Kondor Vilmos: Szélhámos Budapest

© Kondor Vilmos, 2016

11.

– Leopold – hallott Gordon egy hangot. – Kérem, ébressze fel az urat.

Gordon egyelőre nem akarta kinyitni a szemét, már csak azért sem, mert az ilyen felszólítást rendszerint lendületes pofon szokta követni, ám a fájdalom nem az arcát öntötte el széles, forró hullámban, hanem a jobb lábát. Valaki, feltehetően ez a Leopold, cipője sarkával beletaposott a lábujjaiba, és Gordon erről kénytelen volt tudomást venni.

– A rosseb szakasszon ketté! – szaladt ki belőle, aztán felkapta a fejét, megrázta, szeme nehezen szokta meg a fényt, és csillagok is megjelentek látószöge peremén. Annyit látott, hogy egy elhanyagolt épület elhanyagolt helyiségében voltak.

– Ébren van – jelentette Leopold, aki nagyjából egynyolcvan magas figura volt, teljesen kopasz, bal füle a fejére lapult, mintha odaszögelték volna, a másik azonban annyira elállt a fejétől, és olyan gyűrött volt, hogy Gordon elkapta róla a tekintetét, és inkább megnézte magának Leopold arcát, amelyről azonban hamar kiderült, hogy ahhoz képest a gyűrött és elálló fül egy tizenhat éves balerina szűzies ártatlansága. Posztónadrágot viselt atlétatrikóval, és 186

Gordon tisztán látta azokat a megtévesztő izmokat, amelyek ugyan a bőrrel együtt lógnak egy kicsit az alsó karon, és már a vállon sem nagyon dudorodnak, de pokoli erő szorult beléjük, sokkal több, mint a feszes, dagadó, fiatal izmokba, mert azok még frissek, semmit sem tudnak az életről – talán csak annyit, hogy pofonokat jobb adni, mint kapni. Ám ahol Leo­ pold tartott az életben útján, ott ez a tudás erősen árnyalttá vált.

– Ki maga? – kérdezte a kísérő, aki a helyiség sarkában állt az árnyékban, mellette pedig mintha maga Strosnider ült volna egy széken.

– Miért, maga kicsoda? – kérdezett vissza Gordon, mert időt akart nyerni.

– Ezzel napestig elbabrálhatunk – szólalt meg Leo­ pold. – Egy kicsinyt megverem, rendben?

– Még nem – emelte fel a kezét a kísérő, aki tisztes távolban állt Gordontól, meg a széktől, amelyhez kötözték.

– Nos? – Mit nos?

– Miért követett minket?

Ez jó, járatta Gordon az agyát. Ha nem tudják, hogy ki vagyok.

– Because I want to join your group – felelte angolul.

Innét csak előre lehet menekülni. Arra az egyre nem emlékezett, hogy az igazolványát eltette-e reggel, de feltehetően nem tette, különben nem próbálnák meg kiszedni belőle, hogy kicsoda, és hogy mit akar. Úgy 187

döntött, nem is a kísérőhöz szól, hanem közvetlenül Strosniderhez. És nem magyarul, hanem angolul.

– Én kérdeztem magát, és nem az úr – förmedt rá a kísérő, amitől nyalkasága és eleganciája hirtelen egészen más értelmet nyert. Hogy mit, azt Gordon még nem tudta, de sejtette, hogy akármi is lesz a történet vége, ezzel az emberrel meg fog gyűlni a baja.

– Csatlakozni akarok a truppjukhoz – felelte Gordon.

– Nem tudom, miről beszél – legyintett a kísérő, mire Leopold Gordonhoz lépett, és elcsattant egy pofon, ráadásul olyan gyorsan, hogy Gordon nem is látta, viszont érezte. Leopold volt olyan tapaszalt pofozkodó, hogy nem kézfejjel kevert le neki egyet, hanem tenyérrel, ellenkező esetben a bütykök felsértették volna az arcbőrét, a gyűrűről nem is beszélve, amely a középső ujján díszelgett.

Ez pedig elég sokat elmondott neki. A társaság hajlandó megverni, hogy kiszedjék belőle, amit tudni akarnak, de nem akarnak maradandó külsérelmi nyomokat hátrahagyni. Erőszakosak, de nem marhák.

Ezzel már lehet kezdeni valamit.

