Embertárs 2016/1.

XIV. ÉVFOLYAM 1. SZ ÁM – 2016 / MÁRCIUS

Bor2016-01_Embertars 2016.04.10. 17:53 Page 1

„Az elmúlt negyedszázad alatt úgy váltunk internautává, hogy szinte észre sem vettük. A világháló közben egyre jobban meghatározta életünket, áldásaival és negatív hatásaival egyaránt. Megkerülhetetlen kötelességünk, hogy ezeket számba vegyük. […] három szempontból szeretnék a net kihívásaihoz közeledni. Az első kissé elméleti: arra keresnék választ, hogyan is definiálható az az univerzum, amely a net révén született. A második kérdéscsoportban a világháló életünkre és emberképünkre gyakorolt hatását próbálom felvázolni. Végül a harmadikban az internetes kultúra etikai és spirituális vonatkozásainak egy egyszerű, mégis lényeges kulcsfogalmára, a tudatosságra szeretném irányítani a figyelmet…”

(Bartók Tibor SJ: A világháló kihívásai és a válaszkeresés lehetőségei)

„Életútjának egy meghatározó szakaszában lehettem kísérője egy kedves, nagyon idős bácsinak, akinek a lelkigondozása során szerzett élményeket, tapasztalatokat, összegyűjtött elméleti ismereteket szeretném bemutatni tanulmányomban, melyek a halálfélelemmel szemben alkalmazott elhárító mechanizmusokra és az ezekkel kapcsolatos szimbolikus nyelvhasználatra vonatkoznak.”

(Kudor-Borsos Ildikó:„Féltem ezt a nemzetet... igaz, még van időm, de akkor is” Halálfélelem, projekció és szimbolikus nyelvhasználat egy lelkigondozás tükrében)

EM BER ARS ÖKUMENIKUS LELKIGONDOZÓI ÉS MENTÁLHIGIÉNÉS FOLYÓIRAT

Ami összeköt és ami elválaszt BARTÓK TIB OR SJ

A világháló kihívásai és a válaszkeresés lehetőségei

3

G I O VA N N I C U C C I S J

Az internetes kapcsolatok – Mindig kapcsolódva vagy mindig egyedül?

15

SIMON GABRIELLA

„A középkorról alkotott képünk gyakran árnyalatlan. Nem utolsósorban azért, mivel gyakran újkori gondolkodásunkat, fogalmiságunkat használjuk, amikor meg kívánjuk érteni a prekapitalista társadalmakban élt ember mentalitását, gondolkodásának mikéntjét, cselekvésének mozgatórugóját. Így azonban saját szemléletünket – nem egy esetben előítéleteinket – vetítjük rá a vizsgálni kívánt jelenségekre. Csak az adott kor világképének, nyelviségét és intézményi struktúráját is magában foglaló »szimbolikus univerzumának« feltérképezése után tehetünk kísérletet arra, hogy értelmezzük az emberi cselekvést vagy egy mozgalom működését, létrejöttének okát. Különösen igaz ez, ha egy alternatív középkori nőmozgalom áll érdeklődésünk középpontjában.”

(Kertai-Szabó Ildikó: Középkori útkeresők – A beginamozgalom jelensége és jellemzői)

Online mentálhigiénés tanácsadás – Szakirányú továbbképzés a Károli-egyetemen

30

„A személyes jelenlét kiválthatatlan” – Grezsa Ferenc pszichiáter óvatosságra int, de optimista

37

Az internet mint intimitáskeresés – Beszélgetés Jacques Arènes pszichoanalitikussal, a Lille-i Katolikus Egyetem tanárával

44

KUD OR-B ORSOS ILDIKÓ

„Féltem ezt a nemzetet... igaz, még van időm, de akkor is” – Halálfélelem, projekció és szimbolikus nyelvhasználat egy lelkigondozás tükrében

58

K E R TA I - S Z A B Ó I L D I K Ó

EM BER ÁRS

Középkori útkeresők – A beginamozgalom jelensége és jellemzői

72

J O Ó B M ÁT É

A Lélek-ápolás különböző színterei – Kísérlet a spiritualitás, a lelkivezetés és a lelkigyakorlat fogalmainak evangélikus megközelítésére

81

Ára 980 Ft (előfizetőknek 890 Ft) HU ISSN 1785-0436 1 6 0 0 1

Jezsuita Kiadó

2016 / 1 9 771785

043001

00_Eleje_Embertars_2016_01 2016.04.10. 18:40 Page 1

Ami összeköt és ami elválaszt BARTÓK TIB OR SJ

A világháló kihívásai és a válaszkeresés lehetőségei

3

G I O VA N N I C U C C I S J

Az internetes kapcsolatok – Mindig kapcsolódva vagy mindig egyedül?

15

GRÉGOIRE LE BEL SJ

Egy közös világ építése

26

SIMON GABRIELLA

Online mentálhigiénés tanácsadás – Szakirányú továbbképzés a Károli-egyetemen

30

„A személyes jelenlét kiválthatatlan” – Grezsa Ferenc pszichiáter óvatosságra int, de optimista

37

„A legjobb arra rákérdezni, mi helyett netezik valaki” – Frankó András, a Fogadó Pszichoszociális Szolgálat vezetője családokban gondolkodik, de senkit nem ment fel

44

Az internet mint intimitáskeresés – Beszélgetés Jacques Arènes pszichoanalitikussal, a Lille-i Katolikus Egyetem tanárával

50

V É R O N I Q U E FA B R E R C

Az internet és én

56

KUD OR-B ORSOS ILDIKÓ

„Féltem ezt a nemzetet... igaz, még van időm, de akkor is” – Halálfélelem, projekció és szimbolikus nyelvhasználat egy lelkigondozás tükrében

58

K E R TA I - S Z A B Ó I L D I K Ó

Középkori útkeresők – A beginamozgalom jelensége és jellemzői

72

J O Ó B M ÁT É

A Lélek-ápolás különböző színterei – Kísérlet a spiritualitás, a lelkivezetés és a lelkigyakorlat fogalmainak evangélikus megközelítésére

81

Az Embertárs könyvespolca – Nem csak lelkigondozóknak Isten terápiájáról (GREMSPERGER LÁSZLÓ)

94

EMBERTÁRS 2016 / 1.

1

00_Eleje_Embertars_2016_01 2016.04.10. 18:40 Page 2

EMBERTÁRS Negyedéves, szaklektorált ökumenikus lelkigondozói és mentálhigiénés folyóirat XIV. évfolyam 1. szám – 2016. március www.embertars.hu

Szaklektorok: Dr. habil. FRUTTUS ISTVÁN LEVENTE (Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad) Dr. habil. HEGEDŰS KATALIN (Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Magatartás-tudományi Intézet, Budapest) Prof. KORÁNYI ANDRÁS (Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszék, Budapest) SZENTJÓBI OTTÓ mentálhigiénés szakember, pszichodráma-asszisztens (PKP Tréning) Dr. habil. TÖRÖK PÉTER vallásszociológus, a Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola témavezetője TRÓBERT ANETT MÁRIA a Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola hallgatója

A szerkesztőség e-mail címe: embertars@jezsuita.hu Szerkesztőbizottság: SZIGETI LÁSZLÓ főszerkesztő JOÓB MÁTÉ (Semmelweis Egyetem EKK Mentálhigiéné Intézet) TÉSENYI TIMEA (Semmelweis Egyetem EKK Mentálhigiéné Intézet) TÖRÖK GÁBOR (Semmelweis Egyetem EKK Mentálhigiéné Intézet) Tipográfia és borítóterv: PETROVICS IVÁN Nyomdai előkészítés: BUKOVSZKI ANTAL Nyomdai munkák: Generál Nyomda, Szeged Felelős vezető: HUNYA ÁGNES

Kiadja: Jezsuita Kiadó Felelős kiadó: TÁBORI KÁLMÁN Levelezési cím: 1085 Budapest, Horánszky u. 20.

Előfizetési ügyek: DUDÁS TAMÁS E-mail: embertars@jezsuita.hu Telefon: 06-30/486-6531 Előfizethető postai csekken vagy átutalással, a Jezsuita Kiadó számlaszámán: CIB Bank Zrt. 10700024-68730776-51100005 Példányonkénti ára: 980 forint.

Előfizetőknek: 890 forint.

Ez az ár már a postaköltséget is tartalmazza.

Előfizetői díj egy évre: 3560 forint.

Ha átutalja az előfizetői díjat, a közlemény rovatban, kérjük, a neve és címe mellett tüntesse fel, hogy „Embertárs-előfizetés”.

Az előfizetői díjon felüli támogatásokat is hálásan fogadunk.

A folyóirat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelenik meg.

A folyóiratot a Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány alapította 2003-ban. © Embertárs Szerkesztősége, 2016

HU ISSN 1785-0436

EMBERTÁRS 2016 / 1.

2

01_Bartok_Tibor_Embertars 2016.04.10. 18:37 Page 3

BARTÓK TIBOR SJ

A világháló kihívásai és a válaszkeresés lehetőségei A tanulmány interdiszciplináris szempontból kívánja megvilágítani a világháló jelenségét és életünkre gyakorolt hatását. Középpontjában mindazonáltal az internet antropológiai hatásának vizsgálata áll olyan kulcsfogalmak körül, mint a tér- és időtudat, a tanulás, valamint az önkifejezés, a megosztás és a kapcsolódás vágya. Gyakorlati vonatkozásként a tudatosságra alapozott internetetika és spiritualitás kialakítását sürgeti.

Kulcsszavak: internet, kapcsolódás, megosztás, tanulás, önkifejezés, tudatosság, examen.

Az elmúlt negyedszázad alatt úgy váltunk internautává, hogy szinte észre sem vettük.

A világháló közben egyre jobban meghatározta életünket, áldásaival és negatív hatásaival egyaránt. Megkerülhetetlen kötelességünk, hogy ezeket számba vegyük. Az alábbi írásban három szempontból szeretnék a net kihívásaihoz közeledni. Az első kissé elméleti: arra keresnék választ, hogyan is definiálható az az univerzum, amely a net révén született.

A második kérdéscsoportban a világháló életünkre és emberképünkre gyakorolt hatását próbálom felvázolni. Végül a harmadikban az internetes kultúra etikai és spirituális vonatkozásainak egy egyszerű, mégis lényeges kulcsfogalmára, a tudatosságra szeretném irányítani a figyelmet, amint ezt számos internetes tanulmány szerzője, köztük az olasz jezsuita Giovanni Cucci is teszi.1 A VILÁGHÁLÓ: EGY ÚJ VILÁG KEZDETE Amikor a világháló 1991-ben megszületett, sokan azt gondolták, hogy pusztán egy újabb kommunikációs eszközzel állunk szemben a rádió, a televízió, a telefon vagy a fax után.

Mára világossá vált, hogy egy új „világ” keletkezett, amelynek nem földrajzi, hanem időbeli értelemben már saját bennszülöttjei vannak (digital natives). A korábban születettek legfeljebb a digitális bevándorlók (digital immigrants) titulusára számíthatnak, ami nem zárja ki, hogy otthonosan mozogjanak ebben az új világban.

A net valóban új világ. Spontán módon „virtuális” valóságként emlegetjük, szemben a fizikai valósággal. Kérdés, mennyire helyes ez a megfogalmazás, hiszen a „virtuális” jelző valamilyen lehetőségre vagy lehetőségek halmazára utal. Ezzel szemben a világháló nagyon is valóságos, amennyiben például vásárolunk, eladunk vagy valamilyen tranzakciót folytatunk rajta keresztül, amelynek a fizikai következményeit akár pillanatokon belül is tapasztalhatjuk. Nem beszélve arról, hogy a világháló – az élet materiális dimenzióin túl – alakítja gondolkodásunkat, kapcsolatainkat és sok esetben a lelkiségünket is. Nem puszta virtualitásról van tehát szó, legalábbis nem filozófiai értelemben. A világháló az életünk része lett, akár akarjuk, akár nem.

1 G. CUCCI: Paradiso virtuale o infer.net? Rischi e opportunità della rivoluzione digitale, Ancora–La Civiltà Cattolica, Milano, 2015. A könyv hamarosan magyarul is megjelenik a Jezsuita Kiadó gondozásában.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

3

01_Bartok_Tibor_Embertars 2016.04.10. 18:37 Page 4

BARTÓK TIBOR SJ

Talán az a leghelyesebb, ha azt mondjuk, az internet révén született egy párhuzamos univerzum, amely számos – pozitív és negatív – szempontból a fizikai világ alternatívájaként, sőt sok esetben konkurenseként jelenik meg. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a dolgokat, így is fogalmazhatnánk: életünknek van egy online és egy offline oldala. Az előbbi térnyerése az utóbbival szemben egyre inkább érzékelhető.

A szociológusok és filozófusok mellett a teológusok is próbálnak választ keresni arra, hogy miként definiálható a net világa. Antonio Spadaro,2 a kéthetente megjelenő olasz jezsuita folyóirat, a Civiltà Cattolica3 főszerkesztője a teológus-paleontológus Pierre Teilhard de Chardin víziójának megvalósulását véli felfedezni a világháló születésében.

A francia jezsuita Teilhard de Chardin már 1947-ben vizionálta egy bolygószintű szellemi és információs közeg, a nooszféra4 létrejöttét.

Teilhard szerint a nooszféra – a görög nousz szellemet jelent – bizonyos értelemben már a bioszféra csúcsán megjelenő emberrel együtt létrejön. Ugyanakkor csak a technológiai – elsősorban informatikai – fejlődés révén képes globális aggyá, „bolygószintű idegrendszerré”5 válni, amelybe mindenütt bekapcsolódhatnak az emberek, megosztva egymással tudásukat, ismereteiket és információikat. Teilhard halálakor (1955) az internetnek még híre sem volt, de a fejlődés iránya megsejtette vele, hogy ez a világméretű informatikai háló létre fog jönni.

Ez az informatikai háló az évezred fordulójára megszületett, sőt megdöbbentő méreteket öltött. Erich Schmidt, a Google adminisztrátorának egy 2010-es nyilatkozata szerint manapság „két nap leforgása alatt az emberek annyi információt termelnek, amennyi korábban a barlangok korától 2003-ig keletkezett”.6 Kérdés persze, hogy ezt az arányszámot hogyan tudták kikalkulálni. További kérdés, hogy a többi napvilágot látó s első olvasásra megdöbbentő statisztikai adat napjaink információáramlásáról – például ezermilliárd Facebook-hirdetés 2010-ben, hétezermilliárd elküldött SMS 2011-ben7 – azonos szinten kezelhető-e a net- és a mobilkorszak előtti információáramlás adataival.

Térjünk vissza egy pillanatra Teilhard-hoz, aki kétségtelenül optimista módon jósolta meg egy világháló létrejöttét. Optimizmusa alapját az a hitbeli-teológiai meggyőződés alkotta, hogy a nooszféra fejlődésének iránya a Feltámadt Krisztus, aki ómegapontként vonzza magához az egész evolúciós folyamatot s benne a globális emberi tudat kibontakozását. Természetesen felmerül a kérdés: Teilhard optimizmusa hogyan és milyen mértékben alkalmazható az internet világára? Hiszen az információmegosztás és -áramlás tárgya gyakran végtelenül sekélyes vagy kifejezetten káros, rossz és manipulatív.

Nem kell különösebben bizonyítani, hogy az internet világában feltűnően egymás mellett nő a búza és a konkoly, s időnként úgy rémlik, hogy az utóbbinak éppen annyi esélye van arra, hogy túlsúlyba kerüljön, mint az előbbinek. Fontoljuk meg azonban, hogy ennek oka nem maga a világháló. Hiszen azok a problémák, amelyekkel a neten találkozunk – pornográfia, megfélemlítés, terrorizmus stb. – már a világháló előtt is léteztek. A net nem tesz mást – tartja Giovanni Cucci –, mint megjeleníti azt, ami az ember szívében szunnyad.8 2 A. SPADARO: Cyberteológia. Hogyan gondoljuk el a kereszténységet a világháló korában?, Új Ember–Jezsuita Könyvek, Budapest, 2014, pp. 150–153. n 3 http://www.laciviltacattolica.it/it/storia/storia n 4 P. TEILHARD DE CHARDIN: Az emberi jelenség, Gondolat, Budapest, 1980, p. 257. n 5 A. SPADARO: Cyberteológia, i. m. p. 154. n 6 H. RHEINGOLD: Perché la rete ci rende intelligenti, Cortina, Milano, 2013, p. 146. Idézi G. CUCCI: Paradiso virtuale o infer.net?, i. m. p. 19. n 7 Uo. n 8 G. CUCCI: Paradiso virtuale o infer.net?, i. m. p. 61.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

4

01_Bartok_Tibor_Embertars 2016.04.10. 18:37 Page 5

A VILÁGHÁLÓ KIHÍVÁSAI ÉS A VÁLASZKERESÉS LEHETŐSÉGEI

A világháló megítéléséből nem hiányoznak az apokaliptikus jellegű víziók, melyekben a net a jó és a rossz végidőbeli küzdelmének látványos terévé válik. Van azonban olyan felfogás is, amely inkább a teremtés előtti állapothoz hasonlítja a világháló jelenlegi helyzetét. Isabelle de Gaulmyn,9 a La Croix napilap egyik vezető szerkesztője szerint a net egy nagy tohuvabohuhoz, káoszhoz hasonlítható, amelybe még nem hatolt be a teremtő tevékenység. A teremtés ugyanis a szétválasztás és a rendezés folyamata: Isten elválasztja egymástól a nappalt és az éjszakát, a felső és az alsó vizeket, a szárazföldet és a tengert. Éppen ilyen teremtő bölcsesség és tudatosság, vagyis a dolgokat egymástól szétválasztó, megkülönböztető tevékenység az, ami – úgy tűnik – egyelőre hiányzik a világhálóról, s amit csak az ember tud belevinni. Mielőtt erre rátérnénk, próbáljunk meg összegyűjteni néhány sajátosságot mindabból, ahogyan a világháló és tágabb értelemben a kommunikációs eszközök formálják életünket.

AZ INTERNET HATÁSA ÉLETÜNKRE ÉS EMBERKÉPÜNKRE A világháló az emberi élet minden dimenziójára hatást gyakorol. Lehetetlen vállalkozás lenne, hogy mindenre kitérjünk. Emeljük ki mindössze az idő és a tér klasszikus problémáját, majd a tanulás kérdését, végül azokat az emberi szükségleteket, amelyek új értelmezést és kielégülést nyernek a világhálón, annak minden ambivalens vonatkozásával. Bár ez önkényes „merítés” a világháló által felvetett kérdésekből és problémákból, úgy vélem, egyvalami világossá fog válni: a digitális-numerikus új világ lehetőségei átszabják önértelmezésünk korábbi mintáit, kereteit, egyszóval önmagunkról alkotott képünket. Az itt felmerülő antropológiai problémák sokkal mélyebb reflexiót igényelnek, mint amit a jelen tanulmány lehetővé tesz. Tudatosításuk azonban első lépés lehet afelé, hogy legalább a gyakorlat szintjén választ tudjunk keresni a világháló által felvetett néhány sürgető kihívásra.

1. Cyberidő, cybertér Kezdjük az idővel és a térrel. A neten megváltozik idő- és térérzékünk, sőt velük együtt a testünkre figyelés is, hiszen testünk – akárcsak egész életünk – időben és térben bontakozik ki vagy épül le. A világháló egyik kihívása éppen az, hogy átértékelődik az időbeli és térbeli közelség és távolság fogalma és ennek életünkre gyakorolt hatása. Az internetes világ immár klasszikusnak számító szlogenje szerint bárhol, bármi, bármikor és bárkinek elérhetővé válik.

Az időérzék problémájával leggyakrabban akkor szembesülünk, amikor azt tapasztaljuk, hogy internetes böngészésünk – tegyük ezt akár munkavégzési céllal – fölöttébb időfalóvá válik. Arra eszmélünk föl, hogy elvesztegettük az időnket a világhálón. De számot vetünk-e azzal, hogy az internet időnyerő előnye – tudniillik hogy gyorsan és olcsón megtalálunk egy keresett információt – éppen úgy vagy akár jobban hat idő- és térérzékünkre?

Amiért korábban térbelileg utazni kellett, illetve testi erőfeszítést kellett tenni, ma egy-két kattintásra van tőlünk.

9 I. DE GAULMYN: Voyage au pays du web, Christus, 62 (2015. octobre), p. 403.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

5

01_Bartok_Tibor_Embertars 2016.04.10. 18:37 Page 6

BARTÓK TIBOR SJ

Valljuk be, mindez óriási nyereség. Ugyanakkor kihívás is, mert nem érezzük többé az idő értékét, beosztásának fontosságát, és nem mozdulunk ki a szobánkból vagy az irodánkból. Ahogy az idő, úgy a tér is leszűkül a számítógépünkre vagy az okostelefonunkra: metaforikus cybertérré és cyberidővé válik. Testünk mindeközben gerinc- és egyéb nethez kapcsolható betegségeken keresztül tiltakozik e kibernetikai összesűrűsödés ellen. Paradox módon miközben fizikailag egyre kevesebbet mozgunk,10 életritmusunk egyre gyorsabb lesz az információáramlás sebességének köszönhetően. Azonnali választ várnak tőlünk olyan dolgokra, amelyekhez reflexióra, nyugalomra, egyszóval időre lenne szükségünk.

Az információáramlás gyorsasága is hozzájárul ahhoz, amit „felgyorsult világként” emlegetünk. Jean-Claude Gillebeaud francia író szerint „az, amit körülbelül húsz év óta élünk, gyorsasága és kiterjedése miatt valóban szédítő. Különösen gyorsasága miatt. Mindez úgy zajlik, mintha a változások ezúttal gyorsabban mennének, mint a gondolkodás. [...] A dolgok kényszere miatt egy át nem gondolt világban élünk, ami nem jelenti azt, hogy a világ átgondolhatatlan lenne. Ez az átmeneti homály több sötét félelmet kelt bennünk, mint kifejezett reményt, több ösztönös félelmet, mint bizalmat, és több kérdést, mint amennyit – egyelőre – értelmünk képes felfogni.”11 A világháló kétségkívül az emlegetett felgyorsulás egyik motorja. E problémára még vissza kell térnünk.

2. Internet és tanulás Szóljunk röviden a világháló és a tanulás kapcsolatáról. Egyesek a végét jósolják a hagyományos iskolamodellnek, amely a tanulók fizikai jelenlétéhez, a tudás instruktív jellegű és tárgyakra bontott – azaz diszciplináris – átadásához kapcsolódik. Ezzel szemben a világháló segítségével egyre inkább „otthonról” tanulhatunk, konstruktív módon fogadva és feldolgozva a tananyagot, amely többé nem széttagolt, hanem transzdiszciplináris jelleget ölt.

Az osztálytermet hellyel-közzel felválthatja a közösségi hálóhoz kapcsolódó tanulóközösség. A jövő „numerikus iskolája” nem veszíti el ugyan a kapcsolatot a korábbi iskolamodellel, mindenesetre egyre inkább személyre szabott, tanulóközpontú lesz.12 Azonban az új modell is kénytelen elismerni, hogy a pedagógus szerepe nem küszöbölhető ki a tanulás folyamatából. A világháló képes minket információval elhalmozni a tudomány minden területén, de képtelen valódi kritikai érzékre és szintetizálóképességre nevelni. Ennek átadása a pedagógus hivatása, legyen szó akár internetről, akár nyomtatott könyvről. Egy történelemtanár így fogalmaz: „A tanár feladata, hogy személyes, megtestesült jelenlétén keresztül – amelyet egy képernyő nem helyettesíthet – közvetítő legyen a nyomtatott és a numerikus kultúra között, bevezesse a diákokat egyikbe és másikba is, s egyben védje is őket azáltal, hogy kritikus távolságvételt teremt.”13

10 Egy amerikai felmérés szerint az ottani gyerekek 15-20 percet töltenek szabadban végzett játékkal és sporttal. Vö. www.plosone.org/article/info%3Adoi%2F10.1371%2Fjournal.pone.0051474. n 11 J.-C. GUILLEBAUD: La grande inquiétude, Études, 404 (2006. janvier), p. 12. n 12 Lásd például a francia JeanMichel Fourgous oktatási modernizációs javaslatait: http://www.missionfourgous-tice.fr/missionfourgous2/ les-propositions.html n 13 F. DAMOUR: Comment Internet m’a ré-appris pourquoi j’enseigne, Études, 419 (2013. septembre), p. 181.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

6

01_Bartok_Tibor_Embertars 2016.04.10. 18:37 Page 7

A VILÁGHÁLÓ KIHÍVÁSAI ÉS A VÁLASZKERESÉS LEHETŐSÉGEI

3. Önkifejezés Az idő, a tér, a test és a tanulás kihívása után vázoljuk fel röviden, miben áll az internet sikere. Más szóval: milyen emberi szükségletekre válaszol a világháló, függetlenül attól, hogy ezt jól vagy ambivalens módon teszi. Antropológiai szempontból – azt hiszem – három alapvető emberi szükségletet elégít ki, amelyek szorosan összefüggenek egymással: (1) a net új és szinte mérhetetlen lehetőséget nyit az önkifejezésre, (2) a megosztásra (3) és a másokhoz való kapcsolódásra. Ezek a szükségletek és betöltésük a „valós” világban is próbára teszik emberségünket. A világhálón még inkább. Vegyük hát sorra e szükségleteket.

A világháló kora mérhetetlen vágyat ébresztett az emberekben arra, hogy kifejezzék önmagukat, elmondják véleményüket, érzéseiket, örömeiket, fájdalmaikat. A kifejezésvágy része az önmegmutatás vágya is, ami a netre feltöltött mérhetetlen mennyiségű fotóban és videóban fejeződik ki. Ami korábban kiváltság volt egyesek számára, akikkel riportot készített egy újság vagy egy tévécsatorna, az most lehetőség mindenkinek, aki létrehoz egy blogot, vagy bejelentkezik a Facebookra, s feltölti írásait, fotóit, videóit.

Megmutatni, hogy vagyok, hogy létezem, természetes vágya az embernek, hozzátartozik az éntudat egészséges kifejeződéséhez. Általa jelzem, hogy szeretném, ha tudomást vennének rólam, ha egy közösség a tagjának tekintene, stb. A kérdés pusztán az, hogy ez a természetes emberi vágy hol, milyen ponton válik beteges narcizmussá. Kultúránk eleve felerősíti a bennünk lévő természetes narcizmust, az internet pedig ennek gyakran egyenesen melegágya. Az indiszkrét önfeltárulkozás különösen is veszélyes, hiszen bárki bármikor visszaélhet vele. Ennek ellenére – különösen fiatalok esetében – sokszor minden tilalomfék kioldódik a neten, gyakran szomorú következményekkel.

Az internet mérhetetlen teret ad az önkifejezésnek, de kérdés, hogy önkifejezésre való vágyunkat melyik emberi fakultásunk vezérli. Az interneten számos esetben az érzelmeké a hangsúly az értelemmel szemben: az emóció felülírja a rációt. Ez részben annak a következménye, hogy az írott szó kultúrájából átmentünk – részben épp a világhálónak köszönhetően – a képek és hangok kultúrájába, amelyek direkt módon hatnak érzéseinkre, és arra ösztönöznek, hogy kifejezésmódunkban is elsőbbséget adjunk annak, amit spontán módon érzünk vagy gondolunk, akár minden indoklás nélkül, amint ez gyakran történt a „tetszik, nem tetszik” kommentelés két- vagy most már többértékű logikája szerint.

A homo numericus könnyen elragadtatja magát a világhálón, pedig nem ártana, ha érzelmileg-indulatilag túlfűtött megnyilvánulásaiba előbb megfontolást, értelmet is vinne, ahogy ez egy homo sapienstől várható. E megfontolás még inkább szükséges, amikor önmagunkról mondunk vagy mutatunk valamit a neten. Már csak azért is, mert a világháló nem felejt. Verba volant, scripta manent, ráadásul a világhálón örökre, hiszen a törölt dokumentumok is tárolódnak valahol, és soha sem lehet tudni, ki és milyen céllal használja fel őket.

4. Megosztás A megosztás vágya szorosan összefügg az önkifejezés vágyával. Természetesen nemcsak az életérzéseinket akarjuk közkinccsé tenni a világháló révén, hanem tudásunkat, felismeréseinket, információinkat is. Ez valóban válhat mások javára, lehet szolgálat, önzetlen EMBERTÁRS 2016 / 1.

7

01_Bartok_Tibor_Embertars 2016.04.10. 18:37 Page 8

BARTÓK TIBOR SJ

magatartásforma, egyszóval az igazi altruizmus jele. Kifejeződhet benne az ajándék logikája és a régi skolasztikus alapelv, hogy a jó annál inkább isteni, minél egyetemesebb módon szétárad maga körül (bonum diffusivum sui). Mindehhez az internet valóban kiváló eszköz. A megosztási vágy azonban időnként átmegy az információ puszta áramoltatásába.

Mérhetetlen mennyiségű információt kapunk. Mindenki megoszt. Nem véletlen, hogy Christophe Langlois francia író egyenesen a megosztás diktatúrájáról14 beszél. Okosság kell hozzá, hogy az információtengerből kiszűrjük, ami igazán hasznos.

Csak részben tartozik ide, de itt jegyzem meg: az internet megjelenése óta egyesek szerint az óriási mennyiségű információval való megküzdés miatt emlékezőtehetségünk egyre inkább romlik, s ezzel összefüggésben gondolkodásunk egyre felületesebbé válik. Ez aggasztó jelenség. Az internetkritikájáról elhíresült Nicholas Carr15 szerint a nagy mennyiségű, kívülről érkező információs stimulusok miatt a rövid távú memóriánk egyre roszszabbul működik: nem képes átadni megőrzésre alkalmas és méltó ismereteket a hosszú távú memóriának, ami viszont a mélyebb gondolatok létrejöttének lenne a feltétele agyunkban. Az agy ugyanis azokból a dolgokból építkezik, amelyeket jól eltárolt.

Ezzel szemben az internet megjelenése óta a memóriához kapcsolódó számos képességünk csökkenést mutat. Nemcsak a mélyebb gondolatok kidolgozására való készségünk, hanem egész egyszerűen a koncentrációs képességünk,16 illetve a hosszabb és összetettebb szövegek megértésére való képességünk is. Következésképp gondolkodásunkban, megnyilvánulásainkban felületessé és szétszórttá válunk, könnyebben kerülünk szlogenek hatása alá, amelyeket üzleti, politikai vagy más rövid távú érdekek vezérelnek. Az információáramlás súlya alatt az elkapkodott döntések vagy épp a döntésképtelenség csapdájába esünk.

5. Kapcsolódás Ez a harmadik vágy, amely lényegében már jelen van az előző kettőben. A világháló igazi mozgatórugója valószínűleg a kapcsolódás, vagyis a viszonyteremtés különösebb erőfeszítést nem igénylő lehetősége. Tény, hogy az internet megjelenése óta érzékenyebbek lettünk arra az igazságra, mely szerint az ember kapcsolatokban élő lény. A descartes-i „cogito, ergo sum” ma egyre inkább így hangzik: „connecto, ergo sum” (kapcsolódom, tehát vagyok). Az internet korában élő ember homo connectus, azaz a világhálóra kapcsolt ember lett. Kérdés azonban, hogyan és kihez kapcsolódik a hálón, s hogy online kapcsolatainak van-e offline megfelelőjük.

Pszichológusok szerint az internetes kapcsolatok, közösségi hálók stb. azok számára jelentenek igazi gazdagodást, akiknek jó valóságos – tehát nem csak virtuális – kapcsolataik

14 CH. LANGLOIS: La dictature du partage: l’éloge de l’incommunicable, Lessius, Namur, 2015. n 15 N. CARR: Hogyan változtatja meg agyunkat az internet? A sekélyesek kora, HVG Könyvek, Budapest, 2014. n 16 „...az amerikai alkalmazottak mindegyike (de ez valószínűleg igaz a bolygó minden dolgozójára) csak tizenegy percig képes egyhuzamban egy adott feladatra összpontosítani. Ekkor valaki megzavarja, és azt kéri tőle, hogy valami mással foglalkozzon. Ezt az időtartamot tovább, három percre rövidítik le az e-mailek, az SMSek vagy a telefonhívások.” A. GRANELLI: Il lato oscuro del digitale. Breviario per (soprav)vivere nell’era della rete, FrancoAngeli, Milano, 2013, p. 52., idézi G. CUCCI: Paradiso virtuale o infer.net?, i. m. p. 11.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

8

01_Bartok_Tibor_Embertars 2016.04.10. 18:37 Page 9

A VILÁGHÁLÓ KIHÍVÁSAI ÉS A VÁLASZKERESÉS LEHETŐSÉGEI

vannak, akár internetes partnereikkel, akár másokkal. Így ismét igazolódik az evangéliumi mondás: „Akinek van, annak adnak hozzá...”, az interneten keresztül is. Akinek viszont nincsenek igazi offline kapcsolatai, az magányos marad az online kapcsolatokban is.

Az online kapcsolatok világa lehet persze a menekülés útja a túl nehéz kapcsolatokkal terhelt valós világból, például egy családból vagy más típusú közösségből. Ez mindnyájunk számára kísértés. Érdemes ezért minél hamarabb feltenni a kérdést: hol vannak kapcsolataim igazi súlypontjai időben és érzelmekben? A számítógép képernyőjén, az okostelefonon,17 vagy ott, illetve azok között, akikkel fizikailag is egy fedél alatt, egy közösségben élek?

Az online kapcsolatok kedveznek a szerepjátékoknak, melyekben – az anonimitás palástja alatt – azzá válhatunk, amit a valóság nem enged meg számunkra. Internetes identitásunk – amelyből akár többet is kialakíthatunk magunknak közösségi hálókon és intenetes játékokban – messzemenően különbözhet valós identitásunk szegényesnek és szégyellni valónak gondolt vonásaitól. Patricia Wallace amerikai pszichológus18 már régóta figyelmeztet az „online álarcok és jelmezek”, valamint az internet mint „identitáslaboratórium” veszélyes mellékhatásaira. Jacques Arènes francia pszichológus19 arra hívja fel a figyelmet, hogy ugyanazon elvek és életvitel mentén kell egyesítenünk életünk online és offline dimenzióit, ha nem akarunk kettős életet élni.

Az internetes identitás kialakítását gyakran a kapcsolódásból fakadó gyors elismerés motiválja. Sokak számára az biztosít elismertségérzést, ha internetes barátaik vagy követőik minél hamarabb lájkolják legfrisebben megosztott fotójukat, vagy egy közösségi hálón helyeslik kommentjüket. Az ilyesféle identitás természetesen képlékeny, vagy – hogy Zygmunt Bauman szociológus immár klasszikussá vált társadalomminősítő kifejezését alkalmazzuk rá – „cseppfolyós”,20 bizonytalan határokkal.

Az identitásproblémák mellett az internetes kapcsolódás egyik legnagyobb etikai kihívása abból következik, amire a tér problémájával kapcsolatban már utaltunk. A világháló közel hoz egymáshoz távoli s gyakran teljesen ismeretlen személyeket, miközben eltávolíthatja egymástól a fizikailag egymás mellett élőket. A távoli személyekkel együtt távoli események, ismeretek, információk kerülnek hozzánk közel, miközben nem tudunk arról, hogy mi történik a szomszédunkban és a szomszédunkkal.

Az internet révén egyszerre lehetünk szolidárisak a világ másik pontján élő ismerőseinkkel vagy teljesen ismeretlen emberekkel, és mérhetetlenül közömbösek a legszűkebb környezetünkben élők iránt. Ez az egyszerre szolidáris és közömbös emberkép nem áll 17 Az amerikai CISCO cég egy 2012-es felmérése szerint, melyet tizennyolc országban, ezernyolcszáz felnőtt részvételével (18–30 évesek) végeztek, az okostelefon lassan a kapcsolódás elsődleges „terévé” válik.

A megkérdezettek zöme kapcsolatainak nagyobb részét okostelefonján bonyolítja, nem pedig in visu. Kilencven százalékuk még ágyban, felkelés előtt ellenőrzi SMS-eit, e-mailjeit, Facebook-oldalát. Hatvan százalékuk kényszeres módon nyúl okostelefonja után. Egy harmaduk legalább félóránként megnézi üzeneteit. http://www.cisco.com/c/dam/en/us/solutions/enterprise/connected-world-technology-report/2012CCWTR-Chapter1-Global-Results.pdf n 18 P. WALLACE: Az internet pszichológiája, Osiris, Budapest, 2002, pp. 59–77. n 19 J. ARÈNES: Az internet mint intimitáskeresés, Embertárs, 2016/1., pp. 15–25. n 20 A „liquid” (cseppfolyós) jelző Bauman műveiben állandóan visszatérő minősítője a társadalomnak és a társadalmi jelenségeknek. Vö. Liquid Modernity (2000), Liquid Love. On the Frailty of Human Bonds (2003), Liquid Life (2005), Liquid Fear (2006), Liquid Times. Living in An Ages of Uncertainty (2006) stb.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

9

01_Bartok_Tibor_Embertars 2016.04.10. 18:37 Page 10

BARTÓK TIBOR SJ

messze Raphaël Liogier szociológus antropológiai víziójától,21 mely szerint korunk embertípusa „individuo-globalista”, azaz két nehezen összeegyeztethető pólust igyekszik harmonizálni magában. Egyrészt erősen egocentrikus, óriási hangsúlyt fektetve saját fizikai-pszichés-spirituális kiteljesedésére, másrészt a konkrét segítségnyújtás szintjén is nyitott az emberiség globális kihívásaira, legyen szó humanitárius katasztrófák áldozatainak megsegítéséről vagy ökológiai problémák megoldásáról.

Akár a szolidáris-közömbös, akár az individuo-globalista modellben gondolkodunk, egy dolgot megállapíthatunk: egyik sem alakult volna ki igazán a világhálón való gyors kapcsolódás lehetősége nélkül. Ez a probléma azonban elvezet minket a „ki az én barátom?”, de még inkább a „ki az én felebarátom?” bibliai alapú kérdéséhez. Lehet, hogy barátaink vagy mindazok, akikkel szimpatizálunk, egyre inkább az online kapcsolatok világába tartoznak, míg felebarátaink – akik sokszor kellemetlenek – a kéznyújtásnyira lévő offline világba.

Az internetes kapcsolatok további – már említett – kihívása az anonimitás: sokan inkognitóban, nicknév alatt állnak kapcsolatban másokkal. Bár egyes esetekben – például az online tanácsadás során – az anonimitás hasznos lehet, a személytelenség nem ad igazi kapcsolati jelleget az ilyesféle kapcsolattartásnak. A személyes internetes kapcsolatokban is állandó kihívás marad a fizikai jelenlét hiánya. Ezt a problémát a webkamera sem oldja meg. Más az interneten keresztül beszélni, látni egymást és találkozni, s más a valós életben tenni ugyanezt. A test test marad, s nem lehet képernyőn visszaadni. Az internetes kapcsolat korántsem azonos a fizikai találkozással.

A kapcsolódás felveti az internetfüggőség kérdését. Úgy tűnik, a pszichológustársadalom bizonytalankodik az internetfüggőség mint betegség elismerésével kapcsolatban.

Patricia Wallace inkább „időpocsékolásról”22 beszél e jelenség kapcsán, bár kitér az internethasználat addiktív – a kényszeres szerencsejátékhoz hasonló – vonásaira. Megemlíti, hogy az Amerikai Pszichiátriai Társaság fontos kiadványa, a Mentális betegségek diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (1994, 4. kiadás) nem sorolja a függőségek közé. Megemlítendő, hogy a kézikönyv 2013-as 5. kiadása sem tér ki rá.23 Az amerikai szakemberek hallgatásának oka talán abban rejlik, hogy az internet világához kapcsolt függőségek – köztük a legtöbb aggodalomra alkalmat adó pornófüggőség – az internettől függetlenül is léteznek, illetve léteztek már korábban is.

Annyi bizonyos, hogy a net ezerféle kapcsolódási lehetőségével súlyos kihívásokat is hordoz. A világháló – kellő önismeret híján – sokak számára válik egyfajta pótlékká a hiányzó intimitás, a frusztráció, a fáradtság, a stressz vagy a düh okozta krízishelyzetek idején.

A tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy az ilyen és hasonló élethelyzeteket kitöltő vagy enyhítő netes kapcsolatok és kapcsolódások sokszor átmenetileg is kétes gyümölcsöket teremnek. Helyesebb tehát emberségünk fentebbi – pszichés, szomatikus, spirituális – dimenzióinak kiismerése és az offline válaszkeresés az általuk teremtett válságos szituációkra.24

21 R. LIOGIER: Souci de soi, conscience du monde. Vers une religion globale?, Armand Colin, Paris, 2012. n 22 P. WALLACE: Az internet pszichológiája, i. m. pp. 212–232. n 23 Erre vonatkozóan lásd Giovanni Cucci kritikáját: Paradiso virtuale o infer.net?, i. m. pp. 7–8. n 24 Lásd Richard Cohen HALT-módszerét szexfüggőség gyógyítására in: Ein anderes Coming Out, Brunnen Verlag Giessen, Basel, 2001, pp. 167–174.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

10

01_Bartok_Tibor_Embertars 2016.04.10. 18:37 Page 11

A VILÁGHÁLÓ KIHÍVÁSAI ÉS A VÁLASZKERESÉS LEHETŐSÉGEI

A TUDATOSSÁG MINT KULCS A VILÁGHÁLÓ HELYES HASZNÁLATÁHOZ A fentebbi kihívások nyomán – a listát tovább lehetne bővíteni – eléggé világos, hogy a világhálón való jelenlét nem lehetséges morális és lelki támpontok nélkül. Itt nem pusztán arra gondolok, hogy az internethasználatot és a neten megszerzett információ felhasználását etikai elveknek kell irányítaniuk. Például hogy ne plagizáljuk a világhálóra feltett anyagokat, vagy ne tegyünk fel káros tartalmakat. Ennél sokkal mélyebb etikai és spirituális hozzáállásra van szükség. Giovanni Cucci egy új – s mindazonáltal nagyon régi – erényetikát szorgalmaz, amelynek meg kellene határoznia az internettel való kapcsolatunkat. Az internetes erényetika középpontjában a tudatosság áll, közkedvelt angol nevén a mindfulness, melynek révén internethasználatunk szabályozottabbá válhat. Egy ilyen tudatosság alapján állíthatunk fel aztán magunknak egyfajta internetes „lelkitükröt” vagy „exament”.

1. Tudatosság – mindfulness: az internetes erények alapja A tudatosság azt jelenti, hogy többé nem automatikusan használjuk a világhálót, nem kapcsolódunk rá kényszeres módon, hanem előre megfontoljuk, hogy miért, mi célból és meddig akarjuk használni. Cucci szerint az internetes tudatosság első lépése az, hogy odafigyelünk a testünkre, egészen pontosan a légzésünkre, mert a légzés minősége – nyugodt ritmusa vagy feszült visszatartása – sok mindent elárul arról, hogy mennyire vagyunk képesek tudatosan figyelni és cselekedni, mind az offline, mind az online életben.

A tudatosság egyben diszkréciót, vagyis megkülönböztetést jelent. Így kétszer is meggondoljuk, hogy mit, mikor és miért mondunk vagy teszünk közzé a világhálón, illetve hogy milyen portált és mi célból keresünk fel. A tudatosság és a diszkréció más erényeknek is a forrása, ahogy azt már a sivatagi atyák is felfedezték. Mózes apát25 tanítása szerint a diszkréció mint megkülönböztetés minden erény szülőanyja, őre és szabályozója. A megkülönböztetésből fakadó tudatos internethasználat erénnyé tudja alakítani azokat az emberi szükségleteket, amelyekről fentebb szó volt: az önkifejezés, a megosztás és a kapcsolódás vágyát. Így például ha az önkifejezés vágya diszkrécióval párosul, egyre jobban megtisztul az internetes érzelmi ömlengésektől és a felületességtől. Átjárja egyfajta józanság, visszafogottság és tisztelet elsősorban saját magunk és életünk misztériuma iránt, amelyet nem teszünk világhálós közprédára egy globális és beteges transzparencia nyomása alatt. A diszkréció révén a megosztás vágyának első kritériuma az lesz, hogy vajon mások számára hasznos és építő jellegű-e, ha magunkból, ismereteinkből vagy információinkból egyet s mást megosztunk velük, vagy pusztán csak egymás postaládáját és életét terheljük vele. A kapcsolódás vágyában gyakorolt diszkréció révén ugyanezeket a szempontokat fogjuk szem előtt tartani, illetve azt a lényeges kritériumot, hogy keressük az online kapcsolatok szimmetrikus offline megfelelőit, melyekben nem pusztán kapcsolódás, hanem találkozás történik.

