alakult az eljárás és a továbbiakban a peres eljárás szabályai voltak érvényesek (pl.: a hitelezõnek is ki kellett egészítenie a 3 %-os illetéket a peres eljárásban kötelezõ 6 %-ra); amennyiben a meghagyásra nem reagált, a tájékoztatóban is megadott 15 (váltó esetén 3) napos határidõt követõen a fizetési meghagyás jogerõs és végrehajtható lett, annak minden hátrányával; illetõleg megfizethette a tartozást a hitelezõ felé, ami az eljárás megszüntetésével járt. Ha az adós az ellentmondás mellett döntött, annak megalkotása – mivel nem volt eddig semmilyen kötelezõ formai kritériuma – igen egyszerû volt, egy puszta „a követelés összegét és jogalapját vitatom” mondattal meg lehetett oldani. Ezzel a labda ismét a hitelezõ oldalára került: vagy kiegészítette az illetéket a bírói eljárás megindításához, vagy nem reagált, ám ekkor nem is kapta vissza a követelt összeget.

Eddig.

Az országgyûlés által megszavazott 2009. évi L. törvény nagyban hasonlít a korábban a Pp-ben lévõ szabályokra – sok esetben egy az egyben átvéve annak szövegét –, azonban eltérések is mutatkoznak szép számmal. Legnagyobb változás, hogy a fizetési meghagyás kibocsátására irányuló kérelmeket immár nem a bíróságra kell beküldeni, hanem egy (elektronikus rendszer használatánál a rendszer által kijelölt-, természetes személyeknél alkalmazható szóbeli kérelemnél pedig bármelyik) közjegyzõhöz, aki ennek alapján kiállítja a fizetési meghagyást – tehát a két ûrlap elvált egymástól – és küldi el az adósnak, amire utóbbinak szintén a kibocsátó közjegyzõhöz kell küldenie ellentmondását. Amennyiben ez megtörténik, a közjegyzõ eljárását megszünteti és mint peres eljárást továbbítja az illetékes bíróság felé. A Pp-ben ennek megfelelõen már csak azon szabályok maradtak meg, amelyek a bíróságok feladatát határozzák meg a fizetési meghagyás odaérkezését követõen. Mindezért – mivel nem bírósági eljárással indul – már nem illetéket, hanem „eljárási díjat” kell fizetni, amely részben a közjegyzõ munkadíja, részben az eljárással kapcsolatos költségek fedezésére irányul. Mértéke megegyezik a korábbi illeték összegével, persze kiegészítik egyéb díjak is, ám ezek csak speciális esetekben alkalmazandók (több fél, másolatok készítése, stb.).

A fenti szabályok arra szolgálnak, hogy a bíróságokat tehermentesítsék (korábban a bíróságok túlterheltségükbõl kifolyóan a törvényi határidõ ellenére sok esetben a hozzájuk beérkezett kérelem alapján több mint fél év elteltével tudták csak kibocsátani a fizetési meghagyást, jelentõsen elnyújtva ezáltal az eljárást), az igen nagyszámú fizetési meghagyásos eljárások menetét pedig meggyorsítsák (az elektronikus út jelentõsen meggyorsítja az igényérvényesítést, ami különösen jelentõs lehet a kisebb értékû ügyekben, hisz a hatékonyság elve jobban érvényesül). Ideális esetben. Csakhogy az elmélet és a gyakorlat jelen esetben is más utat követ, így napjainkban nem nagyon beszélhetünk az ideális eset megvalósulásáról. Ennek több oka is van, amelyek közül én az alábbiakat tapasztaltam.

1) Annak ellenére, hogy az új fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvényt 2009. június 23-án hirdették ki, ezzel csaknem egy éves felkészülési és rendszerkiépítési idõt adva az alkalmazó hatóságoknak és ügyvédeknek, az egész dologról szinte a teljes egy év alatt mély hallgatás volt a jogalkalmazók felé mind közjegyzõi, mind minisztériumi berkekben. Habár sok kérdést (pl.: ûrlapok tartalma, ügyelosztás, költségek szabályozása) az igazságügyért felelõs miniszter – vagyis az akkori IRM – szabályozott volna rendelet formájában, e rendeletek mind csak idén májusban jelentek meg.

Emellett a Közjegyzõi Kamara (MOKK) is késésben volt a fizetési meghagyásokat kezelõ elektronikus rendszerével, oly mértékben, hogy annak tényleges használatát csak június közepére sikerült megoldaniuk és annak mûködtetése azóta is nehézségekbe ütközik (ld. a MOKK honlapján az FMH rendszerrel kapcsolatos közzétételek).

Mivel igen sokáig senki nem tudott semmit a törvényszövegen kívül a tényleges – gyakorlatban mûködõ – eljárásról, a nyári idõszak az ügyvédek nagy részének különbözõ, ezzel kapcsolatos felkészítõ elõadások látogatásával telt, melyeket még most is tartanak, vélhetõen az igény további fennállása miatt. A Közjegyzõi Kamara pedig az interpretációs homály eloszlatásához annyival járult csupán hozzá, hogy honlapján megadott „helpdesk” címszó alatt egy(!) darab telefonszámot – amit mondanom sem kell, hogy nem sûrûn vesznek fel – és egy e-mail címet, ahova az eljárással kapcsolatos kérdéseiket intézhetik az érintettek.

2) Azzal, hogy a fizetési meghagyást jogi személyek tekintetében teljes mértékben elektroni-

– hetedik oldal –

kussá tették, egyben kötelezték õket arra is, hogy a kérelmeket minõsített elektronikus aláírással nyújtsák be. Mivel ilyen aláírással nem rendelkezik minden jogi személy, a cégek nagy részének e megoldás két lehetõséget eredményezett, hogy jogos követeléseiket érvényesíthessék: vagy ügyvéddel állíttatják ki a kérelmet – amely eddig nem volt kötelezõ két tanú aláírása esetén –, vagy elõfizetnek egy programra, amelynek segítségével maguk is el tudják látni ugyan aláírással a nyomtatványt, azonban ez csak akkor lenne kifizetõdõ, ha tömegével használnák ezen aláírásukat.

3) Mivel jómagam az adós oldaláról kerültem kapcsolatba az új eljárással, számomra legnagyobb probléma az ellentmondás volt. A törvény ugyanúgy szabályozza az ellentmondás gyakorlását, mint korábban a Pp, ugyanakkor nem tér ki arra, hogy azt miként kell benyújtani a közjegyzõ felé (arra a közjegyzõ által kiküldött fizetési meghagyás tájékoztatója utal csak). Külön fejezetet kaptak a fizetési meghagyásról szóló törvényben a beadványok, ahol rögzítették a fenti feltételt is, nevezetesen, hogy azokat ûrlapon és minõsített elektronikus aláírással kell ellátni. Ezek körébe a törvény szövege alapján elvileg minden irat beletartozik, mely az eljárással kapcsolatban szóba jöhet – így vélhetõen az ellentmondás is. Azonban erre a mai napig nem született semmilyen formanyomtatvány és azzal kapcsolatban felvilágosítás sem történt semelyik hatóság részérõl.

Következésképpen jelenleg az ellentmondások ugyanúgy születnek, ahogy eddig is, vagyis a fenti módon leírja az adós, hogy a követelést vitatja, csakhogy most már elektronikus aláírással is el kell az ellentmondást látni. Ennek megfelelõen az adósoknak is ugyanazok a lehetõségeik, mint a hitelezõknek: fizetik az ügyvédet, vagy elõfizetnek egy programra. Ennek pedig ára van, ellentétben a korábbi gyakorlattal, ahol csak a postai bélyeget kellett kifizetni az ellentmondáshoz. Ez pedig egy további problémához vezet: ha – mint esetemben is – a vétlen adós, akitõl jogosulatlanul követelnek tartozást, kifizet X összeget egy ügyvédnek, hogy elkészítse a nem túl nagy munkával járó ellentmondást, de késõbb az eljárás mégsem alakul perré, mert idõközben a hitelezõ is rájött saját hibájára, akkor az adós a kifizetett ügyvédi költségeket hogyan szerezze vissza? Mert ha az ügybõl tárgyalás lenne, akkor érvényesíthetõ lenne esetleg ez a költség is a rosszhiszemû hitelezõvel szemben, de anélkül? Követelje új eljárásban e költséget, kifizetve újabb súlyos összegeket az ügyvédre? E probléma nyilvánvalóan megoldásra került a hitelezõ oldalán különbözõ költségmentességek formájában, de ugyanez nem vonatkozik az adósra. Következésképpen a jelenlegi szabályozás szerint az adós – ha a fizetési meghagyást ellentmondással megtámadta és az késõbb nem alakul át perré – a felmerült költségeit kénytelen „lenyelni”, vagy újabb költségek árán szerezheti csak vissza…

Ilyen, és ehhez hasonló problémákkal gazdag tehát a fizetési meghagyással kapcsolatos jelenlegi eljárás, ahol az egy éves felkészülési idõ és a hatálybalépés óta eltelt csaknem 4 hónap tapasztalata után sem tud senki semmi kézzel foghatót a teljes eljárással kapcsolatban (esetemben az a közjegyzõ, akihez az ellentmondást kellett küldeni, azt sem tudta, hogy neki kell azt megkapnia).

Bízzunk benne, hogy e „kezdeti nehézségek” a késõbbiek folyamán megoldásra találnak, addig viszont az ügyvédek nagy része csak annyit ajánl ügyfeleinek: várjon még követelésének behajtásával. Ez viszont nem lehet megoldás hosszú távon senki részére, és remélem, hogy célja sem ez volt a törvényt megalkotó országgyûlésnek a fizetési meghagyásos eljárások csökkentésére…

Konta Balázs

Közélet

Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár: Nomen est omen - avagy a név kötelez?

Szeptember 19-én vasárnap délelõtt a frissen megalakult Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány a Szabó Ervinrõl elnevezett fõvárosi könyvtárhálózat nevének megváltoztatását kezdeményezi a választások után megalakuló új Fõvárosi Közgyûlésnél. A szervezet szerint méltatlan, hogy az egyik legfontosabb nemzeti intézmény „egy szélsõbalos kommunista ideológus” nevét viselje. A kezdeményezést a kulturális államtitkár, Szõcs Géza maradéktalanul támogatja...

Kétségtelenül korszakváltáshoz érkeztünk. A „szavazófülkékben lezajlott forradalmat” (idézet a Nemzeti Együttmûködés Nyilatkozatából) és a kormányzati ciklus elsõ száz napját – „konszolidációs idõszakot” – ha már forradalom, akkor nyugodtan használhatjuk ezt a kifejezést - követõen igény mutatkozik a szocialista „örökség” totális eltörlésére. Ennek elsõ „áldozata” jelen állás szerint Szabó Ervin lehet.

Az a Szabó Ervin, akit egyesek (például a fent említett konzervatív történészek) lassan a Tanácsköztársaság vérvörös 133 napjának ideológusának, megalapozójának tartanak. Szabó Ervin legfõbb bûne az, hogy vállaltan kommunista volt. Tagja volt a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, fordított Marxot, Kommunista Kiáltványt, a Huszadik Század címû folyóiratban, (az egyik elsõ jelentõs szociológiai lap) pedig rendszeresen írt és értekezett a nemzetközi munkásmozgalom kérdéseirõl.

Cikkeket írt továbbá a Neue Zeit német és a Mouvement Socialiste francia folyóiratokba is.

Olyannyira „hitt a vérontásban”, hogy az elsõ

Színes Város Vasarely Budapest utcáin Jártatok mostanában a Flórián téren? Vagy a Károly körúton, a Városház téren? A Moszkva téren biztos sokan voltatok, hiszen a Városjáték utolsó állomása ott volt szeptember második hetében. De vajon feltûnt akkor a változás?

Ez év tavaszán indult útnak a Színes Város program, melynek célja Budapest elhanyagolt tereinek újraszínezése. A tisztán civil kezdeményezést a Norvég Civil Alap és a világ vezetõ színes festék gyártója támogatta a Let’s Colour Projekt keretében. Ez utóbbi mellesleg nem csak Európában, de a világ számos pontján mûködik (keressetek rá Youtube-on). A cél mindenhol, itthon is, ugyanaz volt: egy élhetõbb, színesebb városkép. A magyar alkotókat emellett Victor Vasarely (1908-1997), azaz Vásárhelyi Gyõzõ Színes Város címû könyve is inspirálta. Vasarely álma az volt, hogy a mûvészet kivonuljon az utcára, terekre, az emberek közé, hogy elérhetõ és kézzelfogható legyen. Az „op-art” egyik legjelentõsebb képviselõjének hatása leginkább a Városház

világháború idején az antimilitarista mozgalom egyik szellemi vezérévé vált.

