JEZSUITA MAGAZIN
2017. május A SZÍV – JEZSUITA MAGAZIN BORITO_BORITO _NYOMDA.indd 2-3
2017. MÁ JUS
Ára: 720 Ft
A SZÍV lelkiség, k ultúra, önismere t
Interjú Dyekiss Virág néprajzkutatóval
OTTHON: ahol megéljük a teljességet 2017.04.26. 10:04:34
A SZÍV – jezsuita lelkiségi, kulturális és önismereti magazin Megjelenik havonta. 103. évfolyam, 5. szám Nytsz: B/EL/39/1990 ISSN 0866-1707
Alapította: Bíró Ferenc SJ 1915-ben. Laptulajdonos: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya. Kiadja: Jezsuita Kiadó H-1085 Budapest, Horánszky utca 20. Telefon: 06 30-486-6531 Honlap: www.asziv.hu E-mail: asziv@jezsuita.hu
TARTALOM RÁLÁTÁS MOZAIK .................................................................................................................. 10 VISSZAADNI AZ EMBERSÉGET
Migránsok, menekültek, letelepültek............................................................................ 11
MANILAI KAPCSOLAT
Filmforgatás életközelben................................................................................................. 14
INTERJÚ AMIKOR MEGÉLJÜK A TELJESSÉGET
Interjú Dyekiss Virág néprajzkutatóval......................................................................... 18 Főszerkesztő: Horváth Árpád SJ Felelős szerkesztő: Tábori Kálmán Olvasószerkesztő: Szigeti László Kiadói asszisztens: Marton Klára Szerkesztőbizottság: Bárdosy Éva, Bartók Tibor SJ, Dyekiss Virág, Hojdák Gergely, Lázár Kovács Ákos, Nemeshegyi Péter SJ, Patsch Ferenc SJ, Sajgó Szabolcs SJ, Szabó Ferenc SJ, Török Csaba. Grafikai tervezés: Köllőd Márton A címlapon: Dyekiss Virág Címlapfotó: Orbán Gellért Lapterjesztés és marketing: Dudás Tamás Telefon: 06 30 452 8141 E-mail: asziv@jezsuita.hu
NAGY KÉRDÉS AMIT NEM LEHET PÓTOLNI Mire képes a szociális ellátás................................................................................. 24 VISSZA AZ ATYAI HÁZBA
Otthonunk teremtésvédelmi szemmel.........................................................................29
ALAPGONDOLAT ISMÉTLÉS AZ OTTHONOSSÁG ANYJA......................................................... 31 HOL ÉRZI OTTHON MAGÁT EGY TENGERÉSZ
Hétköznapok, ünnepek szárazföldön és vízen...........................................................34
NINCS HOL LEHAJTANIA A FEJÉT
– avagy miért nem lehetünk otthon Európában?......................................................37
ÉDENTŐL KELETRE
Győrffy Ákos a hazáról, az otthontalanságról és a gyerekkorról......................... 42
Megrendelhető a szerkesztőség postai, illetve e-mail címén vagy telefonon. A nyomtatott változat előfizetése Magyarországon: Egy évre 6640 HUF Fél évre 3420 HUF Támogatói előfizetés: 9990 HUF A külföldi megrendelések időtartama minden esetben 1 év. Romániából 94 RON, Szerbiából 2160 DIN, egyéb európai országokból 58 EUR, Kanadából 86 CAD, minden más országból 82 USD. Bankszámlaszám: 10700024-68730776-51200002.
FORRÁSOK MESTER, HOL LAKSZ?....................................................................................... 48
ÉRTJÜK EGYMÁST? A SZERETET SZERETETET GERJESZT – DE HOGYAN?.............................52
OTTHON NINCSENEK EGYSZERŰ RECEPTEK
Ferenc pápa hagyományos és új tanítása a családról és a házasságról......... 54
KULTÚRA
SZÁZ ÉVE ELLA FITZGERALD...................................................................................57
ÖRÖKSZOMBAT
Péterfy-Novák Éva Egyasszony című könyve – Tenki Réka előadásában.......... 58
SE LETÁMADÁS, SE FELTÁMADÁS
Digitális formában megvásárolható és előfizethető a www.digitalstand.hu/asziv és a www.dimag.hu/magazin/A_Sziv címen
Nyomda: Generál Nyomda Kft., 6728 Szeged, Kollégiumi út 11/H Felelős vezető: Hunya Ágnes
Jézus, Alföldi Róbert és a többiek....................................................................................62
ELTÁVOLÍTANI A SZEMÉLYISÉGET Beszélgetés Szvoren Edina íróval......................................................................... 64 KÖLTÖZÉS AZ ÉLET Filmajánló: Anyám és más futóbolondok a családból............................. 66 AZ OTTHON MELEGE......................................................................................... 68
EGYTŐL TÍZIG BESZÉLGETÉS BELLOVICS GÁBOR JEZSUITÁVAL................................... 69
KÉPMEDITÁCIÓ KIÜRÜLT EDÉNYEK.............................................................................................. 70
18.
AMIKOR MEGÉLJÜK A TELJESSÉGET – Interjú Dyekiss Virág néprajzkutatóval
42.
Győrffy Ákos a hazáról, az otthontalanságról és a gyerekkorról
58.
Örökszombat Az Egyasszony című előadásról
69.
Hol lehetünk otthon?
