XV. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2012. december

u iust

m

ut are

XV. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2012. december

aequum sal

itelet@jak.ppke.hu

A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KARÁNAK LAPJA

itelet-pazmany.blog.hu

„AZ IGAZÁN BOLDOG EMBERT A SZERETET VEZETI (…) A KITELJESEDÉS FELÉ.”

INTERJÚ DR. FRIVALDSZKY JÁNOSSAL 5. OLDAL

„MINDENKINEK MEGADATIK AZ ISTENI GONDVISELÉS ALAPJÁN, HOGY (…)

MILYEN TERÜLETEN TUD HASZNÁLNI EGYHÁZÁNAK, NEMZETÉNEK” INTERJÚ DR. HORVÁTH ATTILÁVAL 8. OLDAL

PÁZMÁNY SZALON 9. OLDAL

LOVE – LAW 11. OLDAL

AKIK SZÁJJAL ÉS LÁBBAL FESTIK A MEG KARÁCSONYT 12. OLDAL

Ítélet

Beköszöntő

Elmélkedés Alessandro Atyával Korábbi számaink a http://issuu.com/itelet-pazmany oldalon elérhetőek!

B-/E(l)köszönő Love and law, vagyis szeretet és jog. Azonfelül hogy joghallgatóként, jogászként – vélhetően – szeretjük a jogot, illetve hogy a karácsonyi vizsgaidőszakban a szeretet ünnepére készülve jogot tanulunk, a szeretet és a jog között sokkal több kapcsolat van, mely feltérképezésére, boncolgatásának – ahogy az L&L2012, az Ítélet pályázatának nyertes címlapja is tükrözi – kívánjuk szentelni idei első, nyomtatásban megjelenő számunkat.

Ubi societas – ibi ius, vagyis ahol közösség van, ott jogi szabályozásra is szükség van, s ez folytatható úgy is, hogy ubi societas – ibi amare, vagyis ahol közösség van, ott szeretetre is szükség van. Hiszen egy közösség nem lehet meg sem a szeretet, sem a jogi szabályozás nélkül, melyek keretet adnak a mindennapoknak, s megtöltik azt. Ahogy az a – legtöbbet idézett – Szeretethimnuszban is olvasható, szeretet nélkül zengő érc, pengő cimbalom az ember, semmi, lehet minden tikok és minden bölcsességek tudója akár (Kor. 1.13.). Szeretet nélkül semmi nem ér semmit: igyekeztünk a mostani számot még nagyobb szeretettel készíteni, s Jézus születésének ünnepéhez közeledve még tudatosabban élni a mindennapokat, odafigyelve a másikra.

Ennek szellemében segítettünk Horváth Attila tanár úr patronálásával egy mozgássérült hallgatótársunknak egy jótékonysági koncert keretében, katolikus egyetemként, felkarolva a másikat. S azok, akik ott voltak, meghallgathatták a hallgatókból, hallgatói szervezetekből álló kórus dalát, megérthették, érezhették, miről is van szó. A szeretet és a hála, melyet viszonzásként kaptunk, leírhatatlan. S ez csak egyike azoknak a segítői lépéseknek, melyeket Ti, hallgatók tesztek és tehettek egymásért! Hiszen gyűlnek a plüssmackók és a könyvek a bejáratnál, HÖK-pultnál elhelyezett dobozokban is, örömet szerezve egy-egy mosolyra fakadó szájnak, könnyes szempárnak.

A Mi karácsonyi ajándékunkként vegyétek kezetekbe decemberi számunkat, s ezúton is köszönöm, hogy az elmúlt időkben a főszerkesztői feladatokat elláthattam az Ítélet szeretetteljes közösségében. Áldott, kegyelemben teli békés ünnepeket kívánok az Ítélet szerkesztőségének nevében szeretettel: Mikola Orsolya A PPKE JÁK HÖK TÁMOGATÁSÁVAL

TARTALOM Elmélkedés Alessandro atyával 2

Sikerekben gazdag kari TDK 10

„... kaptam két ajánlatot, és én is bekopogtam egy harmadik helyre” Interjú Dr. Varga Zs. Andrással 3

Ostromállapot 10

„... a tanítás mindig érdekelt, természetesen mindig az aktuális pedagógusi modell ragadott meg.”

Interjú Dr. Erdődy Jánossal 4

Love – Law 11 Akik szájjal és lábbal festik a meg karácsonyt 12 Art Market Budapest 2012 azaz a kortárs művészet előretörése hazánkban 13 Sors bolondjai a Madách Színházban 13

„Az igazán boldog embert a szeretet vezeti (…) a kiteljesedés felé.”

Interjú Dr. Frivaldszky Jánossal 5

Aludj csak, én bántalak – avagy miért féljünk a házmesterektől 14

„Mindenkinek megadatik az isteni gondviselés alapján, hogy (…) milyen területen tud használni Egyházának, nemzetének” interjú Dr. Horváth Attilával 8

Háló közelből, avagy interjú Farkas Eszterrel 16

Pázmány Szalon 9

Cézanne és a múlt 15 Kápolna 17 Éljen a „többnap”! 17 Vitaest egy régi-új képzésről 19

Főszerkesztő: dr. Mikola Orsolya Segédszerkesztők: Balázs Beáta, Hajdu Rita Online felelős: dr. Konta Balázs Korrektor: Gottlieb Péter Szakmai tanácsadó: Dr. Koltay András Szerzőink: Aradszki Dea, Fedor Zsuzsanna Réka, Hoffmann Zsolt, Kalász Veronika, Kiss Lúcia, Kovács Réka Adrienn, Szabó Kata Karolina, Szigeti Imola, Teleki Levente, Tompai Nikolett, Tóth Krisztina Készült: Vareg Hungary Kft. (www.vareg.hu)

2

2012/december

„Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött.” ( Jn 1,9) Mintha még csak most kezdődött volna a félév, máris itt a karácsony. Ez egy nagyon szép ünnep, mindenki várni szokta, együtt ünneplünk szeretteinkkel, a fa alatt éneklünk, és így tovább.

De nagyon fontos, hogy ne feledkezzünk meg a karácsony igazi üzenetéről, Jézus Krisztus eljöveteléről. A vásárlási láz, a sütés-főzés és az ajándékcsomagolás közepette azt kell a középpontba helyeznünk, hogy december 25-e Jézus születésének napja. Kétezer éve az Úr elküldte a világosságot, hogy fényt gyújtson a sötétségben. Erről beszélgettünk Alessandro atyával.

Ez az idézet a karácsony lényegét tartalmazza. Manapság sajnos a fogyasztói társadalom a karácsonyt leszűkítette egy afféle vidám mulatságra. Mindenki ajándékokat vesz, eszik-iszik, világias szempontból éli meg az ünnepet. Valójában egy olyan, kétezer éve történt eseményről van szó, amikor Isten emberré vált. Jézus az igaz világosság, aki szembeszáll a sötétséggel. Sokszor távolinak tűnik, valójában azonban mindig jelen van az életünkben. Amikor egy sötét szobában vagyunk, könnyen elbotlunk, de felkapcsolva a lámpát a dolgoknak meglátjuk az alakját, a színét. Ugyanígy, ha Jézus megjelenik életünkben, fény gyullad, megértjük, hogy mi a valóság, miért élünk, mi a szenvedés, a fájdalom és a halál értelme.

Az idézet mindenkihez szól, és azt üzeni, hogy az Úr a velünk lakó Isten. Az olyan Isten, aki csak a Mennyországban létezik, békén hagy minket, tudjuk, hogy van, de nem befolyásol annyira a mindennapjainkban.

Jézus azonban belépett az életünkbe, hogy ne az elképzeléseink után menjünk, hanem Őrá figyeljünk, felismerjük és elfogadjuk Őt. Ez nem könnyű, ezért Isten egyszerű kinyilatkoztatási módszer mellett döntött.

Egy kisbabát küldött, aki aztán felnőtt, és arra szólít minket, hogy kövessük. Egy új hatalom lépett a világba, és arra buzdít minket, hogy ne maradjunk közömbösek iránta, hanem kövessük és szeressük.

A karácsony a béke ünnepe, vagyis Isten nem taszít el minket a bűneink miatt, hanem megbocsát nekünk.

A béke lelkünk békéjét jelenti, tudjuk, hogy Isten nem haragtartó, mert bár sokszor megbántjuk, Ő újra meg újra kibékül velünk, hiszen meg akar látogatni minket.

Máriához kell hasonlítanunk, aki alázatosan elfogadta Istent, mély értelemben, konkrétan, mert az ő testében történt a megtestesülés csodája. Fontos, hogy a szívünk nyitott legyen, ne maradjunk a sötétségben, hisz’ szükségünk van az igazság világosságára. A karácsonyt megelőző időszak az advent, melynek jelentése eljövetel, de ha mi nem várjuk Jézust, akkor nem ismerjük fel.

Gyakorolnunk kell, hogy e várakozás lángoló, intenzív legyen. Jézus nem találkozik azokkal, akik nem figyelnek rá. Bár ő mindenkihez jön, ha a szívünket bezárjuk, nem ér el hozzánk.

A karácsony Isten szeretetének és a családnak az ünnepe is, amely igazi hivatását a Szent Családban találja meg. A család az első hely, ahol Krisztus jelen van.

Fontos, hogy ne felszínesen fogjuk fel ezt az ünnepet, hanem döntsük el, hogy befogadjuk-e a szívünk ajtaján kopogtató Jézust, mellette állunk-e vagy sem. Ne feledjük, hogy Isten azt mondja: „Itt vagyok, maradj velem, dönts mellettem.”

Kiss Lúcia

Portré

Ítélet

„...kaptam két ajánlatot, és én is bekopogtam egy harmadik helyre” Interjú Dr. Varga Zs. Andrással A Közigazgatási Jogi Tanszék vezetőjével, egyetemünk frissen kinevezett egyetemi tanárával, Varga Zs. Andrással beszélgettünk az ügyészi pályáról, az oktatásról és a jog és a szeretet kapcsolatáról.

Professzor úr hogyan került az ügyészségre, miért választotta az ügyészi hivatást?

Az egyetemi éveim során tanulmányi szerződést kötött velem az ügyészség, melynek okán a diplomázást követően az ügyészségnél dolgozhattam. Fél évet töltöttem el itt, mivel abban az időben választották az első ombudsmanokat, s az egyik biztos, Polt Péter áthívott, hogy dolgozzak a hivatalában. Én igen mondtam a felkérésre, és az ombudsmani hivatalnál jogi referensként, majd végül hivatalvezetőként dolgoztam.

Amikor Polt Péter legfőbb ügyész lett, megkérdezte, hogy visszamennék-e az ügyészségre. Nem merült fel bennem, hogy nemet mondok, mert szerettem volna ügyész lenni.

Egyetemi évei során Békés professzor demonstrátora volt, mégis más jogágban dolgozott a gyakorlatban. Nehéz volt a büntetőjogot ott hagyni?

Részben igen, részben kevésbé volt nehéz. Az ombudsmani hivatalban kezdetben rengeteg büntető ügy volt, azonban hamar kiderült, hogy a PhD-met nem büntetőjogból fogom írni, hanem az ombudsmani intézményből, s ekkor rá kellett döbbenem, hogy két, ekkorra terülttel nem lehet egyszerre foglalkozni. Ugyanakkor az ELTE-n 2004-ig tanítottam büntetőjogot.

Hogyan került egyetemünkre?

Amikor megszereztem a fokozatomat, kaptam két ajánlatot, és én is bekopogtam egy harmadik helyre. Az egyik ajánlat Győrből, Patyi András tanár úrtól érkezett, aki éppen tanszékvezető lett, és arra kért, hogy tanítsam a közigazgatási jog alkotmányos alapjait náluk. Megkerestek egy másik helyről is, de én azt válaszoltam, hogy előtte szeretnék

bekopogni egy ajtón. Ez az ajtó a Pázmány ajtaja volt.

Miért tartotta fontosnak azt, hogy egyetemünkön oktasson?

A szellemiség miatt, melyet nagyon fontosnak tartottam. A rendszerváltás előtt csak álom volt számomra, hogy egyházi intézményben, egyházi egyetemen tanuljak vagy dolgozzak. A rendszerváltás után és a Pázmány jogi karának indulásával ez elvileg lehetségessé vált, s nagy érdeklődéssel figyeltem az eseményeket. Egy álmom teljesült azzal, hogy oktató lehetek itt.

