A KHCB földszintjének felújítása 2012. november 13 – 2013. március 28.
Régi lobby (1992-2012)
Új lobby (2013)
ELŐKÉSZÜLETEK 2012. október 19.
A
A szálloda felújítási munkálatainak hivatalos megkezdése előtt egyes részlegeknek már elő kellett készülnie. A -1-en a HK iroda mellett kialakított helyiségben talált új otthonra a biztonsági szolgálat. Amint kiköltöztek, az IT-s fiúk máris birtokba vették a terepet és kiszerelték a kábeleket. Vezetőink is felkészültek minden eshetőségre! :) A precíz óriástáblázatok segítségével könnyen (!) átláthatók a felújítás szakaszai.
ELKEZDŐDÖTT!!! 2012. november 13.
Az első, a vendégteret is érintő munkálatok megkezdődtek. Gipszkartonfalat húztak fel a Télikert és a Giardino Étterem közé – hermetikusan lezárva az első építkezési fázis területét. Ezzel minimálisra csökkentve a munkálatok által okozott kellemetlenségeket – semmi nem látható - csak hallható!
FOLYTATÓDIK A BONTÁS 2012. november 14.
A fal mögött intenzíven zajlott a bontás. A Giardino Étterem legendás pálmafája is darabjaira hullott… Igazgató úr megjegyezte, hogy hazaviszi emlékbe a ’kedvenc’ pálmaleveleket!:) December 8-áig, három héten át működött még a földszinten az étterem. A Lobby Lounge is étteremmé alakult, a szálloda hallja pedig átmenetileg helyet adott a Lobby Lounge vendégeinek is – mostantól itt is kávézhatnak, teázhatnak, sütizhetnek. A zongora is kiköltözött a hallba.
AZ ÜZLETSOR VÉGNAPJAI… 2012. november 15.
Építkezési területté vált az üzletsor - az összes bérlőnek ki kellett költöznie. Pár nap alatt lebontották a boltokat. A lobby és az árkád közé is gipszkartonfalat építettek, felülről is befedték gipszkartonnal ezt a területet.
A TÉLIKERT ÁTALAKULÁSA 2012. november 16.
A harmadik nap végén már rá se lehetett ismerni az étteremre - felszedték a padlóburkolatot, a padlószőnyeget, eltávolították a „fémkalitkát”. Csak a narancssárga oszlop maradt meg középen! Párhuzamosan folytak a munkálatok az üzletsoron, két nap alatt felülről is lezárták a folyosót gipszkartonnal.
AZ ÜZLETSORON IS LÁTVÁNYOS A BONTÁS 2012. november 19.
Mindennapos látvány, hogy konténerek állnak a szálloda előtt - ezekbe kerül a felhalmozódott rengeteg fém és egyéb törmelék.
AZ ÉTTEREM 2012. november 20.
Egy héttel a felújítás hivatalos megkezdése után így nézett ki az étterem… Folytatódott a meglévő gépészeti és elektromos rendszerek bontása. Az egykori service bar látványos változásokon esett át…
RAKLAPNYI CEMENTESZSÁK ÉRKEZETT 2012. november 23.
Jól jött minden segítő kéz, amikor egyszerre nagy mennyiségű építőanyag érkezett be a házba!:)
BÚTORVÁLOGATÁS 2012. november 24. Maria Vafiadis, a belsőépítészünk is jelen volt a földszinti egységek leendő bútorainak kiválasztásakor. A tulajdonosok képviselői, Frischknecht és Katzameyer urak, valamint Duncan O’Rourke (a Kempinski Chief Operating Officer-e – az operatív működésért felelő vezető) személyesen tesztelték az asztalokat és az étkészletet, tányérokat.
MINTABÚTOROK ÉRKEZTEK! 2012. november 28.
„Amit Ön hall, az a megújulás hangja…” – ez a szellemes felirat tájékoztatta a vendégeket a lobbyt leválasztó gipszkarton fal mögött zajló munkálatokról. Mintabútorok érkeztek a házba – elsőként a Business Center előtti folyosón próbálhatták ki őket a vendégeink.
A SZEMÉLYZETI OSZTÁLY IRODÁJA 2012. december 5.
Pár nap leforgása alatt a személyzeti irodát betonfalig lebontották, teljesen felismerhetetlenné vált – csak a barackrózsaszín falak emlékeztettek az eredeti helyiség hangulatára. Csidei Balázs és csapata a harmadik emelet két ablakos (!) szobájába (300 és 302) költözött.
