ERDÉLYI RÉMTÖRTÉNETEK
SZABÓ RÓBERT CSABA
A rettenetes víz urai
Manuel, végre elárulhatnád, kik ezek a halászok. A fényt a sötétségtől elválasztó gránicon álltunk, ahová kizárólag az igazi, hajnali halászok első meglepett kiáltásai érhettek el hozzánk. Szúró kiáltásaik a hosszú süketségbe igyekeztek belevegyülni, de ha nem lettünk volna rá kíváncsiak, akkor is zúgtak volna, és a visszhang végtelenített fonákjába térve sohasem hagytak volna nyugtot nekünk, ahogy a felénk igyekvő hullámok is újuló erővel, fenyegetően nyaldosták a partot. Napkeltére, mikor a csónakok megérkeztek, és a halászok egyenként ugráltak a vízbe, hogy a homokos partra kirohanva egy borzas emberfőt, egy halott embert terítsenek a nehéz hálók mellé, nyakukban maguk után húzva ladikjaikat, 7
majd elbabrálva felszereléseikkel, szokásos halászat utáni tevés-vevéseikkel, érezhetően valami zavart értetlenség lett úrrá a parton. Kinek a holttestét, Manuel, kinek a borzas fejét teríthették a fövenyre, épp csak néhány centiméterre a nyaldosó hullámoktól, hogy a halott ember testét nem, de szokatlanul hosszú, a víz felé kúszó, kibomlott cipőfűzőjét meg-megemelte a tenger, és úgy lebegtette, mintha a parton tapasztalható mérlegelést fordítaná le valami érthetetlen nyelvre, ami nem árulhatja el, az a halott ember miként kerülhetett a birodalmába, miként vettetett martalékul a nagy vízben cirkáló halaknak, azoktól hogyan szabadult meg és hogyan akadhatott a halászok mérhetetlen hálójába, és mindezt miért, kinek az akaratából. Onnan föntről, ahol álltunk, a partnak egy hangsúlyos kiszögellésén, ami méterekkel az emelkedő föveny fölé magasodva kínál rálátást a végtelen víztömegre, de főleg a part hosszú sávjára, mely jobb és bal kéz felé is elnyúlva, látszólag a vízzel újra szövetségre lépve vész bele a kék látóhatárba, úgy tűnt, mintha nemcsak szemből, de oldalról is a tenger kínálta cseppfolyósság határolná létezésünket, álldogálásunkat, és azt a semmittevést, amibe hajnalban először a kiáltások, majd a fövenyre kiterített hulla ékelődött bele szúrós szilánkként. Arra sem számíthattunk már, 8
hogy amiért idejöttünk, amiért kisétáltunk még hajnal előtt a partra, vagyis a napkorong fölbukkanása majd enyhíteni fog a látványon, hogy tündöklő erejével valamiképp fölfüggeszti, kiégeti a homokpadból a hullát, időn és főleg téren kívül helyezve őt, de alig is lehetett levenni tekintetünket a hálóikat rendezgető halászokról, és a tőlük pár méternyire hagyott testről, ami, legalábbis föntről úgy tűnhetett, türelmesen várakozva hevert, mint egy szerszám, amit egyelőre félretettek, vagy valami zsákmány, amit nemsokára földolgoznak az egyik part menti hentesboltban, jóllehet a halak, amelyeket valószínűleg a holttesttel azonos időben, közös hálóban emeltek ki a vízből, külön hevertek tőle, gondosan elválasztva attól, amivel vagy akivel sokáig közösködni kényszerültek előbb a rettenetes vízben, később pedig a háló nyomasztó, reménytelen kétségbeesést szülő csapdájának bénító kuszaságában. Az értetlenség, a zavarodottság azonban, amelyet nem sokkal előbb a parton a dolgukat végző halászoknak tulajdonítottunk, úgy ragadt át ránk, mintha a felkelő nap mázolná az arcunkra, és őróluk fokozatosan választaná le, hiszen természetes, mondhatni kényelmes, alig sietős mozdulataik csakis felszereléseik tisztogatására, elrakosgatására korlátozódtak, s a tőlük karnyújtásnyira heverő holttestre semmiféle jelből nem 9