Valaha megbánta ezt a választást?

Nem. Azóta is élvezem minden percet, amit itt tölthetek. Egyszer nyáron be kellett jönnünk Gerencsér tanár úrral. Az épület üres volt ugyan, mégis egymásra néztünk, s azt mondtuk: milyen jó itt. Bízom abban, hogy a hallgatóink is átélik ezt az érzést. A Pázmányon tanítani nem egyszerűen egy állás, inkább életforma.

Hogyan került kapcsolatban a közigazgatási joggal?

Ahogy korábban említettem, Patyi András Győrbe hívott oktatni. Akkoriban Győrben problémák voltak az alkotmányjogi megalapozással, nagyon erős alapjogi oktatás volt, azonban az államszervezetre kevés súlyt fektettek. A hallgatók nem ismerték a magyar jogforrási rendszert, ezért Patyi tanár úr arra kért, hogy tartsak tömény alkotmányjogi megalapozást. Amikor a Pázmányra kerültem, előbb alkotmányjogi gyakorlatokat tartottam, majd Schanda Balázs dékán úr megkért, hogy vegyem át közigazgatás oktatását. Azóta a hallgatóság és szakma nagy része már úgy tart nyilván, mint a közigazgatási jog oktatóját. Azonban még mindig van egy alkotmányjog gyakorlatom, amit nagyon fontosnak tartok a közigazgatási jogi ismeretek megalapozása miatt.

Közben megszerettem a közigazgatási jogot is, azonban igyekszem sok alkotmányjogi ismerettel fűszerezni.

Professzor úr szerint van-e a kapcsolat a jog és a szeretet között? Összefügg-e a két fogalom egymással?

Nagyon érdekes kérdés az, hogy mit is jelent az a szeretet, mely a katolikus egyház tanításában megjelenik, milyen társadalmi ös�szefüggése van. Szoros kapcsolatban áll, de mégsem azonos a szolidaritással. A szolidaritás inkább érdekalapú fogalom: együttműködünk, mert jó ez nekünk, végső soron ez jelenik meg a társadalomban is. A szolidaritás valamilyen foka szükséges a joghoz, mert anélkül a jog csak a kényszerből állna. A jogot és az önkényt nem lehetne a szolidaritás nélkül megkülönböztetni.

Társadalmi értelemben a szeretet ennél jóval többet jelent: úgy próbálunk élni, hogy mások javát szolgáljuk. A szeretetnek tehát nem negatív a tartalma, miszerint ne árts másoknak, hanem van egy többlet pozitív tartalma: ahhoz hogy ne legyünk kiszolgáltatva, olyan együttműködés kell, amely mások javát is szolgálja. Ulpianus formulája is, mely szerint mindenkinek meg kell adni, ami neki jár, a szeretetnek ezt az elemét hordozza magában.

A joggal mindez összefügg: létező emberek magatartását akarja befolyásolni, ugyanakkor a teremtett valósághoz kell igazodnia.

Ha pedig ennek része az, hogy az embereknek szeretettel kell viselkedniük egymás iránt, akkor a jó jog ettől nem szakadhat el, ha ugyanis elszakad, akkor önkényhez vezet.

Az elszakadás veszélyét jól mutatja napjaink embereinek gyakori visszajelzése a jogról: „csak a deviánsokat védi”, „a rosszakat nem büntetni”, „ha kár ér valakit, a jog nem segít”. Ilyenkor változtatni kell a jogon vagy legalábbis a jogról alkotott felfogásunkon.

Viszont azt is be kell látni, hogy a jog lehetőségei nem végtelenek, vannak határai, nem tud mindent rendezni. Arra alkalmas, hogy megmondja, mit tehetek és mit nem, de soha nem fog arra kötelezni, hogy mindent megtegyek, amit megtehetek. A jog bizonyos korlátok között a társadalmi valóságot írja le, éppen ezért fontos e korlátok ismerete.

Balázs Beáta – Gottlieb Péter 2012/december

3

Ítélet

Portré

„... a tanítás mindig érdekelt, természetesen mindig az aktuális pedagógusi modell ragadott meg” Interjú Dr. Erdődy Jánossal felvételi rendszere szimpatikusabb volt; végül az ELTE jogi karára nem is adtam be a jelentkezésemet.

Tanár úr egyetemünk hallgatója volt.

Miért választotta a jogi pályát és a mi egyetemünket?

Kezdetben orvos akartam lenni, de a pesti piaristáknál, ahová gimnáziumba jártam, gyorsan ráébredtem, hogy a humán tárgyak sokkal jobban vonzanak, mint a természettudományok. Miután ez nyilvánvalóvá vált számomra, azt kellett eldöntenem, hogy bölcsész legyek vagy jogász. Bölcsészként az angol-pszichológia szak érdekelt volna; itt az volt a kérdés, hogy rendelkezem-e elegendő empátiával, amit a pszichológus szakma megkíván. Némi gondolkodás után végül az döntött a jogászi hivatás mellett, hogy felismertem azt, hogy már gimnazistaként is volt valamennyi iudiciumom, ami azért ehhez a szakmához elengedhetetlen.

A következő kérdés az volt, hogy ELTE vagy Pázmány, amelynek jogi kara akkor még szinte újonnan indult. Akkoriban még egészen más volt a felvételi rendszere: az egyetemek beleszólhattak abba, hogy kiket vesznek fel hallgatóik közé, és a Pázmányon vizsgálták a tárgyi tudáson túl azt is, hogy kinek milyen az általános műveltsége, a közéleti tájékozottsága és így tovább. Összességében a Pázmány 4

2012/december

Miért a római jog területén helyezkedett el? Kik voltak azok a személyek, akik nagy hatással voltak Önre a pályáján?

Az első kérdésre a rövid válasz az, hogy azért, mert tulajdonképpen hívtak. Volt olyan téma, ami érdekelt a romanisztikában, Zlinszky professzor úr támogatta, de azt mondta, nem lesz a témavezetőm, mert egy római jogi dolgozatot megírni igen hosszú idő, és nem biztos, hogy ő azt megéri. A dolgozat elkészült, és a professzor úr megérte; a kutatóhelyi vitának ő volt az elnöke. A témavezetést a tanszékvezető asszony vállalta, így kapcsolódtam be – ismételten – a Tanszék munkájába. Ami a második kérdést illeti, a tanítás mindig érdekelt, természetesen mindig az aktuális pedagógusi modell ragadott meg. Különösen nagy hatást gyakorolt rám Zlinszky János professzor úr, aki a Kar első, alapító dékánja. Összességében úgy vélem, hogy a professzor úr egy nagyon különleges ember, aki kivétel nélkül mindenkiben nyomot hagy, aki akár diákként, akár kollégaként kapcsolatba kerül vele: példamutató műveltségű, hihetetlen teherbírású, klas�szikus értelemben vett jogtudós. Emellett – és nem utolsó sorban – nagyon jó szeme van a potenciális utánpótlás kiválogatáshoz: számos olyan kolléga van a hazai romanisztikában, illetve tágabban a hazai jogtörténeti kutatások terén (akik közül páran egyébként Karunk oktatói), akit ő indított el a pályán, vagy éppen felkarolt akkor, amikor a szükség úgy hozta. Nem kétséges ugyanakkor, hogy a tudományos pályához elengedhetetlen kitartás, a meghozandó áldozatok szükségességét sem rejtette véka alá: gyakran mondogatta, hogy sokan vannak a meghívottak, de kevesen a kiválasztottak. Lényegében az ő ihletésére kezdtem római joggal foglal-

kozni. Igaz ugyanakkor, hogy amikor a doktori képzést megkezdtem, már nem ő volt a tanszékvezető. Mint már mondtam, az új tanszékvezető, El Beheiri Nadja tanárnő lett a témavezetőm, akivel nagyon jó viszonyban tudunk együtt dolgozni: kollegiális együttműködés szempontjából (is) példaértékű a mi Tanszékünk. Hosszú időn keresztül dolgoztam a disszertációmon, és úgy tűnik, hogy a munka részeredményeként a szakma is befogadott, romanista lettem. Az eddig említettek mellett persze meg kell emlékeznem még további professzoraimról is: nagyon sokat kaptam Péteri Zoltán professzor úrtól, akivel mind a mai napig jó kapcsolatban vagyok, és igen büszkén mondom, hogy a tanítványa voltam egykor. Sokakkal együtt én is neki köszönhetem, hogy ösztöndíjas lehettem Strasbourgban a Nemzetközi Jogösszehasonlító Fakultáson.

Hasonlóan tudok nyilatkozni néhány, már elhunyt professzorról is, mint például Békés Imre, Gáspárdy László vagy Pálinkás György.

Tervezi-e, hogy az oktatói pálya mellett gyakorlati pályára lép?

Ember tervez, Isten végez – tartja a mondás. Mindenesetre romanistának lenni – szerintem legalábbis – teljes embert kíván: egyszerre csak egy lovat lehet megülni. A romanisztika művelése nem arról szól, hogy az ember megtart néhány órát egy héten, a fennmaradó időben meg jól érzi magát. Az egyéni kutatás, önképzés ugyanúgy része a mindennapoknak, mint például egy büntetőjoggal foglalkozó ügyész számára. Ha már egy ilyen összehasonlítással éltem, érdemes ezt kibontani kicsit. Egy büntetőjogász esetében nemcsak kívánatos a gyakorlati tevékenység, hanem egyenesen elengedhetetlen ahhoz, hogy hitelesen és pontosan végezhesse valaki az oktatási tevékenységét is.

Mindez alapja lehet a konkrét tudományos tevékenységnek is, és az eddig mondottak persze igazak más jogterületekre

Portré

is. A romanisztikában a gyakorlatiasság a primer és szekunder forráskutatást jelenti, illetve azt, hogy az ember – optimális esetben – lépést tart a saját diszciplínája és a társtudományok fejlődésével.

Sok helyen elhangzik, hogy a közoktatás színvonala csökken. Érezhető-e ez a jelenség az új évfolyamokon?

Röviden szólva: igen. Ez egy fontos tapasztalat, amikor arról van szó, hogy milyen a felsőoktatás, mit kellene átalakítani és így tovább. Észre kellene venni ugyanis, hogy nem elsősorban és nem kizárólag a felsőoktatásban kell növelni a színvonalat.

Meglepő, de ki gondolná, hogy az aktuális első évfolyamon számos olyan hallgató van, aki nem tud rendesen olvasni, súlyos szövegértési problémái vannak. Többen a magyar helyesírás olyan elemi szabályaival nincsenek tisztában, hogy mikor kell rövid, illetve hosszú ékezeteket használni, hogyan kell toldalékolni, elválasztani, nem is beszélve a vesszőhasználat körüli problémákról. Csak egészen finoman utalnék rá, hogy egyfelől az ilyen gondokkal küzdő hallgatók között jócskán vannak olyanok is, akik nem „nevenincs” középiskolákból érkeznek, másfelől a hallgatók nagyobb hányada nem úgy ér-

tékeli ezeket a problémákat, hogy milyen kellemetlen, hogy az anyanyelvemen nem tudok helyesen írni, hanem akként fogják fel ezt a kérdést, hogy minek kukacoskodom, amikor szóvá teszem, hogy mondjuk az „ilyen” nem j-vel írandó…

Nyáron fejezte be a „Radix Omnium Malorum? A pénzzel összefüggő egyes római dologi jogi kérdésekről” című doktori dolgozatát. Miért ezt a témát választotta?

Lényegében a második kérdésre egyszerűbb válaszolni: azért foglalkoztam ezzel, mert ez érdekelt. Persze a résztémák folyamatosan bontakoztak ki az elmúlt tíz évben, de ezek között egy sem volt olyan, ami a „nem szeretem” kategóriába tartozna. Ami a dolgozatot illeti, alapkérdés, hogy eredendően rossz-e a pénz. Kiderül persze, hogy nem maga a pénz, sokkal inkább az utána érzett vágyakozás az, ami a rossz eredője – erre utal egyébként a címben feltett kérdés is. Ez a bevezető némiképp ki is jelöli a vizsgálódás további irányait: egyfelől, hogy vajon dolog-e a pénz, továbbá, hogy mennyiben helyettesíthető dolog, illetőleg mit jelent a res incorporalis kategóriája. A másik vizsgált téma, hogy mit jelent pontosan a iactus

Ítélet

missilium tényállása. Ezek elemzésének előkérdése pedig a rerum natura fogalmának bemutatása. Mindebből nagyjából kitűnik, hogy melyek a kutatás főbb irányai; ennél többet talán szükségtelen elmondani: akit érdekel, el tudja olvasni, akárcsak az alapul szolgáló előtanulmányokat és a dolgozat téziseit. Azért mondom egyébként, hogy melyek a kutatás főbb irányai, mert ez a vizsgálódás korántsem befejezett, mindössze abbahagyott – bőven maradtak még nyitott kérdések és további irányok is.

