MAGIS - 2014. Április

Page 1

Magis 2014. Április

A szépség próbája JEEP 2014. A tánc művészet

BOLONDSÁG


tartalom kulTúra Soltész Á.: “A szépség próbája” Ormay N.: Oscar Gála Baksay S.: Könyvajánló

sport 4 6 6

tanulás Demjén D.: JEEP 2014 Kozma R.: TANÁRINTERJÚ

7 9

szórakozás, programok Kaiser Zs.: Walt Disney világa Molnár Á. Szabó N.: NÉZŐPONT

10 11

Hámori F.: A tánc művészet

13

aktuális Boronkai József - Gondolatok Pólik Flóra Sára - Pályaválasztás Einbeck Adrienn - Bolondok napja

15 16 18

környékünk Pákozdi Zs.: Az ukrajnai helyzet

20

Magis - A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium iskolaújsága Megjelenik havonta. I. évfolyam 4. szám Felelős kiadó: A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Diákönkormányzata, Emri Dorottya Főszerkesztő, tördelő, design: Janka György • Lektor: Tóth Péter • Szerkesztőbizottság: Elek László SJ, Mozgó Endre, Baksay Sára, Dabasi-Halász Zsigmond, Demjén Dorottya, Einbeck Adrienn, Emri Dorottya, Hámori Fruzsina, Kaiser Zsófi, Kozma Richárd, Molnár Ádám, Ormay Nóra, Pákozdi Zsófia, Szabó Nóra • Fotó: Elek László SJ, Mozgó Endre, Estelle Xerri, Janka György, Levente Váradi Photograpy, Studio Bakos, Szauervein Zsanett, rgbstock, Google Képkereső Kapcsolat: www.jezsu.hu, iskolaujsag@jezsu.hu,

/magisujsag (Magis)

/magisujsag (Magis)


Kedves Olvasók! Köszönöm a megtisztelő lehetőséget, hogy a megújult Magis áprilisi számába írhatok pár gondolatot. Azt hiszem, az újraindult Magis újság hiánypótló szerepet tölt be. A Magis újságról mindig eszembe jut a Magis Könyvtári különszám, mely a könyvtári pályázat keretében jelent meg. (A konyvtar.jezsu.hu oldalról letölthető.)

Horovitz Norbert

Nagyböjti időben vagyunk, melynek célja, hogy jobban ráirányítsa figyelmünket, szívünket a megváltás misztériumára, a húsvétra. A böjt nem az egészséges életmódból ismert diétáról szól, hanem a böjt keresztény értelme az Istenhez való fordulásról szól, Krisztus értünk vállalt áldozatáról, erről elmélkedünk, ebben szeretnénk elmélyedni, amikor a keresztre tekintünk. Arról is szól, hogy letegyük bálványainkat: az eszközöket eszközökként használjuk, ne minket uraljanak, ne ezeket imádjuk. Egyik kedvenc idézetem a Szentírásból: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. ”(Jn 3,16) Jézus (a második isteni személy) pedig annyira szerette az emberiséget, hogy életét adta érte, és vére által megváltotta és helyreállította az Ádámban elbukott és megsebzett emberiség közösségét Istennel. A Zsidókhoz írt levélben a 7,22-től ezt olvashatjuk: „Ennek megfelelően Jézus egy kiválóbb szövetség kezese lett. 23Azonkívül ők nagy számban voltak papok, mivel a halál következtében nem maradhattak meg. 24Ő viszont örökre megmarad, s így papsága örökké tart. 25Ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk. 26Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen, a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. 27Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor magát feláldozta” A feltámadás a kereszténység legnagyobb ünnepe, mert ahogy Szent Pál tanítja: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.” Az Egyház léte tanúságtétel Krisztus mellett. Kolosszei levél 1. fejezete: Krisztus isteni méltósága.14Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. 15Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. 16Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. 17Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. 18Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. 19Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, 20s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett. A szenvedés nem múlt el a megváltással, de értelmet nyert. Ahogyan Pál mondja: „… testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” (Kol 1,24)

Árpilis

3


kulTúra Soltész Ágnes

„A szépség próbája” Magyartanárként sokszor gondolkodom arról, hogy nem volt-e igaza Rousseau-nak, mikor azt gondolta, hogy a civilizáció megrontja az embert, s jó lenne visszatérni a természethez. Ebben a modern világban, ahol élünk, talán tényleg érdemes lenne megállni néha, kicsit körbenézni, kilépni a mókuskerékből, észrevenni az apró szépségeket, meghallani mások szavát, s esélyt adni magunknak egy nyugodtabb de talán tartalmasabb életre. Amikor verset olvasok, kicsit megteremtem magamnak ennek a lehetőségét. Megnyílik egy világ, ahol nem kell semminek megfelelni, ahol elsősorban nem az értelem, hanem az érzelem hat. Talán kézzel fogható haszna nincs a költészetnek, de segít élni, segít érezni, mankó a gondolkodáshoz, és nem utolsó sorban olyan esztétikai élményt nyújt, amire csak a művészet képes, és amire valljuk be: nagy szükségünk van. Kezdő tanár koromban történt, hogy egy alkalommal az Ady-memoriteket írásban kérdeztem ki egy magyar tagozatos csoportban, ahol élvezet volt tanítani, mert közel állt a diákokhoz az irodalom. Egyik tanítványom, aki maga is írogatott verseket, persze csak felszínesen tudta az Ady-sorokat. S ahelyett, hogy üresen, vagy csak néhány hiányos idézettel adta volna be a dolgozatát, saját költeményeit írta le nekem. Most így évek múltán bevallhatom, talán jobban örültem akkor annak a néhány saját verssornak, mint a nyugatos költő szavainak, mert azt éreztem, tényleg van ereje a költészetnek, az irodalomnak. S ezt hiszem ma is annak ellenére, hogy ha bekapcsolom a tévét vagy a rádiót, akkor nem biztos,

4

Magis


hogy verseket hallok, s a média által közvetített kulturális értékek sem a szépirodalomhoz illeszkednek. De ma is vannak költő-tanítványaim, ma is akad közöttük olyan, aki tudja József Attila Ódáját kívülről, és nagyon örülök, mikor nem kérdezik meg, hogy miért kell verseket olvasni vagy memoritereket tanulni. Jóleső érzés az is, hogy nem hiába találták ki és tették hivatalossá 1964 óta a költészet napjának ünnepét. József Attila így is, úgy is halhatatlan, de az, hogy a születésnapján az egész magyar költészetet ünnepeljük, a tisztelet legszebb, legméltóbb kifejezési formája. Nem könnyű a verseket megérteni, de talán nem szentségtörés, ha azt mondom, nem is mindig kell. Ám engedni kell, hogy hassanak ránk, s ha olykor-olykor megtanulunk néhány sort valamelyik költő verséből, nem veszítünk, csak gazdagodunk általa. A kultúra, a nyelv megtartó erő, nélküle egy közösség nem létezhet. S amikor a kultúránkat, nyelvünket ápoljuk, talán nem is tudjuk, de magyarságunkért teszünk nagyon sokat. Verset írni, verset olvasni felemelő érzés, s higgyétek el, nemcsak a költészet napján. Reményik Sándor: A szépség próbája Egy könnycsepp szállt fel valaki szemébe, Mint aranyfelleg alkonyati égre. Mert dal szállt fel egy másik szív tövéből, Örvényes, néma, feneketlen mélyről. A dal kérdezett: igaz dal vagyok?! A könnycsepp igazolt és ragyogott. Úgy ragyogott, mint egy gyémánt-pecsét, Átragyogta a költő kételyét. A költeményen és a könnyön át A Szépség találta meg önmagát.