lehetett következtetni, ha pedig nem láttuk volna a kiterített embert és valami eltakarta volna a szemünk elől, talán nem is sejtjük meg, hogy ott fekszik. Mégis ott feküdt, és maga a tény, hogy egy vízből kifogott hullával szembesültünk első hajnali sétánk alkalmával, fokozatosan erősödő, nem szűnő remegésre késztetett minket ott, a gránicon állva, ahol sötétség és világosság pár perccel korábban egy pillanatra pontosan külön vált, illetve egyszerre mutatta meg magát, a halászok gyökeresen ellentétes természetű tevékenységeit látva pedig nem tehettünk mást, mint hogy a nap gyógyító sugaraira sem számítva visszatérjünk a panzióba, visszahúzódva a sós tengeri levegőt szállító szelek elől is, amelyek utolsó kíséretként szegődtek a nyomunkba, kedveskedve, mielőtt még szállodánk ajtaját végképp becsuktuk volna. Mindez azonban mégis tűnhetett volna ártatlan semmiségnek, véletlen balesetnek, hogy utunk éppen akkor és éppen arra vitt, amikor a hullát kifektették a partra, ha már dél előtt, a nap delelője előtt két órával nem győződtünk volna meg ennek az ellenkezőjéről, amikor tudomást szereztünk róla, hogy akár találkozhatnánk is a halott férfival, hiszen nem sokkal a hajnali sétánkat követően utánunk hozták a panzióba, mint ahogy ezt a friss kenyeret és tejet a szobánkba 10
szállító fiútól, Manueltől megtudtuk. Sőt azt is elárulta, hogy amíg a halászok egy része a piacra vitte a zsákmányolt halakat, addig a többiek egyenesen ide, a panzióba hozták a férfit, akit először a hotel előterében helyeztek el, majd a recepción tapasztalható, általában hosszas huzavona és bejelentkezési kínzások után, melyen előző nap nekünk is ugyanúgy át kellett esnünk, amikor nemcsak az adatainkat, hanem jövőbeni terveink rövid leírását is elkérték, kirándulási útvonalainkkal és gasztronómiai beállítottságainkkal vegyesen, a férfi testét meglepő ügyintézési gyorsasággal a velünk azonos emeletre hozták, és egyenesen a mellettünk lévő szoba ágyára fektették, míg sorsáról az arról illetékesek dönteni hivatottak, állította a tejet és a zsemlét szobánkba szállító fiú, Manuel. Ha pedig a parton tevékenykedő halászok módszeres munkálkodása természetesnek hatott, úgy a fiú előadásmódja, amivel a hulla panzióba érkezését ecsetelte, egyenesen megszokottnak, begyakoroltnak, számtalanszor elismételtnek tűnt, és megdöbbenésünket tovább növelte, ahogy Manuel valamiként sejthetően régi ismerőseként beszélt a férfiról, megkockáztatjuk, úgy, mint akivel a vízbefúlás naponta, vagy legalábbis igen gyakran megesik, mintha ez a férfinak alapvető tulajdonsága, mondhatni szokása 11
volna, amiről nem hogy lebeszélni nem lehet, de egyenesen segíteni kell benne, különben még nagyobb szerencsétlenség érheti, ha nem is a férfit, de magát az egész közösséget, esetleg mindazokat, akik ellen kívánnának szegülni a férfi bolondos hóbortjának. Amiből akár arra is következtethettünk volna, hogy a férfi mégsem halt meg, mégsem fulladt bele a rettenetes vízbe, csupán eszméletét veszítette, elájult, netalán mély öntudatlanságba zuhant, ami nem ritka, ha az agy túl soká marad oxigén nélkül, ám azt semmiképpen sem hihettük el, és még csak belegondolni se mertünk, hogy a férfi igenis meghalt, most viszont éppen feltámadni készül, mintha csak egy régi álomból ébredne fel, fokozatosan, lassan, pedig Manuel épp ezt állította beszámolója további