GINK JÁRAY MENDRECZKY
Marianne emlékkönyvébe
A huszadik század fordulójától kezdve egészen a mai napig sok gyermek vezet emlékkönyvet, amelybe tanácsokat és emlékezetes eseményeket jegyeznek fel. A naplószerű kis könyvekbe az ismerősök és barátok örökzöld versikéket és aforizmákat írnak, vagy éppen kedves rajzokkal, skiccekkel üzennek a tulajdonosnak. 1922-ben, a később festőként ismertté vált, de akkor még csupán hét éves Gábor Marianne-nak is volt ilyen emlékkönyve. Marianne emlékkönyve Heltai Jenő ajándéka volt, aki az első oldalon így kezdte bejegyzését: “Akit az istenek szeretnek / Örökre meghagyják gyereknek”. A Heltai vers fent idézett sorai azóta számos kulturális kontextusban felbukkantak, Halász Judittól a Belga Ovi című számáig, a Marianne emlékkönyve című kiállítás kiindulópontját azonban az eredeti jelentésrétegek adják. Gink Sári, Kortmann Járay Katalin és Mendreczky Karina vizsgálatának fókuszában az emberi és társadalmi önazonosságunk egyik záloga, a gyermekkori emlékezet, annak kifejezési formái és a befogadóra gyakorolt hatásai állnak. Az emlékezetnek
számos formáját ismerjük; létezik kollektív, társadalmi, vagy történelmi emlékezet, de mind közül a személyes emlékezet az, amely leginkább meghatározza identitásunkat. Az emlékezeti tevékenység lehet önkéntelen, spontán (implicit) és lehet szándékos, tudatos (explicit) bevésés, megőrzés és felidézés. Az implicit felidézési mód főleg a begyakorolt készségek és az epizódikus emlékezet tulajdonsága: itt tároljuk személyes élményeinket, tapasztalatainkat. A kiállítás célja, hogy a térben felsorakoztatott elemek olyan implicit emlékeket idézzenek fel, amely a látogatók gyermekkorával kapcsolatosak. A gyermeki elmében a fantázia és valóság gyakran összekeveredhet. Sokszor ezek kibogozhatatlan keveréke szolgáltat bőséges termőtalajt a felnőtt művészi én számára az emlékezés alapú művészethez. A PINCE kiállítóterében a sok elemből álló, ám mégis egyetlen helyspecifikus installációnak tekinthető tárgyegyüttes, az alkotók gyermek- és iskoláskoráig nyúl vissza, ugyanakkor a néző számára is jól ismert részleteket tartalmaz.
A kiállítás egyik központi eleme a mindenki által ismert, „kishajós” emblémával ellátott, többszáz iskolai füzetből készült installáció. A kék (vonalas), a piros (kockás) és a zöld (sima) füzetekről azt azonban már valószínűleg kevesebben tudják, hogy Harmónia füzet néven az 1928-ban alapított és a mai napig működő Fűzfői Papírmanufaktúra termékei, amely generációk óta látja el írófelülettel az iskolásokat. A művészek arra kérik a látogatókat, hogy a kiállítás ideje alatt lépjenek ki a passzív befogadói pozícióból és névvel, vagy név nélkül ezekbe a füzetekbe írjanak, esetleg rajzoljanak le saját emlékeket, amelyeket a kiállítás egyes tárgyai, vagy akár összessége elevenített fel bennük. A kiállítás másik meghatározó eleme az eredetileg az ‘50-es évekből származó vitrines szekrény-objekt. A nagymamáink nappalijából ismert politúrozott bútordarab a kiállítótérbe bekerülve merőben más értelmezést nyer. A restauráláson és teljes transzformáción átesett és újjászületett szekrény, egyfajta álomszerű ritkaság gyűjteményként, azaz „Kunst- und Wunderkammer”-ként jelenik meg, egyedi kivitelezésű és változatos
anyagokból készült objektekkel és plasztikákkal megtöltve. A rengeteg apró részletből álló kiállítás számos olyan elemet tartalmaz, amely bárkiben legalábbis ismerős, de akár meghatározó emlékeket idéz fel. Az Anker építőkocka, a házi készítésű hengerelt tapétaminta, a gyurmafigurák, vagy éppen a kiadvány mellékletét képező “sótartó” origami mind-mind olyan kreatív gyermekkori tapasztalatokhoz vezettek (és vezetnek), amelyek felnőttkorban komoly hatással, esetleg sorsfordító jelentőséggel bírhatnak. A Marianne emlékkönyve című kiállítás legfontosabb kérdésfelvetése, hogy a gyermekkori tapasztalások és emlékek milyen közvetett és közvetlen hatással vannak felnőttkori létezésünkre, különösképp pedig a művészeti praxisra. A kiállítás tárgyai egyrészt visszakísérnek a kiállító művészek gyermekkori világába, másrészt pedig meginvitálják a látogatót, hogy maga is vegyen részt ebben a komplikált folyamatban, vagy akár váljon részesévé annak.