Az otthon az egyik legkedvesebb szavunk, általában a meghittség érzései jelennek meg a szívünkben már a hallatára is. A templomunk által szervezett házassági felkészítőn meg is kérdeztem a fiatalokat, nekik milyen képek jönnek be elsőre az otthonukkal kapcsolatban. Ilyeneket válaszoltak: húsleves, a nagymama virágoskertje, fonott kalács, cirmos cica, az otthoni harangszó, rorátemisék, a meggyfák fehérre meszelt törzse a széles főutcán, a gondosan ápolt falusi temető. A Názáreti Jézusnak is volt otthona: a nevében is jelzett város, ahol édesanyjával és Józseffel élt. És voltak bőven közeli rokonai és ismerősei is, akiket az evangéliumok a testvéreiként említenek. Mint ahogy József, Jézus is ács volt, az otthont adó házak tetőszerkezeteinek építésén dolgoztak éveken át. Nagy építkezéseket akkoriban a rómaiak végeztettek a környéken. Talán ez is rávilágít arra, hogyan tudott Jézus a római századossal olyan könnyedén beszélgetni, amikor elhangzott a szentmisékből is jól ismert mondat: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd...” (Mt 8,8). Lukács evangéliumában már tizenkét évesen így nyilatkozik Jézus: „Nem tudjátok, hogy nekem Atyámnál (Atyám dolgaiban?, házában?) kell lennem?” (2,49). Jézus otthonképe tahát egészen kitágul, és nyilvános működése elején az apostolok kérdésére, hogy „Mester, hol lakol?”, a válasz csak ennyi volt: „Jöjjetek, és meg fogjátok látni!” (Jn 1,39). Az evangéliumok említik Mártát, Máriát és Lázárt is, akiknek az otthonában Jézus időről időre megpihent (Lk 10,38; Jn 11–12). Az otthon csak gyermekkorunkban adatik meg magától értetődően, de ez is csak nagyon jó esetben. Egy felnőtt ember számára az otthonteremtés folyamatos feladat. Ha közelebbről meg szeretnénk határozni, hogy mitől is válhat a hely, ahol éppen tartózkodunk, valóban az otthonunkká, a meghittség fontos kulcsszó lehet számunkra. Ahol meghittséget élhetünk meg saját magunkkal és a környezetünkkel, ott érezhetjük otthonosan magunkat. Nagyon sokatmondó a végső reményünk szempontjából, ahogy Jézus az örökkévalóságról is úgy beszél, mint egy helyről, ahol vele lehetünk: „Atyám házában sok hajlék van, [...] elmegyek helyet készíteni nektek. [...] Magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14,1–4). Az evangéliumok fényében tehát az otthonteremtés nem is annyira házépítést vagy bútorok beszerzését jelenti, hanem olyan életkeretet, ahol és ahogyan egészen közel élhetjük meg magunkat Jézushoz. Krisztus közelsége a legbiztosabb lakhelyünk. Horváth Árpád SJ főszerkesztő
EGYTŐL TÍZIG Bellovics Gáborral
5
Fotó: FORTEPAN
RÁLÁTÁS
MANILAI KAPCSOLAT Filmforgatás életközelben Manilában működik az ACAY ifjúsági misszió (Association Compassion Asian Youth Missions Philippines), melyet a Mária Misszionáriusai szerzetesrend alapított. Az elhivatott közösség veszélyeztetett és hátrányos helyzetben élő fiatalok számára teremt esélyt a teljes életre. Olyan fiatalokkal foglalkoznak, akik szociális helyzetük vagy gyermekkori traumáik miatt segítség nélkül már képtelenek lennének normális életet élni. A Shoeshine stábja e misszióról forgatott filmet, melyet Faces of Love (A szeretet arcai) címmel mutatott be néhány hazai mozi áprilisban. Huszár Domonkos rendezővel, Bazsik Ádám producerrel és Farkas Ferenc operatőrrel beszélgettünk. Belevágtatok a film megvalósításába, pedig elsőre nem aratott osztatlan sikert az ötlet, hogy a Fülöp-szigetekre utazzatok. Huszár Domonkos: Két éve találkoztunk először Fabian Edit Mirjam magyar származású misszionárius nővérrel. Ő akkor azt kérte tőlünk, hogy készítsünk egy dokumentumfilmet a Manilában működő ifjúsági missziójukról. Az első gondolatunk az volt, 14
A SZÍV
hogy menjen, aki akar... Távolinak éreztük magunktól a Fülöp-szigetek világát. Aztán a meghívás csak nem hagyott nyugodni, látszott, hogy még hónapokkal később is foglalkoztat bennünket. Úgy gondoltuk, hogy Istennek tényleg lehet valami terve ezzel. Kilenc hónapnyi előkészület kezdődött, amiben benne volt partneri kapcsolatok építése, egy közösségi finanszírozású kampány és mindenféle ismeretszerzés. Aztán ta-
valy szeptemberben ott álltunk indulásra készen a repülőtéren. Farkas Ferenc: Mirjam nővér kapta a hivatásgondozás feladatát a manilai missziós közösségben. Ő pedig arra gondolt, hogy ideje lenne készíteni egy átfogó filmet, ami kedvet adhat a világ más részein élő fiataloknak az önkéntességhez, de a hivatásébresztésben is komoly szerepe lehet.
is, hogy Isten helyet kapjon a tervezésben. Még ha ez esetleg meg is nehezíti a gyártást. Jelen esetben nem azt igyekeztünk eldönteni, hogy el fogunk menni
báival, gyengeségeivel, sebeivel szembesülök. Ezt hozza ki belőlem, hogy folyamatosan rá vagyok kényszerítve a komfortzónámon kívüli életre. Hosszú
Fotók: Shoeshine
„Ha itt Európában az anyagi biztonságunk vagy egyáltalán a biztonságunk összeomlana, akkor mi magunk is összeomlanánk-e?”
