Várpalota múltból örökölt értékei
ISBN 978-963-12-0495-7 Szerkesztette: Budai László Közreműködtek: Varga Zsoltné, Volekné Temesi Zsuzsanna, György Judit, Kovács Kata, Petrovics László, Sárváriné Rieder Zsuzsa, Kovácsné Schmidt Gabriella és Sághy Zsoltné. Fotók: Jónás Ella Jászai Balázs / Civertan Stúdió Bakos Tamás / Bakos ART Leitner Ferenc Kiadó: Könyvtárpártoló Alapítvány, Várpalota Felelős kiadó: Budai László A könyv a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) által kiírt pályázatnak köszönhetően valósult meg.. Várpalota múltból örökölt értékei
Grafikai tervezés, nyomdai előkészítés: Gulipán Magyarország Kft. – Budainé Wimmer Krisztina Nyomdai munka: Valczer Z+J Kft., Várpalota Felelős vezető: Valczer Zita Készült 600 példányban
Várpalota múltból örökölt értékei olvasókönyv várpalotai (és inotai) lokálpatriótáknak, a környékünkön turistáskodóknak
Várpalota 2014
Ajánló Kedves Olvasó!
E könyv sorait olvasva, sokszor magam is meglepődöm, hogy szeretett városunk mennyi értékkel bír. A szerkesztő, Budai László olyan helytörténet-kutató elő-dök nyomába szegődött, mint Faller Jenő, Szíj Rezső, Könczöl Imre, Pacsuné Fodor Sára. Az ő írásaikra támaszkodva, kiegészítve azokat mai ismereteinkkel összegezte lakóhelyünk tárgyi és szellemi örökségét. A ránk hagyott örökséget meg kell őriznünk, és át kell mentenünk az utánunk következő nemzedékek számára. Köszönöm Budai Lászlónak és a könyv létrejöttében segédkezőknek, hogy elvégezték ezt a hatalmas munkát. Bízom benne, hogy a Kedves Olvasó ugyanazzal a jóérzéssel forgatja majd e kiadvány lapjait, mint én. Jó szívvel ajánlom minden várpalotai és minden Várpalota iránt érdeklődőnek.
Várpalota, 2014 augusztusa
Galambos Szilvia, a Helyi Értéktár Bizottság elnöke
Bevezetés Könyvünkkel olyan fába vágtuk a fejszénket, aminél előre tudtuk, hogy szükségképpen kicsorbul majd rajta a szerszám éle. Hiszen Várpalota mindenkori értékeinek összegyűjtése egy folyamatos, soha véget nem érő munka lehet csak, amelynek a jövőben lesz majd egyre tökéletesebb a végeredménye. Jelen könyvet ezért célszerű úttörő kezdeményezésnek tekinteni. Hiába szűkítünk a bemutatandó értékeink körén, a múltból örökölt értékeink sora is meghaladja azt a kiadványterjedelmet és azt a munkamennyiséget, amelyet e könyv elkészítése lehetővé tett. Megkíséreltük hát a lehetetlent: egy szükségképpen szubjektív válogatást bemutatni legfontosabb értékeinkből, amelyek mégis képesek reprezentálni Várpalotát. Ezért a könyv műfaját olyan olvasókönyvként határoztuk meg, melyet minden embernek érdemes a kezébe vennie és lapozgatnia, aki kikap-csolódásképpen meg kíván merítkezni a „várpalotaiság” szellemében. Elsősorban a lokálpatrióta érzelmű embereket és a környékünkre látogató turistákat szólítja meg a könyv, de reményeink szerint nem fog csalódni egyetlen olyan érdeklődő sem e könyv olvasása során, aki Várpalota szellemiségére, genius locijára kíváncsi. Könyvünk első szakaszában teljességre törekvően mutatjuk be Várpalota épített örökségét, beleértve a már csak részben létező egykori vízimalmokat. A következő fejezetben részben kapcsolódva az előzőhöz, felvillantunk néhány fontos régészeti leletet, ez természetesen csak ízelítő Várpalota gazdag leletanyagából. Majd a köztéri szobrok, emlékművek teljességre törekvő felsorolása következik. Utánuk Várpalota jellegzetes mesterségeit, szakmáit és azok néhány jellemző termékét mutatjuk be múltunkból és félmúltunkból, melyeket egyediségük és/vagy minőségük kifejezetten városunkhoz köt. Nagy múltú művészeti csoportjaink bemutatása közel sem fedi le Várpalota gazdag zenei és tánchagyományát, -életét, ahogyan a képzőművészeti értékek felsorolása sem teljes körű. Rengeteg várpalotai művészünket és művészeti csoportunkat képtelenség lenne részletesen felsorolni jelen kötetben, bár reményeink szerint majd egy önálló kiadványban feldolgozzuk a várpalotai képzőművészet gazdag múltját és jelenét. A következő fejezetben izgalmas és gazdag történelmi múltunkat személyek élettörténeteivel kívántuk reprezentálni. A sor egyáltalán nem tekinthető teljesnek. Néhol talán szubjektív lett a válogatás, talán Móré László rablólovag és Arszlán pasa személye kilóghat a pozitív energiákat adó személyek közül, de remélhetőleg Várpalota szellemiségét, genius lociját ők sem teszik félreértelmezhetővé. Fontos egy település értékelésekor, hogy milyen a táj, ahová csöppenünk. Nemcsak személyek alakítják egy település sorsát, hanem az a táj is, ahol kialakult. A személyiségek ereje és az őket körülvevő táj kölcsönhatása révén sorssá válik minden település élete: múltja, jelene és jövője. Emiatt a Várpalotát formáló történelmi személyiségek után szükségét éreztük a Bakony és az egykori Sárrét határán fekvő tájat különleges értékeivel jellemezni. Fontos ez azért is, mert Várpalotát mint szürke iparvárost szokták azonosítani az ideérkező vendégek, majd miután elcsodálkoznak, hogy milyen jó hangulatú kisváros a miénk, újabb ámulatba esnek, amikor arra eszmélnek rá, hogy micsoda lehetőségek rejlenek környékünk természeti-táji adottságaiban. A természeti értékeinkről szóló fejezet ehhez a rácsodálkozáshoz nyújt segítséget. Sajnos e területen sem törekedhettünk teljességre. Végül néhány a múltból örökölt receptet, és azoknak egy mesterét mutatja be az olvasókönyv, hogy a legvégén néhány olyan értékekkel zárjuk a le a könyvet, amelyekre méltán lehetünk büszkék. Az utolsó fejezet rövidsége és ennek kapcsán érzett lezáratlansága is kifejezi a könyv szándékát: első kíván lenni értékeink tudatos bemutatásában, de nem az utolsó. Várpalota, 2014 augusztusa Budai László
Köszönetnyilvánítás
Ezúton mondok köszönetet, akik jelen könyv létrehozását segítették: Galambos Szilvia képviselő asszonynak, a Krúdy Gyula Városi Könyvtár munkatársainak, különösen Varga Zsoltnénak, Volekné Temesi Zsuzsannának, György Juditnak, továbbá Petrovics Lászlónak, Sárváriné Rieder Zsuzsának és Sághy Zsoltnénak, valamint lelkes értékgyűjtőnknek, Kovács Katának.
Köszönetnyilvánítás Vincze Attilának
Ha a mai világban valami igazán értéknek számít, az a közösségért végzett önzetlen munka. Köszönjük Vincze Attilának a Krúdy Gyula Városi Könyvtár, sőt Várpalota város nevében, hogy 2011–2012. év folyamán elvégezte intézményünk tisztasági meszelését, festését önzetlenül, önkéntes munkavégzés keretében, rengeteg pénzt megtakarítva ezzel az intézménynek! Várpalota, 2014 augusztusa Hálás köszönettel: Budai László, a Krúdy Gyula Városi Könyvtár vezetője
9
Várpalota épített öröksége Thury-vár Ha Várpalota épített örökségét tekintjük, mindenképpen a várpalotai várral kell kezdenünk a felsorolást, amely az egész térség szimbóluma a mai napig. A várat egészen az 1960-as évekig „Mátyás király váraként” ismerték, és csak később kezdték el leghíresebb védője, Thury György után Thury-várként emlegetni. Ha a történelmi hűséghez rigorózusan ragaszkodnánk, akkor egyértelműen igazat kellene adnunk Könczöl Imre könyvtárigazgatónak, aki 1979-ben azt javasolta, hogy az építtető családról Újlaki-várnak illene elnevezni az immár több mint 600 éves múltat maga mögött tudó várpalotai várat. A Thury-vár a Nemzeti Örökség része, amely a 2011-ben befejeződő óriási munkálatok során teljesen megújult. A vár több mint 600 éve alatt folyamatosan változott. A legelső épületet az Újlaki család őse, Kont Miklós nádor építtette, mely egy U-alakú udvarház volt. Az első közvetett nyom, hogy Palota település illetve a névadó épület már létezett, egy 1393as oklevél volt, amelyben Kont Miklós már „de Palotha” azaz „Palotai” néven
említette magát. Ezt követően 1397-ben egy újabb oklevélben szintén Palotai Kontként jelent meg a neve, valamint ugyanebben az évben a település szerepelt az esztergomi főszékesegyház egyházlátogatási jegyzőkönyvében is. Az eredeti épület, amely egyszerű udvarháznál nagyobb, de egy várnál kisebb főúri lakóhely volt, valószínűleg négy különálló épületből állt. A legfontosabb épülete a jelenlegi vár délkeleti részén található főúri pompát reprezentáló egykori palota, egy több helyiséges, 9 méter széles és legalább 30 méter hosszú kétszintes épület volt. Jellegzetes és ritka szépségű a nyugati falán ma is látható ötös ablakcsoport, illetve egyedülálló a palota figurális festése, amely egyike a XIV. század ritka világi falképeinek. Az egyik ülőfülkés ablak kávájának két oldalán található női, illetve férfi alak feltételezhetően az építtető család tagjait ábrázolja. A palotaszárnytól mintegy három méterre északra helyezkedett el a kápolnaszárny, amely egy hozzávetőleg négyzet alakú hajóból, egyenes záródású, boltozott szentélyből és ugyancsak boltozott sekrestyéből állt. A hajó északi falához még két helyiség csatlakozott, valamint egy torony, amely valószínűleg a palotaegyüttes
10
kaputornya volt. A harmadik épületrész a toronyhoz nyugatról csatlakozó kéthelyiséges, egy traktus széles boltozott épület volt, amelynek hossza megegyezett a két északi torony közötti távolsággal. Végül a nyugati oldalon egy, a mai szárnnyal megegyező szélességű emeletes épület, a lovagtermi szárny helyezkedett el az emeletén kéthajós helyiséggel. Ezt az épületet aztán Kont Miklós nádor dédunokája, Újlaki Miklós építette át várrá (castrummá). A várrá építés fontos bizonyítéka az az oklevél, amelyben az Országgyűlés 1445-ben elrendeli, hogy az 1439-1444 között épített várakat le kell rombolni, de – többek között – Castrum Palotával kivételt tesz. Ekkor a kor építkezéseinek megfelelően megközelítőleg szabályos, négyszög
alaprajzú, belsőtornyos várrá alakult a korábbi lakóépület. A vár újabb jelentős átépítése Móré László idejében történt, aki az Újlaki család kihalása után Újlaki Lőrinc özvegye révén kerül birtokon belülre 1524 után. Móré igazi rablólovagként fosztogatta a kettős királyválasztás miatt eleve zűrzavaros időszakban a környéket, így jelentős mennyiségű kincset és vagyont harácsolt össze a várban. Ő építtette a róla elnevezett Móré-bástyát és a vár külső védműveit. Hiába erősítette meg a várat Móré, mert I. János - Ferdinánd király egyetértésével - 1533-ban kiostromoltatta a várból. A
középkori Palota mezővárosi fejlődése ezzel derékba is tört, hiszen az ostromban közreműködő török segédcsapatok mintegy háromszáz embert hurcoltak
el rabláncon a környékről. (Ennek a pusztításnak a mértékét mi sem mutatja jobban, mint az az adat, hogy 1488-ban a mintegy 500 fős város a megye negyedik legnagyobb településének számított!) Ezzel az ostrommal történetének talán legmostohább szakaszába lépett a város. A török korban végvárként funkcionáló erősség legnagyobb és egyben leghíresebb ostromát 1566-ban élte meg. Ekkor Thury György kapitány volt a vár parancsnoka, aki 500 rosszul fizetett emberével sikeresen védte meg Arszlán budai pasa 8000 emberével szemben a várat. Arszlán ezért a kudarcért a fejével fizetett. Thury György után Erdődy Pálffy Tamás volt másik említésre méltó kapitánya Palota várának, aki saját pénzén újítatta fel a teljesen leromlott várat, így a török az ő idejében sem volt képes bevenni Palotát. Végül a tizenötéves háború kezdete pecsételte meg végleg a környék és a vár életét, mert 1593-ban Szinán pasa elfoglalta a várat, és kisebb átmenetektől eltekintve az 1687-es felszabadításig török kézen is maradt. Ebben az időszakban a környék falvai közül sok elnéptelenedett, a megmaradt települések pedig jelentősen veszítettek a népességmegtartó erejükből.
11
Az 1687–ben véget érő török kor után a Zichy család birtokába kerül a vár, akik 1699-1702 között kastéllyá alakították a hadijelentőségét már elveszítő várat. Igaz, még a Rákóczi-szabadságharc idején (1704-ben és 1707-ben) két labanc támadást is kiállt a vár, de ezzel végleg lezárult egy kor a palotai vár életében. A szabadságharc után Rabutin leromboltatta az északi tornyot, ezzel téve véglegessé a kialakult helyzetet, hogy csak lakóhelyként funkcionálhasson az immár kastéllyá alakított vár.
A XIX. században a vár északi oldala mellé egy lovarda épült, amely csak az 1960-as években került teljes elbontásra. (Valószínűleg erről a lovardáról kapta a vár mögött elterülő, az 1960-as években szintén lebontott Rejcsúr városrész a nevét. [Reitschule vagyis ’lovarda’, ’lovasiskola’]) A vár hányattatása a palotai Zichyek alsóágának kihalása után kezdődött. Az utolsó Zichy-örökös, Zichy Paulina halála után annak férje, báró Oldershausen Werner kezébe került az alsóurasági birtok a várral együtt 1889-1890 között. 18901903 között a korábbi bérlők, a zsidó Wolf József, Pál és Sándor fivérek vették meg (gyakorlatilag szinte ingyen), akiktől aztán 1908-1923 között Witzleben Alt-Döbern Henrik porosz gróf szerezte meg a várat és a birtokot. 1923-tól az Unio Bányászati és Ipari Rt., majd 1930-tól a magyar királyi
honvéd kincstár lett a vár gazdája. A vár 1930-tól újra katonai célokat szolgált, a vár lett a laktanya székhelye (a Zichy-kastély pedig a térparancsnokság székhelye). A II. világháborút jelentősebb károk nélkül úszta meg a vár, de miután gazdátlanul maradt, és a lakosság a tetőcserepeit elhordta, rohamos pusztulásnak indult. Ezt a pusztulást végül az állította meg, hogy egy 1961-ben kezdődő folyamat eredményeként a Nehézipari Minisztérium kezdeményezésére létrehozták és a Thuryvárba telepítették az országos gyűjtőkörű Magyar Vegyészeti Múzeumot. Bár a 70es évek során alkalmazott restaurálási gyakorlat rendkívül sok kárt tett a várban, mint műemlékben, összességében kedvező változás, hogy funkciót kapott a műemlék épület, ezáltal a szakminisztérium és a vegyipari vállalatok a várral kapcsolatos jelentős költségeket finanszírozták. A rendszerváltás után nagyobb felújítási munka 1993-1997, 2000-2002, illetve 2010-2011 között zajlott, illetve jelenleg (2014-ben) folyik. Ezek közül a legjelentősebb a 2011-ben befejeződő ütem volt, amikor a Thury-vár egy akadálymentesített, télen-nyáron folyamatosan használható, XXI. századi technikával felszerelt rendezvényközponttá alakult át, miközben megmutathatóvá vált minden olyan érték, kincs, amelyet az elmúlt évszázadokban viharvert történelmünkből az épület megőrzött. Zichy-kastély A jelenleg látható épület barokk stílusú elődjének építése, a pincében megtalált alapköve feliratának tanúsága szerint 1721-ben kezdődött. Az építtető Zichy (II.) Imre felesége, Erdődy Terézia volt, aki férje akarata ellenére pénzt nem kímélve építtette meg a várostól nyugatra
12
emelkedő dombon a kastélyt. A grófnő a kastély helyét Bécsy Márton nevű tiszttartójától sajátította ki kártérítés fejében, hogy „hálóházat” építsen. Hiába küldte ki a férj Vízkelety József megyei főbírót 1722 áprilisában, hogy megtiltsa az építkezést, Erdődy Terézia ment a maga feje után. A kastély – emléktáblája szerint – 1725-ben készült el.
A szomszédos katolikus templom tornyának építése során történt baleset miatt, 1860-ban a kastély – több más épülettel, többek között. a katolikus templommal egyetemben – leégett, így aztán 1863-ban Ybl Miklós tervei alapján akkori birtokosa, Waldstein János építtette újjá immár klasszicista-romantikus stílusban. Ennek során került az épület homlokzati attikái közé a Waldstein-Zichy címer, amely a felirat szerint 1876-ban készült. A főépülethez egytengelyes beugró, összekötő szárny s egy négytengelyes gazdasági épület csatlakozik. A kastély verandája és barokk kőkapuja már elpusztult. A kastély földszinti előcsarnoka eredetileg kápolna volt, amelyet Acsády Ádám veszprémi püspök szentelt fel 1727. május 1-jén Gábor arkangyal tiszteletére. Az
előcsarnok később a hall szerepét töltötte be, 1913 után a honvédség idejében garázsnak használták. Az előcsarnokból balra folyosó vezet fel az emeleti részbe. Az emelet központi helyén a könyvtár hatalmas belmagasságú tere található beépített szép faragott polcokkal. Négyszáz
kötetes könyvállománya 1913-ban a Ludovika Akadémia könyvtárába került, ahol a II. világháború utáni zűrzavaros helyzetben eltűnt vagy megsemmisült. A sötétre pácolt, gyönyörű könyvtári polcok és faburkolatok azonban a mai napig eredeti szépségükben láthatóak. A könyvtárszoba mennyezetén viaszfestékkel festett terjedelmes kompozíció gyönyörködteti a szemet, Pállik Béla Apolló, Auróra és a Hórák című munkában. Érdemes megfigyelni a lépcsőház kőkorlátjának x-alakú tagoltságát. Az oldalfalakon eredetileg Waldstein János és Zichy Terézia házastársak életnagyságú arcképe volt látható, a kastély lépcsőházában pedig vadászati tárgyú jelenetek kaptak helyet. Singer Ábrahám szerint Waldstein érem- és régiséggyűjteménye, valamint a Zichy ősöket és görög-római történelmi jeleneteket ábrázoló falfreskók mellett még két festmény volt látható a kastélyban. Az egyik ezek közül két jelenetet egyesített:
13
„II. Endre király beveszi Jeruzsálemet” párosítva azzal, amikor „a magyaroknak szabadságlevelet ad”, valamint „Hollós Mátyás elfoglalja Bécset”, de ezek a II. világháború során elpusztultak. Singer szerint az előbb felsoroltakon kívül kisebb képek is voltak a falakon, amelyek láthatóan egy kéz munkái, és dátumként az 1734. év volt rajtuk. A könyvtárterem kupolája ovális alakú, ennek vonalait követi a tetőn bádogból készült dísz, amely stílusosan koronázza meg az egész kastélyt. „Messziről kilátónak látszik, valójában sem erre, sem másra nem használható, díszítő hivatásán kívül egyéb szerepe nincs.” Waldstein 1876-ban bekövetkező halála után a kastélyt és a felsőurasági birtokot gr. Sztáray Antal örökölte, akinek nevéhez fűződik a várpalotai bányászat megindítása. Áldásos tevékenysége alatt a várpalotai uradalom erdészete országos hírűvé vált, birtokait a kor igényeihez igazítva iparral egyesítve kezelte, műmalma, gulyái és ménese országszerte ismertek voltak. Sztáray 1893-ban meghalt, így Waldstein végrendeletének megfelelően a birtok visszaszállt a Zichyekre. Amikor Zichy Gábor 1899-ben meghalt, két fia, Vladimir és Miklós örökölte a birtokot. Végül Zichy Vladimir 1901-ben eladta a birtokot Witzleben-Altdöbern Henrik porosz grófnak, ezzel a felsőurasági birtok végleg kikerült a Zichyek kezéből. Witzleben
hatalmas méretű iparfejlesztésbe kezdett a településen (mészégető, villamos erőmű, brikettgyár, szénosztályozó, téglagyár, vízvezeték-hálózat fűződik a nevéhez), de az egykori felsőurasági birtokot végül 1911 októberében eladta a Beligradianu J. Moscu és Samuel zsidó származású román testvérpárnak. Az új tulajdonosok 1913-ban továbbadták a Zichy-kastélyt és a felsőurasági birtokot a magyar királyi honvéd kincstárnak. Mivel ötször akkora áron adták el, mint amennyiért Zichy Vladimir kínálta 1900-ban, országos botrány, jelentős országgyűlési ügy kerekedett belőle. A kastély a II. világháború után rövid ideig a kommunista párt székhelye volt. Az épület állaga az 50-es években leromlott. Szomorú epizód a kastély történetében, hogy 1956-tól a pufajkások tartózkodtak itt, és 1957 márciusában a karhatalmisták tömegesen hurcoltak ide és vertek össze embereket a MÚK-tól (Márciusban Újra Kezdjük!) félve. A kastélyt a 70-es években a honvédség gyönyörűen felújította. 1977-ben megnyílt a Tüzérségi Fegyvernemi Múzeum, amely később felvette Gábor Áron nevét. A rendszerváltás után a tüzérmúzeum megszűnt, a kastély sokáig üresen állt. Végül a Trianon Múzeum Alapítvány vállalta az épület hasznosítását, így az épület 2004 óta a Trianon Múzeum kiállításainak ad otthont. Pusztapalota (Bátorkő) vára A várrom a várpalotaiak és környékbeliek kedvenc túracélpontja. Gyönyörű természeti környezetben, a Várvölgyön keresztül érhető el, és az 5 km körüli táv edzetlenül is könnyen teljesíthető. A néphagyomány Mátyás király vadászkastélyaként tartja számon, amelyet
14
azonban írott forrással nem lehet igazolni. A kis alapterületű vár a Fajdas-hegy lábánál egy meredek sziklán épült. Az első közvetett bizonyítékok létezésére azok az 1271-ből származó oklevelek, amelyekben a Szalók nemzetség birtokmegosztása kapcsán a „Tikolföld a Várad erdővel” szófordulat utal a kisméretű vár valószínű meglétére.
Néhányan – köztük Könczöl Imre – vitatják, hogy a mi Pusztapalotánkról szól-e az 1288-ban keltezett adománylevél, amelyben IV. László feleségének, Izabella királynénak a kedves embere, Zsidófia János ispán más érdemek mellett azért kapja meg a Tolna megyei Ómersét, mert Bátorkő (Castro Bacurku) ostroma idején az aláhulló kövek és nyilak zápora megsebesítette őt. Az oklevél szerint az 1287. novemberi ostrom során Izabella királyné és a bárók is a helyszínen voltak, amikor is a várat visszafoglalták a királynénak. Valószínűleg ekkor már a korábbi tulajdonos Szalók nemzetség eladta ezt a birtokát a Csákoknak, akiktől aztán 1326-ban, Csák Máté halála után, Károly Róbert kikényszerítette, hogy más várak mellett Bátorkő várát és tartozékait átadják a királynak. Ezután Bátorkőt mintegy negyed évszázadig
nem említették a források, eltekintve egy jelentéktelen 1341. május 19-én keltezett okleveles említéstől, amely egy gyilkosság kapcsán született ítéletet rögzít. 1350. november 18-án fontos változás állt be a vár történetében, amikor I. Lajos szolgálataik jutalmául Tót Lőrinc három fiának, Miklós pozsonyi ispánnak és királyi pohárnokmesternek, Lőkösnek (Leukus) és Bertalannak valamint azok ivadékainak adományozta Bátorkő várát tartozékaival együtt. (Miklós pozsonyi ispán később magát Újlaki vagy Palotai Kont Miklósnak nevezte, és ő a későbbi hatalmas Újlaki család alapítója.) Ettől kezdve sűrűn jelent meg különböző oklevelekben az uradalmi központ szerepét betöltő vár neve, de az új birtokos család hamarosan korszerűbb, kényelmesebb, reprezentatívabb épületet, „palotát” építtetett Bátorkő helyett. Fontos helytörténeti forrás egy 1409-ben keletkezett oklevél, amelyben Keszi Balázst mint „castellanus castri Bathorkw alias curialis in Palotha”, vagyis Bátorkő várának várnagyát és Palota udvarispánját említik, ez a két hely párhuzamos létezését igazolja. Míg 1445-ig elsősorban Bátorkőn keltezte leveleit az Újlaki család, addig az 1445 után oklevelek keltezése alapján látszik, hogy az időközben várrá alakított Palota teljesen átvette Bátorkő szerepét. A XV. században ugyan még szerepelt oklevelekben Bátorkő neve, de 1537-ben már pusztavárként említették, utoljára pedig 1559-ben jegyezték oklevélben. Az évszázadokig elhagyatottan álló várat a XIX. században villámcsapás érte, állaga még inkább leromlott. Azóta sem történt semmilyen komolyabb beavatkozás megmentésére.
15
Inotai halomsírok A várpalotai-inotai halomsírok a 8. számú főút Inota falu és a hőerőmű közé eső szakaszától délre találhatóak. A halomsírokhoz földút vezet. A földúttól északra emelkedik az ún. 1. számú halom. Ennek kőépítménye nincs. A mintegy 25 méter átmérőjű, kb. 8 méter magas halomban két gödröt tártak fel az 19731975 között zajlott régészeti feltárás során, az egyikben emberi hamvakkal, a másikban hátasló maradványaival. Tőle délkeletre, a földút déli oldalán található 2. számú, hasonló nagyságú halomsír körül azonban jól látszik a kőből készült egykori körítőfal és a körítőfalhoz csatlakozó kisméretű, négyszögletes alaprajzú, eredetileg cseréptetővel lefedett helyiség. Ez a tumulus több gödröt is fedett, amelyekben egy férfi, hátaslovak, valamint egy lovaskocsi maradványait találták meg. A III-IV. században a halomsírokat és környezetüket ismét temetkezésre használták. A lelet egyedülállóságát az adja, hogy kocsis és halomsíros temetkezés együttes előfordulását eddig csak itt, Inotán regisztrálták.
A temetkezések sajátos válfaját képviselik a halomsírok vagy tumulusok. Maga a rítus az újkőkor óta ismert Európában, viszont annak okát, hogy a római korban miért éled fel újra a földhalmos temetkezés, nem sikerült egyértelműen kideríteni. A rómaiak számára a halottkultusz nagy jelentőséggel bírt, a holtak lelkének az év folyamán több ünnepnapot is szenteltek.
A temetőket, sírkerteket a településeken kívül, a bevezető utak mentén hozták létre (pl. Róma, Pompeji, Pannoniában pedig többek között Arrabona, Brigetio, Aquincum mellett is megtalálhatóak). Az újabb kutatások eredményei szerint a dunántúli római kori halomsírok a
római uralom alatt élő bennszülött kelták jellegzetes temetkezései voltak. Az inotai halmok sírgödreiből az ásatásokon előkerült leletek alapján a helyi kelta (eraviszkusz) arisztokrácia két tagja, egy idősebb férfi és egy fiatalabb fiú hamvai kerültek elő. A fiú a II. század első éveiben, a férfi (talán a fiú apja?) néhány évvel később, legkésőbb a század harmincas éveiben távozott az élők sorából. Az Inota belterületén elhelyezkedő egykori eraviszkusz településtől kb. 750 méterre alakították ki a sírhalmokat. A halmokban hamvasztásos rítussal temetkeztek, elenyésző a csontvázas sírok száma. A sírba került tárgyak egy részén erős hőhatásra utaló deformitás figyelhető meg, ezek az elhunyttal együtt égtek a máglyán, többékevésbé megolvadtak, szétpattantak. A hamvakat vagy egyszerűen szétszórták a felszínen, ill. a sírgödörbe állított urnákba, tégla- vagy faládába tették. A nagyobb halmokat gyakran másodlagos
16
temetkezőhelyül választották. Ezek a csontvázas sírok a halom keletkezésénél későbbiek, gyakran nem is rómaiak. A halomsíros temetőkben a halmok száma és nagysága változó, mintegy tükrözve az elhunyt vagyoni helyzetét és társadalmi pozícióját. Az inotai halomsírokat K. Palágyi Sylvia tárta fel, aki szerint a koruk a Kr. u. I. század vége – II. század eleje közé tehető. A tumulusok leletanyagában van kézmosó készlethez tartozó kancsó és tálka, vas strigilis-ek, bronz- és üvegedények, terra sigillata-k, fegyverek, tausírozott lószerszámzat, stb. A feltárás során hét darab késő római korra keltezhető csontvázas temetkezés került elő. A sírokat az egykori körítőfal mentén ásták meg, leletanyaguk nagy hányada Kr. u. IV. századi kerámia. A nyolcadik csontvázas sír melléklet nélküli, Ny-K-i tájolású volt, ami valószínűsíthetővé teszi a kora középkori keltezést is. Ahogyan várható volt, újabb római kori régészeti leletek kerültek elő a 8-as főút várpalotai elkerülő útszakaszának építése során 2014 nyarán. A július elején indult próbafeltárást az inotai halomsírok környékén a Laczkó Dezső Múzeum szakemberei végezték. Köralakú illetve négyszögletes árkokban kéttucatnyi késő római hamvasztásos sírt és egy díszes faragvánnyal ékesített sírkamrát tártak fel. Csirke Orsolya régész-muzeológus sajtónak adott információi alapján az egyik legérdekesebb lelet az a boltozatos sírkamra, amelyben egy fiatalon meghalt férfi állkapocs-csontját találták meg, és a sírja végében emberalakos faragvány látható. A rövid tunikában ábrázolt fiatal férfialak vállán lévő köpönyeg alapján feltételezhető, hogy a késő római korban, a III. század környékén készült a síremlék. A kamra alját nagyméretű római padlótéglával fedték le.
Római katolikus templom A Kastélydomb aljában elhelyezkedő, a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt, barokk stílusú templomot 1774 és 1777 között építette Verschafter János székesfehérvári építőmester. A templom harangján az 1743-as évszám látható. Falában római és középkori faragványokat helyeztek el. Az impozáns barokk épület hajója négy boltmezőre oszlik, szentélye félötszögű. A Szent Istvánt ábrázoló oltárképet – Genthon István szerint – Johann Nepomuk Höfel pesti festőművész festette 1816-ban. A szentségtartó 75 kg tömör ezüst. A hajóban látható a fatimai Szűz Anya szobrának másolata, és Mindszenty József fából faragott szobra. A templom déli fala mellett áll Nepomuki Szent János XVIII. században készült szobra.
A XIX. század végén a templomot állítólag egy olasz származású magyar festővel, Messer Antonellivel festették ki, addig
17
sima falú volt. A katolikus templom belsejében kitűnik szépségével a két különálló és egyenként három-három részes gyóntatószekrény. Kőrisfából faragta az 1910 körüli években Sikátori Malauti Ferenc népi faragóművész. Az ajtókat domborművek díszítik. Tetszetős, művészi munkák a népművészet szintjén. Két régi szenteltvíztartót találunk a templomban. Az egyiket a templom előterében kőállványzaton, míg a másikat a szentélyben. Mindkettőt bántai kőből faragták. A templom építésének időpontjára utal valószínűleg a hátsó falba épített feliratos kő: „EX CAELO CEPIT EX ORDIUM 1[77]7. MEN[SIS] MAR[IBMI]". Magyarul: Az égből kapta eredetét. 1777. március hó. Fölötte egy másodlagosan befalazott gyámkő látható, talán az egykori ferences rendházból való, rajta egy szárnyas alakkal. A katolikus templomban több emléktábla örökít meg különböző történelmi eseményeket. Az egyik Dr. Steixner Antal plébános internálásának állít emléket: „hívei köréből 1952-ben elhurcoltak / és börtönbe vetettek buzgó hitéért. / Emlékét őrzi a várpalotai egyházközség / és Nagy Károly plébános / 1993.” Egy másikon a Várpalotára internált lengyel katonák fejezik ki hálájukat a magyarság iránt. A következő emléktáblán a Don kanyarban 1943. január 12én elesett hősökre emlékeznek. A templomban található egy dombormű a bányászok védőszentje, Szent Borbála tiszteletére, amelyet Haraszti Márton helyi kőfaragó készített 1936-ban. Felirata: SZENT BORBÁLA, / BÁNYÁSZOK VÉDASSZONYA, / KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK! / 1906-1936.
Inotai római katolikus templom A katolikus plébániatemplom a község szélén lévő temető legmagasabb pontján található. Keletelt tengelyű, egyhajós épület, egyenes záródású szentéllyel. A nyugati homlokzat elé kilépő torony háromemeletes, nyugatra néző oldalán befalazott kapuval. A bejárat a hajó déli oldalán nyílik. Gótikus stílusban készült: háromsoros pálcabélletei a lábazatról – eredeti megoldásként – rézsűsen indulnak, a szárak fent csúcsívben találkoznak. Az orommező alatti ajtónyílást lekerekített vállú, egyenes szemöldökkő keretezi. Formajegyei és megmunkálási finomságai az 1400-as évek utolsó harmadára vallanak. A szentély zárófalának tengelyében
keskeny, lándzsaíves ablak tekint kelet felé, az érett gótikus főbejáratnál ez jóval korábbra datálható. Igazi meglepetést a templombelső tartogat. Az épület XVIII. századi, tiszta kora klasszicista ízlésű külseje ritka szép középkori részleteket rejteget. Négyzet alaprajzú szentélyének épen megmaradt eredeti, XV. századi keresztboltozata. A fehér dolomitkőből faragott bordák kerek, virágmintás zárókőbe futnak össze, s megtalálhatók rajtuk a gótikus színezés nyomai. Velük egyidős a kőbélletű diadalív, faragott lábazati és konzolos oldalpárkánnyal. Ez utóbbiak alatt a hajó felőli oldalon, vélhetően utólag odahelyezett kváderköveken, levélornamentikával díszített
18
lapos reliefeket figyelhetünk meg, amelyek a templom legkorábbi, XIII. századi építési periódusának tanúi. Az 1970-es évek végétől folyt régészeti kutatás során feltárultak a szentély vakolat alatt lappangó falképei is. Apostolok és szentek glóriás alakjai láthatók az 1300-as évek közepére datálható freskókon. Szintén megkerült a diadalív északi oldalára festett felszentelési kereszt. A török hódoltság idején megrongált templomot az újra betelepülő hívek állították helyre. Szent István király tiszteletére szentelték újra 1788-ban. Református templom A késő barokk stílusú, egyhajós, három szakaszos templom a mai Batsányi utcában található. Keleti fala állítólag az itt emelkedett egykori huszárvár alapfalaira került. A főbejárat fölött olvasható felirat szerint is 1788-ban épült. A templomban a három emléktábla egyike az I. világháború hősi halottainak állít emléket. Egy másik tábla az indonéziai Pitilu szigetén a japánok által meggyilkolt Molnár Mária misszionáriusnő emlékét örökíti meg. Márványtáblájának felirata: »Várpalotán született 1886. szept. 11én, s itt keresztelték meg Molnár Mária misszionáriusnőt, aki 1928-1943-ig munkálkodott a pápuák között (főleg Mánus és Pitilu szigetén) és vértanú halált halt 1943. március 16-án.” „Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket.” Máté 28:19. Állíttatták a külmisszió barátai 1989-ben. « A templom bejárata előtt található síremléket 1992-ben hozták ide a református temetőből. Felirata: „Nagytiszteletű Kecskeméty Károly ev. ref. lelkész és egyházmegyei tanácsbíró, élt 72 évet, meghalt 1890. aug. 31-én. A lélek él, találkozunk.”
Inotai református templom A jelenleg látható inotai református templom építése előtt már nagy múltú református gyülekezet élt Inotán. Egy 1721-ben felvett jegyzőkönyv tanú-vallomásai alapján úgy tűnik, hogy eleinte a katolikusok elpusztult középkori templomát használták a falu jobbára „helvét hitvallású” lakói, majd 1721 után magánházaknál tartották az istentiszteleteket. Egy 1784-es feljegyzés szerint az 1694-ben épült lelkészlakot az év folyamán felújították, és ez a
19
feljegyzés megemlített egy fatemplomot is, amit a gyülekezet feltételezhetően 1721 után építtetett. Végül 1786-ban épült meg a helyi gyülekezet ma is álló kőtemploma, melyet Bőhm Arteli József várpalotai kőműves mester épített egy homlokzat előtti toronnyal és sík mennyezetes hajóval. A II. világ-háború idején a templom erősen megrongálódott, azóta többször is felújították. Evangélikus templom Az evangélikusok temploma a vár mögötti téren áll. Szenitzei Bárány Pál lelkész kezdeményezésére 1777. május 6-án az evangélikus gyülekezet elhatározta, hogy egy 10 öl hosszú, 5 öl széles, új (kő-) templomot épít. A Pozsonyban lakó Zichy István gróf önként vállalta az ügy támogatását. Végül 1779-80-ban meg is épült a templom – ekkor még torony nélkül – egy korábban ott álló templom helyén. Az elkészült evangélikus templomot Perlaky Gábor superintendens szentelte fel 1780. november 1-jén. A felszentelés során közreműködött Mezibrodszky Theofil ösküi, Nagy István szentlőrinci és Horváth Sámuel helybeli lelkész is. 1805. május 1-jén tették le az evangélikus templom tornyának alapkövét, majd két év alatt megépült a bádoggal borított torony. Az 1806-os évben harangot ajándékozott a közösségnek Tomkaházy Tomka Ferenc levéltáros és neje, Patonay Erzsébet, valamint leveldi Kozma János. 1881-ben egy hatalmas szélvihar leszakítja a keresztet a templomtoronyról, amit később helyreállítottak. A templomtornyot legutóbb 1959-ben restaurálták. A templom karzatai 1810-ben készültek el, az oltárképe 1799-ben. Az oltárkép
Maulbertsch iskolájából származó művészre utal. A karzaton kilenc táblakép látható: 1) Jézus születése, 2) Jézus megkereszteltetése, 3) A gyermek Jézus a templomban, 4) Jézus megtisztítja a templomot, 5) Megmossa tanítványai lábát, 6) Jézus imádkozik, 7) Föltámadás, 8) Mennybemenetel, 9) Az úrvacsora. Az egyes képek alján idézetek olvashatók. A főbejárat fölött vörös márványtábla 1807ből: „Menjetek be kapuin hálaénekkel...” (100. zsoltár)
A templom mellett áll az 1901-ben épült parókia épülete és az 1993-ban épült imaház. A templomban fekete márványtábla áll az I. világháborúban elesettek emlékére: „Értetek haltunk meg / a világháborúban / 1914-1918. / Bálint József, / Bánki Imre, / Bánki Pál, / Benkő Sándor, / Bozsoki János, / Bozsoki Károly, / Bús Lajos, / Daruság Ferenc, / Daruság József, / Farkas József, / Fülöp János, / Fülöp József, / Fülöp Sándor, / Hazuga Károly,
20
/ Jakab István, / Kárász János, / Kovács József, / Molnár Ferenc, / Molnár István, / Mórocz Gyula, / Mórocz János, / Mórocz József, / Nagy István, / Nagy János, / Nagy József, / Németh Ferenc, / Nyirő Ferenc, / Nyirő Imre, / Palotai József, / Papp Ferenc, / Simon Dániel, / Simon Lajos, / Soós György, / Tóth Ferenc, / Vajda Gyula, / Varga József, / Varga József, / Varsányi András. / Legyetek méltók áldozatunkra!” Zsinagóga A várpalotai zsinagóga a korai zsinagógák közé tartozik, szerkezeti, alaprajzi, és architekturális megoldásaiban leginkább az óbudaival rokonítható. Ami megkülönbözteti az óbudai zsinagógától az az, hogy a várpalotai épületen a romantika kubusos tendenciájára jellemző síkszerűbb falkezelést, leegyszerűsített formai elemeket figyelhetünk meg, mely ez idő tájt Magyarországon a késői klasszicista építészetre – különösen templomépítészetre – általánosan is jellemző volt.
Bár a II. világháború után majdnem teljesen lebontották az épületet, végül megmenekült a megsemmisítéstől, és belekomponálták a mellette megépülő Vájáriskola épületébe. Megmaradt eredeti állapotában a főhomlokzatnak tipikus klasszicista jelleget adó háromszögű timpanon, alatta az ión oszloprendű előcsarnokkal, a karzat és a hozzá vezető lépcső, valamint a félpilléres faltagolás, de az eredeti négy csehsüveges boltozat helyett lapos mennyezet került kialakításra az újraépítés során. Az eredeti téglány alaprajzú épületet mára a déli oldalon földszintes épülettoldalék bővíti, valamint a nyugati oldalon átjáró kapcsolja a szomszédos vendéglátó-ipari egységhez. A timpanonban régen óra mutatta az időt, az oromzaton pedig héber felirat volt olvasható, melynek szövege magyarul: „Akkor hallgass szolgádnak és Izraél népednek könyörgésére, mellyel majd imádkoznak e házban.” (1Kir. 8,30.) Várpalota jelentős számú izraelita lakossága 1826-ban határozta el a zsinagóga építését, amelyet sem a Zichy grófok,
21
sem a helyi lakosság nem ellenzett. Sőt, az adakozók között ott volt a birtokos grófi család két tagja: Zichy István és Miklós. A Zichyek adták a telket is a zsinagóga számára a város közepén. Jelentős adományokat tettek a legvagyonosabb zsidó családok: a Rothschild bárók, Eskeles és Lammel családok. A tekintélyes méretű zsinagóga építése 1834-ben kezdődött el, valószínűleg Stakovits Sebestyén veszprémi kőművesmester építette. 1840. szeptember 11-jén történt meg felavatása. Az avató beszédet Schwab Löw budai rabbi tartotta, az ünnepségen részt vettek a Zichy grófok, ill. a város keresztény polgárai is. Kiemelkedő esemény zajlott itt 1880. október 27-én, amikor Singer Ábrahám rabbi igen értékes és díszes tóratekercset adományozott a hitközségnek. Kohn Adolf, a palotai zsidó hitközség elnöke 1883-ban a magyar nyelv használatát ajánlotta a hitközségi jegyzőkönyvben és a levelezésükben, amit az Elöljáróság el is fogadott, így a német nyelv használata abbamaradt. A zsidó hitközség sorsa a II. világháborúban pecsételődött meg, amikor 1944 júniusának elején összegyűjtötték és a gettóvá kijelölt zsinagógába zárták Várpalota és a szomszéd falvak zsidó lakosságát, majd deportálták őket. A háború után visszatért zsidókat a kommunista rendszer mind vallásuk, mind osztályhelyzetük miatt ellehetetlenítette, így a hitközség megszűnt létezni. A funkció nélküli zsinagógát a zsidók eladták. Sokáig a mellette megépült középiskola ebédlőjeként, kultúrtermeként üzemelt, majd 1986. október 23-án az I. Várpalotai Napok ünnepség részeként a zsinagóga falai között megnyílt a Nagy Gyula Galéria, és a város itt helyezte el a Matzongyűjteményt is. A város rendszerváltást követő gazdasági hanyatlása a kulturális életre is rányomta bélyegét. Évek óta
szinte csak nevében Nagy Gyula Galéria az épület, évről-évre egyre kevesebb kulturális program helyszíne. Jelenleg a Várpalotai Magyar-Izraeli Baráti Társaság bérli a várostól, és próbálja fenntartani az egykori zsinagógát. A zsinagógában több emléktábla szolgál egykori várpalotai történelmi emlékek mementójául: egy a várpalotai főrabbi, Singer Leó és a várpalotai születésű főrabbi, Bernstein Béla emlékét őrzi, kettő pedig a várpalotai zsidók deportálására emlékeztet. Megyeház A Jókai utca tízemeletesei mögött megbúvó épület négy oszlopos, timpanonos bejárata klasszicista stílusú. Belül négy barokk faragott kőpillér tartja boltozatát, mely 8x9,5m-es nagyságban három hajót és kilencosztatú teret foglal magában. Az eredetileg az utcafrontig húzódó tekintélyes épületegyüttes a II. világháborúban súlyosan megsérült, és nagyobb részét lebontották. A maradékot a helyreállítás során meghagyták eredeti klasszicista küllemében. Az egykor „felső városháznak” is nevezett Megyeház épülete akkor már biztosan megvolt, amikor Várpalotát 1861-ben járási székhellyé nyilvánították, Singer Ábrahámtól tudjuk, hogy szolgabírónak ekkor Bíró Jánost nevezték ki. Gyakorlatban az épület – úgy tűnik – sosem töltötte be eme funkcióját, mert 1867. június elsején a városi bizottmány arról volt kénytelen határozni, hogy küldöttségileg fel kell kérni Békeffy Ignác járási szolgabírót, hogy költözzék Várpalotára vagy legalább a hivatalát helyezze át ide. E célból döntött a város úgy, hogy az „amúgy is üresen álló felső városház hivatal helyiségnek díj nélkül” felajánltatik. A következő évben már arról tárgyalt a bizottmány, hogy a
22
szolgabíróságnak szánt épületet kinek adja bérbe, hogy legalább így hasznosítsa. Végül 1870-ben úgy szüntették meg a főszolgabírói hivatalt, hogy e funkciót valóságosan sohasem töltötte be Palota. Annak ellenére, hogy sosem foglalta el a szolgabíró és hivatala a Megyeháznak nevezett épületet, nevét mégis erről kapta. Palota mezőváros két sikertelen árverést
követően végül megvette az épületet 1875 novemberében azzal a céllal, hogy ott polgári iskolát létesítsen. Ez csak 1926-ban valósult meg ténylegesen, addig eleinte tisztviselőknek adták ki bérbe, majd a XIX. század végén az Önkéntes Tűzoltó Egyesület került itt elhelyezésre. Dr. Péter Sándor kezdeményezésére végül 1926-ban létrejött a Magyar Királyi Állami Polgári Fiú- és Leányiskola, amely rangos helyi intézménnyé nőtte ki magát. A háború után még 1948-ig működött itt az iskola, majd annak megszűnése után az 1950-es évektől mentőállomásként funkcionált. Az épület a rendszerváltást követően a Hit Gyülekezet tulajdonába került, és a gyülekezet 1998-ban szépen felújította. Jó Szerencsét Művelődési Központ Az immár felújításra szoruló épületet 1952 októberében kezdték építeni Károlyi Antal Ybl-díjas építész tervei alapján, majd 1958. szeptember 6-án, a bányásznapon adták át. Az épület a Rákosi-
korszakra jellemző klasszicizáló jegyeket visel, előtere mennyezettáblájának díszei erdélyi népi motívumok alapján készültek. Az előtér és a színház nézőtere közötti térben voltak láthatók a Ferenczy Noémi tanítványai által készített gobelinek. Pintér Éva: Pihenés, Prepelicza Katalin: Kerti munka, Solti Gizella: Bányafát ácsoló és szállító munkások és Szőke Erzsébet: Gyümölcsfaápolás című munkája 1958ban készült. A gobelinek jelenleg raktárban vannak. A berendezés és a bútorzat Kaesz Gyula Kossuth-díjas iparművésztanár és tanszékének munkája. Az előtérből induló oldalsó lépcsősorok tetején egy-egy képzőművészeti alkotás található. Jobb oldalt a Jó Szerencsét! dombormű helyezkedik el, amelyet minden év áprilisában országos rendezvény keretében koszorúznak meg a bányász hagyományok őrzői. Alkotója Bona Kovács Károly (Salgótarján, 1897. október 15. – Budapest, 1970. június 26.) bányászkötődésű szobrász és festőművész. A csákányos bányászt ábrázoló bronz relief eredetileg a Jó Szerencsét Olvasókör új nagytermének 1931-es avatására készült. Az Olvasókör épületének átépítése után, 1958-ban került mai helyére a művelődési házba.
23
A bal oldali lépcsősor tetején Ney Dávid domborműves emléktábláját találjuk, melyet 2001-ben állíttatott Várpalota Város Önkormányzata. A több, mint fél évszázada minden évben megtartott, Ney Dávid nevét viselő zenei rendezvényen itt emlékeznek meg a híres operaénekesről, és megkoszorúzzák az emlékművet. A Ney Dávid Kórushangverseny a városban működő iskolai és felnőtt énekegyüttesek rangos seregszemléje. A Dr. Csiky Iván teremben egy teljes falat betöltő bányászati témájú fadombormű található, amely a veszprémi Bányatröszt épületéből származik.
Az emeleti termek Dr. Szíj Rezső, Dr. Csiky Iván, Veszelovszky Zoltán és Ney Dávid nevét viselik. A termek névadó ünnepségére 2007-ben a Várpalotai Napok keretében került sor. Az épületben működő művelődési ház 2008-ban ünnepelte fél évszázados jubileumát, és a mai napig a kulturális élet kiemelkedően fontos helyszíne. Béke Művelődési Ház Az egykori „November 7.” Hőerőmű szomszédságában, közvetlenül a 8-as út mellett fekvő lapostetős „szocreál ékszerdoboz”, a Béke Művelődési Ház 1955 és 1958 között épült az Ybl-díjas Szabó István építész (1914-1988) tervei alapján a hőerőmű dolgozói számára.
Az épület ugyan már a szocreál építészettől való eltávolodás jegyében született, modern stílusú, de szocreál elemekkel gazdagon díszített. Ahogyan Kovács Dániel művészettörténész fogalmaz: „a racionális, téglával burkolt épület okosan egyensúlyoz a reprezentativitásra irányuló elvárások és a modernista építészeti eszközök közt.” A művelődési ház környezetét, magát az épületet, és belső tereinek díszítését a kor neves művészeivel készíttették el. Az épület vörös (klinker) tégla burkolatú. A művelődési ház 480 főt befogadni képes színház- és moziteremmel, könyvtárral, szakköri helyiségekkel, büfével, 240 személyes étteremmel várta látogatóit. A Béke Művelődési Ház jó alaprajzi beosztású, minőségi anyagokból készült, részleteiben is színvonalas épület. Az eredeti állapotában megmaradt ház egy letűnt kor művészetének gazdag tárháza. A külső homlokzatokat és a fontosabb helyiségeket a kor neves képzőművészeinek alkotásai díszítik.
A 8-as főútról látható a Pátzay Pál és Somogyi József szobrászok által készített nagyméretű véset, amely A szén felhasználása (Tenczer dolgozatában: Energia útja) címet viseli. Szintén a külső homlokzaton látható Ambrózy Sándor két alakos kompozíciója Gyümölcsszedők címmel. A további külső homlokzatokon
24
hét modern múzsát idéző műalkotássor látható: Bartha Lajos: Tánc, Búza Barna: Zene, Csontos László: Szobrászat, Garami László: Fotóművészet, Kiss Sándor: Festészet, Kiss Kovács Gyula: Színjátszás, Marosán László: Irodalom. A belső csarnokban 2 db egyenként 50 négyzetméteres mozaik található: a déli falon Hintz Gyula: Ünneplők, az északin Fónyi Géza: Almaszüret című alkotásai. A büfében Rozsda Endre három mozaikképe látható: János vitéz, Baglyok és a Mókusok című alkotások. (Tenczer Károly dolgozatából kiderül, hogy miután 1956ban Rozsda Endre „disszidált”, a nevéhez fűződő munkát nem lehetett beépíteni, így végül Csákvári Nagy Lajos festőművész kapta meg Rozsda megbízását, és az eredeti terveket háromszoros nagyításban ő kivitelezte.) Az étterem tört metlachi kerámiával borított oszlopait Cser Jolán kerámiaművész 48 db 18x18 centiméteres terrakotta lapja díszíti. A csarnok, a büfé és az étterem padozatát Antal József szobrászművész tervezte 2x2 cm-es színes lapocskákból. Az emeleti könyvtárterem falán Bernáth Aurél: Művelődés a szabadban című 15 négyzetméteres szekkója kapott helyet. Az udvaron Boda Gábor szökőkútja áll. Mind közül a legértékesebb alkotás az étterem hátsó falát díszítő mintegy 414x200 centiméter nagyságú terrakotta dombormű. A Körtánc címet viselő gyönyörű kompozíció Kovács Margit Kossuth-díjas keramikusművész munkája. Az alkotás jobb oldali felében édesanyák, gyerekek, szerelmespár és vadászház látható. A bal oldalán a nyája mellett botjára támaszkodó juhász nézi a táncolókat. A jeleneteket és az alakokat makkos és tölgyleveles motívumok kötik össze. A művelődési házat pezsgő kulturális élet
jellemezte, amely elsősorban Tenczer Károly igazgató érdemének tekinthető. Az intézmény sorsa a 90-es évek elején megpecsételődött, majd az inotai erőmű 2001 végén elkezdődő felszámolása során be is zárt. Jelenleg az ajkai központú Bakonyi Erőmű Zrt. tulajdonában van az épület, melyet a Pannon Várszínház Nonprofit Kft. bérel. Korábban főként raktárként és próbahelyszínként használta Vándorfi László társulata, de 2009. november 28. óta Inotai Retro Színház néven állandó kőszínházi előadásokat tartanak. Zichy-kápolna A barokk temetőkápolna 1738-ban épült, a település katolikusainak közgondolkodásában rendkívüli megbecsültségnek örvend a mai napig. Ezt a kápolnát megépítésekor a Boldogságos Szent Szűz nevére szentelték fel. Építtetője Talheim Mária Anna († 1744), gróf Zichy III. János († 1727) felesége. Oltárán hét angyalt, középen Zichycímert, alatta Szűz Anya reliefet két angyal szobrával láthatunk. Az oltár homokkőből faragott, melyet a helyi hagyományok szerint Náder, palotai német kőfaragó készített. A jó nevű kőfaragó és kőműves családjához tartozott Náder Anna is, akinek figyelemre méltó síremléke a kápolna szomszédságában található.