Milyen tanáccsal látná el a hallgatókat?

Semmilyennel. A tanács ugyanis veszélyes ajándék, amely a tanácsot adó jobb szándéka ellenére akár fordítva is „elsülhet”.

Továbbá általános jelleggel meglehetős nehéz lenne tanácsot adni. Az egyetlen javaslat, amit tehetek, az mindössze an�nyi lehet, hogy elsősorban arra figyeljenek oda, amit az oktatók mondanak: ha felhívják valamire a figyelmet, vagy esetleg kérik, hogy valamit a hallgatók egy bizonyos módon hajtsanak végre, az nem véletlenül van úgy!

Szigeti Imola

„Az igazán boldog embert a szeretet vezeti (…) a kiteljesedés felé” Interjú Dr. Frivaldszky Jánossal A Jogbölcseleti Tanszék mozgalmas évet tudhat maga mögött. Új tanterv, új könyvek, új szemléletmód. Hogyan kezdődött el az egész folyamat? Mi motiválta önt az innoválás során?

Nem maga az újítás, egyáltalán nem az volt a mozgatórugó. Inkább egy olyan jogkép átadásának a belső vágya, ami a klasszikusoknak nevezhető jogászok jogképe, s ami az én meggyőződésem szerint mind mai napig érvényes. Nagy lehetőséget és egyben felelősséget érzek, hogy átadjam ezt a hallgatóknak. E tekintetben nagyon sokat tett már Zlinszky János alapító dékán úr

is. A klasszikusok, s különösen a középkori jogászok szemléletmódja jó alapnak bizonyul, ha a kortárs tudásunkkal egészítjük ki azt. Ha választani kellene, én tehát a középkor szemléletét helyezem előtérbe, a glosszátorok és a kommentátorok jogszemléletét, amely látásmód a dolgok természetéhez igazodik. Ezt „lételméleti realizmus”-nak is nevezhetjük. Ez hagyja, hogy azon személyközi valóság, amely a dolgok rendje szerint helyesen és igazságosan, s így szépen elrendezett, áthassa a jogászok gondolkodásmódját. A jogásznak ezen valóságelemekre figyelve ki kell

fejeznie és védenie kell az emberi kapcsolatokban elrejtve ott létező igazságossági, méltányossági viszonyokat, normákká és jogintézményekké átfordítva azokat. Azzal szerettem volna rögtön kezdeni az oktatást, hogy felhívjam a tisztelt kollégák figyelmét arra, hogy józan ítélőképességgel a helyes értelemre hagyatkozva tekintsük az emberi viszonyok belső logikáját, magát az embert az emberi viszonyaiban, és rögtön látszani fog, hogy némely megadandó „jogos dolog” rögtön megilleti a személyt, az embereket a jogfilozófiai módon megragadható viszonyoknak megfelelően. Úgy 2012/december

5

Ítélet

Portré

gondolom tehát, hogy a társadalmi viszonyokat önkényesen „szabni-varrni” igyekvő politikai akaratelvűséggel szemben ahhoz a valósághoz kellene inkább fordulnunk alázatos megérteni akarással, amely ha jobban megfigyeljük, igazságosan és méltányosan elrendezett, s ez az ember és a személyköziség valósága megannyi relációiban. A középkorban úgy tekintettek az alapvető emberi viszonyok belső rendezőelveire, hogy Isten így teremtette meg azokat, igazságosan elrendezve a belső harmóniákat. Nyilvánvalóan ott volt mögötte egy istenhívő gondolkodásmód és a bizonyosság, hogy amit az ember keresztényként hisz és próbál megvalósítani az Evangélium alapján, illetve a keresztény társadalom jogrendjén keresztül, az az alapvető emberi viszonyokban oldott formában benne is van már elrejtve. Az más kérdés – hogy korunkba ugorjunk –, hogy a legalapvetőbb emberi jogok és intézmények (házasság, család) tényén és igazságain túl más, egyéb viszonyokat illetően a klasszikusok példájára nagyon sokat kell párbeszédes formában gondolkodnunk a többi jogásszal együtt, s építő szándékkal vitatkozni arról, hogy mi a bonyolultabb viszonyok valós jogi természete és melyek a leghelyesebb azt szabályozó jogi konstrukciók. Azt kell tehát ilyen dialogikus módszerrel megtalálni, hogy melyik eredményezi a legigazságosabb megoldást az adott életviszonyra vonatkozóan, amely a felek viszonyainak valóban igazságos elrendezését valósítja meg a relációk természete alapján.

Bár politológus is vagyok és politológiai tárgyakat is tanítok, szeretném nyomatékosítani, hogy az alapvető emberi jogok valamint a természetes intézmények, mint amilyen a házasság és a család alapvető jogi tartalmai nem képezik és nem képezhetik politikai kérdés vagy vita tárgyát, hanem ezek a helyes szemléletű jogászi vizsgálat tárgyát képezik, mert az ember lényegét érintően tartalmazzák az embert megillető legalapvetőbb „jogos dolgokat”. Éppen ez a jogászok elorozhatatlan hivatása az, hogy a leglényegesebb kérdések tekintetében megállapítsák, hogy a jogviszonyokban mi illeti meg jogfilozófiai értelemben helyesen a feleket. Az embert megillető legalapvetőbb „jogos dolgok” az ember természetéből fakadnak, amelyeket a jogásznak a legegyértelműbben kell fogalmilag megragadnia, minthogy jogérvényességi kérdéseket érintenek, tartalmaznak. Ez az ő felelőssége és hivatása – mint mondtam. A jogász különbségtevéseket tesz, amikor a jogost és a jogtalant fogal6

2012/december

milag és normatíve megállapítja. Ehhez tudnia kell, hogy mely fogalomalkotás, s így a feleket megillető jogos-meghatározás jogászi és mely jogellenes. Ehhez az ember jogfilozófiai értelemben vett természetéből, illetve alapvető személyközi viszonyaiból kell kiindulni, az azokban rejlő jogi (jogfilozófiai) tartalmakat kiemelve. A személyi és jogalanyi mivolt tekintetében például nincsen és nem is lehet jogi különbség méhmagzat és megszületett ember között, minthogy az előbbi csupán még meg nem született emberi személy, így természetesen jogalany. Ezért a jogalanyiság, a jogképesség, az élethez és a méltósághoz való jogok tekintetében félrevezető lehet méhmagzatról beszélni, mert ez a fogalomhasználat azt sugallhatja, hogy az nem teljes mértékben jogalany, illetve még nem teljesen emberi személy.

Márpedig ez jogfilozófiai értelemben is tévedés. De jogi értelemben nem léteznek fajok sem az emberi nemen belül, mert minden ember teljes mértékben egyenlő méltóságú, azaz egy „fajt” alkot, így nincsen értelme fajról beszélni; sőt, az ilyen megkülönböztetés az emberi méltóságot súlyosan sértően természetjog-ellenes. Az egész emberiség egy ugyanazon nemhez tartozván jogi értelemben fajokat nem alkot. A természetes férfi és női nemi különbözőség pedig az ember identitásának része, ami a házasság intézményét is megalapozza. Így e különbözőség meglétének hiányában mondhatjuk azt, hogy a homoszexuális párok kapcsolata nem házasság, s a törvény sem teheti azzá. Ez a nemi különbözőségen alapuló különbségtevés házasság és nem házasság között (homoszexuális párok kapcsolata) nem sérti az egyenlő emberi méltóság elvét, hanem a házasság belső lényegének megfigyelésén alapul. Tehát ez helyes jogászi distinkció, különbségtevés.

Számos egyéb, kisebb jelentőségű, igazságossági viszonyokat érintő kérdésekben azonban a jogászok csak releváns véleményekből indulhatnak ki az egyes jogintézmények jellegének és szabályozandóságának megvitatásakor. A klas�szikus jogászokat mindvégig jellemző dialektikus-dialogikus vita éppen az ilyen megoldásokat járja körül a „valószínűleg legigazságosabb” megoldásokat keresve.

A jogalkotói politikai bölcsességnek ezen belül lehet csak szerepe, mindvégig a természetjogi érvényesség korlátai között maradva. Nem lehet tehát olyan jogalkotói – vagy jogászoktól származó – érvelést elfogadni, amely az emberi természetből fakadó alapvető jogok és intézmények

létével és érvényességével szemben kerül megfogalmazásra. Az ilyen természetjogellenes érvelés jogilag érvénytelen, s jogászi értelemben is helytelen, filozófiailag hamis és logikailag is megcáfolt.

A célom az, hogy elmondjam a hallgatóknak, hogy azokban az alapvető kérdésekben, amelyek lényegileg határozzák meg azt, hogy mi az igazságos és mi az igazságtalan, a jogászok érezzék magukat kompetensnek. Ezen jogi kérdések megválaszolásához eltántoríthatatlanul az ember és az emberi viszonyok természetéhez kell fordulniuk. Azt sugallom nekik, hogy nyugodtan merjenek csak e nagyon szép és nemes hivatásukkal élni, az ember és az alapvető emberi viszonyok belső természetének igazságai mellett bátran kiállni. Igazából a politikusoknak is az ilyen, helyes szemléletű jogászokat kellene megkérdezniük, ha az alapvető igazságossági kérdésekről van szó, hogy megtudják tőlük, hogy pontosan mi illeti meg a feleket, a csoportokat, a közösségeket és hogy miért.

A jog és igazságosság kapcsolatáról mind jogelmélet, mind államelmélet órán nagyon sokat hallhattunk. A jog és szeretet kapcsolata azonban mintha egy mögöttes kérdésként, a háttérbe szorulna. Van kapcsolat jog és szeretet között, vagy ez két, mereven elválasztandó dolog? Húzódik-e fal a jog világa és szeret világa között?

Nagyon köszönöm a kérdését. Az egyik szívügyem az, hogy a szeretetnek a fogalmát ki kellene szabadítani a posztmodern tévértelmezésből, amely relativizálja és szubjektivizálja azt. Az igazi szeretet ezzel szemben a dolgok rendjéhez idomul, és pedig e szeretet-rend szerinti szeretetet igényel. Így eléggé közel jutottunk a dolgok igazságos rendjéhez, amit az igazságosság erényével kell érvényre juttatni egy altruista ember- és társadalomkép jegyében.