LÁTOGASD MEG KÖNYVTÁRUNK WEBOLDALÁT! konyvtar.jezsu.hu


Ormay Nóra

Oscar Gála Március 2-án este került megrendezésre - immáron 86-dik alkalommal- az Oscar-gála, melynek a hollywoodi Dolby Színház adott otthont. A gálán az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája a 2013-as év legjobb filmjeit és filmeseit részesítette a legrangosabb elismerésben. Az est házigazdája az elismert és népszerű amerikai műsorvezető, Ellen DeGeneres volt, aki bemutatta, hogy 3 doboz pizzával, illetve egy selfie-vel hogyan lehet emlékezetessé tenni egy díjkiosztót. A 10-10 díjra jelölt Gravitáció és az Amerikai botrány, illetve a 9 Oscarra jelölt 12 év rabszolgaság számított a legfőbb esélyesnek idén.

A Filmakadémiát idén is nehéz választások elé állították, de elfogadható döntések születtek. Az idei Oscar-gálán a Gravitáció egyértelműen tarolt, hiszen 7 különböző arany szoborral jutalmazták a filmet, melyekből egy a legjobb rendezőnek járó díj, a további 6 pedig a technikai stáb érdeme (is). A legjobb filmnek a 12 év rabszolgaságot választották, melynek producere Brad Pitt volt. Szintén ebben a filmben játszik az akadémia által legjobb női mellékszereplőnek választott mexikói Lupita Nyong’o. Idén a legjobb női főszereplő Cate Blenchett lett, akit a Blue Jasmine-ben láthatunk. Míg a férfiak közül Matthew McConaughey-t választották a legjobbnak a Mielőtt meghaltamban nyújtott alakításáért. Jared Letot is az előbb említett filmben láthatjuk, aki a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscart vihette haza. Az előzetes várakozások ellenére az Amerikai botrány arany szobrocska nélkül távozott az estéről, ahogy Leonardo DiCaprio is. Kétségtelen, hogy az amerikai színész már nagyon megérdemelne egy Oscart, de erre most még várnia kell. Talán jövőre… Az idei évre is jó pár ígéretesnek tűnő film premierjét tűzték ki – reméljük, nem fogunk csalódni!

Baksay Sára: Könyvajánló - Az éhezők viadala

6

Az éhezők viadala trilógiát Suzanne Collinsnak köszönhetjük. És hogy miért is ajánlanám a könyvet (de igazából az egész sorozatot)? Tökéletesen egyensúlyozik a nagyon mély érzelmek, érzelmes pillanatok, a harc, izgalom és feszültség között. A karakterek jelleme folyamatosan fejlődik a könyv (és a trilógia) előrehaladtával. Ha kinyitjátok, az első oldaltól kezdve teljesen magával ragad. Azt veszed észre magadon, hogy nem bírod letenni, és csak olvasol, olvasol és olvasol… Úgy érzed, te is az események, a könyv részesévé válsz. Ha már láttad filmen az első részét az Éhezők viadalának, mindenképp olvasd el a másodikat, azt pedig már nem is említem, hogy a harmadik részét is, mert ha már elolvastad, úgysem fogod tudni letenni. Ha pedig még nem láttad vagy olvastad az első részt, muszáj bepótolnod!


tanulás Demjén Dorottya

JEEP 2014.

(Jesuit European Educational Project)

A Jeep nevű program egy projekt, amelyben európai jezsuita iskolák vesznek részt minden évben. A fogadó ország mindig más, s a témák mindig az aktuális európai problémákat dolgozzák fel. Minden alkalommal hét témát jelölnek meg, s ebből alakulnak ki az úgynevezett „commitee”-k, azaz a csoportok, ahol minden delegációból egy ember képviseli hazáját. A résztvevők feladata az, hogy megoldást találjanak az adott problémára, és ezt hivatalos hangvételű, három oldalt felölelő pontokba foglalják. A tanácskozás, vitázás négy napon keresztül tart, az ötödik napon a parlamentnek kijelölt helyen a csoportok felolvassák a megoldásaikat. Ezután a közönség kérdéseket tehet fel (amelyek nagyrészt elég provokatívak), majd megszavazzák, hogy a megoldást elfogadják vagy elutasítják.

Az egész olyan érzés, mintha hirtelen nagy ember lennél, mintha lenne beleszólásod a világ dolgaiba, és mégis eközben, ha többen szavaznak ellened, akkor olyan, mintha semmit sem érnél el a mondanivalóddal, „kiabálnod” kell, hogy észrevegyenek, és a többi ember fejével kell gondolkodni. Hatni kell az érzelmeikre, mert ha nem teszed, akkor az egyenlő az elutasítással. Amikor a közönségből kérdezel, úgy kell feltenni a kérdést, hogy alig tudjanak rá válaszolni, bele kell kötni a legapróbb részletbe is, a kérdésbe óvatosan bele kell helyezni a véleményed, de csak úgy, hogy ne legyen túl feltűnő. Provokatív kérdéseket kell feltenni, adatokra hivatkozni, és elmondani a te országod szemszögét, a hátrányát az adott megoldásnak. Ha az ember ilyen kérdéseket tesz fel, ilyen módon, akkor igazán informá-

Április

7


lódni fog az adott megoldásról, a csoport tagjainak gondolatairól, és tisztán dönthet, hogy elfogadja-e vagy nem. Én személy szerint nagyon büszke voltam magyarokra a pénteki napon, mert értelmes, intelligens és agyafúrt kérdéseket tettek fel! A Jeep azzal is jár, hogy a külföldi diákokat befogadjuk otthonaikba egy hétre. Én egy litván lányt fogadtam, akitől nagyon sok dolgot tanultam. Kaphattam „egy szeletet” Litvániából, információkat tudhattam meg az országról, más szokásokba, hagyományokba kóstolhattam bele. Bár úgy érzem, tanulságos volt és megérte, azért valljuk be őszintén, a dolognak vannak nehézségei is. Meg kell tanulnod egy idegen ember szokásaihoz alkalmazkodnod, ami sokszor kimerítő mind fizikailag, mind mentálisan és anyagilag. Úgy érzem mégis ez egy maradandó élmény, amit vétek lenne kihagyni. Mit tanultam a Jeepből? Elsősorban azt, hogy hálás lehetek azért, mert magyarnak születtem. Mi tudjuk értékelni azt, amink van, és jobban mint a többi nép. Hálás vagyok, hogy itt még a fiúk beengednek az ajtón, kedvesen, egy nőt megillető tisztelettel beszélnek hozzánk. Azt is megtanultam

