XIV. évfolyam 3. szám

ítélet

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának lapja

2011. május 13.

XIV. évfolyam, 3. szám

otdk

prof. dr. bánrévy gábor családi adózás

II. János Pál pápa

model european union 2011

pro facultate nap

itelet@jak.ppke.hu

www.jak.ppke.hu/itelet

www.jakhok.hu

„Addig volt az Istennek áldása rajtunk, addig volt országunk, míg az hitünk virágjában volt‟ (Pázmány Péter)

impresszum

Felelős kiadó: Dr. Schanda Balázs, dékán Szakmai tanácsadó: Dr. Koltay András Főszerkesztő: Mikola Orsolya A szerkesztőbizottság tagjai: Aradszki Dea, Bánhegyi Viktória, Baracsi Katalin, Bárdossy Csaba, Bárth Bertalan, Bende Tamás, Csabai Kunigunda, Galiger Enikő, Hrecska Renáta, Horváth László, Kalász Veronika, Kaszián Ábel, Kevevári István, Konta Balázs, Kovács Krisztián, Lévay-Nagy Karolina, Mikola Orsolya, Palócz László, Péterfi-Nagy László, Portrusching Gábor, Sergő András, Simon Nikolett, Szabó Kata Karolina, Szabó Imre, Szabó Levente, Szatmári Ádám, Teleki László, Teleki Levente, Tóth Bálint, Tóth Máté, Velkey Zita Szerkesztőség: PPKE-JÁK, 1088 Budapest, Szentkirályi utca 26., 319-es szoba E-mail cím: itelet@jak.ppke.hu Honlap: www.jak.ppke.hu/itelet, www.jakhok.hu Tördelés: Lovas Bence

tartalom

Beköszönő 2. oldal Köszöntjük a Pro Facultate-díjazottakat!

3. oldal A XXX. jubileumi pécsi OTDK eredményei 3. oldal Geocaching- avagy mit meg nem tesz az újságíró egy cikkért 3. oldal A kultúra beavatottjai 4. oldal Kulturális referensünkről…

4. oldal Ezerarcú Liszt - A Pázmány Szalon rendhagyó sorozata 4-5. oldal Piroska nővér esete Pál Adriennel 5. oldal A hálás téma: Versmob 0411 6. oldal A lét elviselhetetlen nehézsége – avagy Tarr képben mondja el 6. oldal Inter amicos 7. oldal A dohányzás ellenes törvény vitaestje 7. oldal Megújuló egyháztörvény 8. oldal Családi adózás, mint a népességnövekedés egyik ösztönzője?

8. oldal Az 50 éves Eichmann-per 9. oldal Agyban (is) nagyok vagyunk – három magyar kutató kapja az Agy Díjat 10. oldal Beszámoló a XXX. jubileumi pécsi OTDK-ról 10. oldal Interjú Bánrévy Professzor Úrral - a Tanárral, Tudóssal, az Emberrel 11. oldal HitÉletünk 12. oldal Tényleg használ…(?!)

13. oldal Diktátorok végnapjai 13. oldal Aki a hazájában is próféta 14. oldal Jogi kultúrák találkozása 14. oldal Sikeres Agrárjogi Konferencia a Pázmányon 14-15. oldal X. Felsőoktatási Média Konferencia 15. oldal Model European Union 2011 Strasbourg – Összehozzuk az európaiakat!

16. oldal A Mágnásfertály gyöngyszemei 2.

17. oldal Jubileumi, 5. állásbörze 17. oldal Látószögben a Transparency International 18. oldal Öregdiák program – Start!

19. oldal Felvételi előkészítő a Pázmányon?

19. oldal HÖK Sportnap, Pro Fac Sportnap 19. oldal

2

Beköszönő

Be(el)köszönő

Megint eltelt egy szemeszter, az Ítélet kicsit átöltözött, megfésülködött, elnyerve még több Hallgatótársunk tetszését és figyelmét: már bátran mondhatjuk, hogy tényleg a legnépszerűbbek vagyunk, s alkotó gárdánk is egyre népesebb.

Bátran mondhatjuk, hogy a kari-hallgatói lapunk bármely más felsőoktatási intézmény újságjával felveszi a versenyt, kinézetében és az írások színvonalában egyaránt.A HÖK-kel karöltve tudósítunk elsősorban Egyetemünk életéről, kiemelkedő eseményeiről, oktatóiról, hallgatóiról, óriási lelkesedéssel – mint ahogy a címlapon is láthatjátok –. Az igényeknek megfelelően növeltük a példányszámot s a jövő tanévre is rengeteg meglepetést tartogatunk, s ezúton is buzdítunk mindenkit, aki kedvet és tehetséget érez magában, csatlakozzon csapatunkhoz!

A mostani szám fő témáját a Pro Facultate Nap adta, amely – az öregdiákok és hallgatótársaink egyöntetű véleménye szerint – sohasem sikerült ilyen jól, nem mozdult még ennyi Pázmányos – oktató és hallgató – egyszerre a „Profac” alkalmából. Több mint ezren fordultak meg a nap folyamán a Gesztenyés Kertben a délutáni és esti programokon. A díjátadó ünnepség, a bográcsozás-borozás, a néptánc, és a Highly Trained Monkeys fellépése után, a nap csúcspontját a Bikini együttes koncertje jelentette.

A Pro Facultate Nap programját színesítette, hogy a hagyományos díjátadó ünnepség keretében (részletesen a 3. oldalon) vehette át habilitációs oklevelét Dr. Schanda Balázs Dékán Úr, Dr. Varga Zs. András (Közigazgatási Jogi Tanszék), és Dr. Horváth Attila (Jogtörténeti Tanszék). Az oklevelet Dr. Fodor György Rektor Úr, és Dr. Bándi Gyula Prodékán Úr, a habilitációs bizottság elnöke adták át.

Egy szó mint száz, a Pro Facultate Nap méltó zárása volt a félévnek, mint közösségi esemény. Az új Ítélet lapszám pedig reméljük, hogy a Ti szemetekben is méltó arra, hogy ennek az eseménydús, fejlődésben gazdag időszaknak a záróakkordja legyen.

A vizsgaidőszak küzdelmes-izgalmas heteire sok kitartást kívánunk!

Az Ítélet szerkesztőségének nevében: Mikola Orsolya, Palócz László

Toborzás!

Az Ítélet szerkesztőbizottsága szeretettel várja minden olyan hallgató jelentkezését, aki szívesen részt venne az újság munkájában.

Jelentkezni lehet e-mailben vagy személyesen a szerkesztőség bármely tagjánál.

Látogassatok el az Ítélet honlapjára, ahol többek között megtalálhatjátok a lap korábbi számainak archívumát! www.jak.ppke.hu/itelet Csatlakozzatok hozzánk a Facebook-on is!

Ítélet ʘ 2011. május 13.

Aktuális Köszöntjük a Pro Facultate-díjazottakat!

Április 28-án a II. János Pál teremben átadták az idei Pro Facultate-díja(ka)t, melyet 2003 óta a Karért legtöbbet tevő tanárnak adományoz a hallgatók közössége, újabban pedig elismeri a Kar egy-egy nem oktató dolgozójának és hallgatójának munkáját is.

2011-ben a szavazatok alapján Dr. Varga Csaba, a Jogbölcseleti Intézet vezetője kapta az oktatói elismerést. Az idén 70. életévét betöltő Varga Csaba, Karunk alapító professzora, tagja volt az alapítást előkészítő szervezőbizottságnak. 1995 és 2002 között külügyi dékánhelyettes, 1996-tól ugyaneddig az évig a könyvtári bizottság elnöke, valamint jelenleg is a könyvkiadói bizottság elnöke és a doktori tanács tagja. A Kar alapítása óta vezeti a Jogbölcseleti intézetet, amelynek 2006-ban a Magyar Akkreditációs Bizottság öt évre „Kiválósági hely” címet adományozott. A tanszéki munka minőségét emellett mutatják még a hallgatók által a jog-és állambölcseleti szekcióban rendre elért kiváló TDK/OTDK eredmények is.

A Pro Facultate adminsztrátori-díjat a Tanulmányi Osztály vezetője, Mátéffy Györgyné, a Pro Facultate hallgatói mozgalomért-díjat pedig Szilágyi Demeter, a Hallgatói Önkormányzat korábbi elnöke (2008-2010) kapta.

Gratulálunk a díjazottaknak!

A XXX. jubileumi pécsi OTDK eredményei:

I. helyezés: Dömötörfy Borbála (Versenyjog), Janovics Lilla (Polgári Eljárásjog), Kurunczi Gábor (Alkotmányjog III.), Papp Éva (Polgár II.), Tőzsér Tamás (EU), Varga Ádám (Alkotmányjog III.).

II. helyezés: Besenyei Soma Márton (Nemzetközi magánjog), Cserháti Sándor (Büntetés-végrehajtási jog), Gönczi Marietta (Közigazgatásig jog II.), Kevevári István (Jog- és Állambölcselet), Lévai Zsuzsanna (Nemzetközi magánjog).

III. helyezés: Hazafi Áron (Egyetemes Jogtörténet), Ráth Olivér (Alkotmányjog III.), Tóth Hanna Gabriella (Nemzetközi közjog), Varga Ádám (Alkotmányjog III.).

Különdíjasok: Baku György (Kriminológia), Dan Adrienn (Munkajog), Karády Anna (Polgár I.), Pásztor Gabriella (Büntető Eljárásjog), Tóth Renáta (Pénzügyi Jog), Versics Réka (Versenyjog).

KIM különdíj: Hazafi Áron, Papp Éva, Ráth Olivér, Varga Ádám.

Legjobb opponensek: Csere Dorottya, Havasi Noémi, Kaszián Ábel (2x), Ráth Olivér, Vályi Viktória.

Versenyzőként résztvevők: Csányi Nikolett, Decsi Tamás, Enesey Eszter, Finta Zsanett, Horváth Botond, Karacs Dávid, Kolozsi Alexandra Szandra, Komáromi Dóra, Lévai Gábor, Majoros Gábor, Márton András, Mikola Orsolya Irén, Nebehaj Erika, Schneider András, Szatmári Sarolta, Pap Zsófia, Papp Dániel, Tóth Titanilla.

Opponensként résztvevők: Bácsi Attila, Bendsák Márton, Both Hunor, Császár Adrienn, Ghira Márton, Hír Zsuzsanna, Kamarás Ferenc, Kocsis Ágnes, Kővári Katalin, Molnár Máté, Simon Stella, Tóth Máté, Vajtai Adrienn.

Bővebben a 10. oldalon

Mindenkinek szívből gratulálunk!

Ítélet ʘ 2011. május 13.

Geocaching- avagy mit meg nem tesz az újságíró egy cikkért

Szabó Kata Karolina

Tisztázzunk valamit! Én azt sem tudom, hogy kerültem ebbe a sártengerbe… Na jó, igazából tudom. Ma reggel felhívott az egyik barátom. Persze, mikor máskor, mint reggel hétkor.

Szia! Felkeltettelek?- kérdezte. ÁÁÁÁÁ! Dehogy…- morogtam.

Jó. Akkor figyelj. Ma te meg mi elmegyünk geocachingelni, Nagymarosra. Egy óra múlva ott vagyunk érted. Érted?!

Hogy mit csinálni????

Mi is az a geocaching? Lényegében kincskeresés. Pár ember, barátok vagy családtagok felkerekednek és megkeresnek egy vízhatlan ládát egy hiperszuper GPS keresővel. A ládák koordinátái fent vannak egy honlapon, ahol regisztrálni kell, s már mehet is a vadászat. A ládikákat különféle helyen rejtik el. Általában hegyekben egy fa alatt, kisebb barlangban, farönkben, vagy kő alatt. Néha templomok, műemlékek közelében. S hogy mi a jó ebben?

Még nem nagyon jöttem rá.

Amikor mondták, hogy megyünk ládát keresni, gondoltam fémdetektorral felszerelkezve körbepásztázunk egy területet, majd leülünk pihenni, mivel semmit sem találtunk, eszünk, és hazamegyünk. De persze, hogy is gondolhattam ezt!? Három ládát is meg akartak keresni aznap és közölték, hogy: tudod Kata igazából ebben az a jó, hogy kirándulhatunk egy nagyot!.

Hogy miiiit?! Még kirándulni is kell?!

Nem elég, hogy felkeltettek, még kirándulhatok is! Jó Pázmányos egyetemistához híven a természetjárások óta kerülöm a túrázásokat, nem meglepő hát, hogy nem tetszett az ötlet.

Tehát ott álok, besüppedt cipővel a sárban és azon gondolkodom, hogy miért is nem maradtam otthon? Tudom, miért nem: mert azt gondoltam, milyen jó cikk lesz ebből az Ítéletbe! (Hahaha, szívünket melengeti – A Szerk.) Gondolhattam volna, hogy a természet meg én, az három, és hogy kínai boltból származó tornacipőm az első lépésnél beázik. Végül nehéz küzdelmek árán, de sikerült kikecmeregnem és utolértem a többieket. Már megint én vagyok az utolsó, persze.

A GPS szerint itt vagyunk – mondta valaki.

Na végre!- gondoltam magamban.

Akkor hol is van?- kérdeztem.

Hát, lényegében kb. tíz méteres körzetben bárhol. Vagy talán kicsit kevesebb- válaszolták – mivel sajnos csak ennyire pontos a műszer… (Nem is olyan hipi- szupi az a kütyi…)

Remek. Kezdődhet a keresés. Kő alatt, vizes avar alatt, fa tövében. És akkor valaki felkiált. Megvan! Odaszaladtunk. Hát ott volt. Egy koszos, nedves műanyag doboz. Kinyitottuk, kivettük belőle a füzetet, beleírtuk a pontos megtalálási időt. A láda tele volt kacatokkal: kindertojás figurával, színes Hello Kitty-s tollal, pattogó labdával. Igazából érdekes volt kutatni a ládában. Tényleg, mintha kincset fedeztünk volna fel! Néhányan kicserélték a benne lévő dolgokat egy általuk hozott tárggyal, majd mentünk tovább egy másik ládához. A másodikat kön�nyebben megtaláltuk, úgyhogy következett a harmadik. Ez – állítólag – egy gyönyörű helyen fekszik, ahonnan az egész Dunakanyart lehet látni. Bár turista ösvényem haladtunk, a bokrok és cserjék miatt egyáltalán nem volt kön�nyű az odaút. A hajam tele lett levelekkel és minden kisebb faágba beakadt, a bogarak rám támadtak, egyszerre izzadtam és fáztam, és már nagyon elegem volt. Megérkeztük arra a bizonyos helyre: egy kis tisztás volt, egy házilag tákolt paddal. Közelebb mentem a padhoz, és akkor láttam a kilátást. Gyönyörű volt, nem, nem, nem is gyönyörű, hanem leírhatatlan! Ráláttam a visegrádi várra, a palotára, láttam a révet, a hajókat, az egész Dunakanyart. Pont, ahogy ígérték. A látványtól mozdulni sem tudtam. Azt is csak félig hallottam meg, hogy megvan a láda. De kit érdekelt akkor a doboz? Kit érdekelt akkor bármi? Ott voltunk. Ha nem is a világ tetején, de mégis úgy éreztük.

Akkor rájöttem, hogy nem is a láda, a kincs a lényeg, hanem hogy együtt vagyunk egy ilyen idilli helyen… és hogy talán nem is olyan rossz ez a kirándulósdi, s milyen remek program is lehetne nyárra! Szívesen ajánlom Nektek is vizsgák utáni kikapcsolódásként, s „Ne vigyél el semmit, csak a fotóidat, ne hagyj ott semmit, csak a lábnyomodat, ne ölj meg semmit, csak az idődet!” – ahogy a játék mottója is szól. Jó szórakozást és a vizsgák utáni pihentető szünidőt!

3

K&K A kultúra beavatottjai

Kaszián Ábel

Bevallom, Egyetemünkön járva-kelve az egyszeri egyetemista, ha kikapcsolódást keres egy üres estére (természetesen csakis miután a napi tanulási penzumát letudta, hiszen „már egy nappal el vagyunk késve”), zavarba ejtően sok lehetőség közül választhat. Akad a faliújságon teaest, filmklub, esetleg buli (kivéve a böjti időszakot!), az apróbetűs részben talán még bungee jumping-olni is lehet a büntetőjogi tanszéki folyosóról a Gesztenyéskertbe (záróvizsga időszakban, ha valakinek kevés lenne az adrenalin kiváló programötlet!). Tekintettel a bőség zavarára, nem is várható el, hogy az elfoglalt és az éjjel-nappal szakmájának élő hallgató mindegyiken gondosan elmélázhasson és mérlegelhessen, ezért szeretnék útmutatást adni jelen ajánlás formájában.

A munkanevén „Színház és Szerzői jog”, a beavatottak számára „eszendesz” (ugye, mennyivel csalogatóbb?) néven ismert programsorozat immáron második sikeres alkalmán is túl van.

Az alapkoncepció szerint egy kulturális eseménnyel összekötve, ha úgy tetszik, levezetésként, kötetlen beszélgetés keretében a résztvevők megvitathatják a hallott, látott színpadi vagy zenei (vagy mindkettő) mű jogi aspektusait, feltehetik kérdéseiket. Ebben, az alkalmakként meghívott oktatók, a téma szakértői vannak segítségükre.

Az idei félévben elsőként, 2011. február 15-én Pogácsás Anett Tanárnővel karöltve megtekintettük Molnár Ferenc „Játék a kastélyban” című, fergeteges vígjátékát – min-

denkinek szívből ajánlom a Vígszínház e darabját, érdekes meglátni, hogy a szerző, végzett jogász létére, vagy éppen ennek ellenére, kiváló humorérzékkel és emberismerettel bír –, majd az épületről, a szerzőről és természetesen a személyéhez fűződő jogokról cseréltünk eszmét egy közeli kávézóban. Április 14-én pedig Varga Zs. András Tanár Úr kísért el bennünket a MÜPA hangversenytermébe, és velünk együtt áhítattal hallgatta Liszt Ferenc maratoni „Krisztus oratóriumát”, melyet e kivételes alkalomból egy estén teljes hosszában eljátszottak az a MR Szimfonikusok, hozzáértők szerint is igen magas színvonalon. (Azt est külön meglepetésvendége nem szerény társaságunkhoz tartozó Vékás Lajos Professzor Úr volt, akit a szemfülesek kiszúrhattak az egyik oldalpáholyban.) A lágy dallamok és trillák okozta merengésből azután a Tanár Úr előadása ébresztett, amelyben Krisztus perének története és joghatósági (!), illetékességi (!!) kérdéseiről hallhatunk, tudásunkat pedig a csavaros keresztkérdéseken tesztelhettünk, mindezt természetesen egy finom bor vagy kinek-kinek tetszés szerinti üdítő mellett a Bohém (!) Étteremben.

