JEZSUITA MAGAZIN
Ára: 720 Ft
2017. MÁRCIUS
A SZÍV lelkiség, k ultúra, önismere t
HITBŐL FAKADÓ ÁLDOZAT MIT TESZ AZ EGYHÁZ A GYERMEKEK VÉDELMÉÉRT? ENNI VAGY NEM ENNI? A Szent Ignác-i lelkigyakorlatok étkezési szabályai
A SZÍNHÁZ MINT MISSZIÓ Interjú Vecsei H. Miklóssal
A SZÍV – jezsuita lelkiségi, kulturális és önismereti folyóirat Megjelenik havonta. 103. évfolyam, 3. szám Nytsz: B/EL/39/1990 ISSN 0866-1707
Alapította: Bíró Ferenc SJ 1915-ben. Laptulajdonos: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya. Kiadja: Jezsuita Kiadó H-1085 Budapest, Horánszky utca 20. Telefon: 06 30-486-6531 Honlap: www.asziv.hu E-mail: asziv@jezsuita.hu
TARTALOM RÁLÁTÁS MOZAIK ................................................................................................................................ 12 A VÉRTANÚK VÉRE MA IS A KERESZTÉNYSÉG VETÉSE
HIt, üldöztetés, tanúságtétel a mai Indiában............................................................. 13
INTERJÚ A SZÍNHÁZ MINT MISSZIÓ
Vecsei H. Miklóssal beszélgettünk ................................................................................ 16
NAGY KÉRDÉS Főszerkesztő: Horváth Árpád SJ Felelős szerkesztő: Tábori Kálmán Olvasószerkesztő: Szigeti László Kiadói asszisztens: Marton Klára Szerkesztőbizottság: Bárdosy Éva, Bartók Tibor SJ, Dyekiss Virág, Hojdák Gergely, Lázár Kovács Ákos, Nemeshegyi Péter SJ, Patsch Ferenc SJ, Sajgó Szabolcs SJ, Szabó Ferenc SJ, Török Csaba. Grafikai tervezés: Köllőd Márton A címlapon: Vecsei H. Miklós Címlapfotó: Trokán Nóra Lapterjesztés és marketing: Dudás Tamás Telefon: 06 30 452 8141 E-mail: asziv@jezsuita.hu
EGY SÖTÉT VONZALOM
Tudnivalók a pedofília kórképéről és terápiájáról ..................................................... 22
MIT TESZ AZ EGYHÁZ A GYERMEKEK VÉDELMÉÉRT?
Interjú Hans Zollner jezsuitával ...................................................................................... 26
ALAPGONDOLAT ÉLETET AZ ÉLETÉRT
Az áldozat szerepe a természeti népeknél ................................................................. 32
AZ EUCHARISZTIA: ÁLDOZAT .................................................................................. 34 A SZERETET MAGASABB FOKA
Laczkó Zsuzsanna testvér az önátadásról, sebekről és az ajándékozó Istenről ............................................................................... 36
ALKALMAZKODÁS, SZORONGÁS, AGRESSZIÓ
Negatív lelki mintázataink gyógyítása ......................................................................... 40
A SIKERIG VEZETŐ ÚT KÖVEI ................................................................................... 42 Megrendelhető a szerkesztőség postai, illetve e-mail címén vagy telefonon. A nyomtatott változat előfizetése Magyarországon: Egy évre 6640 HUF Fél évre 3420 HUF Támogatói előfizetés: 9990 HUF A külföldi megrendelések időtartama minden esetben 1 év. Romániából 94 RON, Szerbiából 2160 DIN, egyéb európai országokból 58 EUR, Kanadából 86 CAD, minden más országból 82 USD. Bankszámlaszám: 10700024-68730776-51200002. Digitális formában megvásárolható és előfizethető a www.digitalstand.hu/asziv és a www.dimag.hu/magazin/A_Sziv címen
FORRÁSOK ENNI VAGY NEM ENNI?