– Dehogynem tudja – közölte Gordon. – Maguk mindannyian annak az úrnak az alkalmazottai – intett a fejével Strosnider felé, aki csendben, mozdulatlanul ült a félhomályban, csak keresztbe tett lába látszott, meg sétabotja fején nyugvó két keze. – Az úr pedig nem más, mint John Henry Strosnider. A legendás John Henry Strosnider. Maguk meg mind neki 188

dolgoznak, és éppen egy nagy balhét készítenek elő, aminek én is részese akarok lenni.

– Mert? – érdeklődött a kísérő rezerváltan.

– Mert el kellett húznom a csíkot Philadelphiából – felelte Gordon. – Azért. Mert meggyűlt a bajom a törvénnyel, az egyik balhémmal többet szakítottam a kelleténél.

– Olyan nincs – rázta meg a fejét a kísérő. Arca kifejezéstelen volt, közönyös.

– Hogyne lenne – felelte Gordon –, ha a palimadár első házasságából származó leányának férje Bryn Mawrban rendőr. Akkor minden cent több a kelleténél.

– És nekünk ehhez mi közünk van? – kérdezte a nyalka férfi.

– Voltaképpen semmi – válaszolta Gordon, és fészkelődni kezdett a széken, mert a kötelek vágták a csuklóját, és egy kicsit le is csúszott közben a székről. Úgy érezte, hogy némi önérzet és büszkeség nem ártana, pláne akkor, ha az arca még lángol az imént kapott pofontól. Miután valamelyest kiegyenesedett, folytatta: – Csak annyi, hogy értem a dolgomat, legalább annyira otthon vagyok a tőzsdei eseményekben, mint a turf világában.

A kísérő intett Leopoldnak.

– Tüntesse el a szemünk elől.

Leopold keze megvillant, lustán és lassan, majd egy bugylibicska csillant az ujjai között, sokat látott éllel, és Gordon megfeszült. Ezek a kések nem sok jót jelentenek. Leopold kimérten közeledett, mint akit 189

az egész nem érdekel, Gordon pedig képtelen volt eldönteni, hogy mire készül azzal a kis késsel a kezében.

Elvágja a köteleit? Kivágják utána az utcára, és búcsút mondhat a cikkének?

Vagy Leopold belemártja a kést, és attól függően, hogy hol van ez a poros helyiség, vagy itt a helyszínen elvérzik, vagy el tud még jutni a legközelebbi kórházba?

Nem így képzelte, jóllehet sehogy sem képzelte.

Mindig azt olvasta a detektívregényekben, hogy Harry nem így képzelte a véget. Hát, ő sem így képzelte, ebben a poros szobában, leszakadt redőnnyel, pókhálós ablakkal, letépett tapétával, felpúposodott parkettával, a sarokban egy kibelezett fotellal, a padlón széttépett könyvekkel, meg egy letépett fejű babával.

Ezeket csak most vette észre.

Nem, nem így képzelte, nem képzelte sehogy, mert minek képzelte volna el? Ki az a hülye, aki a saját halálát elképzeli?

– I am the Carrie Watson – szólalt meg, amikor Leopold már egy méterre sem volt tőle. – The Carrie Watson – folytatta Gordon, amikor látta, hogy Leo­ pold megállt a mozdulatban. – I’m the best cackle bladder you can find east of the Mississippi, or as a matter of fact, east of the US of A. – Nyelt egyet.

Semmi sem mozdult. Vele együtt négyen voltak a helyiségben, és ebből hárman Strosnider reakciójára vártak. A szélhámos továbbra is mozdulatlanul ült a sarokban, végül megszólalt: 190

– Stop.

Leopold kicsit csalódottan eresztette le a kezét, de nem lépett hátra.

Strosnider jobb keze megmozdult, láthatóvá vált, majd eltűnt, aztán Gordon hallotta, hogy egy cigarettatárca nyílik, pár pillanat múlva tűzkő sercent, nemsokára édes, mély, fülledt erotikájú egyiptomi dohány illata töltötte be a helyiséget.

Gordon angolul folytatta.