A vállalkozó kedvűeknek azért javaslom feltétlenül, hogy lessék a következő alkalmakat, mert a szakbarbárságot elkerülendő, ám a szakmaiságot és a művelődést egyaránt támogató programról van szó, ahol kellemes társaságban, kötetlenül társalogva gazdagodhatunk új ismeretekkel. Cserébe pedig még a lelkiismeret-furdalást sem gyötri, hogy „ma este sem tanultam semmit”, és szerintem ez a legnagyobb fegyvertény!

Gyertek!

Kulturális referensünkről…

Arnóth Judit

2009 nyarán csatlakoztam a Hallgatói Önkormányzat aktívan tevékenykedő tagjai közé. Mindez akkor még csak egy jó bulinak tűnt, de a közös munka során, a csapatot megismerve rájöttem, sokkal több van mögötte: tartozol valahova. Az akkor még Huszár Péter vezette Rendezvényi Bizottság tagja lettem, ahol részt vettem a

4

teaestek, filmklubok, vitafórumok, városjátékok stb. lebonyolításában. Második éve vagyok a Küldöttgyűlés tagja.

Tavaly december óta dolgozom kulturális referensként a karon. Feladatom a színházakkal való kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás, jegyrendelés, a kulturális levelezőlista működtetése. A jövőre nézve céljaim, hogy a színházakhoz hasonlóan a budapesti múzeumokkal is felvegyem a kap-

csolatot és a lehető legkedvezőbb ajánlatokat szerezzem meg hallgatóink számára.

Ha Te is szeretnél kedvezményesen színházba, múzeumba járni, jelentkezz a jak.kulturalis@gmail.com e-mail címen vagy csatlakozz levelezőlistánkhoz a http:// groups.google.com/group/ jak-hok-kulturalis címen!

Már a Facebookon is meg­­találod a JÁK HÖK Kultúra csoportot!

Ezerarcú Liszt - A Szalon rendhagyó

Péterfi-Nagy László

A Pázmány Szalon az idei Liszt-év kapcsán nem mindennapi célt tűzött ki maga elé: Szilasi Alex zongoraművész és dr. Horváth Attila jogtörténész, egyetemi docens vezetésével több részes, A zsenialitás kötelez című előadássorozatban elevenítették meg a XIX. század korszakalkotó művészegyénisége, Liszt Ferenc életművét és összetett személyiségét. Az első előadásra 2011. március 23-án került sor a PPKE-JÁK II. János Pál Pápa dísztermében. Az est középpontjában Liszt virtuozitása és lebilincselő improvizációs képessége állt. Ahogyan Szilasi Alex találóan meg is fogalmazta, egyfajta „Liszt játszik Lisztet” interaktív résztvevője lehetett a közönség.

Liszt teljes egészében forradalmasította a zongorajátszást és a koncertéletet. Személyisége a mai előadóművészet alapja: ő volt az első művész, aki érzelmei teljes átélésével, előtte elképzelhetetlen lelki hozzáállásával nyitott új utakat és ezzel a közönség megváltozott igényeinek is megfelelt. Számos újítás köthető a nevéhez, melyek a zongorajátszás technikáját korszerűsítették.

Virtuozitásának egyik forrása az állandó gyakorlással elsajátított rendkívüli „állóképesség”, amellyel az előtte lévő generáció pianistái nem rendelkeztek. Napi 8 órás gyakorlása közben Liszt számtalan könyvet, lexikont olvasott el, s még egész darabokat is memorizált. A hangszerkezelés terén ő alkalmazta először a folyamatos játékot, a leengedett csuklótartást és az olyan effektusokat, mint a végighúzott futamok vagy oktávfutamok. Három újjal is képes volt végigjátszani egy darabot úgy, hogy előtte megvágta több ujját vagy szivart tartott a kezében. Szilasi Alex a Desz-dúr consolation előadásával maga is megismételte az utóbbi, nem mindennapi mutatványt. Liszt a zenekar hangzását is reprodukálni tudta a hangszerén: jellemző példa erre Beethoven négy kézre és zenekarra írott Török indulója, aminek hangzásképét egy zongorás átiratában adja vissza.

Korábban a zenészhivatás nem számított sikerpályának: udvari muzsikusként Haydn és Mozart még a cselédlépcsőt használhatta, Beethoven volt az első, akit valamennyire elismertek zenészként. Liszt ezzel szemben a zene arisztokratájának, nagykövetének tartotta magát, fellépéseivel is bizonyítva, hogy személye politikusokkal, uralkodókkal is felér. Ezért koncertjein az összes kitüntetését is viselte. Hajtincseit, ruhájának és zsebkendőjének darabjait pedig a rajongók körében árusították… A Liszt-jelenség sokakra gyakorolt mély befolyást, allűrjeit is gyakran utánozták a korban.

A botrányos életmód mellett egyénisége még a vallásosságot, a római katolikus egyházhoz való kötődést is beolvasztotta magába. Számos hódítása mellett mindkét nagy szerelme házas asszony volt, akiket ő szöktetett el a férjeiktől. Gyermekei, a fiatalon

Ítélet ʘ 2011. május 13.

Pázmány sorozata

elhunyt, figyelemreméltó költői tehetséggel rendelkező Daniel és a később Richard Wagner feleségeként ismertté váló Cosima így törvénytelenül születtek Marie d’Agoult-tal való kapcsolatából. Az arisztokrata Wittgenstein grófnéval pedig Rómába telepedett le, húsz éven keresztül kérve a pápától a házasság felbontását – eredménytelenül. A pápai áldás hiányát Liszt élete végéig nem tudta feldolgozni, így felvette a reverendát és – a korábbi divatos ruhák helyett – a koncertjein is ebben mutatkozott. Ezzel az áldozatvállalást kívánta jelképezni, azt, hogy Isten akaratának kész alávetni magát és engedelmeskedni.

Elképesztő mennyiségű koncertet adott, gyakran kétnaponta más helyen, eltérő programokkal. Skóciától Isztambulig, Szentpétervártól Lisszabonig bejárta a korabeli Európát, rossz minőségű utakon, mivel akkoriban még a vasúti hálózat nem épült ki. A darabok előtt felkonferálta a műsorszámait, kommunikációjával megteremtve a recite hagyományát. Nem volt ritka az sem, hogy az elsöprő siker után háromnégy órás ráadást adott. Rekordot döntött azzal is, hogy Berlinben napi három koncert után az éjféli fogadás alkalmából újabb koncertet adott, melynek végén a megérkezett zenekarral elvezényelte Beethoven V. szimfóniáját.

Az estjein általában szerény kivitelű pianínókon játszott, többször az ütéseitől ezek szét is estek. Liszt nem zavartatta magát, átült egy másik pianínóhoz és tovább játszotta a darabot. Élénk figyelemmel kísérte a zongora fejlődését, a nagy hangszerkészítő műhelyek, a Pleyel és a Herald új darabjait.

Ezek az innovációk a zongorajátékban is új lehetőségeket nyitottak számára. A komponista egész életében fontosnak tartotta a jótékonykodást. Egyik legemlékezetesebb jótékonysági koncertsorozatát a pesti árvíz károsultjainak megsegítésére tartotta Bécsben: 12 koncerttel 25 ezer aranyforintot összegyűjtve.

Szilasi Alex szemléletesen mutatta be a romantikus zeneszerző improvizatív képességét. Liszt jellegzetes manírjait is felelevenítette, a nézőket is bevonva a játékba.

A közönség által javasolt Felkelő nap házát hallhattuk humoros, bámulatos virtuozitású előadásában. Chopin Forradalmi etűdjének Liszt-stílusú variációja is izgalmas zenei élményt jelentett, akárcsak a Szerelmi álmok újjáértelmezése, amelyben egy beteljesült, de azután mégis beteljesületlen kapcsolatot mutatott be. Végül egy fergeteges Schubertdallamra rögtönzött improvizációt, a legkülönfélébb hangulatokat vonultatva fel.

A virtuóz sztár portréja után április 6-án az alkotó zeneszerzővel ismerkedhettünk meg, részletes bepillantást nyerve különféle műfajú kompozícióiba és megismerhettük alkotói korszakainak jellegzetességeit is. Az előadássorozatot április 13-án Szilasi Alex koncertje zárta le, amelyben a pianista avatott tolmácsolásában Liszt nagy zongoradarabjai szólaltak meg, hatalmas közönségsikerrel.

Ítélet ʘ 2011. május 13.

Kultúra és Kritika Piroska nővér esete Pál Adriennel

Sokunkkal előfordult már, hogy ismertünk valakit, aki a mindennapjaink része volt, de az a valaki egyik napról a másikra eltűnt, mint a kámfor. Se szó, se beszéd, azt se tudtuk hová lett és még évek múltán sem jött semmi hír, mire végül teljesen elhittük: talán nem is létezett. Kocsis Ágnes története hasonló, akinek ha nem ültem volna be az új filmjére, talán eszembe sem jut, hogy velem is megesett már ilyen.

A film főszereplője, Piroska, egyik nap rádöbben, hogy hiányzik valami vagy éppen valaki az életéből: egy rég elfeledett barát, akivel utoljára évekkel ezelőtt találkozott.

az érzéketlenség állapotáig, rezignáltan reagál mindenre, ami körülötte van. Ha kell, persze szó nélkül bepelenkázza az idős betegeket, letisztítja csúfos keléseiket, de az esze valahol teljesen máshol jár. Rakatszámra pakolja magába a süteményeket, lefogyásáért még élettársa buzdítása ellenére sem tesz semmit. A napok csak telnek, az összes egyre csak ugyanúgy, és semmi olyasmi nem történik, amire emlékeznie kellene. Aztán mégis eszébe jut valami, vagy éppen valaki: Pál Adrienn. Úgyhogy útnak indul, hogy összeszedje az elveszett emlékeket.

Pál Adriennre mindenki másképp emlékszik. Van, aki szerint nem is így hívták, de akad olyan, aki szerint nem

kérdés inkább az: vajon magunkra ismerünk-e a történetben? Belegondoltunk-e már abba, hogy a tudatunk men�nyi információ eltárolására képes, de emellett mi magunk, gyarló emberek mennyire hajlamosak vagyunk torzítani, vagy éppen elfeledni őket?

Piroska jól döntött: az ügyet lezárta, a fantáziájára bízta a történet befejezését. Nem kért a szájbarágásból és mi nézők is nyugodtan példát vehetünk róla.

Kocsis Ágnes filmje újabb üdítő felüdülés a magyar klisévígjátékok és zsánerfilmek között. Nagy kár, hogy a hazai bemutatása ennyire ellehetetlenült, kis híján be sem mutatták a magyar mozik. Gábor Éva Piroskája be-

Jó barátok voltak, talán a legjobbak is, de hirtelen eltűnt a családjával együtt – ki tudja hová. Piroska elszánja magát, és nyomozni kezd a titokzatos Pál Adrienn eltűnése ügyében; régi osztálytársakat, ismerősöket keres meg, és csak annyi érdekli, hogy mi lett Pál Adriennel?

Hova tűnhetett?

Piroska története azonban ennél sokkal bonyolultabb.

Egyrészt ápolónőként dolgozik, aki a menthetetlen esetek osztályán üldögél egész nap (és néha éjszaka is) a Szent András kórházban, másrészt pedig, mintha ez nem volna még elég, rettentő túlsúllyal küzd. Az egész napja azzal telik, hogy figyeli az EKG-kat, hogy hol és mikor kell egy beteghez orvost hívni, ha esetleg el akarná ragadni a halál, és ennek a lélekölő munkának az évek során az áldozatává válik. Eljut

is Piroskával, hanem egy másik lánnyal barátkozott az évek során. Egy régi tanárnőjük szerint Adrienn gonosz kislány volt, míg egy másik szerint nem is létezett; a régi osztályképen valaki más látható. A végén már maga a néző sem tudja: vajon a világtól elhidegült, magának való Piroska tudata kreált valakit, akit a barátjának hitt és Adrienn nem is létezik, vagy csak a közösség emlékezete halványítja el?

Nem tudunk semmit és talán jobb is így. S bár a film kissé didaktikusan zárul, azért megkapjuk a megfelelő tanulságot és erkölcsi konzekvenciát. A párhuzamosan játszódó történetben ugyanis egyszerre lát a néző klasszikus detektívfilmet és lélektani drámát egy magányos emberről, aki keres valamit vagy éppen valakit, aki hiányzik az életéből. A

leég a retinánkba, ez a tiszta tekintetű nő minden mogorvasága, durvasága ellenére is hordoz magában valami szerethetőt, amihez persze Fillenz Ádám képei is hozzájárulnak. Monumentálisak, sőt, olykor kicsit lassúak is – de ez legyen a legkevesebb baj a filmmel.

Nincs itt szó kultúr­szno­ bizmusról, Kocsis Ágnes második játékfilmje nagyszerű.

Az ábrázolás olykor túlontúl naturális, de a párbeszédek mindenütt pörögnek, és az esetleges kellemetlenségekért kárpótol bennünket a film (olykor nagyon is megható) humora. Az ilyen nagyszerű magyar alkotások mindig eltöltenek pozitív energiákkal: talán van még olyan, hogy magyar film. És ez a valami – minden kelet-európai fanyalgása ellenére – egészen meghatározható. Örüljünk neki.

szabó levente

5

F&A A hálás téma: Versmob 0411

A lét elviselhetetlen nehézsége – avagy Tarr képben mondja el

Szöllősi Barnabás

Szabó Levente

Sarlós Dávid és Gyaraki Dávid igen nagy feladatra vállalkozott, s ezt a feladatot teljesítette is: negyvennégy kortárs költővel ötven órányi interjúanyagból negyvennégy perces dokumentumfilmet készített, amelyet megtoldottak egy kisjátékfilmmel.

A költői szólamok mellett gyakran hallhatjuk az alkotók önreflexív párbeszédeit (időnként tükörben, Skype-ablak sarkában is megjelennek interjúzás közben), s egy ponton Gyaraki Dávid megjegyzi, hogy azok, akik nem forgatták le ezt a filmet, biztosan jobban tudják, hogyan kellett volna elkészíteni, de hát – fordul a kamerához – nem csinálták meg.

Félve jegyzem meg: én ugyan nem akartam filmet készíteni a költészetről, azt se tudom, hogyan lehet jobbat csinálni, az elkészült alkotásról azonban van véleményem.

S ha az elején kezdjük, rögtön látjuk, hogy nem kezdhetjük sehogy. A film ugyanis nem igazán kezdődik el, hanem egyszercsak már van. A két alkotó egy kocsiban ülve beszéli meg a film tárgyát, témáját, s egy hirtelen vágással rögtön költőket hallunk a vers fenoménjáról beszélni. A képek végig ilyen lendületesen váltakoznak, majd hirtelen, akár e mondatnak, a filmnek vége. Mint eljárás az in medias res persze működhet, és mint szándék a lendületesség nagyon rokonszenves, de ez esetünkben inkább ritmustalanságot eredményez, holott a ritmus egy ilyen gondolatgazdag filmnél alapvető figyelemvezető eszköz lehetne. A lezárás viszont egyben átvezetés is a kisjátékfilmbe, ez az ötletet pedig egyedi és bravúros.

További technikai probléma viszont a sok kocsmai, kávéházi felvétel, ahol a háttérzaj sokszor hangosabb, mint a beszélgetés. Néhány nagy látószögű (szivárványos és életlen képszéllel) és laptop képernyőt kamerázó underground-trash stílusú felvétel mellett akad egy-két sterilebb is, melyek kellemetlen hangnemkeveredéshez vezetnek.

Fontos szándék és pontos reakció a generáció ízlésére az a gesztus, hogy az interjúalanyok közé bekerülnek rapperek (Busa Pista, Süveg Márk, Závada Péter [aki mint költő is aktívan publikál]), dalszövegírók (Lovasi András, Beck Zoltán). A film létrehozói számára ők is költők, s ezzel nem is szabad vitatkozni.

A névsorral kapcsolatban mégis megjegyezném -bár az alkotók egy ponton erre is kitérnek --, hogy fontos nevek maradtak ki. Hogy miért, nem tudhatjuk, de csak néhány föltűnő példa: Rakovszky Zsuzsa, Nádasdy Ádám, Jónás Tamás, Tandori Dezső...

S ha már zenészek: Kiss Tibor.

A film nagy erénye, hogy szellemes képet ad a költészeteszmények diverzitásáról. Gyakran vágnak egymást cáfoló (vagy éppen folytató) megszólalásokat egymás után, mintha csak Csukás István vitatkozna Bertók László véleményével az ihletről. Az anyag jó érzékkel van válogatva, gyakorlatilag csak ütőmondatok hangzanak el. Ennek erejéből azonban sokat elvesz a már említett reflexív szerzői közbeszólások hiteltelen spontaneitása.

Minden negatív észrevétel mellett azt gondolom, hogy fontos dokumentumfilm készült el egy még feldolgozatlan témáról. Őszintén remélem, hogy a film hatására a vers népszerűsödni fog, és tökéletesen jogosnak tartom az irodalmi közösség háláját. Csak azt nem tartanám helyesnek, ha a hála bepárásítaná a minőségre kiélezett olvasóközönség szemét.

Tarr Béla befejezte. Márpedig ha van valami, amit fontos elmondani a mester utolsó filmjéről – A torinói lóról – az az, hogy innen már nincsen tovább: a szél megállt, a ló nem abrakol, a fény kimúlt; s ennek megfelelően már Tarr sem akar többet mondani azon kívül, hogy abbahagyja a filmezést.

Az egész film egyébként is kellőképpen metakommunikatív; amit Tarr szóban nem tud elmondani, azt filmen regéli el.

A torinói ló több jelentést is hordoz magában, de legfőképpen egy önvallomást, egy korszak végét, egy olyan filmes érának a búcsúját, ami már nem fér meg a zsánerfilmek tengerében. Tarr eszköze ugyanis nem az emberi nyelv, hanem a forma, amelyben csak részletkérdés a dialógus és a színész. Tarr ugyanis nem gondolkodik másban, csak képekben, filmnyelvi eszközökben, s talán, ha nem

6

láttam volna még Tarr-filmet, azt gondolnám, az ilyesmi nem is lehetséges. Pedig nagyon is megelevenedik a vásznon az, amiben Tarr a maga nemében egyedülálló és utánozhatatlan: a film ritmusa, a lenyűgöző képi világ, és az a megrendítő üzenet, ami nem kötődik világnézeti kérdésekhez vagy akár pártálláshoz, csupán egyes-egyedül az emberi méltósághoz.

Tarr ugyanis egész életében egy filmet csinált és az mind az emberről, az életösztönről, de legfőképpen az emberi méltóságról szól. Köréje ugyan kerülhetnek emberi sorsok és drámák, egyszerűbb vagy komplexebb történetek, de a lényeg mindig ugyanaz: az ember méltósága. Talán ez az egyetlen dolog, ami időtállóvá tehet egy műalkotást, s Tarr pedig ebben zseniális; a hetvenes években készült filmjei még mindig azonos jelentéssel és töltéssel bírnak, mint annak idején, egyetemes értékekről beszélnek, olyasmikről, amiket a New York-i art mozikban is megérthetnek a nézők a nyelvi és egyéb kulturális különbségek ellenére is.

