Egy merítésnyi papírgyári történelem

A Kossuth és Batthyány által aláírt díszoklevél

A Diósgyőri Papírgyár párizsi világkiállításra készíttetett látképe – a háttérben a Bükk helyett ábrázolt síkság a korlátlan terjeszkedési lehetőségeket volt hivatott szimbolizálni

75 éves a forint

Forintgyártást megelőző évek, történelmi visszatekintés

Magyarország legrégebbi múltra visszatekintő, de ma is működő papírgyárának, a Diósgyőri Papírgyárnak az elődjét, a diósgyőri papírmalmot 1782-ben alapította Martinyi Sámuel. Diósgyőr ekkoriban önálló település volt (egészen 1945-ig), idilli helyen, a Bükk lábánál, ahol adott volt a gyártás két fő hozzávalója, a fa és a Szinva patak vize. Az alapítás dátuma, amely kétségtelenül szerepel korabeli forrásban, ezzel együtt is inkább közmegegyezés tárgya, mint annyi más múltba vesző történelmi eseményé. Szintén erősen megkérdőjelezhető hitelességű, de anekdotaként fennmaradt Martinyi Sámuel kapcsán, hogy fiúörököse nem lévén, amikor Greutter Antal megkérte a lánya kezét, állítólag akkor hangzott el először az azóta sokszor hangoztatott mondat – nagyon más kontextusban, mint manapság: „Ugye, drágám, nekünk nem a papír számít, mi anélkül is szeretjük egymást.”

Ha végigtekintünk a gyár múltján, azon szinte történelemkönyvekbe illően végigkövethetjük Magyarország elmúlt közel két és fél évszázadának nagy gazdaságtörténeti folyamatait, jelentős fordulópontjait.

A gyár első évtizedei a 18. század végén és 19. század elején a hazánkban is kibontakozó iparosodás jegyében teltek, amely megteremtette a keresletet és a fejlődés lehetőségét. Noha a Habsburg Birodalmon belül erős szándék volt, hogy az ipari tevékenységek az örökös tartományok területén összpontosuljanak, lassacskán Magyarországon is megindult a technológiai fejlődés. A papírmalom, később papírgyár már kezdettől fogva a kisebb kapacitással kibocsátott minőségi termékek mellett kötelezi el magát, különleges vízjeles papírjairól válik ismertté.

1836-ban elhunyt Martinyi Sámuel, a papírmalmot 1842-ben eladták Fiedler Károlynak. Működése idején a gyár komoly fejlődésen ment keresztül. A reformkori Magyarországon ekkoriban indultak az ipari kiállítá-

A gyár ezüstérme az 1900-as Párizsi Világkiállításról, jobbra Kolba Mihály portréja

sok, melyek az ország saját iparának stabil megteremtését, a színvonal növelését voltak hivatottak szolgálni. Ebből a korszakból maradt fenn a gyár múzeumában becses kincsként őrzött díszoklevél 1846-ból, melyet a harmadik magyar országos iparmű-kiállítás alkalmából adott át a gyárnak a Magyar Ipartestület nevében, saját aláírásával Kossuth Lajos, mint választmányi igazgató és Batthyány Lajos, mint egyesületi elnök. Az oklevél tanúsága szerint a gyárnak az „iparmükiálitásra beküldött posta irda s fogalom papiroknak különös és a külföldieket fölül muló jósága által ... nagy ezüst érdempénzt” adományoztak.

Egy gyár története egyben családok története is: a tulajdonosok családjaié, valamint a gyárban dolgozóké, akiknek generációi örökítették tovább a mesterséget. A tulajdonosok közül mindenképpen kiemelkedik a Kolba-család, akik a 19. század második felében és a 20. század elején évtizedeken keresztül voltak jó gazdái az ekkor már igen jelentős üzemnek. A gyár 1878-ban került az iglói származású Kolba Mihály papíripari szakember tulajdonába, kinek személyében a magas szakmai tudás vállalkozói merészséggel, az új technológiákra való nyitottsággal párosult. 1890-ben Párizsban járt az Ipari Világkiállításon, ahol megvásárolta korának legmodernebb hengerszitás gépét, mellyel egy újabb korszakra teremtette meg a technikai fejlődés alapjait, ezáltal a papírmalom európai szintű gyárrá nőhette ki magát. Munkájának gyümölcse 1900-ra ért be: a Párizsi Világkiállításon a gyár ezüstérmet nyert merített papírjaival. A gyár nagy formátumú egykori tulajdonosának-vezetőjének íróasztala ma is tekintélyt parancsolóan áll a papírgyár múzeumában.