25 J. CASSIANUS: Collationes, II, 4. Magyarul: Az egyiptomi szerzetesek tanítása, Pannonhalma–Tihany, 1998, p. 65.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

11

01_Bartok_Tibor_Embertars 2016.04.10. 18:37 Page 12

BARTÓK TIBOR SJ

A tudatosság segíthet abban is, hogy az internet többi kihívására is reagálni tudjunk. Így például az életritmusunk felgyorsulására, idő-, tér- és testérzékünk elveszítésére, a memóriánk romlására, a felületes olvasásra és megértésre, és számos egyéb problémára, amiről fentebb nem esett szó.

2. Néhány tanács az internetes tudatosság gyakorlásához Cucci nyomán26 néhány tanács is megfogalmazható az internetes tudatosság gyakorlásához, elsősorban számítógépes munkavégzés idejére. E tanácsok banálisan egyszerűek és ismertek, de talán nem árt újból és újból felhívni rájuk a figyelmet.

– Mindenekelőtt mérjük föl, milyen figyelemelvonó tényezőkkel kell számolnunk számítógépes-internetes munkánk során. Az e-mailek olvasása, hírportálok, social networkök felkeresése esetleg munkavégzésünkhöz tartozik, de nem feltétlenül. Sok esetben inkább figyelemelvonó források, amelyeket a munkavégzés idejére jobb kerülni.

– Számolva a munkavégzés során szükségszerűen lankadó tudatossággal, tervezzünk be előre szüneteket, melyek során fizikailag is elszakadunk az internettől, s valamilyen rövid, elsősorban fizikai tevékenységet végzünk (torna, rövid séta stb.). Ezek a rövid távú tudatos elszakadások egyenesen ösztönzik a kreativitást és azt a tudatot, hogy komolyan kell vennünk a feladatot, amelyet végzünk. A szellemi munkában a figyelem sokkal jobban fenntartható előre beiktatott szünetekkel és a munka helyétől való rövid, de hatékony elszakadással, mint internetes böngészéssel, zenehallgatással vagy játékkal.

– Tervezzük meg magát a munkavégzés menetét. Például: milyen írásokat, cikkeket, tanulmányokat, videót stb. kell letölteni a netről, illetve elolvasni vagy feldolgozni, hogy elegendő anyag összegyűljön egy saját cikk vagy tanulmány megírásához? Zárjuk le tudatosan a kutatás fázisát. Ez talán a legnehezebb, mióta a világháló megnyitotta előttünk a kutatási lehetőségek végtelen tárházát.

– Fontoljuk meg, nem jobb-e, ha az internetről letöltött anyagokat papíron kinyomtatva olvassuk el, még akkor is, ha ez látszólag nem környezetkímélő. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy nyomtatott szövegen végzett munka (aláhúzás, jegyzetelés stb.) nagyobb nyomot hagy az emlékezetben, mint a képernyőn olvasott és esetleg preparált dokumentum.

Bár ez nem bizonyított, véleményem szerint a nyomtatott anyaggal való közvetlen érintkezés jelentősen befolyásolja az olvasott szöveg interiorizációját, míg a képernyőn olvasott szöveggel csak „szemkontaktusunk” van, hiszen az érintés nem közvetlenül a szövegen történik, hanem a billentyűzeten keresztül.

– Ha lehet – és feladataink nem kényszerítenek rá –, kerüljük a multitasking jelenségét, vagyis az egyidejűleg végzett munkákat a neten is. A párhuzamos munkavégzés különösen szellemi munkák esetén tökéletesen kiszárítja és leblokkolja az elmét, és állandó halogatásra kényszerít. A számítógépen párhuzamosan megnyitott dokumentumok és mappák szinte maguktól kívánják a párhuzamosan megnyitott internetes portálokat is.

Egyikről a másikra ugrunk anélkül, hogy akár minimális mértékben is felhasználnánk 26 Vö. G. CUCCI: Paradiso virtuale o infer.net?, i. m. pp. 76–80.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

12

01_Bartok_Tibor_Embertars 2016.04.10. 18:37 Page 13

A VILÁGHÁLÓ KIHÍVÁSAI ÉS A VÁLASZKERESÉS LEHETŐSÉGEI

az ott megszerezhető információkat. A felületesség eleve biztosított, s vele együtt a frusztráció is, tudniillik egyik munkát sem tudjuk tisztességgel befejezni.

– Legyünk tisztában saját internetes bioritmusunkkal, felismerve hogy a nap mely szakaszában vagyunk igazán produktívak, a világhálón éppúgy, mint az offline életben. Ne tékozoljuk el ezeket az órákat, de ne is léptessünk életbe embertelen ritmusokat, nappallá téve az éjszakát és alvajáróként töltve a nappalt. A számítógépes, illetve internetes munka révén könnyen összemosódik bennünk a nappal és az éjszaka. A lefekvés idejét ezért nagy tudatossággal kell kijelölni, és jóval előtte kikapcsolni a gépet.

– A net révén nemcsak a napszakokat, de a magánszférát és a munkavégzést is hajlamosak vagyunk összekeverni. A fentebb emlegetett teremtő bölcsesség és diszkréció itt azt jelenti, hogy a kettőt – amennyire lehet – elválasztjuk egymástól, akár különböző e-mail címek révén, akár az által, hogy máskor válaszolunk a személyes üzenetekre, mint a munkánk során kapott leveleinkre.

– Jó lenne, ha a teremtéstörténet „munkaszüneti napja” felkeltené vágyunkat valami hasonlóra a digitális teremtett világban is. Ráadásul úgy, hogy az így nyert időt és figyelmet valós találkozásokra fordíthassuk. Hasonlóképp hasznos lehet, ha időnként „internetes böjtöket” tartunk, melyekben megnövekszik fogékonyságunk a csatlakozás nélküli kommunikációra Isten és az emberek világa felé.

3. Internetes „examen” A fentebbi tanácsok általában az internetes munkavégzésre vonatkoznak. Lehet azonban egyfajta – az ignáci lelkiségből ismert – exament vagy lelkitükröt is összeállítani az internettel, illetve tágabb értelemben a kommunikációs eszközökkel kapcsolatban. Egy ilyesfajta examen segítségével rendszeresen visszatekinthetünk kommunikációs szokásainkra.

Nem pusztán azért, hogy a kommunikáció világában való botlásainkat felismerjük és megbánjuk, hanem azért is, hogy meglássuk: hol van/volt jelen Isten számunkra ebben a világban? Ő, aki a kinyilatkoztatás révén maga az önközlés és a kommunikáció, hol hív megtérésre, megerősödésre vagy új utakra? A világhálónak spiritualitásra is szüksége van. Éppen ezért álljon itt végezetül egy szerzetesnevelő által összeállított internetes examen néhány gondolata és kérdése, melyek spirituális szempontból is erősíthetik a világhálón való tudatos jelenlétünket. „Tapasztalatból tudjuk, hogy a visszatekintés segít távolságot venni, felismerni, kik vagyunk, s hogy Isten milyen módon van jelen az életünkben. A kommunikációs eszközökhöz fűződő viszonyom ennek a heti vagy havi visszatekintésnek a részét képezi. E viszony kapcsolatban áll a bennem lakó érzésekkel. Íme néhány kérdés, amelyet feltehetek: – Mennyi időt szenteltem az információs és kommunikációs eszközök használatának az elmúlt héten vagy hónapban? Milyen céllal?

– Mit eredményeztek bennem: örömöt, szomorúságot, lustaságot vagy apostoli dinamizmust?

– Inkább boldog vagy boldogtalan vagyok annak révén, ahogyan használom őket?

– Imámban beszéltem Istennek mindarról, amit ezeknek az eszközöknek a révén felfedeztem vagy kérdésként megfogalmaztam? Hálát adtam-e az ember nagyságáért, ami megnyilvánul ezekben az eszközökben?

EMBERTÁRS 2016 / 1.

13

01_Bartok_Tibor_Embertars 2016.04.10. 18:37 Page 14

BARTÓK TIBOR SJ

– Az internetes oldalak, amelyeket felkerestem, segítettek élni a hitemet? Segítettek-e, hogy mindenben megtaláljam Istent?

– Megőriztem-e magamban egy benső teret?

– Ha az eszközökhöz való viszonyom rendezetlen, hogyan tudnám rendezni, saját magamat is rendbe szedve?

Ez a visszatekintés lelki beszélgetés tárgya is lehet. Gyakran jótékony hatású, ha egy kívülállóval – például lelkivezetővel – beszélünk róla. De a témáról folytatott beszélgetés keresztények között is lehetséges, hogy növekedjen a tisztelet, a párbeszéd és a barátság, amint XVI. Benedek is erre buzdított a társadalmi kommunikációs eszközök egyik világnapján.”27 Minden új korszak – s a világhálóval valóban új korszak született – nagyszerű lehetőségek és félelmetes katasztrófák csíráit hordja magában. Hogy hosszú távon inkább hasznunkra vagy kárunkra válik-e mindaz, ami a net révén kibontakozóban van, egyelőre el van rejtve a szemünk elől. A fejlődés tendenciái akkor világosodnak meg előttünk, és akkor van lehetőségünk e tendenciák befolyásolására, ha időt adunk magunknak a személyes és közösségi reflexióra mindazzal kapcsolatban, amit a világhálónak köszönhetően élünk vagy használata révén elszenvedünk. Ha a fentebbi néhány oldal révén erősödött bennünk a józan megfontolásra és megkülönböztetésre való igény, e tanulmány elérte célját.

A szerző jezsuita szerzetes.

Tibor Bartók SJ: The challenges of the internet and possible responses. The study tries to enlighten the phenomenon of the internet and its impact on our lives from an interdisciplinary perspective. However, it is focused on the anthropological effects of the internet around some key concepts, such as space and time, learning, desire of self-expression, sharing, and connection. On a practical level, the study seeks to direct attention to the need of an ethic and a spirituality of the internet, both based on mindfulness.

Keywords: internet, connecting, sharing, learning, self-expression, mindfulness, examen.

27 A.-M. AITKEN: Et Dieu en tout ça?, Christus, 62 (2015. octobre), p. 472.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

14

02_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.04.10. 18:35 Page 15

G I O VA N N I C U C C I S J

Az internetes kapcsolatok Mindig kapcsolódva vagy mindig egyedül?

Az alábbi írás a szerző Virtuális paradicsom vagy pokol.com? – A digitális forradalom veszélyei és esélyei című kötete harmadik fejezetének szövege. A teljes mű is hamarosan megjelenik magyar nyelven a Jezsuita Kiadó gondozásában. A jezsuita szerzetes pszichológus e könyvében az internettel kapcsolatos függőség értelmezési lehetőségeiről ír, az internetet a fizikai világ tükreként jellemezve. A témával kapcsolatos antropológiai kérdések és válaszok mellett megfogalmazza a kétarcú internethez fűződő egészséges emberi viszonyulás útját és a tudatosság (mindfulness) ebben játszott szerepét.

Kulcsszavak: internet, virtuális kapcsolatok, Dunbar-szám, online tanácsadás, gyenge kötések.

Ahogyan egyik új találmány, úgy a digitális technológia sem képes megoldani egy problémát anélkül, hogy ne okozna új nehézségeket – legyen mégoly átható és globális is. Ha a fiatal nem tesz fáradságos erőfeszítéseket arra, hogy megfelelő nevelői folyamat keretében (odafigyelve a kognitív, reflexív, kapcsolati dimenziókra, megtanulva, hogyan nyíljon meg a bizalomra érdemes felnőttek, nevelők előtt) megismerje, kifejezze és megossza érzelmi világát, azt kockáztatja, hogy kiszárad, terméketlenné válik, s ennek aggasztó következményei lesznek. A fiatalok körében mindinkább megfigyelhető a szerencsétlenség és a magány érzése, mely az érzelmi ürességhez kapcsolódik. Ebben a keretben az elektronikus kommunikációs lehetőségek számának megsokszorozódását úgy is lehet értelmezni, mint tünetet, vágyat vagy akár kísérletet, amely szembemegy e súlyos hiányokkal.

A chat, az e-mail, az SMS, az MMS, a tweet, a Skype, a WhatsApp abban a pillanatban, amikor kompenzáló funkciót kap, sokkal inkább kiemeli, mintsem megszünteti a kapcsolatok és az intimitástól való félelem problémáját: állandóan kapcsolódunk egy gombnyomással vagy egy linkkel, hogy ne kelljen számot vetnünk azzal a szorongással, amely igen fontos igazságot közöl rólunk. Ám leginkább úgy tűnik, a hozzáférés a világhálóhoz lehetővé teszi a barátok számának elvileg végtelen és rendkívül gyors növelését, így leküzdve végül a kapcsolatok és a szocializáció valós életben tapasztalható nehézségeit.

MENNYISÉG ÉS MINŐSÉG KIZÁRJÁK EGYMÁST – A VILÁGHÁLÓN IS Az ápolható kapcsolatok számának korlátja van, amelyet egy elég pontos intervallummal lehet kifejezni. Ezt Dunbar-számnak nevezik, azon antropológus nyomán, aki a múlt század kilencvenes éveiben kidolgozta. Robin Dunbar szerint egy adott társadalmi környezetben a tartósnak nevezhető kapcsolatok maximális száma százötven körül mozog (még ha az általa meghatározott intervallum száz és kétszázötven közötti is). Ez a szám a társadalmi és történelmi szintű, kötődést jelentő csoportok tanulmányozása révén adódott EMBERTÁRS 2016 / 1.

15

02_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.04.10. 18:35 Page 16

GIOVANNI CUCCI SJ

– ilyenek a falvak, a központok, a közösségek és a klánok. A minőség-mennyiség viszony megmutatkozik a kapcsolatok és az egyén életére gyakorolt hatásuk mélységében és megbízhatóságában – ami azt jelenti, hogy bizalmat szavazhatunk a másiknak.1 E viszonynak van egy küszöbe, amely megfelel annak, amit Malcolm Gladwell szociológus „kritikus pontnak” nevezett. Ezen túl egy jelenség, legyen akár jó, akár rossz (a vírusoktól egészen a kulturális mozgalmakig), feltartóztathatatlanná válik. Az eszmék és a kommunikáció is „fertőzéssel” adódik át, terjed, növekszik. Ám amikor átlép egy kritikus pontot, elveszíti erejét, mindinkább elgyengül, mígnem feloldódik.2 Ha meg is határozzuk ezt az intervallumot, azzal még nem jelentettük ki, hogy a csoportoknak zártnak kell maradniuk, és meg kell akadályozniuk minden további kommunikációt és bővítést. A jelentőségteljes kötések elszórtak és kiterjedtek is lehetnek, és így előnyben részesítik a kreativitást – ugyanakkor van egy számszerűen is kifejezhető korlátjuk. Ezt megértjük, amikor megfontoljuk, miért fontosak a „gyenge kötések”, melyek törékenyek, mégis elengedhetetlenek az adott személy és csoport gyarapodásához, mivel hidat képeznek, lehetővé téve a más közegekhez való hozzáférést.

Felmerült a kérdés, hogy a Dunbar-szám érvényes-e a social network világára is. Maga Dunbar is megvizsgált olyan virtuális közegeket, mint a Facebook és a MySpace, tünetszerű egybeeséseket találva a korábban tanulmányozott csoportokkal. Ezt az adott közegben végzett más kutatások is megerősítették. Egy 1,7 millió Twitter-felhasználóra kiterjesztett féléves vizsgálat kimutatta, hogy az adott időtartam alatt létrehozott és fenntartott stabil kapcsolatok száma száz és kétszáz között mozgott.3 Mindazonáltal továbbra is nyitott kérdés, hogy lehetséges-e a hatékony összehasonlítás a valóságos és tisztán virtuális (vagyis az offline életben soha nem látott személyekkel kialakított) kapcsolatok között, éppen a testiség dimenziójának nyilvánvaló hiánya, s ebből kifolyólag a biológiai megjelenést nem bevonó interakció miatt. A két közeg kapcsolatai tehát igen eltérők, és ez nagyon megnehezítheti a testiség sajátos jellemzőinek felmerülését, ezáltal megfosztva a kapcsolatot mindenekelőtt a megfelelő érzelmi karaktertől.

A legfiatalabbak körében tapasztalható, a promiszkuitáshoz és prostitúcióhoz kötődő némely magatartásforma (amely nemrég Olaszországban is felbukkant a hírekben) az érzelmi analfabetizmus helyzetét, a belső fagyottságot, a saját élményvilág (f)elismerésére való képtelenséget mutatja, amelyet alexitímiának is neveznek: „Mivel a rendelkezésre álló idő korlátozott, az úgynevezett virtuális »barátoknak« szentelt időt a valós 1 J. POQUÉRUSSE: The Neuroscience of Sharing, http://www.uniiverse.com/neuroscience; http://it.wikipedia. org/wiki/Numero_di_Dunbar. n 2 „Az evolucionista pszichológiában úgy vélik, hogy ez a szám egyfajta korlát lehet az emberi lények átlagos képessége terén, amellyel felismerik egy adott csoport összes tagját, és nyomon követik érzelmi történéseiket. Más magyarázatok sokkal inkább közgazdaságtani értékelésekre támaszkodnak, valamint a csoportok azon szükségletére, hogy beazonosítsák az élősködő vagy diszfunkcionális elemeket, lévén hogy nagyobb csoportok hajlamosak megkönnyíteni hazugok és csalók jelenlétét”: http://it.wikipedia.org/wiki/Rete_sociale. Vö. R. DUNBAR: How Many Friends Does One Person Need? Dunbar's Number and Other Evolutionary Quirks, Faber and Faber, London, 2010. M. GLADWELL: The Tipping Point. How Little Things Make a Big Difference, Little Brown and Company, New York, 2000, pp. 177–181., 185–186. n 3 B. GONCALVES – N. PERRA – A. VESPIGNANI: Modeling Users’ Activity on Twitter Networks. Validation of Dunbar’s Number in Twitter conversations: http://www.plosone.org/article/info% 3Adoi%2F10.1371%2Fjournal.pone.0022656 EMBERTÁRS 2016 / 1.

16

02_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.04.10. 18:35 Page 17

AZ INTERNETES KAPCSOLATOK

barátoktól vonják el. Már pusztán ez a megfontolás rámutathatna, hogy az utóbbiakkal való kapcsolatokat kellene előnyben részesíteni, hisz egyedül ők méltók a barát névre. De sokkal többről van itt szó. Arra vagyunk berendezkedve, hogy a másik emberségét a szemtől szemben megvalósuló kapcsolatokban ismerjük el, és ezt a képességet a társadalmi viszonyok konkrétságában gyakoroljuk. Ebből következik, hogy a hozzánk hasonlókkal való kapcsolatok elégtelen tapasztalata, különösen is a fejlődő években, szükségszerűen kárára van a másik ember létébe való belehelyezkedés képességének, ebből kifolyólag a pozitív társadalmi létezésnek. A valóságban megélt konkrét személyközi kapcsolati helyzetek és a többiekkel szemtől szemben megvalósuló viszonyok hiánya azt a veszélyt rejti magában, hogy elhomályosul a másik emberségének elismerése, miközben ezzel ellentétesen igen könnyen terjednek az interneten az eszmék, köztük azok is, amelyek tagadják a közös emberséget, és az elembertelenítést hirdetik.”4 A virtuális viszonyok bizonnyal adhatnak társaságot, ugyanakkor nem helyettesíthetik a valós kapcsolatokat. Amikor erre sor kerül, azt kockáztatjuk, hogy megfosztjuk a személyt (különösen ha még fejlődő korban van) az együttélés néhány alapvető jellemzőjének kialakításától, mint amilyen a gyöngédség és az empátia. Ezáltal színre lépnek az érzéketlenség, illetve a saját érzések terén megnyilvánuló tisztánlátás képtelenségének fentebb említett esetei.

KI LEHET ALAKÍTANI ÉRZELMI VISZONYT EGY GÉPPEL? A virtualitásba menekülés másik útja az a kísérlet, hogy a magányt és a kommunikációs nehézségeket – amelyek mindenekelőtt a különbözőségek el nem fogadásából adódnak – a technika legújabb találmányaival kompenzálják, egészen addig, hogy érzelmileg kötődni kezdenek egy robothoz, amelynek minden szempontból emberi ábrázata van.

Ez egyáltalán nem elképzelhetetlen vagy sci-fi-szerű hipotézis.

Az Egyesült Államokban és Japánban az elektronikus modellek egy idő óta már betöltik azt a funkciót, hogy társaságot biztosítsanak az időseknek (és a hikikomoriknak – [a japán szó jelentése: „külön, elszigetelve lenni”; autisztikusan visszavonuló fiatalok elnevezése]).

Gondoskodnak minden szükségletükről, éjjel-nappal; mindig rendelkezésre állnak és hatékonyak, nincsenek „rossz napjaik”, kedélyingadozásaik és emberi szeszélyeik. Tudnak hűségesek lenni, mindig igent mondanak, és mindenekfölött nem öregszenek. Megőrzik a technikai szempontból tökéletes szépség és harmónia változatlan kánonjait, amelyek alól a férfiak és nők (minden természetes bájuk ellenére) láthatóan szünet nélkül kibújnak.

A lifting és a plasztikai sebészet minden sikere ellenére sem képesek versengeni a robotok technikai tökélyével. Akinek húsa-teste van, az nem lehet hibáktól mentes...

Ezért kezdik úgy gondolni, hogy a robotok hamarosan jelentős segítséget nyújtanak majd a magánytól, gátlásoktól és a túl sok csalódástól frusztrált férfiak és nők érzelmi és szexuális kielégületlenségeinek orvoslásában. David Levy, a robotika terén úttörőnek számító egyik nagy cég igazgatója 2007-ben megjelentetett egy Love and Sex with Robots [Szerelem és szex robotokkal] című könyvet, amelyben kifejti, hogy a napjainkban a lakosság nagyobb részét 4 S. BONINO: Altruisti per natura, Laterza, Roma–Bari, 2012, p. 118.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

17

02_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.04.10. 18:35 Page 18

GIOVANNI CUCCI SJ

sújtó problémákat (melyek lényegileg kötődnek a magányhoz és az elismerés hiányához) fel lehet majd oldani robotok gyártásával. Ezek minden emberi problémát technikailag megoldhatóvá tesznek, legfőképpen az érzelmi nehézségeket: „A robotok iránti szerelem annyira normális lesz, mint az emberek iránti.”5 A robotok valóban nem hűtlenkednek, nem csalnak meg, nem öregszenek, nem önzők, hanem mindig a felhasználó rendelkezésére állnak.

Az erkölcsi akadályok, azok a problémák és nehézségek, amelyek mindig is jellemezték a „tiltott gyümölcs élvezetét”, így a csábítás, a paráználkodás és a megcsalás (melyekről minden korban beszámol az irodalom), végre megoldásra lelnek. A tízparancsolatban rögzített ősi tilalom („ne kívánd felebarátod feleségét”, Kiv 20,17) végre megoldódik. Semmi probléma, mondaná Levy: rövidesen annyi, a felebarát feleségével azonos kinézetű robotot lehet majd gyártani, amennyit csak akarunk. Ám ezek a „nők”, szemben az eredetivel, nem fogják megismerni az öregedés romlását. Más szóval: a robotika lesz a megoldás minden problémára; megvalósítja Kalüpszó nimfa Odüsszeusznak tett ígéretét, miszerint olyan kapcsolatban élnek majd (legalábbis részben), amely érintetlenül megőrzi a frissességet és időtlen bájt, amit egyetlen nő sem adhat meg egy férfinak.6 A robotok képesek lemásolni, méghozzá az eredetinél jobb formában, az emberi lény minden vetületét, ők az új Kalüpszó (ez minden lifting álma), aki megbabonázza Odüszszeuszt, és megakadályozza, hogy hazatérjen, vissza a gyökereihez. A robotok megértésben, üdeségben és vonzerőben felül is múlhatják az embereket (ahogyan azt nem egy animációs filmben látjuk, mint például a Tekken 4-ben, ahol a számítógép-vezérelt személyiségek sokkal harmonikusabbak, tökéletesebbek és vonzóbbak, mint a hús-vér szereplők). Csakhogy mindezért súlyos árat kell fizetni, mivel arról van szó, hogy elfedjük a kapcsolatok terén átélt kudarcainkat: lévén hogy az emberi lények nem felelnek meg nekünk, elmenekülünk a tárgyak, a lélektelen létezők közé. A dolgokkal kialakított viszonynak természetesen van érzelmi vetülete is, különösen ha a saját képtelenségek kompenzációjának egy módját látjuk benne. A dolgok nem változékonyak, legfőként pedig mindig ott vannak, rendelkezésünkre állnak. Mindez a hatalomról, a biztonságról és a fájdalomcsillapításról szól.

Sherry Turkle azonban megjegyzi: az ezért az új lehetőségért fizetendő ár az, hogy megszüntetjük azt az összetettséget, amely lényegi része életünknek és önmagunk legigazibb és legmélyebb vonása – azaz törékenységünk – megvalósulásának. Ily módon „hamis” nyugalomba ringatjuk magunkat anélkül, hogy azt bármikor is megkérdőjeleznénk: „Az, hogy jól érezzük magunkat, nem mindennek a mércéje: elhibázott okokból kifolyólag is érezhetjük jól magunkat. És ha egy robottárs úgy segítene jól érezni magunkat, hogy közben elvesz tőlünk valamit? Levy vakmerő álláspontjának az a legfőbb erénye, hogy elgondolkodásra kényszerít: egy ilyen típusú gépkapcsolat kialakítása lehetséges, kívánatos

5 D. LEVY: Love and Sex with Robots. The Evolution of Human-Robot Relationships, Harper Perennial, New York, 2008, p. 22. n 6 „...a szót így kezdte Kalüpszó, isteni úrnő: [...] »de nem is vetekedhet / földi halandó nő ilyenekben az istennőkkel«. / Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz: / »Úrnőm, istennő, ne neheztelj. Jól tudom én is, / s biztosan azt, hogy nálad a jóeszü Pénelopeia / gyarlóbb szépségű és kisebb, hogyha tekintjük: / földi halandó ő, te örök vagy s meg nem öregszel. / Ám még így is vágyva kivánom minden időben / otthonomat s hazatértem napját látni, elérni.«” HOMÉROSZ: Odüsszeia, V. ének, pp. 202., 213–220., Devecseri Gábor fordítása: http://mek.oszk.hu/00400/00408/html/01.htm#5.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

18

02_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.04.10. 18:36 Page 19

AZ INTERNETES KAPCSOLATOK

vagy erkölcsös-e? A szerelmi viszony azt is jelenti, hogy megízleljük a meglepetéseket és nehézségeket, amikor egy másik személy szemszögéből tekintünk a világra, akit a történelem, biológia, sérülések és örömök formáltak. A számítógépeknek és a robotoknak nincs ilyen megosztható élményük [...]. A Love and Sex láthatóan az érzelmi felvizeződést ünnepli, az emberi kapcsolatok összetettségének tudatos elutasítását. A fikció így lesz új esztétikává.”7 A „jól érezni magunkat” megszállott keresése alapjában véve nem egyéb, mint az, ami a függőségek és rossz szokások zömét összekapcsolja: ezek, még ha nem is halálos kimenetelűek, az életöröm elvesztéséhez vezetnek.8 Szemközt a géppel olyan, mintha tükörbe botlanánk, amely jó érzéssel tölt el minket, mivel megelégszik azzal, hogy megismételje, amit már tudunk, megóvva minket a csalódásoktól és váratlan eseményektől. A gépek által felkínált alternatívák sikere leginkább a passzív megadást teszi nyilvánvalóvá az élet kihívásaival szemben. Az ember lemond a reflexió, a játék, a kockáztatás és mindenekelőtt a szeretett személyért vállalt szenvedés lehetőségének ápolásáról. Ez a leginkább aggasztó szempont, egyfajta megadás az élettel szemben. Az ember belefárad a kapcsolatokba, s előnyben részesít egy másolatot (vagy megelégszik vele), amely hamis, ám mégis soft, nem követel túl sokat és nem von be: „A robotokat bekapcsoljuk az emberi törékenységről folytatott valamennyi diskurzusba.

Az emberi lényeknek túl sok az igényük, míg a robotokat sokkal könnyebb kezelni; a személyek megcsalnak, a robotok nem. Amikor a robotokkal kialakított kapcsolatokról beszélnek, akkor házasságtörő férjekről, orgazmust színlelő feleségekről, kábítószerező gyerekekről van szó. Panaszkodnak, hogy nehézséget okoz nekik családtagjaik és barátaik megértése. Kezdetben megleptek az ilyen kommentek, amelyek teljesen nyilvánvalóan arra irányulnak, hogy lejjebb vigyék az emberi személyesség szintjét.”9 Ily módon elhull a kapcsolat értékes szempontja, a másmilyenség, amely valódi speculum, tükör, mely képes visszavezetni önmagunk igazságához. Csakis egy más nézőponttal való megosztás és kommunikáció révén léphetünk kapcsolatba saját énünk mélyével. Ez a nézőpont lehet zavaró, ugyanakkor megmutathatja a valóság alapvető szempontjait, és könnyebbé teszi számunkra, hogy ápoljuk emberségünk értékes adottságait.

Az empátia képessége, amely alapvető fontosságú az emberi kapcsolatokban, mindenekelőtt az arckifejezésekben mutatkozik meg, amelyeket egy gép nem tud lemásolni, még akkor sem, ha az arckifejezések egy bizonyos szimulációja hatást gyakorolhat ránk, mivel az ember hajlamos a saját érzéseit kivetíteni a gépre, „emberinek” tartva azt, s azt képzelni, hogy a gép valóban érzi, amit szóban közöl, épp ahogy mi is. Silvia Bonino ezzel kapcsolatban megjegyzi: „Ez az összezavarodás a valós élet gyakorlatának nem kielégítő voltából következik, ami oda vezet, hogy képtelenné válunk azon jelzések felismerésére, amelyeknek megértésére a biológia alkalmassá tett minket. Ezért nagyon is sürgető, hogy előnyben részesítsük a valós kapcsolatokat a virtuálisakkal szemben: az altruizmust nem sajátítjuk el virtuálisan, ahogy az empátiát, a másik ember személyességével való kapcsolatba lépés képességét sem.”10

7 S. TURKLE: Insieme ma soli. Perché ci aspettiamo sempre più dalla tecnologia e sempre meno dagli altri, Codice, Torino, 2012, p. 9. n 8 Lásd G. CUCCI: Il fascino del male. I vizi capitali, Adp, Roma, 2012. n 9 S. TURKLE: Insieme ma soli..., i. m. p. 13. n 10 S. BONINO: Altruisti per natura, i. m. p. 118.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

19

02_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.04.10. 18:36 Page 20

GIOVANNI CUCCI SJ

ONLINE TANÁCSADÁS A digitális forradalomhoz köthető egy nagy újdonság: a gépek terápiás segítséget is fel tudnak kínálni, kisegítve minket ősi kommunikációs és kapcsolati nehézségeinkből.

Egy terápia megkezdésének és lefolytatásának egyik legnagyobb akadálya a valós személlyel kialakítandó kapcsolat körülményeihez kötődik: a tekintet, a kifejezésmódok, a lehetséges kommentárok, ám mindenekelőtt az a tény, hogy (akár csak rejtett) érzéseket tapasztalok a másik fél részéről, gyakran ítélkezésnek tűnik a páciens szemében.

Amikor elkészítették az első terápiát szimuláló programokat, sok felhasználó úgy volt képes beszélni a nehézségeiről, mint korábban, más emberekkel még soha. Épp a gép által szavatolt névtelenség miatt tudták leküzdeni gátlásaikat: tisztában voltak azzal, hogy a másik térfélen nem egy tekintet, hanem egy monitor van, s ez láthatóan megkönnyítette a megnyílást és az intim, nehéz és fájdalmas részletek megosztását. Ez a számítógép által adható válaszoktól függetlenül így volt: már az elhangzott mondat egyszerű megismétlése is azt az érzést keltette, hogy meghallgatták és elfogadták az illetőt, mentesen bárminemű előítélettől.

A kilencvenes évek elején terveztek egy Listener nevű szoftvert, amely sztereotip, ám igen hatásos frázisokkal jóindulatúan fogadta a felhasználót, soha nem keltve a megrökönyödés vagy a türelemvesztés benyomását. Ezt követte egy másik, párterápiás program is, a Sexpert, amely néhány előre rögzített kérdés alapján párbeszédet alakított ki a nyilatkozóval. A felhasználók kommentjei vegyesek voltak, s nem tűnt úgy, hogy előnyben részesítenék az ilyen módon végzett terápiát a hagyományos, emberrel folytatott terápiával szemben. A steril és névtelen közeg minden esetben úgy mutatkozott meg, mint a megosztás ideális setje. Ez megerősítette, hogy döntő fontosságú a terápia szempontjából az optimális távolság és az ítélkezésmentesség, amely a nehéz helyzetekben lehetővé teszi az egyén legfájdalmasabb és legnegatívabb vonásainak feltárását: „Egy alkoholistákkal foglalkozó központ számítógép által meginterjúvolt páciensei harminc százalékkal magasabb szintű alkoholfogyasztást ismertek be, mint a szemtől szemben megkérdezett betegek. A szexuális problémákkal is könnyebb egy számítógép, s nem egy pszichiáter segítségével szembesülni.”11 A kapcsolat terápiás dimenziója egy idő óta megjelent a média és a közösségi hálók világában is. A privacy, a névtelenség és a legintimebb adatok bárki előtti feltárására való hajlam között meglévő paradox kapcsolat összetettsége ma egyre kisarkítottabban mutatkozik meg a kibeszélős tévéműsorokban (hogy ne is szóljunk a mind gyakrabban hallható intim mobiltelefonos beszélgetésekről, amelyeknek kényszerű tanúi vagyunk a köztereken), ahol a minden korosztály és társadalmi réteg képviseletében felvonuló személyek gátlások nélkül kiteregetik a magánéletüket, nem törődve azzal, hogy ezeket a vallomásokat rögzíti a digitális emlékezet.12 Látszólag semmilyen akadályt nem jelent a bizalmas 11 P. WALLACE: La psicologia di Internet, Cortina, Milano, 2000, p. 279. J. H. GREIST – M. H. KLEIN: Computer programs for patients, clinicians, and researchers in psychiatry, in T. A. WILLIAMS (szerk.): Technology in mental health care delivery systems, Ablex, Norwood, New Jersey, 1980, pp. 161–182. n 12 Lásd P. WALLACE: La psicologia di Internet, i. m. p. 281. J. H. GREIST – M. H. KLEIN: Computer programs for patients, clinicians, and researchers in psychiatry, i. m. pp. 161–182.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

20

02_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.04.10. 18:36 Page 21

AZ INTERNETES KAPCSOLATOK

adatok kitárásában az, ha tudjuk, a kulisszák mögött mások is hallgathatják a beszélgetésünket. Ez mutatkozott meg egy különféle online tanácsokat adó, Ask Aunt Dee [Kérdezd Dee nénit!] címet viselő program kiértékeléséből is (ez az olasz Donna Letizia risponde [Letizia asszony válaszol] című műsornak az amerikai változata). E műsor azáltal vált híressé, hogy nagyon sokan kapcsolódtak bele, és igen könnyen feltártak érzékeny vagy éppen megdöbbentő részleteket is. Sikere hátterében ugyanaz a mechanizmus működik, amely egykor népszerűséget biztosított a mágusoknak, a kártyajósoknak és a horoszkópoknak: valamiféle bebiztosító forrást találnak az emberek életük fontos kérdéseivel kapcsolatban, legyen ez akármilyen természetű. A lényeg, hogy sikert és jólétet ígérjenek.

A 2010-es németországi futball-világbajnokság idején híressé vált egy müncheni akváriumban élő polip, amelynek Paul volt a neve: azt a benyomást keltette, hogy a csápjai mozgatásával előre jelzi a meccsek végeredményét. Válaszait visszaigazolták az eredmények, olyannyira, hogy hamar megjelentek a poliptól ihletet merítő online programok, amelyek segítségével véleményt lehetett kérni a legkülönfélébb kérdésekről, például az egészség, a munka, a pénzügyek vagy a szerelem témájában (az oldal címe www. askpaul.com volt).

Másodsorban fontos meggondolni, hogy kivel s nem pusztán mivel akar az ember kommunikálni. A social network nem csupaszítható le egy túlnyomást levezető szeleppé. Arra van szükség, hogy szembenézzünk vele, magunkat pedig arra neveljük, hogy (f)elismerjük és feldolgozzuk azt, amit megéltünk, és egyre jobban tudjuk használni a rendelkezésünkre álló eszközöket.

Azok a megoldások, amelyek lehetővé tehetnék a távolság leküzdését és az idő megtakarítását, mint például a Skype, abban a pillanatban, amikor csupán egy lesznek az egyidejűleg végzett tevékenységek közül, azzal fenyegetnek, hogy még jobban kiemelik a megszólalók közötti távolságot. Ám ami a legfontosabb, ezek a megoldások nem tudják helyettesíteni a valós kapcsolatok sajátos jellemvonásait. Ezért az előadások, konferenciák, továbbképzések, amelyeket online kínálnak fel, rendszerint csak igen alacsony figyelmi szintet tudnak kiváltani. Ebben az összefüggésben hiányzik a valós, fizikai kontaktus, s érzékelhetően alábbhagy a motiváltság és az érdeklődés. Nem tapasztalunk mást a meetingek, összejövetelek, szemináriumok esetében sem, ahol mindenki bekapcsolt számítógéppel van jelen a teremben, hogy valahol máshol bocsátkozzon kalandba: ellenőrzi az e-mailjeit, üzeneteket küld, felkeresi a Facebook-oldalát, ciklikusan linkekre és a newsra kattint.

A kapcsolat sajátos jellemzője a másság dimenziója, az, ami eltérőként és a saját szempontra visszavezethetetlenként mutatkozik meg. A megszólaló másik ember egyszerre válhat segítséggé és fenyegetéssé, mivel arra késztet, hogy szembesüljünk a transzcendenciával, azzal, amit nem lehet birtokolni, ami egyrészt korlátokat szab ki, másrészt azonban visszautal egy tágabb dimenzióra, melyet a tekintet fejez ki. Ez a filozófus Lévinas számára a szent, az „elkülönített” jele, azé, ami nem áll rendelkezésünkre, s kibújik a kontrollra és uralomra irányuló igényeink alól. A másik megszólít engem, azt kéri, áldozzam fel magam, szenvedjek oly módon, hogy kilépek önmagamból, és találkozom vele. Amikor az alany elfogadja a másik másságát, transzcendenciáját, akkor ragadja meg saját transzcendenciáját, túlnan-valóságát is, amely méltóságának és értékességének EMBERTÁRS 2016 / 1.

21

02_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.04.10. 18:36 Page 22

GIOVANNI CUCCI SJ

a gyökere.13 Egy géppel vagy a képekkel való viszony azt kockáztatja, hogy alakot ad a saját képzelet projekcióinak, a „mindenható” én szempontjait emelve ki (tökéletesség, rendelkezésre állás, újdonság, hatalom), ami hiányzik az offline világból, és jellemző a narcisztikus személyiségzavarra. Ebben az arra való patologikus képtelenség mutatkozik meg, hogy elfogadjuk a másságot, s – ebből kifolyólag – hogy szeressünk. Nem véletlen, hogy ez a dinamika túlteng a szexuális függőség esetében.14 Ily módon minél nagyobbra nő a szakadék a két szempont (a nagyság és a gyöngeség) között, annál erősebbé válik az internetes szörfölés által felkínált párhuzamos univerzumba menekülésre irányuló ösztönzés is. Az érintettek elveszítik legbensőbb és legértékesebb dimenziójukat, amelyhez lassúságra, kockáztatásra és önnön törékenységük megosztására van szükség. Más szóval: elvész a leginkább emberi dimenzió.

A technológia – mint mindig – a nagy lehetőségekkel együtt rejtett, ám veszélyes csapdákat is hordoz magában. Tudnunk kell ezekről, hogy végül ne ott találjuk magunkat, ahová nem szeretnénk kerülni. A kritikus gondolkodás és a kifejezés totális lehetőségének korában helyes, ha mérleget készítünk ennek az óriási kulturális átalakulásnak a következményeiről: beváltattak az ígéretek? A viszonyok szempontjából a social network nem oldotta meg a magány problémáját: „Számos tanulmány szerint az amerikaiak mindinkább bizonytalanok, elszigeteltek és magányosak. Sokkal többet dolgozunk, mint eddig bármikor, gyakran több eltérő munkaterületen is [...]. Sokan a hátuk mögött hagyták a vallási és civil társaságokat, amelyek egykor egymáshoz kapcsolták az embereket [...]. Napjainkban az a mechanikus álmunk, hogy soha ne legyünk egyedül – ugyanakkor nem mondunk le az ellenőrzésről. Ez képtelenség, amikor szemtől szemben vagyunk a másik emberrel, ugyanakkor lehetséges, ha egy robotról van szó.”15 Ez a tanulság felbukkan a mitológia ősi, mégis mindig aktuális gondolatvilágában.

Odüsszeusz – aki Homérosz elbeszélésében nemcsak a ravaszság, de a bölcsesség és a hűség jelképe is – visszautasítja Kalüpszó mégoly csábító ajánlatát, hogy hagyja el az

13 „Az ember mindig túl van önmagán. Ez az önmagántúliság tudatában kell legyen annak, hogy ő maga is a transzcendencia forrása.” J. WAHL: Traité de métaphysique, Payot, Paris, 1953, p. 721. Lásd Emmanuel Lévinas megjegyzését: „Ebben a másikhoz való viszonyban nincs zavar, a másikhoz való viszonyt a mássághoz való viszonyként gondolják el. A másik és a másság [...]. Ez a társaságiasság képezi a tekintet, a másikért-valóság másságát, amely megszólít engem, olyan hang ez, amely minden szóbeli kifejezésnél előbb születik meg bennem, az én halandóságában, gyöngeségem alapjából. Ez a hang parancs, annak parancsa, hogy válaszoljak a másik ember életére.” E. LÉVINAS: Alterità e trascendenza, il melangolo, Genova, 2006, pp. 91–92. n 14 Gondoljunk Otto Kernberg klasszikus diagnózisára e személyiségtípusról: „Ezek a páciensek szokatlan szintű autoreferencialitást mutatnak más személyekkel való interakcióikban [...] és egy különös, de magától értetődő ellentmondást az igen magasra tartott énkép és a másoktól kapott megerősítés mértéken felüli szükséglete között. Érzelmi életük felszínes. Kevés empátiát éreznek a többi ember érzelmei iránt [...]. Különösen is hiányoznak belőlük a szomorúság és a gyász hiteles érzései; a lehangoló dolgok megélésére való képtelenség alapvető vonása személyiségüknek [...]. Ez egy kiéhezett, haragvó és üres énkép, amely telve van féktelen haraggal a csalódásokkal szemben, és rettegéssel tölti el a világ, amely gyűlölettel és bosszúval telinek tűnik, akárcsak maga a páciens.” O. KERNBERG: Sindromi marginali e narcisismo patologico, Boringhieri, Torino, 1978, pp. 310–311. n 15 S. TURKLE: Insieme ma soli..., i. m. p. 201. Vö. H. GUSTERSON – C. BESTEMAN (szerk.): The Insecure American. How We Got Here and What Should Do About It, University of California Press, Berkeley, 2010. R. PUTNAM: Capitale sociale e individualismo. Crisi e rinascita della cultura civica in America, il Mulino, Bologna, 2004.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

22

02_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.04.10. 18:36 Page 23

AZ INTERNETES KAPCSOLATOK

immár idős Pénelopét, s a vég nélküli ifjúságnak örvendjen. Házastársa mellett van a helye, még ha az kevésbé szép is és az elvirágzás a sorsa, mivel csakis ő lesz képes megosztani Odüsszeusszal egész lényét, különösképpen mind külső, mind belső törékenységét, a közös megöregedésben.16 Odüsszeusz csak Pénelopéval együtt tud megöregedni (ami már az ókortól az elért bölcsesség jele), és megtalálni gyökereit – vagyis stabilitását és identitását, véget vetve nyugtalan bolyongásának. Ezt fejezi ki az eposz híres szimbóluma, az olajfa törzséből kifaragott ágy.17 SEGÍTSÉG A BÖRTÖNBŐL VALÓ KIJUTÁSHOZ: A GYENGE KÖTÉSEK Ha nagyobb mélységben járjuk be a web világát, nagyon is ősi helyzetekre bukkanunk, amelyek segítenek megérteni az új problémákat. De segítenek abban is, hogy szembenézzünk velük. Vegyük például a kapcsolódás/magány [...] témáját. Az online megosztásokban nem az üzenetek és a virtuális barátok száma a legfontosabb – ezt a Dunbar-szám kapcsán is megfigyelték. Ez megerősíti a jelenlegi kutatások nyomán azt az alapfeltételezést, mely szerint az online világ tükörszerűen viszonyul az offline-hoz, ám nem azonos vele.

