Védikus asztrológia viszgatételei kidolgozva

Page 1

VÉDIKUS ASZTROLÓGIA VIZSGATÉTELEI 1. A Zodiákus -

A zodiákus meghatározása

Ha a fejünk felett elterülő csillagos égboltot egy gömbnek képzeljük el, akkor mi ennek a gömbnek a belsejében vagyunk. Ez az égbolt keletről nyugat felé forog, s egy nap alatt egy teljes fordulatot tesz meg. Ezt a mozgást legjobban a Nap alapján érzékeljük: ahogy reggel felkel, este lenyugszik, másnap reggel pedig ismét felkel a keleti horizonton. Ez a látszólagos mozgás jellemzi az egész égbolt elfordulását is. A zodiákus égbolt széles sávja, mely az ekliptikától mindkét irányba 9 ívfokra terjed ki. Szanszkrit neve: bhácsakra, vagyis a fény sávja. Mivel ez egy körkörös sáv, ezért nincs se kezdete, se vége, de annak érdekében, hogy viszonyítani tudjuk egymáshoz a bolygók zodiákusban elfoglalt pozícióit, kiválasztunk rajta egy pontot, melyet a Kos jegy kezdőpontjának nevezünk. Az ekliptika a Nap egy év alatt körbejárt útja, ami pontosan a zodiákus közepén halad végig. Szanszkritul apamandalának, vagy ravimárgának nevezik. -

A jegyek és naksatrák meghatározása

Az ekliptikát 12 egyforma részre – jegyre – osztjuk, amelyek egyenként 30 ívfokot foglalnak el. A zodiákust a Kos 0. fokától kezdődően osztjuk fel 12 jegyre. Minden egyes jegy 30 ívfokra, egy ívfok 60 perce, egy ívperc 60 ívmásodpercre osztható. A teljes zodiákus ennek megfelelően 21.600 ívpercből, ill. 1.296.000 ívmásodpercből áll. A védikus asztrológia a 12 rásira (állatövi jegyre) való felosztás mellett más felosztási rendszereket is használ. Ilyenek pl. a naksatrák, azaz a holdházak, amelyekből a teljes zodiákusban 27 van, valamint a 12 jegy még kisebb részekre való felosztásával kapott horoszkópok (pl. a hórá: ½ jegy, a drekkána: 1/3 jegy, a navámsa: 1/9 jegy) -

A tropikus és sziderikus zodiákus

Attól függően, hogy milyen kezdőpontot, vonatkoztatási pontot adunk meg, többféle lehetőség is van a zodiákus határainak megállapítására. A nyugati asztrológiában a zodiákus meghatározásánál a Nap éves pályáját veszik alapul. A Nap éves forgási ciklusának négy nevezetes állomása van, melyek a tavaszi és az őszi napéjegyenlőség, valamint a nyári és a téli napforduló. E négy pont közötti 1


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.