25
A kápolna haranglábát 1944-ben építették Bene Gábor építész tervei alapján. Az épület félgömbkupolás, torony nélküli. Nyugati homlokzatán egy gótikus kőfejet helyeztek el, amely valószínűleg a közeli ferences kolostorromból származik. Kisasszonynapkor (szeptember 8-án), illetve halottak napján (november 2-án), valamint a keresztjáró napokon tartottak benne rendszeresen szentmisét. Szent Donát-kápolna A kápolna Várpalota Loncsos városrészében található. Az 1770es években épült. Szent Donát a szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentje volt, ezért a Loncsos szőlőhegy gazdái is hozzá fohászkodtak e kápolnában, hogy jó legyen a termés, és elkerüljék a különböző elemi csapásokat (villámcsapást, jégverést, stb.).
lától indult. A II. világháború után kialakult politikai helyzet nem tette lehetővé, hogy ez a hagyomány folytatódjék. Polonyi István vendéglős 1927-ben saját költségén tetetett harangot a kápolna tornyába. A II. világháború során megsérült kápolnát Steixner Antal plébános saját költségén újíttatta fel. Tudjuk, hogy Nagy Gyula várpalotai festőművész készített egy Szent Donát-oltárképet a kápolnába, amely ma már nem látható. Faragott kő ajtókeretének szemöldökén középről jobbra-balra futó leveles, fürtös szőlőinda látható. Nagy Károly (akkori) várpalotai plébános szervezőmunkája nyomán 1999ben felújították és újraszentelték. Az egykori hagyományos Szent Donátnapi körmeneteket Juhász Attila kezdeményezésére a Loncsosi Baráti Kör és a Palotai Turul Társaság újra felelevenítette, és napjainkban minden évben megrendezésre kerül. A várpalotai Szent Donát-hagyományoknak köszönheti új nevét a várpalotai városi kórház, új nevén Szent Donát Kórház, amelynek felszentelése 2013. október 19-én történt. Inotai (Szent Család) kápolna Az inotai Készenléti lakótelep kápolnája a rendszerváltás után épült. Avatása 1992. december 19-én történt.
A két világháború között Szent Donát napján, augusztus 7-én – majd később az iskolai év kezdetén is – gyermekek aktív részvételével körmenettel és szentmisével ünnepeltek. A körmenet a katolikus isko-
A kápolna melletti haranglábon az őrbottyáni aranykoszorús harangöntő, Gombos Miklós által készített harang található. Felirata: „Őrbottyán, Gombos Miklós” „Isten dicsőségére a Szent Család tiszteletére öntettek engem Allenspach és a svájci hívők adományából / Inota, 1993.”
26
domborműveket és helyezték el a Nepomuki Szent János Római Katolikus Iskola udvarának támfalában, a templom szomszédságában.
Kálvária A Várpalota és Inota közötti dombon álló régi kálváriát a palotai hívek 1874-ben építették át 200 korona alapítvánnyal. Az akkori kálvária 3 kőkeresztből állt kőfallal körülvéve, középen a megfeszített üdvözítő szobra, jobbról és balról a latrok képeivel. Krisztus keresztje alatt a boldogságos Szűz Mária és Mária Magdolna kőből faragott szobrai álltak. A keresztút nagyon távol feküdt a községtől, ezért 1916-ban áthelyezték a Felső-major és a temető által határolt belterületre és teljesen újjáépítették. Ekkor a három keresztet Simon János állíttatta, míg a tizennégy stációt palotai családok adományaiból építették. Alapítólevelét Hornig Károly püspök-bíboros 1916. február 8-án hagyta jóvá. Az 1914-es felújítás irányítója és mestere Kocsis József székesfehérvári kőműves volt. Utólag ez a helyszín sem bizonyult szerencsés választásnak. Környezete kopár kőbánya volt. Kerítését a világháború után a környéken lakók szétszedték és eltüzelték. A harcok során a nagykereszt találatot kapott és elpusztult. Ezt 1946-ban Simon József várpalotai lakos egy új kereszttel pótolta, de a korpusz már nincs rajta. A gondozatlan kálvária stációinak bronz domborműveit az utóbbi években fémtolvajok tizedelték. Vagyonvédelmi okokból szedték ki a stációkból a
A kálvária karbantartása, fenntartása a katolikus hívek adományaiból történt meg időről-időre. A helyhez kapcsolódó szokás volt, hogy a Nagyhéten a hívek itt végezték keresztúti ájtatosságaikat, illetve valamikor innen indultak el a búcsúsok a zarándokhelyekre, elsősorban Bodajkra és Csatkára.
Ferences-rendi kolostor romjai A palotai szalvatoriánus ferences kolostort 1440 körül alapította Újlaki Miklós (†1477), Palota nagyhatalmú földesura, aki a település névadó palotáját is várrá építtette át ez idő tájt. Néhány szót ejtenünk kell az obszervánsokról más néven szalvatoriánusokról. Ők a ferences rend szigorú szabályokat követő szerzetesei voltak, akik – elsősorban a szegénység kérdésében – megtartották a rendalapító Szent Ferenc eredeti előírásait. Erre utal nevük is: latinul observare = megtartani. A ferences renden belül már a XIII. századtól kezdve kimutatható elkülönülésük, ami azonban csak 1517ben vált véglegessé, amikor X. Leó pápa hivatalosan elválasztotta a két ágat egymástól. Magyarországon a XIV. század második
27
felétől kezdve terjedtek el nézeteik, 1448-ban önálló rendtartománnyá szervezték őket, aminek neve a Szent Üdvözítőről (latinul: Salvator) egyszerűen szalvatoriánus rendtartomány lett. (A ferencesek másik ágát konventuálisoknak vagy minoritáknak nevezik, magyar rendtartományuk neve Szűz Mária vagy mariánus rendtartomány.) A „cseri barátok” (e nevüket ruhájuk színéről kapták a ‘szürke’ jelentésű szláv „cseri” szó átvételével) népszerűségét nagyban növelte az irányzatukhoz tartozó két nagyhatású misszionárius, Marchiai Szent Jakab és Kapisztrán Szent János magyarországi működése is. A Hunyadiház támogatását élvezve az obszervánsok azt is elérték, hogy átvehessék a konventuálisok több fontos kolostorát.
felesége, Veronika a birtokaikra vonatkozó okleveleket egy nagy szekrénybe zárva, lepecsételve a palotai ferencesek kezére bízta. Elképzelhető, hogy az itteni ferencesek prédikációinak köze van ahhoz, hogy Dózsa György parasztháborújának egyik utolsó mozzanataként Sós Domonkos vezetésével itt, Veszprém és Székesfehérvár között, a Bakony hatalmas erdeje környékén is zavargások törtek ki, amelyet Sitkei Gothárd pápai és somlyai várnagy fojtott el. A palotai kolostorban töltötte próbaidejét, és itt tette le rendi fogadalmát 1521. december 8-án a végbeli vitézből idővel kalocsai érsekké lett Tomori Pál, a mohácsi csata magyar fővezére.
Fontos adat a palotai ferencesek történetéhez, hogy a magyar szalvatoriánusok Nándorfehérvár ostroma előtt nem sokkal, 1456. május 16-án (Pünkösd napján) a palotai kolostorban választották meg elöljárójukká Varsányi Istvánt. Ez a Varsányi István kezdeményezte – Újlaki Miklóssal egyetemben – a nándorfehérvári diadalt követően Újlakon meghalt Kapisztrán János szentté avatását. A palotai rendház az 1470-es évektől az (uzsa)szentléleki őrséghez tartozott. Egy oklevélből tudjuk, hogy 1491. január 3-án Koromlyai Miklós 4 db két- és hároméves hízott ártányt hagyott a palotai ferences rendi kolostorra. 1521. március 2-21. között Somlyai Bernardin ferences provinciális vizsgálta a rendház állapotát. A kolostor jelentőségét mutatja, hogy 1511-ben Batthyányi András halála után
1532. március 3-án itt halt meg Derezslényi Albert ferences rendi provinciális, majd április 28-án itt választották meg utódjául Asszonyfalvi Benedeket. Amikor Laszki Jeromos, Szapolyai János király hadvezére 1533 májusában ostrommal foglalta el Palotát Móré Lászlótól, a ferences rendház is megsérült. Ekkor, az ostrom során halt meg Vásárhelyi András misés pap, „Az angyaloknak nagyságos asszonya” kezdetű ének szerzője, jeles hitszónok, valamint Biai Péter és Macsolyai András segítőtestvérek. Az ostrom
28
után a ferencesek még helyrehozták kolostorukat, mert tudjuk, hogy 1535ben hét misés pap (Ebreczi Mátyás gvárdián, Erdődi Mihály és Újlaki Ferenc hitszónokok, valamint Fejérvári Demeter, Fejérvári János, Gadócsi Balázs, Bakai Miklós gyóntatók) és hat segítőtestvér élt Palotán. Várpalotán Erdődi Mihályt bízták meg az igehirdetéssel. Újlaki Ferenc pedig Székesfehérvárra járt át szentbeszédeket tartani, tehát jeles igehirdető lehetett.
Fodor Sára Tájház és a Felsővárosi Kvártélyház Jelenleg mindkét műemlék jellegű épület a THURY-VÁR Nonprofit Kft. intézményegységeként a nonprofit kft. kezelésében működik. Fodor Sára Tájház A Fodor Sára Tájház a Jókai u. 15. szám alatt található, 1986 óta tölti be tájház funkcióját.
Miután 1543-ban a közeli Székesfehérvárt elfoglalták a törökök – más magyarázat szerint Podmaniczky Rafael ferencrendieket üldöző viselkedése miatt – a palotai ferencesek elmenekültek rendházukból, s oda többé nem is tértek vissza. (Egy feltételezés szerint egy ideig még Péten húzódtak meg, ennek emlékét őrizheti a Barátlak dűlőnév.) Ismert palotai ferences gvárdiánok: 1529/1531 Hahóti Albert 1533 Nagyberényi Lőrinc 1535 Ebreczi Mátyás 1537 Szentgyörgyi Ferenc 1535/1539 Újlaki Ferenc A rendház helyét a palotai temetőtől keletre Faller Jenő bányamérnök azonosította, aki 1935 tavaszán kisebb hitelesítő ásatást is végzett a helyszínen. A kolostor emlékét a Tomori-forrás őrzi, ahol a Városszépítő és –védő Egyesület helyezett el emléktáblát 2010. május 29én.
A tájház épülete az egykori Megyeház és a modern tízemeletes lakóépületek szomszédságában bújik meg. A parasztházban létrehozott helytörténeti kiállítás a környék és a település paraszti és iparos múltjából fennmaradt eszközöket mutatja be az utókor számára. A gyűjtemény a lakosság tárgyi emlékeikből állt össze. A látogató megtekintheti a régi palotai élet megmaradt eszközeit a meszesek, földművelők, fazekasok, csapók, bognárok, mézeskalácsosok mindennapjaiból. Névadója Pacsuné Fodor Sára, aki kiemelkedő néprajzi munkásságával és a tájházban végzett munkájával érdemelte ki, hogy róla nevezzék el az intézményt. A névadó ünnepség 2007. május 11-én zajlott. Felsővárosi Kvártélyház A teljes nevén Felsővárosi Kvártély-, Bemutató- és Kézművesháznak nevezett
29
intézmény a Rózsakút utca 23. alatt fekszik. Ahogyan hosszú neve is jelzi, több funkciót foglal magában a műemlék jellegű parasztház. Az elsődleges szálláshely („kvártély”) funkció mellett népi játszóházaknak, előadásoknak és más közösségi rendezvényeknek ad helyet. A Felsőváros városrész egyetlen közösségi színtere 2007 szeptember 22-én nyitotta meg kapuját.
Ispotály (Árpád étterem) A népi barokk stílusú épület az Árpád u. 19. szám alatt található. Oromzata barokkosan ívelt, gádora mellvédes, 9 íves oszloppal. Waldstein János nevéhez fűződik létrehozása. Talán az 1861-ben Palotán pusztító vérhasjárvány miatt határozta el, hogy a mai Árpád utcában (korábban Kórház utca) kórházat (ispotályt) rendezzen be. A kétszobás parasztház, amely a betegek bentlakásos gyógyítására szolgált, a kor színvonalának meg-
felelő volt. Az ispotály létrehozásához a város képviselő-testülete felajánlott egy, a tulajdonában lévő nagy házat, illetve a város erdejéből fát is adott az építkezéshez, a gyógyszereket a szegények vényeire utalványozták. A működéshez minden együtt volt, már csak a berendezésre és a fenntartásra nem jutott elegendő pénz. Ekkor a kórház alapítására bizottmány alakult. Tőkét kértek az adózó polgároktól egy kisebb alap létrehozásához, így jöhetett létre az ispotály, amely 1872. október 1jén kezdte meg működését a Várpalotai Nőegylet 120 taggal történő megalakulásával. Mindkettő védasszonya Kálnoky Adél grófnő volt. A Nőegylet 1883-ban módosult alapszabálya értelmében minden tag köteles volt ábécérendben egy-egy napon legalább két beteget élelmezni. A szakmai munka fő szervezője Herzl Adolf volt 1898-ben bekövetkezett haláláig. Később Rutsek Pál városi orvos – aki 1886-tól tevékenykedett Várpalotán – saját pénzén korszerűsítette és újította fel az ispotályt, még kisebb műtéteket is végeztek itt. A fertőző betegek és elmebetegek számára különálló épületben teremtett helyet. A II. világháború után több család lakott az épületben, majd egy ideig üresen állt. Jelenleg étterem üzemel falai között. Inotai vízimalmok A tágan értelmezett Palota életében – akárcsak más, vízfolyásokban gazdag településen – régtől fogva fontos szerepet töltöttek be a helyi iparban a víz által meghajtott malmok. A mai Inota városrészt a középkori oklevelek Malmos Inotaként emlegették megkülönböztetésül a tőle északra fekvő Erdőinotától, vagyis a mai Inotapusztától. A török kor lezárultával a palotai iparosok
30
a Péti és az Inotai patakon elhagyott malmokat újra használatba vették, illetve újakat is építettek. A palotai kézműipar gyors felvirágzását mutatja, hogy míg 1715-ben csak 26 iparos élt Palotán, 1759ben már 116, az 1828-as összeíráskor pedig 301. Ebben az időszakban a kézművesek között legtöbben a csapók voltak, szám szerint 62-en, akik a Péti és az Inotai patak kallómalmain kallatták a munkájukhoz szükséges gyapjút, amelyből aztán egyebek mellett a híres bakonyi cifraszűrt is készítették.
A fejlődés ütemét jól érzékelteti az is, hogy míg egy 1702-es adat szerint Inotán négy malomból csak egy működött, a többi elhagyott volt, 1716-ban már két lisztes malom és egy kallómalom dolgozott, 1746-ban pedig öt kallómalmot írtak össze Inotán, amelyből már három kőből épült, nádtetős épület volt. A Péti patakon az 1856os kataszteri térkép tíz malomépületet
jelöl a 8. számú főút és Ősi között. A két világháború között Inotán tíz malom működött. A legutolsó tulajdonosok nevével jelölve a következő malmok léteztek ebben az időszakban (északról délre sorrendben): 1. Nagy Sándor-malom: a legészakabbra fekvő malom az Inota patak mellett. A malmot hajtó víz azonban már a két világháború között elapadt, feltehetően a kincsesbányai bányászat miatt. 2. Müller-malom: a malmot Müller György vásárolta a XIX. század második harmadában, ettől kezdve a Müller családé volt. A XX. század elején mint az összes inotai malmot, a Müllermalmot is átalakították felsőcsapós malommá a vízszint megemelésével. 3. Wolf-malom: Wolf László izraelita földbirtokos malma az Inotai-tó déli oldalán feküdt. Alapfalai 1950-ben beépültek az erőmű által létesített gátba. 4. Szalai-malom: Szalai József malma volt. Eredetileg kallómalomként működött, később alakították át őrlőmalommá. A II. világháború alatt leégett. A sok malom versenyhelyzetet teremtett, ezért a molnárok egy része maga szedte össze az őrölni való gabonát. Ők Szápártól Enyingig járták a falvakat, és csengővel hívták fel magukra a figyelmet. Ezért csengős molnároknak hívták őket. Az összegyűjtött gabonát megőrölték és maguk szállították vissza tulajdonosaiknak. Szalaiék csengős molnárok voltak. 5. Nemes-malom: Nemes Dezső tulajdona volt, eredetileg is őrlőmalomnak épült. A malom átvészelte a II. világháborút, majd a malmok államosítása után a termelőszövetkezet daráló malma lett, és mint ilyen a leghosszabb ideig működött. 6. Maráczi-malom: Maráczi József háromszintes épülete a legnagyobb malom volt Inotán. Kapacitásának mintegy
31
90%-ában vásárolt gabonát őrölt. Várpalota közellátása 1945-ben az innen származó liszttel indult meg. 7. Muszel-malom: Muszel Sándor malma az utolsó időkig mint daráló működött. Hengerszékeit az 1980-as években ipari műemlékké nyilvánították. Muszelék csengős molnárok voltak. 8. Nemes-malom: Nemes Jenőék malma volt. Ők is a csengős molnárokhoz tartoztak. Az államosítás után leszerelték az épületet, állati tápok kereskedéseként használták. 9. Maráczi-malom: 1915-ig csak lisztes malomként működött. Ekkori tulajdonosa, Maráczi Károly 1915-ben átépíttette, a vízszintet mintegy 4 méter magasra emelték, ezzel az alatta levő már romos, üzemen kívüli malomtól elvették a vizet. Ugyanebben az esztendőben Maráczi Károly engedélyt kapott a község villamos energiával való ellátására. 1925-ben huszonöt fogyasztó volt a községben, a főbb utcákon is volt közvilágítás. A malom világos napszakban gabonát őrölt, sötétedéskor áttért az áramfejlesztésre. Az államosításig a Maráczi család tulajdonában maradt. 10. Koronafy-malom: utolsó tulajdonosa Koronafy László főjegyző volt, de bérlővel működtette. Az épület 1945 karácsonyán leégett. Mester-kút 1916 decemberében orosz és szerb hadifoglyok bevonásával elkezdték építeni az inotai honvéd tanezred barakktáborát, amely az ekkor dúló I. világháborúban ejtett hadifoglyok letelepítését tette lehetővé. A szóban forgó belterületi barakk és a hozzá kapcsolódó hidegvölgyi (legelőn létesített) lőtér 1912-ben került a kincstár tulajdonába. Az egykori inotai barakktábor lakói számára épített, népi barokk jellegű
kútépítményen az 1917-es(?) évszám volt látható. Sajnos nincs helyi védelem alatt, pedig – nem számítva a közeli domb tetejében elhelyezett beton víztároló medencét – ez az utolsó megmaradt emléke a falu határában épült egykori barakktábornak.
Egyéb műemlék jellegű épületek Várpalotán kevés műemlék jellegű épület maradt meg, mivel a múlt rendszer szocialista városrendezése során érzéketlennek bizonyultak a múlt értékeinek őrzésére. Ezért mára csak az alábbi címeken találhatók műemlék jellegű, helyi védelem alatt álló házak: Árpád u. 29., Árpád u. 31., Árpád u. 33., Árpád u. 35., Árpád u. 33. , Thuri
32
György tér 6. (evangélikus parókia), Jókai utca 20., Rózsakút u. 22., Rózsakút u. 15., Rózsakút u. 11., Csernyei u. 50., Csernyei u. 46., Csernyei u. 13., Zichy u. 1., Zichy u. 3., Táncsics u. 16., Mátyás király u. 39., Mátyás király u. 43. Védett sírok jegyzéke Feltétlen védelemre és érdemes síremlékek:
gondozásra
Gr. Waldstein János (1809-1876 síremlék, a Nenzeti Sírkert része), Náder család (1776-ból fennmaradt műemlék jellegű sírkő), Vater Mathias (műemlék jellegű sírkő, Moysischovitz család: Mátyás, felesége, Csonka Katalin és lányuk, Moysischovitz Katalin sírköve), gr. Zichy Barbara (1807-es műemlék jellegű sírkő), gr. Zichy Béla (’48-as nemzetőr síremléke), Zichy család (1895-ből fennmaradt műemlék jellegű sír), Winkler Márton (1857-1911, közadakozásból épült síremlék), v. Aradvári György (I. világháborús tűzharcos 1918-as síremléke), Dr. Rutsek Pál (1856-1919 síremlék), Rutsek Emília (1897-1979 síremlék), Jusztin Antal (1862-1937 síremlék, a Jó Szerencsét Olvasókör szervezője, elnöke), Szalai Károly (1860-1905 síremlék; evangélikus lelkész-esperes), Pintér Dénes (1863-1902 síremlék; református tanító), Bíró Antal (1906-1990 síremlék; várpalotai festő-művész), Dr. Zwikl Pál (1882-1945 síremlék; községi és bányaorvos), Bisztricsány József (1821-1903 sírhely; a Takarékpénztár igazgatója, az evangélikus egyház felügyelője), 1945-ös háborús tömegsír (benne 31 magyar hősi halottal).
A későbbiekben védelemre javasolt sírok: Hrabovszky Károly (1819-1897 síremlék, 1945 előtt az evangélikus iskolások rendszeresen gondozták), Récsei Békeffy Károly (1829-1915 síremlék, benne: Dr. Szabó András községi és bányaorvos sírhelye), Wayán Károly (1885-1945 sírhely, a polgári iskola szervezője, igazgatója), Balogh Kálmán (1890-1908 síremlék, nagyhírű virtuóz cigányprímás), Karvaly Gyula (1889-1942 síremlék, konzervatóriumot végzett zeneszerzőcigányprímás), Knapp Józsefné (18751959 síremlék, lakóhelyünk népszerű szülésznője), Fodor Ödön (1895-1959 síremlék, irodalmár, költő, iskolaigazgató), Vass Gyula (1894-1964 síremlék, zeneszerző, kántortanító, igazgató), Nagy Gyula (1922-1968 síremlék, festőművész), Sárkány István (18781914 síremlék, r. k. néptanító), Szelestey László (1939-1991 síremlék, városunk korán elhunyt festőművésze, tanára), Birnbaum Sándor (1849-1934 síremlék, munkásságában nagy tiszteletnek örvendő evangélikus kántortanító), Szüts Pál (1836-1901 műemlék jellegű síremlék, állatorvos, emlékét kegyelettel őrzi a protestáns egyház), Kozma János (17691844 síremlék, uradalmi felügyelő). (A Városszépítő és -védő Egyesület összeállítása)
33
Fontosabb régészeti emlékek Várpalotáról Római kori emlékeink Várpalotának és környékének rendkívül gazdag a római kori leletanyaga. Ennek legnagyobb része a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményébe került, néhány római kori sírkövet azonban a várpalotai Thury-vár kőtárában találunk meg.
Legtöbb feltárt római lelet a várban található. Az egyik legjelentősebb Aurelius Dialo(gius) síremléke Inotán került elő, melynek szövege a következő: 1. sor: Aurelius Dialo(gius) 2. sor: Veter(anus) C(o)h(o)r(tis) septimae Bre(ncorum) 3. sor: au(norum) guinguaginta h(ic) s(itus) e(st) tr(istitiae) o(mnium) v(eteranorum) c(ohortia) 4. sor: i(uso ti)ss(im)ae vivo Aur(elio) Ma 5. sor: ter(no) ae(gue) viva p(ia) c(oniuge) Patr(ona). Jelentése: Aurelius Dialogius a brencus törzs hetedik zászlóaljának kiszolgált katonája, 50 éves korában itt temettetett el a zászlóalj összes kiszolgált katonáinak legigazabb szomorúságára, amikor még élt Aurelius Maternus, hasonlóként életben volt jámbor felesége Patrona. (lefordította Dr. Szentléleki Tihamér)
Nemcsak a már említett inotai halomsírok tanúsítják, hogy Várpalota a római korban lakott település volt, hanem az előkerült síremlékek, épületmaradványok és a római korból származó Kikeri-tói kőgát, melynek tetején haladt a római út. Ez az útszakasz a legtovább változatlan formában használt út volt Magyarországon, hiszen a 8-as számú főút 1935. évi bővítéséig nem nyúltak hozzá. Fontos út húzódott itt, ami segítette a település fejlődését, ám a belső-pannóniai útvonalak a II. századra sokszor jelentéktelen vagy a források által nem is említett másod- vagy harmadrendű utakká váltak. Ilyen az Inota mellett húzódó Poetovio–Aquincum út is. Többek mellett Henszlmann Imre véleménye szerint is Palota környékén található Vacontium/Voconcium helység, mások Osones/Osonibus nevű helységet azonosítják Palota római elődjével.
Más értelmezés szerint (Szíj Rezső közlése): AURELIUS DIALO / VETERanus CoHoRtis BReucorum / ANnorum L.H. ic. Situs Est TROVC / ISSAE VIVO AURelia MA/ TERnAE VIVA Posuit Curavit PARentes. Vagyis: Itt nyugszik Aurelio Dialo, a VII. beurcor cohors (zászlóalj) veteránusa, 50 éves. Trovcissának, Aurelia Materna életében állították a szülők. A Thury-várban látható Lucius Barbius fogadalmi domborműve a Kr. u. 2. század második feléből. A kő egy ideig a fő téri katolikus templom falát is díszítette. Került elő egy szárnyas oroszlán (szfinx) ugyancsak Inotáról, valamint egy gyermek síremléke, amelyek a többihez hasonlóan a vár kőtárában kaptak helyet.
34
Hun üst A hun üst Várpalotán sajnos nem megtekinthető, mert elkerült a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. Ennek ellenére fontos megemlítenünk ezt a jelentős leletet, hiszen kevés településhez kötődik ilyen ritka örökség.
birodalom szétesett, a hunok nagy része a dél-orosz sztyeppékre vonult, ahol más népekbe olvadt be. A hun uralom területi kiterjedését azok az üstleletek mutatják a legszembetűnőbben, amelyek közül az egyik éppen Várpalota környékéről kerül elő. Ezeknek a jellegzetes, általában 50-100 cm magas, hengeres testű, tölcséres lábakon álló, két szögletes füllel ellátott, díszített fémedényeknek az eredete Belső-Ázsiába vezet. Általában szándékosan megrongálva kerültek a földbe. Valószínű, hogy kultikus céllal használták a temetés utáni halotti tor során. A langobárd sírmező leletei A várpalotai langobárd sírmezőből egyedülálló leletek kerültek elő. Unikálisak az ún. 21. női sír arany brakteátái (egyoldalú veretei), amelyek a korabeli germán ornamentika legszebb darabjainak számítanak. A várpalotai Odin-ábrázolás pedig ezek közül az egyedi darabok közül is kiemelkedik szépségével. Várpalota neve a régészeti szakirodalomban összeforrott a langobárd történelemmel,
A hunok, a belső-ázsiai eredetű harcias nomád nép szövetsége a korai Handinasztia idején elszenvedett veresége után bomlott fel. Ezt követően az északi törzsek nyugati irányba vándoroltak, melynek során a dél-orosz sztyeppén élő népeket legyőzve a 390-es évek végén fennhatóságukat a Kárpát-medencére is kiterjesztették. 424-ben a királyi székhelyet a Tisza mentére helyezték. 445-ben a Hun Birodalom egyeduralkodója Attila nagykirály lett, aki 453-ban bekövetkezett hirtelen haláláig tovább folytatta a szomszédos területek ellen indított hódító hadjáratokat. A nagykirály halála után a
35
a népvándorlás korával a nagy szaktekintéllyel rendelkező Werner – később tévesnek bizonyuló – elméletének köszönhetően. A közöletlen várpalotai temetőre épített „avar–langobard szimbiózis” elméletét Joachim Werner már 1950-ben felállította (a langobard harcosok sírjairól akkor még nem tudott, így avar férfiakat és langobard nőket házasított össze), majd a temető közzététele után elmélete és kronológiai rendszere védelmére dolgozta ki a „Várpalota-Kultur” fogalmát 1962-ben. Ennek keretében az 568. évi itáliai kivándorlást „első lökésnek” értelmezve továbbra is langobard–avar szimbiózist feltételezett az 568–600 közti évtizedekben, azzal a változtatással, hogy a temetőnek 546–568 között önálló langobard korszaka is volt. Elmélete ugyanakkor tovább örökíteni látszik a nagynémet „Restgermanentum” ideológiát is, amely a délkelet-európai térségben a soha meg nem szűnő germán jelenlétet kívánta igazolni. Joachim Werner elméletét jogos bírálattal illette a tárgyilagos hazai és nemzetközi kutatás egy része (Kovrig I., B. Svoboda, M. Martin, H. Kalex), és végérvényesen megcáfolták a várpalotai ásatások utólag előkerült eredeti jegyzőkönyvei. Ennek ellenére az elmélet megalkotójának óriási tekintélye még élteti ezt az elképzelést régész tanítványai, követői és a historikusok körében. A leletek jelenleg a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban vannak, a Thuryvárban csak a fotói tekinthetők meg.
Köztéri szobraink, emlékműveink Nepomuki Szent János A Szabadság tér és az Árpádházi Szent Erzsébet tér határánál, a római katolikus templom mellett álló szobrot bántai kőből faragta egy vidéki – valószínűsíthetően helyi – kőfaragó mester. Felirata vésett, amely mára erősen megkopott, egy része megsemmisült, csak a következő olvasható: Ex voto /Maria BARP / Graberunin /GEBORNE GRAFN / ZITS GHNN DEN / 3 NOV 1733.
Tehát gróf Zichy III. János (1676 – 1727. december 20.) cs. és k. tanácsos felesége, Talheimb (máshol: Thalheim) Mária Anna Terézia (1692 – Palota, 1742. október 1.) 1733. november 3-án fogadalomból állíttatta, akit egyébként halála után nem az általa építtetett várpalotai Zichy-kápolnában, hanem a székesfehérvári Szent Anna (más néven: Hentel-) kápolnában temettek el. Mivel Nepomuki Szent János a folyók,
36
hidak, hajósok, halászok, vízimolnárok védőszentje, egyáltalán nem meglepő, hogy a gazdag csapók városában szobrot állítottak a szentek, hiszen a csapók a Palota-környéki patakoknak, és a ráépített kallómalmaiknak köszönhették jólétüket. Csörgey Károly emlékmű Egy titokban fejlesztett légvédelmi ágyú kipróbálása közben 1928. július 12-én a várpalotai lőtéren elhunyt vitéz Csörgey Károly tábornok és több bajtársa emlékére még ugyanabban az évben felállították a Tési út mellett látható emlékművet.
A II. világháború után ideológiai okokból eltávolították az emlékmű tetejéről a turulmadarat, amelyet aztán Nesó Sándor iparművész – saját felajánlásként – fából reprodukált. A turulmadaras Csörgey-obeliszk újraavatása 2008. július 25-én történt. Szomorú, hogy 2010-ben a turulmadár fél szárnyát ismeretlen rongálók letörték, 2011-ben pedig a nyolcvanhárom évet
kibírt láncokat lopták el lelkiismeretlen emberek. Haraszti Márton: Frontharcos emlékmű A jelenleg méltatlanul a Thury-vár udvarában elhelyezett emlékmű az első köztéri frontharcos emlékmű volt Magyarországon, 1937. szeptember 19-i avatóbeszédet gróf Takách-Tolvay József ny. altábornagy, országos elnök mondott. Eredetileg a 8-as főút és a mostani Szent Imre út kereszteződésében állt. 1945-ben „szabadságharcos emlékművé” alakították, ami gyakorlatilag annyit jelentett, hogy leszedték a bronz frontharcos címert, és a helyére faragták az 1948-ban alakult Szabadságharcos Szövetség jelvényét. Az emlékművet 1956 után távolították el végleg, ekkor az 56-os forradalom és szabadságharc idején meghalt szovjet
katonák emlékére került ide egy új emlékmű. ( Jelenleg a Frontharcos emlékmű eredeti helyétől nem messze egy Jézus-szobor és egy márványtábla őrzi az 1956-os „várpalotai csata” emlékét.) A várpalotai kőművesmester bántai mészkőből készült, egyszerű kőtömbjének egyik oldalán a frontharcosok bronzból készült címere helyezkedett el, a másik oldalára az elhunyt bajtársak nevét vésték. Haraszti Márton nevéhez fűződik a
37
római katolikus templom Szent Borbáladomborműve és Bakonykúti I. világháborús emlékműve is. A Thury-vár bejárata mellett látható, 1971-ben elhelyezett emléktábla is az ő munkája. A híres Haraszti kőfaragócsalád eme jelentős személyének élettörténete még megírásra vár. Inotai Hősi Emlékmű Inota központi terén áll a vöröskőből és márványból készült, és 1940. június 25-én felavatott hősi emlékmű (és országzászló). Az avatási ünnepségen részt vett (Habsburg) József Ágost főherceg, Falkay Gyula nyugalmazott tábornok, Thaisz Andor alispán, Czermann Antal és Börcs János országgyűlési képviselő. Az avatóbeszédet József főherceg mondta, aki – az MTI híradás szerint – a volt császári és királyi 69. Hindenburg-bakák és a volt 17-es honvédek hősiességét méltatta. A felavatott emlékművet Czermann Antal adta át a községnek, végül József főherceg előtt díszmenetben vonultak el egykori katonái. Később a falu első világháborús hősei mellé felkerültek a II. világégésben elhunytak nevei is.
/ Takács József R. / Vajda István / Vajda József / Varga János / Veczeli József / Viczina István.
Berta István / Berta János / Budai István / Budai János / Csesznegi József / Dénes György / Erdélyi Ferenc / Espár József / Grosz Gusztáv / Horváth Gyula / Izmindi András / Kalmár József / Károly János / Károly Gábor / Kokas József / Kovács Pál / Loránt József / Lambert János / Lehota Ferenc / Nagy Lajos / Ólé János
A II. VILÁGHÁBORÚ / HŐSI HALOTTAI: /Bali Ferenc / Bellovits József / Budai István / Dobovics János / Dobovics József / Deák József / Halasi Ferenc / Homoki Károly / Hunyadi András / Kator György / Kántor Gyula / Kovács István / Kozma Imre / Lehota Ferenc / Lelkes Ferenc / Muszel Sándor / Nagy Gyula / Nagy Lajos / Papp Gyula / Preszter János / Simon Ferenc / Szőke Lajos / Tóth István / Vajda István / Zugor János
Patonai Gábor / Rapali József / Sass József / Simon István / Simon Vendel / Somogyi János / Stáhl János / Strauszki Ferenc / Cz. Szabó János / Szarka Sándor / Szekfű Károly / Szöllösi József / Takács József B.
Az emlékmű melletti könyv formájú kövön: „A milleniumi év alkalmával / az I-II. világháborús hősök / emlékére // Inotai Kertbarát Kör / Inotai nyugdíjas Klubok / 2001. 08. 15.”
Táblák feliratai:
38
Mikus Sándor: Táncoló lánykák Az 1942-ben elkészült korábbi kisplasztikai kompozícióját felhasználva alkotta újra kétalakos kompozícióját Mikus, melyet a Jó Szerencsét Művelődési Központ előtti köztéren helyeztek el. A 166 cm magas, két alakos bronz alkotás egy kettős medencéből álló szökőkút oldalán áll. Az összekapaszkodó kislányok kecses testtartásukkal, rugalmas mozdulataikkal és vidámságukkal ragadják meg szemlélőjüket. A talapzaton az 1960-as évszám szerepel a művész neve alatt.
Mikus Sándor (Sződ, 1903. augusztus 11. – Budapest, 1982. szeptember 17.) Kossuth-díjas magyar szobrászművész tanulmányait magánúton végezte. Egy Lehel úti szabadiskolában ismerkedett meg a szobrászattal, majd 1927ben mintázta meg első, Öreganyám című kisplasztikáját. 1927 és 1930 között először Firenzébe, majd Rómába ment, ahol Pátzay Pál műtermében dolgozott. 1932-ben
mutatkozott be az Ernst Múzeum 129. csoportkiállításán. Tagja lett a Munkácsy Céhnek, a Rippl-Rónai Társaságnak, a Képzőművészek Új Társaságának, a Magyar Képzőművészek Egyesületének. Szerepelt a Képzőművészek Új Társasága és a Magyar Képírók Társaságának tárlatain. 1938-tól az Új Művészek Egyesülete alelnöke volt. 1946-tól a budapesti Százados úti művésztelepen dolgozott. 1949-től 1975ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára, 1958 és 1961 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola elnöke volt. Portrék, kisplasztikák, domborművek, érmek, emlékművek, monumentális díszítő plasztikák készültek műhelyében. A 40-es évek végéig kisplasztikákat, majd pályája második szakaszában megrendelésre készült monumentális együtteseket alkotott. Egy-egy témát kompozíciók sorozatával bontott ki. A klasszikus szobrászat eszményeivel áthatott művészetét harmonikus komponálásmód, összefogott arányok, puha, sima felületek jellemzik. Kizárólag az emberi alak megmintázásával, bronzba öntésével, kőbe faragásával foglalkozott. Munkásságának kiemelkedő műegyüttesei a portrék és a női aktábrázolások, a szűkszavú, dekoratív motívumvilágra redukált érmek. Kerényi Jenő: Megbeszélés Az inotai erőmű bejárata mögött álló három méter magas kőszobor az erőmű cseh építőinek tiszteletére készült 1953ban a cseh-magyar barátság jegyében. A három alakos, három szintes szocreál szoborkompozíció alakjai egy gép körül helyezkednek el. A két férfi egymásra, a nő oldalra néz nagy figyelemmel.
39
Kerényi Jenő (Budapest, 1908. november 20. – Budapest, 1975. július 10.) Munkácsy- és Kossuth-díjas magyar szobrászművész. Szobrait drámai expresszivitás, erőteljes kompozíció és izgatott felületkezelés jellemzi; jó arányérzékkel szerkeszti a csoportos kompozíciókat; a mozgás ábrázolásának kiváló mestere. Legismertebb munkája a budapesti Osztapenko-emlékmű.
Ohmann Béla: Turi György Az 1958-60 között kőből készült szobra a Várkerti Általános Iskola belső udvarán található, pedig a város egyik dísze lehetne, ha nem ilyen eldugott helyen volna. A művész a törökverő hőst álló helyzetben, határozott, markáns vonásokkal ábrázolta, amint kardját a feje fölé emeli, és lesújtani készül vele. Ohmann Béla (Budapest, 1890. március 6. – Budapest, 1968. március 21.) 1921-től a Budai Iparrajziskola tanára, kerámiaműhelyének vezetője volt. 1937-től 1946-ig az Országos Magyar Iparművészeti Iskola tanára, a díszítő
szakosztály vezetője volt. 1946-tól nyugdíjazásáig, 1950-ig a Budapesti Műszaki Egyetem épületszobrászati tanszékén mintázást tanított. Minden jelentős hazai és külföldi kiállításon részt vett. Számos síremléket, kisplasztikát, érmet és emlékművet készített, valódi műfaja azonban az épületszobrászat volt. 1920ban készült síremlékterveivel jutott önálló megbízásokhoz. Kezdeti művei a neobarokk akadémizmus szellemében készültek. Művészetének alakulására nagy hatással volt a 20-as évek közepén tett olaszországi és franciaországi tanulmányútja. Egyéni stílusának mintaképeit a középkor formavilágában találta meg, de a szecesszióra, art-decóra jellemző stilizálással, könnyedséggel ötvözte. Aztán a 30-as évek közepén döntő fordulat következett be művészetében. Ekkor egyértelműen a neoklasszicizmus
40
követőjévé vált, és az ún. római iskola stílusának vezéregyénisége lett, bár ő nem volt római ösztöndíjas. A 30-as évektől meghatározó egyénisége volt a magyar épületszobrászatnak. Az általa képviselt architektonikus építészeti felfogás iskolateremtő lett a magyar szobrászatban. Ohmann Béla az ötvenes években teljesen háttérbe szorult, mert a kommunista vezetőkről nem kívánt szobrot készíteni, és felszabadulási vagy szovjet emlékművet sem mintázott. Más neves művészekhez hasonlóan megpróbált az új kulturális irányvonal által elfogadható, de politikai tartalomtól mentes alkotásokat készíteni, de ezek jelentősége már elmaradt korábbi munkásságától. Gazdag és sokrétű szobrászati munkássága mellett magas színvonalú éremművészeti tevékenységét is érdemes megemlíteni, bár viszonylag kevés érmet készített.
szánsz ihletésű érmeket alkotott. A 40es évektől porcelánnal is foglalkozott. A Herendi Porcelángyár több művét sokszorosította. Az 50-es években főként kisplasztikákat készített. 1943-tól 1948-ig az Iparművészeti Főiskola tanára, 194853 között a Szépművészeti Múzeum restaurátora volt. Klasszicizáló stílusú szobrait nagyszerű technikai felkészültség jellemzi. Portrékat, síremlékeket, köztéri szobrokat, épületplasztikákat készített. 1961-ben emlékkiállítása volt az Ernst Múzeumban, 1963-ban Székesfehérváron, 1987-ben Veszprémben.
Erdey Dezső: Vízhordó lány Eredetileg az inotai Készenléti lakótelepen elhelyezett alumíniumszobor 1956ban készült. A 170 cm magas, korsókat cipelő kecses lányból a biztonság, erő, szépség és báj sugárzik. Erdey Dezső egyik legérettebb alkotása. Jelenlegi helyére, a Faller Jenő Szakképző iskola mellé 1988ban került. Erdey Dezső (Istvánfölde, 1902. augusztus 22. – Budapest, 1957. május 25.) szobrász, éremművész. 1920-tól 1928-ig a Képzőművészeti Főiskolán volt tanár-segéd. 1925-től minden jelentős hazai csoportos kiállításon részt vett. A Városligetben felállított Vízhordófiú című szobrával 1924-ben, a Narcissus és a Női akt gyertyával című munkáival pedig 1926-ban díjat nyert. 1925ben ösztöndíjjal Párizsban, 1928-29ben Rómában tanult. Klasszicizáló kisplasztikákat, emlékműveket, rene-
Abonyi Grantner Jenő: Obeliszk Az 1956-ban készült 7 méter magas kőalkotást eredetileg a Thury-vár előtt állították fel, de már évtizedek óta a Gráblertónál kettéágazó 8-as út mellett áll. Szomorú mementónak is tekinthető a kőobeliszk, hiszen éppen abban az
41
évben avatták a magyar–szovjet munkások jó kapcsolatát ábrázoló alkotást, amikor a szovjet seregek eltiporták a forradalmat, és vérbe fojtották a magyar szabadságharcot. Az inotai szovjet katonai emlékmű mellett ez az obeliszk őrzi még köztéren az egy-kori diktatúra kötelező ideológiájának szellemét. Abonyi Grantner Jenő (Budapest, 1907. június 17. – Budapest, 1983. december 3.) magyar szobrászművész, Ferenc József- és Munkácsy-díjas, a római iskola tagja. Az ő munkája többek között az 1939-ben felavatott, római klasszicizáló stílusban készült Klebelsberg Kuno-emlékmű. Fő célja a görög művészet tiszteletéből adódó tiszta szépség visszaadása. A lélekábrázolás közvetlensége, tematikai gazdagság, a témához alkalmazott, bravúros kivitel, nemes formaadás jellemzi korai műveit. Kitartott az akadémizmus mellett, így bizonyos plasztikái a félreértett realizmus szülöttei.
Herczeg Klára: Család Az inotai Készenléti lakótelepen található, kőből készült mű 80 cm mély, 48x46 cm
talapzaton áll, maga a szobor 162 cm magas és 125 cm széles. Az 1957-ben felállított, munkáscsaládot ábrázoló kompozíció tipikus szocreál alkotás, merev tartású férfival és nővel, akik között a kislány figurája teremt mozgalmasságot.
Herczeg Klára (született: Weiss Klára) (Budapest, 1906. október 13. – Budapest, 1997. augusztus 6.) Munkácsy-díjas magyar szobrász- és éremművész, akiről 1998-ban képzőművészeti díjat is neveztek el. 1929–1930 közötti berlini tartózkodása alatt, ahol Claire Weiss szignóval kisplasztikákat készített a Rosenthal porcelángyár számára. Az 1950-es évek elejétől kisplasztikákat és monumentális műveket alkotott. Szobrai – zsánerek, portrék, politikai emlékművek – egy nézőpontra készült, statikus kompozíciók. Néhány kisplasztikáját a Herendi Porcelángyár sokszorosította. Az 1960-as évek végétől alkotta az életművében jelentős szerepet betöltő irodalmi, képzőművészeti, zenei ihletésű vagy mitológiai, bibliai témát feldolgozó, részletgazdag mintázású érmeit, kisplasztikáit. Szabó Iván: Szindbád Az 1958-ban – eredetileg nem Várpalotára készített – 64x80 cm nagyságú bronz relief a városi könyvtár régi, Kossuth utcai épületének homlokzatán került felavatásra. Ez volt Várpalotán az első Krúdy Gyulá-
42
nak emléket állító műalkotás. Miután a könyvtár 1985-ben jelenlegi helyére költözött, a dombormű is átkerült az új könyvtárépületbe. Jelenleg a könyvtár olvasótermének falát díszíti. A dombormű régies, ódon utcai környezetben ábrázolja Krúdy Gyulát, amellyel írásainak elégikus hangulatára utalt a szobrász.
Szabó Iván (Budapest, 1913. július 1. – Budapest, 1998. február 11.) szobrászművész 1934 és 1939 között tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, 1939-től a Százados úti művésztelep tagja. Mestere Medgyessy Ferenc volt, akinek műtermében dolgozott, nála tanult meg agyaggal, kővel dolgozni. Már 1934-től tagja a Szocialista Képzőművészek Csoportjának, 1942-től pedig a tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának. Aktívan táncolt, a Muharay, majd 1948tól a Honvéd Népi Együttes vezetője,
koreográfusa volt. 1949 és 1952 között a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége főtitkára, majd elnökségi tagja lett. 1950 és 1981 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanáraként működött. 1954-ben alapítója a mártélyi főiskolai telepnek. 1954-től a Vásárhelyi Őszi Tárlatok egyik szervezője volt. 1982ben és 1986-ban a nyíregyháza-sóstói, 1985-től a mezőtúri telep munkájában vett részt. Tagja volt a Gulácsy Társaságnak. Már a 30-as évek végén csatlakozott a népi írók törekvéseihez és a nemzeti szobrászat, festészet képviselőihez. Mesteréhez, Medgyessyhez hasonlóan ő is a paraszti szépségideált emelte fel művészetével. Új tartalmat adott a népművészet továbbélésének. Gyakoriak táncábrázolásai, ló és lovas ábrázolásai. Maga is lovagolt, ismerte a két test együtthatását és ellenállását, valamint a dinamizmus lendületének kifejezését, a világos szerkesztést. Később egyre inkább a reneszánsz eszmény felé fordult, és ezzel Pátzay művészetével került rokonságba. Hat évtizedes pályája során műfaji és tematikai gazdagságra törekedett. A kő, a fa és a bronz mellett kedvelt anyaga a kerámia. Mesélő kedvét és balladai tömörítő hajlamát egyaránt kifejezte fasztéléin. Kerámiát Hódmezővásárhelyen kezdett készíteni (tálak, korsók). Érmészettel a 60-as évektől foglalkozott intenzíven. Emléket állított eszményképeinek (Munkácsy, Tornyai, Rudnay), növendékei érdeklődését is e téma felé fordította. Velük együtt alkotott a nyíregyháza-sóstói és mezőtúri telepen, ahol viaszveszejtéses eljárással készítette érmeit és kisplasztikáit.
43
Garami László: Női akt A hagyományos formavilágú, mégis frissességet sugárzó kőszobor 1960-ban készült. Az egykori várpalotai strand területén található Csik Ferenc parkban került elhelyezésre. A kinyújtott kezére támaszkodó nő minden irányból nézve elragadó látvány. Ahogy Szíj Rezső fogalmaz: „[a] szobor maga az időtlen nyugalom, a nem hervadó szépség, s a mindenen győzedelmes életöröm.”
Garami László (Rinyaújlak, 1921. október 5. – Budapest, 2003. május 18.) 1938 és 1947 között az Iparművészeti Főiskolán, 1947 és 1952 között pedig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult. Az Iparművészeti Főiskolán mesterei Lux Elek, Reményi József, Erdey Dezső és Ohmann Béla, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán pedig Kisfaludi Strobl Zsigmond és Pátzay Pál voltak. Garami Lászlónak egyéni kiállítása nem volt, azonban számos csoportos kiállításon szerepeltek alkotásai. Mészáros Dezső: Bányászfiú A Bányászfiú (más néven: „Bányászszobor” illetve „Vájártanuló”) 210 cm magas bronzszobrát 1961. október 9. után állították fel az ekkora már elkészült talapzatára. Eredetileg nem a Városháza előtt, hanem az épülettel szemben állt, ahonnét 1983. augusztus 29-én helyezték át. A karbitlámpával kezében óvatosan lépdelő fiatal férfialak a bányászok
embert próbáló sorsát jeleníti meg. A talapzaton található felirat: „A várpalotai szénbányászat emlékére 1876–1996”. Mészáros Dezső (Szeged, 1923. január 17. – Budapest, 2003. december 11.) Munkácsy-díjas szobrászművész korai érzékeny, karakteres portrészobrok, realista munkásábrázolások után, érett korszakában a figuralitás és a nonfiguráció határán álló, nagyméretű kőszobrokat farag, melyek szellemiségükben talán a kora-görög kükladikus idolokhoz állnak a legközelebb. Szobrászatában óriási fordulatot hozott az 1967-es római ösztöndíjas időszak: művészete ekkor fordult az ábrázolás-konvenciótól a jelentéstartalommal áthatott tömegformálás és téralakítás felé. Mészáros De-zső munkásságát több díjjal is jutalmazták. 1956-ban Derkovits-ösztöndíjas volt, egy évtized múlva megkapta a Munkácsy-díjat. 1967-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. 1994-ben a Magyar
44
Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. Tagja volt a Szentendrei Grafikai Műhelynek. Ifj. Szabó István: Bányász Az 1962-ben felállított Bányász (alternatív megnevezései: Ismeretlen bányász, Pihenő bányász) című mészkőből készült, 220 cm magas szobor ifjabb Szabó István diplomamunkája volt. A Jó Szerencsét Művelődési Központ és az egykori Skála közötti zöldterületen látható pihenő bányászalakot felgyűrt ingujjban, jobb kezét csípőre téve, bal kezével egy MFK típusú bányafejtő légkalapácsra támaszkodva ábrázolta a művész.
szobrászművész Nagy Máriával itt élnek és dolgoznak. Ifj. Szabó 1947-52 között járt a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, 1949 óta kiállító művész. Első köztéri megbízását közvetlenül a főiskola elvégzése után kapta: a budapesti Milleniumi emlékmű „Bethlen Gábor szövetséget köt a csehekkel” című domborművét ő készítette. Figuratív realista szemléletű, bronzból és fából alakított kisplasztikákat, megbízásra monumentális, kőből faragott és bronzból öntött emlékműveket, díszítő jellegű kompozíciókat alkot. A "fényes szellők" nemzedékének tagjaként a 40-es, 50es évek fordulójától munkásfigurákat formált meg, népi ihletésű tematikákat dolgozott fel műveiben. A kisplasztikák mellett a 60-as évektől a monumentális feladatok teljesítése vált dominánssá munkásságában: klasszikus szellemiséggel áthatott szobrászatának kiemelkedő művei a portrék és a portréemlékművek (Petőfi Sándor, Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Ady Endre, stb.). Szobrászi sokoldalúságát az anyagok és technikák változatosságát felvonultató gazdag életmű tanúsítja, amelyben egyaránt fellelhető a politikai emlékmű, az emlékmű, az emlékszobor, a szakrálisés a játszótéri plasztika. Országszerte sok helyen állnak játszóterei, díszkútjai, portrészobrai, emlékművei. A számtalan szakmai díj mellett tavaly Szabó István megkapta Nógrád megye díszpolgára kitüntető címet.
Ifj. Szabó István (Dorogháza, 1927. május 21 –) Munkácsy-díjas szobrászművész édesapja (a Kossuth-díjas szobrászművész, id. Szabó István) 1992-es halála után Benczúrfalvát választotta alkotói székhelyéül. Feleségével, a szintén
Laborcz Ferenc: Híradás A bronzból készült lemezdomborítás 1963-ban került a postaépület homlokzatára. A jelenlegi változathoz képest ere-detileg másképpen nézett ki a kompozíció: a hanghullámok nem a női alak kinyújtott keze alatt helyezkedtek
45
el, hanem az alak mögött. A kompozíció szimbolikája könnyen megfejthető, mind az útnak engedett postagalamb, mind pedig a hanghullámok a híradást vagyis a posta hivatását jelenítik meg. Laborcz Ferenc (Bp., 1908. ápr. 14. – Bp., nov. 30) Munkácsy-díjas szobrász Rómában, a Collegium Hungaricumban rendezte meg első kiállítását, itthoni bemutatkozására azonban csak a világháború befejezése után került sor. 1941-ben Szőnyi István tanársegédje a Képzőművészeti Főiskolán, 19421943-ban római ösztöndíjas, 1957-ben franciaországi tanulmányutat tett, 1967ben Párizsban, Londonban, Belgiumban, Hollandiában, Németországban járt. Onnantól kezdve, hogy 1955-ben
Budapesten, a Fényes Adolf Teremben kiállították műveit, csaknem minden, magyar művészeknek külföldön rendezett kiállításon szerepeltek szobrai. Az alumínium és a fa egyik legértőbb hazai mestere. Az egyetemes művészetből táplálkozó, mindig újat kereső sajátos művészete humánus jegyeket visel. Puritán szobrász, művészi ereje a szűkszavúság és az érett kompozíció. Stílusa kezdetben a realizmushoz kötődött, majd természetes formákból kiindulva tömör, egyszerű ábrázolással a tiszta plasztikai megfogalmazást kereste. Munkássága az avantgárd törekvések és a természetelvű
plasztika közötti átmenetet képviseli. Művészi stílusának két meghatározó állomása a római ösztöndíjas év, az antik, reneszánsz remekművek megismerése és 1957-es párizsi, valamint 1967es tanulmányútjai, amelyek modern törekvéseit erősítették meg. Kisplasztikai kísérleteit követően köztéri alkotásainál is e felfogás érvényesült. Utolsó korszakában absztrakt, nonfiguratív műveket alkotott modern építészeti környezethez. Autóbalesetben halt meg. 1991-ben a művész életművének gondozására és a kortárs magyar szobrászat támogatására nevét viselő alapítványt hoztak létre. Kovács Ferenc: Munkásmozgalmi emlékmű Az emlékművet a Thury-vár mellett avatták fel 1964. március 21-én a Tanácsköz-társaság kikiáltásának 45. évfordulójára. A magasra tartott kezű munkást ábrázoló, 3,2 méter magas bronz szobrot a rendszerváltáskor
46
lebontották, és áthelyezték Kálvária városrészbe, a Tési út mellé.
a
Kovács Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1926. szeptember 1. – Budapest, 1990. január 11.) Munkácsy-díjas szobrász. Életműve két, egymástól jól elkülönülő korszakra bontható. Az 1960-as, 70es évtizedfordulóig realista szemléletű portrékat és figurákat formált meg, majd ezt követően haláláig elvont, geometrikus, illetve organikus jellegű kompozíciókat, dekoratív térplasztikákat alkotott. Munkásságának kiemelkedő jelentőségű művei az egy-egy formaismétlődést, variációsort megjelenítő, faragott kőszobrok. Ligeti Erika: Krúdy Gyula A Krúdy Gyula Városi Könyvtár bejárata melletti falon látható alkotást eredetileg a városi könyvtár Kossuth utcai épületének homlokzatán avatták fel 1977. május 28án. A fehérmárvány emléktáblán látható 40 centiméteres bronz portrédombormű felirata: KRÚDY GYULA 1878-1933. Állította Várpalota Város Tanácsa 1977. Ligeti Erika (Budapest, 1934. március 30. – 2004. július 30.) Munkácsy Mihálydíjas magyar szobrász- és éremművész. Életét meghatározó két évet töltött 1965-1966-ban a hódmezővásárhelyi művésztelepen. 1969-től haláláig a szentendrei művésztelepen élt és alkotott. Kisplasztikákat, portrékat és érmeket készített, de monumentális köztéri alkotások is készültek műhelyében. Műveinek anyaga többségében bronz, de dolgozott kővel is, például a siófoki Merengő kislány című, illetve a budapesti Anya gyermekével című köztéri szobrai mészkőből készültek. Az 1955 óta kiállító művész alkotásai haláláig rendszeresen szerepeltek a hazai és külföldi tárlatokon.
