Emlékezet. 56-an ’56-ról by Borbala Kovats

EMLÉKEZET 56-an ’56-ról M AG YA R F E S T Ő K TÁ R S A S ÁG A • K A P O S VÁ R , VA S Z A RY K É P TÁ R , 2 016 .

EMLÉKEZET

56-an ’56-ról

A MAGYAR FESTŐK TÁRSASÁGA ÉS A VASZARY KÉPTÁR KÖZÖS KIÁLLÍTÁSA Kaposvár, 2016. október 21 – december 4.

Géger Melinda:

EMLÉKEZET. 56-an ’56-ról A Vaszary Képtár és a Magyar Festők Társasága közös kiállítása

Az 1956-os forradalom az ország 20. századi történelmének kiemelkedő pillanatai közé tartozik. A megmozdulás néhány hetének eseményei a társadalmat érintő változások lehetőségét, az itt élők sorsának jobbra fordulását ígérték. A világban nagy visszhangot kiváltó forradalom, majd annak elfojtása az egész nemzetet érintő súlyos megrázkódtatás, igazi trauma volt. A résztvevők illetve az áldozatok a teljes magyar társadalmat reprezentálták. 1956 aktuális pillanatait, eseményeit viszonylag kevés mű őrzi, amiben nagy része volt a forradalom leverése után ismét hatalomra kerülő, orosz típusú diktatúra kultúrpolitikájának. A Kádár-rendszer mindent megtett, hogy kiirtsa a szabadságért folytatott küzdelem emlékét. A történtekről nyilvánosan nem lehetett beszélni, az események csak az itthon maradt vagy külföldre menekült résztvevőik tudatában élhettek tovább. Köztudomású, hogy a gyorsan ellobbanó forradalom emlékét a kezdeti évek terrorját követően szinte tabu-szerű

csend vette körül. Az 1957 tavaszán megrendezett Tavaszi Tárlat kiállításon Mihályfi Ernő, a Kádár rendszer egyik kultúrpolitikusa maga lepődik meg a forradalomról szóló alkotások elmaradásán. Megmagyarázhatatlan számára, hogy „a közelmúltbeli megrázó élmények az alkotó és kiállító művészeket nem érintették meg.” Szemadám György festőművész személyes hangú visszaemlékezésében utal a kollektív amnézia indokára: „Felmenőink körében a túlélés egyik záloga a felejtés (és felejtetés!) volt.” Sümegi György művészettörténész, a téma kutatója szerint ma nagyjából 1500 műalkotás képezi ’56 képtárát. Alkotóik az egyidejűleg elkészült rajzok és festmények meglétét is titokban tartották, és bár megsemmisíteni többségében nem akarták, elrejtették azokat. A Kádár korszakban született, forradalomhoz kapcsolható képzőművészeti alkotások sajátos rejtjel-képek. Nyilvánosság előtt nem szerepelhettek, lényegében publikálhatatlanok voltak. Amennyiben kiállításra kerültek, címükben legfeljebb

csak utalást tehetett a művész a kép valódi jelentéstartalmára. Az elhallgattatás ellenére 1956 emléke búvópatakszerűen mégis tovább élt. Több mint 30 év és egy rendszerváltás után ismét szabadon lehet beszélni a forradalomról. Ez idő alatt számos olyan mű – köztük nagy hatású köztéri alkotás – született, amely ’56 pillanatait, eseményeit idézi fel könyvekben, dokumentum- és mozifilmekben, konferenciákon és évfordulós megemlékezéseken. Az eseményektől időben egyre távolabbra kerülve az ünneplésben megjelennek a kultusszá válás mozzanatai. A történetek szertartásszerű, rituális felidézése, az ismétlés gesztusa, az interpretáció kanonizálása, a balladisztikus elemek, a mártírium és az áldozathozatal motívumának felerősödése egy szakralizációs folyamat eredménye, melynek kikristályosodása a mi életünkben zajlik. Eredményeként 1956 dicső és egyben fájdalmas élménye elfoglalja a kollektív emlékezetben és a magyar történelemben az 1848-49-hez méltó, fontos

helyét. „A kép csak illusztráció ahhoz a történethez, amit majd egyszer megír a megszelídült emlékezet.” – összegezte e folyamatot Szentes Ottokár festőművész e kiállításhoz kapcsolt soraiban. A kultuszteremtés értelme a nemzeti múlt emlékezetben tartása. Egyben olyan gesztus, amely erkölcsi értékek továbbadását biztosítja a felnövekvő generációk számára. Az emlékek ápolásának feladatát tölti be a kaposvári Vaszary Képtár kiállítása is, amelyet az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából a Magyar Festők Társaságával közösen rendezett. A színhely szimbolikus: Nagy Imre mártír miniszterelnök szülővárosa. A tárlat a forradalom megünneplésének legfontosabb és egyben legnagyobb szabású képzőművészeti eseménye a somogyi megyeszékhelyen. A Magyar Festők Társasága a magyar művészeti élet egyik legrangosabb szervezeteként már több kiváló tematikus kiállítást rendezett. Rendezvényeiken szellemesen fogalmaztak meg olyan képi problémákat, amelyekben a művészi kifejezés belső kérdései mellett a külvilág, a társadalom és a mai magyar létezés kontextusai is helyet kapnak. Jelen kiállításukban hasonlóan tartalmas és elmélyedésre alkalmas témát választottak. A kiállítás címében megjelenő 56 alkotó létszámával magától értetődően idézi meg az ikonikus dátumot, 1956 szellemiségét. A kiállító művészek a forradalom eseményeihez fűződő konkrét tapasztalataikat tekintve három csoportba sorolhatók. Közülük az 1930-as években született

nemzedék tagjainak élményei a legközvetlenebbek. Néhányan személyesen, cselekvő részesként is érintettek: a forradalom dicső napjainak és tragédiájának felkavaró történetét tudatos fejjel élték meg, saját bőrükön tapasztalták meg. Aktív résztvevőként vagy passzív szemlélőként megrázó és fájdalmas megismerés lehetett számukra a kollektív emlékezet radikális elfojtása a megtorlás éveiben és a későbbi hallgatás. A fiatal festőnövendék Kováts Albert pályáját kettévágta a forradalomban való részvétel és az azt követő két börtönév. Serényi H. Zsigmond a Kossuth-téri sortűzből megmenekülve kezdett új életet. Felkavaró, az egész életet beárnyékoló életélmények. Az 1940-es évek generációja e dráma árnyékában nőtt fel: a gyermekkorból éppen kilépve a forradalom siettette eszmélésüket és öntudatra ébredésüket. Kőrösi Papp Kálmán 16 éves korában a vidéki zártságból kikerülve vált a budapesti események részeseivé, szellemi ébredésének terepévé vált az eufórikus élmény. A 18 éves Lóránt János Demeter három napon át figyelte a Szegedi hídon éjjel átvonuló szovjet tankokat. A szokatlan szabadság és felszabadultság élménye után számosaknak kellett szembesülniük az emigráló családtagok, barátok, osztálytársak hiányával és a gyásszal: e családokban több generációra visszamenően őrzik a forradalommal kapcsolatos lelki sérüléseket. A forradalom és a megtorlás élménye érlelt felnőtté sok fiatalt ezekben az években. A tankok, a pince, a vonuló tömegek és a harcok emléke,