A Szent Ignác-i lelkigyakorlatok étkezési szabályai ................................................ 44
„A TÖREDELMES LÉLEK ÁLDOZAT ISTENNEK”
A világ teremtésétől Jézusig............................................................................................. 47
ÉRTJÜK EGYMÁST? SENKI SEM VÁLASZTHATJA MEG, HOVÁ SZÜLESSEN
Menekültek, a peremvidékek áldozatai ....................................................................... 49
OTTHON A MOSOLY HATALMA
Egy tízgyermekes édesanya a nevelőszülői hivatásról .......................................... 52
KULTÚRA A GYALÁZAT MEGVÁLTÁSA ....................................................................................... 56 FÉNYLŐ FEKETÉN
Nagy Barbara képzőművész műtermében ................................................................. 58 Nyomda: Generál Nyomda Kft., 6728 Szeged, Kollégiumi út 11/H Felelős vezető: Hunya Ágnes
KERESZTÉNYSÉG – JÉZUS NÉLKÜL
Egy „katolikus” filmsorozat analízise............................................................................ 62
EGYTŐL TÍZIG BESZÉLGETÉS TAMÁS BARNA JEZSUITÁVAL................................................. 65
KÉPMEDITÁCIÓ A GYÖNGESÉG MEGVALLÁSA .................................................................................. 66
16. Áldozatok árán
Március elsejével beköszöntött a nagyböjti időszak. Vecsei H. Miklóssal beszélgettünk
26.
Mit tesz az egyház a gyermekek védelméért? – Interjú Hans Zollner jezsuitával
49. 52.
Menekültek, a peremvidékek áldozatai
52.
A telet, a hideget, a hosszú sötétséget farsangi mulatságokkal zártuk, és talán nem is bántuk már annyira, hogy e latyakosan mókás időszaknak is véget kell érnie egyszer. Közben megjöttek az első gólyák, kibújtak a hóvirágok, és ha néhány szűk órára kisüt a nap, elég csak egy mély lélegzetet vennünk a friss levegőből, máris átjár az a különös erő, amely a tavasz előillatával frissességet, üdeséget s talán egy kis derűt is hoz az életünkbe. Folyóiratunk e húsvétra készülő számában elsősorban az áldozat témáját járjuk körül. Mire való a hitből fakadó áldozat, a böjt, a lelkigyakorlatok, milyen értelemben áldozat a szentmise? Miért fontos egyáltalán, hogy áldozatot hozzunk? Nem lehetne nélküle élnünk? A szekuláris világ nem is tud nagyon mit kezdeni ezzel a témával, az áldozathozatal akár még a gyengeség jelének is tűnhet. Nem lenne jobb inkább ügyesen kitérni az áldozathozatal elől, és a kellemesre, az örök vidámkodásra, egyféle állandó farsangi állapotra törekedni? Valamiképpen minden komolyabb vallási hagyománynak központi gondolata az áldozat, mely a legkorábbi időktől foglalkoztatja az embert. Ha jobban belegondolunk, a mi életünkben is minden új kezdet és előrehaladás mögött valamilyen áldozat van. A születésünknek is elég komoly ára volt, meg annak is, ahogy felnőtté váltunk. Persze jó esetben mindez szeretetben történt, de ettől még valakinek áldozatot kellett hoznia értünk. Áldozatok nélkül nem lesz élet, és nem újulhat meg az élet. És tulajdonképpen ezt ünnepeljük húsvétkor: hogy az áldozat nem lehet hiába. Így válhat az áldozathozatal során minden sóhajunk egészen az Istenig hatoló sóhajtássá, amelyből remény, élet és derű fakad. Horváth Árpád SJ főszerkesztő
Egy tízgyermekes édesanya a nevelőszülői hivatásról
5
„Köszönjük Istennek, hogy az üldözések és fenyegetések közepette ad új hivatásokat.” – 2017 elején hat új papot szenteltek Orisza államban, Indiában, ahol néhány évvel korábban a keresztények a dzsungelbe menekültek az üldözés elől. Sajgó Szabolcs helyszíni interjúja. 13. oldal
Fotó: Zentai Rita
Evelin és Julcsi jó családba kerültek. Az állami gondozott Down-szindrómás gyerekeknek kisebb esélyük van arra, hogy családban nevelkedjenek, mert – bár sok nevelőszülő nyitott lenne befogadásukra – nem kapnak megfelelő szakmai támogatást a nevelésükhöz. 52. oldal
Megjelent testvérlapunk, az olasz La Civiltà Cattolica négyezredik száma. A címlapján virágba borult fák láthatók, rajta a szöveg: „sta fiorendo”, azaz „virágzik”. 12. oldal
RÁLÁTÁS
A független finnek Ferencnél
Kora reggeli mise a pápával
Harminc éve hagyomány, hogy Szent Henrik, a finnek védőszentjének napján ökumenikus küldöttség érkezik Róma püspökéhez. A látogatás fényét most az is emelte, hogy Finnország idén ünnepli függetlenségének századik évfordulóját. A januári találkozón Ferenc pápa ismét hangsúlyozta, hogy a különböző keresztény felekezetek közeledésének alapja a megtérés. Ha közelebb kerülünk Krisztushoz, egymáshoz is közelebb kerülhetünk – minden formális különbözőségünk ellenére. A finn sajtóban is nagy visszhangja volt annak, amit Ferenc pápa már svédországi látogatása alkalmával is hangsúlyozott: szerinte Luther biztosan nem megosztani, hanem megújítani szerette volna az egyházat. A szentatya végül rögtönzött szavakkal köszönetet mondott az egyik evangélikus püspöknek, hogy családját is magával vitte a Vatikánba. Szükségünk van a gyermekek egyszerűségére, mert tőlük tanuljuk meg, hogyan jutunk el Jézus Krisztushoz – fogalmazott a pápa.
