metamorfozis_varpalota_1 by Krúdy Gyula Városi Könyvtár

VÁRPALOTA, EGY MEZŐVÁROS METAMORFÓZISA

HOLLÓSY LEITNER FERENC – BUDAI LÁSZLÓ

VÁRPALOTA EGY MEZŐVÁROS METAMORFÓZISA

VÁRPALOTA 2011

Megjelent 2011-ben, Várpalota várossá nyilvánításának 60. évfordulójának alkalmából.

Kiadják: Várpalota Város Önkormányzata, 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Szindbád Nonprofit Kft, Várpalota 8100 Várpalota, Hunyadi Mátyás tér 1.

ISBN 978-963-88868-2-8

A kötet kiadását támogatták: Krúdy Gyula Városi Könyvtár Városszépítő és -védő Egyesület Készült 2011-ben a VSP nyomdában 1000 példányban. Felelős vezető: Valczer János Nyomdai előkészítés: Pásztorbot Bt. – Dombi Norbert

Ajánlás Egy izgalmas és hiánypótló művet tarthatunk kezünkben a várossá nyilvánítás 60. évfordulóján Leitner Ferenc, Várpalota díszpolgára és helytörténésze jóvoltából. Fényképgyűjteményéből igazi kuriózumot állítottak össze a szerzők, ugyanis ilyen, Várpalotát átfogóan bemutató képes album még nem jelent meg. A képeken, fotókon keresztül jól nyomon követhető, milyen változásokon esett át városunk, mit tudott átmenekíteni a múlt mezővárosi hangulatából. Ahogy Hamvas Béla külső szemlélőként megfogalmazta: „A régibb épületeknek csak az alapja maradt meg, de a legtöbbször azt sem tudják, hol. A magyar építészet a föld alatt van. Csak valami különös atmoszféra maradt meg itt, Várpalotán is”. Ez az atmoszféra itt van velünk a mezővárosi hangulatot árasztó épületeink eldózerolása után is, és a történelmi hangulat is csak egy kicsit kopott meg. Várpalota szerethető város volt, és most is az, a képeskönyv ezt kiválóan mutatja be. A három fejezet három különböző szempont szerint gyűjti egybe a képeket. Az első a dicső és büszkeségre minden okot megadó múlton át vezet bennünket egészen a XIX. század végéig. A másodikban láthatjuk Várpalotának a magunk mögött hagyott században történő átalakulását, az utolsóban pedig a régmúlt és az újabb idők ünnepségeiből villant fel pillanatképeket az album. A szerzők nem vállalkozhattak arra, hogy Várpalotát minden részletében bemutassák, hogy minden értékét, szépségét hiánytalanul elénk tárják a fotók segítségével, de mondhatjuk, hogy válogatásukkal sikerült megragadniuk a város hangulatát. A kiadvány szellemisége – az alkotók szándéka szerint – erősíti a városhoz való kötődést, és csupán képeivel is képes dokumentálni, milyen értékekkel teli városban élhettek elődeink és élhetünk ma mindannyian. A város szimbólumaként számon tartott Thury-várat láthatjuk várkastélyként a háború előtt, lepusztulva a háború után, és 2011-es felvételeken négy új tornyával büszkélkedve. A virtuális barangolás során megtekinthetjük a Zichy-kastélyt, a belváros épületeit, és teszünk egy sétát a legjellegzetesebb palotai épületek között is. Külön figyelmet érdemelnek a kastély, illetve a zsinagóga egykori belső tereit bemutató képek. Jó szívvel ajánlom mindenkinek a képeskönyv tanulmányozását, amely során megidézhetjük a múltat összevetve a jelennel, és remélem, hogy az érzés közössé válik: Várpalota múltja és jelene olyan szilárd alap, amelyre lehet jövőt építeni. .