Ezek Szabó Ervin bûnei. Szabó Ervin tehát bûnös volt! Felelõs a késõbbiekben, az „eszme” nevében elkövetett bûntettekért, a rengeteg ártatlan áldozatért. Nem vitás, ezen értelmezés szerint le kell szedni a táblát, át kell nevezni a fõvárosi könyvtárat! De álljunk meg egy pillanatra! Most a „szavazófülkékben lezajlott forradalmat” követõen vált ez aktuálissá? Miért nem folytak errõl korábban viták?

Talán azért, mert Szabó Ervint nem a politikai nézetei alapján ítélték meg, hanem az alapján, hogy mit tett „le az asztalra”, mit tett a magyar könyvtárhálózatért. Az Országos Széchényi Könyvtár volt fõigazgatója, Monok István véleménye szerint Szabó Ervin személye egyrészt „nem olyan mértékig dehonesztálódott életmûvének egy korszakában hangoztatott ideológiai nézete miatt, ami indokolttá tenné a névváltoztatást, másrészt Szabó Ervin a maga korában egy „nagyon progresszív”, kifejezetten a közkultúrát elõtérbe helyezõ koncepció szerint szervezte a könyvtárat.” Érdemei között említhetjük, hogy „a korabeli porosz könyvtári felfogással szemben õ az angolszász modellt vezette be.” Széles körû mûvelõdési hálózatot szervezett, a könyvtárat a széles néprétegek számára tette hozzáférhetõvé, biztosítva, hogy az ne csupán úri kastélyok szalonját jelentse.

Mindezek persze miért is lennének relevánsak Szabó Ervin megítélésnek szempontjából? Megtéren érhetõ tetten, ahol az alkotók a tûzoltóság hatalmas fehér tûzfalára festettek fel egy tipikus Vasarely „gömböt”.

Festettek, és ez a kulcsszó. Sokat hallottam arról, hogy az alkotók az ún. legál falak számát próbálják növelni, hogy a város vezetõsége

ezáltal beengedte a graffitit a városkép tervezésébe. Pedig errõl szó sincs. Ez nem graffiti, itt ecsettel és hengerrel dolgoznak az önkéntesek, nem pedig spray-vel. Ezenkívül az alkotásokból hiányzik a graffiti másik fõ jellemzõje: a karakteres önkifejezés. A látványterveket TJ Julka festõmûvésznõ alkotta meg és ezeknek a munkáknak a célja is alapvetõen más, „az emberek jókedvét hivatott

– nyolcadik oldal –

szokhattuk, hogy ma mindent a politika ural.

Vannak a jók és vannak a rosszak. Fekete és fehér.

De hova vezethet mindez?

Móra Ferenc ekképp emlékezett Szabó Ervinrõl: „Halála talán nagyobb vesztesége a holnapi Magyarországnak, mint a mainak, de az érte való gyász egészen a miénk, s abból igaz fájdalommal vesszük ki a részünket mi is, akik szerte a vidéken vagyunk névtelen és kicsi, de hûséges és hívõ kubikosai annak a kultúrának, amelynek Õ építõmestere volt.” – adódik a kérdés, Móra Ferenc méltó arra, hogy a szegedi könyvtár a nevét viselje?

Azt gondolom, ez nem lehet követendõ út.

Ki lesz a következõ?

József Attila?

Szabó Imre

szolgálni”, ahogy azt Megyeri András a projekt életre hívója fogalmazta meg egy interjúban.

Persze voltak kisebb események, melyek inkább egy graffiti illegális elkészítésére emlékeztette az alkotókat. Kétszer is bevitte õket a rendõrség pár órára, hiába volt engedélyük, a Moszkva téren pedig az egyik hajléktalan az állványukat próbálta meg felgyújtani, ugyanis nem tudott aludni a munkálatoktól… Ennek ellenére elkészültek, és bár vannak negatív hangok (érdekes, hogy jórészt pont a street art képviselõi fejezik ki nem tetszésüket), a média és a városvezetés (naná, hiszen nekik egyetlen forintjukba sem került) üdvözlik a kezdeményezést, és a lakosság nagy része is örül, hogy van valami változatosság a szürkeségben.

Az alkotó brigád most épp pihen. Három helyszínre volt pénzük, most pedig várnak.

Támogatókra, önkormányzati felkérésekre, hiszen az nyilvánvaló, hogy szürke, lepusztult terekbõl, felületekbõl (sajnos) nincs hiány fõvárosunkban. Addig is élvezzük amit eddig adtak, pontosabban visszaadtak: a tér közösségi funkcióját.

Galiger Enikõ

Közélet

Egy város más szemmel: Santiago de Chile Chile (a dél-amerikai országok egy részéhez hasonlóan) idén ünnepli a 200. születésnapját. Mivel ezt a szemesztert Santiagóban töltöm, én is részese lehetek a nagy ünneplésnek. A programok többsége szeptember 18-a, a nemzeti ünnep köré szervezõdött. A „Kenyeret és cirkuszt a népnek!” örökérvényû felszólításnak eleget téve, a szervezõk rodeóval, kutyafutóversennyel, lovasbemutatóval, néptánc elõadásokkal és táncházzal szórakoztatták a nagyérdemût szerte az országban.

Azok pedig, akik otthon maradtak, kerti hússütések tömkelegével licitálták felül a szomszédokat, barátokat. Az itteni tavasz elsõ napjait tehát nem virágillatban, hanem a grillrácson éppen sülõ hús illatával eltelve tölthettük.

Külföldiként igyekszem minél jobban megismerni a helyiek gondolkodását, s gyakran csodálkozom az apró részleteken, amelyek szokatlannak, furcsának tûnnek nekem. Az itteni emberek ámulattal beszélnek Európáról, aki járt ott azért, aki pedig nem, azért. Európa az itteni emberek szemében a legszebb, legjobb, legcsodálatosabb.

Santiagót a felhõkarcolóival, üvegpalotáival nagynak, szmogosnak és csúnyának látják, míg az összes európai város emberi léptékû, gyönyörû ékszerdoboz. Valóban óriási ez a város, és az is igaz, hogy tele van új irodaházakkal. A liberális piacgazdaság káros hatásának tudhatjuk be, hogy rengeteg régi épületet lebontottak, és helyükbe parkolóházak épültek, vagy éppen óriási lakóházak luxus apartmanokkal. Van Santiagónak azonban egy másik arca is: a régi belváros, ahol többségben meghagyták a századfordulós, neoklasszicista stílusú épületeket, mivel ez a kerület nem számított divatosnak az elmúlt idõszakban (azaz érdeklõdés hiányában hagyták meg a régi épületeket). De ahogy telik az idõ, változik a divat is. Az utóbbi pár évben érezhetõen változott az emberek

képe az országukról, a városukról, a kultúrájukról.

A chileiek újra felfedezték a néptáncukat, a különleges fûszereiket, s már nem azért lépnek be a népmûvészeti boltokba, hogy jelmeznek vegyék

meg a népviseletüket, hanem hogy a nemzeti ünnepen ünnepi öltözetként viselhessék. Új jelenségként tapasztalhatják a helyiek azt is, hogy úgy bontják le a régi épületeket, hogy a homlokzatukat meghagyják, az épület többi részét hordják el, majd teljesen újjáépítik.

Az emberek szemlélete változik, de valami állandó: A város, ahol lakunk legtöbb esetben nem képezi turisztikai érdeklõdésünk középpontját. A barcelonaiak nem mennek a Sagrada Familiába, a párizsiak nem szeretik az Eiffel tornyot, s a budapestiek többsége sem járt a Gellért fürdõben. Itt, Santiagóban sem más a helyzet. A helyiek az otthon-munkahely-szupermarket Bermuda-háromszögében elveszve sosem látták városukat olyannak, amilyen valójában. Egész egyszerûen

azért, mert túl közel van. Ezen a hiányosságon segít egy kültéri kiállítás a város szívében található Forestal parkban. Az ötlet zsenialitása az egyszerûségében rejlik. A kiállítás célja az, hogy bemutassa a santiagóiaknak Santiagót. A fontos épületek, mint a Kormányépület, a Nemzeti Könyvtár, a Szépmûvészeti Múzeum, az Opera, a Nemzeti Bank, a Posta, épülete mind-mind neoklasszicista stílusban épültek. Ezek az erõt sugárzó, hatalmas épületek egytõl-egyig nyitva állnak a közönség elõtt. A kiállításon olvashatjuk az intézmények épületeinek történetét, láthatunk századfordulós képeket, s abból is ízelítõt kapunk, hogy milyen látvány fogad minden betérõ érdeklõdõt. Igazi kóstolóasztal hangulata van a képeknek; olyan gazdagon díszített belsõ tereket, folyosókat láthatunk, hogy aki nem járt még abban az épületben, mindenképp megfogadja magában, hogy elmegy. Aki pedig már járt, rájön, hogy épp abban a teremben még soha nem akadt dolga. Ezeket a felismeréseket pedig úgy tehetjük meg, hogy nem is erõltetjük meg magunkat azzal, hogy betérünk egy múzeumba. Mert épp itt van a lényeg: nem azoknak állították össze ezt az anyagot, akik amúgy is kiállítás-látogatók, hanem azoknak, aki csak most tudja meg, hogy például vasárnaponként ingyenes a Szépmûvészeti.

A 200. évforduló jó indok az összegzésre, hogy láthassuk, honnan jöttünk, mit értünk eddig el, mit adtunk a világörökségnek, a tudománynak, a mûvészeteknek, mitõl vagyunk különlegesek és mások, mint a többi nemzet. A chilei nép elindult egy olyan úton, ami nem engedi, hogy a nagy multikulturalizmus kénsavában feloldódjon a nemzeti tudat. Én csak azt kívánom, hogy anélkül, hogy öntömjénezésbe fordulna, minden nemzet találja meg ezt az utat.

Aradszki Dea

Diákhitel vs. Diákmunka Boldog, mosolygós diákok, malacpersely, a lehetõségek széles tárházát szimbolizáló tojás – ezek a diákhitel marketing elemei. A könnyû hozzáférhetõség, valódi alternatívaként megjelenés és fiatalosság révén könnyen kialakul az a „cool” életérzés, ami egy hallgatót a komolyabb mérlegelés nélküli hitelfelvételre sarkall. Ördögtõl való volna tehát a diákhitel? Nyilván nem! A diákhitel küldetése szerint: a felsõfokú tanulmányok megkönnyítésére létrejött konstrukció, amely segít az egyetemi-, fõiskolai évek alatt.

A diákhitelt felvevõknek minden bizonnyal két csoportja van: vannak, akik olyan környezetbõl jönnek, hogy a felvett összeg teszi egyáltalán lehetõvé, hogy részt vegyenek a felsõoktatásban. A másik csoportot pedig azok alkotják, akik – fõleg gólyaként – a távolba veszõ és bizonytalan ösztöndíj alternatívájaként, egyben az élményteli hallgatói élet anyagi bázisaként gondolnak rá.

A hitelfelvevõk emellett az alapján is osztályozhatók, hogy a visszafizetés ténylegesen a kezdõ munkavállalót terheli majd, vagy esetleg a szülõk átvállalják azt. Mindkét eset buktatókat rejt magában. Bár mindannyian többszázezres kezdõ fizetésrõl álmodozunk, de ez alighanem csak nagyon keveseknek fog összejönni: a valóság, hogy kezdõ ügyvédjelöltként vagy fogalmazóként kb. 90.000 110.000 Ft-ot vihetünk majd haza. Ha ebbõl levonjuk a törlesztõrészletet és a szakmánként eltérõ egyéb költségeket (bérlet, kamarai tagság, szakvizsga felkészítõ) akkor könnyen kiszámítható, hogy mennyi marad majd az albérletre vagy pusztán a mindennapi megélhetésre. Ennek tükrében pedig mindjárt más, hogy a hitel a tanu-

lásunkat vagy 5 éves szórakozásunkat szolgálta-e.