A két délvidéki magyar püspök, Pénzes János szabadkai és Német László nagybecskereki főpásztor megilletődve nyilatkozott a Vatikáni Rádió magyar adásában hivatalos római látogatásáról. Szabadka megyés püspöke szerint, aki huszonnyolc éve kormányozza az egyházmegyét, eddig ez volt a legjobb pápai audiencia, amelyen részt vett. „Most egy olyan különleges élményem volt, ami egyetlenegy korábbi pápánál sem mutatkozott. Bejött a pápa, nem tartott beszédet, csak azt mondta, hogy nagyon örül nekünk, és azt kérte, hogy beszélgessünk, legyen őszinte dialógus, mindenki nyugodtan mondja azt, amit gondol. »Sőt, engem is lehet kritizálni« – mondta a pápa. Ezt én még egyetlen pápától sem hallottam.” A nagybecskereki megyés püspök kérésére, hogy a látogatás résztvevői hadd misézzenek együtt a szentatyával, Ferenc pápa azt válaszolta: „Lehet, de akkor korán ott kell lennetek, háromnegyed hétkor, s ti lesztek csak és a nővérek.” Német László püspök szerint „a találkozás hihetetlenül frissítő volt, ami emberi melegségre és nyitottságra utal... A szentatya figyel, felkészült, tudja és ismeri a helyzetünket. Szóba került a tavaly meghiúsult szerbiai látogatása is.”
Koptok a Vatikánban A koptok azok az egyiptomi keresztények, akiknek ősei a hagyomány szerint még az I. században tértek át Jézus követésére Szent Márk evangélista szolgálatának köszönhetően. Egyes becslések tízmillióra teszik a számukat a nyolcvanötmilliós Egyiptomban, de a legszerényebb számítások szerint is legalább hét-nyolc milliónyian lehetnek. Közülük mintegy kétszázezren kopt katolikusnak vallják magukat, azaz hitüket saját rítusuk és egyéb vallási hagyományaik ápolása mellett a római pápával teljes egységben igyekeznek megélni. Érdekesség, hogy százezren lehetnek az evangélikus koptok, akik a lutheránus felekezeti tradíciók szerint szerveződnek. A katolikus koptok vezetői római látogatásuk során kedvezőnek ítélték azt az egyiptomi politikai fordulatot, amely csaknem száz év után ismét lehetővé teszi a kopt keresztények számára, hogy templomokat építhessenek maguknak.
Virágzó folyóirat Megjelent testvérlapunk, az olasz La Civiltà Cattolica négyezredik száma. A címlapján virágba borult fák láthatók, rajta a szöveg: „sta fiorendo”, azaz „virágzik”. A jezsuiták által kiadott kéthetes folyóirat, melyet 1850-ben alapítottak, a legrégebbi olasz nyelvű egyházi sajtótermék, a korábbiak ugyanis még latin nyelven íródtak. Érdekessége, hogy tizenötezres példányszáma az egyik legjelentősebb kulturális folyóirattá minősíti egész Itáliában. Eljut minden bíboroshoz és vatikáni diplomatához szerte a világon. S ez az egyetlen kulturális folyóirat, melyet Ferenc pápa szerény személyes lakosztályának íróasztalára még be lehet csempészni. 12
A SZÍV
A VÉRTANÚK VÉRE MA IS A KERESZTÉNYSÉG VETÉSE Hit, üldöztetés, tanúságtétel a mai Indiában Narendra Singh jezsuita harminchat éves, egy éve szentelték pappá. Egy kis faluban nőtt föl négy testvérével Északkelet-Indiában, Orisza állam Kandhamal körzetében. A kalkuttai provinciába lépett be tizenhárom évvel ezelőtt. Jelenleg Bengáliában, Kalkutta közelében működik. Milyen nagyböjti szokások vannak India egy kis falujában az egy-két generáció óta katolikusok között? – Nagyon fontos számunkra nagyböjt időszaka. Legszebb verseink, énekeink szomorúak. Szeretjük az érzelmes filmeket, amik nem komédiáznak. Templomba a legtöbben nagyböjt idején mennek, „nagyböjti keresztényeknek” is hívjuk azokat, akik jobbára csak ilyenkor láthatók ott. Akik karácsonykor nem mennek templomba, azok sem mulasztják el