Talabér Márta Várpalota város polgármestere

Bevezető E könyv tisztelgés Várpalota várossá nyilvánításának 60. évfordulója előtt, amikor is 1951. október 21ei hatállyal Várpalota és Inota egyesítésével kapott városi rangot. (A pontosság kedvéért érdemes hangsúlyozni: Pétfürdő az egyesítéskor közigazgatásilag Várpalota nagyközség része volt). Várpalota városi múltja azonban semmilyen értelemben nem itt kezdődik. Elég arra emlékeztetni, hogy már a középkori, XV. századi oklevelek is arról tanúskodnak, hogy Palota a régmúltban mezőváros (oppidum) is. Fontos a városság kritériumához a városi tudat. Ez is régi gyökerekkel bír Várpalotán, hiszen a vérzivataros végvári időszak után a palotaiak magukat következetesen Szabad rendnek vagy oppidánusoknak (szabad városlakóknak) nevezik, és ez az öntudat csak erősödik az évszázados küzdelemben, amikor szembeszállnak a folyamatosan alávetésükre törekvő Zichy-uraságokkal. Egy 1805-ös térkép, illetve annak 1811-es másolata, amely e könyvben is megtalálható, a település dűlőneveivel is jelzi (pl. Város rétje) a meglévő városi öntudatot és rangot. Az 1848-as törvények következtében Palota 10 évre elveszíti mezővárosi rangját és az ezzel járó kiváltságokat, majd hiába kapja vissza 1858. március 10-én, fejlődésének korábbi lendületét nem nyeri vissza. Bár 1861 és 1870 között járási székhely lesz, a szolgabíró sosem költözik Várpalotára, és a járási székhelynek épült Megyeháza lakatlan marad. A magyar közigazgatást szabályozó 1870. évi XLII. és 1871. évi XVIII. (majd az azt felváltó 1886. évi XXII.) törvénycikk után Várpalota nemhogy járásszékhelyi szerepet nem tölt be, de még rendezett tanácsú város sem lesz, csak egy nagyközség a Veszprémi járásban. Jelen könyv azt a folyamatot kívánja szemléltetni, hogy miképpen alakul át a tágan értelmezett XX. század során ez a mezőváros azzá a kisvárossá, amelyet ma Várpalotának nevezünk. A sok meglepetést tartogató és kuriózumot jelentő fotográfiák révén, valamint a közéjük szándékosan anzikszszerűen beszerkesztett – sokszor forrásértékűnek tekinthető – szövegek által megkíséreljük befogadhatóvá tenni azt a rendkívüli gazdagságú múltat, amit Várpalota jelent. Ezzel a könyvvel egyúttal egy óriási életmű előtt is tisztelgünk, amelyet a Várpalota Város Fotográfusa megtisztelő címet viselő Hollósy Leitner Ferenc hozott létre mintegy háromnegyed évszázados munkával. Az ő alkotó tevékenysége nélkül jóval nehézkesebb lenne városunkról ilyen bőséges képanyagot összeállítani. Feri bácsi fiatalos életkedvvel, vidámsággal, energiával fényképez, alkot a mai napig, hogy az általa pillanatokba merevített idő képkockái segítségével bizonyítsa: Várpalota gyönyörű hely, amire büszkének lehet és büszkének kell lenni. Azt üzeni minden várpalotainak ezzel az életművet megkoronázó könyvvel, hogy büszkék lehetünk városunk dicső múltjára, történelmére, az épületeire, az itt munkálkodó, élő és haló őseinkre. Örülök és ezúton is köszönetet mondok neki, hogy engem választott ki ennek az életműnek, ennek az üzenetnek a könyvtestbe plántálására, és hogy most ez az „Ige” „testté lőn”. Itt teszünk eleget kötelességünknek, hogy köszönetet mondjunk Várpalota város önkormányzatának, Talabér Márta polgármester asszonynak, valamint Katona Csaba alpolgármester úrnak, aki kezdettől fogva hathatós támogatást nyújtott a könyv elkészüléséhez, továbbá Dombi Norbertnek, aki a nyomdai előkészítés mellett szinte társszerzőként segítette ötleteivel a munkánkat, és nem utolsósorban Petrovics Lászlónak, Gelencsér Istvánnak hasznos észrevételeikért és a képaláírások pontosításaiért. Leitner Ferenc nevében köszönetet mondok a Városszépítő és –védő Egyesületnek és tagjainak, hogy felkarolták, segítették, erkölcsileg és anyagilag támogatták munkáját, nélkülük talán el sem készülhetett volna e könyv.

