MFT Akkor és most by Borbala Kovats

A MAGYAR FESTÕK TÁRSASÁGA CSOPORTKIÁLLÍTÁSAI

AKKOR ÉS MOST

A Magyar Festõk Társasága csoportkiállításai

AKKOR ÉS MOST Fiatal mûvészek

Csepel Galéria 2000. szeptember 8 – október 1.

Kopócsy Anna

A TÖRTÉNELEM MÁR A MÚLTÉ?

A Magyar Festõk Társaságának Akkor és Most címû millenniumi kiállításán a csoport fiatal tagjai mutatkoznak be mûveikkel. A Társaság eddigi tárlatainak szellemében ez a kiállítás is tematikus jellegû. Eszerint „a magyar történelem korszakaira, eseményeire vagy szereplõire” kellene a mûvészeknek reflektálni a „jelenkori mûvészet nézõpontjából”. Nyilván a kiállítás témájának meghatározásában a mûvészi szempontok mellett más okok is közrejátszottak, hiszen aktualitását a millennium eseménye nyújtotta. A programszerûség ellenére érdekesnek találtam a felvetést. Vajon mit tud kezdeni a történelemmel, sõt a magyar történelemmel egy fiatal festõ 2000-ben, jelenthet-e számára kihívást a magyar múlt, ábrázolható-e ebben a kaotikus, a történelem nélküli, illetve azt minden igyekezettel elfeledni kívánó világunkban? Az eredmény végül is a felhívás iránti reflexió teljes hiányában mutatkozott meg. Talán a múltunkkal való foglalkozás egy galériában anakronizmusnak tûnhet? Eötvös József meggyõzõdése jutott eszembe, aki szentül hitte, hogy ha valaha magyar festészet lesz, akkor az a történelmi festészethez fog tartozni. Székely Bertalan is így gondolta, akinek legjobb munkái mégsem történelmi fesményei, hanem a festõi gondolathoz jóval közelebb álló történelmi vázlatai lettek, pedig életét szentelte a történelmi festészetnek, elsõsorban

a nemzet iránti elkötelezettségbõl. A bécsi és müncheni akadémizmus merev szabályait alkalmazó programfestészet, noha tematikáját a magyar múlt tragikus, egyúttal hõsi cselekedeteibõl merítette, néhány mestermû után, melyeken átsüt a hon iránt érzett elkötelezettség és felelõsségtudat, sablonossá, modorossá vált. A történelmi festészet végül a nagybányaiak révén feloldódott a plein air festészetben, mely a progresszív magyar festészet igazi, éltetõ forrását jelentette. A 19. századi modernista felfogás egyik alapvetõ jellemvonása az antihistorizmus volt. A mûfaji hierarchiában egykor legmagasabb szinten lévõ történelmi képek elveszítették rangjukat, az új mûvészet elsõsorban a tájképben, a csendéletben teljesedett ki. Érvényes, autentikus történelmi mûalkotás ettõl kezdve rendszerint a historizmust önmaga legitimációja érdekében felhasználó önkényuralmi rendszer ellenében jött létre. Az elnyomással szemben, a nemzeti függetlenség és szabadság kivívása érdekében születettek meg a már említett 19. századi történelmi festészet tragikus nemzetsorsot felmutató képei, vagy hogy ne menjünk messzire, a hatvanas, hetvenes évek ironizáló, vagy éppen nosztalgikus mûvei. Úgy gondolom, hogy a 20. században emlékkép, emlékmû hitelességét elsõsorban az átélt élmény adhatja. Azonban a mostani harmincévesek sajátos kelet-európai helyzetük ellenére, ilyen markánsan megfogható történeti élményben (szerencsére) nem részesültek. Sõt a globalizáció folyamata sem kedvez a nemzeti történeti tudat, világnézet kialakulásának. Mivel a történelmi képek elsõsorban tartalmi vonatkozásukban érdekesek, mindig valamiféle aktualitást kell, hogy hordozzanak. Ugyanakkor egy reprezentatív évfordulóhoz kötõdõ

