ÉVA’21
1.0 workshopok
papírszövetek
BME Lakóépülettervezési tanszék 2020/2021 II. félév
Juhász Ágnes, Ónodi Bettina
A
félév első harmadában
különböző hajtogatási technikákkal ismerkedtünk meg, melyekkel készítettünk komplex-, kirigami-, hiperbolikus paraboloid felületeket és spirális szalagokból hajtogatott formákat. Az órák alkotásközpontú, kézműves, makettezős jellegűek voltak, a „thinking by making” elvet alapul véve. Először közös hajtás során bemutattuk az adott órára választott technikát, majd önálló feladatként a tanult alaphajtás továbbfejlesztése volt a feladat. Transzformációkkal kellett kísérletezni; változtatni a minta méretein, arányain, szögein, átszabni, nyílást vágni, tovább hajtani stb. A cél egy olyan modul létrehozása volt, amely alapelemként egy folytatható struktúra építésére lesz majd alkalmas. Mind a gyakorlás során, mind a végső makettek elkészítésénél csak használt papírral dolgoztunk, szem előtt tartva ezzel a tárgy egyik a fenntarthatóságra ösztönzést. lkotók Bilák László Olivér, Bors Luca célkitűzését, Építész hallgatóként rengeteg papírhulladék Éva, Czeglédi Csenge Ágnes, Csontos Hanna, adódik otthon, melyek most az órák keretében Dinya Zoltán György, Fehér Márk, Fonyódi alternatív építőanyaggá változtak. Boglárka, Gál Andrea, Gellár Jakab, Gulyás Az elkészült iterációkat makettfotókkal és 2-3 Rozália Anna, Győri Emese, Horváth Erzsébet, mondatban megfogalmazott koncepcióleírással Józsa Barnabás, Kiss Csenge, Kiss Kinga, Kiss dokumentáltuk. Ezeknek a speciális Rebeka, Koppány Bernadett, Léber Lilien, Marx technikáknak a megismerésével építészetileg is Ákos, Mezei Csongor, Mihály Léna, Mogyorósi értelmezhető, plasztikus modulok kialakításának Kornél Károly, Molnár Míra Beáta, Orbán Blanka eszköztárához jutottunk, ami a félév végén Franciska, Orbán Boglárka Éva, Papp Dorina, születendő közös, 1:1 léptékű alkotás Regős Krisztina, Reviczky Marcell, Rónai Simon létrehozásának első lépese volt. Péter, Sprok Lilla, Szabados Pál Donát, Szepesi Anna, Szmilkó Lilla, Tóth Dóra Zsófia, Vinkovics Réka, Vitek Márk, Zalányi Eszter Boróka
A
válogatott munkák
1.1
C
yberMókus “Mint a mókus fenn a
fán....”
VM
1.1 k o m p l e x f e l ü l e t e k
2021.02.11.
Paul Jackson -
Folding techniques for designers
P
Fo
10x20 cm ábris jegyzet
10
Folding techniques designers Folding techniques forfor designers Folding techniques for designers
21x21 cm nyomtatópapír 21x21 cm nyomtatópapír 21x21 cm nyomtatópapír
1.1 k o m p l e x f e l ü l e t e k
Paul Jackson Paul Jackson Paul Jackson -- -
BL BLÉBL
LLLáátvány tvány
átvány Az előző félévben tervezett lakóházam látványterve bújik elő a meghajtott Azelőző előzőfélévben félévben tervezettlakóházam lakóházamlátványterve látványterve Az tervezett papír rombuszai közül... bújikelő előa ameghajtott meghajtottpapír papírrombuszai rombuszaiközül... közül... bújik
2021.02.11. 2021.02.11.
2021.02.11.
1.1 k o m p l e x f e l ü l e t e k
RM
Paul Jackson -
Folding techniques for designers
Paul Jackson - P
Fo Folding techniques for de
21x21 cm törvény fénymásolata
F
orma A gazdasági társaságokról szóló törvény 2014-ben hatályon kívül helyezett példányának fénymásolata került feldolgozásra.
2021.02.11.