1986
Gink Sári
ARTIST STATEMENT Munkáimban egy adott térrel, a térben megjelenő tárgyakkal – tér, tárgy és emlékezet viszonyával foglalkozom. Az emlékezés tereit és tárgyait mint egyfajta kulturális örökség manifesztumait, különböző hagyatékok, archívumok, archív rendszerek használatával hívom életre. Ez a feldolgozás, rendszerezés, majd az ezeket követő átdolgozás, komponálás, valamint tér- és helyspecifikus vizuális tervezés olyan komplex kutatói és alkotói folyamat, amely szorosan összefügg az én-definíciók meghatározásával, identitásunk formálásával. A vitrin alapfunkciójának – válogatott tárgyak zárt térbe helyezése – meghekkelésével, egy bútor átalakításával, terének megnyitásával olyan Wunderkammer-szerű mini-archívumot hozunk létre, ahol gömbbe zárt emlékek, gyermekkori tárgyaink lenyomatai, átminősített struktúrái jelennek meg. Számunkra fontos női atrribútumokat is életre keltünk; női mintáinkat, női szerepeinket számunkra meghatározó archetipikus nőalakok absztrahálásával, átminősítésével jelenítjük meg. A nőiséggel, a nőművészet-
tel való foglalkozás rendszeresen visszatérő motívum munkáimban. Doktori kutatásom egyik kiemelt iránya a magyar és nemzetközi divatszalonok vizsgálatán keresztül az egyik első magyar divatmárka heritage brand-ként való újraélesztése, többek között Rotschild Klára divatikon, egykori sztár-designer életművének transzponálása a jelenkor társadalmi viszonyrendszerébe. Alakját miniatűr viaszbábként láthatjuk viszont a gyermekkori emlékeinket visszatükröző falfelületen. Az értékfeltárás – értékátörökítés – értéknövelés hármasában egy korszak kultúrájának és gazdasági életének hatása és visszahatása az egyénre, olyan általános tapasztalat, amely a kollektív és a személyes emlékezet talaján feldolgozható és feltárható. A MOME Doktori Iskola Multimédia-művészet DLA képzésében elsőéves hallgató, témája: Médiaművészeti rekonstrukciós kísérletek a divat/szalonkultúra vonatkozásában - témavezetője Szirtes János DLA, társ-témavezetője Antalóczy Tímea PhD.