semmiért a nagyböjt végi szertartásokat: nagyhétfőt, nagykeddet, nagycsütörtököt, nagypénteket és természetesen a húsvéti vigíliát. Fontos számunkra, hogy áldozatokat vállaljunk, különösen ebben az időszakban. Nem emlékszem senkire a családban vagy a rokonságban, aki nagyböjtben bármilyen húst, állati fehérjét fogyasztott vagy csak érintett volna, halat sem, tojást sem. 13
INTERJÚ
A SZÍNHÁZ MINT MISSZIÓ Fotók: Zentai Rita
Vecsei H. Miklóssal beszélgettünk – nem csak Nemecsekről Igent mondott Eszenyi Enikő felkérésére, így jó pár évre előre le van foglalva az összes hétvégéje, hogy A Pál utcai fiúk főszerepét játssza a Vígszínházban. Már ebből is látható, hogy egy színész nem kis áldozatokat hoz a pályájáért. A Junior Prima-díjas Vecsei H. Miklóst nem aprócska célok mozgatják. Szülei segítőként dolgoznak a szociális szférában, és a maga módján ő is segíteni szeretne. Az a hivatása, hogy adjon az embereknek: a színház egyedülálló eszközeivel akarja jobbá tenni az életüket. A Színművészeti első három évében kaptál hideget-meleget, elég sokat kritizáltak. Vannak, akik egész életükben hordozzák e „korai sérüléseket”, te azonban könnyen túllendültél rajtuk. Hogy gyógyultak be ilyen hamar a sebeid? – Az volt a benyomásom, hogy engem nem azért vettek fel, amilyen vagyok, hanem azért, ahogy kinéztem. Hülyén hangzik, de a harmadik rostára úgy jutottam tovább, hogy a második rostán bementem a terembe, és rögtön azt mondták, továbbjutottam, anélkül, hogy 16
A SZÍV
egy versbe is belekezdtem volna. Ez nagyon jólesett abban a szituációban, és csak öt évre rá esett le, hogy ez egy előre lejátszott kör volt. Nekem kellett lennem a szépfiúnak ebben az osztályban. Tehát volt felém egy ilyen jellegű elvárás. Aztán az egyetem körül legyeskedő emberek az első három évben előszeretettel mondogatták rólam, hogy „ez csak egy üres szépfiú”. Valójában nagyon-nagyon görcsös voltam. Tényleg adott volt egy jóképű srác, aki rosszul játszott. Mindenki imádott ezen lovagolni, és a tanárok sem segítettek semmit a
feldolgozásban. Fontos élmény volt, amikor eljutottam az osztállyal Kanadába, és onnan messziről végre olyan kicsinek tűnt a Vas utca 2/c alatt lévő Színművészeti, amely előtte három évig szinte minden percemet és gondolatomat lefoglalta. Hirtelen az emberek rólam alkotott negatív véleménye is kevésbé tűnt súlyosnak vagy meghatározónak. Az egyetem vége felé elkezdtem Hamvas Béla gondolatait olvasni, és azok is rengeteg mindent feloldottak bennem. Segítettek visszatalálni a hithez is. Tulajdonképpen tavaly a Debrecenben játszott Rómeó-szerep hozta meg számomra először azt az érzést, hogy egészében a helyemen vagyok, és alkalmas arra, amit csinálok. Ezt a szerepet is kicsit a kiállásom miatt kaptam meg, de ez egy idő után eltörpült, mert meg tudtam tölteni élettel, és mögé tudtam tenni az érzéseket. Ezért is nagyon jó, hogy ilyen hamar jött utána a Nemecsek, mert az ennek minden tekintetben az ellentéte. Nem sokkal vagyunk A Pál utcai fiúk bemutatója után. Az már látszik, hogy az előadás óriási siker, nem lehet rá jegyet kapni. Te bizonyos szempontból nem vagy Nemecsek-alkat, se nyeszlett, se bénácska. Kihívás a javából… – Amikor Marton László rendező évekkel ezelőtt azt mondta, hogy milyen jó Nemecsek lennék, én belül, tudat alatt már akkor elkezdtem foglalkozni ezzel a szereppel, és azt gondolom, sikerült előkaparnom magamból azokat a dolgokat, amiken Nemecsek átmegy. A külsőséget nézve a jelmez, egy tartás, a fél oktávval megemelt hang segített a karakter megformálásában, főleg mert nagy színpadról van szó, ahol erre adatott lehetőség. A próbákon szép lassan megteremtődött ez a karakter, kicsit görbén állok, három számmal nagyobb ruhákat viselek, van rajtam egy kis smink, és