Mark Granovetter – az internet jelenségénél korábbi egyik írásában, amely mégis végtelenül érdekes e téma vonatkozásában, olyannyira, hogy valódi klasszikusnak számít – a kapcsolatokról szólva arra irányította a figyelmet, amit „gyenge kötéseknek” nevezett. Személyek olyan csoportjáról van itt szó, akik nem látogatják meg egymást, nem is lehet azt mondani, hogy alaposan ismerik egymást, ahogyan az az (intimitás foka, az eltöltött idő, az ismeretek és vélemények megosztása szempontjából) „erős” szinteken történik. Ugyanakkor jelentősen képesek gazdagítani az ismeretre irányuló lehetőségeket, az elfoglaltságokat, gyakorlatilag az élet által kínált esélyeket, bevezetve az addig megismerthez képest még ismeretlen világba.

A döntő fontosságú elemet, amely lehetővé teszi ezt a lépést, Granovetter „hídnak” nevezi, vagyis olyan viszonynak, amely képes kapcsolatba hozni minket más csoportokkal, kitágítva viszonyaink s ezáltal szabadságunk körét is. Az „erős” kötések ugyanis, különösképpen ha korlátozottak és zártak, azt kockáztatják, hogy börtönné válnak, vagy mindig ugyanazokat a dolgokat osztják meg bennük. Sokkal inkább ingyenes viszonyokról van itt szó, amelyek a legváratlanabb helyzetekben és körülmények között bukkanhatnak fel. Ugyanakkor értékesnek bizonyulhatnak, és megőrződhetnek mindaddig, amíg életben tartják a kommunikációs figyelmet és érdeklődést, ezáltal legyőzve a kényelmetlen helyzetek elől való menekülés és az önmagunkba záródás iránti hajlamot.

Ez alapvető fontosságú az ismeretek, a rendelkezésre álló kompetenciák átadásakor, és kétségkívül új és hatékony alkalmazási módozatokat kapott a virtuális közösségekben: „hídnak lenni” sokkal nagyobb viszonybeli értékű valóság, mint az, hogy hány barátja

16 Lásd a 6. lábjegyzetet. n 17 „Máshova, mondd, ki is állította az ágyam? Az értők / sem tudnák azt tenni, hacsak nem jön be egy isten, / s könnyen a kedve szerint nem hordja ki máshova onnan: / ember olyan nem akad, de nagyon fiatal se; ki könnyen / elmozdítja, mivel nagy titkot rejt az az értőn / készített ágy, mit nem más, de az én kezem ácsolt.” HOMÉROSZ: Odüsszeia, XXIII. ének, i. m. pp. 183–189.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

23

02_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.04.10. 18:36 Page 24

GIOVANNI CUCCI SJ

van az embernek a Facebookon, vagy mennyi lájkot gyűjtött egy bejegyzése vagy az oldalára posztolt fényképe.18 Ha foglalkozunk e problémával, az azt jelenti, hogy újra szemügyre vesszük az intimitással kapcsolatos aktuális keresés/menekülés érzékeny és kétértelmű témáját, amely szorosan kötődik a törékenységhez való viszonyhoz, ami a legértékesebb kincsünk, az, ami teljességgel emberré tesz bennünket. Elgondolkodtató, hogy az evangéliumi kísértések (vö.

Mt 4,1–11) tétje pontosan az emberi lényt jellemző gyöngeség: a kísértő azt javasolja Jézusnak, hagyja hátra ezt a gyöngeséget, öltözzön erőbe, mindenhatóságba. Legyen képes megoldani az élet nehézségeit anélkül, hogy áthaladna rajtuk, s magára venné a terhüket.

Mondjon le arról, hogy megéli a megosztást és a kockázatot, de még a veszteséget és a vereséget is, amelyek jellemzik az emberi tapasztalatot s a férfi és nő sajátos érzelmi kötelékét.

Jézus visszautasítja az élet problémáiból kivezető kényelmes egérutakat, amelyek lényének súlyos elszegényedését, az emberi mivoltáról való lemondást eredményeznék. Ehelyett inkább megerősíti a bizalom és a ráhagyatkozás, a hagyomány, saját hitelessége gyökérzetének értékét, ami nem zárja ki a fáradságot és a kockázatot, melyet az vállal, aki kész a kalandra. A vállalt törékenység lehetővé teszi, hogy jobban megéljük a viszonyok terén meglévő számos, az internet által felkínált lehetőséget is.

A „gyenge”, „hídként szolgáló” kötésekre példát nyújt az online altruizmus: sok ezer felhasználó azért kapcsolódik a világhálóra, hogy felkínálja kompetenciáját és idejét, hogy ingyen segítsen annak, aki nehézségbe került – ilyenek például az internetes segélyező csoportok. A névtelenség, mint már említettük, lehetővé teszi, hogy megnyíljanak, s megoszszák sebeiket és szenvedéseiket: „Glenn Tallmann esete ragyogó példa: miközben AIDSben haldoklott, sok online segítői csoportra bukkant. Maga is részt vett ezekben, méghozzá nagy tettvággyal, megosztva a félelmeket és a tapasztalatokat, így próbálva segíteni másokon.”19 Paradox módon épp a névtelenség – mint egyfajta „elektronikus gyóntatószék” – teszi lehetővé intim és pontos részletek feltárását, amelyek nem merülhetnének fel ugyanezzel a spontaneitással egy közvetlen találkozás során (ez természetesen lehet pusztító viszszaélések forrása is): az, hogy nem látnak minket, mint mondtuk, teret ad annak, hogy túl a hazugságon és az agresszivitáson nagyobb őszinteség szülessen, mivel úgy érezzük, nem ítélnek meg minket. Ez is része annak a forumnak, amely az internet világát jellemzi.

A gyenge kötések konkrét lehetőséget jelentenek arra, hogy a világhálót ne kompenzációként éljük meg, „kapcsolódva, de egyedül”.

Tehát minden „technikai” megoldás megnyitja az életre és az emberre vonatkozó általánosabb problematikák – az úgynevezett bölcsességi kérdésfelvetések – útját, amelyeket számításba kell vennünk, mert a probléma valódi gócpontját jelentik.

Fordította: Török Csaba A szerző jezsuita szerzetes, pszichológus, a Pápai Gergely Egyetem tanára.

18 M. GRANOVETTER: The strength of weak ties, American Journal of Sociology, 78 (1973), pp. 1360–1380.

Vö. H. RHEINGOLD: Perché la rete ci rende intelligenti, Cortina, Milano, 2013, pp. 294–297. n 19 P. WALLACE: La psicologia di Internet, i. m. p. 277. Vö. G. CUCCI: Altruismo e gratuità. I due polmoni della vita, Cittadella, Assisi, 2014, különösen is az V. fejezet.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

24

02_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.04.10. 18:36 Page 25

AZ INTERNETES KAPCSOLATOK

Giovanni Cucci SJ: Internet relationships. Always conncected or always alone? The study is the third chapter of the author’s book entitled Virtual Paradise or Hell.com? – The Dangers and Possibilities of the Digital Revolution. The complete volume will be soon published in Hungarian by the Jesuit Publishing House. In this book, the Jesuit psychologist writes about the possibilities of interpreting internet addiction, describing the web as a mirror of the physical world. Beside the anthropological questions and answers related to the topic he draws up the healthy way of relating to the internet and the role of mindfulness in it.

Keywords: internet, virtual relationships, Dunbar’s number, online counselling, weak ties.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

25

03_Gregoire_Le_Bel_Embertars 2016.04.10. 18:34 Page 26

GRÉGOIRE LE BEL SJ

Egy közös világ építése A kérdés többé nem az, hogy akarunk-e az internethez kapcsolódni vagy sem, hanem hogy ezt milyen mértékben és főleg hogyan kívánjuk tenni. A digitális térnek – mint minden közegnek – megvannak az információcserére vonatkozó szabályai és kódjai. Hogyan neveljem magam a megszólalásra, és hogyan viselkedjem ebben a kapcsolódott világban? Milyen beszédre figyeljek oda, mit ajánljak és osszak meg? Milyen szabályokat alkalmazzak és gyakoroljak, s rajtuk keresztül miféle emberi közösség építéséhez akarok hozzájárulni? Ezeket a problémákat próbáljuk megközelíteni az alábbi sorokban. ÉLETTÉR A franciák naponta átlagosan öt órát töltenek az interneten, s ebből másfelet1 közösségi hálókon. Ez az élettevékenység egy új típusú térben zajlik, melynek saját kódjai, szabályai, kikerülhetetlen emlékművei (Facebook, Youtube, Amazon, Apple, Microsoft stb.) vannak. Éppúgy létezik benne magántulajdon (blogok, egyesületi oldalalak), autóutak, hogy eljussunk valahová (Google, Bing és más keresőoldalak), könyvtárak (Wikipédia), stadionok és tornatermek (MMORPG,2 számítógépekre és mobiltelefonokra letölthető játékok) s persze bűntanyák (pornográfia, erőszakra buzdítás). Ebben az új élettérben a közösségi hálók révén erős kötődéssel járó barátságok szövődnek (az igazi barátaim), de gyenge szálú kapcsolatok is (az ismerőseim); tanácsokat adunk egymásnak, munkahelyet találunk, sőt még imádkozunk is. Lassanként és szinte észrevétlenül életünk egy új világra nyílt, a digitális világra, amely a fizikai világhoz kapcsolódik. A kettő együtt ugyanazon valóságos tapasztalat két oldalát képezi.

A digitális világ legjellegzetesebb vonása, hogy átalakította a közelség fogalmát. A közelség többé nem szoros értelemben vett földrajzi fogalom, hanem ízlés- és érdeklődésbeli közelség kérdése. „Közelebb” érezhetem magam a föld túlsó pontján élő emberhez, mint a szomszédomhoz vagy a munkatársamhoz. Mélyebben megérinthet egy ötezer kilométerre zajló földrengés, mint az alsó szomszédom szegénysége. Mindez annak köszönhető, hogy a digitális világ bármit, bármikor, bárhol és gyakorlatilag bárki számára elérhetővé tesz.3 Ez a digitális világ „cseppfolyós tér”,4 melyben a kapcsolatok rugalmasak, bizonytalanok, állandó fejlődésnek vannak alávetve, és nincsenek stabil „jelzőtábláik”.

BÁBEL 2.0 A digitális világ önmagában egy univerzum, amelyet eredetileg a szabadság helyeként könyveltek el, ahol minden lehetséges. Egy olyan Bábel 2.0, melyben a szólásszabadság, 1 www.blogdumoderateur.com/chiffres-internet n 2 Massively Multiplayer Online Role Playing Games: internetes szerepjátékok, melyek több szereplővel játszhatók. n 3 A digitális világ négy „A”-ja: anywhere, anything, anytime, anyone. n 4 Lásd Zygmunt Baumannak a „cseppfolyós” (liquid) világ jelenségeiről szóló műveit: https://fr.wikipedia.org/wiki/Zygmunt_Bauman EMBERTÁRS 2016 / 1.

26

03_Gregoire_Le_Bel_Embertars 2016.04.10. 18:34 Page 27

EGY KÖZÖS VILÁG ÉPÍTÉSE

a közösség és a megosztás uralkodik. Mindazonáltal a dolog nem ilyen egyszerű. Kezdjük azzal, hogy „elszenvedjük” az információs túlterheltséget, vagy mi magunk kényszerítjük másokra. Az információk halmozódása – melynek leglátványosabb eleme szünet nélkül telítődő digitális postaládánk – állandóan ostromol és az üzenetekkel való foglalkozásra (válasz, törlés vagy továbbítás) ösztönöz minket. Ezt vagy a lehető leggyorsabban tesszük, mint a forró krumpli továbbadásának játékában, vagy épp ellenkezőleg, a halogatás módszerével.

A gyors válasz szükségszerűen sok mindent elárul az olvasás s így a válasz minőségéről is, amely nem mindig felel meg az elvárások szintjének. Mindehhez második földlökésként társul írásbeli megnyilatkozásaink elszegényedésének tendenciája. A gyorsasággal elvész a kommunikáció „fatikus” funkciója.5 Elfelejtjük azokat a szavakat és gesztusokat, melyek arra szolgálnak, hogy biztosítsuk egymást: jól érezzük magunkat egymás társaságában.

A kommunikáció így egyre inkább leegyszerűsödik a tartalomra, az ilyesfajta elszegényedés pedig egyre közvetlenebb, sőt egyre erőszakosabb írásbeli üzenetekhez vezet. E jelenség ellensúlyozásaként hangulatjeleket, emotikonokat alkalmazunk, melyek kifejezik hangulatunkat, helyzetünket, pillanatnyi gondolatunkat. Más esetben egyszerűen aláhúzzuk vagy félkövér betűvel kiemeljük a kulcsfontosságú információt, melyet tovább szeretnénk adni partnerünknek. Rövidre fogva: „a [digitális] kommunikáció gyors egymás utáni szakaszokban zajlik, s amit könnyedsége révén nyer, azt mélysége szempontjából el is veszíti”.6 Igazi paradox helyzet jön így létre: egyik oldalon a tartalombeli gazdagság és sokféleség lehetősége (szöveg, kép, hang, videó stb.) áll, a másik oldalon viszont az összesűrített információ, melyet akkor értékelnek, ha rövid, gyors, előre megemésztett, mint a Twitter, a Snapchat vagy a Vine. ÚJ KOMMUNIKÁCIÓS STÍLUS TANULÁSA A digitális világ kommunikációs szokásait tanulni kell. Ezeket sajnos sehol sem oktatják.

Gyakran egyéni módon s csak néhány rossz tapasztalat után alakítja ki az ember saját szabályait és stratégiáit e téren. Ami az írásbeli kommunikációt illeti, az első szabály annak tudatosítása, hogy a digitális kommunikáció mindig hajlamos a már említett fatikus funkció elvesztésére. Aki tehát ír, érezze kötelességének, hogy ne csak bejelentő módon közöljön valamit. Írjon jól szerkesztett mondatokat, nagybetűvel kezdve, ragozott igékkel, a helyesírás ellenőrzése mellett. Alkalmazzon személyre szabott üdvözlési formákat a levél elején és végén.

A legjobb levélírási iskola, ha újraolvassuk levelünket, és a címzett helyébe képzeljük magunkat. Ez egyben mély lelki beállítottságot, a másik iránti tiszteletet, sőt a saját írásunk iránti tiszteletet is jelent. Fontos írások, illetve döntések esetén időt kell adni magunknak, hogy a dolgot meg-, illetve átszűrjük, akár úgy is, hogy elolvastatjuk egy barátunkkal. Egy másik kérdés, hogy kinek írunk: több személynek vagy csak egynek?

5 A fatikus funkció Roman Jacobs megfogalmazása szerint nem más, mint maga a „kommunikációra való hajlam, mely megelőzi az információhordozó üzenetek kibocsátására és fogadására való képességünket”. n 6 BENOÎT VERMANDER: Le Dieu partagé, sur la route de François Xavier, Supplément Vie chrétienne, n.

478, 2002.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

27

03_Gregoire_Le_Bel_Embertars 2016.04.10. 18:34 Page 28

GRÉGOIRE LE BEL SJ

Továbbá milyen céllal: írásunk jót fog tenni, vagy inkább széthúzást szít, olajat önt a tűzre?

Még akkor is, ha csak arról van szó, hogy egy kellemetlen információt továbbadjak, vagy egy helyzetet a helyére tegyek, kérdezzem meg magamtól: a másik iránti tisztelet magatartása vezérel-e, illetve a vágy, hogy megoldjam és egyszerűsítsem a dolgokat, amint ez a Szent Ignác-i „jó szellem” jele?

Néha nem árt feltenni a kérdést, hogy nem hasznosabb-e másféle üzenethordozó segítségével reagálni. A levelek és a közösségi hálókon posztolt üzenetek ugyanis időnként arra jók, hogy távol tartsuk magunkat egy problémától vagy egy személytől, akivel elintézni való ügyünk van. Ha lehet, írás helyett hasznosabb a telefont választani, vagy a skype-os videokonferencia lehetőségével élni, vagy – még jobb – a személyes látogatás. A tapasztalat azt mutatja, hogy élőszóban a dolgok gyakran egyszerűbbek, bizonyos szempontból kevésbé kiszámítottak. Az újabb generációk számára mindenesetre a telefonálás tolakodó magatartásnak minősül, a másik személyes életébe való belépésnek, s ezért gyakran vonakodnak megtenni ezt a lépést.

A digitális írásbeli kommunikáció mellett a videokonferencia is terjed a Skype révén.

E rendszer előnye, hogy előre felvilágosít a keresett partnerek elérhetőségéről vagy elfoglaltságáról. Választás kérdése, hogy csak a hangot vesszük igénybe, vagy a videót is. Itt is fontos, hogy a partner helyébe képzeljük magunkat: Mit lát mögöttem? Hogyan vagyok öltözve vagy netán fésülve? E kérdések akár kényszeredettnek is tűnhetnek, a videokonferenciás kapcsolatok mégis – akár akarjuk, akár nem – igazi behatolást jelentenek egymás életterébe, akárcsak egy látogatás. Hogyan viselkednék, ha otthon fogadnék valakit a szobámban vagy az irodámban?

Másodsorban a digitális világ sok párhuzamos dolgot megenged. Ugyanazon pillanatban dolgozhatok, levelezhetek, videót nézhetek... Mindez természetessé vált számunkra.

Amikor írunk vagy videonkonferenciás megbeszélést folytatunk, kezünk elfoglalja magát, rendez, osztályoz, elrak vagy ellenőriz egy információt. Ez azonban kérdéseket vet fel a beszélgetőpartnerünk számára való jelenlétünkkel kapcsolatban, hasonlóképp a meghallgatás, a reflexió vagy az együttérzés minősége szempontjából. Jézus szemlélése az evangéliumi jelenetekben segíthet abban, hogy lássuk, mi a hasznosabb. Annál is inkább, mert a hiteltelen figyelmet hamar észreveszi partnerünk, például az elhúzódó csendet, a billentyűzet pötyögtetésének zaját, a kamera mezejéből kifelé mutató tekintetet. Valóban jelen vagyunk-e nemegyszer? Milyen a jelenlétünk minősége a másik számára?

INFORMÁCIÓ A DIGITÁLIS VILÁGBAN Azon is el kell töprengeni, hogy milyen információt hallok meg a digitális világban, s főleg azon, hogyan reagálok rá. Egyszerű megkülönböztetési szabályok segítenek ebben: Kitől kapom az információt? Megbízható forrásból, újságból, barátoktól? Néhányan szabályként fogalmazták meg a maguk számára, hogy soha ne adjanak tovább ismeretlen személytől származó vagy általa közvetített üzenetet. S ha még hiteles is az információ, feltétlenül tovább kell-e adni? Erősíti-e az életet, a békét, az örömet, a nincstelenek iránti figyelmet?

Anélkül hogy janzenizmusba esnénk, valljuk be, hogy mindaz, amit megosztunk egymással, nem életbe vágóan fontos, hanem egyfajta szórakozás része – a szó pascali értelmében –, mely nem igazán nevelő-építő hatású.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

28

03_Gregoire_Le_Bel_Embertars 2016.04.10. 18:34 Page 29

EGY KÖZÖS VILÁG ÉPÍTÉSE

Információink főleg olyan keresőoldalak használatából származnak, mint a Google vagy a Bing. A keresési eredmények bonyolult algoritmusok eredményei, melyeknek az elveit kevesen ismerik igazán. Egy jónak minősített információ nem biztos, hogy megegyezik azzal, amit keresünk. Választásunkra tartozik, hogy teljesen megbízunk-e a keresőoldalakban mint digitális információgyártókban (amelyeket ritkán motiválnak emberbaráti szempontok), vagy mi magunk válunk a keresett információ létrehozóivá azáltal, hogy több forrás és alapos cikkek segítségével tájékozódunk. A digitális világban zajló életünk ugyanazt a figyelmet igényli, amellyel a fizikai világnak adózunk.

KÖZÖSSÉGEINK GAZDAGÍTÁSA Aki digitális világról beszél, közösségi hálókról és baráti vagy információcserére irányuló körökről is beszél. Kétféle közösség létezik: az egyik típus tagjai választják egymást, a másik típus tagjai felfedezik egymást a különbözőségeiken túl. A tapasztalat azt mutatja, hogy idővel e közösségek egyre inkább csak érintkeznek, anélkül hogy igazán kapcsolatba lépnének. Fölmerül a kérdés, hogy miként kapcsolódunk, illetve vonódunk be ezekbe a közösségekbe, melyekben információcsere folyik. Kevés kivétellel arról van szó, hogy továbbítunk vagy kommentálunk egy kapott információt, egy szórakoztató videót, egy nyaralásról készült fényképet vagy egy jó szót. Egy kissé távolságot véve nem árt, ha eltöprengünk e közösségekben kifejtett kreativitásunkról, tudniillik hogy mi újat tudunk nyújtani, legyen szó fényképekről, cikkekről, jól mérlegelt kommentárról. A digitális világnak valóban szüksége van minőségi tartalomra, s keresztényként ez szép felhívásnak is tűnik. Világunkban nagy várakozás és a hitelesség iránti szomj uralkodik, a digitális helyek pedig igazi megnyílást jelenthetnek egymásra és Istenre. * Befejezésül plagizáljuk kicsit a Diognétoszhoz írt levelet: a digitális világ nem maradhat keresztények nélkül, amint a társadalom többi szelete sem. Arra kaptunk meghívást, hogy benne éljünk, és belakjuk leglényegesebb döntésünknek megfelelően, mely révén Krisztus és az Atya szeretetének tanúi vagyunk. Ennek kell kifejeződnie abban, ahogyan a digitális világban cselekszünk, viselkedünk, beszélünk, erkölcsi választásokkal élünk, hasonlóképp a fizikai világban zajló életünkhöz.

Fordította: Bartók Tibor SJ A szerző a Notre-Dame-du-Web internetes lelkiségi portál és a francia jezsuiták hivatásgondozó csoportjának munkatársa.

A cikk eredetileg a Christus című francia jezsuita folyóirat 2015. októberi számának 444–449. oldalán jelent meg.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

29

04_Simon_Gabriella_Embertars 2016.04.10. 18:32 Page 30

SIMON GABRIELLA

Online mentálhigiénés tanácsadás Szakirányú továbbképzés a Károli-egyetemen Az internet segítői célú felhasználása több évtizedes múltra tekint vissza. E színtér mentálhigiénés tanácsadási célú alkalmazását számos indok magyarázza. Az online tanácsadási területen működő, a terület speciális kihívásainak megfelelni képes tanácsadók képzésében, a minőségbiztosítási rendszer kidolgozásában és az etikai normák megfogalmazásában meglévő hiányok indokolták, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) online mentálhigiénés tanácsadás szakirányú továbbképzési szakot akkreditáltatott 2014-ben. A programot kidolgozó munkacsoportot Grezsa Ferenc egyetemi adjunktus vezette.1 Az írás a szak akkreditálásának aktualitása, a program előzményei, megalapozottsága mellett a képzést több szempontú, a jellemző vonásokat kiemelő módon mutatja be.

Kulcsszavak: internet, online mentálhigiénés tanácsadás, tanácsadóképzés.

A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK INDÍTÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI, AKTUALITÁSA A szubjektív jóllétet döntően meghatározó körülmény a személy lelki egészségének, illetve társas kapcsolatainak minősége, melyre igen kedvezően hat a különböző támogató kapcsolatok megléte és folyamatos elérhetősége.2 Az internet – mint a folyamatos támogató kapcsolat egyik színtere, és amely az elérhetőséget sajátos módon biztosítja – három évtizede szolgál a laikus, illetve a hivatásos segítés tereként, egészségfejlesztési és megelőzési célú alkalmazásként.

Az Egyesült Államokban 1972-ben mutattak be olyan szimulált terápiás ülést, amely számítógépes programok között valósult meg. A későbbiekben több olyan szoftvert is kifejlesztettek, amely képes volt személyközpontú válaszok adására, például az ELIZA nevű programot.3 A Cornell Egyetem hallgatói 1986-tól huszonöt éven keresztül vehették igénybe a Dear Uncle Ezra elnevezésű programot (Jerry Feist pszichológus és Steve Worona számítógépes szakember fejlesztése),4 amelyhez az érdeklődő hallgatók nemcsak ügyes-bajos dolgaikkal, hanem életvezetési, pszichológiai jellegű kérdéseikkel is fordul-

1 A munkacsoportot Grezsa Ferenc, a Pszichológiai Továbbképző Központ vezetője irányította. Programvezető: Simon Gabriella, a munkacsoport tagjai: Kővágó Pál, Sebő Tamás, Szalai Tamás, Szenes Márta és Vajda Zsuzsanna voltak. n 2 MARTOS T.: Életcélok és lelki egészség a magyar társadalomban. Doktori értekezés, Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola, 2010. n 3 J. WEIZENBAUM: „ELIZA – A Computer Program For the Study of Natural Language Communication Between Man And Machine, Communications of the ACM , 9 (1966. január 1), pp. 36–45. n 4 R. KRAUS – G. STRICKER – C. SPEYER: Online Counseling. A Handbook, for Mental Health Professionals, Elsevier Academic Press, 2004, p. 58.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

30

04_Simon_Gabriella_Embertars 2016.04.10. 18:32 Page 31

ONLINE MENTÁLHIGIÉNÉS TANÁCSADÁS

hattak. Az e-terápia elnevezés 1997-ből, John Groholtól származik,5 a kifejezetten terápiás célú alkalmazás első képviselője pedig David Sommers volt, aki 1995 és 1998 között mintegy háromszáz klienst kezelt az interneten keresztül.

Az első hazai konceptualizált internetes tanácsadás – mint ifjúsági mentálhigiénés szolgálat – az 1998-ban szerveződött NECC Önismereti Kamasziroda programja volt, mely a www.necc.hu honlapon 2008-ig működött.6 A Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakának képzési programjában pedig közel egy évtizede szerepel az Internetes tanácsadás az egészségpszichológiában című tantárgy. 2014-től – az önkéntes segítők megfelelő képzését követően – az egyetem Kont@kt néven elindította online hallgatói tanácsadás programját is, mely az egyetem oktatási azonosítóval rendelkező hallgatói számára nyújt az egyetemi honlap felületéről elérhető, e-mail alapú mentálhigiénés tanácsadást.7 Az online tanácsadási színtér kínálta lehetőség és a tapasztalatok mellett a szakirányú továbbképzési szak tervezésének és indításának gondolatát szakmapolitikai és kutatási adatok is igazolják. Az Európai Unió mentális egészségügyi stratégiája, a 2005-ben kiadott Zöld Könyv8 szerint a mentális egészség támogatása, illetve a mentális betegségek megelőzése a védőfaktorok erősítése és a kockázati tényezők csökkentése révén a mentális egészség egyéni, családi, közösségi és társadalmi összetevőire egyaránt kihat.

E dokumentum kiemeli, hogy az iskolák és a munkahelyek – ahol a polgárok aktív idejük jelentős részét töltik – a beavatkozásokat tekintve kulcsterületek. Az irat azt is megállapítja, hogy az Európai Unió tagországaiban nem fordítanak kellő figyelmet és forrásokat a gyermekek és a fiatalok mentális egészségére, noha körükben jelentős a lelki hátterű problémák, illetve megbetegedések száma. (Például alkohollal és más pszichoaktív anyagokkal való visszaélés, étkezési és hangulatzavarok, öngyilkosság stb.). E helyzetkép nyomán született meg a mentális egészségre és jóllétre vonatkozó európai egyezmény. A dokumentum első, illetve második fejezete9 leszögezi, hogy a lelki egészség az emberi jogok egyike, amely arra teszi képessé az embereket, hogy jóllétben és egészségben, minőségi életet éljenek; hangsúlyozza, hogy a lelki egészség a tanulás, a munkavégzés mellett a társadalmi életben való részvételt segíti elő; valamint kiemeli, hogy az egész életre szóló lelki egészség megalapozása a korai életévekben történik. A dokumentum továbbá szükségesnek tartja a lelki egészséggel és jólléttel foglalkozó szakemberek képzésének támogatását például az oktatási szektorban; és a fiatalok, az oktatás, a munkahelyi környezet és az idősek lelki egészsége érdekében cselekvésre szólítja fel a politikai döntéshozókat és az érintetteket.

5 J. GROHOL: Best Practices in e-Therapy. Definition & Scope of e-teraphy, PsychCentral.com, 1999. http:// psychcentral. com/etherapy/best3.htm n 6 GREZSA F. – S. TAKÁCS ZS. – DEMETROVICS ZS.: www. necc.hu – Ifjúsági mentálhigiénés tanácsadás az interneten, Új Pedagógiai Szemle, 2001. május, pp. 115–120. n 7 http://kontakt.kre.hu n 8 EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA: Green Paper – A népesség mentális egészségének javításáról – Az Európai Unió mentális egészségügyi stratégiájának céljából, 2005, p. 8. http://ec. europa.eu/health/archive/ph_determinants/life_style/ mental/green_paper/mental_gp_hu.pdf n 9 A fiatalok lelki egészsége és lelki egészség az oktatásban, in A lelki egészség és jól-lét európai paktuma. Brüsszel, 2008. június 12–13. http://ec.europa.eu/health/ mental_health/ docs/mhpact_hu.pdf n 10 GREZSA F.: Nemzeti Drogellenes stratégia 2014–2020. Konferencia-előadás. http://www.kef.hu/Controls/Download. aspx?attId=4df3f51d-ae7e-47bf-8a2b-7ccb6ba50c0f EMBERTÁRS 2016 / 1.

31

04_Simon_Gabriella_Embertars 2016.04.10. 18:32 Page 32

SIMON GABRIELLA

A fentiekben hivatkozott európai ajánlásokkal összhangban, az elfogadott Nemzeti Drogellenes Stratégia 2012–2020 – Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen,10 illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma keretében 2013-ban formálódott Életút – Lelki Megújulás Program egyaránt külön célterületként nevesítette a felsőoktatási intézményeket, továbbá szorgalmazta az internet egészségfejlesztési és megelőzési célú alkalmazását. Az elfogadott Nemzeti Drogellenes Stratégia 2014–2020-ban, illetve a Nemzeti Lelki Egészség Program tervezetében egyaránt nagy hangsúllyal szerepel a minőségbiztosított online tanácsadások hatókörének szélesítése.

A Drogok és Drogfüggőség Európai Monitoring Központjának (EMCDDA) kiadványa11 számos olyan tanulmányra utal, amelyek különböző mentális és viselkedési problémák (például krónikus fejfájás, alvászavar, depresszió, gyermekkori szorongás, pánikbetegség, közszerepléssel kapcsolatos félelem, nem utolsósorban pedig a legális és illegális szerekkel való visszaélés) internetalapú kezeléséről szólnak.12 Az alkalmazott módszerek jellemzője, hogy az internetes mentálhigiénés programok tanácsadói, akik segítőhivatású szakemberek vagy előzetesen kiképzett laikusok, az életvezetési, kapcsolati problémákkal jelentkező kliensekkel általában a nondirektív segítőkapcsolati módszer keretében foglalkoznak.13 Az online tanácsadás (és pszichoterápia) szakmai szervezeti hátterét az 1997-ben megalakult Online Mentálhigiéné Nemzetközi Társasága14 biztosítja, népszerűségét pedig a tanácsadók számára készült kiadványok megjelenése is igazolja.15 Az elérhetőségen és az elterjedtségen kívül számos egyéb körülmény is indokolja az internet tanácsadási célú alkalmazását. Az európai internethasználatban mérhetően megjelenik az online tanácsadást igénybe vevők aránya,16 tehát az internet a szociális háló kiépítésének és fenntartásának is egyre inkább előtérbe kerülő eszközévé válik. Az IKT (infokommunikációs technológia) alkalmazásában szembeötlő a fiatal felnőttek felkészültsége és tájékozottsága. A különböző egészségfejlesztő és megelőző programoknak szintén fontos feladatuk, hogy támogató szerepüket az internet adta lehetőségek megragadásával is erősítsék, és a kapcsolódási lehetőséget keresőkkel interaktív kapcsolatot valósítsanak meg ezen a csatornán is, melynek használatára számosan – „digitális bennszülöttként” – már természetes módon szocializálódtak.17

11 GELSEI B. – VARGA O. (szerk.): Internetalapú beavatkozások a kábítószer-probléma kezelésében. Legjobb gyakorlatok és alkalmazások az EU tagállamaiban, EMCDDA – Nemzeti Drog Fókuszpont, 2010. http:// drogfokuszpont.hu/wp-content/uploads/internet_alapu_beavatkozasok.pdf n 12 E-Therapy: History and Survey http://www.metanoia.org/imhs/history.htm n 13 ISMHO-honlap: https://www.ismho.org/ home.asp n 14 G. JONES – A. STOKES: Online Counselling. A Handbook for Practitioners, Palgrave Macmillan, 2008. n 15 Best Counselling Degrees. Is the Future of Counselling and Therapy Online? http:// www. bestcounselingdegrees. net/online/ n 16 M. PRENSKY: Digital Natives, Digital Immigrants, On the Horizon, NCB University Press. Vol. 9 No. 5. 2001. October, pp. 1–6. http://www.marcprensky. com/writing/Prensky%20-%20Digital%20Natives,%20Digital%20Immigrants%20-%20Part1.pdf n 17 Lásd az 1. lábjegyzetet.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

32

04_Simon_Gabriella_Embertars 2016.04.10. 18:32 Page 33

ONLINE MENTÁLHIGIÉNÉS TANÁCSADÁS

A KRE ONLINE MENTÁLHIGIÉNÉS TANÁCSADÁS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK BEMUTATÁSA A képzés akkreditálásában számos, fentebb részletezett szempont játszott szerepet. Említésre érdemes továbbá a nemzetközi téren tapasztalt nagy érdeklődés, a növekvő társadalmi igényt kielégítő magyar nyelvű programok igen jelentős száma, az, hogy bár történetük csupán két évtizedes múltra tekinthet vissza, a lelki egészség előmozdítása és helyreállítása érdekében végzett mentálhigiénés szakmai programok sorában gyorsan szaporodnak az online segítségnyújtás legkülönbözőbb formái. Ugyanakkor, bár számosan foglalkoznak vele, szembetűnő, hogy a programoknak nincsen minőségbiztosítási rendszere, kidolgozott, explicit működési protokollja vagy etikai normái. Emiatt is fogalmazódott meg, hogy elengedhetetlen az internetnek a felhasználót érintő hatásaira és a tanácsadó lehetőségeire, kompetenciahatáraira, etikai vonatkozásaira kitérő elméleti, valamint az online tanácsadás különböző formáit, jellemzőit, technikai és szakmai elemeit érintő gyakorlati, esetvitel-alapú oktatás. Ezek oktatása ugyanis hazai téren egyáltalán nem megoldott, és nemzetközi téren is kifejezetten hiányosnak látszik. Figyelembe véve a már felsorolt szempontokat, a tapasztalt jelenségeket, valamint az online tanácsadók képzésében azonosított hiányterületet, a Károli Gáspár Református Egyetem 2014-ben akkreditáltatta az online mentálhigiénés tanácsadás szakirányú továbbképzési szak elnevezésű, három féléves programját.18 A szakirányú továbbképzési szak bemutatása az akkreditációs anyagban megfogalmazott képzési célok, a megszerezhető szakképzettség, a tudásterülethez és a tanácsadói szerephez köthető ismeretek, kompetenciák mentén végezhető el.

A képzési program fő célja, hogy megalapozott elméleti ismeretekkel és gyakorlati jártassággal rendelkező online mentálhigiénés tanácsadók képzésével járuljon hozzá a mainál szakmailag megalapozottabb, színvonalasabb és hatékonyabb internetes tanácsadási szolgáltatás (szolgálat)rendszer kifejlődéséhez. A szak indítását innovációs, prevenciós, intervenciós és minőségbiztosítási folyamatok egyaránt alátámasztották.

A program szakképzettséget ad, bemeneti feltétel az alapdiploma, legalább BA-szintű végzettség, tudományterülettől függetlenül. A szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök az alábbiak: Elméleti ismeretek: – Az internetes kommunikáció jellemzőihez és személyiség-lélektani összefüggéseihez kapcsolódó ismeretek.

– A tanácsadás lélektanához, a segítői hivatáshoz és szerephez kapcsolódó ismeretek.

– Az online mentálhigiénés tanácsadás jellemzőihez kapcsolódó ismeretek.

Gyakorlati ismeretek: – A különböző tanácsadási folyamatok menetéhez, tartalmi és dinamikai elemzéséhez kapcsolódó ismeretkörök és készségelemek.

18 Jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen, a Debreceni Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen működik internetes tanácsadás hallgatók számára.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

33

04_Simon_Gabriella_Embertars 2016.04.10. 18:32 Page 34

SIMON GABRIELLA

– A saját tanácsadói tevékenység dokumentált anyagához, illetve tapasztalataihoz kapcsolódó ismeretkörök és készségelemek.

A továbbképzés elvégzésével a hallgatók képessé válnak a mentálhigiénés segítőkapcsolat online környezetben való kialakítására és fenntartására. Így online mentálhigiénés tanácsadóként támogatást tudnak nyújtani az interneten hozzájuk forduló, átmenetileg érzelmi, életvezetési, kapcsolati nehézségekkel küzdő, ugyanakkor pszichológiai, pszichiátriai értelemben alapvetően egészséges igénybevevőknek.

Tanácsadói feladataik hatékony ellátása érdekében a szakot elvégzők elsősorban az alábbi tudásterületekhez, illetve azok alkalmazásához kapcsolódó ismereteket és készségeket sajátítják el: – a közvetlen és az online kommunikáció jellegzetességei; – az internethasználat személyiség-lélektani összefüggései; – különböző pszichopatológiai állapotok online kommunikációs jellemzői; – a tanácsadás-lélektan személyiségpszichológiai alapjai, irányzatai és módszerei; – a segítői hivatás és szerep jellemzői, a kockázatok kezelésének lehetőségei; – az online tanácsadás története, alkalmazási területei, főbb módszerei és technikái; – online mentálhigiénés segítőkapcsolat kialakítása, fenntartása és lezárása; keretek és szabályok, szerződés, kapcsolati dinamika; – az online mentálhigiénés tanácsadás hatásmechanizmusa és segítői eszköztára; – narratív pszichológiai alapismeretek, személyiségjegyek tükröződése, illetve történetalkotás az internetes kommunikációban, a szövegírás pszichológiai hatásai, narratívumelemzés mint értelmezési keret; – az online mentálhigiénés tanácsadás alkalmazásának legfontosabb szakmai színterei; – szakmai etikai követelmények, különös tekintettel a kompetenciahatárok felismerésére és betartására.

A megszerezhető kompetenciák területén a szakirányú továbbképzés a lelki egészség megőrzése és fejlesztése, továbbá a lelki kultúra előmozdítása érdekében megvalósuló, interneten keresztül végzett tanácsadási feladatok ellátásához szükséges elméleti ismereteket és gyakorlati jártasságot biztosít a résztvevők számára. A továbbképzés az online mentálhigiénés tanácsadói szerephez fűződő szakmai követelmények teljesülését elsősorban az alább felsorolt személyes készségek és képességek fejlesztésével segíti elő.

Az általános személyiség-jellemzők körében: – a kliens és a segítői hivatás iránti tisztelet és – a kifejezés nemes értelmében vett – alázat attitűdje és képessége; – empátia; – a kliens feltétel nélküli elfogadása; – a hiteles kommunikáció, illetve tanácsadói szerepalakítás képessége.

A „keret”-jellegű képességek körében: – differenciált íráskészség; – egyértelmű és jól érthető írásbeli kommunikáció; EMBERTÁRS 2016 / 1.

34

04_Simon_Gabriella_Embertars 2016.04.10. 18:32 Page 35

ONLINE MENTÁLHIGIÉNÉS TANÁCSADÁS

– az online tanácsadás kereteinek tartása.

A szakmai (tanácsadói) szerephez fűződő képességek körében: – „holding”- („konténer”-)funkció: a tanácsadás során keletkező feszültségek elviselésének képessége; – a személyes és szakmai illetékességi határok felismerésének és megfelelő kezelésének képessége; – a kliens által a tanácsadóra vetített szerep tudatosításának és elviselésének képessége; – írásbeli „énüzenetek” megfogalmazásának képessége; – a saját érzelmi ambivalencia, illetve kognitív disszonancia felismerése, illetve elviselésének és kezelésének képessége; – a saját előítéletek felismerésének és megfelelő kezelésének képessége; – a saját narcisztikus szükségletek felismerésének és megfelelő kezelésének képessége; – szövegempátia: az írott szöveg beleérző megértése, a szöveg tartalmának hátterében, annak „mélyén” rejlő érzelmi „üzenetek” minél pontosabb felismerése; – magas szintű írásbeli kifejezőképesség: a közölni kívánt érzelmek és tartalom árnyalt, érzékletes kifejezése; – a szakmai etikai szabályok ismerete és tisztelete.

A képzésben megszerzett „online mentálhigiénés tanácsadó szakember” megnevezésű szakképzettséggel rendelkezők alkalmassá válnak online mentálhigiénés tanácsadói feladatok (szolgálatok) ellátására. Ezek keretében képessé válnak szakszerű, mentálhigiénés támogatást nyújtani az igénybevevőknek – elsősorban serdülőknek, fiatal felnőtteknek, közép- és időskorúaknak –, különösen az alábbi kérdésekben, illetve problématerületeken: – életvezetés és egészség-magatartás, illetve az e téren jelentkező esetleges nehézségek; – kapcsolatok kialakítása és kölcsönösen kielégítő fenntartása, különös tekintettel a párkapcsolatokra, a családi, baráti és kortárskapcsolatokra, valamint a tanár-diák kapcsolatra; – személyiség- és identitásfejlődés, különös tekintettel a sarkalatos életkori krízisekre (serdülőkor, életközépi válság, időskori veszteségek); – önismeret, kommunikáció, problémamegoldó képesség.

Az online mentálhigiénés tanácsadási programok intézményes hátterét az alábbi kezdeményezések biztosíthatják: – A végzettek munkahelye, szolgálati helye által szervezett program, mintegy a korábbi szolgáltatási rendszer továbbfejlesztéseként. (Például az oktató-nevelői, szociális gondozási, gyógyító stb. tevékenység hatókörének kiterjesztése online kapcsolati formák révén.)

– Saját kezdeményezésű online mentálhigiénés tanácsadás biztosítása.

– Kapcsolódás már működő vagy újonnan létesülő, különböző egyházi, felsőoktatási programokhoz.19 19 Például a Nemzeti Drogellenes Stratégia 2014–2020, illetve a Nemzeti Lelki Egészség Program tervezetében egyaránt nagy hangsúllyal szerepel az ajánlás a minőségbiztosított online tanácsadások hatókörének szélesítésére.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

35

04_Simon_Gabriella_Embertars 2016.04.10. 18:32 Page 36

SIMON GABRIELLA

– Állami szervek által pályázati úton támogatott programok20 folytatása, illetve megindítása.

Az online mentálhigiénés tanácsadás szakirányú továbbképzési szak levelező képzés formájában, 2016 szeptemberében indul a KRE Pszichológiai Intézet Pszichológiai Továbbképző Központjának programjaként.21 A hallgatók jelentkezése folyamatosan történik.

A szerző pedagógus, mentálhigiénés szakember, egyetemi tanársegéd (Károli Gáspár Református Egyetem BTK Pszichológiai Intézet, Pszichológiai Továbbképző Központ) Gabriella Simon: A presentation of the postgraduate department of the online mental health counselling program of Károli Gáspár University. Use of the Internet looks back for several decades of history. A number of aspects explain application of this scene for mental health counselling. In the field of training online counsellors who meet the requirements of the specific challenges of this field, in the development of a quality assurance system and in formulating ethical standards, there is an existing gap which offered reasons to accredit a Specialist Training Program of Online Mental Health Counselling in 2014, under the name of Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary. The working team was led by associate professor Grezsa Ferenc.22 This writing presents the motives of establishing the specialist training program and shows the characteristic features of this program.

Keywords: internet, online mental health counselling, training counsellors.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

36

05_Grezsa_Ferenc_Embertars 2016.04.10. 18:30 Page 37

„A személyes jelenlét kiválthatatlan” Grezsa Ferenc pszichiáter óvatosságra int, de optimista Világunk és mi magunk is átalakulóban. Átmeneti korban élünk, amelyben egyre kevésbé kapunk támpontokat a jövőre vonatkozóan, és ez roppant bizonytalanná tesz bennünket az aktuális teendőinket illetően. Mely értékeinket tekintsük időtállónak, az új nemzedékek számára átadandónak, és melyek azok a megszokásaink, amelyeknek könnyű szívvel búcsút mondhatunk? Melyek az emberségünket fenyegető legkomolyabb veszélyek? Hogyan használjuk a technika által ma már szinte havonta felkínált új meg új eszközöket, hogy ne valljuk kárát? Mit tehetünk, hogy se maradiak ne legyünk, se felelőtlenek? Az internethasználat kapcsán naponta felmerülnek az efféle kérdések. Jó egy olyan szakembertől válaszokat kapni rájuk, mint Grezsa Ferenc pszichiáter, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Továbbképző Központjának a vezetője, aki a gondokat is jól látja, de az emberi természetben is nagyon bízik.