Várpalota, 2011. augusztus - szeptember

Budai László

Régmúlt

"Várpalota igazában Magyarország múltja, mint akár a nem messzire levő Balaton, vagy a tőszomszéd Bakony... ...Legenda, emlék, mesemondás itt minden kődarab, a Bakony pedig a palotai éjszakákon zúg egyformán, mint Európában semmi erdőség. A várpalotai domboldalra érkezve, egy mély sóhajtással érezni lehet Magyarország ezer éves történetét." Krúdy Gyula

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

Látkép Inota faluról 2011-ben, előtérben a Kr. u. II. századi halomsírokkal

A halomsírokban talált leletek eredeti helyzetükben

Az inotai halomsírok A két halomsírba a helyi romanizált kelta (talán eraviszkusz) törzsi arisztokrácia vezetőjét és gyermekét temették Kr. u. I-II. század fordulója környékén, illetve a Kr. u. II. század elején. Mivel általában a halomsírok fontos utak mentén vagy azok vonzáskörzetében találhatók, arra lehet következtetni, hogy a temetkező réteg a gazdasági életben fontos szerepet tölthetett be. Az eltemetettek magas rangját a gazdag edény- és fegyverkészlet mellett az is jelzi, hogy a sírgödrökbe temették a túlvilági utazásukat megkönnyítő négykerekű lovaskocsit és hátaslovaikat is. A sírban talált sigillata edények többsége észak-itáliai, kisebb része dél-galliai műhelyből származik

Terra sigillata-k (“Pecsételt föld”, fényes felületű vörös kerámiák neve) a halomsírokból (középső kép)

Üvegedények a halomsírokból

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

A várpalotai Szfinx. Bartos Sándor a 8-as főút mellett előkerült szárnyas oroszlánt ábrázoló római lelettel (1965. október 26.) Rhé Gyula, a Veszprém Megyei Múzeum igazgatója vezetésével folyik az ásatás a várpalotai homokbányában (1933. szeptember 6.)

A várpalotai Odin. Longobárd brakteáta (egyoldalú veret) a VI. századból. Az egyedülálló lelet a Dunántúlra telepedő longobárdok Odin/Wotan tiszteletéről árulkodik, aki a germán/skandináv hitvilág főistene volt

Longobárd brakteáták szalagállatszerű kompozíciókkal, amelyek a germán mitológia kígyómadarát ábrázolják

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

Bronzkori leletek az Ősiben, a Bíró-réten feltárt temetőből

A gimnázium területén feltárt temetőből származó díszes edény

A gimnázium területén feltárt temetőből származó avar-kori díszes edény

Hatgombos, öntött, aranyozott ezüst kengyelfibula pár gránát berakással, amely a várpalotai homokbányában feltárt, világhírűvé vált longobárd temetőből került elő. (Ez a régészeti lelőhely a nemzetközi szakirodalomban Várpalotai kultúra néven ismert) A germán állatornamentikát megjelenítő lelet magasszintű fémművességről tanúskodik. A lelet a Kr. u. VI. századból származik

Fésűlelet a longobárd temetőből

Díszes S-alakú fibulák (ruhakapocs) az egyik longobárd sírból, amelyek két madárfej ellentétes irányú összekapcsolódását ábrázolják

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

A két szíjvéget a gimnázium területén feltárt avar sírokban találták. A jobb oldali ún. nagyszíjvég a 134. (H) sírból került elő, anyaga öntött bronz, formája nyelv alakú, a szíjszorítótól az ívelt részig vékonyodik. Felületét ún. II. germán állatornamentika díszíti, a mélyedésekben aranyozás nyomai láthatók

A várpalotai hun üst. Az1958-ban előkerült különleges bronzedény 60 cm magas, és bár körülbelül egyharmada hiányzik, így is több mint 20 kilogramot nyom. Bizonyosan szakrális célokat szolgált, valószínűleg áldozati szertartásokban töltött be szerepet. Földberejtése előtt szándékosan használhatatlanná tették. (Legutoljára 2006-ban Balatonlellén került elő hun üst)

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

Zajlik a kora Árpád-kori falu (valószínűleg Széhel) feltárása a mai Berzsenyi utcában 1963. szeptember 7-én. Lakói vasművességgel foglalkoztak, mivel kőből épített vasizzító kemencék kerültek elő vassalakot tartalmazó gödörrel, valamint öt tűzhely mintegy 10 kilogramnyi vastartalmú anyaggal

Újlaki Miklós (macsói bán, erdélyi vajda és Mátyás király engedelmével bosnyák király) síremléke Újlakon

Az Újlaki-palota egyik ékessége: világi ruházatú alak a XIV. század végéről (előző oldal)

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

Corvin János, a palotai Újlaki Miklós keresztfia, Mátyás király és Edelbeck Borbála törvényen kívül született fia arcképe

