A rajnai forint

I. Lipót német-római császár, magyar és cseh király uralkodása idején (1659) került bevezetésre Magyarországon a krajcár alapú pénzrendszer

75 éves a forint

Míg Magyarországon a késő középkortól kezdve a számadásokat a százdenáros magyar forintban vezették, a szomszédos Ausztriában a 60 krajcár értékű rajnai forint, eredeti nevén rheinische Gulden honosodott meg. A rendszer gyökerei a 13. századi Tirolba nyúlnak vissza, ahol a denárnál nagyobb, garasszerű veretek jellegzetes, keresztet ábrázoló éremképe miatt a Kreutzer, magyarul krajcár elnevezést kapták.

A 15. században a krajcár értékű pénzek verése Ausztriában is meghonosodott, mellettük az évszázadok óta készült denárok (pfennig) értéke lesüllyedt, így másodrendű váltópénzzé váltak. A pfennigeket fontokban számították, a 240 darabos pfennigfont 60 krajcárt ért, míg a százdenáros magyar forint 75 krajcárral volt egyenértékű.

Még száz évvel korábban a Rajna-vidéki Köln, Trier és Mainz érsekei, mivel támogatták IV. Károly német-római császárrá választását, jutalmul aranypénzverési jogot (Goldmünzprivileg) kaptak. A rajnai aranyforintok (latinul florenus Rhenensis, németül rheinische Gulden) verése 1354-ben indult meg firenzei mintára, de annál némileg alacsonyabb súlyban és csak 23 ¼ karát finomságban. A 14–15. században jelentős szerepet töltött be a Rajna-vidék pénzforgalmában, de az aranyhiány miatt egyre csökkent az aranytartalma, így értéke is jóval alatta maradt a firenzei és a magyar aranyforintnak. Magyarországon nem volt jelentős a forgalma, de számítási pénzként osztrák hatásra hamarosan elterjedt.

A 15. század folyamán a rajnai aranyforint árfolyama hosszú időn keresztül 60 krajcár volt, vagyis egyenértékű a 240 denáros fontpfenniggel. Bécsben tehát áttértek a fontszámításról a forintszámításra, és ahogy korábban a magyar forinttal történt, ugyanaz esett meg a rajnai forinttal is: akkor is 60 krajcárt számítottak egy forintra, amikor a tényleges kurzus attól már eltért: megszületett hát a 60 krajcáros rajnai forint.

Mikor az osztrák krajcárok elkezdtek beszivárogni Magyarországra, velük érkezett maga a számítási rendszer is. Hamar stabil értékarány alakult ki a különböző veretek között, eszerint 1 magyar denár

Az I. Lipót nevére veretett krajcárértékű pénzek címletsora: 15, 6, 3, 2 és 1 krajcár

egyenlő volt 3 bécsi pfenniggel, valamint 4 magyar denár ért 3 bécsi krajcárt, tehát a magyar számítási forint 75 krajcárral volt egyenértékű. Ebből következik, hogy a „rénes forint” pedig 80 magyar denárt ért. A 17. század első évtizedeiben némiképp átrendeződtek a pénzértékviszonyok. A három krajcár értékű garas értékének növekedése folytán a rajnai forint 240 pfennig helyett 300 pfenniggel vált egyenértékűvé, ezt az értéket hívták „császári forintnak”, amely továbbra is 60 krajcárral volt egyenlő. Ennek az új forintszámítási rendszernek az az előnye is megvolt, hogy egyenlő értékű volt a magyar forinttal (1 magyar forint = 100 denár és egy magyar denár = 3 pfennig), ami megkönnyítette a krajcárrendszer magyarországi bevezetését.

Egy darabig párhuzamosan egymás mellett élt a két számítási mód, a denárokat továbbra is magyar forintban számolták, mígnem a rajnai – hazánkban magyarosan rhenes, rénusi vagy éppen rényes néven emlegetett – forint I. Lipót német-római császár és magyar király (1657–1705) uralkodása idején végképp átvette a hatalmat, mégpedig két okból. Az egyik nyilván részben politikai volt, vagyis a Habsburg uralkodóknak azon törekvése, amellyel az önálló rendszert mutató magyar pénzverést az osztrák örökös tartományok pénzverésének képére igyekeztek átformálni. A másik viszont kényelmi szempont volt: a közép és újkori ember számára nem a tízes számrendszer volt evidens, hanem a tizenkettes, ennek emléke él a tucat elnevezésben, illetve abban, hogy mind a német, mind az angol nyelvben a 11-nek és 12-nek önálló számneve van. A tizenkettes szám remekül volt használható a számításokban, mert osztói és többszörösei is speciálisak, ráadásul több osztója van, mint a tízesnek, hiszen míg az utóbbit csak kettővel és öttel lehet maradék nélkül elosztani, a tizenkettő osztói a 2, 3, 4 és 6 is. A hatvanas szám használatának is voltak korábbi gyökerei, hiszen a szomszédos Csehországban a például a 14–15. században a prágai garasokat Schockban számították, azaz hatvanasával, ami maradék nélkül oszthat tizenkettővel.

Tehát amikor I. Lipót az osztrák örökös tartományok mintájára 1659-ben a Magyar Királyságban is bevezette a krajcárrendszert, az ekkor készült címletek nyilvánvalóan már nem a százdenáros magyar, hanem a 60 krajcáros rajnai forinthoz illeszkedtek. Ez az oka annak, hogy a krajcárok címletei mai fogalmaink szerint olyan idegenül hatnak, hiszen nem a tízes számrendszerre épültek. A saját korukban viszont ez a rendszer számított logikusnak, ugyanis a 15, 6, 3 és 2 krajcáros címletekkel maradék nélkül osztható volt a 60 krajcáros forint.

A későbbiekben ugyan változott a címletek köre, a 18. század első felében megjelent a 30, majd a 20 krajcáros, de ezek szintén illeszkedtek a rajnai forint 60 krajcáros számítási rendszeréhez, mint ahogy az újabb, a magyar pénztörténetben korábban ismeretlen pénztípusok, a másfél krajcár értékű poltura és a fél krajcárnak megfelelő duarius is.