Ha a klasszikusok emberképéhez nyúlunk vissza, akkor láthatjuk, hogy az embernek mivel természeténél fogva társas lény, szüksége van a többiekre azért, hogy személyként megvalósuljon, és ehhez pedig neki magának kell a többiek javát is keresnie. Az ember személyként társas, közösségi és mindenekelőtt „családi lény” is, ahol – a családban – az ember a szeretetet megtanulja és gyakorolja. Ilyen értelemben nem a modern atomizált emberképből kellene kiindulnunk. Ha valóban a másikat megillető igazságos dolog természetére odafigyelnénk, akkor kiderül-

Portré

ne, hogy a neki megadandó jogos dolog juttatása sok esetben még nem a szeretet aktusának érvényesítése (lenne), hanem még mindig az igazságosság területén vagyunk. Sokkal több minden illeti meg ugyanis a feleket a kölcsönös és az osztó igazságosság jegyében, mint ahogy azt esetleg eredetileg gondolnánk. Az első az, hogy oda kellene figyelni az igazságosság erényének gyakorlása, az empátia révén megállapítható másikat megillető jogos dologra, és akkor ki fog derülni, hogy sok minden még a jog szerinti igazságossághoz és nem a szeretethez tartozik. A szeretet mindenekelőtt az igazságosság szeretetét jelenti. Azt, hogy számomra fontos, hogy valóban megkapja mindenki az őt megillető jogos dolgot. Az emberi jogok és egyéb jogosultságok legtöbbször azért nem érvényesülnek, mert sokszor, sok tekintetben azok csak egymás által és egymás javára tudnak érvényesülni, minthogy egymás számára kell juttatnunk azokat konkretizált tartalmaikban. A lényeg az, hogy vannak a jogviszonyokban és a potenciális jogviszonyokban olyan érintkezési pontok, amelyekből – ha jól megfigyeljük a felek valódi igazságossági viszonyait – kiderül, hogy még mindig az igazságosság erénygyakorlásának igényesebb területén vagyunk és nem a szeretet követelményeinél. A szeretet a miénkből ad, az igazságosság pedig pontosan azt adja meg, ami a másikat jogosan (jog szerint) megilleti. Azonban a jog szerintit is az igazságosság erénye és mércéje szerint kell a többieknek, mindenkinek kölcsönösen megadni. Csak az egoista, modern emberképből kiindulva gondolhatjuk azt, hogy jó szemléletmód az, ha folyamatosan követeljük magunknak a minket megilletőt, folyton folyvást igény állapotot, jogsérelmi helyzetet feltételezve. Ugyanis, ha pártatlanul tekintjük az e helyzeteket, akkor sokszor kiderülhet, hogy valójában nem is tudjuk, hogy kit mi illet, azaz kié micsoda, mert mindenki csak és kizárólag a saját nézőpontjából tekinti a helyzetet, s nincs tekintettel a jogviszonyok másik, további alanyaira, arra ami őket pontosan a jog szerint, azaz az igazságosság (erénye) szerint megilleti. Élni kellene az aranyszabályt: tedd a másiknak azt, amit te is szeretnél, hogy veled tegyenek, és ne tedd a másiknak azt, amit te sem szeretnél, hogy veled tegyenek. Ez egyszerre jogelv és a szeretet alapszabálya is. Mi legtöbbször legfeljebb a betű szerinti „jogos”-ra vagyunk tekintettel, de a „jogos” megadásának az igazságosság és az aranyszabály szerinti tartalmára a legritkábban. Ha

Ítélet

viszont a személy fogalmából, illetőleg az aranyszabályból indulnánk ki, akkor lehet, hogy sokkal pontosabban látnánk, hogy „még ez is, meg ez is” megilleti a másikat, és az igazságosság erényénél fogva meg is adnánk azokat neki. A jog szerinti igazságosságot is lehet objektíve törvényszerűen, de lelketlenül gyakorolni, s lehet magas szinten, valóban egzakt és helyes módon, vagyis igényesen, az igazságosság erényes lelkülete alapján: és éppen ez a helyes értelemben vett jog szerű cselekvés.

Ekkor sokkal jobban működnének azok az emberi- és társadalmi viszonyok is, amelyeket a jog szolgál: jobbak lennének a lakóközösségen belüli kapcsolatok, az egyesületi és a gazdasági élet stb., minden egyéb közösségen belüli és azok közötti kapcsolattartás és interakció minősége.

A jogéletre nézve olyan jótékony hatással is lenne, hogy az önkéntes jogkövetés is fejlődne, ahol mindenki megkapná pontosan azt, ami neki jár – nem úgy, mint most. A szeretet pedig az emberi kapcsolatokban kiteljesíti az igazságosságot úgy, hogy felülmúlja azt, de nem szünteti meg.

Az igazán boldog embert a szeretet vezeti az igazságosságon keresztül a kiteljesedés felé. A másik ember szüksége szinte vonzza azt az önzetlen nagyvonalúságot, ami már meghaladja az igazságosságot. Ha valaki mesteri szinten gyakorolja az igazságosság erényét, akkor gyakran indítva érzi magát arra, hogy azt meghaladva a szeretet követelményei szerint éljen társas relációiban. És ezt jól teszi.

mindenféle „esszencializmustól”, vagyis tagadja, hogy az embernek, a dolgoknak lenne természeti „lényege”. A probléma ma az, hogy nem akarják vizsgálni a klasszikusok nyomdokain azt, hogy mi az igazságosság konkrét és valódi jogi tartalma a dolgok természete alapján, ehelyett sokszor doktrínér módon érvényesített moralizáló jelszavakat, voltaképpen politikai szlogeneket hangoztatnak. Ezen igénybejelentések sokszor az emberi természetből fakadó jogokkal és intézményekkel szembemenő tartalmakat hordoznak: abortuszhoz és az eutanáziához való állítólagos jogok, a homoszexuális párok házassághoz és gyerekek örökbefogadásához való állítólagos jogai stb.

Ezek azonban nem jogok, és nem is lehet azokat jogászi módon megalapozni helyes érveléssel. Éppen ebben orientál minket az „igazi filozófia”. A jogász különleges feladata és hivatása az, hogy az igazi filozófia művelése révén különbséget tegyen a jogos és a jogtalan között, amihez a dolgok valódi természetét kereső nézőpontot kell érvényesítenie. Ha ennek nem is felelne meg a közhangulat, annál inkább érvényesül a jogászi hivatás erkölcsi nemessége és önzetlensége, minthogy az az igazsághoz kötődik és nem az aktuális gondolkodási divatokhoz. A jogász jogászként nem félhet, nem „divatolhat” (ez a lányom szólás-mondása) és nem is igazodhat hamis politikai irányvonalakhoz, még akkor sem, ha az a „politikailag korrekt”.

Ulpianus a jogászok feladatát abban jelölte meg, hogy az igazi filozófiát gyakorolják. Hogyan lehet ezt a XXI. században gyakorolni, egyáltalán lehet-e?

A leginkább éppen most lehet. A kortárs gondolkodás nem túl fogékony a metafizika iránt, de ez nem feltétlenül végzetes.

Ulpianus és a római remekjogászok bár nagy jogászok voltak, mégis pragmatikus volt a szemléletmódjuk, amely nem relativizmust jelentett, hanem a jogos és a jogtalan meghatározásának gyakorlatias szemléletét. Az igazi filozófia elköteleződést jelent a dolgok valódi igazságossága mellett, és az ezzel kapcsolatos problémákra keresi a választ. Ez összhangban van korunkkal, amely nem szeret ugyan filozofálni, de – merem remélni – szeretné megtalálni az igazságosság szerinti értékeket. Azonban azt hangsúlyozni kell, hogy korunk nem akarja elfogadni az emberi természetből fakadó alapvető jogok és intézmények igazságát, mert ódzkodik

A joghallgatók mennyire elkötelezettek az igazságkeresés iránt ön szerint?

Akik a jogfilozófiai tárgyakat komolyan veszik, s eljönnek az előadásokra (nem túl számosan), azok szemében látom azt a hivatástudatot, azt a lelkesedést, amely szükséges a jogászi hivatáshoz. Volt olyan a hallgató, aki azt írta nekem e-mailben, hogy számára életpálya-megerősítő, sőt igazi fordulópont volt az új jogfilozófiai kurzus, minthogy megértette az alapvető jogok igazi tartalmát és a házasság lényegét. Nagyon örülök, hogy ebben közreműködhettem. Szerintem a jogfilozófiai kurzusok segítenek eligazodni azon az úton, mely választ ad arra a kérdésre, hogy mi is a jog; márpedig egy jogász legalább akkor, amikor nehéz esetekkel találkozik nem tekinthet el e kérdés saját maga számára való megválaszolásától.

Balázs Beáta 2012/december

7

Ítélet

Portré

„Mindenkinek megadatik az isteni fondviselés alapján, hogy (…) milyen területen tud használni Egyházának, nemzetének” Interjú Dr. Horváth Attilával

Dr. Horváth Attila, a Jogtörténeti Tanszék oktatója, egyetemi docens vehette át a 2012-es Mindszenty Emlékérem kitüntetését. Az interjúban beszél az elért eredményekről, történelemről, hitről.

Ön a Hittel a Nemzetért Alapítvány elnöke. Milyen céllal jött létre az alapítvány?

Azzal a céllal hoztuk létre évekkel ezelőtt, hogy megismertessük a magyar lakossággal és a hívőkkel Mindszenty József bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek életművét, és hogy felállítsuk az első köztéri, egész alakos bronz szobrát.

Ez a törekvésük a közelmúltban sikerrel járt. A szobrot a rákosszentmihályi plébánia előtti téren állították fel. Honnan tudtak forrást teremteni rá?

Kérdés volt, hogy honnan gyűjtsünk rá pénzt. Elkezdtük járni az országot, előadásokat tartottunk Mindszentyről arra alkalmas helyeken, plébániákon, iskolákban. Eljutottunk Münchenbe és Bécsbe is, ahol száműzetését töltötte haláláig.

A rendezvénysorozaton gyűjtött adakozásokból, emellett további felajánlásokból és egyéb társadalmi munkákból gyűlt össze két év alatt a szükséges ös�szeg fele, a másik felét a XVI. kerületi önkormányzat finanszírozta. A szobor Domonkos Béla szobrász alkotása, aki szintén támogatta a kezdeményezést, hiszen csak a bronz árát kérte el. Eközben készült Koltay Gábor Fehér vértanú című dokumentumfilmje, amiben én is közreműködtem, és Koltay elfogadta azt az ajánlatomat, hogy a film a szobor felszentelésével záruljon. Így az utolsó képsor az lett, amikor Erdő Péter megáldja a szobrot. A szoboravatás ünnepi műsorát is Koltay Gábor rendezte, újabb kiadásoktól mentve meg minket.

8

2012/december

Vannak újabb célkitűzéseik? Folytatni fogják az előadásokat ezután is?

Mindenképp szeretném, hogy Mindszentyt boldoggá avassák, ezért továbbra is tartunk előadásokat, emellett minden hónapban van rendezvény a rákosszentmihályi plébánián. A legutóbbi jótékonysági bál után százezer forinttal tudtuk támogatni a Néri Szent Fülöp Általános Iskola akadálymentesítését, továbbá vetélkedőket szervezünk a XVI. kerületi iskolásoknak, és minden évben rendezünk két konferenciát, amelyeken kutatók illetve még élő szemtanúk méltatják a bíboros életművét, ezen kívül minden alkalommal kitüntetünk valakit, aki arra érdemes. Az általunk alapított Mindszenty Emlékplakettet eddig Regőczy István atya, Dr. Jelenits István piarista, Takács Istvánné a Néri Szent Fülöp Általános Iskola alapító-igazgatója, Dr. Kerényi Lajos piarista kapta meg; a Wass Albert emlékplakett díjazottjai Simó József, Bartha József, Sziky Károly, Wittner Mária, Koltay Gábor és Mezey Csilla.

Szóba kerültek a kitüntetések. Áldozatos munkájuk eredményeként az az elismerő megtiszteltetés érte, hogy idén – a korábban kitüntetett Böjte Csaba, Koltay Gábor vagy Semjén Zsolt után – Ön is átvehette a Mindszenty Emlékérmet. Hogyan zajlott az átadás ceremóniája?

November 3-án adta át Lezsák Sándor a Mindszenty Társaság nevében. Ünnepélyes rendezvény keretében került rá sor a Parlament főrendházi termében. Az alapítvány elnökeként én vettem át mint világi kitüntetett, Szabó Ferenc jezsuita szerzetes pedig mint egyházi kitüntetett.

Büszkék vagyunk az eddig elért eredményeinkre és továbbra is szeretnénk tevékenyen folytatni Mindszenty életművének minél szélesebb körben való ismertetését.

Lezsák Sándor ünnepi beszédében kiemelte: „Szükség van a történészekre, akik segítenek abban, hogy a történelmet felidézzék.” Önnek mi a véleménye a jelenlegi történelemoktatásról? Elmondható, hogy kellő hangsúlyt fektetnek a széleskörű tudásanyag átadására?

Az elsőéves hallgatók vizsgáztatása során tárul elém a kép, hogy ki, milyen ismeretekkel rendelkezik. Ez vegyes és ellentmondásos. Sok gimnáziumban egyszerűen nem tanítják az 1945 utáni korszakot. Ez részben tájékozatlanságot és különböző téveszméknek való kiszolgáltatottságot eredményez. Amikor a magyar közéletben szóba kerül Mindszenty alakja, vagy a náci, kommunista bűnösöknek a kérdésköre, sokan nem tudnak állást foglalni történelmi ismereteik hiányossága miatt. Sokan nem tudják, milyen sokrétű és eredményes tevékenységet folytatott Mindszenty mint plébános és főpap. Iskolákat és kiadóvállalatot alapított, újságot adott ki, kollégiumokat épített, kiépítette a házapostoli rendszert, ami azt jelentette, hogy minden utcában az ott élő tevékeny hívek (házapostolok) jelentettek, ha valaki hiányt szenvedett, és Mindszenty kifizette a rászorulók tandíját, ösztöndíját, ételt és ruhákat osztott.