a lövedéknyomokat őrző falak és omló vakolatok: mindezen átélt pillanatok a későbbi művészi kifejezést ihlető képélményekké válhattak. A forradalomhoz fűződő viszonyt tekintve a kiállítás harmadik csoportját azok a művészek képezik, akik személyes élményből nem, legfeljebb családi elbeszélésből ismerhették meg az eseményeket. Ők egy fiatalabb festőnemzedék nevében fogalmazhatják meg gondolataikat az ország történelmét meghatározó esemény kapcsán. Ha családi érintettség nem is teszi személyessé emlékeiket, a forradalom számukra legenda, példázat, az egyénin túlmutató emblematikus történet. Esetükben még inkább érvényes, hogy a múlt eseményei kilépnek a hétköznapi értelmezések, viták keretéből és a mindennapoktól eltávolodva kultusszá válnak. A forradalom képeiken általánosabb értelemben szól intenzív létélményekről, vizuális emlékek feldolgozásának folyamatáról, az idő és a távolság szerepéről, azaz az emberi életben jelen lévő elmúlásról és a művészet feladatáról, a művészi szabadság fontosságáról. A Vaszary Képtárban kiállított művek sokféle szemszögből, differenciált képiséggel járulnak 1956 emlékéhez. A kiállított anyagot tekintve kivételesnek számít Regős István alkotása, aki a forradalom villamosát szinte a valószínűtlenség mágikus realizmusával, meseszerű csodaként ábrázolja. A Szabadság híd 19. századi, historizáló díszletei közt – múltat és jelen egybekapcsolva – időtlen

dimenzióba helyezi át, naiv legendává stilizálja az eseményeket. Regős interpretációja azért is feltűnő, mert a tárlaton bemutatott művek közt hangsúlyos részt foglalnak el azok az alkotások, amelyek a forradalmi eseményeket drámai, sötét és tragikus szempontból láttatják. 1956 a legtöbb művet szemlélve nem csak lelkesítő, felvillanyozó élmény a visszaemlékezők számára. Úgy tűnik, az átéltek és az áthagyományozódó emlékek sokkal inkább felkavaró, tragikus nyomokat hagytak a rákövetkező nemzedékek tudatában. 1956. október 23-ról nem lehetett úgy képet festeni, hogy ne gondoljon az ember november 4-re, majd az utána következő évekre, évtizedekre, nem is szólva 1956 hősei drámai újratemetésének megrendítő eseményére. A kiállításon több alkotóművész élt a diptichon- és triptichon-forma által kínált lehetőséggel: az egymás mellé kapcsolt táblákban ellentétes vagy egymást kiegészítő viszonylatok kettősét vagy éppen az időbeli események folyamatszerűségét ragadták meg (Szegedi Csaba, Feledy Gyula Zoltán). Az összetartozásszétválás szimbolikus konfliktusát írta át Kováts Albert vagy Gaál József szimmetriára alapozott képpáraira. Az előbbi művész tárgyilagos szenvtelenséggel rajzolta fel az egységben megosztott két hálózat zsákutcákba futó, egymásba nem kapcsolódó, párhuzamos világképeit, míg Gaál József a Pusztítás Tánca sorozat harcoló alakjaiban a Magyarországon oly gyakori végletes szembenállás tragikus, önpusztításba forduló

szituációját jeleníti meg. Gaál agresszív, ösztönéletet élő, animális lényei a mindent leromboló erők társadalmi típusait keltik életre, melyben a pozitív gondolat, az eszme elpusztul. A forradalom tradicionális képi metaforái több művésznél vissza-visszatérnek. A tűz (Szentes Ottokár), a kockakő (Kecskés András) vagy a trikolór (Szegedi Csaba) mellett az 56-os kiállításra érkező művek egyik meghatározó ikonográfiai alapmotívuma a falfelület. Meggyötörve, málló kopottságában sokrétű és igen érzékletes asszociációs bázist kínál. A kategorikus be- és lezártságon kívül (Dréher János) lövedékekkel, sérülésekkel a meggyötörtséget (Birkás István, Mazalin Natália), füstös tónusaiban, taktilis minőségében az idő egymásra rétegződő tartományait, az elmúlás fogalmát is magába foglalja (Gáll Ádám, Fülöp Zoltán). A csonkított felületek, a tépés, foszladozás Szüts Miklósnál vagy Székács Zoltánnál a drámai kifejezés fokozásának eszköze. M. Novák András összedőlő síkjaiban nem a csak a fal, hanem a lánctalpas tankokkal, fröccsenésekkel telített talaj megtaposottságát, a világ összeomlását is érzékletesé teszi. A tárgyias ábrázolásokat tekintve Vojnich Erzsébet az egyedüli, aki filmkocka-szerű jelenetekben eleveníti fel a gyermekkorában valószínűleg átélt szituációt, az ételosztás pillanatait. Érdekesen egészítik ki e képsort olyan readymade dokumentumok, mint a Barabás Márton által kiállított tételes címke az amerikai segélycsomagokról a tartalom

felsorolásával, vagy Henn László András képbe ágyazott, szegedi lakosokhoz intézett kiáltványa. A forradalom tragikus aspektusát emeli ki számos olyan mű, amelyben halálra utaló vanitas szimbólumok képezik a kompozíció fő hangsúlyait, legyen az koponya, koporsó, szemfedőt idéző drapéria vagy éppen sírsztélé. Sokféle módja van a kimondhatatlannal, a végső ismeretlennel való szembenézésnek: Várhelyi Tímeánál és Krajcsovics Évánál lírai módon megemelt, lebegő hangulat, Szemadám György mágikus realizmusában könyörtelen szembesítés és tárgyilagos számvetés, míg Baksai József alkotásain titokzatos, távoli asszociációkig vezető bölcs példázat. Ez utóbbi egyetemes értelmezéshez kapcsolható Bikácsi Daniela alkotása is, amely a titok feltárására szolgáló szent szimbólumot, a megismerés, a tudás és a kinyilatkoztatás kinyitott sorskönyvét ábrázolja. Külön típust képeznek a kiállításon az egyéni portrék illetve azok ellenpontjai, az arctalan tömeg különféle ábrázolásai. Lóránt János Demeter fiatalkori és mai önarcképeinek párhuzamával úgy idézi meg az egykori pillanatot, hogy azt pszichológiai tartalmakkal is gazdagítja. Ványai Magdolna vagy Turcsányi Antal mellett Mózes Katalin sajátosan átírt „portréi” is e körbe kapcsolhatók. Az egyes emberi minőségek mellett a forradalom az embertömeg, a sokaság, a csődület sajátos megtapasztalását is kínálja. Fürjesi Csaba az ismert és ismeretlen közti feszültséget elemzi különös