S ez volt a célotok a film elkészítésével? Huszár Domonkos: Több cél is volt. Az egyik, hogy szerettünk volna segíteni a nővéreknek. Azt akartuk, hogy tevékenységük szélesebb körben is ismert legyen. Egy másik cél volt, hogy az ottani életet kicsit közelebb hozzuk az itthoniakhoz. Itt Európában megvan a mi kis bejáratott életformánk, életfelfogásunk. Számomra sokkoló, hogy ez a felfogás a Fülöp-szigeteken teljesen máshogy jelenik meg. Mást jelent az emberi méltóság, mást jelent vallásosnak lenni, még a hitről alkotott fogalmuk is különbözik a miénktől. Ezzel együtt az ottaniak sokat adhatnak a talán túlontúl elkényelmesedett európaiaknak. Bazsik Ádám: A Shoeshine történetében minden filmünknél cél volt és lesz
Manilára, hanem azt, hogy ami tehetségünk vagy talentumunk van, azt hozzátesszük ehhez a történethez, ha úgy érezzük, hogy Isten elképzelésében ott van a Faces of Love film. Nyilván külön kópiák készülnek a misszió tagjainak, akik hivatásgondozásra és saját maguk bemutatására használják majd ezeket, és külön kópiákkal igyekszünk célba venni az európai közönséget. Ahogy a szavaitokból kiveszem, Manila a felkészülés után is tudott meglepetést okozni… Bazsik Ádám: Koppantunk, erre nincs jobb szó. Engem főleg az készített ki, hogy állandóan figyelni kellett valamire, egy percig sem lehetett elterülni és pihenni. Mit ne igyak, mit ne egyek, figyelni a felszerelésre a folyamatos hőségben, hova ne menjek, mert ott megölhetnek, vagy hol tudnánk valóban koncentráltan dolgozni. A lelkünk és a testünk is állandó mozgásban volt. Jól összekaristolt minket ez a világ. Huszár Domonkos: A megérkezésünk percében világos lett, hogy Manilára nem lehet felkészülni. Amikor testközelből érzékeled a bádogvárosok valóságát, a minimálisnál is kevesebb higiéniát, amikor arra figyelsz, nehogy megcsípjen egy halálos kórt terjesztő szúnyog, interjú közben pedig azt hallgatod, hogy ezt és ezt a manilai fiatalt hogyan bántalmazták, hogyan erőszakolták meg, milyen gyilkosságok történtek a közelmúltban, és hányszor, akkor lelkileg besokallsz, és bezárod a világodat. Én azt tapasztaltam, hogy ilyenkor saját magam legmélyebb hi-
távon ez alakíthatja az embert, és hozhat egyfajta megváltást is, de benne lenni iszonyú kemény. Farkas Ferenc: Nekem más tapasztalatom volt. Azok a határok és keretek, amik itt Európában próbálnak bekebelezni, a Fülöp-szigeteken nem voltak jelen, és így nagy szabadságot éltem át. Számomra nem volt sokkoló, se túl kaotikus. Viszont csapatszinten valóban koppantunk. Nekem ebből inkább az volt a tanulság, hogy igazán csapat vagyunk. Együtt kellett megmásznunk a hegyet, aminek a legnehezebb szakasza kétségtelenül a manilai tartózkodás volt. Huszár Domonkos: Maniláról nekem most már mindig az jut eszembe, hogy ahol túlárad a bűn, ott túlárad a kegyelem is. Ez most lehet, hogy nagyon jókisfiúsan hangzik, de hiszem, hogy Istennek célja volt azzal, hogy mi oda kimentünk. Számtalanszor ütköztünk olyan nehézségbe, ami abba az irányba vitt minket, hogy adjuk fel. Akkor sem adtuk fel, amikor sikerült elkapnom valamit, és hetekre kidőltem. Milyen kapcsolatotok alakult ki az ottani fiatalokkal? A filmben sok megrendítő történetet hallunk tőlük. Hogy értétek el, hogy a legbensőségesebb dolgaikról is beszéljenek? Bazsik Ádám: Húsz éve működik ez az ifjúsági misszió. Mi most olyan fiatalokkal dolgozhattunk, akik a mis�szió kedvezményezettjeiként már régen túl vannak azon, hogy a traumáikkal szembenézzenek. Sokkal nehezebb lett 15
Fotók: Orbán Gellért
INTERJÚ
AMIKOR MEGÉLJÜK A TELJESSÉGET Hatgyermekes édesanya, néprajzkutató, egyetemi oktató, dúla, szerkesztőbizottságunk tagja. Az otthon, az anyaság és a nagycsalád belső világába kísérhetjük el Dyekiss Virágot. Ha azt mondom, otthon, mi jut róla eszedbe? – Elsősorban egy bensőséges kuckó. Egy olyan hely, ahol meg lehet húzni magunkat, csendben el lehet lenni, és í�gy fel lehet töltődni. Olyan hely, ahol találkozhatom azokkal, akik a legközelebb állnak hozzám, akiket nagyon szeretek, akikkel önmagam lehetek, ahol ki lehet engedni.
