MILYEN AZ IGAZI SZABADSÁG?
FILOZÓFUS: Korábban
elismerte, nem akarja, hogy bárki is ne kedvelje önt, sőt, azt állította, nincs senki a világon, aki valóban azt akarná, hogy ne kedveljék. FIATALEMBER: Így
van.
FILOZÓFUS: Nos, én ugyanígy vagyok ezzel. Nem szeretném, ha
nem kedvelnének. Nincs senki a világon, aki valóban azt akarná, hogy ne kedveljék. Ez egy pontos megfogalmazás. FIATALEMBER: Mindenki
erre vágyik!
FILOZÓFUS: Minden erőfeszítésünk ellenére, mégis vannak, akik
nem kedvelnek engem, és akik nem kedvelik önt. Ez is tény. Amikor valaki nem kedveli, vagy ön úgy érzi, nem kedvelik, milyen lélekállapotba kerül?
FIATALEMBER: Egyszerűen elszomorít. Keresem az okokat, vajon
miért nem kedvelnek, és mit tettem vagy mondtam, ami sértő lehetett. Úgy gondolom, másképp kellett volna viszonyulnom az illetőhöz, és folyton csak a bűntudat gyötör. FILOZÓFUS: Általános és ösztönös emberi vágy, ha nem akarjuk,
hogy ne kedveljenek bennünket. Kant, a modern lozóa óriása, ezt a vágyat természetes hajlamnak nevezi.
151
FIATALEMBER: Természetes
hajlam?
Igen, az egyik ösztönös és impulzív vágyunk. Amennyiben valaki azt állítja, a szabadság az, ha lejtőn gördülő kődarabként élünk, és ösztönös vágyainknak kiszolgáltatjuk magunkat, az minden bizonnyal téved. Így élni mindössze annyit jelent, hogy vágyaink és ösztöneink rabszolgái vagyunk. Az igazi szabadság ahhoz hasonlatos hozzáállás, amikor valaki megpróbálja felfelé tolni lefelé botladozó énjét. FILOZÓFUS:
FIATALEMBER: Megpróbálja
felfelé tolni önmagát?
FILOZÓFUS: A kődarab tehetetlen. Ha egyszer megindult a lejtőn,
addig fog gurulni, amíg a gravitáció és a tehetetlenség hatnak rá. Ám mi nem vagyunk kődarabok. Mi olyan lények vagyunk, akik képesek ellenállni a hajlamaiknak. Képesek vagyunk megállítani lefelé botladozó énünket és felfelé mászni. Az elismerés iránti vágy valószínűleg természetes. Ezért lefelé gurulunk, hogy elismerést kapjunk másoktól? Lecsiszolódunk, mint a guruló kődarab, amíg teljesen ki nem simulunk? Amikor nem marad más, mint egy kerek golyó, az lenne az „igaz én”? Ez nem lehetséges. FIATALEMBER: Ezzel
azt állítja, az igazi szabadság az, ha ellenállunk az ösztöneinknek és vágyainknak? FILOZÓFUS: Mint azt többször is elmondtam, az adleriánus pszi-
chológia szerint, mi azt gondoljuk, hogy minden probléma interperszonális kapcsolati probléma. Más szavakkal, szabadulni igyekszünk az interperszonális kapcsolatoktól. Viszont teljességgel lehetetlen egyedül élni a világegyetemben. Annak fényében, amit eddig megvitattunk, a szabadság kérdésére adott választ illetően világosan kell fogalmaznunk. FIATALEMBER: Mi
tehát a szabadság? 152
FILOZÓFUS: A
szabadság az, ha mások nem kedvelnek.
FIATALEMBER: Hogy
micsoda?
FILOZÓFUS: A
szabadság az, ha valaki nem kedvel minket. Annak a bizonyítéka ez, hogy gyakoroljuk a szabadságunk, és szabadon élünk, valamint annak a jele, hogy elveinknek megfelelően élünk. FIATALEMBER: Na
de…
FILOZÓFUS: Ha
nem kedvelnek, az biztosan elszomorító. Mindenki azt szeretné, ha kedvelnék. Ki akarjuk elégíteni az elismerés iránti vágyunkat. Ám mindenki által kedveltnek lenni nem éppen nevezhető szabad életnek amellett, hogy lehetetlen. Ha valaki élni kíván a szabadságával, annak komoly ára van. A szabadság ára az emberi kapcsolatainkban az, hogy mások nem kedvelnek. FIATALEMBER: Nem!
