Forint emlékpénzek a 19. századból

A selmecbányai II. József altáró elkészültére kiadott ezüst 1 forintos emlékérme és ennek arany változata, 1878

75 éves a forint

Érme és érem, esetleg emlékérme vagy emlékpénz, illetve forgalmi érme emlékváltozata… Játék a szavakkal, gondolhatnánk, pedig ezek az apró szemantikai különbségek komoly jelentőséggel bírnak. A 19. század elejéig a fémből készült fizetőeszközöket általában pénznek hívták, néha régiesen monétának, az ezekre formában és anyagban egyaránt hasonlító, viszont a fizetőeszközként nem használatos darabokat, más célú numizmatikai emlékeket rendszerint medalnak. Egy korai, 1794-ben készült magyar nyelvű numizmatikai munkában, Keresztesi József szalacsi prédikátor kéziratában egyenesen az emlékeztető pénz elnevezést kapták, amely kifejezés remekül kifejezi készítésük célját: valamilyen történeti, politikai stb. esemény megörökítése a numizmatika eszköztárával.

A nyelvújítás korában alkotta meg valaki az érme (ér + me) kifejezést, majd hamarosan megjelent ennek változata, az érem szó is, az 1851ben kiadott a Legújabb szavak című könyvben többek között egyaránt megtalálhatók az érem, éremtan és éremtár kifejezések. Mindeközben a ma használt emlékérem (Medaille, Denkmünze) szinonimájaként a medál, emlékpénz kifejezéseket használták, egy időben feltűnt a fémer elnevezés is (fém + címer), de ez utóbbi végül nem nyert teret.

A század végére már kezdtek különbséget tenni a hivatalos terminológiában is: a koronaérték megállapításáról szóló 1892. évi XVII. törvénycikkben már következetesen érmének hívták a forgalmi pénzeket. Jelenleg is ez a szigorú különbségtétel jellemzi a szóhasználatot: a (pénz)érme (tsz. érmék) az a hivatalos fizetőeszköz, amelyet a jegybank (Magyar Nemzeti Bank) bocsát ki, értékét szavatolja, rajta megtalálhatók a kötelező formai elemek. Az (emlék)érem (tsz. érmek) viszont bárki által készíthető.

Annak ellenére, hogy a szabatos terminológia viszonylag későn alakult ki, a két műfaj, mióta egymás mellett léteznek, stilisztikailag mindig is elvált egymástól. Magyarországon a pénzverés ezer évre nyúlik vissza, az emlékérmek készítése viszont csak a középkor végén, az újkor elején kezdődött. Jelenleg a Magyar Nemzeti Bank három változatban bocsát ki forint címletű

Ferenc József és Erzsébet esküvőjére vert 2 forint címletű emlékpénz, 1854

2 Vereinsthaler címletű emlékpénz a Déli Vasút megnyitására, 1857 Ferenc József és Erzsébet ezüstlakodalmára vert emlékpénz, 1879

A kuttenbergi bányák megnyitására kiadott 2 forint címletű emlékpénz, 1887

érméket: a forgalmi érmék mellett emlékérméket és forgalmi érmék emlékváltozatait egyaránt gyártja megbízásából a Magyar Pénzverő Zrt. Ennek a gyakorlatnak a kezdetei a 19. századba, I. Ferenc József osztrák császár és magyar király korába nyúlnak vissza. Ekkor készültek elsőként emlékpénzek a birodalom területén.

A legkorábbi, 2 forint címletű emlékpénzt Ferenc József és Erzsébet esküvőjére verték 1854-ben, majd a következő, 2 Vereinsthaler (korabeli magyar nevén „egyleti” tallér) címletű ezüstpénz a Déli vasút megnyitására készült 1857-ben, majd 1879-ben I. Ferenc József és Erzsébet ezüstlakodalma alkalmából emlék kétforintost adtak ki, amelyen a peremirat kétnyelvű, ezért akár közös kiadásúnak tekinthető. 1887-ben a kuttenbergi (ma: Kutná Hora, Csehország) bányák újranyitása alkalmából készült 2 Gulden, azaz magyarul forint címletű emlékpénz előlapja megegyezik a forgalmi pénzekével, míg a tematikai oldalon a kuttenbergi Szent Borbálatemplom látható, alatta bányászcímer, keresztezett ék és kalapács, két oldalt MDCCCLXXVII évszám. Felül az értékjelzés és az ezüsttartalom, rendhagyó módon, betűvel szerepel: DVO FLOR és ARG PVRI, vagyis két forint és tiszta ezüst.

Magyar szempontból a legfontosabb Ferenc József kori emlékérme kibocsátására 1878-ban került sor, mégpedig a selmecbányai II. József altáró átadása alkalmából. Az altáró egy speciális bányászati szakkifejezést takar, amelynek lényege, hogy a völgyek aljából, a hegyek lábánál víztelenítő tárókat (ún. altárókat) indítottak a hegy gyomra alá, amelyek többnyire szintesek vagy enyhe lejtésűek voltak. A feladata az volt, hogy a felette elhelyezkedő területről a vizet összegyűjtse és elvezesse. Építésük igen költséges volt, és mivel belőlük hasznosítható érc ritkán került elő, több bányavállalkozónak kellett összefognia, hogy együtt finanszírozzák a kiépítését. Habár majd minden bányavidéken megtaláljuk ezeket a műveket, a legnagyobb ilyen jellegű alkotásnak a selmecbányai II. József altáró számított, amelyet közel 100 éven át építettek. Több ága van, hossza meghaladta a 16 kilométert. Befejezésekor Selmecbányán nagy ünnepséget rendeztek, amelyen maga Ferenc József császár és magyar király is megjelent.

A nevezetes eseményre természetesen emlékérmék is készültek forint címletben, azokkal megegyező pénzláb alapján. Előlapon a királyt megnevező köriratban az uralkodó portréja látható, alatta a vállszelvényben KB betűk, a körmöcbányai verde jegye, a hátlapon a tematikát megnevező körirat, középen vízszintes sorban a munkálatok megkezdésének és befejezésének (1782/1878) időpontja. Az érmék három különféle fémből is elkészültek: rézből, ezüstből, illetve néhány példányt aranyból is levertek. Az arany változatból jelenleg csupán két példány ismert a világon, az egyiket a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára őrzi, a másik 2018-ban egy prágai árverésen 440 000 eurós leütési áron kelt el.