hangvételű fekete dobozában. Végh András 20. századi tablói a gyermekrajzok és a falfirkák stílusában keresetlen spontaneitással idézi meg a tömegélményt. Szurcsik József egy időben későbbi síkra helyezve az egyenarcú vis�szaemlékezők főhajtó gesztusát ismétli jellegzetes kompozíciójában. A további alkotásokat tekintve az egyik legdrámaibb képi kifejezést hordozzák magukban a testábrázolások. Kovács Péter az ’56-os események átértékelését elindító újratemetések felzaklató élményét fogalmazta meg görcsös vonalhálóiban. Ásztai Csaba a transzcendencia kifejezésének művészi eszköztárával a szakralitásba fordítja át az emberi testet: a sejtetésben és a ki nem mondás festői megoldásaiban ragadja meg titkot. Jovián György az emblematikus forradalmi téma parafrázisát festette meg Delacroix képének sajátos, legújabb-kori átértelmezésével. A forradalom már nem nagy életélmény, a résztvevőt és emlékezőt hevítő, nagyszerű pillanat. A pusztulás és pusztítás inkább cirkuszi bohócot idéző géniuszában a szabadságkeresés

helyett a szkepszis és a kiábrándulás filozófiai tartalmai is szót kapnak. Hasonló metafizikus képi világgal rendelkezik és szintén aktuálisan modern tartalmakat hordoz Várady Róbert Túlélési gyakorlat című alkotása, ami a világegyetem kozmikus terébe vetett ember tragikus elveszettség-élményéről szól. A geometria tiszta képleteihez hasonlóan az organikus absztrakt kifejezések is autentikusan szemléltetik a forradalom drámai tartalmait. A teljesség igénye nélkül megemlítve számos művész (Wagner János, Szily Géza, Puha Ferenc, Kőrösi Papp Kálmán, Kopócsy Judit, Tóth Ferencz) él a személyessé tétel ezen festői eszközeivel – esetenként utalásszerű, félabsztrakt formákban. A lebegő vagy felkavaró, intenzív érzelmekkel telített vásznak konkrét vagy elvont léthelyzeteket ábrázolnak. Külön csoportot képeznek a kiállításon azok a művek, amelyek geometrikus képi szimbólumokba rejtve, absztrakt formába írják át a forradalom történetét. Asszociatív tartalmakkal bír Barabás Márton jellegzetes gépi konstrukciója,

mely lánctalpas tankok kerékforgását idéző spirálisban fut körbe. Kovács Péter Balázs rettenetes, csattogó fogú gépezete szintén emberi kapcsolatokat felmorzsoló, szimbolikus értelmű, mechanikus szörnyeteg. Konok Tamás és Serényi H. Zsigmond tiszta képleteiben a fesztültséggel teli, átlós kompozíció jeleníti meg a dinamikát. Molnár Péter kövületszerű zárványa vagy HalmiHorváth István szürke-fehér színakkordjainak hullámzása az időbeliség élményét kelti fel, míg Haász Isván lebegő négyzet-struktúrái asszociatív tartalmakkal bíró, egymást átíró, korrigáló, módosító tényezők. Hajdú László archetipikus plasztikai formáiban és Kéri Mihály szűkszavú redukciójában egy mögöttes világ, színben-formában-struktúrában ellentétes képdimenziója rajzolódik ki. A kaposvári kiállítás számos újonnan keletkezett, 2016-os datálású művel ünnepli a forradalom évfordulóját. A bemutatott anyag kvalitása, színvonalas megoldásai és sokrétű ikonográfiája 1956 művészi kifejezésének tárházát gazdagítják.

ÁSZTAI CSABA Debrecen, 1948. január 21.

Vallomás · 2005

Az út végén ott a végállomás, de addig varázsló is lehetsz.

BAKSAI JÓZSEF Budapest, 1957. május 7.

Az út · 2006

A kompozíció, a rendezettség számomra fontosabb a formák csiszoltságánál. Ez nyilván a fotózási gyakorlatomból ered. Ha a kompozíció helyén van, a kép akkor tesz szert arra a képességre, hogy megszólítson.

BARABÁS MÁRTON Budapest, 1952. február 28.

Emlék · 2016

1956 késő őszén a Himfy utca és a Körtér sarkán láttam egy kiégett tankot. A négy és fél éves, kora gyerekkori emlékképemet megerősítette néhány éve egy kiállításon látott fotó erről a tankról. Akkoriban nem értem fel ésszel, mit látok, de a helyzet drámaiságát átéltem. Asszonyok szoknyája mellől figyeltem, ahogy a Fehérvári úton a tankok vonultak. A verandánk falába becsapódott golyók nyoma még évek, évtizedek múlva is emlékeztetett a Feneketlen tó felől érkező lövésekre. Nagybátyámékat követve 1959-ben apai nagyszüleim, családegyesítési engedéllyel kivándoroltak Kanadába. Nagyapámmal már többé nem találkoztam.

BENES JÓZSEF Bajmok, Jugoszlávia, 1936. szeptember 8.

Emlékkép 1956 · 2016

’56-os képem a szabadság eufóriájának vizuális felvillantása. Az elnyomás alól való hirtelen megszabadulást – ezt a rendkívüli pillanatot – egy különösen erős boldogságérzés és izgatottság hatja át, ami sajnos, csak egy rövid ideig tartott.

BIKÁCSI DANIELA Budapest, 1943. február 28.

Emlékkönyv · 2016

Ami foglalkoztat, az a tér drámai, minőségi lényege. Az ember által megjelölt hely, a terek, a tárgy a maga anyagiságában és fogalmi absztrakcióként egyszerre. A tárgyi elem és a tér, a természeti és művi, élő és élettelen ellentéte és azonossága.

BIRKÁS ISTVÁN Kunmadaras, 1947. február 1.

1956. november 4. II. · 2016

Hosszú festői tevékenységem során rátaláltam egy motívumra. MOTIVUM Az a feladatom, hogy körbejárjam százszor, ezerszer.

DRÉHER JÁNOS Budapest, 1952. január 25.

Kitekintés · 2016

Visszaút, se kiút, új Bach-korszak közelít, hetyke és hős fiúk, mégis ti győztetek itt, nem lophatja ezt el senkisem, semmisem. Eörsi István: Kőbálvánnyá válva Vakolatszerűen egymásra halmozott faktúrák segítségével alakítom a teret – a falat; mellyel a keletkezés-elmúlás gondolatiságát, a jelen és múlt szerves kapcsolatát próbálom kifejezni. Képeim lenyomatok, emléknyomok. Börtönödből kitekinthetsz: Bár kitekinthetsz, nézhetsz, a börtön falain túl nem láthatsz.