XVI. Benedek pápa meghirdette idén a Hit Évét. Mit jelent ez Önnek hívőként, jogtörténészként? Én abból indulok ki, hogy mindenkinek megadatik az isteni gondviselés alapján, hogy ki, milyen területen tud használni Egyházának, nemzetének. Nekünk, egyetemi oktatóknak az a hivatás jutott, hogy előadásainkkal, közszereplésünkkel és tanulmányaink révén hirdessük az igét.

Eddig is ezt tartottam elsődlegesnek, és ezt vallom a jövőre nézve is.

Kovács Réka Adrienn

Aktuális

Ítélet

Pázmány Szalon

Jótékonysági koncert és árverés a mozgássérült hallgatókért

November 21-én került megrendezésre a szemeszter utolsó Pázmány Szalonja. Az est házigazdái, rendhagyó módon, Szilasi Alex és Horváth Attila tanár úr voltak.

Mind tudtuk, hogy ez a Szalon most más lesz, mint ahogy lenni szokott. Tudtuk, hogy most kötelességünk részt venni rajta, hogy együtt támogathassuk az olyan hallgatókat, akik valamilyen fizikai hátránnyal küzdenek. Továbbá azzal is tisztában voltunk, hogy az Egyetem tanárai által felajánlott tárgyakra, emlékekre lehet majd licitálni. Mégis ledöbbentünk, ahogy beléptünk a terembe. Megannyi festmény, könyv és dísztárgy volt kiállítva.

Nem hittünk a szemünknek. Hatalmas melegség töltötte el a szívünket; büszkék voltunk a tanárainkra és arra, hogy pázmányosok lehetünk. Nem csoda, hogy a mi kis Egyetemünket mondják a legösszetartóbbnak Budapesten. De kanyarodjunk vissza a Pázmány Szalonhoz.

A házigazdák elmondták nekünk, hogy Liszt szellemiségében fogják megtartani az estet, ugyanis a zeneszerző is híres volt arról, hogy mindenkin segíteni akart. Ha valahol nyomort vagy éhínséget látott, gyorsan beütemezett egy jótékonysági koncertet, hogy segíthesse a befolyó ös�szegből a rászorultakat. Horváth tanár úr bemutatott nekünk három festményt, melyből kettőt saját kézzel készítettek tanáraink, majd Alex egy nocturne-t játszott Chopin-től. A mű után a további tárgyak is bemutatásra kerültek.

Horváth Attila meg is jegyezte, hogy „mi, jogászok, univerzális tehetségek vagyunk”. Ezen mindenki jót kacagott, bár

A házigazdák elmondták nekünk, hogy Liszt szellemiségében fogják megtartani az estet, ugyanis a zeneszerző is híres volt arról, hogy mindenkin segíteni akart. Ha valahol nyomort vagy éhínséget látott, gyorsan beütemezett egy jótékonysági koncertet, hogy segíthesse a befolyó összegből a rászorultakat. a szólás korántsem volt alaptalan. Rengeteg dolog került bemutatásra: 1800-as évekbeli ügyvédi kézikönyvek, az orosz államügyész feles pohár készlete, könyvnehezék...

Miután a művész úr még eljátszott nekünk egy Beethoven és egy Chopin számot, Horváth Attila felkonferálta az erre az alkalomra összeállt kórust. Itt minden hallgatói szervezet képviseltette magát: a demonstrátorok, az Ítélet, a MERT, a Gradus, a Hallgatói Önkormányzat és persze a Tutori Szervezet. Egy gyönyörű, a feltétlen szeretetről szóló dalt énekeltek el nekünk. Pribojszki Luca szólót énekelt

Görög Dórával, aki még hegedűn is kísérte a kórust. Sokan megkönnyeztük a számot. Számomra ez volt az est fénypontja.

Ez a jótékonysági koncert nem jöhetett volna létre Szilasi Alex és Horváth Attila nélkül, akik felkarolták a hallgatókat, s Mikola Orsolya nélkül, aki az est ötletgazdája volt. Ők hárman hatalmas tiszteletet és tapsot érdemelnek ezért a munkáért, ugyanis az emberek többsége ma már fél belevágni egy ehhez hasonló rendezvénybe, mert félnek a kudarctól, de ők nem. Ők végigvitték az akaratukat, s az est végére egy hatalmas összeget gyűjtöttek össze a mozgássérült hallgatók részére. Úgy gondolom, hogy igazi példaképek, ha segítségnyújtásról van szó!

Köszönjük továbbá tanárainknak a sok relikviát, melyet felajánlottak a rászorultak segítségére. Akiknek hálásak vagyunk: Belovics Ervin, Botos Katalin, Csehi Zoltán, Fekete Balázs, Frivaldszky János, H. Szilágyi István, Horváth Attila, Jobbágyi Gábor, Katona Klára, Koltay András, Landi Balázs, Lábady Tamás, Láncos Petra, Gyeney Laura, Őry Károly, Péteri Zoltán, Pogácsás Anett, Raffai Katalin, Salamon László, Schanda Balázs, Szabó István, Szabó Péter, Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva, Tóth Mihály, Varga Csaba, Varga Zs. András és Zlinszky János.

A 2012. évre búcsúzik a Pázmány Szalon rovat, jövőre ugyanitt találkozunk, addig is mindenkinek kellemes vizsgaidőszakot kívánok, sok-sok jó jeggyel!

Fedor Zsuzsanna Réka 2012/december

9

Ítélet

Szabályok | Hitélet

Sikerekben gazdag kari TDK Temérdek indulóval, négy tagozatban került megrendezésre a november 5-ei kari TDK, melyen a szerzők olyannyira sikeresnek bizonyultak, hogy a zsűri az összes résztvevő dolgozatát – az esetleges pontatlanságok kijavítása után – alkalmasnak találta az országos versenyen való részvételre.

II. TAGOZAT: 1. hely: Simon Nikolett 2. hely: Kindelmann Dóra, Kovács Anna 3. hely: Bálint Bettina, Domokos Réka

KIVÁLÓ OPPONENSEK LETTEK: Gáspárdy Pál, Hosszú Péter, Kovács Krisztián, Kozári Karina, Lipokatity Klára, Pakó Barbara Anna, Papp János, Szigeti Imola, Tóth Máté Rabán, Tűzkőné Kunyik Dóra, Uhel Péter

Eredmények:

III. TAGOZAT: 1. hely: Horváth Gábor 2. hely: Csáki Petra, Karsai Adrienn 3. hely: Bakó Beáta Csilla, Pócsik Gabriella, Sas Andrea

I. TAGOZAT: 1. hely: Ujhelyi Dávid 2. hely: Bán Teodóra, Péter Ákos 3. hely: Papp Lilla, Sándor Eszter Anita

IV. TAGOZAT: 1. hely: Tőzsér Tamás János 2. hely: Zlinszky Péter 3. hely: Iványi Judit, Schnell Gábor, Zágon Orsolya

A teljes lista a https://jak.ppke.hu/ hallgatoinknak/tdk weboldalon tekinthető meg.

Szigeti Imola

Ostromállapot

A keresztények és az arab tavasz A csaknem két éve megindult közel-keleti változások célja az alkotmányos, gazdasági és társadalmi megújulás volt. A cél azonban nem szentesítheti az eszközt, így még ennek érdekében sem igazolható a háború, az erőszak, de még a nemzetközi kényszer sem.

Huszonnegyedik apostoli útján idén ős�szel a Közel-Keletre látogatott XVI. Benedek pápa. Utazásának mottója arra is utal, mi az, ami a legjobban hiányzik a térségben az utóbbi másfél-két évben: „Béke veletek”. Az arab tavaszként elhíresült forradalmi hullám ugyanis a várakozásokkal ellentétben a békétlenség és az útkeresés időszakát hozta el. És nem csak ott, ahol elhúzódtak a harcok. A korábban létező társadalmi rend szinte mindenhol felbomlott. Ezt pedig leginkább a kisebbségben élő keresztények szenvedik meg.

A Szentatya Libanon fővárosában, Bejrútban tett látogatása is azt célozta, hogy megerősítse a helyi hívek kitartását. De nem felejtette el felhívni a figyelmet arra is, jelenleg nagy a veszélye annak, hogy a térségben megszűnik a keresztény jelenlét. Ahol sikeresen lezajlott a sokak által régóta várt rezsimváltás, ott a hatalom az iszlamista erők kezébe került. Ezek a 10

2012/december

háttérből előrelépő pártok pedig általában nem a mérsékelt oldalt képviselik. De erre nincs is okuk. Népszerűségük és erejük többek között éppen a szélsőséges gondolkodásban rejlik. Már soha nem tudjuk meg, elég lett volna-e a nyugati segítség, ha az erős hitből táplálkozó fanatizmus nem áll mögötte.

Az arab világban élő keresztények körülményeire az egyik legjobb példa Egyiptom. A nemzetközi sajtóban már évek óta gyakori téma a kisebbségben élő kopt keresztény közösség helyzete. Egykori vezetőjük, a nemrég nyolcvannyolc esztendős korában elhunyt III. Senuda tavaly augusztusban hazánkba látogatott.

Azokban a hetekben-hónapokban a kopt hívők a szokottnál is nagyobb fenyegetéseknek voltak kitéve. Körmeneteket tá-

madtak meg, templomokat gyújtottak fel, nem foglalkozva az áldozatokkal. A pátriárka nem mulasztotta el, hogy minden lehetséges fórumon szót emeljen a kopt keresztények védelmében, de a régóta állandó támadásoknak kitett hívek sorsa a tavaly januári forradalom, majd hatalomváltás óta sem javul érdemben. Újra és újra felerősödik a keresztény és muszlim hívek közötti feszültség. Nemrég egy máshol mindennaposnak mondható konfliktus fajult emberéletet követelő utcai harccá.

A szaporodó vallási összetűzések feloldását pedig az sem könnyíti meg, hogy az elnökválasztást a Muszlim Testvériség jelöltje nyerte meg. Így nehezen képzelhető el egy vallási kérdésekben semleges, de legalábbis toleráns állam létrejötte a közeljövőben.

A legrosszabb helyzetben viszont jelenleg a szíriai keresztények vannak. A már bő másfél éve forrongó ország mára egyértelműen polgárháborúba süllyedt.

Az események többszörösen megnehezítik a kisebbségben élő keresztények sorsát. Egyenesen megkérdőjelezik a közösség fennmaradását. Ha a környező országokban lezajlott folyamatok Szíriában is folytatódnak, a hatalomváltás nyertesei a muzulmán pártok lehetnek. És ők soha nem nézték jó szemmel az immár hetven

Hitélet | Erasmus

éve tartó vallásszabadságot. A jelen és a jövő bizonytalansága miatt nyár végéig kétszázezernél is több szíriai keresztény hagyta el hazáját. Bár a tendencia egyelőre nem látszik megfordulni, a körülmények jó alapot adnak a keresztényi erények felmutatására is. A hazánkban is működő marista közösség tagjai például úgy döntöttek, nem menekülnek el, nem hagyják magukra az embereket. Annak ellenére, hogy helyi központjuk, Aleppo hónapok óta szerepel a hírekben, mivel a városban a felkelők és a kormányerők vívnak véres és kilátástalan harcot, ami tömegesen szedi áldozatait a vétlen civil lakosság köréből.

De a polgárháborús veszélyektől kevésbé fenyegetett államokban sem nyugodhatnak meg a keresztények. Új vagy inkább ritkán alkalmazott kifejezéssel kezdhetünk ismerkedni az elmúlt hóna-

pokban. Terjed a vallási gyökerű vandalizmus. Elsősorban Észak-Afrikában és Ázsia egyes részein jellemző, hogy vallási fanatikusok felgyújtják, lerombolják más vallások kultikus helyeit. Mostanában egyre gyakrabban hallani az iszlám egyik központjának számító Timbuktuban végzett pusztításokról. A Mali északi részén található városban több évszázados műemlék mauzóleumok váltak az értelmet-

Ítélet

len pusztítás áldozatává. Az elkövetők az iszlám szélsőségesen konzervatív ágát képviselő szalafisták. Erőszakos vagy csak a vallásgyakorlást megnehezítő támadásaiknak pedig egyre inkább a kopt keresztények is célpontjai.