ÚJSÁGUNK A VILÁGHÁLÓN! issuu.com/magisujsag / magisujsag (Magis) / magisujsag (Magis)

értékelni, hogy milyen adomány a kommunikáció, az, hogy ha nem tudsz beszélgetni valakivel, vagy épp unatkozol, nem kapod elő rögtön az okostelefonod, és kezded el nyomkodni. Hálát adhatok -és értélni kell azt is-, hogy ebbe az iskolába járhatok. Azt, hogy nem azért járunk legtöbben ide, mert az Oxfordra akarunk bejutni általa, hanem elsősorban, mert ez egy vallásos iskola, hála Istennek, itt még senkinek sem furcsa, hogy étkezés előtt imádkozunk, vagy épp természetes, hogy Parázs csoportunk van, vagy épp iskolalelkészünk. Azt, hogy vannak olyan emberek körülöttem, akik nemet mondanának arra, hogy a fű legális legyen, vagy épp kifejtenék, hogy az abortusz gyilkosság. Ezek olyan dolgok, amiket nem veszünk észre és nem értékelünk hétköznapi életünk során, pedig nagyon fontosak, befolyásolják, megváltoztatják életünket. Meg kell tartanunk ezeket a dolgokat, küzdeni és összefogni értük. Ebben az egy hétben a saját jövőnket láthattuk, és hogy ha nem kezdünk el gyorsan értékelni, küzdeni és összefogni, akkor csúfos végünk lesz. Ez az iskola eme dolgok miatt más, mint a többi jezsuita iskola, mert vannak szegényebbek és gazdagabbak, vannak olyanok, akiknek nehezebb az életük, akiknek könnyebb, olyanok, akiknek nehezebb megtalálni önmagukat, olyanok, akik magabiztosabbnak tűnnek. Ezért vagyunk mások, mert sokszínűek vagyunk, és muszáj ezt fenntartanunk. Oda kell figyelnünk egymásra, és segíteni egymásnak, mert ha nem, akkor belőlünk is egy puccos privátiskola lesz, aminek a diákjait felveszik a világ legjobb egyetemeire. Kitűnő eredményt tudunk majd felmutatni, csak épp hanyagok leszünk, hálátlanok, és semmi közünk se lesz a kereszténységhez. Én biztatok mindenkit, hogy küzdjön azért, hogy ez ne történhessen meg.


Kozma Richárd

Tanárinterjú - Toró Csaba Iskolánk tanári karában idén sok új arcot vélhet(t)ünk felfedezni. Minden új számban egy-egy új tanár életébe, gondolatvilágába nyerhetünk betekintést pár kérdésen keresztül. Ezúttal Toró Csaba, matematika tanárurat kérdeztük.

Mivel foglalkozott az eddigiekben tanár úr? A Diósgyőri Gimnáziumban tanítottam hos�szú ideig matematikát illetve igazgató-helyettes voltam ott. Miért épp a iskolánkat választotta tanár úr? Nagyon érdekelt engem egy más rendszer, és foglalkoztatott az, hogy mi az, amiben más ez a gimnázium, mivel már több mint 40 éve tanítok állami gimnáziumban, és ez egy érdekes kiindulás volt számomra. Mi a véleménye az iskola lelkiségéről? Nagyon tetszenek, teljesen rendbe vannak, nagyon kellemes, mert nyilván az iskola profiljában is releváns, másrészben pedig rengeteget lehet tanulni az erkölcsre vonatkozóan, relaxálással kapcsolatban, tehát azt gondolom, hogy ez nagyon hasznos.

Miért pont a pedagógus pályát választotta tanár úr? Ez elég nehéz kérdés, mert a családomban nagyon sok felmenőm pedagógus volt, én állatorvos szerettem volna lenni, de 11. osztályban változott meg a nézetem, és ez egy nagyon érdekes váltás volt számomra. Mivel foglalkozik tanár úr a szabad idejében? Nagyon szeretek kirándulni, különösen más országok életét megismerni, szeretek kertészkedni, szeretem a természetet, és imádok az unokámmal játszani. Mi a zenei érdeklődése tanár úrnak? Milyen zenéket hallgat? A jó zenéket szeretem, gyakran szoktam zenét hallgatni, én zeneileg mindenevőnek mondanám magam, mert minden műfajt szívesen meghallgatok.

Hogy érzi most magát tanár úr itt az iskolában? Nagyon jól érzem magam itt, kellemes tanítani is, élvezem, hogy érdeklődő a diákok többsége.

Április

9


szórakozás Kaiser Zsófi

Walt Disney világa Százféle csók. Ezer meg ezer tragédia. Annál is több fajta szerelem kibontakozása, összegubancolódása. Megcsalás… Ámítás… De főleg jó és rossz közötti harc. Elátkozzuk a gonoszokat, bárkit, aki bántja a hercegnőt. Több száz lány szerelmes a hercegbe, vagy a szegény legénybe, akinek az a sors jutott, hogy tűzön-vízen át, de megmentse álmaiban látott szerelmét. Persze csak a saját korosztályomról beszélhetek, hiszen a gyerekek odavannak a hercegnőkért. A kastélyért, a ruhákért. Mindegy, csak csillogjon, csak az a gond, hogy bár a meséket ők nézik inkább, mégis ki merem jelenteni, hogy a Disney rajzfilmeket idős fejjel tudjuk megérteni. Átélni a 16 éves fiatal „hercegnők” problémáit. Érezni tudjuk a szerelmi csalódásokat. Egyszóval Walt Disney bár a Grimm mesékből vett történeteket (átírva a tragédiát) a kisgyerekeknek szánta, mégis mi vagyunk azok, akik tanulnak belőlük. Itt vagyok 19 évesen, és odavagyok a Disney mesékért, mert tudom, hogy bár nem a teljes valóságot írja le, mégis bele tudom képzelni az egész életemet. A múltamat… tanulok a jelenből… és formázom a jövőmet. És valószínű ehhez a viszonylag könnyűnek látszó mozdulatsorozathoz meg kell néznem egy rajzfilmet, hogy tanuljak a hibáikból. Hófehérke bátorságot vett magán, hogy a mostohájától megszökve az erdőbe meneküljön, hogy ott talajon békét, ahol végül rábukkant a törpékre. Hamupipőke annyira menő volt, hogy egy tündér-keresztanya segítségével szabályokat áthágva elmenjen a bálba, és egy ügyes kis csellel, fél pár üvegcipellőjét elhagyta, és ezzel a drága hercege megkeresse. Ariel, csak 16 évesen átszelte az óceánt, hangját eladta a gonosz tengeri boszorkánynak, hogy mesebeli hercegét kövesse a szárazföldre. Queen Elsa csupán azért, hogy megvédje a testvérét, elfojtotta az erejét, és elmenekült. Mindenki olyan kalandokon ment át, amit mi álmunkban sem képzelhetünk el. A Walt Disney reményt ad nekünk, hogy legyen bátorságunk kiállni magunkért, legyen elég merszünk keresni, bármit... bármi áron… A kötelékek, amik kialakultak a mesékben, erőt adnak nekünk, hogy ugyanolyan erős kapcsolatokat szerezzünk, és ne engedjük el a másikat soha. Az 1920-as évekbeli fekete-fehér Willi, a gőzhajóból egy 2014-es animációs Oscar-díjas Jégvarázs alakult ki. Megismertük Mickey egér teljes életét, a kalandjait. Hófehérke, aki a gonosz mostohájától menekülve a törpékbe botlott. A varázs bab, hintó, tök, pálca… és még sorolhatnám. Az óceán világát megismerhettük a Kis hableánnyal. A teljes állatvilágba betekintettünk, ott volt Simba az Oroszlánkirályból, Bambi, 101 db kiskutya. Erdőn-mezőn hegyen, városokon át a Disney rajzfilmek a világ minden pontján játszódtak.

