Emma Cline: A lányok by Libri Kiadó

csőből meleg vizet enged az autójára. Ahogy a tócsák lassan elpárolognak az aszfaltról. Próbaképpen úgy hámoztam meg egy narancsot, mintha karom könyékig megége volna, és nem lenne körmöm. A halál olyannak tűnt, mint egy szálloda előcsarnoka. Mint valami civilizált, jól megvilágíto helyiség, ahová az ember könnyen beléphet, és ahonnan könynyen ki is mehet. Egy fiú a városban agyonlőe magát a pincében, miután rajtakapták, hogy hamisíto tombolajegyeket árul. Nem a kifolyt vérre gondoltam, vagy a pince nyirkos belsejére, hanem csak arra, hogy milyen könnyűnek érezhee a pillanatot, amikor meghúzta a ravaszt, s milyen tisztának és rendezenek tűnhete neki akkor a világ. Egyetlen, határozo mozdulaal eltűnt az összes keserűség, és megszűntek az élet fájdalmai, gyötrelmei. Az üzlet polcai egészen idegennek tűntek, és gondolataim is teljesen kuszák voltak az italtól. A fények folyamatosan villogtak, egy doboz alján kifolyt citromlé maradéka, a kozmetikai szerek a tekintetet magukra vonó, megfelelő csoportosításban. Kiveem egy rúzst, hogy a csuklómon kipróbáljam, mivel olvastam, hogy ez a módja. Az ajtó csengője újabb vásárló érkezését jelezte. Felnéztem. A parkban láto fekete hajú lány volt az vászoncipőben és a vállánál felvágo ujjú ruhában. Izgalom fogo el. Már azon gondolkodtam, hogy mit mondjak neki. Hirtelen megjelenése teljesen véletlenszerű volt, és mindent egészen más színben láam tőle. A lány nem volt szép, amire rájöem most, hogy újra láam. Nem is a szépsége ragado meg, hanem valami 68

más. Mint John Huston lányának fényképei. Nem a szépsége volt vonzó, hanem valami más. A pult mögö álló férfi mogorva tekinteel néze rá. – Már mondtam – szólalt meg –, hogy egyikőtök sem jöhet be ide soha többé. Menj ki! A lány lazán rámosolygo, és felemelte a kezét. Kis szőrcsomót láam a hónalján. – Hé – mondta. – Csak vécépapírt szeretnék venni. – Loptatok tőlem – mondta a férfi, és arcszíne már vöröses volt. – Te és a barátnőid. Nem volt rajtatok cipő, piszkos volt a lábatok, és úgy szaladgáltatok i. Megpróbáltátok elterelni a figyelmem. Én megrémültem volna a dühös hangtól, de a lány nyugodt volt. Még tréfálkozo is. – Nem hinném, hogy ez igaz. – Oldalra fordítoa fejét. – Talán mások voltak. A férfi összefonta mellén a karját. – Emlékszem rátok. A lány arckifejezése megváltozo, tekintete is keményebb le, de még mindig mosolygo. – Rendben – mondta. – Felőlem bármit gondolhat. Majd hűvös és távoli tekinteel rám néze. Mintha alig látna. Elfogo a vágy, és magam is meglepődtem, mennyire nem akarom, hogy a lány eltűnjön. – Kifelé – mondta a férfi. – Indulás. A lány kiment, de előe még kinyújtoa nyelvét a férfira. Csak egy pillanatra, mint ahogy egy bohó kismacska. Csak egy pillanatig haboztam, mielő kimentem utána, de addigra már átvágo a parkolón, és ürgén lépkede. Utánaszaladtam. – Hé! – szóltam utána. 69