ünnepi eseménysorozat nem minden esetben nyújt keretet hiteles emlék-mûvek elkészüléséhez, éppen hivatalos, állami jellege miatt. Úgy gondolom, hogy lehetõséget a valódi megformálásra csak egy konkrét eseményre vonatkozó közösségi megrendelés adhat, tehát amikor újra funkciót nyer a mûvészet. Pusztán a tárlat címére hagyatkozó „Akkor és most” kitágított kiállítás-koncepciónak megfelelõen az egyetemes kultúra töredékei alkotnak személyes olvasatokban újabb képeket, melyben a kollektív és/vagy egyéni emlékezés kap hangsúlyt. Harmati Zsófia Áldozat címû képével utal a piétára, Krisztus engesztelõ áldozatát állítja a középpontba. Ezt erõsíti a keresztény szimbólumok – tál, hal – szerepeltetése a képen. Profanizált kontextusban értelmezve Férfi és Nõ egymás és a világ áldozataiként jelennek meg. Különleges történelmet teremtenek Varga Patrícia Minerva kollektív szakrális múltat idézõ expresszív festményei. A régi és most viszonyára konkrétan Tuzson-Berczeli Péter Közhelytörténeti Szóképtárában reagál. Hajdan az európai kultúra szerves részét képezõ igazságok, mára rejtélyes, obskurus, nehezen kibogarászható és értelmezhetõ mondatfoszlányokká változtak. A festményébõl levonható konzekvencia a többi kép esetében is érvényes. Nincs közös nyelv, tehát nincs közösség sem, a szubjektív mitológiák, történetek, még a külvilág részletei is az eredeti kontextusból kiemelve kerülnek új összefüggésekbe. Mindezek ellenére úgy gondolom, mégis érdekes lett volna ezzel a rangját vesztett régi mûfajjal, ha csak egy alkalommal is, de újra próbálkozni. Egy kis kirándulást tenni a mûvészet szabadsága nevében, illetve saját történelmünkhöz fûzõdõ viszonyunk tisztázása érdekében.

Anna Kopócsy

IS HISTORY A THING OF THE PAST? The millennial exhibition of the Society of Hungarian Painters, entitled “Then and Now”, presented work by the young members of the group. In the spirit of the previous exhibitions of the society, this one is again thematic. According to the invitation, artists were to reflect on “the ages, events or players of Hungarian history from the perspective of contemporary art”. The choice of theme was obviously motivated by factors other than artistic considerations, namely the event of the millennium. Yet, despite its programmatic nature, I find the choice interesting. What can young painters make of history in the year 2000, can the past of Hungary present a challenge, can it be represented in this chaotic age that is devoid of history or which, at least, strives so hard to be forgetful of it? The result was a complete lack of reaction to the invitation. Is meeting our past at an art gallery perhaps an anachronism? I was reminded of the conviction of József Eörvös, who was adamant in his belief that if there is ever to be Hungarian painting, it would be historical. Bertalan Székely was of the same opinion, yet his best works are not his historical paintings, but his much more painterly historical sketches, despite the fact that he devoted his life to historical painting, largely on account of his commitment to the nation. Programmatic painting, which used the strict rules of Vienna and Munich

academism, though it took its themes from the tragic and heroic moments of Hungarian history, became stereotypical and belaboured after only a few masterpieces that were infused with the spirit of commitment, of responsibility for the nation. In the end, historical painting was dissolved in the plain air painting of the Nagybรกnya school, which became the real, live wellspring of progressive Hungarian painting. Anti-historicism was a fundamental characteristic of 19th century modernism. Historical pictures, which once occupied the highest place in the hierarchy of genres, lost their value, and new art expressed itself primarily in landscapes and still lives. From then on, valid, authentic historical pieces were only created in opposition to dictatorships that usually used historicism to lend legitimacy to themselves. The paintings presenting the tragic history of the nation of the 19th century mentioned above were made against oppression, in the interest of independence and freedom, just as, nearer in time, the ironic or nostalgic works of the sixties and the seventies. It seems to me that in the 20th century, the authenticity of memories, of memorials, is primarily derived from lived experiences. But people in their thirties today, despite their special Eastern European position, have not had such a strong, tangible experience of history (thankfully). The process of globalisation does not favour the development of a consciousness of national history and the corresponding world-view. As it is primarily the content of historical paintings that makes them interesting, they must have some sort of topical reference. At the same time, a series of celebrations associated with an important anniversary do not necessarily provide