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

Várpalota a XVI. században (metszet)

XX. századi képeslap részlete a várpalotai vár 1566-os nagy ostrom előtti látképével

Várpalota török általi ostroma 1593 októberében (metszet)

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

Thury György (középen) II.Miksa király és Schwendi Lázár társaságában (fametszet)

Thury György halála. Irinyi Sándor rézkarca (Vasárnapi Újság, 1868)

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

Zichy (I.) István (1616-1693). 1650. április 20-án III. Ferdinánd neki adományozta Palotát és vártartományát. Ezzel új, két és fél évszázadon át tartó korszak kezdődött. III. Ferdinánd kamarása, győri várparancsnok, országos altábornok. 1655-től az udvari kamara elnöke, 1661-től koronaőr, 1681-től Moson vármegye főispánja, majd főajtónálló, 1690-ben tárnokmester. A család hatalmas vagyonát nagyrészt ő szerezte. 1655-ben bárói, 1676-ban grófi rangot nyert

Zichy (I.) Imre (1669-1745). Imre, (I.) István első házasságából származó Pál kamarásnak és vázsonyi várkapitánynak báró Károlyi Katától 1669-ben született legifjabb fia, már kora ifjúságában a hadi pályára lépett. Alig 15 éves korában már vázsonyi kapitány, majd 1696-ban királyi kamarás és a sajkások ezredese lett. A budetini gróf Szunyogh János György után 1721-ben őrá bízták Árva várát, és egyúttal a vármegye főispánjává is kinevezték. Új méltóságában nagy eréllyel és buzgalommal látott Árva várának helyreállításához és az uradalom kormányzásához, ami miatt elnyerte a belső titkos tanácsosi méltóságot. 1699-ben ő hozta az első telepeseket Inotára. Meghalt 1745. június 29-én 77 éves korában. Nejétől, gróf Monyorókeréki Erdődy Teréziától csak leányai maradtak. (Erdődy Terézia építtette a város egyik ékességét, a Zichy-kastélyt.)

Zichy (I.) Miklós gróf (1750-1826). A palotai főágazat megalapítójának, Zichy (IV.) János grófnak a gróf Schmiddegg Friderikával kötött második házasságából származó fia. Ő örökölte a palotai uradalmat (IV.) János gróf 1778-ban bekövetkezett halála után. Tőle származik a rendkívül kiterjedt Zichy família palotai főágazatának palotai ágazata, amely ágazat aztán később kihalt Richard Bright 1815-ben így emlékezett vissza Várpalotára, ahol dunántúli utazása során járt: “Palota kedvelt tartózkodási helye Zichy grófnak, a bécsi rendőrségi miniszternek. A vár öreg négyszögű tornyai, jóllehet modern zöld vakablakokkal vannak kicsinosítva, mégis tiszteletet parancsolóan hatottak. Az udvarban, mint az szokásos, a deres volt látható a büntetések kiszolgálására. A várárokban lánccsörgést hallottam és egy kis emelkedésen az akasztófa állott, vele szemben egy keresztekkel és egy szentnek szobrával díszített halom.”

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

26 Csupor János térképe Palota mezővárosról 1811-ből. A térkép az általunk narancssárga körrel kiemelt ponton jelzi az egykori akasztófa helyét, amely körülbelül a jelenlegi kálváriai buszforduló környékén állt (előző oldalon)

A Zichy-kastély könyvtárterme a XX. század első éveiben. A falon még látszik Pállik Béla Waldstein grófot ábrázoló festménye (Egy korabeli képeslap részlete, sajnos a kép minősége emiatt gyenge)

A Zichy-kastély előcsarnoka a XX. század első éveiben. 1931-ig kápolnaként szolgált, amelyet 1727. május 1-én szentelt fel Acsády Ádám, veszprémi püspök, majd a várpalotai katonai parancsnokság kaszinóhelyiségnek használta (Egy korabeli képeslap részlete, sajnos a kép minősége emiatt gyenge)

A Zichy-kastély címerrel díszített, míves barokk kapuja, amit 1945. április 10-én döntött le egy szovjet katonai teherautó

A Zichy-kastély alapköve a kastély előcsarnokából nyíló pincében. A félig bebetonozott követ 2005-ben találta meg Budai László

Az alapkő latin felirata, illetve annak első olvasata (köszönet az értelmezésért Tillinger Péternek)