KARÁCSONYI DEKORÁCIÓ 2012. december 7.
Idén a karácsonyi dekoráció is formabontó volt: az első emeleti Corvinus Salonban a plafonról lógott le a karácsonyfa! Azt szimbolizálta, hogy a házban is jó pár dolog a feje tetején állt. A lobbyt ékesítő óriás fa körül pedig zavartalanul zajlott a felújítás…
ÚJABB KÖLTÖZÉSEK… 2012. december 8.
A szobafoglaláson dolgozó kolléganők kénytelenek voltak új iroda után nézni – ők is a harmadik emeletre költöztek. Nagy örömmel vették birtokba a parkra néző ablakkal ellátott szobát. Az étterem felköltözött a földszintről az első emeletre – ezentúl a szalon oldalon reggeliznek, ebédelnek és vacsoráznak a vendégek. Kávézni, teázni és sütizni a Corvinus Salonban is lehet.
A KÖVETKEZŐ FÁZIS 2012. december 10.
A következő fázisban a kiürített, az emeletre felkötözött néhai Lobby Lounge építkezési területté vált – így már a Giardino teljes területén zajlottak a bontási munkálatok.
ÚJABB SZÁLLÍTMÁNY 2012. december 12.
Óriási áruszállító kamionok érkeztek december 12-én a szálloda elé – meghozták az új kőburkolatot. A teherautók látványa éppúgy megszokottá vált a Miatyánk utcában, akárcsak az építési törmelékkel telerakott konténereké. Szakértő csapat teszteli az új bútorokat: a próbaterítéket személyesen Bootsma úr helyezi el a mintaasztalon.
ÚJRABURKOLT OSZLOPOK 2012. december 14.
A második emeleti SPA folyosó kőoszlopai új burkolatot kaptak – a gyönyörű sötétbarna faborítás az új design része. A későbbiek során az első emelet oszlopai ugyanilyen „új ruhát” kapnak majd. Addig a múlt és a jövő egyidőben látható a folyosókon!
KOLLÉGÁK 2012. december 17.
Kollégáink a legzajosabb felújítási munkálatok alatt töretlenül mosolyogva fogadták a vendégeket. A concierge pult elé gipszkarton fal került – ez választotta le a lobbynak azt a részét, ami a napokban szintén munkaterületté vált. Átmenetileg egyre kisebb lett az a terület, ahol a megszokott, régi mederben folyhatott a munka.
MEGLEPETÉS 1992-BŐL 2012. december 18.
Az étterem falán egy 20 évvel ezelőtt felhelyezett Kempinski plakát bukkant fel a bontásnál. Mielőtt újrafestik a falakat, rákerült egy 2013-ban készült poszter az utókornak!:) Az étterem átépítése rohamos léptekben haladt, a gépészeti és villanyszerelési munkálatok befejezése után az álmennyezet építésére került sor.
KARÁCSONYI ÜNNEPEK 2012. december 23 – 2013. január 2.
A két ünnep között - három nap kivételével - az építkezésen dolgozó munkások szabadságon voltak. Ekkor főként kevéssé zajos és poros munkafolyamatokra került sor: az új fűtés-hűtés-szellőző és víz-csatorna rendszerek, és az új erős- és gyengeáramú rendszerek és a sprinkler rendszer kiépítése. Mindenki azon igyekezett, hogy az ünnepeket nálunk töltő vendégek minél kevesebb kellemetlenséget tapasztaljanak. A szilveszteri gálavacsora 2012-ben is remekül sikerült.
ÚJ ÉV – ÚJ RECEPCIÓS PULT 2013. január 2.
20 év után ismét üres a recepció és concierge hosszú pultja – átmenetileg az első emeletre költöztek fel a kollégák. Az ideiglenes pultokat a készülő új lobby és vendéglátó egységek látványképei díszítették.
ÁTALAKULT A LOBBY... 2013. január 3.
A recepció költözése után feltűnő változásokra került sor a lobbyban – immár ez a rész is építkezési területté vált... A négy vendéglift helyett csak kettő üzemelt, gipszkarton falakat és ponyvákat helyeztek a lezárt területek köré. Eközben a vendégek többé-kevésbé zavartalanul jöttek-mentek a szállodában.
ELKEZDŐDÖTT A BÁR ÉPÍTÉSE... 2013. január 4.