10

Magis


programok Molnár Ádám, Szabó Nóra

NÉZŐPONT

Közösségi hétvégék Áprilisban egy végleteket megmozgató témába pillanthatunk bele. Sokakat kérdeztünk a közösségi hétvégékről. Egy biztos, változatos válaszokat kaptunk. Van, aki megszabadulna tőlük, még annak árán is, hogy a szüneteink lerövidülnének, ám vannak, akik számára fantasztikus szórakozást és közösségi élményt jelentenek. Az abszolút favoritnak a sportnap bizonyult, de az életmód hétvége is sokak kedvencévé vált. Persze a kollégisták külön szekciót jelentenek, hisz nekik a közösségi hétvége egyúttal bennmaradós hétvégét is jelent. Legelőször a legkisebbeket kérdeztük meg a témával kapcsolatban. Legtöbbjüknek a sportnap tetszett a legjobban és a tanulásmódszertan a legkevésbé. „Szerintem nagyon jó, mert sok színes dolgot tanultunk. A sportnap nagyon jó volt, de a tanulásmódszertan nem volt az. Remélem, még sok ilyen hétvége lesz.” „Legszívesebben nem maradnék bent. A sportnap az jó volt, de a többi nem annyira.” „Szerintem valamilyen szempontból jó, valamilyen szempontból rossz. A programok mindig szuperek, de nem olyan jó, hogy be kell jönni hétvégén. De eddig mindig kellemesen csalódtam.” „Szerintem van jó és rossz oldala is. Az jó, hogy a barátaimmal lehetek, de az annyira nem a szívem csücske, hogy időben fel kell kelnem.” „Hát igazából jók, csak még jobb lenne, ha csak játszanánk mindig.” A 7-8.-os korosztálynak már volt ideje megismerni a programok felépítését, így tisztában vannak vele, mit várhatnak egy ilyen hétvégétől. „Jó program, bár néha zavaró, hogy néhány programon nem lehet szabadon mozogni. Ezen túl van sok érdekes előadás/program is (pl.: sportnap, Ki-mit tud?). Jó még benne, hogy ezáltal hosszabb őszi, téli, tavaszi szünetek lesznek, és nem, mint más iskolákban, hogy tanulni kell” „Valamilyen szinten van értelme, de csak akkor, amikor együtt van az osztály, mert akkor ös�szébb kovácsolódunk, de ha csoportokba vagyunk osztva, akkor még az sincs. Ezen kívül persze megterhelő, hogy fel kell kelni, és egy napot elvesz a hétvégéből.” „Jó, hogy van. Élvezem, és az a legjobb, hogy 4 óra bennmaradásért plusz egy teljes nap szünetet kapunk mondjuk a tavaszi szünetben.”


„Szerintem szoktak jó programok lenni, bár vannak tök unalmas témák is, amik nem nagyon foglalkoztatnak. Nekem a legjobban az egészségnap szokott tetszeni. Ha változtatni kéne, csak annyi lenne, hogy ne korán kelljen bejönni, hanem egy kicsit később.” A nagyobbak már jóval, több tapasztalattal rendelkeznek, így véleményük nem mindenben egyezik. „A bennmaradós hétvégék alkalmával mindig valami újat kapok. Lehet ez egy beszélgetés, egy tanács vagy a tudat, hogy az osztálytársam, akivel eddig nem is beszéltem, ugyanazt a zenét hallgatja, mint én. Ilyenkor mindig jobban összejön az osztály, főleg, ha közösen lógunk, mondjuk a Ki-mit tud?-on” „Szerintem a közösségi hétvégék alapjában véve nem rosszak. Az ötlet jó, csak mostanában a megvalósításon csúszik el a dolog. Fontos, hogy mindig aktuális téma legyen a középpontban. Szerintem kicsit meg lehetne reformálni ezeket.” „Jó ötlet, de a passzív hozzáállás tönkrevágja az egészet. A hosszabb szünetekért simán megéri, lehetne gyakrabban is.” „ Nekem sokszor nyűg felkelni és bejönni szombaton, mikor már alig várom, hogy vége legyen a hétnek, de van, amikor utólag jövök rá, hogy megérte.” A kollégisták szemszögéből teljesen más a helyzet. Ők így plusz egy napot vannak távol otthonuktól. Őket egy külön csoportba soroltuk, hisz mégiscsak nagyobb áldozatot hoznak. „Nem kifejezetten szeretem a bennmaradós hétvégéket, mert ilyenkor csak az lebeg a szemem előtt, hogy mi mást csinálhatnék helyette otthon.” (12. évf.) „Kolis vagyok, de én szeretem a közösségi hétvégéket. Azért jó, mert az osztálytársainkkal nem csak tanítási időben találkozunk” (8. évf.) „Igazából kollégistaként bent aludni sokszor jó, jól elvagyunk a többiekkel, viszont az iskolai program sokszor unalmas. Jó lenne, ha valami életet is vinnének bele. Párszor kicsit furcsa a szervezés.” (7. évf.) „Az elmúlt évben a szigorítás miatt nincs értelme a bentmaradásnak. Amikor lehet, menekülök haza. Véleményem szerint ezek a hétvégék elvesztették értékeiket. Otthon hasznosabban tudom tölteni az időmet.” (12. évf.) „Szerintem jók a bennmaradós hétvégék, mert ilyenkor van egy olyan délutánunk együtt a koliban, amikor senkinek sem kell tanulnia, és kicsit kikapcsolódhatunk együtt. Azt mondjuk nem értem, hogy ilyenkor miért nem lehet lemenni a városba, moziba vagy korizni, de alapvetően nincs bajom a bentmaradással.” (11. évf.)