A Zichy-kastély az 1860-as tűzvész előtt Haury kőrajzán. A képen a tűzvészben elpusztult klasszicista stílusú kastély látható. Ennek alapjaira tervezte a jelenlegi kastélyépületet Ybl Miklós

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

Amerling, Friedrich von: Gróf Waldstein János spanyol kosztümben, 1833. Wartenbergi Gróf Waldstein János, Széchenyi István közeli jó barátja.Várpalotán ispotályt alapított, könyvtárat, kép- és régiségtárat hozott létre. Várpalotához való ragaszkodását leginkább az fejezi ki, hogy kívánságának megfelelően az alsóvárosi temetőben helyezték végső nyugalomba

Zichy Paulina, a nemzetőr vértanú Zichy Béla húga. Amikor 1890-ben rákbetegségben meghalt, kihalt az alsóurasági Zichy-ág. A birtokot – az örökbefogadott és örökössé tett Ihász Júlia kitúrása után – Paulina volt férje, Oldershausen Werner eladta a korábbi bérlőknek, a három Wolf testvérnek: így lett Wolf Józsefé, Pálé és Sándoré

Makart, Hans: Waldstein-Wartenberg Adél grófné, 1874. Gróf Köröspataki Kálnoky Adél több várpalotai intézmény alapítója volt: 1876. október 15-én alapította a Nepomuki Szent Jánosról elnevezett római katolikus leányiskolát, majd 1885-ben ugyanebben az épületben óvodát hozott létre. Az óvoda 1950-ig működött

Az át vált ozás

„Legyen sírom bár fényes, vagy sötétlő, Nyugodtan alszom barna hant alatt; Rajt’ rózsaszál, vagy dudva, vadvirág nő, Meg nem zavarja csöndes álmomat. Csak lelkemet, mely égbe száll merészen, Ne tépje meg a pusztulás soha, S eszméim’ a mulandóság ködében Ne lepje be a feledés moha.” Bán Aladár

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

Romantikus hangulatot sugárzó várkastély a II. világháború előtt. Ekkor még egyöntetűen Mátyás király váraként él a köztudatban, amint azt nagy íróink és a korabeli képeslapok tanúsítják

Thury-vár a háború után 1952-ben. Bár a háborúban a vár déli oldala nem kapott találatot, mégis csupaszon, tető nélkül áll, mert a lakosságnak megengedték, hogy széthordja. A háttérben még látszanak a 60-as években elbontott épületek. A vár keleti oldalán szabadtéri színpad áll

Thury-vár az 1960-as évek közepén: Károlyi Antal irányításával ekkorra már újraépítették vasbetonszerkezetek és egyéb vitatható építészeti megoldások alkalmazásával. A háttérben látszik a már részben elbontott Táncsics utca, illetve a későbbi panelrengeteg helyén a még meglévő mezővárosias településrész

A Nagyvázsonyból kölcsönkapott Gábor Áron-féle ágyú másolata a Thury-vár kertjében az 1960-as évek elején

A felújított, immár újra négytornyú Thury-vár napjainkban

A vár és a fő tér adventi fényben 2008. december 15-én

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

Épül a vár nyugati szárnya. Károlyi Antal építész sajátságos terveinek megfelelően egy új szintet képeztek vasbetonfödémmel (1964)

A vár északi oldala 1964-ben (Már áll a nyugati szárny fala)

A vár keleti szárnya 1964-ben. A ‘60-as évek felújítási munkálatai előtt ez a szárny csupán egyemeletes volt. Érdemes összevetni az akkori meg a mostani ablakokat

A várudvar nyugati fele a 2011-es rekonstrukció ideje alatt

A vár udvara a 2011-es felújítási munkálatok végén. A hátsó alacsonyabb tornyokban a hűtő-fűtő rendszer gépészete kapott helyet

A várudvar keleti fele a felújítás után

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

A Thury-vár barokk jellegű lépcsőháza 1965-ben

A vár belső udvarára nyíló kapu 1965-ben

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

A Thury-vár keleti szárnyában található barokk jellegű terem felújítás után

A vár lépcsőháza 2011-ben

A vár stilizált felhúzható kapuja (ún. ejtőrácsa) a 2011-es rekonstrukció után

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

A Zichy-kastély a II. világháború után másfél évig a kommunista párt székházaként működött. 1946-ban a kastély könyvtári gyűjteményéből megmaradt köteteket az udvarra hordatták, és nyilvánosan elégették. A képen a nemtörődömség miatt teljesen elhanyagolt kastély látható az 1948-1954 közötti időszakban (Leitner Ferenc közlése)