Az internethasználat egyre szélesebb körű elterjedése láthatólag családi, társadalmi, sőt antropológiai változásokhoz vezet, és úgy tűnik, még csak a folyamat kezdetén vagyunk. Rengeteg szülő tanácstalan, hogy mit kezdjen ezzel. Aggasztónak tarthatjuk, hogy a gyerekek egyre korábban kezdenek netezni, mert ez társas tevékenységektől, az olvasástól, egészségesebbnek tartott játékoktól, a testmozgástól vonja el őket. De azzal is szembesülünk, hogy ha eltiltjuk őket a netezéstől, lemaradhatnak a kortársaikhoz képest. És életidegennek is tűnik, hogy egy korunkat ennyire meghatározó vívmány hatásaitól elzárhatnánk őket, kissé az amisokhoz hasonlóan, akik még ma sem használnak áramot. Ön hogyan tekint az internet társadalmi, pszichológiai hatásaira?

– Igyekszem kiegyensúlyozott álláspontot elfoglalni, mert úgy tapasztalom, hogy a közvélekedés is, a szakma is hajlamos időnként szélsőséges irányba elmenni. Buda Béla írta egyszer, hogy a modernizációs vívmányokkal szemben minden kor gyanakvó szokott lenni, miként arra is hajlamos, hogy ezeknek az ifjúságra tett negatív hatását felnagyítsa. És éppen ez történik manapság a digitális eszközökkel kapcsolatban. Az aggodalmak azonban nem is teljesen alaptalanok. Az antropológiai trendet illetően bizonytalanok vagyunk. Óvatosságra int, hogy egyszerűen nem ismerjük, nem ismerhetjük még az új eszközök hosszabb távú hatásait, hiszen egyelőre túl kevés idő telt el ahhoz, hogy a személyiségre, az egyes korosztályokra, a közösségekre gyakorolt hatásukat felmérhessük.

Addiktív kockázatuk tagadhatatlan, viszont azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy használatuk sokak számára jelent segítséget, biztosít támogatást. A mentálhigiénés online tanácsadás rendszere például – amelynek magyarországi elindításában jómagam is részt vettem – nehéz élethelyzetekben fontos kapaszkodó lehet. Úgy tűnik, a munkavégzés eszközeként kisebb a net rendszeres használatának kockázata, míg ha a szórakozásban is főszerepet kap, az már problematikus. Az egyre szélesebb körű netezésnek EMBERTÁRS 2016 / 1.

37

05_Grezsa_Ferenc_Embertars 2016.04.10. 18:30 Page 38

„A SZEMÉLYES JELENLÉT KIVÁLTHATATLAN”

a kommunikációra, a beszélt nyelvre is jelentős hatása van: kommunikáció-lélektani szempontból megfigyeléseim szerint egyszerűsíti, szegényíti azt.

Az eddigieket talán úgy summázhatnám, hogy mivel a net, a digitális kultúra megkerülhetetlenné, életünk részévé vált, deklaratív ítéletek és direktív intézkedések nem célravezetők vele kapcsolatban. Olyan fontos eszközt látok benne, amely kétségkívül előnyökkel jár, de kockázatokat is hordoz. Törekednünk kell ez utóbbiak csökkentésére.

A szülők a legjobbat akarják a gyermekeiknek, de nem feltétlenül tudják, mivel használnak, mivel ártanak nekik inkább, ha a netezésről van szó. Tapasztalatom szerint a net és a számítógépes játékok átvették a tévé szerepét: könnyen leültetik melléjük a gyerekeket, mert addig is „elvannak”. A gyerekek pedig nagyon könnyen rászoknak, gyorsan a függés jeleit kezdik mutatni. Gondot jelent az is, hogy ők sokkal jobban értik, „anyanyelvükként” beszélik a net és az új meg új technikai eszközök nyelvét, mint a felnőttek, akik sokszor azt sem tudják, mitől akarják óvni – mitől kellene mindenképpen óvniuk – a gyermeküket, vagy mire adnak engedélyt. Mintha ezt a háborút már az előtt elvesztették volna, hogy belekezdtek. Ön mit tanácsolna, ha egy aggódó szülő kérné a tanácsát? Mely aggodalmak indokolatlanok, és melyek valósak? Melyek a legokosabb óvintézkedések?

– Az eltiltás semmiképpen sem járható út. A szülőknek időt kellene szánniuk arra, hogy megismerjék az új eszközöket, megtudják, hogy mire jók, gyakorlatot szerezzenek a használatukban.

Ha a tanácsomat kérnék, azt felelném: bízzanak az emberi természetben; abban, hogy az emberi személyiség primer érzelmi szükségletei csak a személyes jelenlétben, a kapcsolatokban tudnak kielégülni, így a fiatalok, noha sok időt töltenek netezéssel, nem fognak végképp ott is ragadni. Internet-paradoxonnak nevezik azt a jelenséget, hogy a sok virtuális kapcsolattal legtöbbször kevés igazi kapcsolat jár együtt. Az embernek azonban valós kapcsolati térre, kötődésekre van szüksége, a személyes jelenlét kiválthatatlan. Így amikor a párválasztás, a családalapítás kérdései kerülnek a középpontba egy felnövekvő fiatal életében, nagyobbra fogja értékelni az ölelés, a csók, az együttlét erejét, mint a chatelést.

A netezés ugyanis nem csökkenti, sőt még erősíti is ezeket a szükségleteinket. Még bizonytalan, de azért reményre okot adó adat, hogy mintha már kezdene is lecsengeni a nagy boom; a közösségi oldalak használatát illetően mindenképpen.

Okos óvintézkedésnek tartom az időplafon meghatározását, az eszközhasználat észszerű mérséklését; azt, hogy öt-nyolc-tíz óra hosszat semmiképpen ne engedjék a fiatalokat a neten lógni, játszani. Jó az is, ha a szülő együtt netezik a gyermekével, és így együtt találnak rá a nethasználat előnyös oldalaira. Megerősítő élmény lehet például egy kirándulást családias hangulatban online megtervezni.

A net egyes tartalmainak, az ott fórumot találó bizonyos értékrendszereknek a káros voltával viszont mindenképpen foglalkozni kell; ezek korlátozása, a kérdéses oldalak blokkolása állami feladat. Társadalompatológiai vonatkozása a kérdésnek, hogy míg a politikusok gyakran aggódnak az internetes korosztály jövőjéért, mindenki tudja, hogy a net a megfigyelés, az adathalászat, a piackutatás eszköze, amelyet kereskedelmi vagy egyéb érdekből ma már rutinszerűen használnak, méghozzá azért, hogy az annyira féltett ifjúságot célzott

EMBERTÁRS 2016 / 1.

38

05_Grezsa_Ferenc_Embertars 2016.04.10. 18:30 Page 39

INTERJÚ GREZSA FERENC PSZICHIÁTERREL

reklámüzenetekkel bombázhassák. Vagyis ebből a szempontból erős kétarcúság, kétszínűség jellemzi a társadalmainkat.

Vannak-e olyan egyértelmű kockázatok, amelyek ellen sürgős és határozott fellépést tart szükségesnek? Szóvá tesz-e már a szakirodalom olyan veszélyeket, amelyekkel kapcsolatban nincsenek többé kérdőjelek?

– Mint már említettem, a függőségi kockázatot egyértelműnek tekinthetjük. Az is nagyon valószínű, hogy bizonyos játékok az agresszió jelentős fokozódásához vezethetnek.

A kiegyensúlyozott álláspont azonban szerintem az, hogy sohasem az eszközökben rejlik a probléma, hanem a konkrét emberben és a kapcsolatrendszerében. Még nem volt elég időnk arra, hogy az új eszközöket megtanuljuk helyesen használni. Ám az eszköznek nem érdemes nekimenni, mert az visszaüt.

Pszichiáterként sokkal jobban szeretem a kapcsolati, a segítői nézőpontot hangsúlyozni, ezért mindig arra hívom fel a figyelmet, hogy rengeteg ember számára információforrás és mentőöv az internet.

A megoldás az lehetne, ha a szülők kezdettől fogva megfelelően nevelnék a gyermekeiket, és bevezetnék őket a digitális eszközök okos használatába, ahelyett hogy az „elektromos dajka” szerepét bíznák a mobiltelefonokra, a táblagépekre és a játékkonzolokra.

Szintén a jelenség kétarcúságára és a jó nevelés fontosságára ébreszt rá az, milyen pozitív hatással lehet a bontakozó gyermeki kreativitásra, ha egy tízéves gyereket arra ösztönzünk, hogy készítsen fényképeket, videót, vágjon össze egy filmet ajándék gyanánt.

Az alkotás örömével ajándékozhatjuk meg így, amelynek még a terápiás hatásai is jól ismertek. Ehelyett mit tapasztalunk? Hogy a fiatalok megfelelő iránymutatás híján nemegyszer kompromittáló felvételeket készítenek egymásról és töltenek fel a netre.

Pedig még az iskolai oktatás részévé is nagy haszonnal lehetne tenni a film- vagy a videointerjú-készítést. Ön szerint milyen irányai, hatásai valószínűek az internethasználat egyre szélesebb körű, mindennapjainkat egyre jobban meghatározó voltának, például annak, hogy már két-három éves gyerekek is rutinszerűen neteznek? Hogyan változunk ennek, a virtuális térbe „költözésünknek” a hatására? Mely pontokon kellene nagyon határozottan megálljt parancsolnunk az internet átalakító hatásának, hogy ne sérüljünk emberségünkben?

– Fontos alapvetés, hogy a képi információk és a szavak összekapcsolása belső képek felidézésével jár együtt, és ez a fázis fejlődés-lélektani szempontból roppant fontos.

A tévéképernyőről, okostelefonból készen kapott képek gátolják ezt a fejlődést, ezért a három-négy éves kor előtti találkozás a digitális világgal káros, tilalmas a gyermek számára. Az amerikai gyermekgyógyászati akadémia már a kilencvenes években leszögezte ezt. A fogalmi rendszer, az intellektus szegényessége, önállótlan felnőtté válás, depresszió, tanult tehetetlenség lehet a következménye, ha mégis megengedjük. Mert a gyerekek akkor ahelyett, hogy a közvetlen tapasztalásra nyílna módjuk, kész modellek alapján fogják megismerni a világot.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

39

05_Grezsa_Ferenc_Embertars 2016.04.10. 18:30 Page 40

„A SZEMÉLYES JELENLÉT KIVÁLTHATATLAN”

Ki adja oda a gyerekeknek ezeket az eszközöket, ki mutatja meg nekik, hogyan kell őket használni? A szülők felelőssége megkerülhetetlen, elsősorban az ő feladatuk a kultúra átadása. Ha okosan élnek a lehetőséggel, úgy avatják be a digitális kultúrába gyermekeiket, mint ahogyan a mesékkel, versekkel korábban magába a kultúrába.

Mint „digitális bevándorlónak” mindmáig jóleső emlékem, amikor a kilencvenes évek második felében először sikerült a nyaralásunkat a szobámból, a számítógép előtt ülve megszerveznem, előkészítenem. A szülők is az énhatékonyság hasonló élményeivel ajándékozhatják meg a gyermekeiket, ha jó kalauzaikká válnak a net világában.

A netezés egyik oldala az az egészen bámulatos változás, hogy olyan ismerőseinket is egész könnyen elérhetjük, akikkel korábban csak komoly szervezés révén tudtunk összekapcsolódni, vagy mert a Föld túloldalán élnek, vagy mert mozgáskorlátozottak, vagy csak mert egyszerűen nem szoktunk összejárni, nem keresztezik egymást az útjaink. Ennek alapján építően, sőt forradalmian kellene hatnia a kapcsolatainkra, mégis gyakran halljuk, hogy bajt okoz e téren. Miért, hogyan? Mit tesz velünk, ami rosszul hat a kapcsolatainkra?

– Ez ügyben már sokunknak vannak meghatározó élményeink. Én például a közelmúltban egy kávézóban üldögélve észrevettem, hogy a szomszéd asztal mellé leülő négy fiatal felnőtt, két nő és két férfi, ráadásul talán két szerelmespár fél óra hosszat egyetlen szót sem szólt egymáshoz, mert az okostelefonjaikba temetkeztek. Még az is lehet, vélekedett egy ismerősöm, hogy egymásnak üzengettek a neten.

A kulcsfogalom a virtualitás, mert azok a kapcsolatok, amelyeket a virtuális térben, a közösségi oldalakon tartunk fenn, nem ugyanabban az értelemben kapcsolatok, mint amelyeket az ember évezredek óta ápol. A virtuális tér szívóerőt fejt ki; arra késztet, hogy töltsem fel tartalommal, mutassam meg magam. Például beülök egy kávézóba vagy elutazom valahova, és képet küldök magamról, hogy a többiek tudják, hol vagyok. Miért? Mi ennek az értelme? Milyen szükséglet jelenik meg ebben? A virtuális tér mintha az énhatárok, az identitás gyengülése, sőt feloldódása irányában hatna, az intimitást pedig gyengíti.

A másokhoz kapcsolódás vágya valós szükséglet, de ezen az eszközrendszeren az intimitás feloldódásával társul, ami kedvezőtlenül hat az identitásfejlődésre, és sérülések kockázatával is jár. De szerencsére nemegyszer spontán öngyógyítási folyamat indul be, segíti továbblépni az érintetteket.

Egyszer megkeresett egy huszonéves fiatalember, aki alacsony önértékelésű lévén gyakran szorongott a páros kapcsolati helyzetekben. Már hónapok óta dolgoztunk a problémáján, amikor feljelentkezett egy párkereső oldalra. Mivel rengeteg választ, érdeklődő levelet, pozitív visszajelzést kapott, úgy vélte, a problémája megszűnt, és úgy döntött, nem jön többször. Ám egy-két hónap múlva újra megjelent. „Több lánnyal is sikerült időpontot egyeztetnem, találkoznom, ám amikor egy presszóban leültem valamelyikükkel, majdnem egy órán át csak hallgattunk” – panaszolta. Ami számomra azt üzeni, hogy a virtuális térben meg lehet ugyan teremteni egy kapcsolat lehetőségét, ám aztán élni is tudni kell vele.

A kapcsolati természetű nehézség a valós helyzetben mindenképpen elő fog jönni.

Hallottam egy szellemes mondást: „A világ az, amit akkor látsz meg, ha felnézel az okostelefonodból.” Gyakran hallani azt a bölcsességet is, hogy aki mindig a gép előtt ül, vagy EMBERTÁRS 2016 / 1.

40

05_Grezsa_Ferenc_Embertars 2016.04.10. 18:30 Page 41

INTERJÚ GREZSA FERENC PSZICHIÁTERREL

mindenütt a telefonjába temetkezik, az magát az életet véti el. De igaz ez még? Egyre több olyan ismerősünk van, aki még akkor is a neten lóg, ha elvileg azért találkozott velünk, hogy beszélgessünk. Mi lesz akkor, ha lassan a netre tevődik át szinte minden emberi aktivitás?

Ennek már ma is komoly jelei vannak. Sokan gondolják úgy, hogy aki nincs jelen a neten, nem is igazán létezik. Mi lesz, ha a virtuális világ végleg magába szippantja az új nemzedékeket, és bennünket már egy évtizeden belül őskonzervatív kövületeknek fognak nézni a netlakók?

– A netes aktivitás funkcióját kellene megérteni. Igen, szerintem is kimarad az életből, aki ideje jelentős részét a neten tölti, de azt is tudom, hogy közben az életet keresi! Valamilyen hiányt próbál betölteni a neten keresztül. A közösségi oldalakon való jelenlét olyasmi, mint egy személyes múzeum, önreprezentációs csomag. A fényképeim, a gondolataim, a velem történő események közzététele mögött az önmegmutatás és az elfogadottság vágya munkál; ez annak tesztelése, kinek a számára vagyok fontos. Úgy tapasztalom, ezek a vágyak a serdülőkben a legerősebbek, ezért az a legfontosabb, hogy a szülők mennyire tudják kielégíteni a gyermekük elfogadottság iránti szükségletét.

A kulcs tehát a szülő-gyerek kapcsolat. Az internetes világ kockázatai nem az internet, hanem a valós kapcsolatok terében kezelendők, ez egészen biztos.

Hogy önmaguk közszemlére tétele hogyan hat a fiatalokra hosszabb távon, ma még nem tudjuk.

Vannak-e eredendően káros hatásai a netezésnek, vagy csak bizonyos meghatározott módjai tekinthetők annak? Ki-ki a maga életében hogyan törekedhet, és társadalmi szinten hogyan lehetne törekedni arra, hogy a romboló tendenciák ne uralkodhassanak el?

– Még egy pisztoly is semleges eszköz csupán, bár szokták mondani, ha ott van a színpadon, előbb-utóbb el fog sülni, mert felszólító jellege van az ottlétének. De az is biztos, hogy az emberi cselekvés hatókörén kívül nem sülhet el! A döntő mozzanat a netezés szempontjából is az, hogy kik használják: egy érett személyiségű ember számára nem jelent gondot. A gyerekek viszont kétségkívül veszélyben vannak-lehetnek. Az érdekükben tenni kell: a függőség megelőzése, gyógyítása és internetes alapismeretek oktatása iskolai keretekben egyaránt szükséges lenne. Az utóbbin azonban nem technikai tudnivalók elsajátíttatását értem, hanem a kommunikáció-lélektani hatások ismertetésére és a kreatív használat megtanulására szolgáló órák bevezetését. Fontos lenne az is, hogy minden negatív hatás esélyét, így az uszításét, az emberi méltóságot sértő, gyalázkodó megnyilvánulásokét a minimálisra csökkentsük, ha pedig mégis sor kerül rájuk, ne maradjon el a felelősségre vonás.

A szülőknek korlátozniuk kell az agressziót serkentő játékok használatát. Segítséget kellene kapniuk a tájékozódásban, hogy megtudhassák, hogyan hat a gyerekek személyiségfejlődésére a nethasználat, hogy az aggodalmaskodáson és a sajnálkozáson túllépve képesek legyenek tenni is gyermekeik lelki egészsége érdekében.

Vannak úgymond divatos témák a netezéssel kapcsolatban, ilyen a sokat emlegetett cyberbullying (magyarul netes zaklatás, megfélemlítés) vagy a netfüggőség. De ezeket mintha EMBERTÁRS 2016 / 1.

41

05_Grezsa_Ferenc_Embertars 2016.04.10. 18:30 Page 42

„A SZEMÉLYES JELENLÉT KIVÁLTHATATLAN”

legtöbbször az egészből kiragadva, a net életmódunk egészét átalakító hatását figyelmen kívül hagyva tárgyalnák. Mit gondol, ezek a káros jelenségek mennyiben netspecifikusak?

– Az online térben nagyon kitágul, sőt parttalanná válhat a megfélemlítés lehetősége: huszonnégy órán át és otthon is fenyegetheti az érintett fiatalokat, míg a Pál utcai fiúk esetében vagy a mi gyermekkorunkban ez még pontszerű élmény volt. Jöttek a Pásztorok a Múzeumkertben, és félni kellett tőlük, de tudni lehetett, hogy előbb-utóbb el is mennek majd, és véget ér a lidércnyomás. A neten viszont könnyen hosszú időn át a fiatallal maradhat, és kisebb a kontroll lehetősége is.

De hadd hangsúlyozzam újra: a net csupán egy felület, amelynek minden egyes elemét így is, úgy is lehet használni. És úgy tapasztalom, sok fontos proszociális esemény színtere, aminek nagyon örülök. Nemrég éppen meccsnézéshez készülődtünk a fiammal, de meglepetésemre nem tartott velem, mert egy közösségi oldalon az osztálytársaival éppen a pedagógustüntetések kapcsán előállt helyzetet vitatták meg, és fontosnak érezte, hogy „jelen legyen” ezen a megbeszélésen, közölhesse a véleményét. A kapcsolattartásnak ez a csatornája lehetővé teszi, hogy ki-ki korábban ismeretlen módon lehessen közéletileg aktív.

Páratlan lehetőséget jelent az is, hogy a Károli mentálhigiénés szakirányú képzésén négy országban: itthon, Felvidéken, Erdélyben és Kárpátalján végzett körülbelül ezer szakember a Buda Béla Mentálhigiénés Forrásközpont online felületén rendszeresen konzultálhat egymással; olyan kollégák, akik egyébként távoli lakóhelyük miatt valószínűleg soha nem is találkoznának. A napokban én is részt vettem ott egy ötfős online esetkonzultáción, ami jól mutatja, hogy ez nemcsak elvi lehetőség, hanem már jól bevezetett módja a szakmai kapcsolattartásunknak.

Az ön számára, személyes életében és tanárként, pszichiáterként, mentálhigiénés szakemberként milyen szerepet játszik az internet? Hogyan tanulta meg az elmúlt évtizedekben, hogy miként helyes viszonyulnia hozzá? Hogyan segíti a munkáját?

– 1996-ban vagy ’97-ben írtam-kaptam az első e-mailemet, aztán fokról fokra belejöttem a számítógép-használatba, és rendszeres netezővé váltam. A gép és a net is alapvetően munkaeszköz a számomra, így ha elfogadnám, amit a feleségem állít, hogy a munkaalkoholizmus határán táncolok, meg kellene ijednem, hogy az internetfüggés határán is. Ám mivel nyáron akár hetekig is megvagyok netezés nélkül, nem aggódom.

Jóval kisebb részben a szórakozásom eszköze is a net, mert szeretek online sakkozni a hálón éppen fent lévő sakkbarátokkal. Legutóbb például argentin, amerikai és román ellenfelem volt. Mindhármukat megvertem, így szépen gyarapodtak a pontjaim.

Szakmailag is sok közöm van a netes jelenléthez: 2000-ben benne voltam abban a munkacsoportban, amely megtervezte, majd megvalósította a necc.hut, azt a serdülőknek szóló, közel tíz éven át működő mentálhigiénés portált, amelynek az online tanácsadás is szolgáltatása volt. Nagyon frissek voltunk, mivel még az USA-ban is csak a kilencvenes évek derekán indultak az első online mentálhigiénés tanácsadó oldalak.

Elméleti síkon is nagyon érdekel a téma. Például az a kérdés, hogyan lehet képes a tanácsadó a segítséget kérővel neten keresztül személyes kapcsolatot kialakítani. Jó EMBERTÁRS 2016 / 1.

42

05_Grezsa_Ferenc_Embertars 2016.04.10. 18:30 Page 43

INTERJÚ GREZSA FERENC PSZICHIÁTERREL

tapasztalataink vannak e téren. Három egyetemen, a Károlin, a debrecenin és a szegedin felkészítettem, mostanában pedig szupervizorként segítem a hallgatóknak szóló online mentálhigiénés-életvezetési tanácsadó szolgálatok stábjait. E programok ma is működnek, a módszer hatékonynak tűnik. Fontos mérföldkő lesz, hogy idén ősszel a Károli Gáspár Református Egyetemen elindítjuk az online mentálhigiénés tanácsadás szakirányú továbbképzést.

Milyen az online mentálhigiénés tanácsadás nemzetközi megítélése? Polgárjogot nyert már?

Mert gondolom, a legkevésbé sem magától értetődő, hogy a kapcsolattartásnak ez a módja, ha kizárólagos, valóban komoly szakmai munkát tesz lehetővé, hogy az offline találkozásokkal összevetve valóban teljes értékű lehet.

– Ez ma külföldön már roppant elterjedt, és nálunk is egyre népszerűbb, bár az is igaz, hogy a minőségbiztosítása Magyarországon még nincs kidolgozva. Nálunk ma még boldog-boldogtalan végezhet ilyen munkát speciális felkészítés, kiképzés nélkül. A szak indításával ezen a helyzeten is változtatni akarunk.

Ami a kizárólag online kommunikációt mentálhigiénés összefüggésben illeti, annak az az alapjellemzője, hogy mivel egy géppel nem lehet kommunikálni, a másik felet el kell képzelni, ami felerősíti a projekciós mechanizmusokat.

Az online kommunikációt és tanácsadást intenzíven kutatják, a tanácsadóknak nemzetközi szakmai szervezetük is van már, és általános a konszenzus arról, hogy e segítési mód önmagában is megáll. De az „is, is” megoldások is népszerűek. Például az, hogy online indul a terápiás kapcsolat, majd offline-ra vált, vagy hogy vegyítik egymással a kettőt, esetleg az, hogy egy offline terápia „levezető” szakasza már online zajlik.

Kiss Péter

EMBERTÁRS 2016 / 1.

43

06_Franko_Andras_Embertars 2016.04.10. 18:28 Page 44

„A legjobb arra rákérdezni, mi helyett netezik valaki” Frankó András, a Fogadó Pszichoszociális Szolgálat vezetője családokban gondolkodik, de senkit nem ment fel Gyakoribb, hogy a fiatalokat féltjük, mint hogy magunk miatt aggódnánk és önkritikusak lennénk, noha tőlünk kapják a világukat, és nagyrészt a mi hiteltelenségünk, képmutatásunk áldozatai. A netezés kapcsán különösen is így van ez. Ha mi netezünk, az fontos, komoly, elodázhatatlan kötelesség, ha ők, akkor biztosan tanulás helyett csinálják, és valami haszontalansággal foglalkoznak. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pszichoszociális szolgálata, a Fogadó vezetője családokban gondolkodik, közvetíteni igyekszik, és nem részrehajló egyik irányban sem. Ha vele beszélgetünk, színes példák sora révén szembesülünk azzal, hogyan hatnak egymásra a nemzedékek, hogy kinek mi a felelőssége, és közben ötleteket kapunk ahhoz, hogyan lehetnek együtt boldogok.

Amikor az eszközeinktől való függésről, az online és offline világ közötti kapcsolatokról töprengünk, gyakorta eszünkbe juthatnak olyan élethelyzetek, amelyekben komoly gondot okozott, hogy nem tudtunk másokkal kapcsolatba lépni vagy valamilyen információhoz hozzájutni. Nemrég például egy kirándulótársunk, aki nem bírta már a gyaloglást, és Királyréten várt bennünket, míg mi felmentünk a Nagy-Hideg-hegyre, körülbelül hat óra hosszat semmit sem tudott rólunk, mert a mobiltelefonját a közös kocsiban felejtette. Teljes bizonytalanságban volt, és már jobban aggódott értünk, hogy nem ért-e valamelyikünket baleset, mint mi érte, hogy hol lehet, hazament-e vonattal, vagy halálra unja magát a kocsma–vendéglő–múzeum háromszögben. „Béna kacsává” vált a mobilja nélkül.

A többségünk mára hozzá hasonlóan úgymond függővé vált a mobiltelefonjától. Félembernek érezzük magunkat nélküle, pedig húsz éve még talán azt sem tudtuk, mire lenne nekünk az jó. Megváltozott a világ, és bennünket is átalakított. Egyre inkább szimbiózisban élünk a technikai eszközeinkkel. Erre az alaphelyzetre milyen érzésekkel tekint, akár magánemberként, akár szakemberként?

– A technika új és újabb eszközei az én életemben is ugyanúgy ott vannak, mint mindenkiében. Például a telefon, amit ön a példájában említett, de ami ma már a legkevésbé telefon, annyi minden egyebet tud még. Szeretem, értékelem ezeket az eszközöket, noha tisztában vagyok azzal, mennyire „megtanultuk” miattuk nem megszervezni az életünket, vagy azzal, hogy mennyire türelmetlenné tettek bennünket. Miattuk van, hogy ma már nehezen viseljük el, ha valamire, például egy SMS-re vagy chates reakcióra többet kell várnunk egy-két percnél. A tendencia, amelyet jeleznek, megállíthatatlan, viszont nincs időnk megtanulni, hogyan kell együtt élnünk velük, annyira gyors a változás. Mire megtanulnánk, már újabb kütyü jelenik meg a piacon. Számítógépeket hordunk a zsebünkben, wififüggők lettünk, az internettől elzárva már létezni sem tudunk. Én például GPS-t EMBERTÁRS 2016 / 1.

44

06_Franko_Andras_Embertars 2016.04.10. 18:28 Page 45

INTERJÚ FRANKÓ ANDRÁSSAL

használok, és nagyon értékelem, hogy az általam választott rendszer, amely a többi autós információit is becsatornázza, hozzásegít, hogy mindig a legjobb útvonalat tudjam választani, vagy figyelmeztet, ha traffipax van a közelben.

Keresőprogramok nélkül meg sem tudnánk már lenni. A tempó elkápráztató: pár másodperc alatt több millió találat! És ez átalakítja az életünket. A Károlin nemrég arról vitatkoztunk a tanártársakkal, hogyan ítéljük meg azt, ha egy szakdolgozat hivatkozásai csak online forrásból származnak. Arra jutottunk, hogy már nem követelhetjük meg a hallgatóktól kizárólag a könyvtári kutatást. Múltkor pedig nagyon elcsodálkoztunk, amikor egy szakdolgozatíró egy csak offline létező, a hatvanas években kiadott könyvet bányászott elő a könyvtárból.

Ami a szakmai szempontokat illeti: ezeknek az eszközöknek magas az addiktív potenciáljuk; a cigarettáéhoz hasonló. Gyorsan rájuk lehet szokni, és mivel nagyon komfortosan kiszolgálnak bennünket – mind színes-hangos, „fűt, zenél, világít” –, egyszerre szolgálják a kényelmünket és növelik a lustaságunkat, kényelmességünket.

Hatalmas üzletről van szó: tömegtermékek készülnek elérhető árakon, és profi szakemberek ezrei dolgoznak világszerte azon, hogy minél többeket tudjanak megszólítani, hogy egyre többféle érdeklődési kört kiszolgáló alkalmazások készüljenek, köztük rengeteg ingyenes is. A lehalászott netes adataim alapján pedig mindig új ajánlatokat kapok, hiszen tudják, mik az igényeim, milyen az érdeklődési köröm.

A felkínált lehetőségek igényeket, de nem feltétlenül szükségleteket elégítenek ki. Az üzleti cél a potenciális ügyfelek igényeinek szükségletekké változtatása. Húsz éve másképpen szerveztük az életünket, mert nem voltak még olyan szükségleteink, mint amilyeneket az új eszközök kialakítottak bennünk. A folyamat öngerjesztő. A szenvedélyre, függőségre való nyitottságunk már eleve meglevő adottság, de az is igaz, hogy a mobiltelefon és a számítógép rengeteg olyan probléma, feladat megoldásában segít, ami nélkülük egyáltalán nem is létezne.

Ha egy amúgy szeretetben élő család az üdülésére tekintélyes gépparkkal: laptopokkal, tabletekkel, játékkonzollal indul el, és a technikai eszközeikhez való ragaszkodás láthatólag közös jellemzőjük, önben aggodalom ébredne-e velük kapcsolatban? Mitől függ, hogy csupán átlagos XXI. századi családnak tekinthetjük-e őket, vagy aggódnunk kell a gyerekek jövőjéért?

– Egy apa nemrég elhozta hozzám sokat netező fiát, hogy állapítsam meg, internetfüggő-e, és felháborodva elmesélte, hogy egyszer egy olyan családnál vendégeskedett, amelynek tagjai még ebédnél is tableteztek. Mire én ezt kérdeztem tőle: „Miért, a maga fiának ki vette a számítógépet?” Gyakori hiba, hogy magunkra, a saját szokásainkra nem látunk rá. Én is így jártam a minap: éppen képet választottam egy olyan írásomhoz illusztrációul, amely attól óvott, hogy túl korán rászoktassuk a gyermekeinket a netezésre. Egy laptopja mellett ülő, térdén a gyermekét tartó apukát ábrázolt. Miközben ezzel foglalkoztam, a négyéves kisfiam odajött hozzám, és az ölembe ült. Hirtelen eszembe jutott, hogy most akár én is lehetnék a cikkem illusztrációja.

A kérdésére nehéz válaszolni, mert azt kérdezi, aggódom-e. Mi miatt kell aggódni? Nem tudjuk, mert nem tudjuk, mi fog történni. Aggódhatom amiatt, hogy az új nemzedékek már nem fogják megélni, amit én annak idején, például mert nem fognak olvasni, míg az EMBERTÁRS 2016 / 1.

45

06_Franko_Andras_Embertars 2016.04.10. 18:28 Page 46

„A LEGJOBB ARRA RÁKÉRDEZNI, MI HELYETT NETEZIK VALAKI”

én fantáziámat gyerekként leginkább az olvasás mozgatta meg. De hát az én szokásaim is átalakulnak – ma már én is kevesebbet olvasok, mint korábban. Mert nehezebb, mint filmet nézni. A függés veszélye kétségtelen, de a riogatás sem helyes, mert egyoldalúan csak a lehetséges negatívumokat hangsúlyozza.

A gyerekeknek kontrollra és támogatásra van szükségük. A kicsiknek ne legyen külön számítógépük; fontos, hogy tudjuk, mikor mit csinálnak, és hogy ne veszítsük el velük a kapcsolatot. Élnek vagy visszaélnek a technikai eszközökkel? Függővé válnak-e tőlük, vagy a netesek mellett rátalálnak offline kapcsolatokra is? A kirándulós példájáról jut eszembe: a természet néhány tízezer éve a környezetünk már, a kirándulás „természetünkhöz illő”. A legmodernebb technikai eszközök viszont még csak rövid idő óta vesznek körül bennünket, így nehéz jósolni.

Beszélgettem egy netfüggő fiúval, és igyekeztem vele megértetni, mennyire más a Mátraélmény, ha a hegyekben kirándulok, erdei illatot érzek, elfáradok, megküzdök az elemekkel, és még napokig izomlázam van utána. Mire ő: „De a neten szebb képeket nézhetek róla, mint a helyszínen, és úgy jóval kényelmesebb is.” Nem hiszem, hogy ez vagy-vagy kérdés. Az online és az offline „üzemmód” remekül megfér egymás mellett, és mindkettőre él bennünk igény. A lényeg az egyensúly lenne.

Egy anyuka, amikor rájött, hogy tizenkét-tizenhárom éves fia függő lett, elzárta előle a gépet. A srác rémesen szenvedett, a falat rugdosta, elvonási tüneteket produkált. De aztán enyhültek a gondok, a harmadik héten már focizott, és egyébként is remekül feltalálta magát. Egy másik függő fiút a nagybátyja külföldre vitt, ahol nem voltak kütyük, de ez ott egyáltalán nem zavarta, sokat kirándult. Ám amikor hazajött, visszaszokott a gépezésre. Ez arra mutat rá, hogy óriási a környezet befolyása. Olyan környezetet kell a gyermekeink számára biztosítanunk, amely vonzó alternatívákat kínál. Ám ez biztosan nem megy magától, energiát kell szánnunk a megteremtésükre.

Nagyon nem helyeslem, ha a gyerekeknek saját tévéjük, laptopjuk van a szobájukban.

Rossz vért szül, ha nem tudjuk, mit néznek, például agresszív vagy pornográf tartalmak káros hatásainak lehetnek kitéve. Meg kell védenünk őket ettől. Nem szabad olyasminek előfordulnia, amiről egy apuka beszámolt nekem: hogy a gyerek kizavarja a szülőt a szobájából, hogy egy tízéves gyerek irányítson. Az nem az ő szobája! A gyereknek arra van szüksége, hogy megtudja, hol a helye, és ezt csak mi, szülők mutathatjuk meg neki. Különben kontrollálhatatlanná válik, ami neki sem, nekünk sem jó.

Egy pszichológus lány ijedten nézett rám, amikor erről beszéltem neki, és így reagált: „Úgy gondolom, te az apa helyében agresszív lettél volna a gyerekkel, amikor ki akarta zavarni a szobájából.” Szerintem azonban ebben a történetben a gyerek agressziója a hangsúlyos, és nem az arra reagáló szülőé. És egyébként is úgy gondolom, hogy nem kell egy szülőnek a szelíd és alázatos szívű Jézust játszania, a saját haragjától megijednie, ha az a harag valóban indokolt. Óriási gond, hogy a digitális játékok beszippantó hatása gyakran már az első használatnál látszik: rémesen nehéz a gyerekekre parancsolni, hogy hagyják abba. Rémítőnek is láthatjuk, hogy már egészen kicsi, három-öt éves gyerekek milyen magától értetődő módon nyomogatják a gombokat, feledkeznek bele a virtuális valóságba, szakadnak ki aktuális környezetükből.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

46

06_Franko_Andras_Embertars 2016.04.10. 18:28 Page 47

INTERJÚ FRANKÓ ANDRÁSSAL

Érdekes módon ebben épp az szokott igazán ijesztő lenni, hogy ezek a falatnyi gyerekek sokkal profibbnak látszanak a virtuális játékok világában, mint a való világban lehetnek, hiszen ránézésre félénkek, esetlenek, gátlásosak.

– Az efféle kontrasztot roppant aggályosnak látom. Tud-e a gyerek az életben is úgy működni, mint a virtuális világban? A függés esélye sokkal nagyobb azok esetében, akik nem. Veszélyes, ha a játék iránti szenvedély már ilyen kis korban kialakul. Az egyensúlyt, a harmóniát csak a szülő teremtheti meg. A másfél éves kislányom már simogatja az okostelefont; tudja, mit kell rajta megnyomni, és hízeleg, hogy megkapja. De nem kapja meg. Én legtöbbször pokolba kívánom ezeket a játékokat, és legszívesebben kizárnám őket minden gyerek életéből, de oly erős a jelenlétük, a vonzerejük, hogy ez lehetetlennek tűnik. Néha mármár ab ovo, elkerülhetetlenül addiktívnak tűnik a gyerekeknek a virtualitással való találkozása, és csaknem elfogadhatatlannak, hogy egyáltalán ilyen játékokkal játszanak. De a szellem már kiszabadult a palackból. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy ne váljon a jelenlétük meghatározóvá az életükben?

– A gyerek, ha tehetné, egyfolytában csak csokit és cukrot enne, amikre nagyon rá lehet kattanni, mert örömhormont szabadítanak fel. A szülő mégis korlátozza ezek fogyasztását. Nemrég gyermekorvosnál jártunk, aki megütközött azon, hogy mi a gyermekeink teájába nem teszünk cukrot. „Nem is tea az, amiben nincs cukor” – jelentette ki megfellebbezhetetlenül. Pedig a mi gyerekeink számára éppen az a természetes, hogy nincsen benne.

Cukorfüggővé tenni éppúgy helytelen a gyereket, mint csak kaláccsal etetni. A szülő feladata a korlátozás, a határok megszabása. A gyerekek olyan befolyásolhatók! Tudjuk, hogy jó és rossz irányban egyaránt így van ez. Jó hatással van rájuk, ha a szülő részéről következetességet tapasztalnak. Egy hároméves gyereknek sem igénye, sem szüksége nincs még tabletezésre, ezért nem tartom helyesnek, ha megengedik neki, lehetővé teszik számára.

Később viszont sok nélkülözhetetlen tudás, így a felismerő-, a stratégiai és a döntési képesség fejlesztésében fontos szerepük lehet a számítógépes játékoknak. A huszonéves nagyfiam például egyszerű autós játékokkal játszott kamaszként, míg az agresszív játékokat nem engedtem neki; utált is rendesen emiatt. Aztán nemrég összemérte a tudását egy nálánál sokkal többet játszó barátjával, és kiderült, hogy ami neki fél óráig tart, az a barátjának csak két percig. De hogy feltétlenül szükség van-e ezen képességek fejlesztésére, hogy ezek híján hátrányba kerülnek-e a gyerekek a kortársaikhoz képest, azt nem tudom. Mi vidéken lakunk, így az én gyermekeim számára a kert, a homokozás, a biciklizés, az állatok jelenléte a természetes. Persze később majd a számítógépes fortélyokba is bele kell jönniük, de ezzel a gyerekeknek soha nem szokott gondjuk lenni. És egész más az, hogy alkalmas életkorban bevezetjük őket a számítógép világába, mint az, hogy kis túlzással a gépre mint „elektromos dajkára” bízzuk a gyermekünk nevelését.

Nehezen feloldható ellentmondás, hogy noha a közösségi oldalak a kapcsolatokról szólnak, a kapcsolatok elsivárosodásától, félrecsúszásától féltjük miattuk a gyerekeket. Mi gyerekkorunkban még elmentünk egymáshoz, vagy csavarogtunk iskola után a többi gyerekkel, ezt EMBERTÁRS 2016 / 1.

47

06_Franko_Andras_Embertars 2016.04.10. 18:28 Page 48

„A LEGJOBB ARRA RÁKÉRDEZNI, MI HELYETT NETEZIK VALAKI”

tartjuk „normálisnak”. Mi okozza, hogy az új kapcsolattartási formák nem tekinthetők egyszerűen a mai viszonyok leképeződésének, hanem problémaforrásokká váltak? Hiszen talán mi is nevettünk annak idején a nagypapánkon, aki a lendkerekes autónkat látva rosszallóan azt mondta, neki még a rongylabda is jó volt gyerekkorában.

– Igen, a közösségi oldalak paradox módon éppen a személyes kapcsolatokat, azok mélységét teszik kérdésessé. Egy valódi kapcsolatnak kockázatai vannak, egy mély személyes beszélgetés fárasztóbb, mint posztolni – de az értékét is éppen ez adja. Egy kirándulás is fárasztó, de amikor utána végre leülhetünk, jóleső fáradtságot érzünk. Elégedettek vagyunk, mert valamit igazán csináltunk, végigcsináltunk.

Megmarad-e a fiatalokban a mély beszélgetések igénye? A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadójában újra meg újra megtapasztalom, hogy igen. Fontos számukra valaki, aki odafigyel rájuk; csaknem mindegy is, ki az; szeretnék feltárni a benső világukat. A Facebookon mégis inkább csak a felszínt kapargatják.

De ne értsen félre: a Facebook csak egy felület – a baj velünk van, és azzal, hogyan használjuk. Tudnunk kell magunkat fegyelmezni, és ehhez figyelnünk kell magunkra, hogy igényesebbek legyünk. Amihez mindig is pluszenergiára volt szükség. Nem lehet csak Rejtőt vagy csak Dosztojevszkijt olvasni, arányt kell köztük tartani, képezni. És ez a szülők feladata. A facebookos felszínesség kinőhető, ha megvan hozzá a családi háttér. A gyerekek általában olyan zenéket szeretnek hallgatni, amik a szüleik számára elviselhetetlenek.

Mégis meg kell őket hallgatnunk, de közben az igényesebb alternatívát is fontos megcsillantanunk. Ez idővel eredményt hozhat. A nagyfiam például ma már a Klasszik Rádiót hallgatja régi nagy kedvence, az Eminem helyett. A szülők nyújtják a példát, a rosszat is.

Sajnos sok szülő, aki szegényebb sorból indult, aztán rengeteg munkával jómódúvá vált, és kevés ideje van a gyermekeire, ezt azzal próbálja kompenzálni, hogy anyagilag mindent megad nekik, de ezzel ellopja tőlük a kihívásokat; azt az élményt, hogy bármiért is meg kelljen küzdeniük, komoly teljesítményt kelljen nyújtaniuk. Ez már-már a bűn határát súrolja.

Milyen mozzanatokat, az internethasználat mely problémás elemeit tekinti meghatározónak az addikció kialakulása szempontjából? Az átlagos, a problémás és az addiktív internethasználat közötti határvonal átlépését milyen jelekből lehet leginkább észrevenni?

– Az a kérdés, ki mire használja a netet. Időbeli korlátokat nehéz mondani, mert például ha egy egyetemista kutatómunkát végez, az sok-sok időt igénybe vehet. De a heti harminc órán túli nethasználat azért már veszélyes lehet.

Talán a legjobb arra rákérdezni, mi helyett netezik valaki. Árulkodó, ha elhanyagolja miatta a mindennapi feladatait, ha személyes kapcsolatokat pótló tevékenységgé válik számára a netezés. Különösen fontos lenne a játék-, azon belül a közösségi (multiplayer) játékok és a pornó iránti függés kialakulásának előjeleit időben észrevenniük a szülőknek, a környezetnek – de sajnos általában már csak akkor veszik észre, amikor elfajult a dolog, és a tanulás vagy a munka rovására megy.

Mi lehet a magyarázata, hogy manapság sok felnőtt érzi illendőnek jelezni: tudja, hogy többet netezik, mint kellene, és próbál tenni ez ellen? Mintha divattá kezdene válni a netes böjt EMBERTÁRS 2016 / 1.

