A medvenyúlárnyék
Találkozott egy nap a medve és a nyúl. – Hogy vagy, nyuszika? – kérdezte medve. A nyúlnak meg több se kellett: – Jaj, ne is kérdezd, üldöz a róka, üldöz a farkas, a borz, a vadász, engem mindenki meg akar enni, meg akar nyúzni, én ezt már nem bírom! Mosolygott a medve, mert bár a nyúlnak sok az ellensége, hajlamos volt túlozni. Aztán eszébe jutott valami. – Te, nyuszika! Úgy látom, rád férne a pihenés! – Hát, mi tagadás – rebegte a nyúl. – Vége az ősznek – folytatta a medve –, be kell vonulnom a barlangomba aludni. Ebből tudja Tél Tata, hogy jöhet, hozhatja a hideget és a havat. De úgy unom, hogy én ezt mindig átalszom! Téli vakációt akarok! Mi volna, ha helyettesítenél? – Nem lesz ebből baj? – Ne félj! Mire lejár Tél Tata ideje, itthon leszek. Csak elugrom az unokatestvéreimhez az Északisarkra. Így is lett. A medve elment vakációzni, a nyúl pedig bevonult a barlangba, hogy kipihenje magát. Mihelyst lehunyta a szemét, elindult Tél Tata, és az egész erdőt hó és fagy borította be. Ám a tél sem tart örökké. Amikor eljött az idő, Tél Tata megállt a medve barlangja előtt, és bekiáltott: – Kelj fel, te hétalvó, hadd mehessek, hadd jöjjön a mindig vidám Tavasz Tündér! A nyúl felriadt, reszketve meredt a barlang bejáratára. Csakugyan vége lenne a télnek? És a medve hol van? Elfelejtett hazajönni? Vagy nem is jön vissza? Tél Tata egyre türelmetlenebb lett. – Gyere elő, ha mondom, ne szórakozz velem! Eleget dolgoztam, fagyaszottam, mennék már!
22