A Zichy-kastély látképe az 1950-es években

A felújított kastély 1954 után. A kastély tetején az akkori pártállami berendezkedés jelképe: a vörös csillag

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

A Zichy-kastély mint Tüzérségi Fegyvernemi Múzeum az 1970-es évek végén. A múzeum 1984-ben felvette Gábor Áron nevét A Zichy-kastély mint Trianon Múzeum 2010-ben

A kastély könyvtártermében látható mennyezeti freskó a XIX. század leghíresebb magyar állatfestőjének, Pállik Bélának munkája. A maga korában “birkapiktorként” aposztrofált festő képének címe: Apollón, Auróra és a hórák (a következő dupla oldalon)

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

Kastély, templom és vár a szocialista városban (1963)

A római katolikus templom és a vár környéke napjainkban (2011)

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

A Felszabadulás útja 1952-ben (ma Szent István út). A kép uralkodó pontján a katolikus templom

A Felszabadulás útja nyári zápor után 1965. június 4-én

Lomb, remény, templom 2010-ben (jobb oldalon)

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

A Rejcsúr a templomtoronyból 1964-ben (fent). A Tégla utca, a régi Tési út és a Rejcsúr nyugati része a várfokról (lent). A nagy erővel zajló szocialista városrendezés megpecsételte ennek a városrésznek a sorsát is, benne olyan műemléképületekkel, mint például a Petőfi Sándorhoz és öccséhez, Istvánhoz is kötődő Végh-kocsma vagy Krúdy Gyula nagyanyjának, Radics Máriának a háza

Az egykori Rejcsúr helyén ma a Thuri György tér található. A Tégla utcától nyugatra szocreál emeletes házak épültek (2010)

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

A patinás múltú evangélikus iskola 1943-ban (ma: Várkerti Általános Iskola)

Az iskolával szemközt állt a híres Végh-kocsma, ahol Petőfi Sándor és fivére, István biztosan megfordult. Egyes feltételezések szerint itt írta Petőfi a Szeget szeggel című versét. A kép a ‘60-as években készült Az I. Számú Általános Iskola (ma: Várkerti Általános Iskola) 1964-ben. Az iskola új szárnya 1958 és 1961 között épült. 1959-ben itt kezdi meg működését 12 osztállyal a Thuri György Gimnázium

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

A Várkerti Általános Iskola és az evangélikus templom 2011. április 20-án

A Thuri György tér parkja háttérben az evangélikus templommal 2009. július 23-án

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

Látkép a katolikus templom tornyából, háttérben a Baglyassal. Az egykori Fazekas utca épületeit elbontották, hogy legyen helye az új, Táncsics utcai emeletes házaknak (1964 áprilisa)

Bányász-napi vásár a Táncsics utcában az 1950-es évek végén

Új belváros épül: Táncsics utcai építkezés (1964)

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

A Táncsics utca ritmikusan sorakozó üzleteinek neonfényei a ‘70-es években A Táncsics utcai üzletsor adventi díszvilágítással 2008. december 15-én

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

A zsinagóga belseje a II. világháború előtt 1826-ban határozta el Várpalota izraelita lakossága, hogy zsinagógát épít, és 1834-ben el is kezdték a munkát. Végül 1840. szeptember 11-én avatták fel az elkészült – a maga nemében szinte egyedülálló – klasszicista stílusú zsinagógát. A felavató beszédet Schwab Löw budai rabbi tartotta, az ünnepségen részt vettek a Zichy grófok illetve a város keresztény polgárai is

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa

A várpalotai zsinagóga 1912-ben. Timpanonjában óra látható, alatta héber felirat (képeslap)

A romba döntött belváros 1945 májusában. A kép bal oldalán az egykori Takarékpénztár (később Tanácsháza) látható, előtte egy harcképtelen Jagdpanzer V. típusú páncélvadász az 1. Leibstandarte SS Adolf Hitler SSpáncéloshadosztály kötelékéből. A zsinagóga kiégett ugyan, de falai állnak

A zsinagóga és környéke a várfokról napjainkban (2011. tavasz)

Várpalota, egy mezőváros metamorfózisa