Ez teljesen téves! Ezt képtelenség szabadságnak nevezni! Ez egy ördögtől való gondolkodásmód, amellyel a rosszra akar csábítani! FILOZÓFUS: Ön
valószínűleg a szabadságra úgy gondol, mint ami az intézményektől való megszabadulást jelenti. Az otthontól vagy az iskolától, a cégtől vagy a nemzettől való szabadulás. Ám azzal nem lennénk képesek elérni a valódi szabadságot, ha például az intézményektől akarnánk megszabadulni. Csak akkor tudjuk a saját életünket élni, ha nem vesszük gyelembe mások ítéletét, nem félünk attól, hogy nem fognak kedvelni, és megzetjük az árát azáltal, hogy talán soha nem fogunk elismerést kapni. Másképpen nem lehetünk szabadok. FIATALEMBER: Nem kedvel a többi ember – ezt akarja mondani? 153
FILOZÓFUS: Én azt mondom, hogy ne féljen attól, hogy nem ked-
velik önt!
FIATALEMBER: De
ez…
FILOZÓFUS: Nem
állítom, hogy ez legyen élete célja, hogy ne kedveljék önt, és nem azt mondom, hogy tegyen rosszat. Kérem, ne értse ezt félre! FIATALEMBER: Rendben,
akkor tegyük fel a kérdést másképpen! Tulajdonképpen az ember el tudja-e viselni a szabadság súlyát? Elég erősek ehhez az emberek? Nem törődni még azzal sem, ha még a saját szülei sem kedvelik? Lehet-e valaki ennyire önelégülten dacos? FILOZÓFUS: Az
ember nem arra készül, hogy önelégült legyen, és nem lesz magától dacos. Az ember csak szétválasztja a feladatokat. Lehet, hogy valaki rosszat gondol önről, de ez nem az ön feladata. Ismétlem, amikor olyanokat gondolunk, hogy valakinek minket kedvelnie kellene, vagy, hogy annyi mindent megtettünk, furcsamód mégsem kedvelnek, az jutalomorientált gondolkodás, amellyel egy másik ember feladataiba avatkozunk. Az ember úgy halad előre, ha nem fél attól, hogy nem kedvelik. Nem úgy él, mintha lefelé gurulna, hanem megmássza az előtte álló emelkedőt. Ez az emberi szabadság. Tegyük fel, hogy két választási lehetőségem van - egy olyan élet, amelyben mindenki kedvel, vagy egy olyan élet, amelyben vannak, akik nem kedvelnek -, és azt mondják, hogy választanom kell az egyiket. Különösebb gondolkodás nélkül az utóbbit választanám. Nem azzal törődök, mások mit gondolnak rólam, elsősorban a saját utamat akarom járni, vagyis szabadon akarok élni. FIATALEMBER: Ön
most szabad?
154
FILOZÓFUS: Igen,
szabad vagyok.
FIATALEMBER: Nem
ha így is van.
akarja, hogy ne kedveljék, de nem bánja,
így van. Nem akarom, hog y ne kedveljenek – valószínűleg ez az én feladatom, de ha valaki nem kedvel, az az ő feladata. Ha létezik is olyan személy, aki rosszat gondol rólam, abba sem avatkozhatok bele ebbe. A korábban említett közmondással élve, természetesen megteszem azt, hogy a lovat a vízhez vezetem. Ám, hogy iszik-e vagy sem, az már a ló feladata. FILOZÓFUS: Igen,
FIATALEMBER: Ezzel
le is zárhatjuk ezt a témát.
FILOZÓFUS: A
boldogságra való bátorsághoz hozzá tartozik, hogy bátran vállaljuk, ha nem kedvelnek. Amint birtokoljuk ezt a fajta bátorságot, az emberi kapcsolataink egyszeriben világossá válnak.
155