Megállás nélkül ment tovább. Újra kiáltoam, ezúttal hangosabban, mire megállt. Hagyta, hogy utolérjem. – Micsoda bunkó alak – mondtam. Talán ragyoghaam, mint egy frissen moso alma. Arcomon a félig részeg állapotban felrako smink pirossága. A lány az üzlet felé pillanto. – Dagadt fasz – motyogta. – Még vécépapírt se lehet venni nála. Végre úgy tűnt, hogy észrevesz, és egy hosszú pillanatig tanulmányozta az arcom. Megállapítoam, hogy fiatalnak tart. Azt is, hogy az anyámtól ajándékba kapo mellrészes inget klassznak tartja. Ennél azonban többet akartam. Megteem az ajánlatot, még mielő igazán belegondolhaam volna. – Megfújom – mondtam, és hangom természetellenesen élénk volt. – A vécépapírt. Nem nagy ügy. Folyton lopok onnan különböző holmikat. Azon tűnődtem, hisz-e nekem. Egyértelmű lehete, hogy lazán hazudok, de talán pont ezt értékelte bennem. A kétségbeese vágyamat. Vagy talán csak arra volt kíváncsi, hogy mire megy ki ez az egész. A gazdag lány valami gyerekes bűnre készül. – Komolyan mondod? – kérdezte. Vállat vontam, de szívem hevesen kalapált. Ha volt is benne sajnálat irántam, nem érzékeltem. Rejtélyes visszatérésem meglepte a pult mögö álló férfit. – Visszajöél? Még ha terveztem is, hogy ellopok valamit, most már lehetetlen le volna. Csellengtem a pultok közö, és 70

azon voltam, hogy arcomon semmi bűnös szándék ne látsszon, de a férfi nem néze másfelé. Addig meredt rám, amíg meg nem ragadtam a vécépapírt, és oda nem viem a kasszához. Szinte szégyelltem, hogy mennyire a megszoko módon járok el. Természetesen nem akartam semmit sem ellopni. Ilyesmi sosem fordulhat elő. Párás szemmel ütöe be a vécépapír árát. – Egy magadfajta, helyes lánynak nem kellene összeállnia ilyenekkel – mondta. – Az egész bagázs nagyon koszos. Egy fickó is van köztük fekete kutyával. – Úgy tűnt, mintha csak nehezen tudná folytatni. – Az én boltomba ugyan nem jönnek be. A foltos ablakon át láam a parkolóban ténfergő lányt. Kezével ernyőzte a szemét. Hirtelen és váratlan szerencse: engem várt. Miután fizeem, a férfi elég sokáig néze rám. – Még gyerek vagy – mondta. – Miért nem mész haza? Egészen addig úgy éreztem, sajnálom. – Szatyrot nem kérek – mondtam, és belegyömöszöltem a vécépapírt a táskámba. Csendben voltam, miközben a férfi odaadta a visszajárót, és úgy nyalogaa ajkát, mintha valami kellemetlen íztől akarna megszabadulni. A lány felélénkült, amikor kimentem hozzá. – Megvan? Bólintoam, ő pedig behúzo a sarok mögé. Szinte olyan érzésem volt, mintha tényleg loptam volna, és ereimben adrenalin áramlo, amikor felemeltem táskámat. – Aha – mondta, ahogy belepillanto. – Meg is érdemli a seggfej. Könnyen ment? 71

– Egész könnyen – feleltem. – Egyébként sincs teljesen magánál. Örültem, hogy milyen jól összejöünk, és már egy csapat tagjai vagyunk. A lány hasából látszo egy háromszög alakú rész, ahol a blúza nem volt teljesen begombolva. Milyen könnyen tudo izgató lenni pusztán azzal, hogy sietve vee fel a ruhát az izzadságtól nedves testére. – Mellékesen Suzanne vagyok – mondta. – Evie. Kezet nyújtoam. Suzanne úgy nevete, hogy megérteem belőle, a kézfogás rossz próbálkozás, a heteroszexuális világ ostoba jelképe. Elpirultam. Nem igazán tudtam, hogyan kellene viselkednem a szokásos udvariassági gesztusok és formaságok nélkül. Nem voltam biztos benne, hogy mi vee át helyüket. Csendben voltunk, és azon igyekeztem, hogy megtörjem a hallgatást. – Azt hiszem, láalak valamelyik nap – mondtam. – Talán a Hi-Ho elő. Nem válaszolt, ezért nem volt mibe belekapaszkodnom. – Néhány lánnyal voltál – folytaam. – És egy busz is jö. – Ó – mondta, és arca felélénkült. – Igen, az az idióta teljesen bezsongo. – Visszagondolt az esetre. – Fegyelmeznem kell a többi lányt, tudod, különben csak szerencsétlenkednének, és akkor elkapnak. Bizonyára feltűnő érdeklődéssel figyeltem Suzanne-t, de ő nem törődö vele. – Emlékszem a hajadra – mondtam. Úgy tűnt, hogy ennek örül, és szórakozo mozdulaal meg is fogta a végét. 72