1986
Kortmann Járay Katalin
ARTIST STATEMENT Érzékelésünk inkább belülről kifelé irányított, mintsem kívülről befelé. Vagyis, azt látjuk amit érdemes látnunk, és nem azt, ahogyan a világ valójában létezik. Azt, hogy valamit miként élünk meg, erősen befolyásolják addigi tapasztalataink, az emlékezetünk. Az éretlen naiv gyermek még kevesebb tapasztalattal és emlékkel rendelkezik; tudatában a fantázia és valóság gyakran összekeveredhet. Ez az éretlenség, a fantázia és valóság kibogozhatatlan keveréke szolgáltat bőséges termő talajt egyes felnőtt, művészién emlékezés (nosztalgia és vagy trauma) alapú művészetének. Saját művészetem alapjának is ezt az élő és élettelen, az élet és halál szféráját összemosó, mítoszteremtő időszakot tekintem. Munkáimban gyakran a gyermekkor tükrén keresztül vizsgálom a mese és mítosz, a mitológiai világképek, majd az ezekből kifejlődő vallásos világképek, hiedelmek és babonák (a természeti jelenségek valamilyen természetfelettivel való magyarázata, a racionalitáson túlmutató nézőpontok) létrejöttét. Szinten fontos kiindulópontnak tekintem a mitikus világnézetek és az „emberfeletti” létezésbe vetett hit modern kori
változatait: többek között ide sorolható a mitikus vonásokkal rendelkező mágikus realizmus műfaja, vagy akár a jelen kor összeesküvés elméletek iránti igénye is. Bár munkaimban különböző anyagokat és folyamatokat használok, a módszertanom következetes: az anyagok tudatos keverése, a kollázs technika, a rétegzés és halmozás, a replika és sokszorosítás, a talált vagy gyűjtött és a személyes egybeolvasztása mind önmagukban is szimbolikus jelentőséggel bírnak: az emlékezet (tudat) mechanizmusára reflektálnak. A sokszorosított grafikától az installációkig terjedő skálán létrehozott alkotások nem akarnak konkrét történetekbe ágyazódni: töredékek, „felidézett pillanatok” csupán. Az egyénített, kollektív, vagy kulturális szimbólumok kevert felsorakoztatása teret adnak a szabad asszociációra. A legtöbb munkámra befejezetlen, kiegészítésre váró „leltárként” gondolok, amelyekhez a nézői jelenlét nyújthat újbóli értelmet, személyes narratívát. Doktori kutatásom során a személyes emlékezet megidézésén alapuló kortárs művészetet, annak kifejezési formáit és az ezzel foglalkozó művek befogadóra gyakorolt hatását fogom vizsgálni.
1988
Mendreczky Karina
ARTIST STATEMENT A közös étkezések, jól ismert ízek, receptek, generációkon átívelő hagyományok, ismétlődő rituálék. Az embert körülvevő mikrouniverzum: a család. Valami megszokott és biztonságot adó „egymásutániság”. Egy személy halálával egész családi egységek borulhatnak fel. Minden egyértelműség megszűnik, felbomlik a rendszer, majd újrarendeződik, hogy aztán megint felbomolhasson. Nagymamám személyisége áthatotta az egész családunkat. Ő volt a kapocs, a gondoskodás, a támasz. Jelenléte nélkül nem élvezhettem volna azt a kiváltságos „szerepet”, hogy én gyerek lehetek. Halálával szertefoszlott az addig számomra magától értetődő módon egységes univerzum. Megszűntek a végeérhetetlen nyarak. Maradtak a tárgyak: fényképek, végtelenségig ismételt, és az idővel mondává érlelt családi történetek. Pongyola, szemüveg, falvédő, konty, ékszerek, egy rúzs, dunyha, gombok, csipke, homok… És az emlékezet, ahol a nagymamám köntöséből patinás ruhadarab lesz. Miért rögzülnek egyes események, arcok, tárgyak, helyszínek és miért halványulnak el mégis felejthetetlennek
hitt - pillanatok, személyek ? A múlt mindig egészebbnek tűnik a jelennél. Mit hordozhat magában egy tárgy egykori tulajdonosából? Hogyan változik a családi relikviákhoz és az életünk során felhalmozódó, az egyes események emlékét őrző tárgyakhoz való viszonyulásunk az idő múlásával? Mit mesélhetnek nekünk saját magunkról és mit mesélnek majd rólunk a következő generációnak? Emlékek, álomképek, széteső, elhalványuló, majd újból egymásba épülő gesztusok, alakok és körvonalak. Hímzésszerű, nőies, pókháló finomságú rajzolatok. Előtűnő, majd megint láthatatlanná váló vonalrendszerek. Munkáimat a fény és az árnyék játéka jellemzi. A generációk egymáshoz való viszonyulása, a család rendszere és az azt összetartó személyek (esetemben nők) szerepe és hagyatéka valamint az idő múlásával álomszerűvé váló gyermekkor, a „szépség” helyszíne, jelennek meg a főként sokszorosított grafikákból és törékeny objektekből építkező installációimban.