48

06_Franko_Andras_Embertars 2016.04.10. 18:28 Page 49

INTERJÚ FRANKÓ ANDRÁSSAL

is, a különböző fogyókúrákhoz hasonlóan. Ám az eredménye, sőt a komolysága is gyakran megkérdőjelezhető. Hiszen tudjuk, hogy a környezetünk és a gondolkodásunk már teljesen átalakult a net hatására, így mindig megmarad a visszaesés veszélye.

– Ha netes böjtre szánjuk el magunkat, ne az legyen a célkitűzésünk, hogy „nem netezek”. Valamit csináljunk, és ne valamit ne csináljunk. Válasszunk valamilyen szellemi, spirituális tevékenységet a netezés helyett, iktassunk be időnként netmentes hétvégéket. Olyan hatásuk lesz, mint a tisztítókúráknak, mint a hús időnkénti elhagyásának, amely jót tesz a szervezetnek. Ha túl sokat netezünk, megcsömörlünk, ezért nagyon ajánlatos időről időre offline üzemmódra váltanunk.

Az, hogy valaki tudja-e magáról, hogy netfüggő (vagy azt, hogy ennek a veszélye fennáll), vagy nincs ezzel tisztában, fontos ismérve annak, hogy valóban az-e?

– Nem feltétlenül. De az minden függőség esetén érvényes, hogy árulkodó jel, ha az érintett időről időre sikertelen kísérleteket tesz a leállásra. Lehet, hogy éppen így érvel: „Nem lehetek alkoholbeteg, hiszen akár három hétig is meg tudom állni, hogy igyam.” Ám akinek semmi gondja nincs az alkohollal, annak ezt bizonyítania vagy bizonygatnia sem kell.

Milyen nehezen megítélhető határesetekkel találkozott már?

– Én soha nem állítok fel diagnózist valakinek a függő vagy nem függő voltáról. A konkrét személynek kell éreznie, hogy van-e valamilyen kínzó nehézsége. Függőségi szakaszokon sokan átesnek anélkül, hogy szakemberhez fordulnának.

Amikor egy-egy családdal kezdek találkozni valamelyik családtag függősége miatt, nem az ő bajáról szoktam velük beszélgetni, hanem arról, hogy az miért jelent a családban problémát. A cél mindig az, hogy kommunikáció induljon meg a családtagok között, hogy másképp tudjanak a nehézségeikről beszélni, mint otthon.

Milyen arányban tartja felelősnek a szülőket a gyermekük problémás vagy addiktív nethasználóvá válásáért? Mindig megtalálható e mögött a szülői mulasztás, rossz hozzáállás, vagy az is gyakori, hogy a legjobb szülői szándékok ellenére is megtörténik a baj?

– A szülő mindig igyekszik, nem direkt csinálja rosszul. A gyerek felelőssége is megvan, meg is marad. A gyógyulás esélytelen, ha mindent a szülőre fogunk. De a saját felelősség felismerésében is nagy szerepe lehet a szülőnek a fiatal számára, mint ahogyan abban is, hogy jó döntéseket tudjon hozni. Amikor egy fiatal úgy dönt, hogy változni akar, éreznie kell, hogy támogatják, elfogadják, nem vonják kétségbe a jó szándékát, és komolyan veszik az elhatározását.

Kiss Péter

EMBERTÁRS 2016 / 1.

49

07_Jacques_Arenes_Embertars 2016.04.10. 18:27 Page 50

Az internet mint intimitáskeresés Beszélgetés Jacques Arènes pszichoanalitikussal, a Lille-i Katolikus Egyetem tanárával Pszichoanalitikusként rengeteg olyan férfival és nővel találkozik a konzultációk során, akik más-más generációhoz tartoznak, és különböző szociális gyökerekkel rendelkeznek. Ön szerint az internet világa új patológiákat szül, vagy egyáltalán az internet pszichológiai és kapcsolati szempontból előidéz-e új problémákat?

– Valójában az internet világa egyre inkább jelen van a pszichológus rendelőjében, a pszichoterápiás és pszichoanalitikus rituálékban és gyakorlatokban. Az ülések alkalmával az emberek például arról beszélnek nekem, amit aznap olvastak az interneten, és csak ritkán arról, amit az újságban. Mintha mindez jobban vonatkozna rájuk. Vannak olyan pácienseim is, akik olyan különböző aktuális csatornákat használnak arra, hogy kommunikáljanak velem, mint például az SMS. Az első kapcsolatfelvétel leggyakrabban e-mailen keresztül jön létre, vagy egy weboldalon, ahol rovatom van. Négy-öt évvel ezelőtt például még senki sem használta a mobiltelefonját a pszichológus szakrendelőjében. Manapság a konzultációk alatt egyre több ember akarja felvenni vagy fel is veszi a telefont, amikor csörög.

Az internet világa, amelyből sokan nem tudják kivonni magukat, betolakszik a pszichológus rendelőjébe is, amely régen oly sok ember számára még „szent” hely volt. Manapság szükségünk van arra, hogy elérhetők legyünk, hogy állandóan kapcsolódva legyünk, és ezért mindannyiunknak nehezére esik a lekapcsolódás. Mindez pedig új problémát eredményez, tudniillik azt, hogy azonnal rendelkezésre álljunk. Valójában azt érezzük, hogy napjainkban egyre nehezebb az éppen aktuális találkozásra koncentrálni, és e találkozás alatt félretenni a többi kapcsolatot.

Ezenkívül azért beszélünk az internetről, mert az a kihágások tere is, olyan hely, ahol a házastársak elbújnak egymás elől, hogy bizonyos hálózatokra csatlakozzanak. Intim és személyes hely, ahol olyan dolgok történnek melyeket a párkapcsolatban élők egymás elől is titkolnak. Mindez számomra felveti a kérdést: hogyan kezelhető a személyes intimitás, amikor kapcsolatban, családban élünk? Miért van az, hogy sok ember azt érzi, nem lehet önmaga a másik előtt? Amikor ezekre a kérdésekre igyekszem válaszolni, úgy látom, az emberek azt érzik, hogy az intimitás hiánya fenyegető, és megpróbálnak kibúvót találni.

Mindennek ellenére ezekben a házastársi kapcsolatokban vannak olyan személyes terek, amelyek még nincsenek teljesen kiépítve. Nagyapám például, amikor elege volt a nagyanyámból, a kert végében lévő kisházba vonult el. Elmondhatjuk, hogy az internet kicsit erre a házikóra hasonlít. Felépíteni egy személyes teret, „megvédeni” magunkat a társunktól, tőle függetlenül is létezni: az internet ebben is segít, ha valaki párkapcsolatban él.

Mindez persze ugyanígy érvényes a serdülőre is a szüleivel való kapcsolatában, illetve a házastársi kapcsolatra is. Sok ember számára az internet olyan hely, ahol önmagával találkozhat. Bizonyos emberek, akik párkapcsolatban élnek, közösségi hálókon találkozgatnak EMBERTÁRS 2016 / 1.

50

07_Jacques_Arenes_Embertars 2016.04.10. 18:27 Page 51

AZ INTERNET MINT INTIMITÁSKERESÉS

másokkal, anélkül hogy messzebbre mennének, vagy beleszeretnének egymásba. Viszont akkor mi a státusza annak a személynek, akivel az interneten találkoznak? Van valami sajátságos ebben a találkozásban, amelyről a házastárs nem tud, vagy amiért éppen féltékeny lehet. Az az újdonság ebben, hogy az interneten úgy van lehetőség egy személyes hely kialakítására, hogy az ember közben nem megy sehova, otthon marad. Ez olyan szempontból új, hogy e személyes hely magában foglalhatja a másokkal való kapcsolatot is. Ez még inkább igaz a serdülőkre, hiszen ez az az életkor, amikor az ember kiépíti intim szféráját. Az internet megadhatja ezt az intim helyet. A közösségi hálókon keresztül a serdülők szülői felügyelet nélkül ápolhatják baráti kapcsolataikat.

A SZEMÉLYES TÉR ÁPOLÁSA Ön szerint mindez pozitív jelenség?

– Tanúi vagyunk egy játéknak, amely az intimitással és az intimitás körül zajlik. Nem nevezhető se jónak, se rossznak, csak egyszerűen újnak. Az elég nagy újdonság, hogy az ember egyszerre itt is lehet, és ott is, egy időben több helyen. A kérdésére adott válasz attól függ, hogy mit kezdünk ezzel az új helyzet teremtette lehetőséggel. Minden egyénnek, éljen akár párban vagy családban, szüksége van intim szférára. Viszont figyelni kell arra, hogy a kapcsolódás ne váljék problémává. Ilyen probléma például az internetfüggőség, amikor órákat töltünk a világhálón, s ez a kapcsolódás minden egyébnek a kárára történik. De nem csak internetfüggőségről beszélhetünk. Néha árnyaltabb problémák is jelentkeznek, amelyek az egymással konkurens viszonyban álló helyekkel függnek össze. A közösségi oldalak látogatásakor ügyelni kell arra, hogy mindez mikor válik a környezettel való kapcsolat rovására. Persze a párok élete manapság egybeolvadó, ami felerősíti a személyes hely iránti igényt.

E kérdések – különösen a fiatalokkal kapcsolatban – egy szerzetesközösségen belül is felmerülnek. Sok szerzetes úgy gondolja, az internethasználatot korlátozni kell. Mások úgy tartják, hogy generációs kérdésről van szó, és jobb megengedni az internetet úgy, hogy közben beszélnek róla. Viszont egyik megoldási lehetőség sem mondható kielégítőnek. Nagyon elővigyázatosnak kell lennünk e téren, és a kérdést nagyon óvatosan kell kezelnünk, anélkül hogy valakit megbántanánk.

– Ugyanígy sok olyan embert látok, aki nagy harcban áll az internetes pornográfiával.

Nekik azt tanácsolom, hogy kérjenek segítséget. Adott esetben egy közeli baráttól, aki például jelszóval levédheti a számítógépet. Ez abban segítheti az embert, hogy odaforduljon valakihez, és beszéljen a dologról. Nehéz lépésről van szó. Ebben a helyzetben nagyon szembetűnő, hogy ezek az emberek kettős életet élnek.

Egyáltalán beszélhetünk-e ezzel kapcsolatban kettős életről?

– Igen, de mindezt nem úgy kell elképzelni, hogy a másik nő és a gyerekek egy másik házban élnek. Minden úgy van, mintha semmi se történt volna. Ennek ellenére kettős EMBERTÁRS 2016 / 1.

51

07_Jacques_Arenes_Embertars 2016.04.10. 18:27 Page 52

BESZÉLGETÉS JACQUES ARÈNES PSZICHOANALITIKUSSAL

életünk van, amit irigykedve őrzünk. Ez a másik élet lehet például egy álombeli vagy fantáziaélet, amelyet elkülönítünk és amelyhez ragaszkodunk. Ha mindez olyan hellyé alakul, amely minden mástól elszakad, akkor az már problémát okoz. Néha olyan féltékenykedést láthatunk házastársak között, amely nem köthető semmilyen házasságon kívüli valós kapcsolathoz. Alapvetően arról van szó, hogy kortársaink képesek megsokszorozni azokat a többé-kevésbé egymástól elszigetelt virtuális helyeket, ahol találkozhatnak, másként élhetnek, szabadságvágyukat csillapíthatják, intim terük lehet, kiléphetnek a szürke és közhelyes mindennapi életből. A mindennapi családi élet olykor fullasztó. Ezért az internetre menekülünk a párunk tekintete elől, még azon az áron is, hogy ott egy másfajta tekintet befolyása alá kerülünk. Az internet nem teljesen üres tér. Az interneten jelen van a másik ember. Mindez a bizalom kérdése. Megdöbbenve figyelem, hogy az emberek mennyire tolakodók. A betolakodás néha nagyon erőszakos. Régen a leveleket lestük meg, manapság mások SMS-eit, e-mailjeit és internetes szörfözéseit figyeljük... Érdekelnek bennünket a jelszavak és az álnév mögötti identitások...

A VALÓSÁG MEGÉLÉSE Találkozik olyan emberekkel, akik összetévesztik a valós világot a virtuálissal?

– Ritkán. A serdülők és a fiatal felnőttek esetében azonban fellelhető bizonyos izgatottság, amely a virtuális világhoz köthető. Nem tévesztik össze a valóságot a virtuálissal úgy, ahogy azt egy pszichotikus teszi. Képesek arra, hogy megkülönböztessék, mi tartozik az egyik és mi a másik világhoz. Ugyanakkor a virtuális világ érezhetően sokkal izgalmasabb és serkentőbb számukra. A virtuális világban több a játék, több a lehetőség, míg a valóság mintha üres lenne. A számítógép előtt az ember a látását és a tapintását használja, ugyanakkor ez olyan világ, ahol az ember a többi érzékszervét is elég intenzíven igénybe veszi.

A virtuális világ nem ismeri a holtidőt. Állandóan lehet reagálni.

A valóság és a virtualitás között az a különbség, hogy a valóságot meg lehet élni. Ezzel szemben úgy látom, hogy a virtuális világ nem élhető át egészében. A virtuális valóságból csak kuckó, kis selyemgubó készíthető. Az igazi probléma az, amikor a valóság élhetetlen.

Ebben az esetben a virtuális világ lehetőséget biztosít számunkra, hogy valahol mégiscsak helyünk legyen, hogy baráti kapcsolatokra tegyünk szert anélkül, hogy kimozdulnánk otthonról. Lehet, hogy mindez nem teljesen kielégítő számunkra, mégis lehetőséget biztosít arra, hogy kapcsolatban legyünk másokkal. Manapság, amikor a kapcsolatok oly törékenyek, a virtualitást protézisként használjuk. Azt gondolhatjuk, hogy a virtuális világ teszi tönkre a kapcsolatot, de ez nem feltétlenül van így. A kapcsolat talán már a virtualitás megjelenése előtt is romokban hevert. Egy olyan ember számára, akinek a kapcsolati élete sokrétű, a virtuális világ nem okoz problémát, sőt inkább gazdagítja. A kapcsolatilag törékenyebb emberek megelégszenek a virtuális világban szerzett kapcsolatokkal, még ha ezek korlátozott kapcsolatok is. A virtuális világ lehetőséget ad arra is, hogy az ember „úgy csináljon, mintha”. Például az ember megcsalja a társát anélkül, hogy igazán megcsalná. A legtöbb ember csak azért flörtöl az interneten, hogy érezhesse, a dolgok másképpen is történhetnének. A közösségi hálók úgy jelennek meg, mint a kapcsolati szabadság és a lehetőségek helyei, mégis magányos helyek maradnak. Megdöbbentő, hogy a szabadság, EMBERTÁRS 2016 / 1.

52

07_Jacques_Arenes_Embertars 2016.04.10. 18:27 Page 53

AZ INTERNET MINT INTIMITÁSKERESÉS

amit az emberek megtalálni vélnek a közösségi hálókon, valójában nem igazi szabadság.

Mindez feszültséget gerjeszt a magány és a látszólagos közelség érzése között. Azok az emberek, akik valós közösségi életet élnek, megtalálják a helyes középutat. A többiek viszont csapdába esnek. Ön szerint tehát a világgal való kapcsolat problémája, amelyet a túlzott internetes kapcsolódás okoz, nem generációs probléma, hanem a társadalmi beilleszkedés fokával függ össze?

– Nyilvánvaló, hogy generációs ugrásról beszélhetünk azokkal kapcsolatban, akik fiatalkorukban nem ismerték az informatikát. Sok ember számára, aki már elmúlt hetvenéves, az internet más világ. A közösségi hálók kultúrájának újdonsága az, hogy végtelenül befolyásos eszköznek állítja be magát. Mindez azonban nagy részben illuzórikus és veszélyes.

A közösségi hálók jó kapcsolati eszközök, de csak azok számára, akiknek már van kapcsolati érzékük. Ha kapcsolataink szegényesek, akkor az internet sajnos nem fogja megsokszorozni kapcsolatteremtő képességeinket. Ennek az ellenkezője is igaz: ha gazdag kapcsolati világunk van, az internet sem veszélyezteti kapcsolatteremtő képességeinket. Sőt a gazdagok még gazdagabbak lesznek. Itt van azonban a „időfalás” kérdése is, amely problémát okoz számomra. Ezzel a függőség kérdését is érintjük. Az internethez sok idő kell, ugyanakkor az internet az idő eltöltésének egy bizonyos formája.

A PÓTÉLET HELYE Ön szerint az internet egy pótélet helyét is kínálja számunkra?

– Főként éjjel. A kapcsolódás által tér nyílik az éjszaka közepén, amikor a hagyomány szerint az aggodalmak felszínre kerülnek. Éjszaka minden elérhetővé válik: az emberek készen állnak beszélgetésekre, a kereskedelmi oldalak elérhetők, stb. Az éjszakai létformának azért van vonzó hatása, mert az a szabadság tere. Ezért órákat tölthetünk el az éjszakában internetezéssel. Összehasonlíthatjuk-e az éjszakai internetezést például az olvasással? Egy könyv bizonyos szempontból távolabb van, mint az internet; a vonzereje is más.

Az olvasás nem követeli meg az embertől ugyanazt az elköteleződést. Máskülönben olvasásfüggőségről nemigen beszélhetünk. Ezzel szemben az internet használatakor az érzékszervi igénybevétel sokkal erősebb, mint egy könyv olvasásakor. Az interneten minden mozog, szövegek vannak, képek, hangok, videók stb. Az interneten azonnal válaszokat kapunk mindenféle kérdésünkre, és utána ott tölthetjük az időnket, „sétálhatunk” rajta.

Házastársunk teljesen másképpen éli meg, ha olvasunk vagy ha internetezünk. Ha a férjek interneteznek, azt a feleségek sokkal rosszabbul viselik, mint ha olvasnának vagy tévét néznének. Az internetet sokkal kizáróbbnak tartják. Ha a másik internetezik, sohasem tudjuk igazán, mit csinál. Mindig kételyek merülnek fel. A feleség, talán sokszor helytelenül, a férj internetezését passzív tevékenységként éli meg, de úgy is, mint ami veszélyt rejt magában.

Nagy valószínűséggel a férfi is így tekint a nő internetezésére, annak ellenére, hogy ilyen esettel csak ritkán találkozom rendeléseim során. A férfiak nem mindig veszik észre az internet magába szívó jellegét. Az internetes játékok, amelyekkel órákat eltöltünk, legyenek szimulációs vagy más kezdetleges játékok, mint például a pasziánsz, lehetőséget adnak EMBERTÁRS 2016 / 1.

53

07_Jacques_Arenes_Embertars 2016.04.10. 18:27 Page 54

BESZÉLGETÉS JACQUES ARÈNES PSZICHOANALITIKUSSAL

arra, hogy közben másra gondoljunk. Ezek – sokkal inkább, mint a közösségi hálók – függőséget okoznak. És elveszhetünk ebben a világban.

Kettős függőségről is beszélhetünk, mert függetlenül az internettől a játék már önmagában is függőséget okozhat.

– Igazán megdöbbentő, hogy ezeket a játékokat évekig játszhatjuk. Mellette pedig párhuzamosan élhetünk egy másik életet, ahol másképpen viszonyulhatunk az időhöz egy olyan világban, ahol a sürgősség nyomása alatt és a hiányzó idő szorításában élünk. Emlékszem egy páciensre, aki mindig el volt csúszva a munkájában; olyan munkája volt, amely azt kívánta tőle, hogy álljon meg és gondolkodjon. Mivel sok energiát fektetett az internetes játékokba, nem tudott kellő távolságot venni tőlük munkája rendes végzéséhez. Mindez még nagyobb játékfüggőségre vezette, amely által elmenekülhetett a problémák elől, és felépíthetett egy alternatív világot, ahol az idő sajátos logikája uralkodott. Virtuális városokat épített, miközben a saját életét képtelen volt felépíteni. Ilyen helyzetekben a világunk igen szürkének tűnhet, miközben a játék világa válik igazi, „valósabb” világgá. Ez az ember felnőtt volt, de ezt a jelenséget a serdülőknél is megtalálhatjuk. A játékok azonos természetűek a tévésorozatokkal, amelyek manapság egyre nagyobb teret hódítanak. Azonos időbeliséget és bizonyosfajta sűrűséget találunk a virtuális világban, míg a mi világunk kissé „lyukasnak” és eseménytelennek tűnik. A játék világában mindennek van értelme, minden cselekmény hat más cselekményekre. A mindennapi életben olyan érzésünk is lehet, hogy bizonyos tetteinknek nem sok értelmük van, sőt egyenesen haszontalanok.

A játékban minden dolog a helyén van, míg a mi világunkban minden annyira bizonytalan. Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége című könyvében azt mondja: az élet problémáját az okozza, hogy semmi sem ismételhető meg. Úgy éljük meg a dolgokat, hogy nem ismételhetjük meg őket, és nem válogathatjuk ki a legjobb jeleneteket, mert az időbe vagyunk zárva. A játékok világában mindig újrakezdhetjük, és olyan érzésünk lehet, hogy a dolgok másképp épülnek fel, és bizonyos hatalmunk van fölöttük. Sok ember, aki benne él, tudja, hogy mindez illúzió, de ennek ellenére sem tudnak kilépni belőle.

EGYESÍTSÜK ÉLETÜNKET! Az internetes kapcsolódás tapasztalata megengedi-e, hogy önmagunkhoz kellő mértékben visszatérjünk, majd nagyobb távolságot vegyünk?

– Ez nagyon is valós kérdés. Minek köszönhető, hogy egyes emberek interneteznek, internetes játékokat játszanak, használják a közösségi médiát, és ugyanakkor energiát fordítanak más dolgokra is: gondolkodnak, távolságot vesznek a dolgoktól, vagy éppen lelkigyakorlatot végeznek? Mitől függ az a képesség, hogy az ember teljesen lefoglalja magát egy feladatban, és aztán visszavonul belőle? Kultúránk a felszívódás kultúrája.

Egyre jobban hozzászokunk, hogy valami magával sodor. Az internetes gyakorlat olyan gyakorlat, ahol „nem maradunk egy helyen”, ahol a képernyő változik, átalakul; az internet ideje valójában a sürgősség ideje (letölteni, e-mailekre válaszolni stb.). Szükség van bizonyosfajta pszichés rugalmasságra, hogy egyik dologról a másikra haladjunk anélkül, EMBERTÁRS 2016 / 1.

54

07_Jacques_Arenes_Embertars 2016.04.10. 18:27 Page 55

AZ INTERNET MINT INTIMITÁSKERESÉS

hogy a dolgokat elszakítanánk egymástól. Ugyanakkor arra is szükség van, hogy az internetes tevékenység által beszippantott ember arra is gondoljon, hogy mi lesz az internetezés után. A veszélyt az jelenti, ha teljesen elszakítjuk egymástól a virtuális és a valós világot. Ezért egyesítenünk kell életünk különböző dimenzióit. Azok az emberek, akik függőségi problémákkal küzdenek, nagyon ragaszkodnak a „másik”, a virtuális világhoz.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy ez a hely, amelynek az a képessége, hogy beszippantsa az embert, összekapcsolódjék a világ többi részével?

Végül is arra kellene törekedni, hogy az internetet ne öncélú dolognak tekintsük? Beszéljünk még egy kicsit a közösségi hálókról: mi játszódik itt le az ember önmagáról alkotott képével kapcsolatban? Narcisztikussá válunk-e azzal, hogy önmagunkat helyezzük előtérbe?

– Valóban van itt egy narcisztikus vonás, viszont mindez kulturális narcizmus. A fiataloknak kötelező részt venniük a játékban, mert a csoport így működik és tagjai így kommunikálnak egymással. Bizonyára önmagunk előtérbe helyezésének egy formájáról is beszélhetünk, amely érinti a narcizmust.

Ez a valós életben is így van. Amikor fiatal az ember, csoportokhoz, szervezetekhez csatlakozik, ahol találkozik, barátkozik emberekkel, majd megváltoztatják a többiek.

– Igen, de ez az idősebb emberekre is érvényes, akik például elmesélik a blogon a nyaralásukat. Mindez azt jelenti, hogy az ember vágyik arra, hogy megossza a tapasztalatait, hogy megmutassa önmagát, létezzen és megnyilvánulhasson mások szemében. Nem hiszem, hogy az internet akarja mindezt. Az internet csak hozzásegít ehhez egy olyan kontextusban, ahol önmagunk elismertetése nagyon fontossá vált. A technika találkozott a vággyal, amely már előzőleg is létezett. Miért van az, hogy a közösségi hálók annyira felkapottak? Lehetnénk közömbösek is irántuk. Talán eltúlozzák ezt a vágyat? Mindenesetre ezek a különféle szükségletek – részvétel; kommentek megosztása; önmagunk építése mások előtt; önmagunk megmutatása kisebb csoportokban; visszhangozni a nagy közösségnek, amit megélünk – néhány éve terjedtek el igazán. Közösségi létforma ez, mely nemrég született, és melynek a születéséhez nekem is hozzá kell járulnom. Itt nem pusztán narcizmusról van szó: részt veszek, megmutatom, hogy itt vagyok, hogy létezem. És ahogy az lenni szokott, a legtehetségesebbek azok, akik képesek lesznek arra, hogy a legjobban jöjjenek ki az egészből.

Fordította: Báncsi Szilárd és Bartók Tibor SJ Az interjú eredetileg a Christus című francia jezsuita folyóirat 2015. októberi számának 413–420. oldalán jelent meg.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

55

08_Veronique_Fabre_Embertars 2016.04.10. 18:26 Page 56

V É R O N I Q U E FA B R E R C

Az internet és én Van-e egyszerűbb és ártalmatlanabb dolog, mint egy billentyűzetet kattintgatni vagy egy érintőképernyőt ütögetni? E naponta ismételt ismerős gesztusok révén igazi kutatók lettünk, ismeretlen területek felfedezésére indulva, vagy épp tengerészek, akik nagy utakat járnak be, melyek közül némelyik új világok kapuját tárja ki...

A GONDATLANSÁGTÓL A SZÉDÜLÉSIG Egy könnyelmű internetes szörfözés néha igazi szédülést okoz, amikor látom, hogy egy klikk nyomán kéz-, illetve ujjnyújtásnyira egy végtelen világ tárul fel számomra, miközben el sem hagytam az irodámat. Az eszköz hatalma csodálatba ejt, lenyűgöz, miközben tudom, hogy e hatalomnak csak egy darabkájával szembesültem. Félelem és megdöbbenés fog el az emberi intelligenciával és zsenialitással szemben, mely ilyen hatalmas eszközök feltalálására képes!

MINDEN SZÍNBEN Ha belehallgatok a szörfözés közben bennem keletkező érzéseimbe, észreveszem, hogy széles skálán mozognak. Míg egyik pillanatban csodálkozással tölt el egy jó internetes oldal, melyet valaki biztatására felfedezek, addig néhány perccel később undor és hányinger fog el egy másik oldal szeméttartalma láttán, amelyhez a keresés folytatása révén jutottam.

Szembesülnünk kell a ténnyel, hogy a világhálón a legjobb és a legrosszabb, a kiváló és a középszerű, a csodálatos és a piszkos, a szép és a csúnya, az éleslátás és a bugyutaság egymás mellett él. Egy kattintás elég ahhoz, hogy egyikről a másikra ugorjak a képernyőmön.

Mindez szinte a szemembe ugrik! A világháló a maga sokszoros kapcsolódásával számos meglepetést tartogat. Miközben figyelek arra, hogy hogyan használom, s figyelek a döntésekre, melyeket internethasználat közben hozok, magamról is sokat tanulok.

EZ IGEN, AZ NEM Internethasználatom mindennapi, reggeltől késő estig, különféle tevékenységekhez kötve.

Főleg kommunikációs és információs célból használom, de bizonyos vásárlások lebonyolítására is, kisebb mértékben szórakozási jelleggel. Közösségi hálókhoz nem kapcsolódom, tudatosan kizárva magam az internet egy részéből. Bizonyos, hogy a világhálónak ez az utóbbi lehetősége nem is hiányzik számomra.

Amikor az internet a zsebembe, illetve a kezembe vándorolt az „okostelefon” nevű csodaeszköz révén, úgy döntöttem, csak kevés adatátvitellel élek, amely mindenesetre elég ahhoz, hogy szükség esetén megnézhessem az e-mailjeimet. Bár csodálom ezt az eszközt, nem hiszek abban, amit a reklámok sulykolnak naponta, tudniillik hogy a határtalan és állandó szörfözés jelentené a szabadságot: egyre többet, s egyre gyorsabban! Bensőleg távolságot veszek az elektronikus levelek nyomásától, melyek nagy hullámokban érkeznek. Elolvasásuk és megválaszolásuk sürgőssége csak az okostelefon kezelésének könnyedségével áll összhangban.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

56

08_Veronique_Fabre_Embertars 2016.04.10. 18:26 Page 57

VÉRONIQUE FABRE RC

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI CSELEKEDET A világháló időnként szomorú dolgok propagandahelye vagy az ízléstelen önfeltárulkozás terepe. Ugyanakkor az igaz és szép dolgokért való küzdelem lehetséges színtere is. Az internet-„fogyasztás” nem közömbös dolog, hanem politikai és társadalmi cselekedet is. Bensőleg meg vagyok győződve, hogy internethasználatunk módja igazi, lelkiismeretben gyakorolt személyes hatalom, amely hozzájárul a mai világ építéséhez. Természetesen azokkal szemben, akiknek hatalmuk van arra, hogy monopolizálják a világháló legjavát, a harc egyenlőtlen és előre elveszettnek tűnik. Mindazonáltal nem mondok le a klikkelési jogomról! Inkább ide klikkelek, mint oda, hogy választási lehetőségemmel éljek, amikor bizonyos oldalak szolgáltatásáról van szó, amelyeknek a politikája, pénzügyi támogatottsága, ideológiája és világszemlélete nem hagyja nyugodni a lelkiismeretemet. Lejönni az előre kijelölt autóútról, s másféle utat találni időbe kerül. Mindenesetre nem bántam meg, mert így felfedeztem egy-két dolgot...

MEGÁLLJ! Noha a hétköznapi életben erősen „internetfüggővé” váltam – ha az internetkapcsolat megszakad, szinte örökkévalóságnak tűnik, míg helyreáll! –, mégis nagy szükségem van időnként teljes internetböjtökre, vagyis olyan napokra, amikor nem használom egyáltalán.

Ritkák ezek a napok, mégis mennyire drágák! A hétköznapi élet ritmusának megszakítása nehéz, és igazi döntést követel, jól tudom. Az internetre való digitális ráoltottság annyira erős, hogy amikor megszakítom, az a benyomásom támad, mintha megannyi életbe vágóan fontos antennát amputálnék magamról, vagy mintha a húsomba vágnék. „Megállj!”-t kell mondani a szörfözésnek, a leveleknek, a Skype-nak, a képeknek, a képernyőnek. Mégis mennyire szeretem ezeket a viszonylag ritka és kiváltságos napokat, amikor lekapcsolódom! Az évenkénti leghosszabb lekapcsolódásom az egyhetes lelkigyakorlatom, amikor visszavonulok egy magányos helyre imádkozni, határozottan levágva magam a képek, információk és üzenetek áradatáról.

Az év folyamán, amikor nem olyan könnyű megálljt parancsolni, mindannyiszor meglepve veszem észre, hogy az internet egyáltalán nem hiányzik az „internetmentes” napokon. Ilyenkor belekóstolok abba az új szabadságba, melynek édes íze abból fakad, hogy egyszerű módon lakhatom be a teret és az időt. Itt vagyok, és most vagyok... Csak itt vagyok, s csak most vagyok. Mindez pihentet, és segít abban, hogy élő forrásaimat megújítsam. Az internetes böjt abban is segít, hogy másképp – helyesebb távolságvétellel – térjek vissza ehhez a csodás eszközhöz. Tényleg több internetmentes napot kell adnom magamnak!

Fordította: Bartók Tibor SJ A szerző a Notre Dame du Cénacle női szerzetesi kongregáció tagja, a versailles-i Cénacle spirituális központ igazgatója.

A cikk eredetileg a Christus című francia jezsuita folyóirat 2015. októberi számának 459–461. oldalán jelent meg.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

57

09_Kudor_Borsos_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:24 Page 58

KUD OR-B ORSOS ILDIKÓ

„Féltem ezt a nemzetet... igaz, még van időm, de akkor is” Halálfélelem, projekció és szimbolikus nyelvhasználat egy lelkigondozás tükrében A tanulmány a halálfélelem következtében alkalmazott elhárító mechanizmusok és az ezekkel kapcsolatos szimbolikus nyelvhasználat gyakori jelenségébe kíván betekintést nyújtani egy lelkigondozói történet kapcsán, segítséget próbálva adni a feloldás és kísérés lehetőségeihez.

A kliens bemutatása és legfontosabb témáinak ismertetése után szemlélteti a szimbolikus nyelvhasználat példáját konkrét párbeszédekkel illusztrálva, majd a halálfélelemmel kapcsolatos elhárító mechanizmusokat és fogalmukat járja körbe. Részletesebben ismerteti az elfojtást, a racionalizálást és a projekciót, majd lelkigondozói beszélgetésrészletekkel szemlélteti, elméleti magyarázatokkal egészíti ki őket. Ezek kapcsán foglalkozik az időskori spiritualitással mint megküzdési mechanizmussal és jelentőségével a lelkigondozói munkában. Az elmúlás szimbóluma segítségével kiemeli a lelkigondozó halálképének és saját megküzdésének fontosságát az életvégi kísérés folyamatában, és gyakorlati tanácsokkal segíti a kliens hárításának kezelését. A tanulmány zárásaként a lelkigondozói attitűd jelentőségét emeli ki Isten kegyelmének és szeretetének szimbolikus közvetítésében.

Kulcsszavak: halálfélelem, projekció, elhárító mechanizmus, szimbolikus nyelvhasználat, a lelkigondozó halálképe, a kliens hárítása. Életútjának egy meghatározó szakaszában lehettem kísérője egy kedves, nagyon idős bácsinak. Tanulmányomban az ő lelkigondozása során szerzett élményeket, tapasztalatokat, összegyűjtött elméleti ismereteket szeretném bemutatni, melyek a halálfélelemmel szemben alkalmazott elhárító mechanizmusokra és az ezekkel kapcsolatos szimbolikus nyelvhasználatra vonatkoznak.

JÁNOS BÁCSI ÉS TÉMÁJA János bácsit (így fogom nevezni írásomban) lelkigondozói gyakorlataim során ismertem meg. Közel kilencvenöt éves, korához képest szellemileg friss, vidám, özvegy mérnökember volt, s büszke magas korára. Ahogy az idő előrehaladtával romlott a testi állapota, egyre gyakrabban foglalkoztatták élet és halál kérdései. Fontos volt neki visszatekinteni életére; számot vetni, hogy értelmet nyerjen egész valója; előretekinteni, és elfogadni, hogy „el kell jönnie annak is az idejének”, és megküzdeni a „mi lesz majd azután” gondolatával. Létfontosságú volt számára, hogy választ kapjon azokra a kínzó kérdésekre, hogy létezik-e egyáltalán Isten, és ha igen, hogyan volt jelen sokszor oly nehéz életében; hogy „milyen lesz, amikor eljön a vég”, s hogy mit tud elfogadni a különböző vallásoknak a halál utáni életre vonatkozó tanításaiból.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

58

09_Kudor_Borsos_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:24 Page 59

„FÉLTEM EZT A NEMZETET... IGAZ, MÉG VAN IDŐM, DE AKKOR IS”

Már első beszélgetésünkkor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy János bácsit foglalkoztatja a halál kérdése. Elmesélte, hol, milyen családban született, hogyan került Budapestre a tanulmányai révén, kit vett feleségül, s a háború következtében miért nem lehettek gyermekeik.

Beszélt távoli rokonairól, ennek kapcsán Erdélyről, s elmesélte, hogy ha honvágya van, gondolatban hazalátogat. Elővett néhány Wass Albert-kötetet, mondván, ezek mindig hazaviszik. Elmondta, hogy szereti a verseket, majd egy versrészletet idézve váratlanul így folytatta: Kliens 1.: Szeretem Adyt is, meg a többieket... „Egy gondolat bánt engemet, / Ágyban, párnák közt halni meg.” Ismeri?

Lelkigondozó 1.: Igen, ismerem. Ez sokszor eszébe jut mostanában? (Mivel a halál témája jelenik meg ebben a versrészletben, lehetőséget akartam adni, hogy ha szeretne, beszélhet róla.)

K2.: Igen. (Kis szünet.) Meg a többi is: Petőfi, Arany. Szeretem mindet. (Nem akart róla beszélni.)

E rész nyomán tudatosult bennem, hogy János bácsi foglalkozik a halál gondolatával, de még nem voltam tisztában vele, hogy milyen gyakran; mit is gondolhat róla; hisz-e Istenben és a feltámadásban; milyen a halálhoz való viszonya? Az, hogy már itt is megjelent a halálfélelme, egy hosszabb folyamat során derült ki számomra, ahogy lassanként választ kaptam a fenti kérdéseimre. Azt éreztem, hogy nem szeretne róla beszélni, de nem tudhattam, hogy azért, mert ez még csak az első találkozásunk, vagy más oka lehet. Később tisztult le bennem, hogy ez a hárítás a halálfélelemmel függ össze. Tiszteletben tartottam a választását, s más irányba mentünk tovább.

AZ ÚT Tizenhét találkozásunk volt majdnem egy év alatt. Amikor még jól érezte magát, havi rendszerességgel, aztán egyre gyakrabban, amint az állapota romlott, már hetente, másfél hetente látogattam. Az volt az érzésem, hogy nagyon várja a találkozásainkat, beszélgetéseinkkel segíteni tudok neki gondolatai rendszerezésében, a múltra való visszatekintéseiben, a jövőtől való félelmei oldásában. Ahogy rosszabbodott a helyzete, úgy érzékeltem, egyre nagyobb szüksége van arra, hogy elmondhassa gondolatait, érzéseit, kifejezhesse félelmeit, s elhatároztam, hogy kísérem, amíg tudom.

SZIMBÓLUMOK Élete vége felé közeledve egyre jobban fájt a gerince, a dereka, nehezebb lett számára a járás, inkontinenciazavarok is korlátozták, így a városba sem mert már elmenni, csak az otthon körül sétálgatni. Később már a szobát sem tudta elhagyni, az idő előrehaladtával pedig az ülés is gondot okozott neki. Bezártságában, magányában egyre gyakrabban foglalkoztatták elmúlással kapcsolatos gondolatai. Mivel gyermeke, unokái nem voltak, s rokonai nagyon messze éltek, könyvei lettek a társai, s azokon keresztül emlékezett, s a segítségükkel keresett válaszokat felmerülő kérdéseire.

Több beszélgetésünk kezdődött azzal, hogy megmutatta, éppen mit olvas, s ennek kapcsán mesélt fiatalságról, öregedésről; ezek segítségével repült vissza gondolatban szép EMBERTÁRS 2016 / 1.

59

09_Kudor_Borsos_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:24 Page 60

KUDOR-BORSOS ILDIKÓ

utazásaik helyszíneire, visszaidézve a boldog idők emlékét; s mesélt a magyar nemzet történelmének megpróbáltatásairól; mindenről, ami érdekelte.

Idővel egyre gyakrabban mesélt arról, hogy ez a nemzet mennyi nehézségen ment keresztül, és mégis megmaradt:1 K3.: Szeretem a magyar népet. És azt csodálom, hogy annyi minden után megmaradt. (Úgy éreztem, János bácsi nemcsak a magyar nép sorsáról beszél, hanem ebben benne van az ő egész élete is.)

L3.: János bácsi is átment sok nehézségen.

K4.: Igen. Mindig voltak kapaszkodók.

L4.: És mik voltak ezek a kapaszkodók?

K5.: A magyarság. A magyarság.

L5.: A magyarság.

K6.: Igen. Erdélyben úgy neveltek engem, hogy maradjak magyar.

János bácsi gyakran használta szimbólumként, hogy a nemzet nehéz sorsáról beszélt, de közben olyan érzésem volt, hogy ebben a saját élete jelenik meg.

Erhard Weiher szerint2 a szimbolikus kommunikációban a kliensek nyomokat rejtenek a szavaik mögé, egy-egy mozdulatba, tekintetbe, hangsúlyba vagy éppen a kihagyásokba, amelyek belső történéseiket jelzik. Ezeket a nyomokat kell követnünk. Egy-egy mondatnak többféle jelentése is lehet. Azt, hogy lelkigondozóként mit vonatkoztatunk a beszélgetőtársra, nekünk kell eldöntenünk a visszacsatolási folyamatban. Ennek a szimbolikus beszédnek az érzékelése ad lehetőséget a spirituális feltárásra. A feltárás művészete kihívást is rejt magában. Weiher úgy gondolja, az időjárásról beszélgetve is sok mindent megtudhatunk a kliensről, tárgyak, érzések egyaránt lehetnek beszédesek, de egy álom, egy kitett kép vagy egy idézet is válhat szimbólummá.

Lényegesen gazdagabb jelentéstartalmat lehet kifejezni a szimbólumok nyelvén, és sokat segíthetünk, ha ezeket tudjuk nevesíteni gondozottunknak, ha épp erre van szüksége.

János bácsi nagy előszeretettel használta a szimbolikus beszédet: L7.: Hogy van, János bácsi?

K7.: Elég gyengén. Fáj a gerincem itt deréktájban. És maga hogy van? Meséljen, mi foglalkoztatja leginkább mostanában?

L8.: (Kicsit zavarba jöttem, hogy ő kérdez engem, s azt kérdezi, amit én szoktam tőle, de gondoltam, előbb-utóbb úgyis visszafordul majd a dolog.) Hogy engem mi foglalkoztat leginkább mostanában? Az, hogy jövő héten karácsony lesz.

K8.: Igen. Karácsony lesz. Ide is néha már ellátogatnak az angyalkák.

L9.: Ide is ellátogatnak?

1 A jobb követhetőség érdekében az idézett beszélgetésrészleteket folytatólagos számozással közlöm. n 2 E. WEIHER: Spiritualitás a betegek és haldoklók kísérésében, in BUCHOLCZNÉ SZOMBATHY M. – MIDLING A. (szerk.): Mozaik III. Válogatott tanulmányok a kórházi betegek segítő szolgálatát végzők számára, SE Mentálhigiéné Intézet–Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest, 2005, pp. 223–236.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

60

09_Kudor_Borsos_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:24 Page 61

„FÉLTEM EZT A NEMZETET... IGAZ, MÉG VAN IDŐM, DE AKKOR IS”

K9.: Itt röpködnek körös-körül. Nagyon határozottak. Mert az emberek nem figyelnek mindig. Gyorsan mennek, aztán összeütköznek... (Kimutat az ablakon, az út felé.) Vannak olyan angyalok, akik nagyon jók, meg vannak épp a másik oldalon. Középen vannak azok, amelyek minket szolgálnak.

L10.: Jó angyalok és nem jó angyalok?

K10.: Igen. Egészen biztos, hiszen az emberek között is vannak jók és rosszak. Sokan önzőek, arra vannak berendezkedve, hogy minél több mindent megszerezzenek. Minden attól függ, hogy ki mennyit áldoz nekik...

L11.: János bácsihoz is néha már ellátogatnak az angyalkák.

K11.: Igen, de én még nem készülök menni. Fent ott van az Úristen, időnként összegyűlnek a főangyalokkal, és megbeszélik, hogy ki menjen, ki maradjon. Sokan állnak ott sorban. Azt mondták, hogy van az az öreg pasas ott lent, az még maradjon.

Számtalanszor megtapasztalhatjuk, hogy az emberek szimbólumokat használnak érzelmeik kifejezésére. E kódok mögött rendszerint sokkal több tartalom rejlik, mint amennyit maga a kliens képes felfogni belőle. A kísérők nagy segítségükre lehetnek gondozottjaiknak, ha kicsit átfogalmazva visszaadják ezeket a kijelentéseket. Árnyalatnyi változtatásokkal a kliensekkel együtt egyre közelebb kerülhetnek a szimbólumnak ahhoz a jelentéséhez, amely a lelkigondozott számára a legfontosabb. Ha megfejtik, az erőforrás lehet a kliensek életének további részében. Nagy megtartóerőt jelenthet a félelmeikkel és a halállal folytatott küzdelmükben, ha segítőjük meglátja, hogy a kliensek saját szimbólumaihoz milyen nagy vallási szimbólumokat lehetne kapcsolni, amelyek megerősítik a saját szimbólumokat, hozzásegíthetik a gondozottakat a mélyebb megértéshez és világlátásuk kiszélesedéséhez.3 A HALÁLFÉLELEM ELHÁRÍTÓ MECHANIZMUSAI Temesváry Beáta négyféle elhárító mechanizmusról ír a halálfélelemről szóló cikkében:4 – elfojtás (a halálra vonatkozó gondolatok elhárítása); – racionalizálás (az érzelmek elhárítása, s helyettük a logikai összefüggések előtérbe állítása); – projekció (saját érzelmeink másoknak tulajdonítása); – negáció (szemben az elfojtással nem a saját gondolatok elhárítása, hanem a külső események megtörténtének tagadása).