– Sosem vágom le. Később rájöem, hogy erre Russell kérte őket. Suzanne a melléhez szorítoa a vécépapírt, és hirtelen valami büszkeség fogta el. – Akarsz érte valami pénzt? Ruháján nem volt zseb, és táska sem volt nála. – Ugyan – feleltem. – Nekem nem került semmibe. – Hát, akkor köszi – mondta egyértelmű megkönynyebbüléssel. – Errefelé laksz? – Elég közel – mondtam. – A mamámmal. Suzanne bólinto. – Melyik utcában? – Morning Star Lane. Meglepeen hümmögö. – Flancos hely. Láam, jelent neki valamit, hogy a város előkelő részében lakom, de nem tudtam rájönni, hogy mit, leszámítva azt a meghatározhatatlan ellenérzést, amit a fiatalok táplálnak a gazdagokkal szemben. A jómódúakat a médiával és a kormánnyal együ a gonoszok meghatározhatatlan csoportjába, a nagy átverők közé sorolják. Még csak akkor kezdtem megtanulni, hogy miképp közöljek mentegetőzve bizonyos információkat. Hogyan gúnyoljam ki saját magam, mielő még mások teszik. – És te? Lazán legyinte. – Ó – mondta –, hiszen tudod. – Mindig csinálunk valamit. De ha sok ember van egy helyen – emelte öl a táskáját –, akkor sok feneket kell törölni. Jelenleg elég kevés a pénzünk, de biztos vagyok benne, hogy ez nem sokáig marad így. 73

Pénzünk. A lány egy közösség tagja volt, és irigyeltem, hogy van hová mennie a parkolóból. A két másik lányhoz, akiket a parkban láam vele, és azokhoz, akikkel még esetleg együ él. Olyan emberekhez, akik észreveszik, ha nincs o, és örülnek, amikor visszatér. – Nagyon csendben vagy – jegyezte meg Suzanne egy pillanat elteltével. – Elnézést. Erőt veem magamon, hogy ne kaparjam a szúnyogcsípéseimet, bár mindenü viszkeem. Nagyon szereem volna valami beszélgetést folytatni, de csupa olyasmi juto eszembe, amit nem mondhaam. Nem mondhaam el neki, hogy azóta milyen sokszor juto eszembe, és gondoltam rá. Azt sem mondhaam el, hogy nincsenek barátaim, és egy bentlakásos iskolába száműztek, ahová a láb ala lévő gyerekeket küldik. Vagy hogy Peter rám se bagózik. – Ez klassz. – Összecsapta a kezét. – Mindenkiről árulkodik a viselkedése, tudod? – folytaa. – Rögtön éreztem, amikor megláalak – folytaa. – Meggondolt lány vagy. Saját utadat járod, és minden a helyén van a fejedben. Nem szoktam hozzá az ekkora figyelemhez. Különösen egy lánytól nem. Általában csak mentegetődznek, amiért rászállnak a környezetünkben lévő fiúkra, akárkikről legyen is szó. Elképzeltem, hogy olyan lány vagyok, akit az emberek meggondoltnak tartanak. Suzanne megfordult. Egyértelmű volt, hogy ez már távozásra utal, de semmi nem juto eszembe, hogy miről tudnánk még beszélni. – Hát – mondta –, az o rám vár. Az árnyékban álló autó felé bökö. Rolls-Royce volt, de nagyon koszos. Zavaromat látva elmosolyodo. 74

Csak kölcsönben van nálunk – mondta. Mintha ez mindent megmagyarázna. Figyeltem, ahogy elmegy, és meg se próbáltam megállítani. Nem akartam tolakodó lenni. Már annak is örülnöm kelle, hogy egyáltalán elértem valamit.

