Az első forint bankjegyek gyártása

A 10 forintos címlet elő- és hátoldala

A 100 forintos címlet elő- és hátoldala

75 éves a forint

A második világháborút követő hiperinfláció elleni harc fontos eszköze volt az 1946 augusztusában kibocsátott új valuta, a forint. Elsőként a tíz- és százforintos címlet látott napvilágot. E bankjegyek átmeneti időtartamra, ofszetnyomással készültek és néhány évig voltak csak forgalomban (a tízforintos címlet 1946. augusztus 1-től 1948. március 31-ig, míg a százforintos 1946. augusztus 7-től 1951. május 1-ig).

Kibocsátásuk idején már megkezdődtek a bonyolultabb nyomdai eljárást igénylő, munkaigényesebb, de kevésbé hamisítható metszetmélynyomásos technikával készülő bankjegyek tervezési és előkészületi munkái.

Ebben a párhuzamosan indított gyártásban volt egy tudatosság a Nemzeti Bank részéről: az ofszetnyomott változat gyártása gyors volt, hamar képes volt kielégíteni a készpénzigényeket, visszaállítani a magyar fizetőeszközbe vetett lakossági bizalmat, illetve tudatosítani, hogy az ekkor már az értéktelenséggel szinonim „pengő” használatot az értékes „forint” szó váltja. Viszont, mire a hamisítók feleszméltek volna, és elronthatták volna a frissen megszerzett stabilitását

A vízjel mintázata

az új pénznek, már rendelkezésre állt az akkori technikai szinten magas védelmi színvonalú, megfelelő mennyiségű metszetnyomtatott bankjegy!

Mindkét címlet a Diósgyőri Papírgyár vízjeles papírjára készült utólagos enyvezéssel. Érdekessége a dolognak, hogy ugyanazt a papírmerítő hengert használták a gyártáshoz, amit az 1926-os első pengősorhoz is. (MNB betűjellel átmenő vízjellel ellátott papíros.) Tervezőjük és a százforintos címlet hátoldali motívumának metszője Horváth Endre grafikusművész volt, a Pénzjegynyomda művészeti igazgatója, míg a portrérajzokat Füle Mihály grafikusművész készítette.

E bankjegyek motívumvilágát vizsgálva a felszínes szemlélő könnyen eshet abba a hibába, hogy a sarló és kalapács megjelenését a Rákosi-korszak jelképeiként azonosítja, ám azonban erről itt szó sincs! (Ne feledjük: a kommunista párt térnyerése évekkel később történik.) Ezek az „előképek” nem egyébről, mint az örök értékekről, az értékteremtő munka két pilléréről: az iparról és a mezőgazdaságról szólnak. Ezekkel a szimbólumokkal egy háború és infláció sújtotta ország újjáépítésének idején tervezőként nem lehetett „melléfogni”.

Hogy mennyire időtlen és politikától független szimbólumokról van szó, azt már a Kossuth megrendelésére Philadelphiában acélmetszettel nyomtatott ötforintos „bankjegy” képi megjelenése is mutatja. Az emigrációban elkészített – forgalomba nem került – papírpénz központi, hangsúlyos motívuma a kalapácsot tartó kéz volt. Nem tudjuk biztosan, hogy Horváth Endre bankjegytervező számára mennyire jelentett előképet a majd’ száz évvel korábbi metszet, de a hasonlóság nyilvánvaló. Mindazok a jelképek, amelyek az amerikai bankjegymetsző cég nyomdájából kikerült címleten megjelennek – nyilván a megrendelő kívánságának megfelelően – felbukkannak a pengőkorszak utáni forint bankjegyeinken is: a Kossuth-címer (a Szent Korona nélkül), a kalapácsot tartó kéz, a nőalak sarlóval és a háttérben – vagy éppen hangsúlyosan – a búzakalász-csomó. Egy korabeli újság, a Magyar Rádió 1946. július 19-i számában Ahol a forint készül címmel részletesen beszámol az új címletek gyártásáról:

Horváth Endre ceruzarajza a 100 forintos hátoldalához. Egy korabeli újságcikk arról számolt be, hogy az erőteljes kéz modellje Nagy István bokszbajnok volt.

Füle Mihály rajzai a bankjegyeken megjelenő modellekről. Kit is takar a bankjegyeken látható férfi-, illetve nőalak? Mindkét személy az akkori Pénzjegynyomda dolgozója volt: a tízforintos férfialakjához Pfeffer Mihály gépmester állt modellt, a százforintos női profilja Tőkés Jánosné Várszegi Gizella dolgozóé.

„Augusztus elsejével mindannyiunk élete talán legnagyobb fordulópontjához érkezik a felszabadulás óta. Ekkor indul meg az a nagyarányú stabilizációs folyamat, amelynek első látható eredménye a forint lesz. […] Az infláció megszűnésével kedvezőbb helyzetbe kerül a Pénzjegynyomda is, amely az utolsó két év alatt többet dolgozott, mint békében kétszáz év alatt.”