Az első átfogó bankjegycsere a forint történetében

Leghosszabb ideig az 1947-ben kibocsátott 100 forintos volt forgalomban

Hamisítványok az 1980–90-es évekből (archív fotók)

75 éves a forint

Az 1946. augusztus 1-jén bevezetett fizetőeszközünk a forint, bankjegycímletei hosszú évtizedeken keresztül szolgáltak a használók megelégedésére, a kibocsátó Magyar Nemzeti Bank számára – a bankjegyek szempontjából – ideális körülmények közepette. Az esetleges hamisítók eszköztára szegényes volt, mivel a politikai okokból ellenőrzött nyomdákban az illegális bankjegymásolatok készítése nem volt lehetséges. A fénymásológépek még nem léteztek, az irodai sokszorosításhoz legfeljebb indigót használtak.

A bankjegyeket elsősorban az „utca embere” használta, elsősorban pénztárakban kapták és fizettek vele, automatákkal, gépekkel azonban sosem „találkoztak”. A hamisítások elleni védettségről, tartósságról a gyapotból készült bankjegypapír és a különleges nyomtatási eljárás gondoskodott, melynek egyik érdekessége az volt, hogy nedves papírt használtak annak érdekében, hogy a papírra olyan vékony vonalakból álló, de magas festékréteg kerüljön, ami száradást követően jól tapintható.

A technikai fejlődéssel összhangban azonban a 80-as években jelentősen megváltoztak a bankjegyekkel szembeni elvárások. A bankokban a bankjegyek kézi számlálását, szemmel történő ellenőrzését kezdték felváltani az összetett optikai és fizikai vizsgálatok végzésére képes nagy teljesítményű bankjegyfeldolgozó gépek. Az irodákban megjelentek az első, akkor még fekete-fehér fénymásológépek, majd a 90-es évek elejétől a színes fénymásológépek – amelyek megvásárlása a volt szocialista országok számára addig tiltólistán szerepelt –, már a hamisítók figyelmét is felkeltették.

A közel ötven évig tartó állandóságot felváltó gyors technikai fejlődés olyan elvárásokat támasztott, amelynek a még évtizedek múltán is esztétikus bankjegyek műszakilag már egyre kevésbé tudtak megfelelni. Ezért a Magyar Nemzeti Bank az 1990-es évek közepén megkezdte az avulófélben lévő forint bankjegycsalád átfogó, minden címletre kiterjedő cseréjének előkészítését.

A csere nemzetközi összehasonlításban is páratlanul összetett feladatot jelentett. Közel ötven évvel a forint születése után, a kibocsátásig vezető út minden szakaszában szükség volt változtatásra. Korszerűbb, új tematikájú sorozatot, új méretben, új biztonsági elemek rendszerével, új papírgépen gyártott papírra, új technológiával kellett újabb nyomdagépeken előállítani.

Döntés született arról, hogy a forintbankjegyek papírját továbbra is Európa egyik legrégebbi hagyományokkal rendelkező biztonságipapír-gyára, a DIPA Zrt. készíti Diósgyőrben, a nyomtatást pedig a Pénzjegynyomda Zrt. végzi Budapesten.

A DIPA-ba új, korszerű technológiát képviselő olasz, Fabrianóban gyártott papírgépet telepítettek, a nyomdába pedig az ipartörténeti értéket képviselő, már muzeálisnak tekinthető nyomdagépeket, korszerűbb, pontosabb és immár „száraz-technológiájú” nyomtatást lehetővé tevő használt, de felújított svájci metszetnyomó gépekre cserélték.

A technológia korszerűsítésével párhuzamosan a Magyar Nemzeti Bankban körültekintő előkészítés során születtek döntések az új forintbankjegyek koncepcionális kérdéseiről, így elsők között, a sorozat címleteiről és a költségek szempontjából optimális, egyező méretéről, valamint az azonosítást megkönynyítő, ugyanakkor a hamisítást megnehezítő biztonsági elemek lehetséges köréről.

A tematikáról szóló döntés előkészítése során több lehetőséget is megvizsgáltak: történelmi személyiségek, sportolók, művészek, írók, zeneszerzők portréi vagy mindezek vegyesen kerüljenek az új bank-

jegyekre? Ez a rendszerváltáshoz közeli években – a lehetséges személyekkel kapcsolatos közmegegyezés érdekében – rendkívül körültekintő előkészítést igényelt. Sok egyéni javaslat érkezett a hátoldali képekre is, így pl. lovas csatajelenet áldozatokkal, vagy egy temetési jelenet ábrázolása.

A döntés megalapozottságát segítette egy, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke által megbízott, történészekből álló tanácsadó testület, amely végül a magyar pénzkibocsátáshoz is köthető történelmi személyiségeket ábrázoló sorozat mellett foglalt állást azzal, hogy a bankjegyek hátoldalára az egyes személyekhez köthető helyszíneket, jeleneteket ábrázoló képek kerüljenek.

A sorozat grafikai tervezésével a Magyar Nemzeti Bank három, különböző generációt is képviselő, a bankjegyek tervezésében jártas, a gyártás technológiá-

Bankjegypapírgyártó gép Diósgyőrben, és a 10 000 forintos bankjegy nyomtatása a Pénzjegynyomdában (archív fotók)

Lengyel György, Vagyóczky Károly és Füle Mihály 1000 forintos tervei ját is ismerő grafikust bízott meg: a fiatal, korábban a Pénzjegynyomdában dolgozó Lengyel Györgyöt, a nyomda grafikai-tervező részlegét akkor irányító, a korábbi 1000 és 5000 forintos bankjegyeket tervező Vagyóczky Károlyt, valamint a már nyugdíjas Füle Mihályt.

A tervek szakmai értékelését követően Lengyel György közreműködésével Vagyóczky Károly feladata lett a végleges elő- és hátoldali képi elemek megkomponálása. Ehhez azonban még hosszú út vezetett, tekintettel arra, hogy ekkorra már a grafikai tervezéssel egyenrangúvá vált a mérnöki munka, azaz a korszerűséget biztosító műszaki megoldások „beépítése” a bankjegyekbe. A fejlesztő munkát a hazai okmány- és bankjegygyártás, valamint kibocsátás szakértőiből álló tanácsadó testület koordinálta. Az új bankjegysorozat biztonsági elemeinek rendszere úgy került kialakításra, hogy az egyrészt megnehezítse a hamisításokat, másrészt a felhasználók teljes köre, így a lakosság, a pénztárosok és a gépek számára is lehetővé tegyék az egyes címletek azonosítást, a bankjegyek kezelhetőségét.

Az új bankjegyek kibocsátása 1997-ben kezdődött azokkal a címletekkel, amelyek a korábbi sorozatban nem szerepeltek. Elsőként az akkor legnagyobb értékű címlet, a 10 000 forintos, majd a bankjegyek gyártásának rendkívül gyors ütemével összhangban a 2000 és a 200 forintos bankjegyek kerültek forgalomba, végül sorrendben az 1000, 500 és 5000 forintosokkal fejeződött be az elhatározott cserefolyamat 1999 áprilisában.

1999-ben további tartalékcímlet gyártásáról döntött az MNB. Ez volt a sorozat későbbi – és jelenleg is – legmagasabb címletértékű bankjegye, a 20 000 forintos. A címlet a gazdaság készpénzigényének növekedésével összhangban csak 2001 elején került forgalomba – a gyűjtők örömére 1999-es gyártási évszámmal.

1999-es gyártású 20 000 forintos bankjegy

Az 500 forintos bankjegy képe természetes és UV-A fényben