Hendrik Groen: Lesz ez még így se - A 83 és 1/4 éves Hendrik Groen titkos na

Copyright © Hendrik Groen en J. M. Meulenhoff bv, Amsterdam

Hungarian translation © Wekerle Szabolcs, 2016 Published by special arrangement with Meulenhoff Boekerij B.V. in conjunction with their duly appointed agent and coagent 2 Seas Literary Agency and Andrew Nurnberg Ass. International Ltd Hungary

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült

Hendrik Groen: Pogingen iets van het leven te maken Het geheime dagboek van Hendrik Groen, 83 1/4 jaar J. M. Meulenhoff bv, Amsterdam, 2016 Borítókép © Victor Meijer

Január 4., péntek Tegnap elballagtam a virágoshoz, és vettem egy cserépnyi virághagymát. Egy hét múlva előbújnak a jácintok, vagyis megint megértem a tavaszt!

Az otthon legtöbb lakásában áprilisban még bőven állnak a karácsonyfák az élemedett szanzeviériák meg a végstádiumos primulák társaságában. „Bűn lenne kidobni!”

Ha a természet egyáltalán bármi módon képes felvidítani az embert, ez a holland nyugdíjasok hajlékaira egészen biztosan nem igaz. Ezekben a helyiségekben a szobanövény többnyire mindennél hűebben tükrözi a róla gondoskodó ember állapotát: amaz és emez is feltartóztathatatlanul poroszkál az elkerülhetetlen vég felé. Mivel az égvilágon semmi más dolguk nincs, vagy csak nagyon feledékenyek, az öregek naponta legalább háromszor meglocsolják a növényeiket. Ezt egy idő után még a legstrammabb szanzeviéria sem bírja.

Visserné meghívott teázni holnap délutánra. Nemet kellett volna mondanom, ha másért nem, hát azért, mert szegényke rém büdös, de azt feleltem, hogy örömmel átnézek hozzá. A délutánom ugrott. Úristen, micsoda puhapöcs vagyok! A döntő pillanatban egyetlen kifogás sem jutott eszembe, úgyhogy nincs más hátra, hallgathatom Visserné véget nem érő locsogását, és majszolhatom hozzá a taplószáraz süteményt. Hogy hogyan képes pil-

9

lanatok alatt fűrészport varázsolni még a legzaftosabb sütiből is, rejtély. Egy szelethez minimum három csésze teát meg kell inni, különben képtelenség lenyelni. De holnap hősies cselekedetet hajtok végre: vissza fogom utasítani a második sütit! Egy új élet kezdete. Új élet, fényesre pucolt cipőben! Ráment a fél délelőttöm. Maga a cipő viszonylag gyorsan megvolt, de rengeteg időmbe telt, mire a cipőpasztát sikerült úgy-ahogy kiszednem az ingujjamból. De most legalább ragyogó tiszta. Mármint a cipőm. Az ingujjamat végül feltűrtem.

Képtelenség kitisztítani.

Nyilván nem úszom meg a megjegyzést: hogy lehet, Groen úr, hogy mindig sikerül összekoszolnia az ingujját?

Itt az élet csupa sohából és mindigből áll. A vacsorát egyik nap „soha nem hozzák időben és mindig túl forró”, másnap viszont „mindig túl korán hozzák, de soha nem képesek megmelegíteni”.

Előfordult, hogy óvatosan emlékeztettem valakit egy nappal korábbi, az aznapival szöges ellentétben álló kijelentésére, ám a logika errefelé nem szívesen látott vendég. „Á, vagy úgy, Groen úr megint mindenkinél okosabb, ugye?”

10

Január 5., szombat Tegnap megint nagy buli volt este: nasi gorenget kaptunk vacsorára. Az itteni öregfiúk és öreglányok többsége rendes, sajtfejű holland, nem kajálnak meg minden hülyeséget. Ők már a hatvanas évek közepén, a spagetti hollandiai bevezetésekor elvesztették a fonalat. Az egzotikus étel ugyanis sehogy sem illett az ütemtervbe: hétfőn endívia, kedden karfiol fehérmártással, szerdán vagdalt, csütörtökön zöldbab, péntek halnap, szombaton leves kenyérrel, vasárnap sült marhaszelet. Ha izgalomra vágytak, kedden ették a fasírtot, a hét további részében meg azt sem tudták, mi van.