A számtalan, európai körülmények között szinte elképzelhetetlen nehézség közepette az arab világ keresztényei számára nem marad más, mint a remény, amely viszont az egyik legszebb erény. Amíg megvan, nem kell félteni a helyi közösség fennmaradását. Az pedig a szerencsés külső szemlélő felelőssége is, hogy ne hagyja kihunyni a remény lángját. Így a miénk is.

Teleki Levente

Love – Law Újságunk e száma a szeretet és a jog kapcsolatával foglalkozik. Nagyon sokat törtük a fejünket azon, hogy ezt miképpen hozhatnánk össze rovatunk témájával, az Erasmussal. Végül arra a megoldásra jutottunk, hogy megkérdezünk pár, most Erasmuson kint lévő hallgatónkat, hogy milyen barátságokat kötöttek külföldön, és ez hogyan is fog hatni a későbbiekre.

Lövei Anna Erna – Athén „Erasmus. A függetlenedés, önállóság, önmagunk és határaink felfedezése. Elindulni az ismeretlenbe, egyedül. Én is így hagytam itt Magyarországot idén ősszel, amikor Athénba indultam. Először minden és mindenki új volt számomra, sok addig meg nem tapasztalt szituációval találtam szemben magam egy nagyvárosban, ahol tudtam, hogy csak magamra számíthatok. Aztán véletlenül találkoztam velük, azzal a pár emberrel, akikre tudom, hogy bármikor, bármilyen helyzetben számíthatok, akikkel együtt éljük át azokat a napokat és estéket, amikről tudjuk, hogy nagymamakorunkban az unokáinknak fogunk mesélni. Igen, szerencsésnek tartom magam, mert a nagy ismeretlenben megtaláltam az itteni családomat.”

Munkácsi Lilla – Aarhus „Amikor kijöttem Dániába, senkit sem ismertem, ráadásul magyarok se voltak a közelemben. Volt az egyetemen egy Intro Week, amikor megismerkedhettünk a többi külföldi diákkal: nem csak Erasmussal vannak itt, hiszen USA-ból, Ausztráliából, Kanadából és Új-Zélandról is akadtak bőven diákok. Nagyon jó alkalom volt arra, hogy barátságokat kössünk egymással, és bevallom könnyű is volt, mert mindenkinek új volt minden, és mindenki szeretett volna ismerkedni, közeledni. Én ezen az Intro Weeken, továbbá az óráimon vagy egy-egy buliban

találkoztam azokkal az emberekkel, akikkel most is nagyon jóban vagyok, és akikkel a jövőben is tartani akarjuk egymással a kapcsolatot. Sajnos a későbbiekre nézve nem lesz egyszerű, mert a „bandából” sokan nem európaiak – főként ausztrálok, vagy ahogyan ők mondják: Aussies –, de nyárra már szervezünk egy franciaországi nyaralást velük, hiszen oda van közvetlen járat Ausztráliából is.

Sokat segítünk egymásnak: ha valaki lemarad órán vagy nem tud elmenni, elmagyarázzuk egymásnak, hogy miről volt szó az adott kurzuson, odaadjuk a jegyzeteket.

All in all, nagyon jó kis társaság alakult ki, nagyon örülök, hogy összejött ez a banda, és remélem, hogy a későbbiekben többször is találkozom még velük személyesen!”

Azok a barátságok, amik itt köttetnek, nem csak egy félévre, évre szólnak. Ezek egy életen át tartó barátságok kezdetei, ami nem szűnik meg azzal, hogy vége az Erasmus programnak. És mint Anna is írta, ez nem csak egy utazás, ez egy örök élmény.

Balogh Blanka, Fasimon Dorottya 2012/december

11

Ítélet

Esélyegyenlőség

Akik szájjal és lábbal festik meg a karácsonyt A világon számos olyan művész él, akik képtelenek kezüket használni, mégis képesek elismerésre méltó festményeket alkotni. Ezen művészek mindegyike olyan fogyatékossággal rendelkezik, ami kizárja annak lehetőségét, hogy életük hátralevő részében valaha is képesek legyenek használni saját kezüket. Ez a hátrány származhat születési rendellenességből és lehet betegség vagy baleset következménye is. Ezeknek az embereknek a festés jelenti azt a lehetőséget, hogy önálló tevékenységgel, saját erejükből tudjanak létfenntartási gondjaikon enyhíteni. Ilyen mozgássérült művészek készítenek szájjal és lábbal egész éven át csodálatosabbnál csodálatosabb képeket.

1956-ban tizenhét európai szájjal és lábbal festő művész találkozott, hogy megvalósítsák azt az álmukat, hogy létrehoznak egy olyan szervezetet, ami támogatja a mozgássérült művészeket, feléjük fordítja a társadalom figyelmét, valamint biztosítja számukra az anyagi függetlenséget. Az ötlet legfőbb kezdeményezője és az egyesület alapítója Arnulf Erich Stegmann volt, aki odaadó munkájával elősegítette a mozgássérült művészek kibontakozását, kiállításokat szervezett, és az alkotásokat sikeresen eladta. A kis egyesület 1965-re egy nemzetközileg elismert világszervezetté nőtte ki magát, aminek eredményeként létrejött Liechtensteinben a Szájjal és Lábbal Festő Művészek Egyesülete (VDMFK). Bármely

12

2012/december

szájjal és lábbal festő művész a tagja lehet, akit aztán komoly művészi megmérettetésnek vetnek alá. Az egyesület elnöksége minden évben részesít mozgássérült művészeket három évre szóló ösztöndíjban, mely során az ösztöndíjas havi támogatást kap az egyesülettől. Jelenleg Magyarország tizenkettő mozgássérült művésszel büszkélkedhet, akik ilyen nemzetközi ösztöndíjban részesülnek. Az egyesületnek hatszázötven szájjal és lábbal festő művész a tagja, és negyvenkét országban működik kiadója. Jelmondatuk kezdettől fogva az volt: „Sajnálat megtiltva”.

Hazánkban, az egyesületen keresztül, a Szájjal és Lábbal Festő Művészek Kiadója Bt. biztosítja a mozgássérült művészek munkáinak a nyilvánosságot kiállításokkal, rendezvényekkel illetve az alkotásokból készült kiadványok terjesztésével.

Ilyen kiadvánnyal találkozhatunk a karácsonyt megelőzően is, amivel a művészek festményei alapján készült üdvözlő lapok, naptárak és apró nyomtatványokból álló karácsonyi sorozatot lehet kézhez venni. Viszont arra a kísérő levélben külön felhívják a figyelmet, hogy a küldemény kézhezvétele senkit sem kötelez a vásárlásra. Mégis, elnézve ezeket a kis képeket, olyan érzés kerít magába, amit nehezen lehet szavakba öntve kifejezni. Nem szánakozás és legfőképp nem sajnálat, hiszen a „Sajnálat megtiltva”. Sokkal inkább egy olyan szívből jövő érzés, ami talán az együttérzéshez, a csodálathoz és az elismeréshez áll a legközelebb. Lenyűgöz az az akaraterő, amivel ezek az emberek olyan művészi szintet értek el, amiről sokan csak álmodni mernek. ,,Elég furcsa az, hogy amikor kapsz valamit az élettől, akkor valami mást elveszítesz. Az egyensúly mindig megmarad.

Az élet ad, és elvesz.”

Az élet elvette tőlük azt a képességet, hogy használják kezeiket, de olyan művészi tehetséget adott nekik, amivel mégis képesek mindannyiunk karácsonyát megszépíteni.

Tóth Krisztina

Kultúra & Kritika

Ítélet

Art Market Budapest 2012 – azaz a kortárs művészet előretörése hazánkban Tavaly nagy sikerrel rendezték meg az első Art Market Budapest elnevezésű kortárs művészeti vásárt, mely szakmai körökben nagy sikert aratott. A látogatók számából ítélve is sikeres kiállítás és vásár volt a tavalyi, amely sikeren felbátorodva az idei vásáron is ötven galéria, valamint ugyanennyi művészeti projekt és egyéb kiállító állította fel standját, tette ki szobrait, akasztotta fel eladásra kínált képeit a falakra.

A november második hetében rendezett négy napos képzőművészeti vásár nem titkolt célja volt, hogy a hazai közönséghez közelebb hozzák a kortárs magyar képzőművészetet, valamint a külföldi műgyűjtők és galériatulajdonosok is közelebbről ismerkedhessenek kortárs művészeinkkel.

Ennek megfelelően sok külföldi galéria szerepelt kiállítóként, és rengeteg külföldi látogató, azaz potenciális vásárló mondott véleményt az alkotások előtt is. Nem is kell mondani, hogy ez hatalmas lehetőség a művészeknek, akik eddig alkotásaikkal a múzeumok és a kiállítótermek falai közé voltak szorítva. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy bevásárlóközpontban, ahol mindent egy helyen megtalálok és a bőség zavarával küzdve, de önfeledten hasonlítgatom egyik képet a másikhoz.

Az Art Market egyértelműen pozitív kezdeményezés, ugyanakkor azt is meg

kell jegyeznem, hogy sok olyan alkotást tekintettem meg a galériák standjai között bóklászva, ahol úgy éreztem, hogy kár volt bepiszkítani a papírt, a vásznat.

Tisztában vagyok azzal, hogy rengetegen vannak olyanok, akik nem értik, és nem is akarják érteni, befogadni a kortárs képeket életükbe, lakásukba. Nem tartom magam közéjük valónak, mégis sajnos több olyan hatalmas méretű alkotást láttam, amely előtt azért kényszerültem megállni, hogy elgondolkodhassak azon, hogy milyen drága lehetett a vászon, amit ilyen kön�nyen elpocsékolt a művész. Sok ígéretes tehetség is kiállított, viszont több volt a kelleténél az olyan alkotás is, amely az előbbiek okán felbosszantott. Ismerjük azt a régi és fennhéjázó mondást, hogy „Ilyet én is tudnék csinálni”. Az én fejemben az járt, hogy „Ilyet én is tudnék csinálni, de nem akarok”!

A világban járva sokszor meglepődtem azon, hogy külföldön mennyivel természetesebb egy kortárs műalkotás egy középosztálybeli házában, mint Magyarországon. Azonban látva azt, hogy milyen sok ember fordult meg ezen a kiállításon, úgy látom, van igény, van remény arra, hogy mást is mutassunk az embereknek, mint a giccset. A giccs természetesen olcsóbb. De hosszú távú hatásait szemlélve ízlésromboló hatású, így több kárt okoz,

mint hinnénk. Ezért érdemes jobban a tárcánk mélyére nyúlni. Érdemes magunkévá tenni a műgyűjtők egyik titkát is, mely szerint közvetlenül az alkotótól kell vásárolni, így a közvetítő díja megspórolható.

Persze nem vettem semmit, nem is ez volt a cél. Kilestem néhány eladást, meghökkentem néhány kép alá írt áron, és elkalandoztam egy kicsit tíz-húsz évvel előre, reménykedve abban, hogy akkor már komolyabban elgondolkozhatok azon, melyik képet venném meg. Diákként, pályakezdőként sem kell azonban a szép iránti vágyunkat elnyomni azért, mert nincs rá anyagi fedezetünk. Remek szórakozás kiállítás megnyitókra, aukciókra járni, ahol ingyen is sok ámulatba ejtő dolgot láthat az ember.

Aradszki Dea

Sors bolondjai a Madách Színházban A borús napokon sem kell lemondanunk a jókedvről és a nevetésről, elég csupán ellátogatnunk a Madách Színházba. A „Sors bolondjai” Frederick Stroppel vígjátéka, mely egy igazi modern komédia.

A vígjáték négy szereplője két szokványos fiatal pár.

Az egyik szerelmespár (Chuck és Gail) az esküvőjére készül, s az ünnepélyes esemény előtti izgalmakat – és sok esetben a borzalmakat – élik meg. Jay

és Bonnie szerelme azonban nem ilyen egyszerű, hiszen mind a két fiatal igen önfejű és makacs, nem tudják elismerni a másik igazát. Az utóbbi pár kapcsolata igen viharos, szélsőséges érzelmi hullámzások, konfliktusok és szakítások jellemzik, melyek igen komikus, szórakoztató jelenetekbe torkollnak.