Ha a kedvezõbb felállásról van szó, tehát szüleink vállalták a visszafizetést, látszólag minden tökéletes, azonban mint a legutóbbi válság megmutatta, sajnos nagyon könnyen elveszthetõ az addig stabilnak tûnõ állás is, 50-60 évesen pedig új munkahelyet találni borzasztó nehéz.

Ezen a ponton jön – jöhetne – képbe a diákmunka. Él az a közhiedelem, hogy csak szórólapozás és egyéb „alja” munkákat ajánlanak, csomó olyat, amit egy – mindenki választása szerint – egészséges önbizalommal és ambíciókkal teli, avagy beképzelt joghallgató sohasem vállalna. Ezzel szemben, aki valaha ellátogatott egy iskolaszövetkezet honlapjára tudhatja, hogy korántsem csak a fenti hirdetésekkel lehet találkozni (megjegyzem a munkavállalás szándéka nélkül is érdemes csak böngészni és megnézni mi az, amit a piac vár – olyan ez, mint a rendes állásportálok kicsiben).

Hirdetnek itt mindenféle fizikai és szellemi munkát: tolmácsolás, fordítás, pénztárosi munka, irodai kisegítés, adatrögzítés, telefonos munka, leltár, hostess munka, hipermarket – ez a hirdetések fõ vonala, de akad – hogy haza is beszéljek – ügyvédi iroda vagy más cég gyakornoki felhívása is. És a fizetés: alkalminál a munka után, egyébként kéthetente vagy havonta. Az órabérek átlagban 500 Ft/óra körül vannak. Ha heti kettõ alkalommal, napi hat óra munkavégzéssel számolunk, akkor az havi 24.000 Ft bevételt jelent anélkül, hogy le kellene mondanunk az összes buliról és, hogy a munka a tanulmányaink rovására menne. Ez az összeg pedig bõven alkalmas arra, hogy a pusztán szórakozásra költött diákhitel

– kilencedik oldal –

egészét, míg a tanulmányok finanszírozására felvett összeg legalább egy részét kiváltsa.

Ezek után világos, hogy a diákmunka igenis ugyanúgy bevételi alternatíva, mint a diákhitel.

Persze egyetemi polgárnak lenni azzal is jár, hogy az ilyen döntéseket magunk hozzuk meg, tanulság viszont, hogy ne csak csõlátással a jelent nézzük, hanem a jövõnkre is gondoljunk.

Iskolaszövetkezetek: – www.rebusz.hu – www.furgediak.hu – www.pensum.hu – www.melodiak.hu – www.muisz.hu/diakmunka – www.multijobisz.hu Bárth Bertalan

Közélet

Új utakat kell keresni Interjú Nemes Andrással Nemes András ügyvéd, egyetemi tanár, a hazai és a nemzetközi sportjog ismert és elismert alakja. A Nemzetközi Sportjogász Szövetség idén megválasztott alelnökeként nagy része volt és van az egyetemünkön már két éve futó sportjogi szakjogász képzésben. Új jogi utakról és világkongresszusról beszélgettünk, és az is kiderült, mit szeretne a leendõ fõpolgármestertõl.

– A sportjog új tudományágnak tûnik számomra. Valóban így van?

– Igen, 1993-ban, amikor errõl beszéltem, sokan nem vették komolyan, azonban ma már ez természetes. 2000-ben az én PhD munkám kiadásával jött létre az elsõ sportjogi kiadvány, amelyben elévülhetetlen érdeme volt Bérces tanár úrnak és Sárközy Tamásnak, aki a Budapesti Corvinus Egyetem tanáraként a téma szakértõje.

– Mi volt a meghökkenés oka?

– A sportjog kicsit különbözik a többi jogtudományi területtõl. Más jogterület ugyanis az állam által meghatározott jogi keretek között mûködik. A sportjog ezzel szemben egy olyan speciális normarendszer, amelyben a nemzetközi sportági szakszövetségek szabályai és ajánlásai a mérvadóak, és ezek a szabályok épülnek be a szuverén országok jogrendszerébe.

Legjobb példa erre a Nemzetközi Dopping-

Az ember útjai Írásomban az életünkben bejárt stádiumokat szeretném vizsgálat tárgyává tenni. Minden ember különbözõ „létszakaszokon” megy keresztül születésétõl a haláláig.

Megszületünk, édesanyánk táplál, gondoz bennünket. Óvodába, iskolába járunk. Felelõsségünk minimális, gyakorlatilag nincs is. Ha bármi kisebb vagy komolyabb baj van, rögtön a szüleinkhez rohanunk segítségért. Ezek a „gyermeki én” tipikus jellemzõi.

Véleményem szerint a gyermeki én is felbontható további állomásokra: a gyermeki lét elsõ életszakaszában még „dzsiádzsó” katonákkal vagy Barbie babákkal játszunk. 14-15 éves korban azonban megunjuk ezeket a játékszereket, és élõ személyekre cseréljük õket. De ez a valóságban nem több egy eszközcserénél. Alapvetõen partnerünkben még mindig egy játékszert látunk. Ahogy meguntuk a babáinkat, eldobtuk õket, és újat kerestünk. Ha megfigyeljük a legtöbb tinédzserkori szerelem is csak tiszavirág-életû, hamar eldobjuk magunktól a másikat. Csak a gyermeki énnek ebben a második stádiumában, az eszközcsere után már megjelenik a nemiség, a szexualitás, és talán a legfontosabb: a kommunikáció.

Míg játékbabáink nem beszélgettek velünk, nem volt véleményük semmirõl, addig kamasz-

ellenes Ügynökség (WADA) megalakulása, amely esetében egy alapítványi szabályrendszert vett át és alkalmaz az egész világ, ez önmagában is egy újszerû jelenség.

– Ma már nem kérdés a tudományág létezése; olyannyira nem, hogy az egyetemi képzésbe is bekerült.

– Igen, két helyen is, Pécsett és itt, a Pázmányon. Nagyon örülök, hogy Bérces László tanár úr felvállalta ennek a fiatal jogterületnek a bemutatását és a konkrét normatív szabályozás mellett a leendõ jogászoknak elsõsorban egyfajta szemléletbeli újdonságot szeretne bemutatni. Azt láttatni, hogy felmerülhetnek esetleg olyan kérdések, amik a jog jelenleg ismert, klasszikus eszközeivel nem oldhatók meg, így folyamatosan új utakat kell keresni.

Más szóval a szemünk elõtt bontakozik ki és fejlõdik egy új szabályozási terület, merõben új jogi megoldásokkal.

– Akkor viszont ennél többet szeretne átadni a két éve indult posztgraduális továbbképzés.

Mi lesz az itt végzett sportjogi szakjogászok feladata?

– Azt veszem észre, hogy a sportigazgatás vagy sportmenedzsment területén sokan dolgoznak olyanok, akik nagyon nagy pénzek felett rendelkezve gyakran kellõ szaktudás nélkül hoznak jogi ismereteket feltételezõ döntéseket.

Ez pedig veszélyes, és könnyen neki lehet menni kori szerelmeinkkel már egymás közt tudtunk gondolatokat cserélni. A kommunikációs gondolatcsere pedig elengedhetetlen a személyiségfejlõdéshez. Úgy gondolom, mi egyetemisták, 80%-ban még a gyermeki én periódusában tartózkodunk.

Legtöbbünknek segítenek a szülei, más dolgunk jóformán nincs, csak tanulni és szórakozni, meg persze cserélgetni a szerelmeinket.

Komoly tét és felelõsség még mindig nincs az életünkben. Ha hibázunk, van még egy UV, ha megint hibázunk még ott a CV, CV-UV, dékáni méltányossági, újrafelvételi…

Aztán majd eljön az idõ, amikor megjelenik a „felnõtt énünk”. Ekkor már nem anyu és apu az elsõ gondolatunk, ha gond van. Önállókká válunk. Innentõl beszélhetünk teljes nemi identitásról is, mert az önállóság és a nemiség szorosan összefüggnek egymással. Egy felnõtt énnel rendelkezõ férfi, nõ már nem pusztán eszközként kezeli szerelmeit, a feleségét vagy az élettársát. Elkezd racionalizálni, érzelmi intelligenciája már elég fejlett ahhoz, hogy lássa a másik értékét bizonyos idõ eltelte után is.

Az sem biztos, hogy egy személy biztosan eljut 40-50 éves emberként a felnõtt éntudatba.

Láttam már negyven éves anyát, akinek mindene London városa körül forgott az életében és „Londongaby”-nak kellett hívni a baráti körében is. Gyakran egyik plüssmackója által kommunikált az emberrel, miközben állítólag

– tizedik oldal –

a falnak. Az egykor jól mûködõ MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség – SA), ahol én is lövészkedtem, a rendszerváltás után tönkrement és eltûnt. Rengeteg sportlétesítményt privatizáltak, de annak idején nem volt meg a jogi garancia ezen létesítmények sportcélú hasznosításra. 1996-ban megszületett ugyan az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetérõl szóló törvény, de ekkor már a folyamatok nagy részén túl voltunk. Ezért nagyon fontos olyan jogi és igazgatási szakemberek képzése, akik átlátják ezeket a folyamatokat, és persze tudnak súgni a kormányzatnak és egyéb döntéshozó szerveknek. Ez igen nagy kihívást jelent.

– Utoljára hadd kérdezzem arról a sportjogi konferenciáról, amelyet Ön szervez! Mirõl van szó?

– 2013-ban szeretnénk Budapestre hozni a Nemzetközi Sportjogász Szövetség (IASL) világkongresszusát. A világ legszebb helyein szokták ezt megrendezni, így tõlem is kérdezték a kollégák, hogy mikor megyünk már Budapestre. Éppen a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) udvarolunk, és persze szeretnénk, ha a szakmai hátteret a két érintett egyetem, a TF és a Pázmány biztosítaná. Jelenleg éppen fõvédnököt keresünk. Schmitt Pál köztársasági elnök urat szerettük volna felkérni, õ azonban nem tudta elvállalni, így most majd a fõpolgármestert fogom megkeresni.

Sergõ András

vezetõ beosztásban dolgozott. Szóval ez nem teljesen életkorfüggõ, de tény, hogy az önállósággal nagyon is összefügg, hogy kialakul-e egy felnõtt éntudat, hiszen, amíg a szülõk gyakorlatilag minden megtesznek helyettünk, mitõl fejlõdnénk jellemileg? Mit tapasztalunk?

Cosinus tételt, endoplazmatikus retikulumokat, Hans Kelsent? Az iskolapadban, azt sem a gyakorlatban.

Aztán a felnõtt énbõl jön az utolsó énfajta: a „szülõi én”. Ebben a szakaszban már nem te vagy az elsõ a magad számára, már nem a karriered építése a legfontosabb, hanem a családod, a gyermekeid. Minden erõddel azon vagy, hogy õket segítsd a magad legjobb képességei és lehetõségei szerint. Szüleink már régen ezen az úton járnak.

Senkit se tévesszen meg: a szülõi én nem feltétlenül alakul ki a gyermeknemzés által. Érdekes megfigyelnünk az olyan kultúrákat, ahol már szokás kamaszkorban gyermeket szülni. Egy 15 éves anya vagy apa életkori sajátosságok miatt is még javában a gyermeki én stádiumában tart. Így az az érdekes szituáció alakulhat ki, hogy gyermek nevel gyermeket, vak vezet világtalant. Ennek sajnos a tünetei megmutatkoznak társadalmi szinten is, hiszen generációk nõnek fel tulajdonképpen szülõi példa nélkül.

Molnár Zoltán Jonatán

Egyház

Megvádolt Egyház Botrányok és ami mögöttük van A történelem folyamát vizsgálva megfigyelhetünk egy újra és újra felmerülõ viselkedésmódot. Idõrõl idõre, amikor komoly, az egész világot befolyásoló gazdasági vagy társadalmi problémák tornyosulnak az emberiség elõtt, hirtelen elõkerül egy, a figyelmet meglehetõsen hatásos módon elterelõ téma. Ezt a témát rendszerint a Katolikus Egyház szolgáltatja. Vagyis intézményrendszerének mûködése vagy szolgálattevõinek viselkedése. Kiragadott, felnagyított problémák ezek, amelyek a világban járva szinte már fel sem tûnnek nekünk.