Művészetének központjában az ember állt. A hazai éremművészet egyik kiemelkedő alakja. Ez az oka, hogy 2006-ban a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Érem Szakosztálya róla elnevezett díjat alapított, amely szakosztálynak egykor egyébként lelkiismeretes vezetője is volt. Gyulavári Pál: Játszó macska A hétköznapokban csak „kőmacskának” nevezett alkotást 1981-ben állították fel
a Tési-dombi lakótelepen, az Erdődy Pálffy Tamás utcában. A nagyméretű kőplasztika a gyerekek kedvence, talán minden várpalotai kisgyerek csúszott már le a hátán. Gyulavári Pál (Bicske, 1949. március 21. –) A főiskola után a Képzőművészeti Kivitelező Vállalatnál dolgozott díszítőszobrászként, 1973-tól önálló.
47
Kezdetben főleg követ faragott, majd kisbronzokat és érmeket készített. Szívesen kalandozik a műfajok, anyagok, stílusok között. Szobraihoz különböző köveket, márványt, gránitot, bronzot, cserepet, porcelánt, vasat, ólmot használ. A bronzöntés terén a korszerű precíziós öntésben rejlő plasztikai lehetőségeket kutatja, csipkeszerűen áttört formák kiöntésével kísérletezik. Cyránski Mária: Vénusz – Tavasz Az 1987-ben, bronzból készült mű Várpalota Dísz terén található. Az alkotásnak két másodpéldánya is van, egy Dunaújvárosban (1993) és egy Gyönkön (1995). Cyránski Mária szobrász 1965-től Dunaújvárosban, jelenleg Dunaföldváron
él. 1966-tól a dunaújvárosi és Fejér megyei képzőművészeti tárlatokon, valamint 1970-től a Képzőművészek észak-dunántúli Szervezete kiállításain állandó résztvevő. 1978-tól rendszeresen részt vesz a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep munkájában, 1982-ben az ott készült alkotásokból nyílt kiállítása Budapesten. Szobraiban lírai témákat fogalmaz meg, alkotásai lírai-realista szobrok, reliefek. Tűzzománcaiban a népművészet motívumkincséből merít. Borbás Tibor: Krúdy emlékére (Hommage à Krúdy) Az 1990-ben készült 190x130x30 cm bronzszobor a Jó Szerencsét Művelődési Központ mellett található. A műalkotást Krúdy Gyula író, költő emlékére avatták fel 1990. október 16-án. A kétalakos kompozíción Krúdy kedvelt regényhőse, Szindbád látható sétapálcaként használt esernyővel és kalapban, amint éppen egy ház résnyire nyitott ajtaján kitekintő fiatal
48
hölggyel találkozik. Borbás Tibor (Budapest, 1942. szeptember 29. – Mezőtúr, 1995. július 24.) Munkácsydíjas szobrászművész, éremművész 19651978 között a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára volt. Monumentális köztéri munkák mellett kisplasztikákat, érmeket is készített. Műveit az expresszív hangvételi figurativitás, részletgazdag és a nagyvonalú mintázás váltakozása jellemzi. 1980-ban Munkácsy-díjat kapott. Rieger Tibor: 1848-as emlékmű A Thuri György téren 1990-ben átadott, süttői mészkőből és bronzból készült emlékmű az 1848-as „Mit kíván a magyar nemzet” címet viselő, 12 pontból álló kiáltvány szövegét örökíti meg. Akár Mózes kőtábláin a Tízparancsolat, ez a kőbe vésett 12 pont is széttöredezve hever, az alkotói szándéknak megfelelően öt darabban. A darabok közé és köré telepített élő, örökzöld növényzet mintha azt a szimbolikát erősítené, hogy 12 pontból álló követelés sosem veszíti el az aktualitását. Rieger Tibor (Gyálliget, 1940. január 10. –) két évtizedig Szentendrén élt, majd Óbudán telepedett le. Szobrászatának
anyaga a kő és a bronz, esetenként a fa. Kisplasztikai alkotásai mellett a 80-as évektől a monumentális, megbízásra készített, köztérre állított körplasztikák és középületeken elhelyezett domborművek váltak dominánssá munkásságában. Közel
50 szobra áll az országban. Monumentális műveinek sorában kiemelkedő jelentőségű a pannonhalmi bencés apátság bazilikájának millenniumi kapuja, a mosonmagyaróvári 56-os emlékmű és a kecskeméti II. világháborús áldozatokra emlékező dombormű. Plasztikai nyelvezete természetelvű, figuratív. Seregi József: Világháborús emlékmű A Thury-vár mögötti parkban található 1994-ben felavatott mészkő és bronz anyagból készült emlékmű, feliratának megfelelően az első és a második világháború áldozatainak emlékét őrzi. Seregi József (Budaörs, 1939. december 10. –) szobrászművész autodidakta módon kezdte tanulni a kőszobrászatot, majd a Képzőművészeti Kivitelező Vállalatnál
lett kőszobrász. Később művészeti tanulmányait magánúton, Marton Frigyes vezetésével végezte. 1968 óta folyamatosan vesz részt csoportos kiállításokon, 1969 óta vannak egyéni kiállításai. Munkásságát
49
köztéri szobrai is őrzik. 1969-ben Derkovits-ösztöndíjat, 1976ban, 1980-ban és 2003-ban Ezüstgerelydíjat, valamint 1999-ben Kós Károlydíjat kapott. Számos országban járt tanulmányúton, megfordult Prilep, Hoyerswerda, Dunaújváros, Burgasz, Lindabrunn művésztelepein. 1987-től a DunapArt művészeti társaság tagja. Nagyméretű, köztéri munkák mellett szívesen foglalkozik kisplasztikákkal is: ülő, álló, táncoló, vetkőző, öltöző nőalakok tartoznak témái közé. Honfoglalási Emlékmű A kereszt alakú betonalapon felállított – hét honfoglaló törzset jelképező – kövekből és három díszesen faragott kopjafából álló kompozíciót Inotán, a Készenléti lakótelep kápolnája mellett emeltette Inota Részönkormányzata 1996-ban. Felirata: „A HONFOGLALÁS EMLÉKÉRE / A MILLENCENTERÁIUM ÉVÉBEN / ÁLLÍTTATTA / AZ INOTAI RÉSZÖNKORMÁNYZAT / 1996”
Örök dicsőség emlékhely Az 1956. október 26-i „várpalotai csata” emlékét egy Jézus-szobor és egy emléktábla őrzi, amely az összecsapás egykori helyszínén, a 8-as főút és a Szent Imre út kereszteződése mellett állítottak fel. A Jézus-szobrot, melyet egy helyi sírkőfaragó készített, 1996-ban tették az egykori frontharcos emlékmű helyére Nagy Károly atya kezdeményezésére. Aztán a várpalotai 56-os Klub kezdeményezésére 1998. október 26-án került ki az emléktábla, melynek szövege: „Örök dicsőség az 56-os forradalom és szabadságharc hős védőinek! E helyen védték hős elszántsággal szabadságunkat a hatalmas bolsevista túlerővel szemben 1956. október 26-án az esti órákban. Legyen örök példa a hősi helytállás ifjúságunk számára. 1998. október 23.”
50
Mihály Gábor: 1956-os emlékmű A Thury-vár mögötti park központi helyén található emlékművet a forradalom 45. évfordulója alkalmából, 2001. október 26án délelőtt avatták. Az 56-os forradalom monumentális emlékműve egyúttal „A várpalotai szénbányákban 1952 és 1956 között raboskodó hazafiak emlékére” is készült a talapzaton olvasható felirat tanúsága szerint. Az 56-os győztes
forradalmat a magyarság mitikus madara, a turulmadár jelképezi, amely karmaiban az elnyomó hatalmat szimbolizáló legyőzött sárkányt tartja. Az avatóünnepségen Boross Péter ex-miniszterelnök, Várpalota díszpolgára mondott avatóbeszédet. Mihály Gábor (Erdély, Székelyhíd, 1942. szeptember 9. –) Munkácsy-díjas szobrászművész 1969-1974 között végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. A Dési Huber Körben Laborcz Ferenc volt a mestere.
Harminc, nagyméretű, köztéri szobra található Magyarországon és külföldön. Legismertebbek a Budapesten felállított Olimpiai Emlékmű (1996), a Hungaroring 20 méter magas, Kanyarulatok című festett acélplasztikája (1986), valamint a Kerékpárosok című nagyméretű plasztika, mely Lausanne-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság parkját díszíti (1993). Barátság című három méteres alkotása Szöulban található. Ő készítette a tragikus körülmények között elhunyt kézilabdás, Marian Cozma Veszprém Aréna előtt felállított bronzszobrát is. Munkái a magyar történelem és az olimpiai gondolat megismertetését szolgálják. Sporttárgyú plasztikáin az erő, a dinamika jut kifejezésre. Polírozott kisbronzainak gyakori témája a sport, az ember és technika új viszonya (Új magvető, 1985). Reliefjein a síkok és a nagy, pozitív formák váltakozó ritmusát érzékelheti a szemlélő (Pannónia fríz, 1978, Zánka). Kővel, vassal, bronzzal dolgozik, a vörösréz lemezt maga munkálja meg. Mihály Gábor köztéri műveivel, díszkútjaival, bronzportréival Magyarország számos pontját találkozhatunk. Nevéhez fűződik a vésztő-mágori Szent László király lovas szobra, Csorváson a Szent Istvánt formázó díszkút, Salgótarjánban Kodály Zoltán, míg Szakolyban Arany János portréja. A magyar kormány 1997-től kiadott Magyarság Hírnevéért Díjának harangját ő készítette. Mint a „Sport a szobrászatban” Alapítvány szervezője, sokat tesz a NOB céljainak eléréséért is. 1999-ben a Százados úti művésztelepen létrehozta a Kék Daru Galériát és művészeti műhelyt, ahol kortárs kiállításokat szervez, kollégáival szimpóziumokat tart külföldi és hazai érdeklődőknek, tanítványainak. Sok
51
más díja mellett 2012-ben A Magyar Művészetért Díjban, 2013-ban pedig a Közép-Magyarországi Regionális Primadíjban részesült. M. Nagy József: Loncsos története A Szent Donát Kápolna melletti téren, a Loncsosi Baráti Kör által kialakított emlékparkban található a fából készült köztéri alkotás. A Loncsos történetét feldolgozó mű közadakozásból valósult meg, 2006-ban került átadásra. M. Nagy József (született: Nagy József Antal) (Ukk, 1943. –) faszobrász iskoláit Pétfürdőn, Székesfehérváron, Veszprémben és Budapesten végezte. Civil szakmája építész üzemmérnök. Veszprémben telepedett le 1982-ben. A szakma akkor fogadta be igazán, amikor Debrecenben, a Kisplasztikai Biennálén első díjat kapott munkája.
Nesó Sándor: Kránitz Antal emlékmű A 2007-ben felavatott emlékmű az 1994. július 25-én bekövetkezett aknavető-
csőrobbanás áldozatainak, Kránitz Antal (posztumusz) őrnagynak, Pleszkán Károly őrmesternek, Tordai Tibor honvédnek, Papp László honvédnek állít emléket. A művész a Kossuth laktanyában felállított emlékhely kivitelezésénél belekomponálta azt a 120 mm-es aknavetőt is, amelyet a tragikus esemény idején használtak. Az aknavető a felvezető út folytatásaként egy kör közepén helyezkedik el, emlékeztetve a tüzelőállásra. Mögötte tölgyfaszerkezetből álló két gombos fejfaoszlop látható, amely a kezelő-személyzetet szimbolizálja. Az emlékmű középpontjában lévő márványtábla jeleníti meg a lövészetet felügyelő Kránitz Antalt.
Nesó Sándor (Berhida, 1952. július 26. –) népi iparművész autodidaktaként gyerekkora óta foglalkozik fafaragással. 1979 óta vesz részt Veszprém megyei és országos népművészeti kiállításokon. 1982 óta a Velemi Népművészeti Stúdió tagja. A népművészet ifjú mestere, Aranyalma, Aranyoklevél és Mesterremek Díj tulajdonosa.
52
Simor Márton: Leszíjazott turulmadár A mészkőből készült művet 2008. április 19-én avatták fel a Trianon Múzeum melletti parkban, amely ugyanezen a napon kapta meg az Apponyi Albert liget nevet. A sok szárnyaló turulmadár-ábrázolás között egyedülálló alkotással Magyarország jelenlegi helyzetét kívánta szemléltetni a művész, hiszen szerinte a turul gúzsba kötöttsége fejezi ki adekvátan a valóságot, mert a szárnyalásért még sokat kell tennie a magyarságnak.
Simor Márton (Szeged, 1975 –) szobrászművész 1990-1994 között a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában szerzett szobrász szakon díszítőszobrász képesítést, majd felsőfokú szakirányú tanulmányait Szegeden, Pécsen és Düsseldorfban végezte. Különböző rangos kiállításokon 2000 óta vesz részt, várpalotai szobrán kívül köztéri szobra van Csanádpalotán (Dér István festőművész bronz mellszobra a róla elnevezett általános iskolában) és Szegeden (Csonka János domborműve és emléktáblája a róla elnevezett szakközépiskolában).
Kulák-emlékmű Inkább fontos szimbolikus jelentése, mint művészi értéke miatt került e könyv által bemutatott köztéri alkotások sorába a Felsővárosban kialakított téren emelt kereszt. Ugyanis ez az ország, de talán az egész ún. keleti blokk első olyan emlékhelye, amely a kommunista diktatúra által kulákoknak bélyegzett, meghurcolt és sok esetben megkínzott gazdaembereknek állít emléket. Alapkőletétele 2007. november 17-én, avatása 2008. szeptember 27-én történt. A fából készült, hat méter magas fekete keresztet Várpalota önkormányzata és a Történelmi Felsővárosért és Bátorkő Váráért Alapítvány állíttatta Szabó-Bátor Tamás önkormányzati képviselő kezdeményezésére. Az alapkőletételkor időkapszulát helyezett el Németh Árpád polgármester az alapkő mellé, amelynek szövegéből a sajtóhírekben részleteket idéztek: „A meghurcolt kulákok emlékműve hozzájárulás a város, országunk, a magyarság megtartásához, felemelkedéséhez, gyarapításához. […] A társadalom talán legszorgalmasabb, legtörekvőbb, legöntudatosabb részére is fente a fogát a vörös rém: a magyar gazdaréteget akarta megsemmisíteni, amelyet oroszul kuláknak neveztek el.” Hoffer Ottó: Szent István A Jó Szerencsét Művelődési Központ mellett álló emeletesház épületén található az impozáns méretű falkép. Az épület
53
2008-as felújítása során került fel a ház oldalfalára a Szent Istvánnak emléket állító alkotás. A falfestményen Szent István király alakja látható kezében kettős kereszttel. A mű Senyei Károly 1911-ben készült, Milleniumi Emlékműbe komponált Szent István-szobrának adaptációja. A művet a székesfehérvári OTTI Manufactura Kft.-ben tevékenykedő Hoffer Ottó belsőépítész és Kiss Sándor készítette.
Felirat az alkotáson: „Magyar, legyen hited s tied az országod / Minden nemzetek közt az első, az áldott / Isten amit néked címeredbe vágott.” „Szent István király emlékére és dicsőségére készítette a hálás utókor nevében a Maler-Team Kft.” illetve rovásírással alatta: „Áldás a hazára!”
M. Nagy József: Szent Borbála A fából készült szobor 2009. december 4-én került felavatásra a Rákóczitelepen, a Szent Borbála téren az 1999ben felállított csilleemlékmű mellett. Az alkotás Szent Borbálát ábrázolja, köpenyén a várpalotai bányászat egyegy jellemző momentumával. Felállítására a Rákóczi Telepi Baráti Kör kezdeményezésére különböző szervezetek és magánemberek közadakozásából Várpalota Város Önkormányzatának és Németh Árpád polgármesternek hathatós támogatásával került sor. M. Nagy József életrajzát lásd fentebb.
Mozgay Balázs: Asztrik püspök átadja Szent Istvánnak a koronát Az itongból és hungarocellből készült domborművet Mozgay Balázs vezetésével az Iceteam Design készítette 2011ben. Az alkotás eredetije a Szent István bazilika szentélyének oldalán található négy dombormű egyike, amit Mayer Ede szobrászművész készített. A többalakos kompozíció azt a jelenetet ábrázolja, mikor Asztrik püspök átadja Szent István királynak a pápától hozott koronát.
54
Koronával a fején ábrázolja államalapító királyunkat, melyen erős hangsúlyt kap a szent jobb kéz, és a benne tartott országalma, mivel a másik keze a királyt fedő palást alatt maradt. Szent István alakját egy ablakot imitáló keret veszi körül. Inotai 1956-os emlékmű A 2011. november 4-én felavatott emlékmű Inota központi részén egy játszótér mellett található. Várpalota Város Önkormányzata, az 56-os Klub és a Palotai Turul Társaság által létrehozott ’56-os emlékhely egy két helyen is elpattant szemű lánccal gúzsba kötött „1956” feliratú téglatest alakú vöröskő tömbből áll, körülötte sziklakerttel.
Béres János: Szent István A 2013. október 29-én a Szent István Emlékév, valamint Várpalota várossá nyilvánításának 62. évfordulója alkalmából átadott alkotás a Thury-vár mellett, az egykori szovjet katonák sírkertje helyén kapott helyet. A szobor 110 centiméter magas, 60x40 cm nagyságú. Anyaga hidegen domborított és hegesztett technikával készült rozsdamentes lemez. A mű 130x70x50 cm méretű, sárgás-vöröses árnyalatú mészkő posztamensen nyugszik, rajta Szent István kézjegye (40x40 cm) található szintén rozsdamentes lemezből. A mű kissé merev testtartásban, Szent
Béres János (Kassa, 1958. –) gyermekkorában költözött Szirmabesenyőbe. Középiskolai évei alatt festészeti, grafikai és szobrászati tanulmányokat folytatott magánúton, majd elvégezte a Kirakatrendező és Dekoratőr Szakiskolát Budapesten. 1986-ban létrehozta saját vállalkozását, mely belsőépítészeti munkák keretében üzletberendezéseket, lakásbelsőket tervezett és készített. 2008 óta önálló kiállító. Tagja a Diósgyőri Képzőművész Stúdiónak. A művészet egyéb területein is megjelenő, kísérletező, sokoldalú alkotó. Képszobrokat, kisplasztikákat készített bronzból, fából és kőből. Köztéren Szirmabesenyőben található egy
55
bronzból készült emlékműve. Lakóhelyén magángalériát hozott létre, amelyben munkáinak egy része megtekinthető. Mesterségek, ipari, műszaki és katonai értékeink Ha városunknak védőszentet kellene választania, feltétlenül Szent Borbála lenne a legjobb választás. A középkor és a barokk kor egyik legjobban ismert és legnépszerűbb szentje a bányászok, kohászok, tüzérek védelmezője, a várak védőszentje. Kőművesek, építőmesterek, a hegymászók és a fiatal lányok is szívesen hívták segítségül Szent Borbálát. Várpalotán, akárcsak más bányásztelepüléseken, nagy Szent Borbála-kultusz alakult ki, és minden év december 4-én, Borbála-napkor ünnepséget tartottak tiszteletére. Ezt az ünnepnapot a II. világháború utáni diktatúrában szeptember 6-val váltották ki, de a rendszerváltás után
ismét visszakerült a bányászünnepek közé Szent Borbála napja. Várpalota, amely bántai kőbányája révén már a római kor óta bányásztelepülésnek tekinthető, és amely a XX. században a tüzérek „Mekkája”, illetve a szénbányászat egyik fővárosa és a magyar kohászat fontos bástyája volt, méltán viselhetné Szent Borbála városának címét. Az alábbi fejezetekben a Várpalotát jellemző mesterségek, szakmák és műszaki értékek rövid történeti ismertetését tesszük meg, amelyből világosan kitűnik, hogy a XX. században a Szent Borbálát oltalmazóul választó szakmák befolyásolták leginkább Várpalota történetét. Kisiparos, kézműves múltunk A törökök kiűzése utáni két évszázadban a várpalotai lakosság legtekintélyesebb rétege az ipart űző népesség volt, amelyet a korabeli iratok „primores”-nek, legtekintélyesebbnek, legelőkelőbbnek neveznek. Ők alkották a népesség egyharmadát. Két, három vagy több szobás házakban laktak, mesterségüket céhekbe tömörülve folytatták, és a városi tanácsban övék volt a vezető szerep. A kézműipar nagyarányú fejlődését mutatja, hogy 1715-ben csak 26 iparos élt Palotán, 1759- ben már 116, az 1828-ban pedig 301. Ebben az időszakban a legtöbben a csapók voltak, szám szerint 62-en. Az egyéb mesterséget űző iparosok száma a következőképpen alakult: fazekas 36, bognár 29, varga 19, szűrszabó 18, csizmadia 17, takács 12, kovács 9, szűcs 6, vászonkészítő 10, pokróckészítő 8, ács 8, süvegkészítő 6, pipafaragó 4, szíjgyártó 3, fuvolakészítő 3, esztergályos 3, irhakészítő 2, lakatos 2, gombkötő 2, pék 2, gyertyamártogató 2. Kötelesből,
56
puskaművesből, kolompgyártóból, pintérből, flanellgyártóból, mészárosból, nyergesből, szitakötőből, tímárból, fésűsből, könyvkötőből, kulcskészítőből, órásból egy-egy mestert találunk. A palotai iparosság létszáma és jelentősége a 19. század elején érte el tetőpontját. Ettől kezdve azonban az európai és hazai társadalmi és gazdasági változások hatására fokozatos hanyatlásnak indult, 1872-ben pedig hivatalosan is megszűnt a céhrendszer. A XIX. század végére az elszegényedett lakosságnak már minden lehetőséget meg kellett ragadnia megélhetésének biztosítására (fuvarozás, tutyikészítés, mészszállítás stb.) Ennek ellenére a céhvilág szelleme és szokásai még nagyon soká fennmaradtak, pl. a temetkezés rendjében vagy a szimbolikus céhtárgyak (lámpák, ládák, korsók) használatában. Az ipartestületek a régi céhek utódjaiként működtek, s a palotai iparosok a céh elnevezést még a XX. század közepéig használták.
Bakonyi cifraszűr Szűrnek nevezik a szőrből, vagy gyapjúból kapott durva posztót, amelyet szűrtakácsok, vagyis csapók készítenek, akik a gyapjúkelmét ványolással – vízben való döngöléssel „csapásokkal” – vastag szűrvagy gubaposztóvá dolgozzák fel. Hosszú, egyszerű szabású kabátféle, felsőruha, amit a közrendűek, parasztemberek
és pásztorok országszerte viseltek. Legdíszesebb, legdrágább változatait a legények hordták, az idősebbek többnyire csak feketével díszítettben jártak. A szűr a parasztság ruhadarabjainak egyik legdrágábbik darabja. Minden legény igyekezett szert tenni, mire lánykérésre kerül a sor. Jellegzetesen a magyar paraszti felsőruhák közé tartozott. A szűr szabása alapján kabát, mégis palástszerűen hordták, vagyis sehol sem viselték felöltve, mindig csak magukra terítették. Ennek megfelelően elől nem gombolódik, nyitott és csak a nyakánál egy csatos szíj fogja össze. A falusi középgazdának általában kétfajta szűrje volt: a viselős szűr, ami mindennapos használatra készült, és a cifraszűr, amit az ünnepi alkalmakkor használtak. A bakonyi cifraszűr a szűrfajták között a legrövidebb és a legbővebb. Veszprémi szűrnek is hívták. Gallérja is a legnagyobb, és majdnem olyan hosszú, mint maga a szűr. Rövid ujjait kerek posztódarabokkal befenekelték. A bakonyi kanászok derekukon ugyanis nem viseltek készséget, mint az alföldi pásztorok, kisebb használati tárgyaikat a szűr ujjában tartották, amit befenekeltek, és zsebnek használtak. Mivel a kanászszűr igen bő volt, az egyik vállon lecsúszott.
57
Elöl szíjcsat tartotta össze. A díszítése főképpen a cinóberpiros szegés és rátét. Leggyakoribb rátét a tulipán, gyakran feketével kontúrozott. A késői darabokon egyre többször jelent meg a fekete díszítmény. A bakonyi cifraszűrre jellemző, hogy díszítésébe nagyon gyakran beleszőtték a magyar címert. A XIX. század folyamán üldözték a viseletét, a Bach-korszakban kifejezetten a nemzeti ellenállás jelképe lett.
Várpalota város történetéhez szervesen hozzátartozik a hungarikumnak is tekinthető bakonyi cifraszűr. Palotán nemcsak a legnépesebb, de a leghíresebb és leggazdagabb iparág is a csapóké volt. Jó hírüket mi sem bizonyítja jobban, hogy még a távoli Gyöngyös kiöregedő csapóinak pótlására is szerettek volna mesterlegényeket kapni Palotáról. Külön városrészben éltek, az akkori Kis és Vadkerti utcában csak csapók laktak, a mai Kossuth utcának pedig a neve is Csapó utca volt. A mezőváros bírái közül többen e mesterséget űzték. A palotai csapók főként fekete és szürke szűranyagot, valamint szürke posztót készítettek. A hozzávaló nyersanyag a birka gyapja. Dunántúlon a birkát nyírás előtt úsztatták, hogy a gyapjúból kimosódjék a szemét és minden erős szennyeződés. Palotán a
Kikeri-tó vizében szokták volt úsztatni a juhokat, mert ennek volt megfelelő mélysége. Nyírás után a gyapjú egyenesen a csapókhoz került. Annak ellenére, hogy az állatállomány legnagyobb részét mind az uraság, mind a mezőváros lakóinak állattartói közül a juhállomány képezte, a környékbeli gyapjútermelés nem volt mindig elegendő. Ezért, hogy a kereslethez (annyira kelendő volt a bakonyi szűr!) megfelelő mennyiségű anyagot biztosítsanak, évente többször előfordult, hogy a veszprémi és palotai csapók Szeged, Szentes, Hódmezővásárhely vidékéről hoztak gyapjút a Bakony aljára. A gyapjút, a feldolgozandó szőrt meg kellett tisztítani, finomítani. E műveletet egy nagy íjhoz hasonló eszközzel, az ilfával végezték. Az inotai és péti vizek mellett álltak a palotai csapók mesterségének elengedhetetlen kellékei, a kallómalmok, ahol az anyagot „kallatták”, azaz a megszőtt gyapjúszövetet tömöttebbé, összeállóbbá tették. A kallómalmokból a kész posztó visszakerült a palotai szűrszabókhoz, akik a híres bakonyi cifraszűrt készítették. Fazekasságunk és a céhkorsóik A város másik jelentős iparága a fazekasság volt. A környékben található jó minőségű bauxitos agyagra alapozva a fazekasipar már a XVIII. században erősen fellendült. A mai Táncsics utca Árpád utcától északra eső szakaszát még az 1800-as években is Fazekas utcának nevezték, mert ott és a Sörház utcában lakott a legtöbb fazekas. Az 1831. évi céhösszeírás szerint Palotán 36 fazekas dolgozott, akik konyhai és díszedényt egyaránt készítettek. Közeli falvak, de akár messzi vidékek céhkorsóit is a palotai mesterek készítették. A céhkorsó reprezentatív edény: jelképezi a céh testületét, a mesterek közösségét. Ráírathatják a megrendelő nevét, a céh elöljáróinak nevét és rangját, a szöveg élteti
58
a többi közönséges mestert. A készítő csak szerény helyre karcolja saját nevét, valahol hátul, a fül mellé. A tehetséges palotai fazekasok színvonalas munkáját számos céhkorsó bizonyítja. A Dunántúlon Várpalotáról való a legteljesebb céhkorsó sorozat, közel húsz darab szebbnél szebb zöldmázas edény. A helybeli fazekasok kis társaságának, az ifjú legényeknek már 1777-ben készült korsó. A meglett mesterembereknek 1816-ban és 1838ban is készült egy-egy új borosedény.
Az 1838-as fazekascéhkorsó készítője, Szekeres Pál önmagát mintázta meg, amint kinyújtott kézzel jelképes korongot fog. A korong mellett fakés és rovátkoló, a mesterség szerszámai és szimbólumai. Céhkorsó készült a helybeli kovácsoknak és lakatosoknak, a kőműveseknek és ácsoknak, a szűcsöknek, a szűrszabóknak, posztósoknak, a csizmadiáknak és a vargáknak, a takácsoknak is. Meszesek Palotán a meszezés (mészégetés és fuvarozás) a XIX. századtól adatolható főfoglalkozása lett a mezővárosi lakosság nagy hányadában. Egész meszes dinasztiák alakultak ki a Felsővárosban,
Alsóvárosban. Mivel a talaj gyönge termőképessége nehezen tartotta el a kisebb parasztgazdákat, kiegészítő foglalkozást kellett találniuk. A Bakony mészköves vidéke kedvezett a mészkő kitermelésének, égetésnek és ehhez kapcsolódóan a fuvarozásnak is. Kezdetben kiegészítő jövedelemforrást jelentett a helyieknek, majd önálló foglalkozássá vált. A palotai fuvarosok bejárták az egész Dunántúlt, eljutottak az Alföldig, nyugaton pedig akár a határig. Egy héten akár 5-600 km-t is megtettek, attól függően, meddig tartott árukészletük. Visszafelé általában gyümölcsöt, gabonát szállítottak vagy a maguk számára, vagy eladásra. Egymás közt jól felosztott területeik voltak, alkalmazkodtak a lakossági igényekhez, a mezőgazdasági munkákhoz, ünnepekhez, az egyházi évhez. Legfontosabb munkaeszközük lovaskocsijuk volt, általában egy pár lóval. Mivel tavasztól őszig állandóan úton voltak, a családi gazdaság ellátásában nagy feladat hárult az otthon maradt asszonyokra és gyerekekre, a férfiak általában csak a nehéz munkákra tértek haza hosszabb időre. A XX. század derekán kb. 70 meszes élt a városban, őket úgy lehetetlenítették el, hogy az 1950es években nem adtak ki iparűzési engedélyt a meszeseknek, és büntették, aki mégis magánzóként fuvarozott. Emiatt a legtöbbjük bekényszerült a téeszbe vagy elhelyezkedtek más vállalatoknál. A 70-es években újra kaptak engedélyt, de az évszázadokig számos családnak megélhetést nyújtó szakma az 1980-as évek közepére végleg kihalt. Országosan elismert meszező település volt Palota, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a meszes szekér, amit a szentendrei Skanzen 2013-ban nyílt kiállításában (Kocsik és szekerek címmel) állított ki. (Összeállította: Kovács Kata)
59
Schmidt és Kovács üveges műhely A jelenleg Kovács György által vezetett műhely Várpalota legrégebbi folyamatosan működő kisiparos műhelye, vállalkozása, így joggal kap helyet a helyi értéktárban. Az üzletet 1920-ban id. Schmidt Ferenc indította útjára, akkor még mint üveg-, porcelán- és zománcedény kis- és nagykereskedés, kerékpár gyári lerakat, valamint üvegező,
képkeretező műhely. Az üzlet a mai Táncsics Mihály utcában működött egészen az 1960-as évekig, amíg a korabeli éra kisajátításai a földdel egyenlővé nem tették. Jelenleg murvás parkoló és füves domboldal van a helyén. A cégalapító tisztséget töltött be az Iparos Dalkörben, Iparos Olvasókörben, ezen kívül aktív mecénása volt a városnak, anyagi részt
vállalt a templomi harangépítésben, bombakárosultak segítésében, az első világháborús emlékmű elkészíttetésében. 1948-ban több évtizedes becsületes és eredményes munkájáért az Üveg és Porcelánkereskedők és Üvegesek Országos Egylete ezüstéremmel tüntette ki. 1952-ben kereskedését a kommunista államhatalom államosította. (A Veszprémi Járási Tanács korabeli iparlajstroma szerint a többi palotai kereskedővel együtt kereskedéséről „lemondott”.) A cég ettől kezdve kizárólag a műhelytevékenységre (üvegezés, képkeretezés) szűkült, melyet apjától ifj. Schmidt Ferenc vett át, 1958tól kezdve önálló kisiparos üveges mesterként. A műhely 1967-ben kisajátítás miatt kényszerűen telephelyet váltott, ami a család életében is végzetes megrázkódtatásokkal járt. Ezúttal a 8-as főút mellett, a Posta utcában kapott helyet, ám az 1980-as években ezt is elérte a Városi Tanács „keze”, lebontásra került. Ekkor költözött máig meglévő helyére, a Marx utca 2. szám alá. Ifj. Schmidt Ferenc áldozatos, fáradtságot nem tűrő megszállott munkaszeretete és hivatástudata erőt adott ahhoz, hogy „maszek cég” az 1950-60-70es évek zűrzavaros időszakában is talpon maradjon, fejlődjön. Éjt nappallá téve dolgozott az akkor épülő és bővülő városi épületeken, lakossági megrendeléseken, hogy az apai örökség méltóképpen gyarapodjon. Az emberfeletti munka azonban egészségét tönkretette, így a műhely irányítását előbb felesége, Kondrik Rozália, majd 1985-ben veje, Kovács György vette át. A jelenlegi berendezési tárgyak közül néhány eredeti bútor aktív használatban van, 1-1 eredeti megjelenésében,
60
néhány pedig modernizálva. Ezeken kívül használatból kivont, de a család tulajdonában, elraktározva áll még fiókos és tároló szekrény. A rohamos városi építkezések idejéből üvegtároló fakkokat, dobozokat, sőt, akár még abban az időben rendelt alapanyagokat (pl. képkereteket és léceket, üvegvágókat) találunk a műhely rejtett zugaiban. A kisipar immár 94. éve küzd a gazdasági, társadalmi és politikai viharokkal. Fennmaradása a szakmai munkának, elhivatottságnak és alázatnak köszönhető. Id. Schmidt Ferenc mikor 1952-ben a műhely megtartása mellett határozta el magát, egy több nemzedékre kiható döntést hozott. Míg a szocialista érában a legnagyobb kihívást az államhatalommal szembeni túlélés jelentette, jelenleg a privátszféra versenye, a multinacionális cégekkel való állandó versengés nehezíti a kisvállalkozók kézimunkát igénylő megélhetését. Bízunk benne, hogy Várpalota büszkén éli majd meg egy kisipari mesterség 100 éves jubileumát. (írta: Kovácsné Schmidt Gabriella, Kovács Kata)
Palotai tutyi A Balaton-felvidék és a Bakony településein elterjedt házi viselet volt a tutyi, mivel a bőrorrú, lapos sarkú, félcipőszerű papucsokat praktikusnak találták házi és ház körüli használatra. A várpalotai cipészek egy része – látván az olcsó lábbeli iránti keresletet – a XIX. század végén, XX. század elején tutyikészítéssel kezdett el foglalkozni. A lakosság név szerint tudta, hogy kitől lehet beszerezni a tutyit: Czák Ignác (Temető utcából nyíló Huszárköz, ma könyvesbolt van a helyén), Forst Károly és Viktor (Temető utca, ma óvoda van a helyén), Freund János (Tési utca, ma Rákóczi utca), Hradszky László (Magyari
utca), Kiss András (Gold köz, ma Táncsics utca), Náder Gyula és húga, Erzsébet (Tégla utca, ma Mátyás király utca) Scharf Lajos (Gold köz, ma Táncsics utca), Selmeczky Gábor (Molnár-udvar, ma a Rendelőintézet van a helyén), Somogyi András (Tési utca, ma Rákóczi utca), Szabadi Béla (Magyari utca). Mivel az alapanyag beszerzése egyre nehezebb lett, majd az iparosokat elvitték katonának, ezért – Pacsuné Fodor Sára szerint – a tutyikészítés az 1940-es évek elejére szinte teljesen megszűnt. A kőfaragó ősökkel bíró Náder család azonban – Szíj Rezső szerint – az 1950-es években még készítette és járta vele a környékbeli piacokat. Szénbányászatunk múltja A várpalotai szénbányászat kezdetének a mitologikus 1876-os évet tekintjük, amikor kútásás közben szenet találtak gróf Sztáray Antal emberei. Ezzel vette kezdetét a szénbányászat. 1880 körül Sztáray a palotai uradalom tulajdonosa megkezdte a további szénkutatásokat, és elindította a bányatelek adományozási eljárást, melynek eredményeképpen a Bányakapitányság 1886-ban kiadta az adományozási okmányokat az Antal, Fanni és János védnevű bányatelkekre. A bányászkodás
Karintiából és Ajkacsingerből érkezett bányászokkal kezdődött meg. 1903-ban Witzleben-Altdöbern Henrik porosz gróf megvásárolta a bányát is magába foglaló birtokot, és fejleszteni kezdte a helyi
61
bányászatot és ipart. Ennek hatására már 1904-ben felépült a korszerű mészégető, téglagyár, brikettgyár és erőtelep, vagyis az Ipartelepek a várpalotai vasútállomás mellett fekvő területen. 1907-ben megalakult a Várpalotai Ipartelepek Rt., melynek igazgatósága Berlinben székelt. Vezérigazgatója Bobzin Rudolf volt, a Várpalotai Ipartelepeket Mannhardt Artúr vezette. Az ipartelepek korszerűsítése és bővítése során a mészégetőben és a téglagyárban áttértek a generátorgázzal történő égetésre. Az Antal és a Fanni bányatelken abbahagyták a földalatti bányászkodást, és megnyitották a Hungária, majd a Henrik külfejtést. 1918-ban telepítették a Henrik lejtaknát, a Hungária tárót, majd lejtaknát a mélyebben fekvő teleprészek feltárása céljából. 1919-ben Witzleben eladta részvényeinek döntő hányadát, melyet három bankház, a Depositen Bank, a Város és Községfejlesztési Bank, és a Magyar-Olasz Bank vásárolt meg. 1920ban megalakult az Unió Bányászati és Ipari Rt. 1923-ban részvényeinek 40%-át a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. szerezte meg, és ezzel átvette az Unió teljes irányítását. 1923-1929 között Korompay Lajos várpalotai bányaigazgatósága idejében áttértek a szintes szelet osztású kamrafejtésekkel történő művelésre. Ennek hatására a fejtési termelékenység magas szinten állandósult, és a fejtési veszteségek minimálisra csökkentek. Az 1924. évi 145 ezer tonnányi termelés a központi szénelosztás megszűnése miatt 1928-ra a harmadára esett vissza. 1928ban a bánya korszerűsítette lignittüzelési technikáját, és megszerezte a fűzfői erőtelep szénellátási jogát. A termelés napi negyven vagonra emelkedett. 19291931 között üzembe helyezték az Ernő lejtősaknát, majd megépült az ország első ahidráló művének négy autoklávja, mely
1932-ben, 1942-ben, és 1972-ben további négy-négy egységgel bővült. 1932-33-ban Péten az ammóniagyártáshoz szükséges hidrogént a Szigeth-féle eljárással, ahidrált aprószénből állították elő, ezért kezdődött nagyüzemi bányászkodás a várpalotai bányában. A péti erőtelepet a várpalotai nyersszén bázisra támaszkodva indítot-ták el. A napi termelés hetven vagonra nőtt. 1934-ben elkészült Várpalota első korszerű függőleges aknája, a Ferenc akna.
1937-1938 között a Cseri lejtősakna pár megtelepítése után elkészült az ország első Szkip-aknája (bödönös akna), és megvalósult a Ferenc-bánya és Cser-bánya összekötése. 1939-ben a Salgó megvásárolta az Unió összes részvényét. A frontfejtéses művelés üzemszerű alkalmazásával a bányában megjelentek az acéltámok, a rázócsúszda, a gumi szállítószalag. 1941-ben a bányát hadiüzemmé nyilvánították, és 1942-re a termelés elérte addigi maximumát (708 kt/év), de 1945-re a háborús események miatt jelentősen visszaesett.
62
1946-1948 között lezajlott a bányák államosítása, a Várpalotai Szénbányák a MÁSZ Rt. Dunántúli Kerületi Bányaigazgatóságához tartozott, melynek igazgatója Faller Jenő volt. 1950-1952 között a Cser-bánya önálló üzem, KÖMI-munkatábor lett, ahol (politikai) elítélteket dolgoztattak, az S-I bányából pedig létrehozták a Ferenc-, illetve Ernőbányát. Megjelentek az "F" típusú elővájó gépek. Erre az időszakra esett a várpalotai szénmedence kutatásának erőteljes felgyorsítása, és új bányák létesítésének elkezdése (Beszálló, S-II, S-III) az 1951ben Inotán üzembe helyezett November 7. Hőerőmű szénigényének hosszú távú kielégítése céljából. 1952-ben megalakultak a szénbányászati trösztök. A várpalotai bányák és kiszolgáló üzemeik a Közép-dunántúli Szénbányászati Tröszthöz tartoztak. 1953-ban megnyitották a Beszálló-bányát. 1954. július 1-jén Várpalota székhellyel megalakul a Várpalotai Szénbányászati Tröszt. 1954-1967 között a dunántúli lignitbányák középszintű irányító szerveként megalakult a Várpalotai Szénbányászati Tröszt. A tröszt üzemei: Ferenc-bánya, Ernő-bánya, Cser-bánya, Beszálló-bánya, Herend-bánya, Hidasbánya, S-II bánya, Bánta-bánya, Gépüzem, Vegyesüzem, Raktárüzem, Építészeti Üzem, Fatelep.
1955-ben érte el maximumát a tröszt termelése (2485,5 kt). Trösztigazgató ekkor Haracska Imre, majd 1955. szeptember 1-től Martinkó Mátyás volt. Ebben az időszakban jelentős fejlesztésekre került sor. Az egész medence bányászatát megváltoztatta a pajzsbiztosító berendezések kifejlesztése és alkalmazása. A folyamatos fejlesztések eredményeként a pajzsbiztosítású fejtésekben megkezdték a jövesztésrakodás gépesítését.
1967-1988 között ismét nagy változások történtek. A Herend-bányát bezárták. A trösztök megszűntek, a várpalotai üzemek irányítására létrejött a Várpalotai Szénbányák Vállalat. S-I bánya elnevezéssel összevonták Ferenc- és Ernőbányát, melyhez 1969-ben a Beszálló-bányát is hozzácsatolták. 1968. január 9-én indult meg az üzemszerű termelés az új brikettgyárban. 1983-ban üzembe helyezték a megváltozott körülményeknek megfelelő új brikettgyárat, melyben már folyékony bitument használtak kötőanyagként. Ennek a brikettgyárnak a kapacitása 400 kt/év volt. A gyártáshoz már idegen szénporra is szükség volt. 1983-86 között épült meg az eocén szárítórendszer, az ún. tömörágyas szárító. Az 1980-as években egyre csökkent a széntermelés. A Veszprémi Szénbányák irányítása alá kerültek a Várpalotai Szénbányák volt üzemei, (S-I, S-II, Bánta,
63
Előkészítőmű), Gépüzem, Vegyesüzem és az Irányítástechnikai Üzem. Az S-I-bánya meglévő mezőrészein a kitermelhető szénvagyon elfogyott, ezért 1983-ban elkezdték az Új-Ferenc mezőrész feltárását. Újranyitották a Cseri II-es lejtősaknát, majd 1986-ban elkészült az ÚjFerenc függőleges akna és egy légakna.
választmányi gyűlés elé, hogy a német ’glückauf’ köszöntést legmagyarosabban mi módon lehetne kifejezni. Többek hozzászólása után Péch Antal tiszteletbeli tag a ’Jó szerencsét’ köszöntésformát tartván legmagyarosabban hangzónak, ezt ajánlja elfogadásra. (Általánosan elfogadtatik).”
1986-ban bezárták a Bánta-bányát. S-I és S-II bánya föld alatti összekötése 1988ban befejeződött, és december 1-étől már csak egy bányája volt a medencének, amely Várpalotai Bánya néven működött. A termelés 700 kt-ra esett vissza. Végül 1996. június 30-án – 120 évvel a kezdet után – véglegesen megszűnt a szénbányászat az Új-Ferenc akna utolsó felhozott, szénnel teli csilléjével. „Jó Szerencsét!” köszöntés Fontos, máig élő országos jelentőségű bányászhagyományt jelent az a szakmai rendezvény, amelyen a „Jó Szerencsét!” köszöntés elfogadásának évfordulóját ünnepeljük Várpalotán. A várpalotai Jó szerencsét Művelődési Központban évenként megrendezett fontos szakmai eseményt, találkozót 1994. április 7-én a BDSZ és az OMBKE emlékülésén került bejelentésre a „Jó szerencsét” emléktáblánál. A művelődési ház akkori igazgatója, Petrovics László által kezdeményezett rendezvényen – a bejelentésnek megfelelően – azóta minden évben Várpalotán emlékeznek meg arról, hogy 1894. április 7-én az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület választmánya Selmecbányán tartott gyűlésén elfogadta a „Jó Szerencsét!” köszöntést. A korabeli jegyzőkönyv tanúsága szerint a következő módon történt: „Árkossy Béla a bányászköszöntésre vonatkozó ama kérdését terjeszti a
Várpalotai pajzs A várpalotai szénbányászat története során a kezdetleges tárnanyitástól odáig fejlődött, hogy a bánya műszaki csapata innovációinak következtében a világ élvonalához tartozó fejlesztések kötődnek Várpalotához. A legismertebb ilyen technológia a várpalotai pajzs néven ismert hidraulikus önjáró biztosítószerkezet volt. Várpalotán a pajzs fejtésbiztosító berendezések első kezdetleges típusával először Ernő-bányában 1954-ben, majd a Beszálló-bányában 1956-1957 között
64
folytak kísérletek. A Bánta II. bányaüzemben 1960-ban kezdődtek meg az önjáró zárt biztosító szerkezetekkel, az „Ursitz”-típusú fejtőpajzsokkal a pajzsos kísérletek egy 30 méteres fronthomlokon.
A magyarországi pajzsbiztosító berendezésekkel kapcsolatos tervezési munkák az 1960-as évek elejétől folytak a Várpalotai Szénbányászati Trösztnél, majd 1981től a jogutód Veszprémi Szénbányáknál. A 60-as évek végétől közel 50 új konstrukció készült el. Nemcsak hazai bányákban, hanem külföldön is használták őket. A Várpalotai Szénbányák saját tervezésű és gyártású pajzsbiztosító berendezéseinek exportját az 1970-es évek elején kezdte meg az NSZK-ba, a Ruhr-vidékre, de Jugoszláviába, Kínába is szállítottak. A hidraulikus páncélpajzsok iránti igény sikeres céggé tette a pajzsokat gyártó Gépüzemet. Katonavárosi múltunk Várpalota – ha a történelmi előzményektől, a török-kortól, a vitézlő rend időszakától eltekintünk – 1913 óta katonaváros. Ugyanis az 1905-ben Hajmáskéren létrehozott Közös Hadseregbeli Tüzérségi Lövőiskola mellé 1913-ban Várpalotán és Inota-Hajagospusztán Gyalogsági Lövőiskolát alapítottak. Ezzel létrehozták Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű
katonai gyakorlóterét. Koller Sándor alispán hathatósan közreműködött abban, hogy Várpalotára kerüljön ez az iskola, többek között ezért is kapott díszpolgári címet Várpalotától. Ekkor került a Hadikincstár birtokába a felsőurasági uradalom a Zichy-kastéllyal. Ettől fogva Várpalota neve – Hajmáskérrel együtt – összefonódott a határában található hatalmas területű lőtérrel. Jelentőségét mutatja, hogy ezt a területet a tábori tüzérség Mekkájának nevezték ez idő tájt.
1913. október 1-jén megalakult Várpalotán a Magyar Királyi Honvéd Csapat Gyakorlótér Parancsnoksága. A Zichy-kastély lett a parancsnokság székhelye, amely ekkor már a Honvéd Kincstár tulajdonát képezte. (A kastély és az ún. felsőuradalom területének eladási körülményei országos botrányt kavartak, még országgyűlési csörték is alakultak ki körülötte.) A parancsnokság 1913. szeptember 25-én lépett kapcsolatba a Várpalotai Iparművek Rt.-vel az épülő katonai tábor villamos árammal történő ellátása, valamint a kastély és a park kandelábereinek pótlása ügyében. Az Rt. 1913. november 18-án 715 korona összértékben tett költségvetési javaslatot. Az áramellátását 1 korona/ kWóra értékben végezte. 1916 decemberében orosz és szerb hadifoglyok bevonásával elkezdték építeni
65
az inotai honvéd tanezred barakktáborát, majd megépült a csőszpusztai tábor is. A honvéd tanezred számára épített inotai parancsnoki barakk nemcsak az érkező hadifoglyok letelepítését tette lehetővé, hanem a közel tíz éven át húzódó telefonbekötést is mind a honvédség, mind a község részére. A szóbanforgó belterületi barakk és a hozzá kapcsolódó hidegvölgyi (legelőn létesített) lőtér 1912-ben került a kincstár tulajdonába. Ez nem csak Inota község telefonvonalának kiépítésében, hanem az 1911 óta folyó vasúti megállóért folytatott harca kedvező megoldásában is segítséget, majd 1917-ben (állomás létesítésével) nyugvópontot jelentett. A növekvő hadifogoly létszám lehetővé tette, hogy az inotai csikónevelő telephez, a gyakorlótér építéséhez kisegítő munkára újabb hadifogoly csoportot alkalmazzanak, így megépítették az ún. csőszpusztai tábort, ahol átlagosan 86-98 hadifogoly tartózkodott 1917-1918 között. Az 1917-es év egyik kuriózuma, hogy szeptember 14-től 11 napig Várpalotán vadászott báró Richthofen Manfred – a híres 1. számú német repülőraj parancsnoka, a „Vörös báró” (aki nevét az ellenségtől kapta, mivel háromfedelű Fokker Dr. I. vadászgépe vörös színűre volt festve) – kincstári vadászterületen pihente ki a légiharcok fáradalmait. A gyakorlótér parancsnokság feladatköre 1917-ben tovább bővült. 1917. június 15-én báró Szurmay Sándor honvédelmi miniszter 12600/eln.1.–1917. számú rendeletével a várpalotai honvéd csapatgyakorlótér területén egy műszaki és harcászati szempontból lehetőleg kifogástalan gyakorló erőd létesítését írta elő. Ezzel összefüggésben hat utásztanfolyamot helyezett át Várpalotára, és bocsátott ideiglenesen a tanezred
rendelkezésére. Áthelyeztek továbbá gyalogos aknavető-, gránátvető, fényszórós és gáztanfolyamot is Várpalotára. 1918. április 5-én a honvédelmi miniszter utasítást adott a gáztanfolyam gáziskolává történő átalakítására, melynek feladata a rendelet szerint: „A Várpalotai M.kir. honvéd Gáziskola célja a honvédség mögöttes országrészbeli alakulatainak kiképzése gázvédelemben és gázharcban”. Az iskolában 10-14 napos turnusban képezték ki a tiszteket, tiszthelyetteseket, katonákat. Az első csoport 1918. április 21-én indult. A megnövekedett létszám elszállásolása nagy gondot jelentett a parancsnokságnak. Végső megoldásként a Thury-vár II. emeletét is igénybe vették. A gyakorlótér parancsnokság mellett 1917. november 12-én a 390.038/8.-1917. számú honvédelmi miniszteri rendelettel létrehozták Várpalotán a „M. kir. honvéd élelmező raktár”-t. Annak ellenére, hogy a Trianoni békediktátumban 35.000 főben határozták meg hadseregünk maximális létszámát, 1920 után még jelentősebbé vált a várpalotai-hajmáskéri lőtér, több katonai kísérlet is zajlott itt. Egy ilyen titokban fejlesztett légvédelmi ágyú kipróbálása közben halt meg 1928. július 12-én vitéz Csörgey Károly tábornok több bajtársával együtt. A Thury-vár 1930-ig az Unio Bányászati és Ipari Rt. tisztviselő karának lakóhelye
66
volt, így lehet az, hogy a legendás honvédő hősünk, Maderspach Viktor a Zsilvölgyi Iszkronyból való kitoloncoltatása után a Thury-várban lakott 1924-ben családjával együtt sógora, Korompay Lajos bányamérnök, bányaigazgató jóvoltából. A vár 1930-tól átkerült a (hadi) kincstár tulajdonába, ezzel újra katonai célokat szolgált, hiszen itt került kialakításra a várpalotai laktanya székhelye. (A Zichy-kastély pedig a térparancsnokság székhelye volt ekkor).