21 21x21 cm törvény fénymá
SSzín
zín Az egyformák között utat tör magának a szín és az egyediség. “A fehér nem Az egyformák között utat tör színarra és az szín, hanem a szín hiánya, egymagának vászon,aami egyediség. vár, hogy bepiszkolják.” “A fehér nem szín, hanem a szín hiánya, egy vászon, ami arra vár, hogy bepiszkolják.”
2021.02.11.
Paul Jackson -
Paultechniques Jackson Folding for designers Folding techniques for designers
3db 21x21 cm újságpapír/jegyzet 3db 21x21 cm újságpapír/jegyzet
1.1 k o m p l e x f e l ü l e t e k
2021.02.11.
VR
VR
F
élkör Egy rombusz minta alapján készült. A kis háromszögek 1:4 arányban, így teljesen összenyomva nagyjából félkört ad.
BLO
1.1 k o m p l e x f e l ü l e t e k
2021.02.11.
Paul Jackson -
Folding techniques for designers
B
F
3 35x35 cm sütőpapír
Folding techniques designers Folding techniques forfor designers Folding techniques for designers
21x21 fénymásoló papír 21x21 fénymásoló papír 21x21 fénymásoló papír
1.1 k o m p l e x f e l ü l e t e k
Paul Jackson Paul Jackson Paul Jackson -- -
MÁ MÁ MÁ
FFFoogsor gsor
ogsor A fénymásoló papír névre hallgató ragadozó fő tápláléka, a csütörtök esti fénymásolópapír papírnévre névrehallgató hallgatóragadozó ragadozófő fő AAfénymásoló szabadidőm. tápláléka,a acsütörtök csütörtökesti estiszabadidőm. szabadidőm. tápláléka,
2021.02.11. 2021.02.11.
2021.02.11.
1.1 k o m p l e x f e l ü l e t e k
SzA
Paul Jackson -
Folding techniques for designers
Paul Jackson - P
Fo Folding techniques for de
21x29,7 cm Épszerk 4 előadás
C
Sigaház Azzal próbáltam kísérletezni, kijön-e valamilyen érdekes forma, ha különböző részeken eltérő mértékben nyomom össze a lapot.
2021.02.11.
21 21x29,7 cm, Épszerk 4 elő
BB
orz orz“ - A borz család sétál az utcán. Borz papa, borz mama és a kis borz gyerekek. A borz “ - A borzfolyton családlemaradnak, sétál az utcán. Borz papa, borz gyerekek borz papa dühös. mama kis borz gyerekek. borz folyton Ekkorés jöna egy teherautó, és A elüti a gyerekek borz lemaradnak, dühös. gyerekeket.borz Mirepapa a borz papa: “Borzalom!” Ekkor jön egy teherautó, és elüti a borz gyerekeket. Borz-alom. Mireszia. a borz -Na, “ papa: “Borzalom!” Borz-alom. -Na, szia. “ - Ponyvaregény
- Ponyvaregény
2021.02.11.
PaulJackson Jackson Paul - -
Foldingtechniques techniques designers Folding forfor designers
21x21 fénymásoló fénymásoló lap 21x21
1.1 k o m p l e x f e l ü l e t e k
2021.02.11.
CzCs
CzCs
S
ünsertés A nőstény évente kétszer fial. Egy alomban legfeljebb 7 utód van. Vemhességi idő mintegy két hónap. A párzásra márciustól júniusig kerül sor. A hím keresi fel a nőstényt, amely kezdetben kerülni próbálja. Minduntalan elszalad, de a hím addig próbálkozik, míg a nőstény le nem lassul...
RSP
1.1 k o m p l e x f e l ü l e t e k
2021.02.11.
Paul Jackson -
Folding techniques for designers
P
Fo
30x30 cm újságpapír
3
1.2
M
éretek Az így is nagyon kicsi lapon, apró kis hajtások, vágások növekvő mérete alakítja a formát.
MM
1.2 hajtott él kiemelése
2021.02.18.