De, ha valamit az Egyházhoz kötõdõ emberek tesznek, az kifejezetten alkalmas arra, hogy az átlagembert megbotránkoztassa. No nem azért, mert õ maga olyannyira vallásos vagy erkölcsös lenne, hanem mert jólesik neki, hogy a nála

rodást keltõ történéseinek kezdete az írországi egyházhoz köthetõ. Írország volt tehát a kiindulópont, amely a közember számára a katolicizmus egyik legjelentõsebb fellegvárát jelenti napjainkban. A csapás így kettõs, és különösen is fájó.

A folyamatot a 2009 májusában közzétett úgynevezett Ryan-jelentés indította el, amely a dublini kormányzat megrendelésére még 1999-ben indított vizsgálat eredményeit közölte. A világszerte felháborodást okozó adatokat azonban a fél évvel késõbb megjelent Murphy-jelentés tárta fel. Ez a több mint 700 oldalas dokumentum a 1975-2004 közötti, egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaéléseket kutatta. A novemberi megjelenést követõen valóságos lavina indult el. A Katolikus Egyház régóta nem látott mértékû

jobbnak látszók is hibáznak. Az már fel sem tûnik neki, hogy valójában sokkalta kevesebbszer, mint õ. Ez a tendencia különösképpen jellemzõ a XXXXI. századra, vagyis a magát nemes egyszerûséggel „legújabb” vagy „modern” korként aposztrofáló idõszakra. A modern technológiáknak hála pedig korábban elképzelhetetlen tömegeket képes elérni az a tevékenység, amit méltán nevezhetünk egyszerûen lejárató kampánynak.

E rövid bevezetõ abból nyeri aktualitását, hogy a minden embert érintõ második nagy gazdasági világválsággal szinte egy idõben kerültek napvilágra a Katolikus Egyház legfrissebb „bûnei”.

Bár némelyik már akkor történt, amikor e sorok szerzõje még nem is élt, mégis most nyertek különös aktualitást. Természetesen mindez véletlen egybeesés.

Cikkemben az elmúlt néhány év „egyházi bûnlajstromát”, annak következményeit, és a botrányok kirobbanásának fõbb okait kívánom feltárni.

Emellett, a tévhitek eloszlatásának céljából, összefoglalom az Egyház ide vonatkozó belsõ szabályozását is. Mindenekelõtt nézzük meg az elmúlt idõszak legnagyobb hatást kiváltó történéseinek rövid összefoglalóját.

Kisebb jelentõségû ügyek ugyan aránylag gyakran elõkerültek addig is, ám azok nem mindig jutottak el a széles tömegekhez, illetve hamar feledésbe merültek. Az elmúlt évek igazán nagy felhábo-

támadások kereszttüzébe került, több ír püspök lemondási szándékát jelezte XVI. Benedek pápa felé. Az Egyházat eszmei megalapozottsága miatt egyébként sem szívlelõ, magukat önkéntes bírának kinevezõ, félinformációk alapján tájékozódó, a mások hibái iránt különösen fogékony tömegek ekkor kaptak elõször kézzelfogható muníciót kicsinyes kritikáikhoz. Amiket a modern eszközök kihasználásával általában közkinccsé is tettek – természetesen a legtöbb esetben névtelenül.

Az írországi események hatására aztán több európai országban is elõkerültek hasonló bûncselekmények áldozatai, illetve indultak vizsgálatok. A legerõsebben talán Németország érezte meg ezt. Innen is évtizedekkel korábban történt vélt vagy valós eseményekrõl szerezhettünk tudomást. Elsõként a berlini elitgimnáziumnak számító jezsuita Canisius kollégium kapcsán merült fel, hogy korábbi paptanárok az 1970-es és 80-as években több diákot megrontottak, illetve szexuálisan molesztáltak. Ezt követõen több hasonló információ is napvilágra került. A pedofilbotrányok mellett persze elõkerültek más nagy port kavaró ügyek is. Walter Mixa, augsburgi érseket például azzal vádolták meg, hogy korábban hosszú éveken keresztül durván bánt a rábízott gyermekekkel. Az érsek végül el is ismerte a testi fenyítés tényét, és felajánlotta lemondását a pápának. Ehhez csupán annyit érdemes hozzáfûzni,

– tizenegyedik oldal –

hogy ne feledjük, évtizedekkel ezelõtt a maitól gyökeresen eltérõ nevelési módszerek voltak elterjedtek. Olyanok, amelyekben adott esetben megengedett volt egy-két pofon is. Ma már ezt nehezen hisszük vagy fogadjuk el, hiszen a gyerekeknek már annyi joguk van az iskolában, hogy azokat lassan számon sem tudják tartani.

Németország után Ausztria is a figyelem középpontjába került. Szexuális visszaélések több egykori áldozata szólalt meg ekkor a nyilvánosság elõtt. Ez esetben is elsõdlegesen a 70-es és 80-as évekre tehetõek a bûncselekmények, de 2001-es eseményre is fény derült egy vorarlbergi cisztercita internátus vezetõjének elmondása alapján.

Európán kívüliként meg kell említeni az USA-t is, amely a hasonló ügyek meglehetõsen bõséges táptalaja volt a viszonylagos nyugalom idõszakában is.

Ezúttal ugyan csak marginálisan került képbe, de feltétlenül említésre érdemes, elsõsorban a bostoni fõegyházmegye papjainak cselekedetei miatt.

Ezek tehát az elmúlt évek botrányainak fõbb sarokkövei. A történések miatt eddig lemondott vagy lemondatott egyházi személyek, szinte egytõl egyig nem az általuk elkövetett bûncselekmények, hanem mások hibáinak elhallgatása miatt kényszerültek bûnhõdni. Ez természetesen nem menti fel õket, de figyelembe kell venni az egyházi és világ eljárások, illetve büntetések közötti komoly eltéréseket, amik miatt részben máshogy kell megítélni az effajta hallgatást. Ezek vizsgálatát megelõzõen azonban le kell szögeznünk, hogy a bûnök és bûnösök megkérdõjelezhetetlen ismeretétõl még ma is meglehetõsen távol állunk, tehát a lemondás a legtöbb esetben csak egy értékelendõ gesztus, nem pedig erkölcsi kötelesség.

Elõször is be kell látnunk, hogy ha a Katolikus Egyház egyetlen komolyabb hiba következményeként végleg megbélyegezné az embert, nagyon kevesen reménykedhetnének még az üdvösségben.

Ha egyáltalán van ilyen köztünk. Az Egyház legfõbb célja azonban az ember megjavítása, vagyis a lelkek üdvössége. Ezt pedig kétségkívül nem minden esetben szolgálja az azonnali feljelentés és meghurcolás. Éppen ezért valóban létezik egyfajta titoktartási kötelezettség, amely éppúgy fontos az áldozatok számára, ahogyan a megvádolt papok jó hírének védelmére is, hiszen ahhoz mindaddig joguk van, amíg bûnösségük be nem bizonyosodik. Nyilvánvalóan vannak olyan cselekedetek, amelyek nem maradhatnak következmények, tehát szigorú büntetés nélkül, ám józan ésszel meg kell különböztetnünk a bûnt a hibától. Természetesen a pedofília súlyos bûn, a szellem beteges torzulása, ami mások, az áldozatok életét akár visszavonhatatlanul is tönkre teheti.

Az, hogy az effajta szexuális visszaéléseknek mik az okai, pszichológiai és szociológiai kutatások tárgya kell, hogy legyen. Ez ugyanis közel sem az egyházi szolgálattevõkre jellemzõ sajátosság, hanem az egész emberiséget mérgezõ betegség, amely a társadalom minden szegmensét érinti.

Kétségtelen, hogy vannak bizonyos szakmák és „hivatások”, amelyek az ilyen beteg emberek számára vonzóbbak lehetnek, de ezeket tekintve a papi hivatást választók között talán a legkisebb a pedofilok aránya. Persze az ezt alátámasztó adatok jóval kisebb mértékben kerülnek nyilvánosságra.

A feltételezett okok között viszont egyet feltétlenül meg kell említeni. Sokan ugyanis azt hangoztatják, hogy a cölibátus eltörlésével a pedofília is megszûnne az Egyházban. Ez nevetséges, érvekkel nem alátámasztható képzelgés.

Kétségbevonhatatlan, hogy más, világi munkát végzõk között is találunk pedofilokat. Pedig nekik bármikor lehetõségük lenne arra, hogy megházasodjanak vagy természetes vágyaikat más együttélésben kiéljék. Ha viszont azt mondjuk, hogy emberek lévén, a papoknak is vannak ilyen vágyaik és igényeik, az sem lenne magyarázat arra, hogy ezt gyerekeken élik ki. A pedofília nem pótcselekvés, hanem betegség, ami nagyrészt független a társadalomban elfoglalt pozíciótól. A

Egyház - Irodalom papság pedig kétségkívül választott hivatás, tehát már meglévõ elvek és szabályok önkéntes elfogadását feltételezi. Aki tehát nem akarja alávetni magát a cölibátusnak, ne menjen papnak. Kissé képmutatónak tetszik a szabályok elfogadásával belépni, aztán azok ellen tenni vagy lázadozni.

A nagy felháborodást világszerte részben az is okozta, hogy a bûncselekmények nem fokozatosan, tehát elkövetésük után azonnal, hanem csak évtizedekkel késõbb kerültek a nyilvánosság elé. Így hatásuk megsokszorozódott az elhallgatások egyidejû felmerülésével. Ez valóban hiba, még akkor is, ha bizonyosan soha nem volt ok nélküli a hallgatás. Azt el kell fogadnunk, hogy egy társadalmi következményeket is magában rejtõ bûncselekmény elkövetõjének a társadalom elõtt felelnie kell tetteiért. Ha pedig esetleg a belsõ egyházi vizsgálat tartana évtizedekig, az a vizsgálati rendszer újragondolását teszi szükségessé.

A következmények tekintetében közel sem olyan rossz a helyzet, ahogyan azt sokfelé megkísérlik beállítani. Nem fordulnak el milliós tömegek az Egyháztól, még ha valóban vannak is csalódottak.

Akik most vehemensen támadják a Katolikus Egyházat, azelõtt sem voltak annak elkötelezett hívei, tehát véleményük legfeljebb erõsödött, nem pedig változott. Az Egyház politikai és társadalmi életben betöltött erõsödõ szerepe pedig lényegében ugyanolyan maradt. A kissé megkésett, ám annál intenzívebb vatikáni retorika ebbõl a szempontból meghozta a remélt eredményt. XVI. Benedek pápa, valamint a vatikáni asszisztencia minden lehetséges módon elítélte a bûnösöket, illetve magukat a bûnös cselekedeteket. Az elítélõ vagy bocsánatkérõ nyilatkozatok sokasága, a szabályozások megerõsítése, illetve az elkövetõk szigorú megbüntetésének kilátásba helyezése, egytõl egyig szükséges és hasznos reakciók voltak. Mindezek eredményeként ma már egyre kevesebb szó esik a fél éve még minden hírmûsor elejét elfoglaló eseményekrõl.

Végezetül tekintsük át az ide tartozó egyházi jogi szabályozás néhány lényegi vagy vitás pontját. A legsúlyosabb büntetendõ cselekményekre vonat-

kozó legújabb szabályozást – ilyenek a pedofil bûncselekmények is –, a Szentatya kifejezett szándékára és jóváhagyásával készült, 2010. május 21-én kiadott Normae de gravioribus delictis címû dokumentum tartalmazza. Ennek közvetlen elõzményei a még II. János Pál által jegyzett 2001-es Sacramentorum sanctitatis tutela motu proprio, valamint az annak végrehajtását szabályozó De delictis gravioribus, amelyet a Hittani Kongregáció adott ki 2001. május 18-án. A most nyilvánosságra hozott dokumentum ezen ideiglenes jellegû szabályozások végleges megerõsítését jelenti.

Az elsõ és legfontosabb feladat a félreértelmezett titoktartási kötelezettség fogalmának tisztázása.