sport Hámori Fruzsina

A tánc művészet A tánc művészet. Érzelmek kimutatásra és megjelenítésére használják évezredek óta. Táncolni mindenki tud, mert az emberi természet szerves része. Ha táncolsz, élsz, és csak az nem létezik, amit nem tudsz eltáncolni. A tánc divat, kultúra és örökség. Kikapcsol, megnyugtat és szórakoztat. Ha táncolsz, hirtelen mindenki a barátod lesz, aki táncol. Közösséget teremt, és hosszabb távon egy közösséghez kapcsol. Ezek olyan dolgok, amiket bárki megtapasztalhat, ha elengedi magát, és vagy egy iskolai bálban, otthon a tükör előtt, egy szórakozóhelyen vagy egy próbateremben TÁNCOL. De nevezhető-e a tánc sportnak? Meghatározott célú, mindennapos tevékenység a mindennapi környezettől eltérő helyen. E szerint a száraz definíció szerint bárhogy nézem is a tánc sport. A cél nem feltétlen egy verseny megnyerése vagy egy fellépés sikeressége. A tánc ennél sokkal egyszerűbb célokkal is működhet. Az élvezet, hogy tökéletes a harmónia közted és a partnered között, vagy közted és a zene között. Hogy együtt vagy a többiekkel, és hogy meg tudod magad mutatni. De a tánc számomra ennél sokkal több. Beszélhetünk moderntáncról, társastáncról, balettről, néptáncról vagy bármi másról, a jelentősége számomra az, hogy a táncban önmagad lehetsz. A saját életedből meríthetsz ihletet és energiát, amit a testeddel valósítasz, mutatsz meg. Ha szomorú vagy, esetleg tanácstalan, ha igazán szeretnéd, a tánc ilyenkor is segít, és a saját tested és agyad oldja fel a gátlásaid, és találod meg a megoldást. Mindezek mellett táncolni nehéz. Ha jó akarsz lenni, az nagyon sok próbát, feláldozott szabadidőt és egyre több pénzt jelent. A politika és a divathullámok ugyanúgy része-

Április

13


sei a táncosok életének, mint más sportolóknak. Saját nevemben mondhatom, hogy szörnyen nehéz tud lenni szombaton reggel 8-kor felkelni és délutánig próbálni, miután pénteken egész este ugyanezt tetted. Gyakran siránkozunk is, hogy nincs hétvégénk, szabadidőnk, semmink. Aztán lebetegszel, és ki kell hagynod a próbákat, és rájössz, hogy teljesen mindegy mennyire nincs kedves és erőd, ez az életed egy jelentős része, és ha kihagyod, ugyanolyan hiányt érzel, mintha vasárnap nem látogattad volna meg a nagyszüleidet. Erre rájönni durvább és letaglózóbb, mint 8 órán keresztül izzadni a nyári szünet közepén a próbateremben. A versenyek előtti hetek pedig szörnyűek tudnak lenni. Amikor iskolából rögtön mész táncolni és éjszaka érsz haza, és még tanulnod is kell. Ilyenkor általában több időt töltünk a teremben, mint otthon. De mindezek ellenére bőven megéri. Mert ajándékba kapod a csodákat, hogy az évek folyamán kialakul egy „második család” az életedben, és hogy mindig van hová menned, honnan példát venned. Mi a Szinvavölgyiben együtt táncolunk olyan tőlünk idősebbekkel, akik foggal-körömmel ragaszkodnak a heti 2-3 próbához a munkahelyük, szakdolgozatuk, egyetemük, családi problémájuk ellenére. Ismerünk olyan táncost, aki súlyos betegsége ellenére sem hagyja ki a próbákat, mert neki ez ad erőt, csak a tánccal bírja ki. Én belátom, hogy valószínűleg egy táncos sem tudja, mit jelent hajnalban úszóedzésre menni vagy felfutni Bükkszentkeresztre, de biztos vagyok benne, hogy a többiek sem tudják, mennyire nehéz is egy hat órás Kalotaszegi legényes próba, és azt sem hinném, hogy egy balett-tréning egyszerűbb és pihentetőbb lenne. Nem állíthatom teljes bizonyossággal, hogy a tánc sport, mert ennek is két oldala van. Néha lehet, hogy úgy érezzük, hogy ez „csak” egy sport, egy izzasztó és brutálisan hos�szú tesióra, aminek a legjobb része, amikor végre kifújod magad, és érzed, hogy tettél valamit a testedért. Máskor pedig maga a művészet. Mondjuk, amikor állsz a színpadon, és folyik a smink az arcodon, a derekad leszakad, de mégis örülsz, sőt rettenetesen boldog vagy, mert azt jelenítetted meg, amit szerettél volna úgy, ahogy akartad, és élvezed a neked kijáró tapsot.

14

Április 30. Végzős diákjaink ballagása


aktuális Boronkai József

Gondolatok a Húsvéthoz vezető útról A nagyböjt számomra olyan, mint a sas újjászületése, vagyis életmentő változása… Fajában a sas rendelkezik a leghosszabb átlagos élettartammal. 70 évig is élhet. De kemény döntést kell hoznia, hogy elérhesse ezt az életkort. 40 éves korában: hosszú, hajlékony karmaival többé már nem tudja megragadni táplálékául szolgáló zsákmányát. Hosszú, éles csőre meggörbül. Elöregedett nehéz szárnyai, a vastaggá vált tollak hatására, akadoznak a mellén. Ekkor a sas csupán két lehetőség közül választhat: vagy elpusztul, vagy egy 150 napig tartó változás fájdalmas folyamatán esik át. A sasnak egy hegy csúcsára kell repülnie, és a fészkén kell ülnie. Itt a sas addig ütögeti csőrét a sziklához, amíg csőre ki nem szakad. Miután csőre kiszakadt, a sas kivárja, hogy kinőjön új csőre. Ezután kiszaggatja karmait. Amikor új karmai kinőttek, a sas elkezdi kitépkedni régi tollait. Öt hónappal később sor kerül újjászületésének híres repülésére, és a sas még további 30 évig él. Miért van szükség a változásra? Gyakran szükséges, hogy a túlélés érdekében végigvigyük a változás folyamatát. Néha szükséges megválnunk régi emlékeinktől, szokásainktól és egyéb régi hagyományainktól. Csak a múlt hordalékától megszabadulva használhatjuk ki a jelent, levetve a „régi embert” ölthetjük magunkra az „újat”… A nagyböjt számomra kegyelmi idő az újjászületésre, mely kifejezi törekvésemet, harcomat emberi gyengeségeimmel. Azt gondolom, hogy ha nem tudok meghalni bűneimnek, akkor nem tudok Krisztussal együtt föltámadni… Életmentő újjászületés ez, melynek eredménye a kegyelmi szárnyalás, s az örök életre való föltámadás reménye.