A fentiek közül három elhárító mechanizmus János bácsinál is rendszeresen megjelent: az elfojtás, a racionalizálás és a projekció. (A negáció elsősorban nem időseknél szokott előfordulni,5 „idesorolható például az a – Kübler-Ross által leírt – jelenség, miszerint 3 E. WEIHER: Spiritualitás a betegek és haldoklók kísérésében, i. m. n 4 TEMESVÁRY B.: A halálfélelem néhány sajátos aspektusa, in PILLING J. (szerk.): A halál és a haldoklás kultúrantropológiája és pszichológiája, Semmelweis, Budapest, 2010, pp. 117–132. n 5 HORVÁTH-SZABÓ K.: Harmadik utazás. Az öregkor ideje. Pszichológiai folyamatok és spirituális szükségletek időskorban, in UŐ: Vallás és emberi magatartás, Semmelweis Egyetem EKK Mentálhigiéné Intézet–Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest, 2012, p. 156.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

61

09_Kudor_Borsos_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:24 Page 62

KUDOR-BORSOS ILDIKÓ

a gyógyíthatatlan betegség diagnózisát a betegek eleinte általában nem fogadják el, úgy vélik, hogy tévedés történt”.6) 1. Elfojtás János bácsi előhozta a halál témáját, óvatosan, kétértelműen, és amikor aztán jelét adtam annak, hogy kész vagyok arra, hogy beszélgessünk róla, a másik szálon folytatta, elmenekülve a témától.

Jó példa erre a K1. és K2. részben idézett beszélgetésrészlet, amikor arról beszélt János bácsi, hogy szereti Adyt és a többi költőt is, majd idézte Petőfi halállal kapcsolatos versrészletét, s miután mindkettőre reagáltam, felkínálva, hogy beszélhet róla, ha szeretne, a költőkkel kapcsolatos szálon folytatta. Nem volt kész a feltárásra.

(Egy ilyen beszélgetés után a lelkigondozónak azt is fontos megvizsgálnia önreflexiójában, hogy valóban a kliens elfojtása volt-e az oka annak, hogy végül nem az elmúlás témáját választotta gondozottja, vagy a kliens esetleg a kísérőjében érezte meg, hogy az nem kész arra, hogy erről beszélgessenek, és ezért nem akart belemenni mélyebben a halál témájába.)

Egy másik példa az elfojtásra: K12.: Várjon kicsit... (Hoz pár Wass Albert-könyvet, egy novellához lapoz az egyikben, s felém nyújtja, hogy olvassam el.) Csak fél oldal, és minden benne van. (Aztán még egyet elolvastat velem, az is az elmúlással kapcsolatos.)

L12.: A halálról szól... (Folyamatosan az az érzésem, hogy ez is témája, s úgy érzem, hogy kész vagyok beszélgetni vele róla, ha ő is akarja...).

K13.: Igen... Vannak regények is, de hát ezeket szedtem össze. Azért is jó ezeket olvasni, mert ha elfárad a kezem, akkor leteszem.

Eleinte gyakran előfordult, hogy valamilyen szimbólumon keresztül (vers, novella, egy könyv képei) előhozta a halál témáját, de aztán másfelé terelte a beszélgetés fonalát.

2. Racionalizálás Lelkigondozói beszélgetéseink során újra és újra előjöttek János bácsi kérdései: „hogyan?”, „miért?”, „mi lesz majd azután?”. Rendszeresen kereste könyveiben a válaszokat azokra a kérdésekre, hogy mely népek vallásában jelenik meg a pokol, illetve hogy melyik kultúra mit tanít a halálról és a halál utáni életről. Ezek az idő előrehaladtával és testi állapotának leépülésével egyre gyakrabban kerültek elő.

K14.: Sajnos elég bizonytalan vagyok. Kicsit szédülős. Van bennem egy erős feszültség.

L14.: És mire gondol, hogy mitől lehet?

6 TEMESVÁRY B.: A halálfélelem néhány sajátos aspektusa, i. m.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

62

09_Kudor_Borsos_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:24 Page 63

„FÉLTEM EZT A NEMZETET... IGAZ, MÉG VAN IDŐM, DE AKKOR IS”

K15.: Tulajdonképpen én nem is tudom. Most már a napi politika sem okoz bennem olyan feszültséget. Valahogy úgy érzem – és teljesen felesleges, mert úgysem tudunk rajta segíteni –, hogy valahol az emberiség utat tévesztett, és egy olyan úton megy, ami a vesztét is okozhatja.

L15.: Az emberiség sorsa mélyen foglalkoztatja.

K16.: Ez valahogy lelkileg is befolyásol, mert foglalkoztat, hogy vajon „hogyan” meg „miért”.

Hol egyik könyvemet veszem elő, hol a másikat. Valamit találok benne, és akkor ki kell keresnem a lexikonból, vagy néha előveszem a Bibliát. A Biblia is érdekel. Az a jó ebben a Bibliában, hogy minden szöveghez magyarázat van.

L16.: Keresi a válaszokat a „hogyanra” és a „miértre”.

K17.: Igen. Egy baj van, hogy a csontjaim feldolgozták maguk közül a porcokat, és nagyon fáj a medencém és a bal forgóm, bottal is nehezebben megyek, és az ülés is nehezebb. Elkoptak a porcok, a csontok meg csiszolják egymást.

A beszélgetés elején megjelennek az érzelmek: „Van bennem egy erős feszültség.” Amikor megkérdeztem, hogy „és mire gondol, hogy mitől lehet?”, az volt a válasza, hogy nem is tudja, s felsorolta, mitől nem lehet. Majd arról kezdett filozofálni, hogy miért félti az emberiséget (miközben érezni lehetett, hogy ő az, aki fél), s utána nyíltan is jelezte, hogy mindezek mögött az van, hogy ő testileg mennyire elkezdett leépülni, mennyire közel érzi az elmúlást (sejteni lehet, hogy nagyon foglalkoztatja, hogyan lesz majd „akkor” és „az után”).

3. Projekció Újra és újra felbukkanó témája volt János bácsinak, hogy mennyire „félti ezt a magyar nemzetet”, „mert annyi mindenen ment keresztül”. Egyszer hozzá is tette: „igaz, még van időm, de akkor is”, ami még inkább nyilvánvalóvá tette számomra, hogy saját halálfélelme húzódik meg mögötte: K18.: Néha érdekel, hogy mi is lesz ezekkel a könyvekkel. Gondoltam rá, hogy ráhagyom az otthonra, hogy ha valaki szereti olvasni a nemzet történelmét, az emberiség történetét, az örülni fog, egy részét meg elajándékozom. Az az igazság azért, hogy nagyon féltem ezt a nemzetet. Nagyon féltem. Igaz, még van időm, de akkor is. Annyi mindenen ment keresztül.

L18.: Sok nehézség érte. (Ezt érthette a nemzetre is, magára is.)

K19.: Hát azért volt mit elviselnie, és tulajdonképpen csodálom, hogy megmaradt. Tatárjárás, török hódoltság, osztrákok, első világháború, második világháború, oroszok, és mégis vagyunk. (A nemzetnél maradt.)

L19.: Sok szenvedése volt, mégis megmaradt. (Újra kétféleképpen érthető.)

K20.: Igen, de az is milyen igaz megállapítás, hogy „megfogyva bár, de törve nem”. De, mondjuk, itt a mai korban azzal kapcsolatban, hogy „törve nem”, már kétségeim vannak.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

63

09_Kudor_Borsos_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:24 Page 64

KUDOR-BORSOS ILDIKÓ

Vagy egy másik alkalommal: K21.: Általában elszomorkodom, mert hogyha végignézem az irodalmunkat, hát olyan sok diadalmenete ennek a népnek nem volt, inkább ütöttek, mint simogattak minket a több mint ezer év alatt. (János bácsi saját sorsát érzem ennek mélyén.)

L21.: Nehéz sorsa volt...

K22.: Mindig kifogtuk. És az ember azért mindig elgondolkozik rajta, hát... végeredményben azért mégis a Jóisten valamit tesz értünk, különben itt ebben a zűrzavarban azért hogy maradt volna meg egy nemzet, amelyik bejött ide valahonnan keletről.

L22.: A Jóisten mindig velünk van.

A projekció a halálfélelemnek is egyik elhárító mechanizmusa. Úgy éreztem, János bácsi kivetítette saját félelmeit, a magyar nemzetet féltve attól, hogy mennyi mindenen ment már keresztül, s még mi minden történhet vele. Egyre inkább éreztem benne a bizakodást, hogy amint Isten ott volt vele a legnagyobb nehézségek közepette is, talán akkor is vele lesz majd, amikor a rá váró megpróbáltatások elkövetkeznek.

AZ IDŐS EMBER SPIRITUALITÁSA Kutatások azt mutatják, hogy a halál árnyékában élő embereknél felerősödik a transzcendens erőforrások igénye. Olyan emberek is keresni kezdik Isten jelenlétét és megtartóerejét, akik korábban elhagyták, vagy soha nem is hittek benne. Nem hívők megtérnek ebben az időszakban, a hívők pedig mélyebben megerősödnek hitükben.7 Karácsony előtti látogatásomat előrébb hoztam két nappal, mert azt az információt kaptam, hogy János bácsi egyre gyengébb, és most már „bármikor elaludhat”. A halál témája mind hangsúlyosabban jött elő e beszélgetés alkalmával. János bácsi egyre többet foglalkozott azzal, melyik kultúra mit mond arról, hogy mi lesz a halál után.

K23.: Tudja, nekem már nincsenek rokonaim, elhagytak, pontosabban én hagytam el őket.

Ott maradtak messze. De fontos, hogy az embernek legyen valaki, akihez kötődni tud. Ott van néhány barát... Elmondtam már, és biztos fogom még mondani, hogy mennyire érdekes a különböző kultúráknál, mindegyik keresi a dolgok értelmét, meg hogy hogyan tovább, vannak népek, akiknél a pokol megjelenik a vallásban, vannak, akiknél nem, de mindenkinél van valami, ami nagyon érdekes, és bele lehet kapaszkodni, kicsipegetni magunknak dolgokat. Érdekes, hogy az emberekben megvan ez a vágy, hogy tartozzanak valahová, valakihez, s aztán utána tovább éljenek benne.

L23.: (Közben valami teljesen a tévére vonta János bácsi figyelmét – nem kapcsolta ki a beszélgetés elején, hiába kértem tőle. Mostanáig úgy éreztem, hogy rám figyel, s én magam is annyira rá figyeltem, hogy már nem is hallottam a hangos tévét, csak János bácsi

7 E. WEIHER: Spiritualitás a betegek és haldoklók kísérésében, i. m. HORVÁTH-SZABÓ K.: Harmadik utazás, i. m. pp. 146–183.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

64

09_Kudor_Borsos_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:24 Page 65

„FÉLTEM EZT A NEMZETET... IGAZ, MÉG VAN IDŐM, DE AKKOR IS”

öreges, fátyolos hangját. Ami odavonzotta, egy fiatalasszony temetéséről szóló filmrészlet volt. Hagytam, hogy elmerüljön benne, de aztán ment tovább a film, s János bácsi még mindig azon csüggött.)

K24.: Tudja, a tévé az, ami elhozza nekem a világot. Olyan emberek vannak benne, mint az életben, a maguk természetességében, madarak csicseregnek, kutyák vannak benne...

A kutyák a kedvenceim.

L24.: (Ahogy így belemerült a tévénézésbe, azon gondolkodtam, lehet, hogy el kellene most mennem, talán fáradt már, s kicsit szomorú lettem, mert eszembe jutott, hogy mennyi tennivalóm lenne, s én mégis eljöttem, és ahelyett hogy beszélgetnénk, tévét nézünk... Valószínű megérezhetett ebből valamit, mert a következőképpen folytatta:) K25.: Mi a baj? Szomorúnak látszik. De van valami vonzó abban, ahogy így elgondolkodik...

Tudja, nem lehet mindig beszélgetni. Nem jó mindig a dolgokat megkapirgálni. De nekem nagyon sokat jelent, hogy itt van, eljött meglátogatni. Ez nekem annyit jelent, mintha meggyújtott volna egy gyertyát a karácsonyfán. Tulajdonképpen ahogy beszélgetünk, olyan ez nekem, mint egy önelemzés. Mert el tudom mondani azokat a dolgokat, amik érdekelnek, és úgy, ahogyan engem foglalkoztatnak. És ez nekem nagyon jó, mert tudom, hogy ezek a gondolatok szárnyalnak majd valahol az űrben.

L25.: Megmaradnak. (Ma már azt mondanám, hogy „fontos János bácsinak, hogy tovább éljen valakiben”.)

K26.: Igen, és ez nagyon fontos nekem, mert más úgyse marad, ami megőrizzen, mint a jó barátoknak, a társaknak az emlékezete. Vagy így, vagy úgy, de élek bennük. Ez azért jelent valamit.

(Azzal köszönt el, hogy be kell osztania az idejét, mert testileg nagyon romlik az állapota, de még nem szándékozik menni.)

A beszélgetés utáni reflexióban értékes felismerésekhez jutottam. Egyrészt hogy a spirituális teret akkor is meg tudom őrizni, ha van egy külső, általam megszüntethetetlennek látott zavaró jelenség. Ezt teljesen ki tudom zárni a tudatomból, annyira, hogy csak Isten legyen jelen, a kliens és én. Másrészt hogy maga a jelenlét mennyire sokat tud adni a másiknak, függetlenül attól, hogy mi is jön elő a beszélgetésben. A látogatás előtt azt hallottam, hogy már fel sem tud kelni, most mégis végigülte a beszélgetést. Furcsa volt „a lelkigondozás mint közös tévénézés” pillanatnyi érzése... az elején elszomorított, hogy úgy éltem meg, eljöttem lelkigondozói beszélgetésre, és helyette tévét néztünk, aztán kérdés nélkül is választ kaptam arra, hogy számára ez így is mennyire sokat jelentett. Eljöttem, meglátogattam, beszélgettünk, de „nem jó mindig a dolgokat kapirgálni...” Mély lelki dolgok megjelenése után néha jó kicsit elmenekülnie valahová máshová, én pedig ezt hagyhatom. Ha akar, úgyis visszatér, és amit el szeretne mondani, úgyis el fogja mondani...

Tanulom a ráhagyatkozást.

Ezeket a felismeréseimet később a lelkigondozói képzés keretében tartott spirituális hét mély beszélgetései erősítették meg bennem, amikor az volt a téma, hogyan lehet úgy segíteni, hogy a kliens szükségleteire adjunk választ a lelkigondozásban.

A segítőtalálkozások nagy lehetőségei a spirituális dimenzió megtapasztalásának. A lelkigondozó elfogadó, beleérző, szeretetteljes odafordulása mögött kliense megérezheti Isten elfogadó kegyelmének és szeretetének erejét. Megélheti úgy, hogy Isten az, aki értékesnek EMBERTÁRS 2016 / 1.

65

09_Kudor_Borsos_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:24 Page 66

KUDOR-BORSOS ILDIKÓ

tartja minden gyengesége, hiányossága ellenére. A lelkigondozó ösztönözheti, hogy ő is elfogadja magát leélt életének nehézségeivel, szépségeivel együtt, megbékéljen helyzetével, és reménnyel tekintsen a jövőbe.8 AZ ELMÚLÁS SZIMBÓLUMA: A TÉL A következő találkozások egyre inkább az elmúlás érzéséről és a halál közeledtéről szóltak: K27.: Tél van, és én érzem, és aztán rám is jött a téli hangulat.

L27.: János bácsi egyedül érzi magát.

K28.: Igen, egyedül. (Hallgat.) Aztán jó hideg van odakint?

L28.: Igen, igazi tél van.

K29.: Igen, érzem. Jó belső hőmérőm van, ami érzi, hogy azért mégiscsak lent van... Hát sok mindennel foglalkozom. Néha túl sok mindennel. Úgy vagyok, hogy ezt leteszem, azt fölveszem, annak örülök, hogy ezt befejeztem (rámutat egy könyvre), aztán biztos, hogy újra elő fogom venni... Hát mit csináljak? Úgy vagyok, hogy keresem a miértet, a hogyant, aztán választ azt nagyjából mindig találok valahol, az jólesik, de aztán egy idő után újra előszedem.

L29.: S most legutóbb mi volt a válasz a miértre meg a hogyanra?

K30.: Hát rendszerint továbbhajt a kíváncsiság... És azért biztos, hogy időjárás-változást is érzek, mert hát nemigen szoktam belülről is fázni. Pedig hát még ezt is felvettem. (Rámutat egy meleg felsőruhára a pizsama felett.) És belülről érzem, hogy inkább a hideg szaladgál, mint a kisegér...

L30.: Belülről is érzi azt a hideget, ami kívül van. Belül is tél van most.

K31.: Igen, és fokozódik ez az érzés, ez az, ami izgat. Vagy hát nem izgat, mert hát el kell jönnie annak is az idejének. De az ujjaim is merevek, és azon veszem észre magam, hogy kezdek egyre többször bizonytalan lenni. Mindig le kell ellenőriznem dolgokat, amin hirtelen megdöbbenek, aztán utána kell járjak a kétségeknek. Ezt nem is gondoltam, hogy ez így lesz. Úgy éreztem, hogy egyrészt elfogadta a végességet, másrészt benne van a félelem attól, hogy mi lesz majd az után. Látva János bácsi vívódásait az a kérdés foglalkoztatott, hogy milyen hitben tudom én a kliensemet erősíteni, ha ő nem biztos, hogy az én megváltó Jézusomban hisz, mert rendszerint mindenféle népek kultúrájából próbálja összeszedni kérdéseire a válaszokat. Megnyugtató választ kaptam e kérdésemre a képzés során: Jézus a keresztfán azt mondja a latornak: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” Ilyen a Bibliában csak egy helyen található. Jézus a saját hite szerint válaszolt a latornak.

A LELKIGONDOZÓ HALÁLKÉPE A lelkigondozásban lényeges szerepe van annak, hogy milyen saját halálképpel rendelkezünk segítőként. Pilling János szerint csak az tud hatékonyan dolgozni haldoklók mellett, 8 E. WEIHER: Spiritualitás a betegek és haldoklók kísérésében, i. m.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

66

09_Kudor_Borsos_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:24 Page 67

„FÉLTEM EZT A NEMZETET... IGAZ, MÉG VAN IDŐM, DE AKKOR IS”

„aki tisztában van saját halálképével, aki félre tudja tenni a halállal kapcsolatos félelmeit. [...] Mert ha nem, akkor a saját halálfélelmét fogja felébreszteni benne minden haldokló.”9 Lelkigondozói beszélgetéseink során nekem is számot kellett vetnem azzal, hogy én magam hogyan viszonyulok a halálhoz és a haldokláshoz; hogy mit hiszek az örök életről és a feltámadásról, és hogyan tudok ebben is János bácsi mellett lenni. Különösképpen azért is, mert rengeteget olvasott a különböző kultúrák halállal és halál utáni élettel kapcsolatos tanításairól, és ez nem segített neki megnyugtató bizonyossághoz jutni, mert ha sikerült is valamiféle választ kapnia, rövid idő után újabb bizonytalanságok merültek fel benne. Ez a visszatérő kétkedés gyakori jelenség ilyen esetben, amikor valaki különböző vallási nézetek keverékéből alkotja meg a világképét.10 Magam olyan családba születtem, ahol a családtagok a halált az élet természetes részeként kezelték. Őszintén beszéltek róla, megélték gyászukat, kisírták fájdalmaikat. Legnagyobb hatással mélyen hívő nagymamám volt hitemre és a halállal való kapcsolatomra. Amikor már érezte, hogy hamarosan itt az ideje, elbeszélgetett édesanyámmal, hogy neki már nemsokára mennie kell. Ezt az élet rendjének tartotta, de fontosnak érezte, hogy beszéljen róla, és fel tudjunk készülni rá. Élete végéig élő, imádságos kapcsolata volt Istennel. Fájt, amikor elment, de tudtam, hogy jó helyre kerül, s hogy nemsokára újra együtt lehetünk. Békét adott mindez. Nem féltem, nem féltettem a haláltól. Erős hitet hagyott ránk.

Lelkigondozói kapcsolatunk során János bácsi újabb és újabb kérdései, vívódásai mégis arra ösztönöztek, hogy egyre többet olvassak olyan szerzőktől, akik nagy tapasztalatot szereztek az élet és halál határmezsgyéjén élő emberek lelkigondozása terén. Fontosak voltak számomra Polcz Alaine és Pilling János írásai, illetve a velük készült beszélgetések. Nagy hatással voltak rám a klinikai halál állapotából visszatért emberek beszámolói átélt élményeikről, és az, ahogyan utána megváltozott az életük. Erősített hitemben a Tibeti halottaskönyv és a benne felfedezett hasonlóságok a bibliai tanítással és a magyarok, illetve más népek halotti hagyományaival. Lényeges volt számomra, hogy magam is megnyugtató válaszokat találjak a felmerült kérdésekre, s hogy minél jobban át tudjam érezni, mit él át most János bácsi, hogyan tudom a legjobban megérteni, a legjobb tudásom szerint kísérni.

Segítségünkre lehet, ha az élete vége felé közeledő kliens kísérése során nemcsak az aznapi beszélgetésekben történteket visszük folyamatosan reflexióba, hanem saját belső lelki történéseinket is. Lelkigondozóként is lehetnek elakadásaink, érintődéseink s ebből fakadóan hárításaink. Fontos, hogy folyamatosan szembenézzünk velük, tudatosítsuk őket, és változtassunk rajtuk, különben előfordulhat, hogy saját hárításainkat a klienséinek ítéljük, vagy nem vesszük a jelzéseit, amikor arra lenne szüksége, hogy kérdéseit, félelmeit, kétségeit, vívódásait megoszthassa velünk. Elengedhetetlen, hogy ezekre folyamatosan reflektáljunk önmagunknak, imába vigyük, hogy tudjuk bátorítani a kliensünket, s hogy elfogadó jelenlétünkben előhozhassa lelke legmélyebb kérdéseit, vívódásait.11 9 A halál közelében – Pilling János pszichiáter az orvos-beteg kommunikációról és a haldoklók lelkigondozásáról, Embertárs, 2010/1., p. 83. n 10 MARTOS T. – BAGDI-SZENTE É. – IMRÉCZI K. – KECSKÉS CS. – OLÁHNÉ LENDVAI E.: Ami a szakdolgozatokból kimarad... A halálhoz való viszony – számokon innen és túl, Embertárs, 2010/1., p. 67. n 11 DEBRECENYI K. I.: A híd, amely a végtelenbe ível – A spiritualitás mint híd a közös remény és személyes hit között, in BUCHOLCZNÉ SZOMBATHY M. – MIDLING A. (szerk.): Mozaik III. Válogatott tanulmányok a kórházi betegek segítő szolgálatát végzők számára, i. m. pp. 213–222.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

67

09_Kudor_Borsos_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:24 Page 68

KUDOR-BORSOS ILDIKÓ

AMIKOR A LELKIGONDOZOTT HÁRÍT Hans van der Geest szerint előfordulhat, hogy a kliens hárítja a halál témáját. Ilyenkor a lelkigondozónak ki kell várnia, míg a lelkigondozott maga érkezik el odáig, hogy az előtte álló elmúlásról beszéljenek. Időre van még szüksége.12 Fontos, hogy a kísérő figyeljen a saját magában felmerülő érzésekre, ezáltal még inkább rá tud hangolódni a másik emberre. Így érzi, hogy mikor van itt az ideje egy kérdésnek, a csendnek, egy érintésnek. Lényeges, hogy jelezze a másiknak, alkalmat ad neki, hogy ha szeretne, beszélhessen a legnehezebb dolgokról is, és engedje meg, hogy az elháríthassa, ha nem szeretne beszélni róla. A segítő a beszélgetés elején diszkrét érdeklődést mutasson, hogy pontosabban képbe kerülhessen segítettje problémájával kapcsolatban. Ez feltétele az együttérzésnek és az átélésnek. Sokat megtudhat klienséről, ha meghallja válaszaiból, hogy mi az, ami számára igazán lényeges, és feleslegesen nem bonyolódik bele lényegtelen dolgokba. Amikor a kliens még burkoltan és kétértelműen beszél, a lelkigondozó nagyon jól teszi, ha maga is diszkrét választ ad, de olyat, amelyből a kliens megérezheti, hogy segítője egyrészt érti, mi az ő nehézsége, és együtt érez vele, másrészt meg is hagyja neki a szabadságot, hogy annyit beszéljenek róla, amennyi neki megfelelő. Amikor a lelkigondozó sejti, hogy kliense a halál témáját érinti, de még nem biztos ebben, egyszerre kell bátornak és óvatosnak lennie. Ezzel lehetőséget adhat kliensének, hogy beszélhessen a neki fontos témáról, ugyanakkor meghagyja neki azt a választást is, hogy félretehesse a témát, anélkül hogy ez kellemetlenséget okozna. Például „el tudom képzelni, hogy néha arra gondol, hogy hogyan tovább”. Ezután a kliens még bármilyen irányban folytathatja a témát, de érezheti az egyértelmű invitálást is a halálról szóló beszélgetéshez. Amikor már nagyon mélyen érzi a lelkigondozó, hogy a halál a téma, de kliense még nem meri szavakba önteni, segíthet neki ebben. Ezzel felszabadíthatja segítettjét a benne levő nyomasztó érzések alól. S miután előjött a szomorúsága, nem hagyja egyedül: „Mi, emberek egyedül alig bírjuk elviselni ezt. Segítségre van szükségünk. Isten akkor is oltalmaz, ha már nem tudjuk, hogyan tovább.” Ha a lelkigondozó közben megérinti kliensét a legnehezebb szenvedései közepette, ez Isten megtartóerejét is kifejezheti.13 A LELKIGONDOZÓ SZERETETTELJES ODAFORDULÁSA MINT ISTEN KEGYELMÉNEK SZIMBÓLUMA Miután János bácsi állapota sokat romlott, igyekeztem minél gyakrabban meglátogatni, általában heti, másfél heti rendszerességgel. Éreztem, hogy ez nagyon sok erőt ad neki.

Azonban megbetegedtem, és több mint két hétig nem tudtam elmenni hozzá. Amikor legközelebb felkerestem, nagyon rossz állapotban találtam. Infúzióra volt kötve, nagyon legyengült. Megkérdeztem, maradjak-e, vagy inkább most szeretne egyedül lenni, s menjek vissza máskor. Megkért, hogy maradjak, örül, hogy mentem. Kevés beszéd után elszenderedett, majd erőt gyűjtve folytatta, én meg hallgattam: 12 H. VAN DER GEEST: „16. Meg fogok halni?” Társ a bizonytalanságban, in UŐ: Négyszemközt – Példák a sikeres lelkigondozásra, SE Mentálhigiéné Tanszék–Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest, 2011, pp.

134–140. n 13 UŐ: 20. Egy szomorú idős ember – beleérzés és vigasz, in UŐ: Négyszemközt. Példák a sikeres lelkigondozásra, i. m. pp. 157–162.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

68

09_Kudor_Borsos_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:24 Page 69

„FÉLTEM EZT A NEMZETET... IGAZ, MÉG VAN IDŐM, DE AKKOR IS”

K32.: Végeredményben az ember ilyenkor csak saját magába fordulhat, s megpróbál valahogy elszórakozni. A látás is, minden érzékszerv azért egy kicsit a normálistól eltér, s ez a soksok együtt azért elviszi az ember jókedvét. (Eléggé halk, fátyolos hangon beszél, látszik rajta, hogy nem érzi jól magát, és sok erő kell ahhoz, hogy beszéljen.) Ez azért megzavar, ez a lefelé menet, ez egész hirtelen jött. (Fölfelé emelt tekintete üvegessé vált, elkezdtek a szemgolyói jobbra-balra mozogni, majd lecsukódtak, s csendes álomba szenderült pár percre.)

L32.: (Csendben ültem, hagytam, hogy pihenjen.)

K33.: (Amikor újra felnyitotta a szemét, és rám nézett, kicsit megborzongott.)

L33.: Nem fázik?

K34.: Kicsit. (Suttogta.)

L34.: Becsukjam az ablakot?

K35.: (Bólintott, s becsuktam.) Érdekes, hát nem tudom, miért, ettől szárad ki az embernek a szája? (Az infúzióra mutat.) Teljesen ki vagyok száradva itt fönn.

L35.: Adjak inni?

K36.: Igen teát, van itt valahol.

L36.: (Odatérdeltem mellé, s felemeltem az asztalról a teáscsészéjét, hogy megitassam, mert annyira gyenge volt, hogy egyedül nem tudott sem felülni, sem inni. Óvatosan a párnája alá nyúlva kicsit segítettem megemelni a fejét, mert eszembe jutott, hogy fáj a gerince, s tudom, hogy az milyen borzalmasan tud fájni. Megitattam.)

K37.: (Kicsit beszélt a múltról, hogy nem volt könnyű az élet itt sem, Erdélyben sem, de mégis hálás, hogy abban a korszakban élt, amikor mások voltak az értékek, könnyebb volt eligazodni. Aztán ebben el is fáradt, megint elszenderedett kicsit.)

L37.: (Hagytam, hogy megint erőt gyűjtsön.)

K38.: (Pihent kicsit, s én még üldögéltem mellette. Úgy éreztem, lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy találkozhatunk, nagyon gyengének láttam.)

L38.: Hagyom pihenni. Látom, már nagyon fáradt. (Közelebb léptem, hogy lásson, amikor elköszönök.)

K39.: Látlak még, amikor eljössz legközelebb. (Közben megfogta a kezemet.)

L39.: Igen, amíg meg nem leszek itt, addig mondja el Istennek. (Próbáltam tartani.)

K40.: Időnként előcitálom. Jó azért, hogy időnként itt vagy.

L40.: Én is imádkozom János bácsiért minden este.

K41.: Érzem. Képzeld, én is imádkozom, pedig nem voltam olyan nagyon imádkozós.

L41.: Leírom a telefonszámomat, hogy meglegyen, jó? (Olyan érzésem volt, hogy lehet, már nagyon közel van az az idő, amikor mennie kell, s ha nem akar egyedül lenni, fel tudjon hívni, s eljövök.)

K42.: Köszönöm szépen. Nem foglak túl gyakran zavarni, de ha szükségem van a hangodra és arra, amit mondasz, akkor felhívlak.

L42.: Jó. Hívjon bármikor.

K43.: És maradj meg így. Fontos nekem, hogy időnként eljössz. Néha úgy érzem, hogy nélküled nem tudok továbbmenni. Vigyázz magadra, legyél ilyen kedves, megértő.

Teológiai reflexióm során úgy éreztem, az Atya engem használ fel arra, hogy János bácsi hozzá találjon. Ő nagyon gyenge és időnként nagyon elbizonytalanodik, mert életének EMBERTÁRS 2016 / 1.

69

09_Kudor_Borsos_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:24 Page 70

KUDOR-BORSOS ILDIKÓ

viharai közepette elvesztette az Atyához vezető utat, de most rájött, hogy milyen nagy szüksége van rá, és elkezdte keresni. Jó érezni azt, hogy Isten keze lehetek, amikor inni ad János bácsinak, füle lehetek, amikor meghallgatja, szíve, amikor befogadja, és keze, amelynek érintésén keresztül megtartja. Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg János bácsi szívét, hogy befogadhassa őt, és megnyugodhasson benne.

Amikor eljön az utolsó óra, fontossá válik a haldokló számára az embertárs közelsége.

Számára az egyszerű jelenlét a nyugalom és védettség érzését adja. Fontos ilyenkor megőrizni a csendet, és átvenni a lelassultság harmóniáját. Ha a haldokló eszméletlen, vagy tudata legyengült, akkor is tudja, érzi, hogy van mellette valaki. Egy érintés ilyenkor különösen fontos számára. A tapintóérzék működik a legjobban, amikor valaki le van gyengülve. Kevés olyan ember van, aki ilyenkor nem értékeli a gyengédséget, fontos, hogy a lelkigondozó ezt észrevegye. A közelség akkor is fontos, ha a testi kontaktus elmarad, a legtöbb távozónak azonban sok erőt és vigasztalást ad egy kedves érintés. A lelkigondozó közelsége Isten közelségét jelentheti a haldoklónak. Ez a haldokló reményétől és beállítódásától függ. A lelkigondozón keresztül maga Isten látogathatja meg a haldoklót, érintése Isten érintésévé válhat, és megtartóereje is Isten megtartóerejét jelentheti a távozó számára.14 ÖSSZEGZÉS Hálás vagyok, hogy János bácsit megismerhettem, és kísérhettem életútjának ezen a meghatározó szakaszán. Átélhettem közös utunkon, hogy mennyire fontos az életük vége felé haladó idős embereknek, hogy nincsenek egyedül, amikor visszatekintenek életükre, számot vetnek, letisztulnak bennük az élet legfontosabb kérdéseire adott válaszaik, bölcsességgé csiszolódnak élettapasztalataik. Elengedik a lényegtelen dolgokat, a legfontosabbakat tartják meg, de azok nagyon jelentősek lesznek számukra. Megvívhatják az életük végső lényegét és értelmét megkérdőjelező vagy bizonyossággá tévő harcaikat félelmeikkel, fájdalmaikkal, és megerősíthetik hitüket, elfogadhatják Isten megtartó, kegyelmes szeretetét. Örültem a kihívásoknak, hogy meg kellett küzdenem János bácsi gazdag szimbolikus gondolatvilágával. Értékes megtapasztalás volt számomra ez a majdnem egy év, melynek során mellette lehettem.

Polcz Alaine nagy hatással volt rám életével, haldoklók között végzett munkásságával.

Sírkövén a következő felirat olvasható: „...még csak most kezdődik minden.”15 Ez a mondat mottó volt számomra s nagyon sok erőt adott János bácsival megtett utunk során, ahol az Úr is mindig velünk volt.

A szerző evangélikus hittantanár, lelkigondozó.

14 UŐ: 21. Egy legyengült asszony – A hallgatás ereje, in UŐ: Négyszemközt. Példák a sikeres lelkigondozásra, i. m. pp. 162–168. n 15 Az idézet Mészöly Miklós feleségéhez, Polcz Alaine-hez írt rövid versének utolsó két sora. A teljes vers így hangzik: „Egy tájba lépek ki / Egy tájba lépek ki, ahová a másik nem követhet. / De azért még változatlanul itt vagyok köztetek. / Sőt, még csak most kezdődik minden.”

EMBERTÁRS 2016 / 1.

70

09_Kudor_Borsos_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:24 Page 71

„FÉLTEM EZT A NEMZETET... IGAZ, MÉG VAN IDŐM, DE AKKOR IS”

A fenti tanulmány a szerzőnek a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézete keretében működő lelkigondozói szakirányú továbbképzésen írott szakdolgozata alapján készült.

Ildikó Kudor-Borsos: „I fear for this nation... it’s true, I still have time, but even then.”

Fear of death, projection and symbolic language use – in the mirror of an actual case study of a pastoral counselling. This study wishes to provide an insight into the common phenomenon of defence mechanisms triggered by fear of death and the symbolic language use related to it by presenting an actual case study of a pastoral counselling, as well as trying to point out opportunities of releasing and end-of-life care.

After introducing the client and presenting his main topics, the study illustrates symbolic language use through actual examples, and finally attempts to define the defence mechanisms related to fear of death. It thoroughly reviews repression, rationalization and projection, illustrated with excerpts from dialogues of pastoral counselling and completed with theoretical explanations. In this context the study deals with elderly spirituality as a coping strategy and its importance in pastoral counselling. With the symbol of passing away, it highlights the importance of the death image and the coping of the pastoral counsellor in the process of endof-life care. It helps with practical recommendations in dealing with the defence mechanisms of the client. At the end it emphasizes the importance of the attitude of the pastoral counsellor in the symbolic presentation of the grace and love of God. Keywords: fear of death, projection, defence mechanism, symbolic language use, death image of pastoral counsellor, defence mechanisms of client.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

71

10_Kertai_Szabo_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:06 Page 72

K E RTA I - S Z A B Ó I L D I KÓ

Középkori útkeresők A beginamozgalom jelensége és jellemzői A tanulmány a középkori Európa egyik sajátos egyházi-társadalmi jelenségének, alternatív női mozgalmának tagjairól szól, akiknek közösségei a XII–XIII. században élték virágkorukat. A beginák a világi és a szerzetesi lét határán, az önálló egzisztencia és a csoporttól, valamint az egyházi támogatástól függő lét határán éltek. A tanulmány a különleges mozgalom társadalmi hátterét, létrejöttének előfeltételeit, kialakulását és működését vázolja fel, megmutatva a női-férfi társadalmi szerepek történetének egy kevéssé ismert szeletét.

Kulcsszavak: középkor, egyház, beginák, nőmozgalom, evangéliumi értékek, apostoli élet.

A középkorról alkotott képünk gyakran árnyalatlan. Nem utolsósorban azért, mivel gyakran újkori gondolkodásunkat, fogalmiságunkat használjuk, amikor meg kívánjuk érteni a prekapitalista társadalmakban élt ember mentalitását, gondolkodásának mikéntjét, cselekvésének mozgatórugóit.1 Így azonban saját szemléletünket – nem egy esetben előítéleteinket – vetítjük rá a vizsgálni kívánt jelenségekre. Csak az adott kor világképének, nyelviségét és intézményi struktúráját is magában foglaló „szimbolikus univerzumának” feltérképezése után tehetünk kísérletet arra, hogy értelmezzük az emberi cselekvést vagy egy mozgalom működését, létrejöttének okait.

Különösen igaz ez, ha egy alternatív középkori nőmozgalom áll érdeklődésünk középpontjában. Hiszen a kor meghatározó szemlélete az ismert egyoldalúság: a korabeli írásokban a nő vagy apácaként jelenik meg (mint szexusáról önként lemondott lény), vagy fejedelemasszonyként, esetleg nemesasszonyként (mint a köznéptől elkülönült, a társadalmi hierarchiában elfoglalt helye miatt ugyancsak elérhetetlen személy). A nő a legritkább esetben ábrázolódik sorsáról autonóm módon gondoskodó, önmagát eltartó emberként.

A társadalomtudományok területén a nők történelmi szerepéhez kapcsolódó kérdések megjelenése nem régi keletű. Szorosan kapcsolódik az 1960-as évek mozgalmaihoz és azokhoz az irányzatokhoz, tudományágakhoz, amelyek akkoriban kezdték bontogatni szárnyaikat.2 Az ekkor meginduló kutatások, a nők történelemben betöltött szerepével foglalkozó, egyre nagyobb számban megjelenő publikációk és könyvek hatottak a tudományos közéletre is. Ezáltal számos olyan jelenségre derült fény, amely korábban vagy elkerülte a kutatók figyelmét, vagy a jelentőségénél kisebb hangsúlyt kapott. Így irányulhatott a figyelem a középkor egyik számottevő nőmozgalmának tagjaira, a beginákra és életükre, működésükre is. A mozgalmat – annak összetettsége, földrajzi elterjedtsége, több évszázadra kiterjedő története miatt – szinte lehetetlen a maga teljességében egy rövid 1 M. FOUCAULT: The Archeology of Knowledge, London, 1997, pp. 4–5. n 2 C. FOHLEN: A nő a társadalomban, Világtörténet, 1982/1., pp. 85–118.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

72

10_Kertai_Szabo_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:06 Page 73

KÖZÉPKORI ÚTKERESŐK

tanulmány keretében bemutatni, úgy, hogy közben érdeklődésem alapvetően nem egyháztörténeti irányultságú. Célom annak a helyzetnek a megragadása, amelyben nők a középkor anyagi és szellemi viszonyai között egy döntően általuk formált (intézményi) keretet hoztak, hozhattak létre, megteremtve ezáltal a maguk anyagi, de viszonylagos lelki-szellemi önállóságát is.

A NŐ HELYE A KÖZÉPKOR TÁRSADALMÁBAN A XI. századtól a korabeli szerzők három ordóba, rendbe sorolták a társdalom tagjait: papok, katonák és dolgozók (oratores, bellatores, laboratores).3 Az e hármasságból álló társadalmat horizontálisnak és harmonikusnak írták le. Minden rend olyan feladatot látott el, amelyre a másik kettőnek szüksége volt. Együttesen alkották az isteni akaratot kifejező keresztény társadalmat. Ez a leírás a nőkre vonatkozóan semmiféle konkrét utalást nem foglal magában. Ugyanakkor olyan absztrakció, amely már megfogalmazásakor sem tükrözte a valós viszonyokat. A társadalmat – bár alapvetően megmaradt a piramidális szerkezete – egyre inkább módosították, átszínezték mozgásai.4 A XII. században a társadalom hármas szerkezetéről vallott felfogást nem vetették el teljesen, de megjelentek a társadalmi-szakmai csoportokról, különböző foglalkozásokról szóló írások. A régebbi, horizontális felosztást felváltották a vertikális, de inkább emberi, mintsem isteni rendet tükrözők. Ettől kezdve a nők csaknem mindig megjelennek a leírásokban, és jól elhatárolható osztálynak tekintik őket. Azonban nem szakmai pozíciójuk, hanem gazdasági szerepük vagy családi státuszuk szerint sorolták be őket. A férfiak besorolásánál nem jelenik meg ez szempont.5 Vannak-e jogi konzekvenciái ennek a változásnak? Megjelenhettek-e a nők önálló jogi státuszú, netán önálló gazdasági tevékenységet folytató személyként?6 Az egyházi törvény a női jogok megnyirbálását – természetesen teológiai érveléssel ellátva – rendszerint a nőnek a teremtésben elfoglalt másodlagos helyével és a bűnesetben játszott szerepével magyarázta. Világi ügyekben pedig a nők mérsékelt értelmi képességeire, könnyelműségére, alattomosságára hivatkozva korlátozták jogaikat. Ezek az érvek már a római jogrendszerben is hasonló módon jelentek meg.

Vajon tisztában voltak a nők helyzetükkel? Ha igen, akkor gondolkodás nélkül a világrend természetes részeként fogadták el, vagy haragudtak érte, esetleg tudatos vagy/és öntudatlan alkalmazkodási technikákat dolgoztak ki? Meglátásom szerint mindháromra találunk példát. Maguk a nők általában keveset írtak, így nagyon kevés olyan írás maradt fenn, 3 S. SHAHAR: A negyedik rend. Nők a középkorban, Osiris, Budapest, 2004, pp. 11–12. n 4 DEÁK V. H. OSB: A laikusok szerepe a középkori egyházban, Vigilia, 2003/2., pp. 94–95. n 5 S. SHAHAR: A negyedik rend, i. m. pp. 11–12. n 6 Csak nagyon kevesen tudják, hogy a középkornak ebben a szakaszában is éltek a mai értelemben dolgozó, vállalkozó nők, akiket céhtagoknak neveztek. A céhek a városokban tevékenykedtek. Azt gondolnánk, hogy a városi nők csak cselédek, kofák, apácák vagy prostituáltak lehettek. Étienne Boileau XIII. századból származó műve, a Livre de Métiers [Mesterségek könyve], amely a korabeli Párizs valamennyi céhszabályzatát tartalmazza, azt tanúsítja, hogy a százféle mesterségből nyolcvanhatot nők is űztek. A nők részvétele a középkor ipari tevékenységeiben talán a legmegkapóbb és legérdekesebb része a középkori városokban élő nők történetének. S. SHAHAR: A negyedik rend, i. m. p. 17. Részletesebben lásd E. SULLEROT: A női munka története és szociológiája, Gondolat, Budapest, 1971.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

73

10_Kertai_Szabo_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:06 Page 74

KERTAI-SZABÓ ILDIKÓ

amely a női szemléletet, a női sorsot belülről tükrözi.7 Hacsak nem tekintjük ilyennek a misztikus apácák döntően saját tapasztalataikat megjelenítő vagy teológiai írásait. Ezek elemzése azonban más szempontú vizsgálatot tenne szükségessé.

A társadalomban és az államban a férfiak és nők helyzete között nagyon markáns különbségek léteztek, azonban az üdvösség kérdésében egyenlőnek tekintették a két nemet. Az egész középkor folyamán vallották, hogy „nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Gal 3,28). Ugyanakkor egy XII. századi egyházi szerző, Hugó, a flavignyi kolostor apátja a metafizikai hierarchiában a nőket elkülönítve, az általa összeállított lista aljára helyezve ábrázolta. Mennyei hierarchiája így festett: Péter és Pál, a többi apostol, a szent remeték, a közösségben élő tökéletes szerzetesek, a jó püspökök, a jó világi férfiak – és a nők.8 Tisztában kell lennünk a fentiekkel, ha meg akarjuk érteni a beginamozgalom jelentőségét, hiszen ebben a mozgástérben kellett utat találniuk azoknak a nőknek, akik nem kívántak apácák lenni, férjhez menni nem tudtak vagy nem akartak, esetleg egy házasság után, anyaként egy másfajta életkeretben keresték a helyüket, mozgásterüket.