Paul Jackson -
Cut and fold techniques for pop-up design
P
C fo
A6 tankönyv oldal maradvány
A
Cut and fold techniques for pop-up design Cut and fold techniques Cut and fold techniques forpop-up pop-updesign design for
A4rajz5 rajz5vázlat vázlat A4 A4 rajz5 vázlat
1.2 hajtott él kiemelése
Paul Jackson Paul Jackson Paul Jackson -- -
SzPD SzPD SzPD
NaCl N NaCl
aCI Kristályoknak nevezzük azokat a szilárd halmazállapotú anyagokat amelyekben Kristályoknaknevezzük nevezzükazokat azokata aszilárd szilárd azKristályoknak atomok, molekulák vagy ionok szabályos halmazállapotúanyagokat anyagokatamelyekben amelyekbenazazatomok, atomok, halmazállapotú rendben, a tér mindhárom irányában ismétlődő molekulákvagy vagyionok ionokszabályos szabályosrendben, rendben, tér molekulák a atér módon helyezkednek el, ilyen például a só. mindhárom irányában ismétlődő módon mindhárom irányában ismétlődő módon helyezkednekel,el,ilyen ilyenpéldául példáula asó. só. helyezkednek
2021.02.18. 2021.02.18.
2021.02.18.
1.2 hajtott él kiemelése
GyE
Paul Jackson -
Cut and fold techniques for pop-up design
Paul Jackson - P
C Cut and fold techniques fo for pop-up design
A5 Ábris vizsga jegyzet
D
öfés “Gömb döfése egyenessel, metszése síkkal: Döfés: metsző egyenesre vetítősíkot illesztünk, körmetszet könnyen szerkeszthető, s ahol a kört (ellipszist) metszi, ott vannak a döféspontok.”
2021.02.18.
A5 Ábris vizsga jegyzet A
VVasarely
asarely It is the original idea that is unique, not the object itself.
It is the original idea that is unique, not the object itself.
2021.02.18.
A6 Rajz 1 leadás - Sraffozás variációk A6 Rajz 1 leadás - Sraffozás variációk
1.2 hajtott él kiemelése
PaulJackson Jackson Paul - -
Cut and fold techniques for pop-up design Cut and fold techniques for pop-up design
2021.02.18.
RK
RK
V
áros Az első hajtásban az fogott meg, hogy a kialakult papírformáról ránézésre nem gondolnám hogy visszahajtható egy lappá. Ezt a csavart alkalmaztam az új téglalapoknál, és így a papír egy városi látképpé alakult.
GJ
1.2 hajtott él kiemelése
2021.02.18.
Paul Jackson -
Cut and fold techniques for pop-up design
P
C fo
A6 Jegyzet
A
Cut and techniques for pop-up design fold techniques CutCut andand foldfold techniques for pop-up design for pop-up design
A6-os méretű barna csomagoló
A6-os méretű barna csomagoló
A6-os méretre vágott skiccek
B BB agoly agoly
A6-os méretre vágott skiccek A6-os méretre vágott skiccek
1.2 hajtott él kiemelése
Paul Jackson Paul Jackson Paul Jackson - --
MK MK
MK
agoly Két nagy szem mered rád.
Két nagy szem mered rád.
Két nagy szem mered rád.
2021.02.18.
1.2 hajtott él kiemelése
TDZs
Paul Jackson -
Cut and fold techniques for pop-up design
Borítékpapír
T
enger Átmenet a szélcsendben ringatózó vízfelszín és a viharos hullámok között.
2021.02.18.
Paul Jackson - P
C Cut and fold techniques fo for pop-up design
Borítékpapír
B
O ldalak O
ldalak Ha jobban megnézzük a képeket, akkor az árnyék által eltakart felületet is észre tudjuk venni.
Ha jobban megnézzük a képeket, akkor az árnyék által eltakart felületet is észre tudjuk venni.
Paul Jackson -
Cut and fold techniques for pop-up design 2021.02.18.
Paul Jackson -
Cut and fold techniques for pop-up design
A3 alaprajz A3 alaprajz
1.2 hajtott él kiemelése
2021.02.18.
DZGy
Ö
sszehajtott város Más léptékben ez egy szögletes, monumentális épületként is értelmezhető, amely a 2 dimenzióból lép át a 3 dimenzióssá.
KR
1.2 hajtott él kiemelése
2021.02.18.
Paul Jackson -
Cut and fold techniques for pop-up design
P
C fo
A4 Bazilika-vázlat
A
1.3
T
ávlat találkozás a végtelenben...
OB
1.3 hiperbolikus paraboloid
2021.02.25.