Igen mozgalmas volt az első januári hét – elkezdődött egy újabb építkezési fázis, melynek keretén belül a régi bankettlépcső melletti terület bontásával megtették az első lépéseket a bár kialakításához. Ezek a munkálatok igen zajosak voltak, sok porral jártak... Lebontották a bár területén meglévő gipszkarton falakat és álmennyezetet, padlóburkolatot és az elektromos-gépészeti rendszereket.
ÉS FOLYTATÓDOTT ... 2013. január 7.
A fekete bankettlépcső bontását egy önjáró hidarulikus bontókalapáccsal végezték - a leendő bár helyén. Az új fehér fémlépcső helye pár méterrel arrébb került. A betonbontás hangjai igen átütőek voltak...
A BACKOFFICE ÉS KÖRNYÉKE... 2013. január 8.
Sinay Gábornak költöznie kellett, miután a backoffice is kiürítésre került – már csak munkavédelmi felszerelésben léphetett be a volt irodájába.
A SZÁLLODA KÖRÜLI MUNKÁLATOK 2013. január 10.
Nem kis munkával elbontották a ház előtti (jobb oldali) beton virágágyást. A helyére egy szobor kerül majd. A tervek szerint a főbejárattól balra lévő részen épül a bár terasza.
A LOBBY ... 2013. január 11.
Lady in red-jeink az immáron leszűkített alapterületű, zajos, poros lobbyban kedvesen mosolyogva, készségesen igazították útba a vendégeket a gipszkarton falak útvesztőjében. Az étteremben már a padlóburkoláshoz készítették elő az aljzatbetont.
ÚJ BURKOLATOK 2013. január 14.
A promenád sötétbarna fal- és mennyezeti burkolata is elkészült. Az étteremben elkezdték lerakni a padlólapokat és ezzel párhuzamosan a falak csempézésére került sor.
LOBBY – A FALON TÚLRÓL 2013. január 18.
A lobby gipszkarton falon túli részén sokat haladtak a munkálatok, kialakulóban van a bár területe.
THE LIVING ROOM 2013. január 22.
Naponta látványos változásoknak lehettünk szemtanúi a korábbi Lobby Lounge helyén: beállították az első bútorokat a szálloda „The Living Room”-nak keresztelt kávézójába. A polcrendszer közepén látható már a kandalló helye.
AZ ÉTTEREM 2013. január 23.
Pár nap alatt befejeződött a padlóburkolás az étteremben – részben parketta, részben kerámia padlólap került az aljzatbetonra. A fantasztikus amerikai grillsütő és a hidegérlelő hűtővitrin helye kialakításra került.
A BÁR 2013. január 28.
A két Zoltán szinte folyamatos kapcsolatban volt egymással a felújítás egész időtartama alatt. A lobby még abszolút munkaterület volt, de a főbejárattól balra lévő sarokban a leendő bár körvonalai már kezdtek kirajzolódni.
BÚTOROK AZ ÉTTEREMBEN 2013. január 31.
A Lobb A Lobby Lounge bezárása miatt az első emeleti Corvinus Salonba költözött hangulatos kávézónkat nagyon megkedvelték a vendégek, sok pozitív visszajelzést kaptunk. Az étteremben időközben elkészültek a fa pultok és megérkeztek a polcrendszer elemei. A
A PROMENÁD 2013. február 6.
Megújult a szálloda Fashion Street felőli bejárata. A Promenádon látványos volt az előrehaladás – pár nap alatt lerakták a mozaik padlóburkolatot.
AZ ÉTTEREM BERENDEZÉSE 2013. február 8.
Elkész
Lépésről lépésre helyére került az étterem bútorzata, beépítették a grillsütőt és a hűtővitrint. Eltakarták az egyetlen mementóként eddig megmaradt narancssárga oszlopot a volt Télikert közepén, tükrös burkolatot kapott a köré helyezett fal.
A LOBBY 2013. február 11.
Változatos képet mutatott a hotel lobbyja – a NOBU Étterem felőli rész már szinte elkészült. A főbejáratra fóliák kerültek, akárcsak a homlokzat üvegpaneljeire, hogy az utcáról elzárják a belátást a hallba. A leendő bár fölé elkezdték kialakítani Bootsma úr új irodáját.
A LOBBY EGYIK RÉSZE ELKÉSZÜLT 2013. február 18.
