1 minute read
4.23. Felügyeleti tevékenységből származó bevételek
Az emlékérmék és a bevont forgalmiérmék értékesítéséből származó eredmény alapvetően az emlékérme-kibocsátási program függvénye, nagyrészt az eladott emlékérmék értékesítéséből származó bevétel és a névértékük kivezetéséből eredő ráfordítás különbségéből adódik. A kapcsolódó bevétel és ráfordítás közel azonos, mert megállapodás alapján az emlékérmék értékesítése névértéken történik a Magyar Pénzverő Zrt. felé, kivéve, ha a gyártási költség meghaladja a névértéket (jellemzően aranyérmék esetén). A 2020-ban elért eredmény nagy része az I. Ulászló aranyforintja aranyérme kibocsátásából származott.
A pénzügyi támogatások soron szakmai szervezetek, alapítványok, valamint karitatív célú és egyéb szervezetek részére nyújtott támogatás szerepel. 2020-ban az MNB 2,4 milliárd forintot nyújtott támogatásként, ami 1,1 milliárd forinttal elmaradt az előző évi értéktől. A két legjelentősebb tétel a PSFN Kft. éves működésére ‒ a társaság elfogadott pénzügyi terve alapján ‒ kifizetett 0,9 milliárd forint, amelyből december végén ugyanakkor 0,6 milliárd forint fel nem használt támogatást visszautaltak, valamint a Pénziránytű Alapítványnak kifizetett 0,4 milliárd forint volt.
Az egyéb bevételek és ráfordítások között jellemzően kapott és fizetett bírságok, kötbér, valamint kártérítés szerepelnek. Az egyéb bevételek nagy része 2020-ban NHP-szerződésekkel kapcsolatban szankció miatti büntetőkamat-bevételekből származott.
Er.kim. sora Megnevezés
Felügyeleti díjbevétel Bírságbevétel és eljárási költségtérítés Igazgatási szolgáltatási díj és hatósági vizsgadíj Felügyeleti követelésekre befolyt késedelmi pótlék Hatósági eljárásból származó egyéb bevétel
V.3. Felügyeleti tevékenységből származó bevételek
millió forint
2019 2020 Változás
11 336 16 642 5 306 1 748 3 047 1 299
417 172 -245
7
8 3
6
-4 -2
13 516 19 870 6 354
A felügyeleti tevékenységből származó bevételek legjelentősebb tétele a díjfizetésre kötelezett intézmények által fizetendő felügyeleti díj. 2020-ban az éves alapdíjak, valamint az esedékes negyedéves változó díjak előírásából 16,6 milliárd forint bevétel származott, amíg a 2019-ben megállapított díjkötelezettségekből 11,3 milliárd forint. A növekedés oka elsősorban az, hogy januárban módosultak a felügyeleti díjkulcsok, ami a banki tevékenység után fizetendő felügyeleti változó díj emelkedését okozta. Az MNB által határozatban kiszabott bírságok és költségtérítések bevétele 3 milliárd forintot tett ki.