a good setting for the creation of authentic memorials, precisely on account of its official character. It seems to me that a true opportunity for genuine creation may only be furnished by a public commission related to a specific event, when art regains its function. In accordance with the extended concept defined by the title of the exhibition (“Then and Now”), it is fragments of universal culture that create new pictures in personal perspectives in which the emphasis is on collective and/or personal memory. Zsófia Harmati’s picture entitled “Victim” hints at the pietà, placing the sacrifice of Jesus in the centre. The reference is reinforced by the use of Christian symbols in the image (bowl, fish). In a profane context, Man and Woman appear as the victims of each other and the world. The expressive paintings of Patrícia Minerva Varga, evocative of a sacral past, create a special history. Péter Tuzson-Berczeli reacts to the relationship of then and now in a concrete manner in his Picture Dictionary of the History of Stereotypes. Truths that were once organic parts of European culture have become enigmatic, obscure fragments of sentences that resist interpretation. The consequence that we can draw from that painting is also applicable to the other pieces. There is no common language, therefore there is no community, subjective mythologies, stories, even the elements of the world are lifted out of context and into new correspondences. Nevertheless, I believe it would have been interesting to try this dethroned old genre, if only once. It would have been a little detour in the name of the freedom of art that would have served the clarification of our relationship to our own history.

KÉRY Bálint Bence 1012 Budapest, Vérmezõ út 10-12.

Épületrészlet 1998. vegyes tecnnika 132×66 cm

BUKTA Norbert 1173 Budapest, Ferihegyi út 88. I/3.

Nyugati pillangó (Nagyapám emlékére) 2000. olaj, vászon 4 db 100×111 cm, 1db 202×45 cm

FILP Csaba 1034 Budapest, Bécsi út 89-91.

Csendélet I. 2000. olaj, vászon 60×80 cm

Csendélet II. 2000. olaj, vászon 60×80 cm

FÜR Emil 1051 Budapest, Dorottya u. 9.

Az emelõgombák csak az üres szekrény emelésére használhatók 2000. olaj, vászon 7db 30×20 cm

FÜR Emil Az elveszett szekrény keresõi – ismét 2000. olaj, vászon 90×120 cm

TUZSON-BERCZELI Péter 2120 Dunakeszi, Kisdobos u. 19.

Közhelytörténeti szóképtár 2000. olaj, vászon 162×100 cm

FÜZES Gergely 1184 Budapest, Építõ u. 10/c.

Figura 1999. olaj, vászon 113×80 cm

Figura 1999. olaj, vรกszon 120ร 71 cm

GYÉCSEK Ferenc Szentgotthárd, Hunyadi J. u. 25. 9970

DUR-AN-KI VIII. 2000. olaj, vászon 115×98 cm

DUR-AN-KI IX. 2000. olaj, vรกszon 115ร 98 cm

HARMATI Zsófia 1052 Budapest, Deák tér 3.

Áldozat I. 2000. olaj, vászon 115×98 cm

Áldozat II. 2000. olaj, vászon 115×98 cm

HORVÁTH Éva Mónika 1027 Budapest, Margit krt. 64/a.

Tengerpart 2000. olaj, vászon 105×93 cm

Cím nélkül 2000. olaj, vászon 89×95 cm

Csendélet 1999. olaj, vászon 22,5×31 cm

Csendélet 1999. olaj, vászon 32×49 cm

KONDOR Attila 1115 Budapest, Halmi u. 25/b.

Csendélet 1999. olaj, vászon ∅42 cm

LENKEY-TÓTH Péter 3528 Miskolc, Martin K. u. 14.

Csigalépcsõ I. 2000. olaj, vászon 90×79 cm

Csigalépcsõ II. 2000. olaj, vászon 90×79 cm

VARGA Patrícia Minerva 1044 Budapest, Megyeri út 234.