Jelentős események helyszíne volt 1933 szeptemberében Várpalota, amikor Gömbös Gyula titkos tárgyalásokat folytatott Papen alkancellárral, Rüdiger Stahrenberg (a Heimwehr vezére) öccsének, Ferdinánd hercegnek és Mandl, a hirtenbergi fegyvergyár vezérigazgatójának részvételével. Az eseményen Bethlen István gróf is megjelent. A kiszivárgott hírek szerint megállapodtak, hogy újraszerveződik a magyar hadsereg, melynek főhadiszállása Várpalotán illetve Hajmáskéren lesz, valamint megbeszélték a német-osztrák megegyezés feltételeit. Fenzel András tervei alapján 1942ben készült el a Zichy-kastély mellett a Tiszti Kaszinó (ma: Kastélydomb étterem) épülete szecessziós stílusban. 1944 nyarán a várpalotai gyalogsági kiképzőtábor lőterén mutatták be a nagy titokban készülő „csodafegyvert”, a reaktív kétcsövű páncéltörő (később
Szálasi-röppentyűként emlegetett) rakétavető mintapéldányát. 1949. március 16-án megalakult a tüzér szakemberek képzésével és továbbképzésével foglalkozó Honvéd Tüzér Kiképző Tábor. Az alakulatnak helyet adó laktanya 1952ben vette fel Kossuth Lajos nevét. 1968ban felépült a gyalogsági lőtér, korszerű villamos szerkezetekkel és célmozgató berendezésekkel. 1969–72 között Kincsestábor, egy viszonylag korszerű objektum építése valósult meg. 1973-ban megszűnt a Honvéd Tüzér Kiképző Tábor. 1974-ben tovább folytatódott a Kossuthlaktanya felújítása, korszerűsítése. 1991. október 1-jén felszámolták a MN 7300 Tüzér Kiképző Központot, ezzel együtt a Helyőrségi Klubot is, és megszűnt a Gábor Áron Tüzérmúzeum. Teljesen kiürítettek minden honvédségi épületet, elszállították a berendezést és a felszerelést is. A végrehajtott átszervezések után 2004. május 1-jétől a helyi honvédségi alakulat Bakony Harckiképző Központ néven működik tovább a mai napig, Várpalota második legnagyobb munkáltatója: csaknem négyszáz embernek ad munkát. A nagy múltú, Márkótól Bakonykútiig húzódó, 45 km hosszú és 2-15 km széles területű lőtér – amely Közép-Európa legnagyobb éleslövészetre is alkalmas lőtere –, a Magyar Honvédség és a NATO-országok alakulatai hajtják végre parancsnoki és törzsvezetési, éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlataikat. Legutóbb Várpalota Challenge 2014 névvel nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat zajlott holland vezetéssel. Kohászatunk története (Az Inotai Alumíniumkohó) Az alumíniumkohó létesítését a második világháború utáni újjáépítést követően az országos iparfejlesztési program
67
keretében határozta el a kormányzat. Az épülő inotai erőmű energiaforrását figyelembe véve az új kohó telepítéséhez a norvég Elektrokemisk A/S korszerű 50 kA felsőtüskés kádtípusának licencét vásárolták meg, s 168 kád építésével 20 ezer tonnás kapacitású termelést terveztek. A műszaki színvonalra jellemző, hogy hazánk az itt üzembe helyezett új kádtípust Európában harmadikként vezette be. Az építési munkálatok már 1950 őszén kezdődtek, az Inotai Alumíniumkohó Vállalatot hivatalosan 1951 augusztusában
alapította a Bánya és Energiaügyi Minisztérium. 1952 elején párhuzamosan folytak az egyenirányító berendezés és kohócsarnoki szerelések. A korra jellemző feszített ütemű munka eredményeként 1952. augusztus 6-án kezdődött meg az első 40 kád bekapcsolása, és augusztus 20-án már csapolták az alumíniumot Inotán. 1953 elejétől a kohó tervezett kapacitásának elérését mindinkább akadályozták az egyre gyakrabban jelentkező villamosenergia-ellátási problémák, illetve hibásnak bizonyult egyenirányító berendezések. Olyannyira, hogy le is kellett állítani a kohót. A gondokon azonban segített, hogy még ez évben az egész magyar alumíniumipart átvette a Magyar-Szovjet Bauxit-Alumínium Rt. A MASZOBAL központ rendkívüli intézkedései biztosították az új szovjet gyártmányú egyenirányítók soron kívüli
szállítását és beépítését. Így az év végén újraindulhatott a kohó, az üzemelő kádak száma 130-ra emelkedett, a kapacitás pedig elérte a tervezet érték 70 %-át. 1955. január 1-jén megszűnt a MASZOBAL, és az Inotai Alumíniumkohó önálló vállalatként a Vegyipari és Energiaügyi Minisztérium Alumíniumipari Igazgatóságának irányítása alá került. Az elkövetkező évek a kohó váltakozó ütemű továbbfejlesztésével, a fémtermelés folyamatos növelésével teltek el, amelyeket gyakorta megakasztottak az energiaellátás gondjai. Az 1960-as évtized alapvető változást hozott a kohó életében, amely egész jövőjére kihatott. A termelés növelését szolgáló műszaki fejlesztés keretében hozzáláttak a kohófémből gyártott termékválaszték bővítéséhez, majd folyamatosan korszerűsítették a különböző termékgyártó berendezéseket, újakkal bővítve azokat. Így jutottak el addig – miközben a cég a Magyar Alumíniumipari Tröszt, majd a Hungalu Rt. érdekeltségi körébe került –, hogy a kohófémnek immár 80 %-át dolgozták fel, amely jelentős előnyhöz juttatta Inotát a többi alumíniumkohóval szemben. Az Inotai Alumíniumkohó igazgatási épületével együtt 1954-ben épült meg a Magyar Ezüst Kultúrház, amely lehetőséget adott a vállalati rendezvényekhez, szabadidős művelődéshez. 1973-1985 között itt kapott helyet a város képzőművészeti gyűjteménye is. A művelődéshez tízezer kötetes szépirodalmi és nyolcezer kötetes műszaki könyvtár és folyóiratok álltak rendelkezésre. A rendszerváltást követően, az 1990es évek elején válságba került a magyar alumíniumipar. Egyrészt a fém világpiaci árának drámai csökkenése miatt, másrészt
68
a magas hazai villamosenergia-ár miatt, amelyet már nem kompenzált az időközben megszűnt magyar-szovjet timföldbauxit egyezmény alapján kapott támogatás. Hazánkban sorra bezárták a kohókat, timföldgyárakat, bauxitbányákat. Ám az Inotai Alumíniumkohó megmenekült, amit javarészt annak köszönhetett, hogy képes volt fémét helyben értékesebb félkésztermékké feldolgozni, így a többieknél kevésbé volt veszteséges.
Az energiabiztosítási gondok enyhítésére ötéves megállapodással sikerült olcsó áramot szereznie Ukrajnából, melynek keretében áramért fémmel fizettek, így a szerződés még további exportlehetőséget is biztosított. Az áramellátás folyamatosságának biztosítása érdekében ugyanakkor megépítettek egy 25 ezer tonnás gázüzemű olvasztóművet, amely arra volt hivatott, hogy a kohó esetleges üzemzavara esetére is – vásárolt fém feldolgozásával – biztosíthassa az alapanyagot az Inotai Alumíniumkohó Kft. félgyártmány üzemének. Az alumíniumipar nemzetközi recessziója miatt alapvető feladatként jelentkezett a kohó gazdaságosabbá tétele, az energiafelhasználás ésszerűsítése, a további korszerűsítés, termékfejlesztés, az immár új kötelezettségként előtérbe kerülő környezetvédelem.
1995-ben a privatizáció során magánkézbe került az ország egyetlen megmaradt alumíniumkohója, az Inotai Alumínium Kft., melyet a Magyar Alumínium Kft. vásárolt meg. A későbbiekben Magyar Alumínium Rt.-vé alakult cég Inotáról elindulva teljes vertikumot épített ki az ágazatban, mivel érdekeltségébe tartoztak a bauxitbányászattal, a timföldgyártással, a kohósítással, a félkész- és késztermékgyártással foglalkozó vállalkozások, valamint a tervező, értékesítő, kereskedelmi szervezetek. Az új tulajdonos által végrehajtott reorganizációs program a piaci igényekhez még inkább igazodó termékszerkezet korszerűsítésére, bővítésére irányult, melynek érdekében számos fejlesztést valósítottak meg (korszerűsítették a vékonyszalag-gyártó berendezéseket, új zsírtalanító berendezést helyeztek üzembe, a tárcsaüzemben méretpontosabb termelést lehetővé tevő technológiai fejlesztést hajtottak végre stb.). Az infrastruktúra jobb kihasználása és a termékfeldolgozás helyi lehetőségeinek bővítése érdekében 1997 júliusában kokillaöntödét hoztak létre a német Metallwerke Kamm GmbH-val közösen Mal-MWM Alumíniumkohászati és Kereskedelmi Kft. néven. A vegyesvállalat 1998. április 1-jén kezdte meg a termelést autóalkatrészek gyártásával. 1998-ban a japán környezetrehabilitációs hitel segítségével helyezték üzembe az országban
69
egyedülálló salakfeldolgozó berendezést, valamint további környezetvédelmi beruházásokat valósítottak meg.
2000. október 1-jétől Mal Magyar Alumínium Rt. jogutóddal egyesítették a korábban önállóan működő székesfehérvári Mal Rt.-t, az Ajkai Timföld Kft.-t és az Inotai Alumínium Kft.-t. A társaság székhelye Várpalota lett. Az elkövetkező években a vállalat sikeres működését leginkább a timföldágazat eredményei biztosították, az alumíniumkohászat gazdasági feltételei egyre kedvezőtlenebbek lettek. A növekvő térségi villamosenergia-ár, a mélyponton lévő fémár, valamint a dollár alacsony árfolyama miatt a kohó milliárdos veszteséget okozott a társaságnak. A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Rt. (Mal Rt.), ezért több mint 50 éves működés után, 2006. január 1-jétől leállította az inotai alumíniumkohót, amely ekkorra már gazdaságtalanul termelt. A kohó által elért maximális kapacitás 35 kt/év, a tervezett leállításig 1.590 kt alumíniumot termelt, amely az akkori éves világtermelés 5%-ának felelt meg. A kohó fennállása alatti (1952-2006) összes termelés 1.561.832 tonna volt. A leállás több mint 300 munkahely megszűnését jelentette, a 176 elektrolizáló berendezést lebontották, a 16.000 m2 alapterületű kohócsarnokot más célra hasznosították.
2005. december végén, az utóipari recesszió hatására befejezte tevékenységét az öntött alumínium autóalkatrészeket gyártó Mal-MWK Kft. is. Az alumínium félgyártmányok készítését a kohó leállása nem érintette, a termelés – vásárolt kohóalumínium és alumíniumhulladék olvasztásával – folytatódott. A kohó helyettesítésére 1,2 milliárd forintos beruházással 2006. év végére tervezték kiépíteni az új olvasztókapacitást a vásárolt alumínium megolvasztásához. A Mal Zrt. 2006 májusában létrehozta az Inotai (később INOTAL) Alumíniumfeldolgozó Kft.-t, melynek alapítása a működő üzem megvásárlása érdekében történt. A banki tárgyalások elhúzódása miatt az INOTAL Kft. ténylegesen 2007. június 1-jén vette át az üzem működtetését a Magyar Alumínium Zrt.-től. A tulajdonosi megállapodások alapján az INOTAL Kft. folytatta a Magyar Alumínium Zrt. által kifejlesztett alumíniumtermékek (huzalok, tárcsák, szalagok) gyártását. Jelenleg az INOTAL Alumíniumfeldolgozó Zrt. továbbra is az 1952-ben alapí-tott telephelyen, a több évtizedes alumíniumipari tapasztalat és a modern vállalatirányítási módszerek ötvözésével, valamint a folyamatosan fejlesztett berendezésekkel és eszközparkkal működik. Termékeik között villamos- és acélipari célra felhasznált durvahuzalok, aerosolos palackok és tubusok alapanyagát jelentő tárcsák, trafó-, építőipari és egyéb szalagok, számos iparágban felhasznált húzott huzalok, valamint öntészeti tömbök találhatók.
(Összeállította: Volekné Temesi Zsuzsanna)
70
Vegyészetünk múltja Várpalota az 1932-től termelő Péti Nitrogénművek révén került kapcsolatba először a modern vegyészettel. Az 1950-es évek végére Várpalota a hazai vegyipar egyik fellegvára lett, ennek eredményképpen ma is itt található a Magyar Vegyészeti Múzeum (ma: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Vegyészeti Múzeuma). A magyar vegyiparnak az ötvenes évek közepétől az ipari átlagnál is gyorsabb ütemű fejlesztése a régi és rossz hatásfokú üzemek szanálását tette szükségessé. Ez azzal a veszéllyel járt, hogy az új és korszerű vegyipari létesítmények építésével egyidejűleg a korábbi hazai vegyipar műszaki és tárgyi emlékei sorra megsemmisülnek. Ez adott indítékot arra, hogy az 1960-as évek elején a Nehézipari Minisztérium elhatározta a Magyar Vegyészeti Múzeum alapítását, és annak megszervezésével, majd kezelésével a Nehézvegyipari Kutató Intézetet (NEVIKI) bízta meg. Elhelyezéséhez az eredeti elképzelés szerinti, a vegyipar vagy a kémiatudomány szempontjából kiemelkedő jelentőségű műszaki emléket nem találtak. Ekkor merült fel a helyreállítás kezdeti stádiumában levő Thury-vár mint helyszín, amely Várpalotán, az akkori hazai vegyipar egyik legnagyobb vidéki centrumában (pétfürdői, peremartoni, inotai, balatonfűzfői üzemek, veszprémi kutatóhelyek, oktatási intézmények) feküdt. A település kedvező fekvése mellett gazdasági megfontolások is szerepet játszottak, mert így a várépület hasznosításának kérdése is megoldódott, hiszen egy költségráfordítással épülhetett újjá az értékes műemlék, ugyanakkor otthonra lelt a múzeum is (a tervezett más kulturális intézményekkel, funkciókkal együtt).
A Vegyészeti Múzeum szervezése 1961ben kezdődött meg, és előzetes működési engedélyét – országos gyűjtőkörrel – már 1963-ban megadta a Művelődési Minisztérium. Néhány évi szervezőmunka után a múzeum 1969-ben birtokba vette a várépület addigra ideiglenesen helyreállított néhány helyiségét, ami a gyűjtés és a feldolgozás szervezett megindítását, a könyvtár elhelyezését, a tárgyi anyag raktározását és a rendszeres kiállítási tevékenység megkezdését tette lehetővé.
A múzeum elhelyezésére szolgáló mintegy 1500 m2 alapterületű épületrész belső helyreállítása a negyedszázados évfordulóra szinte teljesen befejeződött. A múzeumban folyó szakmai tevékenység a további évtizedekben is mindig szorosan összefonódott az épület műemléki helyreállításának szakaszai által nyújtott működési körülményekkel. Az ipari miniszter a 112/1982. Ip. M. sz. utasításával a Magyar Vegyészeti Múzeumot jelölte ki bázismúzeumként a vegyipari műszaki emlékek gyűjtésének koordinálására, amely mind Magyarországnak, mind a közép-európai térségnek egyetlen, csak a vegyészettel foglalkozó múzeuma. A fenntartás és a működtetés költségeit tekintve alapításától 1989-ig a Nehézvegyipari Kutató Intézet osztályaként működött, és működési költségeit nagyrészt a Nehézipari Minisztérium (Ipari Minisztérium) fedezte. 1989-től egy ideig a NEVIKI
71
leányvállalataként működött tovább, majd 1991. január 1-jétől alapítványi formában folytatta tevékenységét. Alapítói a Magyar Vegyipari Szövetség, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a NEVIKI voltak. A Veszprém Megyei Bíróság 1998. november 17-én az alapítványi múzeumot kiemelkedően közhasznú szervezetté nyilvánította. Működési költségeit az alapítványi törzstőke kamatai, pályázati bevételek és a vegyipari vállalatok támogatásai biz-tosították. 2007-től komoly változások történtek az alapítványi keretek között működő múzeum életében, amely 2007. augusztus 1-jétől az Országos Műszaki Múzeum filiáléja lett. Az Országos Mű-szaki Múzeum és a Közlekedési Múzeum egyesülésével létrejövő Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum pedig 2009. január 1-jétől lett a Vegyészeti Múzeum fenntartója. Az eredetileg a múzeum fenntartására létrehozott alapítvány továbbra is megmaradt, most már nem fenntartóként, hanem a szakmai munka támogatására. A múzeum feladata, hogy a vegyipar és a kémiatudomány hazai emlékeit összegyűjtse, azok megőrzését biztosítsa, és az utókor számára hozzáférhetővé tegye. Így a gyűjtés körébe tartoznak az üzemek múltjával, az alapítással, a telepengedélyezéssel, üzembe helyezéssel, a termeléssel kapcsolatos iratok, tervek, térképek, műszaki rajzok, részvények, labor- és műszaknaplók, fényképek, vállalati jelvények, bélyegzők stb. A gyűjtés természetesen kiterjed a használatból kivont és technikatörténeti
szempontból értékesebb eszközökre, gépekre, laboratóriumi felszerelésekre, modellekre, „első termék” mintákra is. A múzeum gyűjteményei az évtizedek során folyamatosan gyarapodtak. A tárgyi gyűjtemény jelenleg több mint 11.000 db-ból, az általános ipartörténeti dokumentációs gyűjtemény 47.000 dokumentumból, a könyvtár több mint 19.000 kötetből áll. A múzeumnak fennállása ötven éve alatt 12 állandó kiállítása volt látogatható, időszaki kiállításaiban megemlékezett a kémia-, vegyipar- és gyógyszeripar kiemelkedő eseményeiről, jeles évfordulóiról. Legnevesebb kémikusaink arcképeit a „Híres vegyészek arcképcsarnoka” című kiállításában helyezte el.
A Vegyészeti Múzeum a 2001. évtől kezdődően pedagógiai tevékenysége részeként tizenkét alkalommal szervezett nyári diáktábort a tanulóifjúság számára „Alkimista tábor” címmel. A program több elismerésben részesült, széleskörű támogatást kapott.
72
A Szindbád Nonprofit Kft. 2010. július 12-e és 2011. június 24-e között – európai uniós pályázaton elnyert támogatással – jelentős rekonstrukciót végzett a várépületen. Ez idő alatt a múzeum zárva tartott. Újranyitására 2013. május 10-én került sor, és ekkortól láthatják az érdeklődők a Thury-vár második emeletén a múzeum megújult, interaktív állandó kiállítását. (Összeállította: Volekné Temesi Zsuzsanna
Kiemelkedő művészeti csoportok Bányász Kórus A Bányász Kórus története 1920-ig vezethető vissza, ekkor alakult meg közel 40 fővel az Iparos Olvasókörön belül az Iparos Dalkör. Alapító karnagya Vass Gyula kántortanító volt. 1928ban létrejött az Unió Bányász Dalkör a „Jó Szerencsét” Bányász Olvasókörön belül. A két kórus Unió Dalkör néven sokat szerepelt együtt, azonban a háború kitöréséig megőrizték önállóságukat. 1945 után sokáig nem szervezték újjá a kórusokat. 1956-ban Vass Gyula 30-40 fős létszámú férfikart szervezett a két énekkar megmaradt tagjaiból, amely 1959-től vegyeskarként működött tovább. 1961-ben vette fel a Bányász Béke Kórus nevet. 1961 júniusától karnagyváltás történt Hollós Lajos személyében, aki másfél évtizedig vezette a kórust. Ebben az időben új korszak kezdődött a dalos közösség életében: a karnagy túlnyomórészt magyar szerzők műveit tanította be, melyekkel kiemelkedhettek a kis bányászvárosok kórusainak szintjéből, országos találkozókra jártak, több hazai és külföldi szereplést, országos minősítést, rádiófelvételt tudhatott maga mögött a kar. 1962-ben a Városi Tanács Művelődési Osztálya elindította a Ney Dávid Kórushangversenyeket, melynek a kórus azóta is állandó résztvevője. 1975-től G. Somos Margit, a Várpalotai Zeneiskola
73
akkori igazgatója lett a kórus karnagya. Irányításával megváltozott az együttes arculata, a korábban elvárt munkás-, bányászdalokról inkább a klasszikus zenére tette át a hangsúlyt, egyházi művek is megjelentek a repertoárban. Vezetése alatt a kórus sokat fejlődött és az élvonalbeli kórusok közé emelkedett. 1976 júniusában a minősítő hangversenyen aranykoszorút diplomával kaptak.1983-ban indította útjára a karácsonyi hangversenysorozatot, mely az évek során egyre nagyobb népszerűségre tett szert. 1988-ban rendezték meg első alkalommal a templomi koncertjüket. 1991-től ifj. Borbás Károly vette át a Várpalotai Bányász Kórus vezetését és folytatta elődei munkáját. A kar rendszeres résztvevője a megyei és országos fesztiváloknak, valamint több felkérést kapott operaelőadásban, szimfonikus zenekarral megszólaltatott művekben való részvételre. Irányítása alatt megerősödtek a kórus nemzetközi kapcsolatai, s e cserekapcsolatok révén számos alkalommal szerepeltek külföldön, illetve fesztiválokon léptek fel. Az ő vezetése alatt részesült a kórus Veszprém megye Pro Comitatu Díjában (1995), megkapta Várpalota város nívódíját (1995), Várpalota Város Emlékplakettjét (2010) és Veszprém Megye Érdemrendjét (2012). A kórus az országos minősítő rendszerben 1997-ben hangversenykórus címet nyert el, majd ezt a címét „cum laude” minősítéssel 2001-ben megvédte. (Összeállította: Varga Zsoltné) Bányász Fúvószenekar Az 1920-as években néhány zenét kedvelő bányász (Héra Ferenc bányamester, Bölcs László bányatisztviselő, Halasi József lakatos, Greszler József gépész, Holler Sándor villanyszerelő, Vanyó József lakatos) bányászzenekar szervezésébe kezdett. A
megvalósulás 1929-ig váratott magára, amikor a „Jó Szerencsét Olvasókör” vezetősége a bánya dolgozóinak tagdíjából 16 fúvós hangszert tudott vásárolni. Néhány lelkes zenész önként ajánlotta fel anyagi hozzájárulását, az olvasókör pedig az egyenruhát biztosította, így a sok nehézséget legyőzve 16 taggal megalakult a zenekar. A karmester egy akkor állás nélküli zenész, Csermák Antal lett. A zenekar fejlődésében fordulópontot jelentett az 1931-es év. Az országban sorra feloszlatták a katonazenekarokat, melyek tagjai közül sokan a várpalotai bányánál kaptak munkát és felajánlották közreműködésüket a zenekarban. Az együttes nemcsak létszámában, szakmai tudásában is gyarapodott. 1934-ben a karmesteri pálcát Tisztl Pál, a székesfehérvári Vasutas Zenekar volt karnagya vette át. Tevékenysége eredményeként 40 főt meghaladó híresebb zenekar alakult ki. Színvonalas műsoraikkal felléptek több városban pl. Székesfehérvárott és Budapesten is. Várpalotán felléptek a nagy ünnepek, évfordulók, bányászmulatságok, de temetések alkalmával is. 1941-ben Tisztl Pál betegsége miatt megvált a zenekartól. Az Olvasókör vezetősége Horváth József személyében, – aki a budapesti I. Honvéd Gyalogezred ezreddobosa, másodkarmestere volt – találta meg az utódot. Az 1943-1945 közötti időszakban szünetelt a zenekar tevékenysége. A második világháború után a zenekar megmaradt tagjai azonnal hozzákezdtek az együttes megszervezéséhez. Az újjászervezett együttes rövidesen sikerrel tett eleget különböző meghívásoknak, felkéréseknek. Megyei és országos szereplések sora jelezte értékes művészeti tevékenységüket. Rádiófelvételeken,
74
sikeres belföldi szerepléseken vettek részt. 1966-1977 között Országos Fúvószenekari Találkozókat rendeztek Várpalotán. Az országos találkozók azóta már új helyszíneken kerülnek megrendezésre, Várpalotán 1994 óta évente megrendezik a város hagyományos fúvószenekari találkozóját, amelyen egyéb zenekarok mellett, számos bányászzenekar is részt vesz. A város partnervárosaival (Wolfsberg, Körmöcbánya, Petrozsény, Újlak) kialakított kulturális kapcsolataiban képviselik a bányász kultúra jeles hagyományait. Az együttes az eltelt évtizedek alatt többször is megújult. Ebben a folyamatban a nyolcvanas évektől kezdődően jelentős szerepet töltött be a Városi Zeneiskola. A folyamatos utánpótlást ez az intézmény biztosította (Ossó János) és biztosítja (Hergovics János, Varga Péter zenetanárok irányításával) napjainkban is. Az elmúlt nyolc évtized alatt több, mint 100 zenész, 15 karmester tartotta életben e nagy múltú együttest. A jelenlegi tagok (mintegy 39 fő) ápolják és folytatják elődeik nemes hagyományait. Karmesterek: Csermák József, Tisza János, Tisztl Pál, Horváth József, Hegyi Ferenc, Kardos Pál, Pethe András, Marosvölgyi
Károly, Wágner Rudolf, ifj. Farkas Tamás, Ossó János, Hergovits János, Hornyák Elek, Varga Péter. Munkájukat több díjjal jutalmazták: Várpalotáért jelvény arany fokozat, 1950., Aranylant-díj, 1979, V. Országos Fúvószenekari minősítés aranydiploma, 1981, VI. Országos Fúvószenekari minősítés kiemelt aranydiploma, 1985., Várpalota Városért kitüntető jelvény arany fokozat, 1989., VII. Országos Fúvószenekari minősítés aranydiploma, 1989., Veszprém megye „Pro Comitatu”díj, 1999, MSZOSZ-díj, 2009. (Összeállította: Varga Zsoltné) Cserregő Néptáncegyüttes Az együttes 1985-ben alakult Szígyártóné Szabó Mária kezdeményezésére, és az 1948-ban létrejött, de eddigre elhaló Várpalotai Bányász Táncegyüttes helyébe lépett. Elsődleges célja a magyar néptánckultúra elsajátítása és hiteles közvetítése. Művészeti tevékenységét meghatározták a koreográfusai: Lengyel László (a palotai táncélet legnagyobb egyénisége), fia Lengyel Csaba, Hortobágyi István, Hahn-Kakas István (kiváló fehérvári koreográfus) Kovács Norbert, Dobsa Tamás, Nyemcsok Pál. A tagok
75
közül többen profi együtteseknél táncolnak (Angyalföldi Vadrózsa, Experidance és a Duna Táncegyüttes). A csoport a magyar néptánckultúrát hazai és külföldi fesztiválokon, néptánctalálkozókon képviseli. Produkcióikkal többször jártak Olaszországban. Táncoltak Németországban, Ausztriában, Horvátországban, Romániában, Törökországban és Finnországban is, ahol 2001-ben egy profi fesztiválon három hét alatt 27 szereplésük volt. 1999 óta szervezője és résztvevője a településen rendezett nemzetközi néptánc fesztiváloknak. Az együttes kezdeményezésére indult útjára 1999ben a népszerű és évente megrendezésre kerülő Bakony virágai néptáncverseny.
Napjainkban rendszeresen szerveznek jeles napokhoz kötődő élőzenés gyermek és felnőtt táncházakat a művelődési házban. Az együttes 4 korosztályra kiterjedően látja el a táncoktatást: óvodás, a kisiskolás (Rece fice), ifjúsági és a felnőtt (Szélrózsa). Programjukban az ország tájegységeinek táncai (hagyományos és kortárs) szerepelnek. Az egyes tánccsoportok fenntartója a Cserregő Néptáncegyüttesért Alapítvány, melynek elnöke 2011- től Forgács Zsuzsanna (2011-ig Krizsán-Szabó Mária). A tánckarvezetői tisztséget 2014-ben Stéber Zsolt tölti be. (Összeállította: Varga Zsoltné)
Képzőművészeti értékeink Talán a Bakony lábánál megbúvó kisváros csodálatos földrajzi környezetének inspiráló hatása lehet az okozója, hogy városunkban évtizedek óta folyamatosan virágzik a képzőművészet művelése, ugyanakkor minden bizonnyal a másik ok, „hogy mindig akadtak errefelé olyanok, akik élre álltak; csoportot szerveztek, tanítottak, kiállításokat rendeztek, képzőművészeti gyűjteményt alapítottak. Mórocz Miklós, Nagy Gyula, Lendvai József, Szelestey László, Koncz József, Tenczer Károly, Újhelyi Gábor lelkes működése nélkül aligha beszélhetnénk itt képzőművészeti hagyományról” – írta egy helyütt Mészáros Imre grafikusművész, nyugalmazott galériavezető, a Palotai Alkotók Köre vezetője, akit szintén méltán sorolhatunk a város képzőművészeti életét aktívan alakító személyiségek közé. Ha igaz az a mondás, hogy egy város lelkét kultúrájának gazdagsága alapozza meg, akkor Várpalota az értékekben bővelkedő, gazdag települések közé tartozik. Épített öröksége, a végvári harcokat idéző grandiózus Thuryvár, az Ybl Miklós tervezte Zichykastély, a felsőváros kanyargós utcáiban megbúvó parasztbarokk lakóházak és köztéri szobrai révén ma már sokkal inkább az „élhető” kisváros hangulatát hordozza, mint a hajdani iparvárosét, amelyet az itt megtelepedett alkotók is magukénak éreznek. A képzőművészeti kör (Palotai Alkotók Köre) adta keretek között baráti és szakmai kapcsolatokat ápoló művésztársadalom, színvonalas kiállításokat szervező, illetve az egyéni alkotói életművek állandó gyűjteményeit (hagyatékokat) gondozó kulturális intézmények és a kortárs képzőművészet sajátos „metszetét” képviselő Várpalotai
76
Képzőművészeti Gyűjtemény anyaga meghatározó módon járulnak hozzá a „genius loci”, a hely szellemének gazdagításához. (Összeállította: Volekné Temesi Zsuzsanna) Palotai Alkotók Köre Várpalotán több évtizedes hagyománya van a képzőművészeti köröknek. Először Bányász Képzőművészeti Kör, majd Palotai Műhely néven működött, ma Palotai Alkotók Köre néven fogja össze a városban és a városkörnyéken alkotó képzőművészeket. A Bányász Képzőművészeti Kör 1952-ben alakult az akkori Szabadság Kultúrotthonban, és működésének a későbbiekben is mindvégig a Jó Szerencsét Művelődési Központ adott otthont. Első vezetői, Nagy Gyula és Mórocz Miklós festőművészek szakmailag igényes „szabadiskolai” légkörben foglalkoztak a rajzoláshoz, festéshez, fafaragáshoz, szobrászathoz kedvet érző fiatalokkal és felnőttekkel, akik között megtalálhatók voltak a bánya fizikai dolgozói is. 1966tól Újhelyi Gábor festőművész-tanár vette át a kör irányítását, amely fennállásának négy évtizede alatt számos tehetséges alkotót nevelt, közülük bányászalkotók is kiemelkedtek (Navratil Antal fafaragó, Lucza Sándor, Kása András, Rumpler Imre festők). A kör tagjai közül sokan kerültek Képző- és Iparművészeti Főiskolára, pedagógiai főiskola rajz tagozatára, melynek elvégzése után művészeti területen tevékenykedtek tovább. Az 1980-as évek végén a kulturális intézményrendszer változásai közepette a Bányász Képzőművészeti Kör működési feltételei egyre szerényebbek lettek, és a több nemzedéket felnevelő és a képzőművészet művelése felé irányító
„képzőművészeti iskola” 1992-ben meg is szűnt, azonban a városi támogatással 1986-ban létrejött Palotai Műhely folytonosságot biztosított a várpalotai képzőművészeti hagyomány továbbélésére, és lehetőséget teremtett az alkotóknak az egymástól való tanulásra, az alkotás inspirációjára és a kiállításokon való megmérettetésre. A Nagy Gyula Galéria keretében 1986ban megalakult Palotai Műhely a városban és környékén alkotó művészeket fogta össze Mészáros Imre grafikusművész vezetésével. A kör szellemi elődjének a Bányász Képzőművészeti Kört vallotta. A Palotai Műhely 1996-ban Palotai Alkotók Köre néven szerveződött újjá, s ez időtől fogva még inkább nyitottá vált a környező településeken élő művészek csatlakozására is. Alapító tagjai: Borbás Zoltán, Erdőháti Károly, Holányi Julianna, Lendvai István, Kása András, Kóta Dénes, Lipcsei Attila, Mészáros Imre, Molnár Mónika, Nikolausz Krisztián, Keserű Soós Tamás, Pásztor János és Tatár Antal. A Palotai Alkotók Köre nem hivatalosan bejegyzett művészeti társaság, inkább baráti csoport, melyet a rendszeres közös kiállítások, valamint a tagok részéről egymás törekvései iránt megnyilvánuló szimpátia és figyelem tart össze. Kétévente ismétlődő kollektív kiállításuk olyan kohéziós erő, amely a közösséget újra és újra megerősítve szolgálja annak hatékony működését. A PAK tagjai segítik egymást a szakmai és bemutatkozó munkákban, egyéni kiállítások megrendezésében is. Létezése és működése több évtizeden keresztül a Nagy Gyula Galériához kötődött, melynek művészeti vezetője, Mészáros Imre grafikusművész a kör „gondozójaként” tevékeny, aktív egyéni segítéssel fedezett fel tehetséges alkotókat és vezette be őket a helyi művészeti életbe.
77
A Palotai Alkotók Köre néhány emlékezetes tematikus kiállítása a közelmúltból: 1996-ban a Millecentenárium tiszteletére, 1998-ban Ezredvég címmel, a 2004. évi Palotai őszi tárlat, 2006-ban "Hommage à Bartók", 2013-ban a „25 éves a Palotai Alkotók Köre” című kiállítás. A Palotai Alkotók Köre eddigi fennállásának negyedszázada alatt sokszínű művészi látásmódot, témavilágot, stílusirányzatokat, valamint különféle művészeti technikákat, műfajokat képviselő alkotókat fogadott be tagjai közé, illetve hívott meg kiállításai résztvevőiként, akik tevékenységükkel gazdagították a helyi képzőművészeti életet: dr. Bányai Erzsébet, Baranyai Bence, Baranyai Ferenc, Bellovits Jenő, Borbás Zoltán, Bubics István, Czitó József, Csányi Zoltán, Csontos Katalin, Dinnyés Mariann, E. Kisházi Rozália, Erdőháti Károly, dr. Erdész Károly, Farkas István, Farkas György, Frisch Gyula, Györffyné Volek Zsuzsanna, Holányi Julianna, Horváth Marianna, Hufnágel Erika, Károlyi Józsefné, Katona Csaba, Kása András, Kerpel Péter, Keserű Soós Tamás, Kiss Sára, dr. Kollányi András, Kóta Dénes, Lendvai István, Lipcsei Attila, Lucza Sándor, Lugosy Endre, Magyar Tamás, Mészáros Imre, Mészáros Imréné Lendvai Katalin, Molnár Mónika, Mónos Jenő, Nagy Carmen, Nagy Gábor, Nagy József, Navratil Antal, Németh Árpád, Nesó Sándor, Nikolausz Krisztián, Novák József, Öveges Ernő, Pál Viktória, Papp János, Pásztor János, Rába Judit, Rákócziné Kiss Sára, Rumpler Imre, Saller Endre, Sáska Tibor, Somogyi László, Szabó László, Szabóné Szilágyi Mária, Szakmáry Ilona, Szalai Béla, Szelestey László, Szép Ilona, Takács Kecskés Ilona, Tatár Antal, Tóth Árpád Béla, Újhelyi Gábor, Vámos Sándor. (Összeállította: Volekné Temesi Zsuzsanna)
Szabó Vladimir és várpalotai pannói Szabó Vladimir már kora gyermekkorában kapcsolatba került a rajzzal, hiszen apja, id. Szabó Vladimir rajztanár,Székely Bertalan tanítványa volt. 1924-ben felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Csók István, Rudnay Gyula és Vaszary János voltak a mesterei. Képzőművészeti tanulmányait 1926-ban megszakította, és az orvostudományi egyetemre járt, ahol az izmok működési mechanizmusát tanulmányozta. 1930–1934-ben római ösztöndíjas volt, 1933-ban megkapta a Szinyei Társaság grafikai díját. 1935től 1937-ig Benhard Ágost osztályában folytatta főiskolai tanulmányait. Szabó Vladimir rajztudása szinte kikövetelte, hogy illusztrátorként is foglalkoztassák. A könyvek illusztrálása egész pályáján végigkísérte (Krúdy Gyula, Tersánszky Józsi Jenő). Rendszeresen részt vett országos festészeti és grafikai tárlatokon, de önálló kiállítása hosszú időn át nem volt. 1953-ban és 1954-ben Munkácsy-díjat kapott. 1959-től 1961-ig franciaországi tanulmányúton vett részt. 1974-ben Érdemes, 1980-ban Kiváló
78
művészi címmel tüntették ki. Munkássága második felére egyre inkább a grafika volt a jellemző. A festő 1991-ben hunyt el. Műveit számos múzeum és képtár őrzi (Magyar Nemzeti Múzum, Szépművészeti Múzeum, debreceni Déri Múzeum, pécsi Janus Pannonius Múzeum, Váci Múzeum Modern Művészeti Gyűjtemény, miskolci Herman Ottó Múzeum, római Modern Képtár), de sok alkotása található meg magángyűjteményekben is. Festményeire az álomszerű, sejtelmes, gyöngyházfénybe burkolt alakok és színvilág a jellemző. Műveiben szívesen és gyakran ábrázolta a történelem, a kisvárosifalusi élet, a régi életformák nyújtotta témákat. Várpalota Képző- és Iparművészeti Gyűjteménye hat db nagyméretű pannóját őrzi: a Hunyadi-címer, a Vadászó társaság, A postakocsi Várpalotán, a Szórakozó fiatalok, a Vásár a várfal tövében és a Thury György párviadala című alkotást. A város helytörténetéhez – a várhoz, Mátyás királyhoz, Thury Györgyhöz, valamint Krúdy Gyula Vörös postakocsi című regényének témájához kötődő mű-veket 1956-ban Schmidt Ferencné, a Várpalotai Vendéglátó Vállalat főkönyvelője rendelte meg az elismert művésztől. A művek fehér stukkó keretben a Palota Szálló presszójának falát díszítették, amelyeket maga a Mester is megtekintett a helyszínen. Sajnos a presszó erősen füstös környezete nem tett jót az alkotásoknak, ezért Pétfürdőre kerültek a művek, majd a 70-es évek végén Koncz József, a Városi Tanács Művelődési Osztályának munkatársa a Zrínyi Ilona Általános Iskolában (a mai Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola) helyeztette el az alkotásokat. A művek
idővel az iskola pincéjébe kerültek, ahol a 80-as évekre a kedvezőtlen klímájú tárolási körülmények miatt súlyosan megrongálódtak, megfakultak, a festék több helyen hiányzott az alkotásokról. Az 1986-ban alapított Nagy Gyula Galéria munkatársai – Sárváriné Rieder Zsuzsa igazgató és Mészáros Imre grafikusművész – számba vették, rendszerezték és katalogizálták a város képzőművészeti gyűjteményét, köztük a Szabó Vladimir pannókat is, és megtették az első lépéseket a művek helyreállítása érdekében. A 90es évek végén a Magyar Nemzeti Galéria munkatársai, Gippert László főrestaurátor és Pócs Judit restaurátor bevonásával megkezdődött a pannók restaurálása. A helyreállított pannókat 2002-ben állították ki a Nagy Gyula Galériában, 2003-ban a Thury-vár középkori palotarészében, míg 2008-ban rövid időszakra a Corvin termet dekorálták két pannóval. Napjainkban a vár impozáns Rendezvénytermében leltek végleges otthonra. (Összeállította: Sárváriné Rieder Zsuzsanna)
Matzon Frigyes életműve 1909. február 9-én született Irsán. Édesapja jegyző volt, a család hosszú ideig Ráckevén élt. Már gyermekkorában kiderült rajzi tehetsége, ezért szülei – sok áldozatot vállalva – taníttatták. A Képzőművészeti Főiskolán Sikló Ferenc volt a mestere, tőle tanulta a szobor akadémikus pontosságát, a mű ritmusát. 1936-38 között tanársegéd Sidló mellett. Továbbképzését, magára találását jelentette az 1938-as római ösztöndíj, ahol megismerkedett évezredek téralkotásával, a szobor és az építészet egységével. Már legkorábbi műveiben is felvetődnek a szobrászat konstruktív alkalmazásának
79
lehetőségei. Első szobrait és érmeit a tiszta fogalmazás, a sallangtalan és magabiztos felületkezelés jellemzi. Hagyomány és korszerűség ötvöződik alkotásaiban – a klasszicizmus magyar és külföldi mintái és a kubizmus sajátos egysége –, amelyet úgy is nevezhetnénk, mint a klasszikus formára szelidített expresszív kubizmus. Fiatalon példaképévé váltak Mestrovič művei, főként mauzóleumai, az architektúrába szervesen beépülő, gazdag invenciójú, erőteljesen expresszív plasztikai megoldásukkal. 1932-ben Nemes Marcell-díjban részesült, 1937ben a Céhbeliek aranyérmét, majd 1938-ban Wolfner Gyula díjat, a Magyar Képzőművészeti Főiskola kitüntető érmét és Budapest Székesfőváros nagydíját kapta meg. 1938-45 között megszakításokkal Rómában dolgozott, 1938-39 és 1941-42 között római ösztöndíjas. 1940-ben a Szinyei Társaság díjában részesült. 1942-ben részt vett a Velencei Biennálén. A második világháború azonban egy időre megakasztotta művészetének kibontakozását, 194547 között hadifogoly volt az ausztriai Mollnban. 1947-és 1953 között műszaki rajzoló-szerkesztőként dolgozott az Építéstudományi Intézetnél, majd a Földmérő és Talajvizsgáló Intézetnél. Ez az évekig tartó tervező munka közvetlen, élő kapcsolatba hozta az építészettel, és megérlelte benne az elhatározást, hogy a modern építészet forradalmian átalakult stílusával rokon plasztikát teremtsen, amely leegyszerűsített, de elvontságában fokozottan kifejező legyen. 1953-ban kinevezték a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanárává, és ez megteremtette számára a nyugodt alkotómunka lehetőségét, majd a hosszú kerülő után visszatért a szobrászművészethez. Művészetének alapjául a realizmust, a természet közvetlen szemléletét tette, azonban
erről az alapról elindulva fokról-fokra, összevonással, formaelhagyásokkal, a természet vonalainak kihangsúlyozásával, a test tömegeinek, formáinak kontúrokra és síkokra bontásával az ábrázolásnak mintegy sűrített lényegét adta. 1974ig a gimnázium tanára és az ELTE vendégelőadója volt Vayer Lajos mellett. 1965-80 között a Magyar Néphadsereg Képzőművészeti Alkotókörének vezetője. 1967-ben Eötvös József-emlékéremmel tüntették ki.
Matzon Frigyes felismerte és magáévá tette a modern művészet útkeresésének eredményeit, ezért az életmű delén készített plasztikus etűdjeiben megjelenik az absztrakció, az értelmes és felfogható jelszobrászat, ahol a hajdani klasszikus formanyelv tanulságait is messzemenően felhasználta a fokozott elvonatkoztatásban, ezért ezen alkotásai is követhetőek a vizuális öröm szintjén. A Matzonéletművet áttekintve megállapíthatjuk, hogy munkásságát hallatlan tudatos alkotói törekvés, következetes szobrászati építkezés vezérelte. Ez az alkotói ív végigkövethető a korai, természetelvű alakformálásoktól és portréktól indulva a kubisztikus formarendbe foglalt egy- és kétalakos plasztikákig, majd a konstruktív, elvont kompozíciókig.
80
„A Matzon-szobor akadémikus tudáson, római iskolázottságon, költői frissességen, kubisztikus tömörítésen, absztrakt fogalmazáson, ezen összetevők szabad arányain alapul és szárnyal. … Konstruktív költészet ez, szoborba lépő gondolat és architektúra, eszmével dúsított tér” – írta róla 1986-ban Losonci Miklós, életművének a várpalotai Nagy Gyula Galériában való elhelyezése és az emlékkiállítás megnyitása kapcsán megjelent monográfiájában.
Nagy Gyula Galériában. 2009-ben Matzon Frigyes születésének 100. évfordulója alkalmából emléknapot és időszaki emlékkiállítást rendeztek kisplasztikáiból a Jó Szerencsét Művelődési Központ Szíj Rezső kamaratermében, melyet szakmai előadások egészítettek ki. 2012 februárjától a Matzon-gyűjtemény a Thury-várban lelt új otthonra, s az anyag egy részét állandó kiállítás mutatja be a vár kápolnájában „A klasszicizmustól a kubizmusig” címmel.
Művészetében a gipszek, terrakották, famunkák, porcelánok, rézlemezek és bronzok mellett a kőnek volt prioritása. Munkássága a hagyományos kisplasztikaműformában bontakozott ki: életművében visszatérő műtípus a női akt, a torzó, az önálló emberalak, vagy a párosan álló, ülő, támaszkodó, fekvő figura és a portré. Köztéri alkotásai Budapesten. Kaposváron és Szegeden láthatók, művei székesfehérvári, pécsi, győri, budapesti múzeumokban ill. közgyűjteményben is megtekinthetők.
Habár pályája együtt indult Kerényi Imréével, képességeinél kisebb lehetőségeket kapott, mint Kerényi nemzedéke, ezért a jelenkor adóssága életműve maradandóságának számbavétele és a szélesebb közönséghez való eljuttatása, melyben Várpalota nagy szerepet vállalt azzal, hogy 1986-ban állandó gyűjteménye létesült. Matzon Frigyes életművével komoly értékű gyűjtemény van a város kezében, mely életmű szervesen illeszkedik a modern magyar progresszív szobrászat folyamatába.
A várpalotai közönség 1983-ban találkozhatott alkotásaival az Ifjúsági- és Úttörőház nagytermében, ahol Szelestey László festőművésszel együtt állított ki. 1986-ban életművét Várpalotának adományozta, a 130 alkotásból álló gyűjtemény a Nagy Gyula Galériában került elhelyezésre, melyet az I. Várpalotai Napok alkalmából rendezett állandó kiállításon mutattak be a szervezők. 1987 májusában a felújított Városi Képzőművészeti Gyűjtemény és az átrendezett Matzongyűjtemény új válogatással fogadta az érdeklődőket a Nagy Gyula Galériában. A Matzon-gyűjtemény évek múltán Ákos fia grafikai anyagával egészült ki. 1996 júliusában Matzon Ákos és Matzon Frigyes alkotásait közös időszaki kiállítás keretében tekinthették meg a látogatók a
(Összeállította: Volekné Temesi Zsuzsanna) Nagy Gyula életműve 1922. augusztus 9-én született Várpalotán sokgyermekes családban, parasztmunkás-bányász környezetben. Szerény körülmények között nőtt fel. Édesanyját korán elveszítette, a nagy család eltartásához hamarosan neki is kenyeret kellett keresnie, ezért tizenkét éves korában inasnak állt. Gyerekkorától folyton rajzolt, festett; művészi hajlamait tanítója, Benkő Béla ismerte fel és az ő biztatására pályázott 1941-ben a Képzőművészeti Főiskolára, ahová egyhangúlag felvették. 1941-től 1948-ig – tanulmányai idején – mind Várpalota községtől, mind a bánya dolgozóitól anyagi támogatást kapott. Még nem volt egészen húsz esztendős,
81
amikor főiskolásként az első nemzetközi elismerését megszerezte: Firenze város díját, amellyel egyéves olaszországi ösztöndíjat nyert. Ennek eredményeként az 1942-43-as tanévet az ottani akadémián tölthette. Első kiállítását mint a firenzei Accademia delle Belle Arti növendéke rendezte a Palazzo Strozziban, részben hazai, részben itáliai új benyomásaiból született munkáiból. Festői fejlődésében kitörölhetetlen nyomot hagyott a termékeny firenzei esztendő, a reneszánsz művészet értékeivel való találkozás, Itália igézete, amely később is mindig visszavonzotta. Itthoni mestere először Burghardt Rezső volt a főiskolán, akinek természetelvű festői felfogása, a látvány szépségéből kiinduló alkotásmódja követésre késztette. Művészetének alakulására érzékenyen hatott Szőnyi István elmélyült tájszeretete és festészetének lírai színharmóniája is. Tanulmányai végeztével aránylag korán kiérlelte egyéni festői előadásmódját, sajátos kifejezőerejét.
Várpalotán telepedett le, haláláig itt élt. Nem csábította el a főváros vonzereje akkor sem, amikor a Képző- és Iparművész Szövetség Festőszakosztályának titkári teendőit látta el. Szakmai és társadalmi megbecsültségét jelzi, hogy a Veszprém megyei Területi Képzőművészeti Csoport vezetőjévé, illetve Várpalota tanácstagjává választották. Erős, elszakíthatatlan szálakkal kötődött emberileg,
művészileg is ehhez a tájhoz, a bányászok, munkások küzdelmes életéhez. Alkotó munkájában Veszprém megye meggyorsult iparosodásának, a bányászat tájalakításának, a bányászok, üzemek életének ábrázolását is kötelességének érezte. A munkáit átható belső érzelmi fűtöttség tette elhitető erejűvé, szenvedélyesebbé műveit és különböztette meg az ötvenes évek elejének szocialista realista munkásábrázolásaitól. Nem felejtette el, hogy főiskolai tanulmányai idején a várpalotai bányászok segítették, 1946-tól fizetésük egy ezrelékét ajánlva fel tanulmányai befejezéséhez. A Bakony nyúlványainál elterülő Várpalota – mint rohamosan fejlődő iparváros – vált tájképfestészetének központi témájává. Környékét, kopár-sziklás vidékét és városszéli házait, a felsőváros falusias jellegét is megörökítette, sohasem fényképszerű, leegyszerűsítő jelleggel, hanem a tájrészletben az egész vidék karakterét sűrítve. Új színt, új témát jelentett számára élete utolsó évtizedében a Balaton. Alsóörsi szőlőhegyi műtermében kora tavasztól késő őszig szívta magába az elé táruló mediterrán jellegű táj látványát, melynek szépségei oldott színekben jelennek meg képein. Lírai hangvételű vagy drámai erejű várpalotai, alsóörsi tájai, itáliai városképei, dinamikus üzemi ábrázolásai mellett igen kedvelt műfaja volt egész életében a portré, melyekben kitűnő karakterizáló érzékkel örökítette meg portréalanyait. Festői irányának mindvégig a realizmust, a valóság hű visszaadását tekintette. Amit a legnemesebb nemzeti tradíciókból, főként a nagybányai hagyományokból magáévá tett és formailag a saját nyelvére fordított, azt oldott festőiséggel, vázlatos formaadással, dinamikus megjelenítéssel
82
tette egyénivé. Műveinek festői erejét nem az újdonság adja, hanem „a hagyomány hamvas hitele” – állapította meg találóan Szíj Rezső. Művészi fejlődése során korábbi nyugodtabb, természetelvű, anyagszerű festői technikáját az expresszív, széles ecsetkezelés váltotta fel. A részletek elhagyásával a táj és a tér nagy kivágásait komponálta képpé. A képek hatását szerkesztettségük sajátos rejtettsége, a tárgyak és alakok színekkel való elemezhetetlen kapcsolata emeli a primér látvány fölé. Fáradhatatlanul dolgozott, minden országos tárlaton részt vett, számos csoportkiállításon szerepelt, ezenkívül Budapesten, Veszprémben, Várpalotán, valamint 1958-ban Firenzében egyéni kiállítást rendezett. Díjakat nyert a tájképfestészetet és az üzemi életet ábrázoló pályázatokon, érdemei elismeréséül 1963-ban Egry József-díjjal tüntették ki. Ugyancsak 1963-ban rangos kiállításon szerepelt a Széntér című festménye. Legjelentősebb hazai kiállításai: 1955-ben Bényi Lászlóval közös kiállítása a Csók Galériában; 1963-ban a Veszprémi Képcsarnok rendezett számára gyűjteményes kiállítást; 1965 áprilisában a Fényes Adolf teremben mutatta be műveit, majd 1965. novemberben a Veszprémi Képcsarnokban állította ki legújabb alkotásait, és ebből az alkalomból jelent meg Szíj Rezső könyve Nagy Gyuláról. 1966. március 19-én halt meg Várpalotán, hamvai az alsóvárosi római katolikus temetőben pihennek. 1976-ban a Magyar Nemzeti Galéria és a Bakonyi Múzeum emlékkiállítással adózott művészetének. Halála óta szülővárosában is több alkalommal rendeztek műveiből gyűjteményes kiállítást, ahol ismételten találkozhattak életműve értékeivel az
érdeklődők. A Jó Szerencsét Művelődési Központban 1966 júniusában már emlékkiállítással adóztak munkásságának, 1970-ben a város „felszabadulásának” 25. évfordulója alkalmából rendeztek műveiből kiállítást, 1996-ban halálának 30. évfordulója adott ismét apropót művészetének tisztelői számára egy újabb emlékkiállítás megszervezésére a Jó Szerencsét Művelődési Központban. 1998ban pedig ipari témájú alkotásaiból láthattak tematikus kiállítást az érdeklődők a XIII. Várpalotai Napok alkalmából szintén a művelődési központban. 2002-ben születésének 80. évfordulója alkalmából a Faller Jenő Szakképző Iskolában találtak ismét otthonra képei egy időszaki kiállítás erejéig, abban az intézményben, amelyhez Nagy Gyula is szorosan kötődött. Halálának 30. évfordulója alkalmából 1986-ban vette fel nevét a zsinagóga épületében kialakított képzőművészeti galéria (Nagy Gyula Galéria), amelyben két alkalommal rendeztek reprezentatív emlékkiállítást munkásságáról (1988, 2012). (Összeállította: Volekné Temesi Zsuzsanna) Mórocz Miklós életműve Az ízig-vérig várpalotai festőművész 1890. augusztus 13-án született Várpalotán. Az Iparművészeti Főiskolán Újváry Ignác tanítványaként tanult. Kivándorolt Amerikába, ahol templomi freskókat restaurált. Végül 1917-ben hazatért, és 1920. július 22-én házasodott meg Várpalotán. Az anyakönyvi bejegyzésben foglalkozásaként „festő” volt feltüntetve. 1923-ban volt az első kiállítása a Műcsarnokban. Ezt követően gyakran szerepelt a Nemzeti Szalonban és más országos tárlatokon, valamint Veszprém
83
megyei kiállításokon, pl. 1964-ben a Fejér és Veszprém megyei művészek közös inotai kiállításán, valamint a Veszprém megyei képzőművészek VI. őszi tárlatán. Főleg tájképeket festett, leginkább az uralkodó, de azért igényesebb ízlésnek megfelelő naturalista felfogásban. Munkásságában érezhetőek a nagybányai festőiskola hagyományai. Az Iparrajziskolában tanult, és már fiatalon kiállított a Műcsarnokban. Utána is gyakran szerepelt országos és megyei kiállításokon. Különösen sokat tett Várpalota ifjúságának képzőművészeti neveléséért, hiszen – Nagy Gyulával karöltve – vezette azt a Bányász Képzőművészeti Kört 1954-től, amelyből olyan jeles festőművészek kerültek ki, mint Tatár Antal vagy Kása András.
Munkásságát 1965-ben a Szocialista Kultúráért-kitüntetéssel, majd 1970-ben „Veszprém Megyéért” kitüntető jelvény arany fokozatával ismerték el. Várpalotán hunyt el 1970. szeptember 16-án.