Változott a korábbi elképzelésed az otthonról? – Viszonylag nehezen találtam rá a saját otthonomra. Amikor a gyerekek meglettek, elsősorban azon voltam, hogy számukra teremtsek otthont. Rengeteget dolgoztam, igyekeztem mindig rendet tartani, megfelelni valamilyen elképzelésnek a takaros otthonról. De a folytonos 18
A SZÍV
törekvésemmel, hogy helytálljak a házimunkában, sohasem tudtam utolérni magam, és megérkezni az én otthonomba.
Mi segített abban, hogy a lakásotokban végre otthonra találj? – Ezt a hitemnek köszönhetem. Amikor először mentem a lelkiatyámhoz, végig azért sí�rtam, hogy képtelen vagyok rendet tartani, teljesen megbénultam ebben. Ő� azt mondta, hogy egy hónapig egyáltalán ne is rakjak rendet, és akkor térjünk vissza rá. Volt egy asszonykörünk, rendszeresen találkoztunk. „Boldog asszonyok” volt a nevünk, és egyszer valaki hozott egy imát, amely által megértet-
tem, hogy Isten szeretete nem a teljesí�tményeim függvénye, ezért magamat sem csak annyira lenne jó elfogadni, hogy hogyan állok a szűnni nem akaró házimunkákkal. Ezen a nyáron aztán találkoztam Őrsy László jezsuita atyával is, aki az egyik bibliai felhí�vásról beszélt: „Legyetek tökéletesek, mert a ti mennyei Atyátok is tökéletes” (Mt 5,48). Elmagyarázta, hogy itt nem egy objektí�v, elképzelt tökéletességről van szó, hanem arról, hogy töltsük be azt, amiért élünk. Hogy van élethivatásunk. É� s a fenti részletet megelőzően Jézus azt tudatosí�tja, hogy életünk lényege a szeretet. Mire szól Isten hívása a te esetedben? – Azt értettem meg, hogy nem szabad belerögzülnöm egy konkrét szerepbe, hogy mondjuk mindig csakis a jó és rendet rakó anya legyek. Amikor tehát a hivatásom betöltésére gondolok, nem annyira egy konkrét szerep van előttem, hanem hogy tudatosan megéljem Isten hí�vását, és engedjem áramolni a szeretetét a mindennapjaim konkrét helyzeteiben. Például előfordul, hogy a nappaliban még nincs rend, talán még az ebéd sincs kész, mégis úgy érzem: jobban épí�tem Isten országát, ha kimegyek a gyerekekkel egy kicsit bogarászni a fűben, vagy ha türelmesen meghallgatom a fiam, hogy mi volt az iskolában. Amikor ezt először átéltem, nagy békét éreztem a szí�vemben. Tudatosan vállaltatok nagy családot? – Ú� gy voltunk vele, hogy három gyereket mindenképpen szeretnénk, és utána mérlegeljük. Az első két gyerek után szerettünk volna egy kis szünetet tartani, de nem í�gy alakult. Aztán tényleg szerettünk volna szünetet tartani, de ekkor a kisfiunk, Gábor azzal jött elő, hogy hadd imádkozhasson egy öcsikéért. É� s kilenc hónap múlva már jött is az új kisbaba. É� ppen ezért a férjemmel, Emillel megbeszéltük, hogy megállunk egy kicsit a gyerekvállalással, hiszen összejöhet még később is. Engem azonban nagyon kikészí�tett a fogamzásgátlás. Ú� gy éreztem, képtelen vagyok í�gy élni, mintha egyre eltávolodtam volna magamtól és a férjemtől is.
Rosszul voltál, mert nem lehetett újra gyereked? – Egyszerűen nem éreztem jól magam, egyre mélyültek a házassági feszültségeink is, úgy éreztem, képtelen vagyok í�gy élni. Nagyon fájdalmas időszak volt. Ekkor már jártunk terápiára, a kislányunkkal voltak gondjaink, de a pszichológus azt mondta, hogy Ibolya igazából teljesen rendben van, és ő azt sejti, nekünk kellene magunkba nézni, mert könnyen lehet, hogy a közöttünk lévő feloldatlan feszültségek ülnek át a gyerekre. Végül amikor már pont elengedtem az új kis élet iránti gyötrő vágyamat, Emil felvetette, hogy mégis nyissuk meg a kapukat. Eldöntöttük, hogy nem állunk ellen az élet törvényének,
és ha jönni akar még egy gyerek, akkor csak jöjjön, legyen élet! Ekkor ismét minden nagyon megváltozott bennem, és úgy éreztem, minden visszatért a normális kerékvágásba. Döbbenetes volt, hogy egyszerre minden
„Eldöntöttük, hogy nem állunk ellen az élet törvényének, és ha jönni akar még egy gyerek, akkor csak jöjjön, legyen élet!”