Az olyan hóbortokat, mint az indonéz sült rizs meg a többi külföldi papi, nem szeretjük. Általában egy hétre előre választhatunk háromféle menüből, bár olykor homokszem kerül a palacsintába. Mint tegnap, amikor megmagyarázhatatlan módon csak nasi volt. Valami szállítási hibát rebesgettek. Nyilván nem a mi szakácsunk szúrta el. Úgyhogy választhattunk, hogy nasi vagy nasi. A bonyolult diétákon lévő házlakók kenyeret kaptak.

Mekkora balhé lett! Hoogstraten van Dam úrhölgy, aki ragaszkodik hozzá, hogy mindenki így szólítsa, csak a sült tojást piszkálta ki az ételből, Van Gelder hozzá se nyúlt a nasihoz, de bekebelezte a savanyúságot, a dagadt

11

Bakker pedig fennhangon követelte, hogy azonnal hozzanak neki szaftot a rizséhez.

A barátom, Evert, aki olykor, ha már nagyon ráun saját szakácsművészetére, csatlakozik hozzánk, sambal­ szósszal kínálta asztaltársaságunk mit sem sejtő tagjait.

– Parancsol egy kis ketchupot a nasijára?

Aztán amikor az iszonyú csípős szósztól De Prijkerné kínjában a savanyított zöldségre köpte a műfogsorát, olyan ártatlan pofát vágott, mint a ma született bárány.

Miután szegény, hörgő hölgyet elvezették, Evert, akárha Hamupipőke üvegcipellője volna, körbehordozta az étkezőben De Prijkerné fogait, hátha épp beleillik valakinek a szájába. Amikor pedig az ügyeletes a szőnyeg szélére állította, csak játszotta az ártatlant. Sőt fokozta is: azzal fenyegetőzött, hogy a fogyasztóvédelemhez fordul, amiért, úgymond, műfogsort „talált” a savanyított zöldségben!

Vacsora előtt megvolt a teázás Vissernénél. Szegénykém dumája még a teájánál is gyengébb. Azt mondtam neki, hogy az orvosom eltiltott a süteményfogyasztástól.

Hogyhogy? Nos, ugye, a cukrom. Most 20 és 25 között van, ami nagyon magas. Azt sem tudtam, mit beszélek, de Visserné nagyon is jól értette. Viszont nem eresztett, amíg bele nem egyeztem, hogy elcsomagol három szelet sütit, mondván, majd megeszem, miután lement a cukrom. Rábólintottam, a három süti pedig most ott úszkál a harmadik emeleti akváriumban.

12

A 83 és ¼ éves Hendrik az Alkonypír öregotthon lakója, de ki nem állhatja az öregeket, akik a szőnyegbe tapossák a mézespuszedlit, folyamatosan zsörtölődnek és nyögnek.

A napi rutin is az idegeire megy; vacsora után kávé, utána tévé, utána irány az ágy. Az egyhangúságnak Eefje érkezése vet véget, akiben Hendrik felismeri az eddig elszalasztott lehetőséget… Elege lesz hát a nyavalygásból, szeretné, ha még tartogatna számára valamit az élet, ezért néhány bentlakóval megalakítja az Öreg, de még nem halott klubot, és titkos naplót vezet az akcióikról.

Hogy életkedvüket fenntartsák, kaszinóba, pétanque-bajnokságra, főzőtanfolyamra és tajcsizni járnak, és miközben minden erejükkel azon vannak, hogy az elmúlás a lehető legszórakoztatóbb legyen, néhány nem várt fordulattal is számolniuk kell…

Hendrik Groen nem szuperhős, és pont ezért szerethető.

A 100 éves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt, illetve Az ember, akit Ovénak hívnak rajongóinak, és persze mindenkinek, aki kezdeni akar valamit az élettel, mielőtt lejár a szavatossága.