Anyám újra randevúzni kezde. Először egy olyan férfival, aki Vismaya néven mutatkozo be, és karomszerű ujjaival masszírozta anyám fejbőrét. Ő mondta, hogy a születésnapom a Vízöntő és a Halak találkozásánál van, tehát két jelszavam a „hiszem” és a „tudom”. – Melyik a keő közül? – kérdezte Vismaya. – Hiszed, hogy tudsz valamit, vagy tudod, hogy hiszel valamiben? Utána egy olyan férfi következe, aki pici, ezüstszínű repülőgépeken repült, és ő azt mondta, hogy látni a mellbimbómat a blúzom ala. Teljes nyugalommal jelentee ki, mintha hasznos információt közölne. Pasztellportrékat készíte indiánokról, és azt akarta, hogy anyám segítsen neki nyitni egy múzeumot Arizonában, ahol az ő munkái lesznek kiállítva. A következő ingatlanügynök volt Tiburonból, aki kínai éerembe vi minket. Folyton arra biztato, hogy találkozzam a lányával. Egyre csak azt ismételgee, hogy szerinte milyen jól kijönnénk egymással már az első pillanaól fogva. Kiderült, hogy a lánya tizenegy éves. Connie ezen nevete volna, és talán abból űzö volna tréfát, hogy a férfi fogára rátapad a rizs, de a náluk eltöltö nap óta nem beszéltem vele. 76

– Én tizennégy éves vagyok – mondtam. A férfi anyámra néze, aki bólinto. – Természetesen – mondta, és leheletén érezni lehete a szójamártás erős szagát. – Látom, hogy gyakorlatilag már felnőél. – Sajnálom – olvastam le anyám szájáról a szót, de amikor a férfi odafordult, hogy megetesse a villáján lévő nyálkás kinézetű borsóval, engedelmesen kitátoa száját, mint egy kismadár a csőrét.

’’

Sajnáltam anyámat, ami új és kényelmetlen érzés volt, de azt is sejteem, hogy rászolgáltam, és most már ezzel talán kell együ élnem, valami betegséggel. Linda azt hitte, mintmint a szép emberek általában, hogy Válásuk elő egy évvel szüleim koktélpartit rendeztek. van megoldás, és megmenekülhet. Helen lefogta; előbb Apám ötlete volt. Amíg ő el nem hagyo minket, anyám bátortalanul ért hozzá a vállához, mint egy rossz táncpartnem kedvelte a társaságot, és az ilyen alkalmakkor minner, de Suzanne türelmetlenül rámordult, mire erősebben dig éreztem a benne lévő zavart és feszengést, amit meszorította. Lindaigyekeze behunytaleplezni. szemét,Azmivel tudta, mi azt jön… rev mosollyal összejövetellel a befektetőt akartuk megünnepelni, akire apám rátalált. Szerintem az volt az első alkalom, hogy nem anyámtól, hanem valaki mástól kapo pénzt, és ennek örömére már azelő elkezde inni, hogy a vendégek megérkeztek volna. Hajában a Vitalis tömény és a férfiakra jellemző illatát lehete érezni, leheletén pedig az alkoholt. Anyám kínai bordát készíte ketchuppal, és a hús úgy csillogo, mintha be lenne lakkozva. Dobozból olajbogyót te ki, és vajas diót is. Sajtos rudat. Valami mandarinból összegyúrt, pépes állagú desszertet készíte, amelynek receptjét a McCall’s magazinban láa. Még a vendégek érkezése elő megkérdezte, hogy elég jól néz-e ki. Végigsimíto damasztszoknyáján. Emlékszem, hogy mennyire meghökkente librikiado.hu 3499 Fta kérdés. 77