Sajnálatos dolognak tartom, hogy Magyarországon Tarr Béla nem lehet az egységes nemzeti kultúránk része. Az utóbbi húsz év megosztottsága, parttalan diskur-

zusa ugyanis csaknem ellehetetlenítette a művészetről szóló közbeszédet, a lényeg mára azzá vált: ki melyik oldalon áll. Tarr számára ugyanakkor már a kérdés is méltatlan; ha kell, persze elmondja a véleményét a filmesekről és a hazai művészet jelen állapotáról, de ostoba fecsegésbe sosem kezd ez a szikár ember. Őt csak a kép érdekli és a forma. Semmi más. Krasznahorkai általában nem könnyű olvasmány és ehhez hasonlóan maga Tarr Béla sem könnyű filmélmény. Filmjeihez idő és megértés kell, és annak elfogadása, hogy a mozi ez esetben sokkal többet vár el tőlünk, mint hogy önfeledten szórakozzunk a gyors ritmusú történeten, a fikciós világon, amelyet amúgy is elfelejtenénk a távozás után. Sokszor éri az a kritika Tarr Bélát, hogy a filmjei nézhetetlenül unalmasak, vontatottak és hogy a 21. század őrült és felgyorsult világának ez már nem is film (Esterházy 1994es kritikája nyomán: Tarr „megszünteti”a filmet). Nos, ez az állítás egyáltalán nem igaz. Tarr ugyanis az emberek univerzális értékeire épít, arra, hogy a néző egy felnőtt ember, akit nem kell butának kezelni, érteni fogja azt, amit lát. Való igaz, hogy az ingerküszöbünk oly mértékben megugrott, hogy Tarr Bélához türelem kell: de ha megadjuk ennek a filmnek azt a két és félórás türelmet, amit kér tőlünk, nagyon is meghálálja azt.

Tarr szereti kínozni a nézőt. A torinói ló témája sem egy Igazából szerelem: egy férfi és egy nő – korunk Ádám és Évája – utolsó története, mely egy egész teremtésnyi időt, hat napot ölel fel. A Derzsi János - Bók Erika páros egy tanyán él a világ szélén, ahol már semmi nincsen: kegyetlenül fúj a szél, étkük nincsen a főtt krumplin kívül, s az egyetlen állatuk pedig egy ló, amely már egyre nehezebben viseli a megpróbáltatásokat. A napok során minden egyre rosszabbá válik: a ló megmakacsolja magát, már enni sem akar, a cigányok ellopják a vizüket, s végül már fényt se tudnak gyújtani otthonukban.

Megpróbálnak elmenni, de rájönnek: nincs hová. Így hát visszatérnek, hogy aztán végül teljesen kialudjon a fény a hatodik nap végére. A torinói ló tehát egyszerre beszéli el a nézőnek a rendező vívódását és polémiáját saját művészetének jövőjéről, de ugyanezzel az eszközzel vetíti fel a teremtés ellentettjét, a Tarr-féle világ megszűnését is, hogy aztán már visszaút se kínálkozzon.

Tarr nem akar kísértésbe esni, nem akarja, hogy kinevessék, hogy elfogyott a mondanivalója. Így hát ezzel a film címében is fellelhető nietzschei párhuzammal jelzi nekünk, hogy a filmje halott, annak világa véget ért.

Csak remélni tudom, hogy az utalás nem azt jelenti: mi öltük meg.

Ítélet ʘ 2011. május 13.

Film-Ajánló

Inter amicos

Kaszián Ábel

Manapság igen aktuális téma (már lerágott vagy még gumicsont, kinek hogy tetszik) a média, és mint a legszélesebb körhöz eljutó médium, a beszélő, színes képű doboz hatása. Kétségtelen, hogy a fogyasztói társadalom egyik mintaképe ez a szerkezet, hiszen kiválóan képes arra, hogy megteremtsen olyan igényeket bennünk, amelyekről azelőtt azt sem tudtuk, hogy léteznek. Gondolt már Ön arra, milyen nagy szüksége lenne egy robotkarra, amel�lyel egyszerűen kezelheti a távirányító gombjait a szoba bármely pontjáról? Ugye, hogy nem? Telefonáljon most, ajándék egyszer használatos vasaló!

Hasonló elven épülnek fel a rendszeres időközönként vetített műsorok, amelyek azáltal nyújtanak támaszt és eligazodást a világ zavaros információtengerében, hogy akár minden este ugyanazok az ismerős (ezért az idegrendszert nem terhelő, megnyugtató) arcok előre felvett és megrendezett életét „izgulhatjuk végig”. Ezeket az állatfajokat sorozatoknak nevezik. Közülük a legnépszerűbb az e cikk címének magyar tükörfordítása immáron olyan régóta hű társunk a mindennapi életben, magányos estéken, hogy nyugodt szívvel nevezhetjük hungarikumnak is. Azt hiszem, a nézettségi adatok alapján bátran állíthatom, a népesség ötöde mindennapi életének szerves része a derék honfitársak problémáinak nyomon követése a dobozon keresztül. Szerencsére a nézők élete teljesen harmonikus, így tiszta szívvel és lelkesedéssel izgulhatnak hőseikért, átérezhetik gondjaikat, nevethetnek ballépéseiken. Hungarikum lévén pedig kiváló társadalomrajzot is meríthetnek belőle a szemfülesek.

Eszerint az átlagpolgár annyira elfoglalt a lépcsőházi intrikákkal, hogy dolgozni nincs is ideje, ezért inkább csak pénzt keres.

Vállalkozásba fog, amiről néha elsusog egy-két elejtett mondatot, szerencsére pont akkor és annak, amiből utána még ezer részre elegendő napi betevőhöz jut. A nők mindig magas sarkúban mosogatnak. A férfiak két típusra oszthatók: egész nap öltöny-nyakkendő (business class) vagy kinyúlt, olcsó divatpóló (laza arc). A szereplők párkapcsolatai tetszés szerint felcserélhetők. Ez kortól és nemtől független. Az élettér egyetlen lépcsőház, ha valaki elköltözik, soha többé nem kerül elő, hiába csak egy házszámmal került odébb. A gyerekek szabadidejükben sütiznek és rexeznek (wikipedia!), és igyekeznek a felnőtteken is túltenni intrikában.

Természetesen e típusú műsornak nem eleme a valóságábrázolás, tulajdonképpen csak ihletet merítenek belőle és azt a legérdekfeszítőbb módon megpróbálják tálalni, olybá tűnik, igen sikeresen. Látható, hogy e cikk íróját is néhány epizód erejéig a doboz elé „szegezte”, azonban mély nyomokat nem hagyott benne. Nem látom sem egészségesnek, sem követendő példának (persze, erre a válasz, „ez csak szórakoztatás”).

Aki esetleg hozzám hasonlóan megcsömörlene az erőltetett modernségtől, ajánlom figyelmébe a legismertebb magyar teleregény, a Szomszédok (újra)felfedezését. Hiszen ha körbenézünk saját portánk táján, a valóságban ma is közértesek, taxisofőrök és panelek vesznek körül minket, és azt hiszem, ha egy sorozat ezeknek a sajátos romantikáját, báját és humoros oldalát képes kiemelni, az kapcsol ki igazán. A mindennapi élet nehézségeit és napos oldalát egyaránt emberien megélő, szerethető karakterekkel, akiknek megformálói színészi tehetségében az a természetes egyszerűség a páratlan, amivel a valóság és a mese határán egyensúlyozva fenntartják azt a kellemes képzetet, hogy az élet veszélyes és sokszor kiszámíthatatlan sodrában is mindig észrevehető, ami kellemes, ami boldogságot okoz, akármilyen apróság is legyen. Úgy gondolom, Zenthe Ferenc vagy Komlós Juci tehetségének nem alantas munka volt ez, hanem a legnehezebb feladat: eljátszani az életet. Azt hiszem, a mai pénz -és élvhajhász világban ennél több és megszívlelendőbb üzenet nem is kellhet.

Természetesen mindenkinek szíve joga, mit kapcsol és hogyan, de én amondó vagyok: a Szomszédok is lehetnek Barátok. Ezúton üzenem a köztévéseknek, ha kis mellékesre szeretnének szert tenni: várjuk a DVD-t! A beavatottaknak pedig „mikroszoft vindóz kilencvenöt programot” kívánok.

Ítélet ʘ 2011. május 13.

A dohányzás ellenes törvény vitaestje

Lévay-Nagy Karolina

2011 februárjában tizenhat FIDESZ-es képviselő nyújtotta be a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. A módosítás valamennyi közforgalmú intézményben és a munkahelyek valamennyi zártlégterű helyiségében tiltja a dohányzást, azaz a zéró tolerancia elvéhez közelít. Mivel a kérdés igen csak aktuális, Karunk Hallgatói Önkormányzata kapva-kapott az alkalmon, meghívta körünkbe dr.

Heintz Tamás FIDESZ-es országgyűlési képviselőt, a törvényjavaslat egyik előterjesztőjét, dr. Kökény Mihály volt egészségügyi minisztert (MSZP) és Turcsán Szabolcsot az LMP képviseletében. A téma a dohányzó hallgatók mellett a nem dohányzókat is érdekelte, így szépszámú hallgatóközönség gyűlt össze.

Heintz Tamás a téma mélyebb taglalása előtt leszögezte, hogy a törvényjavaslat nemcsak a nem dohányzókat, hanem a dohányosokat is védi. A tüdőrák előfordulásában hazánk világelső, így a szigorúbb szabályozás hos�szútávon csökkentené a rákos megbetegedések kialakulását. A FIDESZ-es országgyűlési képviselő hangsúlyozta azt is, hogy amióta Skóciában hasonlóan szigorú rendszert vezettek be, húsz százalékkal csökkent az asztmások száma, tizenöt százalékkal pedig a hirtelen szívroham előfordulása. Hasonló jótékony eredmények elérésében bízik hazánk is. Természetesen a dohánycégek és a vendéglátóegységek erősen tiltakoznak, mivel félnek a forgalom drasztikus visszaesésétől.

Az Európai Unió területén először 2004-ben Írországban vezették be a zárt légterű helyekre vonatkozó teljes dohányzási tilalmat. Kökény Mihály a fő célkitűzésekben egyet ért a javaslattal, az LMP képviseletében Turcsán Szabolcs szerint azonban nem elég a tiltás, a prevenció célravezetőbb.

A törvényt a vitaest óta az országgyűlés elfogadta. 2012. január

Király cukormázban

1-jén lép hatályba, bírság azonban csak 2012. április 1-jétől szabható ki. A törvény értelmében tilos lesz dohányozni a közintézményekben, munkahelyeken, kocsmákban és szórakozóhelyeken, továbbá a buszmegállókban, aluljárókban és játszótereken. A vendéglátó egységek előtt csak öt méteres körzeten kívül lehet rágyújtani. A törvény természetesen néhány kivételt enged, így hotelekben külön kialakított szivarszobában lehet dohányozni. Börtönökben, pszichiátriai intézetekben az erre kijelölt helyen, zárt térben is lehet dohányozni.

A szigorítást ellenzők azzal érvelnek, hogy a dohánytermékek forgalmának visszaesésével jelentős jövedéki adó kiesést könyvel majd el az állam. Azt azonban kevesen veszik számításba, hogy amennyit az adóval nyert eddig az állam,

annak az összegnek a többszörösét fizette ki az egészségügyi ellátásokra. Ezt a gondolatot a WHO (Egészségügyi Világszervezet) is osztja: a szigorítás egyértelműen megtakarítást von maga után, mivel a dohányzással összefüggő állami költség jóval meghaladja a forgalmi és jövedéki adók kiesésével járó veszteséget.

Személy szerint én kifejezetten jónak tartom a szigorítást. Örömmel tölt el, hogy a jövőben bemehetek úgy egy étterembe, hogy nem fújják rám a füstöt vacsora közben. Szórakozásból hazajövet pedig nem kell kerülő sétákat tennem azért, hogy kiszellőztessem a ruhámból a dohányfüstöt. Őszintén remélem, hogy a szigorítás hatására sokan döntenek úgy, hogy megszabadulnak ettől a káros szenvedélyüktől.

7

Szabályok Megújuló egyháztörvény

Teleki Levente

Hazánk vonatkozásában jelenleg is a lelkiismereti- és vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény határozza meg az egyházak alapításának és működésének szabályait. Ez már önmagában jelzi, hogy az érvényben lévő szabályrendszer egy, a maitól gyökeresen eltérő társadalmi és vallási környezetben született meg. Az azóta eltelt időszak eredményeinek ismeretében pedig kijelenthető, hogy a törvény túlzottan megengedő. Kiváltképp igaz ez az egyházak alapításának és bejegyzésének folyamatára. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a hivatalos egyházként való nyilvántartásba vétel milyen előnyöket biztosít az adott egyesülés számára, könnyen belátható a hatályos törvénykezés legkomolyabb hibája. Szinte felhívás arra, hogy a lelkiismeret szabadságának – egyébként nemes és különösen fontos – jelszavát kihasználva, azzal visszaéljenek, és a vallás intézményes gyakor lása helyett az előnyök megszerzését tűzzék ki célul. A legismertebb ezen előnyök közül az személyi jövedelemadó egy százalékának, valami az ahhoz adott esetben kapcsolódó állami támogatás megszerzésének lehetősége. Emellett viszont számos jóval kevésbé ismert, ám korántsem elhanyagolható kedvezmény is társul az egyházi státuszhoz.

Említésre méltó, hogy adómentességet élvez az egyházi személynek egyházi szertartásért vagy egyházi szolgálatért magánszemély által közvetlenül vagy közvetve adott vagyoni érték, így például a perselypénz vagy adomány is.

Ez könnyen érdekes és nehezen kontrollálható helyzeteket eredményezhet. A kedvezmények megvonása, illetve jelentős csökkentése azonban nyilvánvalóan nem a legjobb megoldás, hiszen az azokat érintené igen kényesen, akik valóban a társadalom és az emberek érdekeit szem előtt tartva használják fel, a támogatások nélkül meglehetősen szűkös anyagi eszközeiket. A másik, és jóval hasznosabb megoldás egyértelműen az egyházalapítás feltételeinek szigorítása, ezáltal egyben a kedvezményezettek körének jelentős szűkítése. Természetesen nem érzelmi alapon, hanem szigorúan meghatározott, objektív feltételek felállítása mellett.

A várható törvénymódosítás éppen ezt a célt szolgálja. Legalábbis az ígéretek és az akaratnyilvánítások szerint. Meg kell jegyezni azonban, hogy az akarat már korábban is létezett.

A tények a következők. Noha a Magyarországon bejegyzett egyházak, vallási jellegű csoportosulások tételes, hivatalos felsorolása az egyszerű állampolgár számára nem hozzáférhető, ismerhetünk meglehetősen pontosnak és hitelesnek tetsző adatokat. A legfrissebb statisztikák tanúsága szerint az egyházak az évtized elején még „mindössze” másfélszáz körülire tehető száma immáron a háromszázat is meghaladja: mérvadó források szerint ez év áprilisában 307 bejegyzett egyház működik hazánkban. Bár nincs jogom kétségbe vonni bárki vallási identitásának valódiságát, mégis erősen kérdéses, hogy egy tízmilliónál kevesebb lakossal rendelkező országnak szüksége van-e háromszáznál is több különálló egyházra. Nem takarózhatunk mindig azzal az érvvel, hogy az embernek joga van lelkiis-

8

merete szerint egyházat, illetve vallást választania. Mert ehhez valóban joga van, amit nem is vitat el senki. Ám megalapozottan állítható, hogy a pénzszerzésre létrejött „egyházak” világosan megkülönböztethetőek a tisztességesen működő hasznos, úgy is mondhatnám, valódi egyházaktól. Csak valakinek végre vennie kellene a fáradtságot – és a bátorságot – a szétválasztás alapjául szolgáló objektív és támadhatatlan kritériumrendszer létrehozására.

A rendelkezésemre álló szűk keretek miatt személyes véleményemből csupán annyit jegyzek meg, hogy az nem áll távol a törvényhozó által eddig kiszivárogtatott tervektől. Még ha teljesen nem is fedi azokat. Az eddig napvilágra került kormányzati elképzeléseket mindenesetre érdemes legalább röviden összefoglalni.

Az egyházak jelenlegi, egyforma kezelése helyett ezután három kategória létezne: történelmi egyházak, elismert egyházak, valamint egyházi egyesületek. Míg előbbi kettő között nem készülnek lényegi különbséget tenni a szabályozásban, utóbbiak a jövőben már nem tartoznának az egyházi törvény hatálya alá, vagyis nem minősülnek többé egyháznak. Nem lenne meglepő, ha a jelenleg létező mintegy háromszáz „egyház” túlnyomó többsége csak ennek a kategóriának tudna megfelelni. A legélesebb vita az egyházak történelmi jelzőjének definíciója, illetve a történelmi kategóriába tartozás kritériumai körül várható. A meghatározás kiindulópontja az illetékes államtitkár szerint nagyjából az lehet, hogy történelminek minősülnének „a magyar nemzet történelmében és kultúrájában jelentős hozzájárulást megvalósító” egyházak. A történelmivé nyilvánítás feltételeit pedig a legalább 25 ezer fős tagság, valamint a minimum 100 éves honosság adnák. Hogy a kettő együttesen vagy valamelyik a kettő közül, az a jelen cikk írásakor még kérdéses. Személyes megjegyzés, hogy ha a történelmi jelzőt komolyan vesszük, akkor nem lehet vita tárgya, hogy mindkettőnek teljesülnie kell. A csupán valamelyiket magukénak tudók számára még mindig ott az elismert kategória, amelyet így vitán felül meg is érdemelnének.

A taglétszám meghatározására az immáron a vallási irányultságra is rákérdező népszámlálás adatai, esetleg a személyi jövedelemadó egy százalékát felajánlók száma. Utóbbi lehetőség komolytalannak tűnik, és meglepő is lenne az alkalmazása. A tervek szerint az egyházakat az Országgyűlés, illetve a Fővárosi Bíróság ismerheti majd el. A Bíróság csak a regisztrációs folyamat végeztével, egy szakértői testület által meghatározott irányelvek mentén határozhatna az egyházzá nyilvánításról. A Parlament természetesen törvényhozó hatalmánál fogva, egyértelmű állásfoglalással teheti ezt meg.

A törvényjavaslat benyújtása lapunk kézhezvétele környékén esedékes, tehát április végén, május elején. A várakozások szerint pedig az Országgyűlés még ebben a félévben el is fogadja azt. Az új egyháztörvény 2012től lenne hatályos.

A vallásokkal foglalkozó és a jog iránt is érdeklődő emberként az a meglátásom tehát, hogy helyes az irány, amelyen a jogszabály megalkotói elindultak. És a törvényalkotás folyamata során ettől az úttól bármilyen okból jelentősen eltérni komoly hiba lenne. Talán több is annál.