A MOZGALOM MEGJELENÉSÉNEK ELŐFELTÉTELEI A társadalmi változásoknak köszönhetően a XI. és XII. században Nyugat-Európában megszületett egy új társadalmi réteg, a polgárság. Ezt a kort a vallási megújulás is jellemezte, amelynek csak egy része volt a XIII. században elindult ferences mozgalom. Számos evangéliumi mozgalom létezett, amelyben sok laikus vett részt, és ez növelte öntudatukat, módosította szerepértelmezésüket. A XIII–XIV. században fokozatosan eltűntek azok a hitelvi akadályok, amelyek értékkülönbséget láttattak a laikusok és klerikusok hitélete között.

Ezzel együtt megváltozott a kétkezi munkához való viszony is, melynek aszketikus és társadalmi értékét ekkoriban fedezték fel. A későbbiekben minden foglalkozás elfogadhatóvá vált, még az is, amelyre kezdetben gyanakvással tekintettek. Végül, amikor a XIII. században az egyház megalkotta a házassági tisztaság fogalmát, a szexualitás legalitást nyert.

A házasság, melynek keretein belül a házasfelek kizárólag a gyermeknemzés céljából élnek házaséletet, a megszentelődés eszköze lett.9 Ezzel lehetővé vált, hogy házas laikusok is a szentek sorába léphessenek. Tény, hogy a XIII–XIV. században zajlott a legtöbb laikus (és nő) szentté avatása. A helyzet változását jelzi az is, hogy 1199-ben III. Ince pápa szentté avatott egy cremonai kereskedőt, Homobonust, aki házasságban élt.10 7 Ritka kivételnek számít Christine de Pisan, e XIV–XV. századi itáliai tudós nő, aki a történelem, a filozófia, az életrajzírás és a költészet terén egyaránt kitüntette magát. Romantikus történeteken kívül írt a nők történelméről, illetve a nőnevelésről szóló, politikai és erkölcsi kérdéseket taglaló műveket is, foglalkozott filozófiával, nemzetközi ügyekkel, jogi kérdésekkel és a háború témájával. Ő volt a kezdeményezője annak a vitának, amelyet az 1400-as évek elején Franciaországban a nőkről és a nők társadalmi helyzetéről folytattak. Abból indult ki, hogy mindig a férfiak írtak a nőkről, a nők sohasem hallathatták a hangjukat, s ennek következtében a nőkről nem keletkezhetett valósághű kép. R. MILES: Az idő leányai, Balassi, Budapest, 1998. n 8 S. SHAHAR: A negyedik rend, i. m. pp. 11–12. n 9 Ehhez lásd SIMON É.: A nő mint a társadalom egyenrangú tagja Raimundus Lullus Blanquerna című regényében, Kalligram, 2006. február, pp. 77–84. n 10 DEÁK V. H. OSB: A laikusok szerepe a középkori egyházban, i. m. p. 99.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

74

10_Kertai_Szabo_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:06 Page 75

KÖZÉPKORI ÚTKERESŐK

Ezek a változások a kontemplatív életforma kizárólagosságával szemben az aktív, e világi megszentelt élet elismerését jelentették. Az egyházi vezetés célja az volt, hogy az e világi cselekvés minden formáját, legyen az egy szent háborúban való részvétel – hiszen a keresztes háborúk koráról van szó –, karitatív tevékenység vagy bármi más, összhangba hozza az evangéliumi eszménnyel. Mindennek a keretét egy olyan lelkiség adta meg, amelynek középpontjában Isten emberré válása állt.

Arról sem szabad azonban megfeledkeznünk, hogy ez az a korszak, amelyben megerősödtek és egyre nagyobb jelentőségre tettek szert a városok, amelyek a korszak fejlődésének hajtóerejévé váltak. Nemcsak áruk, hanem eszmék is találkoztak, cserélődtek bennük.

A legtöbb mesterség megszületése is a városokhoz köthető.11 A gondolat megszületésének, hogy nők egy nem kolostori létformában éljenek és dolgozzanak együtt, alapfeltétele volt a városok léte is.

A BEGINAMOZGALOM KIALAKULÁSA ÉS ELTERJEDÉSE A XII–XIII. században sokkal több nő élt, mint férfi. Ezt az egyházi anyakönyvek, illetve az ezeket helyettesítő okmányok bizonyítják. A keresztes és egyéb háborúk során sok férfi meghalt, illetve számosan voltak azok is, akik szerzetesek lettek. Emiatt sokkal több nő kívánt belépni a kolostorokba, mint ahány novíciát azok be tudtak fogadni. Többek között ez indokolja a vallási jellegű, de nem szerzetesi gyökerű beginamozgalom terjedését, a beginaházak és -udvarok megalakulását. Ezekben a hitélet vágya gazdasági és társadalmi tényezőkkel ötvöződött.12 A beginák az apácákéhoz hasonló közösségi életet élő, de fogadalmat nem tett nők voltak. Kezük munkájával, földműveléssel, tanítással, betegápolással vagy más hasznos tevékenységgel tartották fenn magukat. A közösség tagjai általában egyedülálló, megözvegyült vagy férjhez nem ment nők közül kerültek ki. Lehetőségük volt arra, hogy mindvégig a saját otthonukban éljenek, de ki is válhattak, férjhez mehettek. Szegénységi fogadalmat sem tettek. Bár a mozgalom a XII–XIII. században élte virágkorát, intenzív működését a XVII–XVIII. századig nyomon követhetjük.

Egyes források szerint Szent Beggára vezethető vissza a beginák eredete, mások szerint arra, hogy egykor bézs színű öltözetet viseltek. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy Lambert le Beghe lüttichi hitszónokról kapták a nevüket, aki 1180 körül alapította meg az első beginaudvart. A legújabb kutatások azt valószínűsítik, hogy a latin benigna (jószívű, jóságos) szóból eredeztethetjük a mozgalom tagjainak nevét.13 A XIII. századi Kölnben már írásos dokumentumokban is megemlékeznek róluk, igaz, gúnyos felhanggal. A mozgalom elterjedt Flandria, Brabant, a Rajna-vidék és Észak-, illetve Dél-Franciaország városaiban is. Megtalálhatók voltak a jelentős textilipari és kereskedelmi központokban.14 Franciaországban papelarda néven emlegetik őket, ami hamis papot, képmutatót jelent.

11 J. LE GOFF: Értelmiség a középkorban, Osiris, Budapest, 2000, pp. 29–37. n 12 S. SHAHAR: A negyedik rend, i. m. p. 63. n 13 S. ROßBACH: Die Beginen. Die Revolution der Frau, in Menschen, die die Welt bewegten.

KulturForumWissen. Dr.-Ing.-Hans-Joachim-Lenz-Stiftung, Mainz, 2011, pp. 31–48. n 14 „Magyar nyelvű első említésük a Margit-legendában fordul elő Marcel fráter szövegezésével. [...] Vala némely penitenciatartó asszonyállat Esztergomot és ez vala tisztelendő asszony az ő tisztelendő voltáért... [...] 1276. szeptember 4-én EMBERTÁRS 2016 / 1.

75

10_Kertai_Szabo_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:06 Page 76

KERTAI-SZABÓ ILDIKÓ

Itáliai forrásokban bizoke a nevük, ami értelmezhető úgy is, hogy egy pápaellenes szekta tagjairól van szó. Csak a XV. században vált tulajdonnévvé a begina név.15 1180-ban Lüttichben már említenek egy női csoportot Marie d’Oignies körül, aki jómódú család lányaként született. Vagyonát szétosztotta a szegények között, férjétől kölcsönös megegyezéssel külön élt. Az önmegtartóztató életet választotta, és gazdag laikus embereket beszélt rá, hogy váljanak meg vagyonuktól, és legyenek szerzetesek. A körülötte szerveződő csoport már a mozgalom kezdetét jelezte volna?

Valószínű, hogy eleinte két-három nő lakott együtt, az egyikük tulajdonában lévő vagy egy közösen bérelt házban. Külső életformájuk nem térhetett el a korabeli asszonyokétól, a privát szférában azonban másként élték vallási életüket, mint kortársaik. Később válhatott láthatóvá e közös életforma sajátossága, amikor nők nagyobb létszámmal vidékről városokba költöztek, házakat vettek vagy béreltek, és kis közösségekhez csatlakoztak.

A mozgalom fejlődése során életszabályaik rögzítésére konventeket alapítottak.

A beginacsoportok elmélyült hitéletet folytattak, és Krisztus példáját kívánták követni önmegtartóztató, vezeklő, imádkozó életmódjukkal, a testi munkával, valamint a szegények és betegek istápolásával. A mozgalomhoz kötődő nők kezdetben nem csatlakoztak az apácarendekhez, egyrészt mert túlságosan kényelmesnek és könnyűnek tartották koruk zárdáinak életét, másrészt a fennálló zárdák – mint említettük – nem tudták befogadni az összes belépni kívánó nőt, főleg az után, hogy a premontrei zárdákat felosztották, és a domonkos rend nem vállalt többé felelősséget az apácazárdákért.16 A korabeli vallási mozgalmakhoz hasonlóan a beginák is kevésbé elzárkózó, a többi emberrel szorosabb kapcsolatot tartó hitéletet kívántak élni. Az első beginák szinte kizárólag a társadalom azon rétegéből származtak, mint az apácák, azaz a nemesség és a vagyonos városlakók soraiból. A beginamozgalom azonban egyre inkább társadalmi, gazdasági megoldást kínált azoknak a városi asszonyoknak és hajadonoknak is, akik nem léphettek be a kiválasztott zárdákba, mivel nem rendelkeztek az ott megkívánt hozománnyal. Főleg a XIV. századi gazdasági válság idején nőtt a szegény nők száma a beginák közt. A kézművescéhek egyre zártabbá váltak, és a városi nők – a gazdasági válság első áldozatai – számára kevesebb munkaalkalom kínálkozott. A XIV. századi beginamozgalom a céheken kívüli munka, a fonás, szövés, valamint az otthon végzett varrás és mosás lehetőségét kínálta nekik. Ahogy már volt róla szó, akadtak, főleg a németalföldi városokban (Liège, Louvain, Brugge, Brüsszel), akik betegápolással keresték kenyerüket.

Kezdetben a mozgalom tagjai úgynevezett beginaházakban gyűltek egybe, és ott többékevésbé szabályozott életet éltek egy általuk választott főnökasszony felügyelete alatt.

Regulájukat maguk alkották, ezekben egy-egy beginacsoport célját, az együttélés szabályait, külső megjelenésüket és vallásos kötelezettségeiket rögzítették. Napjaikat, amelyeket szervezetten és fegyelmezetten töltöttek, a jótékonykodás, a munka és az imádság az Árpád-házi Margit szentté avatását szorgalmazó bizottság előtt, a Nyulak-szigetén megjelent többek között az esztergomi flamand szövőmunkás, Cefe leánya, hogy vallomást tegyen a rajta esett gyógyulás felől. A jegyzőkönyvek a tanú személyi adatait nagyon röviden jelzik: »Soror Misa begina, filia quondam Cefe de Strigonio.«” FEHÉR M. J.: Középkori magyar inkvizíció: http://www.angelfire.com/realm3/hmult1/ konyvek/kozinkv3.htm#r0023 n 15 S. ROßBACH: Die Beginen, i. m. p. 38. n 16 S. SHAHAR: A negyedik rend, i. m. p. 75.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

76

10_Kertai_Szabo_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:06 Page 77

KÖZÉPKORI ÚTKERESŐK

tagolta. Kifejezett céljuk volt a beginaközösséghez tartozó nők jó hírnevének megőrzése.

Az idők folyamán jellegzetes beginaudvarokat hoztak létre, azaz olyan összefüggő házcsoportokat, amelyeket kerítés vagy árok választott el a környéktől. Legtöbbjükhöz kórház és kápolna is tartozott. Belgium és Hollandia némely vidékén még ma is megtalálhatók az ilyen házak nyomai.

Az egyházi hierarchia részéről akadtak támogatóik, de olyanok is szép számmal, akik ellenséges érzülettel figyelték tevékenységüket. A hierarchia némely képviselője, például Jacques de Vitry bíboros tisztában volt vele, hogy nem mindenki tud zárdába lépni, és felismerve a női mozgalom vallási erejét a beginák érdekében tevékenykedett. A pápai elismerést kívánta megszerezni számukra, és annak jóváhagyását, hogy felügyelhesse, irányítsa, tanítsa és az önállóság útjára vezesse őket. 1233-ban IX. Gergely pápa – igaz, közvetett módon – Gloriam virginalem című bullájában elismerte a mozgalmat.

E mozgalom kezdettől fogva nagyobb mozgásteret kínált az egyénnek, mint az intézményesített rendek. Némelyik befolyásos begina nagy tiszteletnek örvendett. Misztikusokat és szenteket is találunk közöttük. Ugyanakkor a szabályok és ellenőrzések által el nem fojtott lelkületük olyan helyzeteket is teremtett, amelyeket az egyház nehezen tolerált. Különösen igaz volt ez egy olyan korban, amelyben az egyház hivatalos irányvonalától eltérő és így eretneknek tekintett számos alternatív mozgalom született. A beginákat mindig körüllengte az eretnekség gyanúja, és a mozgalmat sokszor megpróbálták jól ellenőrzött keretek közé szorítani a konventek munkájának szabályozásával, a beginák tevékenységének korlátozásával, mozgásterük szűkítésével. Tudunk vándorbeginákról, akik koldultak és prédikáltak. Ez utóbbi rendkívül veszélyesnek, egyenesen tabutörésnek számított, ugyanis a nőknek nem volt szabad tanítaniuk, különösen az anyanyelvükön nem.

A XIII. század végétől büntetőintézkedéseket hoztak ellenük. A vienne-i egyetemes zsinat (1311–12) elítélte őket, XXII. János pápa pedig 1318-ban eltörölte a beginák intézményeit, kivéve azokat, amelyek csatlakoztak valamely kolduló rend harmadrendjéhez, így elsősorban a ferencesekhez vagy a domonkosokhoz.17 Néhány begina németre és franciára fordította a Szentírást, és az egyházi hatóságok szigorú tiltása ellenére szövegmagyarázatokkal látták el fordításaikat. Voltak beginák, akik teológiai művek fordításait olvasták, és megvitatták a bennük foglalt hittételeket. A spirituális és lelki önállóságnak ezt a mértékét nehezen viselte el a kor, amelyben éltek.

Közülük néhányuknak látomásai voltak. E misztikus beginák közül hárman, Hadewijch,18 Magdeburgi Mechtild és Marguerite Porete azzal is híressé váltak, hogy a korabeli népnyelven írtak. Marguerite Porete ismert munkája a Le Miroire des âmes simples [Az egyszerű lelkek tükre]. Ebben lelki gyötrődéseiről tett közzé írásokat, és terjesztette Franciaország-szerte.

Nyilvánosan prédikált Párizsban, és lefordította a Bibliát. Marguerite-et és írásait máglyán égették el.19 Magdeburgi Mechtild írása a Das fliessende Licht der Gottheit [Az istenség áradó világossága]. Hadewijch írói munkásságából levelezése, víziói és költeményei maradtak fenn. Írásaik központi témája az életközösség Istennel. Hadewijch és Mechtild munkái annak az északi misztikának a legkorábbi alkotásai,20 melynek fénykorát a XIV. század három nagy 17 S. ROßBACH: Die Beginen, i. m. p. 39. n 18 Hadewijch, ELTE, Budapest, 2000; Hadewijch: A Lélek nyelvén. Hadewijch művei, Szent István Társulat, Budapest, 2005. n 19 K. UTRIO: Éva lányai. Az európai nő története, Corvina, Budapest, 1989, p. 106. n 20 S. ROßBACH: Die Beginen, i. m. p. 40.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

77

10_Kertai_Szabo_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:06 Page 78

KERTAI-SZABÓ ILDIKÓ

domonkos szerzetese képviseli: Eckhart mester, valamint két tanítványa, Johannes Tauler és Heinrich Suso.

A beginák üldözését kimondó határozatokban a pápák és püspökök általában különbséget tettek a „világban élő”, hitelvi hibák és az eretnekség tévútjára vetődő, valamint a beginaházakban tevékenykedő, az ortodox szabályokat követő beginák között, azonban e két csoport szétválasztása nem mindig történt, illetve történhetett meg.

Az egyházi támadásokon túl más oldalról is nehezteltek rájuk. A beginák ugyanis mentesültek az adófizetés alól, és ez bosszantotta a céheket. A versenytől való félelem miatt szűkíttették a beginák gazdasági tevékenységének körét, korlátozták termelésüket, megtiltották számukra bizonyos szerszámok használatát, ezzel is gátolva, hogy munkájukkal hírnevet szerezzenek. A beginák termékeiket nem árulhatták a saját nevükön.

A BEGINAMOZGALOM „TITKA” A kutatók számos egységesítő magyarázatot próbáltak adni a mozgalom létrejöttére és elterjedésére. Vannak, akik az 1215-ös IV. lateráni zsinattal hozzák összefüggésbe. Ekkor tiltották meg új rendek alapítását, nehogy a nagy változatosság zavart okozzon az egyházban. Így a nők széles rétege előtt záródott el a kolostorba vezető út.21 Akadnak, akik a felsőosztálybeli nőknek a „munka és a szegénység világába vezető kalandjaként” értékelik a jelenséget.22 Tagadhatatlan, hogy a kétkezi munka felértékelődésének koráról van szó.

Rebeka Habermas úgy definiálja a mozgalmat, hogy az radikális társadalmi és vallási szakítás volt a férfiak által meghatározott nőképpel.23 Kétségtelen, hogy e mozgalom nők tömegeinek szerzett merőben új, a kor viszonyaihoz képest önálló identitást. A kutatók többsége azonban egyetért abban, hogy a mozgalom létrejötte, elterjedése olyan összetett folyamat volt, amelynek számos vonatkozása van. Ráadásul ezeket a földrajzi elhelyezkedés, a gazdasági, társadalmi helyzet és az egyéni döntések is mind színesítik.

Ugyanakkor a térben és időben szerteágazó mozgalomban fellelhetők olyan közös szálak, amelyek mentén jól definiálhatók azon sajátosságai, amelyeket a helyi megjelenések színesítettek ugyan, de nem tették őket felismerhetetlenné, beazonosíthatatlanná.24 Többek közt a következő jellemzőkről van szó: – Az apostoli szegénység, egyszerűség keresése. A vita apostolica szemlélet volt a XII. századi vallási mozgalmak fő hajtóereje. Legismertebb megjelenési formája a ferences mozgalom, de számos más rendre, vallási közösségre, így a beginákra is hatott.25 – E nők egy oltalmazó rend vagy család védelme nélkül élték egyéni és közösségi életüket.

Mai viszonyaink között már nem is gondolunk arra, hogy a zárda elvonultsága a nők számára ténylegesen nagyobb szabadságot és védelmet kínált, mint amit e falakon kívül

21 H. GRUNDMANN: Zur Geschichte der Beginen im XIII. Jahrhundert, Archiv für Kulturgeschichte 16 (1931), pp. 292–320. Roßbach szerint ez csak a svájci területeken játszhatott szerepet a mozgalom elterjedésében. n 22 S. ROßBACH: Die Beginen. i. m. p. 37. n 23 R. HABERMAS: Die Beginen – eine „andere” Konzeption von Weiblichkeit?, in WIENER HISTORIKERINNEN (Hrsg.): Die ungeschriebene Geschichte.

Historische Frauenforschung. Dokumentation des 5 Historikerinnentreffens, Wien, 1984, pp. 199–207. n 24 S. ROßBACH: Die Beginen, i. m. pp. 42–43. n 25 DEÁK V. H. OSB: A laikusok szerepe a középkori egyházban, i. m. pp. 92–101.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

78

10_Kertai_Szabo_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:06 Page 79

KÖZÉPKORI ÚTKERESŐK

élvezhettek volna. Arról nem is szólva, hogy sokuk számára csak egy kolostor adta lehetőségek között volt elképzelhető, hogy valamilyen oktatáshoz jussanak. Kétféle kolostor létezett: a jómódú, előkelő hölgyek lakta hatalmas, gazdag zárda, és az alsóbb néposztályok leányai számára alapított, egyszerű, igénytelen és kis létszámú intézmény.26 A tény, hogy a beginák elsősorban nem a rendi életformát választották – akár kényszerből, akár tudatos döntés alapján –, azt is jelentette, hogy önállóbban élhettek kortársaiknál.

– Lelkivezetőjüket (gyóntatójukat) tudatosan és szabadon választották meg. A beginák létrehoztak egy szellemi és lelkivezetői hierarchiát. Laikusként a helyi plébániáknak és az ott szolgálatot teljesítő papoknak voltak alárendelve. Ezt a segítséget gyakran nem tartották elegendőnek. Kapcsolatot kerestek a kolduló rendekkel, különösen a ferencesekkel és a domonkosokkal. Az ő körükben találtak gyóntató atyát, lelkivezetőt. Ez a döntésük értékválasztást is jelentett. Bár legtöbbjük nem értette az egyház latin nyelvezetét, kifejezetten fogékonyak voltak az igényes egyházi tanításra. Sajátságosan mély vallásos megértést fejlesztettek ki. A hagyomány szerint Eckhart mester a strasbourgi beginaházban is prédikált és gyóntatott.27 – Olyan kenyérkereső foglalkozást űztek, amellyel gondoskodtak szükségleteikről, és segítettek másokon. Emellett a beginák a városigazgatás valódi munkatársainak számítottak, hiszen számos szociális kérdésben segédkeztek.

A középkori Európa koherenciáját egy országoktól és határoktól függetlenül azonos, egységes, a katolikus egyház által legitimált szimbolikus univerzum biztosította, mely meghatározta az egyes ember helyét, cselekvési terét28 és azt a nyelvezetet is, amelyen a felvetődő kérdéseket meg lehetett fogalmazni és tárgyalni. Ott, ahol az egyes emberek, jelen esetben a nők megtalálták a helyüket ebben a szimbolikus univerzumban és intézményes keretei között, valamint magukévá tették fogalmi nyelvezetét, mozgás- és életteret találtak. Ahol nem, ott könnyen üldözötté és megbélyegzetté váltak.

A beginák életformája gyakran irritálta világi és egyházi környezetüket. Egy mélyen hierarchikus világban éltek, amelybe a környezetükre jellemzőnél sokkal lazább szálakkal illeszkedtek. Ez sokakban, egyháziakban és világiakban is ellenérzést válthatott ki. Nem

n

26 A középkori keresztény felfogás rendkívül ellentmondásos szemlélettel tekintett a nőkre, és ez a kettősség a Szent Anya fogalmának elmélyülésével, valamint Szűz Mária és Mária Magdolna növekvő kultuszával a XII. századtól kezdve csak fokozódott. Éva képmása a vétkes csábító vagy csupán a természetes, nemiségét megélő nő. Mária képmása az apáca, Krisztus menyasszonya. E kettősség elméleti és az elmélet mögött rejlő érzelmi alapokon, félelmeken nyugodott. Azonban a toposz bőségesen elég volt ahhoz, hogy sok nő kényszerből vagy önként ezt az életformát válassza. Sokak számára a kolostor menekülési lehetőséget nyújtott egy kényszerházasság vagy az anyaság megpróbáltatásai, szenvedései elől. Egy világtól visszavonultan élő nőnek, aki csendes, kontemplatív életét a tudománynak szentelhette, nagyobb esélye volt arra, hogy kétszer, háromszor vagy akár négyszer hosszabb ideig éljen, mint házas nővére. A kolostori anyakönyvek szerint az apácák igen gyakran megérték a nyolcvan, kilencven vagy akár a száz évet is, míg a korabeli gyermekszülés nagyon valóságos életveszélyt jelentett a nők számára. Lásd S. SHAHAR: A negyedik rend, i. m. p. 51. és R. MILES: Az idő leányai, i. m. p. 148. n 27 S. ROßBACH: Die Beginen, i. m. p. 44. n 28 KLANICZAY G.: A civilizáció peremén. Kultúrtörténeti tanulmányok, Magvető, Budapest, 1990, pp. 121–127. Klaniczay itt Karl Poppernek a nyitott és zárt társadalmakról kialakított gondolatait, valamint Berger és Luckman fogalmait alkalmazza.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

79

10_Kertai_Szabo_Ildiko_Embertars 2016.04.10. 18:06 Page 80

KERTAI-SZABÓ ILDIKÓ

tettek fogadalmat, mégis vallásos életet akartak élni. Istent a világban akarták megtapasztalni. Hitbeli tapasztalataikat nem az egyház nyelvén, hanem anyanyelvükön közvetítették.

Vízióik voltak, sokuknak eksztatikus élményük, ami csodálatot, de gúnyt is kiváltott a kortársakból. Jogilag a városi magisztrátus alá tartoztak, de saját öltözetükben jártak és a saját szabályaik szerint éltek.

A beginák működése a gazdasági és társadalmi kényszerek mellett az önállósodás öntudatlan kifejeződése is lehetett. Számos nő azonban nem maradt a beginák között, hanem a megkóstolt viszonylagos önállóság után még teljesebb szabadságra törekedett, és ez rendkívül veszélyesnek bizonyult. Létezett egy érzékeny határ, amelyet nem volt tanácsos átlépniük.

A német Christina von Stumbelennek sikerült a határon innen maradnia. Tizenhárom esztendősen a beginákhoz szökött Kölnbe. Szigorú önsanyargatásban élt, gyakran esett önkívületi állapotba, látomásai és stigmái voltak. Petrus de Dacia svéd domonkos szerzetes írta meg élettörténetét. Christinát 1321-ben bekövetkezett halála után szentként tisztelték. A domonkosok védelme nélkül könnyen máglyára juthatott volna. Ugyanakkor arra is ismeretesek példák, hogy a legmagasabb védelem sem bizonyult elegendőnek, ha egy nő túl önállóvá vált.

A beginák nagy valószínűséggel eljutottak addig a határig, ameddig abban a korban egy női mozgalom eljuthatott. Sok tekintetben csakugyan a határon éltek: a világban való lét és a szerzetesi élet határán, az önálló egzisztencia és a csoporttól, valamint az egyházi támogatástól függő lét határán. Szabadabbak és önállóbbak voltak, mint a legtöbb apáca és férjes asszony. Felismerték a női közösség (érdekképviselet?) erejét. Az csak évszázadok múlva jelent meg, sok esetben szekularizált formában, összefogva és támogatva a társadalom női tagjait.

A szerző a Wesley János Lelkészképző Főiskola lelkésze és oktatója.

Ildikó Kertai-Szabó: Searchers in the Middle Ages the Beguine Women’s Movement and its significance. The study is about a characteristic alternative European women’s movement of the Middle Ages. The Beguines lived on the boundaries between lay and monastic life style, on the boundaries between independent existence and dependence on church support.

The study sketches the social background of this special movement, the preconditions of its coming into existence, its development and operation, showing a less well-known slice of the history of gender roles.

Keywords: Middle Ages, Church, Beguines, women’s movement, Evangelistic values, apostolic life.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

80

11_Joob_Mate_Embertars 2016.04.11. 10:13 Page 81

J O Ó B M ÁT É

A Lélek-ápolás különböző színterei Kísérlet a spiritualitás, a lelkivezetés és a lelkigyakorlat fogalmainak evangélikus megközelítésére Jelen tanulmány a spiritualitás, a lelkivezetés és a lelkigyakorlat fogalmait kívánja körbejárni egy adott teológiai tradíció kontextusában. A spiritualitás felekezeti, vallási határokat átívelő kifejezés, amely igen divatossá vált az utóbbi évtizedekben. Bár eredetét a keresztény teológiában fedezhetjük fel, mára éppen itt figyelhető meg a legnagyobb tartózkodás vele kapcsolatban. Talán túlságosan is gyűjtőfogalommá vált a spiritualitás. Éppen ezért teszünk kísérletet egy keresztény és azon belül egy adott felekezet hagyományait is figyelembe vevő értelmezés megfogalmazására. A lelkivezetés és a lelkigyakorlat inkább csak a protestáns teológián belül cseng idegenül. Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy ezek célja és tartalma a protestáns tradícióban is fellelhető, függetlenül az eltérő formáktól és keretektől. A fenti fogalmakra és a mögöttük meghúzódó, valójában állandóan változó tartalomra mindig időszerű reflektálni. Ezt a jelen tanulmányban személyes hangvételben, a pasztorálpszichológiai és az evangélikus teológia segítségével tesszük meg.

Kulcsszavak: spiritualitás, lelkivezetés, lelkigyakorlat, evangélikus, testté létel.

BEVEZETÉS A Magyarországi Evangélikus Egyház felkérésére 2010-ben egy átfogó szociológiai felmérés készült, melynek az volt a célja, hogy feltérképezze a magyarországi evangélikus hívők, egyháztagok, lelkészek, egyházi intézményi szereplők véleményét az egyház működéséről, problémáiról, valamint hogy elemezhető információt szerezzen a hitélet gyakorlásáról és egyéb egyházi tevékenységekről. A már több ízben publikált adatok közül vizsgálódásunk szempontjából érdemes kiemelnünk azt a megállapítást, miszerint egyházunk tagjai csak nagyon csekély mértékben (75 százalék még soha nem) igénylik a lelkészek részéről a személyes kapcsolatot és az ebben formát öltő lelkigondozást, kísérést és személyes támogatást – azaz összefoglalóan a lelki életükkel kapcsolatos személyes segítségnyújtást. Ez a megállapítás különösen is érdekes annak a további eredménynek a fényében, hogy azok a hívek, akik mégis lelkészhez fordultak, szinte mindannyian (91 százalék) úgy nyilatkoztak, hogy hasznosak voltak számukra ezek a találkozások.1 De akkor vajon miért jönnek létre nehezen az ilyen jellegű személyes kapcsolatok? És ha ilyen kevesen veszik igénybe a személyes lelki segítséget, akkor vajon az egyháztagok hogyan ápolják személyes hitüket, hogyan küzdenek meg lelki és magánéleti kríziseikkel? Bár az adatok feldolgozásakor 1 FÁBRI Gy.: Nekünk így is jó, Credo, 2010/3–4., pp. 111–112.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

81

11_Joob_Mate_Embertars 2016.04.11. 10:13 Page 82

JOÓB MÁTÉ

alapvetően pozitív értékelést kapott a személyes ima gyakorlása, elgondolkodtató, hogy a híveknek csak valamivel több mint a fele imádkozik napi rendszerességgel, és a megkérdezettek csupán hetede merít naponta a Szentírásból.2 Korunkban, amikor egyre nagyobb teret hódítanak az egyházon és a kereszténységen kívüli, az önmagunkra találást célul kitűző vagy az univerzummal történő egyesülést szorgalmazó spirituális törekvések, ezek az adatok mindenképpen elgondolkodtatók.

Jelen tanulmányban három fogalmat (spiritualitás, lelkivezetés, lelkigyakorlat) és a mögöttük meghúzódó tartalmakat kívánom röviden bemutatni, valamint személyes tapasztalataimra és eddigi olvasmányaimra támaszkodva értelmezni. Először szeretném bemutatni a spiritualitás fogalmának sokrétűségét és értelmezhetőségének gazdagságát, szem előtt tartva azt a lehetőséget, hogy saját teológiai fogalmi rendszerünkben is meghatározzuk a kifejezést. Majd a lelkivezetésről és a lelkigyakorlatról szólok, mely kifejezések már közel sem olyan tág ölelésűek, hiszen leginkább a nyugati kereszténységen, azon belül is a római katolikus hagyományon keresztül váltak ismertté, és talán éppen ezért evangélikus kontextusban még mindig idegenül csengenek. Meggyőződésem és személyes tapasztalatom ugyanakkor, hogy olyan tartalmat és benne kétezer éves tradíciót hordoznak magukban, amelyre mindenképpen érdemes odafigyelnünk. Általában három lehetőség áll előttünk, amikor ezekkel a fogalmakkal találkozunk: 1. Mivel a saját evangélikus kegyességünktől teljesen idegennek érezzük mind tartalmi, mind formai szempontból, ezért egyáltalán nem foglalkozunk velük. 2. A személyes lelki élet gyakorlásához elengedhetetlenül szükségesnek érezzük, így a kialakult és a hosszú ideje jól bevált formai sajátosságokkal együtt átvesszük őket. 3. A tartalmi hangsúlyokat és célokat komolyan véve, de sajátosan evangélikus formákba ültetve támogatjuk a személyes hit elmélyítésének ezen lehetőségeit.

Nem könnyű persze a sajátosan evangélikus forma meghatározása. Erre az egyháztörténet sem ad egzakt választ, de napjaink színes, az ökumené felé egyre nyitottabb vallásgyakorlata sem engedi a merev határok meghúzását. Ma már egy falon elhelyezett ikon is ugyanúgy lehet egy evangélikus otthon ismertetője, és már a napi Szentírás-olvasás sem kizárólag a protestáns családok védjegye.

Bárhogyan is kezdjük el vizsgálni a fenti fogalmakat, nem szabad elfelejtenünk ezek személyes jellegét. Így mindenfajta vizsgálódás előtt érdemes először magunkban feltenni a következő kérdéseket: Mi jellemzi az én személyes spiritualitásomat? Milyen vonások határozzák meg a kegyességemet? Hogyan ápolom a hitemet? Milyen segítséget szoktam igénybe venni, ha személyes hitéletemben elakadást érzek? Vajon a begyakorlott formák elősegítik-e a hitben való növekedésemet?

Egy személyes hitvallással is tartozom a bevezető sorok végén. A tanulmány címében nem véletlenül szerepel nagybetűvel a Lélek-ápolás kifejezés. A lelki élet egyéni és közösségi karbantartásának is akkor van igazán értelme és eredménye, ha azt nem mi végezzük, de nem is a mellettünk álló segítő vagy kísérő, hanem maga a Lélek, akire mi csak ráhangolódni tudunk ebben a folyamatban.

2 Uo. p. 106.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

82

11_Joob_Mate_Embertars 2016.04.11. 10:13 Page 83

A LÉLEK-ÁPOLÁS KÜLÖNBÖZŐ SZÍNTEREI

SPIRITUALITÁS – KI A CSELEKVŐ?

Mindenfajta szociológiai felméréstől függetlenül, a hétköznapok szintjén is jól érzékelhető a „lelki dolgok” iránti általános érdeklődés. Ha rendszeresen látogatjuk a könyváruházakat, magunk is tapasztalhatjuk, hogy az ezotériával, távol-keleti vallásokkal és a hétköznapi szinten is fogyasztható spiritualitással foglalkozó könyvek kínálata milyen mértékben növekszik. Tévedés lenne azt gondolni, hogy csak a kínálat nő. A megnövekedett kereslet jól tetten érhető egy orvosi rendelőben, egy vonatkupéban vagy éppen egy játszótér padján ülő szülők mellett. Néhány évtizeddel ezelőtt, ha két ember egymás mellett ülve vallásos könyvet olvasott, és megszólították egymást, minden bizonnyal örömmel beszélgettek olvasmányaikról. Talán félszavakból is megértették egymást, mert közös irányultságuk és érdeklődésük titokzatos módon összekötötte őket. Ma már sokkal kevésbé biztosítottak az ilyen jellegű élmények. Az egymástól eltérő transzcendentális éhség és spirituális irányultság talán még növelheti is a távolságot ember és ember között.

De mit is értsünk spiritualitáson?

Ha magunk elé képzelünk egy skálát, akkor az egyik végpontján a spiritualitást úgy értelmezhetjük, hogy az nem más, mint a keresztény hit gyakorlati megnyilvánulása. Olyan szinonim fogalmak kerülnek elő, mint a megszentelődés, a misztika, az aszketizmus, a kegyesség, a lelkiség, az Isten-hit gyakorlata.3 A spiritualitásban szereplő spiritus latin kifejezés egyszerre utal a Szentlélekre és az ember lelkére. Ennek a végpontnak két érdekes meghatározását adja Klaus Douglass német evangélikus lelkész, akinek írásai hazánkban is jól ismertek. Így fogalmaz: „A spiritualitás istenkapcsolatunk erotikája.” „A spiritualitás az a mód, ahogyan Jézus testvéreiben kifejeződik Istenben lelt örömük.”4 Christian Möller heidelbergi professzor is a spiritualitás és az Isten-kapcsolat szoros összefüggését hangsúlyozza, amikor arról szól, hogy a kifejezés maga a francia dominikánus teológiából ered, a spiritualité fogalmából, amelynek a következő értelmezéseit emeli ki: „a Lélek testté lesz”, „a Lélek életforma lesz”, „a Lélek tetté lesz”.5 A spiritualitásnak ez az értelmezése tehát teljes mértékben különbözik attól a megközelítéstől, amely a lelki dolgokkal való emberi kezdeményezésen alapuló foglalatosságra helyezi a hangsúlyt. Itt a Lélek akar emberi dolgokkal foglalkozni, és nem az ember lelki dolgok iránti nyitottságáról van szó. Szükséges ugyanakkor hangsúlyoznunk, hogy ezt a két ellentétes kiindulási pontot nehezen tudjuk szétválasztani a hétköznapok gyakorlatában.

A képzeletbeli skála másik végpontján egy olyan spiritualitásértelmezés áll, amelynek nincs szüksége személyes Istenre, de még közösségre sem. Ha az előbbit teisztikus (Istenközpontú) spiritualitásnak nevezzük (a meghatározás P. Scott Richardstól és Allen Bergintől származik6), akkor erre a természetes (új) spiritualitás fogalma illik leginkább. Ennek egyik sajátos meghatározása a következő: „Spirituális élmény minden örömteli aktivitás, amely az agy nyugalmához vezet.”7 3 O. WIKSTRÖM: Det bländande mörkret. Om andlig vägledning och psykologi i vår tid, Libris, Örebro, 1994. n 4 K. DOUGLASS: Megalapozott hit, Kálvin, Budapest, 2001, pp. 182–183. n 5 CH. MÖLLER: Mi is a spiritualitás? Lelkipásztor, 2005/5., p. 162. n 6 P. S. RICHARDS – A. BERGIN: A Spiritual Strategy for Counseling and Psychotherapy, APA, Washington, 2002. n 7 EGRI L.: Spiritualitás, vallásosság és testi egészség, in TŐZSÉR E. (szerk.): Az istenhit mint erőforrás, Új Ember, Budapest, 2006, p. 157.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

83

11_Joob_Mate_Embertars 2016.04.11. 10:13 Page 84

JOÓB MÁTÉ

Ahogy az idézetekből is érzékelhetjük, az egyik oldalon a spiritualitás inkább gyakorlat vagy tapasztalás, a másik oldalon meghatározottság.8 Más megközelítés szerint: az egyik oldalon közösségi létben megélt vallásosság, a másik oldalon pedig a transzperszonális tapasztalatokra épülő spiritualitás. Természetesen nem célunk kibékíteni az egymástól eltérő megközelítéseket. Mind a Lélek munkája, mind az emberi hiányból forrásozó vágyakozás végső soron az egyik legnagyobb misztérium. A természetes (új) spiritualitás iránti esetleges zsigeri ellenérzésünket vagy a jelenség feletti elhamarkodott ítélkezésünket ugyanakkor megszelídítheti Augustinus Vallomások című munkájának talán legismertebb mondata: „Magadért teremtettél bennünket, és nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik benned.”9 A spiritualitás témájával az utóbbi években a pszichológia is intenzíven foglalkozott. Ez azért is figyelemre méltó, mert a mélylélektan és a viselkedésterápia követői sokáig semmilyen érdeklődést nem mutattak a spiritualitás és a vallásos jelenségek iránt. Mostanra azonban elmondhatjuk – köszönhetően többek között a humanisztikus pszichológia térnyerésének –, hogy a személyiség- és fejlődéspszichológia, valamint az egészség-, illetve a szociálpszichológia igen nyitottá vált e jelenségek iránt.10 A empirikus pszichológiai kutatások elsősorban azt kívánják feltárni, hogy a spiritualitásnak milyen kimutatható hatása van a megküzdés folyamatában, a szenvedés feldolgozásában, a halálhoz fűződő viszony alakításában, az egészség fenntartásában és a gyógyulásban. Vajon mindezekhez a vizsgálódásokhoz mit tud hozzátenni a kereszténységhez és az egyházi közösségekhez szorosan kapcsolódó spiritualitás, szem előtt tartva az egészség holisztikus szemléletét, amelyet Gyökössy Endre olyan világosan és egyszerűen fogalmazott meg: az egészség nem más, mint egyensúly befelé (önmagam elfogadása), egyensúly kifelé (kapcsolataim és a természet, a kozmosz felé), egyensúly felfelé (önmagam felülmúlása, Isten-kapcsolatom)?11 Vitathatatlan, hogy mára a spiritualitás szó gyűjtőfogalommá vált. Talán éppen ezért is szükséges, hogy mi magunk elgondolkozzunk azon, vajon meghatározható-e egy sajátosan evangélikus spiritualitás. Christian Möller már idézett művében a keresztény spiritualitás különböző irányzatainak közös jellemzőjéről beszél, amikor azt hangsúlyozza, hogy a spiritualitásnak a Lélek által irányítottnak kell lennie. Szintén egyetemes ismérvként szól arról, hogy a spiritualitásnak egyszerre kell cselekvésorientáltnak és meditatívnak lennie.

Bár a keresztény lelkiség közös jellemzőjeként szól ezekről, nem tagadja, hogy ez egyben kritika is a késő protestáns vagy egyoldalúan szó-, tett- vagy hangulatorientált kegyességgel szemben.12 Ez utóbbi jellemzőnek az ökumenikus beágyazottsága tagadhatatlan. Elég csak a bencések jelmondatára gondolnunk (ora et labora), amely a Debreceni Református Kollégium belső udvarának homlokzatáról (orando et laborando) is emlékezteti a mindenkori diákokat: az imádság és a munka összetartoznak. Harmadik ismérvként – és itt már egy sajátosan evangélikus vonás kerül elő – Möller Luther egyik gondolatát helyezi a középpontba, mely a bűnök felnagyításáról szól (magnificare peccatum) abban az értelemben, 8 H. KOTILA: Spiritualiteetti – ajankohtainen näkökulma, in S. HÄYRYNEN – H. KOTILA – O. VATANEN (szerk.): Spiritualiteetin käsikirja, Kirjapaja, Helsinki, 2003, p. 13. n 9 A. AUGUSTINUS: Vallomások, Gondolat, Budapest, 1982, p. 23. n 10 HORVÁTH-SZABÓ K. – HARMATTA J. – TOMCSÁNYI T.: Teisztikus és humanisztikus spiritualitás, Pszichoterápia, 2009/3., p. 173. n 11 GYÖKÖSSY E.: Magunkról magunknak, Szent Gellért, Budapest, 2002, p. 248. n 12 CH. MÖLLER: Mi is a spiritualitás?, i. m. p. 162.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

84

11_Joob_Mate_Embertars 2016.04.11. 10:13 Page 85

A LÉLEK-ÁPOLÁS KÜLÖNBÖZŐ SZÍNTEREI

hogy azokat napfényre kell hozni, láthatóvá kell tenni, hogy mindezeket Jézus Krisztus bocsánata fedje el. Ez merőben ellentétes a természetes emberi működéssel. A szégyen, a sebezhetőség, a büntetéstől való félelem miatt mi inkább kicsinyíteni akarjuk vétkeinket.

A bűnök felnagyítása ezzel ellentétes folyamat, de semmiképpen nem jelent valami önmarcangoló tevékenységet vagy valamilyen önmagunk felé irányuló szemlélődést. Jézus keresztjét szemlélve juthatunk el igazi önismeretre (benne bűnismeretre), és Jézus kereszten elhangzott megbocsátó szavában nyerhetünk igazi felszabadulást az új életre.

Möller egy másik, szintén magyarul is megjelent tanulmányában külön is szól a lutheri spiritualitás jellemzőiről.13 Itt most csak megemlítjük főbb pontjait: a már említett (1) magnificare peccatum mellett nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a (2) keresztény embernek nyitottnak kell lennie a folyamatos változásra, amely (3) a keresztségben kezdődik el, és amelynek egyik fontos eszköze (4) a méltatlanul elfeledett magángyónás, amelyről olyan egyszerűen ír Luther a Nagy kátéban: „Amikor a gyónásra intek, semmi mást nem teszek, mint hogy arra intek, hogy kereszténnyé legyetek.” Idesorolja a szerző még (5) az ének és a beszéd dinamikáját, (6) a spiritualitás adventi jellegét, (7) az én felesleges aktivitásától való megszabadulást (8) és a hétköznapi dolgok iránti lelkesedést.

