Az Osztrák–Magyar Monarchia forint bankjegyei

A Császári és Királyi Közös (Birodalmi) Központi Pénztár 1 forintos államjegye, 1888. július 1.

75 éves a forint

Az 1867-es kiegyezés nem hozott azonnal változást a jegybank működésében, mivel az Osztrák Nemzeti Bank 1866-ban lejárt szabadalmát, amelyet Magyarország is elfogadott, éppen akkor újították meg tíz évre. A jegybank harmadik szabadalma a papírpénzek fedezetére vonatkozóan előírta, hogy a pénzjegyforgalom 200 millió forintot meghaladó részét kötelező nemesfémmel fedezni. Az előírásoknak megfelelően az ércfedezetnek nagyobb részt ezüstből kellett állnia, azonban az 1870-es években az arany növekvő valutapolitikai jelentősége miatt a jegybank fokozatosan növelte aranykészletét. A harmadik szabadalom alatt nem került forgalomba újabb bankjegy, mivel egyrészt a korábbi bankjegyek forogtak, másrészt pedig az 1866-os államjegyek bankjegyekre való becserélése volt a jegybank egyik fő feladata.

Az Osztrák Nemzeti Bank 1877-ben lejárt szabadalmát követően Magyarország végre érvényesíthette a jegybankkal kapcsolatos alkotmányos jogát. Az 1878. évi XX. törvénycikk meghozta az Osztrák–Magyar Monarchia dualisztikus jellegének megfelelő megoldást, vagyis az Osztrák Nemzeti Bank átalakult Osztrák–Magyar Bankká, és mindkét államalkotó féltől tíz évre szabadalmat kapott. A bank kormányzóját az osztrák és a magyar pénzügyminiszter közös előterjesztésére nevezte ki az uralkodó. Bécsben és Budapesten egy-egy főintézet létesült önálló igazgatósággal, egy-egy alkormányzóval az élükön.

A bankjegyeknek fémpénzre való beváltási kötelezettségét természetesen az Osztrák–Magyar Bank szabadalma is tartalmazta, de a gyakorlatban az államjegyek teljes körű bevonásáig ez a szabály nem érvényesülhetett. Erre az időszakra esett az Osztrák–Magyar Bank első bankjegyeinek a megjelenése. 1880. május 1-jei keltezéssel 1881-ben kerültek forgalomba a 10, 100 és 1000 forintos címletek, amelyek felváltották az Osztrák Nemzeti Bank kibocsátásait. Ezzel párhuzamosan még nem szűnt meg az államjegyek forgalma. Az 1880-as években a Császári és Királyi Birodalmi Központi Pénztár államjegyei

A Császári és Királyi Közös (Birodalmi) Központi Pénztár 5 forintos államjegye, 1881. január 1.

tovább növelték a forgalomban levő papírpénzek mennyiségét, megjelenésük sorrendjében az 5, az 1 és az 50 forintos címletek.

1867 után mind a bankjegyek, mind az államjegyek jó minőségű papírra, újfajta réznyomásos eljárással készültek, ami lehetővé tette a korábbiakhoz képest egy árnyalatosabb, tónusosabb rajzolat megjelenítését mindkét oldalon. Az állam dualista jellegének megfelelően a pénzjegyek egyik oldalára német, a másik oldalára magyar nyelvű szöveg került, ugyanazzal az ábrázolással.

Az Osztrák–Magyar Bank 1888-ban életbe lépett második szabadalma új szabályokat tartalmazott a papírpénzek forgalomba hozataláról. Egyrészt ettől fogva a jegybank beszámíthatta a nemesfémfedezetbe az aranyvalutára szóló külföldi fizetőeszközöket (devizákat), másrészt, ha a bankjegyforgalom nemesfémmel nem fedezett része meghaladta az előírt mértéket, azután 5%-os bankjegyadót kellett fizetni. Erre az időszakra esett, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiának az ezüstalapú pénzrendszerről át kellett állnia az aranyalapúra, mivel a nagy kapacitással termelő amerikai ezüstbányák miatt az 1870-es évek végére lement az ezüst ára, és a monarchia ezüstérmeinek az értéke magasabb lett, mint a bennük levő ezüst értéke. 1892-től az új aranyalapú pénzrendszerre való áttérés kapcsán az a szerep jutott az Osztrák–Magyar Banknak, hogy stabilizálja az új valuta árfolyamát a többi aranyalapú valutához képest. A harmadik, 1900-ban kezdődő szabadalom idején kezdődött el az új pénznemre, a koronára szóló bankjegyek kibocsátása.

A korszak papírpénzeinek egészen 1918-ig a kék volt a jellemző színe, mivel a különféle fényképészeti eljárással készült hamisítványokkal szemben ez a szín volt a „legellenállóbb”. Ennek a színezésnek is köszönhető, hogy az 1880-as években kibocsátott papírpénzek 1903-ig forgalomban maradtak.

100 forintos bankjegy, 1880. május 1.