Április

15


Pólik Flóra Sára

Pályaválasztás

Pályaválasztás? Nehéz ügy. Sosem voltam erős a nagy döntésekben. A legkisebb választás is komoly fejtörést okoz a legtöbb esetben. Mik lesznek a következményei, ha ezt teszem? El tudom-e érni az álmaimat, ha azon a pályán haladok tovább? Tudok-e boldog emberré válni abban a szakmában, és az odavezető út vajon miket tartogat? Mi az a sok minden, amiről emiatt lemondok? Van olyan, hogy valamire szánt az Úr, és csakis abban tudok kiteljesedni? Nekem ilyen volt a 12. év, és a vívódások elvezettek valahová. Kikerültem a kis szeretettel körülbástyázott „jezsuitás” körből, ahol a barátaimmal egymás sorsáért úgy aggódtunk, mintha sajátunk volna. Odaadó figyelemmel kísértük, kit merre visz a lába. Így történt, hogy 2010 szeptembere óta a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományai karán tanulok. Az egyetem felülmúlta minden elvárásomat. Az első perctől kezdve úgy gondoltam, jó helyen vagyok. A nehézségek, amikkel a tanulás és általános helytállás során találkoztam sokszor embert próbálóak voltak. Persze az idővel minden megszépül…  De mik is voltak a kihívások, amikkel szembesültem? Ahhoz, hogy felvegyenek az egyetemre, egy természettudományi tárgyból kellett emelt szinten érettségiznem. Két nyelvből kellett középszintű, vagy egy nyelvből emelt szintű

16

Magis


nyelvvizsgával rendelkeznem. Azóta a követelmények változtak, megnehezítették a felvételit. Ennek ellenére senkit nem tántorítanék el ettől a szakmától a túl nagy kihívástól való félelem miatt. Egy kis következetességgel és rákészüléssel bárki meg tudja oldani. Úgy érzem, nem kell extrán kivételes képességekkel rendelkezni, de jó, ha az ember tudja, mit akar, és időben rájön, mit kell tennie annak érdekében. Az élet a SOTÉN az eddigi 4 év során még sosem volt könnyű, ellenben rengeteg izgalmat tartogatott már a kezdetektől fogva. Érdemes ellátogatni a gólyatáborba, mely minden évben Tatán kerül megrendezésre, a Semmelweis valamennyi karára felvételt nyert gólyáinak részvételével. A szervezés bravúrosan jó, a programok hasznosak és érdekesek, a hangulat lelkesítő. A bulik nem túl vadak, és nem kell félned, hogy megalázó helyzetekbe hoznak, vagy olyasmit kell tenned, ami nem szándékod. Kiváló hely az életre szóló barátságok megalapozására is… Első és másodévesként ugyanazokat a tárgyakat végeztem, mint amiket az orvosisok. Anatómia, élettan, biokémia, biofizika… az orvostudomány elméleti alapjait hivatottak lefektetni. Bármennyire is úgy érzed, kevés gyakorlati haszna van a későbbi életedre nézve (főleg fogorvosként), a nélkül nem jutsz ki élve az egyetemről, hogy jó mélyen el ne merülnél eme szép tudományok rejtelmeiben. Az első két év kritikus rész az orvosképzésben, mintha az lenne a mérce, hogy képes vagy-e két évig fizikailag eleget csücsülni a könyveid felett. S ha átjutottál a rostán, és másodév végén három elégtelentől különböző -tehát sikeres- szigorlati jegy szerepel az indexedben, már bátran mondhatod magadról, hogy túl vagy a nehezén. Én szerettem ezeket a tárgyakat tanulni, és élveztem, ha néhanapján összeállt a kép egy-egy rendszerről az emberi test működését illetően. Így azt mondom, nem árt, ha kialakul benned egy kis alázat és szeretet e tudományok iránt. A harmadév szintén tanulós, de már kezd kicsit életszagúvá válni. Elkezdődnek a klinikai gyakorlatok, vagy az azokat megelőző tárgyak. Nem telik el sok idő, és ott találod magad, hogy harmadév második felében könnyedén adod be a vezetéses érzéstelenítést az alsó állcsont szöveteit ellátó idegkötegbe, pár hónap alatt teljes protézist készítesz egy idősebb páciensnek, és minden barátod hozzád akar bejelentkezni ingyenes fogkőleszedésre, fogtömésre. Lassan és apránként megtapasztalod, mi az orvosi felelősségvállalás egy fogorvos szakmájában, milyen szájhigiéniával rendelkezik a főváros nyolcadik kerületének ’krémje’. Miért jó és miért nem jó az amalgám, hogyan próbálnak a rezidens tanáraid minél inkább a precízségre, nagyobb tudásra ösztönözni. Neked hamarabb véget fognak érni a hétköznap esti bulik, mert másnap mégsem mehetsz be fáradtan, kialvatlanul kifúrni az aktuális páciensed fogát. S mikor legközelebb viszontlátnak a barátaid, egyből arról kezdenek el beszélgetni veled, hol fáj, hogyan kell helyesen mosni, mi volt a legutóbbi élményük a fogorvosnál. Az utolsó két év már egészében a klinikai gyakorlatokról és a gyakorlati tudás szaporításáról szól. Így valójában a 20-as éveid kezdetén már találkozol azokkal a helyzetetekkel, amelyekben egész életed során a szakmádban dolgozni fogsz. Nagyon nagy előny az orvosképzéssel szemben, hogy igen hamar találkozol a páciensekkel, csak rajtuk tudsz gyakorolni. Előtted a lehetőség, hogy gyűjtögesd a tudásmorzsákat, a trükköket, ragadjon rád minden, ami csak előrevisz. A FOCI (Fogorvosi és Szájsebészeti Oktató Intézet), ahol kezelünk, gyönyörű, igényes, modern eszközökkel felszerelt hely. A tanáraink nagy tudású, elismert professzorok, és magas IMPACT faktorú, erős szakmai előmenetelű orvosok. Nem véletlen, hogy a nem állami finanszírozású helyekért az összes egyetem ös�szes kara közül a SOTE Fogorvostudományi Karán kell a legtöbbet fizetni.