összeállt, rájöttem: azt éreztem, hogy a gyerekvállalás halogatásával szembemegyünk Isten akaratával, hiszen ő tett termékennyé, mi pedig nem akarunk gyereket…
A nyitottság a hivatásod? – É� n nem tudtam magam feleségnek érezni úgy, hogy az életem nem volt nyitva a termékenység felé. Nem mondom, hogy mostanában nem adódik néha valamilyen konfliktus a férjemmel, mégis úgy érezzük, hogy ezzel a megnyí�lásunkkal jobban eggyé váltunk. Szerintem semmi sem fontosabb, mint hogy meglegyen közöttünk ez az Isten tervében nyugvó szeretetegység. Matyi és Á� rnika már í�gy fogantak.
NAGY KÉRDÉS
Tábori Kálmán Táboriné Soós Krisztina Fotók: Zentai Rita
AMIT NEM LEHET PÓTOLNI Mire képes a szociális ellátás? Otthonnak nevezzük az átmeneti vagy tartós segítségre szorulók – idősek, sérültek vagy krízishelyzetben lévők – ellátására szakosodott intézményeket is. Bár a családot semmi nem pótolhatja, olykor ezek jelentik a legjobb vagy akár az egyetlen megoldást.
„Nehezemre
esett másra bízni az apámat” – ismeri el Meszleny Eszter. A Máltai Szeretetszolgálat szakembere fiatalon találkozott az önállóságukat elvesztő idősek gondozási nehézségeivel. Édesapja egy idegrendszeri betegség miatt két év alatt lebénult. Mivel nem számíthattak kórházi segítségre, egyértelműnek tűnt, hogy családi ös�szefogással otthon ápolják. Ám a feladatok egyre összetettebbé váltak, így a négygyermekes anyuka végül belátta, segítségre van szükség. „Hálátlanság lenne, ha nem ápolnám, hisz annyi mindent kaptam tőle.” Nem Eszter az egyetlen, aki hasonló lelkiismereti dilemmával küzd. Gyakran kiélezi a helyzetet az ismerősök rosszallása, akik könnyen mondanak 24
A SZÍV
ítéletet azok felett, akik „beadják” egy otthonba a hozzátartozójukat. Egy súlyosabb beteg azonban huszonnégy órás felügyeletet igényel, ami fizikailag és lelkileg is megterhelő. Végül mindenki veszít, mert az ápoló családtagnak nem marad elég türelme és energiája, hogy a konkrét fizikai teendőkön túl foglalkozzon a beteggel. Meszleny Eszter családjával egyetértésben végül a házi betegápolás mellett döntött, mert úgy látta, édesapja életminősége jelentősen javulhat, ha a megszokott környezetben marad. Erre azonban nincs mindig lehetőség – az ápolás költségei vagy egy speciális ellátást igénylő betegség miatt. Ilyen esetekben az ápolásra szakosodott otthonok jelentenek megoldást.
Csak néhány kép marad Lakatos Sarolta szociális munkással arról beszélgetünk, mit nyújthat egy idős otthon, és mire érdemes odafigyelni egy idős ember ellátásakor. Sarolta éveken át rendszeresen látogatta nagymamáját a kórházban. Ekkor tapasztalta meg, mennyit jelent a betegnek, ha meghallgatják és beszélgetnek vele. Ez akkora hatással volt rá, hogy egyértelművé vált: idősekkel akar foglalkozni. Most egy Budapest környéki otthon mentálhigiénés munkatársaként dolgozik. A rendszer túlterheltségét mutatja, hogy még egy százfős alapítványi otthonba is minimum egyéves várakozási idő után lehet bekerülni. A házat, ahol
Sarolta dolgozik, eredetileg apartmanos ellátásra szánták még aktív idősek számára, ennek ellenére ma a lakók kilencven százaléka demenciában szenvedő beteg. Azóta ugyanis egy szabályozás előírja, hogy az otthonok csak napi négy órán túli ápolást igénylő időseket vehetnek fel. Sarolta úgy látja, az ott élők közérzetét jelentősen befolyásolja a személyiségük, a családdal való viszonyuk és az otthonba kerülés körülményei. Szomorú, de sokszor azzal hitegetik az időst, hogy csak átmenetileg kell beköltöznie, ami megnehezíti a beilleszkedést. „Olykor elcsodálkozom azon, hogy a hozzátartozók gyerekként kezelik az idős, szellemileg leépülő rokonukat – mondja szomorúan a fiatal lány –, pedig ők minden látszat ellenére érett személyiséggel rendelkeznek, egy életet végigdolgoztak: tiszteletet érdemelnek.” A kor előrehaladtával egyre nagyobb trauma a megszokott környezetből való kiszakadás. Az otthonok többágyas szobái pedig aligha teszik lehetővé, hogy ki-ki a saját ízlése szerint alakítsa lakóterét. Legfeljebb né-
„Az időskor gyakran az életút feldolgozásának időszaka, ezért a beszélgetés létfontosságú...” hány képet, személyes emléktárgyakat hozhatnak magukkal. Nem csoda, ha a legtöbb idős soha nem tudja igazán otthon érezni magát. Sarolta mégis úgy gondolja, a többségnek nem az otthon elvesztése a legnehezebb, hanem annak belátása, hogy már nem képes az önellátásra. De az ápolók sokat tehetnek azért, hogy minél tovább fenntartsák a képességeit, és lassítsák a leépülés folyamatát. „Igyekszünk sokat mozgatni a betegeinket: vannak táncos alkalmaink, zenehallgatás, filmnézés, de sokan szeretnek rejtvényt fejteni is…” – sorolja a lehetőségeket. Ezek hatása nehezen mérhető, mégis fontos teret adni az értelmes időtöltésnek. A szakember a rendszeres kapcsolattartás jelentőségére hívja fel a figyelmet. Bár a demens betegek időérzéke megváltozik, a rendszeresség nagyon
fontos számukra. Általában a látogatásokhoz strukturálják az életüket; már az is megzavarja őket, ha egy elmarad. Az időskor gyakran az életút feldolgozásának időszaka, ezért a beszélgetés létfontosságú, még akkor is, ha összefüggéstelennek tűnik, amit mond az illető. „Idősek és betegek, de van közlendőjük. Az ember egyik legalapvetőbb igénye, hogy meghallgassák” – mondja Sarolta, aki gyakran szembesül azzal, hogy ápolóként nem jut elég ideje egyegy emberre. Úgy látja, a megoldást a gyermekellátáshoz hasonlóan kisebb létszámú intézmények létrehozása jelentené.