ANKER GMBH. Friedrich Fröbel pedagógus, a modern óvoda intézményének kialakítója 1838-ban egy szisztematikus fakocka-építőjátékot dolgozott ki a gyerekek motorikus képességeinek fejlesztésére, amelynek alapformája a kubus. Felismerte a játékkockának mint a gyermeki kreativitás fejlesztési eszközének a fontosságát. Az új játék nagy hatást gyakorolt a Lilienthal fivérekre, de hiányolták belőle az építőanyag érzését, ezért a fát kővel helyettesítették. Régi recept alapján homokból, krétából, lenolajból és színezőanyagból nagynyomású préseléssel gyártották le először 1875-ben az első kőépítőszekrényeket. A játék igazi népszerűségét a thüringiai Rudolstadtban tevékenykedő Friedrich Adolf Richter üzletembernek köszönheti, aki elindította a nagyüzemi gyártást 1884-ben. A fejlesztés során mintegy 1200 különböző formájú építőkövet alakított ki. A termelés bővítésére leányvállalatot hoztak létre Osztrák-Magyar Kőépítőszekrény-gyár néven, így lett magyar vonatkozása a játékcsaládnak. Ebben a vállalatcsoportban az építőkocka gyártása az egyik fő és húzó ágazat lett. Fennállása során 1884 és 1963 között körülbelül öt milliárd követ értékesítettek különböző méretben, formában és színben. A legkorábban készült készletek is (amelyek ma 120-130 évesek) a mai napig időtálló termékek. Az építőszekrények fontos kiegészítői a míves kivitelezésű katalógusok, amelyekben a kész épületek művészi igényű ábráin kívül azok részletes tervrajzai is megtalálhatók. A számozott készletek egymásra épülnek, egyre bonyolultabb, monumentálisabb épületek alkotását téve lehetővé. Több nemzedék gyerekei játszottak vele szívesen, építettek a finom tapintású elemekből
templomokat, gótikus épületeket mozaik padlókkal, majd felnőttként sokan közülük építészek lettek. A vállalat a két világháború csapásait is elviselte, de azt már csak rövid ideig, hogy az ország felosztása során Türingia az NDK - Német Demokratikus Köztársaság - részévé vált 1921-ben. A szocialista tábor kereskedelmi kapcsolatai néhány éven belül drasztikusan csökkentek a Nyugattal szemben. A teljesen megbízhatatlan szállítások következtében és a minőség drasztikus romlásával megcsappant a vevői érdeklődés. Tizennyolc év után a gyár, amelynek fénykorában a rudolstadti munkaképes lakosság 5%-át kitevő 649 alkalmazottja volt, végleg bezárta kapuit 1963-ban. Ekkor a még készleten lévő kockákat az udvarra dobálták ki - aki arra járt, tetszés szerint vihetett belőlük haza magával. A gyár udvarán a mai napig egy 1 méter széles, 6 méter hosszú és megtippelhetetlen magasságú hegy áll, ahová a maradékot kidobták.