Az I. világháború, az Osztrák–Magyar Monarchia széthullása a tragikus események mellett egyet jelentett Magyarország önállóvá válásával, melynek fontos állomása volt, amikor a Magyar Nemzeti Bank 1924-ben megkezdte működését. Ekkorra a gyárat a nehézségek jócskán megtépázták, technológiája elavult, egyre nagyobb adósságot halmozott fel. Kolba Mihály fiai nagy összegű kölcsönért szerettek volna folyamodni, melynek fedezetét legnagyobb részben az állami megrendelés adta volna. Mivel nem jártak sikerrel, ezért más utat voltak kénytelenek választani: 1925-ben az addig családi tulajdonú gyár működési formáját részvénytársasággá alakították, amelyben a Magyar Nemzeti Bank szerzett többségi tulajdont, irányítási jogokat. Magát az ügyvezetést a Magyar Nemzeti Bank kérésére az Első Magyar Papíripar Részvénytársaság látta el, amely országos szinten koordinálta a hazai papírgyárak bel- és külföldi tevékenységét. Ezen a módon biztosítottá vált a gyár további sorsa, a nagy tőkeigényű technológiai fejlesztés, valamint a stabil megrendelések az 1926-ban bevezetett új magyar pénzpapírra, a pengőre.

Az olasz Fabriano papírgép préshengerei

Kézzel merített papír és a merítő szitán is látható vízjel

Az 1946-ot követő időszak, a „forint korszaka”

A diósgyőri papírgyár életében új korszakot nyitott az 1920-as évek második felében a részvénytársasággá alakulás, a tulajdonosi jogokat – közvetett formában, a Magyar Nemzeti Bankon keresztül, vagy az államosítás után közvetlenül – a magyar állam gyakorolta. Innentől kezdve a papírgyáré az ország egyik kiemelt stratégiai feladata: a magyar fizetőeszköz alappapírjának a gyártása, kezdetben a pengőé, majd 1946-tól a forinté, melyet a mai napig a papírgyárban előállított papírra nyomnak.

Az új politikai berendezkedés szellemében 1948-ban államosították a diósgyőri gyárat, majd 1963-ban a magyarországi papírgyárakat Papíripari Vállalat néven trösztként összevont szervezet egyik gyáregysége lett. Ezekben az évtizedekben a papírgyártás és -feldolgozás Magyarországon jelentős iparág volt, a Papíripari Vállalat 12 papírgyárat, saját kutatóintézetet, valamint egy gép- és alkatrészgyárat fogott össze.

Az 50-es években települési szinten is hatalmas a változás: Diósgyőr ekkor már Miskolc része, a nehéziparáról ismert város lakossága a városba áramló munkásoknak köszönhetően ugrásszerűen megnőtt. A papírgyár dolgozói létszáma a 70-es években volt a csúcson, ekkor meghaladta a 450 főt. A dolgozók legnagyobb része a papírgyár körül már a 19. század második felétől kialakuló papírtelepi kolóniában élt, papírgyári lakásokban. A gyárnak – az akkori trendeknek megfelelően – ekkoriban volt saját étkezdéje, könyvtára, óvodája, üdülője, művelődési háza. A gyár és a dolgozók szoros szimbiózisa hozzájárult ahhoz, hogy az újabb generáció tagjai is szívesen válasszák munkahelyül a papírgyárat, korán magukba szívják a szakmai ismereteket, majd továbbfejlesszék azokat. Ma is van olyan kollégája a gyárnak, akinek felmenői több generációra visszamenőleg papírgyári dolgozók voltak.