Közel sem arról van szó ugyanis, hogy az egyházi vezetõknek, vagy más papoknak a világi hatóságok elõtt kell titokban tartani az ilyen jellegû cselekményeket. Ezt nem várta el, és nem várja el jelenleg sem az illetékes hatóság. A titoktartás kötelezettsége valójában csak az eljárásban érintettek, vagyis a megvádolt papok, illetve az áldozatok jó hírének védelmét, és emellett természetesen a botrány elkerülését hivatott szolgálni. A botrány ugyanis a közvetlen érintetteken túl mások számára is károkat okozhat, veszélyeztetve az Egyház legfõbb küldetését, a lelkek üdvösségét.

A vonatkozó eljárások éppen ezért pápai titok alá esnek, ami a kánonjogban a legszigorúbb minõsítésû titokfajta.

Ettõl azonban élesen meg kell különböztetnünk azt a titoktartást, amely a gyónásból szerzett információ védelmét szolgálja (ld. Egyházi Törvénykönyv, 1388. kán. 1. §). Ez a szentségi pecsét ugyanis minden ember, bármely elkövetett bûnére vonatkozik, és nem függ a gyóntató pap saját elhatározásától, véleményétõl. Semmilyen körülmények között nem hozható harmadik ember tudomására semmi, még egyes részletek sem, a gyóntatószékben elhangzottakból (983. kán. 1. §).

Aki tehát ilyen úton szerez tudomást pedofil vagy bármely más jellegû bûncselekményekrõl, azt nem mondhatja el senkinek. Ezzel ugyanis véglegesen megszüntetné azt a bizalmi rendszert, amelyben a gyónó képes olyan dolgokat is bevallani Isten színe

elõtt gyóntatójának, amelyet talán még önmagának sem akar elismerni.

Ugyancsak figyelemreméltó a korhatár kérdése. A klerikus által a hatodik parancsolat ellen kiskorúval szemben elkövetett büntetendõ cselekmény meghatározásában ugyanis a kiskorú fogalma alatt a 18. életévét még be nem töltött személyt kell érteni. Ez láthatóan jóval szigorúbb, mint a legtöbb állami jogrendszer által meghatározott korhatár.

Az elévülés tekintetében is pontos szabályozást nyújt a dokumentum. A legsúlyosabb büntetendõ cselekmények elévülési idejét kiterjeszti tízrõl húsz évre. A kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélés esetében ez az idõ az áldozat 18. életévének betöltésétõl számítandó. II. János Pál pápa azonban még 2002 novemberében felhatalmazta a döntésre illetékes Hittani Kongregációt, hogy egyedi esetben az eljáró püspökök indokolt kérésére felmentést adhat az elévülési határidõ alól. Ezt a Kongregáció rendszerint meg is adja. Ennek lényeges szerepe lehet napjainkban, amikor húszharminc évvel korábbi esetekre derül fény.

Az új dokumentum egyik fontos megjegyzése, hogy a kiskorúval szemben elkövetett szexuális visszaéléssel azonos megítélés alá tartozónak mondja ki az értelmi fogyatékos személlyel szembeni hasonló visszaélést korhatártól függetlenül, valamint a 14 évesnél fiatalabb gyermekekkel kapcsolatos pornográf anyagok egyházi személy általi megszerzését, birtoklását és terjesztését.

Ezek a Katolikus Egyház vonatkozó törvényi rendelkezései. Mielõtt bárki a szigorú, kiközösítést és egyéb kifejezetten súlyos szankciókat hiányolná, le kell szögeznünk, hogy az egyházi szabályozás céljai nem hasonlíthatók a világi rendszerekéhez.

Ahogy illetékességi körük is természetes módon eltér. Elõbbi elsõdleges célja a bûnös megjavítása, és ennek érdekében kizárólag saját, fõként lelki természetû eszközeivel élhet. Ezzel szemben az elkövetõt fizikailag is érintõ büntetés kiszabására az állami szervek alkalmasak és hivatottak.

Teleki Levente

Kis-Molnár Flóra: Avalon

Bende Tamás: üzenet

Ritmustalan zaj. Te miért nem hallod?

Fejemben szól. Ütemtelen dobolás.

Nem a szívverésem. Nem a lélegzetem.

A gondolataim rezegtetik Saját egyetemem.

csak képzeletben üzenek valamit. sosem kapod meg. (száz százalék, hogy a levelet elkeveri a posta.)

Egy rozsdásodott mechanikus zenekar Maradványain hóvirág is nõhet.

A robotszerû monoton rend-szolgákat Forradalom söpri el - tompa csillogás a távolból.

Adhatnék képet a világomról.

Egyetlen pillanatot.

Ha nem tetszik, tegyél érte.

Dögcédulává is polírozhatod, De remélem, mosolyoddal Napfényt rajzolsz nekem.

2010. május 6.

idehallik egy vonat suttogása. most szeli ketté a dombokat. üres vagonokban utazik az este. néhány csont roppan a kerekek alatt. nem hat meg, rég nem hat meg. bõröd alá bújik valami fagyos félelem. reggelre a sirályok mind vízbe fúlnak. szabadságuk állandósul. örökölt nyugalom. csak képzeletben üzenek valamit. nem baj ha nem kapod meg. halott sirályok vijjogása az elmorzsolt mondat. vonat-suttogás és csontroppanás. dalol az este.

– tizenkettedik oldal –

Irodalom

Finy Petra: histeria grandiflora A kortárs irodalom (viszonylagos) ismeretén kívül az is elõnye annak, ha a recenzens tagja valamely országos írószervezetnek (jelen esetben FISZ), hogy újra és újra kiváló könyvekkel gazdagodik. Természetesen az éves tagsági díj fejében (ámbár megjegyezendõ, hogy ezen díj egy vékonyka verses kötet árát teszi ki). Így fordulhat elõ, hogy egy öt esztendeje megjelent mû bemutatására kerül sor e hasábokon.

Finy Petra költõ, író elsõ verses kötete „histeria grandiflora” címmel látott napvilágot. A költõnõ azóta a gyermekirodalom elismert alkotójának minõsül, hiszen számos gyermekeknek szóló mû és mesekönyv szerzõje. Ezért is meglepõ, hogy pályájának kezdete, berobbanása az irodalomba egy verses kötethez, mi több, gyermekirodalom-mentes kötethez köthetõ.

További érdekesség, hogy a könyv fülszövegét a 2006-ban elhunyt Lázár Ervin írta, akirõl köztudott, hogy a meseírás mestere volt. Lázár (saját bevallása szerint) „vers-laikus”, „versanitszakértõ”. „Ezt most úgy írom, mint (...) olvasó, se több se kevesebb.” – olvashatjuk tõle.

Ha ez valóban igaz és hihetünk Lázár Ervin önkritikájának (miért ne tennénk?), akkor beigazolódni látszik, hogy a laikus olvasó fedezi fel az igazán jó mûveket és szerzõket.

A fülszöveg részét képezi továbbá egy sajátos Finy Petra-önéletrajz is, amelybõl többek között megtudhatjuk, hogy „elsõ babakocsiját kapta 4 éves korában” és hogy „elsõ UV-jét Puskin Anyeginjébõl kapta, mert Tatjanát Natasának hívta”, valamint hogy „elsõ biciklijére 2003-ban ült, addig ugyanis nem tanult meg tekerni”.

Finy Petra alcímet is adott a kötetnek: „vagyis ha az elme bimbóként kibomlik”. Valahogy ilyen bimbóként bomlanak ki a histeria grandiflora versei és így bomlik ki maga a költészet is.

Meglepõ az a hang, amelyet Finy megüt ezekben az írásokban. Könnyedség vegyül a súllyal, kacagás a könnyel, irónia a végtelen komolysággal, s mindezt körülfogja valamiféle (pozitív értelemben vett) naivitás. Valami, ami arra figyelmeztet: az élet szerethetõ.

Verseiben a központozást megtartja, ám a mondatkezdõ nagybetût elhagyja, valamint sokszor alkalmazza az anaforát, vagyis a sor eleji szóismétlést. Gyakori az in medias res kezdés, illetve a különféle kötõ- és töltelékszavak (mondjuk, például, szerintem) használata.

A kötet három ciklusra oszlik. A cikluscímek (is) bizonyítékai a költõnõ szellemességének. A szerkesztés tudatosságát jelzi, hogy ezen címekhez is egy-egy alcím társul (egyke – versek, melyek rólam szólnak; kettõke – versek, melyek rólad és rólam szólnak; többke – versek, melyek bárkirõl szólhatnak). A szerzõ nyilvánvalóan nem a recenzens dolgát kívánta megkönnyíteni ezzel a nyílt kategorizálással. Akár játékos félrevezetés is lehet ez a fogás, hiszen a könyvet elolvasva rájövünk, hogy az összes vers egyszerre szól róla és mindenkirõl (vagy bárkirõl?). Még akkor is, ha (mint tudjuk) minden vers fikció és a szöveg szempontjából a szerzõ személye közömbös. Finy „születésnapomra” címû költeményében így fogalmaz: „nem is azért írok, hogy jobbá váljon tõlem a világ. / hanem hogy pár percre ne legyen olyan rossz. / hogy egy pillanatra felkapcsoljam a napot”. Mi más lehetne a költészet feladata, értelme?

A kötet elsõ verse egy nem mindennapi személyiségrõl árulkodik. Az a frappáns ezekben a sorokban, hogy az ember rejtett elemeire, rejtett sajátosságaira hívják fel a figyelmet, azokra a személyiségjegyekre, szokásokra, melyeket csak a hozzánk legközelebb állók vesznek észre („...nézd meg, milyen halkan fújok orrot, / senki sem tudja utánam csinálni...” ; „...nézd meg k betûm, nincsen hurka...” ; „...nézd meg, hogyan gurítok üveggolyót sötétben.” – bemutatkozom). Az egyke versei között találunk egyszerûbb, rövidebb, könnyed darabokat (pl.: miért pont a naplemente? ; õszintén be kell vallanom; taníts meg a komolytalanságra). De jelen vannak súlyosabb, hosszabb alkotások is (pl.: születésnapomra,

magány, csak feküdni). Több ezek közül filozófiai, lét- és önértelmezõ kérdéseket tárgyal („teázás nélkül az élet csak élet marad, / a halál viszont több a kelleténél.” – vesszõ, paripáim; „...a fülembe furrogott hangja, / hogy lehet máshogy is, / hogy a nagy dolgok nem egy vánkoson születnek, / hanem a szélvihar kellõs közepén...” – ballada a senki lányáról). Az egyke kezdõ verseit, napsütötte, nevetõ költõi világát egy, az elõbb említett, tudatosan alkalmazott, sötétebb, nehezebb tónus váltja fel, hogy aztán egy rezignált verssel (félelmeink zenéje) záruljon. Ebben az írásban vetõdik fel a kérdés: „mi lesz, ha a szomorúság végképp / eltûnik szemünkbõl, / és kénytelenek leszünk szembenézni / örömünkkel?”.

A kettõke almcíme árulkodó: itt bizonyára szerelemrõl lesz szó – gondolhatnánk, és milyen igazunk is lenne. Részben legalábbis. A második ciklus elsõ versei a férfi-nõ kapcsolat, a szerelem, az egymás megismerésének, megtartásának folyamatát ábrázolják. Gyakran, monumentális érzelmek megélésekor fogalommeghatározásra kényszerülünk, talán, hogy tudjuk mivel is állunk szemben. De hogy is lehetne definiálni a definiálhatatlant? Finy neki veselkedik a lehetetlennek és néhány kiváló próbálkozás, lehetõség elõ is bukkan („találtam rád több definíciót is: / a selyem hangja, amint kés hasítja, (...) legördülõ márványgolyó a gerincemen...” – pontatlan definíció). Ám a szerelem nem csak Ódát szül, hanem Héja nász az avaron-t is, meg Elbocsátó szép üzenetet. Ez

– tizenharmadik oldal –

a polaritás a kettõkében is kifejezésre jut („még mondta azt is, / hogy komolyabban kéne vennem az életet, / mert nem lehet minden dombra lecsücsülni, (...) aztán mondott még valamit, / de arra már nem emlékszem.” – ellentétek taszítják egymást). A szerelem mellett más kapcsolatok (családi, baráti) is feltûnnek egy-egy vers erejéig. Ami viszont érdekesebb, az József Attila és Pilinszky János megidézése. József Attila már az elõzõ ciklusban is jelen van, ugyanis a születésnapomra egyértelmû reflektálás az õ azonos címû alkotására. Finy nem alkalmazta azt a speciális rímtechnikát (taní- / tani), mely az eredeti mûnek oly sajátos hangzást kölcsönöz.