PINCE A PINCE egy 2014 óta működő független artist-run space, amelynek fő célja egy olyan közösségi tér megteremtése volt, amelyben nyitott a kommunikáció és könnyedén szerveződhetnek kortárs művészeti beszédmódok. Jelenlegi működésében aktív helyet kapnak olyan projektek, amelyek hasonló fókuszú, lokálisan művészetközvetítő szerepet vállaló hazai és külföldi kollektívákkal való
együttműködésben jöttek létre. A tér adottságai miatt a hagyományos kiállítási sztenderdek helyett helyspecifikus megoldásokat igényel, így a kiállítási programban jelentős szerepük van az installatív vagy kísérleti jellegű koncepcióknak. facebook.com/pinceproject pinceproject@gmail.com
FŰZFŐI PAPÍRMANUFAKTÚRA A Fűzfői Papírgyár 1928-ban egyetlen papírgéppel és mintegy 200 fővel kezdte meg a termelést. Az akkoriban modern berendezésekkel előállított papírok az egyre növekvő igényeket nem tudták kielégíteni, ezért szükséges volt a papírgyár bővítése. 1935ben megkezdődött a második papírgép építése. A papírok gyártása tekercses és íves kiszerelésben történt, a gyártott papírok nagyon jó minőségben készültek. A háború után a papíripar nem tartozott a kiemelt iparágak közé, így 1960-ig a fejlődés Fűzfőn nem volt jelentős. 1963-ban a papírgyárak összevonásával létrejött a Papíripar Vállalat, ettől kezdve Fűzfőn is megvalósulhattak a korábbi tervek. Egymást követték a papírgépek rekonstrukciói, korszerűsítései. A gyár a magyarországi finompapír-gyártás fontos bázisa lett és megkezdődött Fűzfőn a füzetgyártás. 1970-től jelentős fejlesztések valósultak meg, a gyárban dolgozók létszáma ebben az időszakban volt a legmagasabb, meghaladta az 1000 főt. A gyár 1993-ban került privatizálásra. A magánosítás belső kivásárlással történt. A többségi tulajdont a gyár felső vezetése szerezte meg, és szinte valamennyi dolgozó részesült a tulajdonból. A gyár részvénytár-
saságként Fűzfői Papír Rt. néven működött tovább. A korábbi nagyvállalati mechanizmus után a döntéseket helyben lehetett meghozni, amely a működési folyamatot rugalmasabbá tette. 1995-ben haláleset miatt változás következett az Rt. élén. A felszámolás során a dolgozók többsége állományban maradt, így került megvételre a gyár 2002 márciusában. A termelés az új tulajdonosok által megbízott vezetők irányításával 2002 májusában indult meg. Az azóta is több hullámvölgyet megélt gyár jelenleg prosperál, hazai munkaerőt alkalmaz. A Harmónia-sorozat emblematikus jelkép az iskolások számára a kilencvenes évektől egészen napjainkig - olyan magyar termék, amely végigkíséri életünket, generációkon át szolgálja a gyermekek fejlődését. Hagyományos füzet a magyar szabványnak megfelelő lineatúrával és jól ismert külső megjelenéssel (70 gr-os belív papírral fűzve). A gyár egyik újdonsága a Prémium Harmónia-füzet 2016 tavaszán került forgalomba, megújult külső megjelenéssel. papirmanufaktura.com facebook.com/fuzfoipapir instagram.com/fuzfoipapir info@fuzfoipapir.com
IMPRESSZUM Marianne emlékkönyvébe Gink Sári - Járay Katalin - Mendreczky Karina kiállítása 2019. május 28. – 2019. június 12. PINCE 1122 Budapest, Hajnóczy József utca 5. A kiállítás előkészítésében és megvalósításában közreműködtek: Földi Hajnal / Gorka-Focht Máté / Kőmíves Kristóf / Mézes Tünde - PINCE / Nosek Mimma - RISOPLANT / Szlabik Ákos / Törő Gábor / Vásárhelyi Kata KURÁTOR Istvánkó Bea / ISBN könyv + galéria MEGNYITÓBESZÉD Illés Anikó PhD / MOME Elméleti Intézet GRAFIKAI TERVEZÉS Szabó Zsófi SZAKMAI SZUPERVIZOR Turcsány Villő / MOME Doktori Iskola MAGÁNKIADÁS Jelen kiadvány a kiállítás alkalmából készült 100 példányban Nyomdai munkák Real Press Kft. ISBN 978-615-00-2980-1 TÁMOGATÓK Ankerstein Gmbh. CO&CO Designcommunication Kft. Fűzfői Papírmanufaktúra Kft. © Gink-Miszlivetz Sára © Istvánkó Beáta © Kortmann Járay Katalin © Mendreczky Karina