ERDŐS JÁNOS Debrecen, 1938. május 12.

Kép 105 · 2016

FELEDY GYULA ZOLTÁN Sajószentpéter, 1945. április 12.

In memoriam ’56 – I. 1956. X. 23 · 2016

Az utóbbi években csak a monokróm festészet, a monokróm absztrakció foglalkoztat. Távolabbi művészi elképzeléseim is a monokrómia irányába mutatnak, ennek a tanulmányozása, mélyebb ismerete és művelése a célom. A gondolati és érzelmi struktúrákat a színhasználat kiválasztásával, a színmezők telítettségével, strukturáltságának erejével, a felületkezelés, a faktúráltság érzékiségével próbálom elérni. Az egy szín dominanciájára épülő képi felület innovatív megoldásain gondolkozom, mely önmaga saját emocionális erővel bír, mely esetleg képes a mindennapi ember fantáziáját megmozgatni, érdeklődését felkelteni.

FÜLÖP ZOLTÁN Sepsiszentgyörgy, 1958.december 22.

Akkorkép · 2016

A kép címe egyben a tartalmat is magába foglalja, képzeletbeli lenyomata a forradalom egyik lehetséges helyszínének. Visszafogott színvilága a levert forradalom hangulatát idézi meg. Az utcaharcokat követő állapotokra való utalásként lettek a különböző anyagok összeválogatva, felragasztva. A remény, a szabadságra való vágy – és aztán annak bekövetkezésének – kifejezésére lett a nyitott kompozíció választva szándékosan mellőzve a kép bekeretezését.

FÜRJESI CSABA Salgótarján, 1969. március 24.

Fekete doboz, In memoriam ’56 · 2016

A fekete doboz feltalálása egyidős az ’56 eseményekkel. Azért jött létre, hogy elzárja és megőrizze azokat az adatokat, információkat, melyek alapján pontosan kivizsgálhatók a megtörtént események okai. Ha úgy tetszik, az igazságot tartalmazza. Munkámmal úgy akartam bemutatni a fekete dobozt, ahogy azt kevesen látják, vagy a neve hallatán kevésbé asszociálunk rá. Nyitottan, feltártan. Ezt a kettősséget, szembenállást s ennek a szimbolikáját mutatni. A doboz nagysága, méretei nem érzékelhetők, s így ezért a mélysége sem mérhető. Ez a gondolati párhuzam fogalmazódott meg bennem a kiállításra való felkérés kapcsán. A családunk több ágon is érintett az ’56-os tragikus eseményekben. Az időbeli távolság ellenére mai napig él velünk, valahol belül, mélyen, mintegy fekete dobozban hordozzuk a súlyát.

GAÁL JÓZSEF Tahitótfalu, 1960. április 30.

Pusztítás Tánca I-II. · 2016

Már több évtizede készítek olyan szembenálló, páros figurákat, melyek a „haláltánc” középkori ábrázolásának parafrázisai. Átalakulva az emberi lét konfliktusainak szimbolikus ábrázolása, a belső küzdelem megkettőzöttsége vagy a másikkal való szembenállása egyaránt része. A Pusztítás tánca sorozatom a társadalmi lét és harc, háború, forradalom elvonatkoztatott ábrázolása. A heroizált allegóriáktól távol az emberi természet árnyoldalát emelem ki, a destruktív, agresszív hajlam elhatalmasodását, ami minden eszmét eltorzít.

GÁLL ÁDÁM Debrecen, 1953. január 25.

A felejtés fala · 2016

VÉGOKSZERŰ KÖVETKEZTETÉSEK Értékeink, mint egy félbehagyott feltáráson a kallódó leletek, elmosódó képnyomok, létezés-lenyomatok – hiányjelek kulturális metaforáink ritkuló erőterében.

HAÁSZ ISTVÁN Gönc, 1946. február 3.

Pasztell · 2013

HAJDÚ LÁSZLÓ Léva, 1938. december 17.

Az emlékezet szimbólumai · 2016

Minimalista, konkrét-konstruktív motívumokat és eszközöket használok, de nem törekszem arra, hogy a képet vagy tárgyfestményt minden rajta kívül álló utalástól megtisztítsam. Az alkalmazott formák és anyagok szimbolikus jelentése fontos számomra. Igyekszem tág, de nem parttalan teret adni a befogadó képzettársító képességének. A művészetben az egyszerűséget, ösztönösséget és érzékenységet tartom a legfontosabbnak. Van, amit megcsinálunk, de van, ami megszületik.

HALMI-HORVÁTH ISTVÁN Mosonmagyaróvár, 1973. március 31.

Színstruktúra 24 · 2015

„Festészetében az additív struktúrák tárgyszerűsége találkozik egyedi nyelvezetű színkompozíciók optikai hatásával. Korábbi munkáiban a konkrét festészet mértani elemeit ütköztette a geometrikus absztrakció optikai jelenségekkel foglalkozó ágának játékosságával. Célja a különböző valóságszintek találkozásának feszített, harmonikus megjelenítése volt. 2014-ben kísérleti papírmunkákat készített a 80-as évek vizuális világára építve, amelyekben a geometrikus festészet kötetlenebb kifejezési lehetőségeit pauszpapírból hajtogatott modelleken keresztül találta meg. Eredményeiben így fontossá vált számára a transzparencia és az egyes formák önmaguk általi meghatározása, valamint ezek szekvenciális egymásra építettsége. Legújabb Mozaik sorozatában nem használ előzetes terveket, közvetlenül a vásznon alakítja ki geometrikus formáinak egységét, amelyek organikus elrendezésben jelennek meg. A gazdag színélményt adó munkákban a festő fontos szerepet ad a fehér egyensúlyi szerepének is. Motívumai eltérő formában, színben, tónusokban találkoznak egymással, így egy képen belül gazdag lehetőségeket teremtenek számára a különböző struktúrák kialakítására, amelyeknek előképeit megtalálhatjuk közvetlen természeti környezetünkben is. Halmi megújult festészeti nyelve a kristályok, a organikus mintázatok, fraktálok, formájának konstruktív, dinamikus egyedi megidézései.”

HENN LÁSZLÓ ANDRÁS Szeged, 1959. október 14.

Szeged város polgárai! · 2016

Apai nagymamámat egy orosz katonai gépkocsi gázolta halálra a házuk előtt, amikor fiához indult ételt vinni a börtönbe. Ugyanis apám másfél évet kapott szervezkedésért, mert a kommunista párt falragaszát saját házuk faláról letépte. Szabadulása után rendszeridegenként lett nyilvántartva sokáig. Édesapámat 2002-ben gázolta halálra egy személygépkocsi, attól a helytől 50 méterre, ahol sok-sok évvel azelőtt az édesanyját érte baleset. Ezen történések lehetnének egy regény vázlatai is, de sajnos az élet írta. A mai napig őrzöm az emlékeket.