Szelestey László életműve Szelestey László Tüskeváron született 1939. december 17-én, középiskoláit Pápán, Szegeden pedig a Pedagógiai Főiskolát végezte. Középiskolásként A. Tóth Sándor szakkörében festett és rajzolt. 1963-ban a szegedi főiskolán szerzett oklevelet, tanárai Buday Lajos, Major Jenő, Fischer Ernő és Vinkler László voltak. Ugyanebben az évben került Várpalotára, ahol a gimnázium rajztanára lett. Első várpalotai kiállítását a Jó Szerencsét Művelődési Házban 1964-ben rendezték: ahol főleg konstruktív és impresszionisztikus modorban készült táj- és utcaképeket mutatott be néhányalakos kompozíció és portré társaságában. Későbbi képein fölszabadult az expresszivitás szélsőségei alól, a részletek szervesebben, a színek harmonikusan építik a képet és fejezik ki a művész mondanivalóját, ami tartalmi és festői tekintetben is elmélyültebb lett. A teret bátrabban rendezte saját elképzelései szerint, a szerkezet s a tónusok hangsúlyozása sohasem vált egyoldalúvá, mint számos kortársánál. Műveit főként a sötét színek és a fehér párbeszéde, a barokk alkotások fény-árnyék hatásaira emlékeztető eleven játéka teszi izgalmassá. A Képzőművészeti Alapnak 1967-től volt tagja. Festészetére Kohán György volt nagy hatással. Bár a Bakony festőjének vallotta magát, a Balaton és a Bakony táji és emberi szépségeit is bemutatta munkáival. Sok egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek alkotásai, többek között a megyei képzőművészek 1964. és 1965. évi őszi tárlatán, és a pedagógus képzőművészek IV. országos kiállításán. Művei várpalotai és Veszprém megyei gyűjteményekben
84
találhatók meg. Várpalotán halt meg 1991. július 9-én. A „Szelestey László Nívódíj” őrzi emlékét.
Bíró Antal életműve Bíró Antal festő- és grafikusművész (Pozsony, 1907. április 21. – Székesfehérvár, 1990. szeptember 12.) gyermekéveit és hentesinasi tanuló éveit 191022 között Várpalotán töltötte. Tizenhat évesen indult el világot látni, megfordult a Dunántúlon, Erdélyben és a Felvidéken. Fiatalon Bécsben árnyképrajzolásból élt. Járt Finnországban 1923-ban, 1928-39 között Párizsban „Bir” néven karikaturistaként kereste kenyerét. A Montparnasse-negyedben lakott, 1932-től a Grande Chaumiêre Akadémián tanult festeni. Csak idősebb korában telepedett meg 1964-90 között a franciaországi Mentonban, ahol a Côte d'Azur festőjeként szerzett nevet magának. Közben többször is megjárta Észak-Afrikát, Európa és Amerika nagyobb városait, számtalan helyen dolgozott, tanított és kiállította műveit. Tehetségét Koffán Károly Párizsban fedezte fel, és az ő ajánlására kezdett el tanulni 1940-től a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István és Varga N. Lajos irányításával. 1944-ben a főiskolások egy avantgárd csoportjával a
Gömör megyei Vámosbalogon létrehozott művésztelepen dolgozott. 1946-ban az Új Holdban jelentek meg rajzai. Még ebben az évben, 1946-ban ösztöndíjjal Rómába ment, majd kétévi ott tartózkodás után Svédországba került, ahol megnősült. 1949-ben egy svéd kisváros, Kinna festőiskolájában tanított. 1950-ben a borasi Konsthalléban állított ki, és még ugyanabban az évben visszatért a Montparnasse-ra.
A Körmendi Galériában 1993-ban került sor arra a teljes életművet magában foglaló posztumusz kiállításra, melyen nemcsak korai, magyarországi műveit mutatták be, hanem a lírai absztrakt stílusban készült, Magyarországon és Svédországban őrzött képei is. Alkotásait számos magángyűjtemény, valamint a Magyar Nemzeti Galéria, a mentoni Musée des BeauxArts, a La Jolla Art Center, a jeruzsálemi Bezalel National Art Museum, a tel-avivi Modern Museum of Art és a Helena Rubinstein Pavilion for Contemporary Art őrzi. Festményeinek jellemzői a fény és a szín. Képei sosem veszítik el kapcsolatukat a természettel. Több száz
85
művet adományozott a Várpalotai Képzőművészeti Gyűjteménynek. Sírja a várpalotai alsóvárosi temetőben van. Újhelyi Gábor Újhelyi Gábor (Balatonfüred, 1925. június 1. – 2005. március 7.) a Thuri György Gimnázium tanára, festőművész, Várpalota díszpolgára. Az elemi, polgári iskola elvégzése után a Pápai Tanítóképzőben folytatta tanulmányait. 1944 nyarától katona (diák munkaszolgálatos), majd 1948ig hadifogoly volt. Tanítói pályafutását Pétfürdőn kezdte 1950-ben. 1952-ben megnősült, 3 gyermeke született: Etelka, Gábor és Béla. 1953-ban orosz szakos tanári diplomát szerzett. Veszprémben rendezte első önálló kiállítását 1958-ban. 1962ben kapta meg rajz szaktanári oklevelét. 1967-től nyugdíjba meneteléig a Thuri
éveken át a Képzőművészeti Kört vezette és irányította a városban alkotó fiatalokat. Megalakulása óta tagja volt a megyei képzőművészeti csoportnak, s majd minden megyei tárlaton szerepelt. Közben állandóan alkotott, rendszeresen részt vett országos tárlatokon is. Utcarészletek, ódon házak, patakpartok, háztömegek fölé magasodó ócska kémények éppúgy megragadták figyelmét, mint a füredi Balatonpart, a víz színjátéka, a halászok munkája, vagy a pétfürdői kőbánya, és a környék változó táji szépségei. Munkássága elismeréseként több kitüntetésben részesült: 1970-ben Veszprém Megyéért arany fokozat, 1976-ban Vajda Péter-díj, 1979-ben TIT Aranykoszorús Jelvény, 1984-ben Szocialista Kultúráért, 1986-ban Várpalota Városért, 1988-ban Veszprém Megye Művészeti Díja, 1994-ben Várpalota Város Díszpolgára.
Neves személyiségeink életútja
György Gimnázium tanáraként vezette a rajz tagozatot és megyei szakfelügyelőként dolgozott. A művelődési házban hosszú
Kont Miklós Kont Miklós nádor (? – 1367. április vége) Tót Lőrinc főzászlótartó, tárnokmester és szlavón bán fia, (apja a „Tót” ragadványnevet szlavóniai (tótországi) birtokai után kapta), az Újlaki család őse, I. (Nagy) Lajos király udvari lovagja és diplomatája. A különböző ispáni címek mellett 1337-48 között a királyi aula tagja, 1345-51 között pozsonyi ispán és tárnokmester. 1347-ben Garai János veszprémi püspökkel együtt készítették elő I. (Nagy) Lajos itáliai útját. 1351. XII. 6.–1356. III. 21 között erdélyi vajda, illetve 1356. III. 21–1367. IV. 7. között nádori tisztséget töltött be. A II. nápolyi hadjáratban fivérével,
86
Bertalannal együtt kísérte el I. Lajost. Aversa 1350. VI. 30. – VIII. 3. közt zajló ostroma után, melyben Lajos király is megsebesült, tárgyalások és némi alkudozás útján megszerezte a várost. Kieystut litván fejedelemmel vezette a béketárgyalásokat, ennek esküszegése után békét kötött. 1356-ban a velencei hadjáratban több győztes csatát vezetett. A brünni fegyverszünet után, 1362 nyarán IV. Károly német-római császárral tárgyalt. Ő alapította a csatkai pálos kolostort, és ő Palota település névadó épületének, a vár elődjének megépíttetője. Keszi Balázs Keszi Balázs az Újlaki család tisztségviselője volt, egy 1409. március 5-én kelt oklevél bizonyítja, hogy ő volt egy személyben Bátorkő várnagya és Palota udvarbírája. Ma utcanév őrzi emlékét. Újlaki Miklós Újlaki Miklós (1410 körül – 1477) Kont Miklós dédunokája, Castrum Palota (vagyis a palotai vár) építtetője, a XV. század legnagyobb oligarchája, Mátyás király engedélyével bosnyák király, Corvin János keresztapja, 1426-ban örökölte Bátorkő várát a hozzá tartozó uradalommal. Újlaki László macsói bán fiaként született 1410 körül. Testvérbátyja, Újlaki István halála (1430) után a teljes Újlaki-vagyon rá szállt. 1438-ban macsói bán lett, minek következtében az övé lett Bács, Baranya, Bodrog, Szerém, Tolna és Valkó megyék örökös főispánsága is. Az Albert király 1439-ben bekövetkezett halála utáni kialakult helyzetben Újlaki Miklós először a csecsemőkirály, V. László oldalára állt. Ezt László anyja, Luxemburgi Erzsébet
királyné Újlaki fiának lovaggá üttetésével jutalmazta. Újlaki azonban hamarosan I. Ulászlóhoz pártolt, ehhez az időszakhoz köthető Hunyadi Jánossal kötött szoros barátsága is. A bátaszéki győzelem után Ulászló mindkettejüket erdélyi vajdává és temesi ispánná léptette elő. Újlaki a vajdai tisztséget 1441–1458-ig, majd 1459– 1465-ig viselte. Miután I. Ulászló az 1444-es várnai csatában elesett, 1445-ben az ország hét főkapitánya közé beválasztották őt is, aminek következtében jelentős hatalomra
87
tett szert, s nagymértékben tudta növelni birtokait. Ekkoriban – egyes történészi értelmezések szerint – egy önálló dunántúli fejedelemséget szeretett volna kialakítani Palota központtal. Eleinte Hunyadival együtt harcolt a török ellen. 1450-ben ligát kötött Hunyadi kormányzóval és Garai László nádorral. 1453-ban viszont Hunyadi ellen fordult, és Cillei Ulrikkal, valamint Garai nádorral lépett szövetségre. Ezt a szövetséget 1455-ben megújították. Ekkoriban már nem vett részt a törökellenes harcokban. 1457-ben tagja volt a Hunyadi Lászlót halálra ítélő bíróságnak. Ugyanebben az évben Giskra Jánossal együtt főkapitánya lett a Szilágyi Mihály ellen indított hadjáratnak. 1457-től 1473-ig szlavón bán lett egy személyben, majd 1466 és 1469 között Túz Jánossal és Vitovec Jánossal együtt. V. László halála után egy időre visszavonult az országos politikától. Mátyást 1458 elején királlyá választották, de a főurak hamarosan elégedetlenkedni kezdtek. Ekkor Újlaki újra színre lépett, és 1458 júliusában szövetségre lépett Garai nádorral és Szilágyi Mihály kor-mányzóval. Amikor Mátyás elfogatta Szilágyit, Újlaki lett a lázadók vezére. A pártütők 1459ben felajánlották a koronát III. Frigyes császárnak. Mátyás azonban győzött, Újlaki 1459 júliusában meghódolni kényszerült a királynak. Tisztségeit ugyan visszakapta, de befolyása nagyon lecsökkent. 1465-ben Mátyás leváltotta erdélyi vajdai tisztségéből, majd kinevezte ozorai bánnak. Az 1471-es Vitéz János nevével jelzett összeesküvésben már Mátyást segítette, ezért 1471-ben adományul kapta Boszniának a töröktől visszafoglalt északi részét, vele a bosnyák királyi címet. 1472 májusában Budán koronázták bosnyák királlyá. Jajcán királyi udvartartást rendezett be, Raguzához követségeket küldött, saját pénzt veretett.
Azt az álmát, hogy a szlavóniai, macsói bánság és Bosznia egyesítésével nagyobb családi királyságot hozzon létre, Mátyás király azzal törte le, hogy 1473-ban elvette tőle a szlavón báni tisztséget. Újlaki Miklós 1477 áprilisa és novembere között halt meg. Újlakon temették el. I. Mátyás magyar király Hunyadi Mátyás (Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1490. április 6.) a Magyar Királyság egyik legnagyobb uralkodója, a palotai hagyomány szerint feleségével és udvarával gyakran megfordult Palota várában. A környéken rengeteg mondával, legendával, mesével őrizte meg a nép az igazságos melléknevet kiérdemlő királyunk emlékét. Ennek írott nyoma jelenlegi ismereteink szerint nincsen, de mivel a környék ura, Újlaki Miklós, majd annak fia, Lőrinc – keresztkomaság illetve -szülőség révén – családi kapcsolatban állt a királlyal, aligha valószínű, hogy csak az egyszerű nép mendemondája lenne Mátyás palotai kötődése.
88
II. Ulászló magyar király II. Ulászló, lengyelül Władysław Jagiellończyk (Krakkó, 1456. március 1. – Buda, 1516. március 13.) a Lengyelországban is uralkodó litván származású Jagelló-dinasztia tagja, IV. Káz-mér lengyel király és Habsburg Erzsébet magyar hercegnő elsőszülött fia. Nőágon az Árpád-házzal is távoli rokon dédanyja, I. Zsigmond királyunk felesége, Cillei Borbála révén, akinek szépanyja Árpád-házi Katalin szerb királyné volt. Anyja jogán tartott igényt a magyar és a cseh trónra, ez utóbbiért Mátyás királlyal vívtak háborút Podjebrád György cseh király 1471 márciusában bekövetkezett halála után. A cseh főnemesek május 27én Ulászlót választották ugyan cseh királylyá, és augusztusban meg is koronázták, de a Sziléziát és Morvaországot birtokló Mátyás királyt nem tudta kiszorítani Csehországból. Apja, IV. Kázmér lengyel király és Ulászló egyesület seregére 1474ben Boroszlónál súlyos vereséget mért Mátyás, így 1479-ben kénytelen volt elfogadni, hogy mindketten viselik a cseh királyi címet. Ezen az sem változtatott, hogy 1487-ben a pápa is Ulászlót ismerte el cseh királynak. Amikor Mátyás király 1490. április 6-án meghalt, több trónkövetelő közül végül az ő fejére került a korona. A trónért folyó küzdelem során Palota az országos események fősodrába került. Újlaki Lőrinc Mátyás királynak tett esküjéhez híven Corvin Jánost, Mátyás természetes fiát támogatta, így kezdettől fogva szembekerült Ulászlóval. Egy német landsknecht (hosszú lándzsákkal és egyenes kardokkal harcoló német gyalogos zsoldos katona) fennmaradt visszaemlékezésében arról írt, hogy Corvin János ekkor hozta Palotára a Szent Koronát, ami miatt a várat
megostromolták, János herceget elfogták, visszavették tőle a Budáról elhozott koronát és a koronázási ékszereket, majd a herceget kísérő fegyvereseket egytőlegyig vízbe fojtották. Más eddig ismert forrás ezt az értesülést nem erősítette meg. Ha valóban Palotán volt a korona, akkor az csak 1490. június 30. és 1490. július 24. között lehetett. Ami biztos, hogy kész helyzet állt elő, amikor 1490. szeptember 18-án II. Ulászlót királlyá koronázták Székesfehérváron a Szent Koronával. Közben Habsburg Miksa római király bevette Bécset, visszafoglalta a magyar megszállás alatt álló osztrák területeket, majd nem állt meg a határon, hanem október 19-én elfoglalta Szombathelyt, novemberben pedig Veszprémet, majd Székesfehérvárt. Újlaki Lőrinc ekkor védlevelet kért Miksától saját személye és jobbágyai számára, hiszen Palota és környéke éppen a vonuló had útjába esett. Miksa év végén aztán dolgavégezetlenül távozott az országból, de Székesfehérvár és Veszprém várában német őrséget hagyott. Végül 1491 közepén foglalta vissza a vára-kat II. Ulászló serege. Már a hadjárat elején, 1491. február 27én hűtlenséggel vádolta a király Újlaki Lőrincet a védlevél kérése miatt, így valószínűleg elfoglalta Fehérvár környéki birtokait. Bonfini arról tájékoztat minket, hogy a „királyt megrémítette kedvezőtlen egészségi állapota”, ezért „…visszavonult Lőrinc herceg [Fehérvárhoz – BL] közeli nyaralójába, melyet hajdan ennek apja épített fényűzően és fejedelmi bőkezűséggel, hogy itt a kedvezőbb éghajlat és a kellemesebb vidék jóvoltából meggyógyuljon. […] A király végül „…szeptember kalendája körül Lőrinc herceg nyaralójából, ahol gyógyulás végett tartózkodott, Budára ment”. Bonfini leírását okleveles adatok is megerősítik, hiszen Ulászló király 1491. augusztus 9. és 28. között legalább kilenc levelet (ennyit
89
ismerünk jelenleg) keltezett Palotáról. (A mintegy száz évvel később élő történetírónk, Istvánffy Miklós azt írta, hogy Ulászló ekkor a Veszprém és Fehérvár között félúton lévő Bathorca faluban gyógyulgatott vérhas fertőzéséből.) Szíj Rezső szerint 1493-ban átmenetileg II. Ulászló birtoka volt Palota, de az biztosan tudható, hogy 1494-ben Újlaki Lőrinc 183 forint adót fizetett palotai birtokai után. Lőrinc herceg ellen 1494ben komoly hadjárat kezdődött Ulászló részéről, melynek végén kénytelen volt Újlaki behódolni a királynak. Miután II. Ulászló király cseh testőrei élén 1494. december 27-én bevonult Újlak várába, Újlaki Miklós özvegyét, Széchy Dorottyát Palota várába kísértette. 1495 elején folytatódott a királyi seregek támadása Lőrinc herceg ellen, és sorra foglalták el dunántúli várait. Palotáról nincs híradás, de Veress D. Csaba szerint Palota is királyi kézre jutott. Mindenesetre Újlaki 169 forint adót fizetett palotai birtokai után 1495-ben. A hadjárat 1495. március végén fejeződött be, amikor Újlaki Lőrinc herceg kegyelmet kért és kapott a királytól. Egy 1496-os országgyűlési végzés szerint Újlaki olyan feltétellel kapta vissza elfoglalt várait, uradalmait, köztük Palotát, hogy magtalan halála esetén azok visszaszállnak a Koronára. II. Ulászló idejében, 1514-ben zajlott történelmünk legnagyobb parasztfelkelése. Tudjuk, hogy Palotán és környékén is jelentős megmozdulás történt a temesvári csata után, 1514 júliusának második felében. Ennek részleteiről csak Istvánffy Miklós számolt be: „Amikor Szapolyai János erdélyi vajda „sikeresen befejezte a háborút, mégis várakozása ellenére arról értesült, hogy Veszprém és Fehérvár között, a Bakony hatalmas erdeje környékén a parasztok egy Sós Domonkos nevű ember
vezérlete alatt zsákmányt hajtanak el, s a nemeseknek nemcsak házaira és vagyonára törnek, gyújtogatnak és öldökölnek, hanem szentségtörő kezükkel még a szent templomok kifosztására s azok kegyszereinek elrablására is vetemednek. Ezért Sitkei Gothárdot, Pápa és Somló várainak parancsnokát utasítja [ti. Szapolyai], hogy magából Pápa mezővárosából rendes őrségen kívül még ötszáz polgárt és kereskedőt is kivezethet mint lovasokat, azokat a földönfutókat
és lázadókat iparkodjék megtámadni, s elűzetve és szétszórva őket, méltó módon büntesse meg. Sitkei a fehérvári polgárokkal erőit egyesítette […]. Néhány kerekes ágyút is magával vitetett. A szedettvedett csőcseléket, amely még őrséget sem állítva […] táborozott, habozás nélkül megtámadta, és könnyűszerrel szétszórta. Az ágyúkat ravaszul, de jóságosan, hogy minél kevesebb vér folyjon, nem vasgolyókkal,
90
hanem szalmával és zöld fűvel, vagy ócska rongydarabokkal és hasonló értéktelen holmival töltette meg, s amikor mindkét fél kölcsönösen egymás látótávolába ért, kilövette rájuk. Erre olyan nagy rémület fogta el a félénkeket, s az ágyúk szokatlan hangjától úgy megijedtek, bár azoknak csak dörejük és füstjük volt, hogy anélkül, hogy összecsaptak volna, fegyvereiket eldobva, s megmenekülésük minden üdvét csak a futásba és lábukba helyezve, rútul megfutamodtak, mialatt azokat a keveseket, akik védekezni akartak, köztük Domonkost is, összetiporták és megölték.” A parasztfelkelés ideológiai hátterének kialakulásában nagy szerepet játszottak a ferences prédikátorok, azok közül is különösen az obszervánsok. Tudjuk, hogy a palotai ferencesek obszervánsok voltak, illetve Palota jelentős mezővárosi kiváltságait (amiről pl. Palota mezőváros előljárósága által 1453-ban Pozsonynak írt leveléből is tudomásunk van) érzékenyen érintette Ulászló 1492-es törvénye, amely kiterjesztette a kilenced fizetést a mezővárosokra. Ilyen előzmények után nincs miért csodálni, hogy környékünkön komoly felkelés tört ki, igaz, hogy végül „operett-jelenettel” ért véget. Ulászló ideje alatt gyengült a királyi hatalom. Az elégedetlenséget mutatja, hogy magyar rendek 1505-ben a Rákos mezei végzéssel kimondták: ha II. Ulászló fiúörökös nélkül hal meg, akkor a leányági öröklést nem ismerik el, és nem választanak többé idegen uralkodót, csak született magyart. Ennek hatálytalanítása érdekében a Habsburg–Jagelló családi szerződést Bécsben 1515-ben megújították. A királynak 1506. július 1-jén született meg örököse, a későbbi II. Lajos, azonban Anna királyné gyermekágyi lázban meghalt. Ulászlót megviselte felesége halála,
valószínűleg agyvérzést kapott, amely miatt élete végéig szenvedett, így még kevésbé volt képes beleszólni az ország kormányzásába. Helyette Szapolyai János, Bakócz Tamás esztergomi érsek, Perényi Imre nádor és Szathmári György kancellár kormányzott. 1516. március 13-án halt meg Budán. Temetésére hat nappal később, március 19-én került sor Székesfehérváron.
Újlaki Lőrinc Újlaki Lőrinc (1459 augusztusa és 1460 szeptembere között – 1524 júniusa) Bosznia hercege, az Újlaki-dinasztia utolsó tagja. Özvegye révén került Palota Móré László tulajdonába. Igen fiatalon, 14-15 éves korában részt vett Mátyás sziléziai hadjáratában, részt vett Mátyás osztrák hadjárataiban. Érdekesség, hogy apjához hasonlóan Lőrinc is megtanult írni, ahogy több saját kezűleg papírra vetett levele tanúsítja. Aragóniai Beatrix fehérvári koronázásán, majd azt követően az uralkodópár budai menyegzőjén is jelen volt. A herceg tehát Mátyás udvarának egyre fontosabb tagjává vált, jóllehet nem jutalmazta a király magasabb udvari méltóságokkal, címekkel, de apja révén bekerült a királyi aulába. Az Újlaki-család Mátyás királlyal ápolt bensőséges kapcsolatát tanúsítja, hogy Lőrinc herceg keresztapja maga a király volt. Mátyás Újlaki Miklós halála után az egykori boszniai király által kiépített hatalom felszámolására törekedett. Ezért Lőrinc nem kaphatta meg a bosnyák királyi címet és a hozzá tartozó területet, ám így is az ország harmadik leggazdagabb
91
birtokosa volt 1490-ben Corvin János és Szapolyai István után. Apja boszniai királysága miatt megillette a hercegi cím, melyet rangjai között következesen feltüntetett. A hercegi cím mindenképpen kiemelte a bárók közül, hiszen az országban – noha többen is megkísérelték tekintélyüket e felvett címmel már az előző időszakban, természetesen bárminemű jogalap nélkül növelni – a mindenkori törvényes uralkodók fiúgyermekeit illette meg e rang. (Mátyás halálakor mindössze két herceg élt az országban: a király természetes fa, Corvin János, akinek apja – rangjához illően – a Liptó hercege címet adományozta, valamint Újlaki Lőrinc.) Mint a királyság egyik legtekintélyesebb bárója, Mátyás halálát (1490) követően Lőrinc herceg is a Magyarország további sorsát meghatározó, politikaformáló elit tagjává vált. A trónért folyó harcokban Mátyás király fiát, Corvin Jánost támogatta. A küzdelem során azonban Jagelló Ulászló hívei Kinizsi Pál és Bátori István vezetésével 1490. július 4-én, a Tolna megyei Szabaton falu határában lévő Csonthegynél legyőzték Corvin csapatait. (Egy német zsoldos visszaemlékezésében azt írta, hogy ekkor Corvin János a Szent Koronával Palota várába menekült, más források azonban erről nem szólnak.) A vesztes csatát követően Corvin támogatói, Ernuszt Zsigmond püspöki székhelyére, Pécsre, Újlaki pedig szerémségi rezidenciájára, Újlak várába vonult. Ulászló király számára – hatalmának megszilárdítása érdekében – elkerülhetetlen volt, hogy Lőrinc herceggel megütközzön, hiszen továbbra is Újlaki volt a lázadók egyik vezéralakja.
Újlaki bűnlajstroma hosszú volt: a Délvidéken több birtokot, várat, monostort foglalt el; Habsburg Miksa párthíve volt; nem vett részt Ulászló koronázásán; nem küldött sereget a Habsburgok elleni hadjárat alkalmával; familiárisai királyi adószedőket gyilkoltak meg; összejátszott a törökökkel; az uralkodót „beszéd közben gyalázatosan ökörnek szokta nevezni”. E vétségekkel Újlaki kimerítette a felségsértés bűntettét, ezért a király büntetőhadjáratot indított ellene 1494 novemberében. A Drágffy Bertalan erdélyi vajda parancsnoksága alatt folyó hadjárat
92
során Újlaki birtokai az uralkodó kezére kerültek. Egy történelmi adat maradt fenn ennek kapcsán Palotáról is. Ugyanis amikor Újlakot ostromolták a királyi seregek, csak Lőrinc herceg édesanyja maradt a várban. Az idős asszony megpróbált közbenjárni a királynál fia érdekében, azonban Ulászló kérlelhetetlenül folytatta a hadjáratot. Az uralkodó 100 forint segélyt adott a néhai bosnyák király özvegyének, és fegyveres kísérettel az Újlakiak birtokában lévő Palota várába szállíttatta. Birtokainak elvesztését látva Újlaki Lőrinc békét szeretett volna kötni, de a korabeli tudósítás szerint a király Újlaki egyik követével azt üzente vissza, hogy „lám, az ökörnek, ahogy őt gúnyosan nevezni szokta, máris van egy vastag szarva, a másik épp hogy csak kinőtt, és napról-napra erősödik; hát legyen nyugodt, ellenségeit hamarosan kettős szarvval ökleli, szaggatja ízekre”. Miután Németújvárat is meghódoltatták a királyi seregek, Lőrinc herceg megadta magát. A király 1495. március 27-én kegyelemlevelet állíttatott ki a herceg és szövetségesei számára, ezzel a lázadást végleg felszámolta. A herceg jelentős délvidéki erősségeit: Újlakot, Szávaszentdemetert, Kaposújvárt, Polthost és Beletinczet ideiglenesen, 1498-ig elvesztette. A Jagellók szolgálatában Lőrinc tekintélye hamarosan helyreállt a királyi udvarban, 1499 májusában már a királyi tanácsban is megjelent. Vagyona, hercegi címe és presztízse miatt a harmadik, illetőleg a negyedik helyen sorolták fel a határozatokról kiállított oklevelek. A herceg helyreállt tekintélyét mutatja az is, hogy ő vezette az Ulászló leendő hitvese, Candalei Anna elé Itáliába utazó, 700 fős küldöttségét. A Velence–Dalmácia–
Zágráb–Fehérvár–Buda útvonal alapján elképzelhető, hogy Újlaki várában, Palotán is járt Anna királyné, akinek egyik keresztapja hamarosan (1503. augusztus 13-án) Lőrinc herceg lett. Ulászló halálát követően a Lajos király mellett felállított 16 tagú kormányzótanácsnak Lőrinc is tagja lett, majd országbírói hivatalt kapott: e tisztség viselését egy 1518. június 28-án kiállított oklevélben látjuk először, ezt követően egészen haláláig a hivatal élén állt. Élete végén köszvényben szenvedett, de betegsége ellenére az országot, valamint saját birtokait mindinkább fenyegető törökök elleni védekezésből is kivette részét. Ulászló idejében került a nándorfehérvári bánság élére. Állandó kémhálózatot tartott fenn annak érdekében, hogy idejében reagálni tudjanak a törökök mozgolódásaira. Az 1523-as Szávaszentdemeteri győztes csatában az ő bandériuma is részt vett. Újlaki Lőrinc 1524-ben magtalanul hunyt el. Az újlaki ferences templomban helyezték végső nyugalomra, apja és első felesége mellett. Móré László Csulai Móré László egy dicstelen korszak dicstelen alakja, aki rablásaival és pusztításaival „kivívta” mindkét magyar király haragját, ami miatt I. János Palotát 1533-ban megostromoltatta. Móré már gyermekként a királyi udvarba került, ahol apródok között nevelkedett. 1503-ban a Pozsega megyei Raholca (ma Orahovica) vár birtokosaként említette egy oklevél. 1514-ben Bornemissza János oldalán részt vett a parasztfelkelés leverésében. Móré László 1520 nyarától
93
1526-ig királyi asztalnokmester volt, majd 1525-1526-ban emellé a pohárnoki méltóságot is megkapta. Így a családból elsőként a bárók közé emelkedett. Ő is tagja volt a Habsburg Mária királynét fogadó küldöttségnek, királyi asztalnokként ellátta az e tisztséggel járó feladatokat a királyné udvarában is, ahol megismerkedett Bakóczai Magdolnával, Újlaki Lőrinc herceg özvegyével. Miután feleségül vette az özvegyet, az övé lett a néhai herceg hatalmas vagyona is. Ezzel azonban szembekerült Szapolyai Jánossal, az ország egyik legnagyobb hatalmú bárójával, a Mohács utáni uralkodóval. Az ügy hátterét az Újlaki és Szapolyai István között 1493-ban létrejött örökösödési szerződés képezte, amely szerint a szerződő felek bármelyikének magtalan halála esetén annak valamennyi jószága a másik fél tulajdonába kerül. Szapolyai 1499-ben elhunyt, de utódokat hagyott hátra, míg az országbírói méltóságot viselő herceg örökös nélkül távozott az élők sorából. Ezt követően a Szapolyai fivérek a szerződésre hivatkozva kívánták az Újlakivagyont megszerezni. A Szapolyai kontra Móré perben, amely során Móré – ha hihetünk Szerémi Györgynek – az oklevélhamisítástól sem riadt vissza, végül 1525-ben a Szapolyaiak maradtak alul. 1523-ban a király lefoglalta Bakócz bíboros hagyatékát a törökök elleni háború költségeire, amely ügy egyik végrehajtója Móré László volt. Részt vett a mohácsi ütközetben, ahonnét szerencsésen megmenekült. A csatát követően Habsburg I. Ferdinánd (1526-1564) pártjára állt, aki 1529-ben Pozsega várát adományozta tanácsosának. Kiterjedt birtokai és a királyi udvarban viselt méltóságai révén
elegendő anyagi, és familiárisai révén kellő katonai potenciállal rendelkezett ahhoz, hogy az uralma alatt álló területeket akár törvénytelen eszközök igénybevételével tovább növelje, vagyonát egyéb módon gyarapítsa. Már a Mohácsot megelőző időszakból is hatalmaskodásairól értesülünk, majd az azt követő „zavaros" időszakban – kihasználva az igazságszolgáltatás működési nehézségeit – a Dráva-vidék egyik „kiskirálya" lett. Erőszakosságát, kegyetlenkedéseit a krónikások sem hallgatták el, így pl. Istvánffy a következőképpen jellemezte: „ki igen kegyetlen vérszopó s végezetre az törökök istentelen babonás vallására állásával gyalázatos ember vala”. Szerémi ennél is sötétebb kontúrokkal festette le, amikor arról számolt be, hogy „megölte ugyanis feleségét és saját hajadon nőtestvérét". Palota várából is űzte hírhedt garázdálkodásait, és állítólag pár év alatt Székesfehérvár vidékéről mintegy 134.000 forintot harácsolt össze. Rablásait mind Ferdinánd, mind Szapolyai János elítélte, de nem volt foganatja. Végül János király 1533 tavaszán Laszkyt küldt ellene, aki magyar haddal, török segédcsapatokkal és bányászokkal megerősített seregével előbb április 14-én bevette a rabló egyik fővárát, Simontornyát, majd heves ostrom után Palotát is. Móré itt eleinte makacsul védekezett, de miután Nagy Gergely várnagy meghalt, és az ostromlók a falakat aláaknázták, megszökött, sorsára hagyva a várat, rablott kincseit és a gyerekeit. Az oszmánok 1543. évi hadjárata során elvesztek az ország déli részén fekvő birtokai, így a Mátraalján álló kisnánai várban rendezkedett be.
94
Akárcsak máshol, itt is folyamatosan zaklatta a környékbelieket, a törököket is beleértve. Ezt megelégelve a budai pasa kiostromolta a várból, majd fiaival együtt Konstantinápolyba vitette, és ott is halt meg. Podmaniczky fivérek A felső-magyarországi Trencsén vármegyei gyökerű két Podmaniczky a Mohács utáni időszak jellegzetes alakja, akik – sokakkal egyetemben – igyekeztek saját javukra kihasználni a zavaros közállapotokat, a két király közötti ellentétet, hogy minél nagyobb vagyont harácsolhassanak össze. Móré László „méltó” utódainak bizonyultak. A podmanini Podmaniczky család II. Ulászló uralkodása idején emelkedett az ország báróinak sorába. Legfontosabb birtokuk Beszterce vára és a hozzá tartozó uradalom volt. A család feje, Podmaniczky Mihály, a királyi nehézfegyverzetű testőrség kapitányaként veszett oda a mohácsi csatában. Fiai – János, Rafael és Burián – nevelése így Mihály öccsére, Podmaniczky Istvánra maradt, aki nyitrai püspökként – mint a mohácsi csata után
életben maradt legidősebb élő püspök – először Szapolyai Jánost koronázta meg, majd az erőviszonyokat mérlegelve hamarosan I. Ferdinándot is, és az utóbbi pártján maradt haláláig. Podmaniczky (Podmanini) János (1500–1546) felnőtt korúvá válva 1529-ben elhagyta a Habsburg-pártot, és Szapolyai Jánoshoz csatlakozott. Ám olyannyira sikeresen tartotta titokban a pálfordulást, hogy 1530-ban még Ferdinándtól birtokadományt is kapott. Amikor azonban öccse, Rafael 1530ban elfoglalta a Ferdinánd-párt kezében lévő Trencsén megyei Kasza várát, nyilvánvalóvá vált átállásuk, amit hamarosan megtorlás követett. Ez azonban olyannyira nem bizonyult hatékonynak, hogy a Podmaniczkyak Trencsén vármegyét saját célra adóztatták, megakadályozva a királyi adószedők munkáját. Ekkor János már olyan nagy erőt érzett magában, hogy akciót indított legnagyobb felső-magyarországi vetélytársa, Kosztka Miklós ellen, aki Árva, Sztrecsén, Zsolnalitva (Lietava) várak uraként hatalmas birtokosnak számított. Barátságot színlelve lakomára hívta János Kosztkát, majd tömlöcbe záratta. Azzal talán nem kalkulált Podmaniczky, hogy a szintén Szapolyai-párti úr börtönbe vetése országos botrányt fog kavarni. Végül mégis jól jött ki az akcióból, mert hosszas diplomáciai tárgyalások után ötezer forintot kapott Kosztkától szabadon bocsátása fejében. Ferdinánd király Trencsén sanyargatása miatt Hans Katzianert és lovasságát küldte Podmaniczky ellen, és Kosztka Miklós is
95
revansra készült. Ekkor János úgy tudott kimászni a kelepcéből, hogy Katzianer ajánlatát elfogadva 1530 júliusában hűséget esküdött Ferdinánd királynak. Ezért cserében a lehető legkedvezőbb ellentételezést kapta Podmaniczky, hiszen megtarthatta összes akkori birtokát, ráadásul Ferdinánd kijelentette, hogy érvényteleníti az összes Podmaniczkybirtokból tett Habsburg-párti adományozásokat. Ráadásul még pont időben alkudott meg Ferdinánd királlyal, mert revansra készülő ellenfele, Kosztka két héttel később szintén ajánlatot tett Katzianernek az átállásáért cserébe, de Katzianer ekkor már nem tudott Ferdinánd újdonsült hívével szemben segítséget nyújtani Kosztkának. A történet itt nem ért nyugvópontjára, hiszen Martinuzzi Fráter György – a kor egyik legnagyobb formátumú politikusa – hamarosan ajánlattal kereste meg Podmaniczky Jánost, hogy térjen át Szapolyai hűségére. Felkérésének Podmaniczky 1535 őszén eleget is tett, cserében egy Arad megyei várat kapott, továbbá ismét nem kötelezte semmi arra, hogy ne folytassa a birtokszerző akcióit a Vág völgyében. Így a még a Ferdinánd királytól kapott pénzen fogadott Podmaniczky-zsoldosok elfoglalták Hricsó és Lednic várakat, majd 1536 őszén rajtaütéssel elfoglalták a Nyitra vármegyei Zsámbokrétet is. A hadjáratot folytatva bevette Zsolnát, Kosztka Miklós birtokát, majd Thurzó Elek egyik fontos várát, Szucsát. Thurzó ellencsapása során csak a kicsiny Zsámbokrétet tudta nagy nehezen visszafoglalni. Ennek a hadjáratnak a jutalmazásaképpen adományozta János király a Podmaniczky
fivéreknek Palota várát a hozzá tartozó falvakkal 1537. szeptember 30-án. A nagyhatalmú főúr, János új erősségéből, Palotáról a Dunántúlon is megkezdte, míg a hozzá mindenben méltó öccse, Rafael a Vág mentén folytatta a harácsolást. Ám a két király között 1538-ban létrejött váradi béke után szerényebb mennyiségű prédával kellett beérniük. Szapolyai János 1540 júliusában meghalt, s a hatalmi küzdelem újból kiélesedett. Podmaniczky János egyelőre Szapolyai gyermekének pártján maradt, igaz, hogy a Vilhelm Roggendorff ostromolta Budára is csak az utolsó pillanatban küldött trencséni segélycsapatokat a csecsemő János Zsigmondnak. Miután Szulejmán szultán tönkreverte a Roggendorff vezette császári hadat, János úr egyike lett azon legelőkelőbbeknek, akik a csecsemő János Zsigmondot a szultáni sátorba kísérhették. Mikor Török Bálintot láncra verték, Podmaniczky János „megijedett is vala” – írja Verancsics Antal Memoria rerum című krónikájában – „látva, hogy az dolog nem jó vagyon, még azon estve szakállát elmetszi, szűr csuhában felöltezik, és egy puttonyt vállára fogván, ki éjjel szökik el Budából. Palota várában, ki ő háza vala, mene.” Ennek a gyászos szökésnek a története Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regényében szintén szerepel. A kivárás politikája I. (Szapolyai) János király 1540-ben bekövetkező halála után már nem sokáig volt tartható. Az 1542-es pozsonyi országgyűlésen a rendek élesen kikeltek Podmaniczky János és Rafael viselt dolgai ellen, és a 44. törvénycikkben leszögezték: ha János és Rafael úr két hónapon belül nem hódolnak meg
96
Ferdinánd királynak, és az erőszakosan elfoglalt jószágokat és várakat nem adják vissza jogos tulajdonosainak, akkor „mint megbélyegzett hűtlenek száműzettetnek”. Ennek hatására 1544. december 24én a Podmaniczkyak hűségesküt tettek Ferdinánd királynak. A nagy taktikus Podmaniczky János 1546 körül magtalanul halt meg, és ezzel fivére, Rafael egyedül örökölte a kiterjedt Podmaniczkyvagyont. Podmaniczky (Podmanini) Rafael (1513–1559. február 9.) trencséni főispán. Édesanyja: Tarczay Katalin, akivel olyannyira rosszban voltak, hogy anyja kitagadta örökségéből. Rafael játszott Palotán a jelentősebb szerepet,
fivére halála után sem nyugodott vére: továbbra is gyakran háborgatta rablásaival a Dunántúlt. A török fenyegetése elől őmaga Besztercére költözött, Palota a törökkel szembeni védelmét tisztjeire bízta. Ekkor került Thury György Palotára Podmaniczky Rafael és felesége, Lomniczai Johanna ( Janka) hívására. Rafael úr halála után özvegye a kincstárnak adta a várat, ezzel Palota magánföldesúri központból végleg királyi várrá vált a török kor végéig, és mint ilyen, fontos végvárként funkcionált. Johiogli, Arszlán Yahyapaşazade (magyar forrásokban: Johiogli), Arszlán (? – Siklós, 1566. augusztus 3.) a híres, szerb származású török Malkoçoğlu – eredetileg Malkovics – családból származik. Nándorfehérváron nevelkedett apjával, Mehmed szendrői béggel, későbbi budai pasával, aki a katonai pályafutását is egyengette. Arszlán 1527 óta vett részt magyarországi harcokban apja oldalán, majd a fontos oszmán győzelmet hozó diakovári csatában (1537. október 9.) mutatkozott meg először vitézsége, ahol a szlovén származású Hans/Johann Katzianer vezette német–cseh–magyar–horvát erők háromszoros túlerejével szemben győzött apja, Mehmed szendrői bég serege. A Drinápolyban tartózkodó szultán számára Arszlán vitte el a győzelem hírét, és a csatában ejtett foglyokat, aki ezért pozsegai szandzsákbéggé nevezte ki. A következő három év alatt Szlavóniában kb. harminc várat foglaltak el a törökök, melynek során Arszlán is ott harcolt apja seregében. Arszlán 1550-ben hatvani szandzsákbég. 1551-ben sikertelen kísérletet tett Eger elfoglalására, 1552ben Ali budai pasa alvezéreként segít a felvidéki várak meghódításában, majd Eger 1552-es ostromában is kitüntette
97
magát. 1554-ben már székesfehérvári bégként említették, ekkor került kapcsolatba először Palotával. 1554. október 17-én betört a palotai huszárvárba, ahonnan öt órai küzdelem után nagy zsákmánnyal (a palotaiak lóállományával) tért vissza Fehérvárra, majd 1555. augusztus 31-én sikertelenül ostromolta Palotát. Már 1559-ben mint lehetséges budai pasajelöltet emlegették. Később végszendrei bég lett. E tisztségében 1564 júliusának közepétől november végéig a budai pasaságot is felügyelte. Amikor 1564-ben Budán – főleg a zsold elmaradása miatt – janicsárlázadás tört ki, a szultán őt küldte ki rendet tenni. Végül hivatalosan 1565. május 19-től lett budai pasa, és e címét haláláig viselte. A Habsburg Birodalommal békés viszonyok fenntartására törekedett, nevéhez fűződik egy új pénzügyi politika bevezetése a budai vilajetben. Ennek lényege, hogy a zsoldos katonaság egy részét javadalombirtokokkal fizette ki, mivel a központi kincstárból egyre kevesebb pénzt kapott a vilajet. A diplomáciában fontos változtatást vezetett be: a latin helyett kizárólag a magyar nyelvet kezdték használni a bécsi udvarral való kapcsolattartás során. Magyar nyelvű levelekben Oroszlán pasa néven nevezték. Rövid pasasága idején fontos építkezések történtek Budán. A Víziváros középkori eredetű falrendszerét Arszlán pasa erősíttette meg 1565–66-ban. Ő építtette a felső hévizek mellett a lőpormalom négysaroktornyos épületét is, amelynek közelében valamivel később Veli bég a Rózsadomb és a Duna közötti partszakaszt sáncrendszerrel rekesztette el. Az alsóváros hadi szempontból eddig jelentéktelen városfalát erősítették, a Duna partján a fal lezárására Arszlán pasa nagy alapterületű, köralakú, alacsony ágyútornyot építtetett,
melynek török neve: Kakas-kapu bástya. Arszlán nevéhez fűződik a budai Királyfürdő építésének megkezdése az akkori várfalon belül, a Kakas-kapunál 1565-ben. Egy fürdőkkel és dzsámival rendelkező, fallal körülvett városrész jött itt létre, amelyet egységesen Baruthánénak, Lőpormalomnak neveztek. Amikor 1566-ban Miksa császár nem küldte a szokásos éves adót, kényes helyzetbe került a békepolitikát folytató Arszlán pasa. Közben János Zsigmond erdélyi fejedelemnek, a szultán vazallusának helyzete is romlott, így segítséget kért a töröktől. Ekkor indította el Szulejmán utolsó hadjáratát. Arszlán, hogy a szultán kedvébe járjon, 1566. június 5-én megkezdte Palota ostromát, ám a Thury György által védett várat 10 nap alatt sem tudta bevenni, és a felmentő sereg érkezése előtt elvonult a vár alól. Istvánffy Miklós kortárs humanista történetíró azzal vádolta, hogy döntését a „mákony és bor miatt csaknem kába esze szerint” hozta, és ez okozta a vesztét, amely a köztudatban elterjedt, de aligha igaz. Arszlán palotai kudarca miatt kegyvesztett lett, és a szultán Siklós melletti táborában, Harsány hegye alatt 1566. augusztus 3-án megölték. Testét Nándorfehérváron, apja sírjában temették el.
Thury György Thury György (1519? – Orosztony, 1571. április 2.) a XVI. század egyik legkiválóbb bajvívója és várkapitánya, aki 1566. június
98
5-15. között sikeresen védte meg Palota várát Arszlán pasa ellenében. Hont vármegyéből, Középtúrról származó nemesi család sarja, akinek nagyapja, Thury Miklós Hunyadi Mátyás seregében szolgált, és apja, Gábor is kitűnő vitéz volt. Thury György az 1540-es években huszár főlegény lett a sági várban, majd részt vett az 1552. augusztus 10-11-ei palásti csatában, ahol jelentős része volt az olasz csapatok megmentésében. 1556-ban a lévai vár kapitányává nevezték ki, 1558ban Bars vármegye főispánja, majd Várpalota kapitánya lett. Neve itt vált rettegetté a törökök körében. Kiváló bajvívó volt, sorra hívta ki és győzte le a törökök legjobbjait. A pénztelenségen állandó portyákkal próbált segíteni, így akadályozta meg azt, hogy katonái a zsoldhátralék miatt elszökjenek tőle. Thury Györgyöt 1567ben nevezték ki a kanizsai vár kapitányává, egyúttal a dunántúli főkapitány helyettese is lett. Várkapitánysága ellenére mindig a mezei harcok jelentették számára az igazi kihívást. Thury nevét ekkor már Európa-szerte ismerték, a keresztény világ „magyar Cidként”, a törökök „Dunántúl oroszlánjaként” emlegették. Kortársai szerint több mint hatszáz győztes párviadalt vívott, dokumentáltan is több, mint hatvanat. A törökök megunva állandó zaklatását, Ali szigetvári bég vezetésével 1571. április 2-án Orosztony mellett tőrbe csalták százötven vitézével. Élve akarták elfogni Thuryt, de az felismerve a helyzetet, sisakját levette, becenevéhez méltóan oroszlánként küzdött, mígnem összevagdosva holtan nem terült el. Egyetlen korabeli – így a leghitelesebbnek tekinthető metszet – készült Thury Györgyről: ez I. Miksa magyar király (német-római császár) valamint az elzászi német Schwendi Lázár kapitány társaságában ábrázolja.
Thury György kései leszármazottainak egyike, Szelestey László festőművész, aki évszázadokkal később úgy festette meg ősapját, hogy nem volt tudatában a köztük lévő rokoni szálnak. Emlékét intézmények, civil szervezetek neveinek sora, köztéri szobor, városi díj őrzi, palotai győzelmének emlékére pedig A Diadal Napja címmel rendez történelmi fesztivált a város minden évben. A Csepin Péter által vezetett Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrzőés Sportegyesület hagyományőrzőként törekednek professzionális szinten megjeleníteni Thury György személyét, korát illetve a XVI. század katonai hagyományait.
99
Erdődi Pálffy Tamás Erdődi Pálffy Tamás (Bazin, 1534 – Palota 1581. augusztus 20.) 1573-tól haláláig Palota várának kapitánya, Thury György méltó utódja. Bár súlyos betegsége egyre jobban gyötörte, nem vált meg a palotai kapitányságtól. 1581. augusztus 20-án, alig 48 éves korában Palota kapitányaként halt meg korának egyik legnagyobb vitéze és legjobb lovasa. Szülőhelyén, a Pozsony megyei Bazin (szlovák nevén Pezinok) templomában helyezték örök nyugalomra. A templom falán ma is olvasható emléktáblája: „Palota vára a tanúja, mily sokszor mért csapást az ellenségre. Ifjúságától haláláig a hazájának szolgált. Sok magyart kiszabadított a török rabságból; soknak volt az üdvére. Tetteinek dicsősége örökké élni fog.” Emlékét utcanév őrzi Várpalotán.
Ormándy Péter Ormándy Péter 1588-1593 között Palota várának kapitánya volt. Az ő kapitánysága
idejében foglalta el először a török Palotát. Erdődi Pálffy Tamás kapitánysága idején alkapitány, majd annak halála után kapitány lett Palotán. Ezen tisztségeiben több jelentős fegyvertényt hajtottak végre más várak kapitányaival közösen. Alkapitányként Ernő főherceg, királyi helytartó Pere pusztát adományozta számára 1579. február 13-án hű szolgálataiért, igaz, hogy Erdődi Pálffy csak kifejezett felszólításra engedte birtokába. Fontos haditettei közé sorolható, hogy amikor Istvánffy István veszprémi várkapitánnyal és más szomszédos várak kapitányaival Balatonhídvégen rajtaütöttek a törökön, és seregüket szétszórták, Ali koppányi béget pedig foglyul ejtették 1583ban, Ormándy hatvan palotai huszárával és egy gyalogos századával döntő szerepet játszott az ütközet sikerében. Ormándy Péter életében 1570 körül történt egy olyan közjáték, ami a végvári időkben nem volt szokatlan. Ekkor tájt ugyanis bátyja, Ormándy János egy portyája során Hamza bég fogságába esett, és végvári szokásoknak megfelelően Ormándy Péter palotai vicekapitány vállalta helyette a rabságot, amíg bátyjának sikerül összegyűjtenie a kifizetendő váltságdíjat. Ormándy János azonban tömlöcéből szabadulva nem hagyta el azonnal fogsága színhelyét, hanem a védműveket „mustrálta”, ezért a törökök apródjával együtt megölték. Ormándy Pétert bátyja megölése ellenére nem engedték szabadon, és még 1572 őszén is fogoly volt. Ekkor Miksa császár járt közben a budai pasánál, hogy segítse Ormándy Péter kiszabadítását. A pasa válaszából azonban világosan kitűnt, hogy Hamza bégnek ebben az ügyben még ő sem parancsol. Egy részlet Musztafa budai pasának Miksa császárhoz intézett leveléből:
100
„Az több dolgok között emléköztetett Fölséged követe az Ormandi atyafi felöl, jóllehet az mi hív szolgánktul is Ibrahim agátul izent volt a Fölséged, kit minekünk híven megbeszéllöt Ibrahim aga. Azért mi az Fölséged kívánsága szörént eljárunk az dologban, jóllehet nem mi rabunk Ormandi Petör, hanem Hamza bég rabja, és mi őneki nem parancsolhatunk. Ha a mi rabunk volna bizonnyal higyje Fölséged, hogy első kérését sem hagytuk volna Fölségednek; hiába hogy így történt az dolog, minek nem illett volna lönni, hanem elbocsátottuk volna; mindazáltal valamint s valahogy lehet vagy pénzünkkel vagy egyéb módon megszabadíthatjuk, érte leszünk és megszabadítjuk.”
Hamza bég gyilkosságát és a „kezes” rabbá tételét hiába ítélték el mind diplomáciai úton, mind a végvidékeken, Hamza bég nem engedett. A végváriak bosszújától tartva Nizzába szökött, magával hurcolta Ormándy Pétert is, ahol még mindig fog-va tartotta. Végül a konstantinápolyi kirá-lyi követ közreműködésével sikerült csak Ormándy Pétert kiszabadítani Hamza bég fogságából. Erdődi Pálffy halála után egy rövid időszakban – 1584. október 3. és 1588.
január 26. között – másokat neveztek ki Palota kapitányává, de utána újra Ormándy Péter parancsolt a várban. Itt érte a tizenötéves háború, melynek „nyitányaként” Szófi Szinán budai pasa 1593 júliusában hadba vonult. Hadjárata során először elfoglalta Veszprémet, majd rá két napra, 1593. október 9-én Palotát vette ostrom alá. Szinán nagyvezír ötezer emberrel és erős tüzérséggel érkezett, majd felszólította Ormándyt és kétszáz – egyes források szerint jobbára német – várvédőjét a vár feladására. A hatalmas túlerő ellenére nemleges választ adtak a várvédők, így megkezdődött az ostrom. Miután négy napig tartó heves török ágyúzás következtében leomlottak a vár bástyái, helyzetük reménytelenné vált. Ekkor tárgyalásokba kezdett Ormándy, majd szabad elvonulás fejében feladta a várat. Szinán pasa azonban nem tartotta be ígéretét, és a kivonuló palotai őrségre támadt. Csak Ormándy várkapitány, helyettese és négy várnagya menekült meg. A győri haditanács Ormándy Pétert a vár feladásáért súlyos börtönbüntetésre ítélte. Zichy (I.) István Zichy (I.) István gróf (Veszprém, 1616. szeptember 18. – Oroszvár, 1693. március 15.) 1650. április 20-án III. Ferdinánd neki adományozta Palotát és vártartományát. Ezzel új, két és fél évszázadon át tartó korszak kezdődött Palota történetében. Zichy III. Ferdinánd kamarása volt, győri várparancsnok, majd országos altábornok. 1655-től lett az udvari kamara elnöke, 1661-től koronaőr, 1681-től Moson vármegye főispánja, majd főajtónálló, 1690-ben tárnokmester. A család hatalmas vagyonát nagyrészt ő szerezte. 1655-ben bárói, 1676-ban grófi rangot nyert.