Időközben Chuck és Gail összeházasodik, ám a házasság sem olyan békés, mint ahogy azt képzelték. „A házasság 2012/december

13

Ítélet

Kultúra & Kritika

nem egy 100 méteres síkfutás, hanem egy maraton” – hangzik el a mondat a színdarabban. Az bizonyos, hogy a célba érésig küzdelmes utat kell megtennie a házaspárnak, s ezek a küzdelmek a nézőnek nem csekély jókedvet okoznak. Frederick Stroppel darabja évek óta minden színpadon megállja a helyét, hiszen a friss házasélet gondjaival az idő folyamán sokan megküzdöttek már. A ma oly

divatos „szingli” életmód korában sok fiatal gondolkodik úgy, ahogyan Jay és Bonnie. A túlzott függetlenségben azonban sokszor elfelejtik, hogy ha szerelem jön, akkor az abban a pillanatban van ott.

Ugyan nincsen rá garancia, hogy később is ott lesz, de bízni kell benne. Ezt próbálják a szereplők is tenni. A színdarabban szinte csak ez a négy ember bukkan fel, mégsem érezzük úgy, hogy szükség

lenne egyéb résztvevőre is, hiszen annyira felejthetetlen ez a pár karakter. Sok nő magára ismerhet, amikor a Pikali Gerda által megformált, kissé hisztisnek látszó asszony viselkedését látja. Magyar Attila játssza a függetlenségét nehézkesen feladó férjet, miközben legfőbb vágya, hogy a szeretett felesége minden igényének megfeleljen (ha kell, gyömbért iszik vodka helyett, sőt még a rózsaszínre festett lakást is szó nélkül tűri). A Balla Eszter által megformált karakter a modern nő legjobb példája. Az álmairól, munkájáról egyetlen férfi kedvéért sem mondana le. Nagy Sándor karaktere a tipikus férfi, aki büszke, heves és semmiképpen sem enged az igazából. A színdarab egy dologban eltér a megszokottaktól: a díszletet számítógépes animációkkal oldották meg. Amikor az előadást nézzük, valóban azt érezhetjük, mintha Hawaiion vagy éppen egy környékbeli pubban lennénk.

A „Sors bolondjai” megfelelő kikapcsolódást nyújt pároknak, és egyedülállóknak valamint mindenkinek, aki egy kis felhőtlen szórakozásra vágyik.

Tompai Nikolett

Aludj csak, én bántalak – avagy miért féljünk a házmesterektől Cezar, a szecessziós kinézetű társasház házmestere, látszólag ártalmatlan férfi, aki mindig segítőkész és érdeklődő a lakók felé, kedveli is ezért mindenki. Nem is gondolnánk mi sem, hogy e külső valami mást takar, amíg a film kezdetén nem szembesülünk a jelenettel, melyben főhősünk korán reggel egy nő mellől kelve lesiet posztjára, majd kisvártatva megjelenik „kedvese” is, aki egyáltalán nem úgy viselkedik Cezar irányába, mintha tudna kettőjük kapcsolatáról. Később megtudjuk, a kétely valós, főhősünk ugyanis visszaél hely14

2012/december

zetével: mivel minden lakáshoz kulccsal rendelkezik, a fent említett hölgy hazaérkezéséig kivár – annak ágya alatt –, majd némi kloroformmal bebiztosítva magát elfoglalja helyét az ágyon, öntudatlan partnere mellett.

Jaume Balagueró rendező – akinek neve leginkább a fantasztikus horrorokkal vált híressé, legutóbb a REC című zombis spanyol horrort láthattuk tőle – ezúttal nem a természetfelettivel kapcsolatos, hanem igencsak emberi világba kalauzol minket: egy olyan ember világába, akinek nincs élete. Ahogy azt

több szociológiai elmélet is alátámasztotta, a városiasodás, az emberek egymáshoz még közelebb költözése egy ellentétes folyamatot, az elidegenedést váltotta ki magából, mely sok érzelmiértelmi „kirekesztettet” szül. Ezek az általában családtalan emberek egyedül tengetik napjaikat barátok, ismerősök nélkül, más szórakozást nem találva, mint hogy a többi ember életét tanulmányozzák, rosszabb esetben istennek képzelve magukat beleavatkozzanak azokba pusztán azért, hogy megfigyeljék cselekményük hozadékát, ne adj’ Is-

Kultúra & Kritika

ten örüljenek is neki. Mivel az ilyen „leskelődők” (angolul stalker-ek, mely szó nemcsak a leskelődést, de az emberek követését, az utánuk kutatást is takarja) szép számban vannak jelen ma már a világban, jelen film nem az első egy ilyen karakter megjelenítésében, azonban egyedi annak motivációit, illetve azok megvalósítását illetően. Hasonló karaktert láthattunk már Robin Williams (Sötétkamra), Keanu Reeves (A leskelődő), valamint Audrey Tautou (Szeretni bolondulásig) által megszemélyesítve is, míg azonban előbbiek nagyrészt pusztán megfigyelők voltak mások életében, Cezar azok komoly szereplője is akar lenni. Így e betegség ros�szabb formáját mutatva cselekedetei előre megtervezettek, átgondoltak és célirányosak. Minden eshetőségre fel

Ítélet

van készülve, és mindenhez megvan a szükséges eszköze is. A néző azonban sokáig csak e tevékenységét fogja érzékelni, főhősünk motivációja, a cél, melyért küzd, nem csak a fiatal hölggyel, hanem több lakóval szemben is, csak a film végére derül ki.

A hetekben moziba kerülő Amíg alszol (Mientras Duermes) című film izgalmas thriller (egyes leírásával szemben nem horror), mely végig feszültséggel teli és egyben elgondolkodtató: vajon mindent tudunk a környezetünkről? Vagy mások többet is tudnak rólunk, mint akár mi magunk? Vajon az én ágyam alatt is alszik valaki?

Konta Balázs

Cézanne és a múlt Paul Cézanne majdnem jogász lett. Véleményem szerint kevés műértő – hacsak nem szakbarbár az illető – aggat szerződéseket kis lakásának falára, hogy az bizony milyen jól mutat majd. Paul Cézanne hál’ Istennek csak majdnem lett jogász. Ezen szép hivatás helyett inkább a posztimpresszionizmus irányzatának legnevesebb alakjává vált. A Szépművészeti Múzeum „Cézanne és a múlt” című tárlatát néztük meg.

1839-ben egy jómódú Aix-en-Provence-i bankárcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot, s szülővárosa, a szó szoros értelemben festői szépségű Provence, egész munkásságát meghatározta. Számunkra érdekes dátum az 1858-as: Cézanne megkezdte jogi tanulmányait. Szomorú tény, hogy három év múlva be is fejezte azokat. Párizsba költözött, s bár eleinte akadozott a karrierje, pályája felfelé ívelő volt. 1906-ban tüdőgyulladásban halt meg; feleségét, kisfiát, temérdek festményt és egy modernséget megelőlegező izmust hátrahagyva.

Azt mondják, a jó pap és Cézanne is holtig tanul. Festészetének korai és érett korszakában naphosszakat töltött múzeumokban, és másolta Delacroix, Goya vagy például Coubert képeit. A kiállítás koncepciójának érdekessége, hogy mind az eredeti, mind pedig a „Cézanne-másolatokat” megtekintheti a kedves érdeklődő. A Provence-i tájképek mellett a Kártyázók és Fürdőzők ciklust is bemutatja a tárlat, melyből még egy laikusnak is feltűnik, hogy a művész önmagát is másolta: folyamatos kísérletezés, hogy vajon, hogyan lehet minél kevesebb ecsetvonással minél többet megmutatni. Persze a klasszikus alma-kancsó-abrosz-asztal csendéletek sem maradnak ki, így lesz teljes a kép.

A tárlat 2013. február 17-ig tekinthető meg, s bár a közel száz Cézanne festmény, ceruzarajz és rézkarc áll a középpontban, a művész alkotási metódusának köszönhetően más XX. századi festők műveiben is gyönyörködhetünk.

Hajdu Rita 2012/december

15

Ítélet

Sport

Háló közelből, avagy interjú Farkas Eszterrel

Karunk Budapest bajnok röplabdacsapatának kulcsemberével volt szerencsém interjút készíteni.

Eszter harmadéves joghallgató, és kimagasló sportteljesítménye mellett hasonló magas fokon teljesíti tanulmányait is.

Hogyan alakult ki benned a sport iránti szeretet és milyen sportágak terén?

A szüleimnek mindig fontos volt, hogy mozogjak, ezért már kicsiként többféle sportot űztem: úsztam, teniszeztem és síelni is jártunk. A labdajátékokat nagyon szerettem, de szerintem a sport iránti szeretet nem kialakult bennem, hanem mindig is bennem volt.

Miért pont a röplabda mellett döntöttél?

Harmadikos koromban kezdtem röplabdázni az iskolában, illetve ott tanultam az alapokat és nagyon megszerettem. Egy tanárom mondta, hogy szerinte keressek meg egy egyesületet. Így kerültem a BSE-be, ahol nemsokára leigazoltak, és a sok edzéssel a sportot is egyre jobban megkedveltem.

Az életedben mennyire volt összeegyeztethető a sport a tanulással és mely eredményekre vagy a legbüszkébb?

Egészen a gimnázium végéig elég jól ment a kettő egymás mellett, volt, hogy ki kellett hagynom pár napot a suliból, de ezt általában támogatták. Az időmet 16

2012/december

jól be tudtam osztani, és így maradt időm a tanulásra és az edzésre is.

Az egyetem mellett már nehezebben ment, a szorgalmi időszakban még nem volt gond, de a vizsgaidőszak mellett nagyon nehéz volt időt szakítani a sok edzésre és meccsre. Az első év után úgy éreztem, hogy rangsorolnom kell a dolgokat, és mivel nem a röplabdázásból szeretnék megélni, ezért vissza kellett vennem az edzésekből. Kevés edzéssel pedig azt a szintet nem tudtam volna tartani, ezért döntöttem úgy, hogy élsportolói szinten otthagyom a röplabdázást. Így az egyetemi csapatban folytattam tovább.

Amire a legbüszkébb vagyok, az a junior országos bajnoki cím (2010), illetve magyar bajnoki cím és Magyar Kupa győzelem (2011).

Hogyan fogant meg a gondolat, hogy jogot szeretnél tanulni? Hol szeretnél később elhelyezkedni?

Mindig is humán beállítottságú voltam, úgyhogy az irányt nem volt nehéz eldönteni. Nagy szerepet játszott, hogy apukám, aki szintén jogász, sokat mesélt otthon az ügyeiről, hivatásáról, és ez nekem tetszett, ezért döntöttem úgy, hogy én is jogot tanulok majd.

Pontosan nem tudom még, hogy hova szeretnék elhelyezkedni, de alapvetően a polgári jog és a bírói hivatás is érdekel.

Ha jól tudom, a Pázmány csapatával Budapest bajnok vagy. Mesélnél erről egy kicsit?

Elsőévesen kerültem a Pázmány csapatába, de akkor még a BSE-ben is játszottam, ezért nem túl sok edzésen és meccsem tudtam részt venni. Másodévben kezdtem lejárni az edzésekre, meccsekre, és azóta jobban tudom erősíteni a csapatot. Általában hetente voltak a mérkőzések, hazai pályán péntek esténként, amiket nagyon szerettem.

Először egy picit nehéz volt mixben játszani, mert azelőtt csak lányokkal játszottam együtt, és kellett egy kis idő, amíg megszoktam, hogy fiúk is vannak

a csapatban, de azt hiszem, hogy mostanra ez már jól megy. Jól összeszokott a csapat a tavaszi félévre, így sikerült elérni az első helyet a Budapest bajnokságban.

Mérkőzések illetve vizsgák előtt van valami rituális szokásod, ami erőt ad a küzdelmekhez?

Számomra másféle küzdelem a kettő.

Az egyik előtt higgadtságra és nyugalomra van szükség, míg a másik előtt ennek pont az ellentétére. Különleges rituális szokásaim nincsenek, de ha vizsga előtt a tanulással időben tudok végezni, akkor a vizsga előtti estén kikapcsolódásként elmegyek és iszom egy kólát a barátnőmmel, ez a biztos ötös titka.

Meccsek előtt inkább a csapatnak voltak szokásai, amiket mindig megtartottunk, és nem az egyes csapattagoknak.