Ég-kövek 2000. olaj, vászon 80×100 cm

Légbõl kapott 2000. olaj, vászon 80×100 cm

A MAGYAR FESTÕK TÁRSASÁGA

1995 nyarán alakult meg mint önálló jogi személyiségû társadalmi szervezet, s júliusban vette nyilvántartásba a Fõvárosi Bíróság. A társaságot alapító 33 mûvésszel szemben 2000-ben a taglétszám 258 fõ. A Magyar Festõk Társasága jelenleg a magyar festõmûvészek legnagyobb szakmai szervezete. Elnöke Karátson Gábor festõmûvész-író, elnökségi tagjai Bikácsi Daniela, Kováts Albert, Kovács Péter és Mayer Berta festõmûvészek. A Magyar Festõk Társasága 28 másik mûvésztársaság mellett létrejötte óta tagszervezete a Magyar Képzõmûvész és Iparmûvész Társaságok Szövetségének. Ez a federatív felépítés rendkívül elõnyös a megfelelõ információáramlás és az ügyvitel szempontjából. Ugyanakkor lehetõvé teszi az európai szervezeti rendszerbe való beilleszkedést, mint ahogy a Magyar Festõk Társasága a Magyar Képzõmûvész és Iparmûvész Társaságok Szövetségén keresztül tagja is a koppenhágai székhelyû Európai Mûvészek Tanácsának. 1996 nyara óta Szurcsik József grafikusmûvész képviseli Magyarországot a végrehajtó bizottságban. A Magyar Festõk Társaságának célja a tagság, de általában a magyar festõmûvész társadalom gyakorlati (szakmai és anyagi) támogatása, kiállítási alkalmak felkutatása és kiállítások létrehozása; a rendkívül színes jelenkori magyar képzõmûvészet minél szélesebb körben történõ megismertetése minden lehetõ eszközzel, köztük kiadványok megjelentetésével. Törekvése emellett a modern és kortárs képzõmûvészet népszerûsítése általában is, különös tekintettel a hazai vizuális mûveltség állapotára. A Magyar Festõk Társaságának feladatai közé tartozik a szakmai kapcsolatok létesítése és ápolása itthon és külföldön. Magyar Festõk Társasága 1373 Budapest 5, Postafiók 586. E-mail: mafest@alarmix.net

THE SOCIETY OF HUNGARIAN PAINTERS It was formed in the summer of 1995 as a civil organisation and an independent legal entity. It was registered by the Budapest Court in July. The society, which was founded by 33 artists, has 258 members in 2000. At present, the Society of Hungarian Painters is the largest professional organisation of Hungarian painters. Its Chairman is the painter and author Gábor Karátson, the members of its board are the painters Daniela Bikácsi, Albert Kováts, Péter Kovács and Berta Mayer. Along with another 28 artists’ societies, the Society of Hungarian Painters has been a member organisation of the Alliance of Hungarian Fine and Applied Arts Societies since its foundation. The federal structure is highly beneficial as regards appropriate flow of information and administration. At the same time, it facilitates incorporation into the European organisational structure, as the Society of Hungarian Painters, through the Alliance of Hungarian Fine and Applied Arts Societies, is a member of the Council of European Artists, based in Copenhagen. The graphic artist József Szurcsik has been representing Hungary on the executive committee since summer 1996. The goal of the Society of Hungarian Painters is to provide practical (professional and financial) assistance to its membership and to Hungarian painters in general, to find opportunities for and to organise exhibitions, and to disseminate information about the extremely colourful world of Hungarian fine arts as widely as possible using all methods, including publications. The Society also strives to promote modern and contemporary fine arts in general, particularly in view of the state of visual culture in our country. The creation and maintenance of professional relationships both home and abroad is also among the tasks of the Society of Hungarian Painters.

The Society of Hungarian Painters 1373 Budapest 5 P.O. Box 586 Hungary E-mail: mafest@alarmix.net

Felelõs kiadó a Magyar Festõk Társasága Felelõs szerkesztõ Kováts Albert Kurátor Sinóros Szabó Katalin Katalógusterv Kováts Borbála Mûtárgyfotók Hasznos Zoltán A nyomdai elõkészítés a Kotech Gyorsnyomda munkája A nyomdai munkákat a Nalors Grafika (Vác) készítette

ISBN 963 00 4945 7