részében, és nem tágított, hiába győzködtük, hiába ellenkeztünk, nem lehetett hatni rá, olyannyira, hogy végül valamiképp megszerezte a kulcsot a halott férfi szobájához, és az ágya elé tessékelt bennünket, hogy mi is meggyőződhessünk az igazáról. Hogy a férfi valóban halott volt, azt rögtön, első pillantásra meg lehetett állapítani. A sápadt, vértelen arc, a reménytelenségbe és megnyugvásba egyszerre belefeledkezett, üveges tekintet mind-mind erről tanúskodott, és nyomát sem lehetett rajta fölfedezni semmiféle újjászületés12
nek, az újraéledés semmilyen jelét nem mutatta. A lábfejben nem indult meg a vérkeringés, ahogy Manuel állította, a szája felől pedig a leghalványabb lélegzetvételt sem lehetett érzékelni. Időközben világossá vált számunkra, hogy a vízbefúlást nem a férfi és amúgy is érthetetlen, zavaros és persze lehetetlen szokásának kell tulajdonítanunk, hanem a fiú, a halászok, talán a panziós és mindenki számára, aki nem csodálkozott a vízbefúlás tényén, tűnhetett és tűnik természetesnek, megszokottnak és követendőnek a halál eme formája, sőt az sem elképzelhetetlen, hogy pontosan ők a kiváltói. A férfi holmijai egyébként a szállodai tartózkodás legjellemzőbb mintázata szerint foglalták el a szobát, azt a megszokott rendetlenséget tükrözve, amivel az ember belakja vagy nem lakja be a frissen birtokba vett, idegen szállást, nem tudván még eldönteni, mit hová pakoljon, és amikor a szoba elfoglalásánál egyelőre fontosabb számára, hogy új helyzetét felfogja és megértse, elutazásának és megérkezésének körülményeit feldolgozza, hogy aztán ennek tükrében rendezkedjen be ideig-óráig a panziószobában, az átmeneti állapotnak eme szörnyű bugyrában. Arra tippeltünk, hogy a férfi nem sokkal előttünk érkezhetett, és ahogy nekünk is, első hajnali sétája a partra vezethetett, vagy korábban, még az este folyamán 13
bérelt csónakot, kivitette magát a nyílt tengerre, és a rettenetes víztömeget bámulta és élvezte, amikor beleesett, belelökték vagy csak egyszerűen önmagát rászánva átfordult a bárka peremén, hogy aztán a halászok hálóiban fönnakadva íme, visszakerüljön az ágyába, amiért fizetett ugyan, de amit életében még sohasem használt. Akkor még nem sejtettük, hogy a mellettünk lévő, az az utáni, valamint a szemközti, sőt az emeleten lévő összes többi szobában egy-egy vízbefúlt ébredezik lassan, de minden kétséget kizáróan, legalábbis a fiú és a panziós szerint, mert egyelőre lekötött az előttünk heverő férfi látványától való borzongás és Manuel szenvtelen, közönyös elbeszélése, magabiztos fogadkozása és magyarázatai az újjáéledés látható jeleiről. A szobát átjáró nyirkos hűvösségtől és az élettelen test közelségétől szerveinket eltompító bénultság borult ránk, és lehetetlennek tetszett elhagyni a szobát, mert zavarodottságunkat biztató jelként értelmezve Manuel folyton a hamarosan bekövetkező csodáról beszélt és mesélt, egyre csak mesélt a rettenetes víz urairól, akik a mélységet megjárva térnek vissza, és emberhalászként folytatják az életüket, valamint beszélt a megváltás örömeiről és a feltámadásról is, mintha csak próféták szólnának belőle, ekkor tehát még nem sejtettük, hogy körülöttünk az összes többi szo14
bát holtak bérlik, mert a tenger szaga, a mélység furcsa érzékelhetősége és a zöldes félhomály egyetlen vágyat és parancsot juttatott el hozzánk, hogy mielőbb csónakba szállva csatlakozzunk a hotelszobák bérlőihez.