Családi adózás, mint a népességnövekedés Lévay-Nagy Karolina Az emberek nagy része tisztában van azzal a ténnyel, hogy Magyarország igen súlyos gondokkal küszködik a népességszám fenntartásában. Az ország termékenységi rátája a 2010-es adatok szerint a társadalom szinten tartásához szükséges 2,0-2,1 értéktől igen csak elmaradt, csupán 1,34 volt. Amennyiben a jelenlegi tendencia folytatódik, és nem sikerül lelassítani vagy megállítani a folyamatot, ötven éven belül 9 millió alá csökken a lélekszám és jelentősen elöregedik a társadalom.

A magyar kormány 2011. január 1-től bevezette a családi adózás intézményét, hogy aktívan hozzájáruljon a gyermekvállalási kedv növeléséhez.

Maga a gondolat nem új keletű, Franciaországban, Luxemburgban és Németországban már régóta sikeresen alkalmazzák. Az egykulcsos adó a családi adózással kombinálva azonban sehol a világban nem működik egyszerre: ebben mindenképp úttörők vagyunk.

A legfőbb cél, hogy ne az egyének adózzanak, hanem a család, így a háztartás a jövedelmek összevonásával, a gyermekek számának figyelembe vételével adózik.

A rendszer figyelembe veszi azt is, hogy hány családtagot kell eltartani. Az újonnan bevezetett rendszernek a Kormány szerint két óriási előnye van: egyrészt a munkavállalásra, illetve a fekete- vagy szürkegazdaságban megjelenő jövedelmek bevallására ösztönöz, másrészt növeli a termékenységet. Az utóbbival talán egyet is értek. A fekete- vagy szürkegazdaságban kapott jövedelmek bevallására viszont nem ösztönöz senkit, mert ez egy olyan méhkas, amibe egy ilyen típusú szabályozással nem lehet belenyúlni.

A munkavállalóknak nyilatkozniuk kell

Ítélet ʘ 2011. május 13.

Perek egyik ösztönzője? arról, hogy igénybe kívánják-e venni az adókedvezményt. A nyilatkozat érvényességéhez mindkét szülő és munkáltatóik aláírása is szükséges. Egy és két gyermek esetén gyermekenként 10, három vagy több gyermek esetén 33 ezer forinttal kevesebb személyi jövedelemadót vonnak le a szülők bruttó keresetéből. Az adókedvezmény főszabály szerint az után a gyermek után jár, aki után családi pótlékot kap a szülő. A fogantatástól számított 91. naptól kezdve a magzat után is jár a kedvezmény a leendő szülőnek, amennyiben orvosi igazolással bizonyítja a gyermek majdani megszületését. Ha van olyan gyermek, aki után a család már nem kap családi pótlékot, de még a háztartásban él és nincs jövedelme, akkor az eltartottak sorába kell számítani, ha például három gyerekből már csak kettő után jár családi pótlék, akkor gyerekszám tekintetében kettővel, míg a kedvezmény mértéke szempontjából hárommal kell számolni.

A különböző házasságokból született gyermekeket azonban nem lehet összevonni, ha mindkét szülőnek van egy-egy gyereke előző házasságából, akiket együtt nevelnek, akkor mindkét fél 10 ezer forint adómérséklést kap.

Ezen számítási mód alkalmazásával a családtagok lényegesen kevesebb adót fizetnek.

Ez a rendszer a jól kereső, kétgyerekes párokat ösztönözheti leginkább a gyerekek után járó adókedvezmény igénybevételére, a harmadik utód vállalására. A szakemberek úgy vélik, hogy az alacsonyabb életszínvonalon élők és az alsó középosztály termékenysége viszont nem fog nőni. Ennek ellenére több gyermek születését várják az elkövetkezendő években, mint 2010-ben. Örök szkeptikusként kételkedem abban, hogy csupán ezzel az intézkedéssel el lehetne érni a lélekszám növekedést. A családi adózás önmagában kevés a fiatalok gyermekvállalási kedvének növelésére. Szükség van megfelelő bölcsőde- és óvodahálózat kiépítésére, továbbá olyan munkahelyek támogatására, ahová a kismamák kezdetben akár 4-6 órában is visszamehetnek dolgozni. Az irány viszont mindenképp jó, a jövőben is szükség van hasonló intézkedések megtételére a drasztikus népességcsökkenés megállítása miatt.

Ítélet ʘ 2011. május 13.

Az 50 éves Eichmann-per

Simon Nikolett

Éppen ötven évvel ezelőtt zajlott le a méltán híres Eichmann-ügy, amely 1961. április 11-én kezdődött meg Jeruzsálemben, Adolf Eichmann ellen. A német fasiszta katonatiszt a második világháború idején, a zsidók koncentrációs táborba gyűjtésének egyik fő szervezőjeként volt jelen. Olyan elnevezésekkel illették, mint a magyarországi deportálások irányítója vagy a Harmadik Birodalom „fő hóhéra”.

A per főszereplőjének életrajzi adatai között szerepel az 1927-es, az osztrák-német frontharcos szövetségbe való belépés, valamint az 1932-től kezdődő náci párttagság is.

Később a Himmler vezette SS tagja, majd a hatalomrakerülést követően visszatért Németországba, ahol a dachaui kiképzőtábor SS-különítményéhez csatlakozot, amely kezdő lépés volt a hatalmi ranglétrát illetően. A deportálások értelmi szerzőjét, izraeli titkosügynökök különböző titkosszolgálati eszközökkel Argentínából elrabolták és Izraelbe csempészték. Itt börtönbe zárták, és a bírósági események keretében elszámoltatták a második világháborúban betöltött szerepvállalása miatt. Érdekesség, hogy a szökés során felhasznált hamis útlevelét pár évvel ezelőtt találtak meg a Buenos Aires-i bíróság archívumában. A perben 15 vádpontot érintően találták bűnösnek, köztük az emberiesség, a zsidóság elleni bűntettek, valamint háborús bűnök tekintetében, melyek felolvasása több mint egy órát vett igénybe. A tárgyalás nyelve a héber volt, így Eichmann esetében egy külön tolmács fordította a szöveget anyanyelvére. A vádlot a tárgyaláson egy speciális golyóálló üveg mögött foglalt helyet, amely üvegkalitkába ültetés után rögtön papírjai rendezgetéséhez kezdett., így a védőburok a buzgó „bürokrácia apró szigetévé”változott.

A biztonsági őröket úgy választották ki, hogy ne legyen olyan családtagjuk, aki a nácik áldozata lett volna, attól féltek ugyanis, hogy a per vége előtt valaki megöli a vádlottat.

A védelem képviseletében, Robert Servatius vitatta a tárgyalás törvényességét és jogszerűségét. Elsősorban arra hivatkozott, hogy a

vádak elkövetésének időpontjában Izrael még e néven nem is létezett és ő Eichmann csak végrehajtotta felettesei parancsát.

A beismerő vallomásának Magyarországra vonatkozó részének idézése nem maradhat el perszövegből. Állítása szerint, „amikor is Budapestre érkeztem, csupán 15-20 emberem maradt, beleértve a sofőrt és az őrt is.”

Eichmann, aki életében először irányította az akciót a helyszínről, tisztában volt azzal, hogy egy csaknem 170 ezer négyzetkilométeres ország egész területén szétszóródó, több mint háromnegyedmilliós zsidó közösséget ennyi emberrel képtelen lesz felkutatni, összegyűjteni, őrizni és deportálni.” Most, annyi íróasztal mögött, munkával eltöltött év után a harcmező durva valóságában találtam magam...úgy akartam viselkedni, mint egy igazi ’Mester’.

Elhatároztam, hogy megmutatom, milyen tökéletesen lehet egy munkát elvégezni, ha a parancsnok száz százalékosan beleveti magát.

Példát akartam mutatni...” Kihangsúlyozandó tény, hogy a per idején nem volt az államban halálbüntetés kiszabására semmilyen lehetőség. Mivelhogy nem létezett a halálbüntetés, ahogy azóta sem, mindössze egyszer tettek kivételt, mégpedig ebben az esetben. A kormánykabinet külön ülésén vitatták meg a végrehajthatóság kérdéskörét. A kegyelmi kérvények elutasítása, a halálbüntetés kiszabását vonta maga után. Az ellenérvek között szerepelt a nagylelkűség, illetőleg a „hóhért csinálnak belőlünk” jelensége. A kabinet végül egyöntetűen ennek végrehajtása mellett döntött, az akasztást 1962. május 31-én hajtották végre. Holttestét elhamvasztották, hamvait pedig a Földközi-tenger térségében szétszórták az okból, hogy sírja nehogy zarándokhel�lyé válhasson.

Konklúzióként elmondható, hogy az Eichmann per egyfajta áttörést jelent a második világháborús jogban. A nürnbergi perek világához viszonylagos csekély erkölcsi katarzis kapcsolódott, ezt éppen e fordulat változtatta meg, mivel az izraeli igazságszolgáltatás rámutatott arra, hogyan lehet tárgyilagos, igazságos, objektív eljárásban feldolgozni a legkevésbé emberséges dolgokat is.

9

Konferencia-Beszámoló Beszámoló a XXX. jubileumi

kevevári István

Agyban (is) nagyok vagyunk – három magyar kutató kapja az Agy Díjat Hrecska Renáta

„A világmindenséget nem csupán a sokféleségben rejlő egység teszi széppé, hanem az egységben rejlő sokféleség is.”

Umberto Eco Umberto Eco fent idézett mondata különös jelentőséget kap az agykutatók Nobel-díjaként emlegetett Brain Prize magyar győzteseinek névsorát böngészve. Somogyi Péter, Freund Tamás és Buzsáki György három teljesen külön világ, mégis egy tudomány, és az agy csodája összehozta őket. Közös munkájuk eredménye világraszóló teljesítmény: a memória-folyamatokban kulcsszerepet játszó agyi ideghálózatok feltárásáért május 2-án átadják nekik az egymillió euróval járó Agydíjat.

Az Agy-díjat a dániai Grete Lundbeck Európai Agykutatási Alapítvány hozta létre azzal a céllal, hogy az agykutatás úttörői egy, a Nobel-díjhoz hasonló presztízsű, önálló elismerést kaphassanak. Kutatóink az Alapítvány első kitüntetettjei.

Freund Tamás akadémikus, az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézetének 51 éves igazgatója. Somogyi Péter 61 éves, magyarbrit állampolgár, az Orvosi Kutatások Tanácsa (MRC) Anatómiai Neurofarmakológia Intézetének igazgatója és a Neurobiológia Professzora az Oxfordi Egyetemen. A vele egyidős Buzsáki György magyar-amerikai állampolgár, a Newark-i Rutgers Egyetem Molekuláris- és Viselkedés-Idegtudományi Központjának professzora New Jersey-ben.

A három kutató életpályája, és jelenlegi élettere is igen eltérő, egyben azonban megegyezik: lélekben soha nem hagyták el szülőföldjüket, ma is magyarnak vallják magukat.

Ezért is olyan nagy kincs ez az elismerés – hiszen ismerünk olyan Nobel-díjast, aki sértésnek veszi, ha hazánk fiának tekintik.

10

Szent-Györgyi Albert, Hevesy György, Gábor Dénes és megannyi kiváló elme után most ismét van három tudósunk, akik megbecsülendő hírnevet szereznek Magyarországnak az egész világ orvostudományában. Ez a megosztott díj három olyan magyar kutató munkásságát ismeri el, akik immáron harminc éve dolgoznak együtt, publikálnak közösen és gondolkoznak hasonlóan, annak ellenére, hogy más-más országban élnek.

Freund Tamás szerint ez voltaképpen nem egy nagy felfedezésért járó, hanem életmű díj. Ennek oka az, hogy mind elméleti, mind kísérleti terepen kiemelkedő színvonalú kutatásaikkal mindhárman évtizedek óta az agykéreg folyamatainak megértésén fáradoznak. Különösen annak legősibb területe, az agy halántéklebenyének középvonalában található hippokampusz áll figyelmük középpontjában.

Az előagy szóban forgó területe kulcsfontosságú a tanulás és emlékezés szempontjából, de ide köthető a szorongás és az epilepszia gyökere, sőt az Alzheimer-kóros lerakódások is itt kezdődnek. A három tudós legnagyobb érdeme, hogy az utóbbi években nagy előrelépés történt e régió működésének vizsgálatában.

A három díjazott kiválasztásának indoklásában az alábbi sorok olvashatók: „ezek a tudósok a kiemelkedően magas színvonalon művelt magyar tudományt szimbolizálják, amely a nehézségekkel és akadályokkal teli hosszabb történelmi periódusok után is megőrizte kiválóságát”.

Büszkének kell lennünk arra, hogy idén újra bebizonyosodott: a számos Nobel-díj és egyéb elismerés nem a véletlen és nem is egy letűnt korszak műve – ma is tényező a magyar elme a világ tudományában. Büszkének kell lennünk, hiszen mi is e népnek polgárai vagyunk. És törekednünk kell, hogy ha már ilyen múltat hordozunk géneinkben, tehetségünket hasonló sikerek elérésére fordítsuk – mint ahogyan Freund Tamás, Buzsáki György és Somogyi Péter tette eddig és teszi a jövőben.

Április 18-án reggel népes csoport gyülekezett a Déli pályaudvarnál. Pázmányos hallgatók, akik szorongva, némi feszültéséggel néztek elébe az eljövendő három napnak.

Hosszú hónapok munkája után lehetett learatni a babérokat, s természetesen mindenki szeretett volna a lehető legjobb eredmén�nyel végezni.

Az út hosszú és jobbára eseménytelen volt, bőven jutott időnk megbeszélni, hogy ki hogyan készült a szóbelire, milyen vetítéssel szeretné lenyűgözni a zsűrijét. Érkezésünk után ki a helyi tömegközlekedéssel, PKV-val – néhányan megmutatták, mi a pesti virtus, és jegy nélkül vették igénybe a járművet, ki taxival utazott.

Először az egyetemhez mentünk regisztrálni, ahol megkaptuk a pécsi túlélőcsomagot.

Olyan „rendkívül” fontos dolgokat találtunk benne, mint egy Pécs térkép, egy kisebb térkép a helyi vendéglátóipari egységekről, a rezümékötet, a tagozatokat bemutató vékony füzetecske plusz egy „pass”, rajta a nevünkkel, az egyetemünkkel és hogy milyen minőségben, opponensként vagy versenyzőként vagyunk jelen. (Lelkünkre kötötték, hogy ne hagyjuk el, mert ezzel tudunk mindenhova bejutni, többek között a keddi nagy bulira is.

Jelen sorok írójának azért sikerült elhagynia a főutcán, de szerencsére időben észlelete, így még megtalálta…)

Regisztráció után a Tudásközpont melletti vadonatúj kollégiumban szállásoltak el mindannyiunkat, de nem sokáig ültünk a babérjainkon, mert a kedves pécsi vendéglátóink csoportos városvezetést tartottak számunkra.

Este hat órakor kezdődött az ünnepélyes nyitóceremónia, amelyen a nyitóbeszédek végighallgatása után a pécsi jogi kar hallgatóinak és tanárainak zenés műsorát élvezhettük, amelyben vegyesen kaptak helyet komoly- és könnyűzenei betétek. Ezek után a pécsi Vivat Bacchus együttes vidám bordalait hallgattuk, amelyek komoly derültséget okoztak a hallgatóság soraiban. A zenés műsorok után állófogadás vette kezdetét, amelyen bőven volt lehetőség akár tanárokkal, akár a más karok hallgatóival ismerkedni.

Este lefekvés előtt még mindenki lázasan készült a másnapi beszédére, talán még álmunkban is ezt mondtuk, legalábbis én hajnalban arra eszméltem, hogy a fejemben a beszédem középső traktusát próbálom felidézni.

Másnap ébredés és öltözködés után elfogyasztottuk szerény reggelinket, majd az egyetem előtti téren hallgattuk meg a jelenlévő tanáraink buzdítását. A bátorító szavak meghallgatása után ki-ki a maga tagozatához sietett.

Oldalakat lehetne írni arról, ami az egyes tagozatok ülésein történt, én nem vállalkoznék egyik tagozat kiemelésére sem, de összességében azt lehet mondani, hogy hallgatóink – legyenek versenyzők, vagy opponensek – szépen helytálltak.

Ítélet ʘ 2011. május 13.

Portré pécsi OTDK-ról

Egyes tagozatok ülései még délután is tartottak, de másokéi már délben vagy fél egykor véget értek, így kinek-kinek hogy volt ereje és kedve, még tehetett egy sétát a városban, megbeszélhették az élményeket, vagy egyszerűen csak pihenhettek.

Estefelé egy kicsit összegyűlt a társaság beszélgetni, kitárgyalni az élményeket, kinek milyen opponense volt, milyen zsűri cincálta szét a dolgozatát, s hogy érzi, mi lehet az eredmény. Voltak, akik már előre temették a dolgozatot, voltak akik elégedetten, felszabadultan mentek a vacsora utáni bulira az Est Caféba, ahol a 30Y tartott zártkörű koncertet a TDK résztvevői számára.

Nekem ­(semleges néző számára) nem volt túl magával ragadó a koncert, kicsit nehéz volt beszélgetni, vagy kitárgyalni a versenyen szerzett élményeinket, de ez van. An�nyi biztos, hogy a rock koncert utáni buli sokkal jobban lázba hozta az egybegyűlteket, akik közül az utolsók valamikor hajnalban értek vissza a szállásra.

Másnap a díjátadón együtt örültünk és tapsoltunk a díjazottjainknak, habár kicsi már csökkent a létszámunk… Felemelő pillanat volt látni, ahogy hallgatótársaink átveszik a díjakat. A díjátadó után csak egy kis időnk volt megebédelni, hogy az egy óra után induló vonatot el tudjuk érni.

Milyenek lettek az eredmények? Beszéljenek a szikár tények: öt első helyezés, öt második helyezés, három harmadik helyezés, hat különdíj, három KIM különdíj és végül hat legjobb opponensi díj (Ebből kettőt Kaszián Ábel zsebelt be, akinek ezúton is gratulálunk!). Ha összesítésben nézzük az első helyeket, akkor a várakozásoknak megfelelően Pécs nyerte a legtöbb első helyezést (szám szerint hetet), a második legtöbb első helyezést mi értük el öttel, az ELTÉ-nek „csupán” négy jutott, ami komoly örömre adott okot számunkra. Úgy gondolom nem csak a helyezések számítanak, szóval nincs oka sopánkodni azoknak, akiknek nem sikerült helyezést elérni.

A részvétel maga pótolhatatlan élmény, és az itt szerzett ismeretségek sem fognak talán nyomtalanul elmúlni. Óriási köszönet jár a pécsi szervezésnek, mert nélkülük nem lehetett volna ilyen felejthetetlen élmény ez a három nap. Példaértékű volt Pécs városának összefogása, és odafigyelése, amivel ezt a rendezvényt szervezték.