Szerencsére, hiszen már jó páran megpróbálkoztak vele és nem biztos, hogy jól tették. A kettõkében viszont a szerzõ egy kifejezetten József Attiláról szóló verssel állít emléket a XX. század nagy lírikusának, „az ezeréves kisgyerek avagy József Attila” címmel. Pilinszky János Azt hiszem címû költeményének híres sorai („azt hiszem, hogy szeretlek; / lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz...”) így szólnak a „balázsnak” ajánlott credo címû Finy-versben: „azt hiszem, hogy szeretlek, / lehunyt szemmel kacagok, mert élsz...” .

A többke versei két csoportba oszthatók.

Találunk olyan alkotásokat, melyek esetében már a címek is mosolyra húzzák a szánkat (ki imádkozik az apácákért?, a legvidámabb barokk, a hintalovakat is lelövik, ugye?). Ezekben a versekben a humor veszi át a szerepet, az irónia, az élet kiparodizálása árad a sorokból.

Mégis, valamifajta cinizmus, megdöbbenés átszivárog ezekbe az írásokba is. Finy ugyanis a humort vegyíti a komolysággal. Olyan témákat dolgoz fel, olyan gondolatokat jelenít meg ezekben a gyakran pár soros szövegekben, amelyek a komikus képeket, az ironikus hangnemet képesek a visszájára fordítani („a törött lábú hintalovon / a tarkólövés nem segít, / de nem is ront a helyzetén.” – a hintalovat is lelövik, ugye?; „megkérném a kedves öngyilkosjelölteteket, / hogy csak halkan ugorjanak a tóba, / mert zavarják a halak nyugalmát.” – kérem, ne ijsztegesse a halakat). Másfelõl pedig jelen vannak azok az alkotások, melyek mindenféle kertelés nélkül, meglehetõs kegyetlenséggel közlik az igazat, a valót, a nehezebb érzéseket („szerintem még a bõrömet is lehúznátok, / ha nem lenne annyira rám tapadva.”

– szemtelenül nyomasztóak vagytok; „a szomorúságra ébredni kell, / egyszercsak felkelsz, és tele a szíved / ezzel-azzal, / például egy néma búgócsigával...” – hellohétfõ).

A borítót Novák Zoltán Tervezte és a kötetet a szerzõ saját illusztrációi díszítik.

Finy Petra histeria grandiflorája ékes példa arra, hogy mi is valójában a kortárs költészet: tudósítás a jelenkor nyelvezetével, a jelenkor történéseirõl. Vagyis beszéd (/írás) a hétköznapiságról, hétköznapian. Persze olykor-olykor egy kis mélylélektani és filozófiai kérdésekkel keverve. Finy Petra könyve mindenképpen üde színfolt a kortárs irodalmi palettán.

(Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2005, 82 oldal, 1500 Ft) Bende Tamás

Ajánló Amikor a rocker is operát dúdol

Cukormázas tiniálom

Szeptemberben Magyarország elsõ önálló opera crossover estjén vehettek részt a Duna Palotába ellátogatók. A Klasszikon együttes, amely a mûfaj egyik legjelesebb képviselõje, élvezetesen kalauzolta el a hallgatóságot e különleges zenei világba, ahol az is világossá vált, hogy rock és opera olykor nem is áll annyira távol egymástól.

Bár mi már egy picit túl vagyunk a tini korszakunkon, mégis bátran kijelenthetem, hogy bármelyikünk boldogan hallgathatja Katy Perry legújabb albumát, a Teenage Dreams-et. Bárhol és bármikor – erre a lemezre ez abszolút mondható. Esõs napon a fotelban, vagy épp tanulás közben egy kis koffeinpótlékként maga a tökély.

Kiforrott stílus, színvonalas zene és igazi Katy Perry-feeling jellemzi a lemezt.

A crossover a zenei stílusok keveredését jelenti.

Igen nagy merészségnek tekinthetõ olyan operaáriákat átültetni a rock, pop, swing vagy blues mûfajába, mint Bizet Carmenje, vagy Gounod Faustja, Puccini gyönyörû darabjairól nem is beszélve. Talán pont azért, mert e mûfajok keveredése nem magától értetõdõ, az eredmény sem olyan, amit elsõ ránézésre várnánk.

A Klasszikon szakmailag kifogástalanul mûködik. Az énekesnõ, Sebõk Mónika eredetileg is operákat énekel, ennek megfelelõen hangja szabadon íveli át a több oktávos különbségeket is. Az együttes többi tagja, Nagy László Andrián (zongora), Martos Attila (nagybõgõ, basszusgitár), Tiba Sándor (dob) és Zsemlye Sándor (szaxofon) mind-mind profi zenészek. Ahogyan Sebõk Mónika, az együttes énekesnõje fogalmazott: „Meggyõzõdésem, hogy csak akkor válik minden zenekedvelõ számára élvezhetõvé és hitelessé egy crossover operaelõadás, ha mind az énekes, mind az együttes tagjai képzett és tapasztalt elõadók. Jómagam klasszikus operaénekesnõként kezdtem szakmai pályafutásomat, ezt követõen ismerkedtem meg a crossoverben rejlõ hihetetlen sokszínûséggel, kreativitással és mûvészi szabadsággal. A Klasszikon Együttes minden tagja professzionális zenész, akik saját hangszerük mesterei. Ez a fajta igényesség és az ehhez társuló elhivatottság tette lehetõvé, hogy az elmúlt évek során elkészült közel 50 átdolgozás mára egy teljes crossover opera repertoárrá válhasson.”

Az együttes a klasszikusokban rejlõ értékek átörökítése céljából a komolyzenei dallamkincs tágan értelmezett „ad libitum” vagyis „tetszés szerinti” feldolgozása mellett teszi le voksát.

Egyedi feldolgozásaikban érintetlenül hagyják az eredeti operaáriák dallamkincsét, ám mind a hangszerelést, mind a ritmizálást a mai kor zenei igényeihez igazítják.

Elõadásukhoz egyfajta különös kettõsséggel közelíthetünk. Mozart, Bizet, Verdi és Puccini eredetiben az igaziak. Érdekes élmény meghallgatni új értelmezésben is õket, de ezután bárkiben megfogalmazódhat a kétely, hogy miért kellene mindent átdolgozni a kornak megfelelõ szellemiségben. Van, ami eredetiben szép, és bár a hangkészletét nem veszíti el, minden mást – hangulatot, mondanivalót – igen.

Ha viszont nyitottan, az újdonságokra fogékonyan ülünk le meghallgatni egy crossover operát, akkor igazi élményben lehet részünk. A Klasszikon feldolgozásában az eredeti mû nem lesz ugyan több, ám elõadásuk egy kellemes este emlékét hagyja maga után.

Hrecska Renáta

Katy Perry: Teenage Dream

A szívem kolibriként verdesett amikor meghallottam a Hummingbird Heartbeat címû dalt – mondhatnám, de inkább egyszerûen csak úgy fogalmaznék, hogy örültem. Katy Perry az I kissed a girl idejében ijesztõen hatott rám. Ha elfelejtettem, hogy tudok angolul, még tetszett is volna a szám, de sajnos nem tudtam kiverni a fejembõl az említett nyelvet… Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán, és a kétkedõk számára is hallgathatóvá avanzsált Amerika kedvence. Katy a Teenage Dreams-el most egyértelmûen bebizonyította, hogy érdemes vele számolni, ha könnyûzenérõl van szó.

A lemezen tizenkét szám hallható, köztük a rádiók által oly kedvelt California Gurls, amit Snoop Dogg közremûködésével ad elõ kedvenc mûvésznõnk. A dalokra nagyon jellemzõ a lendület, és a tipikus Katy Perry-féle ritmusvilág. Az album összetéveszthetetlen, eredeti és élvezetes.

Hogy a tizenkét zeneszám közül melyikeket emelném ki, arra csak nagy erõlködés után tudnék válaszolni. Mindegyikben van valami kihagyhatatlan, ami miatt érdemes meghallgatni.

A Teenage Dreams megfelelõ nyitószám, a „You make me feel like I’m living a teenage dream” sor azt is tisztázza, hogy nem pont arról van itt szó, hogy mirõl álmodik a tini. A szerelem szép és megfiatalít – nagy igazságokról énekel itt Katy.

Nekem személy szerint a már említett Hummingbird Heartbeat tetszik a leginkább, mert szerencsésen ötvözi Katy stílusát és az általánosan bevett zenei formulákat.

A lemez dalai nagyrészt a szerelemrõl szólnak – ilyenek a címadó szám, a kolibris dal, a The one that got away. Akad közöttük vidám, bizakodó, de hallhatunk bánatosat is. Van, ami egy átmulatott éjszakáról mesél – a Last friday night (T.G.I.F) és van, ami a tengerpartról – ez pedig a jól ismert California Gurls. Sokszínû témaválasztás habkönnyû interpretálása az album egésze.

A lemezt amilyen jól nyitja a Teenage Dreams, olyan jól fejezi be a Not like the movies. Lelassul, mélyül az album, és ugyanez történik a hallgatóval is. Mivel minden jó, ha a vége jó – és még jobb, ha az eleje meg a közepe is – Katy albumát összefoglalhatnánk úgy is: megérte elkészíteni.

Hrecska Renáta

– tizennegyedik oldal –

Nevem: Senki „…és most már azt hiszem, hogy nincs igazság, már azt, hogy minden kép és költemény, azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke õt és mindhármunkat én.”

(Szabó Lõrinc: Dsuang Dszi álma) 2092-t írunk és a Föld utolsó halandó embere a halálán van. Haldoklását a televízió élõben közvetíti, ahol szavazni lehet: hagyják-e meghalni, avagy próbálják halhatatlanná tenni õt is? Mindeközben egy felismerhetetlenre tetovált orvos és egy múlt századi hangrögzítõvel felszerelkezett riporter megpróbálják rávenni a haldoklót, mondja el élettörténetét. Az öregember történetei azonban nem illenek össze: az egyikben elváló szülei közül az édesanyjával, míg a másikban édesapjával marad. Továbbfolytatva a történetet pedig a szálak még jobban összekuszálódnak… Így kezdõdik Jaco Van Dormael legújabb filmje: a Mr. Nobody. A film voltaképpen egy alapkérdésre épül: mi lenne ha? Ez a kérdés valószínûleg már mindenkinek megmozgatta legalább egyszer a fantáziáját: mi lett volna, ha nem késem le a buszt, mi lett volna, ha egy nappal többet készülök fel erre a vizsgára, stb. Tulajdonképpen ez az alapkérdése a legtöbb, multidimenziókról és idõutazásról szóló filmnek is. Egy apróbb változás valakinek az életében akár az egész történelmet megváltoztathatja. Többek között ez az ötlet szolgált alapul Philip K. Dick Ember a fellegvárban címû könyvének, aminek lapjain a japánok nyerték meg a világháborút, valamint Ray Bradbury Mennydörgõ robaj címû novellájának, ahol egy óvatlan idõutazó az õskorban eltaposva egy pillangót olyan láncreakciót okoz, melynek hatására megváltoznak az írásjelek és az USA elnöke egy diktátor lesz.

A film fõhõse Nemo Nobody, akit Jared Leto alakít. Nemo születésétõl kilenc éves koráig lineáris a történet, amikor is szülei elválnak és õt döntésre kényszerítik: válasszon közülük, kivel akar élni a továbbiakban. Ekkor szakad több szálra a történet, melyben váltakozva végigkísérhetjük az ifjú Nemo férfivá válását, megházasodását és halálát is aszerint, hogy apjával, vagy édesanyjával maradt-e. Mindeközben több csomópont is kialakul Nemo életében, ahol választásra kényszerül, így tagolva tovább egyre több párhuzamos szálra a történetet a végkifejletig.

A film mintegy magába olvasztja több hasonló film ötleteit is, amely azonban alig észrevehetõ, és nem tûnik szó szerinti „lenyúlásnak”. A fent bemutatott alaptörténet már egyszer – igaz kevésbé bonyolultan – kifejtésre került A nõ kétszer címû filmben, míg egyes ötletek felmerülnek mind a Pillangó effektusból, mind a Forrás címû filmbõl.

