Kepes András: Világkép

„ Humor r al, könny edén, neHogy megijessz em maga m”

K epes A ndrás

Világkép

© Kepes András, 2016 Borítókép © Pörneczi Bálint

A családi kör négyszögesítése Fiatalkoromban az indiai életszemlélet volt a mintám: az ember 25-30 éves kora között gyermekeket nemz, ötvenéves korára felneveli őket, aztán visszavonul, és csak a bölcselkedésnek él. A bökkenő csupán az, hogy nekem negyvenévesen, ötvenévesen, sőt hatvanon túl is születtek gyermekeim, így – ha jól számolom – úgy kilencven körül leszek, mire valamennyien kirepülnek a fészekből. És akkor aztán előttem az élet, bölcselkedhetek kedvemre.

A Mézga-családmodell: „Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet…”, nem jellemző az ősi mitológiák­ ra. A hinduknál Parvati istennő férje, Siva ugyan családfő, de a teremtés és a pusztítás olyannyira elfoglalja, hogy néha hosszabb időre eltűnik. Így történt, hogy egyik hazatérése alkalmával még saját fiával, Ganeshával sem ismerték fel egymást. Amikor a fiú nem akarta beengedni Sivát a fürdő Parvatihoz, az indulatos isten haragjában lecsapta fia fejét. Aztán amikor kiderült a tévedés, sebtiben keresett egy fejet a gyereknek, de csak elefántfej volt kéznél. Azóta 171

Ganesha elefántfejjel él, ő a bölcsesség, a siker istene, az akadályok elhárítója.

Az emberi szenvedélyektől, erényektől és hibáktól sújtott olümposzi istenek is családban éltek. De őket sem tekinthetjük igazán követendő családi mintának.

Itt van például Kronosz, aki kiheréli apját, Uranoszt, és felfalja saját gyermekeit, majd fia, Zeusz megöli őt, és feleségül veszi saját nővérét, Hérát. A bulvárlapok hetekig élnének a sztoriból. A görög és a római mitológia, az Ótestamentum, de a magyar történelem is hemzseg a családi erőszaktól, vérfertőzéstől, szülőés testvérgyilkosságtól. Csak hogy kapkodva hozzunk néhány példát: Oidipusz megöli apját, és feleségül veszi anyját. Élektra és Oresztész megölik a kedves mamát, mivel Klütaimnésztra a szeretőjével megölte apjukat, Agamemnónt. Káin agyonveri testvérét, Ábelt, Romulus Remust, Szent István – a frissen magáévá tett keresztényi szeretet jegyében – leveri bácsikáját, Koppányt, majd négyfelé vágatva szétküldi az országban, és megvakíttatja unokatestvérét, Vazult. A művelt Könyves Kálmán öccsének, Álmos hercegnek és unokaöccsének, Bélának böketi ki a szemét, és folyik a forró ólom a fülekbe, szúratnak tüzes vasak a szemekbe.

A Grimm testvérek gyermekrémisztő meséi a gonosz mostohákról és testvérekről ezekhez a történetekhez képest bájos altatónak tűnnek.

A nőt, gyermeket, férfit egyaránt sújtó, családon belüli fizikai és lelki erőszaknak szaftos előzményei vannak a mitológiában, a népköltészetben és a törté172

nelemben. Az oroszlánszelídítőkként működő vallási és világi normákra ma is vicsorognak az ösztönök és a régi minták. Az emberek a mai napig nem tanulták meg feldolgozni tehetetlenségüket, frusztrációikat, és az ebből fakadó indulataikat gyakran fizikai vagy lelki terrorral vezetik le. Az utóbbit sokan nem is tartják erőszaknak, holott a gúny, a megszégyenítés ugyanúgy életre szóló sebet ejthet, mint a tettlegesség. A gyermekvédelem statisztikái szerint Magyarországon száz, gyermek ellen elkövetett erőszakból csupán tízre derül fény, és egy esetben indul eljárás.

A gyermekkor emlékei, szüleink mondatai és cselekedetei; a bennünk élő „Gyermek”, „Szülő” és „Felnőtt” egy életen át elkísérnek. Nemcsak az eseményeket, hanem a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket is elraktározza emlékezetünk. Cselekedeteinkből, mondatainkból pontosan megállapítható, mikor melyik „énünket” használjuk, és kikövetkeztethető, melyikhez milyen érzelmi emlékek társulnak. Egy erős, felnőtt férfi is néha elsírja magát egy-egy komolyabb kudarc után, vagy durcás és agresszív lesz, mint egy óvodás. Máskor okoskodunk, kioktatunk, szó szerint idézzük az egykor szüleinktől hallott intelmeket, pedig azok már akkor is idegesítettek bennünket. Megismételjük szüleink következetlenségét; pedig akkor is láttuk, hogy mást mondtak, mint amit tettek. Kiegyensúlyozott felnőtté csak akkor válunk, ha sikerül feldolgozni magunkban gyerekkori kapcsolatunkat szüleinkkel, és ha saját tapasztalatokat gyűjtve képessé válunk racionálisan, 173

önállóan, felelősségteljesen dönteni.49 Komoly munka megérteni és felnevelni a bennünk lakozó, sérülékeny gyereket, de sosem késő boldog gyerekkort teremteni magunknak. Legalább utólag.

A család fogalmát másként határozza meg a szocio­ lógia, másként a statisztika és másként a néprajz. Az előbbi olyan együtt élő kiscsoportnak tekinti, amelynek tagjait házassági vagy leszármazási kapcsolat köti össze. A statisztika a szülőket vagy egyedülálló szülőket, és a velük együtt élő, nem házas gyermekeket tartja családnak, míg a néprajz nem csupán az együtt élő családtagokat, hanem a külön háztartásban, de szoros kapcsolatban lévő rokonokat is idesorolja.