remélem, hogy összhatásában is működőképes és természetes az én Nemecsek Ernőm. Korábban nyilatkoztál már arról, hogy mindig nagyon fontos volt számodra a csapat, az összetartozás. Ez a darab a közösség erejéről is szól. Milyen kapcsolatod alakult ki a darabbeli osztálytársakkal a próbák és az előadások során? – Zseniális az egész csapat. A Boka szerepét játszó Wunderlich Józseffel olyan komoly és mély barátság szövődött köztünk, amióta játsszuk az előadást, hogy ez az erős kapocs valószínűleg életem végéig megmarad. Óriási élmény az ő barátsága a szerepeink miatt is, mert amikor a színpadon összenézünk, azt érzem, ott tényleg igazi érzelmek vannak jelen, nem kell úgy tennünk, „mintha” nagyon mély szeretetet és tiszteletet éreznénk egymás iránt, mert ez így van az életben is. A Pál utcai fiúknál nagyon komoly ügyet kell képviselnünk, és szerencsére Marton László rendezőnek sikerült ehhez egy jó csapatot verbuválnia. Ez a mű olyan tiszta értékeket
közvetít, melyek ma már talán kicsit cikinek is számítanak. Napjainkban nem divat olyan módon egyenesnek lenni, ahogy ezek a gimnazista fiúk azok. Te mit tanultál a Pál utcaiaktól? – A legfontosabb talán egy új szakmai tapasztalat volt: a zenés színházzal való találkozás. Az egyetemen Méhes Lászlótól tanultam a legtöbbet, és ő mindig azt mondta, ha egyszer bekerülünk egy jó zenés produkcióba, figyeljük meg, hogy az érzelmeket nem kell majd irányítanunk, mert az érzelmi emlékek a zenével együtt elmentődnek. Ugyanez a mechanizmus indul el, amikor az első szerelmeddel agyonhallgatott közös dalotok tíz
„Akármennyire leköp a közvélemény manapság bizonyos szavakat, a barátság, a szerelem, a számunkra fontos dolgok megvédeni akarása iszonyatosan aktuálisak.” évvel később meghallod a rádióban, és hirtelen minden régi érzés előjön. A jó zenés színházban is így történik: a zene hallatán szinte automatikusan, ugyanakkor mélyen felidéződik benned a zenéhez csatlakozó érzés, és ez megkönnyíti a színjátszást. Nekem ez új, ugyanakkor nagyon fontos tapasztalás volt. Mondok egy példát. Az előadás alatt Nemecsek Ernőként meg kell szakadnia a szívemnek, amikor megtudom, hogy kisbetűvel írják le a nevem. Színművészetis koromban úgy tudtam volna hitelesen megcsinálni ezt a jelenetet, hogy hangolódásképpen három órán át szomorú zenéket hallgattam volna gyertya mellett, így hergelve fel magam. Most az előadás során tízből kilencszer megtörténik velem az, aminek ebben a jelenetben le kell zajlania Nemecsek lelkében, anélkül, hogy előtte rákészülnék vagy görcsölnék. Ez a zenés színházban rejlő erő. De pont ezért sokszor felszínesebb a játék a zenés darabokban, mert ott a kísértés, hogy a zene majd megcsinálja a drámát a színész helyett. Éppen ezért nagyon nehéz igazi mélységeket megjárni a zenés színház műfajában, de A Pál utcai fiúkban segítségünkre van a nagyon egyenes és egyértelmű anyag. Olyan elvek mentén mozog, amelyek mögé előadásról előadásra jó érzés beállni. Akármennyire leköp a közvélemény manapság bizonyos szavakat, a barátság, a szerelem, a számunkra fontos dolgok megvédeni akarása iszonyatosan aktuálisak, és ebben mindenkinek egyet kellene értenie. Ha már ebben sem képes egyetérteni az emberiség, akkor vége. Az csőd. 17
ALAPGONDOLAT
Hekler Melinda
ALKALMAZKODÁS, SZORONGÁS, AGRESSZIÓ Negatív lelki mintázataink gyógyítása
Sokan nem gondolunk bele, vagy nem is tudjuk, hogy mindennapi életünket mennyire áthatják bizonyos lelki mintázatok. Márpedig döntéseink során a szabad akarat helyett nemegyszer ezek diktálnak. Az egyik leggyakoribb az áldozat és az agresszor dinamikája, amelyről Verena Kast ír Búcsú az áldozatszereptől című könyvében.