Paul Jackson -
Folding techniques for designers
20x20 cm papír
Folding techniques designers Folding techniques forfor designers Folding techniques for designers
12,5x25cm cmjegyzet jegyzet 12,5x25 12,5x25 cm jegyzet
1.3 hiperbolikus paraboloid
Paul Jackson Paul Jackson Paul Jackson -- -
SL L S SL
222
in1 in1 Az in1 órán bemutatott hajtás kettőzéséből jött létre.
Azórán óránbemutatott bemutatotthajtás hajtáskettőzéséből kettőzésébőljött jöttlétre. létre. Az
2021.02.25. 2021.02.25.
2021.02.25.
1.3 hiperbolikus paraboloid
FB
Paul Jackson -
Folding techniques for designers
Paul Jackson -
21x21cm milliméterpapír (másik oldala)
V
irág Körökkel minden szebb.
2021.02.25.
P
Fo Folding techniques for de
21 21x21cm milliméterpapír (
H Hullám
ullám Ha egy rombuszt választunk alapnak, a nyeregfelület torzu és a hosszabb Ha egy rombuszt választunk alapnak, a átló irányába nyúlik meg.
nyeregfelület torzu ésl a hosszabb átló irányába nyúlik meg.
2021.02.25.
22x22 cm rombusz 22x22 cm rombusz
1.3 hiperbolikus paraboloid
PaulJackson Jackson Paul - -
Foldingtechniques techniques designers Folding forfor designers
2021.02.25.
GRA
GRA
R
oló borongós estén a rolón átszűrűdő holdfény játéka
LL
1.3 hiperbolikus paraboloid
2021.02.25.
Paul Jackson -
Folding techniques for designers
P
Fo
a4-es éptöri jegyzet
a4
Folding techniques designers Folding techniques forfor designers Folding techniques for designers
20x20cm cmújságpapír újságpapír 20x20 20x20 cm újságpapír
1.3 hiperbolikus paraboloid
Paul Jackson Paul Jackson Paul Jackson -- -
PD PD PD
H H H
gyek A két háromszög különböző egyek ee gyek módszerrel készült. Mindkettő négyzet alakú kétháromszög háromszögkülönböző különbözőmódszerrel módszerrelkészült. készült. AAkét papírból, viszont az egyik egy elem kivágásával, Mindkettőnégyzet négyzetalakú alakúpapírból, papírból,viszont viszontazazegyik egyik Mindkettő a másik pedig egy elem behajtásával. egy elem kivágásával, a másik pedig egy elem egy elem kivágásával, a másik pedig egy elem behajtásával. behajtásával.
2021.02.25. 2021.02.25.
2021.02.25.
1.3 hiperbolikus paraboloid
KK
Paul Jackson -
Folding techniques for designers
Paul Jackson -
Folding techniques for de
19x19 cm-es történelem jegyzet
N
yereg Szőrén szoktam megűlni a lovat, Ha ide vagy oda útam akad; Nem szükséges a nyereg a hátán - Csikós vagyok az alföldi rónán.
2021.02.25.
19x19 cm-es történelem j
EE
mpátia Szomorkodó papírt igyekszik mpátia jobb kedvre deríteni a rajta átszűrődő fény. Szomorkodó papírt igyekszik jobb kedvre deríteni a rajta átszűrődő fény.
2021.02.25.
PaulJackson Jackson Paul - -
Foldingtechniques techniques designers Folding forfor designers
20x20 cm hatszög firkapapír 20x20 cm hatszög firkapapír
1.3 hiperbolikus paraboloid
2021.02.25.
ML
ML
I
smétlés A rombusz alakú egységek újra, meg újra visszatérnek..
HE
1.3 hiperbolikus paraboloid
2021.02.25.
Paul Jackson -
Folding techniques for designers
P
Fo
10,5 x 28,5 sziltan jegyzet
10
1.4
K
ert Ugyanaz a napsugár olvadt az arcunkra: lesültünk. Én pár nap múlva levakartam; már nem akartam olyan lenni, mint te.
ZE
1.4 spirális szalagok
2021.03.04.