Továbbá megragadjuk az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk a versenyzők felkészítő konzulenseinek, külön kiemelve Pogácsás Anett tanárnőt, akinek lelkiismeretes munkája nagyban hozzájárult, hogy ilyen eredményekhez jussunk, és csak a pályamunkánkkal kelljen törődni.

Mindenkinek csak ajánlani tudom az OTDK-t, aki teheti, próbáljon elindulni, mert ez nem csupán karunk hírnevét öregbíti, hanem szakmai előmenetelünket is nagyban segítheti. No meg az is igaz, hogy kutatni jó móka. Remélhetőleg két év múlva Szegeden legalább ilyen jó eredményeket érnek el versenyzőink!

Ítélet ʘ 2011. május 13.

Interjú Bánrévy Professzor Úrral

- a Tanárral, Tudóssal, az Emberrel

Mikola Orsolya

Zlinszky János Professzor Urat, Karunk alapítóját, 80. születésnapján mint Tanárt, Tudóst és meghatározó Közéleti Embert köszöntötte, akivel együtt kezdték 1947-ben jogi tanulmányaikat, s együttműködve, a „történelmi lehetőséget” kihasználva hozták létre Karunkat. Szászy István tanítványa volt, kinek emlékének ajánlja nemrég, immár nyolcadik kiadásban megjelent „A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga” című tankönyvét, melyben tükröződik mind az a hatalmas mennyiségű elméleti tudás, melynek a gyakorlati megvalósulásában is szakértő. Bánrévy Gábor Professzor Úrral beszélgettem, a Tanárral, a Tudóssal és a Közéleti Emberrel. ‣ Diplomatának készült, az egyetemen is bent szeretett volna maradni, de a politika más irányba kormányozta…

Annak idején a Parlament épületében működött a Külügyi Akadémia, mely az esti tagozathoz volt hasonló: a hét minden napján, délután háromtól este hétig, nyolcig előadások voltak, melyek a diplomáciatörténettől kezdve, a nemzetközi közjogon át a protokollig, igen sok dolgot felöleltek. Így a jogi tanulmányaimmal párhuzamosan végeztem a diplomata-képzőt, s az első évet sikeresen abszolváltam is. A következő év decemberére körülbelül ötvenen voltunk, s vártuk, hogy meghirdessék a vizsgaidőpontokat, de hiába. Akárhányszor betelefonáltunk érdeklődni, megnyugtattak minket… Egészen addig, míg január végén kézhez nem kaptunk egy határozatot, miszerint mivel a féléves vizsgakötelezettségünket nem teljesítettük, így hallgatói jogviszonyunkat megszüntették. ‣ Nagy törés volt az életében?

Igazából az viselt meg, hogy mi áll a háttérben. Addigra már világossá vált az 1948-49-es fordulat, a szovjet reform, az egypárti uralom…

De ha nem is egészen úgy, ahogy elképzeltem, diplomata lettem: 1968-ban bekerültem az akkori Külkereskedelmi Minisztériumba főosztályvezető-helyettesnek, s az én feladatom volt a szellemi tulajdonnal kapcsolatos témák külgazdasági vonzataival való foglalkozás, s ennek köszönhető nagyon sok diplomáciai konferencián vettem részt a magyar delegáció tagjaként, olykor vezetőjeként. Jogi tanulmányaimat Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdtem...Szászy István mellett gyakornokoskodtam...

1947-ben, elsőévesként már kapcsolatba kerültem Szászy-val, a nemzetközi kollíziós magánjog atyjával, s habár viszonylag rövid ideig munkálkodhattam mellette – 1950-ben kirúg-

ták az egyetemről, melynek közvetlen hátterében az állt, hogy nem írta alá a Mindszenty-t elítélő nyilatkozatot –, karizmatikus személyisége meghatározó volt számomra. Rengeteget tanultam tőle, mellette, hiszen „A magyar magánjog általános része” című könyve második kötetének lektorálásában én is részt vettem, mely az első olyan magyar nyelvű munka volt, mely egy egészen új, a magyar jogban nem ismert rendszert alkalmazott. ‣ Több mint harmincöt évet töltött el a gyakorlatban a külkereskedelemben, közben oktatóként is tevékenykedett, majd a Páz­­mány új fejezetet nyitott az Ön életében is.

1977-ben keresett meg egy régebbi ismeretség megújításaként a szegedi József Attila Tudományegyetem polgári jogi tanszékének vezetője, Kemenes professzor úr, s megkért, hogy vállaljam el a nemzetközi magánjog oktatását. Ekkor a Külkereskedelmi Minisztériumban dolgoztam, így kompromisszumokkal, de a nappali tagozatosok oktatását el tudtam vállalni. Azóta tulajdonképpen megszakítás nélkül tanítok. Őszintén szólva nem volt könnyű időszak, mivel gyakorlatilag hetente egy napot lent kellett töltenem Szegeden úgy, hogy általában reggel hétkor indult a vonatom, s az előadás megtartása után, négyöt körül értem vissza Pestre. Egy félév erejéig ez még azzal is nehezedett, hogy – mivel az épp aktuális főnököm nem tudta megengedni azt a „luxust”, hogy egy teljes napon nélkülözzön – csak később, tíz körül tudtam indulni, mert még reggel el kellett látni a minisztériumi feladataimat is. ‣ Szegedhez köti még az is, hogy ott jelent meg „A nemzetközi gazdasági forgalom és személyi viszonyok jogi szabályozása” című munkája, mellyel elsőként kísérelte meg egyetlen műben összefoglalni a nemzetközi kollíziós magánjog mellett a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogát.

1980-ban került sor e munkám kiadására.

Ezekben az években nemcsak nálunk, hanem más országokban is hasonló gondolatok születtek, hasonló rendszereket próbáltak kiépíteni, s büszkeséggel mondhatom, hogy bár az ötlet Mádl Ferenccé, az első megvalósítása az enyém. Mádlnak két évvel korábban, 1978-ban jelent meg „Az összehasonlító nemzetközi magánjog – A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga” című könyve, melyben felvetette, hogy ideje azt az évtizedek óta uralkodónak számító koncepciót feladni, mely szerint a nemzetközi magánjogban vannak közvetett, utaló szabályok; kollíziós jogi szabályok s közvetlen jelle-

11

E+K gű szabályok. Akkoriban mondjuk erre jó példa volt a KGST országok között érvényben lévő ÁSZF. Zárójelben jegyezném meg, hogy az egy államok közötti megállapodás volt, aminek az alkalmazása kötelező erővel bírt, tehát nem a felek döntötték el, hogy alkalmazzák –e. S akkor jelent meg Mádlnak a tanulmánya, melyben felveti, hogy vissza kellene térni az eredeti koncepcióhoz, mely szerint a nemzetközi magánjog a kollíziós magánjoggal egyenlő, míg a gazdasági kapcsolatokat közvetlenül rendező szabályokat a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga elnevezéssel, különálló jogterületként kell felfogni. ‣ De térjünk vissza a Pázmány gyökereihez…

A 90-es évek közepén végre lehetőség nyílt arra, hogy egy nem állami kézben, irányítás alatt lévő, hanem a katolikus egyház által irányított és a katolikus hit és erkölcs tanítása alapján álló egyetemet hozzunk létre, így mikor 1995 tavaszán Zlinszky János, aki nemcsak évfolyamtársam, hanem kedves, jó barátom is volt, megkeresett, hogy nem volna –e kedvem átjönni a Pázmányra, örömmel igent mondtam. S ez két dologgal is egybe esett: az egyik a szegedi oktatás befejezése, a másik, hogy nyugdíjba mentem, s lezártam negyvenéves külkereskedelmi múltamat. Azért is vállaltam el örömmel Zlinszky Úrnak a felkérését, mert abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy amit tanítottam, azt egy külkereskedelmi szakvállalat jogtanácsosaként, majd utána évtizedekig a minisztériumban dolgozó, a jogszabályok és nemzetközi szerződések megalkotásában aktívan részt vevő személyként a gyakorlatban is ismertem.

A kezdeti terveikből mi valósult meg?

Annyi biztosan, hogy létezik a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek a Jog- és Államtudományi Kara, bár voltak időszakok, mikor sokan az akkori minisztériumi vezetők közül örültek volna, hogy ha esetleg sikerül ezt az új jogi kart megfojtani. Ami viszont baj, s ez nemcsak a mi Egyetemünkre vonatkozik, hogy megnyirbálták a felvételivel kapcsolatos jogokat. A kezdeti nagy előny mára már teljesen megszűnt: anno egy nagyon alapos, gondosan kidolgozott, részben szóbeli, részben írásbeli felvételire támaszkodva mi magunk dönthetjük el, hogy kiket veszünk fel. Tehát mára már mit sem ér az az elképzelés, hogy egy katolikus szellemiségű egyetemet úgy hozzunk létre, hogy már a felvételnél is elsődlegesen olyanokat válogassunk, akik vállalják és vállalni tudják az általunk képviselt szellemiséget és az az alapján történő tanulást. ‣ Azért ez a legendás, első évfolyamokban megvalósult, nem?

Igen, kezdetben igen. Azonban a helyzet fokozatosan romlott. Még mindig őrzöm a fiókomban, talán a második vagy a harmadik évfolyam írásbeli felvételijének a kérdéseit, amik jól rávilágítanak arra, hogy milyen módon és mit szerettünk volna. Nem is annyira tárgyi tudást… Inkább azt akartuk látni, hogy ki, hogyan és miként gondolkodik.

De a központi rendelkezések nemcsak a felvételi válogatás és döntés jogát vették el az egyetemektől, főiskoláktól, hanem beleszóltak példádul a számonkérése, a vizsgáztatás „hogyan”-jába is. Számomra azonban úgy tűnik, hogy karunkon talán egy kicsit a központi elvárásoknak való túlzott megfelelni akarás

12

által motiválva – például az ELTÉ-vel ellentétben – megszűnt a fontosabb vizsgák társas formában történő teljesítése, az alapvizsgák, illetve a szigorlatok. A társasvizsgáztatásnak nagyon lényeges funkciója, hogy ez az az „iskola”, ahol a fiatalok az idősebb, tapasztalt oktatóknak a vezetése mellett beletanultak a vizsgáztatásba. A fiatal oktatók hajlamosak arra, hogy saját tudásukhoz mérjék a vizsgázó tudását. Azt hiszik, hogy ha ő úgy tudja, akkor a hallgatótól is elvárható ugyanaz. De ez így, ebben a formában nem igaz, mert az embernek nem saját magához kell mérnie a másikat. Az csak régi anekdotákban szerepel, hogy a hallgató a vizsgán legfeljebb csak elégségest, a tanársegéd közepest, a docens úr jót, jelest pedig csak maga a professzor kaphat. Figyelembe kell venni azt is, hogy nem egyforma a hallgatók képessége, a visszaadási-készsége, s mondjuk egy nehezebben megnyilatkozó valaki lehet, hogy sokkal mélyebb tudással rendelkezik, mint az, aki folyamatosan, jó beszédkészséggel halandzsázik. A jogi pálya – nagyon kevés kivételtől eltekintve – igényel bizonyos határozottságot, s ezt például a jelenlegi felvételi egyáltalán nem tudja mérni. Az a bizonyos hivatkozás, hogy esélyegyenlőséget kell biztosítani, azt sokszor félreértelmezik, mert egyszerűen arról van szó, hogy máshonnan vegyek példát: valaki hiába szeretne sebészorvos lenni, hiába tanul meg mindent ezzel kapcsolatban, ha egyszerűen hiányzik az a kézügyessége, ami bizonyos határokon túl nem is fejleszthető, akkor belőle sosem lesz sebészorvos. A jogi pályán is ha valaki nem rendelkezik bizonyos alkalmassági kritériumokkal, akkor hiába próbálkozik, nem lesz belőle igazán jó jogász. ‣ Nem tervezték retorika oktatását?

De, az első néhány évben, bár nem pont ilyen elnevezés alatt, volt is. Aztán a nagy központosításból eredően lassan kikopott. Többek között azért is, mert ugye rettenetesen féltjük a szegény hallgatókat a túlterheléstől. Na most igaz, hogy nagyon régen volt, de azért én még emlékszem az egyetemi évekre. Ne mondja nekem senki, hogy egy ép és egészséges hallgató esetében a túlterheléstől kell tartani. Az egy nagyon összetett dolog, hogy mitől kell félteni a hallgatót. De az nem a túlterhelés. El kell viselni a többleteket. Egy ésszerű középút kellene, mert nem lehet mindent az egyetemre bízni, de az sem egy helyes megoldás, hogy mi szigorúan csak jogot tanítunk, s minden egyebet kizárunk. ‣ Ahogy ezekről beszél, kis keserűséget érzek a szavaiban…

Ezt nem is tudom, hogy minek lehetne nevezni… Természetes folyamat, hogy a kezdeti oktatói gárda, akik 1995-től még néhány évig vezették a kar életét, munkáját, kiöregedett, sajnos, nem egy közülük nincs is az élők sorában, tehát a fiatalabbaknak kellett előrébb lépniük. Azt azonban fájlalom, s talán nem ártana, nem ártott volna bizonyos döntések meghozatala előtt kikérni a régi, tapasztalt oktatók véleményét, meghallgatni minket, mert páran még vagyunk, a professor emeritus jelzővel… Nem a döntések jogát siratom, de valószínűleg tudnánk még olyan dolgokat, olyan szempontokat is mondani, amire talán egy fiatalabb nem is gondol.

HitÉletünk Alessandro Atya Április első hétvégéjén Alessandro Caprioli Atya, Karunk lelkésze nagyböjti lelkigyakorlatot tartott a máriabesnyői Mater Salvatoris Házban tizenöt egyetemista részvételével. A két nap során sok időt szenteltek az imádságra és az – akkor még – közelgő húsvétra való méltó felkészülésre.

Szombat reggel indult a vonat a Keleti pályaudvarról. Az utat remekül ki lehetett használni a még nem ismerősöknek egymás megismerésre, beszélgetésre. A megérkezés és a szállás elfoglalása után Alessandro Atya megtartotta első előadását, mely Isten Ó- és Újtestamentumbeli, emberek felé irányuló kezdeményezéséről szólt: az emberek lustaságával szemben, akik jobban szeretnének „Egyiptomban” a biztos, de szabadság nélküli helyen maradni, Isten, Mózes által, buzdítja a szívüket, szívünket arra, hogy vállalják, vállaljuk az ígéret földje felé vezető út kockázatát. De Istennek a kíséretével kezdjünk utazni emberségünk igazi boldogsága fele, biztosnak léve abban, hogy az, akik elindította bennünk a megtérést, beteljesíti azt és a saját beteljesülésünkre vezet minket.

Délután együtt járták végig a hagyományos keresztutat a máriabesnyői kegytemplom parkjában. A keresztút egy egyszerű és megható alkalom arra, hogy beleéljék magukat azoknak a helyébe, akik követték Jézust a haláláig. A legmélyebb és legdrámaibb kérdésünkre, vagyis hogy miért az igazságtalan szenvedés, nem ad sem egy könyv, sem bármilyen elmélet választ. Csak az a tény, hogy a názáreti Jézus saját életének feláldozásával adott reményt és pozitív értelmet a halának. Majd a szentmise és a vacsora után megnézték a „Passió” című filmet, mely a legjobban sikerült mozi-mű Krisztus életéről, amit az utolsó években rendeztek.

Vasárnap a reggeli és mise után egy rövid és hangulatos kirándulással, az erdőn keresztül sétáltak a gödöllői kastélyig, majd visszatértek Budapestre.

A lelkigyakorlat nem „zárójelek” közötti idő volt, ami eltávolított minket a felelősségeinktől, s melynek célja egy „spiritualista feledékenység”, hanem épp az ellentéte: közösségben, együtt felismerve a lényeges dolgokat, felhívva egymás figyelmét a mindennapok igazi értékeire, a hit segítségével, főszereplőként megélve a napjainkat, nem passzív nézőként. Ahhoz, hogy megélhessük életünk mélységeit, a hit ad nekünk képességet, s az is tágítja ki lelki horizontunkat, hogy jobban tudjuk értékelni azt, amink van. Ebben segít az év közben, kéthetente vasárnaponként, a Budai Irgalmasrendi Kórházban tartott karitatív szolgálat is, mely során a betegeket kell a szentmisére segíteni eljutni.

Ítélet ʘ 2011. május 13.

Közélet Tényleg használ…(?!)

Kalász Veronika

Egyik legfontosabb dolog életünk során az egészségünk. Saját egészségünk, családtagjainké, rokonainké, barátainké. Természetesen és sajnálatos módon ezzel csupán akkor szembesülünk, amikor már késő. Egy váratlan betegség is lehet a ludas, ami akár egyik pillanatról a másikra leteríti az embert, vagy egy baleset, amire elméletben felkészülhetünk, de lehetetlen kivédeni. Meglepő módon egészségünk bizonyos pontjai pénzbe kerülnek (még szerencse, hogy a pozitív gondolatok ingyen vannak – bár vannak, akiknek ehhez pszichológus kell, ami ugye, szintén szép összeg lehet). Méghozzá nem is kevés pénzről van szó! Ha nincs pénz, nincs gyógykezelés sem! Elég világos „törvény”, nincs is nagyon rajta mit magyarázni. Tehát levonván a konklúziót: betegnek lenni drága mulatság.

Az sem újdonság a nap alatt, hogy vannak magukat „gyógyítóknak” nevező emberek, akik visszaélnek rengeteg ember hiszékenységével és kihasználják azok mindennél erősebb vágyát arra, hogy visszanyerjék egészségüket. Gondolom, mindenkinek vannak ilyen tapasztalatai.

Ehhez sokszor hozzájárulnak egyes tévéműsorok is, ahol a tények „kicsit” másképp vannak ábrázolva. Szívszorító zene szól, a különböző interjúkból csak azok a részek vannak összevágva, amiket a szerkesztő jónak lát, és talán mire adásba kerül a műsor, még a főszereplője sem ismer rá a történetére.

Sajnos az orvosok többsége elveti az alternatív gyógyászatok puszta megismerését is, pontosan az ilyen negatív tapasztalatok miatt, annak ellenére, hogy rengeteg fejlődés történt az ilyen típusú gyógymódok területén az elmúlt 20 évben. De elég egy jól irányzott műsor, és betegek tömegei kezdenek kutatásba a neten, hátha végre-valahára ez lesz AZ a terápia (emlékezzünk csak a homeopátia vs. hagyományos orvoslás több hetes, az egész országot lázban tartó vitájára).

Egy beteg, vagy bármilyen formában sérült ember minden pénzt megadna azért, hogy meggyógyulhasson. Ezért sokszor – szerencsére – nem hajlandó meghallgatni az orvos pesszimista meglátását az állapotával kapcsolatban, hanem megy tovább rendületlenül, hiszen – mint azt számtalan példa mutatja – az emberi test csodálatos regenerációra képes, legfőképp az idegek területén. A gyógyulás alapvetően hit és elhatározás kérdése, megfelelő terápiákkal kombinálva és megtámogatva.

