Szlengszótár

Az emberi természet már csak olyan, hogy szeret a különféle tárgyaknak vicces, játékos, a megszokottól eltérő elnevezéseket adni. Ezek az alternatív elnevezések lehetnek általánosan használtak, vagy csak egy szűkebb közösségen belüliek. A pénzeknek is születtek elnevezései régen éppúgy, mint napjainkban. A mindennapokban százféleképpen nevezték általában a pénzt: dohány, suska, lé, lóvé, lovetta, zsé, zseton, zsozsó, zsozsetta, steksz, mani, peták, della, guba, gempa, gempalino, hogy csak néhányat említsünk, ahogy a külföldi fizetőeszközök vonatkozásában a maki a márkát, a dezső pedig a dollárt jelentette.

Bethlen Gábor ún. „kopasz” tallérjának előlapja, amelyen a fejedelem fedetlen fővel szerepel

„Ady”, azaz a lila színű 500 forint címletű bankjegy és a „zöld ezres”, más néven „Bartók”, előlapjukon Ady Endre, illetve Bartók Béla mellképeivel A magyar pénztörténetre vonatkozó középkori latin nyelvű forrásokban is megtaláljuk ezeket az alternatív elnevezéseket, alapvetően három formában. A pénz kaphatta nevét kibocsátójáról (pontosabban arról a személyről, aki a király nevében járt el), így keletkeztek a denarius Herricy bani, a moneta Misbani vagy a banalis Gurhes dictus elnevezésű pénzek, amelyekben nem nehéz felismerni a szlavón bánok, Kőszegi Henrik (1301–1309) és Ákos nembeli Mikcs (1325–1343), illetve Gurhes László kamaraispán (1323) nevét.

75 éves a forint

Az elnevezés utalhatott ugyanakkor a kibocsátás helyszínére is. A fentebb említett Kőszegi Henrik pénzeit Verőcén verték, így ezeket banalis Verocensis néven is emlegették, míg Ákos Mikcs zágrábi vereteit a város latin nevéről (Civitas Montis Grecensis) denarius Grecensisnek is hívták. Ezen pénzek esetében időnként névkapcsolással is találkozunk, amely moneta Zagrabiensis Mykzbani formában egyaránt utal a kibocsátóra és a verdének helyet adó városra. A denarius parvus Albensis, parva moneta Chogediensis, banalis de Clusuar, továbbá a moneta Syrmiensis névalakokban úgyszintén a pénzverdéknek helyet adó városok, illetve kamarák (Székesfehérvár, Szeged, Kolozsvár és a Szerémség) nevére ismerhetünk.

Az éremképi ábrázolásból szintén képezhették az adott pénzek elnevezését. A liliomos (denarius lyliatus), sasos (cum aquila) és keresztes (crucitus) elnevezésű

10 forint névértékű érme (1971), amelyet „mallér”nak is neveztek Ritkábban ugyan, de a „bémallér” kifejezést használták a 20 forintos pénzérmére (1983)

A „bélás”, vagyis az 1970 és 1995 között kibocsátott 2 forintos forgalmi érme

denárokat pontosan lehet azonosítani konkrét korabeli éremtípusokkal.

A felsorolt három rendszeren kívül egyéb jelzőkkel is elláthatták a pénzeket. Az értékre, illetve a minőségre utaló albus, bonus, malus és parvus (fehér, azaz ezüstös, jó, rossz és kicsi) elnevezés mellett találkozhatunk olyan általános kifejezésekkel, mint a királyi (regalis), új (novus) és magyar (Ungaricalis) stb. pénzek.

Hasonlóan színes képet mutat a 16–18. századi forrásokból ismert több tucatnyi, főként a legértékesebb ezüstpénzekre, a tallérokra vonatkozó pénzelnevezési gyakorlat, amely többféleképpen csoportosítható. A botos, csillagos, fogas, kétfejű sasos, medvés, oroszlános, kopasz és pallosos elnevezések éremképi eredetűek, de a pénzeket elnevezhették formájuk (szeges, szegletes és vagdalt), földrajzi eredetük (gréci=gráci) vagy kibocsátójuk (Fülöp, Mátyás, Leopoldus tallér) alapján. Az ón és vastallér megjelölés nyilvánvalóan rossz minőségükre utalhatott, hiszen a tallérok alapanyaga jellemzően ezüst volt, persze csak akkor, ha nem hamisítvánnyal vagy inflációs jellegű verettel állunk szemben.

Mária Terézia korában a 20 krajcárost kopfstücknek, a XVII krajcárost máriásnak, a VII krajcárost petáknak, a VI krajcárost susztáknak, a 3 krajcárost pedig garasnak nevezték. A hatkrajcárost egyszerűen hatosnak hívták, majd az osztrák értékű forint (1 forint = 100 krajcár) 1857. évi bevezetését követően róla keresztelték el a tízkrajcárost is hatosnak, mint a forint tizedrészét. (Korábban a 60 krajcáros a forint tizedrészét tette ki.) Természetesen a forint pénzrendszer éveiben is keletkeztek alternatív pénzelnevezések. Az „Ady” és „Bartók” elnevezésű bankjegyek a rajtuk látható Ady Endréről és Bartók Béláról kapták nevüket.

A bélás, azaz az 1970 és 1995 között kibocsátott, réznikkel ötvözetből készült 2 forint névértékű pénzérme hétköznapi bevett, nem hivatalos elnevezése valószínűleg a 19. században oly népszerű kalabriász nevezetű kártyajátékból származott, amelynek kései utóda az alsós, illetve az ulti. Itt a király és a felsős által alkotott kártyapárt hívták beau, belle, bella néven. A ’szép’, ’előnyös’ jelentéstartalom ment át aztán a két kártyalap kettősére, amelyből a köznyelvben a bélás elnevezésű számnév vált. A tíz forintost a börtönszlengben mallérnak hívták, mivel a francia–német ’baj’, ’szerencsétlenség’ jelentésű Mahleur, magyarul malőr szó alatt eredetileg a tízéves börtönbüntetést értették. Magától értetődik, hogy ezután a húszast – a bélás és a mallér szavak összevonásával – bémallérnak nevezték.