Április

17


Most negyedéves vagyok és nagyon élvezem a képzést. A gyakorlatvezetőink egyre inkább tisztelettel tekintenek ránk, ahogy közelebb kerülünk a végzéshez. Sok, az egyetem által szervezett, oktatáson kívüli programban van lehetőségem részt venni. Így például beszállhatok a Magyar Fogorvostan Hallgatók Egyesületének munkájába, járhatok óvodás és iskolás prevenciós szolgálatokra, ellátogathatok konferenciákra, plusz órákban vehetek részt klinikai gyakorlatokon, az egyetem különböző intézeteinél. Én ebben a félévben az ERASMUS Hallgatói Mobilitás Program keretében Lengyelországban, Poznanban tanulok. Csodálatos lehetőség egészen új tapasztalatok szerzésére, a látókör szélesítésére. A mi egyetemünk és a ponzani egyetem között már évek óta működő szerződés áll fent, a két intézmény kurrikuluma nagy részben egyezik, így ezt a félévet el tudom fogadtatni aktív félévnek a Semmelweisen. Ugyanúgy kezelhetek, a tantárgyaim hasonlóak, és angol nyelven tanulhatok. A város egy kis ékszerdoboz, persze azért több mint 55 ezer lakossal és nagy történelmi múlttal. Akárhová megyek, minden hemzseg a külföldi diákoktól, tekintve, hogy több felsőoktatási intézmény is kiváló angol képzést kínál az ideérkezőknek. Legtöbben az USÁ-ból, Kanadából és Skandináviából érkeznek az orvosi egyetemre, a közgazdaságtudományi, és zenetudományi főiskolákra. Fantasztikus embereket ismerhetek meg, több európai városba kedvezményes áron utazhatok, és az itt megszerzett tudást hazavihetem sajátomként. Összességében, ha egyetemistaként oda kerülsz, hogy van lehetőséged külföldre utazni, az ERASMUS-t nagyon ajánlom a figyelmedbe. A legtöbben kizárólagosan a féktelen bulizással asszociálják, szerintem ennél több. Van abban valami nagyszerű, hogy az ideutazó, otthonukból fél évre kiszakadó fiatalok milyen zseniálisan tudnak más különböző nemzetek gyermekeivel együttműködni, egymásra figyelni, egymást segíteni. Nagy lecke ez számomra a szeretet iskolájának fejezetei között is… Ahogy mondtam, a pályaválasztás nehéz ügy. Ha nincs ötleted, az én tanácsom, próbálj odafigyelni pár egyszerű jelzésre magadról. Például, mely tantárgyak nem okoznak nagy nehézséget, mik azok, amik esetleg érdekelnek is, és nem borítanak ki teljesen, ha témazáróra kell belőlük felkészülnöd. Soha ne ijedj meg, ha szerinted nem vagy elég szorgalmas, vagy nem fér bele minden a fejedbe, mert a kényszer nagyobb úr. Olyan nincs, hogy valamire nem vagy képes. Én nem voltam biztos benne 12-ben, sőt még az egyetem kezdetén sem, hogy jól választottam, de mára már úgy érzem, nincs más terület, ahol jobban el tudnám képzelni a jövőmet. Ha érzel indíttatást magadban, hogy fogorvosnak tanulj, ne fojtsd el. Csodálatos, izgalmas, embereket szolgáló szakma, az odáig vezető út pedig életed egyik legnagyobb kalandja lesz. Einbeck Adrienn

Bolondok napja Azt hiszem mindenki tudja, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: április elseje. Mára ez a nap a bolondozás és a tréfa világnapjává vált. Az rendben is van, hogy mindenki ismeri a Bolondok Napjához kötődő hagyományokat, de vajon hányan tudják, hogy honnan is származik ez az egész tradíció?A pogány gyökerekkel rendelkező ünnep pontos eredete nem ismert. Rengeteg elmélet született az idők során, amely magyarázatot pró-

18

Magis


bál adni a tréfa megünneplésének eredetére, de egyik se látszik igazán valósnak. Azt biztosan tudhatjuk, hogy a jókedv és a bolondság megünneplésére már az ókori görögök is szántak időt, tehát a hagyomány igen csak régi. Emellett Óitáliából is kerültek elő feljegyzések, melyek a tréfa megünnepléséről szóltak és magyarázatot adhatnak az ünnep eredetére. A hiba csak annyi, hogy ezt az ünnepet december 28-án tartották. Április elseje eredetileg több népnél is az év kezdő napja volt. Az ókori rómaiaknál ezt az időszakot Vénusz istennőnek szentelték, akit Julius Caesar családjának ősanyjaként tisztelt. A szerelem istennőjének egyfajta mellékneve volt az „aprilis”, melynek jelentése „megnyitni”. Az idők során a szó jelentését azzal kezdték magyarázni, hogy a mai Bolondok Napján nyitották meg a konzulok az újesztendőt. Ebből persze még mindig nem derül ki, hogy a régi évkezdő nap miként vált a tréfa világnapjává. A legtöbben Franciaországba vezetik vissza az április elsejéhez kapcsolódó tréfálkozást. A franciáknál, akár csak az ókori rómaiaknál, április elseje az év kezdő napja volt , melyen régi szokás szerint ajándékokat adtak egymásnak az emberek. IX. Károly 1564-ben január 1-jét nevezte ki az év első napjává, ami a hagyomány megváltozásával járt együtt. Eleinte az emberek mind a régi, mind az új évkezdő napon megajándékozták egymást, de ez anyagilag túl megterhelő volt, ezért egy idő után ajándék helyett tréfával lepték meg egymást április elsején. A legutóbbi legenda, ami napvilágot látott, Joseph Boskin nevéhez fűződik. A Bostoni Egyetem kutatója 1993-ban állt elő elméletével, melyben azt állítja, hogy a tréfa világnapja I. Constantinus császár idejéből származik. A történet szerint az udvari bohócok egy kérvényt nyújtottak be a császárhoz, amelyben azt kérik az uralkodótól, hogy egy napra adja át a trónt az általuk választott személynek. Boskin szerint a kérvény elfogadásra került, így egy napon keresztül, bizonyos Kugel király uralkodhatott I. Constantinus helyett. Sajnos az, hogy bármelyik feltételezés igaz-e, nem tudható. Mindenesetre az biztos, hogy április elsejét ma már minden európai országban ünneplik. A hagyományok szerint ezen a napon engedélyezettek a tréfák, de nem illik rajtuk megsértődni. A legrégebbi tréfa legendája: A legrégebben lejegyzett tréfa XIV. Lajos idejéből való, és az elkövető nem volt más, mint a király fia, Toulouse grófja. A gróf áldozatául Gramont márkit választotta, aki egyik éjszaka teljes nyugalomban hajtotta álomra a fejét, nem is sejtve, hogy mi vár rá reggel. Az éjszaka folyamán a gróf kilopatta a márki ruháit, majd cinkostársaival szűkebbre varratatta őket. Reggel, amikor a márki felkelt és épp a jóval kisebb ruhákat próbálta felhúzni, benyitott az egyik beavatott személy és megkérdezte: „Az istenért márki, mi történt Önnel? Egészen meg van dagadva!” Persze az épp eléggé ideges Gramont márkinak ennyi bőven elég volt és rögtön orvosért küldetett. Az orvos szintén tudott a tréfáról, így nagy komolyan megvizsgálta az áldozatot és felírt neki egy receptet latinul. A gyógyszert rögtön ki is akarták váltani, csakhogy szegény patikusnak fogalma sem volt, hogy mit kezdjen a recepttel, amin ez állt: „Végy ollót és vágd fel a mellényedet.”