101
Domokos Ferenc Domokos Ferenc (? – 1708. december 25.) kuruc brigadéros. Dunántúli református köznemesi család sarja, Domokos Márton nagyvázsonyi kapitány és lukafalvi Zarka Anna fia. Név szerint nem ismert első feleségétől származott Sámuel nevű fia, aki a kuruc hadseregben őrnagyi rendfokozatig jutott előre. 1693-ban másodszor nősült: siskei Oroszy Annát, Tholdi Márton özvegyét vette feleségül. Tőle született Márton nevű fia, Debrecen későbbi neves főbírája. Az 1690-es években Vázsonykő várának vicekapitánya. 1704 januárjában csatlakozott a Károlyi Sándor vezette kurucokhoz, Bercsényi Miklós lovas ezeres-kapitánnyá nevezte ki. 1705 nyarától brigadéros, az év végétől már egy gyalogezredet is vezényelt. 1706–1707ben várpalotai, 1708 tavaszától haláláig sümegi főkapitány. Nagyvázsonyban temették el. Az 1707-es dunántúli hadjárat idején Palota volt a kurucok egyik erőssége,
benne Domokos Ferenc kuruc brigadéros gyalogezrede szolgált, amely Csíkvár (a mai Szabadbattyán) és a Sióvonal sáncait biztosította. Rabutin császári tábornagy februári hadjárata során Simontornya sikertelen ostroma után meg sem merte támadni Palotát. Bottyán fővezér nagy gondot fordított a hadászati fontosságú Palota jó karban tartására, ahol lőporgyárat is létesíttetett. Mint 1707. június 17-i levelében írta: „Éjjelnappal készíttetem Palotán... a puskaport.” A Rákóczi-szabadságharc ideje alatt élte meg utolsó ostromát a vár, amikor 1707. július 1-jén a labancok Pfeffershofen budai parancsnok vezetésével az esztergomi, budai és fehérvári seregekből összevont mintegy ezer főnyi labanc-német-rác sereggel, és négy ágyúval indultak Palota ostromára. Ám a Domokos Ferenc kuruc brigadéros vezette 90 fős őrség, illetve a várba menekült lakosság sikeresen megvédte tőlük a várat. Az ostrom során „még a nők is követ hengergettek alá a vívókra”. A labancok a csupán cölöpzettel kerített mezővárost a sikertelen ostrom után – ahogyan Heister tette 1704-ben – bosszúból megint felgyújtották. Zichy I. Imre Zichy I. Imre (Győr, 1669. – 1746. június 29.) gróf Zichy (I.) István első házasságából származó Pál kamarásnak és vázsonyi várkapitánynak báró Károlyi Katától 1669-ben született legifjabb fia, már kora ifjúságában a hadi pályára lépett. Alig 15 éves korában már vázsonyi kapitány, majd 1696-ban királyi kamarás és a sajkások ezredese lett. A budetini gróf Szunyogh János György után 1721-ben őrá bízták Árva várát, és egyúttal a vármegye főispánjává is kinevezték. Új méltóságában nagy eréllyel és buzgalommal látott Árva várának helyreállításához és az uradalom kormányzásához, ami miatt elnyerte a
102
belső titkos tanácsosi méltóságot. 1699ben ő hozta az első telepeseket Inotára. Nejével, gróf Monyorókeréki Erdődy Teréziával 1700. április 18-án házasodott meg, akitől 1746. június 29-én, 77 éves korában bekövetkezett halála után csak lányai maradtak. (Erdődy Terézia építtette – férje akarat ellenére – a város egyik ékességét, a Zichy-kastélyt.)
Zichy II. István Zichy II. István (1647 – Győr, 1700. május 4.) gróf pontos születési dátumát nem ismerjük. Édesapjától, Zichy I. Istvántól hatalmas vagyont örökölt. Először Szabolcs vármegye, később Komárom vármegye főispánja volt, 1693-ban apjához hasonlóan koronaőr lett. Nagy része volt Palota visszavételében. Feltétlen Habsburg-hűségük következményeként nem kellett lebontatniuk a várpalotai várat. Sőt 1699-1702 között gyönyörű barokk várkastéllyá alakították át a korábbi végvárat. Mint szerte az országban, Várpalotán is elsődleges volt a XVII. század végén, hogy a török hódoltság, a várháborúk, a járványok, az éhínség által megtizedelt és az elviselhetetlen hódoltsági terhek elől elmenekült lakosságot valahogyan pótolják, hiszen megfelelő munkaerő nélkül a mégoly kiterjedt nagybirtok is értéktelen volt. A grófi rangra emelt Zichy család ebben a tekintetben is jó gazdának bizonyult. Ennek következtében az 1687-es felszabadulás után tizenegy évvel, az 1696-os összeíráskor
már 188 házat illetve viskót írtak össze Palotán. A Zichy-család a jó munkaerő biztosítása érdekében az ellenreformáció legkeményebb időszakában is befogadta a máshonnan elűzött protestáns jobbágyokat, sőt példás vallási türelmet mutattak alattvalóik irányában. Emellett természetesen hűséges katolikusok és a helyi római katolikus templom gondos kegyurai. Időnként szép gesztust tettek protestáns alattvalóik irányában, és mindig ügyeltek arra, hogy elkerüljék jobbágyaik az adott korban bizony gyakori felekezeti villongásait. Zichy II. István nevéhez fűződik az 1698-ban kötött szerződés a telepesekkel, amelyben igen kedvező feltételeket teremtett a letelepedőknek, és ez lehetővé tette, hogy Palota mezőváros gyors fejlődésnek induljon. Nevéhez köthető Palota török hódoltság utáni újratelepítése, és a város fejlődésének elindítása.
Fiai közül László a komáromi, Péter a szabolcsi főispánságban követte. Az előbbi magtalanul halt el, Péter gyermekei közül pedig Ferenc győri püspök lett; László szabolcsi főispán, Miklós pedig szabolcsi főispán. Miklóssal halt ki II. István ága.
103
Bőhm Ferenc Bőhm (később: Cseh) Ferenc (Bécs, 1736. április 19. – Tata, 1799. február 5.) mérnök, a Sárvíz szabályozója, a Sárrét lecsapolója. 1757-ben Bécsi Katonai Mérnöki Intézetben végzett, és a Helytartó Tanács meghívására jött Magyarországra. Az Eszterházyak tatai uradalmukban alkalmazták mérnökként. Vízrajzi térképek és tervezések készítése mellett kert- és épülettervei is fennmaradtak. Országos hírnévre a Sárvíz-szabályozás tervének elkészítésével tett szert, amelyre 1763-ban kapott megbízást Veszprém és Fejér vármegyéktől. A tervbe vett munka első fázisa Ősi–Palota–Csór térségében 1768–1771 között készült el. A munka eredményeként Várpalota határában több mint ezer katasztrális holddal növekedett a mezőgazdaságilag hasznosítható földterület. A Bőhm-féle Sárrét-szabályozási terv volt az alapja a Sárrét és Sárvíz későbbi, XIX. századi rendezésének. Munkájának elismeréséül 1787-ben II. Józseftől nemességet kapott, és nevét Csehre változtatta. Pétfürdőn utca viseli a nevét. Zichy (I.) Miklós Zichy (I.) Miklós gróf (1750. – 1826. szeptember 22.). A palotai főágazat megalapítójának, Zichy (IV.) János grófnak a gróf Schmiddegg Friderikával kötött második házasságából származó fia. Ő örökölte a palotai uradalmat (IV.) János gróf 1778-ban bekövetkezett halála után. Tőle származik a rendkívül kiterjedt Zichy-família palotai főágazatának palotai ágazata, amely ágazat aztán később kihalt. Vele jött létre az Alsóuraság. Richard Bright az ő idejében járt Várpalotán, és 1815-ben így emlékezett
vissza Várpalotára, ahol dunántúli utazása során járt: „Palota kedvelt tartózkodási helye Zichy grófnak, a bécsi rendőrségi miniszternek. A vár öreg négyszögű tornyai, jóllehet modern zöld vakablakokkal vannak kicsinosítva, mégis tiszteletet parancsolóan hatottak. Az udvarban, mint az szokásos, a deres volt látható a büntetések kiszolgálására. A várárokban lánccsörgést hallottam és egy kis emelkedésen az akasztófa állott, vele szemben egy keresztekkel és egy szentnek szobrával díszített halom.”
Tomka Ferenc Tomkaházi Tomka Ferenc (? – Palota, 1802.) a várpalotai Zichy-levéltár megszervezője 1762-1802 között, a Zichy család első képzett levéltárnoka. Az 1762-es esztendőben levéltárosnak
104
fölvett Thomka Ferencet 430 forint illette, amelyből 100 forintot tett ki éves fizetése. Egyedül dolgozott, ő alakította ki az egyes birtokokra, családokra vonatkozó iratok tárgyi csoportjait, és e csoportokat nagyobb egységekben összefoglalva fasciculusra bontotta, majd az iratcsomókon belül évrendben, többnyire újrakezdődő sorszámozással darabonként lajstromozta. Ő volt a várpalotai evangélikus egyház felügyelője 1787-ben. A Torna vármegyei Méhész község reformátusai 1790-ben jelentős segítséget kaptak templomuk megépítéséhez Tomkától mint földesuruktól – aki ekkor Torna vármegye főügyésze és táblabírója volt: nemcsak a kőműves munka költségeit vállalta, de a templom felszerelésének fontos darabjait is ő adományozta. Naszályi (Szász) János Naszályi (más néven: Szász) János várpalotai református lelkész 1759. február 25-én Adorjánházán született egy tanítói családban. 1769-ben Szentkirályszabadján tanult, 1772-ben pedig Debrecenben, de innen szegénysége miatt haza kellett jönnie. 1773-ban Szentgálon folytatta a tanulást. Közben 1774-ben Kecskemétre került, ahol Pap Mihály vette gondjaiba, ingyenes ellátást és tanulást biztosítva részére. 1776-ban Kiskunlacházán iskolai preceptor, 1777-ben pedig ismét Kecskeméten találjuk. 1778-ban végre visszatérhetett Debrecenbe, ahol latint, görögöt, történelmet, filozófiát és matematikát tanult, és 1781-ben teológus lett. 1785-ben fölesküdött primáriusnak, még ez évben teológiai prézes, majd 1786ban preceptor lett a poétika klasszisban. Ugyanebben az évben ő írt halotti beszédet 400 soros vers formájában, a „magyar Faust”, Hatvani István temetésére. 1787-ben a kollégium énekkarát vezette
és betöltötte az az évi kollégiumi cenzor tisztségét. 1787 októberében vicebibliotékárius (másodkönyvtáros), 1788-ban „surrogatus contrascriba" és első bibliotékárius lett. Ugyanezen év március 21-én avatták seniorrá. Ugyancsak 1788-ban 42 forintot kapott jutalmul a Hatvani professzor által alapított ösztöndíjból egy dolgozatáért, amelyet a halottak feltámadásáról írt. Tíz esztendei debreceni diákságát 1788. szeptember 20-án, seniori tisztének letételével fejezte be. Október 4-én indult el Debrecenből, hogy megkezdje magyarországi utazását. Naplójának sorszámozott helységneveit összeszámlálva Szoboszlótól a nyugati határon levő Farkasfalváig összesen 63 helységben fordult meg. Említésre méltó, hogy Veszprémben és környékén 1789. február elsejétől kezdve öt hétig időzött, külföldi útja előtt ekkor búcsúzott anyjától és a rokonságtól, valamint a földijeitől. 1789. április 21-én lépte át az osztrák határt. Külföldi utazása során Utrechtben 1790. március 2-án ünnepélyes keretek között tett sikeres vizsgát zsidó és görög nyelvből, valamint teológiából Szegár Károly görög professzor előtt, majd nagy pompával pappá szentelték. Miután Magyarországra visszatért, 1791. március 15-én prédikátorrá választották Szentantalfára. Július 10-én Komáromban eljegyezte Asztalos Lídiát, akivel augusztus 10-én Péczeli József össze is adta. 1793. január 8-án Tótvázsonyba költözött, onnan pedig 1807. március 12én Várpalotára, ahol haláláig szolgált mint lelkipásztor. Minden szolgálati helyén megszilárdította az egyházi fegyelmet, rendbe hozta a zilált anyagi ügyeket, sikerrel szállt szembe a sokszor méltatlan vádaskodókkal. Lelkiismeretességét bizonyítja, hogy – ebben a lelkiélet terén nem egyszer sivárnak elkönyvelt korszakban – hétköznap is tartott
105
rendszeresen igemagyarázatot. Egyházi beszédei jelentek meg a Prédikátori Tárház I-IV. köteteiben (Vác, 1805.). Azok közé tartozott, akik a magyarság felekezeti megosztottsága ellen küzdöttek. Szerette volna elérni a két protestáns felekezet egységét, amelyről könyvet is írt. Ebben a szellemben Palotán is arra törekedett, hogy a különböző felekezetek ellentéteit megszüntesse. Várpalotán halt meg 1825ben, és itt is temették el a protestáns temetőben. Hrabowszky György Hrabowszky György (Homokbödöge, 1762. március 8. – Lajoskomárom, 1825. április 12.) evangélikus lelkész, egyháztörténész, író iskoláit 1773ig Téten, majd 1773 után Sopronban végezte, ahol tíz és fél évet töltött. Innen külföldre akart indulni, de míg a szükséges engedélyért járt, 1784. január 7-én Uraiújfalu meghívta iskolatanítójának, úgy, hogy együtt viselje a lelkészi hivatallal. Ezt a szolgálatot elfogadva 1786-ig ott működött. Tevékenysége következtében 1781 után életre keltek a környék evangélikus gyülekezetei, és e környékbeli gyülekezetek Uraiújfalu filiájává váltak, még – 83 esztendőn át – Répcelak és Csánig is. Hrabowszky szolgálata idején, 1784-ben épült az uraiújfalusi templom. Ekkor azonban az útlevelet megkapta, és Wittenbergbe ment tanulni. 1787. április 18-án Halléba került, ahol 1788 végéig maradt. Külföldön hittani tanulmányai mellett az egyetemek könyvtáraiban magyar irodalmi művek után kutatott. 1788-ban a palotai egyház meghívta lelkésznek, és itt teljesített szolgálatot 1795-ig. Várpalotán az addigi egy helyett két tanítói állást biztosított, 1789-ben a mester kamráját oskolaházzá átalakítva bővítette az iskolát, az iparosoknál dolgozó inasok számára
vasárnapi tanítást kezdeményezett. 1789ben elfogadtatta iskolatörvényét, amely az egész egyházmegye területén érvényessé vált. Elhagyott gyerekek számára árvaházat alapított „a szegényeket szerető Jézus nevében”. 1793 novemberében a súri, tési, csernyei, ösküi gyülekezetekkel összefogva létrehozta a Palotai Árvaházat, amely ebben a korban szinte egyedülállónak számított. Megteremtette ezek működési és gazdasági alapjait, megtalálta a megfelelő vagyonos és egyéb támogatókat, akik lelkészsége alatt biztosították a reménytelenek életfeltételeit és tanulmányait. Nevelési módszerei, oktatási törvényei az egész dunántúli iskolarendszer előtt követendő példának bizonyultak. Hrabowszky leleményessége folytán az árvaház nemcsak saját költségeit termelte ki, hanem anyagi alapot teremtett az evangélikus iskolaépület kibővítéséhez. Ez az iskola – amely ma a Várkerti Általános Iskola nevet viseli – napjainkban is városunk egyik büszkesége. Ez idő tájt már jelentős személyiségnek számított, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az 1791-es pesti zsinatra az egyházak képviselőjéül küldetett és ott fontos beszédet tartott. 1795. március 1-jén Kissomlóra ment szolgálatot teljesíteni. 1800-ban a vadosfai gyűlésen fontos egyházmegyei tisztséget kapott, az egyházmegyei gyűlés allevéltárnokká választotta, de 1803. október 12-én ismét visszatért Palotára. Itt – karizmatikus egyénisége folytán – az alsóveszprémi egyházmegyének esperese, a komáromi és a székesfehérvári egyházmegyéknek pedig administratora (vagyis helyettes vezetője) lett. Innen 14 évnyi munka után 1817ben elköltözött Lajoskomáromba, és itt hunyt el 1825. április 12-én 64 évesen. Jellemző vonás életéből, hogy minden áron közeledést akart a három főbb felekezet között: éppen ezért egyaránt
106
dolgozott a veszprémi kiadású református Prédikátori Tárház című lapnak, és a szintén veszprémi első magyar nyelvű római katolikus teológiai lapnak, az Egyházi Értekezések és Tudósításoknak. Élete minden percét a hazai irodalom és nemzetiség ügyének szentelte. Levelezett a kor tudósaival, főpapokkal, hercegekkel és másokkal, és a XIX. századi magyar tudományos élet rendkívüli jelentőségű lapjának, a Tudományos Gyűjteménynek írói táborába tartozott. Munkái kiadásáért sokat fáradozott, de emellett gyermekei nevelését és könyvtára gyarapítását sem hanyagolta el, melyet élete során 2000 kötetre emelt. Jelentős egyháztörténészi tevékenységei közül kiemelkedik a dunántúli lelkészek és tanítók első névtárának összeállítása, az idősek visszaemlékezéseit is felhasználva pedig megírta gyülekezetének történetét. Proszt János Proszt (egyes forrásokban pontatlanul Probszt) János (1817–1883) római katolikus kántortanító, zongoratanító, zeneszerző, tíz éves – 1849-1859 közötti – palotai működése eredményeként 1849től 30 tagú férfi énekkara volt a városnak. Pápán Mittmayer Józseftől és Stassik Ferenctől, Győrben Richter Antaltól tanult, majd segédtanító volt Feketevárosban (ma: Purbach am Neusiedler See, Ausztria), Sümegen és Székesfehérvárott. 1840 és 1849 között a Pápai Zeneegyleti Iskola zongoratanítója volt, itt a forradalom pápai nemzetőrségének indulót szerzett. Az iskola megszűnése után Várpalotára került. 1859-től Körmendre került mint kántortanító, majd két év múlva újból Pápán találjuk, ahol zongorát tanított és városi közgyámként dolgozott.
Petőfi István Petőfi (születési nevén: Petrovics) István (Szabadszállás, 1825. augusztus 18. – Csákó, 1880. május 1.) költő, mezőgazdász, Petőfi Sándor öccse. Könczöl Imre kutatásaiból tudjuk, hogy Petőfinek Veszprém megyében – Pápa mellett – Várpalotával volt a legjelentősebb kapcsolata. Átutazóban többször is járt itt, 1845-1848-ig pedig, amikor minden más kapcsolata megszakadt a megyével, ide családi kötelék fűzte. 1845-ben, amikor az öreg Petrovics belebukott minden vállalkozásába és végleg felhagyott az üzlettel, István fia Várpalotára került mészároslegénynek. Nem véletlenül vetődött ide. Ismerőshöz, sőt vőjelöltként jött a Fülöpszállásról Várpalotára került Fábri József mészároshoz, akinek Erzsébet lányát még a bölcsőben eljegyezte számára az apja. A két testvér ebben az időben is tartotta a kapcsolatot. Sándor anyagilag is támogatta öccsét, s még olvasmányairól is ő gondoskodott. Személyes találkozásaikról is vannak adatok, legjelentősebb volt ezek közül az 1848. március 3-7-i, amikor Petőfi feleségével együtt István öccsénél volt látogatóban. Látogatásuknak a párizsi forradalom híre vetett véget. Ahogy írta: „Egy Pesttől távol eső... fogadóban lepte, rohanta meg a hír szívemet, fejemet, lelkemet, idegeimet. ...Nyakrafőre siettem a fővárosba.” Valószínű, hogy a palotai fogadóban történt a nevezetes eset. A szabadságharc kitörésekor önkéntesként csatlakozott a 6. honvédzászlóaljhoz, a Délvidéken még közlegényként harcolt, később hadnagyként, Buda ostrománál már főhadnagyként, majd 1849. júliustól századosi rendfokozatot kapott. A főhadszíntéren harcolt 1849. februártól. A világosi fegyverletétel után mint közlegényt vitték Tirolba, a császári seregbe. Theresienstadtban és Prágában
107
is raboskodott. 1857-ben Dánosra ment nevelőnek. Itt ismerkedett meg feleségével, Gaylhoffer Antóniával, majd 1863. december 26-án összeházasodtak, de nyolc hét múlva felesége visszaköltözött szüleihez, amikor rájött, hogy férje nem tud szabadulni egy csákói asszonytól, Schneider Erzsébettől. El sosem váltak egymástól, de nem is találkoztak többé. Gyermekük nem született. Petőfi István ezután huszonkét évig Csákón élt, majd Nagymajorba költözött. Élete végén Dévaványán vett magának birtokot, de sokáig nem élvezte, mert 54 éves korában váratlanul meghalt. Palotán írta „Az én lovam…”, „Hull a levél”, című verseit 1847-ben, a „Betyárélet”, „Sír a rózsám”, „Búcsú” címűeket pedig 1848ban.
Herzl Adolf Herzl Adolf (? – Várpalota, 1898. február 1.) izraelita orvos haláláig a fő szervező volt a várpalotai ispotályban. Várpalotán az 1870-es években Dr. Patay József városi orvos és tisztiorvos, a megye Egészségügyi Bizottmányának tagja tevékenykedett
a fiatal gyakorló orvossal dr. Hertz Adolffal. Dr. Hertz Adolf – „a szegények orvosa” hosszú éveken át díjazás nélkül végezte a rászorultak gyógyítását. 1875 nyaráig hatvanöt beteget ápoltak az ispotályban. A kórház igazgatója több „újság-levélben” hálásan emlékezett meg a munkáját hathatósan segítő Várpalotai Nőegylet betegeket gondozó tagjairól. Orvostársával, Dr Patay Józseffel együtt tagja volt 1866-1868 között Várpalota Városi Bizottmányának. Amikor 1868-ban Veszprémben ülésezett az országos zsidó kongresszus előkészítése végett a megyei zsidóság bizalmi testülete, a palotai zsidókat Dr. Herzl Adolf orvos képviselte. A várpalotai zsidó iskola iskolaszékének elnöke is volt. Singer Ábrahámtól tudjuk, hogy 1878-ban választják Palotán községi orvossá Patay József mellé a kórház körül végzett teendői elismeréseként. Hosszú szenvedés után 1898. február 1-jén halt meg Dr. Herzl Adolf, a nagyműveltségű, nagy tudású orvos, aki szívén viselte a városi szegények sorsát. Közel 40 évig gyógyított, enyhítette a szenvedést. Temetésén 4.000 ember vett részt. A kápolnában felravatalozott koporsó mellett Dr. Singer Ábrahám főrabbi mondott búcsúbeszédet, majd Szalay Ferenc evangélikus lelkész az egyházak nevében, Dr. Bernstein Béla szombathelyi rabbi beszédében az elhunyt érdemeit méltatta. A város vezetőinek köszönete és búcsúja után zsidó halotti szertartással a hajdúk sorfala között indult el a gyászmenet, hogy a sokat dolgozó, népszerű, megyeszerte elismert doktort utolsó útjára kísérje. A város megbecsülését mutatja, hogy a temetést megelőzően a város közgyűlése elhatározta: tekintettel az elhunyt érdemeire a város költségén megfestetik az arcképét, és azt a városi kórházban helyezik el. Az arcképről semmilyen egyéb tudomásunk nincs.
108
Zichy Béla Zichy Béla (Palota, 1825. október 10. – Drávahídvég, 1848. augusztus 5.) gróf, a palotai Zichy család tagja, aki 1848-ban önkéntes nemzetőrnek állt a forradalomban, és fiatalon életét áldozta a magyar szabadságért. Sírja Várpalotán van, melynek felirata: „Létét a hazának szentelve megholt nemzetőri kötelessége tellyesítésében Drávahídvégben Baranya megyében 1848dik év augusztus 5-én.” Waldstein János Waldstein-Wartenberg Nepomuki János gróf (Vinna, lexikonokban: Nagymegyer, 1809. augusztus 21. – Bécs, 1876. június 3.) jogász, főispán, műgyűjtő, az MTA tagja, a felesége, Zichy Terézia grófnő révén lett a palotai uradalom tulajdonosa. Rendkívüli igényességgel újjáépíttette a kor egyik legjobb építészével, Ybl Miklóssal az 1860-ban leégett Zichy-kastélyt. 1861ben ispotályt alapított Palotán. Ő ismerte fel a péti meleg vízű forrásban levő üzleti lehetőséget először. Ifjú korától kezdve Széchenyi István közeli jó barátja és
eszmetársa volt. Ő volt a kísérője az AlDuna szabályozását megelőző utazásában, Széchenyi ajánló levelével tanulmányozta az angol gazdasági életet, és az ő példája nyomán szabályozta a Csallóközi Dunaágat. Waldsteinnek tevékeny szerepe volt az ország közéletében, elsősorban a tudományos és a művészeti életben. A jogés a bölcsészettudomány doktora, régész, kritikus, nemzetgazdász, számos jogi mű szerzője volt. A Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja, az Országos Képzőművészeti Bizottság elnöke. Várpalotán ispotályt alapított, könyvtárat, kép- és régiségtárat hozott létre. Várpalotához való ragaszkodását leginkább az fejezi ki, hogy kívánságának megfelelően az alsóvárosi temetőben helyezték végső nyugalomba. A városban utcát és városi nívódíjat neveztek el róla. Ney Dávid Ney Dávid (Várpalota, 1842. február 12. – Budapest, 1905. augusztus 31.) operaénekes egy szegény zsidó tímár család sarjaként született, majd atyja Veszprémbe adta, hogy kitanulja a szabómesterséget. Tehetségét Ranschburg veszprémi zsidó kántor fedezte fel, aki tanította és a templom kóristájaként alkalmazta. 1863tól katona, részt vett a porosz háborúban. Lombardiában megismerkedett az olasz operakultúrával. Itt felfigyeltek hangjára és taníttatták. Katonáskodás után Bécsben a Carltheater karénekese, majd a tapolcai templomban is énekelt. 1874-től a Nemzeti Színház tagja, ahol a Hugenottákban aratta első nagy sikerét. 1884-től haláláig az Operaház tagja. Egyike volt a századvég legkiválóbb magyar énekeseinek. Nemcsak nagy hangterjedelméről (basszbariton), nemes csengésű hangjáról, hanem kiváló alakítókészségéről is nevezetes volt. Közel száz szerepben lépett fel nagy sikerrel. Az utókor emlékezetesnek tartja
109
Wagner-alakításait, például Hans Sachsot A nürnbergi mesterdalnokokban, vagy Wotant A Nibelung gyűrűje első három operájában, de kiváló volt Sarastroként Mozart Varázsfuvolájában, valamint Erkel Ferenc Petur bánja szerepében a Bánk bánban és az ugyancsak Erkel-opera, az István király címszerepében is. Várpalotán utcát, a Jó Szerencsét Művelődési Központban termet neveztek el róla, valamint 1961 óta a környék énekkarainak részvételével évenként kórushangversenyt rendeznek emlékére.
Kálnoky Adél Kálnoky Adél (Lettowitz, 1843. március 7. – Csicsó, 1905. március 22.) grófnő, várpalotai kisdedóvó- és iskolaalapító – teljes nevén Kálnoky Mária Adél Henrietta Ludovika Erzsébet – Mária Immaculata főhercegnő udvarhölgye volt, császári és királyi palotahölgy, csillagkeresztes hölgy. Kálnoky Adél gróf Waldstein János második feleségeként, az 1871. november 18-án, Lettowitzban megtörtént házasságkötés után került kapcsolatba Várpalotával. Miután 1876-
ban meghalt Waldstein János. 1881. július 16-án Kálnoky Adél ismét férjhez ment. Második férje herceg SarbanPontevés Elzear máltai lovag, francia alezredes. A grófnő a várpalotai Paulai Szent Vince Zárdaiskola alapítása (1876. október 15.) után 9 évvel, 1885-ben hozta létre az óvodát, amikor elveszítette második házasságából származó 3 éves, egyetlen gyermekét. Kálnoky Adél grófnő a kisdedóvó létesítésével anyai érzelmeit, gondoskodó szándékát vetítette ki mások gyermekeire. Erre utal az alapkő felirata is, amely jelenleg a Nepomuki Szent János Iskola falán a bejárattól balra olvasható: „Hagyjátok a kisdedeket hozzám jönni, mert ilyeneké a mennyek országa!” Sz. Máté XIX. 14. Ezen kisded óvodát az 1885. évben 3 éves korában elhunyt kedves egyetlen gyermekem Sabran-Ponteves Henrik Elzear drága emlékének szentelem.” Az Úr adta, az Úr elvette, - amint az Úrnak tetszett, úgy lőn, legyen áldott az Úr neve!” Jób I. 21. Kálnoky Adél Nagymegyerben is építtetett egy
110
zárdaiskolát 1902-ben az ottani katolikus templom mellett. A rendkívül jó lelkű és adakozó grófnő a Komárom vármegyei Csicsón halt meg 1905. március 22-én. Pállik Béla Pállik Béla (Nagymihály, 1845. február 2. – Budapest, 1908. július 7.) Bécsben és Münchenben tanult festeni, de emellett tehetséges operaénekesként is szerepelt Németországban és Tatán. Arcképeken kívül (Batthyány Elemér és Károlyi István grófok) legfőképp birka ábrázolásaival vált népszerűvé és keresett festővé, ezeket a realisztikus festés netovábbjaként magasztalták, kitüntetésekkel halmozták el. Birkafej, Delelő, Éhesek, Juhok az akolban, Kos, Májusi hangulat, Pihenő juhnyáj, Tehenek a lápon és a Velencei idő c. olajfestményei a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában vannak. Támogatói közé tartozott gróf Waldstein János várpalotai földbirtokos, gróf Széchenyi István. Budapesten halt meg 1908. július 7-én. Emlékkiállítását 1908-ban a Műcsarnokban rendezték meg. Várpalotai kötődése: az 1860-as években Waldstein János felkarolta, több festménymásolatot is rendelt nála, illetve bemutatta Andrássy Gyula grófnak. Több nyarat töltött Várpalotán Waldstein gróf támogatása révén, és Palotán akol- és birka témájú festményeihez tanulmányokat készített. A gróf támogatása segítette külföldi ösztöndíjakhoz is. Amikor Ybl Miklós tervei alapján a leégett Zichykastélyt újjáépítették, könyvtárszobájának freskóit Pállik festette. A második világháború pusztítása miatt napjainkban már csak a mennyezeti freskó látható. A könyvtárszoba mennyezetén a viaszfestékkel festett terjedelmes kompozíció Guido Reni freskójának másolata: Apollónt, Aurórát és a hórákat ábrázolja. Az eredeti a római Palazzo
Rospigliosi kaszinót ékesíti. Körben az oldalfalakra a néhai Waldstein gróf és Zichy grófnő házastársak életnagyságú képei kerültek, a kastély lépcsőházának falán pedig vadászati tárgyú jelenetek kaptak helyet.
Sztáray Antal Sztáray Antal gróf (Pest, 1839. április 8. – Nagymihály, 1893. augusztus 29.) annak a Sztáray Albertnek a fia, aki jelentős befolyással bírt a 30-as, 40es évek országgyűléseiben. Édesanyja, gróf Waldstein János testvére, Mária. Tanulmányait részben itthon, részben külföldön végezte. Miután 1876. június 3-án meghalt Waldstein János, unokaöccse, gróf Sztáray Antal örökölte a felsőurasági birtokot, azzal a feltétellel, hogy ha ő is örökös nélkül halna meg, akkor az visszaszáll a Zichy családra. Így kezdődött el Sztáray várpalotai tevékenysége. Elsősorban a várpalotai bányászat elindítása fűződik a nevéhez, hiszen ő kezdeményezte a kutatásokat a várpalotai szénvagyon után, amelyek sikerrel is jártak. (Singer Ábrahám írása
111
1876-ra teszi a kezdés dátumát, ez vált közismertté, de Könczöl Imre kutatásai ezt az időpontot nem tudták megerősíteni.) Az Országos Bányakapitányság 1886. szeptember 17-én az Antal, Fanny és János védjegyű bányatelkekre kiadta az adományozási okmányokat. Ezeknek birtokában hivatalosan is megindult a várpalotai szénmedence lignitvagyonának kitermelése. (NB: A nevek saját magát, feleségét és Waldstein nagybácsit örökítik meg!) Gróf Sztáray Antal szívén viselte a gyermekek nevelését. Ez Palotán abban mutatkozott meg, hogy végrendeletileg kötelezte örököseit, a Zichy grófokat, hogy évi 3000 Ft-ot fizessenek a Kálnoky Adél által alapított római katolikus leányiskolának. Példásan működtette várpalotai erdőgazdaságát, a várpalotai uradalmat felvirágoztatta. A környéken a nevéhez fűződik a csőszpusztai kúria kiépítése is, amelyet egy 1882-es katonai felmérési térképen már jelölnek, illetve 1878-ban ő és felesége Batthyány Franciska felújíttatták az ösküi kerek templomot. Politikai tevékenysége: az Országgyűlés pénzügyi bizottságának tagja. 1861ben főrendiházi jegyző, Ung vármegye főjegyzője. Az 1875-ben alakult Sennyey Pál-féle konzervatív párt zempléni pártszervezetének elnöke gr. Sztáray Antal. Gazdasági tevékenységére jellemző, hogy nagymihályi, várpalotai birtokain példaértékű gazdálkodást folytatott. Műmalma, gulyái, ménesei országosan számon tartottak és ismertek. Az Országos Erdészeti Egyesület alapító tagja volt. Az „erdőtermékeknek minél több oldalú kihasználása és az áldozatokat sem kímélő újraerdősítések nemes példájaként” említette az Országos Erdészeti Egyesület gróf Sztáray Antal nagybirtokos várpalotai erdőgazdaságát, melynek eredményeit bemutató gyűjteményes kiállítását az Egyesület az 1879-ben Székesfehérváron
tartott országos kiállításon aranyéremmel tüntette ki. Híres vadász volt, „nagymihályi kastélya gyűlhelye a zemplén-sárosi vadásztársaságnak”. Bethlen Miklós újságíró rendszeresen írt Sztáray Antal gróf vadászatairól az Egyetértés című lapba. Az első magyar gácsországi (Galíciai) vasút igazgatósági tagja. Egyéb jelentős közéleti tevékenységei között meg kell említeni, hogy a Magyar Történelmi Társulat alapító tagja volt, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, rövidítve EMKE örökös és alapító tagja. Saját költségén adta ki a nagymihályi és sztárai gróf Sztáray család oklevéltárát Nagy Gyula országos levéltári igazgató közreműködésével. 1890-ben óvodát alapított Nagymihályon. Három év múlva, 1893. augusztus 29-én itt halt meg. Singer Ábrahám Singer Ábrahám főrabbi (Várpalota, 1849. – Budapest, 1914. január 4.) a várpalotai izraelita hitközség tudós rabbija, aki hitközségének története kapcsán megírta az egykori mezőváros, Palota történetét. Várpalota főrabbija 1849-ben a neves Singer rabbicsaládból származó Singer Ábrahám lett. A tudós rabbi talmudtórát és jesivát alapított, és jelentős irodalmi munkásságot fejtett ki: a magyar zsidóság 1791-1825 közötti történetének kutatásához kiváló szakirodalmat jelent a Materialien zur Geschicte der Juden in Ungarn című munkája, valamint a Chronik der Juden in Ungarn című műve. Főrabbisága alatt a várpalotai hitközség 1869-ben még status quo ante maradt, majd az ortodox irányzathoz csatlakozott. Szintén az ő idejében, 1885-ben a veszprémi járásból Berhida, Peremarton, Kiskovácsi, Ősi, Öskü, valamint a zirci járás falvai tartoztak a 187. számú várpalotai izraelita anyakönyvi kerülethez.
112
Singer rabbi a várpalotai Chevra Cadisa (arameus eredetű szó: jelentése „szent egylet”, sajátos zsidó szervezet a temetés körüli teendők szabályos végzéséhez) 150. évfordulójára, 1914-re írta meg a helyi zsidóság történetét, egyúttal megírva Várpalota történetét is, amely az első ismert helytörténeti monográfiája városunknak. Halála megakadályozta, hogy kiadhassa könyvét, így csak fia, Leó jelentethette meg 1921-ben. Felesége, Singer Jozefin 1942. május 22-én halt meg Várpalotán, 96 éves korában.
Witzleben-Altdöbern Henrik Witzleben-Alt-Döbern Henrik (Németország, Magdeburg, 1854. április 13. – Németország, Strahwalde, 1933. decem-ber 22.) porosz gróf – teljes nevén Heinrich Friedrich Hartmann Graf von Witzleben-Alt-Döbern – porosz üzletember és politikus volt, Reddern, Grabendorf, Laasdorf, Göritz, Casel, Ilmersdorf és Muckwar grófja. Ő volt az
első, aki Várpalota szénbányászatát, iparát modern (kapitalista) szemlélettel szervezte meg. Szülei: Hartmann von Witzleben gróf (1805-1878) titkos tanácsos, Szászország tartományi elnöke és Marie Solms-Baruth grófnő (1823-1910) voltak. Witzleben-Altdöbern Henrik a Heidelbergi Egyetemen tanult jogot, ahol tagja lett a nagy múltú, nemzetközi, főnemeseket tömörítő diákszervezetnek, a Corps SaxoBorussia Heidelbergnek, majd doktori címet szerzett. Gróf Witzleben személyes barátja volt I. Vilmos porosz királynak (aki egyúttal 1871-ben az újjáalakuló Német Birodalom császára), majd II. Vilmos német császárnak lett a bizalmasa, akitől 1886-ban örökös grófi címet kapott. Witzleben a Brandenburg tartományban található altdöberni kastélyt, annak a parkját és a „Graf von Witzleben-AltDöbern” nevet viselő sörfőzdét a késő feudalizmus korára jellemző stílusban építtette át 1880-1905 között, hogy feleségének valódi fejedelmi lakóhelyet hozzon létre. Witzleben alapította Altdöbern város Szent János Kórházát, illetve a türingiai Rossleben-i családi kolostorukban ingyenes oktatást biztosított mindenkinek, melyet ő elnökölt. 1905-től a Porosz Felsőház tagja. Várpalotával akkor került kapcsolatba, amikor Zichy Vladimirtől 1901-ben megvette a felsőurasági birtokot. Hamarosan, 1908-ban a Wolf testvérektől megvette az alsóurasági uradalmat is, és ezzel újra egyesült kezében az egykori várpalotai Zichy-uradalom. Gróf Witzleben – Marie Reuss-Köstritz hercegnővel kötött – első házasságából származó egyik lánya, Hilde Marie Anna von Witzleben-Alt-Doebern Várpalotán
113
szülte a gróf egyik unokáját: Marie Antonia Stolberg-Wernigerode-ot 1909. február 9-én. (Singer Ábrahám is megemlékezik róla, hogy Stolberg a várban lakott.) Witzleben új szellemet vitt a palotai szénbányászatba, német bányászokat hozatott, szakszerűbbé és még kifizetődőbbé tette a bányaművelést. Witzleben idejében a széntermelés már napi 20-25 vagont tett ki, melynek zömét brikettgyártásra, mész- és téglaégetésre használták fel. Vállalatát 1907-ben Várpalotai Ipartelepek Rt. néven részvénytársasággá alakította át, amelyben a részvények többségét a saját kezében tartotta. Witzleben ideje alatt nőtt a munkások keresete. 1909-ben A bánya című lapban kárhoztatták, hogy a Gedeon és Kont cégre bízta a mészégető, a téglagyár és a brikettgyár kialakítását. Amikor a bányászat következtében az Alsóváros kútjai elapadtak, egy korábbi megállapodásnak megfelelően Witzleben bevezettette a Széhel-forrás vizét a városba. A megfelelő nyomás érdekében a Kastélydombra felvezettette a vizet, és onnan látta el vele a várost. A kitermelt szén jobb felhasználása érdekében brikettgyárat létesített 1914ben (Egy kezdetleges brikettgyár már 1904-ben elkészült Szíj Rezső szerint). Beruházásai nagy összegeket emésztettek fel, de intézkedései nyomán Várpalotán modern, kapitalista szellemű bányászat alakult ki. Witzleben az I. világháború után, 1919-ben eladta részvényeit három vevőnek: a bécsi Depositen Banknak, a Város- és Községfejlesztési Banknak és a Magyar-Olasz Banknak, melyek létrehozták az Unió Bányászati és Ipari Rt.-t. Helyi mondás is keletkezett a
nevéről, amelyet még sokáig ismertek a bányászok: „Ordít a Witzleben szamara.” – Ti. amikor fújt a gyár. Rutsek Pál Dr. Rutsek Pál, születési nevén Rucsek Paulus Geyza (Rajecz, Trencsén vm., 1856. január 9. – Várpalota, 1919.) orvos Rucsek Péter és Pelcsárszky Emília fiaként született. A budapesti János Kórház alorvosa volt, majd 1886-ban került Várpalotára. Felvette a harcot a babona ellen, szegény betegeit ingyen gyógyította, nagy hírnevet szerzett magának. Köhögés ellen kiváló gyógyszernek bizonyult az általa ötféle fűből és illóolajból összeállított Rutsekféle gyógytea. Saját pénzén korszerűsítette és újította fel az ispotályt, még kisebb műtéteket is végeztek itt. A fertőző betegek és elmebetegek számára különálló épületben teremtett helyet. Alapító választmányi tagja volt az 1899. október 12-én megalakult megyei orvosszövetségnek. Veszprém vármegye aktív közéleti szereplője, pl. a vármegye törvényhatósági bizottsági tagja. Egyik alapítója volt a Várpalota és Vidéke Takarékpénztárnak, vezető szerepet vállalt a Hangya Szövetkezet megalapításában. A Tési-dombon általa létesített szőlőtelepen a környékbeli gazdáknak példát mutatott az oltványszőlő meghonosításában. Várpalotán utcát és városi nívódíjat neveztek el róla.
114
Koller Sándor Dr. Koller Sándor udvari tanácsos, Veszprém vármegye főjegyzője, majd 1904-től alispánja, jelenlegi tudásunk szerint Várpalota első díszpolgára. 1879. április 7-én lépett közszolgálati hivatalba. Várpalota elöljárósága 1914-ben választotta díszpolgárrá, amelynek indoklásául a következőket említették: a nagyközség neki köszönheti a vízvezetékét, az utak rendezését, a honvédtábor odahelyezését, továbbá a „villámvilágítás” ügyében szerzett érdemeket. Koller Sándor 1914-ben alispáni tisztségét éppen 10 éve, közszolgálati idejét harmincöt éve töltötte, így megromlott egészségi állapotára hivatkozva – a vármegye közgyűlésének győzködése ellenére – 1915. január 1-jétől nyugdíjba vonult. Winkler Márton Winkler Márton katolikus kántortanító (Isztimér, 1857. január 8. – Várpalota, 1911. szeptember 19.) sokgyermekes családban született. Szülei Winkler Márton és Angeli Anna gazdálkodók voltak. Az elemi iskolát Isztiméren járta, majd Székesfehérváron végezte el a reáltanoda alsó osztályait. Pécsen a M. Kir. Állami Főreál Tanodában folytatta tanulmányait. Az 1875/76 tanévben már a 7. osztályról kapott bizonyítványt 1876 április 30án. A további osztályt és érettségit magánúton tette le. 1876. október 1-től Bakonysárkányban segédtanítóként működött 2 évig, majd 1878-ban Sörédre került segédtanítónak. Magánúton elvégezte a tanítóképzőt Győrben, ahol 1881-ben kapott tanítói oklevelet 24 évesen. Ekkor rendes tanítóvá nevezték ki Söréden a római katolikus iskolában. Akkor került Várpalotára, amikor itt 1883ban megüresedett római katolikus tanítói
állás, és ezt megpályázta. A tanítóválasztás során 1883. március 29-én egyhangúlag megválasztották a várpalotai rk. iskola (az „öregiskola”) kántortanítói állásába, melyet azonnal el is foglalt. Winkler Mártont Várpalotán is hamar megszerették lelkiismeretes és jó munkájáért, segítőkész egyéniségéért. Jó pedagógiai érzékkel közeledett a gyermekekhez, szülőkhöz egyaránt. Arra törekedett, hogy tanítványai minél szemléletesebben, élményszerűbben ismerjék az őket körülvevő világot. Tanítási órákon kísérletekben mutatta be a szóban elhangzottakat, így szinte kézzelfogható közelségbe hozta a természettan és a vegytan titkait. Arra is törekedett, hogy a település történelmi emlékei mellett ne menjenek el idegenül a gyermekek, ezért sokat kirándult velük: elvitte őket a Kikeri-tóhoz, hogy megismerjék a római kori duzzasztógát romjait, valamint Pusztapalotára. A Zichy grófoktól kapott földön mintakertészetet, majd faiskolát létesített, ahol tanítványai a valóságban is megismerkedtek a gyümölcsfák termesztésének fortélyaival. A nagy filoxérajárvány után sokat tett a nemesített szőlők telepítéséért. Hegyközséget szervezett a szőlősgazdáknak. 1886. december 12-én az ő kezdeményezésére jött létre a Várpalotai Iparos Olvasókör, majd 1906-ban ő szövegezte meg a Jó Szerencsét Olvasókör alapszabályát. 1895-ben ipariskolai rajztanfolyamot végzett „ernyedetlen szorgalommal” és „kiváló eredménnyel”. Az ő nevéhez fűződik Várpalotán az Iparostanonc-iskola létesítése, melynek haláláig fizetés nélküli igazgatója volt. A város 1898-ban állami költségen „gyümölcsészeti tanfolyam” elvégzésére ajánlotta, így ennek elvégzése után még nagyobb szakértelemmel irányította a gyümölcs- és szőlőtermelést. Kezdeményezéseit nemcsak a mezőváros
115
lakói, hanem a városi és tanügyi hatóságok is méltányolták. 1892-ben a főtanfelügyelővé nevezték ki, 1895-ben Hornig Károly veszprémi püspök fejezte ki elismerését fáradhatatlan szorgalmáért és alapos képzettségéért. Húsz éves tanítói jubileumán 1896. június 4-én szeretettel köszöntötték a mezőváros lakói és a hitközösség 220 tagja nevében egy díszes ezüst készletet adtak át. Huszonöt éves tanítói jubileumán, 1901-ben ismét szeretettel köszöntötték tanítványai, a város polgárai és elöljárói egyaránt. Az iskolaszéki tanács egyik tagja, Füzy Antal verssel köszöntötte, mely egy pedagógus folyóiratban is megjelent. A vers címe a Néptanító jubileuma. (Winkler Márton várpalotai főtanítónak). A palotai szájhagyomány szerint tanítás közben, a tábla előtt érte a halál. A város lakói és az egykori tanítványok adományaiból halála után egy évvel gyönyörű síremléket állítottak emlékére a várpalotai temetőben. A késői utókor sem felejtette el tanítóját: a Rákóczi telepen utca viseli nevét, egy időben egy várpalotai szakiskola vette föl a nevét, legutóbb, 2013-ban pedig a Krúdy Gyula Városi Könyvtár által alapított Tehetségpontot nevezték el róla. Winkler Márton halálának hetvenedik évfordulóján, 1981. szeptember 15-én, majd születésének 150. évfordulóján 2007. szeptember 25-én, illetve halálának 100 éves évfordulója alkalmából 2011. október 8-án tartottak megemlékezést a városban.
Bán Aladár Dr. Bán Aladár (eredetileg: Bánvárth Károly Mór) (Várpalota, 1871. november 3. – Budapest, 1960. szeptember 26.) költő, műfordító, irodalomtörténész Várpalotán született. Apai ősei német gazdasági szakemberek voltak, több nemzedéken át a várpalotai uradalom inspektorai, számtartói. Alig töltötte be a tizedik évét, amikor apja fiatalon meghalt. Édesanyja szűkös anyagi körülmények között nevelte három testvérével együtt. Az elemi iskola elvégzése után csak saját szorgalmára és tehetségére támaszkodva végezhette tanulmányait. A budapesti tudományegyetemen tanári oklevelet és bölcsészdoktori diplomát szerzett. Már diák korában verselgetett. Az egyetem elvégzése után néhány évig Temesvárott, majd 1900-1932 között Budapesten volt gimnáziumi tanár. Főleg a magyarral rokon népek irodalmával és költészetével foglalkozott. A finn és az észt irodalom jelentős fordítója, számtalan néprajzi és irodalomtörténeti tanulmány szerzője. Finn- és észtországi útjain népköltészeti gyűjtést is végzett. Szülői ház ciklusának
116
verseiben szeretettel írt a városról, édesanyjáról. Várpalotán utcát neveztek el róla. A szintén az ő nevét viselő általános iskolában, pedig mellszobor (B. Bartha István alkotása) és emléktábla őrzi emlékét. Irodalmi hagyatékát 1965 óta a Krúdy Gyula Városi Könyvtár őrzi. Singer Leó Dr. Singer Leó (Várpalota, 1877. november 6. – Auschwitz, 1944. június) rabbi, író és műfordító Singer Ábrahám és Fischer Bella fiaként született. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem latin–magyar szakán tanult, ahol 1901ben tanári diplomát és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Ezután a fővárosban tanított, 1907-től középiskolai magánnevelőintézetet tartott fenn. Közben számos (főként az ifjúságnak szóló) verse és írása jelent meg a Múlt és Jövő és a Remény című folyóiratban, irodalmi kritikái, glosszái Az Újságban és a Pesti Hírlapban. Apja halála után, 1914-ben várpalotai rabbivá választották. Tudományos és irodalmi kérdésekkel foglalkozott és élénk pasztoriális tevékenységet
fejtett ki. Több hagyományos héber művet fordított magyarra. Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy ő fordította le héber nyelvre a Magyar Hiszekegyként közismert irredenta imát és a „Csonka-Magyarország nem ország, egész Ma-gyarország mennyország!” jelszót, majd írta át a héber betűket latin betűkre. 1944-ben a hitközsége éléről deportálták, és Auschwitz-ban halt meg. Híres unokája: Szepes Erika írónő. Krúdy Gyula Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, Óbuda, 1933. május 12.) író Palotához elsősorban a nagyanyai szál fűzte. Nemcsak édesapja, már nagyanyja, Radics Mária is Palotán született. Az unoka gyakran tartózkodott nála. Krúdy Gyula az ő meséin, történetein nőtt fel. Országos hírű íróként is gyakran megfordult Palotán. Műveiben megörökíti a XIX. századi és a XX. század eleji kisváros világát, életét, romantikáját, a Bakony erdeinek zúgását, a táj varázsát és hangulatát. Utolsó palotai útja 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején lehetett, amikor Veszprémből jövet feleségével járt Várpalotán. Ennek emlékét az Útinaplómból, A betyárok országútján és a Bakonyi bujdosó című művei idézik fel. Nagyanyja elbeszéléseiből, személyes élményeiből rajzolta több művének hőseit. Palotai vonatkozású írásai 1904től jelentek meg. Pl: Az Ál-Petőfi, a Palotai álmok, N. N. egy szerelemgyerek története, A templáriusa a Sobriék. Várpalotán utcát neveztek el róla, a városi könyvtár felvette a nevét, s az intézmény külső falán Ligeti Erika domborműve, olvasótermében pedig Szabó Iván: Szindbád c. alkotása látható az íróról.
117
a bánya műszaki fejlesztésében nyilvánult meg, figyelmet fordított az alkalmazottak szociális helyzetének javítására is: az ő kezdeményezésére épült meg a munkásés tisztviselőtelep (Alsó- és Felsőinkám, Ady-major, Fanni- és Szabó-telepek). A Nemzeti Egységpárt választókerületi elnöke.
Korompay Lajos Korompay Lajos bányamérnök (Budapest, 1882. december 6. – Dorog, 1968. június 3.) 1923-1939 között a várpalotai lignitbányászat vezetője. Széleskörű kutatási programmal felderítette a medence szénvagyonát. Nevéhez fűződik az ország első skip (bödönös) szállító rendszerének megvalósítása. Bányaigazgatóként 1935ben elindította Várpalotán (az országban elsőként) a vájárok szakoktatását és bányahatósági vizsgáztatását. Szakmai tudása és kezdeményező készsége nemcsak
Varga Béla Varga Béla (Börcs, 1903. február 18. – Budapest, 1995. október 13.) katolikus pap, pápai prelátus, kisgazda politikus. Az országgyűlés elnöke, a második világháború utáni amerikai emigráns magyarság vezetője. Tanulmányait Győrött és Veszprémben a Teológiai Akadémián végezte. Pappá szentelése után Somlóvásárhelyen, majd Várpalotán lett káplán. Rövid várpalotai szolgálata idején alapítója, elnöke volt a Várpalotai Bányász Kórusnak. 1929-től plébános Balatonbogláron. Részt vett a Független Kisgazdapárt megalapításában, amelynek 1937-től országos alelnöke lett. 19391944 között országgyűlési képviselő. A második világháború alatt részt vett a Magyarországra menekült lengyelek, az üldözött francia katonatisztek támogatásában, a német megszállás után pedig segített a magyarországi zsidók megmentésében is. 1945 áprilisától az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja, novembertől nemzetgyűlési képviselő. 1946. február 7-én az országgyűlés elnökévé választották. 1947. június 2-án letartóztatása elől elmenekült az országból. Az Egyesült Államokba emigrált, ahol a külföldi magyar emigráció vezetője lett.
118
1951-ben részt vett a Szabad Európa Rádió elindításában. 1990-ben, a szabadon választott magyar országgyűlés alakuló ülésén már itthon mondott beszédet, egy évvel később pedig végleg hazatelepült. 1991. augusztus 20-án megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét. Molnár Mária Molnár Mária (1886-1943) a Liebenzelli Evangélikus Misszió tagjaként hosszú éveket töltött missziós szolgálatban Pápua-Újguineában, mígnem a második világháború során a japánok misszionárius társaival együtt 1943-ban kivégezték. Gömbös Gyula Gömbös Gyula (Murga, 1886. december 26. – München, 1936. október 6.) miniszterelnök családilag kötődött Várpalotához. Az ő döntésére került Várpalota közigazgatási területére a Péti Nitrogénművek. Várpalotai– királyszállási minisztertanácsi ülései és titkos tárgyalá-sai révén országos jelentőségű ügyek, döntések helyszíne lett a város (ez idő tájt nagyközség). Az egyik idekötődő leg-érdekesebb esemény az 1934. augusztus 12-14. között zajló úgynevezett „bakonyi minisztertanács” volt, ahol először ismertette reformpolitikai elképzeléseit.
Zwickl Pál Dr. Zwickl Pál (1889. – Várpalota, 1945. március 21.) római katolikus vallású községi körorvos, bányaorvos, rendkívül aktív közéleti személyiség. Zwickl János és Weishaupt Teréz gyermekeként született. A várpalotai evangélikus családból származó Goldschmid Erzsébetet vette el feleségül. (Vanyó József szerint Goldschmidék kikeresztelkedett zsidók voltak.) Zwickl az Országos Frontharcos Szövetség Várpalotai Főcsoportjának elnöke, az Iparos Olvasókör tagja, a várpalotai ünnepségek rendszeres szónoka volt. Az „UNIO Bányászati és Ipari RT.” Bányaigazgatóságának tisztviselője, a Nemzeti Egységpárt helyi vezetőtitkára. 1926-ban született fiának, Pál Jánosnak Dr. Péter Sándor, Várpalota főjegyzője volt a keresztapja. Anyakönyvi bejegyzése szerint bombatámadásban halt meg, de idős visszaemlékezők szerint olyan pletykák keltek szárnyra, hogy erősen jobboldali elkötelezettsége és német származása miatti ellentmondásos megítélése következtében szándékosan okozták halálát a zűrzavaros háborús helyzetben. Más terjengő hírek szerint a nyilasok végeztek vele, mert amikor Ősiben csonkított holttesteket találtak, és ezt szovjetellenes propagandacélokra akarták felhasználni, ő ismerőseinek elmesélte, hogy a csonkítás már a halál bekövetkezte után történt meg. A háború után felvett vallomások jegyzőkönyveiben látszik, hogy Zwickl halálát a nyilasokra (Kopa János, Kovács István, Szabó Imre, stb.) akarták ráfogni. („Ténykedésüket azzal tetézték be, hogy amikor a felszabadító orosz hadsereg közeledett Várpalotához, menekülés közben felkeresték Czvikli[!] doktort és társait, kiket a pincében megtalálva agyonlőttek.”) Sírja az alsóvárosi temetőben található.