Hoffmann Zsolt

„Elsőévesen kerültem a Pázmány csapatába, de akkor még a BSE-ben is játszottam, ezért nem túl sok edzésen és meccsem tudtam részt venni. Másodévben kezdtem lejárni az edzésekre, meccsekre, és azóta jobban tudom erősíteni a csapatot. „

Környezetrajz | Humor

Ítélet

Kápolna

„Az a fontos hogy az a kép Istenhez való közelséget tudjon fölkelteni”

Kinyílik, majd becsukódik. Majd újra kinyílik. Halkan, lassan.

Senki sem csapja be ezt az ajtót. Talán mert nem illik, vagy mert nem siet sehova az, aki oda betér. Az egyetem kápolnája sokszor látogatott hely. Néha azért jön ide valaki, hogy egy kis csendet és nyugalmat találjon, akár csak néhány percre. Más azért, hogy segítséget kérjen ahhoz, hogy sikerüljön a következő ZH vagy vizsga. Megint más misére igyekszik ide. De van olyan is, aki egy sikeres vizsga után mond köszönetet. Szerencsére a kápolna eltéveszthetetlen helyen van. Rögtön, ahogy belépünk a bejárati ajtón, csak pár lépést kell tennünk jobbra, és már el is érkeztünk az ajtajához. A helyiség, a spirituális funkciója mellett, kulturális élményt is nyújt, hiszen Hertay Mária tűzzománc stációit tekinthetjük meg. A grafikus- és festőnő az utóbbi időben főleg tűzzománcokat készít, ennek gyönyörű példái a kápolna falát díszítő képek. „Az nagyon magasztos dolog, hogy az ember tudja, hogy az a kép az embereket imádkozni segíti” – mondta egy nemrég készült TV interjúban a művésznő. A kápolnában található művei hozzásegítik ehhez mind a hallgatókat, mind a tanárokat.

Néha kell egy kis idő, egy rövid idő, mikor magunkkal és a lelkünkkel foglalkozunk, mikor kicsit megállunk. Így aki teheti és kedvet érez, keddenként és szerdánként déli tizenkét órakor legyen a kápolnában, ahol mindenkit szeretettel vár Alessandro atya, amikor is az Úr angyala imát lehet közösen imádkozni.

Utunk végéhez értünk, melyben az egyetem épületét és egyes részeit mutattam be. Úgy gondolom, az egyetemi kápolna bemutatása méltó befejezése virtuális sétánknak.

A helyiség, a spirituális funkciója mellett, kulturális élményt is nyújt, hiszen Hertay Mária tűzzománc stációit tekinthetjük meg. A grafikusés festőnő az utóbbi időben főleg tűzzománcokat készít, ennek gyönyörű példái a kápolna falát díszítő képek.

Szabó Kata Karolina

Éljen a „többnap”!

Sokat törtem a fejem, hogy most épp mi is legyen az aktuális humorforrás.

Nem volt könnyű, meg kell hagyni.

Kaptam ide, kaptam oda, „jajmostmittaláljakkihamargyorsan” csodálatos szöveg ismételgetése közben, idegesen nézegetve körbe-körbe, hogy hová is tűnt az ihlet, a múzsám, de ő, úgy látszik, tartós távollétével tűntet. Aztán hirtelen elöntött a bizonyosság. Megunta az időjárást, és balra eltávozott valamilyen napfényes helyre. Igaza van mellesleg, de ez rajtam jelenleg nem igazán segít.

No, sebaj, majd nélküle, de a biztonság kedvéért előre is elnézést kérek, ha nem jön össze a próbálkozás, én is rögvest

követem őt. November van, sokak által az egyik legutáltabb hónap (én ezzel nem értek egyet, számomra a január szerezte meg a toplista első helyét), de azért próbáljunk meg egy hónapig ezzel a tudattal együtt élni.

Túl vagyunk két hosszú hétvégén, kétszer is négy napig pihenhettünk, amit, lássuk be, sokunk nagy-nagy boldogsággal fogad, még az sem töri le a lelkesedést, ha tisztában vagyunk azzal, hogy egy-egy szombaton bizony le kell dolgoznunk ezeket a „potya” napokat.

Viszont ez a tény eszembe juttatott egy olyan rejtélyt, ami évek óta komoly fejtörést okoz. A rejtély pedig nem más, 2012/december

17

Ítélet

Humor

A hosszú hétvége fogalma becsapós ám. Eleve az emberek jelentős hányada egy „sima” hétvége esetében is már hétfőn elkezdi vágni a centit, és csak az tartja benne a lelket, hogy „már mindjárt itt a hétvége”.

mint hogy a hosszú hétvégék miért is okoznak komoly pánikot az emberek többségében. Úgy érzem, hogy kedves olvasóim még mindig homályban vannak a gondolatmenetemet tekintve, úgyhogy rátérek a lényegre, máskülönben szócsépléssel fognak megvádolni, és rövid úton kitesznek a szerkesztőségből. Na, most már tényleg nekiállok.

Hosszú évek során megfigyeléseket tettem, és arra az eredményre jutottam, hogy ha az emberek többsége hos�szú hétvége előtt áll, akkor némi irracionális jellege lesz a viselkedésüknek, ugyanis, mint az őrültek, nekiállnak vásárolni. Az ok: az élelembeszerzésre létrehozott helyek bezárnak minimum egy kerek napra! Bizony! És akkor jöhet a „jajnekem” érzés. Mert mi van akkor, ha pont aznap kell olyasmi, ami nélkül egész egyszerűen nem bírunk meglenni teljes huszonnégy óráig?

Ugye? Teljesen ésszerű kérdés, vita és kételkedés kizárva. Ebből kifolyólag Pavlov kutyájához méltón kialakul a reflex, és az alább részletezett eseménysor indul be. A népesség jelentős hányada megrohamozza a boltokat, hipermarketeket, minimum két kosárral áll a feladat elébe, képes még az utolsó pillanatokban is felvenni a kesztyűt a tomboló tömeggel, parkolóhelyért küzd és tülekszik, sorban áll iszonyúan hosszú, idegőrlő percekig, ezalatt utálja az előtte és mögötte állókat kollektíve, majd nem sokkal ezután már az egész emberiséget, továbbá addigra már az idegei is cafatokban lógnak, ezért jaj annak, aki az egész procedúra alatt az útjába merészel állni. Vannak olyan bátor/meggondolatlan (ki-ki döntsön kedvére) szülők, akik súlyosbítják a helyzetüket azzal (vagy esetleg nincs választási lehetőségük), hogy az utódok 18

2012/december

is részt vesznek a „kalandban”. Nos, az egy külön műfaj, külön tanulmány.

Néha az az érzésem, hogy ezek lehetnek azok az emberek, akik elfelejtik az olyan technológiai vívmányokat, mint például a hűtőszekrény, és annak mérhetetlenül praktikus része, a mélyhűtő. Értsd: ezekben megmarad az étel akár több napig is, így nem kell fejvesztve a mínusz egyedik órában megőrülni. Értem én, hogy nem lehet tudni, mit hoz a holnap, pláne azt nem, hogy három-négy nap múlva mi lesz, de tegyük fel, hogy három-négy nap múlva minden olyan lesz, mint most, ergo értelmetlen az élelmiszerek felhalmozása, de ha mégis megsemmisülne a Föld, a felhalmozott cukor, tej és kenyér ettől nem fog megóvni, de ez nem mindenkit zavar, így biztos, ami biztos alapon vásárol, az „azt sosem lehet tudni” alapon.

A hosszú hétvége előtti egy-két nap arra kényszeríti a gyengébb idegzetűeket, hogy fedezékbe vonuljanak, mert egy meggondolatlan lépés akár egy testrészbe is kerülhet, azt meg nyilván senki nem kívánja magának. Ráadásul, ha nem vagyunk elég szemfülesek és rátermettek, már csak a kifosztott, üresen ásítozó polcokra érhetünk oda, és csak a csalódás marad, és azt sem kívánja senki magának. Tehát akkor mi is az értelme ennek az egésznek?

A hosszú hétvége fogalma becsapós ám. Eleve az emberek jelentős hányada egy „sima” hétvége esetében is már hétfőn elkezdi vágni a centit, és csak az tartja benne a lelket, hogy „már mindjárt itt a hétvége”. A hétvége sok esetben úgy épül fel, hogy szombaton kipihenjük a hetet, vasárnap pedig a szombatot, és persze előre is kell pihenni, úgyhogy az egész átalakulhat egy komoly logisztikai feladattá.

A hosszú hétvége minimum három napig tart, de olyan, mintha mégsem annyi lenne, és ilyenkor előfordulhat, hogy zavart érzünk az időben, mert ugyanolyan gyorsan eltelhet, mint a rendes hétvége, és észrevétlenül megérkeztünk az utolsó nap estéjéhez, ami kiborító is lehet akár. Alapvetően a hosszú hétvégék egy ünnepnapot is magukban foglalnak, ezért sok esetben az egész hétvége azzal telhet, hogy takarítunk, főzünk a rokonok miatt, vagy egész nap utazunk a rokonokhoz, akik addig takarítottak és főztek miattunk, és ilyenkor kritizálni szigorúan tilos, mert a végén valaki pórul járhat, és a fáradt, és emiatt rendesen felbőszült atyánkfiai a fejünkbe húzhatják a leveses edényt, levessel együtt, amit szintén senki nem kíván magának. Összegezve: számomra a hosszú hétvégék előtti vásárlási roham is bekerült a megfejthetetlen dolgok halmazába, és lehet, hogy már így fogok meghalni, de igyekszem. Zárom soraimat. Kedves olvasóim, remélem, megkönyörültök rajtam, és nem kell nekiállnom csomagolni!

Kalász Veronika

Karrier

Ítélet

Vitaest egy régi-új képzésről

A Karrier Irodában idén bevezetett új programok közül úgy tűnik, a vitaestek nyerték el legjobban a hallgatóság tetszését. A korábban megrendezett, külföldi munkavállalásról szóló alkalom után, november 14-én a nemzetközi igazgatás BA és MA szakos diákok töltötték meg a kettes előadót egy kis közös gondolkodásra.

Az estnek három vendége volt: Dr. Szabó István oktatási dékánhelyettes, Üregi Bettina, MA diplomás öregdiákunk, aki jelenleg a Veszprém Megyei Kormányhivatal munkatársa, és jelen volt még Dr. Gerencsér Balázs is, a Közigazgatási Jogi Tanszék docense.

A programot dékánhelyettes úr kezdte, aki elméleti és stratégiai hátterét mutatta meg a két “új” szaknak. A bolognai rendszer bevezetésével kezdte el ugyanis

a két szak beindítását a kar, amely gyorsan alkalmazkodott az új képzésekhez, hiszen a megnövekedett közgazdasági órákat a Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet tanárai föl tudták venni, a többi tárgyat pedig a meglévő többi tanszék munkájába építették be.

Szó volt a szak elhelyezkedési lehetőségeiről, a BA szak a közigazgatásban, a szervezési-vezetési feladatok ellátásában, az MA pedig nemzetközi karrierre ad lehetőséget. Üregi Bettina másfél éve végzett mesterszakon, és már az utolsó egyetemi évében munkalehetőséget kapott otthonában, Veszprémben. Röviden bemutatta, hogy milyen munkakörben dolgozik és mit tudott hasznosítani a tanultakból. Évfolyamtársai között végzett spontán pályakövetési vizsgálatából az is kiderült, hogy a közigazgatás mellett a for profit és a civil szférában is elhelyezked-

tek a pázmányosok, akiknek értékét ők, az első évfolyamok végzettjei kell, hogy bizonyítsák.

A sort Gerencsér tanár úr fejezte be, akivel amolyan interaktív beszélgetést folytattunk: olyan sokakat érintő kérdések merültek föl, mint a nyelvtudás fontossága (vajon elég idegen nyelvű kurzus van-e a karon?), a munkáltatók hozzáállása (meglátja-e bennem a munkáltató a számára szükséges kvalitásokat?) vagy éppen az, milyen határterületekre (pl. rendészet) alkalmas még az itt megszerzett tudás.

A tartalmasan telt est fontos kérdéseket vetett föl, amiből - mi szervezők legalábbis ezt reméljük – sokra választ is kaptunk. A további kérdésekkel mindenkit várunk az irodában, a következő félévi vitaestekkel pedig az előadóban.

Sergő András

2012/december

19

P I L L A N A T K É P E K

itelet-pazmany.blog.hu

A

G Ó L Y A B Á L R Ó L