Önállóságra nevelni Inotay Györggyel, a tordasi Értelmi Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek
Közös ebéd az Értelmi Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona étkezőjében
25
ALAPGONDOLAT
HOL ÉRZI OTTHON MAGÁT EGY TENGERÉSZ? Hétköznapok, ünnepek szárazföldön és vízen Marc hadmérnökként dolgozik a Holland Királyi Haditengerészet egyik hajóján. Felel mechanikájának működéséért, figyelemmel kíséri karbantartását, koordinálja a sürgősségi javításokat, és parancsokat ad optimális működésének elősegítésére. Katona, aki életét tette fel hazája védelmére, és harmincéves korára már teljesen megszokta a kétlakiság nehézségeit. Most bepillanthatunk nem mindennapi mindennapjaiba. Úgy érzed, két otthonod van: az egyik a tengeren, a másik pedig a szárazföldön? – Valóban ezt érzem. Az első számú a lakásom a családom és a barátaim közelében. A második a hajó, horgonyozzon a haditengerészet kikötőjében vagy hányódjon a háborgó tengeren. Mivel a lakásom elég messze van az állandó kikötőtől, hétfőtől péntekig a hajón lakom. Az emberek többsége naponta hazamegy, de a legénység egynegyedének öt napig a hajó az otthona. 34
A SZÍV
Milyen érzés beszállni az autóba egy hétvége után? Én még a metróra sem szeretek felszállni ilyenkor, pedig este már újra otthon vagyok… – Hétfőn reggel 5.30-kor vonakodva szoktam beszállni az autóba, de ez a rossz érzés gyorsan elillan, amint lefoglalom magam a munkával, és beszélgetek a társaimmal. A munka utáni esték kicsit unalmasak tudnak lenni, de olvasással, sportolással vagy filmnézéssel eltelik az este. Végül az öt hétköznap is gyorsan el szokott telni, péntek este
már újra otthon alhatok. De ez csak a szolgálatom egyik fele. És mi a másik? – Az a hadihajó, amin szolgálok, az év kétharmadát a tengeren tölti kiképzések, hadigyakorlatok céljából. Néha csak hetekig tartózkodunk a nyílt vízen, ám sokszor hónapokra is távol vagyunk. Ezekben az időszakokban pihenésképpen a közelebbi kikötőkben partra szállhatunk, és néhány napos feltöltődésre van lehetőségünk. Az első
„A hajón folyamatosan emberek vesznek körül, épp ezért hihetetlenül tudom élvezni, ha egy hosszabb kiküldetés után újra egyedül vagyok a lakásomban.”
tengeri napok mindig furcsák, de ha már megszoktam a körülményeket, nem érzek különbséget három hét vagy három hónap között. Ha nagyobb szélben hajózunk, bár nem jellemző rám a tengeribetegség, kell néhány nap, hogy a testem megszokja az új állapotot. Aztán a legnagyobb hullámok közepette is lehet egyenesen állni, és a vacsora sem köt ki a padlón. Milyen érzés, hogy egy hajó az otthonod, és ott hajtod álomra a fejed, ahol dolgozol? Az életed olyan, mint egy űrhajósé, gyakorlatilag mindig szolgálatban vagy. – A hajón a munka teljesen összefonódik az életünkkel. Dolgunk végeztével van egy kis időnk a feltöltődésre, de a munka mennyisége napról napra változik. Van, amikor elképesztően sokat kell dolgoznunk, főleg hadgyakorlatok közben, képzések idején, vagy amikor
technikai probléma adódik a hajón, amit azonnal meg kell oldanunk. Más napokon jut időnk arra is, hogy a hajó konditermében sportolással kapcsolódjunk ki. Nekem nem is olyan furcsa, hogy a munkahelyemen alszom. Egy kétszemélyes kabint osztok meg egy munkatársammal, ez napközben az irodámként funkcionál. Saját emeletes ágyam van, tulajdonképpen nekem ez a hálószobám. Van-e annál kényelmesebb, mint hogy naponta két métert kell ingáznom a munkahelyemig és vissza? Mindazonáltal a hajó elég nagy hozzá, hogy ne érezzük zsúfoltnak, vagy ne alakuljon ki bezártságérzetünk. A tengeren töltött hosszabb kitelepedések idején különféle kikapcsolódásokat szerveznek a hajó legénységének, ilyenkor néha grillezünk, filmet nézünk, vetélkedőket, sportversenyeket rendezünk magunknak, vagy csak a hajó mellett úszunk, és gyönyörködünk a végeláthatatlan tenger és a