119
Faller Jenő Dr. Faller Jenő (Selmecbánya, 1894. szeptember 25. – Sopron, 1966. december 23.) bányamérnök, helytörténet-kutató, a műszaki tudományok kandidátusa. Oklevelét a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán szerezte. 1919-től Tatabányán a Magyar Általános Kőszénbánya Rt.-nél, 1922-től a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. dorogi bányászatánál dolgozott. Ő irányította azokat a földtani kutatásokat, amelyek révén a nagyegyházi és dudari szénmedencék ismertté váltak. 1929-től Várpalotán üzemvezető, 1940től Bánfalván igazgató, ahol az északmagyarországi bányászatban elsőként alkalmazta a frontfejtést. 1946-tól Várpalotán a dunántúli szénbányászati kerület vezetője, 1948–49-ben az itteni szénipari központ vezérigazgatója, 1950től a Nehézipari Műszaki Egyetem docense Sopronban. 1957-ben élete fő művének eredményeképpen nyílt meg Sopronban a Központi Bányászati Múzeum. A bányamérnöki kar Miskolcra költözése után az általa nemzetközi jelentőségűvé fejlesztett múzeum igazgatója. Tanulmányaiban, amelyek száma a háromszázat meghaladja, elsősorban a magyar bányászat múltjával foglalkozott. Emlékét utcanév és Várpalota rangos szakképző iskolájának neve is őrzi.
Roskovetz Margit Horváth Gézáné, Roskovetz Margit (Hédervár, 1895. március 3. – 1977) (Manci néni) várpalotai római katolikus tanítónő (1920-1948), az 1948. évi államosítás után még negyedszázadon át tanított Várpalotán. A 20-as évek elején került Várpalotára, Római Katolikus Fiúiskolában tanított. Mivel mindig első osztályosokat tanított, akik ebbe az iskolába jártak, általa lettek írástudóvá. A tanév végén tartott közös tornaünnepélyekre a legmutatósabb tornagyakorlatokat tanította be kis növendékeinek. Fodor Ödön Fodor Ödön (Budapest, 1895. április 17. – Várpalota, 1959. április 10.) tanító, költő a budapesti Rókus kórházban koraszülöttként látott napvilágot, és csak egy hónap múlva került haza, Esztergomba. Elemi iskolában kitűnő tanuló volt, majd a tanítóképzőben szerzett oklevelet 1916-ban. Még ebben az évben a frontra került, ahonnan majdnem egy év múlva 50%-osan lerokkanva jött vissza. Egészsége helyreálltával 1918. december 30-án vette el szerelmét, a szilsárkányi származású Kuczor Sára óvónőt. Fodor ekkor Esztergom közelében, Annavölgyben tanított négy évig. Időközben letette a kántorvizsgát, így került 1923-tól családjával Várpalotára római katolikus kántortanítóként. Először az ún. Megyeháza épületében, majd 1928ban az új katolikus iskola (mai Zeneiskola épülete) emeletén kialakított tanítói lakásban laktak. Egyetlen lányuk, Fodor Sára 1926-ban született. A ’40-es évektől magántanulókat fogadott, hogy segítse őket felkészülni a polgári iskola vizsgáira, majd 1948-ban Gyors- és Gépíró Iskolát létesített, hogy helyben lehessen tanulni ezt a szakmát. Székesfehérvárról járt szaktanár, és évente egyszer Budapestről ide
120
jött a vizsgabizottság, a tanulók pedig szabályos bizonyítványt, oklevelet kaptak. Közben színműveket, verseket írt. Irodalmi alkotásait a korabeli folyóiratok közölték. Versei a „Zengő lélek muzsikája” című önálló kötetben négy évtizeddel halála után, 1999-ben jelentek meg. Az oktatás mindennapjait érdekessé akarta tenni a gyermekek számára, ezért gyakran mesébe foglalta a megtanulandó anyagot. A mesélőkedv nem csak a tanítás mindennapjaira korlátozódott. Az 1920as évek végétől szombat délutánonként meseórákat tartott mintegy 20 éven át. Az ötven férőhelyes osztályban 140-180 gyermek szorongott: 6 évestől 16 évesig minden korosztályból jöttek a mesekedvelő fiatalok. Szépirodalmi, pedagógiai és zenei folyóiratok gyakran közölték munkáit. Évkönyvekben, antológiákban is jelentek meg versei és egyéb írásai. Országosan költőként tartották számon. Ezüst okleveles nótaszerző is volt. Több irodalmi társaság tagja volt, színdarabokat is rendezett. Élete végéig a család, az iskola, a verselés és mesélés között teltek hétköznapjai és ünnepnapjai.
Vass Gyula Vass Gyula (Zákány, 1894. április 30. – Várpalota, 1984.) római katolikus kántortanító (1922-1940) Várpalotán. Rövid délvidéki szolgálat, majd az 1948. évi államosítás után még egy évtizedig tevékenykedett Várpalotán mint az Állami Fiúiskola igazgatója. Tanítóként az 5-6. osztályokat tanította. Iskolai énekkart vezetett, és az Iparostanonciskolában is éveken át tanított éneket. Ő vezette a város felnőtt férfikarát, az Iparos Dalkört, amely 1920-ban alakult meg. Nótaszerzőként országos sikereket ért el. Sírja az alsóvárosi temetőben található.
Mórocz Miklós Mórocz Miklós (Várpalota, 1890. augusztus 13. – Várpalota, 1970. szeptember 16.) az Iparművészeti Főiskolán Újvári Ignác tanítványaként tanult. A nagybányai festőiskola hagyományain növekedett festőművész különösen sokat tett a város ifjúságának képzőművészeti neveléséért. Bővebben lásd a képzőművészeti értékeink fejezetnél.
121
Fejes Sándor Fejes Sándor (1909-1987) 1952-től Várpalota református lelkésze, közben a Dunántúli Református Egyházkerület lelkész főjegyzője volt. Főként lelkipásztori tevékenysége volt jelentős a város számára, írásai egyházi lapokban jelentek meg. Suha Jenő Suha Jenő: csak 1923-25 között tanított városunkban, és e rövid idő alatt a cserkészet szervezésében és vezetésében tette emlékezetessé egyéniségét. Ő alakította meg és vezette a 295. számú Hollós Mátyás Cserkészcsapatot. A sportélet megteremtéséről az 1920-as évektől beszélhetünk, amiben Suha Jenő (aki testnevelési tanfolyamot is végzett) élénk szerepet játszott, amikor több társával együtt Testnevelési Kört alakítottak. Saját erőből sportpályát hoztak létre a mai ruhagyár környékén. Szabadidejükben ide jöttek magasugrást, futást, távolugrást, labdarúgást gyakorolni. A gyerekek sportköri óráit is gyakran itt tartották. Minden évben ünnepélyes tornavizsgát rendeztek az iskolásokkal, majd később - a 20-as évek végén - a bánya által épített s tribünnel ellátott sportpályán. Őt váltotta Horváth Géza, aki egy rövid ideig a cserkészcsapatot vezette, majd megalapította és vezette a leventék ifjúsági zenekarát. Pápay Zoltán Pápay Zoltán (Balatonhenye, 1888. február 28 – Várpalota, 1976.) elemi népiskolai tanító, iskolaigazgató. Tanítói oklevelét Pápán szerezte 1906-ban. 1919-től 1948-ig Inotán a református egyház elemi népiskolájában volt igazgató és kántortanító. Az egyházmegyei jegyzőkönyvek tanúsága szerint az ő tanítói szolgálati ideje alatt az
iskola mindvégig kitűnő minősí-tést kapott. A világháború után 1946 és 1948 között a római katolikus és reformá-tus hitvallású iskola közös fenntartású volt, de a református rész igazgatói teendőit továbbra is Pápay Zoltán látta el. Az ifjúsággal sokat foglalkozott, tanórán kívüli programokat is szervezett. Tevékenyen részt vállalt a falu életében. Közéleti tevékenysége során különböző inotai társaságok, egyesületek munkájában vett részt. A lakosoknak sokat segített pl. kérvények fogalmazásában, hivatalos ügyek intézésében, melynek következtében a falu lakói a mai napig megőrizték jó emlékét. (Adatközlő: Kiss Julianna inotai helytörténet-kutató) Hamvas Béla Hamvas Béla (Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.) író, filozófus, könyvtáros. 1990ben posztumusz Kossuth-díjjal ismerték el életművét. Érdeklődési köre felölelte az egész művelődés- és filozófiatörténetet. Szemléletéhez, törekvéseihez a keleti filozófiában, a középkori misztikában talált megerősítést. Pozsonyban töltötte gyermekéveit, itt érettségizett. Részt vett az I. világháborúban, 1918-ban súlyos sérüléssel szerelték le. 1919-ben családjával együtt Budapestre költözik. 1923-ban a Pázmány Péter Egyetemen magyar-német szakos tanári oklevelet szerzett. Három éven át a Budapesti Hírlap munkatársa volt, majd 1927-48 között a Fővárosi Könyvtárban dolgozott. Az 1930-40-es években csaknem háromszáz esszét, tanulmányt publikált. A II. világháború alatt háromszor hívták be katonának, közben hihetetlen termékenységgel írt, fordított. Megjelent első esszékötete, A láthatatlan történet.
122
Ekkor kezdett hatalmas vállalkozásába, Az ősök nagy csarnoka című fordítás- és kommentárgyűjtemény összeállításába, amelyen haláláig dolgozott. A háború után az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai címmel sorozatot szerkesztett, antológiát adott ki. 1947-től kommunista részről egyre hevesebben támadták. Két tanulmánya miatt Lukács György bírálta, emiatt 1947 után nem publikálhatott (a „fordulat éve” előtt egy évvel!), majd könyvtárosi állását is elvesztette. A tilalom időszakában írásait szamizdatban terjesztették. Mivel 1948ban B-listázták és kényszernyugdíjazták, földműves igazolványt váltott ki, amelyben munkahelyéül sógora szentendrei kertjét jelölte meg. Itt, Szentendrén 1948 és 1951 között földet művelt, gyümölcsöt termesztett, közben megírta Karnevál című nagyszabású regényét. Várpalotai kötődése is ehhez az időszakhoz tartozik: 1951-1955 között az inotai hőerőmű építkezése során – kényszerből – raktáros lett. A raktári munka mellett (éjszaka, hajnalban) olvasott, fordított, szanszkritül és héberül tanult. Megírta Szarepta* című munkáját, illetve Az ősök nagy csarnoka fordításait és kommentárjait készítette. A Szarepta szó jelentése: (a héb. Carefta gör. változata): 1. a bibliai időkben Szidon közelében fekvő helység. Illés próféta itt keltette életre egy özvegyasszony fiát (1Kir 17,7-24; Lk 4,26). Abd 20: Kánaán határa. Fontos kikötő volt, az egyiptomi és asszír feliratokban is szerepel. A szidoniak üveget állítottak elő Szareptában. Kr. e. 701-ben Szancherib meghódította, majd Kr. e. 7. századba Tírusz birtokába került, és még a Kr. e. 4. században is oda tartozott. A település mai neve: Ras sarafand (Libanon).
*
Hamvas Béla az Inotán töltött négy év alatt – a rezsim büntetésének terhével vállán – járta tovább azt az utat, amelyet tulajdonképpen szellemi megvilágosodásának is nevezhetünk. Hatvanhét évesen, 1964-ben nyugdíjazták. Ekkor már lényegében készen állt a fő mű, a Patmosz. 1968. november 7-én halt meg agyvérzésben, Szentendrén temették el.
Emlékezete: A százhalombattai városi könyvtár 1999-től, a tiszaújvárosi városi könyvtár 2009-től Hamvas Béla nevét viseli. Tiszaújvárosban a könyvtár előterében egy fotókból, idézetekből és az író hagyatékából származó, személyes tárgyakból álló kamarakiállítás tekinthető meg. 2000-ben Balatonfüreden Sava Babić kezdeményezésére és Kemény Katalin jelenlétében hársfát ültettek, a "Hamvas-hárs" mellett a helyi Hamvas Béla Asztaltársaság minden évben megemlékezést tart. Hamvas Béla nemzet-
123
közileg is elismert filozófus volt, elsősorban az egykori Jugoszlávia területén alakult ki nagy kultusza Sava Babić fordítói munkájának köszönhetően. Benkő Béla Benkő Béla 1897. december 20-án született Öcsön Veszprém megyében. Szülei Benkő Béla tanító és Cséry Mária voltak. A tanítóképzőt már mint katona végezte el Pápán 1918-ban. Miután katonai szolgálata véget ért, 1918. novemberben Bakonyszentlászlóra került állami tanítónak. Innen 1920 szeptemberében Bakonytamásiba került mint állami tanító, ahol egy évre rá felekezeti tanítónak választották meg. 1922-ben visszakerült Bakonyszentlászlóra, itt is mét felekezeti tanító lett. Innen került Várpalotára 1926. december 18-án. 1938 óta gyakran teljesített katonai szolgálatot mint tartalékos főhadnagy. 1942 óta pedig már egyáltalán nem tanított részben katonáskodása, részben fogsága és egyéb körülményei miatt. 1947-ben újra megválasztották Bakonytamásiban, s így augusztus 1-jén lemondott palotai állásáról. Ő volt az, aki rajztanáraként felismerte Nagy Gyula tehetségét. Egy időben az Iparos Dalkört is ő vezette. Felesége, Tatay Gizella – Tatay Lajos bakonytamási lelkész lánya – révén rokonságba került Tatay Sándor ( József Attila-díjas és Kossuth-díjas) népszerű íróval. Bányai Béla Dr. Bányai Béla (1905-1975) 1936 és 1968 között Várpalota evangélikus lelkészeként és evangélikus egyházmegyéje espereshelyetteseként fontos publicisztikai tevékenységet végzett, elődei feljegyzései alapján nagy gonddal dolgozta fel egyházközsége történetét, amelyet
azonban a bekövetkezett változások, a kommunista rendszer egyházellenes politikája miatt nem sikerült megjelentetnie. Steixner Antal Dr. Steixner Antal (Szentjakabfa, 1902. nov. 10. – Szentjakabfa, 1987. jún. 16.) plébános, kanonok, egyháztudós, a kommunista diktatúra egyik első áldozataként 1952-ben elhurcolták plébániája éléről. Neki köszönhető, hogy a II. világháború alatt megsemmisült plébániatörténeti források egy része másolatban fennmaradt és kutatható. Szülei Steixner Pál földműves és Scheller Mária. Elemi iskolába Szentjakabfán járt, a polgári iskolát Balatonfüreden végezte. 1918-tól gimnáziumban tanult a kisszeminárium növendékeként Veszprémben, majd teológiát hallgatott pazmanitaként 1922-26-ig Bécsben, ahol doktorrá avatták. Pfluger József segédpüspök szentelte pappá Bécsben a Szent István dómban 1926. július 18án. Ekkor a bécsi magyarok lelkésze lett. 1926. október 1-től Bécsben, majd 1927. április 1-től Milánóban járt tanulmányi úton. 1927-től 1930-ig káplánként szolgált Tabon. Veszprémben 1930tól a kisszeminárium lelki igazgatója, a szemináriumban a pedagógia, szentírás-magyarázat tanára, valamint az Angolkisasszonyok Intézeténél hitoktató lett. 1931-től házassági kötelékvédő, továbbá a kisszeminárium aligazgatója. 1933tól a középiskolai hittanárokat képesítő bizottság tagja. 1936-tól a filozófia tanára lett, és az Oltáregylet egyházmegyei igazgatójaként szolgált. 1939. március 25-től plébános, majd emellett 1939. május 1-től kerületi esperes Várpalotán. Várpalotán az ő nevéhez fűződik a templomtorony újjáépítése, a kórus
124
bővítése, új orgona és 2 gyóntatószék beszerzése, a nagy harang újraöntése, az alsó és felső temető bekerítése, a barokk temetőkápolna kupolájának helyreállítása, harangláb újjáépítése. A Szent Donát kápolnát a második világháború után saját költségén újíttatta fel, mert bombatalálat érte. Pétfürdőn az ő idejében épült új templom, és az ottani plébánia megszervezése neki köszönhető. Több más várpalotai értelmiségivel (Kégli Ferenc jegyző, Zima János helyi szociáldemokrata vezető, Jean Kornél állatorvos, és mások) és azok családjaival egyetemben 1952. június 16-án – minden előzmény nélkül – elhurcolta az ÁVH, majd kitelepítették a Hortobágyra. Raboskodott a váci fegyházban, innen 1956 októberében szabadult. 1954-től adminisztrátor Homokszentgyörgyön, majd 1971-től Taliándörögdön szolgált, mindkét helyen az egyházközség lelkiismeretes szolgálatát bizonyítják az ideje alatt elvégzett munkák. Főpásztora érdemei elismeréseként tiszteletbeli kanonoki kinevezéssel jutalmazta 1972ben. 1980-tól szentszéki bíró. Nyugdíjazása után 1986-tól szülőfalujában élt, és itt halt meg 1987. június 16-án. A várpalotai római katolikus templomban tábla őrzi emlékét.
Csiky Iván Dr. Csiky Iván (Felpestes, Erdély, 1909. december 18. – Várpalota, 1999. december 30.) családját háromszor telepítették ki, sok hányattatás után 1926-ban kerültek Várpalotára. 1931-től nyugdíjazásig (1972) a Várpalotai Szénbányánál (az értékesítési osztályon) dolgozott. A háború alatt a deportált lengyelekkel került közeli kapcsolatba, sorsukat a szívén viselte. Tevékenységéért a Lengyel Államtanácstól az Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta, de elismerést kapott a csehszlovák-magyar barátság érdekében végzett munkájáért. 1945-ben nősült, felesége Székely Mária. Két gyermekük született: Anikó és Endre. Életét végigkísérte a sok társadalmi munka, a másokért munkálkodás mind kulturális, mind sport vonalon. Tiszteletbeli elnöke volt a Bányász Sportegyesületnek. 1956ban került kapcsolatba Körmöcbányával, neki köszönhetően a két város között sport és kulturális kapcsolat alakult ki, melynek folytatásaként 1966 októberében testvérvárosi szerződést kötöttek. Szeretett utazni. 1981-ben hivatalosan megalakította a városban az Utazók Klubját, melynek 15 éven keresztül elnöke, majd tiszteletbeli örökös elnöke volt. Halála után a klub felvette Csiky Iván nevét. Alapító tagja volt a Városszépítő és Védő Egyesületnek is. Több helytörténeti kiadványt írt. 1986-ban Várpalota város díszpolgári címmel tüntette ki. 1992-ben a város kulturális életében végzett munkájáért „Közművelődésért” kristályvázát kapott. Az 1992. évi Várpalotai Napok rendezvényén 90. születésnapja alkalmából Várpalota Város Önkormányzata „Várpalota Városért” érdeméremmel ismerte el tevékenységét. 1999. december 30-án hunyt el. Hamvait a várpalotai római katolikus templom kriptájában őrzik.
125
(tárgy, érme, edény), melyeket később a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumnak adtak át. Munkásságáért többször kapott elismerést. 1993-ban a Várpalotai Napok keretében a Várpalota Város Díszpolgára kitüntetést vehette át.
Bartos Sándor Bartos Sándor (Encs, 1911. szeptember 18. – Várpalota, 1994. február 21.) tanár, helytörténész 1930-ban tett képesítő vizsgát a miskolci Evangélikus Tanítóképzőben. Három évig házitanítóként dolgozott. 1933-tól sorkatona, majd hivatásos katona (1941-től a pápai ejtőernyős műszaki század parancsnoka) volt. 1945 januárjában megsebesült, hadifogságba került, ahonnan 1947-ben tért haza. Először Ősiben, majd 1950-től Várpalotán tanított. 1970-ben a Kisegítő Iskola igazgatójaként ment nyugdíjba. Intenzíven érdeklődött a helytörténet kutatása iránt, nevéhez fűződik az országosan is elismert Helytörténeti Múzeum megteremtése. Közreműködött a városban a Múzeumbarátok Köre létrehozásában. Részt vett a város környékén folytatott régészeti kutatásokban, melynek során több mint 1000 leletanyagot gyűjtöttek össze
Szíj Rezső Dr. Szíj Rezső (Mezőlak, 1915. október 7 – Budapest, 2006. április 26.) református lelkész, író, történész. Iskoláit Pápán végezte, majd teológiát hallgatott. Érdeklődése korán az irodalom felé fordult. 22 éves volt, amikor első könyve megjelent, melyet Misztótfalusi Kis Miklósról írt, így ismerkedett meg a nyomdászattal. 1939-től Sárváron, majd 1946-tól Pétfürdőn szolgált református lelkészként. A negyvenes évektől rendszeresen jelentek meg cikkei, könyvei, bekapcsolódott a politikai életbe. Megismerkedett Várpalota múltjával, gyűj-tötte a bányász hagyományokat. A Nép-művelési Intézet megbízására kezdett a témával mélyebben foglalkozni, melyből 1960-ban megszületett a Várpalotáról írt monográfiája. 1956-os tevékenységéért 1957 júliusában Tökölre internálták. Hét és fél hónap múlva szabadult. 1961-ben kénytelen volt megválni lelkészi állásától. Az MTA igazgatóságának kutatási csoportjánál könyvtárosként, majd 1968-tól 1971-ig az Országos Széchényi
126
Könyvtárban főkönyvtárosi beosztásban dolgozott. 1973-ban létrehozta a Műgyűjtők és Műbarátok Körét (ké-sőbb Budapesti Művészetbarátok Egye-sület), melynek elnöke lett. 1975-ben az ELTE Könyvtártudományi karán bölcsészdoktori diplomát szerzett. Alapító tagja volt a Herman Ottó Társaságnak, tagja volt a pécsi Janus Pannonius Társaságnak, a debreceni Ady Társaságnak, a Magyar Írók Szövetségének. A református egyház 1990-ben rehabilitálta. 1991ben megalapította a Szenczy Molnár Társaságot, melynek elnöke lett. Kiadványainak száma meghaladta a százat. 1995-ben jelentős dokumentumanyagot ajándékoz a Krúdy Gyula Városi Könyvtárnak és képanyagot Várpalotának, melynek jelentős részét 1997-ben a Várpalotai Napok keretében ismerhette meg a város a Thury-várban megnyitott kiállítás keretében. Munkásságáért jelentős elismeréseket kapott. 1976: MTESZ Segner-emlékérem, 1991: A Magyar Köztársaság Csillagrendje, 1992: Ötvenhatos Emlékérem, 1995: a Lakitelek Alapítvány Nagydíja, 1995: Kölcsey-emlékérem a Társadalmi Egyesületek Szövetségétől, 1995: A Magyar Hitelbank Táncsics Alapítványa által adományozott képzőművészeti
(műkritikusi) díj, 1995: Nemzeti Ellenállási Emléklap, 1996: Várpalota Város Díszpolgára Veszelovszky Zoltán Veszelovszky Zoltán (Mezőszentgyörgy, 1918. január 26. – Várpalota, 1992. augusztus 21.) esztergályos, amatőr természetbúvár. A Péti Nitrogénműveknél esztergályos, majd a várpalotai Szénbányák Vállalatnál műszaki előadó volt. Szenvedélyesen gyűjtötte a lepkéket és a rovarokat. Fő kutatási területe a KeletiBakony volt várpalotai központtal. Szenvedélyes természetjáró volt. Szinte mindig fiatalokat szervezett maga köré. 1967 után az Inotán működő Bordán István Rovarász Szakkör vezetője volt. Gyűjteményeiből rendszeresen kiállításokat rendeztek. Nevéhez fűződik a Bakonyból korábban nem ismert, napjainkban már törvényesen védett ritka fűrészlábú szöcske (Saga dedo) felfedezése, mely egyúttal a leghosszabb magyarországi rovar. Emlékére a várpalotai Városi Természetbarát Szövetség minden évben emléktúrát szervez. Bardócz Endre Bardócz Endre tanár (Újszász, Szolnok vm., 1919. január 18. – Tószeg, JászNagykun-Szolnok m., 1994. augusztus 20.) idősb Bardócz Endre tanító és Retkes Etelka óvónő (gyermektelep-felügyelőnő) gyermekeként született Újszászon. Az apja révén székely származású ifjabb Bardócz tanulmányait Újszászon kezdte, majd Jászberényben szerzett tanítói oklevelet. Bardócz Endre nem hazudtolta meg székely vérét, amikor saját elhatározásából, önként jelentkezett a frontra a II. világháborúban. Zászlós rangban orosz fogságba esett. Nemcsak az orosz front (a kurszki hadművelet) borzalmai, a
127
hadifogságban eltöltött idő gyötörte meg, hanem az időközben szétbomlott házassága is. A szovjet fogságból való hazatérése után munka mellett folytatta tanulmányait, és az ELTÉ-n magyar-né-met szakos oklevelet szerzett. Újszászon kezdte tanítói pályafutását. 1959 augusztusában került Várpalotára, ahol megszervezte a várpalotai Thuri György Gimnáziumot, és mint a gimnázium alapító igazgatója sokat tett a város társadalmi-kulturális gyarapodásáért. Jó pedagógiai érzékkel kitűnő tantestületet szervezett, majd 1981ben kerül nyugállományba. Irányítása alatt élte fénykorát a város legrangosabb oktatási intézménye. Fontos szereplője volt a város társadalmi közéletének. Munkája, érdemei elismeréséül Várpalota díszpolgárává választották. Emlékét városi nívódíj, illetve 2009. április 24. óta emléktábla őrzi.
Könczöl Imre Könczöl Imre (Füle, 1918. november 11. – Várpalota, 1990. május 23.) irodalomtörténész, könyvtáros. A gimnáziumot Székesfehérváron, a tanítóképzőt Nagykőrösön végezte, majd könyvtárosi képesítését Budapesten szerezte. A falukutató írókkal és a Márciusi Fronttal fiatalon kapcsolatba került. 1938–1939ben egyik szervezője volt a Duna–Tiszaközi tanyai missziónak. Enying és Veszprém után 1940-ben a szárszói országos parasztifjúsági konferencia elnöke. 1939ben Enyingen tanított, a háború alatt katona, de lehetőséget kapott tanításra a kassai polgári iskolában. 1945–1946-ban a győri parasztpárti újság szerkesztője és a földosztás idején miniszteri biztos. Ez idő tájt a Nemzeti Parasztpárt területi titkára volt Győr–Veszprémi–Komárom megyében. Miután az 1945-ös választáson a Parasztpárt rosszul szerepelt, 1946 februárjában visszament Enyingre tanítani. Nem szakadt el a politikától, hiszen Enyingen újraszervezte a helyi Parasztpártot: 200 ember lépett be a népkörből a pártba, és az újra működni kezdett. Páldy Róbert hívására két évig nép-művelési felügyelő lett Veszprém megyében, Pápán és környékén, 1947 januárjától már szabadművelődési felügyelőhelyettesként tevékenykedett. 1948-ban néhány hónapig Budapesten az MDP központjában dolgozott. 1949-ben költözött Székesfehérvárra, ahol osztályvezetőként a megye kulturális életét irányította. 1951-től a városi, 1953-tól a Fejér megyei könyvtár igazgatója. 1954-ben a Vörösmarty Társaság újraalapító elnöke, a Fehérvár című irodalmi folyóirat főszerkesztője. Az 1956-os forradalom idején tevékenyen részt vett a forradalomban mint a Nemzeti Parasztpárt egyik volt megyei vezetője, javaslatára választották meg a székesfehérvári üzemek, hivatalok
128
képviselőjüket, akikből megalakult a helyi Nemzeti Bizottság. A Szabad Vörösmarty Rádiónak lett az igazgatója a forradalom alatt és egy ideig még utána is. Végül 1957. március 8-án házkutatás tartottak nála, bevitték az ÁVH-hoz Székesfehérváron, majd börtönbe került, ahonnan 1959ben szabadult. 1959. szeptember 18-án az Állami Biztosítóhoz került dolgozni. 1963ban a várpalotai Városi Könyvtár igazgatója lett, amely az ő tevékenysége nyomán vette fel Krúdy Gyula nevét. Nevéhez köthető a várpalotai Krúdy Gyula-kultusz megteremtése. Irodalomtörténeti kutatásai révén Várpalota kulturális és irodalmi múltját számos tudományos igényű publikációban dolgozta fel. Sokat tett a helytörténeti kutató- és gyűjtőmunka megindításáért. Irodalmi munkaközösséget alakított a városban, és neki köszönhető, hogy a városi könyvtár tulajdonába került a várpalotai születésű Bán Aladár irodalmi hagyatéka. Néhány év alatt tekintélyes kulturális központtá fejlesztette az intézményt. Különösen sikeresek voltak a Könyvtári esték címmel szervezett író-olvasó találkozói, melyre az akkori irodalmi élet szinte minden jelentős alakját elhívta városunkba. Várpalotai vonatkozású helytörténeti kutatásait önálló kötetben is kiadta. 1988-ban Székesfehérvár díszpolgárává választották. Sírja a várpalotai protestáns temetőben van.
Nagy Gyula Nagy Gyula (Várpalota, 1922. augusztus 9. – Várpalota, 1966. március 19.) festőművész a Képzőművészeti Főiskolán Burghardt Rezső és Szőnyi István tanítványa volt. Festészetére rendkívül nagy hatással voltak itáliai élményei. Ez a kötődés az 1950-es évek „szocialista realizmusa” ellenére is szinte kivétel nélkül érződött alkotásain. Életét bővebben lásd a képzőművészeti értékeink fejezetben.
Újhelyi Gábor Újhelyi Gábor (Balatonfüred, 1925. június 1. – 2005. március 7.) a Thuri György Gimnázium tanára, festőművész, Várpalota díszpolgára. Életét bővebben lásd a képzőművészeti értékeink fejezetben. Fodor Sára Fodor Sára férjezett nevén Pacsu Gergelyné (Várpalota, 1926. április 26. – Győr, 2006. július 4.) közéleti személyiség, pedagógus, helytörténet-kutató 1945-ben szerezte tanítói diplomáját az Angolkisasszonyok Veszprémi R. K. Leánylíceuma és Népiskolai Tanítóképző Intézetben. Pétfürdőn, majd Várpalotán tanított 1952ig. A Balatoni Népfőiskolán közel került a néprajzhoz, néptánchoz és az itt megszerzett ismereteket továbbadta diákjainak. A gyerekeket népdal, népi játékok elsajátítására tanította, megalakította a cserkészcsapatot. 1947-ben férjhez ment, két lánya született Ilona és Sára. 1953-
129
1957 között asszisztensként helyezkedett el a várpalotai rendelőintézetben. 19571973-ig tanító Várpalotán. 1973-tól rokkantnyugdíjas, 1987 és 1999 között a Várpalotai Helytörténeti Gyűjteményt (vagyis a Tájház gyűjteményét) gondozta, amely intézményegység ma már az ő nevét viseli. 1947-1950 és 1953-1955 között néptánccsoportokat vezetett, 1959-től 1970-ig, valamint 1975-1988 között bábjátékos csoportok és szakkörök vezetőjeként tevékenykedett, majd 1978-ban megyei bábjátékcsoport-vezetők tanfolyamán oktatóként dolgozott. 1990-től a Várpalotai Városszépítő és -védő Egyesület vezetőségi tagjai közé tartozott. Patronálta a Zichy István Cserkészcsapatot. Tagja volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat várpalotai szervezetének. Helytörténeti kutatásokat végzett, országos illetve megyei pedagógiai, néprajzi és helytörténeti pályázatokon díjazták írásait. Kitüntetései: 1967: Várpalotáért Arany Emlékérem,
1979: UNIMA Nemzetközi Bábjátékos Szövetség Magyarországi Tagozatának oklevele, 1986: Kiváló Társadalmi Munkás érem, Társadalmi Munkáért oklevél, 1994: Várpalota Város díszpolgára, 1999: Várpalota Közművelődéséért. Berta József Berta József (Veszprém, 1934. május 13. – Budapest, 1958. január 2.) posztumusz őrnagy az 1956-os forradalom és szabadságharc vértanúja. Berta József szüleit nem ismerte, Körmendi János szobafestőnél nevelkedett menhelyi gyerekként. A nyolc általános elvégzése után a Veszprémi Könyvterjesztő Vállalatnál helyezkedett el gyakornokként, majd elvégzett egy nyolc hónapos tanfolyamot. Ezt követően instruktori beosztásba került. 1952-ben betegsége miatt kilépett munkahelyéről, és kocsikísérőként, majd traktorosként dolgozott tovább. Megnősült, két gyermeke született. 1954 novemberében hívták be sorkatonai szolgálatra. A forradalom idején Várpalotán teljesített szolgálatot bányászkatonaként. 1956. október 25-én elhagyta alakulatát, és bekapcsolódott a helyi forradalmi eseményekbe. Részt vett a tüntetésben, majd a pártbizottság és a rendőrség megtámadásában, utóbbi lefegyverzésében. Ekkor jutott egy golyószóróhoz. A felkelők torlaszokat, barikádokat építettek, majd a nap folyamán megtámadtak több Hajmáskér felől érkező szovjet gépkocsioszlopot. A gépkocsikat kilőtték, a szovjet katonák közül tizenhárman vesztették életüket. A harcot követően visszatért laktanyájába, ahol a további harchoz fegyvert és lőszert követelt, katonatársait pedig igyekezett rábeszélni, hogy csatlakozzanak a felkeléshez. A laktanya azonban másnap sem csatlakozott a megmozduláshoz, fegyvert sem adott ki, hiába követelték
130
ezt a tüntetők, akik több eredménytelen ostromot indítottak. Az egyik támadásban Berta is a Várpalotán állomásozó lövészezred ellen harcolt. Tagja lett a nemzetőrségnek, részt vett a bujkáló ÁVHsok felkutatásában. 1956. november 21-ig teljesített nemzetőrként szolgálatot. Ekkor értesültek arról, hogy a szovjet hadsereg letartóztatja a forradalomban részt vett személyeket. A közeli erdőbe vonultak vissza, azt tervezték, hogy folytatják a harcot. Végül azonban az egység feloszlott, többen külföldre menekültek. Berta visszatért alakulatához, ahonnan december elején szerelt le. 1957. február 14-én tartóztatták le. Első fokon 1957. november 2-án szervezkedés vezetése vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Ezt a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Különtanácsa Szimler János hadbíró alezredes vezetésével 1957. december 10-én halálos ítéletre súlyosbította. 1958. január 2-án végezték ki. 1990 után posztumusz honvéd őrnaggyá léptették elő.
Természeti értékeink Várpalotát a Bakony keleti kapujának nevezik. A hegység Veszprém–Zirc– Veszprémvarsányi törésvonalától keletre eső része a Palotai-Bakony (vagy KeletiBakony). A táj középpontjában található a Tési-fennsík és fennsíkmaradványai (Köves-hegy, Bér-hegy, Öreg Futóné, KisFutóné). Területe 307 km2. A fennsík legmagasabb pontja az Öreg-Futóné (574,4 m), északkelet felé fokozatosan alacsonyodik. Minden oldalon törések és árkos süllyedékek (Alsóperepusztaimedence, Várpalotai- és Kisgyón-Balinkaiszénmedence, Bakonykúti-süllyedék) határolják. A fennsíktól nyugatra és délkeletre szigetszerű röghegyek (Ámos, Tunyok, Baglyas, Iszka) emelkednek ki. A várost keletről délnyugatra húzódva a Sárrrét nádasai, északnyugatról a Bakony Tésifennsíkja, délről pedig a Balaton-felföld nyúlványai határolják. A domborzat a Sárrét felől észak–északnyugat felé haladva fokozatosan emelkedik. A belváros 150 m, a Tési domb 200 m tengerszint feletti magasságú. Észak felé néhány kilométeren belül 400 m fölé emelkedik a domborzat (Tési fennsík). Az időszakos és állandó vízfolyások a Sárrét irányába haladnak. A várost észak felől körbefogó sziklásdombos terület déli lejtője gyümölcsös kertek ( Józan, Széphegy, Baglyas) és honvédségi lőtér szurdokvölgyekkel, sziklás hegyoldalakkal és jellegzetes karszt flóratársulással. A 8-as számú úttól délre eső városrész ellaposodik, s néhány méterrel emelkedik a Sárrét szintje fölé (Rákóczi telep, várpalotai iparterület). Jellegzetes morfológiai elemek a bányatavak, melyek
131
a bányászat révén kialakult, részben mesterséges süllyedékek. E terület szervesen kapcsolódik a Sárréthez, a vizes mocsaras területekre jellemző flóra és fauna társulás alakult ki az idők folyamán. A felszínen nagy területen megjelenő triász dolomit repedések a KözépDunántúl legnagyobb vízkészletét rejtik. A dolomitot a városkörnyék több pontján építőipari céllal és útépítési céllal bányászták. A dolomitra települt kutak (Inota, Hidegvölgy) látták el ipari vízzel az Alumíniumkohót és részben a Nitrogénműveket.
jegyzőkönyvek szerint e területek védelem alá helyezése máig nem történt meg. A Baglyas-hegy területe sem került fel a védetté nyilvánítandó területek listájára, bár flórája figyelemreméltó, és számos védett növény él ezen a területen. (Összeállította: Varga Zsoltné)
A miocén rétegek tartalmazzák a vastag lignit telepeket, melyet a közelmúltig bányásztak, és amelyre a környék – időközben szinte teljesen leépült – nehéziparát (energiatermelés, vegyipar, alumíniumkohászat) alapozták. E rétegek kincse a jó minőségű ivóvíz, mely szinte kifogyhatatlan mennyiségben áll rendelkezésre. A tiszta karsztvíz a miocén kori homok szűrőjén halad keresztül. A város ivóvizének jelentős részét a bántai kutak adják. A bántai vízbázis és a Bántai-tó kapcsolatban áll egymással, így ezen területek védelme a város elemi érdeke.
A Szabó-féle homokbánya A Szabó-féle homokbánya a Balatonfelvidéki Nemzeti Park működési területén található országosan és nemzetközileg is ismert természetvédelmi terület. Nevét egykori tulajdonosáról, Szabó Endréről kapta. A várpalotai születésű csizmadia és kőműves mestert az 1920as évek gazdasági csődje kényszerítette vállalkozásra. A megtakarított pengőkből vásárolt birtok a 8-as számú főúttól a vasútállomásig terjedt. A terület művelése, szántása során az eke homokot, benne „fura jószágokat”, kagylókat fordított ki a földből. A tulajdonos az 1926 nyarán kapott bányanyitási engedély birtokában nagy hasznot remélve kezdte meg a homok kitermelését. A bánya évtizedeken keresztül sikeresen működött. Az itt bányászott homokot habarcs adalékként hasznosították az építőiparban.
Várpalotán az egyetlen országos jelentőségű védett természetvédelmi terület az ún. Szabó-féle homokbánya, melyet az Országos Természetvédelmi Tanács 1211/1954. számú határozatával védetté nyilvánítottak, valamint a Várpalotai homokbánya természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról szóló 121/2007. (XII. 27.) KvVM rendelettel megerősítettek. 1996-ban a várpalotai önkormányzat többek között az alábbi területek védetté nyilvánítására tett javaslatot: a Derítő-tó, Várvölgy, a Bántapusztai láprét. Az önkormányzati
A termelés 1953-ban állt le véglegesen, az elhagyott mélyedéseket belepte a televény, járatlan bozótos lett. Időközben a bánya egyre bővülő leletanyagának feldolgozása során tudományos körökben egyre ismertebb lett. A szakemberek felismerve a lelőhely egyre pusztuló voltát és Európában egyedüli, felbecsülhetetlen tudományos értékét, gyorsított ütemű tárgyalásokat kezdtek a terület megvédése érdekében. A várpalotai „Szabó-bányát”, az Országos Természetvédelmi Tanács 1770/1954. számú határozata alapján, 1954. december 7-én nyilvánították
132
védetté. Az első rendű cél a tudományos értékű lelőhely természetes állapotának megóvása. A 4-5 méter magas és 40 m hosszú homokfal jól konzerválta a középső-miocénben jellegzetes gerinctelen faunaközösséget. Az életközösség maradványait magába záró rétegek jól mutatják a tengerparti üledékképződés jellegzetes struktúráit, az egykori tenger hullámmozgásának, árapály-jelenségének dinamizmusát. A kutatók a középső miocén kori miliőben 208 csigafajt, 180 db kagylófajt, 69 db egysejtűfajt határoztak meg. Az adott rétegben a nagy egyedszámon túl gazdag a fajszámok variációja is. Hazai viszonylatban vannak olyan egyedek, melyek csak Várpalotáról ismeretesek (pl: arca diluvii varpalotensis). A leletek teljes gyűjteményét Strausz László könyvében jelentette meg. Az összehasonlító vizsgálatok alapján hasonló fajokat találtak Dél-Franciaországban is, s ez a két terület valamikori tengeri kapcsolatát bizonyítja.
(Összeállította: Varga Zsoltné) Várpalotai tórendszer A bányatavak kialakulása a szénbányászatnak és a terület gazdag vízellátottságának köszönhető. A szénbányák aknáinak leállítása, a támpillérek eltávolításának következtében eltérő
mélységű és kiterjedésű tófelületek jöttek létre. A folyamat – csökkenő mértékben – még ma is tart. A bányaművelés következtében létrejött kisebb-nagyobb tavacskákból mintegy 500 hektáros összfelülettel rendelkező horgászterület alakult ki. Átlagos vízmélység 2-3 m, a Szélhelyi tó kivételével, mely helyenként 40 m-nél is mélyebb. A tórendszert a Várpalotáról Ősi község felé vezető úton érhetjük el a város határát elhagyva. A Várpalota területén található jelentősebb tavak és vízfolyások a következők: Bányatavak az S-II. bányánál, Szélhelyi tó, Grábler-tó, Bántapusztai-tavak, Városi derítő-tó, Inotai víztározó-tó, Köves-árok, Inotai-patak, Pét-patak, Hidegvölgyi-árok. A tavak vize különlegesen gazdag élővilágot tudhat magáénak. Az 1980-as évek végén a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai kezdték meg az itteni madárvilág feltérképezését. A kutatások rámutattak több olyan madárfaj jelenlétére, melyek előfordulása az országban egyedülálló. A hazánkban költő madárfajok 46%-át, 93 fajt azonosítottak ezen a területen. 32 faj vonuláskor, 11 faj csak a költési időszakban figyelhető meg. A Balatonfelvidéki Nemzeti Park Igazgatósága 2005 óta rendszeresen végez vízimadárszinkronszámlálásokat, melyek eredményeként pontos adatokhoz jutnak a vízimadarak egyedszámát illetően. A tavak fokozottan védett madara a cigányréce, védett a kontyos réce, a búbos vöcsök, a törpegém, a kis vöcsök, a kis vízi-
133
csibe, a szerecsensirály, a feketenyakú vöcsök. Megfigyelhetők különböző vízibogarak: óriáscsíbor, szegélyes csíkbogár, keringőbogarak, stb. A sekélyebb vizek élőlényei közül fellelhető itt a vízi skorpió, a tarajos gőte, a kecskebéka, a barna és a zöld varangy, valamint a zöld levelibéka.
Nagy-Birkás tó: 38,6 hektár. Fogható halak: ponty, csuka, süllő, amur. Grábler-tó: 5 hektár. Magánkézben. Várpalotai bányatavak: 59 hektár. Fogható halak: ponty, csuka, amur, süllő. Nagybivalyos tórendszer: négy tóból áll, 96,4 hektár területen. Fogható halak: ponty, amur, süllő, csuka, harcsa.
A tavakban található ismertebb halfaj: a ponty, a törpeharcsa, a dévérkeszeg és a kárász, de előfordul a réti csík, a vágódurbincs és a sügér. A bányatavak területén nagy számban találhatunk ritka, védett növényfajokat. Ilyen például a réti iszalag, szibériai és fátyolos nőszirom, vitéz kosbor, mocsári kosbor, hússzínű ujjas kosbor. A szárazabb szegély területeken jelentős vérfűállomány és két védett boglárkafaj él. A terület erősen bolygatott volta miatt a védett növényfajok lassabb megjelenésére számítanak a szakemberek. Táplálékforrást biztosít a vízimadarak számára, ez az egyik oka a fajgazdagságnak, melyhez nagymértékben hozzásegít az emberi jelenlét teljes hiánya. Horgászat Várpalotán A városkörnyéki tavak kiváló horgászási lehetőséget nyújtanak. Várpalota déli határában 500 hektáron találhatók süllyedéki bányatavak. A szerves anya-gok felhalmozódása miatt jó a tavak termőképessége. Változatos és bőséges a halállomány. Várpalotai horgászhelyek: Bántai-tó: 4,7 hektár. Fogható halak: ponty, amur, csuka. Beszálló-tó: 9,5 hektár. Fogható halak: ponty, csuka, süllő. Inotai-tó: 76 hektár. Fogható halak: ponty, harcsa, csuka.
Ülepítő (Derítő-) tó A városi derítőtó a bányatavak területén fekszik, több mint 48 hektáron. E terület legértékesebb kincse páratlan madárvilága. Eddig 161 faj jelenlétét sikerült kimutatni. A várpalotai tavak közül itt észlelték a legmagasabb egyedszámban a vízimadarakat. A megfigyelések során 36 faj jelenlétét igazolták (8 fokozottan védett, 31 védett, 3 az Európai Unióban kiemelkedő jelentőségű vízimadárfaj). A megyében csak itt bizonyított a feketenyakú vöcsök, a kontyos és az üstökös réce költése. A megyében egyedül itt létesült dankasirály és szerecsensirály számláló telep. Úszó és bukórécék százai keresnek itt táplálékot. Az edericsi nádasmező mellett az ülepítőtavon fészkel egyedül a barát- és a kendermagos réce. A szárcsa, a cigányréce és a kanalas réce állománya is kiemelkedő jelentőségű. Itt találnak maguknak élelmet az úszó és bukórécék is. Számos botanikai és zoológiai értéke miatt a városvezetés többször tett kísérletet a terület védetté nyilvánítására.
134
A Keleti-(Palotai-)Bakony növénytársulásai Nyílt dolomit sziklagyepek Meredek, sziklás lejtőkön elterjedt növénytársulás. Jellemző fajok a deres csenkesz, a sziklai perje, a pápaszemes korongpár, a lappangó sás, a homoki pimpó, a magas gubóvirág, a szikár habszegfű és az árvalevelű len. Védett növények: a magyar gurgolya, az ezüst aszott, a benszülött sadler imola, a szürke ördögszem, a hangyabogáncs, a sárga kövirózsa, a sulyoktáska, a lumnitzer szegfű és a kékes borkóró. Zárt dolomitsziklagyepek Északi kiterjedésű meredek domboldalakon elterjedtek. Mikroklímájuk hűvösebb, kiegyenlítettebb a nyílt dolomit sziklagyepeknél. Néhány alhavasi reliktumnövény él itt: pl. a terpedt koronafürt, a gombos varjúköröm, a dombi ibolya és a kövér daravirág. Két védett cserjefaj is nagy számban él itt: a fanyarka és a piros madárbirs. Lejtősztyepprétek Jellemzője a vastagabb talajtakaró, a majdnem teljesen zárt gyepszint és a nagy fajgazdagság. Védett növényei: a tavaszi hérics, a leánykökörcsin, az apró nőszirom, a pusztai meténg, a tarka kosbor, az ezüstös útifű, a nagyezerjófű, a sárga len, a borzas len, a homoki vértő és borzas vértő, a délvidéki árvalányhaj, a bunkós hagyma, az őszi csillagvirág és a leánykökörcsin. Karsztbokorerdők Vékonyabb talajon, szubmediterrán elemekben gazdag társulás, mely bokorerdő foltjaiban molyhos tölgy és virágos kőris uralkodik. Cserjeszintje dús: cserszömörce, húsos som, ostorménfa, bibircses kecskerágó, egybibés galagonya,
sóskaborbolya a jellemző cserjefajok. A társulás jellemző lágyszárúi: a nagyezerjófű, a tarka nőszirom és három orchideafaj, a bíbor kosbor, a vitézkosbor, illetve a gérbics.
Elegyes karszterdők Itt a szubtalan bükk és a szubmediterrán virágos kőris dominál, melyekhez kislevelű, nagylevelű hárs, barkóca, berkenye. és bartaberkenye elegyedik. Gyepszinten alhavasi retikumnövények is megtalálhatóak: a kövér daravirág, a gombos varjúköröm, a dombi ibolya és a henye boroszlán. A Várvölgy különlegességének számít a mohos csitri és a lila fészkesvirágzatú szürke bogáncs. Mészkedvelő tölgyesek A fajösszetétele hasonlít a karsztbokorerdőhöz, de a már vastagabb talajtakarón az erdő nem mozaikos bokorerdő, hanem többé-kevésbé zárt tölgyes. Az állományt a molyhos tölgy, a csertölgy, a kocsánytalan tölgy és a virágos kőris alkotják. Cserjeszintje is gazdag: benne húsos som , cserszömörce, egybibés galagonya , bibircses kecskerágó és ostorménfa található. Gyertyános tölgyesek és bükkösök A két társulás aljnövényzete nagyon hasonló. A bükkösökben a névadó bükk az uralkodó, de a magas kőris, hegyi juhar , hegyi szil, nagylevelű hárs és a gyertyán is megtalálható. A gyertyános
135
tölgyesekben a kocsánytalan tölgy és a gyertyán uralkodik. A gyepszint jellemző fajai: a bogláros szellőrózsa, az odvas keltike, a pézsmaboglár, a sárga tyúktaréj, a hóvirág, a galambvirág, a bókoló fogasír és a kapotnyak. Az egész völgyben gyakori a hólyagpáfrány, a mohos csitri és az aranyos fodorka. A völgy legértékesebb orchideafajai a nőszőfüvek nemzetségéből kerülnek ki. Ilyen a széleslevelű nőszőfű, a csőrös nőszőfű és a müller nőszőfű, széleslevelű nőszőfű.
Várvölgy Várpalotától északra található 4-5 km hosszúságú völgy. Nevét Pusztapalota várának romjairól kapta, melyet a XIII. században építettek a Várvölgy hajlatában egy kimagasló kőszirten. A ma is kedvelt turisztikai célpontot már 1867-ben is említik, mint közkedvelt kirándulóhelyet.
(Összeállította: Varga Zsoltné) Vadászati lehetőségek Várpalotán Vadászati lehetőségekben is van választék a város térségében. Jellegzetesen hegyvidéki nagyvadas vadgazdálkodási körzet a várpalotai, ahol az apróvad szerepe minimális. Jelentős a gímszarvas, a dám és a vaddisznó állomány, de található muflon és őz is. Szórványosan előfordul mezei nyúl, fácán és fogoly is.
Ehhez kapcsolódóan érdemes megemlíteni az immár hagyományossá vált Vadászati Kultúra Napja rendezvényt, amely Várpalota vadászati-erdészeti hagyományaihoz tudatosan visszanyúlva szórakoztatja az érdeklődőket.
A Várvölgy egyike a Keleti-Bakony legszebb, még érintetlen völgyeinek. Élővilága rendkívül gazdag, változatos 50 védett növényfajával. Szinte az összes Kelet-Bakonyra jellemző növénytársulás megtalálható itt. Növényvilága sziklagyepek, lejtősztyeppek, karsztbokorerdők, elegyes karszterdők, mészkedvelő tölgyesek, gyertyános tölgyesek, bükkösök. A terület állatvilága még nincs feltárva. A Várvölgy botanikai kutatásával foglalkozó tudósok Kitaibel Pál (17571818), a budapesti egyetem botanikai professzora; Horhi Mihály (1780-1856), gróf Zichy István jószágkormányzója, később Veszprém megyei fizikus; Boros Ádám, a magyar florisztika és biológia tudósa; Vitéz Bartha Andor ezredes, kinek herbáriuma sok értékes adatot tartalmaz a Várvölgy növényvilágáról, napjainkban Mészáros András kertész üzemmérnök és Mészáros József. A Várvölgy teljes állatvilága még feltáratlan. Keleti-Bakony erdeiben és a Várvölgyben
136
gyakori állat a törékeny vagy lábatlan gyík és a rézsikló. Az itt élő erdei madarak közül megtalálható itt a mátyásmadár, az erdei szalonka, a gyurgyalag, a nagy őrgébics, a süvöltő és a meggyvágó. A virágokat a hártyásszárnyúak nagy tömege látogatja. Gyakori faj az óriás lószúnyog, de a tőrösdarázstól a peteparazitáig sok minden megtalálható itt. A Várvölgy természeti értékeit sajnos számos tényező veszélyezteti. Tüzek, feketefenyvesítés, turizmus. A völgyben nagy területeket borít a fekete fenyő, melynek erős árnyékoló hatása, valamint felhalmozódó és a talaj kémhatását erősen savanyító tűlevelei miatt az eredeti aljnövényzet és a sziklagyepek flórája teljesen elszegényedik. Nem kis veszélyt jelentenek a védett élővilágra a kirándulók, akik zajongásukkal, helytelen szemét elhelyezésükkel, az értékes növények letárolásával óriási károkat okozhatnak.
(Összeállította: Varga Zsoltné) Bántapusztai láprét A várpalotai-veszprémi fennsík része. Közvetlenül a „Barátság” Horgászegyesület tava mellett található. Fő növénytársulásai: dunántúli mocsárrét, nyúlfarkfüves láprét és a kékperjes rétek. A láprét tíz védett növényfajával és néhány lo-kális értékű ritka növénnyel egyedülálló a környéken. Bántapusztán néhány hektár-
nyi területen fennmaradt egy láprét, ahol több védett növény is él. Két, országosan is ritka faj található itt. Egyikük a júniusban virágzó posványkakastaréj, amelynek 50-60 töves állománya Bántapusztán él egy kis szobányi területen. A növény minden második évben virágzik, magot hoz és utána elpusztul. Másik országosan ritka növény a fehérmájvirág. Fehér színű virágait július végén, augusztus elején láthatjuk. Jellegzetes szív alakú tőlevelei vannak. Kora tavasszal virágzik a lápi nyúlfarkfű. Könnyen felismerhető kékes virágzatáról és ezüstös leveleiről. Itt él a széleslevelű gyapjúsás. Nevét a füzérkéből fehér gyapjúként kiálló sertékről kapta, melyek a virágzás után növekednek meg. A kosbor-félék közül a vitézkosbor a láprét szegélyén él, ahol nem olyan vizenyős a talaj. A rét belsőbb, nedvesebb részei a hússzínű ujjas kosbor és a mocsári kosbor élőhelyei. Az ujjas kosbor faj egy ritka színváltozatával találkozhatunk itt (a mézajkak színe a bíborvörös helyett fehéres, rajta halványrózsaszín árnyalattal). Az élénkkék virágzatú réti iszalag a szárazabb foltokon, szegélyeken él. Júniusban virágzik a mocsári nőszirom és a szibériai nőszirom. A szibériai nőszirom virágjai sötétlilák, belül barnás-sárgás, kifelé fehéres rajzolattal. Jól bírja a szárazságot. A mocsári nőszirom magassága akár az egy métert is meghaladhatja. Lepellevelei aranysárgák.