A rendszerváltást követően a magyarországi papírgyárak nagy része bezárt; volt idő, amikor csak Dunaújvárosban és Diósgyőrben gyártottak papírt. A dunaújvárosi az általános papírtermékek, a diósgyőri gyár pedig a biztonsági papír – bankjegy, okmányok alappapírja – gyártására rendezkedett be, így a rendszerváltás megrázkódtatásai közepette is meg

A Diósgyőri Papírgyár, egyben a Papírmúzeum főbejárata

tudott maradni. Sorsa – részvénytársasági formában – 1993-tól kezdve ismét összefonódik az MNBvel, ugyanis a jegybank tulajdonában lévő Pénzjegynyomda lesz a papírgyár 100%-os tulajdonosa.

Az 1990-es évek elején nagy feladat állt a tulajdonos és a gyárvezetés előtt: a szocializmus évei után rövid idő alatt szükséges a technológiai fejlődés „utolérése”, a profiltisztítás és a minőségbiztosítási színvonal emelése, megrendelői piacok felkutatása. A korábbi korszak lezárásának mintegy szimbóluma a gyár látképét évtizedeken át meghatározó, 74 m magas, évek óta használaton kívüli – még a széntüzeléses korszakból maradt – kéményének a lebontása 1995-ben.

1996-ban az MNB jelentős értékű beruházást hajt végre: az olasz Cartiere Miliani Fabriano által tervezett papírgép és hozzá kapcsolódóan új kiszerelői gyártósor kerül kiépítésre.

A fejlesztések szükségessé tették egyéb kiszolgáló rendszerek rekonstrukcióját is, így gyakorlatilag a teljes üzem átalakult. A munkálatok 1997-re fejeződtek be, a technológia ezáltal alkalmassá vált az új bankjegysorozat alappapírjának gyártására. Ugyanezen év július elsején már kibocsátásra is kerül az akkori modern technológiával készülő vízjeles, biztonsági szálas, jelzőrostokat tartalmazó, tízezer forintos bankjegy.

A kétezres évek elején az exporttevékenység bővülése a leglátványosabb változás a gyár életében. Bár különböző termékek (útlevél, okmányok) exportjára korábban is sor került, 2002 márciusában gyárt először a papírgyár külföldi bankjegypapírt, a grúz larit. Szintén ebben az évben nyeri el a minősített NATO-beszállítói címet. 2002-ben, az alapítás évének 230. jubileumán a papírgyár hosszú történelmének is adózik a Papírmúzeum megnyitásával a gyár bejáratánál található fogadóépületben. Képek, makettek, ábrák, oklevelek, hiteles dokumentumok, korabeli minőség-ellenőrző eszközök és a jelenlegi gyártási folyamatot bemutató filmanyag is segíti a látogatót, hogy teljes képet kapjon az egyik legrégebbi szakma technológiai fejlődéséről és a Diósgyőri Papírgyár múltjáról egyaránt.

A Diósgyőri Papírgyár működésében a hangsúly azóta is a folyamatos fejlődésen van a rohamléptekkel változó világban. A gyár számos nemzetközi tanúsítványt szerzett meg és újít meg folyamatosan. Ma modern technológiával, automatizált körülmények között történik a világszínvonalnak megfelelő biztonsági papírok gyártása, így napjainkban a DIPA a világ minden részén elismert szereplője a biztonsági iparágnak. Vevői között tudhat nagy presztízsű központi bankokat és azok biztonsági nyomdáit; számos ország bankjegy, útlevél és dokumentum alappapírjait gyártja Európától Afrikán át egészen az ázsiai térségig.

Az elmúlt évszázadok „receptje”: jó üzleti érzék, szakmaszeretet, hozzáértés, alkalmazkodóképesség, és nem utolsósorban a dolgozók kreativitása, agilitása és mesterségbeli tudása. Ez az az erő, amely a gyárat ennyi éven át megtartotta és nemcsak ipartörténeti emlékké, hanem modern kori büszkeségünkké formálta – amit mind a mai napig táplál a nagy múltú gyár iránti lojalitás és a közösség ereje.

Barna színnel: DIPA termékek a világban