JOVIÁN GYÖRGY Szilágysomlyó, 1951. december 27.

„A Szabadság vezeti a népet a barikádra” – Delacroix nyomán 2016

A szabadság szemfényvesztő ígérete szüli a forradalmakat. A szabadság elvont filozófiai fogalom, amelyet minden egyes ember másképpen értelmez. A Te szabadságod az Én szabadságom? A szabadság illúzió.

KECSKÉS ANDRÁS Budapest, 1968. június 22.

Exit III. · 2016

Amennyiben egy festménnyel szemben elvárjuk az időtállóságot, akkor a világos festői koncepciót többrétegű értelmezési tartománnyal kell megalkotni. Ezek a jelentés-síkok hordozzák a különböző korok befogadói számára a nyitott értelmezés lehetőségét.

KÉRI MIHÁLY Sárbogárd, 1949. október 4.

Rekviem · 2016

Amikor kiszabadulsz a szorító determináltságból, a kényszerekből, a bezártságból, ön-ön frusztráltságodból, kisszerűséged nyomasztó tudatából, körbezáródó labirintusodból, a reménytelenségből... Amikor kinyílik az ajtó, amikor kilépsz a fényre, amikor elindulsz a végtelen horizont felé, amikor kitárul előtted a tér... Akkor vakrámára feszíted a vásznat, gondosan lealapozod. Felteszed az állványra, hátralépsz és megállsz az üres felület előtt...

KIRÁLY GÁBOR Kecskemét, 1979. augusztus 10.

2. · 2016

KONOK TAMÁS Budapest, 1930. január 9.

Cím nélkül, 2008/5.

Festészetemnek nem az a célja, hogy a látványt utánozza, hanem az, hogy a láthatatlant láthatóvá tegye.

KOPÓCSY JUDIT Debrecen, 1947. március 8.

Sztélé és szemfedő · 2016

Képzőművészként az 1956-os Forradalomra érzelmileg reagálok. A Forradalomban meghaltak elsiratása foglalkoztat legjobban. A hősöket, az ártatlan lelkesedéssel elszántan harcoló és elesett fiatalokat elsirató szülők gyásza. A kivégzettek után évtizedeken át nem csillapuló fájdalom kifejezése. Piéta! Rekviem! A fehér selyem, ami fedi a kép egy részét: szemfödél. Alatta az emlékezés, a gyász sötét vibrálása, amit Gérecz Attila, Buda Ferenc, Márai Sándor versei is kifejeznek és képre ihletnek.

KOVÁCS PÉTER Budapest, 1943. június 15.

Áldozat · 2016

13 éves kiskamasz voltam 1956-ban. Az akkor átéltek nyomait máig hordozom magamban. A kiállításon szereplő kép mégsem ezekre az emlékekre épült, hanem a 33 évvel későbbi újratemetés és rendszerváltozás élménye hívta elő.

KOVÁCS PÉTER BALÁZS Budapest, 1955. augusztus 5.

Őrlődő viszony IV. · 2016

A párbeszédes székeim, kontaktust kereső dialógus-munkáim mindig a harmonikus viszonyokról, a toleranciáról szóltak. A képeken szereplő tárgyaim azonban átalakulnak, deformálódnak, új alakzatokat vesznek fel. Fűrész-fog formák kapcsolják őket össze, melyek szinte ösztönszerűen jönnek elő, furcsa érdességüket festőiséggel próbálom tompítani. Ezekben biztosan 1956 emléke is benne rejtőzik.

KOVÁTS ALBERT Budapest, 1936. április 10.

Együtt és külön · 2016

1956-ban húszéves voltam. A forradalom és a megtorlás élménye érlelt meg, s tett festővé. De a szabadulásom után csak egy megszállt, elnyomott ország szabadsága adatott meg. A szűkre zárt gyarmati társadalomban viszont sok más mellett a valóságos szabadság illúzióját nyújthatta a festészet.

KŐRÖSI PAPP KÁLMÁN Vésztő, 1940. július 16.

Elfojtott bolygó · 2016

1956-os forradalom személyes ügyemmé vált azáltal, hogy 16 éves koromban vidéki elszigeteltségből belecsöppentem és részesévé váltam a budapesti eseményeknek. Képeim – az Elfojtott bolygó, a Mártír, a Katasztrófahelyzet, a Lávafolyam, a Beavatkozás, a Lövedék, a Rések a falon – szemléltetik azt az életérzést, amely fájó nyomot hagyva, emlékeimben megmaradt.

KRAJCSOVICS ÉVA Budapest, 1947. április 21.

Relikvia · 2015

„A szabadságomat a festészettől kaptam. Amikor dolgozom, ebben létezem, csak ez foglalkoztat; mondhatom azt, hogy a hozzá való viszonyom a «témám». Ez a képem többszörösen is a szabadság érzését próbálja megjeleníteni, pusztán azzal, hogy az itt megidézett ruhadarabot egy végtelenül szabad ember viselte valamikor. (…) Csak a szellemi személy tudja, hogy a szabadság akkor valóságos, ha képes kitörni a világi hatalmasságok szolgálatából. Ebben rejlik a méltósága.” – Idézet Török Endre, Ki a szabad? című könyvéből.

LÓRÁNT JÁNOS DEMETER Békésszentandrás, 1938. január 21.

18 + 60 I. – önarcképek · 2016

1956 őszén kezdtem tanulmányaimat a szegedi főiskolán. Akkor festetten a képen repro formában látható önarcképet – az öregkorit mostanában –, közte eltelt hatvan év. 1943-ban a falun átvonuló németek – kisvártatva ellenkező irányban az oroszok. A 56-os ősz reményteli önfeledt hangulatát romba döntő újabb találkozás a Szegedi hídon három nap, három éjjel átvonuló szovjet tankokkal, betetézve a nov. 4-i Kádár beszéddel. Még egy kevéske fellángolás ’89-ben, jó ötvenévesen röpcédulák az éjszakai faluban, sötét, sár, kutyaugatás. Most meg aggódás gyermekeim, unokáim, dédunokáim jövője iránt, sajnos munkásságommal ezt a borongósnak ígérkező jövőképet – a világ folyását – nem tudom derűsebbé változtatni.

M. NOVÁK ANDRÁS Kaposvár, 1944. augusztus 17.

Preasens in perfecto · 2016

Igazi kór-társ, illuzionista festő vagyok. illúzió (illusio – lat.) 1. a valóság helytelen, ferde értelmezésén, szemléletén alapuló érzéki csalódás 2. látszat, bizonytalan érzés, benyomás 3. önáltatás, önámítás 4. alaptalan remény, csalóka ábránd, hiú remények (Idegen szavak kéziszótára, Terra Budapest, 1963.) Én a szétfűrészelt nőt, a szétvágott világunkat próbálom összerakni.