De ha ez a terápia olyan embertől jön, aki nem ért ahhoz, amit csinál, csupán a pénzéhsége motiválja, és az elején az orrunk alá dug egy szerződést, ami gyakorlatilag felmenti őt minden felelősségre vonás alól, akkor ott elkezdhetünk gyanakodni. Már ha ezek közül bármelyik is feltűnik nekünk. Ugyanis előfordulhat, hogy leszáll a lila köd, és csak arra tudunk koncentrálni, hogy állítólagos terapeutánk milyen fantasztikus

eredményeket ért el másoknál!

Ami természetesen szinte biztos, hogy nálunk is így lesz. Itt a „szinte” szón van a hangsúly! Plusz, egymás után annyi kezelés hozhat csak eredményt, aminek a finanszírozásához talán még egy krőzus pénze sem lenne elegendő. De nekünk elég lesz kevesebb is, legalábbis ezzel nyugtatja meg az embert a terapeuta. Az emberek ezek után sajnálatos módon nem teszik fel a kérdést: hol vannak ezek a meggyógyultak? Hol vannak azok, akik egy csapásra meggyógyultak? Elárulom: nincsenek ilyenek. Aki meggyógyult, az nem ült ölbe tett kézzel, hanem kőkeményen dolgozott az eredményért. És nem csak ő dolgozott, hanem egész környezete. És a vasakaratot nem lehet pénzért megvenni! Nem a terápiától gyógyulsz meg, hanem magadtól. Elismerem, ezt nehéz elfogadni. Még nehezebb az igazán segítő, hasznos terápiákat és terapeutákat megtalálni. Nem lehetetlen, de nehéz, nagyon nehéz… Én személy szerint szerencsés módon elkerültem az ilyen „jótevőket”, mert mindig informálódtam az „úttörőktől”, akik már megfutották a saját köreiket. Találkoztam olyannal, aki részt vett egy érdekes hangtál-terápiás kezelésen. A tibeti hangtál, mint gyógymód már rengeteg országban, többek között Németországban elismert terápia különböző bénulásos esetekben. Korántsem olyan könnyű ezekkel a tálakkal gyógyítani, és eredményeket elérni, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Sok tanulás és zenei előképzettség szükségeltetik hozzá, a kiváló eszközökről nem is beszélve. Ettől függetlenül sok, túl sok „fergeteges” képviselője ügyködik Magyarországon, minden különösebb előképzettség nélkül, de a tudás hiányát elképesztő magabiztossággal kompenzálják. Bizonyos képviselői eme gyógymódnak meg vannak arról győződve, hogy ezt a terápiát csak és kizárólag Ozirisz papnak öltözve lehet vezetni. Aki volt már ilyen kezelésen, igazi hangtálas terapeutánál, az egy ilyen látványtól viszonylag hosszabb ideig képtelen eldönteni, hogy sírjon-e, vagy nevessen. A „csúnya, rossz hangokat bedobjuk a tűzbe” mondat után felfelé görbül a szánk, de az est csúcspontja mégis csak az, amikor egy önként jelentkező abban a megtiszteltetésben részesül, hogy a csodatevő a fejére rakja a legnagyobb tálat, és elkezdi kongatni a fején. Az érzés ahhoz lehet hasonló, mint mikor az ember fejébe húznak egy diszkrét méretű harangot, pont délben. A terápián részt vevők (ugyanis csoportos kezelés történik) ámult tekintettel követik az eseményeket, hiszen ennyi pénzért már illik ámulni. Szóval érdekes dolgokat láthat és hallhat az ember, ha jobban odafigyel…

Diktátorok végnapjai Kovács Krisztián Nyolcvan évvel ezelőtt Carl Schmitt „politikai” fejtegetése közben arra jutott, hogy azé a szuverenitás, aki a szükségállapotról dönt: Egyiptomban a szükségállapot 1957 óta tart, ezt elégelte meg a nép január 25-én – a Harag Napján. Mubarak elnök nem az első tüntetéssel nézett szembe, de az eddigieket mindig sikerrel leverte, USA-barát politikája – és a cenzúra miatt a világsajtó nem is igen foglalkozott velük. Amitől ez a nap más volt, mint az eddigiek, hogy a tüntetők szemében a tunéziai „jázminos forradalom” tüze lobogott, mert megdöntötte azt a tévhitet, hogy egy teljhatalommal rendelkező vezető bármit megtehet a népével, míg annak esélye sincs lerázni az igát. Mubarak elnök kétségbeesését mi sem példázza jobban, hogy a világon elsőként használta a „kill-switch”-et, azaz lekapcsolta országát az internetről – éles lőszerrel azelőtt is oszlatott tüntetést, az nem

Ítélet ʘ 2011. május 13.

volt az újdonság. Február 11-én azonban az egykor oly büszke elnököt a CNN már csak mint „ex-president Mubarak” említette: alelnöke bejelentette Mubarak lemondását. Itt azonban a történet nem ért véget, Dan Brown-i csavarral az afrikai helyszínt felváltotta Európa szíve, a „fekete pénzek” eddig biztosnak hitt menedéke: Svájc bejelentette, hogy a további intézkedésekig befagyasztja a Mubarak-vagyont. A Semleges Ország ma már nem ragaszkodik annyira a róla kialakult képhez, az ex-elnök számlája előtt befagyasztotta az elűzött tunéziai elnök, Zine al-Abidine Ben Ali és a bukott elefántcsont-parti vezető, Laurent Gbagbo számláit is.

A szó szoros értelmében példátlan tettek ezek, csak úgy, mint hogy a legnépszerűbb közösségi oldalakat tüntetések szervezésére használják, márpedig ez történt: a „Harag Napja” mintájára líbiai fiatalok tüntetést szerveztek a Facebookon és a Twitter-en, s talán ezzel olyan láncreakciót indítottak el, mely Moammer Kadhafi 41

éves regnálására tehet pontot. Az egykori rádiós tiszt – bár tisztsége a mai napig nincs – messze túlszárnyalta a vele kapcsolatos várakozásokat: 1969-ben – vérontás nélkül – tizenegy tiszttársával karöltve államcsínyt követett el az akkori király ellen, s helyére öccsét ültették a trónra.

Ez az állapot néhány órán át tartott, mert az új király kevésnek találta a hatalmát, így kénytelenek voltak egyből házi őrizetbe zárni és kikiáltani a köztársaságot, így indult a vezér útja – Rejtő is irigyelné a történetet. Azonban most, a mesébe illő tettek után, ha tippelnem kéne, azt mondanám: a rádiós tisztnek – aki talán Istennek is képzelte magát – a palotáját ért rakéták hatására úgy futkosott a hátán a hideg, mint egy egyszerű halandónak. Lapzártakor még tartja magát, meglátjuk megéri-e a következő számot… Van valaki, aki viszont tagadhatatlanul nem fogja: lapzárta éjjelén hallottuk a hírt, amerikai kommandósok likvidálták Osama bin Ladent, az al-Kaida vezetőjét. Nem kívánok további okfejtésbe belemenni, csak egy kérdést teszek fel, majd az Olvasó megválaszolja: előbbutóbb mindenkit utolér a végzete?

13

E-K Aki a hazájában is próféta

Sikeres Agrárjogi

Teleki Levente Első írásom az Ítélet hasábjain szinte napra pontosan hat évvel ezelőtt született meg. Apropója egy, a világ számára különösen szomorú esemény, amelyet hívő emberként egyben örömteli szívvel is vehettünk tudomásul. II. János Pál pápa huszonhat egyházfőként töltött esztendőt, és több év bátran viselt szenvedést követően megtért Teremtőjéhez. Akkor azt gondolhattuk, ez sokkalta inkább valaminek a kezdete, mint bárminek is a vége. Már egykori cikkem címe (Habemus Papam) is erre utalt, hiszen nem a múlt eseményeinek számbavételét célozta, hanem a bizakodó jövőbe tekintésre irányult. Visszanézve joggal érezhetjük, hogy hat éve egy folyamat kezdődött, amely mára beteljesedni látszik: 2011. május 1-jén kihirdette II. János Pál boldoggá avatását egykori legközelebbi munkatársa és jó barátja, egyben utódja, XVI. Benedek pápa. Az emberiség egésze által szentéletűnek tartott Pápa immár hivatalosan is a szentek és boldogok sorába emelkedett. Félre ne értsük, a boldoggá avatás nem kinevezés, hanem kinyilvánítása az egyébként mindenki által ismert életszentségnek. Elismerése annak, amelyre mindannyiunknak törekednünk kell.

2005. április 8-án milliós tömeg gyűlt össze a római Szent Péter téren. Nem csupán azért, hogy hálát adjon az elhunyt Szentatyának, vagy éppen végső búcsút vegyen tőle a földi életben. Azért jöttek össze, hogy tanúságot tegyenek mellette és a szentté avatási eljárás azonnali megkezdését kérjék. Az eljárás nem is váratott sokáig (2005. június 28-án indult meg a boldoggá avatás folyamata), és ezen a téren különösen hamar eredménnyel is járt. Most, hat év elmúltával ismét milliónyian zarándokoltak el Rómába. Ám ezúttal már nem volt érdemes síró arcot keresni, hiszen mindenki ünnepelni jött. Ünnepelni az elmúlt évtizedek egyik legjobban várt egyházi eseményét.

Mi, magyarok különösen is jó szívvel emlékezhetünk II. János Pálra. Kelet-európai lévén nem hagyta magára nemzetünket sem, és nem nyugodhatott meg, amíg a szocializmus fojtogató béklyója rajtunk volt. Újrakezdésünket szinte együtt ünnepelhettük vele, hiszen már 1991-ben (majd 1996-ban is) meglátogatott minket. Több mint negyedszázadig tartó pápasága alatt (1978-2005) soha nem feledkezett meg arról, hogy honnan érkezett. Elsősorban az egész katolikus világ feje volt, ám Karol Wojtlaként kelet-európai, még közelebbről pedig lengyel. Lengyelek tömege ünnepelte boldoggá avatását is, illetve érzi joggal sajátjának ezt a különleges embert és ezt a dicsőséges napot. Bár hajlamosak vagyunk gyakran arra hivatkozni, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, ma már tudjuk, hogy ez nem igaz.

II. János Pál pápa hivatalos egyházi emléknapja a boldoggá avatást követően október 22. lett.

14

Jogi kultúrák találkozása

Baracsi Katalin

„Jogi kultúrák találkozása” címmel három napos konferenciát rendezett a Bírónők Egyesülete. A Magyar Bíróképző Akadémián tartott konferencián a legváltozatosabb témákban szólaltak meg hazai és nemzetközi előadók.

Galajda Ágnes bírónő (képünkön), az Egyesület elnöke bevezető gondolataiban hangot adott örömének, hogy Magyarország otthont adhat egy ilyen nagyszabású, tizenöt ország képviselőjét felvonultató rendezvénynek, amely kiváló terepe a tapasztalatcserének.

A sokszínű előadások közül hármat szeretnék kiemelni. Robert R. Friedmann amerikai kriminológus Szólásszabadság és uszítás – elmosódó határok címmel tartott egy rendkívül izgalmas prezentációt, amelyben a terrorizmushoz vezető út fontosabb mozzanatait vázolta fel. Rámutatott arra, hogy maga az uszítás befolyásoló hatása sokkal nagyobb odafigyelést és megelőzést igényel az egyes ország kormányaitól.

Rávilágított arra, hogy az uszítással, izgatással szembeni hatékony fellépés csökkenti a terrorcselekmények kialakulását. Nagyon megindító volt Rosa Teixeira és Celia Cardoso portugál bírónők képes–zenés előadása a Nők és gyerekek elleni erőszak kapcsán. A megdöbbentő képsorok alatt megrázó eseteket mutattak be.

Felhívták a figyelmet arra, hogy azokban a családokban, közösségekben, ahol az erőszak az úr, ez rövid idő alatt a túlélés egyetlen eszközévé is válik, ami beláthatatlan következményekkel jár a társadalmi együttélés mindennapjaira.

Legfőbb üzenetük, hogy minden eszközzel küzdeni kell az erőszak ellen. A külföldi felszólalók mellett a hazai előadók táborából szeretném kiemelni Szepesházi Péter bíró, Gyermekelhelyezés, családon belüli erőszak és előítéletek a magyar bírói gyakorlatban címmel tartott előadását. A magyar joggyakorlatot bemutatva rámutatott arra, hogy mennyire nehéz helyzetben vannak a magyar bírák, amikor családon belüli erőszak merül fel egy gyerekelhelyezés kapcsán. Erős valószínűség alapján mondják ki, hogy valamelyik fél erőszakot követett el. Szerinte, ami a leginkább hiányzik az előbbi a fogalomnak a pontos meghatározása és megfelelő tartalommal való megtöltése. Vitaindítóként hangot adott a gyermekelhelyezési perekben a gyerek életében megkívánt állandósság merev értelmezésének. Véleménye szerint a civil szektor és a szakértői vélemények hathatósabb bevonásával még inkább a gyerek igényeinek megfelelő döntést lehet hozni. Zárásként pedig szeretnék néhány gondolatot megosztani az első nap zárásával kapcsolatban. A meghívott előadók között szerepelt Vali Batchelor malajziai hölgy is, aki a nők elleni erőszakkal kapcsolatos kutatásait, kampányát a maláj és indiai kultúra hagyományaival átszőtt tánccal népszerűsíti. A világjáró körúton lévő hölgy lányaival együtt ismertetett meg bennünket a tánc ősi erejével.

A táncbemutatót követően pedig mi magunk is átélhettük a tánc mindent felszabadító erejét.

Igazán üdítő látvány volt különböző országok bíráit táncolni, látni.

Simon Nikolett

2011. március 31-én a Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet és a Jogtörténeti Tanszék szervezésében került sor a „FÖLDINDULÁSOK – SORSFORDULÓK” című konferenciára, mely egyben megemlékezés is volt az ötven évvel ezelőtti erőszakos kollektivizálásról.

A konferencián együttműködőként részt vett a Károly Gáspár Református Egyetem és az MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottsága.

A rendkívül színvonalas, hallgatók körében is népszerű tudományos konferencián a meghívott előadók névsora is a szakmai igényességet fémjelezte. Majdnem a téma összes neves magyarországi kutatója, szakértője tartott előadást, köztük jogtörténészek, agrártörténészek, agrárjogászok valamint agrárközgazdászok.

Schlett András egyetemi docens bevezetőjében összefoglalta a konferencia célkitűzéseit, felvázolta az elmúlt évtizedek földpolitikájának fordulatait, mozgatórugóit és kitért az ötven évvel ezelőtti eseményekre, melyek eredményeként a pártvezetés 1961 tavaszán deklarálhatta a kollektivizálás befejezését: „mérföldkőhöz érkeztünk a magyar mezőgazdaság átalakításában: az ipar után a mezőgazdaságban is uralkodóvá váltak a szocialista viszonyok”.

A magyar progressziót az elmúlt száz évben súlyosan megosztotta az agrárium, és az agráriusok sorsa. A polémia a kisbirtok-nagybirtok kérdésében kristályosodott ki. A nyugati típusú szövetkezeti forma, Európa nyugati részén a XVIII. század óta terjedt, általános virágkorát pedig a XX. században érte el. A magyar parasztpolgárosodás ezzel szemben sovány eredményeket hozott. A magyar gazdálkodók egyesülése azért, hogy tőkéjüket és lehetőségeiket növeljék, a Horthy-rendszerben a nagybirtok ellenállásán, a szocializmusban pedig a szovjet kényszeren bukott meg. A bevezető Sántha Ferenc Húsz óra című regényére történő utalással zárult, melyben az író a korszak vidékpolitikájának drámai következményeit, összeütközéseit ennyi időbe sűríti bele egy falu lakosainak egyéni életútjain keresztül.

A Konferencia alcíme, „Kollektivizálás, agrárvilág és vidéki változások a XX. század második felében”, az egész program szellemiségét tükrözte, mindhárom szekció tekintetében. Az első szekcióülés a magyarországi kollektivizálás fordulatait mutatta be.

Hallhattunk előadást a kollektivizálás szakaszairól, előkészítésének főbb állomásairól, valamint a paraszti ellenállás főbb megnyilvánulási formáiról, és természetesen a néha „bőrkabátos” és „mezítlábas” téeszek, de sváb vidékeken „fuszekli téeszek” néven emlegetett te rmelőszövetkezetek (TSZ) lényegi sajátosságairól is. A téeszek elnevezése is jellemző volt, ugyanis a gazdag és öntudatosabb helyeken Petőfi, Kossuth, Rákóczi néven alakultak, míg a „kódis” vidékeken maradt a „Vörös Hajnal” vagy a „Lenin Útja” elnevezés.

Horváth Attila Tanár Úr a koncepciós perek világába kalauzolt el bennünket. Egy per

Ítélet ʘ 2011. május 13.

EseményeKonferenciák Konferencia a Pázmányon egyébként is rendkívül izgalmas és sarkalatos pontja a jognak, immáron pedig a kulákok és különböző szervezetvezetők ellen lefolytatott „eljárások” kerültek a középpontba, természetesen jogtudományi megközelítésből. A szovjet diktatúra e területen is éreztette hatását. A koncepciós per olyan per, melyet egy előre megtervezett, általában politikai koncepció szerint folytatnak le. A koncepciós pereken belül megkülönböztethetünk konstruált pereket, amikor a vád alapját egy hamis bizonyíték képzi.

Az ilyen pereket általában diktatúrákban rendezik meg, jelentős nyilvánosság bevonásával egyetemben, amikor céljuk a társadalom különböző rétegeinek elrettentése, megfélemlítése vagy esetleges megsemmisítése. A háttérben meghúzódó kitervelők azért biztosítanak előre tervezetten irányított tömegnyilvánosságot, mert az ilyen perek általában nem a vádlott, hanem bizonyos politikai vagy kisebbségi csoportok ellen irányulnak, koholt vádak és hisztéria, tömegpropaganda, gyűlöletkeltés kíséri őket. A kulákok elleni harc fontos állomásai a statáriális, úgynevezett három napos gyújtogatók perei. A nyomozási szakasz minél gyorsabb lebonyolítása mellett a bírósági szakasz sem bír különösebb jelentőséggel.

Le kell szögezni, hogy a kulákok eddigiekben elemzett bűnösségére egy megdönthetetlen vélelmet állítottak, amelyekhez kuláksági kategorizálás is társult. A perek világába való kalauzolást méltán nagy érdeklődés övezete a diákság körében is, akik aktív figyelemmel hallgatták a kulákok, mint személycsoport több tíz féle szinonimáját.