Örömmel vették birtokba a Bell Service és a Guest Relations részlegeken dolgozó kollégák az új lobby elsőként átadott területét. A felújítás ezen szakasza alatt a főbejáratot lezárták és vendégeink csak a NOBU Étterem Bécsi utca felőli bejáratán át közelíthették meg a szállodát. Itt kerül sor az érkező csoportok fogadására – esetenként welcome itallal.
ZAJOS MUNKÁK... 2013. február 19.
Nem kis kihívást jelentett megoldani, hogy a felújítás ideje alatt a házban tartózkodó csoportok fontosabb meetingjei alatt a hangos munkálatok szüneteljenek. Az építkezésen dolgozó nemzetközi csapatot rajzos feliratokkal tájékoztatták a „fúrásmentes” időszakokról. Bootsma úr leendő irodájára kis hajóablak került.
AZ UTOLSÓ ELŐTTI SIMÍTÁSOK 2013. február 22.
Elérkezett a pillanat, amikor a Promenádon és a Bisztróban végeztek a kivitelezési munkálatokkal – de hátra volt még többek között a bútorok elrendezése, a gépek beüzemelése és a dekorációk elhelyezése... És egy nagytakarítás.
ELKÉSZÜLT! 2013. március 4.
Elkészült a Promenád, az ÉS Bisztró és a The Living Room! A polcok és falak még üresek, a kiegészítők, dísztárgyak és a festmények csak az elkövetkező napokban kerültek a helyükre.
PROMENÁD ÉS LOBBY 2013. március 5.
Az átépítés két kulcsfontosságú Zoltánja - a frissen felszerelt lámpák tesztelése után - pár percre megpihent a Promenád egyik kényelmes kanapéján. Beállították már az egyik recepciós pultot, az első vendégek örömmel avatták fel.
LOBBY ÉS A BÁR 2013. március 6.
A lobbyban beépítették az impozáns lépcsőfeljárót és a 3000 led lámpa által megvilágított falpanelek is a helyükre kerültek.
ÉS... 2013. március 8. Utolsó simítások az ÉS Bisztróban. Felkerült a táblára a reggeli melegételek választéka, megterítették az asztalokat – hamarosan jöhetnek a vendégek!
TRÉNINGEK ÉS BEJÁRÁSOK 2013. március 18. Főszakácsunk, Roland, bemutatta az értékesítésen dolgozó kollégáknak a megújult reggeli-koncepciót az ÉS Bisztróban. A vezetőség továbbra is folyamatosan ellenőrizte az építkezés haladását az utolsó befejezendő területeken.
BÁR ÉS LOBBY 2013. március 19.
Helyére került a bárpult és a középen álló oszlop megkapta végső aranyszínű burkolatát. A lobbyban váltakozva lerakott fehér és sötétbarna padlólap csíkok a zongora billentyűire emlékeztetnek a belsőépítész ezzel utal a híres magyar zeneművészekre és a zene fontosságára hazánkban.
UTOLSÓ SIMÍTÁSOK A LOBBYBAN 2013. március 25.
Néhány nappal az átadás előtt már az utolsó simításokat végezték a lobbyban - felkerültek a hátulról megvilágított akril panelek és a perforált fém díszítőelemek.
THE LIVING ROOM & ÉS BISZTRÓ 2013. március 26.
Nagyrészt elnyerték végleges helyüket a dekorációk a The Living Roomban és a Bisztróban - már csak néhány lámpa és falra festett betű hiányzik...
ÁTADTÁK A LOBBYT! 2013. március 28. Visszatérhettek végre a front office-os kollégák és a vendégek a felújított hotel lobbyba. A különleges építészeti elemeket kiegészítő impozáns virágkompozíció fogadja a forgóajtón belépőket.
BLUE FOX THE BAR 2013. április 3.
A nyitás előtti napokban tréningeket tartottak a kék rókáról elnevezett Blue Fox The Barban. A bárpult mintázatát a szódásüveg fémhálója ihlette. A bár hivatalos megnyitójával - mindannyiunk legnagyobb örömére - lezárult a felújítás több, mint öt hónapos időszaka.
AZ ELKÉSZÜLT FÖLDSZINT HIVATALOS FOTÓI 2013. április
EZÚTON IS KÖSZÖNÖM MINDEN KEDVES KOLLÉGÁNAK A FELÚJÍTÁS IDEJE ALATT TANÚSÍTOTT LELKES HOZZÁÁLLÁSÁT ÉS KITARTÓ MUNKÁJÁT ! EMILE BOOTSMA VEZÉRIGAZGATÓ