MAZALIN NATÁLIA Kijev, 1963. szeptember 9.

Tűzfal · 2016

Mindig figyeltem falakat. Málló vakolatrétegek alól tárják fel az idő és a történelem nyomait. Hagyom, hogy munkáimat a külső információtöredékek, vagy az adott témára ható érzelmeim irányítsák. Nem ábrázolok konkrét jelenségeket, a színvilágon és a gesztusokon keresztül hagyok helyet a szemlélőnek a szabad asszociációra.

MOLNÁR PÉTER Budapest, 1943. február 18.

A tágasság ígérete · 2016

MÓZES KATALIN Felsőgöd, 1951. november 17.

Ünnep · 2016

OPÁNSZKI TAMÁS Budapest, 1980. november 10.

Éjszakai figurák, Bosnyák tér · 2010

Festményemen a gyász és fájdalom érzése együtt dominál. Az éjszakai városi látkép, kóborló figuráival, a reménytelenséget szerettem volna közvetítetni. Beletörődünk-e az elfojtott álmainkba? Kik vagyunk mi és hová tartunk? Élhetünk tovább a sötétben, bujkáló éjszakai figuraként a Bosnyák téren? Ahol nincs kimondott szó, de van beletörődés, fájdalom és némaság. Festményem kóborló figurája egy kortárs Jean Valjean. Ő egy igazi nehézfiú, aki szabadulása után megpróbálja megtalálni saját útját, de ebben őszinte igyekezete ellenére is akadályozza, a meg nem bocsátó, ítélkező társadalom.

PÁL BALÁZS Budapest, 1972. február 12.

Cím nélkül · 2016

Valószínűleg túlontúl szkeptikus vagyok ahhoz, hogy megfogalmazhassak valamiféle ars poeticát. Az én dolgaim, képeim létrejöttét nem előzi meg hosszas töprengés, nekem többnyire úgy tűnik, hogy csak „megtörténnek”. Miközben készülnek, megszabadítanak némi feszültségtől, a szemlélőben pedig – jó esetben – gerjesztenek valamennyit.

PUHA FERENC Szigetcsép, 1951. augusztus 30.

Emlék · 2016

Az elmúlt években festészetem leegyszerűsödött. A képindításnál már korábban is jelen volt az expresszív gesztusrendszer, de a kép teljes felépítése tudatos, kimunkált, lazúrokkal érlelt összetett hatású művet eredményezett. Ma az akvarellszerű kezeléstől egészen az erőteljes faktúra alkalmazásáig keresem az izgalmas terek és erőteljes gesztusok együttes hatásában rejlő feszültséget, drámaiságot szinte monokróm megjelenítéssel.

REGŐS ISTVÁN Budapest, 1954. szeptember 17.

A szabadság villamosa · 2016

1956-tal kapcsolatban nincs igazán értékelhető élményem. Az akkori eseményekről szüleim, testvéreim elbeszélései alapján épült fel valamiféle kép. Persze a sok dokumentum, film, fotó még konkrétabbá tehette volna az emlékezést. A 60. évfordulóra festett képemmel én inkább a fikció valóságát kerestem.

SEBŐK ÉVA Szentgotthárd, 1954. március 11.

A múlt érzete 1-2. · 2016

Ez az évforduló mindenkinél valami mást jelent. Én próbáltam valami egyetemeset megjeleníteni, ami felidézi a körkörös idő gondolatát és a történelem erőszakos eseményeit. A festmény két részből áll. Az Universum változó fénypontjaiból és egy lírai vérfolyam képéből. A múlt érzete most így állt össze nálam.

SERÉNYI H. ZSIGMOND Szeged, 1937. január 11.

Eufória · 2016

A budapesti 1956-os Forradalom leverését követő Kossuth-téri sortűzből megmenekülve, új életet kezdve a Forradalom történései, katartikus emlékei jelentős hatással voltak festészetem kialakulására. A tiszta geometrikus formákból egyedi technikával készült táblaképeimet 1980-as évektől készítem. A geometrikus formákból komponált, plasztikus táblaképek tiszta képi megjelenése igen fontos lett és jellemzővé vált festői munkásságomra.

SZEGEDI CSABA Kiskőrös, 1960. március 17.

Trikolor szonáta (Történelmi partitúra) triptichon · 2016

„Bal sors akit régen tép … megbűnhődte már e nép…” Nemzetünk évezredes históriája a szabadságért és függetlenségért vívott küzdelem partitúrája, mely századok óta birodalmak, nagyhatalmak közt magára hagyva őrlődő, morzsolódó népünk győzelmeinek és bukásainak szólamaira íródik. E történelmi kotta lapjain heroikus tételek rétegződnek, melyeket hőseink és elleneink neveinek hangjegyei ellenpontoznak a Hunyadiaktól, Petőfitől és Kossuthtól Nagy Imrén és Mindszentyn át vs. Äetiustól, Batu kántól és Szulejmántól Metternichen és Hruscsovon át a jelenkori hősökig és démonokig … „s ah, szabadság nem virúl”. Hangnemek és színek cserélődnek, a téma változatlan. ’48, ’56, ’89 mégis fényes vezércsillagok, melyek tündöklőn jelölik „…a múltat s jövendőt”.

SZÉKÁCS ZOLTÁN Budapest, 1954. július 18.

Emlékezet 1-2. · 2016

Mivel 2 éves voltam akkor, nem maradtak konkrét emlékeim, de felnőttként nekem az „56” a menekülést, a szabadságtól való megfosztottságot, a demokrácia esélyének elvesztését, a sötétséget, a jeltelen sírparcellákat, arccal lefele eltemetett holttesteket, a halált, a sebesüléseket, a házfalakon még ma is látható gépfegyverrel teletűzdelt omló vakolatokat, az elmúlást jelenti. Ezért választottam ki a saját festészeti anyagaimból a durva zsákokat, a fekete kollázsokat, írástöredékeket, perforált papírokat, vakolattöredékeket és a korabeli újságkivágásokat. Ezekből festettem és építettem meg installációs jellegű Emlékezet 1-2. című képeimet.

SZEMADÁM GYÖRGY Budapest, 1947. október 25.

Interieur – 1956 november · 2016

Meggyőződésem, hogy a képzőművészet méltósága éppen eszközeinek viszonylagos szegényességében rejlik. Aki művésznek nevezheti magát, az képes arra, hogy a kevésben fel tudja mutatni a Mindenséget. Másként szólva: az anyagban a szellemet.

SZENTES OTTOKÁR Kaposvár, 1958. április 14.

Visszajöttek · 2016

A kép csak illusztráció ahhoz a történethez, amit majd egyszer megír a megszelídült emlékezet.