A kollektivizálás nemzetközi kitekintését tartalmazó II. szekció előadásai érintették a szovjet és közép-európai régiót, a jugoszláv agrárpolitika hatását magyar vonatkozás-

ban vizsgálva, a székelyföldi kollektivizálás menetrendjét, mikéntjét, végül pedig a csehszlovákiai agrárpolitika metamorfózisait. Az időszakban szabályszerű versenyfutás kezdődött a „testvérpártok” között a keleti zónában azzal kapcsolatban, hogy ki kollektivizál gyorsabban, azaz ki tudja jobban szovjetizálni a saját agráriumát. A környező országokban zajló folyamatok áttekintése után választ kaptunk arra, hogy milyen eltérések is voltak a módszerekben és mik voltak a helyi sajátosságok.

A jogász hallgatók érdeklődéséhez talán legközelebb a posztszocialista agrárátalakulás kulcskérdéseivel, jogi és gazdasági útvesztőivel foglalkozó harmadik szekció állt. A magyar mezőgazdaság a kilencvenes évek elején újra kiélezett politikai, gazdasági és jogi viták kereszttüzébe került. Az évtized elején a termelési és tulajdonszerkezet átalakítása egybeesett a bel- és külpiaci, illetőleg pénzügyi lehetőségek beszűkülésével, az agrárolló kinyílásával, a termelés jövedelmezőségének drasztikus csökkenésével. A szekció minden kételkedőt meggyőzhetett arról, hogy a mezőgazdaság stratégiai ágazat, és így is kell rá tekinteni.

Tanka Endre, a Magyar Tudományos Akadémia doktora előadásában a posztszocialista agrárátalakulás földpolitikájáról beszélt. Az 1989-es szovjet összeomlás a földügy polgári értékmintájú hazai megoldása előtt nyitotta meg az utat. Ez egyrészt a polgári földmagántulajdont, másrészt a nagybirtokrendszer felszámolásával a földhasználat és a földtulajdon alanyi egységének létrehozását igényelte.

A földügy polgári modernizációs ígérete azonban gyorsan „elvérzett” azon, hogy a politikai döntéshozók a magyar társadalomtól megtagadták a földreformot, így a legkülönfélébb átjátszási technikákkal a közvagyonnak egy szűk hatalmi elit javára történő magán elsa-

játítását biztosították. Húsz év távlatából, a földviszonyaink szerkezetmozgásának kutatása két alapkérdést vet fel: miért nem jöhetett létre a közérdekű, modernizáló, értékalapú birtokpolitika, illetve ennek elvetése kinek az érdekét szolgálta, milyen következményekkel? A földprivatizációs célrendszer áttekintéséből jól kitűnik, a multinacionális cégek manapság is aktuális túlzott ipari, illetőleg mezőgazdasági térnyerése. A posztszocialista földpolitika intézményi mérlegén olyan jelenségek kerültek felsorolásra, mint a birtokrend, a földtulajdon, a nagybirtokok, az elsajátítás, a tőkediktátum, az önkormányzati földtulajdon, valamint a hazai jogalkotást nagymértékben meghatározó, Európai Uniós ajánlások és alapszerződések. A birtokrend elemeinek felsorolásából az állam által érvényesített birtokrendben, a földvédelem, a termőföld mennyiségi és minőségi megőrzését szolgáló, a társadalom és a jövő nemzedékek javára történő védelmi funkció sem maradhat ki.

Az állami közhatalom földvédelemből való kivonulása, a föld profitérdekű és a nem élelmezési célú elsajátításának meggátlása helyett, a hatóságok látszat védelmi eszköztárának működtetését vonja maga után. Az állam a tőketulajdonos rendelkezésére bízza, hogy hol, milyen termőföldet, milyen mennyiségben és célra kíván felhasználni, amellyel a privátautonómia szabályait közvetíti. Az új földvédelmi rendezés legfrissebb megnyilvánulása, a 2007. évi CXXIX. törvény az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról, még az eddig hatástalan intézményeket is túl terhesnek találta a „tőkeszabadság” számára, így nem érte be a védelem fellazításával, hanem az oltalom intézményes felszámolásáról döntött. „Az 1988 óta uralkodó neoliberális földpolitika olyan súlyos történelmi örökség, modernizációs zsákutca és a fennmaradásunkat kizáró gát, aminek pusztító hatásait csak a földügy közérdekű nemzetstratégiája ellensúlyozhatja.”

A konferencia tanulsága abban foglalható össze, hogy az elmúlt évek tudományos jellegű kari rendezvényei egyre szélesebb közönséget vonzanak be és nyújtanak magas szintű szakmai tudást, a képzésnek megfelelő színvonalon.

X. Felsőoktatási Média Konferencia

Szabó Kata Karolina

Idén március végén rendezték meg a X. Felsőoktatási Média Konferenciát Gödöllőn, a Szent István Egyetemen. Rajtam, Pázmányos hallgatón kívül számos más egyetemről érkező hallgató vett részt ezen, a nekünk, fiatal újságíróknak tartott konferencián.

Az előadások igen változatosak voltak.

Szó volt az EU soros elnökségről, Gödöllő történelméről. Érdekes és humoros előadást halhattunk a Hegyalja Fesztivál működéséről. Az előadók között volt Nagy Anna kormányszóvivő, kit egy rendkívül közvetlen embernek ismertünk meg, és bármit kérdezhettünk tőle. Természetesen az új Médiatörvényről is

Ítélet ʘ 2011. május 13.

tartottak egy kerekasztal beszélgetést, ami sajnos „kerekasztal veszekedésbe” csapott át, így bár mi közönség jól szórakoztunk, de az érdemi rész elmaradt. A különböző véleményeket, a pro és contra érveket nem tudták kifejteni a meghívottak.

Megismerhettük azokat a fiatal újságírókat is, kik a „Veled van tele a sajtó!” programban vesznek részt, és a magyar EU elnökségről tudósítanak. Két tagja, Mikola Orsolya és Nelhiebel Zsófia nálunk tanulnak a Pázmányon. Büszkék lehetünk rájuk, hogy ezáltal is öregbítik a Jogi Kar hírnevét!

Legnagyobb érdeme ennek a Konferenciának az volt, hogy más egyetemek és karok diákújságjai, rádiói, tv-i mutatkozhattak be, megismerhettük egymás munkáját, történetét és ezáltal sokat tanultunk egymástól.

15

E-K

Model European Union 2011 Strasbourg – Összehozzuk az európaiakat!

P.B.F.

2011 márciusában újra megrendezésre került – immár magyar rendezővel is segítve a program létrejöttét – a Model European Union európai parlamenti szimuláció. Idén hat magyar diák lett beválasztva azon 180 európai hallgató közé, akik egy héten keresztül miniszterként, európai parlamenti képviselőként, lobbistaként, újságíróként, ill. tolmácsként tesztelhették tudásukat és felkészültségüket szakmai irányítás alatt az Európai Parlament épületében.

A MEU a Bringing Europeans Together Association (BETA e.V) által évente megrendezett konferencia, amely az Európai Bizottság és az Európai Parlament támogatásával, Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnökének és Hans-Gert Pöttering, nyugalmazott európai parlamenti elnök, a Konrad Adenauer Alapítvány jelenlegi elnökének fővédnökségével kerül megrendezésre.

Idén először magyar szervezőt is köszönhetett a szervezői csapat, Palkó Boglárka Fanni III. éves nemzetközi igazgatási szakos hallgatónk személyében. Boglárkát a MEU-ról és a konferencia szervezésének magyar vonatkozásáról kérdeztük: „A Model European Union Európa egyik legnagyobb és legprofesszionálisabb politikai szimulációja. Idén az Unió huszonhat tagállamából és további két országból érkeztek jelentkezések és összesen harminc nemzetiség képviseltette magát a Parlamentben végül.

A szervezés semmiképpen sem mondható egyszerűnek. A tavalyi konferencia zárását követően egy hónap szünet után elindult az idei konferencia szervezése. Én, mint magyar Country Liaison Officer a Magyarországon folytatott PR és FR feladatokért (a magyar EP képviselőkkel, illetve a magyar EU Elnökséggel, médiumokkal, cégekkel való kapcsolattartás), valamint a résztvevők kiválasztását követően a magyar delegáció körüli teendőkért (felkészülésük segítése) feleltem.

Itt szeretném megköszönni a Kar és a JÁK HÖK támogatását, amivel az egyik magyar résztvevő kijutását segítették. Az elmúlt év tapasztalatai alapján sajnos azt kell mondanom, hogy a magyar diákok nagy része még mindig tévesen alulbecsüli tudását, pedig mind a tényanyagban mind nyelvtudásban a programba bejutáshoz való szinten vannak a magyarok, ezért remélem jövőre már több magyar hallgató pályázik majd és remélhetőleg jut majd be, hiszen a MEU nem csak egy felejthetetlen élmény, hanem egy nagyszerű lehetőség is az európai döntéshozatal és az

16

EU-s intézmények megismerésére. Én bíztatok minden Pázmányost, hogy jövőre jelentkezzen!”

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemről idén 2 hallgató jutott ki Strasbourgba. Joubert Olivér (JÁK - nemzetközi igazgatási II. évf.) mint az NGL-GUE portugál képviselője és Laucsek Tamás (BTK - nemzetközi tanulmányok MA I. évf.), mint a European Social Insurance Platform (ESIP) lobbistája képviselhette Egyetemünket a rangos konferencián. Élményeikről a hallgatók mesélnek:

Joubert Olivér:

„Minden pályázat a jelentkezéssel kezdődik, ez az első lépés, ha erre nem szánod rá magadat, akkor máris rengeteget vesztettél.

De ha igen, akkor jelen esetben ez egy esszé megírását takarja, amihez persze elengedhe-

tetlen a széles látókör, a naprakész tudás, de ez nem lehet probléma mivel az ehhez szükségeseket már elsajátítottad itt az egyetemen.

Sikeres elbírálás esetén csupán néhány ingre/ blúzra, öltönyre/kosztümre lesz szükséged, az anyagiak miatt pedig nem kell aggódnod: szerencsére a részvételi díjban a Pázmány, míg az utazásban a BETA tud segítséget nyújtani.

A szimuláció alatt unatkozni biztosan nem fogsz, egyrészt a száznyolcvan korodbeli fiatal miatt, akik a szobatársaid, kollégáid és elvtársaid lesznek egy hétre és barátaid egy életre. Ők mind hozzák magukkal a külön szokásaikat, egyéniségüket, világukat így minden egyes beszélgetés egy új tapasztalat, új élmény lesz. Másrészről a szervezés évről évre professzionálisabb, így az 5 évre visszatekintő Model European Union már hihetetlenül nagyszabású és színes programokkal kecsegtet.

Visszatekintve, nehéz lenne röviden összegezni azt a rengeteg mindent, amit a program

adni tudott, a lenyűgöző helyszínek sokaságával, a multikulturalitás ízével vagy a sokszor heves vitákkal a Parlamentben. Mégis talán a büszkeség árul el a legtöbbet a MEU-ról, amivel azóta az Unió lobogójára tekintek. De higgy nekem… első mindig a jelentkezés.”

Laucsek Tamás:

„Sok szempontból tanulságos volt és életre szóló élményt nyújtott a Strasbourgban töltött egy hét. Az európai társadalombiztosítókat tömörítő lobbi csoport képviselőjeként belekóstolhattam az Európai Unió különböző szervei mellett működő törvényes lobbi tevékenység hétköznapi kihívásaiba. Egyáltalán nem bántam meg, hogy erre a szerepre jelentkeztem, hiszen ez bizonyult az egyik legösszetettebbnek.

A szervezők által előre kijelölt fő célom a döntéshozatal során, a határon átnyúló egészségügyi ellátásokról szóló irányelv elleni minél hatékonyabb fellépés volt. Az általam képviselt lobbi csoport nem utasította el az irányelv minden rendelkezését, ugyanakkor jelentős változtatásokat szeretett volna elérni a készülő jogszabály szövegében.

A munkámat segítette egy ad hoc lobbista koalíció létrejötte, melyben egy román, egy lengyel és egy spanyol kollégámmal közösen igyekeztük az irányelvet a betegek, egészségügyi dolgozók illetve az általam képviselt társadalombiztosítók számára is elfogadható szempontok szerint módosítani. Ehhez megbízható statisztikákra, kőkemény érvekre és állandó kapcsolattartásra volt szükség mind az Európai Parlament különböző politikai csoportjaival, mind az Európai Unió Tanácsának érintett minisztereivel, hiszen a szükséges jogszabály módosításokat csak ők nyújthatták be. A szakmai tapasztalat mellett különös értéke a szimulációnak, hogy a közel ezer jelentkezőből összeválogatott száznyolcvan fős csapat kivételes képességű és rendkívül pozitív felfogású európai fiatalokat hoz össze, amely új barátságokat éppúgy jelenthet a részvevőknek, mint a hasonló érdeklődésű emberek széles kapcsolati hálóját. Az egyhetes szimuláció során természetesen minden este közösségi programok gondoskodtak arról, hogy senki ne felejtse el valódi szerepét sem, és huszonéves európai egyetemistához illően töltsön el hét napot a hangulatos elzászi városban...”

Aki kedvet érez a Model European Union 2012- re való jelentkezéshez az csatlakozzon a MEU Facebook csoportjához, ill. további információkat lehet találni a http:///www. meu2012.org-on. Ha kérdésetek merülne fel, akkor az idei konferencia résztvevői, valamint Boglárka is örömmel válaszolnak a kérdéseitekre.

Ítélet ʘ 2011. május 13.

KörnyezetRajz

A Mágnásfertály gyöngyszemei 2.

Bárth Bertalan

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar (Szentkirályi u. 28.)

Szentkirályi Office – volt Stühmer gyár (Szentkirályi u. 8.)

Egy hamburgi cukrászmester nevéhez kötődik a XIX. század második és a XX. század első felének egyik legnagyobb magyarországi csokoládégyára. Stühmer Frigyes 1868-ban alapította gyárát, a Stühmer védjegyet 1887-ben lajstromozták. Az alapító halála után leszármazói is sikerrel vitték tovább a hagyományt, így a kor olyan közkedvelt csokoládéi és cukorkái viselték a Stühmer nevet, mint a Frutty, a Zizi, az „E” kakaópor. Az üzem fénypontján díszes dobozaival is világszínvonalat képviselt, egészen az államosításáig. A márkanevet 2006-ban szerezte meg a Stühmer Kft., de a gyártás ma már nem a Szentkirályi utcában, hanem Egerben folyik. Ami viszont maradandó: a szépen felújított és kívülről is modernizált épület egy meglepetést tartogat a figyelmes járókelőnek: a homlokzaton halványan már, de még mindig olvasható a felirat „STÜHMER FRIGYES RT KAKAÓ CSOKOLÁDÉ ÉS CUKORÁRUGYÁR”.

Azok kedvéért, akik anno nem voltak nyílt napon és netalántán még Horváth Attila Tanár Úr első előadásáról is lemaradtak, néhány adalék információ: 1898-ban készült el a ma „A”, azaz főépületként ismert háromemeletes neogót palota, a Szent István Társulat részére.

Az épületben Stephaneum Nyomda néven működött nyomdaüzem egészen az államosításig, amikor is a Franklin Nyomda lett a nyomdaipari elődök haszonélvezője. Érdekesség, hogy a homlokzaton több helyen megtalálható pajzsos medve alak a Franklin Nyomda logójává is vált. A palota éke kívülről az első emeletmagasságban elhelyezett Szent István szobor, belülről pedig természetesen a II. János Pál pápáról elnevezett díszterem, mely kazettás mennyezettel, oszlopos kialakítással és neoromán festéssel emeli karunk fényét.

A JÁK az első, apácazárdában eltöltött év után költözhetett be a Szent István Társulattal való megegyezés eredményeképp.

Gutenberg-otthon (Gutenberg tér 4.) képünkön

1907-ben emelte, az akkor hatezer taggal rendelkező Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyező Egyesülete. A négyemeletes palota impozáns homlokzatát több helyütt szecessziós majolika (égetett kerámia) díszek gazdagítják. Az épületben lakott Lechner Ödön, a szecessziós építészet nagymestere is.

Szentkirályi bérház (Szentkirályi u. 10.)

Az utca névadójának egykori bérháza ma kívül-belül katasztrofális állapotban van, ennek ellenére két okból mégis meg kell emlékeznem róla. Az egyik annak megválaszolása, hogy vajon ki is volt Szentkirályi Móric. Rendkívül fordulatos életútja során – az amúgy jogász végzettségű – Szentkirályi Móric volt főjegyző, alispán, a jászkunok főkapitánya, Kossuth Lajos követtársa, a második demokratikus magyar kormány igazságügyi miniszteri posztjának várományosa, majd ingyen praktizáló orvos, az 1865. évi országgyűlés józsefvárosi képviselője, főpolgármester, végül műfordító. Főpolgármesterként elsősorban Pest és Buda egyesítésén és magyarosításán munkálkodott. A másik érdekesség, hogy a bérház a Stühmer gyárral sajátos szimbiózisban élt: itt laktak az alkalmazottak és itt tárolták a gyártás alapanyagait is. Végül egy legenda is övezi az épületet: vajon az udvaron található tekintélyes korú fa az építés után lett oda ültetve, vagy az épületet emelték a fa köré? A válasz a kapun túl rejtőzik.

Jubileumi, 5. állásbörze

Sergő András

Április 27-én tartotta ötödik állásbörzéjét a kar. A kezdetek óta bevált programok, visszatérő és új kiállítók fogadtak újabb és régebb óta idejáró diákokat Húsvét után, a Pro Facultate-nap előtt. Karrier Nap 2011, szóban és képben. „Jogász és igazgatás szakosoknak” alcímmel szólt a rendezvény a jogi kar összes diákjának és a kívülről jövő érdeklődőknek is. A kiállítók és a kísérőrendezvények is úgy álltak össze, hogy mindenkinek jusson válogatnivaló.

Az aulában zajló kiállítók mellett fontos helyszín volt az az első emeleti terem, ahol két kerek-

Ítélet ʘ 2011. május 13.

Wenckheim-palota (Szabó Ervin tér 1.)

Végezetül hadd kanyarodjak vissza az első részben tett felvetésemre, amit a Szabó Ervin Könyvtár épületére vonatkozóan tettem.

A lezáráshoz közeledve fogalmazhatok úgy, hogy a válasz: természetesen nem, a Wenckheim-palota nem könyvtárnak épült, hanem a Wenckheim-család Magyarországra került grófi ágának egyik tagja, Frigyes építtette 1889-ben a család alkalmankénti (!) pesti tartózkodásaira. A gyönyörű neobarokk-neoreneszánsz palotát a főváros megvásárolta az örökösöktől, így abban 1931-től a Fővárosi Könyvtár, 2001-től a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár működik.