(Összeállította: Varga Zsoltné)
137
Baglyas-hegy Várpalota felé közeledve minden várpalotai szívét megdobbantja, amikor megpillantja a Baglyas-hegyet. A távolról nézve tűzhányóra emlékeztető, 363 méter magas Baglyas a Keleti-Bakony déli peremén húzódik. A Baglyas-hegyen nagy tömegben előforduló kőzetek a földtörténet középkorában (a mezozoikumban) képződtek (pl. a mészkő és dolomit). A középső- és felső triászba sorolható dolomitok tektonikusan érintkezve, egymás mellett találhatók a felszínen. A hegy tömege ősmaradványmentes fődolomitból, az Inotán lévő víztározót keretező sziklák zöldmoszatokat tartalmazó dolomitból épülnek fel.
A Baglyas-hegy környékén kisebb foltokban rá lehet bukkanni eocén korú, gazdag ősmaradványokat tartalmazó mészkövekre. A hegylábi törmelék anyagában található metamorf kavicsok és homokszem nagyságú törmelékek ennek az oligocén korú kavicstakarónak áthalmozásából származnak. A miocénban alakult ki a BaglyasIszka-hegy sasbércvonulata. A kiemelt sasbérceken a térszín intenzív lepusztulása történt, a süllyedő medencében folyóvízi, tengeri, majd mocsári kőszén képződéses üledékképződés zajlott. Az alacsonyabb sasbércek tetejét és a szárazföldi területek szélét édesvízi mészkőpadok borítják. A Baglyas-hegy déli részén megtalálható
kiédesedő vizű, lefűződő lagúnában kivált mészkőpad azt mutatja, hogy meddig ért a Pannon-tenger szintje. A pleisztocén elején a terület kiemelkedése miatt az egész terület szárazulattá vált. Megindult a magasabban fekvő területek lepusztulása. A hegyoldalak alsó felén nagyméretű törmelékkúpok alakultak ki. A száraztérszíni-, és lejtőlöszök tompították a domborzat szeszélyes különbségeit. A holocénben a vízfolyások által lerakott üledékek keletkeztek a Baglyas-hegy és környéke völgyeiben. A hegy morfológiai formája a szegélyi területek, horhosok erdő- és mezőgazdasági művelés szempontjából meredekségük, sovány földtakarójuk miatt nem értékesek. A Baglyas-hegy különböző kőzetein másmás hajlású alakzatok formálódtak. Ahol lösz vagy lejtőtörmelék borítja a hegylábi felszínt, ott ma szőlők kúsznak a magasba. A megművelt területek határán túl dolomitkúp tör a magasba. A hegy oldalán felfelé haladva a sziklafalon érdekes terasszal találkozhatunk. Ezt a bemaródást a Pannon-tenger hullámai okozták. Az alattuk megfigyelhető szögletes dolomitdarabok a hegy anyagából kerültek elő. A hegy teteje felől mély és száraz völgyek (népnyelv szerint asszók) futnak le. Valamikor ezek a völgyek szállították a Baglyas fennsíkjára hulló csapadékot a Pannon-tengerbe. A hegy domborzati formái jellegzetesen őrzik az egykori Pannon-tenger szintjét. A felszín domborzatának kialakulásában jelentős szerepe van a dolomit mállásának. A dolomithegyek a mállás során könnyen feldarabolódnak, kisebb-nagyobb kúpokra tagozódnak. A Baglyas-hegyen feltűnő virágú védett növények több faja él: sziklás rétjein
138
látható a leánykökörcsin, melyre Rédl Rezső botanikus, a Bakony kutatója már 1942-ben felhívta a figyelmet. Több száz tőből álló populációja ismert a fekete kökörcsinnek, mely dekoratív külsejét dús szőrzete és feketés lila lepellevei adják. Márciusban–áprilisban virágzik – a nagy sárga virágjáról ismert – kora tavaszi növények közé tartozó tavaszi hérics, mely Várpalota környékén néhány éve még nagy számban volt látható. Azóta erősen csökkent egyedszáma. A Baglyas-hegyen a sztyepprétek és bokorerdők szegélyében fordul elő tömegesen. A nőszirmok közül 3 fajjal is találkozhatunk. A hegy lankáin fordul elő az apró nőszirom. A növény tövei ún. „boszorkánykörbe” rendeződnek. Többféle színváltozatban fordul elő: sárga és lila színű virágok tövei is ismertek. Tavasszal virágzik a homoki nőszirom, melynek néhány száz töve látható a Baglyas sztyepprétjein. 10.000-nél is több tarka nőszirom egyeddel találkozhatunk itt. A hegy sztyepprétjein és a ritkás erdők aljába húzódva él. A hegység napfényes sziklagyepein él a henye boroszlán törpecserje. Illatozó kicsi virágai akkor nyílnak, amikor kevés növény virágzik a sziklagyepekben. A hegy déli oldalában él a törpemandula. Összesen 1.000 tő található ebből a cserjéből. Tavasz végén, nyár elején a hegyen rengeteg árvalányhaj látható. Több faj látható itt: a csinos, a hosszú tollas szálkájú, a bozontos árvalányhaj. Feltűnő, magastermetű növény a nagyezerjófű. Levelei a kőris leveleihez hasonlíthatók. Citromillatú levelei illóolajat tartalmaznak. A hegy száraz, köves gyepjeiben él az árvalevelű len, melynek fehér vagy rózsaszínes virágú töveivel gyakran lehet találkozni. Nyáron virít érdekes növényünk, a turbánliliom. A Keleti-Bakonyban öt-hat termőhelye ismert. A Keleti-Bakonyból csak néhány helyen találkozhatunk a tarka kosborral.
Rózsaszínpettyes virágai tavasz végén nyílnak. A legszebb vadvirágaink közé tartozó erdei ujjaskosbor nyár elején nyílik. A nyár közepén virágzik – a KeletiBakonyban csak néhány helyen látható – lila vagy rózsaszínes virágzatú vitézvirág. Itt él a száraz tölgyesek növénye a bíboros kosbor. A dolomitsziklák hasadékaiban él a sárga kövirózsa, a rózsás kövirózsa. A sziklagyepek szélén található a Szent István király szegfű. A napsütés hatására bódító illatát messziről érezni. Igazi ritkaságnak számít a szubmediterrán növények közé tartozó nagy szegfű. A hegy napsütéses déli, száraz lejtőin él az őszi csillagvirág. Nevét a kis kék, csillag alakú virágairól kapta. A kevésbé feltűnő itt élő növények védett növények: az erdei borkóró, a selymes boglárka, lisztes berkenye, déli berkenye, szirti fanyarka, sárga koronafürt, terpedt koronafürt, szürkés ördögszem, pusztai télizöld, borzas vértő, homoki vértő, ezüstös útifű, sulyoktáska, kövér daravirág, gombos varjúköröm, kisfészkű hangyabogáncs, magyar gurgulya, ezüstvirág, sugaras zsoltina. A hagymák közül a pézsmahagyma, a bunkós hagyma, a vetővirág, a fehéres csüdfű. A felsorolt növények állományai ritkák Magyarországon, ezért természetvédelmi törvény védi őket. Egyesek más éghajlati periódus növényei, míg mások természetes élőhelyét az emberi beavatkozás (gazdálkodás, virággyűjtés) szüntette meg. (Összeállította: Varga Zsoltné) A Palotai-Bakony barlangrendszere A Palotai-Bakony kőzeteinek nagy részét a szénsavas víz lassan oldja. A nem mindennapi völgyképződés érdekes sziklákat és barlangokat alakított ki
139
Várpalotától északra, a Bakonyban. A víz a talajból felvett széndioxidtól savassá válik, mely karsztjelenségeket: víznyelőket, dolinákat és barlangokat old ki a mészkőben és a dolomitban. A Bakony e részén mintegy 260 barlang ismert, de számuk folyamatosan nő. A kisebb barlangok nagy részét látogathatják a kirándulók, de vannak nagy gyakorlatot, felszereléstigénylőbarlangokis.Ezutóbbiak többségét a látogatók elől lezárták, csak szakképzett túravezetők segítségével lehet látogatni. A Bakony legnagyobb és egyben az ország harmadik legmélyebb barlangja az Isztimér határában lévő 3 km hosszú, 200 méter mély Alba Regia-barlang. A barlang feltárása az Alba Regia Barlang Kutatócsoport nevéhez fűződik. 1975-ben az időszakosan aktív 44. számú víznyelő (közismert nevén Vadász-nyelő) nyolc méter mély tölcsérének megbontásával jutottak be a kutatók a barlangba. Járatai 10-20 m szintkülönbségű, lépcsősen elhelyezkedő emeleteket alkotnak. Folyosóira jellegzetesen lapított lóhere vagy kulcslyuk szelvény jellemző. A barlang alsóbb szakaszaiban a levegő széndioxid tartalma eléri az igen magas 4 %-ot, ami a további feltárást, kutatást nagy mértékben megnehezíti. (Összeállította: Varga Zsoltné) Burok-völgy Bár közigazgatásilag nem Várpalota területén található a Burok-völgy, megközelítési lehetőségei miatt mégis kötődik Várpalotához. A Bakony keleti részén Fejér és Veszprém megye határán nyugat–keleti irányban nyúlik el a Burok-völgy, melynek kezdete közvetlenül Királyszállás mellett van, és mintegy 8-10 km hosszúságban kígyózva halad Bakonykúti felé, tengerszint feletti
magassága 300 és 400 méter között váltakozik. A keskeny Burok-völgy végig erdővel van borítva, az erdőt alkotó faállományban a következő fafajokat találjuk: bükk, gyertyán, kőris, cser, nyír, tölgy, juhar, melyek csaknem kizárólag magról keltek. A változatos fafajok társaságában érdekes és ritka aljanövényzet él. A völgy bővelkedik festői sziklacsoportokban, sziklafalakban és -tornyokban. A helyi legendák szerint járt itt Mátyás király, és állítólag bujdostak itt híres betyárok is: Rózsa Sándor és Savanyú Jóska. Mindjárt az elején Királyszállástól mintegy 1 km-nyire van a Mátyás király asztala nevű lapos dolomitszikla, majd innen néhány száz lépésnyire meredek sziklafalak nyirkos odújában Rózsa Sándor barlangja. Számos mellékvölgyeivel együtt 25 km-nél többet is kitesz az 50-90 méter mély, sok helyen függőlegesen meredek sziklafalakkal határolt, vízfolyás nélküli szurdok. A Burok-völgyben és a mellékvölgyekben eddig negyvenkét barlangot sikerült feltárni, ezek kifagyásos úton keletkeztek. Többnyire kicsinyek, átlagos hosszúságuk az 5-8 métert éri el. A legnagyobb barlang a Bükkös-árok mellett található Ruska-zsomboly, melynek hossza 73 méter, mélysége pedig 21 méter. Mivel a meder feneke helyenként csak 5 méter széles és legnagyobb szélessége a 20 métert nem haladja meg, viszont két oldalt 70-80 méter magas sziklafalak merednek az ég felé, nagyon is érthető, hogy a különleges völgy hőmérséklete hűvösebb, és több itt a pára, mint a vele szomszédos fennsíkokon. A völgynek éppen ez a jellege biztosítja a benne élő növényés állatfajok létét és fennmaradását, és
140
ez teszi a völgyet nevezetessé. Hiszen a jégkorszakok óta fennmaradt olyan ritka növénypéldányok is előfordulnak, mint például a havasi hagyma, cifra nádtippan, fürtös holdruta. Az állatvilág is ugyanilyen gazdag. Több mint kétszáz madárfaj megfigyelhető, köztük számos ritkaság: fekete harkály, kerecsensólyom, parlagi sas, uhu. Előfordul a kígyászölyv és a fekete gólya is. Az emlősök közül él itt nyuszt, vadmacska, borz, illetve denevér. Száznegyven védett és tizenöt fokozottan védett állatfaj előfordulása bizonyítható: pl. a darázsölyvé (Pernis apivorus) vagy az alpesi gőtéé (Triturus alpestris). Földtani és növénytani ritkaságai miatt a nehezen járható Burok-völgy 1260 hektárját 1995-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A védett területen belül erdőrezervátum található. A természetvédelmi területről eddig hatvanhárom védett és két fokozattal védett növényfaj, illetve több mint száznegyven védett és tizenöt fokozottan védett állatfaj előfordulásáról van bizonyíték. A védett terület igazi értékét azonban nem csak az jelzi, hogy mennyi ritkaság található itt, hanem a Magyarországon egyedülálló ősállapotban lévő természetes erdő, melyben – többek között – a természet regenerációs folyamatai tanulmányozhatók. A Burok-völgy elnevezést egyébként dr. Dornyay Béla helytörténet-kutató helytelennek minősítette, mivel az szerinte a „Barok” egykori helységnév környékbeli német lakosság által Wuruk-nak ejtett szavából keletkezett, holott Barok község neve már a XIV. században megjelenik mint a székesfehérvári keresztesek birtoka.
Cseri-erdő Várpalota és Pétfürdő határában, azok külterületén, a 8-as főút mellett helyezkedik el a Cseri-erdő. Összesen mintegy 112 hektáron terül el, ebből a Várpalotához tartozó rész 79,45 hektár, Pétfürdőhöz pedig 32,68 hektár tartozik. Már a XVIII. században is Véncserként nevezett terület a XX. században népszerű kirándulóhelye, majd rendezvényhelyszíne lett Várpalotának. A két világháború között a várpalotai iskolák növendékei a Cseri-erdőben ünnepelték a Madarak, fák napját május végén. A egész napos kirándulás során rövid ünnepi beszéd után állatokról és növényekről szóló versek, énekek és táncok következtek, általában délelőtt 11 óra körül, majd az otthonról hozott elemózsiát elfogyasztva szabad játék következett. Délután két óra körül közös játékok és játékos sportvetélkedők zajlottak úgy 4-5 óráig. A II. világháború idején szakadt meg ez a szép hagyomány, amelyet a háború után már nem elevenítettek fel. Szíj Rezső szerint rendkívüli népszerűségnek örvendtek Csóka Vendel (sz. 1889) által rendezett Cseri-erdei juniálisok, melyek még a a második világháború alatt is megmaradtak. Csóka Vendel visszaemlékezése szerint igazi népünnepélyek voltak ezek, a juniálison minden volt, ami csak elképzelhető. Már szombaton délután megindult a nép kifelé a Cserbe. Sátrakat vontak fel, a Cseri-aknából villanyt vezettek ki, zenészek, szakácsok érkeztek, a bányászok jöttek a karbidlámpáikkal, aztán a labdarúgók, lövészek és kerékpárosok is megjelentek. Este lampionos menet volt az erdőben. Egy ilyen juniálison 4.000– 5.000 pengő bevételt is jelentett. A
141
juniálison különböző sportversenyek: atlétikai verseny, kerékpárverseny, stb. zajlott a nap folyamán. Saját tábori konyhát hoztak létre, és bor, sör is volt bőven. A szocialista korban elsősorban a kötelező május elsejei felvonulások és az azt követő sörös, virslis, körhintás szórakozás helyszíne lett. Az erdő szélén, a 8-as főút mellett megnyitott, jellegzetes küllemű Birka Csárda egykor előkelő, jó hírű vendéglátóhelynek számított, mára csak az elhagyatott, omladozó épület maradt meg. A rendszerváltást követően a hagyományos majálisozás itt folytatódott, sőt országos hírű fesztiválok kaptak helyet. a Cseri-erdőben. Néhány éven keresztül a Pannónia Fesztiválnak adott otthont az erdő, az utóbbi években az Alfa Fesztivál került itt megrendezésre.
Ajánlott túraútvonalak A várpalotai Városi Természetbarát Szövetség által ajánlott túraútvonalak: Zöld jelzés: Thury-vár – Szent István út – temető – Inotai lakótelep – Baglyas-hegy. A túra hossza kb. 8 km, ideje 2,5 óra Kék kereszt jelzés: Várpalota vasútállomás – Kossuth utca – Thury-vár – Rózsakút utca – Királyszállás – Hétházpuszta. A túra hossza kb. 11 km, ideje 3,5 óra Piros jelzés: Thury-vár – Mátyás király
utca – Várvölgy – Bátorkő vára – Márkus szekrénye – Szúnyog-völgy – Köveskút –Malompatak völgye – Eplény vasútállomás. A túra hossza kb. 26 km, ideje 8 óra Sárga jelzés: Thury-vár – Szent Imre út – Veszprémi út – Muskátli utca – Homokbánya – Szélhelyi-tó – Cseri-erdő – Pétfürdő – Péti dombok – római-gát – ösküi kerektemplom. Az útvonal hossza kb. 11 km, ideje 3 óra Közép-dunántúli Piros Túra: Eplény vasútállomás – sípálya – Köves-kút – Alsópere – Szúnyog-völgy – Mórocz-tető (A kilátópontra piros háromszög jelzés vezet fel. Keletre Székesfehérvár, nyugatra Veszprém, és tiszta időben a Balaton keleti medencéje látható.) – Öreg-Futóné – Márkus szekrénye – Várvölgy – Bátorkő – Várpalota. Az útvonal hossza: 28 km Kerékpáros túrajavaslatok Élményekben gazdag, kalandokkal teli pihenésre számíthat, aki a Palotai-Bakony térségét választja a kerékpáros túrázáshoz. Várpalotán és térségében kiépített kerékpárutak hiányában kisforgalmú közutak, illetve murvás és földutak állnak túráinkhoz rendelkezésre. E terepet edzett, a kihívásokat kedvelő biciklistáknak ajánljuk, akiket fáradságukért a természet páratlan szépsége kárpótol. Kerékpáros túraútvonalak: Várpalota – Berhida – Peremarton – Balatonfűzfő – Balatonkenese -Balatonakarattya Várpalota - Berhida – Peremarton – Balatonfűzfő – Balatonalmádi – Veszprém Balatonfüred – Csopak – Alsóörs – Balatonalmádi – Balatonfűzfő –
142
Balatonkenese – Papkeszi – Berhida – Pétfürdő – Várpalota – Tés 1. Bakony túra: Bodajk – Gaja-szurdok – Guttamási – Isztimér – Csőszpuszta – Tés – Bakonynána – Felsőpere – Olaszfalu – Zirc – Nagyesztergár – Dudar – Csetény – Szápár – Bakonycsernye – Mecsér – Balinka – Bodajk. Túratáv: 80 km. Túraidő: 8 óra. Nehézségi fok: 4. Emelkedés: 650 m. Főbb látnivalók: Gaja-szurdok; Tés, szélmalom; Zirc, arborétum. 2. Bakony túra: Zirc – Bakonyszentlászló – Újszélpuszta – Kőris-hegy – Bakonybél – Pénzesgyőr – Akli – Zirc. Túratáv: 77 km Túraidő: 8 óra Nehézségi fok: 4. Emelkedés: 650 m Főbb látnivalók: Cseszneki vár; Bakonyszentlászlói ősfenyves, Kőris-hegyi kilátó; Bakonybél néprajzi gyűjteménye. Ezen kívül ajánljuk a Balaton-felvidéki túrákat kiépített kerékpárutakon. A Balaton körüli kerékpárút kb. 200 km.
Egy kis palotai gasztronómia A méztermelés, méhészkedés várpalotai története Várpalota és környéke természeti adottságai, földrajzi helyzete és növényvilága mindig kedvező volt a méhészkedésre. A XVIII. századból és előtte feljegyzett méhészeti adatot nem találunk, de közvetett adatokból arra lehet következtetni, hogy Palota lakosai között voltak méhészettel foglalkozók is, akik vagy magukkal hozták méheiket, vagy – látva a kedvező méhészeti adottságokat – elkezdték a méhtenyésztést. Legfontosabb közvetett bizonyíték erre az a feljegyzett adat, hogy a XVIII. század folyamán Palota bábosai készítményeikkel Székesfehérvártól Nagyvázsonyig, Zirctől Balatonfüredig megjelentek a vásárokon, búcsúkon. A bábsütők ipara összefügg a méhtenyésztéssel, hiszen a mézet nyersanyagként használják. Feltételezhető, hogy a bábosok azért telepedtek le Palotán, mert helyben kapták iparuk nyersanyagát, a mézet. Másik fontos közvetett adat, hogy ebből az időből két gyertyamártó iparosról is tudunk, akiknek szintén méhviaszra volt szükségük munkájukhoz. A gyáripar fejlődése a XIX. században e területen is elsorvasztotta a kézműipart, hiszen a petróleum megjelenése feleslegessé tette a gyertyagyártást, a megjelenő répacukor lecsökkentette a méz élelmezési fontosságát. Ez a változás 1820 után mind jobban éreztette hatását. A méhtenyésztésben is forradalmi változást hozott ez a század. Feltalálták a keretet és a kaptárt. Grand Miklós 1874ben mutatta be állókaptárját, melyet az Országos Magyar Méhészegyesület 1885ben elfogadott. Ez a kaptár Országos Egyesületi Állókaptár néven hamar
143
ismertté vált és használatban elterjedt. Országos jelentőségű változást hozott a magyar méhtenyésztésben az akác 1710ben elkezdődött nagyarányú telepítése. Ennek a kiváló nektártermelő fának a betelepítése a magyar méhtenyésztés fejlődésének új lendületet adott. Palotán is ekkor telepítettek akácerdőt, mely javította a méhlegelőt. Palota környékének méhlegelője ebben a században azért is javult, mert a mezőgazdaságilag művelt területeken minden második évben ugart hagytak birkalegelőnek, ahol gazdagon tenyészett az egynyári tisztesfű, bőven biztosítva a méheknek a nyári és az őszi nektárgyűjtést. A bábsütőipar – bár nem versenyezhetett a cukrásziparral – az 1800-as években még nem hanyatlott rohamosan, mert a közeli vásárok, búcsúk piaca megmaradt. A XIX. századból már közvetlen levéltári adatok is megmaradtak a méhészkedésről. Az 1824. évi összeírásból ismerjük a méhészkedést folytató családok családneveit: Kasza, Samu, Sági, Sós, Soós, Szabad, Szalai és Szántó. A XIX. század közepén Palotán élő Bálint és Kiss nevű két méhészről már azt is tudjuk, hogy százával tenyésztették szalmakakasokban a méheket. Ősszel – az akkori gyakorlat szerint – az állomány nagyobbik részét lefojtották és a lépesmézet hordókban évenként 80-100 mázsa mennyiségben Lengyelországba szállították. A XIX. században telepedett le Palotán a híres méhész család: a Gyarmathyak. A beköltöző nagyapa bábsütőiparos volt. Egy fia és négy leánya is ezt az ipart folytatta. Egyik leány négy évig Ausztriában tanulta tovább a szakmát és a családjának hírnevet szerzett. Egy méhészeti kiállításra elkészítette a budapesti Bazilika templom mását süteményből, mellyel első díjat nyert. Kitanulta a gyertyamártó ipart
is. Készítményei keresettek voltak. Ez a Gyarmathy-lány férjhez ment Pap Elemér méhészhez, akinek a Baglyasszőlőhegyben volt kasos méhészete. A század végén már 50 méhcsaládját kiskeretes állókaptárakban tartotta. Ő használt Palotán először mézpergetőt, melynek belső forgórészét madzaggal búgócsiga-módjára kellett megpörgetni, hol meghúzni, hol megengedni. A XX. század elején hazánkban a méhtenyésztés nagyot fejlődött. A méhek virágmegporzó tevékenysége mellett a méhtenyésztés fontos feladatává vált az akácméz begyűjtése. Az akácvirágzás eredményes kihasználása érdekében a méhészek feltalálták a nagykeretet és a nagy űrtartalmú kaptárt. Boczonádi Szabó Imre 24 keretes fekvő vándorkaptárja a 20-as évek után a legnagyobb számban elterjedt kaptártípusa. Megkezdődött a vándorméhészkedés az akácerdők kihasználására. A palotai méhészek is felismerték a nagykeret és nagykaptár előnyeit, így a kasos és kiskeretes méhészkedésről áttértek a Hunor, a Balogh és a Boczonádi keretekkel a rakodó- és fekvőkaptárak használatára. A XX. század elején Palotán a következő méhészek dolgoztak: Halasi József, Nagy Ferenc, Lengyel György, Palásti Károly, Mórocz János, Szücs Miklós, Szabó Béla. A várpalotai bábsütőipar hosszú agónia után a XX. század közepén szűnt meg végleg. A XX. század első harmadában még három bábsütő iparos működött Palotán: Gyarmathi Ilona, Gyarmathi József és Kristóf József, akik minden évben március közepétől novemberig vitték áruikat a környékre, vásárokra, búcsúkra. Utoljára 1943-ban sütöttek és árusítottak mézeskalácsot. A bábsütőiparban ebben az időben segédként dolgoztak Gál Lajos és Pethő Gyula. A tanonciskolát 1943-
144
ban végezte és felszabadult Konya Mihály. Kezdő tanoncként dolgozott 1943-ban Szabó István. A II. világháború, majd az utána kialakult kommunista rendszer végleg megszüntette a bábsütőipar életterét. A II. világháború a méhészetekben hatalmas károkat okozott, több méhészet megsemmisült. A veszteség 75%-os volt. A méhészek visszaemlékezése alapján csak a véletlennek, a méheknek kedvező időjárásnak volt köszönhető, hogy a várpalotai harcok során nem keletkezett ennél is nagyobb veszteség, és a front elvonulása után a megmaradt méhcsomókkal újra lehetett kezdeni a méhészkedést. Az újrateremtés jól sikerült, hiszen Németh Kálmán: Méhtenyésztés Várpalotán című könyvében 57 nevet sorol fel, akik 1971 és 1980 között méhészettel foglalkoztak. A méztermelés akkori helyzetét szemlélteti az az adat, hogy a helyi méhészszakcsoport tagjai – 15 várpalotai méhész – 1978-ban 104 q mézet és 100 kg méhviaszt adtak át a népgazdaságnak. A rendszerváltást követő visszaesés után a szakma újra magára talál. Jelenleg az inotai Méhész Klubban tömörülnek a várpalotai és a környékbeli méhészek, akik szervezetileg Országos Magyar Méhészeti Egyesület Fejér megyei szervezetéhez tartoznak, és az Inotai Közösségi Házban minden hónap első péntekén tartják összejöveteleiket. A medvehagyma Az utóbbi években medvehagymának, egyre kedveltebb. lombos erdőinek aljnövényzete. A kirándulóhelye, a
nagy divatja lett a gyógyhatása miatt A Palotai-Bakony is elmaradhatatlan környék kedvelt Várvölgy tavasszal
hatalmas „medvehagyma-mezőkkel” van tele.
A medvehagyma (latin nevén Allium ursinum, népies nevein sásihagyma, kígyóhagyma, poszhagyma, sajamás, salamás) a liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozik. Közkedvelt fűszerés gyógynövény, amely fehér, megnyúlt buzogány alakú (kb. 45 mm hosszú és 5 mm vastag) hagymájából két tojásdad, hosszú nyelű, a végén kihegyesedő, 1525 cm magasra növő tőlevelet hoz. A medvehagyma levéllemeze általában mintegy 15 cm hosszú és 4 cm széles, és sötétebb zöld fonákjukat fordítják a nap felé. Virágrügyeit két hártyaszerű, barna buroklevél védi. A medvehagyma évelő növény. Kinyílt virágai hófehérek, háromszögletű tőkocsányon, tömött ernyőkben nyílnak. Március elejétől már látható hajtásai vannak, április-májusban virágzik. Leveleit virágzás előtt kell szedni, majd ezeket frissen kell felhasználni, mert kiszáradva gyengül a gyógyhatása. A medvehagyma hagymáját a fokhagymával azonos módon használjuk. A medvehagyma tulajdonságai azonosak a fokhagymáéval (enyhe
145
fokhagymaszaga és -íze is van), de a közvélekedés szerint gyógyereje nagyobb. Fogyasztása kedvezően hat a gyomorra és a bélrendszerre, különösen alkalmas salaktalanításra. Bélfertőtlenítő, emésztést javító tulajdonsága miatt ajánlják egyes emésztési panaszok kezelésére: gázképződéssel és kólikával járó heveny és idült hasmenés ellen éppúgy jó, mint szorulás esetén. Frissen felhasznált levelei tisztítják a vesét és a húgyhólyagot, elősegítik a vizelet ürítését. A medvehagyma bélféreghajtó hatású, még az orsógilisztát is kihajtja az emberből. A népi orvoslás felső légúti megbetegedések megelőzésére és a kialakult hurut súlyosságának csökkentésére használja. Szintén népi megfigyelés, hogy a hagyma bőrön történő külsődleges használata (borogatásként, lemosásként) jótékony hatású egyes gombás fertőzések kezelésében. Laikusként könnyen összetéveszthető a gyöngyvirággal és az őszi kikericcsel. Megkülönböztetésük a legegyszerűbben szaglással történhet, mivel e két másik növénynek – amelyek már kis mennyiségben elfogyasztva is súlyosan mérgezőek – nincsen jellegzetes fokhagymaszaga. Szindbád vacsorák A Krúdy Gyula Városi Könyvtár 1998. október 16-án rendezte meg az azóta már hagyományossá vált rendezvényét, az ún. Szindbád vacsorát, amely Várpalota ’60as évektől létező Krúdy-kultuszát évente – általában ősszel – visszatérő, igényes gasztronómiai élménnyel bővítette. A Szindbád vacsorák kezdettől fogva a „Fogadó a Két Bagolyhoz” vendéglőhöz kötődnek. A Krúdy Gyula műveiből ismert
ételek és italok mellett az esteken nagy szerepe van Krúdy írásainak. A fogadó – az ízletes és látványnak sem utolsó ételek mellett – kellemes és ünnepélyes helyszínt nyújt a vacsoráknak. Az étel mellett Krúdy irodalmáé a főszerep: a műveiből felolvasott szemelvényeket hol hegedűszó, hol dalárda színesíti, de minden egy célt szolgál: hogy Krúdy korát, szellemét, életét, műveit és kötődését a városhoz újra meg újra felidézze, és a hallgatóság elé varázsolja. Palotai pácolt nyúl Bíró Lászlóné Erzsi néni, nyugdíjas pedagógus, aki az 1940-es években gazdasszonykört is vezetett Palotán, jegyzett fel néhány régi, már-már feledésbe merülő receptet erről a vidékről. „A várost övező Loncsos, Józan, Bögre és a Palotai Badacsony hegyek adták a bort, az erdő és a mező pedig a vadak húsát a „palotai pácolt nyúlhoz”- mondotta. Aki úgy akarja készíteni, mint szépanyáink, jegyezze fel. Hozzávalók (négy személyre): 1 egész tisztított nyúlgerinc, 10 dkg füstölt szalonna, a páchoz: 5 dl víz, 2-3 szép petrezselyemgyökér és ugyanannyi sárgarépa, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 babérlevél, 5-6 szem fekete bors, kevés koriandermag, 2 szem boróka, 1 poharas tejföl, kevés só, 1 kiskanál ecet, 1,5 dl fehér asztali bor, további 1 dl sütés közben, a locsoláshoz. A krumplis tésztához: 1 kg krumpli, annyi liszt, amennyit felvesz, 2 tojás, 1 evőkanál zsír, só ízlés szerint. Az elkészítés módja: a hártyától megtisztított nyúlgerincet füstölt szalonnával megtűzdeljük, majd 2-3 napig a zöldséges páclében érleljük. (A pácot úgy készítjük, hogy a karikákra vágott zöldséget az ízesítőkkel és adalék anyagokkal összeforraljuk, és kihűtve
146
öntjük a tűzdelt nyúlgerincre.) Ezután a húst forró zsírban hirtelen átsütjük, majd tepsibe helyezzük, aláöntjük a páclevet, és a sütőben lassú tűzön – közben a páclével és borral locsolva – puhára pároljuk. Körülbelül 20 perc múlva a zöldséget kivesszük és áttörjük. Amikor a hús kellően megpuhult, tálra helyezzük, hogy kissé kihűljön. (Melegen szelve szétesik.) Az áttört zöldséges mártást tejfölös habarással besűrítjük, a hússzeleteket tálra helyezzük, és az elkészített mártással leöntve tálaljuk, köré pedig „sült sárgarépát” teszünk. Ez krumplis gombóctésztából készül, melyet sárgarépa alakra formálunk, forró zsírban kisütünk, és a végébe friss petrezselyemzöldjét szúrunk.
sorrendje.
„Marcsa néni lakodalmasa” Várpalota leghíresebb szakácsnője Marcsa néni volt. Homoki Istvánnét, a Felsőváros Marcsa nénijét mindenki jól ismerte, tisztelte és szerette. 1903-ban született, tősgyökeres palotai meszes családban. Már fiatal lányként szívesen segített a konyhában, korán megtanult főzni. Nagylányként került a Korompay Lajos bányaigazgató családjához, itt kezdődött szakácsnői pályafutása. Akkor került el a Korompay családtól, amikor 1926-ban férjhez ment. A ’30-as években a zsidó Kohn családnak segített hetente 1 alkalommal (szombat előtt), megtanulta ételeik elkészítési módját. A világháború után a ’60-as években kezdett „lakodalmakat főzni”. Először a rokonságban, majd egyre több felsővárosi családban is vállalta ezt a nagy feladatot. Mindenki tudta róla, hogy „kicsiben” nagyszerűen főz, de ekkor kellett megtanulnia 100-200 főre is sütni, főzni. A lakodalmi előkészületek – létszámtól függően – 7-8 napig tartottak. Abban a világban, ahol pincében, jéggel hűtöttek, az eltarthatóság szempontjából különösen fontos volt az ételek elkészítési
amihez galuskát készített, de kiváló cukrászként is ismerték, aki ízletes lakodalmi tortákat, süteményeket tudott készíteni. Ő irányította az előkészület munkálatait, mindenre odafigyelt, kora reggeltől késő estig fáradhatatlanul dolgozott. Igazi karmester volt a konyhában, hiszen a lakodalmas család nőtagjai voltak segítségéree. Már majdnem 70 éves volt, amikor „letette” a főzőkanalat, és a mérhetetlen derűlátással megáldott Marcsa néni 1993-ban 90 évesen nehéz, de tartalmas élet után csendesen elpihent.
A levesbetéteket – cérnametélt, lúdgége – otthon, kézzel készítették. Híres lakodalmi húslevese üstben főtt, tyúkhúsból készült és több órán keresztül „gyöngyözve” fődögélt. Emlegetik finom pörköltjeit,
Összeállította: Sághy Zsoltné Kukoda Klára ny. tanítónő
Specialitásainak egyike a „lakodalmas” volt: Karikákra vágott sárgarépát, petrezselyemgyökeret és apróra vágott hagymát zsíron pirítunk. Vele együtt pároljuk a kicsontozott rövidkarajt is. Mikor a hús félig megpárolódott, felszeleteljük. A zöldséget tepsibe tesszük, erre rá a húsokat. 1 dl fehérbort elkeverünk tejfellel, és ezzel gyakran locsoljuk a sütőben levő húst. Ehhez mártást készítünk: a zöldséget áttörjük,
147
babérlevelet, törött borsot, mustárt, karamell cukrot, csipet ecetet teszünk bele. Vékony rántást készítünk, és összeforraljuk a zöldséggel, majd tejfelt is teszünk bele. Az előző napi vagy aznapi főtt húst ledaráljuk, húslevesben főtt burgonyát, áztatott zsemlét, petrezselyemgyökeret, zellerzöldjét, sót, borsot, paprikát, tojást teszünk hozzá és összekeverjük. Forró vízben kifőzzük. A tálalás során a pecsenyéstál középére kerül a hús, köré a gombócok, melyeket meglocsolunk a mártással, és tejfellel díszítjük. A többi mártást külön csészében kínáljuk. Tejszínhabos tölcsér Nem kevésbé érdekes recept Marcsa nénitől a tejszínhabos tölcsér, melyet a lakodalomban éjfél után készítettek frissen: ahány tojás, annyi súlyú cukrot, 1 tojás súllyal kevesebb lisztet, kevés darált mandulát alaposan kikeverünk. A masszából vajazott tepsire kávéskanállal karikákat formázunk, egymástól távol. Majd kisütjük. Forrón tölcsért formázunk belőle, majd ha kihűlt, tejszínhabbal töltjük. Poletti bakonyi módon A sertésdió szeleteket vékonyra kiklopfoljuk, sózzuk. A vékonyra szeletelt szalonnát ráterítjük a hússzeletekre, erre ujjnyi vastagon reszelt sajtot teszünk. Az így elkészített szeleteket a szélükön visszahajtjuk, majd feltekerjük, mint a töltött káposztát. Kissé megnyomkodjuk, lisztben, tojásban és zsemlemorzsában megforgatjuk. Forró olajban lassan kisütjük. Tejfölös, paprikás gombamártással, galuskával vagy rizzsel tálaljuk. (Adatgyűjtő: Szajp Zsuzsanna, adatközlő: Bíró Lászlóné nyugdíjas pedagógus, 2001.
Falatos avagy zuppon Sós kelt tésztát készítünk, csak az élesztős tejbe teszünk kevés cukrot. Ha megkel, kis cipókat formálunk és vékony rudakat sodrunk belőle. Körkörösen feltekerjük és a tepsiben még kicsit kelesztjük. A tetejét tejjel lekenjük, és rózsaszínűre sütjük. Két-három napig „szikkasztjuk”, szárítjuk. Fogyasztáskor leszeljük, forró vízzel leöntjük, és tésztaszűrőn leszűrjük. Lábosba tesszük forró zsírra. Túróval, tejföllel, mákkal, dióval meghintve fogyasztjuk. Finomabb, ha a tésztát meleg tejjel öntjük le. Nagyanyáink kenyérsütéskor készítették a falatost, de külön dagasztották. A kamrában tárolták rúdra feltéve, kosárban, szakasztóruhával letakarva. Különösen nagy munkák idején ették vacsorára. (Adatgyűjtő: Szajp Zsuzsanna, adatközlő: Bíró Lászlóné nyugdíjas pedagógus, 2001.) Lakodalmi sütemények mestere – Treuer Tiborné Treuer Tiborné, Gizi néni 1939-ben született Bakonykútiban. A süteménysütés iránt mindig érdeklődött, kezdetben barátnői lakodalmára, ünnepekre, otthon sütött, főként nagyszüleitől tanult, valamint saját kárán. Nyugdíjas éveiben (1994-től) szaporodtak meg a lakodalmak kisütésére irányuló felkérések. Süteményeinek híre szájról szájra terjedt nem csak a városban, de az egész környéken Márkótól Székesfehérvárig. Közel 100 lakodalomba készítette a sós és édes süteményeket, így több ezer ember ismeri azokat. A nagyjából egy hetes munkát férjével ketten végezték, hiszen a tészták és krémek elkészítésén kívül maga a sütés is nagy odafigyelést igényel. Az első napok az előkészületeké (lisztszitálás, tojásmosás, stb.), majd készülhetnek a tartós édességek (pl. isler), végül pedig a krémesek, valamint
148
az utómunkák (csokimáz, díszítés, stb.). A nagy munkaigény mellett időés helyigényes munkafolyamat is, így külön konyhát, illetve szobát kellett berendezniük egy-egy ilyen alkalomkor. A nyári konyhában több sütőben süthettek egyszerre, a szobában pedig a kész adagokat raktározták. Legutóbbi teljes lakodalmi sütése (120 főre) 2013 tavaszán zajlott, a következő pedig idén nyáron lesz, igaz, ezt már csak limitált mennyiséggel vállalta. A repertoárjába tartozó főbb változatok: isler, linzer, sakktábla, őszibarack, hólabda, hókocka, kókuszgolyó, zserbó, mézes lapos, kosár (krémmel töltött csokis kosarak), sósak közül pogácsa, perec, sajtos tallér, sajtos rúd. Ezeken kívül természetesen gyakori vendég nála a hagyományos paraszt kalács, fánkok, rétesek, hájas, stb. Az általa készült tésztaféléknek nemcsak íze, hanem külső megjelenése is cukrászdába illő minőségű, ami az évtizedes rutint (is) bizonyítja. Úgy gondolom, a már-már tömegnek számító rajongótábora joggal emeli ezeket az édes és sós – főként hagyományos paraszti remekeket a helyi értéktárba. Írta: Kovács Kata
Ízelítő újabb értékeinkből Játékvár A mintegy 240 m2 alapterületű, 6 méter magas játszótér 2008. március 1-jén került felavatásra. Az evangélikus óvoda mellett, a Thury-vár közelében található Játékvár, a Thury-vár kicsinyített mását formázza. A Játékvár (közkeletű nevén: „vár játszótér”) mindennapos kikapcsolódási lehetőséget nyújt a gyermekes családok számára, és a 2-12 éves korosztály igényeit elégíti ki. A képviselő-testület által jóváhagyott „Várpalota – Játékváros” program keretében került kialakításra. Nemcsak a helyi gyermekek szórakoztatására alkalmas, hanem Idegenforgalmi látványosságként is megállja a helyét.
Harckocsi kalandpark Talán a nagy múltú várpalotai lőtér is indokolja, hogy az extrém élményeket kereső turistáknak Várpalota tudjon harckocsizási lehetőséget is biztosítani. A technika, a terepjárás, a nagy gépek és a vezetés iránt érdeklődő látogatók a tankvezetés élményét profi oktató segítségével, tökéletes biztonságban élhetik át. A kalandpark jelenleg 10 járművel rendelkezik, 6 különböző típusból. A Várpalota és Pétfürdő határában található 36 hektáros területen nemcsak egyéneknek, hanem egyedülálló módon
149
különböző csoportos programokat is biztosítani tud a kalandpark akár több harci jármű együttes részvételével. A kalandpark egyaránt várja egyéni vendégeit és csoportokat is, akár csapatépítő programra. Csoportos programok esetén a harckocsi túra párosítható helikopteres sétarepüléssel, íjászattal, quad vezetéssel, paintballal, akadálypályával vagy airsofttal.
jó élettani hatásokkal bír. Ezen kívül a kutyák takarmányozásához is köze van: saját receptúra alapján készítteti vitamin és ásványi anyag étrendkiegészítőjét, aminek több viszonteladója van az ország egész területén. Kutyatenyésztők és hobbi kutyatartók kedvelt terméke. Szintén a kutyákhoz kapcsolja hobbija, amit munkájához hasonlóan magas szinten űz. Szakmai háttérrel rendelkező puli tenyésztő, Loncsosi-Bátor Aranykoszorús mestertenyészetéből világgyőztes, Európa-győztes kutyák kerülnek ki a világ minden tájára Chilétől Ausztráliáig. Legfőbb célkitűzése a magyar puli állományának javítása, kiváltképp a fehér puli vérvonalának frissítése, fejlesztése. Írta: Kovács Kata
Loncsosi Bátor – Várpalotai pulitenyészet Bátor Zsuzsa 1981-ben született az évszázadok óta palotai Bátor családba. A felsővárosi család mindig is mezőgazdasággal foglalkozott, így érthető, ha a családi birtok továbbvitelére adta fejét Zsuzsa is, kezdetben édesapja mellett, majd önállóan. Iszonyú munkabírása és szakértelme révén egy folyton fejlődő gazdaság virágzik a keze alatt, mindig a piaci igényeknek megfelelően. Fiatal agrármérnökként nagyobb vállalkozó kedvvel, bátran vág gyakran akár különösnek számító növények termesztésébe, okosan használja ki a környezet által kínált lehetőségeket. Gyógynövényés gyümölcstermesztéssel foglalkozik a megszokott szántóföldi növények mellett. Város és országszerte ismert terméke a tiszta homoktövis velő, ami rendkívül
Tartalomjeg yzék
Aján ló.................................................................................................................................... 5 Bevezetés............................................................................................................................... 7 Köszönetny i lvánítás............................................................................................................. 8 Vár pa lota épített örök sége................................................................................................... 9 T hur y-vár.............................................................................................................................. 9 Zichy-kastély.. ..................................................................................................................... 11 Pusztapa lota (Bátorkő) vára.............................................................................................. 13 Inota i ha lomsírok............................................................................................................... 15 Róma i katol i kus templom.................................................................................................. 16 I notai róma i katol i kus templom........................................................................................ 17 Refor mátus templom.......................................................................................................... 18 Inotai refor mátus templom................................................................................................ 18 Evangél i kus templom......................................................................................................... 19 Zsinagóga............................................................................................................................ 20 Meg yeház.. ........................................................................................................................... 21 Jó Szerencsét Művelődési Központ................................................................................... 22 Béke Művelődési Ház......................................................................................................... 23 Zichy-kápolna..................................................................................................................... 2 4 Szent Donát-kápolna.......................................................................................................... 25 K á lvár ia .............................................................................................................................. 26 Ferences-rend i kolostor romja i.. ........................................................................................ 26 Fodor Sára Tájház és a Felsővárosi Kvár télyház.. ............................................................. 28 Ispotá ly (Á r pád étterem)................................................................................................... 29 Inotai v ízima l mok . ............................................................................................................ 29 Mester-kút........................................................................................................................... 31 Eg yéb műem lék jel leg ű épü letek ...................................................................................... 31 Védett sírok jeg y zéke.. ........................................................................................................ 32 Fontosabb régészeti em lékek Vár pa lotáról....................................................................... 33 Róma i kor i em lékein k.. ....................................................................................................... 33 Hun üst................................................................................................................................ 34 A langobárd sír mező leletei.. .............................................................................................. 34 Köztér i szobra in k, em lék művein k.. ................................................................................... 35 Nepomu k i Szent János.. ...................................................................................................... 35 Csörgey K ároly em lék mű................................................................................................... 36 Haraszti Már ton: Frontharcos em lék mű . ........................................................................ 36 I notai Hősi Em lék mű......................................................................................................... 37 M i kus Sándor: Táncoló lányká k........................................................................................ 38 Kerény i Jenő: Megbeszélés................................................................................................ 38 Ohmann Béla: Tur i Györg y.. .............................................................................................. 39 Erdey Dezső: Vízhordó lány.. ............................................................................................. 4 0 Abony i Grantner Jenő: Obel iszk....................................................................................... 4 0 Herczeg K lára: Csa lád.. ...................................................................................................... 41 Szabó Iván: Szindbád.. ........................................................................................................ 41 Garam i László: Női a kt...................................................................................................... 43 Mészáros Dezső: Bányászf iú.............................................................................................. 43 I f j. Szabó Ist ván: Bányász.................................................................................................. 4 4 Laborcz Ferenc: H íradás ................................................................................................... 4 4 Kovács Ferenc: Mun kásmozga l m i em lék mű..................................................................... 45
Ligeti Er i ka: K r údy Gy u la . ............................................................................................... 4 6 Gy u lavár i Pá l: Játszó macska............................................................................................. 4 6 Cy ránsk i Már ia: Vénusz – Tavasz...................................................................................... 47 Borbás Tibor: K r údy em lékére (Hom mage à K r údy).. ..................................................... 47 R ieger Tibor: 1848-as em lék mű........................................................................................ 48 Sereg i József: Vi lághábor ús em lék mű............................................................................... 48 Honfogla lási Em lék mű....................................................................................................... 49 Örök dicsőség em lék hely................................................................................................... 49 M ihá ly Gábor: 1956 -os em lék mű ..................................................................................... 50 M . Nag y József: Loncsos tör ténete.. .................................................................................. 51 Nesó Sándor: K ránitz A nta l em lék mű.. ............................................................................. 51 Ku lá k-em lék mű.. ................................................................................................................. 52 Hof fer Ottó: Szent Ist ván.................................................................................................. 52 M . Nag y József: Szent Borbá la.. ......................................................................................... 53 Mozgay Ba lázs: A sztr i k püspök átadja Szent Ist vánna k a koronát.. ................................ 53 I notai 1956 -os em lék mű.. ................................................................................................... 54 Béres János: Szent Ist ván................................................................................................... 54 Ba kony i cif raszű r.. .............................................................................................................. 56 Fazekasság un k és a céh korsói k.......................................................................................... 57 Meszesek.. ............................................................................................................................ 58 Schmidt és Kovács üveges mű hely.. ................................................................................... 59 Pa lotai tut y i........................................................................................................................ 60 Szénbányászatun k mú ltja.. ................................................................................................. 60 „ Jó Szerencsét!” köszöntés................................................................................................. 63 Vár pa lota i pajzs.................................................................................................................. 63 K atonavárosi mú ltun k........................................................................................................ 6 4 Kohászat un k tör ténete (A z I nota i A lum ínium kohó).. ..................................................... 66 Veg yészetün k mú ltja.......................................................................................................... 70 K iemel kedő művészeti csopor tok.. .................................................................................... 72 Bányász Kór us.. ................................................................................................................... 72 Bányász Fúvószenekar........................................................................................................ 73 Cserregő Néptánceg y üttes.. ............................................................................................... 74 Képzőművészeti ér tékein k................................................................................................. 75 Pa lotai A l kotók Köre.......................................................................................................... 76 Szabó V lad im ir és vár pa lota i pannói................................................................................ 77 Matzon Fr ig yes életműve................................................................................................... 78 Nag y Gy u la életműve......................................................................................................... 80 Mórocz M i k lós életműve.. .................................................................................................. 82 Szelestey László életműve.................................................................................................. 83 Bíró A nta l életműve.. .......................................................................................................... 84 Újhely i Gábor.. .................................................................................................................... 85 Neves személy iségein k élet útja......................................................................................... 85 Kont M i k lós........................................................................................................................ 85 Keszi Ba lázs.. ....................................................................................................................... 86 Újla k i M i k lós...................................................................................................................... 86 I. Mát yás mag yar k irá ly.. .................................................................................................... 87 I I. U lászló mag yar k irá ly.. .................................................................................................. 88 Újla k i L őr inc.. ..................................................................................................................... 90 Móré László.. ....................................................................................................................... 92
Podmaniczk y f ivérek.......................................................................................................... 94 Pod maniczk y (Pod manini) János...................................................................................... 94 Podmaniczk y (Pod manini) R a fael.................................................................................... 96 Johiogl i, A rszlán................................................................................................................. 96 T hur y Györg y.. .................................................................................................................... 97 Erdődi Pá l f f y Ta más .......................................................................................................... 99 Ormándy Péter.. .................................................................................................................. 99 Zichy (I.) Ist ván.. .............................................................................................................. 10 0 Domokos Ferenc............................................................................................................... 101 Zichy I. I mre..................................................................................................................... 101 Zichy I I. Ist ván................................................................................................................. 102 Bőhm Ferenc..................................................................................................................... 103 Zichy (I.) M i k lós.. ............................................................................................................ 103 Tom ka Ferenc.. .................................................................................................................. 103 Naszá ly i (Szász) János.. .................................................................................................... 10 4 H rabowszk y Györg y......................................................................................................... 105 Proszt János.. ..................................................................................................................... 106 Petőf i Ist ván.. .................................................................................................................... 106 Herzl Adol f.. ...................................................................................................................... 107 Zichy Béla.. ........................................................................................................................ 108 Wa ldstein János.. ............................................................................................................... 108 Ney Dáv id.. ........................................................................................................................ 108 K á lnok y Adél.. ................................................................................................................... 109 Pá l li k Béla......................................................................................................................... 110 Sztáray A nta l.. ................................................................................................................... 110 Singer Á bra há m................................................................................................................ 111 Witzleben-A ltdöbern Henr i k........................................................................................... 112 Rutsek Pá l.. ........................................................................................................................ 113 Kol ler Sándor.................................................................................................................... 114 Win k ler Már ton................................................................................................................ 114 Bán A ladár.. ....................................................................................................................... 115 Singer Leó......................................................................................................................... 116 K r údy Gy u la.. .................................................................................................................... 116 Korompay Lajos................................................................................................................ 117 Varga Béla.. ........................................................................................................................ 117 Molnár Már ia.................................................................................................................... 118 Gömbös Gy u la.................................................................................................................. 118 Zw ick l Pá l.. ........................................................................................................................ 118 Fa l ler Jenő......................................................................................................................... 119 Roskovetz Marg it.. ............................................................................................................ 119 Fodor Ödön....................................................................................................................... 119 Vass Gy u la......................................................................................................................... 120 Mórocz M i k lós.................................................................................................................. 120 Fejes Sándor...................................................................................................................... 121 Suha Jenő.. ......................................................................................................................... 121 Pápay Zoltán..................................................................................................................... 121 Hamvas Béla.. .................................................................................................................... 121 Ben kő Béla.. ....................................................................................................................... 123 Bányai Béla.. ...................................................................................................................... 123
Stei x ner A nta l................................................................................................................... 123 Csi k y Iván.. ........................................................................................................................ 12 4 Bar tos Sándor.. .................................................................................................................. 125 Szíj Rezső.......................................................................................................................... 125 Veszelovszk y Zoltán......................................................................................................... 126 Bardócz Endre................................................................................................................... 126 Könczöl I mre.. ................................................................................................................... 127 Nag y Gy u la.. ...................................................................................................................... 128 Újhely i Gábor . ................................................................................................................. 128 Fodor Sára......................................................................................................................... 128 Ber ta József ...................................................................................................................... 129 Ter mészeti ér tékein k........................................................................................................ 130 A Szabó-féle homokbánya................................................................................................ 131 Vár pa lota i tórendszer....................................................................................................... 132 Horgászat Vár pa lotán....................................................................................................... 133 Ü lepítő (Der ítő-) tó.. ........................................................................................................ 133 A Keleti-(Pa lota i-)Ba kony növény társu lása i.................................................................. 134 Vadászati lehetőségek Vár pa lotán................................................................................... 135 Vár völg y............................................................................................................................ 135 Bántapuszta i láprét........................................................................................................... 136 Baglyas-heg y..................................................................................................................... 137 A Pa lotai-Ba kony barlang rendszere............................................................................... 138 Burok-völg y....................................................................................................................... 139 Cser i-erdő......................................................................................................................... 14 0 Aján lott túraút vona la k..................................................................................................... 141 Kerékpáros túrajavaslatok.. .............................................................................................. 141 Eg y k is pa lota i gasztronómia........................................................................................... 142 A méztermelés, méhészkedés vár pa lota i tör ténete.. ....................................................... 142 A medvehag y ma................................................................................................................ 14 4 Szindbád vacsorá k............................................................................................................ 145 Pa lotai pácolt ny ú l............................................................................................................ 145 „ Marcsa néni la koda l masa”.............................................................................................. 14 6 Tejszínhabos tölcsér......................................................................................................... 147 Poletti ba kony i módon..................................................................................................... 147 Fa latos avag y zuppon.. ...................................................................................................... 147 La koda lm i sütemények mestere – Treuer Tiborné ........................................................ 147 Ízelítő újabb ér tékein kből.. .............................................................................................. 148 Játék vár.. ............................................................................................................................ 148 Harckocsi ka landpark.. ..................................................................................................... 148 Loncsosi Bátor – Vár pa lota i pu l itenyészet..................................................................... 149
Fotó: Jászai Balázs/Civertan Stúdió
Fotó: Báder Péter
Fotó: Báder Péter
Fot贸: Bakos Art
Fot贸: Bakos Art
Fotó: Jászai Balázs/Civertan Stúdió
Fotó: Jászai Balázs/Civertan Stúdió