SZILY GÉZA Tolna, 1938. szeptember 1.

Harcosok vörösben · 2016

1956-ban 18 évesen fegyveres nemzetőrként éltem át a forradalmat Tolnán. 1956: életem meghatározó élménye. 1956: festészetemben – időről időre felszínre törve – máig képformáló erejű. Harcosok vörösben című munkám 1956-nak egy sajátos, mitologikus megközelítése.

SZOTYORY LÁSZLÓ Kolozsvár, 1957. január 8.

A tó · 2009

SZURCSIK JÓZSEF Budapest, 1959. március 3.

Emlékezők · 2014-15

Számomra az 1956-os forradalom és szabadságharc egy jelkép. Biztos vagyok abban, hogy a szabadság éltető emberi alapszükséglet, pont olyan, mint a levegő, a fény, a víz vagy a táplálék. Mindenkiben létezik eredendően a belső én szabadsága. A művészet pedig minden szabadságformák legszabadabbika. Éljen a művészet szabadsága! Éljen a szabadság!

SZÜTS MIKLÓS Budapest, 1945. július 29.

Rózsaszín felhő, 1956 · 2014

T. HORVÁTH ÉVA Budapest, 1945. június 26.

A szónok · 2016

1956. Nekem nemcsak egy évszám. Gyerekként akkor találkoztam először a halállal. A Nyugati pályaudvar fölött laktunk már akkor is. Folyamatosan temettek előttünk a kis parkban. Láttam a Körutat, mikor apám kivitt minket egy békésnek tűnő napon. Lehet, hogy a történelem nagy napjaira emlékezünk, de én egy háború dúlta városra is emlékszem. Láttam egy hatalmas tankot, amelyik a csövét emelte a tömegre, az emberek meg mint egy fal, megmozdulva, némán hátráltak, majd mintegy vezényszóra, egy pillanat alatt szétfutottak. Azután a bátyám elment, és felnőtt voltam, mikor újra láthattam.

TÓTH FERENCZ Budapest, 1947. március 12.

Húzom a csíkot IV. · 2014

Ars Poetica Aki még nem dolgozott bányában, nem tudja milyen képet festeni. Évekig tartó ugrás a halál közepébe, még ha nem élünk is mellé, nem biztos, hogy tízest halunk. Festés közben viszonyom van magammal, felelősségteljes, mutáns festék magömlés: legfeljebb ha pazar szavak pacája a vásznon. Nem is értem az emberiséget, a nap huszonnégy órájában, baba korától kezdve, miért nem könyöktől, szügyig, festékben ázva, képek festésével forgatja a világot. Fel. A művészet megrendelés nélküli, „huszonnégy órás szolgálat”, rendszeres kényszerhisztéria, szabadságletargia, tengerszinttől számított, tíz körömmel kikapart lebegelgetés. Szívdobbanásaim közti űrt ecsetvonások festészetével zsúfolom, időnként túszul ejtve pár púpos színt – egy festmény a túlvilágra megy, vélt igazságomért cserébe, hogy ne engedhessem ingyen el ittlétem...

TURCSÁNYI ANTAL Tiszakanyár, 1940. július 7.

Rejtett zokogás · 2016

VÁNYAI MAGDOLNA Nagyrábé, 1957. január 5.

Nem halhatok meg hiába · 2016

1957 januárjában születtem, így nem élhettem át az 56-os forradalmat, és csak könyvekből, emberek elbeszéléseiből ismerhettem meg azt. Az utóbbi 20 évben naponta látom a Terror Háza Múzeumánál a falba égetett porcelán festményeken megjelenő áldozatok portréját, akiknek látványa újra és újra felidézi bennem az eseményeket.

VÁRADY RÓBERT Budapest, 1950. november 7.

Túlélési gyakorlat II. · 2012

Szűkebb jelentését véve a mű utalhat a Mannheim Károly által leírt teóriára, melyben a kelet-európai értelmiséget „lebegő értelmiségnek” nevezte, a talajvesztettség, a feleslegesség érzése és nem utolsó sorban az elidegenedés okán. A jövőkép hiánya az életkörülményeket gyakran a túlélés biológiai minimumára redukálja. Tágabb értelemben a megjelenített léthelyzet az elveszettség, iránytű-nélküliség, a fennálló valósággal való azonosulási krízis, a világban való megfelelésben levés hiánya. A dolgok és értékek viszonylagossága és az ebből fakadó, mindent átfogó kétely.

VÁRHELYI TÍMEA Budapest, 1972. november 9.

Koponya fekete árnyékkal 2016

Tizenhat évvel születtem ötvenhat után. Anyám tizenegy éves volt.

VÉGH ANDRÁS Tolna, 1940. szeptember 27.

XX. századi tabló · 2011

Festészetem folyamatosan íródó vonal, ahol az élet vizuális morzsái képeim építőkövei. Festői gondolkodásomat meghatározza minden, ami érzelmi és szellemi viszonylatban emberi humánumot, szépséget, harmóniát, éltető erőt sugároz, jelenkori életérzéssel. Képeimben a legszubjektívebb módon tudom megjeleníteni a valóságot, munkáimban azt képviselem, ami az én igazságom.

VOJNICH ERZSÉBET Budapest, 1953. november 22.

Ételosztás 1956 · 2016

1956-ban 3 éves gyerek voltam. Amire emlékszem: láttam az ablakból a tankokat jönni a Villányi úton, miközben rohantunk anyámmal és testvéreimmel a pincébe. Emlékszem a pince zsúfoltságára.

WAGNER JÁNOS Budapest, 1936. szeptember 9.

Októberi vihar · 2013

Gyerekfejjel megéltem egy világháborút, amelyből úgyszólván nem éreztem semmit. Felnőtt fejjel megéltem egy forradalmat, a kezdeti lelkesedéstől, a szabadság mámorító érzésétől a félelmetes megtorlásig – máig emlékszem megölt osztálytársamra, a velem egykorú fiúk holttestére a pesti utcákon.