„A
mindennapi életben mindig vannak áldozatok és mindig vannak támadók. Áldozatok nem keletkeznek agresszorok nélkül, agresszorok nincsenek áldozatok nélkül” – írja a neves svájci pszichológus.
Az áldozatszerep Sokszor már kora gyermekkorunkban felvesszük ezeket a szerepeket, ha szüleink nem képesek megfelelően ránk hangolódni. Lehet, hogy annak idején ők sem kaptak kellő figyelmet, ezért in40
A SZÍV
dokolatlanul agresszíven, a határainkat egyáltalán nem tisztelve tudnak csak bánni velünk. Kiszolgáltatottsága miatt a gyermek, hiszen szülei nélkül életképtelennek érzi magát, áldozatszerepet felvéve alkalmazkodik e helyzethez. Ez az áldozatdinamika – bár később már nem feltétele az életben maradásnak – innentől kezdve sajnos folyamatosan jelen lehet az életünkben, és magunkat mártírnak érezve kényszeríthetjük bele környezetünket a legelképesztőbb játszmákba.
Ez jön elő a főnökünkkel vagy a házastársunkkal való viszonyunkban is. Az áldozatok többnyire nem engedélyezik maguknak dühük megélését. „Aki a haragot nem engedélyezi magának, az szorong. Ha mégis érez haragot, akkor vagy önmaga ellen fordítja, például dühösen szidja magát, vagy kivetíti. Az áldozathelyzet természetes tartozéka a szorongás. A szorongást úgy határozhatjuk meg, mint testileg is érezhető, kellemetlen izgalmi állapotot.”
Sokan úgy élik túl az őket ért támadást, hogy azonosítják magukat az agresszorral, azaz nem védik meg magukat, mert lelkük mélyén elhiszik, hogy valóban olyan rosszak, mint amilyennek az agresszor minősíti őket. Aki elárulja saját érzéseit, és behódol az agresszornak, nagyon könnyen áldozattá válik. „Az áldozattípus kerüli a konfliktusokat. Inkább visszavonul. Igent mond, mert nem biztos abban, hogy nemet szeretne. Ha nekimennek, még ő kér bocsánatot, és szidja magát, hogy túl sok helyet foglal el ezen a világon. Bűntudat kínozza, és önsajnálattól csöpög, de másokban is könnyen kelt bűntudatot. Állítólag sohasem dühös, haragját nem mutatja ki, hanem lenyeli, ezért árad belőle a szemrehányás és az önsajnálat. Szemlátomást nagyon szorong” – összegzi a szakember. Mindenkinek alkalmazkodnia kell önmagához és másokhoz, de az ilyen személyiségnél a másokhoz alkalmazkodás áll a középpontban. Mivel folyton csak nyel, alkoholbeteggé válhat vagy elhízhat, így kompenzálva a jelentéktelenség érzését. Alapgondolata így hangzik: „Én nem vagyok oké, te oké vagy.”
A támadó szerep „A támadó is, mint az áldozattípus, lehet olyan ember, akire gyermekkorában szigorú tekintélyek nyomták rá a bélyegüket. Csakhogy ő a támadóval azonosul, nem az áldozattal. Az önmagához alkalmazkodás és a külvilághoz alkalmazkodás konfliktusát úgy oldja meg, hogy önmagát helyezi mindennek a középpontjába. A támadó típus alapgondolata: »Én oké vagyok, te nem«, vagy »másokkal nincs baj, velem van a baj. De mindent meg fogok tenni, hogy ezt senki se vegye észre.«” Az ilyen emberek egy rosszalló szótól dühbe gurulnak, és rögtön fenyegetőzni kezdenek. Egy őket érintő kritizáló megjegyzésre azonnal tíz vádat sorakoztatnak fel a másik ellen. Ők nem elfojtják a dühüket, mint az áldozatszerepben lévők, hanem éppen túl intenzíven élik meg
azt. Dühvel hárítják el a szorongást, a gyászt, a szégyent és a tanácstalanságot is. Egy pillanatra sem mernek gyengének látszani, és a mások ellen irányuló düh az ő pajzsuk. A nők között ritkább ez a típus.