naplemente látványában. Ezek a közös programok nemcsak a feszültség levezetését szolgálják, a közösséget is építik. A kikötőkben való lehorgonyzás nyújtja a kikapcsolódás még kellemesebb formáját. Ilyenkor várost nézünk, vacsorázunk egy autentikus étteremben, strandolunk, vagy kerékpárral fedezzük fel a környékbeli hegyeket. Én szinte minden alkalmat kihasználok a kirándulásra. Mi hiányzik jobban ezekben a hónapokban? A családod vagy az otthonod? – Be kell vallanom, hogy az otthonomat egy kicsit jobban hiányolom. Amikor otthon vagyok, akkor sem találkozom minden héten a családtagokkal, így már hozzászoktam, hogy viszonylag ritkán látom őket. A hajóról majd-
nem mindennap szoktam nekik írni, és sokszor beszélünk is telefonon, a kikötőkből pedig mindig küldök nekik képeslapot. Ők sokszor küldenek nekem csomagot otthoni ételekkel, képekkel, magazinokkal. De nagyon jólesik újra látni őket egy hosszabb utazás után, főleg ha a kikötőben várnak. Az otthonomat vegyes érzések közepette hiányolom. Nemcsak a lakásom hiányzik, hanem a barátaim is, csakúgy, mint a privát szféra. A lakás és a barátok hiánya mindenki számára ismerős lehet, aki volt már hosszabb nyaraláson, vagy más ok miatt töltött időt távol a családjától. A privát szférát az hiányolja, aki száznyolcvan emberrel összezárva él egy száznegyvenöt méter hosszúságú acéllemezen. A hajón folyamatosan emberek vesznek körül, épp ezért hihetetlenül tudom élvezni, ha egy hosszabb kiküldetés után újra egyedül vagyok a lakásomban. A barátaimat is elmondhatatlanul jólesik újra látni, amikor csak akarom, és bár a hajón a kollégákkal is szövődhetnek barátságok, azok soha nem lesznek olyan erősek, mint a szárazföldiek.. A hajón van lehetőséged, hogy kényelmesebbé, otthonosabbá tedd a lakrészed? – Mivel nincs saját szobám, az emeletes ágyam tehetem otthonosabbá, ahol egy függönnyel választhatom el magam a külvilágtól. Van egy asztalom is, e fölé szoktam kitenni a családom és a barátaim képeit a képeslapokkal együtt. Ezeket azokban a városokban vettem, ahová eljutottam a hajóval. Mivel tiszt vagyok, használhatom a közös nappalit is, ahol vannak kanapék, tévé és egy bárszekrény is, amit kikötőkben állomásozva szabad kinyitnunk. Ezt a szobát mi magunk díszítettük fel a közösen meglátogatott városokban szerzett szu35
KULTÚRA Szigeti László
SE LETÁMADÁS, SE FELTÁMADÁS Fotók: Csákvári Zsigmond – kultura.hu
Jézus, Alföldi Róbert és a többiek
Júdás szerepében Stohl Andrást láthattuk
Virágvasárnap valamilyen formában idén is számtalan helyen felidézték Jézus szenvedéstörténetét. Az egyik ilyen megjelenítés már jó előre rendkívüli médiafigyelmet kapott: Alföldi Róbert Passió XXI című produkciója a Papp László Sportarénában.
Folyt
a szokásos kézdörzsölés, illetve riogatás: mi lesz majd itt… Volt, aki várta, hogy botránkozhat, volt, aki várta, hogy botránkoznak. Aztán lezajlott az egyszerinek kigondolt előadás, nyomában néhány fáradt kritika, jobbról-balról (már ha e két szó a KRESZ tartományán túl is jelent még valami értelmeset kicsiny hazánkban). A többi néma csend. A különböző szekértáborok szerzői mintha csalódottak lettek volna, hogy igazából nem volt min felháborodni. Alföldi nem hozta vélt vagy valós, megszokott vagy megszokhatatlan formáját, azaz nem provokált. A húsvéti nyúl ugrasztás nélkül maradt a bokorban. De ez nem nagyon okozhatott meglepetést, hiszen a Passiót felvezető megnyilatkozásaiban a rendező tisztázta, hogy afféle egyházhergelés nem is áll szándékában. A Bibliában olvasható, örökké időszerű „alapügyekről” akart mondani valamit, arról, hogy kortársai felismerték-e Jézusban a megváltót, s hogy kortársaink, no meg mi magunk hasonló helyzetben felismernénk-e. Mind ennek bevallottan nem hívő emberként lendült neki – aki (szintén bevallottan) nagyon irigyli, hogy mélyen hívő barátain „van valami békesség”.