A megértést egyben bonyolítja, hogy rendszeresen elõjön az álom az álomban effektus is, ugyanis az életek közötti váltakozás mindig a fõhõs felébredésével történik, így zavarva össze a nézõt: vajon egy álmot, vagy egy élet variációit látja. Összességében a Mr. Nobody egy gyönyörûen megszerkesztett film, mely bõvelkedik mind humorban, mind drámában, de mégsem tûnik túl romantikusnak. Bár a vizuális effektek nagyon szépek lettek – egyes jelenetek nemcsak elérik, de talán meg is haladják az Eredet szintjét mind kinézetben, mind abszurditásban –, néha nekem már túl soknak tûntek. Azonban mivel a film így is elég hosszú (155 perc), ezek nagy része betudható egyszerû rövidítésnek – például a szerelmes jelenetek fal-ágy átmenete. A filmet talán legjobban egy neten olvasott jelzõ írja le: mûvészfilm rengeteg pénzbõl. Látványos, elég abszurd, de mégis emészthetõ, mely elgondolkodtat, elszomorít és megnevettet egyszerre. Akiknek pedig a fent felsorolt filmek tetszettek, azoknak mindenképpen ajánlani tudom!

A. B. Chronos

Ajánló

Rock, Jonas, Satöbbi Rock Tábor 2 – a Záróbuli A Rock Tábor 2 dalait a legnagyobb videomegosztó portálon immáron több mint tizenkét milliószor nézték meg. Jelent valamit ez a szám – leginkább azt, hogy a számok nagyon jók. Maga a film is remek, de a koreográfiák, a fülbemászó dallamok hatásosan gondoskodnak arról, hogy a High Scool Musical után újabb feledhetetlen alkotás vonulhasson be a köztudatba.

A Jonas Brothers tagjait nem kell bemutatni. Az ember ismeri õket a zenéjükrõl (Work it out, Give love a try, L.A. Baby), a sorozataikból, vagy csak annál a ténynél fogva, mert lánynak született. A három fiú mellett biztosan nem mehetünk el szó nélkül. A Camp Rock is valójában az õ filmjük, hiába hívják Joe-t Shane-nek, Nick-et Nate-nek és Kevint Jason-nak, a valóságot nem hagyják a hátuk mögött, szerepük szerint is rocksztárok.

A két legfõbb karaktert, Mitchie-t és Shane-t Demi Lovato (õt egyebek mellett a Sonny, a sztárjelölt címû sorozatból ismerhetjük) és Joe Jonas játsza, akik amellett, hogy szeretnék kibontakoztatni szerelmüket, nagyon igyekeznek megmenteni kedvencüket, a Rock Tábort. A Camp Rock második részében kénytelenek megküzdeni a profi Sztár Táborral, akiket egy tó és sok-sok dollár választ el fõhõseink üdülõhelyétõl. A küzdelem kimenetelérõl nem számolok be, az maradjon meglepetés. Most maradnék a soundtracknél.

A film zenéje Amerikában a Billboard listán harmadikként debütált. 41 000 példányban kelt el már a premier héten, mára ez a szám már jócskán meghaladta a 300 ezret. Európát tekintve Olaszországban érte el eddig a legnagyobb sikert, hiszen elsõként is állt a helyi slágerlistán. Magyarországon augusztus 27-én jelent meg az album Dandó Ádám és Némethy Brigitta duettjével, az Így van jól-lal. Ezt a dalt nagy szerencsénkre török és román verzióban is meghallgathatjuk, hátha nem telünk be a hazaival. (I wouldn’t change a thing címen kellene, hogy fent legyen eredetiben az albumon, ám érthetetlen okból, angolul nem szerepel.)

A lemezen tizenöt dal kapott helyet, nagyjából egy órás játékidõvel. A két legnépszerûbb szám a Demi

Lovato által énekelt Can’t back down és a Camp Rock csapata által elõadott It’s On. Az albumon vegyesen találhatóak egyéni produkcióra kihegyezett és inkább csapatra tervezett trackek. Az egyénik közül mindenképpen kiemelendõek Demi mellett Nick Jonas, valamint Matthew „Mdot” Finley szólója. Utóbbi egy rendkívül érett, dinamikus számmal, a Fire-ral mutatja be a Sztár Tábor adottságait a filmben, és ez a dal filmen kívül is nagy biztonsággal állja meg a helyét.

Kylie Minogue: Aphrodite Az ausztrál énekesnõ legújabb nagylemeze, az Aphrodité kellemes meglepetést tartogat hallgatóinak. Kylie-tól megszokhattuk már, hogy pörgõs számokat énekel, ám ez a lemez is bizonyítja, hogy az azonos stílus mellett is lehetséges a megújulás.

introját. Minzy (16) a híres táncos, Gong Okjin unokája, 6 éves kora óta szerepel a médiában, miután az internetre felkerült videókra felfigyelt az YG. Bom (26) viszonylag késõn kezdett bele a zeneiparba: 3 évig folyamatosan csak a kiadók ajtaján kopogtatott, de végül fõénekesként került a csapatba, míg Dara (26) eredetileg a Fülöpszigeteken futott be.

A csapat zenei világa frissítõ: hip-hopos beütéssel, erõs hangzásvilággal mutatkoztak be a közönség elõtt és tartják is magukat ehhez. Idén több alkalommal látogattak el az USA-ba, hogy a Black Eyed Peas Will.I.Am-ével vegyenek fel csaknem 10 számot: a videomegosztó portálokon is meghallgatható egy rövid interjú Will.I.Am-mel még a felvételek elõtt, amiben hallható, milyen nagyra tartja a lányokat.

A debütáló számuk a „Fire” volt, ezt követte a „Try to follow me”, majd a lágyabb hangvételre áttérve az „I don’t care” következett. A lányok szólókat is énekeltek, illetve saját elfoglaltságok miatt egy röpke idõre visszavonultak, majd alig néhány napja, szeptemberben kezdték el promotálni az új albumukat, melyekrõl a „Can’t nobody” már is a koreai zenelisták trónjára került. Végleg megdöntötték keleti sztereotípiát, és ezzel az új koncepcióval hódítják meg a világot, hisz most az Egyesült Államokbeli bemutatkozásukra készülnek az angolul is felénekelt számaikkal.

A lemezen tizenkét új dal kapott helyet, lassú szám ezúttal egyáltalán nincs az albumon. Ebbõl adódik egy kis probléma is, nevezetesen az, hogy az egész olyan, mintha egy megállíthatatlan hullámvasútban ülnénk, az utolsó akkordok elhangzása után szinte megkönnyebbülünk. Az oka ennek a gondnak nem is az, hogy gyorsak a számok, hanem az, hogy gyakorlatilag nincs köztük szünet. A trackek között nagyjából két másodperc van, ami levegõvételre sem elég, nem hogy arra, hogy leülepedjenek a hallottak, és felkészüljünk a következõre. Erre az ideális idõ négyöt másodperc, kettõ-három viszont kevés. Ezen azonban túl lehet lépni.

A lemez dalai közül hármat maga Kylie írt, meggyõzõen hozva saját stílusát. A korong elsõ száma, az All the lovers, melyet rádióhallgatóként és zenetelevízió nézõként már régen szívünkbe zárhattunk, szinte uralja a lemezt. Az album ugyan színvonalas, de ennek a számnak a minõségét a többi dal csak szeretné elérni.

A Better than today egészen érdekes, olyan benyomást kelt, mintha nem lett volna több dallam a fejekben, és ezért mások nyári slágereit összegyúrták, kicsit átírták, és lett ezekbõl egy „valódi” Kylie szám. Az Aphrodite-vel pedig az a baj, hogy úgy közelít hozzá az ember, hogy ez biztosan egy gyengéd, simogató szám lesz, szerelemistennõrõl lévén szó. Ehhez képest kis túlzással Madonnásra sikerült, a refrén pedig inkább egy menõ fiúcsapatnak menne el. Tartalmában természetesen semmi köze nincs Aphroditéhoz, Kylie magáról énekel: „Én egy aranylány vagyok, egy Aphrodité”.

A többi dal viszont tényleg jó. A Get outta my way dallamvilága nem túl eredeti, de pont ezért szerethetõ meg gyorsan, és hangzik ismerõsen már elsõ hallgatásra is. A Put Your hands up igazi bulizene a tengerpartról, míg a Mighty Rivers az élet sodró folyamáról szól, amelyben a szerelem ad kapaszkodót, hogy el ne vesszen az ember – ez talán jobb is lett volna Aphroditénak.

Kylie hangjára sem panaszkodhatunk, bár sok megpróbáltatáson ment keresztül – magánéleti, egészségügyi válságok – mégis példát mutatott az újrakezdéshez, a felszínen maradáshoz. Rajongói nem csak egy remek elõadót, hanem egy kitartó, alázatos embert hallgathatnak.

Nem sok olyan mûvészt találhatunk napjaink zenei világában, aki huszonöt év, tíz stúdióalbum, tíz turné, hetvenkilenc különbözõ díj elnyerése után is önmagát képes hozni, és nem lehet unni. Összességében bátran elmondható, hogy ismét sikerült egy igazi Kylie-s albumot létrehozni, amit bátran hallgathatunk házibuliban, a kocsiban vagy futás közben, de igazából bármikor, ha egy kis energiára van szükségünk.

Kis-Molnár Flóra

Hrecska Renáta

A csoportos elõadások közül a Can’t back down a favorit, ami ebben a kategóriában pont annyira jó, mint a Fire egyéniben. Itt még kiemelendõ a filmet záró This is our song, ami Demi, Nick, Joe és Alyson Stoner elõadásában hangzik el. Összességében elmondható, hogy a Camp Rock 2 – Final Jam címû film zenei albuma nagyon rendben van. Sok mûfaj található meg rajta, a poptól kezdve a rockon át egészen a hip-hopig mindenki rábukkanhat a kedvencére, amit késõbb két elõadás szünetében, a büfé és a terem között félúton önfeledten dúdolgathat.

Hrecska Renáta

2ne1 – keleti siker nyugati zenében Azt hitted eddig, Lady Gaga eredeti, és valami újat is mutat? Sokan felháborodva jelentik ki, hogy Gwen Stefani is készített már egy furcsa ruhákban, kiegészítõkben, sminkekben bõvelkedõ klipet, de még is messzebbre kell nyúlnunk: immáron nem a keleti zene tart nyugatra, hanem pontosan fordítva.

Japán, Dél-Korea és Malajzia zenei piaca viszonylag zárt, a nyugati zenészek most próbálják áttörni a hazai zenészek monopóliumát. (Fergie feat Koda Kumi, The Hoostabank feat Anna Tsuchiya stb).

De miért is érdemel a címben szereplõ együttes említést? Egy dél-koreai 4 fõt számláló lánycsapatról van szó, a nevük olvasható „to anyone”-nak vagy „twenty-one”-nak is, bár a lányok saját maguk az elsõ verziót támogatják. Az YG entertainment kiadó legsikeresebb csapata tavaly, a testvércsapatuk (a szintén 4 fiúból álló Big Bang) videójában mutatkozott be, sikerük pedig azóta töretlen.

A négy lány: Dara, Minzy, Bom és CL amit tud, azt jól tudja eladni, és ez a lényeg – érdemes egy pillantást vetni a klipjeikre, és rögtön meg lehet érteni, mire gondolok. Nem csak hogy az öltözetük meghökkentõ, de a csapat alapvetõ felállása is. CL – aki a jelenleg legjobban hangsúlyozott tag – és Minzy – aki kiemelkedõ táncos – viszik a kicsit rockosabb, vadabb stílust, míg Bomie lágy hangja tökéletesen kiegészül Dara szintén egyedi skálájával.

A banda vezetõje és rappere CL (19) már régebb óta a szórakoztatóipar tagja: 16 évesen került a köztudatba, miután felénekelte a Big Bang CD-jének

Kylie (és) az istennõ

– tizenötödik oldal –

Sportélet Megkezdõdött a Pázmány Labdarúgó Liga õszi idénye!

A PPKE JÁK HÖK ebben a félévben is kiírta a kari kispályás labdarúgó-bajnokságot. Nagy örömünkre az elmúlt szemeszter tíz csapatához képest erre az õszre tizenhárom csapat nevezett, közülük három gólyákból, egy pedig erasmusos hallgatókból alakult. A bajnokság küzdelmei december 6-ig, hétfõi (12:30-tól 17:00-ig) és csütörtöki napokon (15:30-tól 17:00-ig) zajlanak. Két játéknapon már túl is vagyunk, lássuk mi történt eddig!