Kiút az áldozatszerepből A legtöbben meg szeretnének szabadulni az áldozatszereptől, és cselekedeteiket végre saját irányításuk alá vonva felszabadultan, sikeresen akarnának élni. Ehhez fontos, hogy meg tudjuk védeni határainkat, vagyis kellő, egészséges agressziót tudjunk gyakorolni, ha a határainkat sértegetik. 1. Fel kell áldozni az áldozatpozíció ismerős melegét, és az agresszorral való azonosulásból származó látszólagos erőt is. Sokszor önmagunk agresszorai vagyunk, él bennünk egy bensővé tett negatív hang, amely azt mondja, keveset érünk. A szabaduláshoz le kell fokoznunk ezt a belső agresszort. „Gondoljunk a klasszikus komplexusokra, például a tekintélykomplexusra: a tekintélyfigurát, aki szinte minden helyzetben kijelenti: »úgyse tudod megcsinálni, másképp kellene csinálnod«, nagyon sokan a lelkükben is hallják. Az ilyen komplexusú emberben, mihelyst valamihez hozzáfog, megszólal a belső hang: »Úgyse tudod megcsinálni«, így folyton kudarcra ítéli önmagát, ráadásul túlságosan ki van szolgáltatva mások hasonló mondásainak. Kézenfekvő a kérdés, miként hagyhatna fel azzal, hogy »tönkreteszi« magát. Csakhogy ő nemigen mondja: »tönkreteszem magam«, inkább így fogalmaz: »ez tönkretesz engem«. Aki úgy fogalmaz: »tönkreteszem magam«, már elfogadja, hogy a lebecsülő tekintélyfigura benne lakik.” 2. Fontos megerősítenünk halandóságunk tudatát: a szakértők tapasztalatai szerint azok az emberek, akik közel kerültek a halálhoz, a későbbiekben sokkal lazábban tekintettek az élet konfliktusaira. Ehhez nem kell halálos betegnek lenni, halandóságunk tudatát erősíthetjük különféle gyakorlatokkal, de az öregedéssel ez „ösztönösen” is fejlődik.
3. Segít a komplexusok feldolgozásában és ezzel az áldozat-agresszor kötelék eloldásában, ha a komplexust valamely alkotó műfajban ábrázoljuk. Ekkor újra és újra átélhetünk olyan helyzeteket, melyekben passzív áldozatszerepben vettünk részt, de legalább utólag aktív szereplőkké fejlődhetünk. Sok ilyen gyakorlat elvégzése segíthet az első bátor, önmagunkat védelmező lépés megtételében egy valódi konfliktushelyzet során is. 4. A bűntudat felismerése ugyanígy fontos pillére az áldozatszerepből való szabadulásnak. A bűntudat életünk elkerülhetetlen része, de az áldozat-agresszor csapdájából csak úgy kerülhetünk ki, ha nem növesztjük magunkon egyre nagyobbá a bűntudat „hátizsákját”.
„Önbecsülésünktől függ, hogy a mindennapi életben hogyan kezeljük az agressziót és a szorongást.” Önbecsülésünk megerősítése az első és legfontosabb feladatunk negatív mintázataink miatt elvesztett szabadságunk visszanyerésének útján. Önbecsülésünktől függ, hogy a mindennapi életben hogyan kezeljük az agressziót és a szorongást. Önálló emberré kell válnunk, aki bátran szembeszáll egy támadó véleményével. Ilyenkor ez az alapgondolatunk: „Én oké vagyok, és mindenki más is oké.” Akkor fogunk rátalálni erre az útra, ha fel tudjuk dolgozni azokat a lelki tartományainkat, amelyekben korábban nem volt szabad élnünk, vagy ahol erőszakos hatalom uralkodott rajtunk a múltban.