Műtárgylista

Ásztai Csaba Vallomás, 2005. olaj, vászon, 100×100 cm Utolsó vacsora, 2011. olaj, vászon, 100×100 cm Baksai József Az út, 2006. olaj, vászon, 200×100 cm Barabás Márton Emlék, 2016. fa, plexi, vegyes t., 58×71×20,5 cm Eszék utcai emlék, 2016. dokumentum Eszék utcai emlék (Terv), 2016. plexi, korabeli cigaretta dobozban, vegyes t., 30,5×38×5,5 cm Benes József Emlékkép 1956, 2016. olaj, vászon, 50×70 cm Bikácsi Daniela Emlékkönyv, 2016. tojástempera, vászon, 85×140 cm Birkás István 1956. november 4. II., 2016. vegyes t., 84×65 cm Dréher János Kitekintés, 2016. vegyes t., 124×124 cm Romfal fent és lent, 2016. vegyes t., 175×100 cm Erdős János Kép-104, 2016. vegyes t., vászon, 100×100 cm

Erdős János Kép-105, 2016. vegyes, vászon, 100×100 cm Feledy Gyula Zoltán In memoriam ’56 – I. 1956. X. 23., 2016. akril, lakk, kasírozott vászon, 50×109 cm In memoriam ’56 – II. 1956. XI. 4., 2016. akril, lakk, kasírozott vászon, 70×70 cm In memoriam ’56 – III. 1956. X. 23., 2016. akril, kasírozott szövetháló, 75×75 cm Fülöp Zoltán Akkorkép, 2016. farostlemez, vegyes t., 70×70 cm Fúzió, 2016. vászon, akril, kollázs, 80×60 cm Fürjesi Csaba Fekete doboz (in memoriam ’56), 2016. tusrajz, cellulózlap, 110×160 cm Gaál József Pusztítás tánca I-II., 2016. akril, rizspapír, 2 db., egyenként 170×90 cm Gáll Ádám A felejtés fala, 2016. rétegelt lemez, perlit, plastimol, 150×150 cm Haász István Pasztell, 2013. pasztell, papír, 21×45 cm

Hajdú László Az emlékezet szimbólumai, 2016. akril, MDF lemez, fa, vászon, grafit, korom, homok, 112×50×4,5 cm Üzenet, 2016. akril, lakk, MDF lemez, fa, József Attila idézet, 114×52,5×6 cm Halmi-Horváth István Színstruktúra 24, 2015. akril, kasírozott vászon, 120×30 cm Henn László András Szeged város polgárai!, 2016. vegyes t., vászon, 100×80 cm Jovián György „A Szabadság vezeti a népet a barikádra” (Delacroix nyomán), 2016. olaj, vászon, 170×110 cm Kecskés András Exit II., 2016. olaj, vászon, 90×130 cm Exit III., 2016. olaj, vászon, 90×130 cm Kéri Mihály Rekviem, 2016. akril, vászon, 70×100 cm Király Gábor 2., 2016. vegyes t., papír, 160×200 cm Konok Tamás Cím nélkül, 2008/5, akril, vászon, 120×100 cm Kopócsy Judit Sztéle és szemfedő, 2016. vegyes t., 70×50 cm

Kovács Péter Áldozat, 2016, vegyes t., 150×230 cm Kovács Péter Balázs Őrlődő viszony II., 2016. akril, vászon, 100×120 cm Őrlődő viszony IV., 2016. akril, vászon, 100×120 cm Kováts Albert Együtt és külön, 2016. farost, ragasztás, akril, 100×140 cm Kőrösi Papp Kálmán Elfojtott bolygó, 2016. akril, vászon, 80×100 cm Kőrösi Papp Kálmán Lövedék, 2016. akril, vászon, 60×60 cm Krajcsovics Éva Relikvia, 2015. olaj, vászon, 120×120 cm Lóránt János Demeter 18 + 60 I. (önarcképek), print, vegyes t., 45×75 cm 18 + 60 II. (önarcképek), print, vegyes t., 45×76 cm M. Novák András Történelmi szertár, 2016. vegyes t., 67×86 cm Preasens in perfecto, 2016. vegyes t., 100×145 cm Mazalin Natália Tűzfal, 2016. vegyes t., vászon, 150×100 cm Molnár Péter A tágasság ígérete, 2016. olaj, farost, 32×31 cm Mózes Katalin Ünnep, 2016. olaj, farost, 100×70 cm Opánszki Tamás Éjszakai figurák (Bosnyák tér), 2010. olaj, vászon, 80×100 cm Osztódik, 2005. diptichon, olaj, vászon, 100×140 cm

Pál Balázs Cím nélkül, 2016. olaj, vegyes t., 50×40 cm Puha Ferenc Emlék, 2016. vászon, akril, 120×150 cm Regős István A szabadság villamosa, 2016. akril, vászon, 110×130 cm Sebők Éva A múlt érzete 1-2., 2016, olaj, vászon, 80×80 cm Serényi H. Zsigmond Eufória, 2016. vegyes t., 80×80 cm Megtorlás, 2016. vegyes t., 80×80 cm Szegedi Csaba Trikolor szonáta (Történelmi partitúra) triptichon, 2016. vegyes t., vászon, 70×280 cm Székács Zoltán Emlékezet 1-2., 2016. vegyes t., vászon, 2 db., egyenként 110×80 cm Szemadám György Interieur – 1956 november, 2016. print, vászon, 50×60 cm Szentes Ottokár Üres talapzat másnap éjjel, 2016. olaj, farost, 75×85 cm Visszajöttek, 2016. olaj, farost, 85×85 cm Szily Géza Harcosok vörösben, 2016. papír, akvarell, 28,5×75 cm Szotyory László A tó, 2009. olaj, vászon, 95×120 cm Kastély a hegyekben, 2014. olaj, vászon, 80×60 cm Szurcsik József Emlékezők, 2014-15. akril, olaj, vászon, 80×100 cm

Szüts Miklós Rózsaszín felhő (1956), 2014. akvarell, papír, 69×48,5 cm T. Horváth Éva A szónok, 2016. vegyes t., papír, 75×70 cm Tóth Ferencz Húzom a csíkot IV., 2014. olaj, farost, 50×40 cm Húzom a csíkot VI., 2015. olaj, farost, 60×50 cm Turcsányi Antal Rejtett zokogás, 2016. olaj, vászon, 120×80 cm Ványai Magdolna Nem halhatok meg hiába, 2016. kollázs, pác, kréta, akril, 50×80 cm Várady Róbert Túlélési gyakorlat II. 2012. olaj, vászon, 120×140 cm Várhelyi Tímea Zongoralábak elszáradt levéllel, 2016. pasztell, papír, 90×63 cm Koponya fekete árnyékkal, 2016. pasztell, papír, 90,5×63,5 cm Végh András XX. századi tabló, 2011, olaj, kollázs, vászon, 70×80 cm Nappal csillaga, 2016. akril, kollázs, átmérő: 60 cm Vojnich Erzsébet Ételosztás 1956, 2016. akril, vászon, 146×116 cm Wagner János Októberi vihar, 2013. olaj, karton, 94×116 cm

A kiállítás támogatói

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

NEMZETI KULTURÁLIS ALAP

MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

A kiállítás kurátora és a kiadványt szerkesztette: Géger Melinda Katalógusterv, technikai szerkesztés: Kováts Borbála Fotók: Géger Melinda: 9-16; 18-53, 55-59; 62-64. o.; Csák Stella: 17. o. ISBN ISBN 978-963-89904-5-7 Kiadja: Együd Árpád Kulturális Központ Felelős kiadó: Horváth Gáborné Nyomda: Pethő Nyomda, Kaposvár