– Tudom, hogy egy emberrel kevesebb van a truppjukban. Azt is tudom, hogy cackle bladdernek lenni nagy feladat, csak annyit kérek, hogy kereshessek valamit – mondta lassan, sokkal lassabban, mint ahogy a fejében, a pánik vonzáskörzetében megfogalmazódtak a gondolatok. – Le vagyok égve, egy rohadt centem sincs, és jól ismerem a várost. Kérdezzen le, ha nem hisz nekem. Csak egy telefon. Philadelphiában a Regentet hívja fel, ott szoktam dolgozni. Mindenki ismer. Tavaly ősszel léptem le a városból a balhé miatt, amiről beszéltem, nem volt nyugtom, mindenhol zaklattak, végül Jacksonville-be mentem, de ott meg… mindegy, onnét is ki kellett hajóznom, és csak haza jöhettem – folytatta.

– Were you a deep sea gambler? – szólalt meg Strosnider. Szavait füstfelleg kísérte.

– Yes, I was a boat rider – bólintott Gordon, és ha meg is nyugodott, igyekezett nem mutatni. – Valahogy haza kellett érnem, és hát maga is tudja, hogy van ez a hajókon. Tele kövér palimadarakkal, akik csak arra várnak, hogy az ember megkopassza őket.

191

– Your name?

– Knucklehead Kid – felelte Gordon, és azzal, hogy ezt a nevet kimondta, a hazugságok, a csalás és az átverés olyan tükörbirodalmába lépett, ahol minden A fiatal Gordon Zsigmond nemrég tértcselekedetére, haza Philadelphiából, ahová egyes lépésére, minden egyes minden magánéleti válságok és a történelem viharai elől menekült.

Tíz egyes mondatára nagyon oda kellett figyelnie, külön-év távollét hosszú idő, és itthon nem magukat világlátottabűnügyi újságbenazonban vége. A szélhámosok szeretik bűnözők íróként, hanem Az Est lóti-futi zsurnalisztájaként tekintenek Gordonarisztokratáinak tartani, és ennek van is némi alapja, ra… amíg egy „gatyarohasztóan forró napon” a Tabánban holtan nem hiszen ódzkodnak az erőszaktól, fegyvert elvből nem találnak egy Szatmári nevű színészt és tőzsdealkuszt, akitől a szálak tartanak, és azzal dicsekednek, hogy csak olyanokat egy hírhedt amerikai szélhámoshoz vezetnek. vernek át, akik maguk sem tisztelik a törvényt.

A svindler nagyde balhéra készül Pesten, a kérdés AmiStrosnider mind igaz, ott van a Greenhouse Kidcsak és az, hogyErnie miképpen néz ki a milliókat átverés szereposztása, és hoMotorway Watson,érő akiket társaik gondolkogyandás tudna Gordon beépülni a svindlerek csapatába.

Hajmeresztő nélkül távolítottak el, amikor azzal fenyegetőztek, kalandjaiban segítségére van Czövek, a szolgálatkész bértaxis, Piri, hogy lebuktatják őket. Gordon csak olvasott és hallott az izgalmasan vörös színésznőcske, Turcsányi bűnügyi szerkesztőségErnie Motorway Watson haláláról, de azt már a savezető, és persze minden titkok ismerője, Tata, no meg az ő ínyenc ját szemével mit műveltekszereplői: a Greenhouse lekvárjai.

Feltűnneklátta, még ahogy kor elengedhetetlen dizőzök és Kiddel Ocean Cityben. pincérek, kóristák és kintornások, hamiskártyások és kibicek, főurak Gordonkorrupt nyelt egyet. és utcalányok, rendőrök és besúgók, illetve mindezek hátterében a girbegurba utcákkal mocskosan is csoda szép, – Philadelphia, right? –tarkított, kérdezte Strosnider. szélhámos Budapest.

– The City of Brotherly Love, yes. The Regent, sir – bólintott Gordon.

Kondor Vilmos nemzetközi sikerű Bűnös Budapest regényfolyamát Strosnider jobbaz keze mozdult, magához intette a már nem kell bemutatni olvasónak.

Legújabb regénye azonban kísérőt, aki behajolt az árnyékba, közel a szélhámos a Budapest Noir előzménytörténete, amelyből fény derül Gordon szájához, mireapár pillanat múlva kiZsigmond ifjúkorára, tőzsdekrachok éveire aésnyalka kedvencférfi zsurnaliszés biccentett Leopoldnak. tánkegyenesedett, első pesti ügyére, amelyet a már ismert kalandok sora követ.

– Elteheted a bicskádat.

A tar fejű férfi szomorú tehénszemmel nézett először a kísérőre, majd Gordonra, aztán vállat vont, librikiado.hu

192

3999 Ft