A Palotanegyed bemutatása és ez a szemeszter is itt most véget ér, de remélem, sokakban felkeltettem a kedvet a további kutakodásra és a sorba vett épületekre most már egy más aspektusból tekintenek!

asztal-beszélgetés és egy cégbemutatkozás töltötte meg a nap programját. Az első beszélgetés résztvevői inkább a jogász szakosokhoz szóltak, azon belül is inkább azokhoz, akik a klasszikus jogi pályákat választják. Öregdiákjaink bírói, ügyvédi, ügyészi és jegyzői munkájukon keresztül mondták el pályaválasztásuk és pályakezdésük éveit. Fontosnak tartották kiemelni az időben való kezdés fontosságát, s hogy minden alkalmat meg kellett ragadniuk ahhoz, hogy a diploma után azzal foglalkozzanak, amivel mindig is szerettek volna. A második kerekasztalbeszélgetésben a piaci szférában elhelyezkedett öregdiákok adták át tapasztalataikat: beszéltek a közigazgatás előnyeiről és nehézségeiről, csa-

lád ésmunka összeegyeztethetőségéről, és arról, hogy igen, akár Oxfordban is ki lehet egészíteni az itt szerzett tudást. A napot egyéb programok is színesítették. A két beszélgetés között a Karrier Iroda idén elkezdett programsorozatának befejező része került sorra: “Cégbemutatkozások: Réczicza White & Case LLP” címen mutatta be öregdiákunk a nemzetközi ügyvédi irodák mindennapi életét és a benne zajló munkát. A nap során idén is lehetőség volt ingyenes személyes tanácsadásra, próba állásinterjúra, önéletrajzzal kapcsolatos konzultációra és hasonló szolgáltatások igénybevételére.További képeket a Facebook oldalunkon, a www.facebook.com/ ppkejak címen találtok.

17

Kitekintő Látószögben a Transparency International

A következő hasábokon Földes Ádámmal, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatójával készítettünk interjút a Transparency nemzetközi szervezetéről, kihívásairól és feladatairól, kitérve a hazai prioritásokra, s persze az örömökre is.

Bárdossy Csaba Mik a jellemzői a Transparency International tevékenységére és milyen a szervezet nemzetközi tevékenysége, megítélése, melyek a nemzetközi irányelvek?

A Transparency nemzetközi szinten 90 országban működő mozgalom. Egyes országokban külön tagozatok vannak. Berlinben van egy 120 fős központ, mely segíti az elég eltérő működéssel rendelkező egyes szervezeteket. Van olyan ország, ahol több tízezer tagja van a TI-nak, de például Nyugat-Európa egyes országaiban csak néhány önkéntes taggal működik. Latin-Amerikában is vannak igen erős TI tagozatok, sőt még Vietnámban is 1-2 emberrel működik egy helyi TI csoport, amely az elnyomó rendszer ellenére létezik. 1993-ban Peter Eigennek, a Világbank afrikai és latin-amerikai programjaiért felelős korábbi igazgatójának és pár kollégájának elege lett abból, hogy ezekben a régiókban csak korrupcióval lehet üzletelni, megelégelték, hogy csak így tudnak a különböző nyugati cégek működni, ezért döntöttek a Transparency International létrehozása mellett. Magyarországon 4,5 éve vagyunk jelen, magyar jog szerint bejegyzett alapítványként, közhasznú státusszal, 7 emberrel, önkéntesekkel , gyakornokokkal, tanácsadók, neves szakértők és egy 5 fős kuratórium közreműködésével. A megközelítés pedig az általános korrupciós definíció, azaz abuse of entrusted power for private gain, amit a „ráruházott hatalommal való vis�szaélés magánhaszon szerzésére” meghatározással lehet jól visszaadni. Ez egy elég széles, a köz- és magánszektorban egyaránt alkalmazható megközelítés a korrupció meghatározására. Természetesen vannak alapelveink: tíz alapelv1, mint pl. emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tisztelete és terjesztése. Nem pusztán a korrupció ellen harcolunk, hiszen ez csak úgy képzelhető el, ha a jogállami és emberi jogi keretek is sértetlenek. Országonként az együttműködés tartalma és árnyalatai változnak. Mindig az együttműködés az első. Mennyire lehet együttműködni más hatóságokkal, döntéshozókkal, civil szervezetekkel, akár itthon, akár határokon átívelve… ‣ Mit tartasz a TI Magyarország legnagyobb sikerének. Egyszer említetted, hogy a törvényhozásra rövid idő alatt is sikerült hatást gyakorolni.

Decemberben elfogadta a parlament az igazságügyi reformot, így a polgári perrendtartást, büntetőeljárási törvényt és a bíróságok szervezetéről szóló törvényeket módosították. Közel 3 évet dolgoztunk, hogy megnézzük, hogyan lehet a bíróságoknál a bírókat immunissá tenni a korrupció ellen. Nagyon fontos, hogy kiből lehet bíró, milyen karrierlehetősége van, hogy halad előre a hierarchiában, mennyire nehezednek rá az adminisztratív teendők. További kérdés volt a bírói munka értékelésének megteremtése, az egész bírói szervezetrendszer, és különösen az OIT működésének átláthatóbbá tétele. Itt kutatást végeztünk, javaslatokat tettünk, és a Győri, a Fővárosi és a Debreceni Ítélőtáblával együttműködve számos bíróval vitattuk meg a kutatás eredményeit. E három régió bíráival való egyeztetés után tettük meg végleges ajánlásainkat, melyeket komolyan vettek a későbbiek során. Az OIT készített egy koncepciót, melyet eljuttatott a kormány számára, s a kormány ebből dolgozva alkotta meg az ún. gyorsító csomagot.

1 http://www.transparency.org/about_us/organisation/statement Úgy látjuk , hogy hozzávetőlegesen a javaslataink 70%-át megfogadták, és ebből törvény is lett. Ez komoly siker. Bár a reform március 1-én hatályba lépett, most ugyanezen a területen az a feladatunk, hogy megtartsuk az eredményeket. Nem látszik még, hogy a bíróságokat érintő új sarkalatos törvényben mennyit tartanak meg a vívmányokból. Ezek a változások bírták a bírók támogatását, a kormányét, a kutatókét és természetesen a Transparency International Magyarországét is. Nagyon fontos, hogy a bíróságok függetlensége,

18

pártatlansága megmaradjon, és ezek az intézkedések segítenek abban, hogy független, pártatlan, jó bírók legyenek. ‣ Az átláthatóság megteremtésében mennyire együttműködő az aktuális kormányzat?

Ez változó, mindig az aktuális döntéshozótól függ, hogy melyik minisztériumról beszélünk vagy éppen köz- vagy önkormányzati tulajdonban álló cégről van-e szó. Teljesen vegyesek a tapasztalatok, ahogy a korábbi kormányoknál is hasonló volt a helyzet. ‣ Mekkora erő a nyilvánosság a korrupcióellenes harcban, legyen szó egy sajtónyilvános konferenciáról, vagy egy közbeszerzési eljárás átvilágításáról. Naponta hallhatunk legális és jogilag kiválóan körbebástyázott, azonban kétes szerződésekről, melyek igen komoly károkat okoznak, s melyek nehezen tehetők semmissé. Milyen eszközöket látsz, valamint van-e más hathatós eszköz a nyilvánosságon kívül?

Akár egy cégről beszélünk, akár egy állami hivatalról, mindig van valamilyen szervezetrendszeren belüli ellenőrzés, vannak belső ellenőrök, és van külső ellenőrzés is: egy könyvvizsgáló, az ÁSZ vagy akár a KEHI. Számít az adott szervezet vezetőinek józan belátása. Ha valaki korrupt és jó esetben figyelnek egymásra a szervezet tisztviselői, a problémák még orvosolhatók a megfelelő szinteken. Sokat segíthet a megfelelő szervezeti hierarchia megkonstruálása is. Ha ez mind nem működik, akkor jöhet a külső kontroll: újságírók, a sajtó. A kérdés az, hogy ők mennyire ügyesek, s mennyire férnek hozzá információkhoz törvényes eszközökkel, vagy ha kérdeznek, kapnak-e kielégítő választ a feltett kérdésekre. Ha ez mind nem működik, a bíróságokon közérdekű adatigényléssel lehet élni. Itt az a kérdés, hogy egy újságíró ki tudja-e kényszeríteni például egyes szerződések nyilvánosságra hozatalát, ezért nélkülözhetetlen a proaktív információszabadság megléte. Azaz, hogy bárki szabadon böngészhesse legalább a szerződések alapadatait, még a szerződő cég konkurenciája is megismerhesse a részleteket és fontos, hogy tudjanak erről a jogukról és éljenek is vele, ez egy plusz kontroll. Fontos tudatosítani, hogy mindenkinek joga van ezeket megismerni. Minden elem egy-egy pillér a kívánt cél elérésében. ‣ Mindannyian tapasztaljuk a közélet felé nyitott egyetemistákként, hogy milyen demoralizáló ügyek kerülnek elő útonútfélen. Mit tudnál üzenni a joghallgatóknak, akiknek vannak olyan ideái, hogy lehetne sokkal tisztábban boldogulni, egy társadalmat, egy országot működtetni, ha ránk kerül a sor?

Azt gondolom a jogi egyetemi élményeim alapján, hogy kicsiben is érdemes odafigyelni, hogyan is működnek a dolgok. A hallgatói önkormányzat egy olyan terep, mely kicsiben leképezi azt, ami később nagyban van. Ha tisztességesen és átláthatóan lehet működtetni egy hallgatói önkormányzatot, akkor már legalább a résztvevő egyetemistáknak fontos élmény, hogy így is jól működhet egy rendszer. Aki pedig a szavazati jogával él, végiggondolja, hogy ki képviselje őt, lehetősége van azt mondani, hogy volt értelme választani, valakit leváltani, mert az én pénzemről, az én ösztöndíjamról, az én lehetőségeimről is szó van.

Ha már itt legyint mindenki, hogy úgyse érdemes, akkor később miért venné komolyabban. Egy másik momentum, amikor a magánéletemben egy cél érdekében az egyenes utat választom, vagy inkább hajlandó vagyok egy jogsi megszerzéséhez például megkenni a vizsgabiztost, vagy inkább tisztességesen megbukom akár többször is. Ezek apró dolgok és makacsság kérdése is, de biztos, hogy érdemes elkezdeni. Nem gondolom azt, hogy ezért bárkinek az életét kéne kockáztatnia, de apró lépéseknél ezt érdemes kitűzni, nem lehet a legnagyobb lépésekkel kezdeni.

A helyzetek túlnyomó többségét meg lehet oldani az életben korrupció nélkül is, ezért érdemes odafigyelni a hozzáállásunkra. ‣ Ezekben a kérdésekben egyedül azért nehéz csatát nyerni. Így Ti is nagy hangsúlyt fektettek a közösség erejére, akárcsak a csapatszellemre, az „Átláccó Fesztivál” megrendezésére vagy a facebookra...

Fontos látni, hogy nem én vagyok egyedül az a hülye, aki tisztességesen akarja csinálni a dolgait. Ha tudom, hogy más is így gondolkozik, akkor az lelkesít. És beláthatjuk, hogy együttes erővel sok minden megváltoztatható. Ha azt gondolom, hogy én vagyok az egyetlen hülye, még a végén kínosan is érzem magam. Ezért ez a fajta kommunikáció létfontosságú.

Van egy indiai oldal, ahol emberek szabadon megvallhatják, hogy valaki fizetett-e kenőpénzt, s ha nem, akkor miért nem. Ezeket a történeteket olvasva, elmondják az emberek a történeteiket, megvallják a tapasztalataikat és látva a többiekét te is elgondolkodsz, hogy milyen helyzet is volt, amikor nem lehetett elkerülni, és amikor sikerült. Ezeket az információkat és helyzeteket nagyon fontos megismerni, magyarul is szeretnénk majd egy hasonló kezdeményezést indítani. (www.ipaidabribe.com)

Ítélet ʘ 2011. május 13.

Programok Öregdiák program – Start!

Bánhegyi Viktória, jogi kari alumni koordinátor Az öregdiák, alumni program fontos eszköz az Egyetem kezében ahhoz, hogy betöltse azt az értékteremtő és értékőrző célját és küldetését, amelyet maga elé tűzött. Ehhez mindenekelőtt szükséges, hogy az intézmény az oklevél megszerzése után is kapcsolatot ápoljon a volt hallgatókkal, szakmai, kulturális és egyéb programokkal és szolgáltatásokkal támogassa őket, egyúttal teret és keretet biztosítson az Alma Mater esetleges mecénásai számára.

Májusban indul a Pázmány alumni honlapja, ami a TÁMOP 4.1.1/A-10/2/KMR-2010-0013-as projekt biztosította forrásból valósul meg, és az egyetem életével kapcsolatos legfontosabb hírek és események tekinthetők meg majd rajta, naprakész szerkesztésben.

Regisztrált volt hallgatóink számára ezen felül további szolgáltatásokat is kínálunk: intelligens szűrők segítségével lehetőség lesz az egyetemen végzettek közötti ismerős keresésre és a vele való kapcsolat felvételére.

Ezen felül a honlapon regisztráló öregdiákjaink különböző hazai és külföldi ösztöndíjak, diplomás gyakornoki helyek, továbbképzési és álláslehetőségek, kedvezményesen igénybe vehető egyetemi szolgáltatások között is válogathatnak. A külső szolgáltatók által felajánlott vásárlási kedvezményekre pedig a – jelenleg előkészítés alatt álló – „Pázmány-kártya” ad majd lehetőséget, nem csak az öregdiákoknak. További információk az www.alumni.ppke.hu/jak weboldalon.

Felvételi előkészítő a Pázmányon?

Sereg László Igen, a néhány hete – minden bizon�nyal – fel-felröppenő hírek igazak! Hos�szú és aprólékos háttérmunkát követően Karunkon is szerveződik egy érettségi/ felvételi előkészítő tanfolyam, a Gradus ad Facultatem. Abban, hogy a Gradus szeptembertől megkezdheti munkáját – a jog iránt érdeklődő középiskolás ifjúság történelmi pallérozását – nagy szerepe volt Horváth Attila és Varga Zs. András tanár uraknak, akik gyakorlatilag az alapkövek lerakásá-

tól kezdve támogatták kezdeményezésünket. Mostanra a Deák Ferenc Továbbképző Intézet is a szárnyai alá vett minket és infrastruktúrát biztosított számunkra, elősegítve ezzel munkánk könnyebb, gyorsabb és eredményesebb szintjét.

Mertünk és merünk is nagyot álmodni: hosszú távon hagyományt szeretnénk teremteni. Olyan előkészítőt, amely méltó Egyetemünk nevéhez, s megállja helyét

HÖK Sportnap Szatmári Ádám, JÁK HÖK, sportreferens A Pázmány Péter Katolikus Egyetemről hat csapat képviseltette magát, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által szervezett SportPont Program első állomásán, ahol a BME, ELTE és a Corvinus csapataival mérhettük össze tudásunkat. A helyszín a Műszaki Egyetem Bogdánfy utcai Sporttelepe volt. A JÁK-ról két foci, két kosár és egy röpi csapat, az ITKról egy focicsapat nevezett be az eseményre. A hideg idő ellenére, sem a létszámra sem a hangulatra nem lehetett panaszunk. A futball tornára harminchét csapat nevezett, a kosárra és a röplabdára, pedig huszonnégy.

A fent említetteken kívül lehetőség volt még kidobóst játszani, üvöltő fogózni, felfújható játékokkal mókázni, falmászni, szumózni és élő csocsózni.

A zene folyamatosan szólt, a büfé és az infó pult rendben üzemelt, sőt még csinos lányok is táncoltak nekünk, a minél jobb szórakozás érdekében. (No, de kérem…)

A JÁK HÖK több lelkes tagja is jött segíteni a rendezvény lebonyolításában, az ő munkájukat a szervezők külön kiemelték. Karunk Hallgatói Önkormányzata komoly szerepet vállalt abban, hogy az Egyetem képviseltetni tudta magát egy országos szintű hallgatói sportrendezvényen. Sőt, egy foci csapatunk a Bíbortógás Fenevadak és röplabda csapatunk is bejutott a legjobb négy közé. Ezúton is gratulálunk nekik!

Ítélet ʘ 2011. május 13.

a többi felsőoktatási intézmény, régebb óta működő hasonló szerveződése között is. További célkitűzésünk, mely legalább olyan fontos, mint az előző, hogy elérhető áron, minőségi felkészítést biztosítsunk azoknak a középiskolásoknak, akik affinitást éreznek magukban a jurista lét iránt.

Ennek érdekében a Gradus következő félévtől kezdődő történelem óráit a Jogtörténeti Tanszék tanárai és hallgatótársaink válogatott csapata tartja majd. Ám itt nem állunk meg! A jogászképzés, s maga a jog – de a felvételi rendszer – is igényli, hogy az e pályára jelentkezők magas szinten elsajátítsák szép magyar nyelvünk használatát, s a szépirodalmi ismereteket. Ezért a Gradus működésének második évétől, a 2012-2013-as tanévtől elindul a magyar nyelv és irodalom emelt szintű matúrára felkészítő tanfolyamunk is.

Legyünk büszkék a Gradus-osokra, munkájukra, hiszen időt és energiát nem kímélve dolgoztak és dolgoznak – tanulás, vagy akár munka mellett – azért, hogy ez megvalósuljon! Kedves Olvasó, kedves Hallgatótársaink! Vegyétek fel velünk a kapcsolatot, keressetek minket, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy minél több, tehetséges ifjú joghallgató kerüljön hozzánk, a Pázmányra! Ki tudja, lehet, hogy valamennyiünk rokona, öc�cse, húga, unokatestvére jogot szeretne tanulni, tegyük lehetővé számukra, hogy Pázmányosok legyenek!

Pro Fac Sportnap

A Pro Facultate Sportnap immáron negyedik alkalommal került megrendezésre. Karunk sportnapján lehetőség nyílt focizni, röpizni, kosarazni és idén először kézilabdázni is.

A négy sportág mindegyikét heti rendszerességgel lehet gyakorolni a 26-os épület harmadik emeletén található labdajáték termében. A sportnap reggel nyolckor kezdődött a kézilabdával. Két ötös csapat feszült egymásnak és egy jó hangulatú, izgalmas meccset játszottak egymással. Ezután következtek a mini foci torna csoport mérkőzései. Két hármas csoportot alakítottak ki a szervezők, amiből az első kettő juthatott tovább az elődöntőkbe.

Déltől lett volna a röplabda, ami jelentkezők híján elmaradt. Fél kettőtől a kosárlabdásoké volt a terep.

Félpályás streetaball zajlott a pályán, szép kosarakkal. Végezetül jöttek a focitorna elődöntői és a döntő, ahol parázs csatát vívott egymással a Fegyencjárat és Vaskapu Fc. Végül utóbbi győzött 7-4 arányban megnyerve ezzel a Pro Fac tornát.

Jövőre is szeretnénk megrendezni a sportnapot és reméljük még többen fogtok tudni eljönni, hogy még a vizsgaidőszak előtt egy nagyot sportolhassunk együtt!

19

ítélet

galéria

2011. április

XXX. OTDK Pécs - a Pázmányos csapat

Karitatív munka

Pro Faculatate nap

Dr.Varga Zs. András

Dr. Jobbágyi Gábor

Életkép

Tutorok

Néptánc

Bort mérő hökös lányok

Highly Trained Monkeys

Madártávlatból

Bikini