A piros labdacs
TÖRÖK ESZTER rajzai
Mint általában, ma is rosszkedvű volt a reggel a Kiserdőn. Tihamér hanyag eleganciával lökte ki a kertajtót, s a kiolvasott újságot a bokor tövébe dobta. Ödön bácsi rettegve osont fától fáig, nehogy valami baja történjen útközben. Dádé rohanós léptekkel haladt, mint mindig, s elviharzott a lesütött szemű koldus előtt. A Fiú a Lány háza előtt álldogált, és ma sem merte bedobni a postaládába a szerelmeslevelet. Terényi úr türelmetlenül várta a taxit. Ő egy fontos ember, nem ér rá gyalogolni, hogy is ne! Hajnalka az ágyban nyújtózkodott, és nem volt kedve felkelni. Ráér még iskolába menni, ráér, ráér. Hiába pittyegett az ébresztőóra a füle mellett, aludt tovább. Füzike anyó sóhajtozva nézte a függönyön át a kinti világot, hátha jön hozzá valaki, de ma sem látogatta senki. Az erdész fancsali arccal figyelte a sok gyereket, akik vidám kacajukkal minden reggel majdnem tönkretették a rosszkedvét. Ilyesféleképp szomorkodtak, dühöngtek, fancsalodtak reggelente a Kiserdőben. Megszokták már. Jól van ez így, hogy is lehetne másképp? Fél nyolc körül az erdész piros labdacsot talált a tisztás közepén. Először nem törődött vele, lapátra seperte, s a kukába dobta. De a labdacs visszagurult oda, ahol rátalált. És ezt még
12