A hagyományos paraszti nagycsaládot különböző földrészeken hasonló módon a közös munka, a földművelés, az állattenyésztés, a kézműipar, az építkezés is összekötötte. Láttuk, Gyimesben ma is gyakran együtt él három generáció. Külön házakban, de egymásra utalva. A nagycsaládok közösen étkeztek, közösen használták a munkaeszközöket és a fogyasztási cikkeket, a gyerekek érzelmi hátterét és biztonságát az egymást segítő családi közösség biztosította.

Különösen igaz ez a még ősközösségi körülmények között élő csoportokra. Az Andok hegyei között reggel kagylókürt hangja ébreszt bennünket. Felsorakozik a falu, férfiak és asszonyok, Gregorio kihirdeti az aznapi feladatot: a gyommal benőtt öntözőcsatorna tisztítását, ami a csenevész burgonyaföldre vezeti a csapadékot. Amaruban az emberek a mai napig ugyanúgy 174

ősközösségben élnek, mint inka őseik. A föld közös tulajdon, mindent igazságosan elosztanak egymással.

Minden munkát közösen végeznek, és noha a lustákat már nem kövezik halálra, mint egykor, még sincs lusta ember, mert aki nem dolgozik tisztességesen, azt kirekeszti a közösség. És akit elzavarnak a faluból, az vagyon és szakma nélkül nem jár sokkal jobban, mint ha halálra kövezték volna.

A kecsuában nem volt szó a szegényre. Értelmetlen is lett volna, hiszen ahol mindenki egyformán részesül a javakból, nincs szegény és gazdag. Illetve van egy, a szegényhez hasonló kifejezés, a „wajcha”, de az inkább ilyesmit jelent: „szegény ember, kicsi a családja!”.

A hagyományos közösségek egy részében a gyerekeket hátukon viszik magukkal mindenhova a szülők, a kicsik mindent látnak, tapasztalnak, és így okosodnak.

A gyerekek már kiskortól kiveszik részüket a családi és közösségi feladatokból, apránként sajátítják el azokat a tevékenységeket, amelyekre felnőttkorukban szükségük lesz. Mongóliában Budzse, Dzsargal hétéves unokahúga lóháton hajtja ki reggelente a birkákat a legelőre. A sziklás, dombos sztyeppei fennsíkon az egyetlen használható közlekedési eszköz az alacsony és szívós mongol ló. Mielőtt Mongóliába utaztam, hetekig treníroztam itthon én is hucul lovakon, a sztyeppei lovak kárpátokbeli rokonain. Ezek az állatok olyan aprók, hogy kanyarban leér az ember lába. Ezen aztán nem lehet „magas lóról beszélni”, és ha az ember „átesik a ló túlsó oldalára”, akkor sem üti meg magát túlságosan.

175

Mongóliában mindenki tud lovagolni. A gyerekek hároméves korukban lóra ülnek, az ötévesek már hosszú utakat tesznek meg. És lovagolnak az öregek is. Olykor már járni sem tudnak, olyan vének, úgy teszik fel őket Bejrútban, Airesben és és lovagolnak később Amerikában a lóra, de ha Buenos kell, vágtatnak, harmincegy komcsi országból érkezett, vicces, idegen srác volnegyven kilométert. Aztán ha megérkeznek a másik tam, itthoni kamasz barátaim pedig a fura tanyára, bekiabálnak a jurtába:szemében „Nahö hörörö”, mire f iú, aki Beatles-számok helyett argentin szambáa rokonok leemelik a nagypapát vagy nagymamát a kat penget a gitárján.

Idegenben mód büszke magyar vollóról.

A mongol falusi köszönési egyébként szó tam, itthon pedig egyike azoknak, akik elhitték, hogy szerint annyit tesz: „Fogd meg a kutyát!”, de ebben a Nyugat és Kelet ingázó ki „Kompország” azez esetben jelentheti aztközött is: „Gyertek a jurtából, és már Európa.

Ahogy Ady írta száz éve.

Azóta mintha vegyetek le a lóról!”

Európa és a világ is egyre lóval jobban ingázna.

Keresnéa Mongóliában régebben jártak a gyerekek a helyét. tanyákról Úgy éreztem, nekem iskolába, is újra végig kell környező a falusi így azgondoliskolai nom mindazt, amit eddig életről és halálról, szeretetévnyitóval egybekötött csikóverseny egyben amolyan ről és gyűlöletről, szerelemről és családról, hitrőlazésa iskolaérettségi vizsgálatnak is számított, hiszen rítusokról De még a hétköznapokról: evésgyerek, aki képzeltem. nem ülte meg a lovat, nem tudott bejárni ivásról, öltözködésről, lakókörnyezetünkről is. azről, iskolába sem.

Ma már a kisebb gyerekek többnyire Humorral, könnyedén, nehogya megijesszem beköltöznek a nagyszülőkkel faluba, de a magam. csikóverTudom, végső válaszok nincsenek, csak végső kérdések – senyt azóta is évente megtartják. ez a könyv is csupán szubjektíva világpillanatkép.

A gyerekek hetekamolyan óta készülnek csikóversenyre, mesélik vendéglátóim. A hatéves lovasok felvonulása után a versenyzők a startvonalhoz, a falu pedig a célhoz vonul. A tizenkét kilométeres táv az egyéves kiscsikóknak csaknem olyan megerőltető, mint hatéves lovasaiknak. A nyugat-európai lódoktorok állítólag a mongóliai versenyeken kísérletezik ki a tiltott doppingszereket, amelyeket aztán a nyugati lóversenypályákon vetnek be. Ezeken a kajla csikókon még biztosan senki librikiado.hu176

3999 Ft