Április

19


környékünk Pákozdi Zsófia

Ukrajnai helyzet

Engem személy szerint nagyon meglepett az a tény, hogy nagyon sok magyar fiatal, diák, gyerek semmit sem tud az Ukrajnában zajló eseményekről, pedig mindez itt történt és történik mellettünk. Ezért szeretném bemutatni nektek a helyzetet, és közelebb hozni hozzátok ezt a kérdést. Nagy segítségemre voltak Nagy Attila és Majorszki András tanárurak, hogy hiteles képet tudjak adni a kérdésről. Egy kicsit a múltról Az egész probléma háttere és előzménye a tatárjárás idején kezdődött, miután kialakult az aranyhorda, és a népesség hánságokra szakadt. Ilyen hánság volt többek között a krími hánság is, amely 1783-ig állt fenn, lakossága pedig a kelet-európai népekből, törökökből, besenyőkből és kunokból állt. A krími tatárok szövetségben álltak az Oszmán-Török Birodalommal, és rendszeres rablóhadjáratokat indítottak az orosz-lengyel területekre. Rengeteg orosz-török háború zajlott le ebben az időben, egészen addig, amíg Nagy Katalin orosz cárnő 1803-ban el nem foglalta a krími vidéket. A XIX-XX. század fordulóján, körülbelül 1millió krími tatár vándorolt át Törökország területére a folyamatos háborúk miatt. A helyükre pedig ukrán és orosz telepesek érkeztek. A II. világháborúban a németek foglalták el a Krímet, viszont a visszafoglalása után Sztálin

20

Magis


a németekkel való szövetséggel fenyegetve az összes tatárt Üzbegisztánba küldte. Sztálin halálát követően azonban a Szovjetunió megengedte a hazatelepülésüket, és így körülbelül 250 ezer fő tért vissza a krími területekre. A tatárok helyére orosz lakosság költözött és mára a Krím-félszigeten élő 2,2 millió fő etnikai viszonya erősen átalakult: 12% tatár, 62-63% orosz és 25% ukrán lakosság. Ennek fényében nem csoda, hogy az elmúlt napokban a krími lakosság népszavazás keretében úgy döntött, hogy Oroszország részeként kívánnak tovább fennmaradni, mint Krím-félsziget. 25 éve, a rendszerváltás óta, de még intenzívebben 2000 óta Ukrajna gazdasága folyamatos válságban van. Rengeteg tüntetés történt, volt, amely kormányváltást is kiharcolt. A politikai erők két irányba húzzák az országot, az egyik fél Oroszország mellett áll, a másik fél pedig az Európai Unió mellett, mindkét fél próbálja megoldani a kialakult helyzetet, azonban nagyon más iránnyal. Idén februárban, a felkelés-sorozat az orosz-barát kormány ellen robbant ki, ami Janukovic elnök elmenekülésével végződött. Körülbelül 80 ember meghalt, és több ezren megsebesültek az utcai harcok során. Az emberek Kijev főterén küzdöttek az akaratukért molotov koktélokkal, fegyverekkel és barikádokkal a rendőrség és az orosz katonák ellen. ideiglenes kormány jött létre és az Európai Unió felé próbálnak kapcsolatokat kiépíteni. Azonban a déli és keleti tartományokban élő lakosság 2/3-a orosz, így Moszkva irányába orientálódik a térség, és a politikai befolyásoltságot tekintve gyenge Krími-félszigeten felvetődött az ötlet, hogy ha Kijevben meg lehetett dönteni a kormányt, az ideiglenest is meg lehet. A Krím vezetői azonnal kijelentették függetlenségüket az ottani orosz katonák segítségével, és kérték felvételüket Oroszországba. Ukrajna több okból kifolyólag nem állt ellen fegyveres erővel. Egyrészt, mert az ukrán katonai erő összehasonlíthatatlanul kisebb az orosznál, és mert Oroszország az ukrán katonáknak ranggal együtt történő átlépést, és így magasabb fizetést ajánlott. Tehát a megélhetésért és az életben maradásért átálltak Oroszországhoz. Jelenleg az ideiglenes kormány van hatalmon Ukrajnában, a Krím-félsziget teljes mértékben Oroszország része lett, és mindenki várja a folytatást. Választások következnek, és emellett az európai nagyhatalmak tanácsa próbálja majd megoldani ezt a háború közeli szituációt.

21


KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton szeretnénk megköszönni nem csak azon kedves olvasóinknak, akik lapunk megvásárlásával támogattak bennünket, hanem minden egyes jótevőnknek, akik segítségével létrejöhetett az újság kinyomtatott verziója. Hálával gondolunk iskolánk vezetőségére és iskolánk fenntartójára, a Jezsuita Rendre. Nagylelkű bátorításuk és támogatásuk bírása hatalmas löketet és energiát ad az elkövetkezendő időben és a további munkában. Köszönet illeti a Tipo-Top Nyomdaipari Kft.-t és Solymosi Róbertet, aki igényes módon, szép formában kivitelezte számunkra az újságot.

22

Magis

A Magis szerkesztősége


n

„Nem láttalak egy hétig, kis rügyek, és közben milyen nagyra nőttetek! hüvelyknyire!...Kilombosodtatok, és ezer könnyű és friss fodrotok halványzöld lángként repdesi körül a gallyakat és táncol és örül...”

(Szabó Lőrinc: Az április rügyekhez - Részlet)


Április 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30.

K Sz Cs P Szo V H K Sz Cs P Szo V H K Sz Cs P Szo V H K Sz Cs P Szo V H K Sz

Tanári lelki délután Nagyböjti Lelkinap Missziós lelkigyakorlat - Mezőkövesd (Parázs) La Mancha lovagja - Szatmárnémeti Fógadó óra Szülői értekezlet Tavaszi Kerékpártúra Ifjúsági mise: 9. évfolyam Családi mise: 5. évfolyam 11. évfolyam - RÓMA indulás Hám János Focikupa Rendhagyó irodalomóra MAT - Célkitűzések Szülői lelkinap Velehrad - Angolos project kezdete Vezetői reflexió Színházi látogatás - Én, József Attila (Madách Színház) Közösségi hétvége - Életvitel, Sport 11. évfolyam - RÓMA érkezés Tavaszi szünet kezdete

Húsvét Húsvét Szünet utáni első tanítási nap Zarándoklat 12. évfolyam (Bükkszentkereszt) Zarándoklat 12. évfolyam (Bükkszentkereszt) Nemzetközi project Szerenád Nemzetközi project Szerenád Kerületi Cserkésznap Tavaszi Kerékpártúra Ifjúsági mise: 10. évfolyam H1- Végzősök búcsúztatása Osztályozó konferencia 12. évfolyam Kollégiumi ballagás 12. évfolyam utolsó tanítási nap BALLAGÁS


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.