41
Fotók: Zentai Rita
OTTHON
A MOSOLY HATALMA Egy tízgyermekes édesanya a nevelőszülői hivatásról
Hét vér szerinti gyermekük mellett Saci és férje, Tibor három Down-szindrómás gyermeket nevelnek. A 2016 végén „KézenFogva” nevelőszülői díjjal kitüntetett édesanyát a kezdetekről, az élethez való viszonyáról kérdeztük. Példájával és szavaival azt üzeni, merjünk gyermeket vállalni. Nagycsaládosként miért döntöttek úgy, hogy tovább növelik a család létszámát? – Nehéz választ adnom erre a kérdésre. Az ötödik gyermekemmel voltam terhes, és a Nagycsaládosok Országos Egyesületén keresztül tudomást szereztem arról, hogy egy szkizofrén hölgy, akit a pszichiátrián kezeltek, várandós, és az állapota miatt nem tarthatja meg a megszülető babát. Az egyesület körbeérdeklődött, vállalná-e valaki a gyermeket, és mi örömmel jelentkeztünk. Később a hölgy családi körében vették magukhoz a babát, de bennünk, ha szabad így mondanom, már akkor kialakult a vonzalom a nevelőszülői státus iránt. A baráti körünkben is akadt nevelőszülő, emellett korábban bölcsődében dolgoztam, tehát a választásunk szinte adta magát. 52
A SZÍV
Elejétől fogva támogatta a család ebben az ügyben? Senki nem emelt kifogást? – Egyedül a férjem véleménye számított, és ő gondolkodás nélkül üdvözölte az ötletemet. Nem beszélve a gyerekekről, akik ugyancsak örültek, hogy gyarapszik a család. Sokan csak álmodnak az önöknél megvalósult nagycsaládról… – A férjemnek és nekem is több testvérünk van. Ők szintén több gyereket nevelnek, tehát az én életemben mindig is természetes volt a sok gyerek.
Milyen feltételeknek kell teljesülniük, hogy valaki nevelőszülő lehessen? – Négyszáz órás tanfolyamon kell részt venni, melynek során teszteket, pszichológiai vizsgálatokat végeznek az erre vállalkozóval, hogy kiderüljön, alkalmas-e a feladatra. Három Down-szindrómás gyermekük hogyan került önökhöz? – A nevelőszülői tanfolyam elvégzése után a jelentkező adatai bekerülnek a nyilvántartási rendszerbe, és ha egy családból valamilyen oknál fogva ki kell emelni egy gyermeket, a szervezet felajánlja a tagok számára. A mi esetünk kissé eltért a megszokottól. Kapcsolatban álltunk egy krízishelyzetbe került szülőket segítő alapítványnyal. Egyszer felhívta őket egy fiatal házaspár, hogy a még pocakban lévő babájukról kiderült, hogy valószínűleg Down-szindrómás, és fogyatékos babát sajnos nem tudnak vállalni. Az orvosok hozzáállása sem túl pozitív ilyen esetekben: tragédiaként állítják be a szülők előtt, ha a babájuk fogyatékkal születik, és ha már a terhességi vizsgálat idején kiderül ez, az abortusz mellett foglalnak állást. Az említett házaspár is hasonló tájékoztatáson esett át, viszont intelligens, vallásos párként semmiképp nem akarták megölni a magzatot. Egy ismerős szervezet segítségével végül nálunk kötött ki Máté. Evelin a Down Alapítványon keresztül került hozzánk. Egy vidéken élő ismerősünk Down-babákkal foglalkozó egyesület megszervezésén gondolkodott, be-bejárt a helyi kórházba, s az egyik osztályon felfigyelt egy kislányra, akiről megtudta, hogy állapota miatt a szülei nem viszik haza. Ismerve a mi hozzáállásunkat hirtelen ötletként vetette fel, hogy nem fogadnánk-e be, és mi kaptunk az ajánlaton.
A tíz hónapos Julcsika, a harmadik baba tavaly áprilisban érkezett hozzánk. Édesanyja a szülés után eltűnt. A kislány súlyos szívproblémákkal született, senki nem merte vállalni, egy intézet vette gondozásba. Miután hallottunk róla, azonnal intézkedtünk. A Máltai Szere-
„A férjem szerint úgy lát minket a Jóisten, ahogy mi figyeljük a lábunk előtt csetlő-botló gyermekeinket.” tetszolgálat nevelőszülői tanácsadója is segített abban, hogy hozzánk kerülhessen. Bármeddig is éljen, neki is jár, hogy szeretgessék, puszilgassák, vigyázzanak rá. Az önök esetében tehát magától értetődő volt, hogy a társadalom szemében nem egészségesnek elkönyvelt gyermekeket vesznek magukhoz? – A Down-szindróma állapot, nem betegség. Noha az ilyen típusú gyerekek eltérnek a megszokottól, kicsit lassabban fejlődnek, betegségekkel küzdenek, de hasonlók a többi gyermekhez. Igaz, másféle foglalkozást igényelnek, viszont ez alól egyik gyerek sem képez kivételt: minden gyerek másképpen más. Az abortuszt, bármilyen körülmény álljon is elő, teljes mértékkel elutasítja? – Igen. Azt gondolom, az életigenlés az elsődleges. Annak, hogy egy baba megfogant, oka, célja van, a véletlenekben nem tudok hinni. Sajnos előfordul, hogy már magzatkorában meghal egy gyermek, de hiszem, hogy