Paul Jackson -
Folding techniques for designers
P
F
6 6x50 cm csomagolópapír
1.4 spirális szalagok
Paul Jackson - Paul Jackson Folding techniques Paul Jackson -for designers
techniques designers Folding Folding techniques for for designers
Helyszínrajz Helyszínrajz Helyszínrajz
Dns DDns
NS Hosszú láncot alkotva sorolódnak a formák Hosszú láncot alkotva sorolódnak a formák Hosszú láncot alkotva sorolódnak a formák
2021.03.04. 2021.03.04.
2021.03.04.
MCs Cs M MCs
1.4 spirális szalagok
KCs
Paul Jackson -
Folding techniques for designers
Paul Jackson -
Épszerk szerkgyak lap
B
újócska “Bújócskázni akarok az emberekkel. Megkérdeztem az angyalaimat, hogy szerintük melyik a legjobb búvóhely. Volt aki azt mondta, hogy az óceán feneke. Mások a legmagasabb hegycsúcsot ajánlották. Megint mások a hold túlsó oldalát vagy egy távoli csillagot.” Anthony de Mello
2021.03.04.
P
Fo Folding techniques for de
Épszerk szerkgyak lap
Ép
Áátfedés
tfedés térben egymásra fedő felületek
térben egymásra fedő felületek
Paul Jackson -
Paultechniques Jackson Folding for designers Folding techniques for designers
4x41 helyszínrajz 4x41 helyszínrajz
2021.03.04.
1.4 spirális szalagok
2021.03.04.
KB
KB
E
rdő Kéreg, lomb vagy erdő?
SzL
1.4 spirális szalagok
2021.03.04.
Paul Jackson -
Folding techniques for designers
P
Fo
29 29,5 x 6 cm használt fénymásolópapír
techniques designersn Folding techniques for for designers Folding
A4 sziltan jegyzet A4A4 sziltan jegyzet sziltan jegyzet
1.4 spirális szalagok
Paul Jackson - Paul Jackson Paul Jackson -for designers Folding techniques
találkozás Ttalálkozás
alálkozás végtelenben metsződő végtelenben metsződő
párhuzamos egyenesek illúziója párhuzamosmetsződő egyenesek végtelenben illúziója párhuzamos egyenesek illúziója
2021.03.04. 2021.03.04.
2021.03.04.
CH H C CH
1.4 spirális szalagok
JB
Paul Jackson -
Folding techniques for designers
Paul Jackson - P
Folding techniques for deF
15*15cm jegyzetlap
M
onolit Néhány hónapja csak, hogy megjelentek az első monolitok világszerte. A rejtélyes fémoszlopok egyik napról a másikra bukkanak fel és mára már papírból is megépíthetőek.
2021.03.04.
15*15cm jegyzetlap
1
BBarlangok
arlangok Az egyes kisebb elemek egymáshoz kapcsolódása számomra érdekes, Az egyes kisebb elemek egymáshoz kapcsolódása barlangrendszerre hasonlító, szűk, nyomasztó számomra érdekes, barlangrendszerre hasonlító, szűk, és beláthatatlan tereket, térkapcsolatokat hoz nyomasztó, és beláthatatlan terekettérkapcsolatokat hoz létre. létre.
Paul Jackson -
Paultechniques Jackson Folding for designers Folding techniques for designers
32x6 cm újságpapír 32x6 cm újságpapír
2021.03.04.
1.4 spirális szalagok
2021.03.04.
FM
FM
C
sillag “Ne légy szeles. Bár a munkádon más keres - dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen ugy érdemes.” /József Attila 193537/
OB
1.4 spirális szalagok
2021.03.04.
Paul Jackson -
Folding techniques for designers
P
Fo
6 6x24 cm műszaki rajzlap
Folding techniques designers Folding techniques for for designers
újságlap újságlap újságlap
1.4 spirális szalagok
Paul Jackson Paul Jackson Paul Jackson -for designers Folding techniques
Lokni LLokni
okni Természetesen göndörödő hajtincs.
Természetesen göndörödő hajtincs. Természetesen göndörödő hajtincs.
2021.03.04. 2021.03.04.
2021.03.04.
GA GA
ÉVA’21
2.0 pályázat
papírszövetek
Folyt. köv.
BME Lakóépülettervezési tanszék 2020/2021 II. félév