62
A SZÍV
Bizonnyal jót tesz nekünk, magunkat kereszténynek valló embereknek, ha kíváncsiak vagyunk, mit látnak belőlünk, abból, amit hiszünk, mindazok, akik kívülről figyelnek minket, s nemcsak azt veszik észre, amit szeretnénk, ha észrevennének, a takarásunkból olykor csak épp hogy kikandikáló evangéliumot, hanem kisszerűséget, viszálykodást, farizeusságot is az egyházban, lejáratott vallásosságot vagy politikai mázkereszténységet és egyéb csalfa tüneményt. Ha egyáltalán nem érdekel, hogyan festünk mások szemében, akkor bizony nagy baj van odabenn. A fentiek tudatában nemigen lehet csodálkozni, hogy a Passió XXI nem keresztény hitvallás. Mai vagy posztmodern közegbe ültetett történet egy fiatal férfiról, akinek szelíd és életillatú tanítása magával ragadja a körülötte lévő emberek sokaságát, akit talán meg-, de félre is értenek, vannak, akik a megígért messiást sejtik benne, majd a sorsokat őrlő érdekek és szándékok keveredésében, ütközésében ellenségei az életére törnek, s kivégzik. Alföldi – és nem másodsorban a darab írója, Székely Csaba – történetéből (mely inkább „Jézus XXI”, a passió bizo-
nyos elemeivel) nem derül ki, honnan forrásozik Jézus tanítása, minek következtében az előttünk álló laza és jó fej srác nem is „úgy beszél, mint akinek hatalma van”. Ezért aztán a szeretetről és összefogásról, az emberi lét viszonyairól és feladatairól szóló szavai olykor egészen közhelyesen hangzanak. Az isteni áramlás legalábbis árnyékban marad, a csodák talán meg sem történtek, a feltámadást nem várjuk meg, az ártatlan fiú az előadás végéig a kereszten marad. Isten vagy ember? Biztosan nem Alföldi a hiteles ember, aki ezt el tudná dönteni. (Csak semmi pánik, ezt ő maga jelentette ki ilyen kereken.) De épp a nagyrészt e világi horizontú nézőpont következtében a szemünk előtt kavargó emberi törekvések, viszonyulások, a Jézushoz fűződő kapcsolatok valamivel közelebb visznek kortársai szemléletmódjához, amely a történések forgatagában jellemezte őket. Mert hiszen a kereszténység alapszövegei már a feltámadás hitének fényében beszélnek Jézusról, vagyis nem egészen úgy láttatják, ahogyan nyilvános működése három évében tekintettek rá a közelebbi s távolabbi tanítványok. (Ezt csak az evangéliumokban ellene fenekedőkről tudjuk meg, azt viszont már nem, hogy voltak-e köztük, akik végül eljutottak a damaszkuszi útig.) A körülötte csoportosuló emberek követték Jézust, mert érezték vonzását, de bizonytalanok is voltak, olykor féltek, kételkedtek, sodródtak, hittek is, meg nem is, hallgatták a Szót, de értelme csak a halál halála után lángolt fel bennük. S mi – húsvét és pünkösd utáni hittel, közösséggel és intézménnyel felvértezve – olykor ugyanitt tartunk, s nem mindig fedezzük fel a történelem útvesztőiben rangrejtve mellénk szegődő vagy épp szembe jövő Krisztus vonásait. Na, ezért is jó elsőre profánnak tetsző tükrökbe nézni. Van-e üzenete a Názáretinek az akármilyen meggyőződésű vagy meggyőződésekkel már nem is igen bíbelődő mai ember számára? Alföldi és csapata szerint van, még ha ezt saját elvárásai szerint mérlegelve bizonyára kevesli is a keresztény nézők-ítéletmondók egy része. S persze, hogy e mondanivalónak részei a gyűlölködés, az ellenségkeresés, a széthúzás, a hatalommal való visszaélés emberi „örök-ségeinek” az ebben a történetben is felbukkanó politikai áthallá-
„Isten vagy ember? Biztosan nem Alföldi a hiteles ember, aki ezt el tudná dönteni. (Csak semmi pánik, ezt ő maga jelentette ki ilyen kereken.)” sai. De ennél sokkal érdekesebb Júdás alakjának a „rohadt áruló” gyakori címkézésnél árnyaltabb elképzelése, az apjaként megjelenő Simon farizeus tépelődése Jézussal kapcsolatban s a többdimenziósan könyörtelen profinak rajzolt főpappal szemben, a hatalmi leépülés paródiájaként leszereplő Pilátusról már nem is beszélve. Erősebb és gyöngébb megoldások váltották egymást, hangban, képben, rendezésben: a magyar együttesek újrahangszerelt számai nagyrészt megtalálták a helyüket a darabban, de még a diszkógömbökre emlékeztető kis tükördarabkákkal borított hatalmas kereszt elsőre bazári látványa is megemelkedett, mikor az lassan körbeforogva fényt vetett a nézőtér sötétjébe. Azt mindenesetre sajnálhatjuk, hogy az előadásnak nem adatott meg, hogy a bemutatót követően alkalomról alkalomra kiforrjon, ahogy az a színház világában megszokott érlelődési folyamat során történik. Így nemegyszer némi félbemaradottság, esetlenség is érződik a mai világunkra vetített evangéliumi helyzetekből. S az szintén kérdőjeleket kunkorít bennünk, hogy csakugyan alkalmas-e egy gigantikus sportaréna a kihangosításoknak rendre ellenálló evangéliumi történet térbe helyezésére. A küzdőtér felezővonalán végighúzott, a darab fő játékteréül szolgáló kifutón olykor öncélúan szaladgáló tömegek, a meghitt beszélgetéseket vagy harmincméteres távolságból teljesítő szereplők kicsit sem győznek meg erről. Small is beautiful. S ha már: az igazán nagy, benső terekben kellene folytatódnia a történetnek. Félő, hogy efféle katartikus hatást nem keltett a Passió XXI egyszeri villanófénye.
Szabó Kimmel Tamás Jézusa
63