A nyitómérkõzést a tavaszi bajnok Sopronig Mászok játszotta a Tesi1 ellen, és 8:3-as gyõzelmével mindenki értésére adta, hogy komolyan gondolja a címvédést. A még csak formálódó AS Iustum súlyos vereségbe (2:15) szaladt bele a továbbra is nagyon erõs Red Devil’s Advocate ellen.

Utóbbiak idén is fõ kihívói a címvédõnek. A Bíbortógás Fenevadak ellen rögtön egy 11:3-as gyõzelemmel mutatkozott be az egyik újonc, a Gólya United. A szintén újonc Csipet Csapat meglepte a már rutinos résztvevõnek számító Intert (4:3). A régóta bajnoki címre áhítozó Vaskapu

Fc esélyt sem adott a harmadik újonc Zságoj FC csapatának (20:0). A nap zárásaként a Bp. Rangers pedig szoros mérkõzésen (4:5) maradt alul az Erasmus Dream Team ellen.

A második játéknapon ismét a Sopronig Mászok játszotta az elsõ mérkõzést és a vártnál kisebb különbségû, de papírforma-gyõzelmet aratott a Bíbortógás Fenevadak ellen (7:2). A tartalékosan felálló Tesi1 bizonyára jobb eredményekre is képes lesz majd, mint a Red Devil’s elleni 4:17-es vereség. Bemutatkozott a Fegyencjárat is: a félidõben még döntetlenre állt az aznapi második meccsét játszó Sopronig Mászok ellen, de a végét a címvédõ jobban bírta (4:7). Az Inter a vártnál sokkal könnyebben gyõzte le az AS Iustumot (9:1), a nap szenzációja azonban még csak ezután következett: Megtört a Bp. Rangers közel két idényen át tartó nyeretlenségi sorozata! A szenvedõ alany a Csipet Csapat volt, akik csak a végére tudták szorossá tenni a mérkõzést (9:7). A nap zárómeccsén a Vaskapu Fc könnyed gyõzelmet aratott az Erasmus Dream Team ellen (8:0). A Gólya United és a Zságoj FC szabadnaposak voltak.

A Pázmány Labdarúgó Liga állása a 2. játéknap után 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

Sopronig Mászok Vaskapu Fc Red Devil's Advocate Gólya United Inter Bp. Rangers Csipet Csapat Erasmus Dream Team Fegyencjárat Bíbortógás Fenevadak Tesi1 Zságoj FC AS Iustum

M 3 2 2 1 2 2 2 2 1 2 2 1 2

GY 3 2 2 1 1 1 1 1 0 0 0 0 0

D 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

V 0 0 0 0 1 1 1 1 1 2 2 1 2

RG 22 28 32 11 12 13 9 5 4 5 8 0 1

KG 9 0 7 3 5 12 10 12 7 18 25 20 24

GK 13 28 25 8 7 1 -1 -7 -3 -13 -17 -20 -23

Pont 9 6 6 3 3 3 3 3 0 0 0 0 0

A további menetrend: 3. játéknap szept. 30. (csütörtök) 15:30-16:10 Inter – Fegyencjárat 16:20-17:00 Bíbortógás Fenevadak – Fegyencjárat

7. játéknap okt. 14. (csütörtök) 15:30-16:10 Zságoj FC – Gólya United 16:20-17:00 Bíbortógás Fenevadak – Csipet Csapat

4. játéknap 12:30-13:10 13:15-13:55 14:00-14:40 14:45-15:25 15:30-16:10 16:15-16:55

8. játéknap 12:30-13:10 13:15-13:55 14:00-14:40 14:45-15:25 15:30-16:10 16:15-16:55

okt. 4. (hétfõ) Zságoj FC – Fegyencjárat Bíbortógás Fenevadak – Red Devil’s Advocate Zságoj FC – Sopronig Mászok Bp. Rangers – AS Iustum Vaskapu Fc – Gólya United Erasmus Dream Team – Csipet Csapat

okt. 18. (hétfõ) Tesi1 – Fegyencjárat Gólya United – Sopronig Mászok Csipet Csapat – Tesi1 Vaskapu Fc – Red Devil’s Advocate Bp. Rangers – Bíbortógás Fenevadak Zságoj FC – Inter

5. játéknap okt. 7. (csütörtök) 15:30-16:10 Gólya United – Bp. Rangers 16:20-17:00 Zságoj FC – Tesi1

9. játéknap okt. 21. (csütörtök) 15:30-16:10 Inter – Tesi1 16:20-17:00 Sopronig Mászok – Red Devil’s Advocate

6. játéknap 12:30-13:10 13:15-13:55 14:00-14:40 14:45-15:25 15:30-16:10 16:15-16:55

okt. 25. (hétfõ), okt. 28. (csüt.) – õszi szünet, nov. 1. (hétfõ) – halottak napja

okt. 11. (hétfõ) AS Iustum – Fegyencjárat Erasmus Dream Team – Gólya United Csipet Csapat -AS Iustum Bp. Rangers – Tesi1 Zságoj FC – Red Devil’s Advocate Inter – Bíbortógás Fenevadak

10. játéknap nov. 4. (csütörtök) 15:30-16:10 Red Devil’s Advocate – Fegyencjárat 16:20-17:00 Csipet Csapat – Fegyencjárat

Miért fontos a sport?

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karának hallgatói rendszeres stressz hatásának vannak kitéve. A félévente ismétlõdõ vizsgaidõszakok, melyeket a szebbnél szebb tételsorok tesznek felejthetetlenné, sok fiatal egészséges életmódját lehetetlenítik el. Ilyenkor indul meg a háromszázhetvenötödik típusú energiaital eladási statisztikáinak rohamos javulása, a napi 1000 Ft-os cigaretta átlagfogyasztás és a mértéktelen táplálkozás.

Az olvasótermekben sûrûn szoktak elhangzani a következõkhöz hasonló mondatok: „Fú, nagyon fáradt vagyok, be kell dobjak pár energiaitalt” vagy „Ajaj, kezd elmúlni a kávé hatása, mindjárt elalszom” de a kedvencem az ötpercenként hallható „vizsga-refrén”: „Nem szívunk el egy cigit?” Ha mi, fiatalok már 20 évesen ilyen sok(k) hatásoknak tesszük ki a szervezetünket, mi lesz késõbb?

Szeretném bemutatni az egészségtelen stressz-kezelési módszerek egyik legnépszerûbb alakját: Miszter Alkoholt.

Nagyon könnyen meg lehet vele ismerkedni, mindig mindenhol megtalálható és könnyen emészthetõ a stílusa.

Nem kell sok idõt tölteni vele, és egybõl jobb kedvre derülünk Tõle, elfeledjük gondunk, bajunk.

Elsõ találkozásra megfelelõ partnernek tûnik, hogy megnyugtassuk magunkat, és kiegyensúlyozottan vegyük az akadályokat. Azonban csak ideiglenesen, van ránk „pozitív” hatással a Miszter. Hosszú távon kihasznál a gaz és nem tudjuk sehogy sem lerázni, beférkõzött a bizalmunkba. Csak Vele tudunk nyugodtak lenni, sokat gondolunk rá, szinte szerelmesek leszünk belé.

Azt hiszem, könnyen belátható, hogy a fenti példákhoz hasonló, függést okozó szerek vagy eszközök veszélyesek.

Van, amelyik kevésbé, de van olyan is, amelyik nagyon súlyos károsodást okoz a személyiségben, amelyre nincs gyógyír. Más megoldást kell hát keressünk.

Többet is találhat az élet göröngyös útján haladó elszánt kalandor, de most csak a sporttal szeretnék foglalkozni.

Tovább általánosítanék: a mozgással.

Minden embernek mások a fizikai adottságai, ezért a saját igényeinek megfelelõen kell igazítania szervezete terhe-

– tizenhatodik oldal –

11. játéknap 12:30-13:10 13:15-13:55 14:00-14:40 14:45-15:25 15:30-16:10 16:15-16:55

nov. 8. (hétfõ) Erasmus Dream Team – Fegyencjárat AS Iustum – Tesi 1 Erasmus Dream Team – Sopronig Mászok Gólya United – Red Devil’s Advocate Vaskapu Fc – Inter Bp. Rangers – Zságoj FC

12. játéknap nov. 11. (csütörtök) 15:30-16:10 Sopronig Mászok – Vaskapu Fc 16:20-17:00 AS Iustum – Erasmus Dream Team 13. játéknap 12:30-13:10 13:15-13:55 14:00-14:40 14:45-15:25 15:30-16:10 16:15-16:55

nov. 15. (hétfõ) Vaskapu Fc – Fegyencjárat Csipet Csapat – Zságoj FC Vaskapu Fc – Bp. Rangers Gólya United – Inter AS Iustum – Bíbortógás Fenevadak Erasmus Dream Team – Tesi1

14. játéknap nov. 18. (csütörtök) 15:30-16:10 Erasmus Dream Team- Zságoj FC 16:20-17:00 Inter – Bp. Rangers 15. játéknap 12:30-13:10 13:15-13:55 14:00-14:40 14:45-15:25 15:30-16:10 16:15-16:55

nov. 22. (hétfõ) Gólya United – Fegyencjárat Csipet Csapat – Vaskapu Fc AS Iustum – Zságoj FC Sopronig Mászok – Inter Tesi1 – Bíbortógás Fenevadak Erasmus Dream Team – Red Devil’s Advocate

16. játéknap nov. 25. (csütörtök) 15:30-16:10 Bíbortógás Fenevadak – Vaskapu Fc 16:20-17:00 Red Devil’s Advocate – Csipet Csapat 17. játéknap 12:30-13:10 13:15-13:55 14:00-14:40 14:45-15:25 15:30-16:10 16:15-16:55

nov. 29. (hétfõ) Bp. Rangers – Fegyencjárat Gólya United – Csipet Csapat Sopronig Mászok – Bp. Rangers AS Iustum – Vaskapu Fc Red Devil’s Advocate – Inter Erasmus Dream Team – Bíbortógás Fenevadak

18. játéknap dec. 2. (csütörtök) 15:30-16:10 Tesi1 – Gólya United 16:20-17:00 Sopronig Mászok – AS Iustum 19. játéknap dec.6. (hétfõ) 12:30-13:10 AS Iustum – Gólya United 13:15-13:55 Sopronig Mászok – Csipet Csapat 14:00-14:40 Tesi1 – Vaskapu Fc 14:45-15:25 Red Devil’s Advocate – Bp. Rangers 15:30-16:10 Bíbortógás Fenevadak – Zságoj FC 16:15-16:55 Erasmus Dream Team – Inter Várunk minden szurkolót, érdeklõdõt a C épület III. emeleti tornaterem karzatára, buzdítsa ki-ki a saját évfolyamtársát, ismerõsét!

Tóth Máté

lését. Ami biztos azonban, hogy testmozgásra mindenkinek szüksége van kortól és nemtõl függetlenül. „Ép testben ép lélek.” Bármennyire is elcsépelten hangzik a mondás, de az igazság tartalma ritka nagy (egyszerûségében van az ereje). Ha rendszeresen mozgunk, az kedvünket is pozitívan befolyásolja, felgyorsítja szellemi mûködésünket és problémamegoldó készségünket, jobban alszunk, kipihentebbek leszünk. Ezen kívül hatékonyan gátolja rossz szokásaink kialakulását vagy fölerõsödését, megerõsödünk, kevesebbet betegeskedünk. Egyszóval rengeteg elõnye van a sportnak.

Természetesen vannak hátrányai is, hisz pénzbe kerül a felszerelés és a helyszín biztosítása, de valamit valamiért.

Akinek fizikai és anyagi lehetõségei engedik, az ne szalassza el a mozgás okozta életörömöt. Jómagam is rendszeresen sportolok és ezért vállaltam a Hallgatói Önkormányzatban a sportreferensi posztot, hogy a Karon minél színvonalasabb sportéletet tudjunk megvalósítani segítõimmel.

De ehhez Ti is kelletek. Csatlakozzatok a foci, kosár vagy röplabda csapatokhoz, hisz ez mindannyiunk közös érdeke!

Stevanyik Ádám