Nem szembehelyezkedve a fenti felsorolással, de mégis szeretnék az alábbiakban bemutatni egy olyan lehetséges összegzést az evangélikus spiritualitásról, amelyben talán nagyobb hangsúlyt kap a spiritualitás interperszonális és közösségi dimenziója: 1. Van egy fogalom a megváltás teológiájának lutheri értelmezésében, amely a spiritualitás szempontjából is figyelemre méltó: communio idiomatum.14 Ennek lényege, hogy Krisztus szentségként teremtő szeretetből eggyé lett az emberrel, hogy magára vegye annak minden töredezettségét, hiányát, gyengeségét és bűnét, hogy aztán odaadja az embernek mindazt, ami az övé. Az Ige testté lett, hogy a test Ige legyen. Az erő gyengeséggé lett, hogy a gyengeség erő legyen. Hit által ez a csere ma is megtapasztalható.

Ebben az értelemben az egyház a hit közössége. Krisztus azonban példaként is megjelent előttünk, s a lefelé tartó és a mélységben vergődő szenvedő felé irányítja a figyelmünket. A másik ember töredezettségére, hiányára, gyengeségére és bűnére, hogy a másik ember terhén enyhítsünk azzal a cserével, ahogy megtapasztaltuk hit által Krisztus felénk fordulásában. Az embertársi szeretetben a tulajdonságok itt is kicserélődnek, és így lesz a keresztény testvérből Krisztus a vigasztalásra szoruló számára. Hit és szeretet elválaszthatatlan egységben a spiritualitás megélésében.

2. A spiritualitás az egész egyház küldetése és feladata. Alap-éltető jellemzője, amely nem korlátozható a lelkészek vagy hivatalos tisztségviselők működésére, de egyetlen résztevékenységre sem. A spiritualitás valójában a szeretet realizálása az egyházban, amely nem sajátítható ki és nem is korlátozható.

3. Luther keresztteológiája is fontos üzenetet hordoz a spiritualitás számára. Ez valójában nem különálló tanítás vagy hittétel, hanem az egész lutheránus gondolkodás struktúrája és dimenziója.15 Lényege, hogy Isten mindig az ellentétekben elrejtőzve cselekszik,

13 CH. MÖLLER: A lutheri spiritualitás, Lelkipásztor, 2005, p. 290. n 14 T. MANNERMAA: Sielunhoidon tulkinta ja paikka kirkossa, in M-P. VIRTANIEMI – M. ESKO – K. AALTO (szerk.): Sieluhoidon käsikirja, Kirjapaja, Helsinki, 1998, p. 19. n 15 W. VON LOEWENICH: Theologia crucis, Luther, Budapest, 2000, p. 14.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

85

11_Joob_Mate_Embertars 2016.04.11. 10:13 Page 86

JOÓB MÁTÉ

pontosan ellentétesen azzal, ahogy az ember gondolná. Isten valósága rejtve marad, Isten nem is látszik Istennek. Ő „megaláz, de fel is emel, sírba visz, de meg is elevenít” – ahogy a temetési liturgiánkban szerepel. Isten épp ellentétesen cselekszik ahhoz képest, ahogy az ember a jó és az igaz ismeretében feltételezné. Talán nem is kell külön hangsúlyozni, hogy ennek a megközelítésnek milyen ereje lehet egy emberi életút mélypontján, amikor zsigerből inkább az elhagyatottságunkra tudunk gondolni, akár saját életünkben, akár embertársunk életében érezzük mindezt. A spiritualitást sokszor hajlamosak vagyunk összekötni lelki életünk pozitív csúcspontjaival. Mintha azokban fedezhetnénk fel leginkább Isten jelenlétét. A kereszt teológiája a mélységekben megtapasztalható spiritualitásra nyithatja meg a figyelmünket, és tehet érzékennyé, hogy kísérőként a mélységeiben egyedül maradt embertársunk mellé szegődjünk.

4. Végezetül a spiritualitás szorosan hozzátartozik az egyház közösségi dimenziójához.

Akár vertikálisan, akár horizontálisan szemléljük, csak közösségi keretek között képzelhető el a spiritualitás megélése a hit és szeretet egységében. Befelé fordulásunkat mindig meg kell előznie felfelé tekintésünknek. „Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta” (Zsolt 121,1). Ez az a vertikalitás, amely megkülönbözteti a keresztény spiritualitást minden más spirituális útkereséstől, de olyan különálló vallásos teljesítményektől is, amelyek a megigazulást vagy a megszentelődést saját cselekmények által kívánják elérni. A közösségi dimenzió horizontális megközelítése pedig azt kívánja hangsúlyozni, hogy a spiritualitás elsődleges közege maga az egyházi közösség annak minden hagyományával és jelen kihívásával együtt. És itt most a hagyományon nem kizárólag a reformátori gyökereket kell értenünk, hanem azt a nemzetiségi sokszínűséget, amely egyházunkat régóta meghatározza.

Főleg a nagyvárosi és budapesti gyülekezeteinkre jellemző, hogy tagjaik között sokan vannak, akik vidéki gyülekezetekből jöttek, magukkal hozva az otthoni gyülekezet szokásait, egyedi spirituális tartalmukkal. Ezek mind formai, mind tartalmi szempontból gazdagítóan alakíthatják közösségeink spirituális életét.

Akár az egyház egésze, akár az egyének felől nézzük, számtalan formája van annak, hogy keresztény hitünket ápoljuk, és gyümölcséről tanúságot tegyünk. Az istentiszteletek központi jelentősége miatt és a gyülekezeti kisközösségek szükségének hangsúlyozása következtében egyházunkban a Lélek-ápolás leginkább közösségi formákban valósul meg. Ha nemcsak a hit ápolására gondolunk, hanem a tanúságtételre is, akkor is hasonló következtetésre juthatunk, hiszen az elmúlt húsz évben számos szociális és oktatási intézményt vett vissza/át az egyház, ezzel is tovább hangsúlyozva a közösségi dimenziót. Ez mind örvendetes, de magában hordozza azt a veszélyt, hogy az egyház könnyen pusztán fenntartó intézménnyé válik, amelyben a hivatásos munkatársak is csak fenntartó személyzetként jelennek meg, teljes mértékben háttérbe szorítva vagy elfelejtve eredeti küldetésüket, hogy Lélek-hordozók és lelkivezetők legyenek. Éppen ezért a következő fejezetben szeretném körbejárni a lelkivezetés és a lelkigyakorlatok kérdését, amelyek a Lélek-ápolás gazdag hagyománnyal bíró egyéni formái.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

86

11_Joob_Mate_Embertars 2016.04.11. 10:13 Page 87

A LÉLEK-ÁPOLÁS KÜLÖNBÖZŐ SZÍNTEREI

LELKIVEZETÉS – A VALLÁSOS ELIT SZÜKSÉGLETE? Közel tíz évvel ezelőtt, amikor elkezdtem a lelkigondozói szakirányú továbbképzést, feltételeként írták elő, hogy lelkivezetői kapcsolatban legyek a tanulmányaim alatt. Bár korábban alkalmanként kértem segítséget tapasztaltabb lelkésztársaimtól, ez a fajta kapcsolat számomra ismeretlen volt. Nagy örömmel és lelkesedéssel kerestem fel egy idősebb pap lelkivezetőt, akit a lelkivezetés kérdésében jártasabb hallgatótársaim ajánlottak.

Mindig emlékezetes marad számomra, ahogyan ebben a kapcsolatban megértettem a lelkivezetés lényegét. Az történt ugyanis, hogy a lelkivezetőm alig érdeklődött felekezeti hovatartozásomról, sőt néha még el is tévesztette, hogy melyik egyházhoz tartozom. Ez kezdetben némileg bántott is, de aztán rájöttem, hogy valójában ez az „érdektelenség” a lelkivezetői kapcsolat egyik sajátosságát tükrözi. Lelkivezetőm valóban arra próbált figyelni, amire meghívtam, és amire ő elfogadta meghívásomat: legyen segítségemre személyes istenkapcsolatom ápolásában. Ennek a kísérő kapcsolatnak egy részletes meghatározása a következőképpen szól: „A lelkivezetés arra figyel, mi történik az Isten és az egyén közötti kapcsolatban, mi történik, amikor az egyén tudatosan Isten jelenlétébe helyezi magát, és megnyílik erre a kommunikációra. A lelkivezetőt elsősorban a másik személy Isten- és imatapasztalata érdekli; életének egyéb területei nem állnak a figyelem középpontjában. Ez viszont nem jelenti azt, hogy más tapasztalatok, a személy egyéb dimenziói lényegtelenek a lelkivezetés szempontjából, csak annyit, hogy ezeket is az istenkapcsolat szemüvegén keresztül szemlélik.”16 Szemben a spiritualitás kifejezéssel a lelkivezetés fogalma közel kétezer év óta szorosan kapcsolódik a kereszténységhez. A hazai evangélikusság körében azonban még mindig idegenül cseng a kifejezés. Ezért is érdemes röviden szólnunk bibliai gyökereiről és egyháztörténeti beágyazottságáról.

A lelkivezetés ószövetségi locus classicusa Éli és Sámuel története, melyben az idősebb próféta bölcsességével és tanácsaival segíti a fiatal tanítványt, akit megszólított az Isten: „Az ifjú Sámuel pedig az ÚR szolgája volt Éli felügyelete alatt. [...] Az ÚR azonban harmadszor is szólította Sámuelt. Ő pedig fölkelt, megint odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ekkor értette meg Éli, hogy az ÚR szólítja az ifjút. Azért ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, URam, mert hallja a te szolgád!”

(1Sám 3). Amíg ez a prófétai történet a lelkivezetői kapcsolat gyökerét villantja fel, a Példabeszédek jól ismert verseiben a kapcsolat tartalma kerül előtérbe, mint állandó orientációs pont: „Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, és ő gyarapítja tudását!

A bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet” (Péld 9,9–10). Ha a lelkivezetés újszövetségi gyökereit keressük, könnyen megtaláljuk őket Keresztelő János és tanítványai kapcsolatában, de mindenekelőtt Jézus és az apostolok közösségében. Jézus nemcsak szavával, hanem létével és egész földi működésével valójában lelkivezetője volt a tanítványi közösségnek. Ez a verbális tanításon túli dimenzió is fontos ismérve lett később a lelkivezetés gyakorlatának.

16 TOMCSÁNYI T. – KŐVÁRI M. – HORVÁTH-SZABÓ K.: A lelkivezetés – A pszichoterápián és a lelkigondozáson túl, Pszichoterápia, 2009/2., p. 22.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

87

11_Joob_Mate_Embertars 2016.04.11. 10:13 Page 88

JOÓB MÁTÉ

A korai kereszténységben Jézus vezetését a püspökök és a papok vették át a helyi gyülekezetekben. Ez a vezetés jobb esetben természetesen csak közvetítést jelentett, hiszen Jézus magára a Lélekre bízta a vezetés feladatát: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (Jn 14,26). A Lélek általi vezetés valójában olyan esszenciája a lelkivezetői kapcsolatnak, amelyet minden lelkivezetői irányzat egységesen képvisel.

A lelkivezetés tradicionális formájának (két személy között megvalósuló hosszú távú kísérő kapcsolat) az eredete a sivatagi remeték életéhez és a monasztikus lelkiség kialakulásához köthető. Az előbbiek rövid példabeszédeikkel, a csend megélésének buzdításával és életpéldájukkal alapozták meg a keresztény lelkivezetés hagyományát. A monasztikus lelkiség pedig azokat a híveket igyekezett felkarolni, akik a keresztény gyülekezeti közösségekből kiszakadtak, és akiket a püspökök és a papok nem tudtak tovább vezetni.17 Az ő szerepüket az apátok vették át, és mint a közösség vezetői ők váltak a szerzetesek személyes lelkivezetőivé, fontos szerepet töltve be ezzel a közösség kohéziója szempontjából is. A legtöbb szerzetesrendben a lelkivezetés szervezetten, előírások szerint történt, amelyeket az egyes regulák rögzítettek.18 A kármelita hagyományban (Avilai Szent Teréz, Keresztes Szent János) a kontemplatív ima áll a lelkivezetés középpontjában. Napjainkban többek közt a Svédországban élő Wilfrid Stinissen kármelita szerzetes tett sokat azért, hogy a kontemplatív imára épülő lelkiség minél nagyobb teret kapjon a nyugati kereszténység modern hitgyakorlatában. Hazánkban leginkább a jezsuiták karolták fel a lelkivezetést, természetesen saját alapítójuk, Loyolai Szent Ignác gondolataira és alaposan kidolgozott lelkigyakorlataira támaszkodva. Az ő tanítása alapján végzett kontemplatív ima hazánkban elsősorban Jálics Ferenc lelkigyakorlatai és könyvei révén vált ismertté.

Bár a reformáció különböző irányzatai nagy hangsúlyt fektettek a személyes istenkapcsolatra és a Lélek általi vezetésre, a lelkivezetés tradicionális formája közel sem kapott olyan nagy hangsúlyt, feltehetően a monasztikus életforma hiánya, valamint a misztikával szemben a tan és az etika jelentőségének hangsúlyozása miatt. Milyen formában élt akkor tovább a lelkivezetés?

A teljesség igénye nélkül említhetjük meg a következőket: 1. A legjelentősebb vezetést maga a Szentírás adta, amely önmagában is tartalmaz kifejezetten lelkivezetői jellegű apostoli leveleket. Ide lehet még sorolni a különböző posztillásköteteket, amelyek évszázadokon át nagy jelentősséggel bírtak a szórványban élő közösségek számára.19 2. Az írott szövegekhez szorosan kapcsolódik a koráléneklés hagyománya, amely napjainkig is egyik jellegzetessége az evangélikus kegyességnek.

3. Természetesen az istentiszteletek igehirdetéseit is tekinthetjük egyfajta lelkivezetésnek.

4. Talán a mai társadalmi kontextusban különösnek tűnhet, de Luther a lelkivezetés egyik fontos színterének a családot jelölte meg. Kis káté című művében a családfőket (!) szólította meg, hogy viseljenek felelősséget az egész háznép hitbeli fejlődéséért.

17 T. MERTON: Lelkivezetés és elmélkedés, Márton Áron, Budapest, 1993, p. 8. n 18 P. ANNALA: Lännen kirkon hengellisyys, in S. HÄYRYNEN – H. KOTILA – O. VATANEN (szerk.): Spiritualiteetin käsikirja, i. m. p. 51. n 19 SZABÓ L.: Az igehirdetés atmoszférája, in SZABÓ L. – KORÁNYI A. – JOÓB M. – KENDEH-KRCHNNOPF P. (szerk.): Keresztmetszet, Teológiai Irodalmi Egyesület, Budapest, 1997, p. 6.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

88

11_Joob_Mate_Embertars 2016.04.11. 10:13 Page 89

A LÉLEK-ÁPOLÁS KÜLÖNBÖZŐ SZÍNTEREI

5. Végezetül a testvérek közötti beszélgetést és vigasztalást említhetjük meg. Ennek gyönyörű bibliai alapját Mária és Erzsébet történetében fedezhetjük fel, és Jézus egyedülálló ígéretében: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). A testvéri beszélgetés és vigasztalás kifejezés a Schmalkaldeni cikkek hitvallási iratban szerepel, ahol Luther az evangélium terjedésének lehetséges módjaival kapcsolatban a következőt fogalmazta meg: „Most újból visszatérhetünk az evangéliomra, amely nem egyféleképpen ád nekünk tanácsot és segítséget a bűn ellen. Isten kegyelme gazdagon árad: először a hirdetett igében, amelyben a bűnök bocsánata hirdettetik az egész világnak. Ez az evangélium igazi szolgálata. Második a keresztség, harmadik az oltári szentség, negyedik a kulcsok hatalma és a testvéri beszélgetés és a testvéri vigasztalás (per mutuum colloquium et consolationem fratrum).”20 Professzionális szinten a testvéri beszélgetés és vigasztalás a lelkigondozásban öltött testet, amelynek komoly hagyományai vannak a protestáns egyházakban. A lelkigondozás és a lelkivezetés sokszor kéz a kézben járnak, vagy egymást követik az igények mentén. A különbségtétel indokolt lehet, ha a segítségnyújtást minél árnyaltabban kívánjuk nyújtani és megélni.21 Ugyanakkor figyelemre méltó Owe Wikström svéd valláspszichológus gondolata, aki éppen a keresztény lelkigondozás kiüresedésétől tartva gondolja szükségesnek, hogy a lelkivezetés – elsősorban a tartalmi jellemzője – ne tűnjön el a lelkigondozói gyakorlatból.22 Végezetül szeretnék röviden kitérni arra a kérdésre, hogy vajon kinek van szüksége lelkivezetőre. Ha a fogalmat tágan értelmezzük, akkor valójában minden keresztény embernek szüksége van arra, hogy vezetve legyen a Lélek által. Mindannyiunk felelőssége, hogy ezt a belső igényt fenntartsuk, és megtaláljuk a megfelelő formákat ahhoz, hogy Lélek-ápolásban részesüljünk. Ehhez a magunk által régen kiválasztott formák biztonságot nyújthatnak, és a kontinuitás érzését adhatják, de ezek egész egyszerűen ki is üresedhetnek vagy kevésnek bizonyulhatnak a további növekedés szempontjából. Éppen ezért érdemes nyitottnak maradnunk a különböző formák iránt. A változtatás a növekedést szolgálhatja. A lényeg, hogy legyen olyan színtere a Lélek általi vezetettségünknek, ahol egyre jobban megtapasztalhatjuk a Szentlélek ajándékát; ahol egyre érzékenyebbé válhatunk Isten szavára és munkálkodására; ahol mélyíteni tudjuk a felelősségvállalásunkat életünk rendezéséért és életstílusunkért; ahol egyre mélyebben meg tudjuk élni önazonosságunkat; ahol megtanulhatjuk, hogy miként lehet a belső megmozdulásokat, irányulásokat („lelkeket”) megkülönböztetni; ahol magatartásunkat, viselkedésünket és elhatározásainkat folytonosan felül tudjuk vizsgálni és ki tudjuk értékelni a Jézushoz fűződő kapcsolatunk szempontjából; ahol megtanulunk mindent Istenen keresztül szemlélni.23 Ha ezt a felsorolást alaposan átgondoljuk, alig képzelhető el, hogy mindezt egyedül, embertársi kísérés és kontroll nélkül meg tudnánk tenni.

20 Konkordia könyv – Az evangélikus egyház hitvallási iratai II. kötet, Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, Budapest, 1957, p. 36. n 21 DEBRECENYI K. I. – NEMES Ö. – SZARKA M.: Lelkigondozás – lelkivezetés – szempontok a fogalmak tisztázásához, Embertárs, 2004/2., p. 152. n 22 O. WIKSTRÖM: Det bländande mörkret, i. m. n 23 DEBRECENYI K. I. – NEMES Ö. – SZARKA M.: Lelkigondozás – lelkivezetés, i. m. p. 153.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

89

11_Joob_Mate_Embertars 2016.04.11. 10:13 Page 90

JOÓB MÁTÉ

A lelkészek hivatásuknál fogva szinte folyamatosan ebben a kísérő, támogató és kontrollszerepben vannak. Éppen ezért nekik is szükségük van arra, hogy őket kísérjék, támogassák, hogy külső személy segítse a belső lelki folyamataikra való rátekintésüket.24 Ez fontos feltétele annak, hogy a lelkészek ne adminisztrátorok, szónokok vagy menedzserek legyenek a gyülekezeti közösségben, hanem valóban annak lelki vezetői. Ha csakugyan ez a szándék áll a középpontban, akkor a különböző karizmák szerint a lelkészek megélhetik változatos szolgálatukat, de mindezt már azzal a súlyponttal, hogy az elsődleges feladat nem más, mint a Lélek-ápolás különböző formáit felkínáló és azt a gyakorlatban is megvalósító lelkivezetés. Bár az imént azt hangsúlyoztam, hogy a lelkészek nem lehetnek mások, mint lelkivezetők, természetesen vannak úgynevezett hivatásos lelkivezetők, akik külön erre a szolgálati területre kaptak elhívást, és akik lelkivezetői képzésben is részesültek.25 Az ő segítségükkel folytatott Lélek-ápolás vitathatatlan előnye az éveken, akár évtizedeken át fenntartott kapcsolat, amelyben jól követhetők a lelki életben történő változások. Leginkább a havi rendszerességgel megvalósuló találkozások alkalmával pedig egy jól belátható időszakra lehet közösen is rátekinteni a kísérés folyamán.

Még egyetemista koromban néhány teológus társammal összefogva kerestük meg Scholz László nyugalmazott lelkészt, akit aztán havi rendszerességgel látogattuk meg, hogy beszélgessünk vele a lelkészi hivatásról. Meghatározó emlékként maradtak meg bennem ezek a találkozások. Azóta többször gondoltam arra, hogy milyen jó lenne, ha a nyugdíjas lelkészek felkarolnák ezt a szolgálati formát. Ma talán úgy mondanám: a lelkivezetés szolgálatát.

LELKIGYAKORLAT – SZÜKSÉGES LUXUS Ha valamelyik internetes keresőbe beírjuk a lelkigyakorlat kifejezést, számtalan oldallal találkozhatunk. Aki az utóbbi években ezt többször is megtette, szembesülhetett azzal, hogy egyre több lehetőség kínálkozik arra, hogy három vagy nyolc napra, de akár hosszabb időre is elvonuljunk, hogy kiszakadva a mindennapok nyüzsgéséből időnket és figyelmünket teljesen az Isten-kapcsolatnak szenteljük.

Néhány évvel ezelőtt történt, hogy egy ilyen személyes, néhány napos elvonulást követően beszélgettem egyik szerzetes ismerősömmel, akinek örömmel számoltam be a csendben töltött napok gazdagító tapasztalatáról. Jól emlékszem, hogy a luxus kifejezést használtam – gondolva elsősorban otthon maradt feleségemre és gyermekeimre –, mire ő azonnal válaszolt: ez nem luxus, hanem szükséges és természetes formája lelki életünk karbantartásának. Olyan ez, mint egy generáljavítás vagy egy tavaszi nagytakarítás. Ma már számomra is természetes, hogy bizonyos időközönként teljesen elvonuljak, de azért még bizonyos értelemben most is luxusnak tekintem. Szükséges luxusnak.

A lelkigyakorlatok a lelkivezetéshez hasonlóan vezetettek, de nem egy permanens, akár évtizedekig is eltartó kapcsolatra épülnek, hanem olyan, leginkább három-, nyolc- vagy harmincnapos időszakokra, ahol a személyes beszélgetések mellett nagy szerepe van

24 T. MERTON: Lelkivezetés és elmélkedés, i. m. p. 18. n 25 H. KOTILA: Miksi nyt on hengellisen ohjauksen aika?, in UŐ (szerk.): Hengellisen ohjauksen kirja, Kirjapaja, Helsinki, 2006, p. 112.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

90

11_Joob_Mate_Embertars 2016.04.11. 10:13 Page 91

A LÉLEK-ÁPOLÁS KÜLÖNBÖZŐ SZÍNTEREI

a Szentírás olvasásának – általában rövidebb szakaszok elmélyült tanulmányozásának – és a csendes imádságnak.26 A lelkigyakorlatok bibliai gyökerét leginkább a következő igékben fedezhetjük fel: „De miután Jézus elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre magányosan imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott” (Mt 14,23). „Az apostolok visszatértek Jézushoz, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk: »Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé.« [...] Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre magukban” (Mk 6,30–32). „A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben, mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete” (1Tim 4,7–8).

Ezekből a bibliai igékből is nyilvánvalóvá válhat, hogy a lelkigyakorlatok nem állnak szemben a közösségi hitgyakorlással, és természetesen nem is pótolhatják azt, hanem ezek sokkal inkább kiegészítik egymást, ahogy leginkább Jézus példájából megismerhettük. Ő az, aki figyelmezteti a tanítványokat a megállásra, a pihenésre és a töltekezésre. Nem elegendő a továbbadásban megtapasztalt töltekezés, az aktivitásból kiszakított csend. Az elsődleges töltekezésre is szükség van, hogy valamit tovább tudjunk adni, a csendre, hogy mi magunk aktivizálódjunk. Ezt a célt szolgálja az elvonulásban megvalósuló lelkigyakorlat.

A lelkigyakorlatok iránti növekvő érdeklődés következtében számos forma alakult ki, hogy ezek minél inkább le tudják fedni az igényeket. Ilyenek – a teljesség igénye nélkül – (1) az úgynevezett prédikált lelkigyakorlatok, amelyeknél a vezető egy-egy igehirdetésére épülnek a személyes csendek, a négyszemközti beszélgetések és a közösségi megosztások; (2) a személyesen kísért lelkigyakorlatok, amelyek gerincét az egyéni elmélkedés adja, valamint a vezetővel folytatott rövid beszélgetés; (3) a hivatástisztázó lelkigyakorlat, amikor az életszakasz egy nagyobb fordulópontján vonul el valaki; (4) de az utóbbi évtizedekben számos új forma is megjelent, mint például a bibliodrámára épülő lelkigyakorlat, a vándorló vagy éppen a csendmeditációs lelkigyakorlat, amelyben még intenzívebben élhetjük át a csendes imádság erejét. Úgy tűnik, hogy felgyorsult világunkban egyre nagyobb igény mutatkozik az ilyen jellegű elvonulásokra, hogy aztán ezek a tapasztalatok a rohanó hétköznapokra is gyümölcsözően hassanak.27 Kétségkívül igaz, hogy a lelkigyakorlat a lelkivezetés kifejezéshez hasonlóan idegenül cseng még számunkra. És ez akkor is igaz, ha annak célja és tartalma saját tradíciónkban is fellelhető. De vajon mi az, amitől valójában idegenkedünk? A Szentírás egyes szakaszainak elmélyült olvasásától? A csendtől, ahol kétségkívül saját zabolázatlan gondolataink is előtörnek? Vagy attól a néhány gondolattól, amelyet az a személy oszt meg velünk, aki talán járatosabb nálunk az elmélyült imádságban? Vagy a csendes napok kialakult gyakorlatát féltjük, ahol olyan kevés a csend és olyan sok a szó?

Számos északi és nyugat-európai evangélikus testvéregyházban már évtizedes hagyományra nyúlnak vissza a lelkigyakorlatok. Ezek megjelenése minden bizonnyal össze-

26 P. LEHTIÖ: Hengellinen ohjaus, in S. HÄYRYNEN – H. KOTILA – O. VATANEN (szerk.): Spiritualiteetin käsikirja, i. m. p. 290. n 27 SZABÓ L.: Bevezetés. Ne ajkam mondjon csak imát..., in UŐ (szerk.): Visszhang, Luther, Budapest, 2001, p. 8.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

91

11_Joob_Mate_Embertars 2016.04.11. 10:13 Page 92

JOÓB MÁTÉ

kapcsolható valamilyen hiány megélésével. Talán a csend és az elmélyült imaélet utáni vágy hívta életre és formálta a csendeshétvége-mozgalmat Finnországban, a vándorló lelkigyakorlatokat a svédországi vadstenai központtal vagy a különböző zarándoklatokat Németországban. E formák bizonyára azért is olyan közkedveltek, mert egészen mást nyújtanak a megszokotthoz képest. Megvan annak is a veszélye, hogy ezek a formák eltávolítanak a helyi gyülekezeti élettől, ha túl nagy szakadék tátong az intenzíven megélt lelkigyakorlatok és a gyülekezeti élet között. Rövid távon azonban minél nagyobb teret kellene engedni az ilyen jellegű kezdeményezéseknek, hogy egyre többen éljék át az intenzív, személyes Lélek-ápolás ajándékát, hogy ezt az igényt fenntartva megelevenítsék azokat a gyülekezeti, közösségi formákat, amelyek minden fáradságuk ellenére azt a célt szolgálják, hogy a hívek minél mélyebben töltekezhessenek Isten jelenlétében.28 ÖSSZEGZÉS Párhuzamban az első parancsolat lutheri magyarázatával, mely szerint amire szívünket hagyjuk és bízzuk, valójában az a mi istenünk, azaz mindannyiunknak van istene, nyugodtan megfogalmazhatjuk, hogy mindannyiunknak van spiritualitása. Sőt szűkítve a kört: keresztségünknél fogva hordozzuk a Lélek és egyben lelkünk spiritualitását. Így a kérdésünk valójában az, hogy a Lélek hogyan tud testté, tetté válni bennünk. Mit közvetítünk magunkból? Mit közvetítünk Istenből?

Az idők kezdetén Isten a maga képmására és hasonlatosságára teremtette az embert. Ez a hasonlatosság azonban elhomályosult. A paradicsomból való kiűzetés félelmet és szégyenérzetet eredményezett, de egyúttal az Isten közelségébe való csillapítatlan vágyakozást is. A teremtés alapján az ember Isten munkatársának volt szánva itt a földön, s a megváltás célja nem volt más, mint hogy Isten képe újból megjelenjen az emberben. Az ember a hit lehetőségéből az Istenhez hasonlóság felé halad. Luther ezt az egész életen át tartó folyamatot megistenülésnek nevezte (theosis, Vergöttlichung).29 Ez a folyamat nem különálló teljesítményekből, gyakorlatokból áll, sokkal inkább egy egész életünket átható változásról szól. Így a lelkigyakorlatokat vagy akár a lelkivezetői kapcsolatot tévedés lenne valamilyenfajta lelki edzésnek tekinteni. A cél nem más, mint hogy Isten arca kirajzolódjék rajtunk. Ehhez azonban szükséges a felfelé tekintés és a befelé fordulás mindazon csatornák segítségével, amelyek Isten-kapcsolatunk mélyülését szolgálják, hogy aztán Isten tekintetében megfürödve forduljunk embertársaink felé. Tapasztalatom szerint az ismert és ma is alkalmazott formák újraértelmezésére és megelevenítésére egyaránt szükségünk van, de azokra is, amelyek nem a mi hagyományainkhoz kötődnek a leginkább, de mindenképpen gazdagíthatják lelki életünk ápolását.

28 SZABÓ L.: A gyülekezetben végzett lelkigondozói munka alapvető kérdései, in UŐ (szerk.): A lelkigondozás órája, Teológiai Irodalmi Egyesület, Budapest, 2000, p. 37. A közeljövőben fog megjelenni két kézikönyv a Luther Kiadó gondozásában, melyek részletes leírást adnak a lelkivezetés és a lelkigyakorlatok különböző formáiról, teológiai hátterükről és gyakorlati lehetőségeikről. n 29 A. GHISELLI: Martti Lutherin perintö ja hengellinen ohjaus psykokirkon aikakaudella, in H. KOTILA (szerk.): Hengellisen ohjauksen kirja, i. m. p. 71.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

92

11_Joob_Mate_Embertars 2016.04.11. 10:13 Page 93

A LÉLEK-ÁPOLÁS KÜLÖNBÖZŐ SZÍNTEREI

Lehet, hogy a lelkivezetés és a lelkigyakorlatok felé vezető út még mindig túl hosszúnak és ismeretlennek tűnik. Ha azonban eszünkbe juttatjuk azt a számos imádságos és meditációs kötetet, amelyek az elmúlt húsz évben születtek, és amelyek az egyház működésének legkiemelkedőbb jelei közé tartoznak, akkor gazdag útravalót kaphatunk, hogy egyéni Lélek-ápolásunkat minél inkább elmélyítsük.

Mivel tanulmányomban alig szóltam a keleti kereszténység lelkiségi hagyományáról, hadd zárjam gondolataimat egy Szarovi Szerafim-idézettel: „Találd meg a békét önmagadban, és körülötted ezrek menekülnek meg.”

A szerző evangélikus lelkész, lelkigondozó, egyetemi docens (SE Mentálhigiéné Intézet) Máté Joób: The various scenes of cultivating the soul. An evangelistic approach of the notions of spirituality, spiritual direction and spiritual exercise. The present study addresses the notions of spirituality, spiritual direction and spiritual exercise within the context of a given theological tradition. Spirituality is an interdenominational, interreligious expression, and one that has become very trendy in the past few decades. Although its origins are to be found within Christian theology, nowadays this is the area where it has been handled with the most restraint. Maybe it has become too much of a collective term. This is precisely the reason why we try to draw up an interpretation that also considers the Christian tradition and, within it, a given denomination. The notions of spiritual direction and spiritual exercise only sound strange within Protestant theology. It is our conviction, however, that the aims and content of these two notions can also be found in the Protestant tradition, irrespectively of different forms and contexts. It is always relevant to reflect on the above notions and the ever-changing content behind them. This, in the present study, is done in a personal tone, with the help of the theology of pastoral counselling and lutheran theology.

Keywords: spirituality, spiritual direction, spiritual exercise, Lutheran.

EMBERTÁRS 2016 / 1.

93

12_Recenzio_Embertars 2016.04.10. 17:55 Page 94

Az Embertárs könyvespolca – Nem csak lelkigondozóknak ISTEN TERÁPIÁJÁRÓL Az Anonim Alkoholisták (és más önsegítő csoportok) tizenkét lépéses, spirituális programjának tizenegyedik lépése a felépülő szenvedélybetegtől azt várja el, hogy képes legyen ima és meditáció útján tudatos kapcsolatot kialakítani a saját felfogású Istenével. A tapasztalat azt mutatja, hogy ennek a lépésnek a sikerességétől függ a józanság minősége, az, hogy a puszta szermentességen túl sikerül-e elérni az úgynevezett érzelmi józanságot. De honnan lehet tudni, hogy sikeres a lépés megtétele? Egyáltalán: mit jelent egy felépülő szenvedélybeteg számára az ima és a meditáció? Van-e módszer, amely sikerre vezet? Az AA egyik alapító atyja, Bill W. sokéves józanság és „némi spirituális tapasztalat” után jött rá arra, hogy érzelmileg nem józan, nem sikerült elérnie a teljes belső szabadságot, „hiába mondja el óránként Szent Ferenc imáját”.

Az Isten terápiája és a szenvedélybetegségek című könyv szerzője, Tom S. több évtizedes AA-s tapasztalat után találkozott az 1980-as évek elején Thomas Keatinggel (Thomas atyával), a világszerte ismert spirituális tanítóval, aki képzéseket tartott tizenkét lépéses csoportoknak az általa kidolgozott középpontba vezető imáról, amely egyik formája, eszköze lehet a tizenegyedik lépés elmélyült gyakorlásának.

Tom S. 2000 és 2008 között jó néhány beszélgetést folytatott Thomas atyával az AA tizenkét lépéses programjáról. Ezek a beszélgetések képezik a kötet első részét, amelyben a kérdező szerepét betöltő Tom S. veti fel az egyes lépések kulcsproblémáit, és Thomas atya fejti ki a velük kapcsolatos gondolatait. A spirituális tanító számtalan – az egyes lépéseknél rendszeresen visszatérő – gondolata közül talán a legfontosabb a következőkben foglalható össze: gyermekkorunk első napjaitól arra törekszünk, hogy kielégítsük ösztönös szükségleteinket, amelyek a biztonsággal, a szeretettel és a hatalommal (kontrollálással) kapcsolatosak. Amennyiben ezek a késztetések, „érzelmi programok” felnőttkorban is uralják az embert, és kielégítetlenségük fájdalmat, unalmat, depressziót okoz, könnyen eshetünk valamilyen szenvedélybetegségbe. Az ilyen ember arra törekszik, hogy „korlátlan boldogságot találjon rendkívül korlátozott dolgokban”, mondja Thomas atya. A tizenkét lépés érett követőjének viszont része lehet az érzelmi programoktól való megszabadulás spirituális tapasztalatában és ezáltal az érzelmi józanság elérésében.

A kötetben értelemszerűen kiemelt szerep jut a tizenegyedik lépés végiggondolásának, az ima és a meditáció fogalmakat itt értelmezik. Az ima, az imádság Thomas atya szerint lényegét tekintve nem más, mint Istenhez fűződő viszony, amely a kezdeti tapogatózó, félénk szakaszától eljut az elkötelezett barátsághoz. Ez a „barátság” aztán képes megmozdítani „az emberi természet bensőbb képességeit, az intuíciót és a spirituális akaratot”.

A meditáció az atya értelmezésében nem a keresztény hagyományban kialakult diszkurzív elmélkedést jelenti, nem figyelemösszpontosítást, inkább kontemplációt, „Isten jelenlétében való elnyugvást, amely túlnyúlik az érzéseken, a konkrét akarati aktusokon és a fogalmakon”, és ebben az állapotban „Isten elsősorban nem beszél hozzánk, hanem átölel minket”. A tizenegyedik lépés céljáról kifejtett gondolatok elmélyült magyarázatát adják egy EMBERTÁRS 2016 / 1.

94

12_Recenzio_Embertars 2016.04.10. 17:55 Page 95

AZ EMBERTÁRS KÖNYVESPOLCA

AA-s fogalomnak, a „spirituális ébredésnek”, amely a lépések megtételének eredményeként érhető el. Thomas atya szerint a tudattalanba száműzött negatív érzelmi anyag felszabadítása, kiürítése nyitja meg az utat az „isteni bennlakozás” tudatosítása előtt, és ez a tudatosság mutatja meg, merre található az igazi boldogság. Vagyis a tudattalanunkban rejtőző negatív tartalmak megismerése, kiürítése teszi lehetővé, hogy Isten „elvégezze a terápiát”.

Nagyon leegyszerűsítve ez volna a címben jelzett „Isten terápiája” kifejezés értelme.

A kötet második részének címe: A lépések mélyebb gyakorlása. Nem csak az alapító atyát, Bill W.-t fogta el az aggodalom sokévi józanság után, hogy valami nem sikerült tökéletesen. Rajta kívül ma is sok felépülő keresi a „mélyebb”, alaposabb utat a lelki béke, a belső erőforrás megtalálásához, vagyis a spirituális ébredéshez. A könyv második részének beszélgetésében Thomas atya részletesen megismertet bennünket a lectio divina módszerével. Ez nem más, mint a Szentírás olvasásának régi, speciális gyakorlata, amely által például a szerzetesek Istennel való közvetlen, személyes kapcsolatot élnek át. Ennek „világi” lehetőségéről is beszélget Thomas atya és Tom S. Mindehhez elengedhetetlen az a kicsit merész gondolat, amelyet tulajdonképpen megelőlegez Thomas atya, hogy tudniillik az AA úgynevezett Nagykönyve és különösen a tizenkét lépés szövege sugalmazott „bölcsességi irodalom”, mivel az Anonim Alkoholisták mozgalma spirituális hagyományt testesít meg.

A függelékben Bill W. említett írásán kívül található még egy egészen konkrét útmutató a középpontba vezető ima módszeréről azok számára, akik a tizenkét lépéses program során élni szeretnének vele.

A kötetet a fordító, Görföl Tibor írása zárja Az emberiség egysége és a megváltás, Thomas Keating szellemi világa címmel. A tanulmány a többi között történeti áttekintést ad a középpontba vezető ima gyakorlatának, elvi hátterének kialakulásáról, valamint arról, hogyan járult hozzá Thomas Keating – a keleti spiritualitással kialakított intenzív kapcsolatát felhasználva –, hogy a kereszténység kontemplatív hagyománya még szélesebb körben megismerhetővé és vonzóvá vált.

(Thomas Keating és Tom S.: Isten terápiája és a szenvedélybetegségek – A középpontba vezető ima és a tizenkét lépés, Ursus Libris, Budapest, 2014) Gremsperger László

EMBERTÁRS 2016 / 1.

95

12_Recenzio_Embertars 2016.04.10. 17:55 Page 96

Jó halál és jó halál? ƵĚĂƉĞƐƟ ^njĞŶƚ

&ĞƌĞŶĐ <ſƌŚĄnj

WĄƌďĞƐnjĠĚ ,ĄnjĂ

>ŽLJŽůĂ ĂĨĠďĂŶ

Má Március 22 18h 22.

ƐnjŬƂnjƂŬ ĠƐ Ănj ĠůĞƚ͘

ďĞƺůƚĞƚĞƩ ŝĚĞŝŐůĞŶĞƐ ĠƐ ǀĠŐůĞŐĞƐ ĞƐnjŬƂnjƂƐ

ŬĞnjĞůĠƐ ũĞůĞŶĞ͕ ũƂǀƅũĞ ĠƐ ĞƟŬĂŝ ŬĠƌĚĠƐĞŝ

Április Áp 26. 18h

'ĠƉ ĠƐ ŚĂůĄů͘

ƟŬĂŝ ŵĞŐŬƂnjĞůşƚĠƐĞŬ ƵƌſƉĄďĂŶ ĠƐ Ă ǀŝůĄŐďĂŶ

Május Má 12. 18h

^ŽƌŽnjĂƚnjĄƌſ ŬĞƌĞŬĂƐnjƚĂůͲďĞƐnjĠůŐĞƚĠƐ

XIV. ÉVFOLYAM 1. SZ ÁM – 2016 / MÁRCIUS

Bor2016-01_Embertars 2016.04.10. 17:53 Page 1

„Az elmúlt negyedszázad alatt úgy váltunk internautává, hogy szinte észre sem vettük. A világháló közben egyre jobban meghatározta életünket, áldásaival és negatív hatásaival egyaránt. Megkerülhetetlen kötelességünk, hogy ezeket számba vegyük. […] három szempontból szeretnék a net kihívásaihoz közeledni. Az első kissé elméleti: arra keresnék választ, hogyan is definiálható az az univerzum, amely a net révén született. A második kérdéscsoportban a világháló életünkre és emberképünkre gyakorolt hatását próbálom felvázolni. Végül a harmadikban az internetes kultúra etikai és spirituális vonatkozásainak egy egyszerű, mégis lényeges kulcsfogalmára, a tudatosságra szeretném irányítani a figyelmet…”

(Bartók Tibor SJ: A világháló kihívásai és a válaszkeresés lehetőségei)

„Életútjának egy meghatározó szakaszában lehettem kísérője egy kedves, nagyon idős bácsinak, akinek a lelkigondozása során szerzett élményeket, tapasztalatokat, összegyűjtött elméleti ismereteket szeretném bemutatni tanulmányomban, melyek a halálfélelemmel szemben alkalmazott elhárító mechanizmusokra és az ezekkel kapcsolatos szimbolikus nyelvhasználatra vonatkoznak.”

(Kudor-Borsos Ildikó:„Féltem ezt a nemzetet... igaz, még van időm, de akkor is” Halálfélelem, projekció és szimbolikus nyelvhasználat egy lelkigondozás tükrében)

EM BER ARS ÖKUMENIKUS LELKIGONDOZÓI ÉS MENTÁLHIGIÉNÉS FOLYÓIRAT

Ami összeköt és ami elválaszt BARTÓK TIB OR SJ

A világháló kihívásai és a válaszkeresés lehetőségei

3

G I O VA N N I C U C C I S J

Az internetes kapcsolatok – Mindig kapcsolódva vagy mindig egyedül?

15

SIMON GABRIELLA

„A középkorról alkotott képünk gyakran árnyalatlan. Nem utolsósorban azért, mivel gyakran újkori gondolkodásunkat, fogalmiságunkat használjuk, amikor meg kívánjuk érteni a prekapitalista társadalmakban élt ember mentalitását, gondolkodásának mikéntjét, cselekvésének mozgatórugóját. Így azonban saját szemléletünket – nem egy esetben előítéleteinket – vetítjük rá a vizsgálni kívánt jelenségekre. Csak az adott kor világképének, nyelviségét és intézményi struktúráját is magában foglaló »szimbolikus univerzumának« feltérképezése után tehetünk kísérletet arra, hogy értelmezzük az emberi cselekvést vagy egy mozgalom működését, létrejöttének okát. Különösen igaz ez, ha egy alternatív középkori nőmozgalom áll érdeklődésünk középpontjában.”

(Kertai-Szabó Ildikó: Középkori útkeresők – A beginamozgalom jelensége és jellemzői)

Online mentálhigiénés tanácsadás – Szakirányú továbbképzés a Károli-egyetemen

30

„A személyes jelenlét kiválthatatlan” – Grezsa Ferenc pszichiáter óvatosságra int, de optimista

37

Az internet mint intimitáskeresés – Beszélgetés Jacques Arènes pszichoanalitikussal, a Lille-i Katolikus Egyetem tanárával

44

KUD OR-B ORSOS ILDIKÓ

„Féltem ezt a nemzetet... igaz, még van időm, de akkor is” – Halálfélelem, projekció és szimbolikus nyelvhasználat egy lelkigondozás tükrében

58

K E R TA I - S Z A B Ó I L D I K Ó

EM BER ÁRS

Középkori útkeresők – A beginamozgalom jelensége és jellemzői

72

J O Ó B M ÁT É

A Lélek-ápolás különböző színterei – Kísérlet a spiritualitás, a lelkivezetés és a lelkigyakorlat fogalmainak evangélikus megközelítésére

81

Ára 980 Ft (előfizetőknek 890 Ft) HU ISSN 1785-0436 1 6 0 0 1

Jezsuita Kiadó

2016 / 1 9 771785

043001